Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Véletlenek ide vagy oda, nem számít. Valahogy jó, hogy már nem felszolgál, egy forró levessel kevésbé lenne hitelesebb a szabadkozása, mindegy épp kire borulna. Bár tény és való, néha elgondolkodott, mi lett volna, ha abban marad, túl jól érzi magát a katedrán. Már csak nagyon ritkán ugrik be, ha tényleg szükség van rá, többnyire rendezvényeken és ez elég is. A tanulás mellett – az ideális időszakban – sem volt egyszerű pihenőidőt találni, az azonban már a múlt, az egyetem pedig szerencsére továbbra is hagyja levelezőin okulni, utolsó éve pedig egyelőre még nem szorongatja a diploma rémképével. Az, hogy utána mi lesz, fogalma sincs. Van egy adag tájékoztatója, hogy ha nagyon akarna valamit, tudjon választani. És akkor tényleg örökké fog tanítani.
- Micsoda önzetlenség – gyors pillantás lefelé, hogy mind a két fűző jól áll-e, bár az egyik masni kacskább, igazából nem szokta bekötni, csak lazán betűri a lába mellé, pont ebből mászott ki. Megszokta, hogy minden lazán áll a lábán, mert többnyire, mikor épp fáj, nemigen van ereje kötögetni, örül, ha megmarad és járni képes, ez pedig mindennapjaiban is visszaköszön. Lezser, ami épp kényelmes. Most se öltözte magát túl, az örök farmer és póló, mert távol álljon tőle, hogy kockás vagy bármely inget húzzon magára. Egy egyszerű pulóver, vagy póló, a feliratosakat akkor nem ide veszi fel.
- Hát vagy úgy! Új kolléga – világosodik meg, hogy mit keres itt a srác, vagyis nem keres, most mondta. Az első napok érdekesek, emlékszik a sajátjára, amikor betoji alakként ment körbe és vette fel a munkát, most már annál jobban megy neki. Persze, ebben is volt egy kicsi, sötét időszak, viszont arra, talán direkt, de senki sem emlékezteti. – És mit fogsz dolgozni? – mert lehet tanár, valami felügyelő, de akár portás is, semmi sincs kizárva. A kinyújtott kézre pillant, majd elfogadva megrázza azt. – Helvey Belián – egy utolsó mozdulat, aztán elengedi, hóna alatt a cuccos, ahogy visszaveszi azt a kezébe, mielőtt végképp szétszórja a padlón.
- No és, mindent tudsz merre, vagy ha már épp lyukasórám van, esetleg megmutassak valamit? Nem tesz semmit – ismétli meg a másik szavait, meg addig se egyedül ücsörög az udvaron vagy ácsorog az utcán, ahol már bagózhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ma már sokkal jobb színben van, bár igen jól tartotta magát, egy kicsi kiakadás neki is belefért. De elmúlt, aludt rá és minden szuper. Amennyire csak lehet, mert nem áltatja magát, hogy minden rendben, mert nincs, de újabban szereti azt mondani. Nem akar lelket kiönteni, nem akar arról beszélni, hogy mire vágyik, mit szeretne. Csak felkelni minden reggel, megcsinálni a napját, bizonyítani immáron két helyen. Nem kér sokat az élettől már, szerényen, csendben és ez eddig sikerül is. Nem egyszerű ott tanítani, ahonnan éppen hogy csak kiesett a padból, sok ismerős arc néz rá, ha éppen besétál, készül vagy csak az üvegházat rendezi el. Semmi gond, menni fog ez – mantrázza magának. Majd valahogy.
Sándor hívására rögtön reagált, egy séta mindig jól jön, pláne, ha régi baráttal. Annak idején kellemetlen éle volt annak, ahogy megismerkedtek, majd vált pozitívvá és végül, most már kimondhatja, ők már kollégák. Fura így tekinteni a másikra, szívesen néz úgy rá, ahogy eddig és ezzel sincs semmi gond. Az iskolán kívül vannak, nem kell a formaiság. Menet közben nyúl zsebébe, hogy cigarettát vegyen elő és gyújtson rá és hosszasan fújja ki a füstöt. Annyi a szerencse, hogy az előkészítőben nem lehet, a tanodában meg nincs ideje rá, így legalább kevesebbet pöfékel. A kérdésre dönti hátra kicsit a fejét, majd pillant végül a mellette sétálóra.
- Hű hát… nagyon furcsa gondolat – kezd bele, most nem riadalommal. – Durván fél éve még ott tanultam, most meg. Bahh, hihetetlen! – és valóban. Sándor talán nem is tud mindent, miért olyan igaz ez az utolsó szavacska. Mert sok minden miatt bukhatott volna el, de legjobb saját maga miatt, mert feladta. Nincs tisztában azzal, hogy mennyire van képben, vagy mennyire akar abban lenni, mert hát, mostanság nem éppen osztja meg lelki világát.
- De csak sikerült, hiába ingott meg kicsit a talaj – büszkélkedik ezzel röviden, majd ha több órán is túl lesz, akkor lesz igazán véleménye arról, hogy milyen is ez. A kicsikkel más, valamiért más. Hozzájuk több türelem és idő kell, máshogy áll hozzájuk, mint egy csapat kamaszhoz, akik ásítoznak épp és látványosan unatkoznak. Érdekes lesz ezeket megoldani.
- És veled, minden rendben? Kerestelek párszor, csak aztán… kicsit el kellett mennem és lemaradtam. De ha felveszem a fonalat, mindenképp kérek pár tanácsod tőled – kitől nem? Mind jól jön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az élet tele van véletlennel, olyan eseményekkel, amelyek láncolatot indítanak, vagy csak újabb szemet fűznek a korábbiba. Életének egy pont, egy mondat vetett majdnem véget, a dráma kifejezés talán kevésbé drasztikus, hiszen a sötét szobában majdnem sikerült menetelnie felé. Végül, segítséggel, de kisétált onnan, egyben és mégis összetörve. Észrevette korábban is, aztán végképp, hogy más is eltűnt az életéből. Eleinte valami fiúra gyanakodott, aki végül magába bolondította és minden idejét kitölti, reménykedett a tanulásban, aztán realizálta, hogy ő sincs a közelében. Hogy a véletlen vagy a sors akarta így, nem tudja, de talán, sérült lelke nem vette jó néven. Mindenkire szüksége lett volna, aki felé akár halovány szeretetet is érez, aztán senkire sem, mert fogta magát és lelépett. Hosszú hetek után, üres fejjel tért vissza, még üresebb lélekkel.
Aztán, a mai nap pittyent a telefonja. A sorokat olvasva lepődött meg, fogta el egyfajta furcsa, megmagyarázhatatlan érzés. Harag? Nem, ahogy azt más iránt sem képes, úgy Nelli iránt sem. Talán csalódás, hiány? Nem tudja megmondani. És nem tudott válaszolni sem, mintha lefagyott volna. Kereken kettő másodpercig gondolt arra, hogy el sem megy, mire azonban megvitatta magával, már készülődött. Szeretné látni, szeretne esélyt adni neki, hogy elmondja, ha akarja vagy csak lássa. Talán ez is fájni fog, mint legutóbbi viszontlátása, azonban, már nem tudnak nagyobb sebet ejteni rajta. Nincs min.
Valahol aggódik, hogy nem ő, hanem Nelli fog csalódni. Akit ismer, az a Belián csak havonta tört össze, de mindig vidám volt, csillogó tekintettel. Aki most igazítja meg magán a felsőt, fakóbb tekintetű, még ha vidámsága meg is van, más. Minden más. Vegyes érzelmekkel teli indul, kicsit késve, de elindul. Hogy mi lesz belőle, nem tudja, elengedi. Legyen úgy, mint eddig, minden nap; csak halad előre és nem aggódik a holnapon.
Sóhajtva nyomja el a cigarettát, ahogy az állomáshoz ér, a vonat már beért, az utasok hömpölyögnek a falu felé, pontosabban annak is a vége. Késett, de ez nem jelent még semmit sem, beljebb indul hát, kényelmes léptekkel, furán zakatoló szívvel. Nem tudja, mit gondoljon, érezzen. Lehet a harag sok, a szomorúsás felesleges, az öröm túl harsány. Nem tudja, ideje sincs tudni,mert kiszúrja. Alakja nem vész el a tömegben, vörös tincseivel játszik a szél. Háttal áll neki, így pár lépéssel tudja le a távot és nagy levegőt véve áll meg mögötte.
- Szia, Nelli – se nem halk, se nem hangos, de tudja, minden egyes hangocska eléri. - Talán vársz valakit? - áll végül előtte - amint felé fordul - zsebre tett kezekkel, féloldalas mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Sok mindent történt és sok az, amit nem tud a lányról. Egy idő után nem írt többet, nyilván nem mobilozott Nelli, hanem tette, amit kellett, amiről nem tudott. Mert olykor az információ hiánya nem épp a legmegfelelőbb megfejtéseket szüli. Nem akar a saját, negatív fantáziája miatt olyat tenni, amit később nagyon de nagyon bánna. Ahogy mindenki más, neki is meg szeretné adni az esélyt, hogy elmondja, amit szeretne, akkor is, ha az nem lesz kellemes. Kellemes. A lány látványa igen, de fordítva nem hiszi, hogy ilyesmire számít, mert ha valaki, ő biztosan látni fog minden apró változást. Talán ettől is tart, meg a saját reakcióitól, amelyek mostanság szeszélyesek. Mindene az. Igyekezett mindent lezárni magában, elengedni, de ami maradt, a hiányos, lyukacsos valami, az egészen más, másképp néz a világra. És tart, hogy ezt a valamit már nem lesz olyan nagy kedve megismerni, vagy éppen úgy, ahogy eddig, szeretni. Nem tudja, mégis végül dönt és megy, neki már lassan mindegy, mi lesz vele. Tanít, ott más, teljesen kikapcsol és azt adja át, ami a fejének jobbik szegletében pihen, a többi viszont, ami akkor mászik elő, amikor elhagyja az iskolát, bármelyiket, még neki is ki kell ismernie. Nem hiszi, hogy ehhez segítség kell, kezelés, mert nem ártalmas – vagyis, nem látja annak. De erről, nem ő dönt.
A pillanatról sem, ahogy végül megáll a közelében. Szinte tökéletesen pontos időben fordul felé, amikor szól, felé, senki másnak. Egy pillanat múlva éri pihesúlyát a nyakában, nyúl ki óvatosan és tartja meg, öleli át, semmit sem szólva. Aprót sóhajt, mind a ketten úgy tűnik, tartanak valami láthatatlan lépést egymás között, mintha muszáj lenne. Nelli is más, úgy érzi, valami ott is történt, amely miatt nem olyan, mint az utolsó találkákkor. Kicsit nehéz ez, nem nehezebb viszont, mint saját magával szembenézni. Aprót simít hátán, ahogy elengedi végül, karjai visszaesnek maga mellé és követi tekintetével, ahogy ellép. Jeges fuvallat ez, pontosan ugyan úgy érzi magát, mint akkor, amikor összetört. És ez nem jó. Nem akarja. De talán nem…
- Mire visszaírtam volna, technikailag elindultam, szóval… bocsi, kicsit lyukacsos a memóriám – mutogat a telefon felé, amúgy is még volt ma órája, dolga, mire észrevette. Kicsit sután érzi magát, ahogy ácsorog egy helyben. Pedig talán ismét meg kellene ölelnie, erőt húzni abból, hogy valaki megteszi ezt vele, mert mélyen még mindig reménykedik abban, hogy neki valaha ismét boldogsága lesz. De még sem moccan.
- Miért ne jöttem volna el? Én csak… - de elgondolkodott rajta, egy villanásnyi ideig. Leküzdi az utálatot saját maga ellen, újabb mosolyt húz ajkaira. – Jó látni téged. Hiányoltalak – és ez a szó nem is adja vissza, mennyire szüksége lett volna rá. De nem róhatja meg, nem büntetheti azért, mert ő sérült. Nyel egy nagyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mindig hozzáteszi, hogy csak gyakorló, nincs semmi kőbe vésve. Még járja az egyetem végét is, bár egy papírja van már arról, hogy valamihez ért. És ahhoz valóban. Sose gondolta, sosem hitte magáról és eleinte úgy volt vele, hogy jobb lett volna valami elméleti szak, a végén viszont menedékként szolgáltak az üvegházi gyakorlatai. Ahogy most is. Szeretne egyet otthonra, szeretné ezt megbeszélni persze előtte lakótársával, segítséget kérni akár tőle, mástól, de egyelőre még talonban van csak. Veteményese van, rendbe is lett téve, amint hazaért, egy egész napot szánt rá, amint odaért. Ujjaiban szálkák, bőrén karcolások, de egyik se érdekelte, ameddig nem volt rendben. Mert azt mondják, akiben valami nincs úgy, az saját maga körül teremti meg a rendet. És ez igaz a szobájára, a konyhára, rendezkedik, lefoglalja addig is magát ezzel, mert nem akar és nem is tud leülni mindent a helyére pakolni magában. Odakint, a tengeren túl csinált valamit, alkotott, hogy menjen, menni tudjon és ez épp elég. Nem kell több, nem beszélt róla és nem mélyedt bele. Valahol fél, retteg attól, hogy találkozni fog majd azzal, aki miatt hátat fordított az életének, de eddig nem történt ez meg. Talán soha nem is fog. Hogy vágyik rá? Néha, megesik.
Ellenben annál jobban az olyan beszélgetésekre, mint ez. Az a baj vele, hogy hamar szeret és ragaszkodik, mikor milyen szinten. Szereti, hogy emberek vannak az életében, még ha más-más mértékben. Az akkori segítség sosem megy feledésbe, még ha olyan árat is fizetett érte Sándor, amit nem tud és nem is akar magának megbocsátani. Mégis, úgy látja, a férfi elégedett azzal, ami most van, a tanítással, az életével. Vagyis, reméli, hogy jót lát.
- Mindig kell idő másra, ez tény. De örülök, ha nincs gond. Ősz hajszálakat se látok a diákoktól, szóval, egész biztató – nevet fel, hogy egy év távlatából sem lát rombolást a diákoktól, akkor neki sem lesz. Jó, persze viccel, miközben lepöccinti a hamut és a kérdésre szórakozottan pillant felé. Magán kívül, ez lenne a legjobb válasz rá. De néma, mint a sír, ahogy azt már többször eldöntötte.
- Amerikában voltam. Egy alapítványnál dolgoztam, úgymond – menedéket kapott és közben adott is. A legjobb, ami történhetett vele, mert nem volt sok ideje figyelni a fájdalomra. – Vérfarkasokat segítenek, akik nem mindig a legjobb helyzetben élnek. Kellemes a hasznossal alapon tanítottam a kinti gyerekeket – mosolyogva idézi fel, hogy odakint sem volt másképp, ha a karriert kell nézni. És erre büszke, hogy romokban, de képes volt rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Felnevet halkan a megjegyzésére. Túlzások. Na itt arról nemigen van szó, sőt mi több, igazából semmiről sem. Tipikus olyan eset, amelye túllépve az ember már megy is tovább és holnapra már nem is emlékszik. Apróságok, de legközelebb már nem tudatlanul áll és néz a másikra, hogy mi van vele, ki a fene az. A legtöbb esetben nem is figyelnek tovább, mostanság ő sem, mintha csak hagyná, hogy az emberek ki- és besétáljanak az életébe, akár nyomot is hagyjanak. Mintha a fene nagy ragaszkodását is kikergette volna magából, nem engedné, hogy kialakuljon. Mert könnyebb, könnyebb az, hogy elenged eleve mindent, mintsem végignézi, sokadjára, hogy eltűnnek, elmennek. Nem hiszi, hogy ez a srác hasonlót megélne, nem szentimentális és nem is akar akaszkodni. Csak él, napról napra.
- Ohh, hogy mindenes – az önkéntességről hallott már, elsőnek az jutott eszébe, amikor kiszúrta, hogy itt létezik ilyen intézmény. Aztán kapóra jött, hogy az egyetem gyakorlathoz köti a diplomáját a jövőben, így aztán szintet lépett és még a korábbi vezetéshez csattogott be, hogy ő akkor jönne, legyenek szívesek engedni is. Nem lenne gond, ha nem kellene mindig azzal kezdenie, hogy ő vérfarkas, de úgy néz ki, ez a városka olyan mértékben toleráns, mint sehol máshol. Hallott rémtörténeteket kint, hogy mennyire nincs elfogadva, kit honnan rúgtak ki, miután pár teliholdat valahogy kibekkelt betegszabadsággal, mire leesett nekik. Lenne vajon máshol ennyi esélye? – Azért azt szögezd le nekik, hogy a csöpögő csapot ne rád sózzák. De akkor… üdv a fedélzeten! – mert így belát majd elég sok dolgot, a segítő kéz pedig mindig elkél, főleg, ha a hivatalosak ilyen két-ballábas akárkik, mint ő maga. Persze, a kicsit között sem esik, kel, szerencsére az asztal mögött ülni kell, a táblát meg rég feléri. Ebben lassabb csak, nem koppint és ott a szöveg, szóval, sokszor szünetben írja fel a lényegi rész első felét, hogy ne örökké a hátát nézzék és unjanak bele.
- Hát akkor én hasztalan vagyok itt már. Nem tudom, hogy nézett ki előtte, csak tavaly kezdtem el itt dolgozni. No mindegy, legalább megpróbáltam segíteni – bólogat, hogy ez is valami, több, mint a semmi. – Nem is tartalak fel, pontosabban ütlek el még egyszer ma már, becsszó – nevet most ő, majd odébb lép, hogy ha úgy adódik, hogy a másik megy, tényleg megtehesse. Neki már csak a naplóval van dolga egyelőre és pihen egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Vannak témák, amiket még jól ismert közösségben is igencsak rizikós felhozni, mert ki tudja, kit hogyan érint vagy épp mennyire. Ilyen a politika, amely az egyik leingoványosabb talaj, kerüli is mint a tüzet, vagy épp amit a srác bedob. Mert tabu, olyat senki, soha nem látott, hát maximum csak hallott róla, hogy létezik. Pedig mindenki nézett legalább egyszer, ha más miatt nem, hát azért, mert kíváncsi volt, aztán később tagadja. Felesleges. Meg is hökkenhetne, de nincs fából, bármennyire is érdekes szakaszon meg keresztül, a humor az humor, muszáj, mert aztán végképp sivár lenne az élete. Ezért is vigyorodik el, miközben szórakozottan ingatja meg a fejét.
- Ó, bizonyára több jelentkező is akad egy lelkiismeretes szerelőért. Talán még nők is – kacsint egyet, mintha amúgy nem lennének erre női kollegák, vagy olyanok, akik nem lennének ebben benne. Nem tudja, mert nem így néz szét itt, sosem, de na. Csak felvette a fonalat, amit elé gördített a másik. – És ha ez meg is történik, kérlek szólj. Egész jól bánok a csavarhúzóval – toldja hozzá, miért ne, ha neki jó, akkor vegye már ki a részét alapon nyúz még egy réteget le belőle. De most már moderálja magát, nem szokott ő disznó viccekkel élni, annyira, inkább bénák az övéi, mint az, aki mondja. A köszönésre mosolyt ereszt felé, jól letudták a „kötelező” kört. Ez tipikusan olyan, hogy ha majd később egy feljebbvaló teszi azt, hogy úgymond bemutatja őket egymásnak, hogy na itt most ketten dolgoznak, majd jót mosolyognak a másikra, hogy ezen már túl is estek, nagyon is, gond nem lesz.
- Ó, micsoda titkokra derül itt fény! Na ilyennel eddig senki nem lepett meg – tény és való, akkor ezek szerint nem csak neki jutott eszébe, hogy nem akar annyit sétálni, de megtette, mert kötelességtudó és rendes marha. Kicsit most is mocorog a lelkiismerete, ameddig azonban nem a pad és a gyerekek feje fölött csinálja bárki, nincs baj.
- Egy kávéra sosem mondok nemet. Legalább leadom ezt – bök a napló felé, mert még a végén hazaviszi, annyira szorongatja. – Menjünk. Aztán kávé után felőlem meg is mutathatod azt a titkos helyet – indul el közben a tanári felé, ahol a remélt kávé várja őket. – És terveid között szerepel később a valódi tanítás is, vagy maradsz a csöpögő csapoknál? – érdeklődik, menet közben, de nincsenek messze, így hamar az ajtó kilincsét lenyomva lépked be és várja, hogy Aleksz kövesse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Vagy nem hallja, vagy nem akarja. Mind a kettő eshetőség létező dolog, nincs is ezzel probléma, mert ő kotyog bele valamibe, amit más éppen nagyon alkot. Csak olyan szokatlan és fura, már ami az eszközt illeti a kezében, meg úgy az egész jelenséget. Az egészben az nem döbbenti meg, hogy a nő mezítláb van. Sőt, hirtelen neki is kedve lenne ledobálni a cipőt, zoknit, mert bár talpa nem kérges, azért tesz érte, hogy ne legyen az, de megszokta már a puszta föld minden formáját. Jobbára avarban járkál, így a puha, zsenge fű kifejezett wellness lenne ujjainak. De nem, csak figyel, egészen addig, míg vészesen nem közeledik. Szólna ő, előbb is, de elbambult. Már nem a fenének, ami neki ütközik, hanem a vonalon, ami alakul. Azt követte, most pedig neki is tolattak. Kezét automatikusan emeli meg, hogy elkapja, ha billenne, de a nő csak piruettezik egyet és már szembe is fordul vele. Erre akaratlan mosolyodik el, meg hát, kap is egyet és illik viszonozna, kezeit pedig leengedni.
- Ó, hát hova is gondoltam – azt nem ide szokás, meg minek is tenné. Homloka ráncolódik csak, ahogy azt mondja, a fa beteg. Kicsit oldalra is dől, hogy jobban rálásson a „páciensre”, majd vissza. Na ezt most nem érti, ő nem látja. Persze tudja, ez semmit se jelent. Volt nekik is suhanc korában elég fájuk, amit apja mikor metszett vagy visszavágott, megmutatta, hogy belül bizony nagy a gond.
- Beteg? És ezt honnan… tudod? – mert egy fa nem beszél, nem mondja el, hogy mije fáj. Botanikus lenne? De hát ilyet ő sem tanult, hogy lehetne? Ki tudja, lehet van valami felsőbb szint, ahol igen? – A rovart még értem. A varázslatot annyira nem, de az az én gondom – lép közelebb, azonban még mindig nem lát semmit, amitől okosabb lenne. Maximum kérdez még majd. Fordul ő is, tolatva készül tovább a mű és lenézve, a kör vonalát követve lépked utána.
- És ez akkor most mi lesz? Nem, nem akarok ültetni bele semmit, csak azt hittem. Kotnyeles vagyok, ha valami mágiáról van szó, bár ez inkább akkor művészet – áll meg, pillant le ismét. Lehet a fa tetejéről jobban látná, mi is lesz ez.a

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Ó, ő csak egy béna poént akart elsüti, de ezek szerint nagyon másképp jött át. Így most már mindegy, mert amire úgy gondol, céloz, az is igaz, részben. Csak épp, erre talán kicsit zavarba is jön, hogy ennyire nyitottan kezeli a dolgot és mondja, mármint nem a srác, de aztán eszébe jut, Amerikában sem titkolt semmit. Mindegy neki, mert az élete azon szakaszával nem tervez, csak a pillanatnak él.
- Ebben a mesében, én a farkas vagyok – kezdi sejtelmes mosollyal, ez a vallomás fontosabb része, mert hát, ő nem is számít hivatalosan embernek sem. Bestia, varázslény, ki minek nevezi, a hivatalos leírás főleg. Embernek érzi magát, részben, ezen mostanság nem vitatkozott magával. Örült, ha bírta a fájdalmat, mintha újabban jobban fájna. – De ja, csavarhúzó, fúró, kalapács, ami csak a kezembe akad. Ezermester – vigyorog, mert azok szoktak igazán jók lenni, akik mindenhol bevethetők. Mivel neki mágia se jutott, így a valódi jelentése a jól bánikkal igaz, mert kézzel fúr, farad és szögel mindent. A nőkre meg csak a fejét ingatja szórakozottan. – Erre vegyes a világ, toleráns. Nők, férfiak, ki tudja kik jönnek – hogy ezzel válaszolt-e a kérdésre? Nagyon csavartan talán, maga sem tudja. Talán van még benne abból a srácból, aki szemérmes, aki félénk és aki túl összetört, hogy egy randiappon és szexen kívül akármi mást is akarjon bárkitől. Csak párszor próbálta ki, egyelőre elég is volt. Mindig jól bírta azt, hogy nem csinálja senkivel, a magány meg… most ez van.
- Na, szívesen leszek a jobbik kéz – nevetgél ő is, akkor ezt bőven megbeszélték. Pedig erre nemigen akad ilyen munka, de ki tudja, ki keres majd még. Az biztos, hogy beszélni már tudnak egymással, nem prűdként pillog rá, hogy „úr isten”. Sose volt az, csak a falai mögött kényelmesebb, most is. Ami kívül maradt, az meg…
- Tehát ha jól értem, ez egy titkos kör és annak a tagja leszek. Izgi – toporog egy pillanatig, hogy aztán a tanáriba érve lepakolja azt a fránya naplót a helyére és végül a legszebb géphez lépjen, amit itt csak találni lehet. Már rögtön alkot is.
- Szűk? Mennyire szűk? Tudom, pár kilót felszedtem manapság, de nem olyan vészes – néz le magára, majd csípőből fordul hátra, hogy hátsó felét is megnézze, mennyire nőtt meg. Semennyire, mert azt nem tette hozzá, hogy azt szedte vissza, amit leadott és nem néz ki úgy, mint egy haldokló.
- Áhh! Én most taposom az egyetemen a végét, utolsó év, aztán papírom lesz róla. Mit tanítanál? – közben kész a kávé, így tölt, de nem tudja, hogyan issza a másik, így félre is lép, miután az övébe pakol mindent, ami kell. – Cukor, tej, tejpor, meg egyebek. Ja, kiskanál. Nem tudom mi kell bele, szóvaaal szolgáld ki magad, kérlek – kortyol bele a sajátjába, bár mohó és csak aprót szisszen, hogy forró. Így inkább csak kevegeti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ha tudná, hogy olyan ember figyeli és „elemzi”, akit ért hozzá, azonnal féket húzna magán és próbálna nem ennyire feltűnő lenni. Mert oké, nehezen vette rá magát a múlt nyár után is arra, hogy menjen, valahogy ez olyan ijesztő számára. Pedig nem az, de segítséget kérni, mindig is nehéz volt valamiért. Nem azért, mert makacs vagy büszke, hanem mert tehernek érzi magát.
- Ahh, szuper. Akkor használ a krém – nem mintha nagyon kenne valamit magára, csak hogy ne legyen száraz és kérges mindene, mert földet túr és földön mászkál. Nem szokta érdekelni a karika a szeme alatt, mert az akkor is ott van, ha nem akarja, főleg a holdak után, akkor nagyon is. Persze, Hay mondta, hogy simán sminkelhetne, legalább azt, de nem vetemedett erre sosem. Felesleges.
- Az sosem árt – lépked hát így előre, a férfivel az oldalán, akiről semmit sem tud, csak azt, amit lát és ami foglalkoztatja. Ami érdekes és nem tudja elengedni. – Rendelő? Orvos talán? – nem is látta eddig, vagy csak bamba volt nagyon, mikor arra járt. Mindegy, mert most már tudja és megjegyezte. Szépen bővül a városka, annyi szent. – Rendben Zé, én Belián vagyok, Helvey Belián – kicsit Bond-os figura sikerült, elmegy azonban, ahogy megfogja és megrázza a kezét. Elengedi, hiszen még mindig sétálnak és visszadugja a zsebébe azt.
- Jaj bocsánat, én a hivatalos formát valahogy mindig kikerülöm. De nyugodtan, persze – bólogat, hogy eszébe se jutott legalább megpróbálni használni. Oké, ezen még csiszolnia kell, ha egyszer komolynak akarja eladni magát.
- Hja, de nem is fontos – legyintget, elszólta magát. Kicsit füle ég is, szerencse azt csak nem látja, hogy vörös is. Nem fogja idegenekre rásózni a kínjait, ha a barátaival sem nagyon lelkizik. Most így van jól, még ha nem is jó. Ez egy olyan kör, amelyből nem tud szépen kimászni és nem is akar; amennyire kilát, pont tökéletes. De csak nem engedi el a témát, visszakérdez és nagyot sóhajt.
- Sokáig volt távol, akit szerettem és amikor visszakaptam, elhagyott. Egyszerű, béna, szerelmes történet – semmi több. Mégis, felkarcolja, megforgatja odabent a már rég benőtt tőrt, amelyet a legmélyebbre döftek. De semmi több, arca ugyanolyan marad, mint volt. Sehogy sem egyszerű történet. Tragédia, amely halállal végződött. Meghalt, mert szeretett.
- Ugyan, nincs gond. A lakótársam legilimentor. Hozzászoktam igazából – nem, de ennyi füllentés belefér, miközben elmosolyodik. – És mivel foglalkozol, ha már van rendelő? – érdeklődik most ő, kevésbé kellemetlen témáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Ritka könnyen ejti ki az igazságot, azt, amelyet annak idején remegő gyomorral rejtegetett tudata mélyén. Amelytől rettegett. Most mégis, mintha csak harmadik nevét kellene hozzátennie a bemutatkozáshoz. Mennyi minden változott, mennyire más, mennyire nem igaz egy része mégis. De amit mondott, az igen. Elmosolyodik Piroska említésére.
- Piroska egy nagyszerű barátom, már-már a testvérem – gondol rá egy pillanatra, mielőtt szemöldöke éppenhogy megemelkedik, majd jobban, amikor tetőtől talpig mérik végig. Valahol zavarban érzi magát, valahol pedig nem, somolyog a dologra. Imponál a dolog a sérült önbizalmának, amely nincs is, halovány érzés, hogy észreveszik még, pedig ő el akar tűnni a tömegben. – Nos, ezt jó hallani – nem mintha annyi piros holmija lenne, vagy eleve sok ruhája. Van, ami nem változik, most pedig feleslegesnek is érezte, hogy „csinosítsa” magát. Ellenben skilljei egy részét elárulja, ha már ennyire kétélű, kétértelmű, akkor a kézimunkáról, ebből jutnak el, hogy finoman tapogatják ki egymás határait. Könnyen jön rá, hogy merről fúj a szél, azok a rejtett utalások mennyire nem véletlenek. Úgy néz ki, saját feleit sem tudja elrejteni.
- Ez rettentő izgalmasnak hangzik, beleborzongok. Nem beszélhetek róla senkinek? – mintha valami kör lenne, nem egy hely egy kósza cigire. Elneveti magát halkan, jól szórakozik, érzi magát. Nem szeret egyedül lenni, de nem is szeretné magát senkire sem ráerőltetni, bár úgy néz ki, a másik nem bánja. – Ó, köszönöm – nem nevet, már mosolyog, úgy, mint aki egyszerre jött zavarba és dagad szélesre a mellkasa. Pedig csak eszik, újabban pedig fura indulatait zsákok püfölésével akarja levezetni. Kétszer volt, de mint a kétszer valami istenien felszabadította. Persze, az első annyira intenzív volt, hogy kezei belilultak, az érzelmi sokkra pedig elsírta magát. Másodjára már csak bütykei sajogtak.
- Ó, egy jó irodalom. Borzalmas voltam alsóban, főleg ha verset kellett tanítani. Részben mégis a magyar szakon kötöttem ki – most már nem, de ott, azt kezdte el ezer éve. – A tesi is jó, a mozgás kell. A többit meg majd tartja más, ne aggódj – legyint, hogy biztosan nem fog olyat kapni, ami nem megy majd neki. Ebben eléggé könnyen meg lehet velük egyezni. Észre sem veszi, hogy automatikusan főzi le a második adagot, mintha csak otthon lenne és lakótársának, vendégének kellene. Részben az is, ez az első napja, jár a kávé.
- Megjegyeztem, következő alkalomra – bólint, hogy ezzel nincs gond, a kávé sokezer módját ismeri, azt is, hogy legtöbben hogyan isszák. Többek között ez azért könnyű, mert ő is így issza.
- Ó, több mindent. Írást, kicsit nagyobbaknak nyelvtan. Környezetismeretet, ha már van egy botanikus végzettségem – árulja el, hogy azzal már végzett és meg is van. – Ja és irodalmat. De nagyon szívesen átengedem, ha eljön az időd – mosolyodik el a bögre felett, majd megfujkodva azt, ismét belekortyol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ezek szerint nem tudja, és ezzel nincs semmi gond sem, mert nem kifaggatni akarta, csak kíváncsi. Lehet lát valamit a levelek színén, vagy csak tippel, esetleg kicsit bolond. Mindenki az valahol, kell is, hiszen akkor az élet is egészen mókás. Féloldalasan mosolyodik el, hogy akkor legyen ennyi, már ennyivel is beéri.
- Hmm? – de nagyon nincs ideje semmire, mert megragadja a kezét, készségesen követi, bármerre is tartana, azonban csak a fáig jutnak. Tenyere végül a fa törzsére simul, a nőé mellé, ácsorog tudatlanul. Homloka ráncolódik, ahogy próbál valamit tényleg érezni, megtudni, de varázstalansága aztán végképp nem segíti ebben. Tapogatja a törzset, az olyan neki, aminek lennie kell, szálkás, kemény, érzi az időt.
- Sajnos én így sem értem – vallja be végül, elvéve a kezét, tenyerét vizsgálva, mintha a bőrén keresné a választ, azonban ott sincs semmi. – Varázstalan vagyok, süket a… fákra – közben mennie kell, így ahogy jött, úgy távozik is a körből, nehogy aztán még a véletlen kettétaposson valamit, aztán oda az egész eddigi munkája. Megáll, távolabb, onnan pislog arra, ahogy befejezi és fejét oldalra döntve követi a vonalak útjait. Biztosan kiad valamit, csak ő innen nem látja, nem tudja meglátni a lényeget.
- Attól nem lenne gond? Mert gondolom ha most áttaposom itt, egy az, hogy kikapok, de meg is szakad? – mutat egy pontra. A mágia ezen ága végképp új és ismeretlen a számára, nem csoda, ha sok és fura kérdése akad. Ha a nő ismerné kicsit is, tudná, hogy ez nála teljesen normális, pozitív.
- Virágokkal biztosan. Adhatok magokat a következőre – a virágok senkinek sem ártanak, az egyszerűekkel gond sincs, ha éri eső, a levegő, minden rendben lesz. És még szép is, igen. Bár nem annyira a virágokra szakosodott, de minden növény hasznos.
- Varázskör – ismétli kicsit megbabonázva talán. – És, és… hogyan működik? – guggol le és nézi az egyik árkot. Oké, ez már eléggé felkeltette érdeklődését. Neki már most is késznek tűnik, azonban azt mondja, nem, így dolgozik tovább. Hát leül, a fűbe, nem a vonalra, máris akadt egy nézője, mintha valami látványosság lenne az, amit csinál.
- Én botanikus vagyok, de ilyennel még nem találkoztam. Mindenre van kör, vagy csak a fákra? – mert ha az ő kínjára is, akkor már most lehet körberajzolni. Szép álom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Most korántsem nincs olyan rosszul, mint ahogyan az évnyitón sikerült neki. Azt sem tervezte, csak éppen ezt nem ő irányítja, felőle aztán röhöghet ezen az egész iskola, mindenkinek megvan a maga gyengesége. Azonban most elég erőt érez ahhoz, hogy megtartsa az órát, egyedül, nem éppen elbújva a sarokba. Mert eddig csak kísérte a nőt, aki eddig is iszonyatosan sokat segített neki. Nem tudott már akkor sem elégszer hálálkodni, ez a lehetőség pedig aztán valami olyasmi, amire már talán szavai sincsenek, nem léteznek. Hatalmas bizalom ez és nem akarja elkotyavetyélni, így a rendes, hivatalos utat kívánta bejárni, amely nem azonnal a mély víz, hanem az, hogy először csak figyel. Csendben sétált be, ült le hátra, néha jegyzetelt is. Volt, hogy az üvegházban ő volt a bűvészsegéd, előkészített vagy megmutatott dolgokat, gyakorlatok alkalmával akár diák mellé állva. Aztán eljött a pillanat, a nagy nap, amikor azt mondta neki a mentora; az övé a negyedévesek órája.
Majd kiugrik izgalmában a szíve, ahogy lassan feltelik a terem, mindenki elfoglalja a helyét és előpakol. Most nincs egy cserép sem, egy kis föld se, az óra elméleti, tudja, ez a száraz és unalmas része, de mindent túl lehet élni. Vagyis, reménykedik benne. A táblán két növény rajta pihen, koppintás helyett az óra előtt rajzolta fel, bár nem egy picasso, ezek már rendben mennek neki. Még egy nagy, izgatott sóhaj, majd amint a csengő megszólal, belekezd.
Már egy ideje tart az óra, beszélve igyekszik a figyelmet fenntartani, több-kevesebb sikerrel. Ez nem az ő hibája, nem mindenki kedvence a növények ismerete, akinek igen, az bőven rá figyel. A tanársegéd lányra mosolyog, már beszélt vele, hogy lesz majd alkalom, amikor élesben is az lehet, mindenki előtt, jó kérdés, melyikük lesz jobban izgatott. Tekintete róla végül a vörös tincsekre vándorol, a mellette ülő álmatag srácra, kettősükre. Lehetne szigorú, hogy ezt nála nem, felháborodhatna, de látja a srácon, amit magán szokott a tükörben – fáradtság összetéveszthetetlen sötét karikáit, amikkel küzdeni sem lehet. A „jó zsaru” taktikát bevetve, figyelmen kívül hagyja, figyel, amennyire tud, a lányra pillant vissza.
- Kisasszony. Meg tudná nevezni a növény részeit és esetleg, hogy mire haszonlatos? – arra a levendulára mutat, amit elkezdett, de innen nem látja ugye. A tábla felé mutat, kezében a kréta, hogy ha kell, ő bizony azt oda is fogja jegyzetelni. Nem türelmetlen, így nyugodtan akad ideje gondolkodni. Persze, látja ő a potya jelentkező karját is, de finoman csendre inti, hogy adja meg a lehetőséget a vörös lánynak, mindenkinek lesz majd alkalma bizonyítani, aki szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Na, neki is jó kérdései vannak így éhgyomorra. Hirtelen nem is tudja, csak egy vicces becenév az egész, a fricska egy mesével.
- Hát mert nő, szeret és jól is áll neki, ha pirosat hord és mert ő is farkas, de akkor adjunk szép nevet neki. Amúgy nem tudom – nem is szokta így nevezni, ez tény, csak ha már a mese felállását nézik, akkor bizony így jön ki szépen. Hárman is vannak, ha pontos akar lenni és egyikükre még jobban illik, ha az iskolai házat nézi. Csak ebben nincs vadász, meg csúnya halála a farkasnak, akinek követ tesznek a gyomrába. Ha jól emlékszi, ő azt a verziót ismeri. Bár tudja, sok mese brutálisabb alapokkal bír, de amiket eddig olvasott, jobban be is jött neki, mint valami „dízni” ferdítés.
- Kettőnk titka. Mindenkinek más jutna róla eszébe – nem egy titkos bagóhely, hanem olyan, ahol légyottokat tartanak, esetleg valami olyasmi körben mozognak, amiről nem illik beszélni. Fura fétis, alkohol, vagy drog. Felnevet, de közelebb lép és felemelt kezét tartja elé. Oké, lehet, hogy nincs vele minden rendben, nem sír és kesereg – annyit -, de maradt belőle valami. A bohókás, a vicces, jobb napjain sikerül is. A kitartott kéz kisujját nyújtja felé. – Kisujjeskü is kell? – de ezt olyan komolyan mondja, mintha valami bonyolult paktum pecsétje lenne. Van az az eskü, olvasta, amit megszegni se lehet, mert ha igen, belehalnak. Na, ebbe nem fog, ezt garantálja, de nem is erőlteti, végül azzal vagy eskü nélkül ereszti le a kezét nevetve.
Az önbecsülése más téma. Az nincs, vagyis van, de nem egészséges. Amikor elhitte, hogy jól néz ki, akkor sem volt beképzelt, most csak valami zavart pillogást intéz, semmi többet. Vastagabb falak mögött ül, mint valaha; szívesen játszik, megy bele a dolgokba, de tovább is lép. Akkor nem sérül, ez a mottó.
- Írsz is verset? Én tini koromban tettem egyszer, a kukához. Ez azt hiszem túl sokat is mond el rólam – szerencsére, felnőtt fejjel nem ír verset a kukához, de eléggé megbékélt azzal, amikor a fekete naplóba ír. Mostanság sokat tette, újat is kell beszereznie. Az legalább meghallgatja, elmondhatta mindazt, amit nem tudott és ami elmaradt. Tudja már, mi lesz a sorsa egyszer. – Jaj én ezt a kviddics dolgot sose értem meg. főleg ha még le is sérültél. Gondolom szétvert az a hülye labda. Ritka mazoista sport, ehhez képest az amerikai foci barátságos ölelkezés – még mindig élénken él benne az a kemény EGY meccs, amit látott és amit végigkiabált. Egy szomorú villanás, hogy akkor Szonja volt ott, akinek magyarázott. De ő már nincs, viszont eldöntötte, vesz egy csokor virágot és meglátogatja. Még mindig nem akarja elhinni. De jobb is, hogy itt van a srác, nem megy bele megint abba, hogy elkésett.
- Ugyan, ugyan. Ezzel kompenzálom, hogy nincs mágiám. Mindenhez értek, ami kétkezi, a többit meghagyom másoknak – mert nem fog oktatni olyat, amihez nem ért. Igaz, fel kellett frissítenie tudását előtte, annyi amúgy se ártott. – Semmiség. Nem vagyok irigy ember – kortyolja a kávét, amely hamar eltűnik. Hiába, neki ez nem megy lassan. – Én készen állok a kalandra – dől végül a pultnak, megvárva, míg a másik is befejezi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem tudja még, melyik leg a legjobb módszer, hangnem és bármi, amit az órákon használnia kell. Tanult pár dolgot azoktól, akik eddig, hol kényelmesebb, hol a mostani életében, kérdés, mit rak össze belőle. Jelenleg egy katyvasz, próbálja azt, amit eddig és ami őt jelenti. Ha az egy kicsit egyelőre szerencsétlen és fura is, bár, eddig egészen jól áll, úgy érzi. Nem hall nevetgélést, vagy épp más olyan szavakat, amelytől kizökenne abból, amelyben jelenleg tartózkodik. Türelmes, érthetően magyaráz és nem hadar vagy harapja el a mondatai végét, ahogy néha idegességében volt szokása máskor, vagy ha csak felelt szóban a vizsgán. Ez már csak jó, ha ezt le tudja dobni, akkor mást is, így könnyedebb belépni az ajtón és nem rettegni az előtte ülő diákok láttán. Az évnyitó más volt, ott hatvanszor ennyien voltak, így könnyebb nem rosszul lenni, ha nem egy széles asztal mögött kell ülnie, mindenki előtt.
Véletlenszerűen választ és igyekszik könnyed kérdéssel kezdeni, vinni tovább az óra menetét, mintsem úgy érezze bárki, itt most kemény felelések lesznek és vasszigor. Eltart a lánynak is - mivel sajnos a nevét nem is tudja hirtelen, még nem volt ideje beletanulni ebbe -, hogy hozzá szól és nem máshoz. Páran felé fordulnak, mintha azt várnák, hogy most jól beég vagy csak egyszerűen kíváncsiak. Kicsit zavarba is jön a másik, hirtelen érez apró bűntudatot, hogy olyasvalakit választott, akinek ez nehezebb, mármint tömeg előbb bármit. Na, ez is az ő szerencséje. Mindegy, már megtörtént, és vár, a lány pedig végül még sem lép vissza.
- Úgy, úgy, nagyszerű - vidáman cseng hangja, ahogy a lány sorolja, úgy írja fel a dolgokat a helyére, majd letéve a krétát, kezét leporolva fordul vissza felé, bólintva egyet.
- Pontosan. Az pedig nem utolsó szempont. Felhasználva pedig? - még egy apró kérdés, és el fogja engedni, hacsak nem akar a továbbiakban mást is mondani. Ha jól tudja, ő maga még nem szórhat pontokat, de biztosan meghonorálja majd, Darcy-n keresztül, majd őt zaklatja ilyennekkel óra után, amint odaér. Addig kicsit megedz párakat, mert nem unalmas, csendes órát szeretne hanem inkább egy közös munkát mind idebent, mind kint, ha épp gyakorlatra esik majd a sor.
- Addig is, a többiek nyugodtan jegyzetelhetik a kisasszony szavait. Nem tilos - mosoly bujdos ajkain, ahogy a többiek felé pillant.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elmosolyodott a reakción. Ezek szerint olyan alak, aki nem vár, csak megy és ott akar lenni. Ismerős ez ugyebár, kicsit megint kellemetlen és csípős a hiányérzet, amely benne bukkan fel, de most nem róla van szó és nem is arról, ami vele van. Vagyis de, csak éppen pontosan arról tereli el a szót és a gondolatokat, minden egyes pillanatban.
- Érdekes fazon lehet. Gyakran talál be a házadba? - nem mintha ezzel problémája lenne vagy épp féltené, csak érdekes alkalmak lehetnek, kérdés, mennyire sűrűn. Mert a ritka az nem igen jelent semmit, de ha rendszeres, akkor már nem csak a véletlen műve, ugyebár. Erre nyilván már mindegyikük rájött talán. Vagy ha nem, akkor majd idővel.
- Óó, értem, értem - mint a szemüveg, amely valakinek szükséges, mindennapi kellék, de ha feltolja a feje tetejére, akkor aztán annyi is, mert sehol sem találja, pedig szinte a ház alapját is lebontja. A további szavaira azonban ő sem állja meg, hogy ne tudjon ne nevetni. Aprót csak, hamar abbahagyja, azonban elképzelte a helyzetet és nem tudod máshogy reagolni rá. Eleve a mamusz látványa a kézben mint fegyver… Naugye. - Figyelj. Végül is, az is önvédelem, hogy halálba röhögi magát valaki, szóval… - somolyog felé szórakozottan, minden jó valamire ugyebár, ez persze arról szólt inkább, hogy jót szórakoztak együtt. Lenne még kérdése, de mind a ketten kikerülik szépen végül és nem is feszegeti tovább. Azonban szerenté később olvasni az üzenetei között, hogy éppen merre halad a dolog. Mert fog.
- Bizonyára igazad van. Egy-két ital jót fog tenni - bólint egyet, belemenve abba, hogy valahol ledöntsenek valamit, azt még nem tudja, hogy hol és mit, ezt kicsit a másikra bízza ugyebár. - Sétáljunk el valami helyig, ahol adnak nekünk alkoholt. És mesélj, most miben jelent meg? - fújja félre a füstöt, majd lépked vissza mellé és karol bele. Igen, ő tudja, mikor kell jönni és terelni, csak azt tenni, ami természetes és mégis, szükséges. Örül ennek és akkor legalább pár óra erejéig olyasmi lenni, mint aki volt.
- Csak nem sárgában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

- Nem baj, ha nem. Én sem értem, ő mondta - mármint a nevet. Neki fel sem merült addig ez, amíg nem hallotta, meg látta, hogy piros poncsót vagy mit teker meztelen teste köré, és akkor megértette, hogy mennyire találó. Mert hát na, ha már farkasok vannak… Oké, ez csak neki, nekik poénosabb. Lapoz is inkább.
- Ki mondta, hogy már nem jutott eleve eszembe? - kérdez vissza kapásból, de erre válasz sem kell, elég egy pillantás és kész. Annyira komoly, mint a kis eskü, amikor egymásba kapaszkodnak a kisujjukkal, majd engedi is el. Persze, miért kellene komolynak lenni? Nem tanítanak épp vagy vigyáznak bárkire, így aztán, simán megeshet az is, hogy - akármekkora istenkáromlás ez - nem válnak olyan merev, komor valakikké, mint akik valaha tanították őket. Mert mindenkinek volt, van legalább egy olyan tanára, akire nem szívesen gondol, mert hát… igen. Nem akar olyan lenni, nem akar káoszt sem az órákon, de sokkal lazább akar lenni, mint anno a történelemtanára, akinél a mosoly olyan volt, mint valami ünnepi dísz, aligha láthatták és akkor is rövid időre. Civilben úgymond meg főleg nem kell másnak lennie, mint aki. Vagyis, mostanság szívesen lenne más, de nem tartozik a srácra és a vele való viselkedésre az, mennyire érzi magát épp szarul vagy sem.
- Oké, oké, látni kell. Firkáld le a címet majd azért - mert van olyan elvetemült, hogy repülőre ül, ha éppen olyan bónája van és szórakozott. Kivesz a táskájából egy tollat, meg a kis okosnaptárját, mikor hova menjen és leteszi kinyitva, ha akarja, írja bele oda vagy diktálja. Ha ez megtörténik, ha nem, oda dugja vissza, ahonnan előszedte, mert még dolga van és amúgy sem hagyja szét a cuccait a tanáriban. Erre meg amúgy is szüksége van, hogy tudja, mi vár még rá.
- Nem nekem való szerencsére - ingatja meg vigyorogva a fejét. Nem tud repülni sem és amúgy is elég csontja törik, ropog és szakad, nem hiányzik még oda több, mint amennyi van. - Ott nincsenek fura labdák, csak egy. De azért megtesznek bármit, például, egymásnak mennek, vagy épp többen ugranak szerencsétlennek. Ja, cuki - oké, jogos lenne az, ha ezek után azt mondaná, hogy komolyan megszólta a kviddicset, mikor nekik is vannak ilyenek? Ott van box, abból is aztán van durva, amikor mindent lehet kábé. Jó, meg se szólalt.
- Ó, dehogy értesz. De ennyit elég - nevet fel, majd megindul kifelé. - Köszi - pillant rá, majd kiballag és hagyja, hogy vezesse, mert hát, csak ő tudja, hol van az a hely. - Innentől viszont csak utánad - várja be kivül, majd indul meg vele a rettentő titkos hely felé. - Remélem nem bukunk le - mintha diák lenne, olyan izgatottan suttogja felé, persze, bújkáló vigyorral. Ma jobb napja van, kérdés meddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Igen, ez mindig érdekes pont, mert nem mindenkinek van ahhoz türelme, hogy elmagyarázza a dolgokat, amik egy máguspalántának teljesen magától értendők. Bár úgy néz ki, erre mindenki türelmes és nekiáll legalább pár szóval elmagyarázni, mi is a harci helyzet. Vagy ha nem, akkor úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna a dolgot, megy tovább minden. Nincs ezzel baj, nem szokása felvenni, még ha sértésnek is szánná valaki, ez lepereg róla. Kérdez és ha továbbra se kap választ, csak legyint.
- Áhh, azt gondoltam, hogy előbb… hatnia kell a fára - vagy mit csinál egy ilyen kör. Semmi se használ azonnal, lehet itt kell egy két óra, nap, vagy akár hét. - Amint nem kellenek az árkok? Simán. Mit hozzak bele? - mert tud ő a büdöskén át olyan növényt is, ami harap, bár nem minden növény marad meg idekint, csak úgy, ami mágikus. Marad a hagyományosnál, de abból is van ezer meg egy fajta. Talán levendula, az mindig jól jön. Nem annyira virágos alkat, hogy a kertje tele legyen, de vannak amiket szívesen gondozgat.
- Rendben, egy hét. Addig beszerzem, mert úgy látom, sok kell majd ide - néz végig a terepen, számolgat, mi merre és hogyan. Nagyjából már tudja mennyi az annyi, de attól függ, hogy mit szeretne. Lehet azokból eleve palántákat is kapni, de tény, jobb lesz a mag, mert akkor fogják igazán látni, hogy használ is. Addig meg, míg a magkérdés félre lett téve, kérdez arról, ami jelenleg zajlik. A nyilvánvaló választ kapja, de mire jönne a “hogyan?” szavacska, már láthatja is. Fúj egyet, csodálkozó arccal.
- Ohh, hogy mágiával, értem, értem - akkor ilyet sem fog tudni csinálni, nézi a halványzöldet, majd annak helyét. Kicsit előrébb is dől, majdhogynem orrát készül beledugni a vájatba, de mégsem, egyszeűen keresi a látványos mágiát, ami… elillant.
- Hát ilyet se láttam még, de érdekes. És akkor ez meggyógyítja a fát? - tapogatja meg az ágyás mellett, majd visszaegyenesedik és az időközben mellé ülőre pillant. Kicsit ma is okosabb lett, úgy néz ki, ez is egy olyan ágazat, ami nem állandó. Lehetne talán művészetnek is nevezni a gyógyítás mellett? Akár.
- Kitalálni? Tehát ha én azt mondom kúrálj ki valamiből vele akkor lehetséges? Jó, mondjuk a vérfarkaskórra tuti nem lehet, de tök jó lenne - miért is ne lökné be azt, ami a legnagyobb baj az életében. - Belián - nyújtja végül felé a kezét, ha már így együtt fognak virágmagokat elszórni a közeljövőben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sosem ment bele abba nagyon, hogy miért és hogyan került erre, nem szeret faggatózni, mindig is tiszteletben tartotta az emberek határait. Legyen szó valami tettről vagy épp a múltról. Bízik abban, hogy amikor kialakul a bizalom, akkor megindulnak a szavak, amint szükségesek, azonban anélkül is jókat tudnak beszélni. Egy kicsit furcsa, de ez a jó furcsa, érdekes. Vannak, akik máshogy néznek, amikor mondjuk egymás mellett ülve beszélnek, de bizonyára az akcentus az, amit nehezen fogadnak el, pedig, itt rengeteg a külföldi diák, akiknek szintén van. Kinek rosszabb, kinek jobb, azt tudja már, hogy sokan nem beszélik a nyelvet, hanem éppen valami fordító dolgot használnak. Így aztán, nehéz kiszűrni, ki tud és ki nem, de akcentusból akad bőven, így sosem érti, hogy miért kell úgy nézni bárkire, mint a piros kukoricára néz az a bizonyos tyúk.
- Szuper - akkor már szerzett egy jó pontot, így már több értelmét érzi, hogy olyasmit csinál, amivel leköti az idejét, ami mégse köthető a növényekhez. De nem baj az, szeret tanulni, erre már rájött, csak legyen kedve is hozzá. Az már, kicsit bajosabb. Ahogy az is, hogy egy-egy szó még oké, de lesznek itt még olyan érdekességek, amelyeket nemhogy kimondnai nem tud majd elsőre, de jól hallani sem. Ám legyen. Hasonló lehet a magyart hallani egy külföldinek, ha pedig nem megy, akkor majd mondja, meg a lány is látni fogja.
- Áhh, akkor gondolom van pár szó, aminek több a jelentése? Az ilyet szeretem az angolban is, sokszor nem tudom, ki mit használ. De a fokhagyma jó, majd arra gondolok ha nem értem - nevet fel, mert igen mókás dolog lenne az, hogy amikor valami hivatalos beszélgetés lenne és nem ért egy-egy szegletet, pont a rossz szóval helyettesíti be és akkor kész katyvaszt kap válaszul. Szórakoztatná a dolog, más haszna nemigen lenne. Hallja azonban, hogy a másik küzd a betűhalmokkal, azonban rosszabb is lehetne, szóval jó úton jár, nem kotyog bele.
- Le stylo violet - persze töri és még inkább fonetikus, mint szép, de elismétli, mintha ez is egy lecke lenne. - Hát ez is a része. Ahogy angolórákon is tanultunk nem létező nagybácsival levelezni és telefonálni. Meg sok rettentő unalmas párbeszédeket, szóval nyugi, nekem ez is jó - nem akarja, hogy feszengjen attól, hogy valamit rosszul ad át. Úgyis a legalapabb dolgok kellenek, mint ezt és ezt a betűt hogyan képzi, mert hiába van leírva, ha fogalma sincs, az ott micsoda. Lehet nagy ez a fa neki, de ki tud tartani, ha akar.
- Jaj igen, azok az elsők, mindig - bólogat, hogy anno is így kezdődött, napszakok, napok, hetek, minden. Aztán homlokát ráncolja, ajka kerek, ahogy próbálja kimondani, de végül csak szusszan egyet. Az írásra pillant. - Nekem nagyon sok. Öreg vagyok - húzza el a száját a húszas láttán. - Huszonkilenc évem van, de letagadok ötöt - vigyorog vissza, mert van, amit tényleg letudna és akarna, csak nem lehet. - De nem tudom kimondani - hümmög, elsőre érdekes volt hallani, a kalapáccsal könnyebben boldogult. Egyelőre marad annál, amit ért.
- Az, amelyiknek a hegye is mindenféle színű volt? - tudja ő pedig miről van szó. Ha neki nem is, a lányoknak az osztályból volt bőven, néha elkérte ha ki akarta dekorálni valamelyik füzetét vagy könyvét, szóval nem idegenek nekik.
- Remek. Akkor kedvencem lesz az igeidő. Miért nem elég három? - az angolnál is mindig ezt mondta. De nem, kell bonyolítani. - Ezt a logikát én sem, persze, kit érdekel az én véleményem a nyelvtudósoknál - dől hátra, mert ezzel már nem tud mit kezdeni. Így van és kész.
- Sapkám sincs nagyon, szóval a kalap is elmarad - ingatja meg a fejét, hogy ő anélkül marad, csak macska van, amit simogatni tud. - Tudom, hogy nem csak csigák. Csigát sose csináltam mondjuk. De ha már olasz, azt jobban művelem, szóval mikor mit kívánok meg - vagy mire van idő és kedv, nála ez bonyolult. - Hű, az ázsiai. Azt nagyon szeretem. Én ennék simán polipot is, rákot már sikerült. De a poliptól félek, mert vagy lepofoz vagy megfojt - persze, túloz, csak elég aggasztó hallani, hogy él és mozog és vannak balesetek. Szóval ez mindig amolyan listás lesz. - És neked? - mert lehet nem a magyar, vagy bármi más. De attól még érdeklődik.
- Hát hmmm. Szerintem elsőnek mint anno, írjuk le a betűket meg hogyan kell ejteni. Meg a számok. Aztán beszélni. Ha az nem sok, és akkor ha leírsz valamit, próbálom később kiejteni. Asszem így lenne logikus - vakarja meg a fejét végül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bizonyára nem is sejti a másik, mi történt, mert nincs arra utaló jel, hogy ismert előtte az, amik történtek. Nem nagyon volt idejük sem beszélni, hallotta, hogy nagyjából mik történtek a másikkal, így aztán nem is aggódott, hogy gond lenne arra. Jó az, ha legalább a környezetében rendben van minden, amennyire lehet, amennyire az élet engedi. Persze, az nem egy álomvilág, nem egy olyasmi dolog, amely mindig kellemes és rózsaszín, olyan nem létezik. Akkor lenne meglepve, azonban míg segítségre nincs szükség, addig nem aggódik. Vagyis mindig, mert ez valahogy kicsit lényéhez is tartozik.
Azóta viszont minden megváltozott. Már nem csak futópajtások, hanem egyenesen kollégák, már nem egy minisztériumi ember, akivel időpontja van beszélni és amitől retteg. Nem fogja elfelejteni azt a napot sem, mert sokat segített, még ha ennek elég kemény ára is volt. Nem feledi, viszont örül, hogy az iskola nem azt nézte, hanem a tudását és végül esélyt adott neki bizonyítani, a minisztérium pedig nem húzta keresztbe azokat. Bár lehet, csak saját maga gondol ilyen sötétet arról a helyről, hogy ha akarják, akkor megoldják, hogy sehol se lehessen békés helye.
Talán illene elmondania, hogy mi történt, mi a nagy változás és törés, de nem akar mindenkinek arról panaszkodni, mi érte őt. Nem, és ameddig nem kerül szóba, nem állítja be magát olyannal, akit sajnálni, szánni kell. Elvan most, üresen, hol ezt, hol azt érzi, de képes beszélni, járni, dolgozni, élni. Ha nem kell, nem tépi fel a sebeket és nem is kerülgeti, hiszen felesleges. Aprót mosolyog a kérdésre és bólint egyet.
- Hú, nem is tudom pontosan hol volt, zsupszkulccsal mentem. Oregon állam, azt hiszem - vakarja meg a fejét, mert akkor nem is figyelt arra, merre van, csak messze innen és az számított. Felőle lehetett volna az Ázsia, a Hold, bármi más. Majd rákérdez, amikor ismét megy, mert menni fog.
- A pszichológusom és mentorom segített benne. A családjáé, így említette már, hogy jót tenne, ha találkoznék más farkasokkal is. Aztán amikor… a szükség úgy hozta, mentem. Tanítottam, pihentem, gyógyultam - zárja rövidre a dolgot, kihagyva azt, hogy miért. Nem is fontos, mosollyal fordul felé. - És veled? Hallottam pár dolgot, de nem szeretem a pletykákat. De boldog vagy? - ebben reméli, nem hazudtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Majd később jobban meg fogja érteni azt, hogy ezek a dolgok hogyan is működnek, vagy éppen a sértések hogyan mennek a másik felé. Bár a gyerekeket sem kell félteni, tudja, hogy mennyire tudnak gonoszak lenni, ha éppen úgy adódik, de ezt nem gondolja a lánykáról, hogy ő olyan lenne, aki beáll és szórja a szitkokat.
- A mágikus lényekben lemaradásom van, mert csak itt láttam őket. Nem hiszem, hogy nagyon nehéz lenne - gondolkodik hangosan, hiszen az, hogy elolvasta a Legendás Lényes könyvet, még nem lesz belőle okos. - Ó, ezt köszönöm. Igyekszem okos is lenni, de ha mégis valami mágikus lényt választasz, akkor elmegyünk a könyvtárba és kiveszünk róla egy könyvet - mert mindent lehet pótolni, persze, nem rögtön a legnehezebbel kell kezdeni, de egy apróság igényeit könnyen meg lehet teremteni több esetben.
- Nos, igen. Sok állathoz nagyobb türelem és idő kell, hogy ilyet lehessen vagy éppen nem úgy, mint ahogy az ember elsőre hiszi - mert egy hörcsög nem fog labdát visszahozni, ahogy egy madár sem, egy hüllő főleg nem. Vannak állatok, amelyeket tartani és nézni jó, kézbe is lehet venni, de nem éppen ugyanúgy, mint egy kismacskát. Az övé már nem kicsi, de azért megmutatta a szőrmókot, amely kicsi ihletet adott neki. Követi hát a macskákhoz, beles ő is és legszívesebben hazavinné mindet. Bedugja az ujját, pont úgy, mint Ana - tessék, a felelősségteljes felnőtt - és hagyja, hogy szaglásszák, vagy éppen elkapját, megharapdálják, de végtére is, bundát cirógat, amennyire tud.
- Na igen, ilyen kicsinek nagyon játékosak, van, amelyik később is. Ha le van vágva a körme, akkor nem fáj, de harapni tud. Viszont, roppant aranyosan tudnak nézni hajnalban, ha éhen akarnak épp halni - nevet fel, ahogy elhúzza a kezét a ketrectől és a lánykát nézi. - Nem vérzik, ugye? - tovább lép inkább, teljesen érthetően a kutyákhoz. Hallgatja és bólogat, majd megállva nézi őket ő is.
- Csivava. Aranyos, pici marad, de róla tudni kell, hiába apró, lélekben akkora, mint egy dobermann és annak is hiszi magát. Harcias ha kell, de amúgy kis bolond. A tacskók meg… ők is tudnak harciasak lenni, de amúgy nagyon bonyolult dolgot nem hallottam róla. Séta kell neki, szeretet, no meg tanítani, hogy ne rágjon szét mindent. Az, hogy milyen lesz, ugye kiderül - nem nyúl be, mert a csivava talán a karját le akarja majd tépni, de hagyja, hogy a másik kinézelődje magát, illetve figyel, ha netán a kis harcias eb az ujjára pályázna, majd elvonja a figyelmét.
- Megnézzünk még valamit? Hátrébb vannak madarak is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Noha kicsit már nem mozog a körforgás közelében, a hírek őt is elérik, inkább utóbb, de ki nem kerülök. A faluban járva, főleg, ha emberek között mozog, elkapja az éppen aktuális szavakat, amelyeket az ajkukra vesznek és továbbadnak egymás között. Így hallotta azt is, hogy egykori főnöke, a pizzéria volt tulaja visszatért. Emlékszik arra, amikor elment, hogy mit hagyott hátra, vagy éppen, kit. Nem volt egy kellemes mese, még ha semmi köze se volt hozzá, csak akaratlan sikerült beszélnie róla azzal, aki végül szintén elhagyta a kis városkát. Furcsa véletlenek, vagy talán csak idő kellett neki, míg a nő végül nem várta meg? Túl szövevényes dráma lenne, neki ahhoz meg nincs kedve. Ameddig nincs baj, ő nem folyik bele semmibe. Mégsem tudta megállni, hogy ne a pizzázó felé menjen haza és ne álljon meg egy kicsit az épület előtt. Akaratlanul kerül elő a kérdés ártatlanul, laposan közelítve; mi lett volna ha? Ha itt marad, ha megmarad a kedves, szorgalmas felszolgálósrácnak, aki zárkózott, de szívesen elegyedik szóba két rendelés között. Aki innen hazament, tette a kis dolgát és talán észre sem vette volna senki. Könnyebb lenne, de ugyanolyan magányos út, mint a mostani. Nem tudja eldönteni, hogy megbánás van benne, vagy csak a szomorúság maradványa, amely lassan süpped el a semmiben. Majd lesz valahogy.
Elindul, csakhogy megálljon ismét és visszaforduljon. Nincs nála sok holmi, azok táskájában lapulnak, így nem kell sietnie, ráér. Enni mindig tud, szerencsére étvágya megjavult, így legalább azon nem kell aggódnia senkinek – aki esetleg ráérne ilyet tenni –, hogy elfogy. A kellemes emlékekkel telve nyomja le a kilincset majd nyit be és néz körbe. Van forgalom és lesz is, ebben mindig is bízott. Talán még nem késő eldobni azt, ami van és visszaállni ide, elhinni, hogy semmi sem történt meg azokból, amik miatt kétes és furcsa most a jelenje. Elhinni, hogy még mindig az a kis szürke kisegér, akit senki sem vett észre. Csak szeretné, hogy olyan lássa, aki képes enyhíteni azon, ami benne növekszik.
Nyugodtan ül le egy asztalhoz, majd ad le egy rendelést és vár, hátha megpillantja azt, aki miatt beült ide. Nem ront rá az irodában, nincs már neki joga ilyen helyekre menni, így kivárja a pillanatot. Az bőven van neki jelenleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A papucsa hever bal oldalán, ahogy lerúgta magáról, mikor ideért. Csupasz lábai a vízben pihennek, minden porcikája szinte követeli, hogy másszon bele és talán kicsit később enged is nekik, most viszont csak ülni akar és lábat lóbálni. Nincs baja, nem sírt, nem is könnyezik – ezekről teljes mértékben azt hiszi, már képtelen rá, mert egy csepp sem maradt benne –, nem bánkódik, nem szenved. Egyszerűen most sehol sem akart lenni, ahol körbeveszik. Mostanság megint előjött az, hogy a tömegben nem érzi jól magát, az órák előtt így sokszor fogyaszt nyugtató teákat, hogy ne kelljen attól tartania, hogy ez rányomja a bélyegét bármire. E mellé mászott be az is, amiért itt van, a csöndes magányra vágyás gondolata. Nem menekül, nem akar futni, egyszerűen így tölti fel a megcsorbult szociális képességeit. Gondolkodott abban, hogy nekiáll újra tinderezni, de a profilt sem fejezte be, úgy törölte ismét és hagyta a francba a telefont az ágyon, majd megnézi később, kinek hiányzott addig is. Azonban egy randi, egy kapcsolat, bármi gondolatától szorítani kezd mindene, már-már pánikreakciót vált ki, így ezt vélhetően megint hosszú hetekre ejti. Pedig vágyik rá, legalább a szeretet utánzatára, egy kis szereltre, de… Ez van.
Nem hozott magával sok mindent, csak egy citromos sört, meg a könyvet, amit hol kezében tart és serényen olvas, vagy éppen a papucs mellé teszi, ha bambulásra vágyik. Épp így tett egy fejezet után is, pár korty után teszi le a dobozt is és előre mered a víztükörre. Nincs még késő este, de már a délután bőven eltelt, kellemes óra ez, ahol még meleg van, de már el lehet viselni. Ma nem sokkolja hegeivel a világot, trikót választott a sort mellé, ha nem büntetnék a meztelenséget, még azt is bevállalná a nagy melegben. Vagy a bőrét levedleni. Zsebébe kotorva szedi elő a cigarettát, amelyből már visszavett jócskán, de el nem engedte. Halad az egészségesebb úton, mással még nem, arra még szüksége van. Már múlik a hatása a bájitalnak, viszont ha nagyon rossz lesz, akad még tartalék, nem aggódik. Kellemes nyugalom veszi körbe, ha épp egy apró hullám kúszik fel lábszára még száraz részére, akkor libabőr is társul mellé. Füstfelleget fúj és hátradőlve próbál a könyökén támaszkodni, amikor lépéseket hall. Szusszan egyet, hogy eddig tartott a csend, de igazából ez is elég. Úgyse hozzá jönnek, talán fürdeni, így aztán, semmi sem változik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hagyja, hogy a lányka kinézelődje magát, illetve hogy jobban megnézze magának az ebet, amely úgy néz ki, igencsak elnyerte a tetszését. Addig a többieket figyeli, a kis keveréket, amely éppen támadást indít a csaholó eb farka ellen. Megmosolyogja a dolgot, majd fordul a lányka felé ismét.
- Hát innen nem tudnám megmondani, fiú vagy lány, de tényleg aranyos. Úgy érzed? Bár ahogy ugrál, már most kezdené a játékot – figyeli ő is, úgy néz ki, ha még nézelődik is, de eldőlt a dolog. Teljesen megérti, hisz gyerek még Ana is, együtt tanulnák meg ezt az egész felelősséget és életet. Nem tűnik olyan lánynak, aki folyamatosan egy helyben ücsörög, így a tippje erős arra, hogy ki fognak jönni.
- Sejtettem, hogy a tacskó lesz nyerő – mosolyodik el. - Kutyákról is lehet könyvet kölcsönözni, ha arról van szó – bólint egyet, hagyja dönteni és nem befolyásoló akar lenni. A varázslényekkel bizonyára változó, hogy könnyebb, hol nehezebb, ha tippelhetne, ott is vannak „kategóriák”, mik valók gyereknek és mik nem.
- Ó igen, nagyon jól mondja – somolyogva bólogat, mintha a nő is itt lenne és figyelné minden mozdulatát. Ezek amolyan életbölcseletek, hogy nekik igazuk van és kész. Talán senki se veszi komolyan, de ameddig nem okoz feszültséget, nincs gond.
- Akkor jó. Azért majd meg kell mosni és jobb lekenni – ki tudja mit kapart, még ha csak itt is volt, sehol máshol. - Nem, kaparófája van. Szerintem korai halál érne utol ha meg merném tenni – bár tény és való, lakásban ajánlott az ilyen, Chewie nemigen bútorgyilkos, ha pedig kiengedi, akkor egy fára felkapaszkodva bőven kopik az, így aztán, nem kell kísérleteznie.
- A csivavákról annyit kell tudni, hogy pici kutya, de olyan harag van benne, mint egy pitbullban. Viccesek, de ők halálosan komolyan vérmesek próbálnak lenni, csak senki se képes ezt annak venni – nevet aprót, bár a tacskóknak is megvan a maguk szokása, mégsem akarnak a gazdájuk kezéből torokharapást tervezni. - A tacskó kotorék eb, ásni is fog, szóval erre készülj fel – bár az is mókás tud lenni, csak nem épp a szeretett virágágyásban. Úgyis meglátja majd, ha kellően lefárasztja, nem lesz ereje ilyenekre.
- Oké. Mini állatkerti kirándulás – mert valóban az, csak itt zsúfolt a helyiség, nem egy tágas telek, ahol több minden elfér. Odalépve néz végig rajtuk, sose volt nagy madárfanatikus, de Ákos kakaduja szép példány, vagy épp volt osztálytársa papagájai, amelyek hangokat utánoztak. Az egyik a telefoncsörgést, így aztán, jó ideig kapkodták fel a kagylót hiába, mire rájöttek.
- Hú én azt nem tudom. Lehetséges, de szerintem az már speciális helyen van. Asszem – vakarja meg az állát, majd a sor végén megáll és lepillant. - Egy beszélő madarat elfogadnék a vállamra, de amúgy sose győztek meg. Te maradtál a tacskónál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hatodjára megy el a giccses vázák sora mellett és ekkor áll meg. Felpillantva kutatja tekintete a táblát, amely az irányt mutatná, de úgy néz ki, most istenesen átverte. Ha volt mostanság hülye ötlete, akkor ez az egyik, hogy egyedül vágott bele ebbe a körútba. A reklámmal ellentétben őt baromira nem izgatja a svéd vegán húsgolyó, ellenben az, hogy átrendezné a szobáját és beszerezne hozzá pár új dolgot, igen. Unatkozott, elindult és bár így, gyalog nemigen fogja hazacipelni a kimondhatatlan nevű könyvespolcot, attól még pár apróságot összekapdosott. Ezekkel felszerelkezve lépkedett előre avval a céllal, hogy ő most majd fizet, elmegy enni, míg a következő vonatot eléri vissza, csakhogy hiába követte a kissé hangos családot, akik szintén nagyon fizetésre készültek, már őket is elhagyta. Fújtat egyet, majd indul el ismét és kitartóan eltökéli, hogy majd most sikerrel jár.
Kínjában énekel, ahol fél óra múlva a kiállított ágy szélére huppan le. Vádliját megdörzsölve néz körbe és sóhajt. Koránt sem szofisztikált szavait mormogja a tervezők felé, akik megépítették a tökéletes labirintust, ahol az Isten pénzét is el lehet költeni, mire valaki kiszabadul. Beletúr a zsebébe, hogy a neten keres valami kiutat, de amennyire lassú most a hálózat, inkább feladja. A nyelvét rágcsálja, a kijelzőn táncolnak az ujjai, majd feloldva azt, a híváslistába lép bele. A neveket figyeli, majd ugorja át, hogy ő biztos nem ér rá, amaz otthon sincs, nem mintha olyan hosszú lenne, akikkel beszélni is szokott. Végül, szusszanva bök rá lakótársa nevére, lesz ami lesz.
- Vedd fel, vedd fel, vedd feeel - halkan mormolja, miután füléhez emeli és rugózik párat az ágyon. Elégedetten hümmög, ahogy szabad kezével nyomkodja meg a matracot. Még a végén haza akarja ezt is vinni, szóval minél előbb szedik ki innen, annál jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A patikák közelében ólálkodott, ólálkodik megint. Erős a késztetés, hogy bemenjen, hogy megvegye és ismét magába döntse. Szükséges bájitalait már régen, időben beszerezte a kórságra, ez csupán egy vágy, annak a vágya, amelyre mostanság túlságosan is rákapott. Utolsó utáni alkalom volt, amikor egy fülledt hajnalban ijesztett magára, a fürdőszobában ülve, reszketve. Ott volt vége valaminek, az elkeseredett próbálkozásoknak és a félelemnek. Rá egy hétre már szakemberrel találkozott és a Telihold után megesett az első alkalom is. Elindulni mindenhova nehéz, hát még haladni is rajta, követni az ösvényt. Elmondott mindent, minden apró titkot, óhajt, bármit, amit csak lehetett. Lebontotta egy idegen előtt a falat, mert vele szemben nincsenek elvárásai; amíg fizet és tart, addig azt kapja, amire vágyik: hogy valamit visszakapjon önmagából.
Ma ugyan nem volt foglalkozás, de nehezen tartja magát. Nem kelt jó lábban, talán kialvatlansága kezdi felemészteni a hangulatát, ami, valljuk be, alapvetően ingadozik mindig is. Végül, minden késztetés ellenére nem ment be egyik ajtón sem, ugyan nincs az a pokoli meleg, mégis érzi, hogy kissé megizzadt a tenyere és homloka. Látja maga előtt, ahogy talán holnap veszti el a csatát és lépi meg, ma, mégis, csak három gombócnyi fagylaltot vett, a bevásárlólistán kívüli tételek mellé. Ezek táskájában pihennek, ő pedig az árnyékba húzódott le, miután körözgetett kicsit. Elégedetten ízleli a dinnyés ízt, most az jön, a csoki a tetejéről már elfogyott. Olyan átlagos kép ez, aminek lennie kell. Átlagos napok kellenek, rutin, amelyben megleli a biztonságot, szokások arra, ha esetleg megbillenne és szüksége lenne valamire. A vásárolgatás nem az ő terepe, néha el van vele, szerencsére ennek tárcája örül inkább, mintsem ő maga. Az ég felé pillant, hiszen némi esőt jósoltak, egyelőre azonban ennek csak körbe van némi jele, mintha ott megragadt volna és csak körbe öleli a fülledt levegő a városkát, mintsem megáldaná egy kis csapadékkal. Felsóhajt és foglalkozik a dinnyearomával tovább, miközben agya csendben kattog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Véletlen akadt bele egy külföldi csapatba még a fővárosban pár napja, mikor is ügyeket intézett. Útbaigazítást kértek, majd végül egyfelé mentek és csak úgy dőltek a szavak. Magát is meglepte vele, hogy ilyen közvetlenségre adta a fejét, de mondhatni, jól is esett. Mintha kicsit megint a tengerentúlon lett volna, csak éppen egy métert se moccant az országhatártól elfelé. Bulis társaság, abszolút látni, hogy gőzt kiadni jöttek ebbe a kicsiny országba, no meg, többeknek egyik kedvence az itteni konyha. Így végül beültek gulyást enni, jó csípősen, majd később lángost is belvárosban és mire hazakeveredett, már volt pár új barátja.
Jó, nem így megy ez, azonban szót szó követett és még mielőtt hazamennének, vágytak valami másra is a fővárosi forgatagon kívül, így bedobta, hogy van egy másik, nem hivatalos fő is a tudatban. Így kerültek végül Siófokra, az Újhold adta energia pedig bőven hajtotta előre. Nem öltözte túl magát, laza inget, sortot és tornacipőt húzott, zsebeibe dugta a fontos kellékeket és már otthon sem volt. Egy laza kajálás, majd ahogy a nap lefelé indult, úgy ébredt fel a városnak ezen szakasza. Nappal strandolók, hatalmas felfújható állatok és gyerekzsivaj uralja, ahogy azonban az est közeledik, a tömeg változik. Hazafelé igyekvők, fiatalok még csak gondolva az esti mulatságra, vacsorájukat elkötő ráérős emberek. És végül eltűnnek, ahogy a sötét beáll, másfajta fények villódznak, eltűnnek a műanyag állatkák és más faj költözik helyükbe. Hangos ricsaj, éppen miért is honnan, zene szól, ahogy halad előre az ember, sokféle, mindenhonnan más és más. A központi helyet a strandon kialakított színpadnál foglalja el mindenki, aki nem éppen valami ihatóért áll sorba. Először a sétány elején lévő italboltban vásároltak, bár ugyan már nemigen lehet közterületen ilyet művelni, mégis elfogyott. És végül, felszabadulva a tömegtől való iszonytól, szinte már bátran vetette bele magát az éjszakába.
Mire kettőt fordult, már sehol se voltak. Lemaradt, kezében két pohár, szomjas volt, hát italra vágyott. A hideg sör kellemes ujjainak, tekintete azonban őket keresi, mindhiába. Pánik helyett lazán vállat von, nagyot kortyol és a tömegen vág át. Épp oldalra lép, amikor egy feltűnően csinos arccal találja szemben magát. A szőkeség amerre mozdul, az pont útját állja, merő véletlen talán, ahogy végül szórakozottan lötyög a ritmusra és a lépésekre. A kezében tartott mojito-ra néz végül, majd nyújtja felé. Nem tett bele semmit, vette annak, aki már ki tudja hol jár és a kezében csak felmelegedne. Ha nem kell, majd megissza ezt is. Megint jó estének néz elébe... de most csak a ritmus jár a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valami vérszegény vigyort villant egy előtte elhaladóra, aki épp furán néz rá, mert az ágy rugózását teszteli. Nem mintha két méterrel arrébb nem éppen a tökéletes TV-fotelben döglene egy alak, aki megunta az asszony körözését és kinevezte azt a helyet férfimegőrzőnek. A vigyor lekonyul, abbahagyja a mocorgást és próbálja kitalálni, mégis mi a francot mondjon. Nem hiszi, hogy újat tudna mutatni, hiszen hosszan tartó egy fedél alatt való életük során már mindent látott és mutatott, a jót, a rosszat, a legrosszabbat. A közelmúlt nem éppen a legjobb élménynek számít, többször mordultak egymásra, mint azt illene, most viszont mintha kezdne visszatalálni legalább az alaphoz, onnan meg már minden rendben lesz. Legalábbis, eddig a napig. Mert oké, hogy ha részeg és bénázik, ha éppen kibújt a farkasbőrből és egy kupakot nincs ereje lecsavarni, de józanul, tiszta fejjel ekkora kreténnek lenni, még saját magának is külön művészet. Fújtat egyet, orrnyergét dörzsöli meg, miközben ujjaival a telefon hátlapján kocogtatja körmét, amit még nem rágott le.
- Minek neked telefon, komolyan – és ilyenkor van az, hogy az emberek a felénél felveszik és akkor kínosan valahogy menteni kell a helyzetet. Szerencsére maximum az utolsó szó hallatszik be, ahogy végül kapcsol és felveszi. Felcsillan a remény, hogy valaha még látja Bogolyfalvát és nem lesz biodíszlet különböző osztályokon. Tény és való, kényelmes az ágy, el is alszik rajta ha kell, és este a biztonsági őrök bizonyára kikísérik szívesen, de addig nem várna.
- Sziaaa – mintha a másik nem éppen minden haragját próbálná a telefonon keresztül a nyakába zúdítani. Ó érzi ő, csak inkább nem foglalkozik vele, hiszen szükség van rá, nagyon is, hangja vidám, mintha ezer éve nem beszéltek volna, nem pár órája, amikor elköszönt. - Igazából, eléggé fáj, szóval lehet mindjárt meg is történik – pillant le, a sok séta miatt már érzi, de hogy leszakadna? Dehogy is, viszont a költői túlzás nagyon is kell.
- Figyelj, égető szükségem van rád. Tudom, rettentő elfoglalt ember vagy, de… nos, majd szépen kérem – mézesmázos ugyan nem, de hízelgő, mindjárt bókolni is kezd, ha kell, de nem, csak nagy levegőt vesz végül.
- Az a nagy helyzet, hogy mennyire vágod te az IKEA-t? Mert azt hiszem, vagyis nagyon úgy néz ki… - mert akkor maradjon egyenes és mondja ki. … - Hát eltévedtem. Itt ülök egy fasza matracon és abban reménykedem, hogy leszel-e a hősöm – nem. Vagyis de, mert addig nem fogja békén hagyni. És akkor most jöhet a röhögés, kicsit eltartja a fülétől a telefont, mert érzi, bármi is lesz, az hangosan csapódik majd vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Lehet, hogy mégis kellett volna az a húsgolyó, mert akkor nem érezné azt, hogy mire bármi is történik, az éhenhalás szélére kerülne. Még csak az kéne, hogy a fáradtság mellé még az is odaüljön és akkor hisztizik majd, mint valami hülye picsa, mert már menne nagyon. Amúgy is, csak hát van egy olyan bibi ebben az egészben, hogy valahogy meg kell fűzni a másikat. Lehet Baj-t kellett volna hívnia, de mivel úgy gondolta, lehet ott van nála az a pasas most is, nem kellene belerondítani. Viszont kevésbé lenne fájdalmas és kínszenvedős, az tény. Jót röhögnének, mert ezen már csak azt lehet, semmi mást. Most mit bánkódjon, bosszankodjon, mert lehetne az is, hogy most ő vörös fejjel kiabál, üvölt, de semmi értelme. Mindenre van megoldás, melyik hogyan könnyebb. Talán Denis épp a legnehezebb fokozat, de aligha lehet fokozni már a dolgokat. Még mindig nem dobta ki, még akkor sem, amikor bizonyára eret vágott volna a másik attól, ami hangulatot vitt a házba. Viszont változott, ott már biztosan otthon érzi magát és rég nem visít azon, ha lengébb, vagy épp semmi se takarja. Ellenben, most jobban izgul, mint valaha.
- Hogyne. Arról vagyok híres – mármint a kirabolásról. Leülni a sarokra még oké, más nem nekiáll kornyikálni és kiírja, hogy egy ötezresért abbahagyja. Vagy mást is lehet a sarkon keresni, csak éppen ahhoz még nagyon nappal van. Nem mintha gyomra lenne rá.
Amint leokézza – aházza, pontosabban –, hogy vágja a helyet, már bele is csap a közepébe. A csend frusztráló kicsit, majdnem hallozni kezd, amikor a másik mégis megszólal.
- Itt vagyok az IKEA-ban és eltévedtem. Órák óta keringek, mint gólyafos a levegőben és nem találom a rohadt kijáratot – elismétli hát, ha kell hatszor is, mert megérti, ez a hihetetlen helyzet, nem az, hogy Jóska UFÓ-t lát. Feljebb csusszan az ágyon, lábát mozgatja a ritmusra, lassan mint valami gyerek, akinek az anyukája nevét mindjárt bemondják a hangosban, hogy ugyan keresse már meg.
- Ez halál komoly, Denis. Nem a csodára várok, hanem rád. Vagy felőlem lehetsz csoda is, csak gyere – légyszi? Tenné hozzá, de mégsem. Választ nem kap, csak a várt röhögés tör ki. És nem marad abba, mintha csak egy várakoztató zene lenne, csak itt senki sem zongorán kalimpál.
- Csak nyugodtan, én ráérek – de azért az ő arcán is ott bujkál a vigyor, meg prüsszögve röhög egy sort, bár neki nagyobb a kínja. Sóhajt egyet, nemes egyszerűen végigfekszik az ágyon, aztán vár és vár. Majdnem észre sem veszi, hogy beszél ismét.
- Megvagy még? Oké. Már kezdtem aggódni, hogy ma öllek meg – szusszan egy nagyot, mintha aggódott volna. - A pokolban. Vagyis nem, ez Budaörs. Öhm… hálószoba lakosztály, kurva nagy ágyakkal? Nem tudom a címet – néz körbe, majd vissza a mennyezetre. - Akkor megmentesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az biztos, hogy nem unatkozhat mellette. Noha, minden bizonnyal, amikor felkaparta a szökőkút mellől, tuti nem erre számított. Nyugalomra, egy csendes valakire, aki hálából mindig főz, rendben tart mindent és ez így is van a mai napig, most is van kaja a hűtőben, rend is van, ellenben csend? Aligha. Vagyis félig. De semmiképp nem a nyugalom, az biztos. Rosszabb is lehetne, ez tény, ordíthatnának egymással minden másnap, ehelyett a röhögését hallgatja. Ez egy jó skill, hogy már az elején is sokszor sikerült neki nevetésre bírnia, most is megy, más kérdés, hogy nem viccel, hanem halálosan komolyan közli, hogy mi történt vele. Ha nem lenne pénze hazamenni, nem hívta volna, simán felül a vonatra, megbüntetettei magát a vasúttal, majd másnap kifizeti, ezen nem aggódik. De ajtót nem talál, nemhogy vonatot. Vagyis vonat van, fából, valahol a játékok között.
- Dehogy ölsz meg, tudom, hogy szeretsz – mégis, igaza van, abban, hogy beletoppant nem egyszer abba, amikor épp kikapcsolna. Isten lássa lelkét, már többször próbál olyankor lebegve közlekedni és levegőt se venni, vagy a maga módján ugyan úgy lemenni alfába, csak az ember nem ezt jegyzi meg, hanem azt, ha valami történik. A halál gondolata majd ott lebeg megint, kérdés, vajon mennyi marad belőle. Lehet elég lesz a végére egy gyufásdoboz.
- Nahh – mocorog ültében és kezet vált, mert a másik már zsibbad. - Tudom én, hogy milyen hatalmas tanári szellemed lett, de ebből nem akarok tanulni – mindjárt nekiáll duzzogni, viszont nem, ez még a kérlelős hangneme, amikor szépíteni próbálja a helyzetet. - Bármit megteszek? Próbáltam megoldani én egyedül – annyira, hogy menten át lehet írni a lakcímét erre a helyre. Komolyan, mit tudna még mondani? Ezer dolgot, de azért na, kicsit maradjon tartása is, bár nincs sok. Lehet inkább megint nekiindul, de érzi, akkor ugyan úgy felhívná, csak jóvalta hisztisebb hangnemben, hogy akkor eddig bírta. Az emberek nézik meg, vagy az ágyat, miközben próbál békés arccal kommunikálni.
- Hogyne, máris. Igazából tök mindegy, hogy hol nem tudom, merre van a kijárat – tápászkodik fel, nyekeregve pár sort, mert a tagjai elgémberedtek. - Majd összezsugorítod és beletesszük szatyorba. Tudsz te ilyet – beszél erről úgy, mintha teljesen természetes dolog lenne mágiával megoldani. Akkor már menten néz új konyhapultot is, szekrénysort. - Esetleg nézhetnék egy nagy kádat is, hogy végre tudjak hemperegni benne – dobja be, hogy ha már székek, akkor a fürdőszobában is lehetne valami új. A kocsira támaszkodik és elindul, bár fogalma sincs, hol a konyharészleg. Mindegy, majd megleli.
- No, beleférek az idődbe? - csendben van, bár ez nem újdonság. Talán letette valahova a telefont és hagyja a faszba, kitelik tőle. - Hallooo – csak ne merüljön le addig, bár ahogy nézi, ez nem fenyegeti.