Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

- Talán olyan gyakran találkozik velük egy átlagos varázsló? - kérdezek vissza sértődötten. Nem feltétlenül abból kellene kiindulni, hogy náluk a családban esetleg akadtak házimanók, mert ahogy hallottam, ez a mai világban már nem mindennapos jelenség. Emiatt talán érthető, hogy én félek ezektől a számomra kicsit csúf, apró lényektől, akik amúgy a kastélyban mindig nagyon kedvesek velem, ha netán mégis össze kell velük fussak, ám hallottam, hogy bőven vannak a mogorvább fajtából az iskolán kívül. Itt persze, hogy nem vesznek fel olyat, aki nem elég udvarias velünk szemben. Hát még a koboldok milyenek lehetnek a valóságban... Róluk csak olvastam ezidáig, és remélem így is lesz ez egy ideig még biztosan, amíg szépen lassan meg nem ismerem a többi varázslényt is. Nem jó dolog elsietni, mert mindent alaposan át akarok tanulmányozni. Az a nagy célom, hogy jövő szeptemberig alaposan kiismerjem a világot, a vakáció idejére már le is van beszélve néhány látogatás a nagybátyámékkal, hogy megtanítsák például a hopp-hálózat használatát a gyakorlatban, de megyünk elvileg mágikus cirkuszba is, hogy a különleges képességekből kapjak ízelítőt. Az csak hab lenne a tortán, ha időközben a kastélyon belül is találkozhatnék egy-egy tanonccal, de a felkutatásukhoz valahogy eddig még nem vitt rá a lélek. Nem biztos, hogy dicsekszenek vele, akik pedig gyakorolni akarnak, azok rossz embert keresnek, mert nagyon félek tőlük alapjáraton. Ne kotorásszanak például a legilimentorok a gondolataim között, hallottam ám, hogy az micsoda zűrzavart tud okozni később!
- Megoldanám magamtól is... - kezdek bele a magyarázkodásba. - De ha már vállaltad a felelősséget, ha már így döntöttél, akkor nem viszem el helyetted a balhét, már bocs - tárom szét a karjaim ártatlan pislogások közepette. Ezeket szeretem tisztázni vele, nagyon is komoly dolgok szerintem. Így ha a kísérletünk folyamán bármi balul sül el, akkor én mosom kezeimet, Karola pedig tartja a hátát kettőnkért. Mindezt azért, mert én előre megmondtam, ő viszont a saját igazához ragaszkodik. Hát jó, tényleg nem baj.
- Talán? Mitől függ? Tudod jól, hogy minden érdekel - emelkedik meg a szemöldököm, ahogy kérdően Karola szemeibe nézek. Csak nem eldicsekedett a származásával? Lehet, hogy nem annak szánja, mégis úgy jön le, mintha ilyenkor ő lenne a jobb valamiben, én pedig a kiváltságos réteg vagyok. Azért nagy megtiszteltetés egy híres aranyvérű család lánya mellett állni, sőt vele főzni meg egy bájitalt! Nem célom, hogy összevesszek vele, főleg nem azért, mert visszaadta a könyvemet.
- Na jó, néhány titkomat elárulhatom. Még az is lehet, hogy ma, a sikeres bájital hatására. Ha nem, akkor megejtünk egy másik alkalmat. De akkor neked is mondanod kell dolgokat! Mit szólsz? - kacsintok rá cinkosan, hogy felcsigázzam az érdeklődését. - Majd legközelebb veletek is jövök, csak máskor legyetek egy kicsit erőszakosabbak. Szólok majd az önkénteskedésről is, most még segítővel mentem, hogy mindent megtanuljak, azért nem hívtalak magammal - magyarázom neki lelkesen, jókedvűen.
Elhallgatom a könyvbeszámolóját is, amiből a máguscsaládokról szóló fog meg leginkább, hiszen nagyon szeretem a történelmet. Megkérem, hogy ha mód van rá, majd adja kölcsön, úgyis közel esik egymáshoz az elsőéves fiú és lány hálóterem, nem ez lenne az első csereberénk, és nem is hiszem, hogy az utolsó. Még azzal is viccelődni kezdek, hogy talán ők is benne vannak, de elgondolkodom azon is, hogy megkérdezzem a nagybátyámat, mert úgy tudom az Ivanich is aranyvérű családnak számított, és csak apa követett el szentségtörtést azzal, hogy kvibliként egy muglihoz ment hozzá.
- Hogy mi? - nyikkanok meg az orvosokat megszégyenítő vizsgálódásom után. Csípőre tett kézzel, szigorúan ráncolom össze a homlokom, mint aki jó alapos fejmosásra készül nála. Nem tudok teljesen haragudni rá, csak fortyogni magamban, amiért tréfálkozik velem. - Ez tök komoly dolog, jó? Azt hittem, hogy a törött bájitaltól lettél rosszul. Én kérek elnézést, hogy magamra is gondolok, de mint látod, mindent megteszek érted... Remélem azért értékeled - kapok a szívemhez, mint valami megfáradt öregapó, akinek szüksége van néhány másodpercre a tragédia kiheveréséhez. Egy ideig még el vagyok kenődve a vicce miatt, de aztán oldódni látszom, ahogy az előkészületekkel járó pakolás során másra terelődik a figyelmem.
- Ezt megjegyeztem... És ne hidd, hogy nem fogom egyszer megbosszulni. Na de most, elő az üsttel, kezdjük el melegíteni a futóféregnyálat - szólok rá lelkesen, mert idő közben észrevettem, hogy az asztalra helyezett, törött üvegben bizony az volt, és pont nem folyt ki az összes. A harmatfű-őrlemény és a doxyszőr már összeöntésre készen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hát jó, én meghallgatom, de nehezen hiszem, hogy meggyőzhető vagyok. Ha pedig fárasztani akar, vagy ami még rosszabb - megtréfálni valamivel, akkor ma nagyon nem vagyok abban a formában, hogy eltűrjem. Az elmúlt időszakom minden volt, csak békés nem. Sanyarúan végigsimítok az alkaromon, ahol nem is olyan régen keményen megtapostak, és még mindig nem akar múlni a fájdalom.
Arcvonásait fürkészem, de az elszántságon kívül semmi gyanúsat nem látok rajta. Még a hangja is egész kellemesen cseng. Erőt veszek magamon, úgyhogy becsukom a könyvet és felülök a fotelban, hogy jobban a karfának támaszkodó srácra figyelhessek.
Szemeim elkerekednek az illegális szó hallatán. Úgy nézek én ki, mint aki ilyenre kapható? Keresem azt az ismertetőjelet, vagy szépséghibát magamon, amiből feltételezheti, hogy vevő vagyok egy ilyenre. Nem a csontváz testalkatomból következtet erre, úgy hiszem.
Várffy neve még szép, hogy nem ismeretlen, késő estig tartó tanulásom visszatérő felelőse. Kicsit sokat képzel magáról néha, de máskor az az érzésem, hogy minden oka megvan nagyképűnek lennie. Illik rá, hogy elkobozzon dolgokat, a kivitelezés és a kísérlet maga azonban átgondolatlannak és veszélyesnek tűnik.
- Vesztesnek gondolod magad? - ragadom meg az idézőjeles lényeget a szövegéből, ahogy elcsodálkozva végignézek rajta. Nem tűnik annak. -  És mi van, ha balul sül el? Vagy mit kapok cserébe, hogy bevállalom? - faggatom a részletekről, de nem csak ez homályos számomra. - Tudod amúgy, hogy hol van a szobája? - ez eddig kevés ahhoz, hogy megvegyen.
- Ivanich Benett, és találj ki nekem valamit - mosolyodom el

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Megilletődve hallgatok. Tudnom kellene? Úgy tesz, mintha főbenjáró bűnt követnék el azzal, hogy nem ismerem fel. Szerintem felettem járhat pár évvel, mégis honnan ismerném, ha alig néhány hónapja vagyok itt? Hírét se hallottam.
- Ezzel nem lettem okosabb - motyogom a legyintése után. Maradjon akkor titokzatos, de tudjon róla, hogy sose késő ezen változtatni nálam. Kíváncsi természet vagyok, ráadásul a memóriám is elég jól működik. Újabban görcsösen ügyelek arra, hogy mások titkait se fedjem fel. - Kicsit sokat képzelsz magadról... - intem le a kis monológját, mielőtt még elkalandozna. Az elmúlt napok tanulsága szerint viszont, a szabályokat még a rend őrei sem tartják be mindig. Ha pedig felelősséget vállaló személyek tettei maradnak következmények nélkül, az csakis arra sarkall, hogy néhanapján én is letérjek a helyes ösvényről. Azt hiszem, ez amolyan elégtétel számomra, hogy tudatom magammal: én is lehetek néha rossz. Nekem is jár annyi, hogy ne kapjanak el érte. Nem mindig csak az úszhatja meg büntetlenül, aki rajtam követ el valamit.
- Galleonra van szükségem. Vagy inkább tudod mit? Hívj meg valamire, de jó drága legyen - ajánlom fel mosolyogva az egyezségem. Leszek a kísérője, én úgy fogom fel. A piszkos munkát mindenképpen vele akarom elvégeztetni. De beadom a derekam, mert elég meggyőzően beszél, jó marketinges lenne belőle. Nem akarom kedvét szegni, mert nekem se esne jól fordított esetben, ha elutasítanának. Az álnevemre vállat vonva elmosolyodok, majd követni kezdem az általa ismert útvonalon. Megérkezve előzékenyen intek, hogy ötletgazdaként menjen csak előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem firtatom tovább a kérésemet, a hallgatásával úgy veszem, mintha beleegyezett volna a feltételeimbe. Később még mindig tudok nála erőlködni, hogy vegyen nekem egy szelet répatortát a cukrászdában. Mert bizony tartozni fog nekem, amiért rávesz egy ilyen projektre.
Különösen szimpatikus, hogy a tanár lakrésze környékén viszonylag rövid időt tervezünk eltölteni. Aggódni kezdek, hogy vajon van-e valamiféle riasztóbűbáj a szobájában, de ennek egyelőre nem látom jelét. Egyre idegesebb leszek odabenn. Csak úgy kalapál a szívem, hogy minden jól menjen. Zsombor nagyon jól érzi magát, a jelenetével viszont kicsit megsért, forgatom is miatta a szemeimet.
- Ezt még gyakorold - öltök nyelvet. - És először a saját házadnál kezdd a pontlevonást - tanácsolom ördögi mosollyal egybekötve. Odalépek a vitrinhez, de nem merek hozzányúlni semmihez. Mi van, ha pont ezen van a védőbűbáj... Inkább azt próbálom meg kitalálni, hogy melyik lehet ezek közül a legártalmatlanabb fiola. Szerintem egyik se, nem hiába zárták el őket.
- Vedd ki nekem a fiolákat. Én addig fedezlek. Vagy azt akarod, hogy nyomot hagyjunk? - értetlenkedem. - Lehet, hogy olyat látnék, amit nem akarok. Főleg, hogy még évekig néznem kellene az arcát ezek után. Biztos megérné? - döntöm oldalra a fejem, de a kíváncsiságtól azért odapillantgatok a háló irányába. Kizárt, hogy ne tenne valamit a betolakodók ellen, vagy már annyira elbízta magát, hogy alapból azt feltételezi: ide senki nem meri betenni a lábát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nagy a kísértés, hogy én is beleüljek a székbe, viszont mindig akkor üt be a baj, ha túlságosan sok időt töltünk a tiltott zónában. Valakinek muszáj megőriznie a hideg vérét az akció közben, a komoly megfigyelő szerepét pedig én vállaltam magamra. Hihetetlen, hogy ilyen könnyen bejutottunk egy tanár szobájába. Nem hagyhatunk nyomot magunk után, ami azt is jelenti, hogy csendben kell lennünk, szorít minket az idő.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam... Ugyan miért ilyen bosszús ránk? - kíváncsiskodom, ahogy sebtében végigjárom a helyiséget és elidőzök a polcokon. Jólesik a bókja, meg az, hogy eddig mindent jól csinálok. Általában kritizálni szokták, ha csapatmunkában dolgozom együtt valakivel. Végre megfelelek valakinek, ami csak jobban motivál abban, hogy sikerrel járjon a küldetésünk.
Kíváncsian a szétnyitott földgömbhöz lépek, hogy vele együtt szemléljem meg az italokat. Emlékeztetett a bájital-laborra, szerintem innen küldik oda az utánpótlást. Már csak az a kérdés, hogy évek, hónapok vagy hetek alatt halmozódik fel nála ez a mennyiség. Mások is rosszaságokon törik a fejüket a kastélyban, úgy tűnik.
- A lényeg, hogy megvannak. Remélem jókat választottál... - nyelek egy nagyot, és már el is rejtem a kezemben a két kis üvegcsét. Az ajtóból szétnézve csekkolom, hogy mindent úgy hagyunk-e, ahogy érkeztünk, majd türelmetlenül indulok meg a Társalgó irányába. Jó lenne feltűnésmentesen kísérletezni majd, egy eldugott szegletben.
- Egyébként miért is nem vagy te átlagos? Hogy értetted ezt? - tűnődöm, ahogy kissé felszabadulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bírom, ahogy látszólagos közönnyel csak így megvonja a vállát. Akkor ez is egy olyan dolog a jelek szerint, amit nem ma fogok megtudni.
Megrázom a fejem. A döntés kizárólag az övé kell, hogy legyen, hiszen nem én találtam ki ezt az egészet. Szerepvállalásom kimerül annyiban, hogy segítek neki jól szórakozni, kipróbálom az elkobzott bájitalok hatásait, és kicsempészem innen a főzetet tartalmazó fiolákat. Működik a munkamegosztás köztünk, kérem szépen.
Újbóli vállvonásával azonban már nem vagyok annyira kibékülve. Csalódottan összefonom magam előtt a karjaimat, miután a társalgó egyik asztalkájára pakolom a két üvegcsét. Egyiket magamhoz, a másikat Zsombihoz közelebb. Sok különbség nincs az üvegek között, még az is lehet, hogy ugyanaz a tartalmuk. Biztosan jó oka volt Várffynak arra, hogy elvegye a diákoktól.
- Jaj, mert szerinted másnak nem lehet nehéz élete? - mutatok magamra kissé sértődötten, kikérve magának a téma terelését. Nyíltan bevallom, hogy ugratni akarom ezzel a fiút.
Az akciónk előtt jó ötlet, hogy elbarikádozza a bejáratot. Direkt egy félreeső zugban kerítek sort a kísérletre, az ajtónak háttal állva, hogy egy óvatlanul idetévedő diáknak se szúrjon egyből szemet, hogy mi folyik itt. De miért is fogna gyanút, ha csak beverünk két felessel?
- Egs - emelem fiolám a választás után, arcomon kaján vigyorral. A koccintást követően vele együtt emelem számhoz a kotyvalékot, s húzom le a savanykás löttyöt húzóra. Vajon vele mit fog művelni? Mert velem... basszus! Mi ez a ronda, ráncos kéz? Merthogy az arcomat egyelőre nem látom, pedig a srácra már egy nyugdíjas bácsika döbbent tekintete néz vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Kész, ennyi volt, elteltek az ünnepek. Újra a kastély padjait koptatom, várnak a bűbájtan leckék és bájitaltan szorgalmik. Nem is bánom annyira, hogy visszajöttem, amilyen szerencsétlen családom van... Sikerült a maradék életkedvem is leszívniuk, pedig azt hittem, hogy legalább az utált bátyám egy kicsit visszafogja magát, amíg otthon leszek. Helyette annyira azt hajtogatja, hogy miattam fognak elválni a szüleim, hogy már tényleg el is hiszem.
A színjátszósok felé veszem az irányt. Itt legalább elvonulhatok kirajzolni magamból a negatív gondolatokat. A múltkor is egész jó tájképet firkantottam... De talán egy verset kéne összehoznom, csak az több agymunkát igényel, amire jelenleg semmi kapacitásom. Helyette Kolosnak igyekszem összekészíteni mindent, hogy jó csapattagként zökkenőmentesen indulhassunk neki az új félévnek. Tuti, hogy a manók nem takarítottak ki a szünet alatt, valakinek pedig muszáj ellenőriznie a terepet.
Feldúltan tépem fel a próbaterem ajtaját. Hangosan szól valami régi zene, szóval nem biztos, hogy hallatszik ám, a színpadon pedig egy krapek ropja korhű ruhában. Lehet, hogy szemüveg kéne, amiért nem látok odáig? Megvakarom a szemeim, majd pár másodpercnyi habozás után megilletődve a lépcsőkig sétálok. Ha addig nem, majd itt észrevesz magának. Nahát, Márk az... Karola új pasija, ahogy hallom. Mert igen, a DÖK tagok mindenről tudnak, ami egy iskolai rendezvényen történik. Nekem is úgy mesélték vigyorogva, hogy talán több is történt köztük azon az estén, amilyen jól elvoltak. Tudom, hogy megy ez, nem kell hozzá túl sok fantázia.
- Jé, a liliomtipró - jegyzem meg gúnyosan. Tartozom ennyivel a lánynak, hogy megvédjem őt az olyanoktól, akik kihasználják a gyenge pillanataikban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Felkapom a fejem, ahogy röhögni kezd rajtam. Nem esik valami jól... De ha ennyire ragaszkodik hozzá, hát higgye csak el, hogy az ő élete a rosszabb, anélkül hogy meghallgatná a másikat. Amilyen lazán kipattant a fejéből az ötlet, olyan nagy elhatározással tört be Várffyhoz. Persze, majd pont elhiszem, hogy ő egy sokat szenvedett lélek. Inkább nekem, a csendben gubbasztó, bizalmatlan fiúnak kellene egyértelműen a lúzerek klubjába tartozónak tűnnön.
- Egyrészt nem annyi vagyok, másrészt marha vicces azzal jönni, hogy én vagyok a kisebb - puffogok sértődötten, ahogy megforgatom a szemeimet. Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel idősebb nálam, amiért megengedheti magának ezt a hangnemet. Pár év, és még az is lehet, hogy a hormonok hatására megugrok a növésben. A bátyáim is viszonylag magasak, mondjuk apa annyira nem. Na de mi van, ha a nagyszülők genetikáját öröklöm? Nem kell már sok ahhoz, hogy kiderüljön. A szőrösödés is mostanság indult meg, már pelyhedzik a bajszom, vagy hogy is mondják, a többi testrészemről nem is beszélve...
- Hogy mi? - blokkolok le, ahogy ijedten megtapogatom a szakállam. Ja, hogy ezt eddig észre se vettem! Az ablakhoz rohanok, aminek tükröződéséből egy idős bácsi néz vissza rám. Hátrahőkölve az arcomhoz kapok, és idegesen fel-alá kezdek el járkálni a szobában. Zsombi hadoválása csak később tűnik fel.
- Állj már le, hát nem látod, hogy ez komoly dolog?! Ne most hülyéskedj, légyszi - kérlelem, és annyira magammal vagyok elfoglalva, hogy meg se fordul a fejemben, hogy a saját bájitala miatt zizi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Kitartóan gyakorol, ez szép és jó. Csak az nem, amit Karolával tett. Már ha igaz a szóbeszéd, és miért ne követte volna el, ha megvolt rá minden lehetősége? Hiszek a pletykáknak, valószínűleg azért, mert Márk felettünk jár, és hát mindenki tudja, hogy mit akarnak a felsőbb évesek a gólyáktól, pláne ha egy kis alkohol hatására felszabadulnak. Amit tett, az nem volt szép szerintem, mert ha ismerkedni akar vele, akkor nem visszaélésszerűen kellett volna belevágnia. Karola barátjaként kötelességemnek érzem, hogy kiálljak mellette, még ha alapból nem is vagyok konfliktuskereső típus. Egy kigyúrt rellonoshoz már nem lenne bátorságom odaállni, de a háztársammal még talán szót értek, főleg mert előtte nem volt még gondunk egymással, kicsit sajnálom is, hogy most ez a helyzet alakult ki köztünk.
Mikor végre abbahagyja a táncot a kimerültségtől, sikerül kellemetlen helyzetbe hoznia az átöltözésével. Sürgősen szereznünk kell egy paravánt az öltözködésekhez... Én szégyellősen elkapom a fejem, és inkább a teremben hagyott holmikkal vagyok elfoglalva, amíg vissza nem veszi a ruháit.
- Rád gondoltam... - oszlatok el benne minden kétséget, ha esetleg naivan eddig mást mert feltételezni. - Szia - köszönök vissza megszokásból, de aztán eszembe jut, hogy most haragszom rá, ezért nagyon csúnyán kezdek el nézni, és még a kezeim is csípőre vágom, úgy állok meg felette, ahogy a színpad szélén csücsül.
- Hááát, nem olyan jól, mint neked, ahogy hallom. Tudod a kastélyban mindennek füle van, de gondolom ezzel számoltál, amikor becserkészted magadnak Karolát - sóhajtok fel szomorúan, csalódott hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Hümmögve képzelem bele magam az ő helyzetébe. Folyamatosan észben kéne tartanom, hogy keményvonalas aranyvérű háttérrel nála mi a természetes közeg, amiben felnőtt, és ami miatt nem is lehet rá haragudni, hiszen fordított esetben én is ugyanígy viselkednék. Bevallom őszintén, nagyon jól jött volna egy saját személyzet a családban, én pedig úgy tekintettem volna a manókra, mint nevelőkre, játszótársakra, esetleg valamilyen értelemben a család részeire. Biztosan sokat vigasztaltak volna, amikor az osztályban szinte mindenki kicsúfolt a jól sikerült témazáró miatt, és valószínűleg sokkal bátrabb lennék, ha akkor ott vannak nekem. De ezt már nem lehet megváltoztatni.
- Jól van, felejtsük el inkább - mosolyodom el, ahogy megenyhülök. Látom rajta, hogy próbál igyekezni. Nem kellett volna bocsánatot kérnie, mert lehet, hogy túlreagálok dolgokat. Mondják rám, hogy sértődékeny tudok lenni, és akaratlanul is támadásnak veszem az emberek kijelentéseit. Merthogy jobb félni, mint megijedni... Jólesik, hogy azért határozottnak gondol, meg hogy egyáltalán van valaki, akivel végre lóghatok. Vele nagyon hamar megtaláltam a közös hangot, és az is nagyon klassz, hogy most bájitalt főzhetek az iskola alagsorában. Utólag mindig rájövök, hogy milyen jól el tudja terelni a szorongásaimról a figyelmemet a vidámabb témák felé, és rávesz arra, hogy viccelődjek is egy kicsit.
- Akkor a végén még hátha jut mindkettőnknek a löttyből, és úgy kvittek leszünk - pacsizok vele boldogan, ahogy egyre lelkesebb leszek a készülő bájitaltól. - Nyugodtan erőszakoskodj, nem engem fognak hülyének gondolni az évfolyamtársaink - öltök nyelvet vidáman, ám e jókedvet Karola színlelt rosszulléte sajnos megakasztja.
Szakszerűen reagálok, mások ezt úgy mondanák szerintem, hogy túl komolyan, úgyhogy a lány nem sokáig tudja magában tartani a nevetését. Először értetlenül nézek rá, mert nem esik le, hogy mitől lett ilyen jó kedve. Az ölelését zavartan fogadom, el is pirulok tőle, de nagyon jó érzéssel tölt el. Amint kicsit magamhoz térek, magamhoz szorítom, miután hidegzuhanyként közli velem az igazságot az állapotáról. Ha más tenné ezt velem, már rég kiakadtam volna, de megbocsátok neki, és inkább rákapcsolok a főzésre.
- Remélem nem meséled el senkinek, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hoztál - jegyzem meg azért mellékesen, és már forralom a bosszúmat a fejemben, ami nem sokáig várat szerintem magára.
Kötelességtudóan beleöntöm az üstbe az őrleményt, a szőrt, és Karola utasításának megfelelően némi vizet, ami szerencsére szintén kéznél akad egy közeli csapból. Az órán is előfordul, hogy alkalmazzuk hozzá, ha azt érezzük, hogy a hozzávalók alapanyaga túl sűrűvé, azaz ihatatlanná teszi a kotyvalékot. Mégiscsak bájitalt, és nem bájételt főznénk... Hagyom, hogy kavargassa az egyveleget, addig pedig a következő lépést keresem a könyvben.
- Itt azt írja... - pillantok fel a lányra, ujjaimmal követve a betűket. - ... hogy körülbelül tíz perc után szürkészöld lesz a színe, utána kell a kolibritoll, aminek szét kell majd rögtön mállania. Utána a bagolyköpet, előtte majd nagyon figyelj, hogy tízszer balra, majd ötször jobbra kell megkavarni, fél óra állni hagyás után pedig szálanként a mooncalf-szőr megy bele egy villanásig. Szóval addig majd elütjük az időt valahogy. A bagolyköpetünk sajnos nem friss, szóval a készítmény sem lesz a legerősebb fajta, de ez van - közlöm az instrukciókat büszkén, jól kihangsúlyozva a kavarások számait, mert nagyon szeretném, ha tökéletes munkát adnánk ki a kezünkből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Bosszantó, hogy mennyire játssza a tudatlan szerepét, pedig ha egy kicsit is megerőltetné az agytekervényeit, akkor egy ilyen, számomra felejthetetlennek vélt élményt azt hiszem nem lenne nagy nehézség felidéznie magában. Még jó, hogy nem vagyunk egyformák. Egyre türelmetlenebb vagyok, ahogy lassan elönt a méreg, de valahol mégsem gondolom reálisnak, hogy pont a háztársam tenne ilyet, akit eddig jó fej srácnak ismertem meg. Persze túlságosan gyanakvó természet vagyok ahhoz, hogy vakon higgyek az ártatlanságában, ezért is gondolom, hogy jobb lenne megbizonyosodnom a dolgokról.
Némi elégedettséggel tölt el, ahogy látom, hogy zavarba jön. Még mindig jobb, mintha átmenne támadóba, mert az a legjobb védekezés ugye, és én se nagyon tudnék mit kezdeni egy kiabáló, fenyegető Márkkal. Még jó, hogy ő ezt nem tudja, mert így nyert ügyem van. Még mielőtt bármit is reagálhatnék, egy idő után megtörik a jég és önként kezd magyarázkodásba, ami várható volt, de engem sokkal inkább a tények érdekelnek.
- Szeretnék hinni neked... Nem gondollak olyannak. De Karolát veled látták utoljára a bálon, és egy kicsit állítólag többet ivott a kelleténél - olyan nagyon részletesen senki nem emlékszik az eseményekre, mert mindenki el volt foglalva a saját partnerével, még nekem is akadt társaságom végül. Nem kötöm az orrára, hogy egyébként nem kürtölték még szét ezeket, a DÖK tagok megtartják maguk között, amit a programok alatt látnak, csak valószínű még senki nem merte ezt nála olyan közvetlenül nyíltan feszegetni, mint én teszem most. De pont azért jó ezt megbeszélni, mert másnak nem tűnt fel, és így az igazsággal senki más nem foglalkozna.
- Akkor hova tűntetek? Mert nem a körletben aludt - gyanakodom tovább. Megfog ezzel a testvér dologgal, de mi van, ha szándékosan hat az érzelmeimre? Megvakarom az állam, és hogy lássa, hogy vívódom magamban, leülök mellé. Végigpillantva a tánctól megfáradt arcán, járni kezd az agyam.
- Amúgy meg mit keresel itt? Nem is tudtam, hogy te is színjátszós vagy - ráncolom össze a szemöldököm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fárasztó napon vagyok túl, de végre elérkezett a vacsora ideje. A kékek asztalának szélén foglalok helyet, mert középre nincs mindig bátorságom beülni. Az órákon való koncentrálás után jólesik teletömni magam mindenfélével. Ma rántott sajt és rizs a választottam, hozzá nemes egyszerűséggel egy pohár vízzel. Inkább hétvégén vagyok zabagép, hétköznap a túlélésre megyek, a tanulás miatti stresszt azért megérzi az emésztőrendszerem sajnos. Egyik kezemmel a villával lapátolom befelé a köretet, a másikkal pedig a fejemet támasztva könyökölök az asztalon. Nem vagyok valami beszédes kedvemben, úgyhogy jobban teszik a többiek, ha elkerülnek. Mondjuk a lányok általában elcsevegnek a barátnőikkel, a fiúk pedig tudják, hogy ilyenkor nem érdemes hozzám szólni. Több dolog is felzaklat mostanában, mert nem elég, hogy a családommal sincs minden rendben, a karácsonyi bál óta Karola viselkedésén is teljesen le vagyok döbbenve. Azon az estén konkrétan fogalmam sincs, hogy mi lett vele azután, hogy Márk társaságában látták őt utoljára. Mindenféle rossz eszembe jutott már, persze az is, hogy ezekről egészen egyszerűen nem mer nekem beszélni. Meg hát nem értem, miért csinálta azt, amit, fiatal még ahhoz, hogy ilyen vakmerő legyen. Lehet, hogy a karácsonyi szünet tett be a kapcsolatunknak, de szerintem kicsit az aznap este is közrejátszott abban, hogy azóta kevesebbet beszélünk, és mintha nem lenne elég időnk egymásra. Ezt azért sajnálom, mert már kezdtem magam beleélni abba, hogy végre lesznek barátaim itt a kastélyban, és most úgy tűnik, ez csak átmeneti állapot volt, és amint kialakulnak az első évfolyam klikkjei, én kívül rekedek. Ahogy eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy idő után azt veszem észre, hogy már csak turkálok az ételben, annyira elment kedvem mindentől a nap végére. Lehet, hogy jobban járok, ha megpróbálok ma korán lefeküdni, mert ez a hajnalig tartó olvasás hosszú távon árt a növésben lévő szervezetemnek. Megtörölgetem az evéstől maszatos számat egy szalvétában, majd a poharamért nyúlok, hogy leöblítsem a falatokat, amikor a szemem sarkából beúszik egy alak, megzavarva a békés vacsorát. Ráadásul pont az a személy, akivel nagyon rosszkor jön ki, hogy összefutok.
- Szia! Miért? - kérdezek vissza halkan, magam elé bámulva. Nem merek ránézni, mert tudom, hogy amilyen kedves szokott lenni, hosszú távon úgyse haragudnék rá. Most mégis fáj, hogy napok óta nem keresett. A  Nagyterem nem az a hely, ahol szívesen kiönteném neki a lelkem, mondjuk most nincsenek sokan a közelemben, és nem hiszem hogy érdekelné a többieket a magánéletem. Abban bízom, hogy ha közömbös vagyok, egy idő után le tudom őt koptatni, mert ugyan örülnék, ha valaki meghallgatna, mégsem áll szándékomban az otthoniakkal traktálni őt. Lehet, hogy nála békésen teltek az ünnepek, illetlenség elrontanom a kedvét azzal, hogy önző módon a saját szerencsétlenségemről kezdek neki panaszkodni. Így hát megigazítom kusza hajtincseimet, és inkább törni kezdem a fejem valami kifogáson, hogy minél előbb távozni tudjak.
- Későre jár, lassan fürdenem kéne... - jelentem ki sajnálkozóan, ahogy kinyújtóztatom az üléstől elgémberedett végtagjaimat, és még ásítok is egyet teátrálisan. - Neked majd jó étvágyat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Tapintható a feszültség köztünk, a kezdeti indulat azonban nem tart bennem sokáig, egyre inkább elbizonytalanodom abban, hogy mit is kéne csinálnom. A körülményekről sok mindent nem tudok. Szeretném azt hinni, hogy Márk igazat beszél, és amit én mögé láttam eddig, az csak az ösztönös, ámde nemes céloktól vezérelt gyanakvásom. Olaj a tűzre csak ezután öntődik. Hogy buzi lennék? Kikérem magamnak a jelzőt! Szemeim kikerekednek a döbbenettől, először köpni-nyelni nem tudok, aztán ökleim összeszorítása után nagy levegőt veszek, de nem kiabálom el magam. Zavartan mérek végig rajta ismét, a megfelelő szavakat keresve, de nem igazán sikerül úgy visszavágnom, ahogy szeretnék.
- Szar a logikád, de úgyis tudod, hogy nem így értettem... Akkor hagytad volna egyedül a bál után? Az se sokkal jobb, mint visszaélni a helyzettel. Én komolyan azt hittem, hogy értelmesebb vagy - morgok csalódottan. Elhúzom a szám, és szomorúan sóhajtok, ahogy újból belegondolok a történtekbe. Nem szabadott volna egyedül hagynom a lányt. Mintha még láttam is volna egy pillanatra a tömegben. És mégse volt bátorságom elhívni őt, így végül egy csajra éhes felsős cserkészte be magának, aki a saját korosztályából ugye nem tud párt találni, ezért nyilván az ártatlan gólyákat veszi célba, akik bomlanak a szerintük érettebb pasikért.
- Szóval azt mondod, hogy semmi oooolyan nem történt? - mutatok idézőjelet a levegőbe. - De nem is érdekel, csak tudod Karola nem ezt érdemelné szerintem, hogy így találjon valakit. Akkor már udvarolj rendesen - dünnyögöm szomorúan, de persze bagoly mondja verébnek, mert nekem ugyanúgy nincs bátorságom elhívni senkit sehova. Mondjuk nem is manipulálok soha.
- Táncolni? Akkor csatlakozz szépen. Kolos biztos örülne - pislogok rá kérlelően, ahogy vele együtt szintén hátradőlök. - Csak bejöttem rendet rakni, hogy ne ezzel menjen el a következő próbánk fele. Bocs, ha megzavartalak. Amúgy jól nyomtad - dicsérem meg félénken.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Megvagyok a szekrények rendbetételével, elégedetten intek hát búcsút a próbateremnek, hogy a napom hátralévő részét ismétléssel tölthessem. Szükség lesz rá, hiszen a tanárok az új félévben ismét nekiálltak a szóbeli feleltetéseknek, hogy teszteljék a tudásunkat. Hamar megszoktam, hogy ha előtte nap alaposan felkészülök az anyagból, akkor nem jövök zavarba a többiek előtt, ha az óraadók felszólítanak, hogy demonstráljak egy varázslatot, vagy válaszoljak a kérdésükre. Sokkal rosszabb, amikor csak hallgatsz, a tanár közben lemondóan csóválja a fejét, a társaid pedig összesúgnak a hátad mögött és kinevetik a felkészületlenségedet. Tenni kell ellene, nincs mese.
Magamban hümmögve ballagok visszafelé, hogy előbb-utóbb a körletemben kössek ki, és legközelebb csak holnap kelljen kitennem onnan a lábam. A fejemben ezúttal is cikáznak a gondolatok. Megtorpanok a folyosón, féloldalas pillantást vetve a tilosban járó fiúra. Mármint... Te jó ég, egy nálam jóval idősebb fickó csinál olyat, amit szerintem nem lenne szabad. Ha meglát, ugyanaz játszódna le, mint ami a tanulószobában anno. Tisztes távolból próbálom elolvasni, hogy mit firkant fel a falra, még az is lehet, hogy az iskola egyik megbízott dolgozója. Mert mégis ki vagyok én, hogy beleszóljak, úgyis csak rosszul járok vele. Kényelmesen tolja ahhoz képest, hogy diákként ilyenkor talárban kéne lennie. Mikor hunyorogva ugyan, de sikerül kiolvasnom a Zoller-roller poént, akaratlanul is elkuncogom magam, remélve, hogy nem keltek túl nagy feltűnést, pláne haragot a csíntevőben. Már indulnék is tovább, mint aki nem látott semmit, még az kell, hogy a Rellonba járjon, mert akkor aztán engem vés fel a falra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kijelentésére csak megvonom a vállam. Nem tudom, mit kéne mondanom neki, mert nyilván beszélgetni szeretne, csak először semleges témát választott. Én nem érzem magam késznek arra, hogy beszéljek neki, túl sok minden gyűlt össze körülöttem túl rövid idő alatt. Még én se látom át, hogy mi folyik a fejemben, majd ha kicsit leülepszik bennem, talán megnyílok. Addig is jobb, ha elvonulok a többiektől, mert egyre nő bennem a feszültség, amit nem akarok a barátaimon levezetni. Az olyanok, mint Karola múltkori viselkedése pedig csak tetézik ezt a rossz hangulatomat, pedig nekem is ugyanúgy szükségem volna a társaságára, mint korábban, hogy ki tudjon rántani ebből a hullámvölgyből.
Kedves próbálok lenni vele, elkerülni a konfliktust, ő azonban megragadja a karomat, még mielőtt távozni tudnék. Halkan felsóhajtok a kérdésére, szemeim pedig lesütöm a földre. Szégyellem magam, amiért így viselkedek, de úgy érzem sajnos, hogy most ez a legjobb megoldás. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megfogalmazzam az érzéseimet.
Gombóc van a torkomban. Hangjával úgy érzem, mintha mindenki figyelmét felhívta volna a teremben, és most az összes szempár ránk szegeződne. Nyugodtan hívhatjuk kifakadásnak a szavait. Kiegyenesedem, aztán visszaülök a padra úgy, hogy vele szembe forduljak. Rákvörös fejjel, közel hozzá, mert nem akarom, hogy hallgatózzanak a többiek, lassan és szomorúan kezdek bele a válaszomba.
- Ne haragudj... velem... velem nincs minden rendben. Attól még, hogy a barátom vagy, nem akarlak terhelni az életemmel - fonom össze a karjaimat magam előtt. - Akartam levelet küldeni, de mondtam már, hogy félek a szüleidtől. Ha meglátják, hogy nem egy varázslófaluból írok, szerintem megsejtik, hogy nem vagyok aranyvérű. Akkor aztán magyarázkodhatsz. A bált pedig ne is emlegessük! Szerinted miért nem mentem oda? Gondolkozz... Később kiderült, hogy igazam lett, ahogy hallom. A DÖK előtt nincs titok - szúrom oda, mert ahogy elkezdek beszélni, kicsit felbátorodom, és az indulataim vezérelnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Látszik, milyen nagy pofája lett a jelvénytől, na meg a korkülönbségből adódóan. Nagyon nyeregben érzi magát, de velem nem sokáig szórakozhat. Elég családi veszekedésnek voltam a fültanúja, hogy alkalmazni tudjam az ott elhangzottakat. Bárcsak akkor lett volna önbizalmam visszavágni... A legfiatalabb és egyben utált bátyám sajnos elérte, hogy meghajoljak az akaratának, és csendben tűrjem a beszólogatásait. Én legalábbis ezt találtam végül a legkönnyebb megoldásnak, mintsem éjjel-nappal veszekedjünk, verekedjünk, főleg hogy egy légtérben voltunk zárva a lakásban. A kastélyban már kezd kinyílni a nyelvem, hogy megvédjem magam, mert nem akarom ugyanazt végigjárni mint általánosban.
- Nem gondolom azt, te nagyon hülye - húzódik széles mosolyra a szám. - De valld be, hogy rástartoltál Karolára, és kapóra jött az állapota - szólítom fel szigorúan, egy kissé megemelve a hangszínemet, hisz úgyis csak kettesben vagyunk a teremben, senki nem zavar minket. Nem tudom, hogy pontosan mennyire itta le magát, de sokakra már egy kevéske alkohol is döntő hatással bírhat, hogy érzelmileg másképp viselkedjen az ellenkező nemmel, ezért parázom attól, hogy Márk túllőtt a célon. Lehet persze, hogy akkor jó poénnak gondolta, meg elhiszem, hogy alapból nincs annyi önbizalma, csakúgy mint nekem, de maradjunk már etikusak házon belül... Ezt nem győzöm hangsúlyozni.
- Na mi van, a fiúk jönnek be? - lepődöm meg az utólagos megjegyzésén, majd szigorú arccal, ámde kíváncsi szemekkel hegyezem füleim a beszámolója közben. Őszintének és logikusnak hangzik, ellenőrzésképpen többször végiggondolom magamban a döntését. Magam elé meredve hümmögök párat a végén, aztán reagálok az elmondottakra. - Ha rajtam múlik, a rosszulléte nem lesz közbeszéd tárgya a suliban. Azért rendes tőled, hogy mellette voltál. De akkor hova vitted végül? Meg hát... tényleg... tényleg nem alakul semmi köztetek? - szólalok meg komoly hangnemben, végül azonban remegve teszem fel neki a kérdést, kíváncsian és kételkedően. Bármit is mond Karola, nem emlékezhetett mindenre. Csakis Márk tudhatja a teljes igazságot, és remélem lesz olyan jó fej, hogy elmondja.
- Hogy mi?! Ugye tudod, hogy a legjobb barátomról beszélsz? Csak úgy közlöm... - csattanok fel a bunkó válaszon. Nem értem, mi baja Karolával, vicces és csinos, emellett kedves és okos is. Ezek szerint nem érdemli meg a fiút. Nagyon érdekel, hogy mit hoz fel mentségére.
- Tényleg? Az azért szép teljesítmény. Én írni és rajzolni szoktam, de te se nagyon hangoztasd mások előtt. Ha nem vagy nagyon fáradt, segíthetsz... - invitálom a nézőtérként működő székek felé, ahol a szétdobott ruhákat kezdem a tárolóikba helyezgetni. - Van nálam egy csomag mentolos cukor, ha megéheztél, kérsz belőle? A semminél jobb... - nyújtom felé a dobozt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Teljesen jogosan kér számon a viselkedésemért. Ezt az egészet borzasztóan elszúrtam, és úgy érzem menthetetlenül. Eddig valahányszor furcsán viselkedtem, Karola mindig megbocsátott, most azonban kételkedni kezdek abban, hogy a szünet előtti régi viszony kettőnk között visszaállítható lenne. Ez a rohadt bál mindent a feje tetejére állított. Az idei talán a legrosszabb karácsonyom, ha az otthoniakat is hozzáveszem. De persze valahol az egyik legjobb is. Szuper rendezvény volt, és az előtte hónapokban sem unatkoztam, annyi új kaland ért, mint még soha korábban.
Tudtam, hogy most ez a rész jön. Magyarázkodhatok. Csak azt nem tudom, hogy honnan kellene nekikezdenem. Hosszú történet, és hát ahogy eddig, úgy most se tudok ellenállni a kéréseinek. Könnybe lábad a szemem, ahogy erősködik, hogy barátok vagyunk, és nyugodtan elmondhatom neki. Hülye voltam, látom már.
- Karola... - sóhajtok fel, ahogy a szemébe nézek, de többet nem bírok mondani, mert attól félek, hogy a zaklatottságom miatt én is elsírnám magam. Nagyon rám tud ragadni a hozzám közel állók lelkiállapota, ha vitára kerül a sor. Látom, hogy megviselte az elmúlt időszak, a bűntudat pedig dolgozik bennem. A kérdéseire néma csend a válasz, miközben erőt gyűjtök és átgondolom, hogy mit lenne jó mondani, emellett a többiek figyelme is zavar, nekik pedig nem akarok Edictumba illő anyagot szolgáltatni, ezért csak akkor szólalok meg végre, amikor elrángat a sarokba. Egyik kezemmel nekitámaszkodom a falnak, úgy húzódom hozzá közel, hogy halkan tudjuk folytatni a beszélgetést.
- Majdnem odamentem hozzád, csak túl nagy volt a sor. Ki gondolta volna, hogy fél órával később már Márkkal fogsz iszogatni! Mert amikor visszavittem az üveget, te nem voltál ott, és nem a körletben kötöttél ki végül...  Szóval ki vele, mi volt ez az egész? Tudom, hogy többet ittál a kelleténél - döntöm oldalra a fejem, bízva a meggyőzőképességemben. Olyan pontosan senki se figyelt Karolára, de inni ivott, hogy mennyit az más kérdés. Márk és ő pedig szerintem tuti csináltak valamit, ha leléptek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Hát... én itt eléggé el fogok veszni. Igencsak valaminek a közepébe érkezem, némi habozás után legalábbis ezt sikerül leszűrnöm. A munka hatékonyan folyik, már amennyire meg tudom állapítani ilyen idős fejjel, a nagyrészt idősebbekből álló társaság látszólag jól ismeri egymást. Némi fantáziával könnyen kitalálható, hogy a tulajdonos és baráti köre, valamint a dolgozó személyek alkotják az önkéntesek zömét. Mindenki a maga feladatával ügyködik, de azért mondják a magáét is közben, hiszen nem a szájukban tartják az ecsetet, ez elég vicces is lenne.
Próbálok megbújni az előttem érkező lány árnyékában, és abból építkezni, amit ő kommunikál le a többiekkel. Megilletődve pislogok párat az ötletére, hisz én, aki alapból küzd a tériszonyával, így a repüléstantól is ugyanannyira tartok, mint korábban a tesitől, vonakodva másznék fel székekre a pingáláshoz. Nem így képzeltem el korábban a besegítésemet, és örülnék, ha a földön maradnék, szóval elég bátor tőle, hogy a maga részéről a magasba kívánkozik. Közben az egyik szimpatikusabb háztársam jön oda hozzánk köszönni, akinek kár magyarázkodnia, pontosan tudom, hogy mi a helyzet, már csak a miért és a hogyan a kérdés. Szavaira szerényen megvonom a vállam, és megkönnyebbülök, hogy végül nem nekem jut a létra. A mellettük lévő falat ajánlja fel, ami jól is hangzik, ezért nagyokat bólogatva odalépek. Henger, ecset, mi a jó megoldás? Megvakarom az állam, végül azt választanám, amit az ő kezükben is látok, hogy a többiek stílusát utánozva kenegetni kezdjem a falat, vagy valami olyasmi. Már csak ki tudja hány perc, vagy óra, de előbb-utóbb végezni fogunk, ez motivál a leginkább. Utána szólít meg egy lány is, akivel már egy fokkal közlékenyebbé válok.
- Szia! Nincs mit, jobb dolgom most úgyse lenne - pirulok el, igaz kicsit füllentek, hiszen fel tudom magamat találni, ha arról van szó, az olvasás például bármikor kiváló elfoglaltság. - Akkor inkább csinálom a széleket, itt, ugye? - bökök bizonytalanul arra a részre, amire feltételezem, hogy gondolt. Ez jó bemelegítésnek tűnik, és nem hiszem hogy nagyon el lehet rontani, magyarul pont nekem való.
- Jól csinálom? - fordulok feléjük kicsit később, bár mivel nagyon benne vannak a beszélgetésben, nem vagyok biztos, hogy hallanak. Nem szeretném félbeszakítani őket, de nagyon izgulok, hogy legalább hátráltatni ne hátráltassam őket. Mégis, ha sikerül a figyelmüket egy pillanatra magamra irányítanom, azért érdeklődni kezdek róluk. - Éééés... ti amúgy itt dolgoztok? - puhatolózom, hisz rövidesen esedékessé válik a diákmunka nálam is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Felér egy kínzással, amit most át kell éljek, és az a legrosszabb, hogy pont a legjobb barátomat látom szenvedni. Miattam. Próbálom menteni a menthetőt, ahogy kifújom a levegőt és nagy nehezen elkezdem neki megmagyarázni az igazságot, de mintha nem sokra mennék vele. Valószínűleg ő teljesen másképpen élte meg azt az estét, így nem érem el a kívánt hatást a beszédemmel. Az is elképzelhető, hogy csak rontok vele a helyzetemen. De mit tegyek, hogy ne veszítsem el őt, és újra bízni tudjon bennem? Hogy minden olyan legyen, mint régen volt? Mindketten nehéz időszakunkat éljük, úgy gondolom, hogy részben Márk hatása miatt viselkedik velem így. Feltűnt a semmiből, körülbelül mikor beléptünk a DÖK-be, és már el is marja mellőlem Karolát.
- Hogyan beszélek?! - vágok közbe hirtelen a kérdésemmel, mert fogalmam sincs, miről zagyvál itt össze, de megijeszt az indulatosságával. Összezavarodva hallgatom végig az érvelését, hogy szerinte mit és hol rontottam el, de nyilván nem tudok igazat adni neki annál a résznél, amikor a kígyózó sorokban elvárta volna, hogy odamenjek zavarni. Se beszélgetni nem tudtam volna vele, se semmi. Nem volt kedvem az emberekhez, hát miért nem tudja megérteni? Jól tudja rólam, hogy nem maradok sokáig tömegben, pláne nem egyedül. A bál további része másképp alakult, nem várhatja el tőlem, hogy máskor hagyjam ott a beszélgetőtársamat és induljak a keresésének, ha amúgy is megvan a táncpartnere.
- De hát miért nem mondtad, hogy hívjalak el?! Tudod, hogy alapból féltem a báltól, meg hogy nekem ez az egész rohadtul nem megy! Ha nem állsz be a pultba, megkerestelek volna, csak egy kis időre lett volna még szükségem... Sajnálom, hogy ilyen vagyok, de igen, ez a legjobb barátod, egy gyáva és szánalmas alak, miért nem veszed már észre? - zihálok az idegességtől, ahogy egymás után darálom el neki a szavakat. Itt már egyikünk se bírja tovább, lassan nálam is eltörik a mécses, de nem érdekel, hogy ki hallja, ezeket nem tudom magamban tartani. Ilyen az, ha felhúznak... Két ujjammal összeszorítom az orrnyergemet, mintha azzal meg tudnám valamennyire állítani a sírást, de egy-két könnycsepp még így is kiszalad. Nem valami fiús viselkedés ez.
- Mit tudom én, hogy mit csináltam volna a helyedben. De ne haragudj már rám! - tiltakozom és kérlelem egyúttal, előbb duzzogva rántva meg a vállam, majd szipogva párat. - Nincs egy zsepid véletlenül? - kérdezem mellékesen.
Nem érzem jogosnak, hogy ennyire engem tesz felelőssé a történtekért. A fejemben úgy kapcsolom össze, hogy ha elhívom, nem lesz rosszul és nincs semmi baj. Már azt is el tudom képzelni, hogy bánatában itta le magát, de egyszerűen bele se gondoltam, hogy neki ez ilyen sokat jelent. Úgy tűnik, sosem fogom megérteni a lányokat.
- Csak a DÖK tud róla, és azon belül se mindenki. De nem hiszem, hogy pletykálni fognak rólad... Mindegy, Karola, én elszúrtam, és most nagyon mérges vagyok, de fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Tudod jól, hogy a barátod vagyok, de volt egy szar szentestém a családommal, napokig hallgattam otthon, hogy én tehetek mindenről, nem volt kedvem szomorúan mutatkozni veled, hogy még a te kedvedet is elvegyem... De ha ennyire megsértettelek, akkor utálj nyugodtan! - sóhajtok fel, ahogy a falnak dőlök és az elvarázsolt mennyezetre nézek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

És mintha ez az ártatlan, véletlenül kicsúszó reakcióm törné meg a jeget, vagy oszlatná el a fiú feje köré gyűlt borús fellegeket. Mindig büszke vagyok magamra, hogyha mosolyt tudok csalni valakinek az arcára, akár szándékosan tettem, akár nem. Alapvetően csendesnek tartanak. Sokat tudok beszélni, ha úgy érzem, hogy megkapom az ahhoz szükséges figyelmet. Szükségem van némi időre, hogy felmérjem a terepet, és elmúljon a kezdeti lámpaláz, hogy aztán egyre jobban feloldódva lassan kibontakozzak. Aki ismeri az igazi Benettet, az tudja, hogy nem olyan unalmas személyiség, mint amilyennek elsőre hinnék, állandóan a következő órájára sietve, vagy éppen a tananyagot magolva egy vastag könyv lapjaiból. Nem, ennél azért több szorult belém, de túlmisztifikálni sem szeretném magam.
- Azokat még nem próbáltam, ami azt illeti... - motyogom megszeppenten, ami a srác lelkesedésének a következménye. Ugyanannyit mondanak nekem ezek a nevek, mint bárki másnak, annyi különbséggel, hogy minimális fogalmam még van a kalandkönyvekről, hisz egyetlen egy azért valami véletlenszerű folytán mégiscsak a kezembe akadt. Ki tudja, lehet elhibáztam anno, hogy nem orientálódtam feléjük, hiszen biztos jól ellettem volna az unalmas nyári szünetek alatt a galériás ágyamban hanyatt feküdve, amikor épp a tesóm foglalta be a gépet arra az órára. Sosem lett végül laptopom, a Bagolykő közbeszólt...
- Kár, hogy nincs benne több logika - gondolkodom el magamban, ahogy kipillantok a folyosó ablakán. - Viszont ha most ráérsz, akkor szétnézhetünk, éés... közben pedig magyarázhatsz, hogy hogyan is néz ki egy ilyen, mit csináltam rosszul, meg ilyenek - vonok vállat szerényen, majd egy búcsúpillantást véve az elégett könyv hűlt helyére, elindulok a kastély kijárata felé. Kétlem, hogy pont ugyanezt megtalálnánk lenn, hisz eleve a varázstalan világ kevésbé felkapott irodalmáról van szó, de talán kompenzálhatjuk a veszteségét, és végleg elmúlna a rosszkedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ennyi sikerélmény azért bőven rám fér a szóbeli inzultusok közepette, amiket hetente vagyok kénytelen elszenvedni valamilyen formában. Sovány vigasz, hogy az ezelőtti évek sokkal szörnyűbbek voltak. Egyszer muszáj lesz kezdenem valamit magammal, némi határozottsággal sokkal többre mennék szerintem, minthogy némán tűrjem a különféle támadásokat abban bízva, hogy egyszer csak megunják és továbbállnak. Valami hasonló volt a szándékom azzal, hogy magyarázkodni kezdek, és bár nem valószínű, hogy érdemben védekeztem volna a készülő fizikai támadása elől, ezúttal a szerencse engem is megsegített valamilyen formában. Ne várja, hogy a legjobb barátommá fogadom, főleg ezek után, és nem ilyen hamar tenném amúgy se, de mintha még szimpatikus is lenne a személyisége. A külseje nem, az még mindig ijesztő, maximum nem szabad hangoztatnom előtte, ahogy rájövök, hogy érzékeny pont számára. Nos, engem is tudnak kritizálni, méghozzá elég jól, ha úgy adódik alkalom, szóval ne mondjak inkább semmit, igaz?
- Hogy mit? - ugrik ráncba a szemöldököm a kérdésétől, de amilyen esetlenül néz rám, valahogy nem tudom azt feltételezni, hogy hátsó szándékai lennének. Ha meg akart volna ütni, már megtette volna, itt nem hiszem, hogy trükk van a dologban. - Na jó, gyere, de inkább csak tényleg felejtsük el az egészet - erősítem meg ismét a véleményem, majd hagyom, hogy adjon egy amolyan baráti ölelést, ha tényleg komolyan gondolja.
Sajnálom őt, hogy a stílusa miatt ilyen kis számkivetett lehet a suliban, pedig rendesnek tűnik az eddigiek alapján. Meglepődök, hogy nem engedi el a füle mellett a megjegyzésem, hanem nagyon is tudja, hogy mi áll mögötte. Talán pontosan azokon ment keresztül, amiken én. Viszont, az azért fura lenne, ha most egy nagyobb levegővétel után kitárulkoznék egy ismeretlennek.
- Köszi tényleg, de mostanra már jó a helyzet. Csak a szokásos iskolai szekálások, tudod... Egyik se volt annyira durva szerencsére - korábban sem regéltem erről senkinek, féltem a következményektől, meg hogy árulkodósnak tartanának a többiek. - Inkább mutasd, hogy milyen kütyüd van. Sokféle zenét hallgatsz? - teszem fel a kérdést, ahogy az eszköz után kezdek leskelődni, ami korábban felkeltette a figyelmem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Tudom, én csak... - de nem jön ki több a számon, túlságosan erőlködök azon, hogy ne kezdjek el sírni, épp elég kínos az a pár könnycsepp, ami idő közben kicsordul a szemem sarkából. Gyorsan le is törlöm, ahogy Karola teszi, nem célom jelenetet rendezni a kastély egyik legforgalmasabb pontján. Dühös vagyok rá, amiért pont itt kell megaláznia. Igazán várhatott volna még vele, de mintha direkt ki akarta volna provokálni a veszekedést, pláne így nap végére, amikor különben is nagyon fáradtnak érzem magam a sok tanulástól. Semmihez nincs kedvem az elmúlt időszakban, pláne nem ahhoz, hogy még a legjobb barátommal is tovább mélyítsem az ellentéteket. Nagyon könnyen felhúzható vagyok, tele kiadatlan érzelmekkel, feszültségekkel, amik az ünnepek alatt gyűltek fel bennem. Otthon nem sírhattam, mert nem voltam egyedül a hálószobában, a bátyám pedig kicikizett volna. A suliban ugyanez a helyzet, ott még többen vannak, és ha nem is állnak le csúfolódni, a figyelmet túlságosan rám irányítja még a jóindulatú kérdésekkel is.
Én nem vagyok olyan határozott és vonzó külsejű, mint a többi fiú, akik el merik hívni a lányokat. Karola is jobbat érdemel nálam. Tudtam, hogy a szépsége miatt biztosan felkérik majd mások, a legjobb barát és a menő arc közötti kellemetlen választási kényszernek pedig nem szerettem volna kitenni őt, magamat pedig a csalódástól féltettem, hogy majd nemet fog mondani. Így nyitva hagytam a kérdést, és megőriztem az önbizalmam. Mostanáig.
- Ne mondj ilyet! - na jó, ezt az ő szájából szörnyű visszahallanom. Vagy akkor nem értem, eddig miért nem volt neki nyilvánvaló, hiszen olyanért kér számon, ami nem vallott volna rám. Ismer engem, közel állunk egymáshoz, és most elvárta volna, hogy másképp viselkedjek a szokásosnál. Eltörik a mécses, a szemeimet elkezdem törölgetni, hogy minél gyorsabban eltüntessem a könnyeimet, majd a tenyerembe temetem az arcom, úgy sírdogálok egy kicsit elfordulva, amíg Karola szavai nem ráznak fel kissé ebből az állapotból.
- Hagyj már! Kész... elérted, hogy most mindenki rajtunk röhögjön. Megaláztál mindenki előtt, pedig tudtad, hogy ettől rettegek szeptember óta. És pont te... - sziszegem a méregtől elvörösödve, mivel nem tudom mire vélni a kéréseit. Túllépett egy határon, innentől kezdve nehéz visszatáncolnia magát.
- Sajnálom, tényleg. Nem akartam, hogy rossz legyen neked, én csak nem hittem el, hogy te majd velem fogsz elmenni a bálba és nem mással - fújom ki az orrom abban a fél zsepiben, ami nem túl sok sajnos. Az arcomat a karjaimmal törölgetem meg, a takonytól ugyanis pikkpakk átázik a vékony papír, eltüntető bűbáj pedig nem jut eszembe.
- Tényleg? Azt hittem elveszítelek - szipogok meglepetten a szorításában, ahogy megkönnyebbülve én is átölelem az ezidáig mellettem lógó karjaimmal. - Majd jóvá fogom tenni valahogy, ígérem! - fogalmam sincs, hogyan, de muszáj megpróbálnom. Karola túl értékes nekem ahhoz, hogy ilyenek miatt elveszítsem. És mivel a vallomásom érdekli, őszinte leszek vele.
- Válás lesz otthon. Miattam. Elvileg... Mármint van, aki ezt mondja, van aki mást. Tudod, hogy apa titkolta a varázsvilágot, de amióta kiderült rólam, teljesen lecsúszott és külön költözött. Csinálja a botrányokat, de azt nem gondoltam volna, hogy mások is a szememhez vágják, hogy ez az én hibám lenne. És nem tudom, hogy most kivel mi lesz - magyarázom neki elkeseredve, de már legalább nem sírok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Reccsen néhány faág a lábam alatt, ahogy gyalogtempóban megközelítem a faházat. Az enyhe időjárás miatt nem öltöztem fel vastagon, a vékonyabb kabátomhoz gondosan a nyakam köré tekertem barna sálamat. Útközben azért áthűlök, hiszen az erdő nyirkos hely, és hosszú út vezet a birtokon keresztül a titkos bunkihoz, vagy mihez. Én sem olyan régóta fedeztem fel, de azóta szívesen járok ide olvasni, alkotni, mert a suli többi terméhez képest ilyenkor senki nem merészkedik ide, pláne sötétedéshez közel. De most még van egy kis időm, és hoztam gyertyákat is, ha szükség lenne rá. Összeszorított fogakkal azzal nyugtatom magam, hogy odabent már nem lesz annyira hideg.
Magányosnak érzem magam, az elmúlt időszak mindent felborított körülöttem. Ritkábban küldök leveleket haza, és a barátaim is elfoglaltak. Jóvá kell tennem Karolánál, hogy nem hívtam el a bálra, és továbbra is aggaszt, amit róla hallottam. Haragszom magamra és bűntudatom van, amiért hagytam magam ehelyett az orromnál fogva vezetni. Ha bátrabb vagyok, a lánnyal lettem volna, ehelyett valami olyasmi történt, aminek nem hiszem, hogy kellett volna. Nehezen alszom a gondolatok miatt, hiszen pontosan emlékszem, hogy miket mondott utánam. Olyan, mintha cserben hagytam volna Theont a tisztáson, pedig nem szoktam csak úgy elfutni. Akkor viszont mentem, mint egy gép, betelt a pohár. Próbálom felidézni, hogy mi lehetett az a félmondat, amit félreértett, és amivel kiválthattam nála a következményt. Megbántottam őt, és magamat okolom a félreértésért, meg hogy megbántottam. Nem szabadott volna megnéznem őt magamnak... Pedig én igyekeztem tartani a távolságot, és ha egy kicsit is engedtem, már megvolt a baj.
Ahogy a felfelé vezető lépcsőkre lépek, a korhadt fa megnyikordul alattam. A korlátnak támaszkodva óvatosan lépkedek fel, nehogy beszakadjon alattam az instabil deszka, de könnyű súlyomnak hála épségben feljutok. Az ajtóban kiviharzik egy furcsa szerzet, kapucniban és napszemüvegben. Nem számítok rá, ezért is ugrom félre ijedtemben, de a szemem sarkából még elkapom a vonásait. Theon az? Szerintem csak azért néz levegőnek, mert haragszik rám. Kellett, hogy lásson... Vagy ennyit számítok neki, hogy már fel se ismer. Akkor kellettem neki valamire, hogy legyen társasága, de túltette magát rajtam.
Görcsbe rándul a gyomrom a gondolattól, hogy őt láthattam az előbb. Bemenekülök a faházba, ledobom magam az egyik babzsákra, amiben az előbb mintha még ültek volna, a táskámat pedig magam mellé rakva előkeresem benne a könyvemet. Meglátok azonban egy füzetet a földön heverve. Remegő ujjakkal a kezembe veszem és belelapozok. Úgy látszik, nincs befejezve, valakinek a naplója lehet, vagy valami jegyzetfüzet. Talán egy kitalált történet, mint amiket én is szoktam írni. Az is elég gáz lenne, ha egyszer elhagynám és valaki más találná meg... A név azonban túl ismerős benne. Theory... És akkor minden összeáll a fejemben. Kapkodva falom a betűket, ki tudja mióta, oda-vissza lapozgatva az időben a bejegyzések között. Az idő megáll számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Raphael a nevelőapja lehet, azért nevezheti a nevén. Hamarosan rám is ez vár, ha a szüleim tényleg elválnak. Kíváncsi vagyok, mennyire megy majd könnyen, van akinél évekig pereskednek. Anya szüleitől van a lakás, abba szerintem apának nem lesz sok beleszólása, de mi a helyzet a többivel? Vagy a testvéreimmel... Anya és apa megérdemelnek egy normális kapcsolatot, persze szkeptikus leszek, ha egyszer új párt találnának. Biztos, hogy nem fogok senki mást apának hívni, és bár nagyon jó lenne, ha megváltozna és minden helyrejönne, azért sosem alkottak tökéletes párt, így jobban átlátva a helyzetet. Az iskolába kerülésem óta különösen megy az elvonatkoztatás, nem mintha olyan nehéz lenne azzal, hogy alig lakom velük és csak a múlton tudok rágódni.
Találomra olvasok bele a bejegyzésekbe, különösen a legutolsó irományon időzök el. Mintha egy picit magamra ismernék, legalábbis megnyugtat, hogy másnál se minden fenékig tejfel, de csomó minden értelemszerűen nem világos a történetből, vagy csak egyszerűen nem akarom elhinni a leírtakat. Gyűlölet és undor. Érintések. Gyógyíthatatlannak tűnő sérülések, nyomás az ember vállán. Nem átlagos napokról van ebben beszámoló, és nem a korosztályom klisés problémáival foglalkozik. Valami hihetetlenül ellentmondásos érzéssel szorongatom a kezemben a füzetet, fel sem fogva teljesen, hogy mit teszek, mennyire illetlen vagyok, és mekkora veszélybe sodrom magam. A kíváncsiság túl erős, mert erre a tudásra már régóta szomjaztam. És akármennyire kavarodik fel a gyomrom a szövegtől, én mégis élvezem, ahogy olvasom, és az adrenalinszintem egyre csak emelkedik az izgalomtól.
Durva neszelés az ajtó mögül, aminek a hatására összecsukom a könyvet úgy, hogy néhány lapját véletlenül össze is gyűröm. Beletemetkeztem a titkos naplóba, és nem csak a saját dolgomat hanyagoltam eddig, de még a környezetemre se figyeltem eléggé, hogy meghalljam a vészjósló jeleket. Amikor beront a srác, a füzete még mindig a kezemben van. Előbb az érkezőre, aztán az itt felejtett holmijára pillantok. Gombóc van a torkomban.
- Én... nem tudtam, hogy a tiéd... - ez nem teljesen igaz, de ha ez a hazugság ment meg a fiú haragja elől, akkor muszáj ehhez folyamodnom. - Ne haragudj. Nem esett baja - habogok, a gyenge magyarázkodás azonban nem hiszem, hogy meggyőzi őt arról, hogy pont nálam volt jó helye a gondolatainak, még ha szerintem tényleg szerencsés, hogy nem más valakinek a kezébe került. Dühösen tépi ki a kezemből féltett tulajdonát, amit utána magához is szorít. Tényleg nagy bajba keveredtem...
- Theon - szólok utána rekedten, hátha szóvá tudom tartani, még mielőtt kiviharzana a faházból. - Megértem, ha most mérges vagy - fut végig agyamon a karácsonyi bál, valamint a naplóban leírtak emlékei. Már megint én kavarok be nála, amiért ha jól sejtem, büntetést fogok kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Megrándulok a hangos koppanástól, amit a fiú öklöse kelt az ajtófélfába. A napló nem hazudik, valóban érzelmi viharok tombolnak benne, és a csillapíthatatlan harag a valóságban is testet ölt, ha okot talál rá. Saját magamról nem találtam a füzetében részleteket. Talán jelentéktelen figura vagyok, talán csak nem olvastam át elég tüzetesen. Az idő rövidsége miatt szeretném az utóbbit hinni, de ez inkább az a vágyam is lehet, hogy valakinek fontos legyek. Hátradőlök, amennyire lehetséges, de elfutni nem tudok, ahhoz túl kényelmesen belesüppedtem a babzsákba, a kijáratot pedig elállja a srác. Mi minden miatt lehet mérges? A titkait félti, vagy többről van szó? Haragszom rá, amiért mindent lerombolt bennem a bálon, pedig nagyon jól indult köztünk az újrakezdés. Még hogy tiszta lap... A francokat. Kapott egy második esélyt, de amint kettesben voltam vele, ismét kellemetlen helyzetbe hozott, pedig megígérte, hogy megváltozik.
- Hát... - fújom ki a levegőt, ahogy a megfelelő szavakat próbálom keresni. Nem tudom, mi lenne a jó válasz, de biztos nem a motyogásom. Fülig pirulva húzom össze magam szégyenemben, és csak az üvöltésére tudatosul igazán, hogy mennyire belegázoltam a lelkébe. Pedig én nem vagyok ilyen, vagyis nem ilyen vagyok, vele ellentétben. Megtartom mások titkait, átérzem valakinek a nehéz helyzetét, és a bizalmára törekszem, mert egyébként sincsenek sokan körülöttem, akikre számíthatok. Óriási hiba volt belelapoznom a naplóba.
Nem tudok tovább tétlenül a fotelbe süppedve ülni, ezért felkelek és megállok vele szemben úgy, hogy megtartsam a kettőnk közötti tisztes távolságot, ami azért kell, hogy maradjon valamennyi önbizalmam válaszolni neki. Erőt veszek magamon, és a fejem lehorgasztása helyett a szemébe nézek. A sebhelyek mintha egy fokkal jobban festenének, mint a bálon, de túl messze van hozzám. Azzal, hogy nem a földön ülök, kevésbé érzem magam alárendeltnek.
- Te is tudod, hogy nem esti mese - rázom meg a fejem szomorúan, ahogy nyelek egy nagyot. - Véletlen volt. Tudod, hogy tartom a szám - folytatom a győzködést, hátha sikerül megnyugtatnom valahogy anélkül, hogy nekem támadjon. Összefonom magam előtt a karjaimat és az ablakhoz sétálok, onnan nézek végig a fiún, ahogy továbbra is a naplóját szorongatja. A bálon minden olyan jó volt köztünk, amíg... Pedig ő is hiányzott. Aztán megint itt vagyunk, de most mintha újra a tanulószobában érezném magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mégis miről beszél? Ő szúrta el... Elbizonytalanít, amikor olyanokkal jön, hogy azt hitte, én is akartam azt a dolgot. De nem ismerhet ilyennek, nekem pedig azt nem szabadna elfelejtenem, hogy mielőtt kiszúrt volna a sátraknál, még valami lánnyal enyelgett. Hány áldozat lehet még a kastélyban, akik ugyanúgy szenvednek Theon miatt, mint én? A különleges kisugárzása, amivel mindenkit hiteget. Ha nyugodt, akkor nagyon határozottnak tud lenni, biztonságban éreztem magam mellette akkor is, amikor kinevettek a többiek a tánctéren. Mellém állt és megvédett. Szar érzés tudni, hogy hátsó szándékai voltak. De hol hibáztam? Túl jó vagyok, túl ártatlan... Könnyen megszerezhető áldozat. Egy sovány, hiszékeny, makogó, könyvmoly levitás.
- Veled akartam maradni... - cáfolok rá a feltételezéseire, és nagyon fáj, hogy rám se néz. Érzem, hogy lassan könnybe lábadnak a szemeim, ha így folytatom, de próbálok annyi erőt venni magamon, hogy ne égessem le magam még egyszer. Mély levegőket veszek, hátha jobban fogom magam érezni.
Mintha kést szúrna belém, annyira meglep amit mond. Aprón remegni kezdek, magamban fortyogva, miközben megannyi gondolat cikázik az agyamban. Az emlékeim között kutatok lázasan, hátha találok valamit, amivel menthetem a menthetőt. Nagyon szorul a nyakam körül a hurok. Látom, hogy egy pillanat alatt összepakol és távozásra készen áll a bejáratnál, és nem akarom elhinni, hogy ez velem történik. Többé nem tudnék úgy elmenni a folyosón mellette, hogy ne szorulna össze a torkom, ahogy eddig is rettegtem tőle. De mindvégig magamat hibáztatnám.
- Mit rontottam el?! - szalad ki belőlem kétségbeesetten, elcsukló hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Percek kérdése és én lehetek a következő, akit megtalál az ütéseivel. Félek, hogy ezúttal ismét egy olyan állapotában fogtam ki, amikor elvesztette az ítélőképességét. Bosszant, hogy ismerem a jó oldalát is, ugyanakkor nem csodálkozom a kiborulásán, hiszen amit lefirkált magának a kis füzetébe, azt valószínűleg soha nem osztotta volna meg másokkal. Én is pipa lennék. Fogalmam sincs, hogyan kezelném nemhogy a napló illetéktelen kézbe kerülését, de még az abban leírtakat se.
- Nem... - vágom rá ösztönösen, ahogy magam elé nézve kétségbeesetten győzködni próbálom őt arról, hogy az én esetemben másról van szó. Előítéletesen kezel, ahogy én őt, amíg nem jött oda hozzám újból. Kár, hogy nem ismer jobban, mert nem olyan vagyok, mint amilyennek gondol. - Jól éreztem magam a bálon. Szerintem tök jó volt a tánc, a beszélgetések, meg hogy mellém álltál - apró mosolyra húzódik a szám, ahogy felidézem magam előtt a jelenetet, amikor megvédett mások gúnyolódásától a pultnál és a táncolók között egyaránt.
- Nem ítéllek el azok miatt - bökök a táskája felé, amiben az irományait rejtette el. Attól még nem egy angyal persze, ugyanúgy haragszom rá a nyomulása miatt, meg hogy fizikailag is bántalmazott. Inkább vegyes érzelmek kavarognak bennem, mert a korábbinál másképp látom a dolgokat. Sokkal megértőbb vagyok, de a bőröm is féltem, nem szólhatok vissza akárhogyan.
- Hát jó. Tessék, most veled maradok. Sőt, veled is megyek, ha le akarsz lépni - dacosan lehuppanok a szomszédos babzsákba, a biztonság kedvéért magamhoz húzva a táskámat. Bizonytalan hangom elárulja, hogy nem vagyok valami határozott, hiszen ha megint félelmet kelt bennem, akkor nem biztos, hogy be tudom tartani a szavamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nehéz úgy beszélgetnem vele, hogy ne fedjem fel előtte a valódi tudásomat. A rövid idő alatt, amíg a napló a kezemben volt, csak részleteket tudtam átfutni, az izgalomtól pedig fel se fogtam sokszor, hogy mit olvasok. Túl sok információ került a birtokomba, amit még egy levitás elmének is kihívás egyszerre feldolgozni. Nem vagyok képben mindennel, ő viszont azt hiheti, hogy igen. Amíg viszont ez titokban marad előtte, addig sokkal jobban fél tőlem, mint kellene. Ha pedig kimagyarázom magam, a bizalmát úgyse kapom vissza.
- Szerinted tökéletesnek gondollak? Rohadtul nem... De engem nem érdekel, hogy állításod szerint mekkora ribanc vagy - hazudok, hiszen fáj valamiért, hogy így viselkedik a kastélyban, de mégsem emiatt neheztelek rá. - Vannak fura dolgaid, igen. Nem értem, miért kellett úgy viselkedned a tanulószobában - ismerem be neki kissé félénken, és még a csuklómat is felé mutatom, hogy emlékeztessem őt arra a pontra, amire rálépett.
- A bálon pedig valami lánytól pattantál le, és én pont kapóra jöttem. Miért te vagy megsértődve? - szorul össze a torkom, ahogy nagy nehezen fel merem tenni neki a kérdést. Viszont jobb, ha nem húzzuk tovább, mert a tüskék amiket lassan heti szinten belém szúr, már kezdenek elviselhetetlenné válni. Talán az ölemben szorongatott táskától érzem magam biztonságban. Meglazítom a sálamat, majd le is dobom magam mellé, hogy kicsit megkönnyebbüljek. Ő azt hiszi, hogy elítélem, én pedig nem is tudom, hogy mit... Nem tudok szabadulni tőle, újra és újra visszasétálok a csapdájába.
- Oda nem tudlak, mert nem vagyok rellonos - vágok vissza, ahogy összenézve én is elmosolyodom. Átkulcsolom a táskám, közben pedig azon gondolkodom, hogy hol a hiba kettőnk kapcsolatában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Csalódottan hunyom le a szemem egy pillanatra. Mondjuk tudtam, hogy ezt fogja válaszolni, hiába reménykedtem hiszékenyen az ellenkezőjében. Valamivel könnyebb lett azzal, hogy kimondhattam neki majdnem mindent, ami az elmúlt időszakban a lelkemet nyomta vele kapcsolatban. És érdekes módon nem csattant az arcomon pofon, helyette egymás mellé ülve beszélgetni kezdünk. Ez újra az a Theon, aki olyan szimpatikus lett a bálon. Akiről sejtettem, hogy még visszatérhet hozzám, ha jól bánok a szavakkal. Aki nem az a szörnyeteg, aminek tartja magát, és attól fél, hogy mások nem tudják benne meglátni a jót. Titkon azt kérdezem meg magamtól, hogy vajon manipulálom-e őt akár csak egy kicsikét is, annak ellenére, hogy mindketten a fordítottját hisszük.
Észreveszem, ahogy a térdeimet bámulja, de nem szólok rá semmit. Szinte égeti a bőrömet azon a ponton, ahol az íriszeiből induló képzeletbeli sugár találkozik a farmer anyagával.
Megilletődve mosolyodom el a megjegyzésein. A könyvben olvasottak fényében bűntudatom lenne röhögnöm rajtuk, mert úgy gondolom, hogy ezzel a múltjára is utalhat, hisz magát hibáztatja, de én nem győzhetem meg arról, hogy ez nem így van. Nem vagyok sem a pszichológusa, sem a barátja. Pedig lehet, hogy annak kéne lennem, mármint a szívdokinak, aki megérteti vele, hogy nem ez a megoldás. Csak tudnám, hogy a történtek fényében hogy maradt ennyi önbizalma, amikor engem ez a kevés rossz is a múltamban képes volt egy befelé forduló, szorongó természetté formálni. De bizalmatlan is lettem, ugyanúgy ahogy ő. Ezzel a részével azonosulni tudok.
- Eddig azt hittem, hogy nekem van szar családom... Mostanában sok minden összegyűlt körülöttem, ami miatt padlón vagyok. Neked hogy marad erőd túlélni? - pillantok végig rajta, valamiféle keserédes mosollyal az arcomon. Meglepően őszinte vagyok vele, mert talán úgy érzem, hogy a hozzáfért információért cserébe tartozom neki annyival, hogy én is megnyílok neki. Még mindig jóval többet tudok róla, mint kellene, a tanácsára pedig tényleg kíváncsi vagyok.
A táskát félretéve elfekszem a babzsákon úgy, hogy a srác felé forduljak, fejemet pedig az egyik tenyerembe támasztom. Így újra közel érezhetem őt magamhoz, amitől elfog az a furcsa és ellentmondásos érzés. Vágytam erre... A levegőben ott a feszültség, mintha bármikor bármi megtörténhetne. Lehet, hogy szadista vagyok, amiért élvezem az indulatok gyors váltakozásait magam körül, és szándékosan keresem a veszélyes helyzetet vele, amikor hol leüvölti a fejem, hol kedvesen mosolyog rám. Tetszik a ruhája.
- Valamiért erősnek gondollak, de beszéltél már ezekről valakinek? - Kérdezem halkan.