Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az utcákon megjelentek a karácsonyi díszek. Először a fényfüzérek kezdték körbeölelni a kirakatok széles ablakait, aztán megbűvölt hóemberek fakadtak dalra, és néhol egy-egy Mikulás is táncra perdült. Jellegzetes illatok terjengtek az egyébként hideg levegőben, aztán néhány napra rá én is megjelentem a kavargó tömegben, akiket elkapott a szokásos bevásárlási láz. Nézelődtem szótlanul, arcomon halvány mosollyal. Hagytam, hogy magával ragadjon a hangulat, hogy egy kis csend és nyugalom költözzön a szívembe. Valami, amire régóta vágyom. Valami, amiről azt hiszem, talán az ünnep majd megadhatja nekem.
Aztán az egyik olyan napon, amikor szabad lejárást kaphattunk a faluba, Karola elhívott a cukrászdába, hogy igyunk meg valamit. Sejtettem, hogy valamilyen céllal teheti ezt, de végül is igent mondtam. Lehet, hogy csak én gondolom túl a dolgokat. Mármint ez elég jellemző rám, de próbálok rajta változtatni. És nagyon is vágyom arra legbelül, hogy társaságban legyek, csak megszoktam már a gubbasztást. Úgyhogy felöltöztem, bár nem elég jól, így most kissé vacogósan baktatok le a Fő utczán, hogy egy lámpaoszlopnak dőlve az ő felbukkanását fürkésszem. Mindig olyan időpontban megyünk, amikor nincsenek túl sokan, és most különben is inkább vásárolnak az emberek, mint beülnek valahova találkozni. Arra ott lesz a heteken belül aktuális karácsony. Nekünk pedig a hazautazás miatt nem hiszem, hogy lesz időnk akkor összefutni. Ó, és jut eszembe, a barátaimnak még mindig nem vettem semmit... De legalább a családot letudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem várok sokat, szerencsére. Ilyenkor minden egyes kinn töltött perc magában hordozza kissé a meghűlés esélyét, vagy csak én lettem ennyire elővigyázatos? Anyám túlzó gondoskodása, ami a legkisebb gyereknek jutott, természetesen kiütközik ilyenkor, de pont hogy kezdem végre elhagyni a jó vastag öltözeteimet, mert szerintem a vékonyabb kabátjaimban sokkal jobban meglátszik a formám, hiába vannak még mindig pálcikalábaim. Szóval, bár korábban örültem a pufi felsőknek, mert nem volt kivehető, hogy mennyire vékony vagyok, azért az utóbbi időkben arra is ügyelek, hogy a felsőbb évesek divatját kövessem. Valami változik, be kell vallani, és ez egy nagyon kicsit már a lázadás szaga, mert ha az otthoniak tudnák, lenne hozzám egy-két szavuk.
Dörmögve én is üdvözlöm őt. A két puszitól kissé elpirulok, de már megszoktam Karolától, hogy nálam sokkal jobban ki tudja magát fejezni, ha az érzések kimutatásáról van szó. A puszik hidegek, majdnem össze is rezzenek, de ez egy újabb ok arra, hogy végre betérjek a cukrászdába és kikérjem magamnak a forró csokimat.
Biztosan akartam ezt? Máris úgy érzem, mintha egy hatalmas reflektorfénnyel világítanának rám. Beérve automatikusan egy félreeső asztalt célzok meg, hogy még véletlenül se hallják mások is a beszédemet, de ezen felül is muszáj lesz halkan szólnom a diszkréció miatt.
- Hát... nem tudom, hogy mit is mesélhetnék - szabadkozom zavaromban, mint akinek borzasztóan kellemetlen magáról beszélnie. Lehuppanok a székre, aztán kihúzott háttal megpróbálom összeszedni a gondolataimat. - Megint azt érzem, mintha senki nem akarna észrevenni. Nem vagyok érdekes. De nem baj, nem akartam sohasem a menők közé tartozni. És végül is te itt vagy nekem - sóhajtok kínosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Gondolataimba merülten lépdelek előre komótosan. Rajtam a téli hosszú kabát, vállamon Kamcsi karmának biztonságot kereső szorítása. Bármennyire is kapaszkodik belém, nem tesz kárt a szövetben. Ha így tenne, valamelyik bűbájjal könnyedén meg tudom javítani az anyagot. Ezúttal nincs időm, se kedvem arra, hogy a birtokig vigyem le, a hideget egyébként se viseli jól, de meggyőződésem szerint szüksége van egy kis friss levegőre ahhoz, hogy amennyire csak egy kaméleon tud, felélénküljön. De a legfőbb szempont természetesen az, hogy ne gémberedjen el a szárnya. Erre a testrészére kell a legjobban ügyelnem.
Kisétálok a boltívek mögül. A terep megfelelő arra, hogy egy kicsit szabadon tudjam őt engedni. Az időjárás nekünk kedvez, kissé enyhébb napunk van az ilyenkor általában elvárhatónál. Egy háztársam kivételével valamennyi diák a bent tartózkodást választotta, s a kerengő félhomályából sem tűnik úgy, hogy figyelne az a bizonyos szempár. Tehát nincs itt. Elmúlt. Erről néha még mindig megfeledkezem, olyan furcsa érzés, hogy végre megkönnyebbülhetek, hogy el se hiszem igazán.
Integetek Améliának, de nem számolok azzal, hogy beszélgetni is fogok vele, amíg fel nem teszi ő a kérdését. Láthatóan zavarba jövök tőle, de nem ő az első, akire nagy hatást gyakorol a háziállatom. Azt hiszem, büszke gazdájaként egy ideig ettől függetlenül nem fogom megszokni az ezzel járó népszerűséget.
- Remélem nem zavarunk a levegőzésben. Egy kicsit kihoztam, hogy repüljön. Képzeld, a múltkor beverte a fejét a körlet plafonjába... Azóta félek a kastélyban reptetni - tördelem zavartan az ujjaimat, aztán megveregetem Kamcsi hátát, aki néhány centire a levegőbe emelkedik, de egyelőre még a közelemben marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Nem szeretnél csatlakozni az Edictum szerkesztőihez? - vágok közbe egy bravúros kérdéssel, mielőtt bármit is reagálnék a kabátomra tett dicséretére. Egyre erősödik bennem az az érzés, hogy nagyítóval figyel, elemez, méghozzá folyamatosan. Karolából egyszer tökéletes újságíró lesz, még a főszerkesztői posztot is kinézem, aztán továbbléphet a Havi Igéző, vagy valamelyik másik neves lap tagjai közé. De az biztos, hogy nagyon jó megfigyelő, mind külsőleg, mind pedig belsőleg könnyen kiszúr dolgokat, de persze az is lehet, hogy a velem való közeli kapcsolata erősíti fel benne ezeket az érzékeket. Munka szempontjából biztosan hasznos, de engem néha valamiért idegesít, mert úgy érzem, hogy egyszerűen átlát rajtam, és mindent ki tud szedni belőlem. Emiatt pedig, hogy nem tudok nemet mondani, igenis lúzernek érzem magam.
- Köszönöm amúgy, de... Én mindig fázom - vonok vállat anélkül, hogy beismerném az igazát. Mert egyébként valóban kicsit fázós típus vagyok, rossz a keringésem, az ujjaim gyakran hidegek még nyáron is.
Hagyom, hogy belém karoljon, úgy hallgatom a mondandóját. Próbálok nagyon rá koncentrálni, de egyelőre csak nyomasztani kezd, hogy a suli a téma, és nem tudok kikapcsolódni. Aztán az asztalnál ülve még durvább fordulatot vesz a beszélgetés, pedig alig telt el néhány perc.
- Miiii?! Ja neem, nem ciki. Akkor félreérthetően fogalmaztam, ne haragudj rám! - kerekednek ki a szemeim, és még a fejemet is fogom. Pont az hiányozna, hogy a legjobb barátommal is összevesszek, hogy őt is eltoljam magamtól. Ezt meg kell akadályoznom, ennyire nem szúrhatok el mindent.
- Nem olyan egyszerű leküzdeni az önbizalomhiányt, mint gondolnád - puffogok összefont karokkal, majd jól hallhatóan krákogok párat. - Honnan veszed? Tuti? Sok mindent hall az ember, nekem elegem van a pletykákból... Volt belőle részem bőven - izgatott leszek ettől, de nem biztos, hogy tudni akarom. Rendelek én is egy forró csokit, hozzá egy epres tortaszeletet, aztán türelmetlenül szemezek Karolával. - Nem is tudom, talán te? - vigyorodom el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Volt olyan időszak, amikor sokan beszéltek rólam a hátam mögött. Ha nem is én voltam a legismertebb diák, bizonyos pletykák végigjártak a hálókörletek szobáin, kis híján pedig a tanári kar füléig is. Azóta viszont úgy érzem, hogy ismét a háttérben vagyok. Nem bánom. Nem éppen az iskolaelső címemmel forogtam ennyire közszájon, jobb is, ha elfelejtik az emberek az okokat. De amikor tudatosul bennem, hogy mások figyelme általában a kaméleonom miatt szegeződik rám, egy nagyon picit frusztrálni kezd. Ha nem ülne a vállamon, vajon levegőnek néznének-e?
Természetesen meglepő volna, ha pont az egyik háztársamat zavarnám a fejszellőztetésben. Ha így lenne, a legrosszabb esetben is annyit tudnék tenni, hogy átmegyek az udvar másik végébe. De fellélegzek, hiszen maradhatunk.
- Mármint mit? - ráncolom össze a szemöldökömet egy pillanatra. Értetlenül állok halk nevetése előtt, mintha valami borzasztóan kínosat mondtam volna, de mégsem tűnik gúnyolódónak. - Igyekszem a kedvében járni. Egy kis változatosság talán még neki is jót tesz - vakarom meg a fejem, és hagyom, hogy fejmagasságban repdessen egy kicsit. Nem szeretném zavarba hozni Améliát azzal, hogy rögtön a nyakára-fejére reptetem, mert tudom, hogy sokan félnek az állattól, és csak távolról tartják érdekesnek. Ezért Kamcsi ráérősen rászáll az egyik közeli padra, aztán tovább repked egy kicsit, de sose megy túl messze tőlem.
- Sosem figyeltem, hogy meddig tudna felmenni. Jobb, ha nem feszegetem a határát. Szerintem csak ügyetlen volt, mert egyébként nem szeret túl sokat repülni, ahhoz túl lusta, hogy messzire szálljon. Még valamilyen ünnepi ajándék volt, bő egy éve talán, tudja fene - nevetek fel az idő múlásán. - Nem vagy sok. Még. Neked van állatod? Mi újság amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Ja, hogy ja... - kapok a szám elé, ahogy kínos nevetésem megtöri az udvar pillanatnyi csendjét. Ismét csak emlékeztetem magam arra, hogy a másokkal való kommunikáció sosem volt az erősségem, és még mindig jó lenne, ha a lehető legkevesebbet szólalnék meg. Pedig nehéz néha, főleg ha belendülök, és kicsit elengedem magam. De az elmúlt évek során mindig rájöttem, hogy csak bajt hozott rám a bőbeszédűség, és akkor volt az igazi, amikor még ennél is jobban éltem a szürke kisegér életformámat. De fogjuk csak arra, hogy zavarban vagyok.
-  A legjobban inkább attól félek, hogy ellopják. Tudom, hogy van egy kis híre a kastélyban, és hát valóban elég különleges. Képzeld, egyszer már elvették tőlem ketrecestül, és nekiállták rázogatni benne. Ott visított a szerencsétlen... Ezek után gondolhatod, hogy mennyire vigyázok rá! - feledkezem meg arról, hogy az esetemben hallgatni inkább aranyat ér, de mindmáig nagyon eleven emlék számomra a legutóbbi hazautazás körüli műsor, amit Theon vágott le. Csak utána csapok a homlokomhoz, hogy Amélia kérdezett is tőlem. - Kamcsi a neve. Kamcsi, a kaméleon. Nem voltam valami kreatív - vonok vállat szerény mosollyal, aztán felkapom a fejem.
- Na várj! A szüleiteknek könyvesboltja van? És erről nem is tudtam eddig? De jó neked - csillan fel a szemem. Min Jong jut eszembe, akinek a sorsa bizonyára hasonló lehet Améliához, és talán még ismerik is egymást korábbról. Tény, hogy sokat láthat olvasni, ezért tudja, hogy a könyvekkel meg lehet fogni engem. - Értem. Hát, a vásárlás nálam sem egyszerű. Jó lesz azért kicsit hazamenni és pihenni, nem? - kérdezem bizonytalanul. Nos, tavaly nem voltam valami nyugodt, amikor haza kellett utaznom, de idénre már sokkal több családi vita oldódott meg, ezért azt hiszem, hogy nem fognak bántani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Majdnem elhittem... - tartok hatásszünetet, és még a mutatóujjamat is a levegőbe emelem, hogy nyomatékosítsam levitás diáklétemből fakadó pallérozott elmémet, amit persze a korábban megszerzett, majd szemtelenül elengedett címeim is igazolnak - ... de gondolom, ez megint valami irónia akart lenni - mosolygok elégedetten. Én, meg a humor, valami olyasmi, amit ritkán emlegetnek egy mondatban. Nem hiszem, hogy Karola valóban viccesnek tartana, másnak is feltűnt volna már a kastélyban, ha így lenne. Ha van is valami érzékem a viccekhez, akkor bizony el kell gondolkodnia a másiknak, ha valóban érteni akarja, hogy mire célzok. Nem mintha ez a mulattató megjegyzéseken túli közlésekre ne vonatkozna ugyanúgy.
- Szerintem tényleg lenne hozzá tehetséged, úgyhogy jelentkezz csak. De hozzád valami igényesebb rovat illene azért - bókolok őszintén, mert számomra a pletyka tűnik olyannak, amiről bárki, bármikor, írói véna nélkül tudna produkálni valamit.
Megvárom, amíg a gőzölgő forró csokit a kezem közt szorongathatom végre, és a süteménybe is beletúrok kicsit a villámmal, kóstoló gyanánt. Ma főleg gyors a kiszolgálás. Karola kijelentése igencsak meglep, először azt hiszem, hogy csak azért mondja, hogy egy kis lelket öntsön belém. Jobb, ha utánajárok, hogy mi az igazság.
- Ugyan... Oka van annak, hogy ott vagyok, ahol. Szinte senki sem ismer, aki meg igen, az inkább ne ismerne. A Levita még határeset. Persze sokkal jobb nekem itt, mint az előző sulijaimban. Na de amúgy, neked miben is van gond az önbizalmaddal? Nagyon határozottnak tűnsz pedig. Áruld el a titkod - hajolok kissé közelebb kérlelően, mert valóban jól jönne néhány tanács és praktika, amit ő is alkalmaz. - Eliza? Hm... Ismerősen cseng. Miért gondolod, hogy randiznunk kéne? Ez nem így működik - rázom a fejem tiltakozóan, még a homlokom is összeráncolom hozzá. Aztán hamar kisimulok, és háborgok azon, amit felvet. - Te aztán tudsz kérdezni. Sok mindent kinézek belőled, azért... Hát, nem tudom - tárom szét a karomat, de csak azért, mert kivételesen rejtélyes és vicces próbálok lenni, hátha zavarba tudom ezzel hozni Karolát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Próbálom visszafogni magam, mielőtt újból elöntene a méreg, de akárhányszor csak visszagondolok erre a szörnyű emlékre, a fejem elvörösödik, és legszívesebben káromkodnék egy sort. Öklömet összeszorítva hagyok magamnak néhány másodpercet, hogy lehiggadjak. Természetesen nem csak az állatom iránt érzett sajnálatom van benne ezekben a mozdulatokban. Sokkal jobban fáj az, hogy ezt a bizonyos dolgot ki, s miért tette. Meg a többit. Amiről nem beszélhetek, nem szívesen osztom meg mással, mert ha múlhat rajtam, hogy ne terjedjenek tovább a szóbeszédek, akkor meg is teszek minden tőlem telhetőt. De tény és való, hogy ezt a fiút sem a puszta szórakoztatás, beteg vágyainak kiélése hajtotta, hanem engem akart vele megzsarolni.
- Hát... maradjunk annyiban, hogy sokféle alakot fújt ide össze a szél - jegyzem meg mosolyogva, aztán legyintek egyet, és már Kamcsi nevéről is van szó. - A Jenő szerintem aranyos név. Szerintem vicces is egy ilyen állatnak. Csak mintha öregítené. A Kamcsitól fiatal marad- töprengek el rajta, ahogy egyre nagyobb csodálattal szemlélem.
Elismerően bólintok a névre, mintha tudnám, hogy ez a hely hol van, de az arckifejezésem azt is elárulja, hogy még Tölgyhegyről se hallottam életemben soha. Megvakargatom hátul a fejemet, a teljes összezavarodottság jeleit mutatva, ugyanakkor el is szégyellem magam, amiért harmadévem taposva még mindig tájékozatlannak számítok a varázsvilágban. De hát érhetnek, és valószínűleg életem végéig érni is fognak ilyen kellemetlenségek. Ő talán aranyvérű lehet.
- Egyszerűbb, ha átadom, mert idegenekre nem szoktattam még rá, hogy odarepüljön. Sok félreértés lehetne belőle. Szóval az úgy jó? - indulok meg, hogy összeszedjem az állatomat, aki engedelmesen a két tenyerembe száll. Aztán, ha Amélia beleegyezik, odalépek hozzá, és óvatosan átadom őt neki, hogy simogathassa, és esetleg útjára indítsa, amikor úgy érzi. - Pihenés, pihenés, pihenés. És egy kis olvasás, meg tanulás. Nem nagyon gondoltam bele. Sodródom az árral, mint mindig - nevetek kínosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Akkor ez azt jelenti, hogy soha semmilyen állatod nem volt még? - kérdezem kíváncsian, de nem vagyok meglepett, hiszen sem a belvárosi lakásunk, sem pedig az abban lakók létszáma nem igazán tette lehetővé számunkra, hogy állatfarm is legyen az otthonunkból. Néhány gyenge kísérlet után a szüleim sajnos hamar feladták, hogy megtűrjenek egy kedves kis négylábút magunk körül. Úgyhogy számomra is különleges élmény volt, hogy végre kaptam valakit, még ha nem is terveztem vele egyáltalán, hiszen magamtól eszembe nem jutott volna a kastélyban gazdává válni. Itt is vagyunk elegen, itt is szűkös a hely, és pláne elfoglalt vagyok. De úgy tűnik eddig, hogy jól megférünk egymás mellett. Az meg, hogy a tanulmányaimban nem a legjobbak között vagyok már, nem neki tudható be, és később bármikor felhozom az átlagomat, ha szorgalmas vagyok.
- Ha majd szeretnél, akkor biztosan el fogsz tudni nevezni egyet. Amúgy szoktam néha járni a Menhelyre, ott sok örökbe fogadásra váró cukiság van. Kipróbálhatod rajtuk a névadást, arcra mi illik hozzájuk a legjobban. Jó móka. Aztán még az is lehet, hogy a szívedhez nő valamelyik. Felnőttként biztosan lesz lehetőséged nevelni - jár el a szám, lassan ki is szárad, ha ennyit beszélek.
Mosolygok, ahogy Kamcsi először zavarba jön az idegen érintéstől, de aztán hamar megszokja a barátságos ujjakat. Amélia rendkívül kegyesen bánik vele, nincs oka félnie, főleg egy ilyen bók után. Óvó gazdiként a közelükben maradok.
- Ugye, milyen fura a bőre? De meg lehet szokni. Simogasd nyugodtan, a szárnyai körül vigyázz egyedül - tanácsolom. - Mármint zenében? Min játszol? - kelti fel az érdeklődésem. Még meg is hallgatnám, ha tudnám, hol van az a fura hely.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hát jó, akkor gondolja komolyan. Ezzel csak még jobban összezavar. Néhány szemöldökfelhúzás, és nagy nehezen végleg elengedem a dolgot, megnyugszom, és a fejemben más dolgokra koncentrálok inkább. Aztán csak-csak visszaugrik a bók a fejemben, hogy valaki végre újból pozitív jelzőt aggatott rám. Ismételten csak azt tudom mondani, hogy ha másoknak nem, legalább a barátaimnak vicces vagyok. Talán ezért is a barátaim. Az a szűk kör, aki érti a humoromat.
Érdeklődve hallgatom, hogy miről írna legszívesebben. Egyetértően bólogatok rá. Tudtam én, hogy Karolába több tehetség szorult annál, minthogy a céltalan pletykarovatokat szerkessze, amik csak az indulatokat keltik másokban, de hasznos tudást nem adnak.
Komótosan eszegetek a süteményből, és kortyolok az italomból, kihasználva, hogy végre nem sietek sehova. Egyedül Karola kíváncsisága, stílusa üldözhet el az asztaltól, ha a továbbiakban olyan témákat kezd el vesézni, vagy boncolni, amiktől lefárasztana. De eddig becsülettel tűröm a bevetést.
- Jaj, ugyan! - nevetek fel egy pillanatra. - Gondolj csak a DÖK kirándulásra. Nem emlékszel, mi ment ott is? Önmagában nem segít rajtam, ha megjelenek mindenhol. Vagy említsem tavalyról a karácsonyi bált? Abból is csak a baj lett, hogy megjelentem. Jelenleg legalább nem talál meg semmilyen rosszakaróm - forgatom meg a szemeimet feszülten. Túl sokat kockázatok az ismertséggel. Jó ugyanúgy megtalálhat, mint rossz ember. És nehéz őket megkülönböztetnem.
- Oh, hát... neked legalább szigorúak a szüleid. Nálam is sok elvárás volt a környezetemnek, de ezt tudod jól, aztán apának holt mindegy, mit csinálok. Lesz belőled még évfolyamelső, csak talán téged is megviselt néhány időszak - próbálom én is bátorítani, de nem hiszem, hogy túl meggyőző vagyok. - Hékás! Szóval mondd csak el szépen, hogy szerinted milyen lányok illenek hozzám! - akadok ki látványosan, eltátott szájjal.
Sértődötten kavargatni kezdem az italomat, de a fejemben egyre csak Eliza jár a fejemben, próbálva őt a lehető legjobban felidézni. Nem nagyon ismerem... De ő vajon mit tudhat rólam? Lehet, hogy minden lépésemet lesi? Ez nagyon ijesztő.
- Egy... randit? Ajj, ne már, Karola, hát ezt ne randinak nevezd. Ha akar valamit, keressen meg, de mégis mit kérdezzek tőle csak úgy? Ha meg vele is beülnék valahova, tök erőltetett lenne. Tudod, hogy nem szeretem az ilyet. És hogy milyen kínosan tudok viselkedni - suttogok feszélyezetten, ezért arra kérem, találjunk más megoldást. - Igen, mind megeszem - tömöm be az összes maradékot a számba, hogy nyelni is nehezemre esik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Igen? Melyiket ajánlod akkor? Vagy csak száműzni akarsz? - mosolyodom el halványan, de annál nagyobb felszabadultsággal az arcomon. Nem érzem túlzottan viccnek, de bántónak sem, amolyan karolai szurkálódásnak, amit nem szabad magamra vennem. Épp elég, hogy elismeri a mondandóm jogosságát, amivel viszont felerősíti bennem, hogy igazam van ezzel kapcsolatban. A zárkózottságom szempontjából biztosan nem kerültem közelebb a változáshoz. Ezúttal.
Felkönyökölök az asztalra, majd jobb tenyeremmel megtámasztom a fejem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Karola mit fog mondani a kérdésemre. Valamennyi külvilági visszajelzésre érzékeny vagyok, de a közeli barátaimtól úgy gondolom, hogy egész jól elviselem a kritikát. Ami persze nem igaz, mert az ő szavai mennek a legmélyebbre. Nagyon óvatosan kell felelniük, ha nem akarják, hogy seb legyen a lelkemen. A legjobb barátnőmet azonban a jó szándék vezérli, a bizalmat megelőlegezem, maximum fintorgok majd egyet a válaszán.
- Okoskák? - vágok vissza rögtön, amint befejezi. Már előtte is akartam, de inkább megvártam, amíg megmagyarázza a szó jelentését, ami nem teljesen sikerült. Mert olyan sértőnek gondolom ezt a jelzőt ebben a formában. Minimum félreérthetőnek. Elvárom, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, vagy mellre tudom szívni. - Ezek szerint maradjak a kékeknél, ha párkeresésről van szó... Hol máshol lehetnek elég intelligensek hozzám a lányok - nevetek fel halkan, ahogy kortyolok egy újabbat. - És mondd csak, ez az Eliza is a Levitába jár? - persze a hangsúlyomból érződik, hogy igencsak kétkedem, mert hát nem vagyok egy társasági forma, de a saját körletemben mozgó személyeket még többnyire fel szoktam ismerni. A szomorú igazság pedig az, hogy még nem találkoztam vele kimondottan, úgyhogy lassan készülhetek azt is kimondani, hogy Karola saját magának mond ellent. De korai még az öröm.
- Hát, figyelj, fontos az ész, nem csak a külső - zárom le eme bölcsességgel. - Miii? A vak is látja, hogy éhenkórász vagy, nem pedig én zsugori, ez már rég nem a lovagi kor, a kölcsönösség híve vagyok, azt hiszem. De oké, le tudom csekkolni az illetőt, ha erre célzol. És az még tényleg nem randi lesz - majdhogynem kilöttyintem az itókát, akkora lendülettel kapom ki a karomat magam alól, hogy duzzogóan jól összefonhassam őket magam előtt. Mégis micsoda kínos viselkedésről zagyvál ez itt össze? Azon kívül, hogy sokszor meg se mukkanok, igencsak illemtudó vagyok. Esetleg a dúsgazdag aranyvérű sarj nem veszi észre, hogy egy koldus félvérrel társalog. - Megpróbálhatok nyitott lenni, de senki nem fog meg túlságosan. Az egy dolog, hogy szépnek látok-e valakit. De te feldolgoztad már a történteket? És most kivel kavarsz? - kerülöm ki a kérdését, majd terelem rá a reflektorfényt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Majd meglátod. Vagy legrosszabb esetben a házvezetés fogja magát, és egy ünnep alkalmából meglep egy olyannal, aminek még örülnél is - mosolyodom el én is, majd vállat vonok. Igazából biztos vagyok benne, hogy kaptak egy fülest valahonnan, vagy ők maguk sejtették meg, esetleg egyéb mágikus úton fürkészték ki, hogy milyen háziállatnak örülnék, noha a kaméleon esetében álmomban sem gondoltam volna azt, hogy az enyémnek szárnyai is lesznek. De lettek, így alakult. Ilyen szempontból a sors rendezte ezt a kérdést, és szerintem elég sokat tanultam felelősségről, időbeosztásról. Meg hát elég jó visszajelzés, hogy sikeresen tudok róla gondoskodni, és egy fikarcnyit az úgynevezett menőségem is nőni tudott általa.
- Ugye? Örülök, hogy segíthettem az ötlettel. Sajnos nem reklámozzák eléggé a lehetőséget, gondolom a hirdetésre kevés galleon futja, így nem jut el a hírük mindenkihez. DÖK tagként lehet, hogy felvetem majd az örökbefogadás népszerűsítésének gondolatát, valami együttműködést biztosan ki tudnának találni. Még talán pontokat is hoznék a házunknak - élem bele magam egyre jobban az ötletembe, és büszke vagyok, hogy sikerül egy épkézláb tanácsot adnom Améliának. Hagyom, hogy kedvére simogassa Kamcsit, aki ahhoz képest nem marad teljesen nyugton a kezében, mert időről-időre mocorogni kezd, mintha el akarna mászni róla. Talán pozíciót váltana, mert úgy kényelmesebb, vagy szeretné megvakartatni a hasát, ki tudja. Most nem szólok közbe.
- Én is tanultam zongorázni. A kastélyban erősen kopik a tudásom - jegyzem meg kissé szomorúan. Nem mintha úgy gondolnám, hogy érdekelné őt, inkább csak hangosan gondolkodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Tényleg? Köszi, hogy így gondolod - válaszolom neki szerényen, elpirulva, de azért kihúzom magam kissé, amiért hallok némi támogató szót másoktól. Általában megszoktam, hogy hangosan ötletelek, és folyamatosan járatom az agyamat valamin, de sokszor megfeledkezem arról, hogy az ilyenkor kimondott gondolataimat mások is hallhatják, és arra végképp nem szoktam felkészülni, hogy reagáljanak is rá. Legalábbis nem pozitív értelemben.
- Ja igen, te cikket is írsz. Elég elfoglalt lehetsz akkor - állapítom meg, miután végignézek rajta szigorúan. - Szeretem olvasni, kivéve, ha épp rólam írnak valami olyat. Publikus az álneved? - próbálkozom megtudni a lehetetlent, ehhez egy hízelgő hangszínt is bevetek, de sok reményt nem fűzök hozzá. Mai napig emlékszem arra a borzasztó beszámolóra rólam a karácsonyi bál környékén, amitől bevéstem magam a köztudatba néhány ideig-óráig, aztán ahogy lenni szokott, elült a botrány, és az alattam jövő generáció jó eséllyel egyáltalán nem tudhatja rólam, hogy mik történtek korábban. Ehhez kapóra jött a visszavonulásom, de... Egy Edictum cikkíró biztosan képben van még. Ezért jó, ha nem haragítom őket magamra. De amilyen jelentéktelennek gondolom magam, nem sok vizet zavarok ahhoz, hogy bárki is rám nézzen. Már ha szerepelek egy talán létező nyilvántartásban náluk, ha számon tartják, ki-mikor-miért kerül említésre. Kamcsi tovább mocorog, azt hiszem, repülni akar. Jelzek Améliának, hogy engedje el, így komótosan visszarepül a vállamra.
- Domonkossal? Hmmm... - hümmögök jó hosszat. Ki a fene lehet? - Amúgy nem, egyszerűen nem volt rá időm, mert volt egy kis behozni valóm a varázsvilágban. Aztán nem tudom, mennyire látszik, de elkezdtem sportolni is valamennyit, mert azt fontosabbnak hittem. De most, hogy mondod, a Kívánságok terme jó ötlet hozzá elnézni. Majd megmutathatom, hogy mire emlékszem - vetem fel, feldobódva a gondolattól, hogy újra zenélhetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hiányzott már Min Jong, és vele a könyvtár zárását követő, sokszor órákig eltartó beszélgetéseink, amik a nehéz időszakom alatt tartották bennem a lelket. A mosolya, amivel mindig várt, és ha minden nap csak egy rövidke időre is, de vissza tudta vele hozni az életkedvemet. A könyvei, amiket mindig az érdeklődésem alapján válogatott össze, vagyis hát pontosabban dugdosott el a többiek elől annak érdekében, hogy biztosan én tudjam kikölcsönözni őket. De végre eltelt a szünet, és immár a negyedik tanévemet taposom. Sajnos ezúttal sem én lettem az iskolaelső, és csak egy picivel csúsztam le az évfolyam legjobbjai közül, de ígérem, hogy az újabb megmérettetésre most már tényleg összekapom magam. Persze ehhez meg kell próbálnom kerülni a feltűnést, nem pedig bajba keveredni.
A papír halkan serceg a pennám alatt, miközben a házimhoz jegyzetelek az egyik ajánlott irodalomból. Szabad kezemmel felkönyöklök az olvasótér egyik asztalára, és úgy támasztom meg a fejem. Lehet, hogy nem a leghelyesebb a testtartásom közben, és biztosan túl közel van a szemem a betűkhöz, de ilyenkor mindent kizárok magam körül, és csak a tanulásra koncentrálok. Ki tudja, mióta ülök már ott, amikor megszólít az ismerős hang.
- Oh, szia! Persze - rezzenek össze, mivel ilyenkor nagyon ritkán szakítanak meg, így ezúttal sem számítottam rá. Kell is egy másodperc, hogy tudatosuljon bennem a személy kiléte, ami után persze rögtön mosolyra fakad a szám, és kezemmel egy fokkal bátrabban magam mellé invitálom. -  A szünet óta azt hiszem, hogy még nem is nagyon tudtunk beszélni. Hú, mi ez a sok könyv nálad, ne segítsek fogni? - szörnyedek el halkan a vaskos köteteket látva, de nagyon feldob, hogy újra látjuk egymást. Amióta találkozott Kamcsival, mintha többször futottunk volna össze megbeszélten. Még zongoráztunk is, ami remélem, hogy idén is össze tud majd jönni. De amúgy neki tényleg azt érzem, hogy egy picit jobban megnyílhatok, bár zavarba hoz, hogy mennyire tarthatom fel a tanulása közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ahogy közeledik a jó idő, úgy érzem újra egyre fojtogatóbbnak a kastély falai között eltöltött hétköznapokat. Épp elég, hogy az órákat végig kell szenvednem, de amint lehet, jobb a szabadban tengetnem azt a pár órát, amíg kénytelen vagyok visszakeveredni a körletembe. Vágyakozóan nézek ilyenkor a mestertanoncokra, akiknek már legalább nem kell engedély az iskola területének elhagyásához, és akkor mennek le a faluba nézelődni, amikor csak akarnak. Pár év és hasonló sorsra jutok. Addig persze ijesztően gyorsan telik az idő. És hátra van még egy nagy, embert próbáló feladat, aminek a gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom - a VAV teljesítése. Igen, a rettegett vizsga, csupa nagybetűvel. Nem normális, hogy negyedikes létemre már most napi szinten az eszembe jut. Mi lesz jövőre...
Ha a szabad ég alatt járok, nagyobb biztonságban érzem magam. Nem tűnhet fel a sarkon egy rellonos sem, már távolról látom a veszélyt, s ha kell, időben kereket oldok. Ha valaki kiszúr magának, azt gondolja, hogy egyedül szeretnék lenni, ezért jó esetben meg sem közelít. Iskolai talárom alatt egy csíkos, kényelmes, kissé elnyűtt pólót hordok, úgy keresek ülőhelyet a könyvolvasáshoz. Vékonyka ujjaimmal minden erőmmel szorongatom az erre a tanévre kiadott ajánlott irodalmat a varázslényekről, de ha megunnám, van nálam egy regény is. Először a pulcsimat leterítve ülök a földre, de túlságosan tűz a nap, ezért néhány perc múlva árnyék után kutatok. Az egyedüli szabad hely viszont úgy látom, foglalt. Pont ettől féltem... Nem tudom, melyik ciki. Odamenni, vagy látványosan elhagyni a terepet, de ahogy hunyorogva kémlelem őt, eléggé bele van merülve a dolgaiba. Én például utálom, ha ilyenkor zavarnak, de bátraké a szerencse, talán megtűr a fa túloldalán, ha meg se nyikkanok.
- Szia! Nem zavarok? Csak kell egy kis árnyék az olvasáshoz - magyarázkodom, na nem mintha kérdezte volna. Ha jól látom, fiatalabb nálam, végre gyakorolhatom azt, hogy nem én vagyok a legkisebb, és nekem is van szavam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Úgy látszik, sose leszek elég halk ahhoz, hogy ne hozzam rá a frászt a társaimra. Pedig nagyon igyekszem meghúzni magam. A járásommal se csapok zajt, ha vagyok valahol, ezért is sütöm le a szemeimet szégyenkezve, amikor a fiú kis híján a szívéhez kap. Biztosan a túl sok könyvtárba járás az oka. Ott szoktam hozzá igazán a csendhez. Tudom jól, milyen az, ha valaki belemerül a dolgaiba, és hirtelen kizökkentik belőle. Ilyenkor ölni tudnék. Csak most merem végigmérni őt a szememmel, s ahogy megállapítom, hogy rajzolt, máris megértőbbé válok.
- Oh, tényleg? Köszi... - kapok a halántékomhoz kissé tanácstalanul, ahogy szétnézek magam körül. Mondanám, hogy igazából a fa túloldalát szerettem volna megcélozni, de udvariatlanság lett volna nem megkérdezni őt az engedélyért, viszont már túl késő ahhoz, hogy csak úgy átköltözzek. Hát, ülhetek hozzá közelebb is, ha őt ez nem nyomasztja. Én elég jól ki tudom zárni a külvilágot ahhoz, hogy néhány oldal elolvasása után mindenkit levegőnek nézzek, amíg erélyesen rám nem szólnak. Az időérzékem túl könnyen elveszítem, ha épp falom a könyvet.
- Otthon? - döntöm oldalra a fejem, bár azt hiszem tudom, hogy az országára céloz. Talán ismeri Min Jongot is, vagy ha más nem, járt a családi könyvesboltjukban? Egy csapásra izgatott leszek, de egyelőre az arckifejezésemen kívül nem adom más jelét ennek. - Már olvastad? Igazából a tanár ajánlotta. Egy ideig el voltam maradva a varázsvilággal, ezért próbálom behozni a lemaradást. A varázslények pedig nagyon érdekesek. A menhelyre is szoktam járni önkénteskedni a faluba - igencsak meglep, hogy ennyire jól ismeri a szakirodalmat, és kissé irigy is leszek, amiért már ilyen fiatalon előrébb tart ebben, mint én. Ha valóban érdekli, dobni fog egy hátast a repülő kaméleonomtól. - Te pedig rajzolni készültél? - guggolok le mellé, a két könyvet közénk helyezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azt hiszem azért jó ebbe a suliba járni, mert ide tényleg a világ minden tájáról érkeznek diákok. Ki előbb, ki utóbb, de becsatlakozik a képzésbe. Megértően kell mosolyogjak, hiszen nincs egyedül a helyzetével. Ha belegondolok, és kicsit késve jelenik meg a varázserőm, akkor ugyanebben a cipőben járnék. Viszont hiába érkeztem menetrend szerint, vagyis a tanév elején - jaj, az az évnyitó... -, egy csomó lemaradásom még így is akadt, és valószínűleg hosszú évekig látszódni fog rajtam, hogy nem aranyvérű környezetben szocializálódtam. A kíváncsiság azért tovább furdal. Azt kivételesen nem kérdezem meg, hogy milyen Korea. Sokat hallottam már róla, bár ahogy mondják, nem eleget. De ott volt a Levita korábbi házvezetője, egy jelenlegi prefektusunk, a könyvtáros, a gyógyítónk, és még néhány iskolatársam, akik tudtommal onnan származnak. Akad itt egy félig japán tanár is, de arra például nem emlékszem, hogy kínai lenne köztünk. Talán ezek mind azt bizonyítják, hogy jó iskolába küldtek. Viszont mindig érdekel, hogy miért választják ezt a helyet, és a srác esetében arra is kíváncsi lennék, hogy mi volt a késlekedése oka. Lehet, hogy ebben is hasonlítanánk.
- Az egy nagyon szép ország - jegyzem meg boldogan, kissé megbiccentve a fejem. Már, ha jól emlékszem erre... - És hogyhogy Magyarországon tanulsz? Az évnyitón mintha még nem láttalak volna - vakargatom meg az állam töprengve. A zöldek asztalát elkerülöm, de óvatosan még őket is felmérem, hogy milyen új szerzetek jönnek-mennek a tanévkezdéskor, így van ez a többi elsőssel is, akikre arcról biztosan emlékeznék. Főleg ezzel a külsővel. - Vagy csak más színű volt még a hajad - toldom hozzá gyorsan, egyéb ötlet híján.
- Nyugodtan elveheted, ha meg akarod nézni - ajánlom fel a lehetőséget. A kérdésére viszont már összerezzenek. Tudom, hogy rossz beidegződés, és hogy már rég túl kellett volna lépnem rajta, hiszen a családi dráma is megoldódott otthon, de még mindig túl sok rossz emlék fűz hozzá. Folyton azt hiszem, hogy támadni akarnak vele... - Mugliknak. De nem egészen. Félvér vagyok - vágok közbe gyorsan, elhadarva a mondókámat, de mégis büszkén és görcsösen ejtve ki azt a szót, hogy félvér. Hiába magyarázkodtam sokszor, még mindig nem érzem magam kényelmesen a témával. Inkább csak legyintek egyet, és továbblépek.- Vannak szabad hétvégék, majd szólni fognak róla. A faluban van egyébként, mindenféle állattal, de ritka a különleges varázslény - árulom el neki a később még hasznos infót.
- Ez tök jól hangzik - lepődöm meg, de ahhoz túl gyáva vagyok, hogy elkérjem a rajzait megnézni. Tudom magamról, hogy én mennyire szégyelltem őket, vagy a verseimet. Jó, ha eldugom őket a fiók aljában, vagy a noteszem mélyére. Emlékszem, hogy múltkor mekkora gond volt abból, hogy kéretlenül beleolvastam egy bizonyos illető naplójába. A fiú nagyon céltudatos lehet, ha ilyen korán érdeklik őt a sárkányok. - Akkor hogyhogy nem a Rellonba kerültél? - emelkedik meg a szemöldököm zavartan. - Menni fog a kiejtés, azt hiszem. Benett vagyok, de a többség csak Beninek hív - helyezkedem el mellette, s ahogy bal kezét nyújtja, megilletődve csavarom ki a karomat, hogy valahogy sikerüljön viszonoznom a kézfogását. Látszik rajtam, hogy meglep, pedig nagyon próbálok úgy tenni, mintha ez lenne a természetes módja a bemutatkozásnak. Biztosan valami távoli szokás feléjük, amiről még nem hallottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bevillan valamennyi lány képe a suliból, akit úgy ahogy szépnek találok. Nem mondanám, hogy megdobogtatnák a szívem. Talán egy kicsit. De azt hiszem túlzás, hogy odáig lennék értük. Lehet, hogy azért, mert annyira nem nagy szám, vagy csak hiányzik belőlük az a plusz, vagy csak simán túl sok csalódás ért és bezárkóztam magamba, nem tudom. Az biztos, hogy nem egyszerű. Ez sosem az. A többi ház jellemvonásai annyira erős sztereotípiát adnak, hogy biztat Karola a próbálkozásra, valamit elindít bennem, de átütő sikert nem ér el szavaival. Inkább csak tovább emésztem magam a dolgon. Lehet, hogy ha néhányat alszom rá, akkor másképp fogom látni a dolgokat. Addig még hagyom, hogy ülepedjen ez a dolog bennem. Ha nagyon akarom, akkor egy navinés lány ugyanúgy aranyos lehet, de a pirosak például túlságosan energikusak, pörgősek úgy általában, ami ijesztő. A rellonosoknál pedig maximum azért lennék szerencsés, mert le tudná állítani a srácokat, ha zaklatni akarnak. De az meg hogy nézne már ki? Egy zöld pajzs, a gyengébbik nemből. Magamnak kell megtanulnom megvédeni önmagam a zaklatóim ellen.
Aztán amiben végső soron hiszek, az a spontán kialakulása az érzelmeknek. Nem szabad erőltetnem, jönni fog magától, csak türelem kell hozzá. Abban sem vagyok biztos, hogy mire van szükségem, mit és hogyan akarok csinálni az életben. Túl sokat tépelődöm, ami lassan már az álmaim rovására megy.
- Igen. Okosat. Szépet. De ne legyen okosabb. Egyenlő, vagy olyasmi - mormogom el egymás után, lomha lassúsággal a tőmondataimat, mintha egy gép lennék, s közben minden egyes pont után aprót biccentek felé, hogy lássa, megértettem a leckét.
- Eddig nem volt baj. De kezdem úgy érezni, hogy ha nem sietek, elkések - tudom, hogy nagyon rossz gondolkodás, de azok után, hogy már többször voltam karnyújtásnyira a boldogságtól, csak még inkább felzaklat annak hiánya. Úgyhogy a tettek mezejére kell lépjek. Kihörpintem a maradék italomat, s ezzel mondhatni kivégeztem a rendelésem. Egy darabig még hülyéskedek Karolával, és természetesen a fiúügyeit is megpróbálom orvosolni, amennyire tőlem telik. De sajnos nem mindenbe avatott be eléggé, vagy csak nem akarok túlságosan erőszakos lenni, mert magamból kiindulva, engem zavarba hozna a túl direkt tanács, ugyanúgy megijedek, ha ő mond nekem valami erőset. Úgyhogy igencsak haszontalan pszichológus vagyok a találkozásunk alatt, de összességében jól sikerült a beszélgetés, témáink után pedig elégedetten indulok vele vissza a kastélyba. Hálás vagyok, amiért tanácsokkal látott el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Próbálok nem akkor felbrekegni, amikor a nehéz könyvek egy tompa puffanással az asztalra ereszkednek. Hol a lány karját nézem, hogy remeg-e a súlytól, hol pedig a széles könyvgerinceket, hogy vajon mennyire lesz akadálymentes a landolásuk. De Améliát kemény fából faragták. Sok mindenhez ért, sok mindenen mehetett keresztül. Lehet, hogy kívülről kicsit törékenynek látszik, mégis szereti a saját kezében tartani a dolgokat. Vagy a másik magyarázat az, hogy szimplán nem kér belőlem, még ennyire sem. Lehet, hogy a legtöbb diáktársunk már rég a lebegtető bűbájjal vitte volna asztalhoz az olvasnivalót, de ő marad a mugli módszereknél. Házias, mit ne mondjak, vagy valami olyasmi. Amint a művelet megvan, mintha én is fellélegeznék.
- Persze. Mindig mindent felveszek, ami nem ütközik egy fontosabb órával. Már csak az a kérdés, hogy jövőre is megtartom-e ezt a szokásomat, vagy inkább már csak arra koncentráljak, ami tényleg érdekel - mondom fel neki a választ, mintha valami tananyagot akarnék ismertetni egy számonkérésen. Izgatottan várom meg, amíg helyet foglal előttem, közben a hajamon is igazítok egyet, ha már ténylegesen interjú-érzetet kap a beszélgetés. Tudom, most jön a rész, amikor mindent el kell mesélni, de lehet, hogy mégsem a könyvtár a legalkalmasabb. - Igazából be kellene fejeznem a jegyzetelést gyorsan... Aztán rohanok enni, úgyhogy az igazán nagy sztorizást inkább későbbre hagynám - nyelek egyet fülig vörösen, mert hát kissé kellemetlenül jön ki a dolog, pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy kerülni akarom Améliát. Miközben beszélek, addig is jár a kezem és folytatom a másolást, aztán megígértetem vele, hogy amint lehet, még folytatjuk a beszélgetést. Bűntudatom van, amiért kereket kell oldjak, de egyúttal megkönnyebbülök, hogy nem kell feszengenem azon, hogy jól süljön el a csevej. Amint megvagyok, sűrű elnézéseket kérve pattanok fel, de még ebben a kereket oldásban is többször visszapillantok rá egy-egy sajnálkozó szempárral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bárcsak jártam volna. Legalábbis ez a mondat fut át az agyamon először, mielőtt bármit is mondanék. Még csak nem is azt a csapatot erősítem, amelyik egy sorozat vagy zene hatására szeretett bele ebbe az országba. Azt hiszem, hogy kicsit kilógok a sorból, mert egészen egyszerűen jóban lettem néhány itt élő koreaival, akik sokat meséltek a szülőföldjükről. Amikor pedig később olvasni támadt kedvem, a könyveken keresztül is megismerkedtem ezzel a kultúrával. Otthon pedig jöttek a filmek és a zenék, de csak érintőlegesen. Egyszer klassz lenne felfedezni a világ azon felét. Na, de ahhoz előbb meg kéne dolgoznom, mert nem lehet olcsó mulatság.
- Csak sokat hallottam róla, mert a könyvtárosunk is onnan jött. De vannak még páran a diákok közül... - egészítem ki gyorsan, de azt nem teszem hozzá, hogy velük annyira nem vagyok jóban, és mérget se vennék rá hirtelen, hogy ők biztosan odavalósiak. Remélem, hogy azért nem lombozom le a válaszommal. - Elég szigorú családod lehet - döntöm oldalra a fejem, és szándékosan nem viszem le a hangsúlyt a mondatom végén, mert mintegy várom, hogy ő fejezze be azt helyettem. Aztán értetlenkedve tárom szét a karjaim, mert úgy látszik nem sikerül teljesen megértenem a halkra váltott hangnemet. - Éééés az jó dolog, nem? Vagy miért kellett kiharcolni? Gondolom nem annyira jó a suli híre nemzetközileg - latolgatom hangosan, mert hát ha választani kéne, akkor biztosan egy ismertebb európai országba küldeném onnan a gyerekem.
- És sikerült kiheverned az időeltolódást? - fel se merül bennem, hogy a problémákat firtassam, hiszen el tudom képzelni, hogy nem egyszerű kilogisztikázni az ilyen távolról érkező diákok érkeztetését, beíratását. Átveszem tőle a könyvét, de a figyelmem egyelőre túlságosan leköti a megjelenése, valamint a mondatai, így ha udvariatlan is, de még nem pillantok bele. Az előbbinél is jobban lesápadok, az agyam leblokkol egy pillanatra, amíg zavartan össze nem rakom, hogy mire is célozgathat. - Ja, semmi gond. Úgy tűnt, mintha magamra vettem volna valamit? Nem kérdeztél semmi rosszat - magyarázkodom. Azt hittem, hogy már nem vagyok ennyire látványosan érzékeny erre, de ezek szerint még jobban kell figyelnem magamra. Nem hagyhatom, hogy ilyen apróságokkal kihozzanak a sodromból, pláne ha teljesen ártatlanul teszik ezt. Legalább örülök, hogy adhattam neki néhány tanácsot.
- Hát, inkább adj hálát, hogy nem az alagsorban kell laknod. Ott bizony szétszednének a fiúk. Nem szeretik az olyan fajta művészlelkeket, mint te, vagy én. Úgyhogy vigyázz velük... - először majdnem felröhögök, amikor azt mondja, hogy menő lett volna oda kerülnie. A címer nem minden, az csak az álca. Valójában velejéig romlottak gyülekezete az a ház. Ami ártást kaptam a suliban, szinte mind a zöldekhez volt köthető. Az átlagosnál nagyobb utálatom alakult ki feléjük, ami miatt biztosan hülyének néznek a többiek.
- Meg kellett volna hajolnunk, igaz? Rendben, majd segítek - mosolyodom el, ahogy beletúrok a hajamba, egy fejbólintással pedig engedélyt adok neki, hogy belemerüljön a kölcsönvett könyvbe. Addig én is megnézhetem az övét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hosszasan nézem a tekintetét, hátha megtalálom benne a fenyítés, fegyelmezés bármi jelét, de vagy nagyon jól titkolja, vagy egyáltalán nincs szó ilyenről. Amióta a színjátszókört vezetgetem, na meg átestem néhány csalódáson az itt tanuló diákok jóvoltából, valahogy az emberismeretem is hosszas fejlődésen ment keresztül. Elég fájdalmas volt, de a sok áldozat után elővigyázatosabb lettem, és talán erősebb is. Egyre több teher, váratlan késszúrás kell ahhoz, hogy sírni tudjak. Lehet, hogy csak a könnyeim fogytak el mostanra. De tény és való, hogy jobban olvasok mások tekintetében, mint korábban. Öregszem... és MinJae arca most őszinte hozzám, legalábbis így látom. Vagy csak túl megbocsátó a szüleinek, na de hát végül is itt van, elengedték. Nagy harc valóban nem lehetett. Tudom, hogy mennyire fontosak a szabályok és a hagyományok azokban a társadalmakban, de úgy látszik, megtörik a jég, ha kell.
- Ja értem. Hát, legalább kiegészítitek majd egymást. Unalmas lenne, ha a tudásoddal az árnyékukban kellene élned. Az csak jó, ha valami újat tanulsz, és nem feltétlenül az ő útjukat követed - állapítom meg hangosan. Elmosolyodom, amikor a Bagolykőről hallok. - Lehet, hogy nem a legnagyobb, de nekem hidd el, hogy elég zegzugos, és ennyi év után is mindig találok új arcokat. El se tudom képzelni, hogy milyen lehet például a Roxfort - sóhajtok egy nagyot, ahogy a távolba révedve álmodozni kezdek róla. Kész álom válna valóra, ha oda vettek volna fel. Nem mondom, hogy rossz sorom van itt, de mégiscsak az egyik leghíresebb iskola a világon, és ahogy hallottam, sokszorosa a mi létszámunknak, hát még a kastély mérete. De már azt is lehetetlen elképzelnem, hogy milyen egy nyüzsgő nagyvárosban élni. A családom egy része Kárpátalján él, na arról aztán sok minden eszébe jut az embernek, de az nem, hogy fejlett ország lenne. Pesten se az úri negyedben laktam. Legalább nem a nyócker. Aztán csak mosolyogva konstatálom, hogy sikerült összeszednie már magát.
Míg a könyvemmel foglalkozik, amit nyugodt szívvel hagyom, hogy elvegyen, az övét nyitom fel. Nem lep meg, hogy tele van sárkányokkal, de leginkább a rajzaira lennék kíváncsi, mert ha jól láttam, némi művészi vénával is bír. Remélem, hogy egyszer talán megosztja velem, mondjuk a dicséretben nem vagyok a legjobb. Meg úgy az érzelmek kimutatásával se biztos, hogy tőlem nyerné a legtöbb önbizalmát. A karakterekkel kicsit gondban vagyok, de inkább nem jelzem neki, hogy rossz üzletet kötöttünk, mert az illusztrációk cserébe mindenért kárpótolnak. Próbálom előhívni a sárkánytan tudásom, ami bár nem a legtökéletesebb, de egész sok minden megmaradt belőle. Az alapján könnyű kitalálnom, hogy miről van szó az oldalon, vagy épp miről nem tanultunk még. Féloldalasan a fiúra pillantok, de mivel látom, hogy borzasztóan belemerült az olvasásba, csak akkor akarom megzavarni, amikor már végzett vele. Szép ábrázolások, színes kavalkád fogad, a sok olvasástól számomra is hamar elrepül az idő. Aztán kikívánkozik a kis megjegyzés, amivel talán valami olyat mondok, amitől leesik az álla.
- Az az igazság, hogy borzasztóan félek a sárkányoktól. Szerintem elájulnék, ha megjelenne velem szemben. Bármikor támadni képes, hatalmas vadállatok lényegében. A képeken viszont gyönyörűek - ismerem be neki, kissé szégyenkezve, kissé viszont háborogva, utolsó tagmondatommal viszont igyekszem már előre csillapítani a kedélyeket. Remélem, hogy meg tud győzni az ellenkezőjéről.
- Rossz embert kérdezel - vonok vállat egykedvűen. - Nem szoktak beavatni, ha szerveznek valamit. Nem vagyok egy központi, híres figura. Ha van valami nagyobb buli, azt nem lehet nem észrevenni, ne aggódj - vigasztalom, de ha menni akar, hát nem csinálok belőle nagy ügyet. Végül is megnézegette a könyvem, amit a leginkább akart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hát, izé, úgy látszik van bennem annyi önbizalom végre, hogy megragadjam a fakanalat, és a manók helyett saját kezűleg üssem össze a vacsorát, igaz többed magammal érkezem ezúttal is. A barátságkarkötőnk még mindig a karomon virít, igaz kissé szorítja olykor a bőrömet, ezért meg kell igazgatnom a helyét, máskülönben nyoma marad, ha nem vigyázok. Ez emlékeztet arra, hogy történjen bármi, nem vagyok egyedül. Az a kis maréknyi ember még mindig velem van. Remélem, hogy csatlakoznak hozzájuk újak, persze nehéz megtalálni a hangot az alattam járó diákokkal. Mert hát rangidős lettem. Eljött az ötödév, ami után szakosodnom kell. Mert nem kérdés, hogy maradok. Mi másért tanultam volna ilyen szorgalmasan ennyi éven át? Persze a legutóbbi vizsgaidőszak sem volt a legfényesebb, de magamhoz képest jól teljesítettem. A tanulság az, hogy most tényleg rá kell kapcsoljak, hogy a tanév végi nagy erőpróbát állni tudjam.
Addig viszont belevetem magam az új tanévbe. Elhatároztuk Karolával, hogy pizzát fogunk sütni. Ez szerintem elég jól hangzik, egyedül viszont nem biztos, hogy bevállaltam volna. Talán ő is így volt ezzel, amikor eldöntöttük, hogy találkozunk a konyhában. Egy kis cetlire kiírtam a hozzávalókat, mert nem akármilyen receptet követünk. De a biztonság kedvéért ott van velem a könyvtárból elhozott szakácskönyv is. Emlékszem, hogy annak idején a közös bájitalfőzésünk nem sikerült túl jól, remélem az ételekkel egy fokkal már szerencsésebbek leszünk. Meg akkor még elég kicsik voltunk, most viszont megérettünk a feladatra.
Kicsit izgatott vagyok, nem csak a főzés miatt, hanem azért is, mert mindenféle kérdésre fel vagyok tőle készülve. Tudom, hogy ilyenkor nem csupán a kezünk jár, hanem a szánk is. Ő pedig egy nagyon egyenes lány, aki nem szokott kertelni, ha tudni akar valamit. Kényelmes ruhát veszek fel, hiszen órák után megtehetem, a taláromat pedig az egyik széktámlára akasztom, amit behoztam magunknak. Nekilátok az előkészületeknek, elrendezgetem azt, amit a főzéshez és az evéshez hoztam, majd mielőtt az eszközöket pakolnám ki, inkább megtámaszkodom a pultnál, és várok a háztársamra. Még időben vagyunk, bőven vacsoraidő lesz, mire elkészülünk, pont jó lesz. A manók se mérgesek, mert a mai napon a konyha ezen részlegét nem veszik igénybe, megbeszéltem velük, hogy ne morogjanak ránk. Ha időben szól az ember, rendkívül rugalmasak tudnak lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem nézem az órát, ezért nem tűnik fel, hogy Karola időben érkezik-e, vagy megvárat kissé. Van dolgom a konyhapultok körül bőven. Hoztam némi rágcsálni valót, amolyan kísértésnek, hogy ha túl lassan sülne meg a pizza a kemencében, akkor legyen mit ennünk, de felfogható a főétel utáni desszertnek is. Annyira nem hiszem, hogy el fogja nyomni az étvágyunkat, egyelőre türtőztetem magam, hogy a zacskóba nyúljak. Elrendezgetem a tálakat, deszkákat, kanalakat, és igazából ezt a részét már inkább a barátomra bíznám, mert ő biztosan otthonosabban mozog az ilyenekben. Látványosan az orra előtt hever minden, úgyhogy ha valamit nagyon elrontottam, mert mondjuk nem készítettem elő egy létfontosságú hozzávalót, amit amúgy is mindjárt ellenőrzünk, vagy valami baromi nagy hülyeség is ki lett pakolva, akkor azt még egy sikkantással biztosan a tudtomra adhatja.
Amint meglátom, felcsillan a szemem, de a vele együtt az arcomra szökkenő mosoly hamar megfagy. Fáradtnak tűnik, nyomottnak kissé, amilyennek ritkán látom. Persze nem akarom, hogy az arckifejezésemmel még tovább erősítsem benne, hogy bizony nagyon feltűnő, hogy rossz bőrben vagy. Sajnos csak jobban összezavar, hogy megérinti a csuklóját, ahol nyilván egyből feltűnik, hogy nem hozta magával a karkötőjét. Talán rám haragszik? És... miattam sírt volna? Érzem, ahogy elsápadok, majd egy nagyot nyelek, amikor közeledni kezd hozzám. Már épphogy össze nem rezzenek ijedtemben, hogy most a sodrófával fog-e hátba vágni, amikor megérzem puha karjainak ölelését, amitől persze rögtön megnyugszom. Hagyom, hogy megöleljen, mert ez ilyenkor nekem is nagyon sokat segített. Jó érzés, hogy valaki mellettem van és támogat. Mi itt vagyunk egymásnak, mint többéves barátok.
- Ne legyen bűntudatod, ha a karkötő nyomaszt. Az se zavar, ha egy tündérmanó megette - füllentek, mert hát persze nagy veszteség lenne, de mit tudok tenni. - Ha van kedved, átnézhetjük a hozzávalókat, elvileg mindent kikészítettem. Na meg az eszközök is itt vannak, de mintha tálakból nem lenne elég, azt mindjárt keresek a pultban - tanakodom hangosan, hogy eltereljem a figyelmét. Azt hiszem jobb, ha továbblépek a hangulatán, de ha kedvtelen marad, muszáj lesz rákérdeznem, hogy mivel-kivel van baja. Szorongok is emiatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már hogy ne vettem volna észre? Gondolom, Karola részéről ez költői kérdés volt. Tudható, hogy jó a memóriám, és automatikusan figyelek a részletekre. Félelemből, persze, hiszen az első tapasztalatok után jó pár életveszélyes szituációtól mentett meg ez az elővigyázatosság. Furcsállom, hogy szabadkozni kezd, hirtelen azon kezdek el tépelődni, hogy vajon mennyire tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget ezeknek a karkötőknek. Mert hát, valóban nem abban mérik a barátságot és mélységét, hogy külsőleg mit hord az ember, hogyan nyomatékosítja azt a külvilágnak. Elég, ha ketten, az érintettek tudják egymásról, hogy bármiben számíthatnak a másikra. Messze vagyok attól, hogy bölcselkedően hívjam magam, de többek között ezen apróságra is rájöttem, amióta a kékek közé tartozom a kastélyban. Így hát, veszek egy nagy levegőt, és próbálom őt megnyugtatni. Ha valóban emiatt néz ki pocsékul, feleslegesen teszi.
- Örülök, persze. Semmi gond! Elvégre nem várhatom el, hogy mindig rajtad legyen. Biztos van olyan öltözék is, amihez nem passzol, szóval ne csinálj belőle gondot. Egy kedves emlék, amit csak jó, ha megőrzöl, de a lényeg nem ezen van - felnőttünk. Ezt már nem teszem hozzá. Megváltozhattak az igényeink, ízlésünk, gondolkodásunk. Ha valamelyikünknek már nem fontosak ezek, akkor nem kell élni vele. Majd bekerül a kincsesláda mélyére. De melyik végzős hisz még az olyanokban, mint a barátságkarkötő?
- Ahha... - lépdelek a felszerelésekhez, hogy megtaláljam amit kért. - Az a tésztanyújtó micsoda is kell, ugye? Vagy ez a lap pont ahhoz kell? - zavarodok össze láthatóan. Kihúzogatom a fiókokat, de nincs sok szerencsém, mert nem látom. Aztán, mintha villám csapna belém, rándulok egy nagyot, majd megdermedek. Kihúzom magam, és csak lassan fordulok meg, döbbenettől csillogó szemekkel nézve vissza rá. Ilyen drasztikus, erős kijelentésre nem voltam felkészülve.
- Hogy mi?! - fut ki belőlem a döbbenettől sokkosan. - Ne tereld a témát. Elrontjuk a pizza ízét, ha szomorúan sütünk - fogom meg a vállát, ahogy mellé lépek. Azt hiszem, ezt fontos megbeszélni. - Kérsz teát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Lelki szemeim előtt felvillan a nyújtódeszka és a nyújtófa klasszikus ábrázolása. Parányit felkúszik a vérnyomásom, amikor egyik fiókban sem sikerül rájuk lelnem. Pedig igazán alapvető eszközök lennének ezek egy magyar konyhában... De talán az itteni manóknak nincs rá szükségük, mert ügyesen megoldják a sajátos bűbájaikkal. A diákok közül pedig akadhatnak kleptomániásak. A nyújtófa tökéletes eszköz arra, hogy agyonüssünk vele valakit. A deszkából még pajzs is lehet. Szerintem biztosan konfliktuskezelésre használják a sértődött felek. Legalábbis, amíg Karola ki nem szúrja őket helyettem is a távolból, addig szentül ez a meggyőződés élt bennem.
Kiraktam magunk elé a pultra, győzelmi trófeaként. Bárcsak a pizza lenne még előttünk, de ha ebben a tempóban haladunk, nem leszünk kész egyhamar. Mégis, Karolának jó indoka van arra, hogy most meghallgassák. Serényen a konyhaszekrény felé iramodok, hogy lekapjak egy filter erdei gyümölcsteát, s egy pálcaintéssel vizet forralok. Közben többször fordulok a lány felé, hiszen a füleim szabadok, a kezeimmel pedig egy tálcára helyezek neki cukrot, édesítőszert, mézet, amit szeretne mellé... Egy nagy, szívecskés-macis bögrét választok neki, magamnak pedig egy egyszerű kéket, hogy ne csak ő kortyolgasson valamit a beszélgetés közben. Még várni kell ahhoz, hogy iható hőmérsékletű legyen a tea, egyelőre ázik a filter, de óvatosan Karola mellé rakom a bögréjét, sajátomat pedig hőbiztos fogással szorongatom magam előtt.
- Hát... mindkettőtöknek rossz időszaka van, a tanulás miatt alapból... - szögezem le az elején, mint a konfliktusok eredőjét. - Lilla, hm... Hirtelen nem ugrik be, hogy ő ki lehet. Nézd, ilyenkor mindig több szeretetre van szükségünk, mint amit a másik nyújtani tud, hiszen neki is nagyon nehéz egyensúlyozni a magánélet és az iskolai teendők között. Érthető, ha féltékenynek tart, de mit vágott hozzád, ha nem túl udvariatlanság megkérdeznem? - lehet, hogy csak túlreagálja szegény Karola, szerintem hajlamos nagyon komolyan venni dolgokat. Mégis, hogyan mondhatnám ezt el neki finoman anélkül, hogy megsértsem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Ráncosodik a homlokom. Nemcsak azért, mert egyre sűrűbben húzom fel a szemöldökeimet, hanem a biológia törvényszerűségei miatt is, az idő előrehaladtával. Három betű. VAV. Lehetne öt is - mumus. A torkom köré csavarodó, lassú és alattomos fojtogatásba kezdő határnap. Döntési kényszer. Szokatlanul nagyszámú álmatlan éjszaka, s a többire is csak felületes alvás jut. Olykor teljesen leizzadva riadok fel hajnalban. Olyan, mintha visszafejlődnék. Fogyok, befelé fordulok, elmegy az étvágyam, ha arra gondolok, hogy újabb mérföldkőhöz érkezem. Pedig nem volt olyan régen, hogy betettem ide a lábam. És ez a gondolat egyre többször férkőzik a fejembe. Szóval ördögi körben vagyok benne, és fogalmam sincs, miként törhetném meg a körforgást. Szemem alatt táskák, hangom rekedtes, de a szemeim még csillognak, ugyanolyan élénken, mint mindig, akárhányszor belenézek a szobámhoz legközelebbi mosdó tükrébe.
A tanév végéhez közeledve, ha van is jó dolog, ami megesik velem ilyenkor, akkor az az évadzáró előadás. Egy kis töltet, amibe kapaszkodhatok. De persze hatalmas felelősség is, hiszen nekem kell koordinálni a tagokat. Mégiscsak engem tettek meg vezetőnek. Hogy idén ne ússzak el a teendőkkel, a szokásosnál korábban kezdem az előkészületeket. S a rendkívüli tanévem miatt, méltóságomat félretéve, nem vagyok rest segítséget kérni. Remélhetőleg a legjobbtól.
Hátul vagyok, az öltözőknél. A színpadi bársonyfüggönyök mögötti, biztonságos világban. Ide gyakran vonulok el, ha egyedül szeretnék lenni. A többiek mindenhol máshol bújják szövegkönyveiket. Nekem nem kell, mert rövid jelenetekben, afféle beugrósként tűnök fel. Hiába fejlődtem az évek alatt, a reflektorfénybe még mindig nem vagyok való.
Az idei darabot mi találtuk ki. Keveredik benne Jancsi és Juliska, Piroska és a Farkas, na meg a Hófehérke, meg egy csomó más mese. Egy kamaszodó varázsló-testvérpárról szól, akik beteg nagymamájuknak mennek gyógyfőzetet készíteni, a bonyolult bájital alapanyagainak felkutatásához azonban át kell vágniuk egy varázslatos, egyesek szerint elátkozott erdőn, ahol kétes hírű boszorkányok is megfordulnak. Remélem, nem sikerült túl bonyolultra a történet, de nekünk bejön.
Ehhez keresek háttérembereket. Alex azt hiszem, hogy megfelelő erre. Mikor meghallom, hogy megérkezett, csoszogva megindulok a színpadhoz felé.
- Örülök, hogy eljöttél! Köszi még egyszer - húzom össze magam szerényen, ahogy bátortalankodva kezet nyújtok neki. - Figyelj, eléggé szorít minket az idő... Hoztál akkor terveket, ugye? - pillantok a székre tett holmikra. Mintha sürgetni akarnám. Pedig nem. De valahol mégis jobb lenne letudni ezt az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Megvolt az oka, amiért aggódtam kissé, hogy mégsem jön el. Léteznek sztereotípiák a művészekről. Ezeknek persze nem hiszek, elvégre magam is jól bánok a ceruzával, s a kastélyban töltött évek alatt nem csak versek, novellák íródtak titkos naplóim lapjain, de számos egész jó rajzocska is helyet kapott rajtuk. Szóval különösebb elfogultság nélkül mondom, hogy szorult belém némi művészi hajlam, tehetség. De ez közel sem lett eléggé felfejlesztve ahhoz, hogy egy színpadi díszletet fabrikáljak. Időm sincs rá. Kedvem se. Elég nekem, hogy koordinálom a csapatot. És persze a hivatalos indok maradhat az, hogy nem akarom mástól sem elvenni a lehetőséget. Még rám fogják, hogy despota vagyok. Azt pedig nem szeretném...
De tudom, hogy Alexander elfoglalt lehet, hiszen művészetis tanonc is, meg a mestertanonci élet is kemény egyszerre. És biztosan vannak más megbízásai is. Simán benne van a pakliban, hogy lemondja. Még most sem dőlhetek hátra, elvégre a tervezés szakaszában vagyunk, egy képlékeny stádiumban. Ez most kicsit olyan, mintha meg kellene alázkodnom előtte. Én vagyok a kiszolgáltatott fél, ő pedig diktál. Akármit, csak vállalja el mert sok múlna rajta az előadáson. Nagyon szeretném, ha a csapatunk teljes körű tagjává válna, de ezt még nem fedem fel neki. Szóval, kisebb bizonygatására az ígéretének betartásáról megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Aztán némileg kínosan, de elnevetem magam.
- Hát jó, csak tudod, tényleg nem akarom, hogy terheljünk, vagy valami... De ha elvállalod, és lemegy az előadás, vajsört, csokit, bort, akármit megadok - ha ez nem hangzik félreérthetően. És remélem, hogy nem hangzik. Kihúzom magam, ahogy a munkára kezdek koncentrálni legbelül. Átveszem tőle a füzetet, ujjaim nagy gonddal fonják körbe a külső borítót, s kezdik lassan fellapozni az alkotások színes oldalait. Hosszabbra hagyott fürtjeim közül néhány belelóg a képbe, de mivel a kezeim foglaltak, ezért csak oldalra döntött fejjel tudok menekülni előlük. Mindenesetre elégedetten hümmögök, s a szemem sarkából azért figyelem, hogy kritikus tekintetemre mit reagál. Vajon megszokta már, hogy elemzik, s ha igen, izgulós fajta? A kritika engem például képes megölni.
- Szóval... Igen, az alapok szerintem jók. Én nem akarom amúgy se, hogy a háttér állandóan váltakozzon, mert az neked is több munka, meg a nézőket is kevésbé érdekli. Ezt egyébként akkor lehet mágiával is ötvözni, vagy abszolút érintetlennek akarod őket? Az erdőnél például, ha a fák lombjai enyhén mozognának, az még nem lenne rossz... Vagy esetleg helyette egy elmosódott hatás? Vagy valami 3D technika? - kérdezgetem őt, bár hanglejtésem egyre bizonytalanabb, mert közben az arcát lesem, mennyire tévedek nála rizikós területre. Lerí, hogy fogalmam sincs amúgy, mi fekszik neki, de talán nem elvárható.
- Amúgy, mióta is festesz, mármint úgy hivatalosan? Mert hát gondolom gyerekkorodtól fogva kísérleteztél... - terelem kissé kevésbé szakmai dolgokra is a szót, ahogy szemeimmel még mindig elsősorban a lapokra koncentrálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Megtehetném, hogy az Egyetem könyvtárát látogatom meg, de az átállás nem megy egyik napról a másikra. Megszoktam már, hogy a napirendem szerves része a kastély könyvtárának felkeresése, és egyébként is úgy alakítottam ki az órarendem, hogy viszonylag sok időt tudjak az ismerős falak között tölteni. Lehet, hogy nehezen alkalmazkodom a változásokhoz. Ragaszkodom a múlthoz, a régi emlékekhez, még ha már nincsenek is velem azok, akik egykor fontosak, meghatározóak voltak, vagy csak eltávolodtunk egymástól. Egy sor olyan dolog történt, amit egyszerűen el kellene fogadnom, hogy többé nincs így, és egy új korszak kezdődik az életemben. Mégis hagyom, hogy egy ideig még a megszokásaim rabja legyek, amíg a sors ki nem lök ebből a burokból.
Aztán itt van Min Jong, akivel mindig jókat beszélgetek. Már amikor ráér. Ezúttal azt jövök felkutatni, hogy a könyvállományon belül mennyi foglalkozik a mágikus közlekedéssel. Az oktatóm azt a feladatot adta, hogy keressek szakirodalmat. Bele kell építenem a tanmenetbe. Forrásmunka, elemzések... Azt hiszem, összerándulna a gyomrom, ha nem szoktattam volna magam éveken keresztül a kitartó tanuláshoz.
Hallották, hogy gyakorlótanár lettem, ezért a legtöbb pillantás zavarba ejtő számomra. Egyesek arról súgnak össze, hogy túl fiatal vagyok, tapasztalatlan, ezért a hangnem is komolytalan lesz, amit megütnek. Mások viszont elismerően és félénken pislognak vissza rám. Nem harapok, még mindig diáknak érzem magam. Pedig nagyon határozottnak akarok tűnni. Kihúzom magam, a hangom is mélyítem, ha kell. Feszesen lépkedek a megfelelő polcokig, hogy aztán tanakodva futtassam végig ujjaim a könyvgerinceken. Tekintetem a tanulóasztalok felé vándorol. Ahogy látom, Zalán hadilábon áll az éberléttel. Elmosolyodom a látványtól. Na de mi ez a könyvkupac?
- Szia Zalán! Hadd gratuláljak én is a Pro-Levita díjhoz! - sétálok közelebb, hiszen azt hiszem, még nem volt alkalmam személyesen is gratulálni neki, a tanári értekezleteken történő részvétel nagy előnye viszont, hogy képben vagyok az elismerésekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem akartam én megijeszteni, de úgy néz ki, hogy egy kicsit azért mégis sikerült. Lehet, hogy rémisztő vagyok, vagy a lelkiismerete rossz, esetleg túlságosan beszippantotta a jegyzetelés, ez velem is megesik olykor. Mégis, ahogy összecsukja a füzetét, és szemmel láthatóan zavarba jön attól, hogy megszólítottam, a szemöldököm azért megemelkedik. Hagyom, hogy eldarálja a mondandóját. Nekem legalábbis úgy jön le, mintha az utóbbi mondataival mindig exkuzálná az előbbieket, egy véget nem érő körforgást indítva el. Ahogy jobban belegondolok, és merengeni kezdek az előző éveken, azért az én teljesítményem is megüthetett volna olykor egy ilyen elismerést, de nem vagyok önző, mert valószínűleg ugyanezt gondoltam és éreztem volna egy nyerés esetén, mint amit ő most. Meg hát, volt pár olyan tanév, amikor kevésbé alakultak fényesen a dolgaim. Talán ez a törés az, ami miatt álmaimmal ellentétben prefektus se lett belőlem soha, de mindegy, túlélem valahogy. Gyakorlótanár lettem, ez elég menő dolog most, kárpótol mindenért.
- Őőő, bocsi, de remélem, hogy nem zavartalak meg semmiben - fut végig tekintetem a füzeten, a könyvhalmon, majd végül a fiún. Hangom bizonytalanul remeg, mégis sejtelmes jelleget kölcsönöz. Fontosnak tartom, hogy előbb ezt tisztázzam, mert semmiképpen sem akarom őt feltartani, ha most nincs beszélgetős kedvében. - Tényleg? Például kiket? - teszem fel őszinte érdeklődéssel a kérdést.
- Gondolom, azért a többi asztalt meglested - kacsintok, s mivel a székfelszabadításból arra következtetek, hogy marasztalni akar, leülök mellé egy kicsit beszélgetni. De nagyon nem akarom, hogy azért legyen illedelmes velem, mert a tanárok közé emelkedtem. - Jól telt a szünet egyébként? -nem tudom, merjek-e jobbat kérdezni tőle, de év elején úgy szokás, hogy ezt a kört is lefutjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Jogosan kérdezhetnénk, hogy mi mást is felelhetne valaki ilyenkor. Induljunk ki abból, hogy nem a legjobb ötlet könyvtárban zavarni valakit. Ide azért járunk, hogy a tanulásra koncentráljunk, átadjuk magunkat az olvasmányoknak, és fokozatosan elvesszünk egy könyv tartalmában. Ha pedig beszélgetnénk valakivel, akkor ott a Társalgó, meg hát egyeseknek a Nagyterem, mondjuk én oda a főétkezések miatt járok többnyire, és ha eszem, akkor nem szívesen járatom a szám, de ez más kérdés.
Szóval, végül is engem is a könyvkutatásom vezérelt ide, nem pedig az, hogy bandába verődjek. Nem tervezem sokáig feltartani Zalánt, a végén még hátráltatnám a tanulásban. De milyen jó, hogy én már magam mögött tudhatom ezt. Pontosabban, még csak most kezdődik az egyetemen az igazán kemény tempó!
- Akkor jó - vonok vállat. - Nem muszáj elmondanod, ha nem annyira fontos. Azért jó látni, hogy kutatgatsz. Én is azért jöttem ide egyébként - osztom meg vele mellékesen, csak hogy kicsit bátorítsam őt. Emlékszem, hogy pár éve még mennyire féltem attól, ha valaki tanuláson kap. Így is megörököltem a stréber jelzőt általánosból, és csak nehezen sikerült elhagynom. Vagy tudja fene, milyennek gondolnak, mondjuk mi levitások ezzel muszáj, hogy megtanuljunk együtt élni. Érdekes, hogy most olyan, mintha ezek a félős idők már nagyon rég lettek volna, és most pont én próbálok lelkesíteni valakit. Fordult a kocka.
- Oh, Amélia! De hát ő mintha már megkapta volna egyszer. És lehet, hogy valamikor Kornél is sorra fog kerülni. Van még pár tanév előttetek - tűnődöm el hangosan, előbb pedig Amélia hallatán egészen felcsillan a szemem, hiszen érdekelni kezdett, mi újság vele a szünet óta. Remélem, hogy majd elcsípem a folyosón és kifaggathatom.
- De igen. És nem... vagyis, gyakorlótanárként leszek most veletek egy ideig, amíg nem végzem el az egyetemet, aztán meglátjuk - osztom meg vele büszkén, arcomon szerény mosollyal. Kissé még bele is pirulok. A szünetét jobbnak látom nem faggatni, kérdése pedig igencsak váratlan utána - Hát, izé, ami azt illeti, Karolával annak idején egész sokat kísérleteztünk. És az alvásproblémák miatt is kellett készítenem, elég sűrűn. Izgulós vagyok, kell valami jó nyugtató - kacsintok cinkosul. - Csak nem vetted a fejedbe, hogy százfűlé-főzetet készíts? - viccelődöm, de azért ott van a hangomban, hogy fenntartom a realitását.