Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sosem késő fejlődni, azt mondják. Ő most érezhetően megrekedt és nem képes előre haladni, mert vagy saját magát tartja vissza, vagy más. Nem tudja, mikor lesz az, hogy elindul, hogy halad ismét és fejlődik. Nem tud semmit, csak azt, hogy az idejét, amit egyedül tölt – amiből rengeteg van –, szeretné valamire felhasználni. A növények lassan kikergetik az üvegházból, mert már nincs mit vagy még nincs mit ott tenni. Soha ilyen friss földben, teleöntözve nem álltak, mint mostanság. A ház is rendben van, ha jobban hozzáér, akkor már-már betegessé válik és nincs kedve azt hallgatni lakótársától, hogy mit és hogyan cseszett el. Vannak még dolgai, kötelességei, de hétvégente szabad, viszont inni sem ihat, mert annak már egészsége látja kárát, hát még másnak még jobban. Kell egy fék és egyben egy gáz is, így eljött ide, ahogy elmegy majd egy másik helyre. Szeretne beszélni arról, hogy mi van benne, de akinek akarná, akiknek, azoknál feleslegesen tenné. Majd keres erre is valakit, szakembert, ha készen érzi magát rá.
Arra viszont már igen, hogy átlépje a küszöböt és hangosan köszönjön, hátha van is valaki erre. Nincs tömeg, nem tolonganak, valahogy érzi, hogy nem ez az ász az üzletek között. Mégis, a faillat, meg úgy az elrendezés is kellemes, kellemesebb, mint bármelyik mágikus bolt, ahova betér. Kicsit azt hiszi, hogy nincs is ilyen helyen, hanem csak egy nevesincs faluban, ahol mégis minden átlagos. A hang felé fordul végül és egy igencsak nagyra nőtt férfi lépked elé. Pislog pár sort, majd végül mégis kellemes arckifejezést húz magára, ahogy közelebb lépked. Kicsit fura az, hogy mit kér, így szokványosan babrál valamit, most épp ujján kaparászik egy darabka leváló bőrt, végül mégis megszólal.
- Segíteni, igen – bólint, mintha ez lenne a válasz. De nem. Gyorsan kapcsol is. - Mármint én… öhm. Ez furán fog hangozni, de szeretnék tanulni pár fogást. Nekem nincs mágiám, nem értek a fához, szeretném kicsit lefoglalni magam ééés arra gondoltam, hátha keres segédet. Nem kell nekem pénz, én viszont szívesen fizetnék érte – pillant ismét felé, majd nagy levegőt vesz. Egy kicsit hadart. - Nem konkurencia kívánok lenni, csak fejlődni – egészíti ki, mielőtt azt hiszi, hogy versengeni kíván a végén. Arról szó sincs, bár az is kicsit abszurd, hogy nem kerti bútort vagy étkező készletet kér. De a kérdés mindig ingyen van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem volt sem titok, sem nyílt tény, hogy mire képes, ugyanis elengedte vagy nem volt épp olyan állapotban. Tény és való, hogy sok-sok éve azonban főleg volt idő és alkalom arra, hogy megmutassa, mire képes. „Kapcsolatai” nagy részét is onnan szedte össze, mikor mennyi időre, aztán mikor bemarták, ez elszakadt. Itt, csak olyan „wish-ről rendelt” másolat ha akad, mégis, Dórának még ez a fajta is meglepő lehet. Nincs különösebb ok vagy épp a szenvedés huszonhatodik fejezete, egyszerűen csak ezt akarta. Hektikus, hogy mikor és mit akar, hol jobb, hol rosszabb, de az, aki a felszínen van, semmi mást, csak a jóleső bizsergést, amely fel-felfut a gerince mentén.
- Ó, ez megnyugtat – nevet vele egy sort, majd az italokra pillant. Nem semmi, azt kell mondani, ez tipikusan az az ital, amit normál esetben elutasítana, mert túl erős az ő szervezetének. Az sem a legjobb, hogy bájitala mellé fogyaszt bármit is, csak éppen nem hallotta volna, hogy tilos, így aztán, mostanság nem is volt rest meglépni azt. Nem lesz jó vége, csak a mai estének, reméli. Az, hogy hol fetreng majd, már más kérdés.
- Szerintem és lepörkölném a szemöldököm, amit meg szeretek, így… ja – tehát vár. Nem kell sok, hiszen nem az a cél, hogy a pokol itala legyen, így egy apró kóstolás után már tudja, ez ütni fog. Csak az íze kedvéért, de tudja, ezt nem nyalogatni kell, akkor sokkal rosszabb. Ivott ő már elég pálinkát, aminek a hőfoka kiégetne bármit, így aztán tudja, hogy lehet kellett volna kérni kísérőt, de nem akar gyengének tűnni, mintha bizonyítani akarna a nőnek. Nem akar, csak nem is tudja. Koccannak a poharak, ahogy biccent, majd épphogy ajkaihoz emeli, mire Dóra már dönti befelé. Elmormog egy „hűbazdmeg”-et halkan, majd nagy levegőt véve, követve a másikat, csak dönti lefelé. Az utolsó korty marad szájában és marja ki az utolsó ízlelőbimbóit, miközben a poharat leteszi. Egy nagyot nyel, teste megrázkódik kissé, érzi, ahogy mászik lefelé benne az alkohol, kimarja magának az utat.
- Ez méreg, nem ital – köhint egyet, amint lenyelte az utolsó kortyot. Ha a nőt nem, őt ez most megütötte. Már érzi a zsibbadást, ahogy saját ajkába harap, ott szokta először megérezni, hogy spicces. Aztán szép sorjában mindenhol. - De kurva jó – jegyzi meg, szinte már kimondja, hogy még egyet, de a nő megragadja a karját és húzni kezdi. Még szerencse, hogy nem esik hanyatt.
- Megmártózniiiii? - kihúzza a tömegből, el a zenétől, ahol most pörögne. Leesik neki, hogy mit szeretne, a nap utolsó sugarai még tökéletesen megvilágítják, ahogy vetkőzni kezd. Megállva esik le keze maga mellé, ahogy megmoccan benne valami és nem az ital. Feje billen kissé oldalra, hogy a ruhák darabja a földön végzik és ha nem szól hozzá, ő elnézelődik még egy ideig. Fejét megrázva pislog az arcára.
- Lemaradtam, mi? Ja, várj, mindjárt – rég nem az, vagyis de, de nem akkor, amikor agya kikapcsol. Ujjaival szedi szét a gombokat, löki le vállairól az inget, hogy nadrágja övével hadakozzon, sietve. Mintha hirtelen és gyors menet készülne, végül felröhögve követi a másikat a vízbe. Ő, attól félni? Soha.
- Jól van már na, itt vagyok. Ennyire hiányoztam? - vigyorog a másikra, majd egy az egyben, lábát betámasztva kapja az ölébe, készen állva arra, hogy a vízbe dobja, de egyenlőre csak fordul vele egyet. - Inkább neked kellene félned, mit szólsz? - dob egyet rajta, majd gyalogol beljebb. A zenét innen is tökéletesen hallani, a hűs víztől testére libabőr költözik. - És most? Pancsolni szeretnél? - pillant le rá, vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak a fejét vakarta majdnem, ellenben szemöldökét emeli meg arra, hogy a kicsi micsoda következtetéseket tud levonni abból, hogy csak a kutyára pillant. Neki ez még macskából sem nagyon megy, Chewie-t is csak azért tudja, mert már időtlen idők óta vele van és tudja mi van a „szoknyája alatt”, de idegen macska… ez nem az ő sportja.
- Wáó. Ez nem semmi. Lehet később is állatokkal kellene foglalkoznod, nem gondolod? - ki tudja mi rejlik benne, mihez akad majd még később tehetsége. - Öhm, nem tudom. Azt igen, hogy kábé 8 hetes koruk után lehet úgy örökbe adni meg ilyenek. Szóval akörül lehet – bőven gyerek még, ahogy a kicsilány is, de az ilyenekből szoktak a nagy és hosszú barátságok szövődni. Elmosolyodva bólint arra, hogy jó dolga lenne az ebnek, bár nem akarja a varjút a karóra ültetni, hogy csak kezdeti lelkesedés. Nem, biztos nem.
- Bizonyára lehet. Keresünk majd, igen – bólint egyet, hogy ezen ne múljon, keresnek majd képeset, nem képeset, mi itt erre a divat éppen. Hagyja, hogy játsszon kicsit az ebbel, nem szól rá, ha ugrál, hiszen nem rombol, a kiskutya is vígan pattog pár sort, bizonyára nagyon jönne már ki, hogy kifulladásig rohangásszon vele. Talán nemsokára, még bármi lehet a végéig.
- Háááát… igen. A nőknek ez ilyen speciális képessége, hogy a végén mindig meggyőzik a férfit. Később majd neked is lesz és majd megtudod, hogyan kell mindig nyerni – nem akar abba belemenni, miért és hogyan, na meg mik az indokok, érvek, elég lesz ezt majd később, valaki másnak. Valahogy az, hogy ő ezeket a kicsike felvilágosítsa az OLYAN dolgokról, nem éppen esedékes. Fogalma sincs, mit kellene mondani, ráadásul a lányok dolgaiból sok mindent nem is tud – és nem is akar –, ezt majd az akkori, női kollegára hagyja szépen. Majd a fiúknak ad pár tanácsot, ha eljön az ideje. A sebre való tanács legalább időszakos, bár lehet ezt egy kicsit túllihegi, a saját sérüléseit sem szokta elviccelni, ha látja, hogy komolyabb. Az ilyen karcolásokat észre se veszi már.
- Nálam nem anya, hanem a lakótársam nyúzna meg. Egy macskánál könnyebb, viszont a kutya még rághatja a bútort. De lehet rá elvileg valami varázslat, amitől egyben marad, szóval, ne ezen múljon. Meg egy bútort ki lehet cserélni meg ilyenek – mutogat is mellé, mert hát még az is ott van, hogy mágiával hozzák rendbe és akkor pénzt sem kell költeni rá. Lehet így kicsit majd bajosabb lesz a kutya dolog, azonban ne ez vegye vissza a kedvet a szülőnél sem. Amint odakerül, úgyis mindenki imádni fogja.
- Nem is kell miért. Ha ő, akkor ő, ugyebár – felesleges keresni az okot, ha már kész van a válasz. Abban is biztos, hogy lefoglalják egymást bőven. Tovább lépkedve néz ő is a papagájok felé. - Ahh, és tényleg. Ahol laktam, ott két utcányira volt egy bácsi, akinek sok volt. Meg pávák, hattyúk, na de oda apám félt bevinni mert mindig papagájt akartam utána, hogy megtanítsam beszélni. Sosem kaptam, madarat sem – most pedig, igazából van is, meg nem is, elvégre lakótársa hárpiája ott van és nem is akarna többet. Nem madaras típus.
- Rendben, akkor a tacsi – bólint egyet és már fordul is. Mivel a lányka még kicsi, bőven kellett, hogy valaki kísérje, csak úgy nem is kapott volna nagyon semmit. Így kapóra jött minden. - Intézem a dolgokat. Ezért is mondtam, hogy jövök – azzal már a pulthoz lépve kezdi is, mind papír, mind bármi, ami csak kellhet. Kicsi füllentés belefér, hogy szegről-végről még rokonok is, azért kísérte, de a végeredmény az, hogy a kezében tartva az ebet, a többi dolgot pedig a karjára akasztott szatyorban tartva lép ki a lánykával az üzletből.
- Nos, készen állsz az első sétára? Nem volt szívem dobozt kérni neki… - bár lehet, hogy a kutya nemigen lesz benne partner, de leguggolva adja rá a kis nyakörvet, akasztja rá a pórázt és adja át jogos tulajának.
- Mi lesz a neve?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Késésben volt reggel, sosem gondolta volna, hogy futólépésben fogja megtenni a távolságot a kastélyig. Ilyenkor jól jönne, ha lenne egy lakosztálya, ahonnan kényelmesen kisétálhat nyújtózkodva az első órára. De mivel ismeri magát, sosem élt vele, továbbra is távol és biztonságban jó neki, amikor hívja az ősi ösztön. Mégis kényelmesebb lett volna, mint kissé lihegve beérni és az órára sietni. Az egy dolog, hogy a diák késik, na de a tanár is? Felettébb érdekes lenne, bár neki maradt ki pár fizika óra, mert a tanár vagy elfelejtette, vagy már más állapotban volt addigra. Na, olyan nem akar lenni.
A kimaradt reggeli hiánya azonban kínzóvá válik végül ebéd tájékra. Így bár mehetne haza, bárhova, ő a Nagyterem felé indul, annak reményében, hogy nem ma sztrájkolnak a konyhán dolgozók. Már az a pár illat is bőven elég ahhoz, hogy ott tartsa, hát még a látvány. Eléggé ösztönlénynek hat, ez tény, sok minden mozgatja azonban emellett is, nem kell aggódni. Csak ő még mindig az a fajta, aki hat helyett teszi és vígan belefér a tavaly előtti ruháiba is. Azért a biztonság kedvéért nyitja meg a kis jegyzetét, hogy hol is kell ma lennie és mikor, amit olvasva orra alatt morog egy sort. Majdnem elfelejtette a kicsiket a faluban, akiknek délután szakkört tart. No de oda sem neki, addig is rengeteg az idő.
- Én most ide leülök – lép a levitás asztalhoz megint. Lassan ebből divat lesz, de ez közelebb volt, no meg aki ott ül, igaz, mindjárt végez a tányérjával, alatta járt botanikára és most végzős. Így kellemeset a hasznossal, beszédbe is elegyedik, miközben tányérjára szedi az adagokat. Csak pár falat sikerül, annyira belemerül a témába, hiszen most fordult a kocka és ő tanít, a másik pedig hallgatja. Azonban amaz már siet is tovább, így elköszönve int neki, majd helyezkedik kicsit és kényelmesen kinyújtva a lábait, telefonját nyomkodva kezd eszegetni. Mintha csak ugyan úgy diák lenne, mi sem kényelmesebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A nap már jócskán a horizont alá bukott, a csillagok bújnak elő, melyeket tépett felhőfoszlányok takargatnak itt-ott. Nem ígér esőt a mai éjszaka, de érezhetően hűvös szellő kúszik be az épületek között a faluba, az utcákra. Az lakosok java már visszahúzódott a kellemesen meleg házaikba, hogy elüssék még a nap utolsó óráit, ki épp mivel. Akik még kint lézengnek, vagy haza, vagy másfelé igyekeznek, hangtalan és mégis hangos forgatag. Vidám, harsány nevetés és énekszó szökik ki a pubból, ahogy elhalad a közelében, az ajtó csapódik és a maroknyi fiatal elindul a falu vége felé, talán a kastélyba. Onnan már órákkal korábban eljött, eddig evéssel és jóféle beszélgetéssel ütötte el az időt pár végzőssel az utolsó évfolyamról. Hallgatta, hogy mik a tervek, álmok, miközben sört kértek és fogyasztottak. Nem leinni akarta magát, ez csak olyan kelléke volt az estének, semmi több, mivel evett, nem is érzi meg. Csak akkor, amikor könnyített magán indulás előtt, majd elköszönve bújt bele a vékony kabátba, amit azért vett fel, mert Hayden már megjegyezte, hogy pólóban nem kellene mászkálnia, mert fáznak azok, akik ránéznek. Kilépve kotor a zsebében, majd battyog vissza, hogy ott maradt öngyújtóját szedje össze a dobozzal együtt. A kor ugyebár. Immáron véglegesen elindulva gyújt rá, ráérősre véve lépteit, egyszeriben kerülővel indul egy körre a faluba. Az idő neki kellemes, az Újhold összetéveszthetetlen energiái járják át és ilyenkor hegyet mászni is tudna, hát még szép, hogy kint tölti az időt, míg lehet. Nem húzza a feszült ciklus idegeit, nem kínozza semmi olyan emlék, kép, amelytől összeszorulna a mellkasa. Akárhogy is nézi, minden nappal egyre könnyebb és egyre haloványabb egy rész, amelyet sokak szerint már ki kellett volna rég dobnia. Nem tudja eldönteni, hogy ez így jó vagy rossz, ugyanis az elfojtás hozott pár, kellemetlen mellékhatást, az ürességet, így erről majd jó lesz, ha előbb vagy utóbb beszél valakinek. Majd. Most szeretné kiélvezni, hogy jó.
Befordul a sarkon és az első kukánál kidobja a csikket. Hall valakit a közelben neszelni, de míg konkrétan nem neki szól, nem foglalkozik vele. Egy pillanatra akad meg rajta a tekintete, úgy néz ki, hogy ő ma már nem szomjas és már rázza is a fejét. Ismerős momentum, de lekopogja, vagy egyre ügyesebb részeg vagy tényleg nem iszik már annyit. Azért kicsit lassabban lép tovább, ha elesne, azért még lelkiismerete akad, felsegítené.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Van az a pont, amikor éjjel van, már megnézted az összes meme-t, cicás videót aznapra és random pörgeted az oldalakat csak. Ilyenkor jönnek a kétes Wish és AliExpress hirdetések különféle játékszerekkel, a fekete humor, amit nem illik közösségben nézni, meg olyan cikkek, amiket mindenki letagad. Tökéletes randi, szex, ruhatár, pattanásnyomogatós videók és receptek. A babaételeket nem érti mai napig hogyan érte el, talán arra gondolt, ha egyszer nem lesznek fogai, mit tudna turmixolni vagy eleve a kicsikre gondolt Dimiéknél. Örök rejtély.
- Is-is. Nekem lehet jó, nekik lehet nem. Tartok egy próbát holnap, mit szólsz? Csinálok csirkét, zöldséget párolok, kis krémleves, aztán átviszem és megnézzük, melyiket vágják a falhoz. Na? - adja be az ötletet, nehogy valaki tényleg éhen maradjon, mert annál rosszabb aligha akadhat. Persze érti ő, hogy miért nem akarnak enni, ilyenkor van az, hogy a mama, szomszéd tányérja mindig ízletesebb. Amit nem evett meg annak idején, azt másnál igen. Ez már csak ilyen. Annyit megjegyzett, hogy mindent ehetnek a kicsit, csak kevesebb sóval meg cukor nélkül lehetőleg, szóval majd úgy kombinálja azt, amije van fejben.
- Ó, mert nem ismer engem – nevet fel, mert hát tény, ő sem tudna megenni, de hát mire nem jó a palacsintázó hétvége, a kenyér és bármi, amihez a lekvár megy. - Kár, hogy a sütikhez nincs érzékem. De ronda piskótát tudok, meg igazából… Nos, el fog fogyni az, bízd ide – persze nem úgy érti, hogy mind az összeset, az elég merész lenne még tőle is. Bár Dimi sejti, bármi, ami ehető, azt rábízhatja, megeszi még a spenótot is, csak kicsit hisztizik miatta. Vagy süt rá szalonnát és minden rendben van. Lehet a bánatát ő igazán nem italba, hanem ételbe dobja, de amit lekoplaltatott magáról, az üvöltve követeli a pótlást.
- Palacsintából nem is érdemes keveset. Korán kelek majd és akkor mire jöttök, már kész is lesz. Hozz abból a lekvárból is kérlek – mondjuk neki a kakaós az örök favorit, így azt is kell majd vennie. Ma csak azt, amiből alkot is valamit, de az majd az út végén megejti. Elgondolkodik az új dolgok lehetőségén, az ágyra pedig lecsap. Lehet, hogy valami ostoba dolog, de talán akkor másabb lesz éjjelente, talán megtanul újra aludni és nem forgolódva keresni. Ki tudja. Mégsem ezt, hanem kicsit másabb részét ragadja meg a történetnek.
- Tudom, tudom. Még emlékszem rá milyen – és ezt lehet bármire érteni. Vert már elég szöget a szobája falába, mikor fel-felakaszt képeket, kaspókat, szóval… hol is tartott? - Az micsoda? Várj… az a másik iskola, ahol művészkednek? - értetlenkedik egy sort, miután elengedi a mentőakció után.  Most nem esik le neki, nemhiába, a pálcikaembere kevés lenne oda.
- Hát ez egy jó kérdés… - néz végig a kínálaton, majd szusszan egy nagyot. - A hamburger vagy valami keleti dolog ami foglalkoztat most. De azon belül, nem tudom… Te mit? Adj ihletet – fordul felé, mert épp ott tart, hogy azt a marhás burgert fogja enni gong bao csirkével és az lehet nem jó ötlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem lepődött meg, amikor felöltött, bár aligha indult el az év, az idő még túl jó ahhoz, hogy bent tespedjenek, így menni kell. Vagyis menni akarnak. Eddig bízott a másik választásaiban és hagyta, hogy vezesse; nem is csalódott. Bár a legtöbb helyen vagy a környékén járt már, elég más felnőtt fejjel, más élethelyzetben végigmenni, mint gimisnek, gyereknek. Mást lát a szem, más az érdekes, amit akkor fintorogva nézegetett, azt most megélte. Így hát, ráhagyta, hogy bökjön a térképre és már mehettek is. Fogalma sem volt, mibe mászik bele.
Arca nemes egyszerűen azért nem tükröz semmi jót, meg a hoppanálás utáni pillanatokban szeretné nem lehányni a másikat. Elengedi, hiszen ehhez kapaszkodni kell, majd ellépve vesz pár nagyobb levegőt. Csak egy köpés lesz végül, a gyomra megnyugszik, szédelgése az, amely jobban kitart. Hiába. Ha minden nap, legalább ötször tenné, akkor sem szokná meg és nem is fogja. Mágiamentes – a farkast kivéve – szervezete nem fogadja be, mint valami idegen test, újra és újra begyullad és kínozza. Szerencsére a faluban – városban nem kell, ha meg utazik, többnyire ott a vonat. Viszont be kell látnia, könnyebb így ideugrani és vissza, csak éppen ügyelnie kell. Menni fog ez.
- Én mindent elhiszek, öt perc múlva. Addigra leszek jobban – bólogat, majd követi, a hangok irányába. Mert vannak. Egyre hangosabb zene, mert ez valami zene, csak nem ismeri fel. Aztán mégis. Szemei nyílnak nagyobbra, amikor végül valami istenverte fesztivál bontakozik ki előtte, de nem nagyszínpad és társaival, hanem az a hamisítatlan vidéki elánnal: a kábelek a földön futnak, valaki dobott rá valami szőnyeget, a savanyú sörszag kajaszaggal vegyül, egy kisöreg pedig valami veszett táncot jár vagy lehet áram rázza. Ajkai nyílnak el, ahogy végül Aleksz felé fordul.
- Hova a jó istenbe hoztál te engem? - ekkor esik le neki a mulatós üteme, talán valami roma nóta, nem ismeri fel, mert a hangosítás is vidéki, kicsit torz, kicsit hangos. Még nincs itt a fő attrakció, ezek szerint, jobb is, ha nem egyszerre kapja meg. Arca megdöbbent vonásait járatja körbe, ahogy forog, nézi a standokat és nyel egy nagyot.
- Hát imádom – nevet fel végül. Nincs az a rosszullét, amit egy jó kaja ne ütne ki. - Úristen, van lánchinta! - mutogat, mint egy gyerek. Akkor kell lennie savanyú cukornak, valami street food utánzatnak, mindennek? Megragadja a másik karját és elindul. Ennyi volt a bámészkodás.
- Honnan jött ez neked? Vagy most… miről maradtam le? - áll meg a sor végén, ami a kajás pultot jelzi talán. Vagy italt. Bánja fene, ameddig nem kap választ, körbeforog ismét és nevet. Mintha csak hazaért volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felnyúl, mintha érezné, hogy össze van borzolva és megigazgatja azokat a szemöldököket. Nemigen foglalkozik vele, még gimiben volt mánia egy időben, hogy ki-kitépkedtek darabokat belőle, de miután mindig ordított, ha ezt tette, hamar felhagyott vele. Külön öröm, hogy a természet megkímélte és nem nőtt egybe, vagy olyanra, mint valami bokor, így aztán jó ott és úgy, ahol van.
- Hát köszönöm szépen. Én vigyázok – más kérdés, hogy amikor megtörténik a baleset, épp nem vigyáz. Inkább figyel az italra, mint bármi másra és az nem is engedi kalandozni. Kimarja torkát, gyomrát, az odáig vezető utat. Ez a folyékony tűz, meg van róla győződve, mégis megpróbál nem vinnyogni és torz arccal haldokolni. Mimikáját feszíti meg, ahogy végül enyhül az ital aromája. Kellett volna kísérő, úgy egy vödör víz vagy édes lőre, azonban nem kér ki semmit. Ideje sincs nagyon rá.
- Ezt is túl lehet élni – de azért, amikor a lány elfordítja a fejét, egyet azért még némán kiált, vagy csak hűti a nyelvét. Tényleg túléli, eldönti, hogy azért mégis kéne valami, ekkor azonban már húzzak is. Nos, ha már víz, majd nyel pár kortyot úgyis, ahogy ismeri magát, így aztán bőven
- Jó, jó, jó, megyek én – mintha komolyan valami akció lenne vagy vad buli, pedig csak a víz. A bikini a ruha alá rejtve hatásos kis ötlet, azonban ő erre nem gondolt, megoldja másképp. No nem csupaszon, az értéket kitéve avanzsálja a jelenlegit annak, csak felsőtestét és lábfejét csupaszítja le.
- Az ujjaim öregek már ehhez – arra persze csak nevet, hogy segítsen-e, mert végül hamar megvan, minden landol a földön egyelőre, hogy egész lényét, de egyelőre csak lábait engedje bele a vízbe. A hideg rögtön felkúszik, hátán, karján libabőr telepszik meg. Mégsem áll meg nyavalyogni, az erős ital bőven fűt rajta annyit és úgy, hogy már ne érezzen semmit fagyosnak.
- Cápák? - néz le, fordul körbe, amennyire tud vele és visszapillant rá. - Te mit szívtál? A Balatonban delfinek élnek, megmondta a Kozsó is – kényelmesedik el közben a karjában Dóra, bár nem sokáig. Azt mondják legjobb hamar túlesni rajta, így segített neki. Nevet hangosan, majd amint felbukik, úgy veti magát ő is a vízbe: mellette csattan, így kap még egy adagot, amit fröcsköl. Pár másodpercig siklik, úszik a felszín alatt, majd felbukkanva áll fel és rázza meg a fejét. Vizes tincsei állnak annyi felé, amennyire csak tudnak, de hamar nyúl oda és lapítja azokat a fejére, miközben visszalépked mellé.
- Ugyan. Te akartál pancsolni, szóval csak segítettem – vigyorog ismét. Az ital immáron fejében lekapcsolta azt, akit már régen a semmibe akart űzni. Nincs a bociszemű, szomorú mosolyú kis senki, most úgy érzi, hogy kiszabadult végre és azt tehet, amit csak akar. A zene ritmusára mozdul a vízben, majd áll meg, amikor Dóra hátranyúl. Végignézi, ahogy végül lekerül a bikinifelső lekerül róla, szabaddá téve a melleit. Nos, nem rejti véka alá, hogy most biztosan nem a szemeibe bámul, csak ezután vezeti arcára a tekintetét. Egy időre.
- Ó, hát ilyet én nem tudok – pillant le csupasz mellkasára, amire ráfog, mintha hasonló dús keblei lennének. - Szeretnéd, hogy elkapjalak? - mire azonban meg tudná tenni, eltűnik. Csak az apró textil marad, amit felvéve nézeget. Elvigyorodik maga elé, amikor hallja a vizet, ahogy felbukkan. A válla érintésére fordul hirtelen és kapja el a derekát, majd rántja magához, szorosan. Közvetlen közelről fúrja tekintetét az övéibe.
- Megvagy. És most? Játszol tovább? - tartja derekánál fogva, csúsztatja fel mégis rajta finoman ujjait. Szabad kezével finoman tűr el arcából pár kósza tincset, majd hajol közelebb, de egyelőre csak nyaka bőrére szusszant, mintha most ő akarna játszani. Egészen mást, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- A csótány nem a rondaságáról híres első sorban. Túléli az atomcsapást és két hétig elél a feje nélkül. Nos, a fejem még megvan, a többi sem kísért, de azért na, érted – vagy nem. Egy kicsit belekeveredett a végére, mégis a lényeg a túlélés. Vagy valami hasonló. Nem büszkélkedik, mert őszintén nincs mivel, annyira nincs és arra pedig nem fogja a mellkasát veregetni, hogy tessék szépen megdicsérni.
- Hát el is találtad. Messze van az még – vagy inkább el sem fogja sosem érni. A tökéletesség furcsa dolog, vagy elhiszi valaki, hogy az, vagy tényleg az. Nos, az ő történetében, ahol többen voltak, bőven nem ő volt a tökéletesség és továbbra sem az.
- És ha tényleg hiányoztál? Sosem tudhatod – mert tény és való, hogy nem írtak egymásnak kilométeres leveleket, azonban sokszor jutott eszébe, amikor éppen erre járt. És akkor még nem is ő állt hozzá közelebb, hanem akárki más, így aztán erre nem tud választ adni. Tény, amikor elment és ahogy, amiatt, bizonyára szerzett olyanokat, akik nem zárták, zárják a szívébe, azonban nem ezen múlik, hogy most itt marad vagy sem.
- Úgy, hogy te jól vitted és viszed. Az előző is biztosan, mégis, sok mindent pakoltál bele. A kezedre áll. Mi ez a negativitás? - bagoly mondja, ugyebár. De ebben most nem érti, hiszen ha nem kell lehúzni a rolót, akkor nyilván nem csinálja rosszul. Vannak vendégei, bevétele, mindene. Szóval mi akkor az, amit ennyire savaz? - Na, így máris szebben hangzik. Üdv újra itt, főnök – mert nem felejtette el azt sem, hogy meddig dolgozott itt, még ha nem is hosszú évek, évtizedek távlata az. Az is egy másik korszak, az egész kezdete. Talán azt jelenti, hogy vissza kellene néha járnia ide és akkor el tudná engedni a mindent, újra tudná kezdeni? Jó kérdés. Enni jön, ez biztos.
- Ó, egy falu. Már jól hangzik. Lehet tudni merre van? - sejti, hogy valami isten háta mögötti dologról van szó. Még a végén kedve támad megnézni magának. Amerikában is a világ egyik végén volt, az is egy menedék volt és szerette. - Menedékház? Mesélj erről – meglepi mégis, hogy belevágott, na de mibe az jó kérdés. Érdeklődve figyeli, majd csóválja meg ismét a fejét.
- Senki sem születik tudással, ezt az internet már megmondta. Az a lényeg, hogy most már megy – kortyol ő is, követve a mozdulatot, majd mikor leteszi a poharat, a vállán ránt egyet.
- Semmi jó és közben van mégis. Tanítok, most már egy jó ideje az Előkészítőben kaptam gyakorlati helyet. Aztán végeztem ugye és gyakorlótanárként a Mágustanodában. Igazából nekem most ez az, ami megy. A többi… örülök, hogy lefoglalja az időm a két iskola – nem is bontja ki, nem szükséges itt elrontani a hangulatot. Inkább iszik ismét, persze, ha közben kérdez, válaszol. Csak magától nem nyílik meg ilyen téren.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nehéz ilyenkor belőni, hogy kinek mi lesz a jó majd a későbbiekben és persze, ilyen apró kórban ráadásul még annyiszor változik, mint az időjárás. Mikor mit lát meg és tetszik neki, az jön. Nála is így volt, igazából a létező összes szakmát akarta magának, mert vagy látott mesét vagy épp azt, hogy épp dolgoznak valakik valamin. Akart ő varázsló is lenni, csak éppen nem úgy, ahogy ők itt művelik és persze, utána hamar váltott a kukásra. Sokáig akart kukás lenni, ha egyszer megunja ezt a világot, lehet belevág.
- Úgy bizony. Ilyen sokat tudsz már most, szereted is őket, simán. Azt mondják, ha olyan szakmát és munkát találsz, amit szeretsz, akkor nem is fogsz igazán dolgozni – jó kérdés, hogy neki ez sikerült-e. Néha nem is érzi annak, főképp a növényekkel mikor foglalkozik. Máskor nagyon is hosszúak a napok és az órák, de ez inkább a mindig aktuális állapota miatt változik ennyit. Annyi biztos, hogy ha nem szeretné, akkor nem csinálná. Még utolsó éve előtt nézegette a képzéseket és ha nem túlkorosan jött volna, még egyet vállalt volna. A tanulást is megszerette, de sok volt a jóból.
- Igen, akkor nem – bár ez csak egy erős tipp, ezt azonban nem osztja már meg vele. Tűnjön már határozott felnőttnek, vagy mi a szösz. Bár fordított esetben, ha más hozná be ide válogatni, ugyan így toporzékolna a választékot nézve. Jó, a halaknál nem. Azt sosem tartotta sokra, csak a tányéron. A könyv előtt azonban van még más is, így egyelőre azon foglalatoskodik. Amint visszakérdez, mikor lesz „képessége”, halkan felnevet. Most jobb, ha első meg második gondolatát el is ássa mélyre, így csak aprót köhint. Nem akarja a snassz „majd ha nagy leszel” mondatot elsütni, de okosabb és gyerekbarátabb hirtelen nem jut eszébe.
- Amikor majd kicsit idősebb leszel és lesz majd valaki, aki szeret téged és te is őt. Vagy nem lesz még, de már a küszöbén leszel. Hamarosan – nem tud jobbat, na. Ő a mezőny másik felén van, neki ezt jobb esetben elszenvednie kellene, nem várnia.
- Azt majd a kispajtás eldönti, mit akar rágni és mit nem – nyilván lesz elég játéka és akkor megkímélheti a bútorok életét. Ezt nem tudja megmondani és még megjósolni sem, annyira állattól függ majd. - Van elég bagoly az iskolában – egyszer tévedt fel a bagolyházba és inkább többet nem. Nem neki való, pedig félelme nincs, inkább a szagok amik kikészítették. A postára jár többnyire, ott is baglyok vannak, csak nem kell őket néznie és szagolnia. Elmosolyodik végül arra, hogy sajnálja. Ez aranyos tőle.
- Ugyan. Ismerem az akkori önmagam, nem figyeltem volna rá sokáig – jobb is volt úgy. Ahogy most is jobb lesz kicsit. Elindul elintézni a papírmunkát, ami csak szükséges. Nyilván arról már idefele beszéltek, hogy otthon megengedték neki, így nincs félelem benne, hogy olyat tesz, ami miatt majd dühös szülői leveleket fog kapni. Amint megvan, már ott is áll előtte. Az eb kíváncsian szimatol, kicsit izeg-mozog, de nem fordul ki a kezéből akkor sem, amikor átadja. A gyermeki boldogságnál azt mondják nincs jobb és szebb és ez valahol igaz is. Látja rajta.
- Csoki, szerintem. Az édes is, meg olyan barna is, mint ő – közben kisétálva nyit nekik ajtót és odakint várja be, hogy vissza tudja majd kísérni őt. - Akkor, megnézzük a könyvet? Vagy majd legközelebb?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sejtette, hogy szavai majd valami hasonlót váltanak majd ki a férfiből. Elvégre nem azért jött be, mert van egy kerti szettje, amit nem tud megjavítani, felújítani vagy épp mert mágiátlan, a leeső szekrényajtókat. Igaz, hogy Dimi is felvetette a dolgot és benne is van, nem árt mégis, ha kicsit okosabb lesz a dologban és nem úgy áll oda, hogy csak szálkát szálkára halmoz az ujjaiban és közben azt sem tudja, hogy merre van arccal. Nem tudja, nem ismeri a férfi habitusát, sem azt, hogy mennyire van benne akármiben idegenekkel, ha a munkáról van szó. Tudja, hogy sokan nem osztozkodnak, még tudásban sem, hát még ha munkáról van szó. Nem fog persze sosem pénzt kérni ilyenért, bárkinek is csinál bármit, ha fejlődik a témában, tőle sem kérne. Elvégre nem munkát keresni jött, az van neki bőven. Mégis, amikor akad szabadidő, valamit mindig csinál. Tudja, hogy nem minden pillanata egészséges, és nem is azért jön ide, hogy majd a másiknak ecseteljen közben bármit erről. Nem akar már szót emelni és témázgatni abban, arról ami elmúlt. Lezárta a dobozt és eltette, mélyre. Benne lapul minden és szeretne egy újat nyitni, amibe annyit jót tesz, amennyit csak lehet. A férfi csak nézi közben, már lassan kezdi magát kínosan érezni, mintha gyerek lenne és a tanár állna előtte, aki épp megszidni készül, mert nem teljesített jól. Nem meglepő, hogy amikor megszólal, hirtelen és mégis öblösen, összerezzen akaratlanul. Kicsit nagyobbakat pislogva mereszti rá a tekintetét, hogy akkor most küldik el a francba.
- Igen? - gondolatban már az ajtót keresi, amikor végül nem azt a választ kapja. Fellélegezve sóhajt egyet némán, majd feje már billen is előre, hátra, bólogat aprókat és végig, hogy veszi az adást. Sejtette, hogy nem olyan ember ő, aki csak úgy simogatja az anyagot és majd lesz belőle valami. Ó nem, elég a kezeire, tenyerére nézni, amiben a sajátjai tutira elvesznének, pedig alapvetően nem kicsi kezű ember. Olyan átlagos.
- Igen, inas. Azt hittem ez a szó kiment a divatból – hát ezek szerint nem. Tény és való, hogy nem olyan szakmákban mozgott eddig sem, ahol ezek eleve léteztek, így tudomása sem lehetett róla. Mindegy.
- Értettem, mindent – akkor jöjjön a fekete leves. - A fájdalom és az erő nem gond, azonban nem tudok mindig teljes lenni. Ezért szólok most, hogy amikor közeledik a Telihold, akkor jobb, ha erre sem járok. Utána azonban annál jobban fog menni. Így könnyebb lesz időpontot keresni és nem magyarázkodni, miért nem sikerül vagy épp nincs erőm – nem tartja magát olyan súlyemelőnek sem semminek sem. Átlagos, több nem is kell. Fogalma sincs itt milyen erő kell, így aztán ráhagyja ezt a dolgot. A kinyújtott kézre pillant, majd előretolja a sajátját és kezet fog vele. Tényleg elveszik benne.
- Meg – bólintva engedi el, majd pillant körbe. - Mikor lenne jó kezdeni? Most épp jól áll a Hold – de csak mosolyog, hogy ezt nem gondolta komolyan, viszont örömmel körbe néz, ha arra van idő. - És persze, mit kell szerezzek? A játszós ruha nem akadály, ahogy a szálkák sem, de ha van valami, akkor azt postafordultával be is szerezném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A beálló csendben fordul vissza előre, hogy lehetőleg ne lökjön el, félre senkit, mintha vak lenne és egyetlen irány csak oldalvást lenne. A tréfálkozást lassan erőltetettnek érzi, olyasminek, amit csak azért dob be, hogy újabb alkalmat kaphasson egy találkára, holott ez nem így van. Nem akar akaszkodni, ismét nem. Mintha csak megint az elején lennének, olyan. Tartózkodik, de egy része nagyon is engedni akar, nagyon is akarja azt, amit már jól ismer. Ez a változás benne, hiszen ez nem az eleje, hanem a vége és ami utána gördül le. Tehetetlennek érzi magát, ujjait akasztja a táskája szíjába és leengedi vállait. Megint fáradtnak érzi magát, még ha tagjaiban egy csepp sincs belőle, azonban minden máshol igen. Talán szerezhetne kávét, attól minden más lenne. Más. Nehezen gondol a változásra, azonban muszáj.
- A szerencse fia vagy, ki mondana neked nemet? - somolyogva pillant felé, hiszen nem szokott sok választási lehetőséget adni. Ámbár most nem utal semmire, hiszen tudja, az igazgató tanult ember, olyan, aki ha kutatást hallt, szívesen enged teret neki. Annak idején a saját ittléte is annak számított, hiszen a varázstalan vérfarkas a mágikus környezetben mi nem, ha nem egy hatalmas lutri? Senki sem tudta, mi lesz, hogyan lesz és most tessék: ha még csak egy út kezdetén, de itt sétál, kibírta, elbírta.
- Nem tagadom – semmit sem. Felesleges. Már rég nem próbál hazudni, nyílt lapokkal játszik, mert tudja, semmit sem veszt vele. Már nem. Bólogatva figyeli a szavait, hogy nem is rövid időre rendezkedik be. Átfogóbb időszakot ölel fel, így nem lepi meg a dolog, két hétből nem is lehet alaposan tanulmányt írni.
- Ohh, akkor szívesen írok pár sort én is. Vélhetően engem jobban meg fog viselni a következő év – nevet fel halkan. - Ha minden igaz, teljes állásban maradok – lehet egyszerűbb lesz egy naplót vezetnie, majd átadnia, hogy nyugodtan vegye bele a diákok eredményei közé, valamit biztos megdob majd a diagramok között. Fene tudja. Ha pedig ebéd, akkor már fordul is rá a Nagyterem irányára. Lépne, amikor megérzi ujjait a csuklóján. Bőre bizsereg belé, miközben némán szidja magát: ennyire vágyná az érintést? Nevetséges. Ujja rezdül meg, mintha csak emlékezne, hogyan csúsztassa feljebb ujjait, kulcsolja össze a másikéval, de nem történik meg. Lazán pihen ott, egy pár pillanatig néz csak le, majd apró sóhajjal emeli meg állát. Nem a falra néz, nem máshova, megkeresi az ismert íriszeket és sajátjait fúrja beléjük, miközben ajkaim lágy mosoly játszik.
- Nem lesz kellemetlen, nem fog zavarni. Az ajtó nyitva áll majd – mint régen. Akkor nem bírt beszélni, zavara mindig megfojtotta. Most is érzi torkában, de ez talán más. - De szólok, ha valami van. Ellenben nem zavarhat. Meg kell tanulnom létezni így melletted. Mert… nem menekülhetek örökké – hogy mi elől, azt nyitva hagyja. Elmondta már elégszer, amit akart, hogy mi lesz? Nem keresi.
- Találjunk egy jó helyet, ahonnét meg tudnak csodálni – nevetgél, mintha az előbbi komolyság eltűnne és tovább halad az áhított ebéd felé. Fogalma sincs, mi ez az egész. Ismét nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csendes, nyugalmas élet, másoknak unalmas, neki azonban már többet jelent, mint amit valaha jelentett. Elhiszi már, hogy mi az, amihez kevés volt, mi az, amihez majd nagyon is sokat fog érni. Magához akarja ölelni a jót, és csak a jót. Valahol, valakik biztos azt mondanák: eleget szenvedett már. Elég volt ebből. És ő nekik akar hinni.
- Ez nálam is így volt. Amit otthon köpködtem, azt a szomszédban két pofára tömtem – ott szebb volt az üres, fehér tányér, a foltos kanál is, hát nem finomabb az étel? Pedig nem lehet panasza, édesanyja tökéletes szakácstudománnyal rendelkezett és rendelkezik bizonyára a mai napig. Nem az étellel volt gond, a felszolgálással, bármivel. A gyerekek már csak ilyenek. - Akkor mondjátok azt mindig, hogy mindjárt jövök és hátha akkor kevesebb kerül a falra. Ellenben ha jó színekben pompáznak, akkor még fel is dobja a lakást – mintha azon múlna annak a háznak a fénye, hogy mi kerül a falra és az megy-e az alapozás színéhez. No meg, nem nehéz mágiával eltüntetni, fordított esetben sokkal rosszabb lenne, ha minden nap sikálnia kellene róla valamit. Akkor lehet, hogy morcos lenne kicsit, de a falra inkább és magára, a mágiátlanság miatt. Gyerekre sosem.
- Rendben van, akkor nem. Akkor se, ha kanállal kell enni, tepsiből. De majd nézek videókat – a neten már mindent IS meg lehet tanulni. Ha nagyon akarna, holnaptól tanulhatna burkolni, ácsolni, de még varrni is. Talán egyszer Róka mondta neki, jól állna neki a kötés, hát az is van. Bizonyára, ebből kiindulva lépésről lépésre sütemények is, így nem aggódik, hogy talán a következő olyan remekmű lesz, amelyre mindenki büszke lenne. Vagy nem, de ellenben finom. Annyi minden kerül terítékre ha egyszer odajut, hogy nem győz majd asztalt bűvölni hozzá. Hát még körbeülni.
Egyelőre azonban a terveket a szatyorba teszik. Bár az új ágy gondolata némiképp jobban felcsigázza, mint kellene, nem fog követelőzni, hogy mikor. Mondhatná, hogy már fáj a háta abban, de nem fogja. Vannak elképzelései, kicsit talán tágítani a szobán és olyan igazi, királyi méretűt bűvölni, amin kedvére fetrenghet és oszthat meg a macskával. Igen. Több fényt, tágasabb tért, olvasókuckót. Mindent akar hirtelen, de ejti le a dolgot, most már kerül elébe. Megnyalja a szája szélét.
- Burger. Nekem akkor jöhet az. A szívem még bírja, a kalóriákat pár nap és elégeti a Hold, szóval… - tény és való, van abban valamit, amit mond. Vigyáznia kell, tartani a szintet, mert ha romlik, onnan könnyen dől össze minden. De mint minden alkalommal, úgy újra és újra feláll a földről, túléli és létezik. Egy burger ezen most nem fog változtatni.
- Na szuper, akkor te azt, én brutál burgert fogok. Leszek egészséges és kérek hozzá édesburgonyát. Keressek helyet, míg vársz vagy majd tálcával totyogunk körbe és utálunk mindenkit, aki egyedül ül és társa csak a táskája? - pillant felé. Egyelőre nem mozdul, csak kinézi az irányt a kajáldához. A gyomra persze korog, nem is ő lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Végletekig tudom bírni, kivéve, ha épp hiszti napot tartok – persze, akkortájt is sokat nyelt, fogta vissza a vadállatot odabent vagy épp szükség nem volt rá, hiszen volt, aki megnyugvást adjon. Hol így, hogy másképp. Karok záródtak köré vagy csak hangjának kellemes dallama, amelytől visszahúzódott a vad, elkerülve, hogy egymást tépjék. Mostanság azonban senki sem fogja vissza, az pedig előtör, élesebben, mint valaha. Nem akar arra gondolni, hogy egy nap már nem fogja ismerni a nyugalmat, a békét, de benne van a pakliban, mint sok más. Érzi, hogy valami rezdül benne, de korántsem annak az ingere, hogy üvölteni akarna. Bírta. Bírja és bírná, ameddig világ a világ, azonban erről sem ő döntött. Kirántották alól a talajt és megint csak hagyta érvényesülni, pedig tiltakozni akart. Akar még?
- Rég volt az, hogy próbáltam elrejteni bármit is – hiszen ott volt az az éjjel, amikor még arról is lerántotta a leplet, amelyről valóban nem akarta, még ha nem is volt titok. És később sem, amikor hiába nyitott félve ajtót, hogy mi marad majd belőle másnapra, mi marad lelkéből, törött szívének darabjaiból, arcán öröm volt és mosoly. Hogy akkor élőnek tűnt a szürkeségben. Most is annak tűnik?
- Bizony – bólogat, amikor egy könnyedebb téma pereg le ajkain. Egészen biztos, mégsem meri még annak beállítani, ezért nem is kürtölte világgá. A diákok sem tudják, elég majd akkor, amikor hivatalossá teszik, mégis, boldog, hiszen végre elért valamit. Életében nem volt sok komoly döntés, mielőtt megmarta a farkas, aligha mondhatta volna rá valaki, hogy büszke rá. Link volt, olyan, akit nem átkarolni akart volna a másik, hanem megfojtani. Egy apró halállal került közelebb ahhoz, aki most áll és büszke arcot igyekszik vágni, csak épp nem ismeri, hogyan kell.
- Köszönöm – ingatja meg a fejét. - Áhh, én csak egy fasza estét akartam egy kempingben, de ez lett belőle – nevet fel, hiszen ha akkor és ott nem dönt úgy, hogy elmegy, elválik a csapattól, most nem lenne belőle semmi.
Lehet most is az. Hirtelen nem tudja eldönteni, ahogy megállnak végül és a közelség immáron kitartóan marad, öleli körbe őket a folyosó zsivaja, amit mégsem hall egyikük sem. Csak szavakat mond, ismét nem gondolkodva ejti ki azt, ami odabent van. És mert igaz. Nem menekülhet. Megtette már egyszer, akkor is véletlen találkoztak, akkor is közel voltak egymáshoz. Akkor is reszketett bensője arra, ahogy közelebb lépett.
- Mégis megtettem – egy ideig. Amikor elzárkózott a világ elől is, nemhogy előle. Lassan nyitott, végül pedig itt áll, felfelé pillant, talán kissé megszeppenve, értetlen. Ismét. A levegő akad benn egy pillanatra, ahogy megérzi mellkasában a saját szívverését: erősebb. Mintha feltámadna valami, amit már halottnak vélt: fájdalmasan szúr egyet, de ott van. Él.
- Hogy micsoda? - elveszik a szavakban. Ahogy eddig nem volt rá alkalma. Létezik olyan? Nem tudja elképzelni, nem is akarja. Arca kezd égni, ahogy érzi, hogy zavar önti elé. Értetlenül áll, hiszen aligha történhet vele ilyen, ennyi idő után és mégis. Elviszi innen. Nem tud mit szólni, csak felsóhajt, ahogy aligha, de megérzi homlokán ajkának érintését. Pillanatokra hunyja le a szemeit, keze kapna az ujjai után, de végül csak nagyobbra nyílt kékjeivel bámul rá. Egy bólintás, határozottan, szavak nélkül, mert nem fogja most fel ezt, miközben kapaszkodik a táska szíjába, mintha csak az tartaná a földön. Semmit sem ért, ismét nem. Elvinni, mégis hova? És miért? A közös ebéd gondolata száll tova, ahogy távozó alakja után néz. Valaki koccan neki, ekkor riad fel és rázza meg a fejét.
- Keresni – szusszantja maga elé, ahogy elindul a cél felé. Jobb lesz, ha lefoglalja magát, mára mindenképp. Tenyerét simítja mellkasára, a heg fölé, amely alatt érzi zavarának, érzéseinek gócpontját: mintha csak ugyan ott lenne, vadul kalimpál, a sötétben pedig apró fény pislákol, megmelengeti, még ha hamis is. Nem érti. El kéne engednie, és közben… Még ennyi idő után is?

//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Kettő műanyag edény pihen kezeiben, amelynek teteje még kissé párás, hiszen melegen tette el az adagokat. Egy gyöngyöző húsleves mindig jó, főleg a hővősebb napokon, igaz, most kénytelen volt összetenni a levesbetéttel, így a cérnametélt, a csirke, a sárgarépa lágy táncot lejt a műanyag rejtekében, miközben előre lépked. Alatta egy jó adag rakott krumpli, úgy néz ki, majd zöldség napot tart, bár a bele tett kolbászkarikák azért elárulják, nem lett vegetáriánus vénségére. Oldalán a táska, a boltba megy majd innen, kicsit kikopott minden, hogy a Hold után csak a szükséges utakat járta meg, pihent és javítgatta azokat, amiket kapott. Tegnap, ma viszont már bőven volt mindenre ereje, előtte is, viszont egy a meglepi ebéd ma sikerült. Sosem tud kicsiben gondolkodni, elvégre lakótársa elől sem zárja el az ételt, kidobni meg semmit sem szokott, főleg, ha előbb megvendégel mindenkit, akit ismer. Így esett az, hogy ha az iskolában nem lelte, és máshol sem, a könyvesbolt felé tart. Elfoglalt talán, nem is fog zavarni, ha így van, leadja a kis csomagot, majd később beszélnek alapon. Elnyomja a cigarettát a közeli kukában, majd helyébe rágót vesz be, mintha ezzel el tudná tüntetni, hogy a „leszokom, igen, le” alkut megint sikerült elhalasztania. Ez legyen a legnagyobb bűne.
Az ajtóhoz érve nyit be, ezt a helyet szereti, mindent szeret, ami könyv, pontosan jó elfoglaltság, mikor ágyban fekszik, vagy semmihez sincs kedve.
- Hahóóó – köszönt vidáman, ahogy belép és becsukódik az ajtó. Hall valamiféle motozást, de mióta tudja, hogy néhány könyv tud hangos lenni, nem csodálkozik semmin és nem képzeleg semmit. - Remélem éhes vagy, mert hoztam neked valamit – indul el mégis a hang felé, majd odaérve már látja is, hogy nem ismerős alak ücsörög ott. Megtorpan, láthatóan megzavarja az, hogy nem számolt azzal, hogy nem az fogadja, akinek a levesét szánta. - Hű. Ne haragudj, nem láttalak az ajtóból – köhint egy aprót. - Nem tudod esetleg, merre van Seth?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Nem gondolta volna, hogy ez a forgatókönyv sikerül, azonban ismét megtanult rögtönözni, így aztán nem fog dadogni, mint valami bolond. Csak egy kicsit, annyi pedig belefér mindenki életében. Igazából nem illik csak úgy bemenni bárhova, ekkora slunggal és hanggal, ahova mások is betérhetnek és még vásárolni is szeretnének, ő pedig itt libeg a kis edényeivel, mintha teljesen természetes lenne. Noha megvan a veszélye az ételnek a könyvek birodalmában, szerencsére igencsak jól zárnak azok a tetők és megilletődöttsége sem remegteti meg annyira kezeit, így biztosan tartja azokat. Kíváncsi de nem tolakodó tekintettel vizslatja a másikat, mégsem találja meg a választ arra, hogy ha valami ismerős is neki, miért. Felesleges, hiszen az elmúlt időszakban találkozott és elfelejtett megannyi arcot, amelyről nem tehet, agya akkor nagyon furán működött. Most is, de a sötét módon való forgatag nem segített semmiben, most pedig magának kell.
- Ó – közben persze választ is kap a kérdésére, amit kiejtett a száján. Lehet előbb az udvarias köröket kellett volna futnia, ezen van még mit csiszolni. Bár úgy néz ki, hogy nem a körök kihagyása akasztotta meg a másikat. Kicsit toporog egy helyben, majd megingatja a fejét. - Arra is voltam, de akkor ezek szerint elkerültük egymást. Nofene – láthatóan mutatja, hogy ott is tudja, hol keresse, jól tudja a járást. Noha nem csinál titkot abból, hogy mutatkozik vele vagy éppen milyen viszonyban vannak, csak éppen ő most épp az ismeretlen az egyenletben, még ha ezt nem is tudja jelenleg.
- Hát végül is, ha addig nem ér ide, szólhatsz neki, hogy Belián kereste. Bár a kaja addig kihűl – pillant le a kezében a dobozra. - Jaj, amúgy igen… Helvey Belián – nyújtja felé szabad kezét, hát akkor már legalább ezt jó időben ejtse meg. Bár az étellel nem tudja mit kezdjen, mert itt csak úgy nem hagyná és csomagfutárnak sem használná. - Ne haragudj, hogy rád törtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- Ez az én szerencsém – amely talán nincs is, mert nagyon ritka, ha kaparóst vásárol és akkor is örül, ha csak a szelvény összegét nyeri vissza. Sosem vonzotta az a világ, főleg nem úgy, hogy mióta az az ominózus éjszaka lement, azóta a világ egyik legszerencsétlenebbjének vallja magát. Erre csak tetézett sok minden és mégis, ellensúlyozta az élete pozitív történései. Nem is kesereg, szórakozott megjegyzése sem komoly, elvégre fura is lenne mindig belebotlani valakibe, mindenhol. Volt rá példa egy időben, de azokra inkább nem is gondol. Most főleg nem, feje tele van mindennel, főleg az ebéd illatával vagy éppen a vele szemben lévő másik fizimiskájával. Nem érzi fenyegetőnek, még ha nem is vigyorognak egymásra telibe, elvégre miért tennék, mikor most látták egymást először.
- Jaj, tudom, tudom. Egy intés, nekem meg marad a mikró. Bár azt mondják olyankor már nem ugyanaz – eleve a melegített étel nem, aztán ki tudja mit ad még hozzá a mágia. El tudja képzelni, hogy míg az ő világában a mikrohullámok ellen szónokolnak, hogy káros, halált okoz meg minden baromság, valaki felvetette ugyanezt a manákra. Vagy bármi másra. Egy gyors kézfogást ejtett meg inkább minden vad tévképzet helyett, majd amikor meghallja a nevet, az ő fejében is felvillan az a bizonyos égő. Szinte alig mozdul ajka, de némán ismétli a nevét, amelyből könnyi kirakni, kiféle az alak. Elengedi a kezét és biccent egy aprót.
- Te lennél a testvére, gondolom – ugyan sosem mentek bele mélyen, elvégre nem akart kellemetlen emlékeket vagy épp a szomorú hiányt feltépni, de hallott annyit, amiből tudja, hogy Seth-nek akad egy fivére. A tekintete kissé borzongatja, mintha bele akarna látni és lakótársa után pont tudja, hogy ilyen is létezik, így valami vidám dologra gondol, vagy arra, hogy el kéne mosogatnia. Minden képtelenségre.
- Jó, csak nem úgy, mintha hazamenne és telepakolva kajával – nevetgél egy sort. Itt inkább a módjára akart utalni. - Semmi bajom az ácsorgással – lépi át azt, hogy a zavara megint ennyire szembeötlő, majd lepillant az edényekre, hogy aztán vissza a másikra. - Vagy megeheted te is, ha éhes vagy. És akkor ki se hűl és mindenki jól jár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ez nem is a madárról szól. Jó, róla is, mert azért na, mindig vannak őrült dolgai, amiken röhögni lehet, bár nem mindegy, hogy csak ő nevet, vagy mindenki más (esetleg rajta kívül mindenki más). Arról nem tehet, hogy ennyire ellenpólusok – míg ő jóval kevesebb hisztit és dühöt hordoz és ha cipeli, máshogy adja ki, addig Denis idegei kevésbé rugalmasabbak. Most ha mindig úgy gondolkodna, mi az, amitől lakótársa nem kap agyfaszt és megteheti, eléggé körülményes lenne bármi. Meg lehetetlen és nem is akar ilyet. Ennyi szabadságot kapjon már, az meg, hogy mik lesznek a következmények, majd később eldönti és túléli. Most Denis döntött, egyszerűen helyezi félre a madarat, mintha mindenben csak az ő szava lenne szent. Komolyan, mintha azzal lenne fenyegetve, hogy az ágyában tárolja majd, esetlegesen fölé aggatja, hogy éjjel, amikor megébred, szembenézhessen vele, tökre megértené a kifakadását. Így? Nemigen, és hamar fel is adja. Nem vitatkozik többet, csak elengedi a dolgot, odaszúr valamit és ennyi. Lenne. Lett volna.
- Sokkal szebb vagyok, mint a tököd – dörmögi, mert nem fordul felé, nincs kedve a morogva fintorokkal szembenézni, azonban ahelyett a madár kerül oda. Kicsit meglepve pislog felé, majd le a műanyagra, amit átöleli, hogy ne ejtse el. Meglepte a húzás, mert már elfogadta, hogy vele nem lehet vitázni, erre tessék, magát meghazudtolva most mégis jöhet Ferenc. Nem érti Denist, sokszor nem, de nem is kell.
- Lehet még élvezném is – vág vissza, hátha kicsit megakasztja ezzel úgy, mint őt ezzel a húzással. Nem tervezett most eltévedni, sem soha, ezek olyan dolgok, amiket előre lehet tudni, várni, hogy na, majd ez lesz nyolc és tíz között. Persze. Lepillant a madárra, majd lép előre a sorral. Elbambul kicsit, a kezéből ismét kikerül a zsákmánya, erre azonban már nem mordul fel. Egyszeriben, egy sóhajjal ereszti le a kezeit, bár tény, a lendületéből veszített, az orra már kevésbé lóg. Az tény, innen  már menni kell, mára elég volt. Még a tárcát sem tudja elővenni, fizetnek helyette és figyeli a hátát a másiknak, amely már kifelé tart.
- Várj már meg – lódul utána, a kosarat a helyére lökve sétál ki az épületből. A fényre és a friss levegőre sóhajt fel, majd mielőtt bármit mondana, rágyújt szintén, miközben megáll Denis mellett.
- Ó, hogy milyen gondjaid vannak – pillant le, mintha már keresné a lankadás nyomait. - Ne Ferencre fogd az impotenciád, kérlek. De figyelj, ha megtörténne, iszonyat jó a kézügyességem, engesztelésül megoldjuk hamar – kacsint rá, mintha komolyan gondolná, hogy majd mikor kiront káromkodva, akkor majd ez megtörténik. Már csak az hiányozna. - Ööö mindegy. Valami ami közel? Vagy otthon és akkor nem fenyeget a veszély, hogy hoppanálás után lehánylak? - tényleg mindegy, egyelőre ő is csak a füstöt fújja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem akar ő amúgy senkit sem fenyegetni a jelenlétével és úgy semmivel sem, ha lenne valaha gyereke, akkor sem festene falra ördögöt. Bár nem tudja, milyen lenne az, mert közel sem egyforma az érzés, hogy néha vigyáz Dimiék aprónépére vagy csak szimplán ott van náluk és élvezi a társaságot, feltöltődik. Persze, az előkészítőben is bőven vannak kicsit, így aztán nem panaszkodhat, hogy a ki sem alakult apai ösztönei nincsenek kihasználva, vagy úgy egyáltalán, megtapasztalva, milyen is lehet. Talán nem az igazi, neki azonban ennyi jutott az életben, ezt már elfogadta és nem is gondolkodik róla másképpen.
- Nem lennék mumus. Annyira. Vagy ezzel lehet tényleg – hümmög párat, hiszen van benne valami. Nem lenne kellemes, amikor megérkezne és kicsit feszült lenne a hangulat, mert nem azt éreznék, hogy itt jó történik, hanem itt fegyelem lesz. Nem, erre tényleg nem vágyik, egyikük sem. - Megmentelek szívesen, szóval gyere csak. Ezen nem múlik – nem mintha eddig nem lett volna rá példa, akár mentés, akár „csak úgy” címszóval. Gyanítja, hogy amikor jobban maga alatt volt, akkor azért is tették meg az utat, hogy jobban érezze magát, ne azon gondolkodjon amin nem kell és a kedve javuljon. Nos, ezek akkor mindig be is jöttek, illetve manapság is, a szimpátia kölcsönös. Bár azokat az időpontokat kerülik, amikor előtte vagy utána a Teliholdnak neccesebb, türelmét még nem tesztelte így, csak az iskolában, ahol kis teával ugyan, meg a gyógynövények erejével, de sikerült mindent kibírnia. Pedig, a kicsit között valaki mindig kiabál vagy épp máshogy hangos. Valóban birkatürelme van, az esetek nagy részében. Arról még nem beszélt, hogy van, amikor viszont abszolút kibillen minden és valami vörös köd lepi el, és aztán… történik ami. Nem tudni, hogy nem mer vagy nem tudja szavakba önteni. A képbe, ami róla alakult ki és él, tudja, hogy nem illik.
- Én is így gondolom – nyalja meg a szája szélét, hogy eszébe se jusson a dolog most, amikor szent pillanat keretében enni fognak, gyerekek és repülő tányérok nélkül. Bár, azért akad erre gyerek bőven, jól nevelten falatozó vagy épp hisztisebb, nekik azokkal semmi dolguk.
- Rendben van, akkor majd kereslek vagy ha bamba leszek, integess – azzal indul ő is. Azért valahol a kor egy szép tanulmányi tétele lehetne, hogy többen állnak sorba hamburgerért, mint spagettiért, így nem meglepően várt többet és indult később keresni a helyet. Amint kiszúrja, úgy indul meg felé, elenged maga előtt egy sietős gyereket, majd végül az asztalra teszi a tálcát, rajta a szép, megtermett hamburgerrel.
- Persze, hogy előttem kérték a laktózmentes, de csak 4 szelet hagymakarika meg tököm tudja milyen speciális rendelésüket – dúl-fúl két másodpercet, míg lecsüccsen, majd Dimi felé pillant. - Akkor, együnk szerintem – bár azért vár, hátha ebben a pár percben történt valami, amiről be kell számolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem zavarja, ha nem fogják kitörölgetni az úri városi népek a bográcsot, majd megteszi helyettük, kaja kárba nem vész. Van még hely a fagyasztóban, pár adag megy is majd oda, azokra a napokra, amikor ideje vagy ereje nem lesz főzni, csak előveszi és már kész is. Ha meg megeszi a lakótársa, akkor így járt, több doboz van ott, nem aggódik, hogy nem jut neki. Akkor sem, ha most se marad egy csepp sem, az meg ugye elismerés, mint a távol-keleti országban a kiadós böfögés az asztal mellett, itthon meg rögtön meg a kulturálatlan disznózás ugyebár. Ahány ország… bár ott, nem hiszi, hogy gulyást főzne bárki is, bár azt mondják, a magyarok mindenhol IS ott vannak.
Fejét kapja fel, amikor viszont érkezni látja őket, kezét megemelve integet, míg még ügyködik egy sort, majd a hátlapogatás után feltápászkodik.
- Valahogy úgy, igen. Alapgondolat, hogy a felnőttek közül se szereti mindenki, így könnyebb utólag beletenni – bólogat, hogy lényegében igen, mindenre gondolt. Ő már csak ilyen, mindig a legjobbat szeretné és tesz is érte, amennyire csak tud. Lehet túl sok, lehet ő a hülye, lehet ez a jó. Kinek mi. - Na, szuper. Kismillió krumplis és piros receptet tudok, nem lesz gond – nem kezdi el sorolni, csak letelepszik ő is, hogy az eddigi rész-kóstolások után, ő is egyen valamit. Mások azzal is jól laknak, neki csak az étvágya nőtt.
- Csak nyugodtan, szolgáljátok ki magatokat – mert nem kéne mindet egyedül bevernie, annak sem lenne jó vége. - Milyen az a bodzabor? - mozgatja meg a fantáziáját, mert sose ivott ilyet. Hát majd most kiderül. Párat tunkol a kenyérrel, megfújva kapja be a falatot, majd azon rágódva hallgatja az élményeket. Aprót nevet fel, mert ő is rárabolna, ha itt lenne mellette, ez nem vitás. Nem is érti, mi volt akkor a koncepció, hogy erre nem gondoltak.
- Kapnak, úgy tudom. Jó, nem csípős gulyást, de valamit igen – gyanítja, hogy annak nagy része lehet cukor lesz és más édesség, szóval lefáradás helyett pörgés lesz ebből. - Nem is értem, nekünk felnőtteknek miért nincs szarvasagolás vagy menő körhinta. Hallatlan – rázza meg a fejét, mintha már készülne a panaszlevéllel. Falatozik párat, majd nyúl ki Dimi felé, aki diszkréten kíván megfulladni, ennek megelőzésére veregeti finoman hátba.
- Akartam mondani, hogy becsapós és néha először nem bánt annyira. Szóval… csak óvatosan – engedi le a kezét, majd dől vissza. Nem is rossz, mármint a gulyás. Egy csipet sót szór bele, neki ennyi hiányzik belőle, majd pillant Ármin felé. Hasonlóképp csillanhat fel a szeme, mint a gyerekeknek, miközben bólogat.
- Naná! Fagyizzunk – egyezik bele hamar, majd megvonja a vállát. - Egy óra múlva eredményt hirdetnek, gondolom addig, meg ameddig el nem fogy. Nincs időponthoz kötve, szóval szabaddá tudom tenni magam értetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Lehet, ismétlem, lehet, hogy van benne némi „direkt” vonal abban, hogy igencsak feszegeti a határokat. Bár még mindig nem az a hobbija, hogy kihozzon másokat, vagy épp őt a sodrából, de néha – vagy inkább mindig – olyanokon is képes morogni, hogy az már abszurdum. Oda-vissza megy a játék, így nem rest kihasználni azt, hogy azért is piszkálja a tüzet, ameddig egyszer meg nem ég istenesen. De, szerencséjére a tettlegesség még nem pattant ki Denis fejéből,  így marad az, hogy míg lakótársa egy bolhás kutya szintjén morog, ő igencsak húzkodni fogja azt a bajuszt. Szerencsétlen áruházi dolgozó talán még mindig emészti a kis intermezzo emlékét, amit ők már bőven átléptek és még díjat is kapott, Ferenc személyében. Bár gyanítja azt inkább azért kapta, hogy ne vágjon – szerinte, ahogy a másik nevezi – búval baszott fejet. Ezt mondjuk nem érti, mert nem figyeli, bizonyára jobban kijön rajta, amikor azt érzi, csak szimplán bambul. Abszolút nem szándékos, hiszen ő most az elveszett, elhagyott kiskutya szemeivel akkor is úgy néz ki, mint akinek mindenkijét megölték, ha nem akarja. Ez már csak ilyen, sosem gondolt bele, sosem tudatos, egyszerűen néha kiül az, ami belül uralkodik és amit leplez a fárasztó viccekkel. Vagy épp sokkoló? Talán.
Már majdnem felkacag, ahogy megtorpan Denis a szavai hallatán. Lehet, hogy amúgy valahol zavaró a másiknak, hogy nem csak a nők felé figyel, azonban azóta sem garbóban jár otthon és szerelt lakatot az ajtajára, így talán nem is hiszi azt, hogy ez egy komoly dolog, amit kimond. A kacsintás az ő részéről az abszolút elviccelés, a másiknak azonban lehet egy nyomatékosítás, hogy hohó, itt van valami. Igazából nem is érdekli a dolog, lépne, lép is tovább, fejben már cisszen a sör és matekozik, hogy lenne jobb, amikor Denis visszalépked hozzá. Egy pillanatra néz rá megszeppent képpel, majd csak kérdőn pislog rá. Hogy mi? Feje biccen hátra, ahogy egyre közelebb és közelebb és, szinte ajkai súrolják az övét és egy pillanatra el is felejt levegőt venni. Érez ő amit érez, attól még nem vak és sosem volt, nem mondana nemet, ha arra kerülne a sor és most komolyan megakad egy pillanatra, hogy mi a francot művel. Aprót szusszant válaszul a másik ajkaira, majd szinte azonnal érzi a hideg, fagyos semmit, ahogy eltűnik. Egy kicsit még talán kábán pislog utána, mire megrázza a fejét. Denis nagyon is tisztában van azzal, hogy hogyan néz ki és hogyan tudja azt kihasználni. Nyúljon meg a nyaka.
- Nehogy aztán én használjam ki – mormogja, ahogy elhessegeti a gondolatokat, meg azt, hogy tizedmásodpercen múlt, hogy már azért is lekapja – ha már szívatva van, adja is vissza szépen. De nem tett semmit, levegőt is kap és elvileg bele sem pirult ebbe az egészbe, mint ahogy már nem visít, ha megszokott, csupasz módon mászik elő. Mintha mi se történne, úgy folytatja a reggelt.
- Megyek már, megyek – igazít egyet a szatyron és valóban megindul, beérve a másikat. Csak a fejét csóválja az előbbire, majd hagyja, hogy kalauzolja az áhított sör felé. Az úgy erre az egész napra igencsak jól fog esni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Van valami a férfi küllemében, ami megfogja az embert. Mármint nem az, hogy vonzódik hozzá, hanem inkább az, ami ott tartja a szemet és elgondolkodtatja az embert. Bizonyára sokan ellenszenvesek vele elsőre, mert marconának tűnik és vélhetően némi óriásnak is, azonban valahol sejti, hogy nem harapja le kapásból az ember fejét. Aztán ki tudja, lehet rossz emberismerő lett, elkopott, mióta bezárta a kis ajtókat és a fizikálisakat is maga körül és nemigen nyit semerre. Talán majd az itt eltöltött idő, ha sikeresen beválik és jöhet, kicsit felszabadítja majd. Sok mindent szeretne elengedni és úgy tenni, mint régen, de tudja, nem fogja. Valami megsérült benne és újra és újra felszakad. Kérdés, mikor heged be igazán.
- Ez való igaz. Csak sokan akkor se használják, mint a kérem és köszönöm varázsszavakat – itt mondjuk fura így nevezni őket, de neki akkor is azok maradnak. Elvégre, vannak pillanatok, amikor fel-feldobják ezek mások napját. A téma, amit azonban felhoz, korántsem, még mindig sokszor vált ki sajnálatot vagy épp egy finom tartózkodást a dolog, azonban könnyedén beszél róla. Elkopott az ijesztő éle, a félelem, mert más érzet megtanította, hogy ez a legkisebb baja.
- Igen, az volnék – bólint aprót, mielőtt elengedi a másik kezét. Hogy ez most gond vagy sem, jó kérdés, viszont hamar is kap választ rá. Aprót mozdul felfelé a szemöldöke, hogy ilyen lazán vette ezt a lépést, ajkai azonban már mosolyra húzódnak. Könnyebb, mint remélte. - Persze, tökéletes. Ha nagyon gázos, akkor pedig üzenek, mindenképp – mint ahogy azt tette, teszi az iskola felé is. Szerencsére eddig egyszer fordult elő, amikor még annyi nap elteltével sem érezte jól magát. Az egyik holdfogyatkozás, közel a törés dátumához eléggé kicsinálta, mondhatni, akkor érezte úgy, hogy vége mindennek, de szerencsére közel sem. A legtöbb esetben fájlalja valamijét, sántikál, azzal azonban bőven elvan. Úgy néz ki, itt is el lesz és szabad az út, de a következő feltételezés kicsit megakasztja. Akkor azt sem konkretizálta, bár tény, nem is tért ki rá. Tarkóját vakarja meg aprót köhintve végül.
- Nos, igen. A másik gond – mert hát, vele mindig van valami. Komolyan, mint valami elcseszett történet, szívesen leadna belőle. - Csak a két kezem van. Olyan furcsa helyzet ez, hogy ha elveszem a farkast, én csak egy mugli vagyok – ha adna is a kezébe valaki pálcát, még mindig az lenne a leghalálosabb fegyvere arra, hogy kibökje mások szemét vagy csak megbökdösse őket. Feltette egyszer a hülye kérdést, miszerint előjöhet-e a farkas-kór miatt, de megnyugtatták, belőle már nem lesz varázsló inas. Így hát, ha nem zavarják ki, akkor követi a másikat.
- A zenével bőven nem lesz gond. A többi pedig simán bírható – ennyi szabály elég is, nem baj az, ha tisztázva van. Kíváncsian néz körbe, majd vissza a másik felé. - És miket hallgatsz? - ő mindenevő, komolyzene vagy épp valami pörgős, ami sikerül, az jöhet, de attól még kíváncsi, mi az ízlésvilág.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Talán még meg tud lepni embereket azzal, hogy neki egy deka mágiája sincsen, soha nem is volt, mégis úgy mozog a bűbájok és varázslatok adta környezetben, mintha sosem létezett volna máshol. Az évek meg a rutin, ha előbb látta volna a másik, akkor minden bizonnyal tudná, hogy igenis ijesztette és ijeszti is meg mai napig mágia, vagy épp olyan fajtája, amivel nem tud mit kezdeni, pláne nem megszokni. Az elbűvölt, megmásított helyek már nem, azokat igencsak megszokta, egyet-másikat nagyon is kedvel, ahogy a mellette, előtte elvégzett bűbájok között is akad olyan, amit szinte már kér. Főleg, ha segítségére van, akkor meg aztán pláne. Mindenesetre, már nem úgy mutatkozik be, hogy ezt beleveszi, mint paraméter, nem érzi szükségesnek mások orrára kötni, csak akkor, ha az szükséges vagy valamit végképp nem ért. Akkor egyenesen muszáj.
- Nincs gond – legyint az elnézésre, mert aztán ezzel rosszat nem tett és mondott, így gond nincs. Lehet, hogy kissé labilis a lelkivilága még és talán az is marad, de azt nemigen befolyásolja ilyesmi. Attól függetlenül nem tör rá a zokogás random helyeken, társaságban tökéletesen tart szinten, így meg nem lehet általában mondani, hogy neki vannak igencsak rossz pillanatai. Az tudná csak, akihez érkezett volna és akinek címezte az ebédet, mert ő látta igazán csak a Hold sötét oldalán ücsörgő felét. Nos, olyan mélyre azért nem megy, épp elég, hogy elméje hátsó zugában még létezik a gondolat, hogy majdnem…
- Jól, jól, igen – bólogat máris, hogy jó a tipp, bár ezt az is ki tudná találni, aki nem akarja, elvégre baráti gesztussal érkezett. Idegeneknek igencsak fura lenne, ha ételt hordana, azok meg igencsak fura szerzetnek tartanák, még jobban, mint ami most. Nem kezdi el ecsetelni a mikor, mit és hogyant, ha viszont feljön, válaszol szívesen. Helyette inkább pislog egy sort, majd kissé zavart heherészéssel bólint, hogy érti a felkínált hely értelmét.
- Technikailag nincs szőnyeg a lábam alatt – vicceli el a dolgot elsőre, mert miért ne, ahogy lepillant, majd vissza felé. Persze, érthető, kényelmetlen is, ha csak nem ismert annyira a másik fél, hogy tudja róla, hogy így szeret inkább létezni. - Máris orvosolom akkor – azért először leteszi az éthordókat, oda, ahova mondta és ahol tudja, hogy nem zavar és veszélyeztet semmit, majd felkeresve az ülőhelyet, már le is teszi magát.
- Várok én, aztán ha mégse, akkor majd később elkapom – dől hátra, majd elmosolyodik a finom hárításon. Mindegy miért történt, nem fogja ráerőltetni azt, amit nem szeretne.
- Szerintem nem haragudna érte, de ahogy gondolod. Ha mégis megkívánod, akkor tudod hol van – int fejével a dobozok felé. - És akkor most te itt dolgozol vagy csak beültél olvasni? - tudja akkor így majd, mi merre és hogy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Rájött, hogy semmi rossz nincs a csendben. Mielőtt ideköltözött, rendeget időt töltött benne és berögzült, hogy az rossz volt. Az volt a rossz része csupán, hogy nem kis időre, hanem túl sokra vonult el, előbb kellett volna visszatérnie vagy inkább idejönnie, mint az a dátum, ami. Így aztán akarva, akaratlanul kerülte és teremtette a hangokat, hogy legyen valami, mert szomjas volt rá és kiélezve arra, ha semmi sincs, akkor az rossz, hibás. Aztán rájött, koránt sincs ezzel semmi gond, hiszen csak ő más, mint a többiek. Egy része hangos, fecsegő és igazi társasági lény, míg a másik visszafogott, csendes és szeret elvonulni. Azt hitte, az előbbiből van benne több, de egyre jobban azt érzi, a másik dominál. Mostanság nem zavarja a csend. Ha nem muszáj, akkor nem is mozdul ki, a mai estére is pont elég volt annyi, ami és most sétálni akar. Egy pillanatra elgondolkodott, hogy elmehetne Pestre is, ott imádta még a sétákat, tudta merre vannak azok a helyet, ahol nem hangzik fel a sötétben egy-egy „szia, uram” mondat sem és nem kell aggódnia, azonban már eléggé késő van, ő meg öreg, hogy egész éjjel kimaradjon. Még ha nem is alszik, pizsamában olvasni vagy nézni valamit már sokkal kényelmesebb. Azért azonban nem siet vissza. Nagy levegőt szipkás az éjszakai fellegből, kikapcsol fejben és készül egy falu, vagyis városkörre, mielőtt betér a házba. Talán összerak fejben egy jó tervet a következő hétvégére, mert menni akar valami helyre, de fogalma sincs, mit akar. Egy jó masszázst vagy túrázást, két nap, semmi több, hazai terepen, mégis más, mint ez a hely és legfőképp, mágiamentes. De egyelőre több ötlete is van, ideje kevesebb, így illene választani. Épp átveszi a fejében a lehetőségeket, amikor belép csapódnak. Káromkodhatna, de csak fújtat egyet, illetve elharap egy „bazdmeg”-et, ahogy kissé előre tántorodik. Mivel nem részeg, egyensúlya tökéletes, így nem kerül a földre, csak lenéz, amint az irányba fordul.
- Semmi gáz. Egyben vagy? - mintha olyan hatalmas vagy épp kemény lenne, hogy ennyivel törne össze embereket. Isten ments, noha nem törékeny nádszál, de ennyi nem kottyanhat meg neki, a pia annál inkább. Amint moccan, úgy nyújtja felé a kezét, hogy ha akar, akkor abba is kapaszkodhat, minél előbb talpon, annál jobb. A kabát hiánya láttán pislog egy sort, de mikor iszik, ő sem érzi, hogy mi hideg és mi nem, főleg, hogy rajta sincs sok réteg.
- Hát én aztán nem haragszom, az meg attól függ – cigije van, pénze is, emlékszik arra is, hogy egy csövesnek is adott itt a környéken már, így ez nem rázná meg. Szinte már nyúl is a zsebébe, akár arra, hogy megmondja, hány óra van a telefonján, de végül csak egy kérdést kap.
- A tó – néz körbe, de erre csak egy szökőkút van legközelebb, az meg, még a legnagyobb jóindulattal sem tó. - Nem egészen, bár ha azt irányt nézed előre, igen – fordul arra, amerre ha megy, akkor megtalálja. - Az inkább a város szélén van, mintsem a közepén – lehet randija lesz ott, mert más mi lehetne ilyenkor. - Odatalálsz vagy menjek veled egy darabon? - mert az is lehet, hogy fel kell még húzni párszor a földről. Legjobb lenne, ha hazamenne, de nem apáskodhat mindenki felett. Sőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az egyik pillanatban még beszél, a másikban pedig már csukódnak le a szemei. Mintha csak azért ült volna be az autóba, hogy az elringassa, a mostanság pocsék alvásait váltsa ki. Ugyan most már muszáj volt némi bájitalt használnia, azért mégsem ugyanaz, amikor az álomtalan álom üt ki, mintsem amikor a lezárult szemek mögött egy teljesen más világ fogadja a színekkel és fényekkel. Pedig figyelni akart a másik szavaira, de hiába, elaludt.
Nem olyan sokkal előtte állt tanácstalanul a kis csomagjával és a telefont bámulta. Rágódott egy sort, hogy mit tegyen, mit ne tegyen, végül mégis összepakolt. Miért ne? Ez járt a fejében. Előtte sok minden, például a szavak, amik a folyosón elhangzottak. Ő várt, jó ideig, mert fellobbant benne minden, aztán szépen leülepedett. Nem volt se mersze, sem indítéka kérdezősködni, így a téma elült, hallott mást és szép csendben menetelt tovább előre, hogy jobban legyen. Azóta sincs fogalma, hogy mi igaz és mi nem, úgy van vele, majd közli, ha valami rá tartozik. És közölte, pontosabban azt, hogy mennek. Nem tudja, mit érezzen. Engedje csak el magát, pihenjen vagy reménykedjen? Hogy ez valaminek a kezdete vagy netán ismét a vége? Nem tudja, de ahogy elaludt, mindenből egy kicsit kapott, mégis, békésen szuszogott, nem riadt fel, a motor monoton dorombolása jótékonyan hatott rá. Vagy épp a társaság? Tudja, hogy éjjelente biztos pontot keres, hogy szeretne ismét szeretni és visszakapni, azonban ismét az a szerény szerencsétlen, aki nem kér, aki nem mesél, aki zárkózik. Visszaesett, mondhatni, kérdés, mennyire. Talán most kiderül.
Hangosan szusszant, ahogy mocorogni kezd. Fordulna épp, elbújna a takaró alá, ha lenne, de még mindig egy kocsi ülésében ül, a biztonsági öv tartja ott ahol és nemigen ad mozgásteret. Arca kellemesen bizsereg ott, ahol megcirógatják, így mormog, ébredezik, mint reggelente, amikor nehezen sikerült kiimádkozni álomföldről. Realizálja, hogy a nevét hallja, szemeit nyitogatva először értetlenül néz körbe, hogy hol is van. Lepislog az övre, az ülésre, majd kissé összerezzenve ül fel normálisan és kómás fejjel pislog körbe.
- Hol vagyunk? - álmos, halk hangja töri meg a csendet, ásítva dörzsöli meg az arcát és bámul ki az ablakon. Ez nem egy sztráda, de nem is az országon belül akármi – merthogy egy táblán külföldi szavakat lát. - Jézusom, meddig aludtam – dől előrébb, majd vissza, ahogy a másikra pillant. Még mindig nem hisz annak teljesen, ami történik. Lehet még alszik, aztán majd felébred és akkor minden olyan sivár lesz, ahogy eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Minden szentet leátkoz. Az egy dolog, hogy most el sem tévedt és időben végzett, de hogy megint kellett volna a kísérő, az fix. Legalább már csak azért, hogy könnyítsen a szenvedésen, amit magának okoz. Nem kell neki ellenség sem, elég, ha követi az agyament ötleteit. Az még mindig él, hogy a szobáját időszerűen újrarendezi, vagy már hatszor, de hol a polcrendszer és az apróbb dolgok ilyen nehezek, arra nem gondolt. Vállába már biztosan húsig vágódott a jól ismert kék szatyor füle, illetve a kezében tartott dobozok, pontosabban kettő, vészesen meginog, megint megállásra kényszeríti. A vonatig a taxi ideális volt, felcipelni és lecipelni se volt gond, na de mióta elindult… Vagy tényleg öregszik, egyre gyengül vagy egyszerűen mértéktelen, jó kérdés. Nyögve áll meg, amikor a doboz csúszni kezd. Nem is azokkal van a gond, hanem a szatyor… túl sok. Lepakol a földre, a táskát is mellé és nyekeregve mozgatja át a vállát. Rágyújt, majd estére talán haza is ér címmel, és körbepillant. Nem járnak tán erre annyira, ha itt hagyja az egyik bokorban, hazasiet, majd vissza és újfent, akkor talán… azonban azzal meg annyit sétálna, hogy a lassan közelgő Hold miatti sajgó lábai nemigen díjaznák. Tehát szenved. Szenvedne, de ekkor meglát egy alakot. Majd mosolyog szépen, meg minden, nem mintha udvarolni akarna bárkinek, csak két kézre van szüksége. Azonban, ahogy az alak kirajzolódik, ismerőssé válik, pontosabban egy diákévá, akit tanít. A neve lassan ugrik be, valamit mosolyog a kabátjába, amire pislog párat, majd végül eltapossa a csikket és közelebb lép.
- Hé, hello, itt, itt hátul! - integet neki, ha amúgy nem venné észre. Annyira nem alacsony, de komolyan, lassan a negyedévesek nőnek fölé, vagy ez az óriások nemzedéke, már nem tudja. - Lénárt, segíts nekem. Meghálálom, ígérem - még a neve is beugrik, ő pedig hozza a kiskutya szemeket is. Na, ennél lejjebb sincs már nagyon, de mostanság épp nem érdekli semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem szeret vagy épp nem szokott kérni dolgokat, valahogy úgy van vele, hogy sokkal jobban érzi azt, ha adhat és nem kér cserébe semmit sem. Persze, van az a helyzet, mindentől függetlenül, amikor pedig muszáj. Van, hogy mágiára van szükség, van, hogy egyszerűen csak valami apróságra. Mint most ez. Nem is érzi magát rosszul, inkább kellemetlen ez, mert esetlenebbnek tűnik, mint ami valójában. Tudja, hogy mások szemében mi volt és mi lett, hogy vannak, akik a sok rossz időszaka után nemigen kedvelik már a társaságát, de azt elfogadja, nem is aggódott egy percig sem. Most, szép lassan indul vissza a szép, kellemes felé és ahol ő is stabil és egyre több élet van benne. Tény, hogy van, ami nem és később sem biztos, hogy visszaáll, de nem fontos. Most főleg nem, most csak az, hogy megszánja-e e segítséggel.
A szavakra majdnem reagál, amikor meglátja, kinek is szól valójában. És most olyan mint egy gyerek, felcsillanó szemekkel figyeli a gombszemeket és orrot, meg a bundát, amely izgatottá vált.
- Jaj, egyem meg. Nagyon édes kis haver - szívesen meg is tutujgatná, de ahhoz érdekes helyen van és most amúgy is mást kért.
- Ezt a két dobozt. Nem nehéz, csak ez a böszme szatyor lecsúszik állandóan és nincs kezem. Szóval, kérlek, tényleg nagyon köszönöm - majdnem ugrál örömében, de visszafogja magát. Lehajolva veszi fel a szatyrot, majd megint a kutyához, ha engedi, akkor meg is simogatja.
- Illetve neki van egy kezem - emeli fel a kutyát, így az már nem fázik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tudja és hallott eleget, mivel tanár, akaratlanul nyitva van a szeme és a füle is. Még ha sok mindent nem is akar észlelni, sokféle tudás vagy csak pletyka van a fejében, amikből építkezni tud, és amik miatt szépen lassan bizonyos ajtókat zárogat be. Fájdalmas, kellemetlen, de szükséges. A fiúról így bőven tudja, hogy nem épp a legjobb személyiség, csak éppen valahogy ebből ő semmit se látott. És amúgy sem ez határoz meg neki embert, ki mit mond róla, bőven elég az, amit lát. Sőt, szereti ő megítélni az embereket, ahogy látja és fogadja. Az, hogy naivan bízik mindenkiben és a jót keresi bennük, az már az ő gondja.
- Szia Sissy, örvendek - egy kis hálás gombóc, ő meg imád minden állatot, ha lehetne, tele lenne velük a ház, de hát, van egy nagy, aki nem engedi a többit. Mindegy, mert talál ő elég alkalmat arra, hogy bundát tutujgasson.
- Az vagyok, igen. Van egy cicám, ő harap ha csúnyán nyúlok hozzá - pillant le, simítja meg majd nevet fel, amikor nemes egyszerűen kapja a kutya puszikat, nyálat, mindent. Nem zavarja, láthatóan. - Tényleg köszi és ezer bocs, hogy megzavarlak a… mit tettél ki? - hunyorog a plakát felé. Közben azért elindul, hideg van ácsorogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem szorongatja és úgy néz ki, a kutyának sincs ellenére, hogy így lássa a világot. Bár izgága kissé,  de biztosan tartva nem fordul ki és esik le, vagy éppen szalad világgá. Nem lenne kellemes, hogy első alkalommal, amikor ő ajánlja fel, hogy tartja, akkor el is baltázza. Szép kis civil bemutatkozó lenne, ha már a tanár oldalát ismerik, akkor valami hasonló kellene legyen a másik is. Vagy valami olyasmi.
- Persze? - pillant felé kíváncsian, hogy ezt mire is érti. Ennyire nyilvánvaló a macska léte az életében vagy épp jön az, hogy keletkezik egy vita, hogy melyik is hasznosabb négylábú barát. Bár, utóbbit nem nézi ki a másikból valahogy. Igen, még mindig egy naiv alak, aki semmi rosszat nem feltételez. Majd megjárja megint? Az ezen való aggódás helyett fordul ismét felé, ahogy egyensúlyozik egy sort és vadász elő egy olyan lapot, amit nemrég ügyeskedett fel a táblára. Elébe is kerül, ő pedig először kissé kancsalítva bámul rá, majd kissé hátrébb hajolva olvassa el a sorokat.
- Ó, vagy úúúúgy! - immáron felvilágosodva bólogat párat, hogy érti már a dolgot. Hasonlóan kezdte ő is, tanulás mellett munka, mert hát nem mindenki mögött áll egy teli buksza vagy épp család, akikkel minden könnyebb. Vagy ha van is, nem akarnak élni vele. Mindegy mi az opció.
- És tanulás mellett, hétvégente? Vannak helyek, ahol lehet diákként is dolgozni. Ott jártál már? - közben előre indul, így haladva a cél felé, amely majd a ház lesz és a kényelmes meleg. - A kastélyban élsz? - érdeklődik, mert ki tudja, lehet a segítségért cserébe majd valamit talál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hát az értetlen most egyértelműen nem Lénárt, de ezt már nem teszi hozzá. Neki is sokszor becsúszik, hogy fejben kibontja a gondolatot és szép tisztán érthető, kifelé azonban csak egy töredéke sikerül és még ő van kicsit meglepve, hogy de miért nem értik, miről van szó. Aztán koppan, röhög egyet és magyaráz. Mint most a másik, bár nem nevet, azonban leesik neki az egész.
- Vagy úgy, vagy úgy. Igazából, mindent szeretek. A macskát kaptam a születésnapomra, de imádom, viszont ugyan így ellennék egy kutyával, sünnel vagy akár tigrispitonnal is. Nem válogatok – majdnem hozzá is teszi, hogy mert részben ő is az, bestia, de nem éppen szép ilyeneket mondania magáról, vagyis, eddig senki sem vette jól, ha ilyet csinált. De tény, talán egy árnyalattal jobban fordul a macskák felé, szóval, részben igaza is van.
- Szólj ha nagyon nehéz – pillant a dobozokra, hogy bár nem abban van a törékeny, de törött vagy fájó csukló sem jó. Az a baj, hogy hiába van egy spéci táskája, amelyet megbütyköltek neki némi tértágítóval, nem meri elvinni, mert egy, hol pakol bele, meg hát eléggé feltűnő lenne. Azonban ez után inkább vállalja a kockázatot, hogy akár egy WC-ben is, ha kell, de azt fogja vinni. A gerince és a háta majd nem lesz hálás, de a kabátjában van egy lap, amit a kezébe nyomott a drága hostess, hogy milyen király masszázsok vannak valahol.
- Hát az éttermekben, kávézókban. Én például a Kukoricában szolgáltam fel, de kiszállítós ember is lehet. Nyilván a többi ilyennél is – bár fogalma sincs, hogy mondjuk a Bezsnay-ba kell-e árufeltöltő, hogy egy diáknak mennyire színes a felhozatal.
- Ááá igen, a vizsga – mert rémlik neki, hogy nem sikerült az és most kellene. Ismerős helyzet, annyiban más, hogy neki sikerült. - Csak a munka miatt, hogy lenne kényelmesebb. Nem a legjobb egy hosszú műszak után visszasétálni a kastélyba. Miért, ki szeretnél költözni?