36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes RPG hozzászólása (146 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Le
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. március 16. 01:05 Ugrás a poszthoz

Júlia
Mit tettél?!
Ruha

Hatalmas mosollyal az arcomon lépek ki a boltív alól. Kezemben egy frissen kikölcsönzött regényt tartok. Egy pillanatra megállok, ahogy kiérek a szabad ég alá, és arcomat a Nap felé fordítom, hogy friss tavaszi sugarai megsimíthassák a bőrömet. A tavaszi nap sugarai a világon mindennél békésebb mosolyt tudnak az arcomra varázsolni. Egyik kedvenc időtöltésem a napon olvasni, így meg is ragadom az üres szombati délután magányát, hogy a szabadban lapozzam fel a könyvemet.
Tovább indulva egy üres padot keresek, hogy kényelembe helyezhessem magam, ám szemeim valami máson akadnak meg. Alig pár méterre tőlem navinés évfolyamtársam áll, mégpedig azzal a szőke hajkoronával, amiről Hunor annyit áradozott. Elsőre nem is tudom mit kezdjek a helyzettel. Nem gondoltam a lányra egy pár napja. Azóta, hogy Hunortól csak egy értetlen pillantást kaptam, mikor Júliáról kérdeztem. Aznap végig a navinésen gondolkodtam, meg azon, mi történhetett köztük, amit barátom nem szeretne elmondani nekem. A haloweeni csókjuk óta Hunor szeme csak úgy csillogott, mikor a lányról beszélt. Valóban élvezte a Júliával töltött időt, és boldognak láttam, hogy talált valakit. Talán különlegesnek is érezte magát, hogy Júlia elment vele a Haloweeni Bálra. Valami azonban megváltoztatta a dolgot. Nem beszélt nekem arról, hova vinné a lányt randira, vagy, hogy hogyan telt aznap a közösen töltött pár órájuk.
Pár percig csak állok a napon, szemeimet Júliára szegezve. Talán észre is veszi a dolgot, hiszen az emberek megérzik, ha valaki bámulja őket. Fogalmam sincs, mit kéne tennem. Nem szeretném Hunort hátba támadni azzal, hogy a lányt kérdezem meg arról, amit nem akar elmondani. Másik oldalamat viszont furdalja a kíváncsiság. Na és mi van, ha Júlia megbántotta Hunort? Akkor mindenképpen beszélnem kell vele! Odamenjek, vagy ne menjek? Csak tanácstalanul ácsorgok az udvar közepén, a navinést bámulva. Nem is veszem észre, milyen hosszan tartom rajta a szemem, míg végül tényleg megszólítom.
- Szia - kicsit közelebb is lépek hozzá, hogy ne kiabálva kelljen beszélgetnünk. Ha egyáltalán akar velem beszélni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. március 19. 00:14 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

Kezem és pálcám megáll a levegőben, ahogy rám szól, ne gyújtsak még tüzet. Így tehát csak a vizet öntöm az üstbe, gondosan kimérve. Az asztalhoz visszalépve mélyedek ismét a tankönyvebe, megpróbálva memorizálni a következő pár lépést. A munkafolyamat azonban kicsit sem bizonyul olyan egyszerűnek és csendesnek, mint azt jelen pillanatban szeretném. Egy darabig ugyan csak a holdkő és mozsár csattogása, meg többiek beszélgetése hallatszik. Foszlányokat kapok el a körülöttünk dolgozók csevegéséből, ám ez még mindig nyugalmasabb, mint a bájcsvej a rellonossal. Móric azonban nem élvezi úgy a csöndet mint és. Fejem azonnal felkapom a fiú hangjára, értetlenül bámulva rá. Fogalmam sincs, honnan jutott eszébe éppen a furcsa jelző, csak mert csendben vagyok. Összehúzott szemekkel hallgatom végig a véleményét a levitásokról meg a hősies szavait, és már nyitom is a számat válaszra, de becsukom, ahogy összemosolyog a haverjával. A becenév közel sem nyeri el a tetszésemet. Sőt, rátesz egy lapáttal a fancsali kedvemre. Ha nem órán lennénk, talán kapna tőlem egy Pofixet a képébe. Ám szerencsére erősebb vagyok annál, minthogy a dühöm felül kerekedjen rajtam, így megpróbálom inkább lenyugtatni magam, és nem tudomást venni a rellonosról és röhögő haverjáról.
- Tudod, nem minden levitás egyforma. - Nem tudom azonban szó nélkül hagyni a dolgot. Pálcámat elrakom, aztán fordulok felé, hogy rá tudjak nézni, ahogy beszélek. - De te nem cáfoltál rá a rellonosokról terjedő sztereotípiákra. - Nem fejtem ki neki jobban, mire gondolok. Nem akarom az arcába vágni, hogy "pont olyan bunkó vagy". Inkább visszafordulok a tankönyvhöz, hogy aztán a kövirózsa leveleket kezdjem keresni a hozzávalók között. - Ja, és értettem, hogy rám gondolsz. Attól, hogy nem kötöm az orrod alá minden gondolatomat, hülye még nem vagyok - fintorgok rá. Azt hiszem, amikor ilyen nyugodtan tudok visszaszólni egy rellonosnak, mondhatjuk, hogy fejlődtem. Még ha nem is durva szócsatát vívunk. - Mellesleg nem tetszik a becenév. - A legszigorúbb arckifejezésemet próbálom magamra ölteni. Ha nem is ijesztő, annyi biztosan látszik az arcomon, hogy nem szívesen hallanám még egyszer a szájából újonnan kreált szavát.
- Na mi lesz azzal a holdkővel? - bökök a mozsár felé. - Óra végére készen kell legyünk! - Nos, ha ez nem elég stréberes mondat és hangnem, nem tudom mit vár még tőlem.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. március 29. 23:28 Ugrás a poszthoz

Társaság a fülkében
Úton a Bagolykőbe
Ruha

Négy éve, amikor én indultam először a Bagolykőbe, akkor volt utoljára ekkora izgalom otthon. Kishíján lekéstük még a vonatot is a nagy kavalkádban. Dominik persze mindenkinél izgatottabb, ő már az ajtóban állt, mikor én még Artemisz megbűvölt nyakörvet kerestem. Szerencsére elkaptuk még a vonatot, s gyors búcsút véve - gyorsabbat, mint szerettünk volna - fel is szálltunk rá. Megszakadt a szívem, hogy Szofit egyedül kellett ott hagynunk, de már csak két év, és ő is csatlakozik majd hozzánk.
Késői felszállásunknak köszönhetően a fülkék már jócskán tele vannak. A szemem azonban a folyosón járkáló diákokra tapad, Hunort keresem. A sok-sok levélben valahogy elfelejtettük megbeszélni, hogy mindketten a vonattal utazunk-e. Nagy tanakodásom közepette repül nekem a papírrepülő. Elkapni azonban nem tudom, mivel egyik kezemmel hatalmas bőröndömet tartom, másikkal pedig Artemisz hordozókosarát. Elindulni is nehezen indulok el, habár a diákok legtöbben már találtak helyet maguknak. A második utunkba kerülő fülkéből meg is hallom barátom hangját, így széles mosollyal az arcomon gyorsítom meg lépteimet, hogy csatlakozhassam hozzá az úton.
- Áh, megvagy! - szavaimat Hunorhoz intézem. Csak utána pillantok utastársaira. Nekik már kicsit szerényebben köszönök, bár legtöbbjüket ismerem. - Sziasztok - egy bólintással is kísérem a köszönést, mielőtt szemem az idegen lányra esik. - Betti vagyok - mosolygok rá is.
A fülkében már nincs sok hely, így csak az ajtóban állok meg, bizonytalanul. Dominik közben elmarad mellőlem, megáll beszélgetni egy látszólag hasonló korú sráccal. Még vörös fiún sincs talár, ruhája színei tehát nem árulkodnak hovatartozásáról. Könnyen lehet, hogy szintén elsőre utazik a kastélyba. Én mosolyogva fordulok vissza a fülke belseje felé, hátha akad még számomra hely. Ha végül nem férek be, akár az ajtó előtt is elvagyok, bár biztosan akad még egy-két szabad hely valamelyik fülkében. Mindenesetre lepakolom a holmimat, a macskaketrecet is a padlóra teszem, mert kezem kezd zsibbadni. A csíkos jószág nyugtalanul forgolódik bent, nem bírja az utazást, ki azonban nem engedhetem, főleg a kis tüskés jószág miatt, akit Zente ölében fedezek fel.
- Beférek még én is mellétek esetleg? - kérdezek rá végül félénk hangon. A könyörgés sosem volt az erősségem, így ha nem tudnak nekem helyet szorítani, kérdés nélkül tovább állok. Talán megkeresem Elijah-t, vagy Tamit, ha ők a vonaton vannak.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. április 3. 01:18 Ugrás a poszthoz

Társaság a fülkében
Úton a Bagolykőbe
Ruha

Még visszapillantok Dominikre mielőtt benyomulok a kis fülkébe. Megnyugtat, hogy gyorsan talált magának valakit, akivel beszélhet. Ő sokkal nyitottabb, mint én voltam egykor. Amint pedig megbizonyosodom róla, hogy az öcsémmel minden rendben van, visszafordulok a fülkében üldögélő társaság felé, hogy aztán megpróbáljak én is leülni közéjük.
Elsőnek a bőröndömet tolom be, remélve, hogy senkinek ók a lábán sem görgetem végig a kerekeket. Mosolyogva engedem el, amint Hunor fel pattan, így míg ő a bőröndömmel foglalkozik, én megköszönöm Zentének, hogy helyet csinált nekem. Ám leülni még nem ülök le, csak a ketrecében fészkelődő macskát teszem az ülésre, hátha megnyugszik kicsit.
- Aha. - Hunor felé fordulok, válaszolva kérdésére. Bár bízom a varázstudásában, válaszom mégis kicsit bizonytalanra sikerül, és pillantásom is hasonlatos Borcsáéhoz.
Szóban viszont nem firtatom tovább a dolgot, Arteiszt félrerakva ülök be háztársaim közé, macskámat a földre rakva. Szemem megakad a kirakott finomságokon, kezem pedig rögtön el is tűnik a táskámban, hogy kihalásszam a meggyes sütit, amit Nagyi csomagolt be. A dobozt a csokibékák mellé teszem, amiből el is veszek egyet.
- Egyetek a sütiből is nyugodtan, a nagymamám sütötte - mosolyodom el, miközben hatradőlve az ülésen elfogyasztom a csokit. - Én nem láttam őket -rázom meg a fejem rellonos osztálytársam felé. Azt már nem teszem hozzá, hogy örülök is ennek a ténynek.
A "kinek hogy telt a nyár?" kérdéssel folytatnám a csevegést, odáig azonban már nem jutok, hogy kérdezzek. Szemeim az ajtóban megtorpanó srácra vándorolnak. Nem is tudok mit reagálni kérdésére, a megjelenéséből fakadó sokk pedig nem is enged odáig, hogy szavaira is rácsodálkozzam. Megdöbbent arccal fordulok a többiek felé, amint a fiú tovább áll, várva, ki az első, aki reagálni tud a helyzetre. Én nem, az biztos. Nem is csak a sokk miatt, hanem mert a következő pillanatban megint új ember áll a fülke ajtajában. Hű, hogy elszokik az ember a nyüzsgéstől a szünet alatt!
- Szia! - köszöntöm a navinést, még mindig elég meglepett arckifejezéssel. - Talán Borbáláék mellett még elférsz - húzom végül mosolyra a számat, lábaimat meg magam alá, hogy prefektustársam könnyen be tudjon jönni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. április 7. 22:15 Ugrás a poszthoz

Hunor
Irány a múzeum!
Ruha

- Köszönöm - mosolygok rá Hunorra, bár ő ezt nem láthatja, míg el nem engedjük egymást.
Gyors búcsú nagynénémtől, és már indulunk is, le az aluljáróba. Mindig féltem a földalatti átjáróktól, hiszen itt a legkönnyebb eltévedni. Hunor azonban magabiztosan megy előre, így én csak követem őt. Ő az, aki a helyet javasolta, láthatóan tudja is, hova megyünk, így félelmem azonnal tova is száll, és csak az izgatottság és boldogság marad a helyébe.
- Igen, nagyon fura - értek egyet barátommal. - De örülök, hogy össze tudtuk hozni - fordulok felé egy pillanatra.
A tavalyi nyáron - amellett, hogy még nem voltunk annyira közeli kapcsolatban mint most - nehezebben váltunk el. Persze nem volt köztünk harag, se távolság, mégis kellett nekünk az a pár hét, hogy feldolgozzuk a Lélek szobában esett beszélgetésünket. Szerintem mindkettőnknek kellett az az idő, amíg nem láttuk egymást. Ellenben a tanév kezdetével a barátságunk is megerősödött, én pedig nagyon hálás vagyok neki, hogy akkor, ott a Lélek szobában elmondta a titkát. Közben pedig annyi minden másról is tudunk beszélni! Míg ő Júliáról nekem, én Elijah-ról beszéltem neki, bátorítottuk egymást és amennyire tudtunk, tanácsot is adtunk.
- Wow! - Ennyi a reakcióm, ahogy belépünk a múzeum ajtaján.
Egyedül a selfie dolog az, amit még nem értek teljesen, de azt hiszem a mai kirándulásunk után tisztázódni fog az is. Így ebben reménykedve fizetem ki a jegyemet, abból a pénzből amit Eliana adott, mielőtt elváltunk. - Persze. Nézzünk előbb körül - bólintok. Közben szememmel követem Hunor tekintetét, egyenesen a falon függő mágneses tábláig.
Kérdés nélkül ugrom oda, hogy alulról egy H betűt, kicsit lentebbről pedig egy U-t szedjek össze, és rakjam egymás mellé.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. április 10. 23:49 Ugrás a poszthoz

Júlia
Mit tettél?!
Ruha

Kételyeim vannak azzal kapcsolatban is, Júlia hogyan reagál majd arra, ha hirtelen megszólítom. Félelmem azonban alaptalannak bizonyul. A navinés mosolyogva viszonozza a köszönésemet. Az én arcomra szintén halvány mosoly ül, ahogy megkönnyebbülve kicsit, elindulok felé, hogy leüljek a padra. Agyam azonban folyamatosan azon kattog, pontosan mit is mondjak neki. Kérdezzek rá, mi történt köztük Hunorral? Talán egy csöppet kevésbé direkt kérdéssel jobban jönnék ki a helyzetből. Ha megkérdezem, mit csináltak legutóbb együtt, abból vajon rájöhetek bármire is? Közben pedig még mindig nem vagyok benne biztos, hogy Hunor értékelni fogja, ha a háta mögött kutakodom.
- Igen, Betti - bólintok, miközben lehuppanok mellé a padra. - Te pedig Júlia, igaz? - pontosan tudom, hogy ő az, a kérdés csak kicsúszik, miközben fejben már sokkal előrébb tartok a beszélgetésünkben. - Megsimogathatom? - mutatok az ölében szunyókáló nyúlra. Hírből az állatot is ismerem, most pedig jól jön, valamivel tudom még húzni az időt, amíg kitalálom, pontosan hogyan is tegyem fel a lánynak a kérdésemet.
Egy darabig csak csendben ücsörgök a padon, lábaimat himbálva. Egyszer-egyszer rápillantok Júliára, barátságosan el is mosolyodom. Tekintetem azonban főleg a kastély falát alkotó köveket pásztázza. Jól megnézek minden kis repedést, lyukat, koszfoltot. Fejemben azonban továbbra is csak a kérdések halmozódnak, meg az emlékek, azokról a beszélgetésekről, melyek Hunor és köztem zajlottak, mégpedig Júliáról. Azon gondolkodom, pontosan miket is mesélt a lányról, miket tudok, amik esetleg segíthetnek áthidalni a kínos csendet. Picit reménykedem benne, hogy ő szólal meg előbb, esetleg ő lesz az, aki felhozza Hunort. Kíváncsiságom viszont erősebb, és kitör belőlem a kérdés:
- Figyelj - Júlia felé fordulok, s megpróbálom elkapni a tekintetét. A mosolyomnak már nyoma sincs, arcom komoly. Pórbálom megtalálni a megfelelő szavakat. - Tudom, nem tartozik rám, de... Történt köztetek valami Hunorral? - Szusszanok egyet, mert kimondtam. Megkérdeztem, most már ott van köztünk. - Úgy értem, összevesztetek, vagy ilyesmi? - Már csak az a kérdés, mit és hogyan felel majd a lány. Mert bizony, egy csöppet sem tartozik rám. Ha pedig meg akarja tartani magának - akárcsak Hunor - akkor nem fogja elmondani. Egy idegennek pláne nem.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. április 11. 20:54 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

Többször beszéltünk a nyáron. Sőt, talán többször, mint tavaly. Megtanultam használni a mobiltelefont, s mikor Eliana otthon volt, az ő telefonját használva néha egy óráig is csevegtünk Elijah-val. A sok beszélgetés ellenére nagyon vártam már, hogy láthassam. Az időpontot, azonban sehogy sem sikerült megbeszélnünk. Mire ő hazajött a rokonoktól, mi éppen elindultunk a Balatonhoz. Mikor én értem haza, neki volt más programja. Így csak a szünidő végére sikerült megbeszélnünk egy olyan időpontot, ami mindkettőnknek megfelelt.
Elijah volt az, aki felvetette a találkozás ötletét, ám hazudnék, ha azt mondanám, én nem akarom látni a szünetben is. Izgatottabb nem is lehetnék, ahogy a zajos autók mellett, egészen gyors lépésekkel közeledem a Deák tér felé. Nem is volt nagyon hosszú az út, és könnyedén ide is találtam, így megkönnyebbülve közelítem meg a göndör fiút. Meglátva Elijah-t elfog az a már ismerősnek mondható érzés, az arcomra pedig széles mosoly ül. Nem árulta el, mit tervez, de télen is nagyon jól éreztük magunkat, korcsolyázás közeben. Nem félek tőle tehát, hogy valami olyat talált ki, ami nem fog tetszeni.
Izgulni csak magam miatt izgulok. Nem egyszer öltöztem át, mielőtt megelégedtem volna a bordó ruhával. S bár Darya kicsit megnyugtatott a múltkor, még mindig motoszkálnak bennem kételyek és a félelem. Meggyorsítom a lépteimet, és próbálom elengedni a fejembe kúszó gondolatokat, amik arra sarkallnának, hogy forduljak vissza. Mert tudom, hogy amint odaérek, sokkal könnyebb lesz. Minden alkalommal sokkal könnyebb, mikor végre találkozunk. A szavak maguktól jönnek, és nem is bánom meg, hogy kimondtam őket. Közben pedig tudom, hogy ő is izgul, és így sokkal könnyebb.
- Sziaa! - állok meg végül mellett. Arcomon hatalmas mosoly terül szét, karjaim pedig lendülnének, hogy megöleljem, ám megállok a mozdulatban, s vacillálok egy kicsit. Végül az igen mellett döntök, így kicsit lábújhegyre emelkedve ölelem meg gyorsan. - Milyen volt Belgium? - Ismét előtte állva mosolygok rá. S bár mesélt az utazásról valamennyit, a kimaradt részletek érdekelnek még. - Mennyi ideig is voltál kint?
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. április 12. 00:22 Ugrás a poszthoz

Júlia
Mit tettél?!
Ruha

Mosollyal az arcomon simogatom meg a nyúl fejét. Megvakargatom a fülét és a hátát is, ha már fel lett ébresztve szegény, kapjon érte elég simit. Végeredményben azonban csak az időt húzom, míg megpróbálom kiagyalni a megfelelő kérdést. A nyúl dajkálása nem bizonyul azonban elég hosszú műveletnek. Szemeim az állatkáról az előttünk magasodó falra vándorolnak, kezeim pedig az ölembe esnek. S míg én csendben gondolkodom, Júlia megpróbál csevegni velem.
- Igen, nekem is ez a kedvenc időszakom az évben - felelek mosolyogva. Tekintetem követi az övét, így megállapodik az apró, rózsaszín rügyekkel tarkított fán. - Nem, dehogy! - Most Júliára nézek. Kedves mosollyal megrázom a fejem, ahogy ő elvörösödik. - A tavasz az év legszebb időszaka - biztosítom róla, hogy bizony, nincs egyedül ezzel. Ha éppen nem máson járna az agyam, én is szívesen nézegetném még a rügyező, virágzó fákat, bokrokat.
Most mégsem ez a fő célja annak, hogy ideültem, s nem akarok úgy felállni, hogy nem tudtam meg semmit. Rákérdezek hát, kicsit félve ugyan, de kimondom, s pedig rögötön válaszol is. A válasza azonban egyáltalán nem is hasonlít arra, amire számítottam. Hiszen Hunor szájából elmesélve a közös sétáik nem úgy tűntek, mintha nem is beszéltek volna a bál óta. Barátom meséire támaszkodva egyáltalán nem mondanám, hogy nem találkoztak a bál óta.
Arcomra zavarodott kifejezés ül, s talán azt is látni rajta, hogy agyam jobban kattog, mint eddig. Én vagyok az egyetlen, aki emlékszik a kapcsolatukra? Itt valami nem stimmel! Nagyon nem. Így viszont nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi van, ha valamelyikük hazudik. Esetleg mindketten. Hunort viszont nem úgy ismerem, mint aki tenne velem ilyet, s Júlia őszinte arcát elnézve már el is vetem az ötletet. Talán hagyni kéne a dolgot, és csak továbblépni. Talán tényleg nem tartozik rám, ha pedig Hunor készen áll, mondani fog valamit.
- Mi? - kérdése kizökkent a gondolataimból. Ugyan csak kis szünetet tartott míg újra megszólalt, a fejemben folyamatosan kavarogtak a gondolatok. - Neem - halvány mosoly jelenik meg az arcomon, úgy rázom meg a fejem. - Viszont a legjobb barátom. - Én legjobbnak tartom őt, és tudom, hogy ő is közeli barátjának tart. Sosem gondoltam viszont rá többként, mint barát.
Dilemmám most már nem arról szól, hogy mit és hogyan kérdezzek tőle, hanem, hogy mit mondjak. Elmeséljem, hogy Hunor Halloween óta mennyit beszélt róla? Vagy az randijaikról szóló történeteket? Vagy azzal meg is forgatnám a kést Hunor hátában?
- Csak Hunor miatt kérdezem. - Ujjaimat kezdem tördelni, s szemeim is kezeimre siklanak a lányról. Na, és most mivel is kéne folytatnom a dolgot? - Elmesélte, hogy együtt mentetek a bálra. Meg... - Nem folytatom. Nem tudom, mivel.
Egyikük sem emlékszik a közösen töltött idejükre. Júlia legalább a bálra emlékszik, míg Hunor arra sem. Ha viszont valaki megitatott velük valamiféle bájitalt, esetleg rájuk szórt valami rontást, arról tudniuk kell! Egy tanárnak meg főleg! Én viszont nem tudok sokkal többet tenni. Igen, tehetetlennek érzem magam. Továbbra is összekulcsolt kezeimet nézem, miközben próbálom kitalálni, hogy csak álmodtam-e a beszélgetéseinket Hunorral. Mert ha más nem, az megmagyarázná, miért is nem emlékeznek egymásra.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. április 12. 01:02 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

Azt hiszem, nekem kéne elszégyellnem magam. Be is fogom a számat, s inkább lehajtott fejjel bújom tovább a bájital receptjét. Sokszor előfordul velem, hogy rosszabb hangulatomban kimondok olyan dolgokat, amiket máskor nem tennék. Csak utólag realizálom, hogy míg a rellonos tényleg a segítségét ajánlotta, addig én a lehető legbunkóbb arcomat mutattam felé, mindössze azért, mert nem a legjobb hangulatomban fogott ki partnernek.
Némán tisztítom meg magam előtt az asztalt, hogy aztán elkezdhessem felvágni a kövirózsákat.
Csak akkor nézek fel, és fordulok ismét Móric felé, mikor meghallom a hangját. Arcán megpillantom a mosolyt, magamban pedig végig gondolom, mit is mondott. Ennyi pedig elég is jelenleg, hogy ismét felmenjek bennem a pumpa. Nem szólalok meg, egy szúrós pillantást küldök csak felé. Hamar észreveszem magam azonban. Megint én vagyok a bunkó. Kezelném inkább éretten a helyzetet...! El is kapom a fejem, visszanézve az asztalon sorakozó hozzávalókra. Motyogok valami "bocs" félét is, ám én sem tudom, pontosan melyik cselekedetemnek szólt.
Lassan magam elé húzom a kövirózsa leveleket meg a kést. Ezzel egy időben szól a fiú is, így bólintva egyet, el is kezdem a könyv utasításai szerint kipréselni a kövirózsa leveleinek belsőjét. Nem a legszebb látvány, de muszáj megcsinálni, ha be akarjuk fejezni a bájitalunkat. Így kis fintorral az arcomon folytatom a munkát. Gyorsnak ugyan nem mondható a tempóm, hiszen közben tekintetem néha a fortyogó üstre vándorol, néha mások asztalaira. Móric megjegyzését viszont figyelmen kívül hagyom. Csak kérdésére emelem fel a fejem.
- Nem igazán az erősségem - válaszolok, s közben el is kezdem az időközben rózsaszín színt öltött főzethez hozzáadni a kövirózsákból kipréselt zselét. - És most már jobban megy? - pillantok a rellonosra, miközben elkezdek bajlódni a lánggal. Hangomból eltűnt az él, bár mielőtt megszólaltam, várnom kellett kicsit, hogy biztosan kedvesebben tudjak hozzászólni, mint pár perce.
Közben kirakom az asztal szélére az egyszarvúszarv-örleményt, hogy mikor eljön az ideje, bele is tudjuk rakni az üstbe. Fogalmam sincs mit kezdjek magammal ezután, így csak zavarodottan toporgok, tovább olvasgatom a receptet, amit lassan talán már kívülről fogok tudni, ha még párszor elolvasom. Amíg viszont Móric nem készül el a tüskék összetördelésével, én igazán nem tudok mást csináli.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. április 13. 17:54 Ugrás a poszthoz

Júlia
Mit tettél?!
Ruha

Máskor szívesen csevegnék volna még vele a tavaszról, most azonban teljesen máson jár az eszem. Az pedig végképp elfelejtteti velem a virágzó fákat, hogy ő sem emlékszik Hunorra. Arcomról egyértelműen leolvasható, mennyire össze vagyok zavarodva. Minden mondatával egyre jobban összekavarj a gondolataimat.
Más magyarázatot nem találok a helyzetre, csak, hogy valaki szórakozott velük. Esetleg féltékenységből átkozta meg őket. És bár nem fér a fejembe, hogy bárki hogyan lenne képes ilyesmire, tudom, hogy a Bagolykő nem a legbiztonságosabb hely a világon. Hiszen ha valaki elég okos és szemfüles, minden hozzávalót össze tud szedni bármely bájitalhoz, ha pedig inkább pálcájára hagyatkozna, a könyvtárban kötetek sora áll a rendelkezésére, régi, elfeledett, vagy akár ma is használt bűbájokkal tele pakolva. Ennek ellenére legbelül nem tudom elhinni, hogy bárki képes lenne ilyesmire. De hát, mindig mondták, hogy naiv vagyok. Már kezdem elhinni. Ahogy azt is, hogy csak álmodtam az egész Hunor és Júlia dolgot.
- Igen, akkor velem volt - bólintok, kínos mosolyra húzva a számat. Nem csak Hunor és Júlia volt ugyanis a Halloweeni bálon, én is elmentem végül, de a bulizás helyett rögtön sikerült a kísértetházra rátalálnom. Ott futottunk össze Hunorral, a kis kalandunk végén pedig arra is fény derült, ő hogyan került oda.- Evett abból az elvarázsolt pop-cornból. - Én is magyarázkodom, bár Júliában láthatóan nincsen harag a dolog miatt. Tényleg olyan édesnek és kedvesnek látszik, amilyennek Hunor leírta őt.
- Megmondom - mosolyodom el.
A gond csak az, hogy Hunor nem aggódik semmi miatt, ami Júliával kapcsolatos. Még a bálra sem emlékszik. Legalábbis úgy tesz, mintha nem emlékezne. de nem, ő nem olyan, aki megjátszana ilyesmit. Előttem nem.
- Igazából olyanokat is mesélt pár hete, hogy sétáltatok a faluban, meg beszélgettettek. De azt hiszem, álmodtam csak az egészet - nevetek fel kínosan. Más magyarázat nincsen a helyzetre. Azt nem is tudom, miért osztom meg ezt az egészet a navinéssel, talán megerősítésre várok, hogy megesik az ilyesmi, nem vagyok bolond.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. április 13. 17:54
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. április 21. 23:55 Ugrás a poszthoz

Amélia
Beszélgessünk!
Ruha

Gyors léptekkel haladok a fák között, közben pedig összefogom magamon a pulóverem, ahogy egy erősebb szélfuvallat végig söpör az erdőn. Amélia valószínűleg már a faházban vár rám, ugyanis megbeszéltük, hogy együtt csináljuk meg a házikat jövőhétre. Egyikünknek sincs nagy szüksége segítségre, együtt azonban mégis kellemesebb dolgozni. Az egyszerű feladatokon legalábbis. A faház mindenesetre megfelelően csendes és hangulatos helynek ígérkezik ehhez a délutáni programhoz.
A létra előtt nagyot szusszanok, ahogy észreveszem, hogy mennyire kifulladtam. Szinte rohantam idáig. Lassan felkapaszkodom, s kíváncsian dugom be a fejem, meglesve, barátnőm bent van-e. Az elmúlt évben egészen közel kerültünk egymáshoz. Attól, hogy mindketten olyan közel állunk Hunorhoz, sokat láttuk egymást, aztán egyszer-kétszer külön szerveztünk programot. Egyikünk sem nyitott ember azonban, ami pedig igencsak megnehezíti a barátkozást.
- Szia! Remélem nem várattalak meg nagyon - mosolygok rá Améliára, ahogy belépek a faházba. Ahogy számítottam rá, őt már ott találom. - Milyen tárgyból készülsz? - rögtön a lényegre térek. Közben pedig lehuppanok egy babzsákfotelbe a lány mellé, hogy aztán én is előszedjem a csillagtanra írandó feladatomat, meg a mítoszok és legendák tankönyvet. - Mi van veled mostanában? - nézek fel a szőkére. Igen, most tényleg én voltam, aki beszélgetést kezdeményezett. Fejlődöm!
Toll után kezdek kutakodni, és próbálom nem megbánni, hogy kimondtam a kérdést. Nem tudom ugyanis, mennyire van kedve beszélgetni, s én se tudom, mit mondok neki, ha visszakérdez. Persze szívesen beszélgetek háztársammal, a kérdés csak az, pontosan miről is fogunk végül.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 5. 22:26 Ugrás a poszthoz

Hunor
Irány a múzeum!
Ruha

Hunor kérésére mosolyogva bólintok. Van nálam elég pénz - még úgyis, hogy tudom, milyen drágán árulják azokat a sütiket - de Hunor annyira ragaszkodik hozzá, hogy meghívjon, megengedem hát neki. Kedves gesztus tőle, én pedig szeretem a sütit, így a boldogság nálam garantált.
Amint megtalálom a hiányzó "N" betűt, ki is egészítem barátom nevét, hogy aztán ő le is fényképezhessen minket. Nagyon idegen nekem az egész telefon dolog, és bár Elianának is van egy, én még sosem használtam. Nem is tudom, hogyan venném hasznát. Hagyom hát, hogy Hunor kezelje a mobilt, én pedig állok ahova mondja.
- Igen - helyeselek felvetésére. Manapság már a mágusok is megtanultak alkalmazkodni, át is vettek néhány mugli találmányt, így könnyedén találkozhatsz egy varázslóval, aki telefonál - lásd Hunor - és fel sem tűnik neked, hogy van egy közös titkotok, míg el nem ejt egy mondatot, amit csak te értesz meg körülötte, a muglik nem. - Én egy furkászt láttam egyszer, megbújva egy sarokban. Valaki rögtön fel is kapta. Nem is vagyok benne biztos, hogy furkász volt, de erőteljesen hasonlított - nevetek fel kínosan. Egy-két éve lehetett, és tényleg csak egy pillanatra láttam az állatot. Ráadásul korábban csak képeken láttam furkászt, könnyedén összetéveszthettem valamivel.
- Hű! - csodálkozó sóhaj hagyja el a számat, ahogy belépünk a csupa rózsaszín helységbe. A hangulata talán teljes ellentéte a varázslatos helyszíneknek. Ennek a helynek egy egyedi varázslata van.
- Lefényképezzelek a hintán? - fordulok Hunor felé. Előbb azonban megvárom, hogy kiürüljön körülöttünk a hely, hiszen minden bizonnyal furcsán néznének ránk, amint megkérdezném a fiút, hogyan kell fényképezni a mobillal. Csak a minket megelőző lányok távozása után nyúlok a telefonért, és nézek ismét barátomra, várva, hogy bevezessen a mobilhasználat rejtelmeibe.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 5. 23:36 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

Az én karom is a magasba lendül, én is integetni kezdek, ahogy meglátom Elijah göndör fürtjeit. Mosolygok, mint mindig, ha vele vagyok, és bár voltak félelmeim idefel, amint a fiú mellé érek, azonnal el is felejtem azokat. Az ölelésem bizonytalanra sikeredik, azért jólesik a közelsége. Ahogy megérzem arcomon a puszit, azonnal pirulni kezdek, ám hirtelen ötletből én is nyomok egyet az ő arcára. Elpirulva tehát, de még mindig szélesen mosolyogva engedem el a fiút, hogy aztán rögtön kérdezősködni is kezdjek.
Vele együtt én is felnevetek. Én mondjuk nem ismerem az ilyesfajta nagyszülőket, tekintve, hogy a Nagyi minden napra főz a nyáron, nem esik már túlzásba. Előfordul azért, hogy elcsomagol plusz egy szendvicset egy kirándulás alkalmával, nehogy elfogyjunk. Talán ez valamiféle nagymama ösztön. Gondolataimból felébreszt visszakérdezése. Dicséretére mosolyogva hajtom le a fejem, s aztán válaszolok.
- Mi is nagyon jól éreztük magunkat! Pont kifogtunk egy napos hetet, tudtunk sokat fürdeni. Csak azután szakadt le az ég, hogy hazaértünk. - Nagy szerencsénk volt tehát. Az eső utáni idő pedig tökéletesnek bizonyult kiránduláshoz, szóval a nyár hátralevő részében sem unatkoztam. A kirándulásokról és utazásról azonban már beszámoltam egyszer Elinek, így nem is fejtem ki jobban. Időm se lenne, mert meglep a felém nyújtott szatyorral, el is felejtem, mit akartam mesélni még neki. - Köszönöm! - pillantok fel rá csillogó szemekkel.
Rögtön meg is nézem az ajándékot, s a szatyorba belenyúlva először egy plüssfigura akad a kezembe. Kiemelem a cicás plüsst, hogy aztán belenézhessek a zacskóba, és szemügyre vehessem a többi szuvenírt. Csillogó szemekkel és örömteli mosollyal az arcomon nézek ismét fel Elijah-ra, s tekintetemmel újra megköszönöm az ajándékot. Aggodalmaimról megfeledkezve pedig lábújhegyre állo picit, és adok egy puszit az arcára. Ma már a másodikat.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezem visszaereszkedve. Picit hátrébb is lépek, hogy könnyedén Eli szemébe tudjak nézni. - Van valami terved? - kíváncsian várom, most is meglep-e, mint ahogy a korizással is tette. Én annak is örülnék, ha csak leülnék, keresnénk egy picit csendesebb helyet, és beszélgetnénk, esetleg sétálgatnánk a városban. Ha viszont van terve, annak is örülök, és kipróbálnék bármi újat, ha ő azt mondja, jó.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 6. 10:25 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

Talán nem fáj kicsit barátságosnak lenni, hiszen nem is jellemző rám ez a zsémbes modor. Vissza is veszek magamból, és inkább csendben maradok. Rendesen bocsánatot kérni azonban elfelejtek, csak magamban raktározom el a megbánásomat, motyogásom mögé bújva. Úgy tűnik azonban, hogy a rellonost nem lehet könnyen megbántani, mert már mosolyog is, sőt, ő is barátságosabb hangnemre vált.
- Köszi - mosolyodom el én, mikor segít a tűzzel. Érintésére azonban összerezzenek, hiszen meglepetésként jön a dolog.
A tűz azonban már tökéletesen ég, így Móric odébb is lép. Én is visszaállok az asztalhoz, csak szemem tapad az üstre, hogy lássam, ha változik a színe. Közben azért a fiúra is felpillantok néha, ahogy beszél, hiszen nekem mondja amit mond, illik odafigyelni. Reagálni viszont csak apró bólintásokkal ragálok, míg a színekre tett megjegyzésére halkan fel nem nevetek. Teljesen igaza van, a gond viszont az, hogy a színek szapora váltakozása igencsak megnehezíti a bájital elkészítését. Ezért is bújom a tankönyvet annyira, nehogy összetévesszek két lépést. Ha pedig Móric nem cselekszik előttem, már tettem is volna az egyszarvúszarvat a főzetbe. Még jó, hogy a rellonos gyorsabb, így nem robbantom a fejünkre a bájitaltan termet.
- Pont azért nem szeretem, mert túlságosan sok a veszély benne. - Megjegyzésemre talán a képembe röhög majd. S nem mondom, hogy nem fájna, de megszoktam már, hogy én az óvatosak, esetenként gyávák csoportját erősítem inkább. - Csak egy pici dolgot kell rosszul csinálni, és ki tudja, mit okoz vele. - Legjobb esetben pukkan egyet, nem éri el a kívánt hatást, és Trollt kapok rá. De még a rossz jegy eshetősége is jobb, mint az, ami a bájital elrontásából kisülhet. Én pedig túl sokat álmodozom, túl könnyű elterelni a figyelmemet, így pedig könnyen félremehet valami. - Persze a pálcás mágiának is megvan a maga veszélye, de az mindig is jobban ment, és ott sokkal kevesebb bajt tudok okozni - fejtem ki most kicsit jobban.
Közben főzetünk lila színt ölt, így beleteszem a már kikészített egyszarvúszar-örleményt. Előtte azért ellenőrzöm még egyszer, hogy biztosan a megfelelő lépést tegyem meg. Aztán viszont otthagyom az üstünket, had keverje meg a fiú, én pedig a maradék hozzávalókat kutatom fel az asztalra pakolt holmik közül.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 8. 00:35 Ugrás a poszthoz

Amélia
Beszélgessünk!
Ruha

- Igen, a következő fejezetből kell összefoglalót írni - húzom magamhoz közelebb a mítoszokat rejtő tankönyvet. Most csak kijegyzetelem a fontosabb pontokat, az írás később lesz majd meg.
A bájitaltan említésére megrándul kicsit az arcom. Sajnos idén sem bizonyult könnyebbnek a tárgy, sőt. Ötödév végéig azonban kötelező a bájitaltan, kénytelen vagyok megtanulni annyira, hogy átmenjek a vizsgákon. A tavalyin nagyon elcsúsztam, így idén még jobban kell majd igyekeznem. Még úgyis, hogy Farkasházy sokkal kevésbé szigorú, mint Felagund prof volt.
- Milyen a mágusjog? - inkább arra a tantárgyra kérdezek hát rá, ami engem is érdekel. Nekem is szerepel az órarendemben idén, bár ahogy ismerem, Améliához sokkal jobban illik a tárgy, mint hozzám. Azért izgatott vagyok, mit hoz ki belőle az újdonsült tanárunk.
- Hű, gratulálok! - nézek fel mosolyogva a könyvemből. - Melyik tanár mellett? - érdeklődöm tovább. Örülök a sikerének, ám kis féltékenység is vegyül az érzéseim közé. Amikor volt lehetőség, nem mertem pályázni a pozícióra. Azóta viszont nem kínálkozott alkalom, akármennyire is szívesen lennék tanársegéd én is. Persze a prefektusi feladatok lefoglaltak tavaly, és idén is fognak, így tényleg nincs miért irigykednem. Az érzéseim viszont az eszemtől függetlenül cikáznak bennem. - Jó helyen vagy az Edictumnál is. Én szeretem olvasni az írásaidat - bólintok neki bátorítóan. Ebben is nagyobb bátorsága van, mint nekem. Ugyan megfordult a fejemben a csatlakozás gondolata, nem tudtam megtenni. Pedig anya biztosan örült volna neki. Talán pont ez volt az, ami visszatartott végül.
Már nyitom a számat, ám a visszakérdezés után rögtön folytatja is, így én csönben maradok. Második kérdésére is csak bólintok, és egy darabig nem szólalok meg.
- Megkérdezhetem, hogy min vesztetek össze tulajdonképpen? - idegesen a fülem mögé tűrök egy előre eső hajtincset. Természetesen észrevettem, hogy kerülik egymást, arról viszont eddig egyikük sem mondott semmit, hogy mi a vita oka. - Nem tudjátok megbeszélni? - Hülye kérdés, igaz? Mással nem tudtam előállni viszont.
Tekintetemet a tankönyveimen nyugtatom. Semmiképp sem szeretnék belekeveredni a veszekedésükbe. Viszont van rá esély, hogy Hunor is érdeklődni fog a lány iránt, ha meg tudja, hogy Améliával voltam ma délután. Én inkább arról kérdezősködöm, mi történt köztük. Nehéz olyan dolgot kitalálnom, amin össze tudnának veszni. Nagyon közel állnak egymáshoz - legalábbis kívülről úgy tűnik - így fogalmam sincs, mi szakíthatta szét őket.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 8. 12:02 Ugrás a poszthoz

Júlia
Mit tettél?!
Ruha

Aprót felnevetve bólintok kérdésére. Az biztos, hogy a szervezők kitettek magukért. A halom megbűvölt kaja, a kísértet ház, az álarcok, meg ahogy az egész kinézett... Az nem állíthatom, hogy jól éreztem magamat, ám az nem a bál hibája volt. Inkább a saját gyávaságomnak tudható be a dolog. Nem vagyok büszke arra, ahogy a kísértetházban viselkedtem. De legalább nem egyedül kellett végig másznom rajta. Hunor mindig támasz számomra, most az egyszer szeretnék hát én is segíteni neki. Azt viszont nem tudom megtenni, ha nem beszél velem arról, mi történt köztük.
Én is bólintok, ahogy megköszöni ígéretemet. Követem tekintetét, és én is ismét a fákon nyugtatom tekintetem. Tényleg szépek. Ha pedig nem aggasztana ennyire ez az egész Hunor és Júlia sztori, órákig tudnék ülni, és bámulni a rügyező fákat és bokrokat. Romantikusak. A tavasz a romantika időszaka. Mind az állatok között, mind az irodalomban, s talán az embereknek is nagyobb szükségük van a szerelemre a hosszú, rideg tél után, mint az év bármely más időszakában. Ha nem is megtapasztalna, olvasni, hallani a szerelemről is szép. Pláne ha az ember legjobb barátját érinti a történet.
Ám úgy tűnik, túlságosan is akarom, hogy neki is jusson a szerelemből, inkább megálmodtam magamnak. Jól esik Júlia együttérző mosolya is, annak ellenére, hogy mennyire kínos ez az egész. Kellett nekem idejönnöm. Kénytelen voltam bevallani neki, hogy valószínűleg álom volt az egész, az egész, amiért zaklatom. Hosszú idő után mondom csak ki.
- Hát igen - egy a kontyomból kieső tincsemet piszkálom zavaromban. Szemeimet pedig még mindig a fákon nyugtatom. Csak egy köszönetnek szánt pillantást vetek a navinésre.
Fel nem állok azonban. Hiszen jövetelem eredeti célja nem az volt, hogy letámadjam Júliát. Ha pedig már leültem, talán kínosabb lenne egy méterrel arrébb menni. Mintha zavarna a társasága. Helyette inkább csak hátra dőlők a padon, és csukott szemmel fordulok az ég felé. Én nem szólalok meg többet, ha ő meg nem töri a csendet.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 22. 11:55 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Marinát csak névről ismerem. Talán egyszer szóltam hozzá, és az se mondható beszélgetésnek. Pedig évfolyamtársam, bár igaz, rellonos. Azért felismerem, ha szembe jön velem a folyosón. Az viszont eszembe se jutott, hogy pont az ő szülinapjára fogok menni mostanában, ráadásul egy másik rellonos meghívásából.
Nem kicsit lepődtem meg, mikor megkaptam Móric üzenetét, de nem vagyok kevésbé meglepve azon sem, hogy most a tó felé tartok, eleget téve a meghívó kérésének. Jobb ötlet híján egy zacskó sós mogyorót szereztem be, mint nasi, csak, hogy hozzájáruljak én is a dologhoz. Marinának pedig vettem egy karkötőt, mindenféle kis medállal rajta, meg egy dán zászlóval díszített bögrét. Utóbbiról ugyan feltételezem, hogy már van a kincsei között hasonló, de nem volt jobb ötletem.
Érdekes pillanatban érkezem meg végül a tó mellé. Az emberek már gyülekeznek, ám most mindenki egyvalamit figyel, mégpedig a másik irányból érkező tanárt. Brightmore egy navinés társam oldalán érkezik, a többiek meglepett és egyben ijedt képét elnézve pedig nem csak én nem voltam tudtában, hogy ő is itt lesz. Körbe nézve több ismerős arcot is megpillantok, köztük Lilit, de ő épp Marinával van elfoglalva, így nem zavarom meg őket. Inkább Móric mellé araszolok, hogy megpróbáljak kiszedni belőle egy választ arra, miért is vagyok itt. Ha én magam nem tudok rájönni, talán a rellonos majd ad rá választ.
- Hello - állok meg a két fiú mellett.
Ahogy meglátom a kezükben a italokat, összeszorul kicsit a torkom. Pontosan tudtam, hogy a buli nem fogja nélkülözni az alkoholt, tőlem azonban távol áll ez az egész ivás dolog. Kényszeríteni csak nem fognak, ugye...? Kezdem egyre jobban megbánni, hogy eljöttem. Hétköznap van, holnap óráim vannak, én pedig itt állok egy buli közepén, levitás prefektusként. Feszengve toporgok, kezemben a szatyorral, amiben a mogyorót és az ajándékot hoztam. Ujjaim egészen rászorulnak a táska vászonjára, ám egy arabig észre se veszem. Csak állok Móric mögött, szemim ide-oda rebbennek a bulizni kezdő diáktársaimon, és próbálok rájönni, mit kéne most tennem.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 22. 12:48 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

Még én is értetlenül állok a hirtelen hangulatváltásom előtt. Egyik pillanatban még képes lettem volna megsemmisíteni a fiút a tekintetemmel, most pedig már nevetek a poénjain. Úgy változtatom a hangulatomat, akárcsak főzetünk a színeit. Túl kell lendüljek azonban a saját magamnak okozott sokkon, mert Móric ismét megszólal, kérdez, én pedig válaszolok is neki. Ahhoz képest milyen ellenségesek voltunk egymáshoz kezdetben, most épp beszélgetünk. Beszélgetünk, normális emberi lényekként.
- Hát én sem szeretek, az biztos - erősítem meg, amit már valószínűleg előző mondataimból. - Nagyon vicces. - Egy bosszús pillantással ajándékozom meg Móricot a viccéért. Ha lehet, én inkább elkerülném a "maximum ránk robban" helyzetet, köszönöm.
Mozdulataim nyomán a bájital ismét színt vált, és nagy kő esik le a szívemről, mikor az rózsaszín lesz, nem pedig zöld esetleg. Akkor eddig mindent jól csináltunk.
Miközben ellépek az üsttől, bólintok a rellonos kimondott gondolatára, s csak aztán megyek tovább, hogy aztán a maradék hozzávalókkal térjek vissza. Elégedetten szemlélem meg az üstben fövő, piros színű folyadékot, ami már egészen lilába hajlik. Még egyszer ellenőrzöm a receptet, és már szólnék, hogy mi következik, de rellonos társam teszi a dolgát, és már adja is a főzethez a holdkőport. Az üstünk tartalma szürkére vált, én pedig egyre magabiztosabb leszek. Bólintok Móric kérésére, és az üst mellé lépve kezdem adagolni a gyökereket. Erősen koncentrálok, nehogy eggyel több, esetleg kevesebb szál kerüljön bele. Kicsit odébb lépek ismét, hogy aztán válaszoljak a fiúnak.
- Igen. Az átváltoztatástant még jobban. Sokkal nagyobb kihívást jelent számomra. - Én is elmosolyosom az ő mosolyát látva, és szinte már el is felejtem, hogy az óra elején még veszekedtünk.
A bájitalunk közben eléri a kívánt narancs színt, így rögötön meg is ragadom a szétmorzsolt tüskéket, miután pedig beleszórtam azokat, az üst tartalma rögtön ki is fehéredik. Mindjárt készen vagyunk, és még nem robbant fel!
- Szeretem viszont az elméleti tárgyakat is. Mint mondjuk a mítoszok, vagy a mugliismeret. Esetleg a csillagtan - folytatom a felsorolást. Ha őszinte akarok lenni, a legtöbb tantárgy leköt és érdekel. Szemeimet beszéd közben visszavezetem Móricra, várva, mikor vágja a képembe, hogy totálisan megfelelek a levitás sztereotípiáknak.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 22. 17:05 Ugrás a poszthoz

Amélia
Beszélgessünk!
Ruha

- Nekem is van már egy-két oldalnyi jegyzetem belőle. De messze nem foglalkoztam vele annyit, mint Te - mosolygok rá. Érdekelt a téma, így felvettem a tárgyat, de sosem jutott eszembe, hogy az alap tudásnál többet is magamra szeretnék szedni. - Fontolgatod, hogy joggal fogsz foglalkozni később? - mondom ki a kérdést, ami felmerült bennem. Az biztos, hogy nagyon illene hozzá. Az is biztos, hogy megvan hozzá asz esze, és nem riad vissza attól e rengeteg tanulnivalótól sem, amivel a jogi pályán találkozik az ember. Ha pedig dr. Laines mellett még több időt tölt, hatalmas tudást szedhet fel a témával kapcsolatban.
Köszönetére csak mosolyogva bólintok. Örülök, hogy én tudtam neki pozitív visszajelzéssel szolgálni. Kérdésére azonban eltűnik a mosolyom, és kicsit el is fordítom tőle az arcom. Azt nem állíthatom, hogy nem számítottam rá, reménykedtem azonban, hogy csak önmagamban kell helyre raknom ezt a kérdést.
- Eszembe jutott egyszer-kétszer - félbe hagyom a gondolatot. - Valami azonban mindig visszatartott - folytatom végül. - Pedig édesanyám író volt. - Végül felnéztem Améliára, és még halványan el is mosolyodom. Nem tudom, kijelentésem után akar-e még beszélni a témáról. Általában, mikor szóba kerülnek a szüleim, s mikor a másik tudja, hogy elveszítettem őket, a beszélgetés meghal, esetleg másik témára terelődik. Az emberek félnek, hogy olyan talajra lépnek, ami kellemetlen számomra, vagy még inkább számukra. Pedig lassan hét év után nehéz ilyesmi terepet találni.
Türelmesen várom, hogy összeszedje magában a választ. Tudom, hogy friss a dolog, és nem akarom kiszedni belőle a dolgot, ha ő nem akarja velem megosztani. Szeretnék viszont segíteni nekik, részben azért is, mert nem szeretnék kettejük közé szorulni. Mikor azonban végül megszólal, és végig mondja gondolatát, összeráncolom a szemöldököm. Lehetséges, hogy csak elmesélve nincs semmi értelme Hunor viselkedésének?
- Mi oka lenne csalódottnak lenni, mert kedvelsz valakit? - Nem szeretnék oldalt választani, az a legrosszabb eshetőség lenne. Hunor viselkedését azonban nem látom indokoltnak, és ezzel valószínűleg Amélia is így van. Arról nem akarom faggatni, hogy kit kedvelt meg pontosan. Bár fúrja az oldalamat a kíváncsiság, ha nem akarja elmondani, nem fogom kikényszeríteni belőle. - Így viszont neki kéne bocsánatot kérnie. - Azonnal meg is bánom, hogy kimondtam, hogy állást foglaltam a dologban. A véleményem azonban ez, legalábbis a helyzet eddigi ismeretében. - Ha szeretnéd, megpróbálhatok beszélni vele én is - vonok vállat. Most már ígyis-úgyis belefolytam a vitába. Legalább legyek a segítségükre.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. május 29. 12:23 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

Visszaereszkedem a talpamra, ahogy kiengedünk az ölelésből mindketten. Nem vagyok nagyon magas, ő viszont nem alacsony, így kénytelen vagyok lábújhegyre emelkedni kicsit, hogyha megölelném. Nem bánom azonban cseppet sem, nem okoz akkora gondot a dolog, hogy ne akarjam megölelni miatta.
- Igen, szerencsénk volt - mosolygok érveire. Tavaly tényleg sikerült a nyár legesősebb hetén mennünk, és kénytelek voltunk egész héten a bérelt apartmanban ülni. Persze az se volt rossz, mert legalább együtt voltunk a családdal, társasoztunk meg ilyenek. Annyira bevállalósak nem vagyunk, hogy Elihez hasonlóan fürdeni menjünk az esőben, vagy esetleg viharban.
Őszinte meglepettség ül ki az arcomra, ahogy felém nyújtja az ajándékot, azt azonban fel is váltja a mosoly és izgatottság. Kíváncsian kukkantok bele szatyorba, hogy aztán hálásan pillantva a fiúra emelhessem ki a plüssfigurát és leshessem meg alatta a csokit, a bögrét és a többi apróságot. A puszival még magamat is meglepem, de nem bánom meg, hogy megtettem. Csak mondok még egy "köszönömöt" Elinek. Visszatéve a cicát nézek fel rá, meghallgatva, mik a tervei. Arra nem számítok viszont, amit elsőnek ad válaszol. Én is nevetek picit, nagyrészt zavaromban, s talán picit el is pirulok. Még mindig őt nézem viszont.
- Nekem jó - felelek végül, és el is indulok abba az irányba, ahová az előbb mutatott. Agyam azonban rögtön kattogni kezd: vajon mit akar elmondani? - Meghallgatom, bármit szeretnél mondani - szólok útközben.
Az árnyékban elhelyezkedve aztán megvárom, hogy ő is leüljön, és kíváncsian nézek rá. A szívem közben hevesen dobog, amint azon agyalok, mit fog mondani. Felmerülnek bennem azok a mondatok, melyekre titkon a legjobban vágyom tőle, ám a legrosszabb eshetőségekre is megpróbálok felkészülni. Eszembe jutnak Darya szavai, amik akkor is észhez térítettek, mikor hozzá fordultam télen a korizás előtt. Nem hívott volna el ideáig, ha azt akarná közölni velem, hogy többé nem akar látni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. június 1. 00:30 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

A szívem majd kiugrik a mellkasomból, arcomról azonban egy percre sem tűnik el a lelkes mosoly. Elindulunk, s Eli az aki megteszi, mire én is gondolok. Most ő a bátrabbik kettőnk közül. Ő az, aki megragadja kezemet, én pedig csak remélem, hogy nem izzad nagyon a tenyerem, ahogy én is rákulcsolom ujjaimat az övéire. Azt hiszem ez jó jel, mármint, hogy megfogta a kezem. A gonosz ki ördög a vállamon azonban folyamatosan felhívja a figyelmemet arra, milyen negatív kimenetelei lehetnek a következő beszélgetésünknek. Próbálok azonban pozitív maradni, és kissé elpirulva ugyan, de mosollyal az arcomon helyezkedem el, miután elengedi a kezem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy szabályozzam a légzésemet, és kívülről ne látszódjon, mennyire izgulok a mondandója miatt.
Nem zavar, hogy ismét megfogja a kezemet. Bőröm felmelegszik az övé alatt. Ahogy pedig tekintetem kapja el, úgy fúrom én is barnáimat az övéibe, és mélyedek el szemeiben. A légzésemet ugyan sikerül lelassítanom kissé, tekintete megnyugtat, szívem azonban még mindig hevesen kalapál. Akkor sem csendesedik, mikor beszélni, s egyúttal dicsérni kezd. Most már nem akarok tenni ellene, elvörösödöm. Tekintetem azonban még mindig Eliében tartom, és eszembe se jut, hogy elszakítsam onnan. Ahogy az sem, hogy megszólaljak, ezzel félbeszakítva őt. Csak figyelek rá, minden porcikámmal. Egyedül hüvelykujjam mozdul meg, és simít végig kézfején, mikor önmagáról beszél. Ösztönös mozdulat ez részemről, de azon ritka alkalmak egyike, mikor nem bánom meg, hogy megtettem. Ösztönös az is, hogy közelebb húzódom hozzá, mikor elmondja, mennyire kedvel. Közelebb húzódom, mert én is kedvelem, nagyon. Vágyom rá, hogy a közelében legyek, pláne, hogy már tudom, ő is kedvel. Az ördögöcske egy szempillantás alatt tűnik el a vállamról, belátva, hogy nem volt igaza. Melegség árad szét bennem, mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ha lehetséges. Hihetetlen megnyugvást ül rám, hiszem mindennél jobban vágytam rá, hogy ezekkel a szavakkal forduljon hozzám.
Elijah azonban folytatja, következő szavait pedig tágra nyílt szemekkel fogadom. Szeret. Elfelejtek azzal foglalkozni, hogy palástoljam meglepettségemet, vagy azt, arcom mennyire ég. Hosszú perceknek tűnő pillanatokig fogalmam sincs, mit kéne erre mondanom? Hogyan kéne reagálnom? Egy pillanatig ki akarnám rántani ujjaimat Eli kezéből, az ő mozdulatai azonban gyorsabbak, mint az én gondolataim. Csókja olyan váratlanul ér, ahogy vallomása tette. Ösztönből ellökném magamtól, ám valamiért mégsem teszem. Az, hogy ennyire közel kerül hozzám, ráébreszt, hogy én is vele akarok lenni. Hogy az előbb majd kiugrottam a bőrömből, már attól, hogy tudom, kedvel.
Rászorítok kezeire, és anélkül, hogy végig gondolnám, ő is kap tőlem egy csókot, válaszképpen. Hátrébb húzódva pár pillanatig csak nézem őt, elsüllyedek szemeiben, mielőtt választ adnék a meghívására.
- Szívesen átmegyek hozzátok - hangom remeg, mert túl sok az érzelem most bennem. Az ördög is visszatér, arra ösztönözve, hogy menjek, maradjak egyedül a gondolataimmal. Semmiképp sem szeretném azonban otthagyni Elijah-t. Közelebb húzódom hozzá inkább, s az eltántorító gondolatok hamar tovább is állnak. A közelsége megnyugtat, bármilyen új is ez a helyzet most nekem. Sőt, talán mindkettőnknek.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. június 3. 20:41 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Minden pörög körülöttem. Újabb és újabb emberek gyűlnek a tóhoz, tanárunk mellett felbukkan egy másik felnőtt is, akivel szintén szóba elegyednek a diákok. Én hosszú pillanatokig megmukkanni sem tudok, hiába kérdez tőlem a rellonos. Dícséretére is csak zavartan nézek végig magamon, és reflexből mondok egy "köszit".
- Igazából én sem tudom, miért jöttem - hebegem végül kérdésére. Ujjaim továbbra is csak a szatyrot szorítják, egyik kezem engedi csak el, hogy elvegyem Mórictól a narancslével megtöltött poharat, amit kértem tőle.
Talán én még jobban meg vagyok lepve, hogy a tónál ácsorgok, mint ahogy a rellonos, de a legváratlanabb mégis az, mikor meglátom Améliát is. Odamennék hozzá, hogy legalább valaki más is legyen mellettem, aki nagy valószínűséggel pont annyire élvezi ezt a bulit, mint én. Időm azonban nem marad rá, mert vállamon navinés prefektustársam keze landol. Térdeim megrogynak picit, ahogy megérzem Kende karjának súlyát, ám elindulok velük együtt a két rellonos felé. Csak tudnám miért!? S ha pedig érzékszerveim még nem lennének telítődve az ingerekkel, valaki mögöttem még énekelni is kezd. Legalábbis valami olyasmit.
Néha nagyon tudom irigyelni, hogy Lili ennyire lelkesen bele tudja vetni magát mindenbe, és, hogy mindenkivel jóban tud lenni. Míg ő vígan cseveg a sörröl, én csak csendben ácsorgok a navinés mellett, és próbálom kitalálni, mit csináljak. Talán most kéne átadnom amit hoztam, aztán elköszönni, és visszamenni a kastélyba. Akkor még bajba se kerülnék. Úgy döntök tehát, hogy most van a pillanat, hogy átadjam a szülinaposnak az ajándékomat.
- Öhm... Boldog szülinapot! - lépek picit előre, s nyújtom Marina felé a csomagot. A mogyorót időközben kivettem belőle, s most a kiürült poharammal együtt szorongatom. Már csak azt kell eldönteni, tényleg elinduljak-e. Hátha Amélia is jönne velem, akkor egyedül se lennék, ami nem lenne nagy gond, hiszen a Nap már elindult a horizont felé.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. június 17. 18:37 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

- Hát... köszi - vonok vállat, de azért halványan elmosolyodom, mert jól esik a dicséret.
Most komoly jóban lettünk egyik pillanatról a másikra? Talán még soha nem haverkodtam össze ilyen könnyen senkivel. Pláne nem valakivel, aki talán teljesen a szöges ellentétem. Hogy mik történhetnek meg! Eliana büszke lenne rám, hogy ilyen nyitott vagyok. Már csak arra kell figyelni, hogy az óra hátralevő néhány percében ne vesszünk össze ismét.
Kérdésére bólintok s már nyúlnék is a hunyorért, ám Móric gyorsabb, így csak az ő kezéből veszem ki. Mielőtt azonban az üsthöz lépnék, rá nézek, várva, hogy befejezze a mondatát. Kell néhány pillanat, míg végig gondolom, míg leesik, hogy melyik tanárt kell az említett tantárgyakhoz kapcsolni. Válaszul csak egy rosszalló fejrázást kap tőlem. Aztán már lépek is az üsthöz és nézek bele, elégedetten látva, hogy tartalma még mindig fehér. Leveszem a lángot szabad kezemmel, közben pedig hagyom, hogy a rellonos beállítsa ujjaimat.
- Oké, igyekszem - felelek. Szemeim az üvegcsére tapadnak, nehogy eltévesszem a számolást. Ki tudja, mi lenne abból? Inkább bele sem akarok gondolni. Lehet, hamar újabb okot adnék Móricnak arra, hogy utáljon, ha mondjuk lerobbantanám az orrát véletlenül.
Szám mozgásán világosan követhető, ahogy számolok, szemem sarkából azonban észreveszem, hogy partnerem is mennyire figyeli a cseppeket. Ez azért ad egy kis megnyugvást, hiszen így ő tudni fogja, ha én elszúrom valahol.
- Hat és hét - mondom ki az utolsó számokat már hangosan.  A bal tenyeremet teszem rögtön a fiola alá, úgy emelem függőlegesbe, nehogy egy fél cseppel is több menjen a főzetbe. - Azt hiszem, sikerült! - jelentem ki elégedetten Móric felé fordulva, s közben bezárom a fiolát. -És most dől el minden. - Szemeimet feszülten az üstre szegezem miközben megállok a rellonos mellett, s várom, milyen színűre változik az elixír. Talán sikerült jól megcsinálni, és nem szúrtunk el semmit!
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. június 18. 19:02 Ugrás a poszthoz

Bulizók, de főleg Móric
Mit keresek itt?
Outfit

Arra már régen rájöttem, hogy nem vagyok bulikba való, arra nem tudom hogyan nem, hogy rellonosok mellé se. Pedig ahogy elnézem a Móric és Marina párost, abszolút nem tudok, és talán soha nem is fogok tudni normálisan beszélgetni velük. Bár az is lehet, hogy csak az alkohol teszi, hiszen Móriccal egészen jót beszélgettünk, mikor megismertük egymást. Persze, csak ha nem számítjuk a kezdeti veszekedésünket.
Visszaintegetek Améliának, s már indulnék is felé, hogy ne érezzem magam egyedül, mikor Móric hozzám szól. Zavart mosoly ül ki az arcomra ajánlata hallatán. Ösztönösen a poharamba nézek, és kicsit meg is lötyögtetem a tartalmát. Mit akar ez nekem ebbe a pohár narancslébe keverni? A poharamról ismét a srácra nézek, és csak ekkor értelmezem a "megtáncoltatlak" részt.
- Hát... Nem is tudom - felelek halkan. Hosszabb beszélgetésre azonban megint nem akad alkalom, mert a rellonost megszállja valami, s mint aki rohamot kapott kezd vonaglani az asztalon.
Arcomra már-már ijedt kifejezés ül, ahogy a két éneklő fiút nézem, és próbálom feldolgozni, amit látok. Közben eszembe sem jut meginni a narancslevet, pedig ha még azt is újra kéne töltenie Móricnak talán adna egy kis menekülési időt. Bár, nem vagyok benne biztos, hogy nem töltené tele a poharamat tiszta vodkával. Akkor is olyan sokkban állnék, mint ahogy állok, mikor visszatér hozzám a rellonos. Valóban a vodkát veszi a kezébe, és már tölti is, én meg csak állok, és valamiért el sem húzom a poharat. Csak hagyom, hogy tegye amit tesz. Ösztönösen szagolok bele a pohárba, a narancson kívül azonban nem érzek sokat. Na, most beleigyak, vagy sem? Ártani nem árthat sokat, igaz? Poharamról Móricra pillantok, majd erőt veszek magamon, és óvatosan kortyolok az italba.
- Nincs rossz íze - mosolyodom el halványan. Valahol legbelül jó érzéssel tölt el, hogy megtettem, hogy belekóstoltam. S valami legbelül arra ösztönöz, hogy igyam ki az egészet, sőt igyak még, hogy menjek és igyak a szülinapossal. Az eszem azonban megállít, és meggyőzöm magam, hogy nincs nekem helyem Kende, Móric és Marina mellett. Helyette csak még egy aprót kortyolok a poharamból.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. június 18. 20:53 Ugrás a poszthoz

Amélia
Beszélgessünk!
Ruha

Ugyan én tettem fel Améliának a kérdést, reméltem, hogy nem kérdez vissza. Hiszen azt a kérdést teszi fel, amit én ötszázszor feltettem magamnak a szünet alatt, és, amit otthon is mindenki ötvenszer megkérdezett. Már egy évvel közelebb a VAV-hoz, és jövőre ilyenkor már tudnom kéne, merre tovább. Nekem pedig talán még annyira sincs ötletem, mint barátnőmnek. Vannak ugyan olyan tantárgyak, amiket szeretek és amikkel szívesen foglalkoznék a későbbiekben, a döntés meghozatala azonban nem bizonyolul nagyon könnyűnek. Hiszen el sem tudom magam képzelni mesterképzésen, dolgozó felnőttként pedig pláne nem.
- Gondolkodtam, nagyon sokat, de igazából fogalmam sincs. Vannak irányok amik érdekelnek, de nem tudom eldönteni, mit szeretnék csinálni - vonom meg a vállam. Próbálok nem nyafogni a dolog miatt, mert azt tettem már eleget, Elianának, a nagyinak, Dominiknek, sőt, még Elinek is valamikor a szünet végén. Nem akarom szegény Améliát is fárasztani vele.
- Nem hiszem - rázom meg a fejem. - Újságoknak írt sokat, meg van néhány gyerekkönyve mágusgyerekeknek. - Nem volt nagy nevű író, de szerette amit csinált. Egy darabig, mert aztán izgalmasabb dologra vágyott. - Végül is egy kérdés még nem kötelez semmire - halványan elmosolyodom, ahogy megvonom a vállam. Talán tényleg érdemes lenne kipróbálnom, és akkor rájönnék, hogy szeretem-e tényleg vagy sem. - Megköszönöm, ha rákérdezel.
Lassan átevezünk a Hunor témára, s kicsit talán mindketten visszafogottabbá válunk. Mármint még visszafogottabbá, mint amilyenek egyébként is vagyunk mindketten. Válasza azonban túl zavaros, hiába akarnám leplezni értetlen arckifejezésem. Ha nem volt vele rendes, hogyan kedvelhette meg? Vagy mi történhetett utána, amitől az egész helyzet megváltozott köztük. Hunor aggodalmát azonban így már megértem, bár veszekedésre még mindig nem adna okot a helyzet az én szememben.
- Hát, ötletem pont nincsen - rázom meg a fejem, - de Hunor nekem is a legjobb barátom, és nem jó látni, hogy rossz kedve van ettől az egésztől. Meg azt se, hogy téged is elkeserít a dolog. Így ráadásul én is a közepében vagyok a dolognak bizonyos részig. Szeretnék segíteni nektek valahogy, hogy végre kibéküljetek - mosolygok a szőkére mondandóm végeztével. - Csak nem akkora dolog, hogy kedvelsz valakit, lehet, hogy valami más gondja is van Hunornak. Akkor pedig mindenképp mellette kell lennünk - fűzöm hozzá. Merthogy még mindig furcsa, hogy pusztán aggodalomból megszakítsa a kapcsolatot Améliával.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. június 19. 23:41 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Láthatóan Móricot nem nagyon izgatja, hogy nekem van-e kedvem inni vagy sem, egyszerűen beletölti a vodkát a poharamba. Én pedig beleiszom, mert az csak nem árthat, s valami legbelül hajt, azt sugallja, hogy ezt is ki kell próbálni egyszer. Odáig viszont soha nem mennék el, hogy az asztalon táncoljak. Elképzelni is nehéz, hogy én táncoljak, nem törődve mások véleményével, kizárva a külvilágot. Sok-sok liternyi alkohol sem lenne elég ahhoz, hogy ennyire kiforduljak önmagamból. De most csak ez az egy pohár lesz, bajom nem eshet tőle, így lassan kortyolgatva iszom ki a narancslevet. Egy árnyalatnyi mellékízt adott csak neki a vodka, talán ezért is a nagy biztonságérzetem, és aztán pár korty alatt már ki is ittam a pohár tartalmát. Belepillantok az üres pohárba, majd fel Móricra, s bólintok neki. Maradok, ha már ilyen szépen kérte. Bár a józan eszem még mindig azt mondja, hogy menni kéne, visszaérni a kastélyba, amíg nem késő, a belső kisördög azonban  mintha kezdene felül kerekedni, s rávesz, hogy próbáljam meg elengedni magam, és úgy viselkedni, mint a legtöbb 17 éves diák. Az első lépés az, hogy nem megyek el, itt maradok, bármennyire is zavar a tömeg, a hangzavar és az üvöltő zene. Szemeim Móricot követik ahogy Améliához ér, hiszen ők ketten azok, akiket biztos pontnak mondhatok most itt. Az is igaz mondjuk, hogy barátnőm is sokkal élénkebb, mint szokott, de talán ez segít majd nekem is.
Amélia jelenléte biztonságot ad, jókedve pedig engem is felderít, és nem is szólok rá rellonos barátunkra, mikor ismét tölt a poharamba. Beszélgetünk, én pedig már egy doboz sörbe kóstolok bele, mert Móric azt is a kezembe nyomta. Az viszont nem csúszik olyan könnyen, mint a narancsba kevert vodka. Inkább váltok hát vissza, és közben fel sem fogom, milyen iramban tűnnek el gátlásaim, és terül szét az én arcomon is hatalmas mosoly. Lelkesen szállok be a beszélgetésbe is, és már nem is gondolok arra, hogy el kéne menni.
Ahogy a többiek, az én fejem fölött is elrepül az idő, s órámra nézve tátott szájjal veszem tudomásul, hogy bizony a tizenkettes fölött áll a mutató.
- Fogalmam sincs, miről beszél - nevetek fel, ahogy én is belekarolok Améliába, és engedem, hogy magával húzzon. Közben felkapok egy üveget az asztalról, mely színéből ítélve málnaszörpöt tartalmaz. Csak a cimkét kéne megnéznem, hogy rájöjjek, nem az, de inkább csak beleiszom, s meg is tartom magamnak, ahogy leülünk Améliával. - Én is örülök neked - mosolygok rá a szőkére, és még jól meg is ölelgetem. Most egymással vagyunk elfoglalva, szegény Móricot meg hagytuk egyedül menni. - Lakat a számon! - Most nem gondolkodom, kivételesen nem, így nem is fogom fel, mennyire abszurd barátnőm titka. - Én most nagyon jól érzem magam! - jelentem ki. Talán tényleg az a kulcsa a felhőtlen boldogságnak, ha nem gondolkodik az ember?
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. június 20. 00:14
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. június 30. 11:44 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Lassan kezdem elfelejteni, hogy el kellene már innen menni. Az arcomon széles mosoly ül, és valahogy a zenét is sokkal jobban élvezem már. A beszélgetés és a jó kedv eltereli a figyelmemet Móric kezéről, és könnyedén hagyom neki, hogy a harmadik pohár narancslevemet is felöntse vodkával. Nem izgat már a dolog, mert nagyon jól érzem magam, és még az íze sem rossz. Kiiszom azt a harmadik poharat is, aztán fordulok szórakozott arccal Amélia felé. Ő sem tudja és én sem tudom, hogy mit akar tőlünk a rellonos. Inkább hagyom, hogy menjen inni, én pedig barátnőm oldalán indulok el, vidáman. Nem úgy viselkedik, ahogy általában szokott, ő is vidámabb, de így legalább együtt leszünk boldogok. Míg máskor megijednék az érintésétől, most jól esik, hogy belém karol, hogy hozzám jön oda, hozzám fordul, nem pedig évfolyamtársaimhoz. Hálás vagyok neki azért, hogy törődik velem, és nagyon szeretném megmondani neki mennyire köszönöm, hogy a barátnőmnek mondhatom. Végül csak megölelem, ő pedig vissza ölel. Nem is tudom, mennyi ideig ülünk egymást ölelgetve, de ő beszél, úgyhogy én elengedem.
- Kisujj eskü - mondom elkomolyodott arccal és jobb kezem kisujját beleakasztva az övébe kicsit megrázom kezeinket.
Ahogy Amélia, én is a kezemben tartott pohárkára nézek, bár én nem látom, hogy túl pici volna. Az orromhoz emelve beleszagolok, megérezve az erős alkohol szagot pedig ismét belém költözik némi aggodalom. Mindenképp meg kell ezt innom? A belső hang azonban arra sarkall, igyam meg, én pedig nem akarok ellenkezni vele. Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy rögötön megigyam. Szemeim Kende kezét követik, ahogy teletölti a sok kis poharat. Nagyon jól néz ki, és mosolyt is csal az előbb elkomolyodott arcomra. Még nevetek is, mert a mellettem ülő háztársam is nevet, és magával ránt a jókedve.
Az asztalról fogyni kezdenek a felesek, az enyém viszont még mindig tele. Miért én legyek az, aki kimarad? Ismét a kezembe véve az átlátszó folyadékkal telt pohárkát, kettőt kortyolva nyelem le a tartalmát. A torkom hirtelen kezd szörnyen égni tőle, szemeim kikerekednek, belőlem meg köhögés tör ki. Kezeimet kirántva Amélia szorításából, a szám elé kapva próbálok nem megfulladni. Könnyes szemekkel pillantok aztán Móric vigyorgó képére. Én is vigyorognék, ha a torkom nem fájna borzalmasan.
- Mi volt ez? - kérdezem kissé rekedtes hangon, miközben kitörlöm a szememből a könnyeket. Bosszús tekintettel kezdtem Kendét keresni, de a navinés eltűnik a táncolók között. Így csak fáradt arccal fordulok vissza Améliához és Mórichoz, próbálva kiheverni az előbbi élményt.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 1. 15:50 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Krákogva törlöm ki könnyeimet a szememből, és pillantok fel Móricra. Megdörzsölöm az arcom, ami elég nyomorultul nézhet ki, ám ahogy szemeim ismét a másik kettőre tévednek, az én arcomra is visszakúszik a mosoly. Követem barátnőm karját, és egy lelkes "úúú" hagyja el a számat, ahogy én is meglátom a Marina, Lili párost. Móricot viszont úgy tűnik, nem nagyon köti le a dolog, mert feláll, és már viszi is magával Améliát. Én is felállok, az elvágató páros után nézek, ahogy pedig barátnőm visszanéz, láthatja, hogy a rellonossal együtt nevetek. Az, hogy nem vettem észre, Améliával valami nincs rendben, talán az alkoholnak tudható be. Ahelyett, hogy megmenteném, csak megkerülöm az asztalt, és nevetve figyelem, ahogy Móric a tó felé rohan, hátán Améliával. Már csak a hátukat látom, és semmiképp sem veszem észre, milyen ijedt a lány. Csak nagyot nevetek, ahogy a vízbe csobbannak, és teszek feléjük pár lépést. Többet nem, mert a járás most nagyon furcsa érzés. Nevetgélve várom, hogy barátnőm ugyanilyen vidáman felbukkanjon a víz alól, de nem ez történik. A víz fröcsköl, Amélia pedig csapkod, és tisztán látszik rajta, hogy valami nincs rendben. Arcomról leolvad a mosoly, a vidámság érzését pedig pánik veszi át bennem. A gyomrom összeszorul, és nem tudok mozdulni, közben pedig tompán meghallom Móric ingerült szavait is. Én is kiáltanék, de csak sokkos állapotban figyelem, ahogy a tó mellé gyűlő diákok elzárják a látványt. Ugye nem fulladt meg? Kérlek Amélia, ne fulladj meg!
Hallom a víz csobogását ahogy a rellonos elindul kifelé, én pedig elindulok lassan feléjük. A többi dermedt diák kitakarja a látványt, én pedig rettegek, remegek belül, hogy barátnőm nem fog megszólalni. Hangjára torpanok meg, arcomat kezeim mögé rejtem, és tenyeremet érzem, ahogy könnyeim kicsordulnak. Pár pillanatnyi sírást engedek csak meg magamnak, aztán szaggatottan kifújom a levegőt, és lassan elindulok vissza az asztalhoz, ahol ültünk. Lassan huppanok le Amélia táskája mellé, hogy ott várjam be a lányt, aki közben elindult újra felém.
Móric is visszaérkezik, ráadásul mosolyogva, én azonban nem tudok vidám képpel visszanézni rá. Szeretném a fejéhez vágni, hogy mégis mit gondolt? Meg, hogy kis híján vízbe fullasztotta Améliát! Túlságosan rémült vagyok hozzá azonban. Helyette tekintetembe sűrítem bele minden haragomat, ahogy belenézek kékjeibe.
- Visszamegyek - állok fel, és még bólintok is, aminek eredményeként szúró fájdalom nyilall a fejembe. Jobb kezemet kapom homlokomhoz, míg a ballal az asztalon támaszkodom meg egy pillanatra, míg a fájdalom elmúlik.
Meggyötört arccal nézek Móric után. Tudtam én, hogy nem jó ötlet eljönnöm ide. Tudtam, hogy nem való nekem ez a bulizás dolog.
- Mehetünk? - fordulok Amélia felé. A fejem még mindig nyom egy kicsit, a jókedvemnek pedig már nyoma sincs. Csak vissza akarok térni a kastélyba, lefeküdni, és fel sem kelni egy hétig. A probléma csak az, hogy holnap szerda, nekem pedig óráim vannak. Ez pedig úgy tűnik csak engem érdekel, és talán Améliát, a többi iskolatársunk még vígan táncol és iszik.
Ha pedig Amélia sem tenne már mást ismét belekarolok, és elindulok vissza a kastély fele. Most nem azért karolok bele, mert jól érzem magam, hanem mert mindkettőnk ingatagnak tűnik, mert tömeg van és sötét, és nem akarom elveszíteni a tömegben. Csak érjünk vissza épségben a kastélyba. Bár az se lenne hátrány, ha sikerülne elkerülnünk házvezetőinket és a többi prefektust. Még utoljára visszapillantok a tömeg felé, aztán fáradt arccal gyorsítom meg a lépteimet.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 1. 20:22 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

Szavai egyenként jutnak el tudatomig, kapnak értelmet. Egyszerre rémisztenek meg, tesznek izgatottá és boldoggá, ébresztenek bennem rengeteg érzelmet. A szívem mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, arcom ég, mint egy ashwinder tojása, bőröm pedig kellemesen bizsereg érintése alatt. Kevés ilyen pillanat van, de gondolataim csak itt vannak. Itt és most. Nem azon gondolkodom, mit fogok csinálni holnap, csak szavait ismétlem fejemben, próbálom megemészteni. Vágytam rá eddig is, szinte mindennél jobban vágytam rá, hogy megjelenjen a "szőke herceg fehér lovon" az életemben, de ez a kép nagyon sokáig csak a romantikus regények és élnék fantáziám nyoma volt. Aztán, mikor táncoltunk a bálon, a szőke herceg képét átvette az előttem ülő göndör fiú. Onnantól kezdve pedig nem csak képzelet volt, sokkal inkább vágy. Nem gondoltam bele, milyen lesz, ha valóra válik. Nagyon akartam, akarom még most is, de féltem tőle, milyen lesz, ha valóra válik. Merlinre, még mindig nagyon félek! De nem vagyok feszült, nyugodt vagyok. Egyszerre vagyok nyugodt és félek is. Közben pedig izgatottan várom, mit hoz ez az egész. Mert ahogy megcsókol, már tudom, hogy akarom, bármennyire is félek. Jól esik a közelsége, és úgy megnyugszom tőle úgy, ahogy soha máskor.
A külvilág teljesen eltűnik. Az autók zaja, a nevetgélő társaságok, a szirénázó mentőautók, mind nagyon távolinak tűnnek. Csak én vagyok meg Elijah, közel egymáshoz, egymás szemébe bámulva, egy olyan helyzetben, amiben soha nem hittem volna, hogy benne leszek. Második csókunk hosszabb, de így sem akarom, hogy véget érjen. Tartson örökké! Ujjaim rászorítanak az övéire, és húzodom hozzá közel, egészen közel. Már nem jövök zavarba attól, hogy kicsi a távolság köztünk, csak újra meg akarnám csókolni, ha lenne hozzá bátorságom.
Mosolyogva nézek szembe vele, és látom rajta, hogy megkönnyebbült. Ő menne tovább, de engem még feszítenek belülről a ki nem mondott szavak és kérdések.
- Még maradjunk itt kicsit - kérem halkan. Minden erőmet megpróbálom összeszedni, hogy én is kimondjam, amik megfogalmazódnak bennem. Ha ő is bátor volt, nekem is annak kell lennem. Minden szavát megjegyeztem, azokra szeretnék neki válaszolni, ám először csak makogok. - Nem vagy béka - csúszik ki végül ez elsőnek. Kifújom a levegőt, és akárcsak ő az imént, én is erőt veszek magamon, hogy beszéljek. - Én is kedvellek... Sőt, nem is, én is szeretlek és azt hiszem, ugyan azt érzem mint te - vallom be. - És szeretem azt is, amit te talán bénának gondolsz. Hogy a sátor mellett táncoltunk, csak mi ketten, és, hogy megtaníthattalak korcsolyázni, valami olyan dologra, amit én nagyon szeretek. - Mosolyom csak egyre szélesebb lesz, félelmem pedig meglepő módon kezd alább hagyni. Mert őszintén beszélek, és komolyan gondolom minden szavamat. - Közben szeretem azt, hogy figyelsz rám, és meg kérdezed, mit szeretnék, hova szeretnék menni - nem tartok sok szünetet, éppen annyit, hogy levegőhöz jussak. Csak dőlnek belőlem a szavak, a levakarhatatlan mosolyom mögül, közben pedig elveszek Eli barna szemeiben. - Amikor elsőben megkérdezted elmennék-e veled a bálba, egy totál idegen srác voltál, én mégis igent mondtam neked. És bár akkor még csak barátként, az egyik első ember lettél nekem a Bagolykőben, aki igazán fontos lett számomra. Azóta pedig már szokás lett, hogy együtt bálozunk. Aztán táncoltunk kettesben, és onnantól másképp kezdtem rád tekinteni, nem mint barát. Egész évben rettegtem, hogy te nem így érzed. Attól pedig még jobban, hogy elmész a Bagolykőből, és soha többé nem látlak. - Mosolyom nem tűnik, arcomon azonban könnyek gördülnek le. Nem azért mert szomorú lennék. A megkönnyebbültségtől, és reménykedem benne, hogy ezt ő is látja rajtam. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert úgy érzem, kimondtam mindent, amit akartam. Majdnem mindent. - De nem mentél, és már semmiképp sem akarlak elveszíteni. Én is veled akarok lenni - sóhajtok fel.
Fejemet a vállára hajtom, mellé húzódom, szorosan mellé. Közben letörölgetem könnyeimet. Mindkét kezét szorítom, de csak annyira, hogy érezze, minden szavamat csakis neki szántam. Hosszú ideig nem szólalok meg, csak magamba szívom az illatát, hallgatom a légzését, ahogy fejem a vállán pihen, ha el nem lök.
- Akkor mi most... ? Te meg én... ? - emelem fel a fejem hosszú idő után. Egy pár. Ezt akarnám kérdezni, ha megtalálnának a szavak.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 2. 23:12 Ugrás a poszthoz

Karola
Pasik és miegymás
Ruha

A sztereotípiák szerint a levitások stréberek, és ha leülnek tanulni, akkor tanulni is fognak. Sosem szerettem a sztereotípiákat. Most is épp megdőlni látszik az előbbi is, ahogy leengedem ceruzám, és becsukom a tankönyvem. Jár az agyam, egyszerűen nem tudok koncentrálni az átváltoztatástanra, így fordulok a mellettem ülő Karola felé. Felmerült bennem már korábban, hogy tőle kéne segítséget kérnem, hiszen neki ott van Bence, korábban pedig Márk. Sokkal többet tud arról, milyen, hogyha az embernek barátja van. Nagyon félek, hogy elszúrom. Nem akarom elveszíteni Eliajh-t, ahhoz viszont úgy kell viselkednem, mint valakinek a barátnője. Sem Hunor, sem Lia nem jártasak a témában, így egyedül maradtam a gondolataimmal. Múltkor pedig Roland is felhozta a témát, és az egész nagyon kellemetlen érzést keltett bennem. Nem akartam magamra venni egyetlen szavát sem, ám mégis zavarnak, azóta is. Tudom, hogy csak azért csinálta az egészet, mert fel akart húzni - ami elég gyorsan sikerült is neki - mégis bogarat ültetett a fülembe. Rosszul csinálok valamit Elivel? Vagy egyszerűen csak máshogy működünk, mi ketten?
- Ne haragudj, nem akarlak megzavarni - fordulok Karola felé. - De kérhetek tőled tanácsot? - Tartok egy kis szünetet, mielőtt megmondom, miről is szeretném kérdezni. - Fiúkról? - Valamiér nagyon kínosnak érzem, hogy erről tanácsot kell kérnem valakitől.
Másoknak annyira természetesen jön a dolog, hogy hogyan forduljanak fiúkhoz, akiktől többet szeretnének, mint barátság. Láttam már lányokat vihorászni fiúkkal, és úgy tűnt, a srácok szívesen voltak velük. Mégsem érzem, hogy nekem ez volna a megfelelő út. Karola viszont talán segítségemre tud lenni, abban, hogy ne szúrjam el ezt a kapcsolat dolgot. Talán arra is választ tud adni, hogyan lehet kirázni a fejedből rellonos prefektustársunk szavait, hiszen, ha jól értesültem róla, neki is volt szerencséje a sráchoz.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes RPG hozzászólása (146 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Fel