Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem feltétlen úgy alakult a mai este, ahogy azt alapvetően terveztük. Az utolsó pillanatban szóltak, hogy a hajóra szerveződő party kicsit más fordulatot fog venni, ám be kell látnom, egyáltalán nem erre számítottam. Ezért probléma, hogyha egy kibaszott pocsolyában kell megtalálni a megfelelő helyszínt, nem a tengeren vagy óceánon. Azonban kikötés volt, hogy mindenképpen magyarországi legyen a helyszín - ha már eljöttek idáig -, így igencsak leszűkült a repertoár.
A kinti levegő éppen annyira hűvös, hogy a társaságnak meg se forduljon a fejében - nyilvánvalóan, mivel én kint szeretnék ülni -, hogy esetleg bent folytassuk a kellemes csevegést - ami inkább arról szól, hogy ki mekkorát bulizott a hétvégén. Halkan nevetek fel valami elcsépelt sztorin, amit már sokadjára hallgatok végig, ajkaimat lassan érinti a kristálypohár pereme, ahogy beleiszok a whiskybe. A jég egyetlen pillanatra érinti meg felső ajkamat, jóleső érzést hagyva maga után. Csak oldalra sandítok a hangosabb társaságra, ami elhalad mellettünk, felső ajkam alig láthatóan húzódik feljebb, ahogy kritikán alulian röhögnek fel. Szememet forgatom meg észrevétlen, majd fordulok vissza az asztaltársaság felé, hogy kékjeim kapják el a lány pillantását, aki kérdő tekintetét szegezi rám, míg feje óvatosan billen a tánctér irányába. Egy visszafogott mosolyt eresztek meg neki, míg mutatóujjam lendül a levegőbe, hogy várjon egy pillanatot, legyen szíves, az utolsó kortyot tüntetem el a pohárból, miközben felállok és habozás nélkül dobom le zakómat a pad szélére, míg mellém ér.
Lejjebb hajolva hallgatom szavait, amit nekem intéz, de a basszustól aligha érthető. Csípőm tökéletesen mozdul a ritmusra, a lányt is magammal mozgatom, véletlenül se csússzunk el egymástól, mert az egyáltalán nem férne bele abba, amit éppen mutatok - és ami az elvárás. A dal még nem ér véget, mikor a mikrofon recseg be a dallamnak csúfolandó basszus közepébe. Csípőm jár még aprókat ide-oda, mielőtt lassítva megállnék, ugyanolyan értetlen pillantást kap tőlem a lány, mint amilyet ő intéz nekem. Mégis mire számít? Honnan az istenből tudjam, hogy mi van, amikor végig mellette voltam? Ostoba. Végül elnyílt ajkakkal kapom fel fejemet, ahogy a körítés nélkül meghallom nevemet, majd az utána következő szavakat - a 2-es asztal küldi nekem, hogy otthon érezzem magam. A dallam eleje elég, hogy azonnal felismerjem a dalt, a hangszórók felé fordulok először hitetlen nevetve, majd az asztalhoz, középső ujjam tökéletes eleganciával lendül a magasba, miközben csípőm már mozog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A probléma az ilyen alkalmakkal, hogy sokkalta többen vagyunk, mint indokolt lenne. Belibbennek az országba, azonnal megtalálnak - végül is nem titok, hogy itt tartózkodom -, majd minden jöttmentet összeszednek, akik éppen hagyják, hogy megdugják őket. Cserébe nem kérnek mást, mint pár napos fényűzést, amit nálunk éppen pont megtalál.
És mégis ezek a barmok azok, akik ismerik azt az oldalamat, amit csak és kizárólag Oroszországban vagyok képes megmutatni. A zene mégis magával ragad, Gazirovka mindig tudta hogy vegyen le a lábamról - így engedelmeskedve a Neboblaka ritmusának mozgok, és hagyom, hogy a fedélzeten tartózkodók rajtam legeltessék a szemüket, míg meg nem jön a bátorságuk ahhoz, hogy körénk gyűljenek és csatlakozzanak. A legjobb, hogy nem kell sokat várni erre, így pont megfelelő ürügyként szolgál, hogy a dal végeztével lelépjek a színről; már csak azért is, mert hozzám értek. Arcomon undorral siklok a testek között, csak remélem, hogy senki nem ájul be mögöttem, amiért elmentem mellette. Bár lássuk be, igencsak érthető lenne.
Hajamba túrva, halkat szusszanva érek ki végül a tömeg közepéről. Mély levegőt veszek, az előttem elhaladó pincér kezében levő tálcáról veszek le egy felest és döntöm le. Vodka - remek ízlésre vall, bárkinek is ment volna. Halvány mosoly pihen ajkaimon, ami végül nevetéssé növi ki magát - tincseimen borzolva egyet fordulok meg, hogy kis kerülővel menjek vissza az asztalhoz, mikor valakinek az érintését érzem meg ismét vállamon. Ciccenek egyet, hogy kifejezzem nem tetszésemet, ámbár nem valószínű, hogy meghallja, így kis - elég egyértelmű - undorral arcomon fordulok hátra; és az undort azonnal felváltja az őszinte meglepettség, ahogy meglátom az ismerős mozgást és a homokszőke tincseket eltűnni a saroknál. Fél szavakat hallok meg csupán az illetőtől, aki nekem intézi szavait. Sokkal jobban leköt a srác, aki csak pár pillanattal ezelőtt tűnt el a látóteremből a túlontúl ismerős mozgással. Kékjeim esnek beszélgetőpartneremre, hogy legalább elhitessem, hogy figyelek, de pillantásom minduntalan zizzennek a sarok felé - mégis mit keresne egy ilyen elbaszott helyen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Olyan maszkot vagyok képes felölteni az ilyen események alkalmával, amin keresztül senki nem láthat át. Ez mindössze azért szükséges, hogy ráerősítsek a családomról kialakult képre, valamint a nevünkhöz köthető kifogástalanságra. Mint Sztravinszkij, rengeteg mindent nem engedhetek meg magamnak, amit a velem egyidősek, hiába beszélünk huszonévekről. Vannak kötelességeim, amiknek eleget kell tennem, és nem feltétlen az elvárások miatt, mindössze azért, mert belém ivódott a családom példája. Nehéz ilyen elvárásoknak megfelelni, sőt, még eleget is tenni nekik, minden erődet felemésztik, de sokkalta másabb a helyzet, ha beleszületsz ebbe a helyzetbe - mikor minden mozdulatodról üvölt, hogy elképesztő vagy.
Kivéve akkor, ha a kézfejedre cseppen valami fentről, ami még végig is folyik a testrészen. Tekintetem kissé kikerekedik, ahogy megérzem, lustán és lassan emelem fel kezemet, hogy ránézhessek a folyadékra. Az átlátszó folyadékra. Kékjeim zizzennek feljebb, fejem is hátrébb biccen, hogy felnézzek, és lássam meg Reinert, aki éppen lehúzza a feles pohár tartalmát, majd olyan gyönyörű - és felejthetetlen - fintort enged meg magának, ami nevetésre késztet. Halkan, és diszkréten, lazán ökölbe szorított kezemet emelem szám elé, hogy köhögjek kicsit, palástolva, hogy majdnem szembe nevettem a férfit. Bólintok egyet kérdésére, hogy jól vagyok-e. Elnézést kérek, majd surranok el mellette, már-már betegesen figyelve arra, hogy véletlenül se érjek hozzá.
Arra a részre lépek, amerre Reiner eltűnt. A fedélzeti fények pár lépés után ide már nem érnek el, így a félhomályban állok meg a másik oldalon, kékjeim ide-oda járnak, míg meg nem látom a lépcsőt. Somolyogva lépek az első lépcsőfokra, lassan haladok felfelé, végül is egyáltalán nem sietek vissza a társasághoz. Kende mögött állok meg, pár pillanatig csak nézem, és igyekszem elhelyezni őt valamelyik, a hajón tartózkodó társasághoz. Mint halottnak a csók, annyira elképzelhetetlen bármelyikhez is.
- Ha így bujkálsz, a barátaid nem fognak megtalálni. Ráadásul összevizezel másokat, így még le is buktatod magad - lépek ki a félhomályból, majd sétálok mellé. Előrébb dőlök, alkaromat támasztom a korlátra mellette, kékjeim zizegnek az alattunk elhelyezkedő tömegen. Még idillinek is mondhatnám, ha nem valami elviselhetetlen szólna a hangszórókból, ami nem lenne baj, de valószínűleg, figyelemmel arra, hogy a hajó megállt, sokáig hasonló zenék fognak szólni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kékjeim végig követik a mozdulatsort, amit csinál. Keze simul tarkójára, mint aki valamin nagyon gondolkodik, amin nem kellene. Mintha zavarná. Ahogy előrehajol a korláton látom megfelelőnek a pillanatot, hogy kilépjek a sötétség jótékony takarásából és szólaljak is meg. Arcára pillantok, ahogy felém fordul, mosolyom automatikusan lesz szélesebb, míg mellé sétálok és elhelyezkedem. - Nyertem. Szeretek nyerni - gondolkodom el pár másodpercre. A hitelesség kedvéért még az ég felé is biccentem fejemet kicsit, majd vigyorodom el, és nézek lefelé megint. A vigyorból lesz halk nevetés, szemem elé kapva kezemet engem ki azt - nem olyan hangos, mint amit megszokhattunk, hiszen véletlen sem akarnám felhívni magunkra a figyelmet. Túl jól esik az, hogy csak létezzek, és a nevetésem őszinte legyen, ne pedig mű, ami rengeteg energiámat elszívja. Másképpen nem is követtem volna Reinert, amint a második alkalom ismét felkínálkozott, hogy meggyőződjek arról, valóban őt láttam-e.
- A poharadról leesett egy vízcsepp. Gondolom hideg volt a pia, amit lehúztál - vonom meg vállaimat, ahogy meg is válaszoljam a nemrég feltett kérdést. Torkomat köszörülöm meg, hogy a nevetés ismételt ingerét elnyomjam, majd sandítsak oldalra. - Szóval tényleg menekülsz - bólintok egyet, ahogy előrefordulok.
- Nézz már rájuk. Nekik rendesen ez a buli. Az a pasi… - emelem el mutatóujjamat, a korlátról, hogy a tömeg széle felé mutogassak. - Az ízléstelen és undorító zöld ingben, látod? - várok valami visszajelzést Reinertől, majd folytatom szinte azonnal. - Nem is gondolnád róla, főleg, mivel egy idióta, de egy igen neves és nagy cég vezetője, ami kozmetikumokkal foglalkozik - fordulok Reiner felé, hogy elkaphassam a szürkéskék tekintetet, ami még az irritáló fényekben is visszaadja a színét. - És mégis tudja élvezni. Majdnem mindig itt van, és fogalmam sincs hogy képes erre -  túrok tincseim közé kissé fáradtabban, mint ahogy neki indultam a mai estének. Lejjebb ereszkedem, államat támasztom tenyerembe, ahogy az alattunk elterülő és vonagló testeket fürkészem. A társaságomra siklanak kékjeim, akik ismét egymás szájában - egyelőre - élvezik az este hátralévő részét. Mosolyogva csóválom meg fejemet, ahogy pillantásom tovasiklik, és oldalra fordulva állapodnak meg Kendén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halk nevetésem után kezdem el pásztázni a tömeget, pedig egyáltalán nem érdekesek. A látszatra hajt az összes, de az álarc mögött semmi nincs, amire legalább kicsit büszkébbek lehetnének. Nekem legalább a nevemtől függetlenül is van okom arra, hogy tudjam - igenis más vagyok, mint ők. Küzdenem sem kell azért, hogy kitűnjek a tömegből, viszont vannak olyan helyzetek, amikor semmilyen álarcot nem kellene hordanom. Amikor kicsit lehetek önmagam. És az illető, aki mellett ezt - minimálisan ugyan - megmerem tenni éppen mellettem áll. Somolyogva kezdem el neki magyarázni, hogy kit is kellene megtalálnia a tömegben, majd fejtem ki véleményemet - nem túl hosszan. Éjt nappallá téve tudnék beszélni a legtöbb itt tartózkodó emberről, de már csak a szavak, amiket róluk formázok leszívják az agyamat.
- Az is -  bólintok egy aprót a megállapításra. - De ott segít, ahol tud - mert az álarc, amit mutatnak a külvilág felé, nem véletlen, így még csak meg sem közelítik a valóságot. Abban is biztos vagyok, hogyha Reiner látna akár engem egy olyan társaságban, amiben valamikor nap, mint nap kell mozognom, elhinni sem akarná talán, hogy egy és ugyanazon emberről beszélünk. - Éli is - biccentek fejemmel a pasi felé, aki már a földön csinál valami brutálisan megalázó táncmozdulatot. Szám szeglete megremeg, pfölve engedem ki a nevetést, mert most esélyem sincs, hogy visszatartsam. Szemeim elé emelem tenyeremet, miközben hátat fordítok a korlátnak, derekamat támasztom annak, fejemet felemelve nevetek. Vállaim rázkódnak tovább minimálisan, de hamar sikerül moderálnom magam. Reinerre sandítok le egyetlen pillanatra, majd mosolyodom el féloldalasan, ahogy kékjeim elvesznek a fekete égen.
- Már vágod, hogy a sekélyesekhez és ízléstelenekhez tartozom? - sandítok le, majd szusszanva fordulok ismét előre, hogy mellé helyezkedjem. Fejem is felé fordul, egy még így is visszafogottnak nevezhető vigyor kerül arcomra a kérdése hatására. - Inkább csak tartok egy szünetet egy sokkal élvezhetőbbnek titulálandó ember társaságában - felelem a kérdésre őszintén. Vannak olyan pillanatok mikor minden sok, és csak menekülnék a társaságból, mert nem elég, hogy nem érhetnek fel hozzám, de még idegesítőek is, és jelenleg Reiner a legjobb alany arra, hogy kirángasson a révületből. Lényegében már a kisugárzása elég lenne, de ha beszél hozzá, csak még jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nevetésem erősödik, bár nem bántóan, ahogy Kende csatlakozik hozzám. Sok mindent képzeltem el a ma estére - találok olyan ismerősöket, akikből hasznot húzhatok, új fotózások tömkelegét, mégsem számítottam arra, hogy a társaságomat a hátam mögött hagyva fogok nevetni őszintén Kendével mindenkitől távol. Majdnem mindenkitől, miközben a cuppogó hangok - Merlinre mondom, hogy ez gusztustalan - az én fülemet is megütik, mikor szünet van egy-egy dal között. Elég ehhez pár másodperc, így szinte imát rebegek, amikor elindul a következő és nem kell tovább hallgatnom. Most azonban mindegy, mikor nevetésünket viszi a víz messze. Aprón megrezzenő vállakkal túrok tincseim közé, hogy összeborzoljam őket, majd szusszanjak egy halkat. Oldalvást nézek Kendére, amikor megszólal, éppen egyetértően bólintanék, mikor válla érinti vállamat. Nem fontos, hogy aprón, hogy nem sokáig, de akkor is megtörtént. A mozdulat abbamarad, az inger nőttön nő bennem, hogy csak fogjam magam és elsétáljak, de ahogy ránézek - az valahogy elmúlik. Nem csak szavai mentén, ámbár sokat nyomnak a latban, hanem ahogy mondja: felszabadultan. A kezdeti megszeppenésen túllépve, ajkaim akaratlan görbülnek felfelé.
- Viccelsz? - egyenesedem fel, hogy zakóm gallérjához nyúljak és rántsak rajtuk egyet. - Ő tanult tőlem - hagyják el a szavak ajkaimat teljesen komolyan, ám nem bírom sokáig, halkan nevetek fel végül. Fejemet ingatom meg, ahogy visszatámaszkodom a korlátra.
- Az egész emlékezetes lenne - nyammogok kicsit felfelé pillantgatva, végül csak vállat vonok. A látszatra adni kell, valamikor még fontos is, de nem érdekel, hogy az emberek hova skatulyáznak be. Kevesen ismernek olyan mélyrehatóan, hogy adjak a szavukra, így őszintén szólva, az sem érdekelne, ha Kende felszínesnek tartana - a legjobb, hogy erről szó sincs. Hitetlen nevetek fel a reakcióra, kékjeim esnek arcán felbukkanó gödreire, amivel együtt bukkan fel a gondolat: eddig egyszer sem nyúlt a füléhez. Széles mosoly marad ajkaimon a nevetés után.
- Használtad a szofisztikált szót, fejlődőképes vagy - bólintok egyet, majd mozdul fejem minimálisan előre, ahogy lesütöm tekintetem. - És kösz - utalok itt arra, hogy ezt akár ő is mondhatta volna. A helyzet életidegen kissé, hiszen - bár hivatalosan még nem praktizálok - egy páciensemmel ütöm el az időt egy olyan hajón, amin egyikünk sem feltétlen szeretne lenni. Az egyesek szerint sorsnak csúfolt, de egyébként simán életnek hívott dolog, alkalmakkor nagyon pofátlan tud lenni. - Kihagynám. Túl drága a szettem ahhoz, hogy bujkáljak bárhol is - látványosan borzongok meg. Tekintetemmel követem a mozdulatsort, ahogy a kabát a korlátra kerül, fejem nem mozdul, így pontosan Kende felé fordul továbbra is, így tökéletesen láthatja a megváltozott mosolyt, amit kérdése vált ki. A korlátra támaszkodva fordulok hátra törzsből a hátunk mögött hallatszódó zajra, széles vigyort engedek meg a párra, akik majdnem repültek egyet, végül teljesen a lépcső irányába fordulok. Derekamat döntöm a hűvös korlátnak, halkat hümmentek.
- Mi lenne, ha most te mesélnél még, Reiner? - sandítok le rá. - Vagy ajánlatod van esetleg? - rebben meg szemöldököm kérdőn. Testem mozdul, felé fordulok, kezem markol rá a korlátra, ahogy türelmesen várakozom. Ilyenkor legalább képes vagyok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A tanári szobától sétálok komótos léptekkel Laines mellett. Halvány, de jól látható mosoly pihen ajkaimon, míg végig beszélgetjük az utat. Ez a rövid időintervallum éppen elég arra, hogy elmondhassam neki nagy vonalakban, mégis miért van erre szükségem, egyáltalán mire kellenek a névtelen feljegyzések. A férfi viszonozza a mosolyt, a terem előtt válnak el útjaink, mikor ő a tanári asztalhoz sétál, én pedig a hátsó sorok mögé, direkt nekem kihelyezett szék felé indulok. Elsétálok pár már bent lévő diák mellett, ha valaki felismer és köszön, viszonzom, de egyebekben egyenesen a szék felé veszem az irányt. Fejemet visszafordítva akad meg egy pillanatra tekintetem az egyik hátsó padnál ülő srácon, de mintha észre sem vettem volna siklanak tovább kékjeim.
Gondolkodás nélkül fogom meg a széket, egy lezser mozdulattal helyezem mögé. Könnyed mozdulattal huppanok le rá, táskámból túrom ki a tollamat és a füzetet. Bokámat vetem rá másik lábam térdére, ahogy előrehajolok. Székének támlájára könyökölök, mutatóujjam kezd el játszani egy tincsével. Köré csavarom, majd hagyom leesni, ismét felcsavarom, és a mozdulatsor ismétlődik pár pillanatig, mintha csak azt mondanám vele, hogy elkaptam, mielőtt előredőlnék. Kezemet fektetem a támlára, államat támasztom rá, míg végre eljutunk oda, hogy meg is szólaljak.
- Igazán váratlan hely egy ismételt találkozásra, Csongor - választ sem várva dőlök hátra ismét, hátam huppan a támlának, majd emelem kékjeimet Laines-re. Az óra előrehaladtával szerencsére mindig találok módot arra, hogy véletlen se felejtse el: mögötte ülök. Halvány mosollyal ajkaimon, dőlök előre újra, leheletem csapódik tarkóján, ahogy Laines egy történeténél kezdek el játszani ismét hajával. Államat térdemre támasztott kezembe helyezem, meredten előre figyelek, véletlen se lehessek megvádolva azzal, hogy nem csinálom a dolgom, ami a diplomám megszerzéséhez kell. Mindössze egy szemtelen mosolyos oldalvást sandítást engedek meg magamnak, ahogy másik kezem folyamatosan jár, véletlenszerűen itt-ott megérintve a tarkóján lévő puha bőrt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felszabadultan nevetek Reinerrel, miközben éppen a legjobb pofát kellene vágnom minden megszólalásukhoz a lent ülőknek. Kékjeim villannak is rájuk, ahogy a gondolat megszületik, mosolyom visszafogottabb lesz, mindössze vállaim rándulnak még meg kissé, amolyan utóhatásként. A kérdésre dörzsölöm meg arcomat fejemet ingatva. - Azt inkább egy fogyatékos hernyótól - merem remélni, hogy egy fokkal - tudjuk, hogy rengeteggel - jobban mozgok a parketten, mint a mágnás a földön. Lehet éppen rohama van, csak éppen senkinek nem tűnik fel? Kár lenne érte, nagyon jó kozmetikumai vannak, és van egynéhány, amiről még én sem mondanék le szívesen.
Beleülök a pillanatnyi csendbe, amit Kende további nevetése tör csak meg, majd halk hümmentése. Az eget fürkészem, és a körülöttem lévő emberek generálta zsivaj, a poharak csörömpölése, a jókedvű nevetések, egy pillanatra mind megszűnnek létezni. És abban a pillanatban, mintha a Pielavesi tó mellett állnék egymagamban, ahogy egyébként olyan gyakran megteszem. A képzelgés előidézte féloldalas mosoly nevetéssé növi ki magát, ahogy a külvilág ismét beoson gondolataim közé és hallom meg Kende kérdését. - Kértek már meg furcsábban is, hogy vetkőzzek - sandítok le rá elnyílt ajkakkal, szemtelen mosollyal ajkaimon, majd pillantok vissza az égre, ám mielőtt ismét átadhatnám magam a különös érzésnek, amit kiváltanak belőlem minduntalan, Reiner kérdése célba ér. Nem vagyok rest úgy mozdulni, hogy minden rezdülését elkaphassam a gyér fényben, és azokat úgy forgassam, hogy nekem legyenek jók. Azonban mikor rájövök, hogy erre nincs szükség, hiszen a folytatásból minden egyértelműen kivehető, a mosolyom mellett tekintetem is egy sötétebb árnyalatot vesz fel. Kékjeim zizzennek ajkaira: megnyalja azokat, alsó ajka minimálisan mozdul a levegőre, ahogy az befelé mozdul. Szemöldököm rezdül meg látatlan, a hangok ismét eltűnnek körülöttünk, halkan eresztem ki a nevetést torkomból. Gátlástalanul hatolok be a személyes terébe, kezem a korlátot markolja ugyanúgy, míg másik nyúl zakóm gombjához.
- Felhívom a figyelmed, hogy éppen flörtölsz velem - hangom rekedtesen csendül fel fülében, leheletem biztosan csiklandozza bőrét. Szavaim végeztével enged a gomb, a zakó lebben meg, ahogy az anyag kifele mozdul, míg én ugyanazt a mosolyt tartva egyenesedem fel, és kapom el azonnal a szürkéskék tekintetet. Elengedem a korlátot, kezem kínzóan lassan nyúl a nadrághoz, hogy kigombolhassam, ám mielőtt bármit is mutatnék magamból deréktól lefelé, kezeim felfelé mozdulnak az egyszerű fehér póló szegélyével ujjaim között és rántom le magamról. Izmaim mozdulnak kissé, ahogy az enyhe, mégis hűvösebb szél érinti meztelen bőröm. Ismét Kende elé lépek. - Egyáltalán nem érzem fairnek, hogy a te ötleted, mégis rajtad van még ruha - behajlított mutatóujjam érinti meg állát gyors mozdulattal, mintha meg akarnám emelni azt, csak lecsúszna ujjam, de erről szó sincs: ennyi éppen elég, hogy lassan, de biztosan felfogja, mit folytat, ha elég bátor hozzá. A gyors mozdulat után kezdek el hátrálni, kacsintok egyet, majd letaposva magamról a cipőt és a nadrágot fordítok neki hátat. Öles léptekkel termek a korlátnál ismét, a tavi víz undorító gondolata, ahogy megfogant úgy is száll tova, mert a már megivott whisky mennyiség nem hagyja, hogy ezen aggódjak - könnyed mozdulattal kapaszkodom fel a korlátra, majd lököm el magam, hogy egy gyönyörűen íves fejes ugrással csobbanjak a vízbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elfojtom a nevetést, ami feltörni készül belőlem szavaira. Meglepő, de majdnem ugyanakkora önuralom kell nekem is ehhez valószínűleg, mint neki ahhoz, hogy moderálja magát. Természetesen szavaira nem reagálok, annál sokkal jobban élvezem a helyzetet, mintsem hagyjam, hogy elrontsa a szórakozásomat. Csavargatom a tincset, valamikor a másik oldalon vélek találni egy sokkalta szimpatikusabbat, mint az előző, akkor ujjaim odavándorolnak. Somolyogva, és teljes mértékben elégedetten figyelem, ahogy mindössze pár szó kerül lejegyzetelésre a lapra, ami Csongor előtt hever. Szusszanok egyet, mintha csak unalmamat hangoztatnám, pedig figyelmemet nem kerüli el a diákság egyetlen mozdulata sem, azonban az óra közepétől már legalább nem hazugság.
A kérdésre állnak meg ujjaim, amik inkább már valóban a puha bőrt cirógatták, mintsem tincsét csavargatták volna. Visszahúzom kezemet, felemelem mindkettőt óvatosan, amolyan “kérésed számomra” kimondatlan jeleként, majd dőlök hátra a széken, belül teljes elégedettséget érezve. Bokámat ismét térdemre vetem, tollam serceg megállás nélkül, ahogy valóban az órára figyelek, megadva így a lehetőséget Csongornak is.
Laines közli, hogy vége az órának, kezem mozdul oldalasan, hogy táskámat az ölembe téve tegyem bele a füzetet, majd ejtsem bele a tollat. Nem sietem el, teljesen ráérősen mozgok, türelmesen várom meg, míg a diákok elhagyják a termet, egyre különösen figyelve, hogy véletlen se nézzek rá. Abbahagytam.
Szőke tincseim közé fúrom ujjaimat, minimálisan borzolok rajtuk, ahogy felállok, majd az ajtó felé indulok. Magam elé engedek el egy lányt, kinek arcát elönti a pír, majd lassú léptekkel hagyom el a termet, lehetségesen pontosan ugyanolyanokkal, mint ahogy érkeztem. Köszönök a kint állóaknak, köztük a nemrég kiengedett lánynak is, miközben zsebemből túrom ki a megrezzenő telefont. Elmosolyodom, majd azzal a lendülettel csúsztatom vissza farzsebembe a készüléket, hogy elinduljak a folyosón, azzal a feltett szándékkal, hogy elmenjek ebédelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elég pár másodperc, és a gondolataim már teljesen máshol járnak. Bár annyira nem kalandoznak el, mint azt bárki gondolná, főleg ezen apró szösszenetre tekintettel, amit Csongorral műveltünk, de pontosan arra elég, hogy láthatóan lepődjek meg, amikor megérzem karomon az érintést. Megmerevedek, kékjeim minimálisan kerekednek ki, ahogy felső ajkam húzódik fel az undortól. Megállok, és egy szó mint száz, rengeteg mindent mondanék az illetőnek, mikor fülemet csapja meg az ismerős tónus. Először vállam felett pillantok hátra, meglátva őt mérséklődik a bennem érzett undor, majd fordulok felé teljes testtel. Rendben, így elfogadom, hogy tapogat. Egy-egy szavára, valamikor egy teljes mondatra rebben meg szám széle, annak jeleként, hogy mekkora erőfeszítést igényel a mosolyom visszatartása ismét. Moderálom magam, megvárom, míg kiadja magából, bólogatok, ha szükséges, de egyebekben csak állok előtte, bal lábamra helyezve testsúlyomat, fürkésző kékekkel, és közelebb araszolva hozzá.
- Befejezted? - emelkedik meg fél szemöldököm kérdőn. Nagyon őszinte leszek, és elmondom, hogy fogalmam sincs min is van pontosan kiakadva. Esetleg azon, hogy elkezdtem a hajával játszani? Azon, hogy abbahagytam, ahogy kérte tőlem? Vagy tényleg az zavarja ennyire, hogy nem tudott figyelni az órára? Az utóbbit még meg is érteném, csak az első kettő közül még szükséges lenne választani egyet, hogy egyértelműbb legyen. - Elmondhatnád min vagy kiakadva pontosan - nyammogok egyet halkan, arcomat dörzsölöm meg lágy mozdulattal. Fejemet a plafon felé biccentem pár pillanat erejéig, míg lehunyt szemekkel, kissé ingatott fejjel latolgatok. A helyzet az, hogy normális esetben egyáltalán nem kellett volna ennyire élveznem a helyzetet, ami nemrég történt, azonban a tény csak rásegít, hogy ő is élvezte. Már-már imponáló az, hogy mindezek ellenére megkért, fejezzem be. Utolsó, aprót nyammogok. Akkor… fejem előre esik, ezzel egy időben lépek egyet előrébb, hogy közvetlen előtte állhassak. Elkapom tekintetét, miközben jobb kezem mozdul lassan, tenyeremet simítom arcára, minimálisan elnyílt ajkaimon villan fel egy mosoly, hüvelykujjam simításával együtt hajolok kicsit lejjebb, de éppen annyira, hogy a szemkontaktust ne kelljen megszakítanom, míg ajkainkat centiméterek választják el egymástól.
- Ha gyengének érzed, akkor ne folytassam? - búgom ajkai közé, leheletem verődik vissza az ő ajkairól, amíg hangom lágyan szeli át azt a pár centimétert. - Mert valamiért utánam jöttél - rekedtesen szólalok meg, az önuralmam legmagasabb fokának legmagasabb pontjánál állok éppen. A végkimenetel valószínűleg mindkettőnk előtt ismeretlen még, ámbár én szeretném, ha úgy végződne, ahogy gondolataim között már az egyetemen megfogalmazódott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A kérdésbe, mintha leheletnyi számonkérés lehetne felfedezhető. Alig érződik, mégis ott van, és a folytatás is hasonlóképpen kerül tálalásra. Mintha rossz gyerek lennék, aki valami rosszat csinált, és éppen most szeretnék megtudni a felnőttek a cselekedet mögött húzódó okokat. A tetteknek következményei vannak. Az előttem álló a következménye annak, amiért - minimálisan - kielégítettem a mai napi szórakozásomat, majd eleget téve a kérésének fejeztem is be. Olybá tűnik, hogy végül is nem tudtam jót tenni egyik megmozdulásommal sem, éppen ezért hallgatom szavait, amiket igencsak hamar megunok.
- Nem szeretnél az lenni? - és mozdulok is ismét; egyáltalán nem úgy, ahogy eddig tettem. Mintha porcelánból lenne a teste, óvatoskodva érek hozzá. Innentől már a türelmem legmagasabb fokát használom ki, hagyom, hogy kiélvezze, hagyom, hogy felfogja mégis mi történik éppen. A másodpercek mintha lassabban telnének, azonban ez most különösebben nem érdekel - a körülöttünk lévő világ megszűnik létezni ezekre a pillanatokra, amikben csak mi ketten vagyunk. Aprón mozdul feje tenyerem felé, de éppen elég ahhoz, hogy kiérezzem a mozgásból. Mosolyt engedek meg magamnak erre, amit kitartok, ami csak akkor rezdül meg minimálisan, mikor érzem lecsapódni ajkaimról az apró szusszanást. A szusszanást, ami sokkal többet mond annál, mintha szavakba öntené mit szeretne.
Szavai hatására emelkedik meg fél szemöldököm játékosan, mosolyomba gonoszkás él kerül, ami egyértelműen jelzi; egyáltalán nem tetszik az, amit hallok. Mozgására azonnal felfigyelek, így arcáról csúszik kezem tarkójára, másik kezem derekára, hogy hirtelen mozdulattal és erősen rántsam magamhoz - nem távolodhat el. Még nem. Addig nem, amíg én azt nem mondtam. Testünk simul egymásnak, erősen markolok a vékony, mégis erős derékra, mutatóujjam mozdul egyszer fel s le ott, tarkóján hüvelykujjam ismétli el a mozdulatsort. Érezze az érintésem.
- Ki kell mondanod - tartom még erősebben, ahogy eddig tettem, ajkaim szavaimnál érintik övéit, kékjeimet lesütöm. Ez már nem arról szól, hogy melyikünk mit és hogyan szeretne - de még mennyire, hogy nem. Itt már az a lényeg, hogy kimondja azt: akarlak, és én nagylelkűen és készségesen állhassak rendelkezésre, azért, hogy mindent megadhassak neki, amire csak vágyik. Magamat. Cserébe nem várok mást, mindössze annyit, hogy az enyém legyen - az sem érdekel, ha egy éjszakára, de azokban az órákban teljesen adja át magát nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Pillanatnyi megdöbbenését válasznak is vehetném - azonban testének reakciói teljesen mást mondanak, mint amire mimikája engedne következtetni. Az elégedettség bennem nőttön nő, és tudom, hogy eljött a pillanata annak, mikor magamnak is bevallhatom; nem kaphatja meg más, amíg nem lesz az enyém. Szeretném, ha halkan, a túlfűtött szobának lehelné a nevemet, mint egy visszafojtott imát. Szeretném, ha teste érintésem alatt vonaglana és vágyna még többre és többre. Minden pillanattal csak többre, hogy megadhassam neki - majd később még többet vegyek el tőle. Ördögi táncot szeretnék vele járni, amiből csak egyikünk kerülhet ki győztesen.
Kékjeim kezének mozgására az első pillanatokban zizzennek le pár pillanatra csupán, hogy utána ismét arcán függeszkedjenek. Ezek a feszült pillanatok alapozzák meg a végkimenetelt - aminek igencsak sokan lehetnek majd szemtanúi. A folyosó nem ürült ki annak ellenére, hogy mi teljesen kizártuk a külvilágot, és egy olyan dimenzióba kerültünk, ahogy csak ő van és én. Ahol úgy fokozom a feszültséget, ahogy nem szégyellem, és még csak nem is tartok attól, hogy Csongor esetleg összeroppanna a súlya alatt - immár a vágy sokkal nagyobb mindkettőnkben ahhoz, hogy futni hagyjuk a másikat. Tekintetem villan az ismételten mozduló karra, ami vállamon simít fel, majd áll meg - és jöhet a pillanat, amire eddig mindketten feszülten vártunk. Csongor ledöntötte büszkesége várának utolsó falát is, így könnyűszerrel sétálhatok át a törmeléken; egy féloldalas mosollyal villannak kékjeim egyaránt. Úgy játszik velem ő is, ahogy nem szégyelli - ajkaimat lágyan érintő ajkai erre a legjobb példa -, és ez valahol nagyon imponáló. Többet szeretnék.
- Tudsz te, ha akarsz - az utolsó szó pár hangja már nem is hallható ki tisztán, ahogy ajkaim végre rendesen érintik övéit. Tarkójára csúsztatott kezem simul feljebb, tincsei közé, ott szorulnak ökölbe, hogy fejét feszítsem hátrébb minimálisan - szükséges, hogy sokkalta jobban elmélyíthessem a csókot, amire túl régóta várok. Ami túl régóta érik már kettőnk között. Kezem lejjebb csúszik fenekére, hogy közelebb húzzam magamhoz, gondolkodás nélkül markolok is bele, halkan morranok fel, miközben nyelveink járnak táncot. És csak még többet szeretnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ő emelkedik, én pedig automatikusan mozdulva egyenesedem fel kissé, hogy csak még jobban érezhessem testét a sajátomnak simulni. Kezem simul lejjebb fenekén, még közelebb vonom magamhoz - nem mintha ez még lehetséges lenne. Mégis minden lehetőséget meg szeretnék ragadni, hogy közelebb érezhessem magamhoz, teljes mértékben ignorálva a tényt, hogy az iskola egy folyosójának a kellős közepén teljesedik ki az, aminek sokkalta… intimebb környezetben kellene.
Kezem csúszik ki tincsei közül, nyakának vonalán, vállán, mellkasán vezetem le, hogy azt is fenekére simíthassam. Térdeim hajlanak be minimálisan - pontosan azzal a feltett szándékkal, hogy szemből kaphassam fel, mikor eltol magától. Alsó ajkára harapva távolodom el, tekintetem csupán pár pillanat erejéig hagyom lesütve. Ne itt. Halkat sóhajtok, államat emelem meg, hogy felnézhessek rá, és szemben találhassam magam az ugyanolyan vággyal csillogó tekintettel, mint ami valószínűleg az enyémben is tökéletesen látszik. Kékjeim zizzennek oldalasan. A terem ajtaja félig nyitva, és mintha nevetve hívogatna. Jobban kihúzom magam, Csongor feje fölött először, majd lassú mozdulattal vállam felett pillantok hátra. Szemöldököm emelkedik meg - a folyosó, ami eddig tömve volt diákokkal, viszonylag üres már. A kérdésre pillantok le rá ismét, szemtelen vigyor kerül arcomra, jobb kezem mozdul: hüvelykujjam csúszik végig alsó ajkán, annak mozgását követem lesütött tekintettel, mielőtt megállna közepén, kissé feljebb mozdítva siklana ajkai közé.
- Máshol - meg kell, hogy kapjalak, Csongor. Most. Ha nem most, később aligha jönne el a tökéletes pillanat, ami éppen olyan tökéletlen, amilyennek lennie kell. Megadja a lehetőséget, hogy valóban csodálatosat faragjunk belőle. Kezem esik le ajkai közül, szusszanok, majd fogom meg kezét és húzom magammal hirtelen mozdulattal a terem felé. Az ajtó hangos csattanással vágódik be mögöttünk, vele egy időben a táskám is a földön csattan, ahogy Csongor arcára csúszik mindkét kezem. Lehajolok, az ajtónak taszítom, hogy úgy falhassam ajkait, ahogy a folyosón nem engedtem meg magamnak. Egyik kezem simít lejjebb, nadrágja karimájánál állnak meg ujjaim, minimálisan csusszannak az alá, ahogy belemosolygok a csókba, miközben lábam feszíti szét övéit. Innen nem mész sehova. Már nem engedhetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden ember életébe kell egy olyan személy, aki alaptalanul utálja. Az én életemben - meglepő -, de sokkal több ilyen jelölt van, mint az valószínűleg normális lenne. Nem tagadom, a legtöbbtől elfogadom, hogy utál, talán még rá is segítettem, hogy megtegye, de Domka nem tartozik ezen emberek közé. Mármint félreértés ne essék, felőlem utáljon, csak akkor mondja el, hogy miért. A nem tudom is lehetne egy válasz, az alapvető mágiám miatt, de egyelőre még ennyit sem kaptam a lánytól, és már igencsak bassza a csőröm az oktalan utálat, ami felém árad. Legalább legyen oka.
Hasonló gondolatokkal csúszok a pulthoz, ahol van akkora mázlink, hogy ismét egymás mellé kerülünk. Minden hátsó szándék nélkül mosolyodom el társaságomra, megszeppenve tapasztalom a kapott reakciót, de nem vagyok akkora tuskó, hogy tovább is vigyem. Legalább tudjuk, hogy elég ennyi, hogy hatással legyek rá, és nem. Eszem ágában sincs ezzel visszaélni. Elszakítom róla kékjeimet, ismét a kínálatot fürkészem, majd Domka után lépek még egyet közelebb, hogy a srácnak intézzem szavaimat.
- Egy jegeskávét. Sima jegeskávé, minden flanc és hab nélkül. Kösz - arcom mosolytalan, kifizetem a két kávét, majd pillantok Domkára, amíg a srác ellép, hogy el is készítse őket. Hátat fordítok a pultnak, derekamat döntöm neki, lesandítok a lányra. - Annyira csak nem esett nehezedre rendelni magadnak egy kávét a társaságomban - rebben meg szemöldököm, ajkam széle rezzen meg, ahogy visszafojtom a mosolyt. Laza öklömet emelem szám elé, ahogy megköszörülöm torkomat, majd elnézek róla, és a mellettünk elsuhanó tömeget figyelem. Többen is erre pillantanak, akiket még mindig könnyedén hagyok figyelmen kívül, ahogy eddig is tettem. Hogy lehetséges az, hogy valóban én érzem úgy, hogy Domka tesz nekem szívességet, amiért meghívhattam? Mosolyom szélesedik a gondolatra, elismerés csillan tekintetemben, de nem fordulok felé, nehogy véletlen meglássa és ezt kelljen hallgatnom az elkövetkezendő nem tudom hány órában. Bár tény és való, hogy elismerésre méltó, amiért ennyire tudja tartani magát mellettem. Azt is megmerem kockáztatni, hogy használhatom az imponáló szót ide. Mert valójában tényleg azt teszi. Imponál, hogy nem olvad a karjaimba és igenis elküldd a picsába. Nem kellene kihasználnom az alkalmat, igaz? Nemrég ígértem meg, hogy nem fogok visszaélni a helyzettel, ehhez kellene tartanom magam. Még akkor is, ha szórakoztató lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Sok minden van a nyelvem hegyén, amit kimondanék. Túlságosan sok talán, azonban sem a helyszín, sem az időpont nem megfelelő arra, hogy bármit is közülük kimondjak hangosan. Darwinra emelkedik meg a szemöldököm, mert ő valóban érdekes téma lehet. A szerencse talán annyi, hogy szemtől szemben nem találkozhatnak vele a diákok, mert az lenne a világ leghosszabb Gyógynövénytan órája, amit még Volkov sem lenne képes berekeszteni. Darwinnal leállni vitatkozni? Bátor ember lenne.
A helyzet ismerőssége ugyan megbújik agyam hátsó zugában, azonban nem hagyom neki, hogy túlságosan nosztalgikussá tegye a helyzetet. Nem eshetek újra bele ugyanabba a helyzetbe, hiába vonzz, mint méhet a virág. Lehet nem is a helyzet maga vonzz ennyire, csupán a tény, hogy vele élhetném át újra, mintha mi sem történt volna, mintha ugyanúgy diákok lennénk, és nem két, immár teljesen más emberként sétálnánk egymás mellett. Így inkább beszélek, és igyekszem elterelni a gondolataimat.
- Ebben reménykedem én is. A legjobb időpontban engedélyezte az igazgató, hogy visszajöjjek - mosolyodom el halványan. A vizsgaidőszak közeledte remek alkalom arra, hogy valóban éles helyzetben figyelhessem meg a diákokat, ráadásul vannak olyan tanárok, akik ezt kihasználva helyezik előrébb a szóbeli feleleteket, mintsem az írásbelit. Kész Kánaán lesz a végére az egész, kivéve, ha hosszabb időre elterelik a figyelmem.
- Mindig érezted, ha a közeledben vagyok - felelem halkan, halvány mosolyom bújik meg ajkam szegletében, ahogy előre felé figyelek. - Valószínűleg még következő évben is. Vannak olyanok, akiket az évközi stressz jobban megvisel, mint a vizsgaidőszak - vonom meg vállaimat lezseren. A felajánlásra hümmentek végül egyet. - Remekül hangzik. Ebédeljünk - somolyodom el lágyan, kékjeimet emelem oldalasan Beliánra, majd csuklóját megfogva kényszerítem megállásra, ahogy felé fordulok közben.
- Nem szeretném, ha ez kellemetlen lenne. Ha zavar, hogy bejárok az óráidra, csak mondd, rendben? Mint régen - régen is mindent meg tudtunk beszélni, remélem ez nem most fog megváltozni, amikor mindkettőnknek fontos az, ami jelenleg van. Még ha nem is kettőnk között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kiírnám én neonnal is, minthogy kihez tartozom, azonban vannak olyan cselekedetek, mondatok és érzések - maguk a pillanatok, amiket az ember megtartana magának. Ez is egy olyan pillanat. Önzőség lehet, tudok róla, nem is lenne újdonság, hogy valamit azért cselekszem meg, mert magamnak szeretném az egészet. Most is erről lehet szó, de nem bánom, kitartok amellett, hogy a helyzet hozta érzéseket igenis csak magamnak szeretném. Főleg, hogy a másik valami olyan játékot űz, aminek egyáltalán nincs tudatában, így az egésznek van egy amolyan játékos kimenetele. MÍg én pontosan tudom mit csinálok, addig Kende bizonytalansága, ami felüti a fejét olykor-olykor, egyre biztosabb lesz a tudatalatti cselekedeteivel - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az automatikus közelebb lépése hozzám a korláttól, ami ismét szemtelen lépésre biztat engem.
A hűvös víz marja bőrömet, ahogy körbeölel. Kicsit olyan érzést kelt az egész, mintha egyedül lennék a világon, nem is gondolok arra, hogy Kende vajon követ-e, míg meg nem hallom a víz alatt, a messzebb lévő tompa csobbanást. Szélesen mosolyodom el. Valószínűleg ez a jele annak, hogy ideje visszatérni a valóságba, így rúgok egyet, majd bukkanok fel. Vigyorogva simítom hátra tincseimet, ujjaimat ott hagyva borzolok rajtuk, miközben kiengedem a halk nevetést. Kékjeim figyelik a vízre felfekvő sziluettet, szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb úszik. Látom ujjának mozgását, de nem pillantok fel, mikor megszólalok.
- Elég jól néz ki - szavaim után mozdul fejem, hogy felpillantsak, és bár az érzés nem ugyanolyan, mint a finn tó mellett, de hasonló, így borzongok meg enyhén a hatására. Lábaim folyamatos mozgása miatt fodrozódik a víz, amin meg-megcsillan a hajóról leszűrődő rohadt kevés fény, így jut el a tudatomig: ez tavi víz. Hangosan ciccenek fel, felső ajkam mozdul felfelé, az undor ül ki arcomra. Ezt nem gondoltam át. Egyáltalán nem. Jön a következő borzongás, ami máris nem olyan jóleső, mint az előzőek voltak, pótcselekvésként túrok ismét tincseim közé.
- Csak ilyen remek ötleteid szoktak lenni ruha nélkül? - hiába emelkedik meg szemöldököm kérdőn, mikor nem láthatja. Kékjeim továbbra is az eget fürkészik, ám ha nagyon figyel, meghallhatja hangomban a különösen játékos élt, ami igen sok mindenre engedhet következtetni. Tekintetem zizzen a korlátnak támaszkodó társaságra, majd nevetek fel hangosan kezemet azonnal szemeim elé kapva. A hangok lassan, de biztosan érnek el hozzám, és nem győzik hangsúlyozni mekkora őrült vagyok, miközben pár gyökér még tapsol is. Fejemet ingatom meg, kezem lendül ismételten felfelé a középső ujjammal, ami még nagyobb röhögést vált ki. - Hogy fogtok feljönni, Sztravinszkij? - a kérdés jó. Fejemet kicsit jobban hátra biccentem, elgondolkodom. - Ráérek azon még gondolkodni - legyintek egyet felfelé vigyorogva végül, kezemet ejtem vissza a vízbe, majd pillantok Kendére féloldalas, sokat sejtető mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A válaszra szemöldököm megrebben, bár valószínűleg Kende számára látatlanul, köszönhetően a félhomálynak, ami a vízben uralkodik. Félő, hogy hamarosan olyan határt fog - esetleg fogunk? - átlépni, ami egyáltalán nem összeegyeztethető azzal, ami alapvetően van köztünk, és esetlegesen kapcsolatnak hívható - ennek ellenére tör ki belőlem a nevetés pár másodperc késedelemmel. Kurva jók és nedvesek. Nevetésem csillapodik ugyan, ám hangomon így is érezhető a jókedv, mikor felcsendül további szavaira.
 - Szívesen - felelem egyszerűen arra, ahogy összerakta a képet. A franc sem tudta, hogy mire gondol eredetileg, mindössze az egyértelmű flörtölést - miután minimális elégtételt vettem magamnak - be kellett szüntetni. És teljesen el is hiszem, hogy sikerült, mert míg én a hajón lévőekkel beszélgetek, mintha mi sem történt volna pár pillanattal ezelőtt, addig Kende a maga kis világát élvezi. Szemem sarkából érzékelem csupán, ahogy elmerül, nevetve nézek fel továbbra is a hajóra, azonban megakadok, mikor megérzem a hátam mögött felbukkanó testet. A víz jobban csapódik hátamnak, a nevetésből mindössze egy féloldalas mosoly marad, kissé jobban fordulok balra és pillantok hátra vállam felett, majd fejem mozdul, ahogy követem Kende mozgását magam elé. Fejem biccen félre kicsit, ahogy elgondolkodom, majd ingatom meg, mikor beugrik az információ.
- Mmm - billentem hátra fejemet, kékjeim fürkészik az eget. - Valóban nem úgy ismerlek, mint aki csak félig játszik, ami igencsak… illik hozzád - gördülnek le a szavak ajkaimról, amikkel párhuzamosan nézek ismét Kendére. - Milyen telhetetlen vagy - utalok itt arra, hogy mi értelme annak, ha félig megvan, mikor meglehetne egészben is. Ajkaimra egyértelműen kerül szemtelen mosoly, miközben ő harapdálja alsó ajkát, de a félhomály még most sem engedi meg teljesen, hogy láthassam, ezen kívül mégis mit csinál - mikor megérzem a vizet arcomon. Kékjeim kerekednek ki, arcomon egyértelmű fintor terül el, felső ajkam húzódik fel jól láthatóan, valami elégedetlen hang is kibukik belőlem.
- Ez undorító - nyílnak el ajkaim, ahogy ismét a hajóra pillantok, majd vissza Kendére. Megfogalmazódik a gondolat, hogy esetleg egy ellentámadást kellene indítanom, de… mégis hogy csináljam? Kezem mozdul a víz alatt, annak felszínére emelem - pár pillanatig nézem tenyerem, majd szusszanva emelem ki onnan, rázom le, és simítom hátra inkább tincseimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ki gondolná, hogy olyan apróságokon múlik az ember egy estéje, minthogy az ismerősöknek is igencsak nagy túlzással mondható személyek nyüstölésének eleget téve jössz el egy olyan party hajóra, amit a magadénak is mondhatnál már. Túl egyszerűnek tűnik. Valami olyannak, ami arra enged következtetni, hogy ezen a hajón kell lenned, hogy találkozz a nem hivatalos pácienseddel, akinek majdnem minden félelméről tudsz. Olyasmi, amit mások sorsnak csúfolnak. Én inkább szükségnek mondanám. Sokkal jobban hangzik, mint beadni a derekamat valami olyannak, amit nem én irányítok. Ajkaim mellett kékjeim is mosolyognak, mikor ismét rápillantok. A visszakérdezésre ingatom meg fejemet, majd hátravetve fürkészem ismét a fekete eget, benne és/vagy rajta a töménytelen mennyiségű csillaggal.
- Ha ez a véleményed, akkor így van. Csak tarts ki mellette - vonom meg vállaimat aprón. Mert az élet nem olyan könnyű, hogy egy-egy dolgot csak azért, mert foggal-körömmel kapaszkodsz belé, ne hagyhasd félbe. A szükség nagy úr, és ha tudod, mire van szükséged, akkor az elhatározásod elkopik, és haladsz afelé, amire szükséged van. Ez nem önzőség, mindössze a saját magad iránt érzett tisztelet. Fejem billen előre, amivel egy időben érzem meg a vizet arcomon. Természetesen az undor automatikusan látszik is rajta, hangot is adok neki, de inkább csak tincseim közé túrva igyekszem elfelejteni, hogy egyáltalán megtörtént. Nem kapok rá sok esélyt.
- Igen. Azonban nem győzöm felhívni a figyelmed, hogy ez tavi víz. Tudod mit jelent ez? Halak laknak benne - és igen. Ez az a pont, ahol végérvényesen le is esik, hogy valóban egy kibaszott tó vizében hemperegtem nagyjából, mintha én is valami kurva hal lennék. Látványosan borzongok meg, halk hangot is hallatok hozzá. - Örülök, hogy jó a kedved - nyammogok kicsit, majd esnek vissza rá kékjeim, ahogy kitör belőle a nevetés. Akaratlan ugyan, de az én ajkam szeglete is megmoccan, majd felfelé ível kissé, ámbár nem nevetek - sőt, nem is nevetek - olyan jókedvűen, mint Reiner. Szemeimet forgatom meg, fejem megint hátravetem, és mindössze lesandítok rá a kérdésre.
- Kérdezz - mosolygásra késztet a helyzet iróniája, de ennek most nem adok hangot. Ugyanolyan pozícióban várom, hogy elhangozzék a kérdés, mint ahogy az előző közben is voltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Van az az elcsépelt mondás a magyaroknál, hogy ki mint vet, úgy arat. Szeretném elhinni, hogy mi még csak a vetés részénél tartunk, és ebből valami olyasmit tudunk majd aratni, ami mindkettőnknek gyümölcsöző lesz. Gyermeteg lennék, mert szeretném ezt hinni? Kötve hiszem, hogy azért lennék gyermetegen naiv, mert ugyanúgy vágyom azt a mosolyt, amit nekem intéz, mint amit egykor mindennap láthattam. Azzal a mosollyal kelhettem és alhattam le, mintha csak így lenne megírva, de nagyon úgy tűnik, hogyha a sors egymásnak is szánt minket, ugyanúgy bekaphatja, mint eddig tette. Bár nem vagyok semminek elrontója, de tudom, hogy most ennek így kell lennie. Nem lehetünk egymás mellett.
- Te egész sokáig bírtad - nevetek fel visszafogottan, hiszen tudom mire gondol. Ha valamit kigondolok, annak mindig úgy kell lennie. Ha nem úgy alakul képes vagyok addig elmenni, még az én elvárásaimnak megfelelően csattan minden a helyére. - Felesleges is lenne - felelem halkan. Van ebben valami különlegesen elbaszott. Ahogy ő, úgy én is megéreztem és megérzem a mai napig őt, mintha a láthatatlan kapocs, ami összekötött minket évekig, még mindig ott lenne valahol. Elhalványult, gyengécske, de nem adja fel, és egymás közelében tart minket. Új erőre a közösen eltöltött éjszakák alkalmával kap, mikor elringathatjuk magunkat abban a tévhitben, hogyha másnap reggel felkelünk, minden rendben lesz.
- Micsoda? - szeppenek meg láthatóan, de azonnal folytatom. - Gratulálok! Büszke vagyok rád, Helvey. Mindig is ezt szeretted volna - kékjeim áthatóan fürkészik arcát, mosolyom szélesedik, miközben megállunk. Egyetlen pillanatot hagyok magamnak, míg elveszek a tekintetében, majd szólalok meg, és bármennyire szeretném meglátni mosolyát, nem mozdul pillantásom az övéről. Tökéletesen visszaadja azt a mosolyt. Mély levegőt veszek, visszakerül a mosoly arcomra, aminek széle remeg meg a folytatásra. Akaratlan lépek hozzá közelebb egyet, csuklóját eszem ágában sincs elengedni.
- Ne menekülj előlem, ha nem szeretnéd megtenni - pillantok le rá félárbocra eresztett kékekkel, szívem hatalmasat dobban, miközben pillantásom lejjebb esik. - Csodáltak már elegen, én viszont téged szeretnélek úgy, ahogy eddig nem volt rá alkalmam. Elviszlek innen - még egy aprót lépek közelebb hozzá, ajkaim érintik homlokát lágyan, még puszinak sem nevezném, amit művelek. - Keresni foglak - motyogom bőrének, majd lépek el tőle, ujjaim csúsznak le csuklójáról, ahogy a Nagyteremtől ellentétes irányba sietek el, hogy elhagyhassam a kastélyt. Keresni foglak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Más a szavak lejtése, feltűnt. Hogyne tűnne fel? A péntekeim szerves része, hogy minden figyelmemet Reinernek szenteljem, szinte már-már ki vagyok rá élezve, azonban eszem ágában sincs megemlíteni neki. A helyzet más - nem egy pénteki alkalommal ülünk egymással szemben, ami esetlegesen kissé bonyolíthatja a dolgokat a későbbiekben, de ezen ráérek akkor aggódni. Ha egyáltalán megteszem. Elgondolkodva hallgatom szavait, és valóban úgy csapódik le az egész, hogy egy kellemes cseverészésben veszünk részt, mint rég nem látott barátok, valami mégis van, ami más.
- A futamot is van lehetőséged félbehagyni - szólalok meg halkan, lassabban. - Más kérdés, hogy eszedbe sem jut megtenni - mosolyodom el halványan, majd szemöldököm szalad ráncba. Értetlen pislogok párat, nézek rá, mintha most látnám először, ajkaim el-elnyílnak egymástól, mielőtt megszólalnék. - Mi az a lángos? - süt rólam, belőlem és hangomból is az értetlenség, ahogy elhangzik a kérdés. Egyértelmű, hogy valami ételre kellene asszociálnom, de valahogy képtelen vagyok magam elé képzelni ezt a lángosnak hívott… bármit is. Undorítónak hangzik.
Majdnem annyira, minthogy éppen halak lakta vízben úszkálok, ami igencsak későn jut el a tudatomig. Nem mintha már bármit is tudnék kezdeni a szituációval, de attól még bosszantó, hogy magamnak kreáltam az egészet - mert olyan jó ötletnek tűnt beleugrani. Sóhajtva emelem fel kékjeimet a hajóra, aminek a fedélzetéről már a különböző színű fények villognak az ég felé. Oldalvást sandítok a jó tanácsra, szemeimet megforgatva pillantok vissza inkább a hajóra. Engedjem el, és fetrengjek még rajta. Persze, azonnal. Csak előbb megvárom, amíg jön a kérdés. Halvány mosoly kerül ajkaimra.
- Biztonságérzetet ad - felelem gondolkodás nélkül. Lehunyom szemeimet, mikor a gondolatok törleszkednek egymás elé, és így is szólalok meg újra. Nem szükséges Reinerre néznem. - A felszín arra van, hogy mutogasd az embereknek, akik nem szeretnének mélyebbre látni, így elfogadják azt. Azonosítanak vele, tehát olyan vagy, amit mutatsz feléjük: erős, határozott, szép, kedves, lényegében mindegy. Ha azt mutatod, akkor az vagy, mikor lehet belül szétesel éppen - pillanatnyi szünetet tartok, ahogy lassan nyitom ki kékjeimet. Elveszek a feketeségben. - Erőt ad - még ha hamisat is -, miközben megvéd a csalódástól és a fájdalomtól - fejezem be végül halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tudom pontosan, hogy az ígéret óta mennyi idő telt el, mégis fel-felbukkant a gondolataimban, hogy márpedig ott lebeg kettőnk között. Valamikor nap, mint nap látjuk egymást a kastélyban, amikor éppen bemegyek, és bár nem jár a nyakamra, tudom, hogy az ő fejében is ott motoszkál a megtett ígéret. Nem fogok elnézést kérni, amiért nem sikerült előbb megszerveznem, hiszen mindenki a legboldogabb lenne ezen a földön, ha több lenne belőlem, és egyszerre lehetnék sok helyen, de sajnos nincs így - a modellkedés mellett Csongorra is időt kellett szánnom, nehogy a végén azt higgye bármit megtehet, amikor éppen nem vagyunk együtt. Belián pedig a biztos pont az életemben, akihez mindig mehetek, ha a világ elől szeretnék menekülni. Mint, ahogy eldöntöttem valamelyik nap, megkapta az üzenetbe sűrített információkat, most pedig a koromfekete Audi anyósülésén alussza a legbékésebbik álmok egyikét.
Oldalra sandítva figyelem pár másodpercig csupán, végül előre fordulva látom meg az úti célt. Halkan morranok, elégedettség tölt el, de még kell egy kis idő, hogy a Villa Gebához is elérjünk. Óvatosan nyúlok ki oldalra, Belián arcára cirógatok, miközben pár pillanatra nézek csak rá, majd ismét előre.
- Ideje felébredni - simogatom meg arcát gyengéden. - Belián… - szólalok meg ismét immár türelmetlenebbül, de ugyanolyan kellemesen lágy hangon, mint ahogy először tettem. Halkat szusszanva húzom vissza kezemet lassan, majd fordulok be a megfelelő utcába, visszasandítok rá, végül halkan elnevetve magam igazítom meg a napszemüvegem orromon. Szemerkél az eső, ami igencsak váratlan, de szerencsére, ha minden jól megy, akkor nem kell elhagynom a hotelt, mert Helvey sem pörög be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nagyon vicces étel lehet, ha Reinert ennyire vigyorgásra készteti, de türelmesen várom a választ. Nem is lenne olyan fontos megtudnom, őszintén szólva kicsit sem érdekel, de amíg végre nem a problémáiról kell beszélnünk, amik kiteszik a mindennapjait, mindenről hajlandó vagyok kisebb monológokat hallgatni. Ki tudja? Talán még a kötetlen beszélgetés is segít neki közelebb jutni ahhoz, amit el szeretne érni. Túl az elemi mágián.
- Ez gusztustalan - közlöm a tömör, őszinte véleményemet az egészről, ahogy befejezi. Közben talán még pislogni is elfelejtettem, ahogy csak mondta és mondta, bennem az undor egyre csak nőtt. Hogy lehet ilyet megenni? És hogy lehet két ember adagját? Igyekszem moderálni magam, legalább az arcomról tűnjön el az egyértelmű véleményem, amin végül a feltett kérdése segít.
A végére kerül halvány mosoly ajkaimra. Az elhangzott szavak nem csak szavak, hanem érzések. Túlságosan tudom, miről beszélek ahhoz, hogy a szavak mögött ne legyen semmi, mégis igyekszem tárgyilagos maradni. Visszakérdez, én pedig vállat vonok - amolyan emberfüggő, közlöm ezzel az egyszerű mozdulattal, míg fejemet kapom fel az oroszra. Szemeim elé kapva kezemet nevetek fel hangosan, míg fordulok a hajó hátulja felé. Vigyorogva bólintok egyet felfelé, kékjeim megakadnak azonban Reineren, így nem mozdulok. Elmosolyodom a szavakon, majd csak nézem, ahogy távolodik tőlem. Sok méter van már köztünk, mire én is mozdulok, a lenyújtott kezet megfogva érintik meztelen talpaim a fém felületet. A kézre rászorítok, véletlen se mozdulhasson el, miközben előre dőlök, és fülébe szólalok meg rekedtes, mély hangon.
- Bármikor - távolodom el minimálisan, oldalra sandítva mosolyodom el, majd engedem útjára. A törölközőért nyúlok ki reflexszerű mozdulattal, hajamat törlöm meg vele, alóla sandítok ki a társaságra, hogy hangosan nevessek fel ismét. Képmutató faszok. Mégsem érzékelem, hogy Reiner visszanézne, így nem zavartatva magamat veszem el a gondosan összehajtogatott ruhákat, hogy felöltözzek és immár csak a társasággal, meg azokkal, akik szemtelen módon hozzánk csapódtak, töltsem el a maradék időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hajlamos vagyok megfeledkezni a másoknak tett ígéreteimről, ha azokhoz már nem fűződik érdekem. Ebben az esetben is fennáll, hogy nem lett volna szükséges Helvey-t elhoznom egy másik országba úgy, ahogy kimondatlan megígértem neki: csak mi ketten, autóval, valami közeli, mégis gyönyörű országba. De itt vagyunk, mert tudom, hogy szeretett volna valami hasonlót. Bár még mindig nem tudom miért tettem meg ennyi hónap elteltével, mikor csak egyszerűen meghagyhattam volna a hitben, hogy bármikor megtörténhet, így kötve magamhoz beláthatatlan időre. Tisztában vagyok azzal, hogy mindig fontos szerepet fogok játszani az életében, ahogy ő az enyémben, mindössze tartok attól, hogyha - jobb biztosan nem - jön valaki az életébe, akkor enyhíti azt a fájdalmat, ami hozzám tartozóvá teszi. Ennél önzőbb nem lehetek.
Halk nevetésem tölti meg az autót, ahogy morogni kezd. Mindig is nehezen kelt fel, de már egy új szintre emelte ezek szerint. Oldalra sandítok, mikor mocorogni kezd, széles mosollyal pillantok ismét előre, mikor felül.
- Montenegróban - felelem könnyedén, tekintetem le nem véve az útról, mert valahol… itt. Lassan veszem be a kanyart, mert bár nincsenek emberek jelenleg a környéken - hála Merlinnek, nincs turistaszezon -, nem lehetek elég óvatos. - Nagyjából négy órát - pillantok a műszerfalon levő órára, végül egy ismételt kanyar és állítom meg az autót. - Innentől gyalog megyünk - szállok ki lendületesen, majd magam után becsapva az ajtót pillantok fel az égre. Szusszanva veszem le a napszemüveget, míg két férfi lép oda hozzánk, hogy elvinnék a csomagjaink. A csomagtartó felé intek, majd sétálok át a másik oldalra, hogy kiszedjem Beliánt is az autóból.
- Remélem felkészültél az egy hetes semmittevésre, Helvey, mert bőven lesz benne részed - vigyorodom el, ahogy csuklóját fogom meg, húzom magamhoz közelebb és csókolom meg azzal a lendülettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyon álszent dolog lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy egyébként teljesen megértem és képes vagyok elfogadni azt, ha valaki negatívan áll hozzám? Igen, valószínűleg az lenne, hiszen kérlek. Nézz rám, pislogj egyet, majd nézz rám megint, találd szemben magad a mosolyommal, amiben még nincs is semmi különleges, és így is a lábaim előtt hevernél. Lehetetlen elfogadnom, hogy valaki alaptalanul ennyire passzív velem, mikor valóban nem tettem semmi olyat, ami felróható lenne. Egyelőre. De az én türelmem is véges, amin Domka úgy táncol, mintha csak tudná, hogy bármelyik pillanatban elveszthetem azt az önuralmat, amire egyébként annyira büszke vagyok.
Halkan nevetek fel a válaszon. Vállam felett nézek hátra, lendületesen fordulva veszem el a két poharat a pultról. Somogyiét kedves mosollyal ajkaimon nyújtom felé, majd amint elvette veszem a szívószálat ajkaim közé, hogy komótos léptekkel induljak meg valamelyik üzlet felé. Egyértelmű, hogy egyikben sem fogok vásárolni, de valamivel el kell ütni az időt, amíg a rohadt pótlót ide eszi a rohadt élet. Érdekes módon, ha mindketten - inkább Domka - megerőltetjük magunkat, képesek vagyunk egymás mellett létezni. Sőt, egy kis túlzással még egészen normálisan eltölteni pár órát egymás társaságában. Igen, a csípős megjegyzések ott voltak mindkettőnk részéről, de ezek nélkül nem is mi lennénk. Bátran merem kijelenteni, hogy egész kellemes társaság volt egy ilyen retek napra Domka, de ezt soha nem leszek hajlandó kimondani. Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hideg van.
Fogalmazódik meg bennem az első gondolat, amint lehetőségem van felszállni a vonatra, ami végre Bogolyfalvára visz. Így, hogy hamarosan vége a télnek, végre kezd olyan idő lenni, amihez hozzá vagyok szokva gyerekkorom óta. Nekem a nulla fok nem hideg, még a mínusz ötöt sem mondanám annak, de már valami alakul. Kesztyű nélküli ujjaimat mégis meg kell mozgatnom, hogy az elgémberedettséget szedjem ki belőlük a már fűtött kabinban. Kabátomat veszem le, gondosan hajtogatom magam mellé, míg könyvemet veszem elő a táskából és teszem fülembe az air podsot. Egy idő után a könyvet már csak a kezemben tartom, és a kellemes basszussal fülemben nézelődöm kifelé az ablakon. Idilli. Addig, amíg háromszor meg nem zavarnak vihoncáló lányok, így kérésüknek eleget téve mosolygok a kamerába. Édesek.
Lehunyt szemekkel sóhajtok aprót, lassan kászálódom fel. A zene ugyanúgy üvölt a fülembe, míg magamra veszem a kabátomat, megfogom a táskát és leszállok a vonatról. Mély levegőt véve indulok el elnyújtott léptekkel a társasház felé, egészen addig, amíg szemem sarkából meg nem látom a mozgást. Megemelkedett szemöldökkel nézek oldalra, Reiner szája meg csak mozog és mozog. Szusszanva veszem ki a hozzá közelebb eső fülemből a fülest.
- Hogyne - bólintok aprót, azt sem tudom miről beszél, mivel teljesen lemaradtam az elejéről. Zsebembe nyúlva állítom meg a zenét, másik fülemből is kiveszem a fülest és rakom is el őket. Ámbár a mozdulat megakad kicsit, mikor meghallom a kérdést. Érdeklődik. - Leadtam két beadandót, megírtam egy zh-t és kiváltottam egy vizsgámat - lépek ki Reiner előtt teljes természetességgel, vissza sem fordulva felé. - A szokásos - fejezem be végül mondandómat.
- Igen, valóban hatalmas mázlistának érzem magam - mosolyodom el féloldalasan. - Bár ez rólad jobban elmondható. Nem mindenki alhat el a hangomra, Reiner - rebben meg szemöldököm, ajkaimon szemtelen mosoly villan fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A pár perces út a társasházig mindig elég idő arra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. A szanaszét lévő gondolataimat, az egész napos egyetem után, ezen a pár méteren szoktam helyre tenni, hogy pár órával később már készen fogadhassam Reinert, és teljes mellbedobással tudjak neki segíteni. Most is ez lenne a megszokott, ha nem sétálna mellettem, be nem álló szájjal. Ajkaimra mégis felkerül a mosoly.
- Igen. Valóban érdekel - aminek én nagyon örülök, a mellettem sétáló szerintem nem mindig. Főleg akkor nem, mikor sokkal jobban megdolgozom, mint arra felkészült volna előtte. És bár ezekért elnézést soha nem fogok kérni, még csak azt sem tudom mondani, hogy sajnálom. Ha nem dolgozom meg, ha nem szakítom fel a sebeket, akkor nem tudok neki érdemben segíteni. Márpedig úgy tűnik, hogy igenis hatásos az, amit csinálunk péntek délutánonként. A többi délután nem számít.
- Örülök, hogy jót aludtál - csóválom meg fejemet óvatosan. Nagyon örülnék, ha ezt én is elmondhatnám magamról, de másodikán már a kifutón kellett állnom teljes pompámban, így elseje éjjelén én már utaztam. Lehet be kellene pótolni ezt az elmaradozott alvást. Fáradtan sóhajtok halkat, fejemet kapom fel, ahogy Reiner beszambázik elém állok meg. Csípőmet tolom ki, a kérdésre emelkedik meg fél szemöldököm.
- Szemtelen vagy, Reiner - mielőtt mozdulhatna kerülöm ki és lépek el mellette. De még mennyire szemtelen. Kevesen engedik meg ezt maguknak velem szemben, sőt... kicsit jobban elmerengve a dolgon, senki nem engedi meg ezt magának velem szemben. - Figyelemmel arra, hogy a kastély a másik irányban van, te meg szépen elsétáltál velem eddig - mutatok a társasházra. - Gondolom nemigen kellene nemet mondanom - sandítok rá oldalasan, majd vissza előre azonnal.
Szemtelen vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Esélyes, hogyha más tenné meg azt, hogy bealszik mellettem, míg vezetek és egy ki tudja hány órás út van előttünk, nem feltétlen úszná meg egy kedves ébresztéssel. Ez a különbség mások és Belián között. Félek, hogy soha nem fogom tudni úgy elengedni, ahogy azt kellene. Ahogy elhatároztam magamban otthon. Biztosnak éreztem akkor és ott, utána is, mikor megcselekedtem az elhatározásomat, de van valami, ami mindig visszahúz hozzá. Egy olyan láthatatlan kötelék, amit félek, soha nem fogok tudni megtapasztalni mással, mint vele. Az érzése annak, hogy valóban lehet szeretni, és nem csak a bennem lakozó lény miatt képes erre valaki, hanem mert: én én vagyok.
Fejemet ingatva hagyom figyelmen kívül minden szavát, mert feleslegesen beszélgetünk még mindig az autóban, amikor nem mindennapi látvány tárul elénk. Csak haladjunk, és élvezzük egymás társaságá... inkább egymást. A másik társaságára és a többi sallangra ráérünk még. Mosolyogva, aprókat bólintva hallgatom, ahogy ismét beszélni kezd, mert be nem áll a szája. Ezért bátorkodom egy csókkal kicsit belé fojtani a szót, mielőtt nagyon belendülne, mert akkor soha nem fogunk haladni sehova.
- Kapni fogsz mindent - morgom ajkaiba, majd egyenesedem fel. Halványan mosolyodom el. - Ne köszönd. Megérdemled - csúszik lejjebb csuklójáról kezem, összefűzöm ujjainkat és csókolok rá kézfejére. Lassan lépek el előle, hogy elinduljak a híd felé. Nagyon ajánlom, hogy mire a hotelbe érünk, a csomagjaink a szobában legyenek.
- Tehát... - engedem el kezét, hogy vállán átdobva húzzam közelebb magamhoz. - A semmittevés a középső neved? Akkor beavathatsz, hogy kellene csinálnom - nevetek fel halkan, napszemüvegemet húzom vissza orromra, szabad kezem borzolja össze tincseimet, ahogy lassan sétálok a hotel felé. Mély levegőt veszek, a csend átjárja minden porcikámat. Nincs turista szezon, így nagyon jól megúsztuk a hangoskodó kölyköket, de rá kell jönnöm, ha akkor jöttünk volna, képes lettem volna az egész hotelt magunknak lefoglalni, hogy tökéletesen legyen ez a pár nap.