36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes RPG hozzászólása (129 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Le
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. augusztus 7. 14:02 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

Egy darabig csak ülök még a helyemen, és figyelem a fiút. Próbálom megformálni a fejemben a szavakat, hogy kicsit könnyebb legyen. Nem tudom, hogyan tudnék hozzá finoman és kedves közeledni. Mindenki másképp dolgozza fel a gyászt, a veszteséget, így arra sem támaszkodhatok, hogy nekem van már “tapasztalatom”. Végül lassan felállok és mellé lépek. Egy bemutatkozással kezdeni talán a legegyszerűbb és a legjobb, hiszen így legalább a másik nevét tudjuk.
A fiú erőteljes reakciójára viszont kicsit visszahőkölök, és hátra is lépek egyet. Hát ez nehezebbnek ígérkezik, mint gondoltam.
 - Én csak… - motyogom - Én csak annyit akartam mondani, hogy részvétem - makogom. - Nem… Nem akartalak megzavarni - felnézek a falra, oda ahol Domonkos nézte. Rögtön megértem a helyzetet. - Ezeket a testvéreddel rajzoltátok? - kérdezem halkan. Nekem mindig segít, ha szép emlékeket idézek fel. Nem akarok én tapintatlan lenni, és remélem ő sem érzi azt, hogy illetlen vagyok. - Nagyon érdekesek. Bár nekem nem mondanak semmit - hangom egészen halk. Próbálom kicsit meglágyítani a fiút, hiszen nem sikerült nyugodtan indítanunk.
Szememet vágigjáratom a falra rajzolt ábrákon. Egy korona, csillagok és hangjegyek. Hogy mit takarnak a képek, azt egyedül Domonkos tudhatja. Illetve Teó. A torkom összeszorul, ahogy megpróbálom elképzelni a mellettem álló fiú helyzetét. Ám hiába is próbálkoznék, nem tudom. Elveszíteni valakit olyan, mintha kitépnék egy részedet. Egy elvesztett szeretteddel egy részed is meghal. Örökre. Mindaz, amit az elveszített ember - vagy akár állat - jelentett neked, amit előhozott belőled, elvész, meghal. Az ikrek között pedig olyan kapcsolat van, amit más nemért. Egy ikertestvért elveszíteni olyan lehet, mintha az egyik feled halt volna meg vele együtt.
 - Én a szüleimet veszítettem el - hajtom le a fejem. - De ennek már pár éve. Mondjuk attól nem fáj kevésbé - teszem hozzá. - De megtanultam együtt élni a dologgal. Viszont el sem tudom képzelni, te min mész keresztül - ismét a fiúra nézek. Próbálok szemkontaktust teremteni. Ám a helyzet kezd számomra is egyre nehezebb lenni. Szemem sarkában könnyek gyűlnek, ahogy visszagondolok arra a napra, mikor az az auror, megjelent a házunknál, és elmondtam hogy nem jártak sikerrel a keresésben. Nem találták meg őket.
Óvatosan megtörlöm a szemem, és veszek egy nagy levegőt. Kifújni viszont kicsit szaggatottan sikerül. Szemem ismét a falra téved. Alaposan megvizsgálom az alakokat. Azokat is, amiket Domonkosék rajzoltak, meg azokat is, amik másokhoz tartoznak. Szerelmesek monogramjai tömegével. Vajon ezek a párok együtt vannak-e még? Vagy évek óta nem is hallottak egymásról? A veszteség, a múlandóság gondolata elteríti az agyamat. A térdeim megremegnek. Úgy döntök, inkább leülök. Visszalépek hát a babzsákon, és onnan figyelem tovább a szőke srácot.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. október 4. 13:59
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. szeptember 19. 22:01 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

- Koncentrálj erősen! - pálcámat kezemben tartva ücsörgök egy széken, és figyelem, ahogy szegény elsős háztársam küzd a feladatával. Az átváltoztatástan az egyik kedvencem, így mikor Tami megkért, segítsek neki felkészülni a vizsgára, örömmel igent mondtam neki. Na meg addig sem a sajátomon izgulok. Az elsőssel az étkezés alkalmával ismerkedtünk meg, mikor egymás mellé keveredtünk, és beszélgetni kezdtünk. - Képzeld el, hogy megváltozik a színe - tanácsolom neki. Egy fehér lepedőt szereztem, azt próbálja átszínezni a lány. A tavalyi vizsgán ezt a bűbájt kellett bemutatnunk, gondoltam ezzel a legérdemesebb kezdeni.
Sosem tanítottam még senkit semmire. Nem is kicsit izgultam ma reggel, nehogy érthetetlen rébuszokban sikerüljön magyaráznom Tamarának. Szerencsére eddig jól haladunk, és ahogy reméltem, a tanulószoba is csendes. Rajtunk kívül egy idősebb srác, és egy navinés lány - akit órákról ismerek - ülnek a teremben. Ők is csendesen tanulgatnak csak, így nem zavarjuk egymást.
- Milyen színűre szeretnéd változtatni? - kérdezem, mikor a második próbálkozás után is fehér marad a lepedő. Egyáltalán nem az ügyetlenségére utal a dolog, hiszen az átváltoztatástan nehéz tárgy. Mikor a tavalyi vizsgára készültem, még a kezem is remegett, és egy óráig nem sikerült beszíneznem a poharat, amin gyakoroltam. - Próbáljuk meg egyszerre, jó? - az ötlet hirtelen jut eszembe, de rögtön fel is pattanok, megragadva pálcámat. Talán könnyebb lesz Taminak a dolog, ha én is a saját lepedőmre koncentrálok, és nem érzi a tekintetem a hátán. Egy erőteljes mozdulattal letépek egy darabot a már eddig is szakadt lepedőből, és lerakom magam elé az asztalra. - Készen állsz? - kérdezem, pálcámat a fehér anyagdarabra szegezve. Fejemben élénken megjelenik a piros szín, amit a lepedődarabra akarok varázsolni. Megvárom háztársam válaszát, majd ha készen áll, kimondom a varázsigét.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. szeptember 27. 00:07 Ugrás a poszthoz

Neszta
Valahol egy kávézóban
Ruha

Táskámat szorongatva lépek be a mugliüzlet ajtaján. Nagyon rég láttam Nesztát. Azóta mindketten sokat változtunk. Kisgyerekek voltunk még, mikor barátok lettünk, ki tudja, megtaláljuk-e még a közös hangot. Annak viszont, hogy a találkozás ötlete felmerült, nagyon örültem. Régen nem hallottam a lány felől, csak nagy ritkán küldtünk baglyot egymásnak. Az ajtóban megállva körüljáratom a szemem barátnőm után kutatva. Azonban nem látom sehol, így feltételezve, hogy én voltam a gyorsabb, leülök egy két fős asztalhoz, hogy ott várjak tovább. A hozzám lépő fiatal pincérlánytól rendelek egy cappuccinot és egy brownie-t, majd visszafordulok az ajtó felé, hogy lássam, ha Neszta belép. Kezeim még mindig táskámra szorulnak. Torkomban is egy kisebb gombóc növekszik. Nincs sok okom izgulni, de ennyi idő után újra látni egy régi ismerőst... mindig nehéz. Jövőre azonban Neszta is a Bagolykőbe érkezik, így mindketten idejét láttuk a találkozásnak. Jobb így, mint a folyosón összefutni, vagy csak elmenni egymás mellett. Így viszont lesz alkalmunk mindent megtárgyalni, tulajdonképpen újra összeismerkedni.
Egyre izgatottabban várok, közben pedig kihozzák a rendelésem. Beleiszom a kávéba, és amint lenyalom a habot a számról, meg is látom a belépő Nesztát. Kissé hevesen pattanok fel, mert az asztalon kilöttyen az ital, de így legalább észrevesz a lány. A biztonság kedvéért intek is neki, hogy biztos megtaláljon. Mosolyogva köszöntöm, és mikor ideér hozzám, egy ölelést is kap tőlem. Leülök és rögtön túl is esem a sablon kérdéseken:
- Hogy vagy? Hogy telik a nyár? Hogy vannak a bátyáid? - ezeket a kérdéseket mindig muszájnak érzem megejteni, azonban a válaszokból már ki alakulhat egy jó kis beszélgetés. - Mióta nem láttuk egymást? Két éve? - kérdezek rá a dologra. Hátha ő jobban emlékszik, míg nekem nem jut eszembe mit csináltunk legutóbb mikor láttuk egymást. Arra sem, mikor volt ez az alaklom. - Hű, mennyi minden történt azóta! - reménykedem benne, hogy a beszélgetés nem fog sokszor megakadni, és nem azzal fogjuk tölteni a délutánt, hogy kínosan nézünk egymásra.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 4. 13:03 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

Futólépésben közeledek a Lélek szoba felé, néhol kettesével szedve a lépcsőket. Nem akarom megváratni Hunort. A kastély viszont hatalmas, és a Levita toronytól az Északi Toronyig sok lécsőn kell végig menni. Késésem oka a holnapi utazás, az izgalom, nehogy itt hagyjak valamit. A csomagjaim már összekészítve állnak. Csak azt a kis válltáskát hagytam elől, ami most rajtam van. Tervezek még lemenni a faluba a délután folyamán, így a táskámban a pálcám lapul, egy pár galleon, zsebkendő és hasonló dolgok. Plusz az a bizonyos sárga nyúl is a táskában lapul. Hunor már látta a kis elnyűtt plüsst, amit ereklyeként tartok magamnál. Még mindig nem indulok el sehova nélküle, úgyhogy utolsó pillanatban felkapom az éjjeli szekrényről a nyulat, és táskámba rejtve elindulok.
Lihegve érek a Lélek szoba elé. Szusszanok egyet, és benyitok. A torkom összeszorul, ahogy felkészülök rá, hogy meglássam a fiút. Sejtelmem sincs róla, mit akar mondani, de nagyon komolynak tűnt, mikor idehívott. Próbálok találgatni, miről lehet szó. Nagyon jóban lettünk azóta a közös lovagló lecke óta, sokat beszélgettünk, tanultunk együtt. Nagyon hirtelen jött, hogy beszélni akar velem, és látszólag valami nagyon fontosról.
Az orromat savanykás illat csapja meg, az ecetes salátára emlékeztet, ezzel felhívva figyelmemet az éhségemre, és a közeledő ebédidőre. Ahogy körül nézek, a fakó színek közt meglátom Hunort, ahogy a kanapén ücsörög. Halvány mosolyt varázsolok az arcomra. Csak ennyi telik tőlem most, tekintve, hogy a fiú komor arckifejezése megijeszt, én pedig izgulok, miről akarhat beszélni? Lassan sétálok oda hozzá.Közben felfigyelek a halk zenére, az alig hallható lágy dallamra. Mintha a szoba megnyugtatni próbálna mindkettőnket. Leülök barátom mellé, és ölembe veszek egy párnát, azon támasztom kezeimet.
- Szia - köszönök végül, egészen a szemébe nézve. Még mindig próbálok mosolyogni, de szeméből kiolvasva az érzelmeket nem könnyű tartani az arcomat.- Mi a helyzet? Miről akartál beszélni? - kérdezek rá rögtön. Tudni akarom végre, fel akarom oldani a feszültséget, ami a szobára telepedett. Már nem mosolygok, csak Hunor szemébe nézek, és várom, hogy beszélni kezdjen. A szoba a fiú hangulatát is átveszi, így a tömör feszültség ül rajtunk, mitől szinte összeroppanok.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 4. 13:58 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

Nem számítottam rá, hogy szavaim ilyen agresszívvá teszik majd. Persze mindenkiben máshogy dolgozik a gyász. Míg én visszahúzódóvá, zárkózottá váltam, Szofi hisztis lett, Dominik pedig ingerlékenyebbé vált. Ennek ellenére megijedek a heves reakciójától. Következő szavaim üresek, hiába gondolom komolyan. Talán érzi, hogy mellette vagyok, segíteni akarok. Ellenben a részvét szavakban kifejezve nem jelent semmit. Csak üres mondatok, melyeket az emberek udvariasságból mondanak a kínos helyzet kitöltése érdekében. Furcsa felismerni, hogy most a másik oldalon állok. Most én vagyok a zavarodott másik, aki nem érti, mi zajlik le Domonkos lelkében. Aki nem tudja mit mondjon, mit tegyen, amivel kimenti magát. Furcsa érzés most a másik oldalon állni. Annak idején én is gyűlöltem ezeket az embereket. Meggyőződésem volt, hogy nem tudják miről beszélnek, és nem is érdeklem őket. Hosszú időbe telt megértenem, hogy segíteni akarnak, csak nem tudják hogyan. Nem tudják, mi zajlik bennem legbelül, min megyek keresztül.
Zavartan szám szélébe harapok, ahogy a falra csap. Aha. Szóval ezek személyesebbek mint gondoltam. Teljesen igaza van. Pontosan tudom, hogy egy mély sebet téptem fel újra. Egy emléket, amihez a legkevésbé sem volt közöm. Ami csak az övé és Teójé. Ami összeköti őket. Emlékszem, sokan azt akarták, meséljek nekik szép emlékeket a szüleimről. Merthogy az majd segít, majd nem szomorkodni fogok tőle, hanem szépen emlékszem majd rájuk. Magamban persze elküldtem mindet melegebb éghajlatokra, és leráztam mindenkit, aki ezt kérte tőlem. Az első pár évben, pláne hónapban, a szép emlékek a legfájdalmasabb sebek. Azok, amikről tudja az ember, hogy soha többé nem él már át hasonlót. Magamba roskadok a felismeréstől, hogy én is olyanná váltam, mint azok a távoli rokonok, ismerősök, akiket a hátam közepére sem kívántam abban az időszakban. Aztán összeszedem kicsit magam, hogy ismét megpróbálkozzak beszélgetni a fiúval.
A hirtelen reakció azonban széthasít bennem valamit. A szavak jelentése lassan tudatosulnak bennem. A döbbenet, az empátia nehezedik rám. Könnyeim már nem csak saját sebeim miatt potyognak. Nem ismertem a teljes történetet. Honnan ismertem volna? Most viszont egy hatalmas pofonként ért a dolog. A babzsákon ülve a tenyerembe temetem az arcom, a könnyeim már patakokban folynak, a vállamat pedig rázza a zokogás. Nem tudom elképzelni mit érez Domonkos. Ő sem tudja, én mit érzek. Nincsen joga üvölteni velem ezért. Már nem tudok neki válaszolni. Nem is akarok. Ha azt hiszi, neki nagyobb a fájdalma, mint az enyém, nagyot téved. Könnyeim egyik fele azonban érte hullik. Nem tudhatom, milyen lehet látni, ahogyan az, aki a világon mindennél kedvesebb számodra, eltávozik. Csak a mély fájdalmát ismerem, azt tudom elképzelni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 4. 14:42 Ugrás a poszthoz

Petya
Most mit kezdjünk ezzel?
Talárban

Hatalmas falatot tömök a számba, miközben lapozok egyet a Szellemszerelem egy régi kötetében. Azon magányos étkezések egyikének indult ez, melyeken az asztal egyik szélére kucorodom, és olvasok. Már közel sem azért, mert nincsenek barátaim. Szerencsére az idei év alatt rengeteg új ismeretségre szert tettem, ha akarnék, lenne kivel csacsogni. a mai hangulatomhoz azonban jobb társaság Alexis története. Óvatosan lapozok megint, nehogy a megsárgult lap kiszakadjon. Egy jól sikerült ragasztó bűbájjal már visszatettem pár lapot, amik már nem voltak a helyükön. Többet azonban nem szeretnék vele bajlódni, így inkább a lehető legjobban vigyázok rá. Már teljesen elmerülök a történetben, mikor hirtelen kizökkent valami. A nagy koppanás mellettem olyan hirtelen ér, hogy kezemet visszarántom, ezzel elszakítva a lapot, melyet fogtam. Dühösen felmordulok, és becsukva a könyvet oldalra nézek, vajon ki az, aki megzavart. Meglepetésemre az illető nem háztársam, hanem egy Eridonos diák. Ha jól tudom Petyának hívják. Ez azonban nem ad választ arra, miért mellettem ül, és mi késztette arra, hogy eldobja azt a muglikütyüt. Kérdőn nézek rá, ahogy a szájába tömi a pitét.
- Szerintem rossz helyre ültél - figyelmeztetem kis idő után, mikor már a pite végénél jár, és biztosra veszem, hogy nem tűnik fel neki a hiba. - Mi a gond mellesleg? - bökök a tárgyra, ami előttünk hever az asztalon. Láttam már ilyet korábban, de a nevét, vagy azt, hogy mire jó, nem tudnám megmondani. - És az mi? - mutatok a kütyüre. Ha nála volt, nyilván tudja mi az, annak ellenére is, hogy láthatóan meggyűlik vele a baja.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 10. 22:04 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

Régen voltam annyira nyugodt, mint most, hiába járunk tilosban, az este csöndje, hogy nincsenek körülöttem sokan, nagyon relaxáló tud lenni. Csak fekszem a füvön, és az sem zavar, ha rám másznak a hangyák, vagy muslincák repkednek körülöttem. Csak hallgatom a szelet meg a baglyokat. Zinára nézek, és csak bólintok a kijelentésére. Sejtettem, hogy Prométheusz neve ismerős lesz számára, hiszen a görög mitológia egy igen híres alakja. Persze hírnevet számára nem a hőstettek hoztak, hanem szerencsétlen sorsa. Melyet szerintem nem érdemelt meg. De ez csak az én véleményem.
Egy pillanatra eltérünk a témától, de gyorsan vissza is kanyarodunk a görög történetekhez. Ennek ellenére egy pillanatra mintha elcsípném Zina arcán a megkönnyebbülést, melyet egyetértésem kifejezésével okozok neki. Felnézek a Holdra, elképzelem, ahogy nimfák járkálnak rajta, megbújnak a kövekben.
Aztán rajtam van a megnyugvás sora, ahogy Zina biztosít róla, hogy nem untatom. Nem szeretném álomba ringatni a történeteimmel.
- Szívesen mesélek, ha érdekelnek a történetek. De ígérd meg, hogy szólsz, ha sok vagyok! - kérem tőle. Nem szeretnék túlzásba esni, mert ha érdekli is a görög mitológia, a végtelenségig biztosan nem hallgatná. - Nem szeretném, ha unnád a dolgot. Csak akkor mesélek a tényleg érdekel - majd kezemet a fejem alá teszem, és ismét a csillagok felé fordulok. A fényes pontocskákat nézve gondolkozom el a kérdésén. - Szívesen lennék főnix - felelek kis gondolkodás után. - Szerintem nagyon csodálatos lények. De akár egy sellő bőrébe is szívesen belebújnék. Vagy Pallasz Athéné lennék. Ő a görög mitológiában a bölcsesség istennője - az istennő utólag jut csak eszembe, pedig mióta foglalkozni kezdtem ezekkel a történetekkel, ő a kedvenc mitológiai alakom. - Na és te? - kérdezek vissza. Már mondta ugyan, hogy nimfa szívesen lenne, de kíváncsi vagyok, kik vagy mik jutnak még eszébe, kiket ismer.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 11. 18:11 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

Türelmesen várom, hogy a lepedő színe megváltozzon, és közben figyelem Tamara reakcióit. Teljes mértékben magamra ismerek bennük. Pont olyan türelmetlen önmagával, mint én vagyok magammal. Persze a másikban könnyű felismerni a hibát, még tanácsot is adhatnék, de magamban nem tudom orvosolni a dolgot. Látom Tamin, hogy szörnyen izgul, és ráfeszül a dologra. Ettől viszont én is befeszülök kicsit. Hogyan segítsek neki? Mivel nyugtassam meg?
- Csak próbáld meg újra - mondom türelmesen. Nem vagyok türelmetlen ember, és nem is tudom, mennyi ideje próbálkozik már. Az a cél, hogy az a lepedő színes legyen, akkor addig próbálkozunk, míg el nem érjük. - Az átváltoztatás nehéz, csak bele kell jönni. Menni fog, hidd el! - biztatom. Majd kapva a válaszán megpróbálok a lehető leglelkesebben megszólalni: - Akkor legyen rózsaszín! Képzeld el milyen rózsaszínt szeretnél. Legyen a fejedben, mit akarsz csinálni. Minél tudatosabb vagy, annál nagyobb a siker - egészen kezdem magamat tanárnak érezni, ahogy az instrukciókat kiadom a lánynak.
Az én magabiztosságom megnőtt, mióta elkezdtük a gyakorlást, és reménykedem benne, hogy az övé is. Biztatóan intek, hogy próbálja meg újra, és izgatottan várom az eredményt. Ám mikor nem sikerül, akkor sem keseredem el, hanem új ötlettel állok elő.
- Igen! Te ezen a darabom gyakorolj, én pedig ezt fogom átváltoztatni - tolom vissza elé a lepedő egyik darabját. Elnevetem magam Tami megjegyzésére. - Szeretem a pinket - vonom meg a vállam nevetve, majd visszafordulok a epedőhöz. - Akkor háromra! - pillantok a lányra, pálcámat pedig az anyagdarabra szegezem. - Egy, kettő... - várok egy pillanatot, hogy Tami kifújja a levegőt, majd fojtatom Három! - rámutatok a lepedőre, és kimondom a varázsigét. - Coloris mutatio viridis! - az anyag lassan felveszi a piros színt, én pedig büszkén oldalra fordulok, vajon Taminak sikerült-e a bűbáj.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 15. 00:37 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

A szobában mintha vágni lehetne a feszültséget az első perctől, hogy beléptem. A saját és Hunor feszültsége úgy terül szét a helyiségben mint terítő az asztalon. A terem mágiája ugyan arra szolgál, hogy megnyugtassa a benne tartózkodót, ám úgy tűnik, jelen helyzetben nem elég erős. Ha lehet most még jobban izgulok, mint idefele jövet. Ahogy Hunor szemébe nézek tömény félelmet vélek felfedezni, aggodalmat. Sejtelmem sincs róla miről szeretne velem beszélni. Egyik felem ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja, miről van szó, míg másik felem inkább kirohanna elmenekülve az esetleges kellemetlen helyzetek elől. De tudom, hogy nem csak magamnak, barátomnak is ártanék azzal, ha eltolnám magamtól ezt a beszélgetést. Így inkább mosolyt öltök az arcomra, és leülök mellé. A feszültség nem csökken a szobán, sőt, ha lehet inkább nő.
Ahogy Hunor szemébe nézek, félelmet látok, ahogyan ő is azt láthat az én szememben, talán egy kis kíváncsisággal vegyítve. Majd ahogy beszélni kezd, a félelem nem tágít belőlem, hiszen pont olyan feszülten és ijedten beszél, mint ahogy eddig éreztem magam. Ennek ellenére kitörök valahogyan a saját kis feszült burkomból, és óvatosan a fiú felé nyúlok. Megfogom a kezét, és bátorítóan rászorítok egyet, hogy tudja, itt vagyok, és végig fogom hallgatni, bármit is szeretne mondani.
Torkomba azonban gombóc szorul, ahogy próbálkozik a beszéddel. Hát még mikor felfedezem a könnycseppeket a szeme sarkában. Nem segít az érzésen a fintor sem az arcán. Máskor egy ilyen filmbe illő jelenet után nevetnék, mennyire szürreális a helyzet. A feszültség azonban még mindig érezhető a szobán, így pedig eszembe sem jut nevetni, még kínomban sem.
Ahogy kimondja az utolsó szavakat hatalmas csend telepedik a szobára. Lassan, csak egészen lassan esik le, mit is jelent ez pontosan. Rengeteg válasz fogalmazódik meg bennem. De a barátomat elnézve, és azt, hogy mennyire komoly biztosra veszem, hogy melyik az a válasz, amit keresek. Hosszú pillanatok telnek el, miközben nem tudom, hogyan reagáljak. Hirtelen és nehéz információ ez. Hát még Hunornak.
Lassan kimozdulok a merev pozícióból, amiben eddig ültem, és óvatosan átölelem a barátomat. Most belőlem törnek elő a könnyek, s csöndesen lecsorognak az arcomon. Nem szomorúság az ami rám tört, csak a feszültség kiengedése, a hála, hogy ezt megosztotta velem, és az együttérzés, hogy mindezt eddig titkolnia kellett mindahányszor csináltunk valamit együtt.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 26. 14:43 Ugrás a poszthoz

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Kis gombóccal a torkomban állok fel, és indulok a táncolók közé. Biztosra veszem, hogy a lábára fogok taposni. Ha nem is sokszor, egyszer biztos. Lassan indulok a parkett felé. Azonban úgy tűnik nem csak én félek, hiába volt Elijah az, aki először felhozta a táncot. Ahogy megtorpan, egy pillanatra próbálok én lenni a bátrabb, és előre lépek párat. Ám hangját meghallva vissza is fordulok partnerem felé. Egyáltalán nem vagyok rá mérges, amiért várna még a tánccal, talán kicsit meg is könnyebbülök, hogy van időm még felkészülni lélekben. Majd mikor kifelé indul, kis habozás után követem. Ahogy kilépünk a sátorból visszatérnek a színek. Ruhám ismét felölti halványkék színét, a hajamat pedig ismét barnának látom a fekete helyett. Ismét pislognom kell párat, mire a szemem hozzá szokik, hogy megint kint vagyunk, normál körülmények között.
Kicsit félre húzom Elijah-t, hogy más járkálóknak ne álljuk el az útját. Rajtunk kívül azonban nincsenek kint sokan, pár korán hazainduló, vagy későn megérkező diák csak, aki ki- vagy belép a sátorba. Most érzem csak meg, hogy az este egészen hideg lett. Karjaimat összefonom magam előtt, s mintha kicsit közelebb is húzódnék Elijah-hoz.
- Jó hideg lett - szólalok meg végül. Kicsit meg is borzongok, mint bizonyíték.
A zene kihallatszik a sátorból, de ezen kívül egészen csönd van. A szél se nagyon fúj, csak egy csöppet rázza meg a faleveleket néha. Én sem szólalok meg többet egy pár percig. Ennek azonban most nem a félelem az oka, vagy az, hogy kínos lenne a légkör. Csak élvezem a csendet, a nyugodtságot. A gombóc is eltűnt a torkomból.
- Mi lenne, ha itt táncolnánk? - jut hirtelen eszembe. Nem is várok, rögtön a szembe fordulok a fiúval, és felé nyújtom a kezem, ezzel is kérdezve őt.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 28. 23:26 Ugrás a poszthoz

Neszta
Valahol egy kávézóban
Ruha

Engem is meglep az az ölelés, hiába felőlem érkezett. Nem vall rám a dolog, de ennek ellenére nem érzem magam kényelmetlenül a helyzetbe.
- Ó én is megvagyok - felelem. - Hű, hát az nagyon jó lehetett. Mi főleg otthon voltunk, de legalább a családdal. Hiszen nem látom őket egész évben. Dominik pedig csak jövőre kezdi az Bagolykőt. Te mikor láttad utoljára a bátyaidat? - kérdezek rá, csupán kíváncsiságból.
Emlékszem én is arra a fesztiválra. Pont azon a nyáron volt, ami után a mágustanodát kezdtem. Eliana rángatott el a dologra, és ha már mentünk, hívtuk magunkkal Nesztát is. A zene egy nagyon nagy része a barátságunknak, ez az a téma, amiben mindketten jól érezzük magunkat. Az csak véletlen, hogy mindketten a csellónál (is) kötöttünk ki.
- Igen. Elsősként én is abbahagytam, nem is vittem magammal a hangszert. De aztán találtam tanárt az iskolában. Így újult lelkesedéssel kezdtem neki. Idén viszont megint nem lesz tanár - biggyesztem le a számat. - Kiköltözött Olaszországba - a dolog hirtelen ért, pedig nagyon megkedveltem Fisher profot, és nagyon lelkes lettem ismét a hangszerrel kapcsolatban, ahogy az általa tartott önismereti órákkal is. - Most már csak magamtól tanulok inkább - magyarázom. - És gitározni szoktál még? - mindig szerettem hallgatni, ahogy Neszta játszik. Sokszor együtt is játszottunk régen. - Elhozod a hangszereket a Bagolykőbe? - kérdezek rá. Én nagyon sokat vacilláltam első előtt. Végül a nem mellett döntöttem, de megbántam a dolgot. Egy idő után nagyon hiányozni kezdett a zene.
- Amúgy, melyik házba szeretnél kerülni? - kicsit elkanyarodom az előző témától, de érdekel, ő hogyan áll hozzá első évéhez. Neki van három bátyja úttörőnek, míg nálunk én voltam az első, aki felfedezte a mágustanodát. Nem volt senki, aki beszámoljon arról, mi vár ott rám pontosan. Nyilván Neszta nem fog annyira rettegni, mikor átlépi a Nagyterem küszöbét mint én tettem. Az nem is vallana rá. - Mi az, amit legjobban vársz a Bagolykővel kapcsolatban? - érdeklődöm tovább.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 29. 00:33 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

Mosolyogva figyelem Tami örömét, habár még nem tökéletesen sikerült a bűbáj. Nem baj, legalább most történt valami.
- Szívesen segítek - válaszolok mosolyogva, bár kicsit belepirulok a nagy hálálkodásába. Már én is teljesen beleálltam a dologba, így az, hogy sikerült átszíneznie a lepedőt, nekem is örömet okoz. Egyáltalán nem érzem, hogy csak nyűg az, hogy most itt vagyok. Közben eszembe jut a saját lepedődarabom, ránézve pedig büszkeség tölt el, mert az anyagdarab szép, élénkpirosban pompázik. Sikerült a bűbáj, pedig félig a "tanítványomra" koncentráltam. Újra kimondva a bűbájt napsárgára változtatom a piros darabot. Majd mosolyogva visszafordulok Tamarához. A hirtelen kérdését viszont nem nagyon tudom mire vélni. Látom rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik, de inkább nem firtatom, nem tudom, mennyire személyes.
- Amúgy jól - mosolygok. Azért válaszolok, ha már kérdezett, nem hagyom közénk ülni a csendet. - Nagyban tanulok én is a vizsgákra. De csak sikerülnek - húzom el kicsit a szám. Igen, önbizalom a toppon.
- Előbb próbáld meg TÉNYLEG rózsaszínre színezni azt a lepedőt - mutatok szabad kezemmel az anyagra. Jól megnyomom a tényleg szót, hogy értse, a barna még csak félsiker. A fél pedig kevés. - Ha már biztosan megy, sokkal kellemesebb lesz elmenni a vizsgára. Sokkal magabiztosabb leszel - kezdem magam ténylegesen tanárnak érezni. Ettől azonban pici el is bizonytalanodom. Nem tudom, mi az a határ, ahonnan már idegesítem Tamit. Ahol már úgy érzi, parancsolgatok neki. Azt a határt pedig nem szeretném átlépni. - Aztán megnézhetjük a Sonorus bűbájt is. Tudod, amelyiket az igazgató használt az évnyitón, hogy felhangosítsa magát. Majd megpróbáljuk nem nagyon zavarni a többieket - nézek körbe. Körülöttünk még mindig mindenki nyugalmasan tanul. Közben bejön egy levitás, akit látásból ismerek csak, de visszaintek neki köszönésére. Majd visszafordulok Tamihoz. - Na! Próbáld meg újra. Most menni fog! - bíztatom - Gondolj erősen a rózsaszínre. Jelenjen meg a fejedben, milyenre szeretnéd változtatni. És bízz magadban! - Tudom, mondani könnyű. Nekem sem megy ez az önbizalom dolog, de hátha rá jól hat, ha én magabiztosnak tűnök.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. október 29. 23:06 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

A könnyeim lassan, de egyre sűrűbben gördülnek le az arcomon. Nem tudom mi ütött belém, hiszen nem szeretek mások előtt sírni - bár azt nem mondom, hogy nem szoktam. Most mégsem érzem magam kényelmetlenül. Mintha megnyílt volna egy kapu köztünk, amiről nem is tudtuk, hogy zárva van. Hiába voltam benne biztos, hogy Hunor olyan közel került hozzám az elmúlt hónapokban, mint hosszú idő óta senki, most mégis végtelenül közelebb érzem magamhoz. Érzem, hogy bármit kimondhatok előtte, bármilyen titkot rábízhatok. Könnyeim a vállainkra potyognak, ahogy szorosan ölelem. Nem is tudom, meddig tart az ölelés. Az érzelmek és a gondolatok cikáznak bennem közben. Olyan, mintha nem is csak bennem, hanem az egész szobában elszabadultak volna az érzelmek. Mintha már nem lenne, ami bent, elrejtve a lélek legmélyén tartja őket. Érzem, ahogy Hunor megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. Kijelentésére elnevetem magam, holott könnyeim még mindig hullanak. Válaszolni azonban nem tudok neki, csak én is sóhajtok egyet.
Én is elengedem a barátomat, ahogy hosszú pillanatok, vagy talán percek után kibontakozik az ölelésből. Kézfejemmel megdörzsölöm a szemeimet, ezzel szétmorzsolva a könnyeimet arcomon. Visszacsúszom oda, ahol eddig ültem, hátamat pedig egy színes párnának támasztom. Lábaimat magam alá húzom, és Hunor felé fordulok. Most már nem potyognak a könnyeim, csak a szipogásom maradt meg. Most rajtam van a sóhajtozás sora. Igyekszem rendezni légzésemet, és egyenletesen, hosszan kifújom a levegőt. Nem kérdezek még, csak várom, hogy mindketten megnyugodjunk kicsit jobban. Nem akarom letámadni kérdésekkel, hiába merül fel bennem egy halom. Nem is tudnám. Nem vagyok olyan felhevült állapotban, hogy sokáig csevegjek.
- Mióta élsz Hunorként? - kérdezek végül. Hangom egészen halk, és még mindig, mintha remegne egy kicsit. Magamban közben azon vívódom, hogyan tegyem fel a kérdéseimet, mi az, amivel segítek neki. - Ki az, aki tudja még a titkodat rajtam kívül? - csak a kíváncsiság hajt, hogy feltegyem ezt a kérdést, ám a szoba előző feszültsége kicserélődött valamiész másra. Egy nyugodt, otthonos érzésre. Úgy érzem, nyugodt szívvel mondhatok bármit. Bármit, mert egy olyan burokba kerültünk ami mindkettőnket ugyanoda emel, ugyanott tart és megvéd.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. november 24. 21:28 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

Ez azon nagyon kevés órák egyike volt, mikor egy szót sem hallottam abból, amit a tanár mondott. Csak háttérzajként csengett számomra a prof hangja, miközben én csendesen firkálgattam a bájitaltan jegyzeteimet. Pedig tudom, ezen az órán különösen figyelnem kéne, hiszen át kell mennem bájitaltanból is. Gondolataim azonban máshol járnak. Az évnyitón, azon milyen jót beszélgettünk Elijah-val, és hogy azóta viszont megint csak egyszer-egyszer futottunk össze, és, hogy mennyire... Ekkor a nevemet hallom a tanár úr felől. Felkapom a fejem, és csak ekkor veszem észre, hogy mekkora mozgolódás támadt a teremben.
- Igen, máris odamegyek - válaszolok a tanárnak. Jó, de hová kéne átülnöm? Szememmel olyan diákot keresek, akinek látszólag még nincs párja. Ekkor érzem meg a fiú tekintetét a hátamon, és odafordulva meg is látom, hogy egyedül üldögél a padban. Sietve összeszedem a tollaimat és papírjaimat, s táskámat a vállamra kapva kimászom a saját asztalom mögül.
- Igen, úgy tűnik - halkan válaszolok csak a rellonosnak. Még mindig próbálom visszaterelni gondolataimat az órára. Nehézségem azonban, hogy még azt sem tudom, milyen főzetet készítünk a mai nap. Tanórákon ritkán érzem magam ennyire leveszettnek. Ám hátha Móric figyelt - legalább csak egy icipicit jobban mint én.
Hogy megtartsam igazi levitás benyomásomat, szépen elhelyezem az asztalon az előző órákon készült jegyzeteimet, a táskám pedig a szék háttámlájára akasztom. Végül kényelmesen elhelyezkedve körbe pillantok. Látszólag mindenki megtalálta a helyét, és dolgozni kezdett. Én viszont még mindig nem vagyok képben a dolgokkal.
- Mit is csinálunk? - érdeklődöm halkan a partneremtől. Nincs nagyon kedvem csevegni, egyrészt mert nem ismerem a fiút, másrészt mert nem vagyok olyan kedvemben. Azt pedig nem is merném bevallani, hogy fogalmam sincs, melyik Móric ül mellettem.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. november 24. 22:58 Ugrás a poszthoz

Petya
Most mit kezdjünk ezzel?
Talárban

Totál értetlen képet vághatok, ahogy az erinosora bámulok. Hacsak nem ragadt az arcomon az a dühös kifejezés, amit szakadt könyvem okozott. Senki nem mondhatja, hogy túlreagálom a dolgot. Mindenki dühös lenne, ha elszakadna egy ilyen szép, régies könyv, nem igaz? Ám egész gyorsan elengedem a dolgot, és a fiúra nézek.
Érdeklődve bámulom Petyát és a kütyüt, míg lassan rágódom a rántottámon. Még mindig bosszús vagyok a könyv miatt, de jelen pillanatban nagyon felkelti az érdeklődésemet az a valami. Jártam ám én mugli iskolába is, ám csak az órák érdekeltek, az osztálytársaimmal nem nagyon volt sok kapcsolatom. Nem akartam olyan helyzetekbe keveredni, mint amiben az eridonos ül itt mellettem. Elsőre a telefonomról kérdezgettek, meg filmekről, amiket én természetesen nem láttam otthon. A megmagyarázhatatlan helyzetek elkerülése végett inkább elzárkóztam tőlük. Hiszen még csak 12 éves voltam.
- Egy tablet? És mit tud? - azt hiszem ezzel a kérdéssel elárultam, hogy nem, nem értek hozzá. Így csak megrázom a fejem, mikor felteszi következő kérdését. - Ú, szeretem a mugli dolgokat - csillan fel a szemem. Kíváncsian nézegetem az eszközt. Már teljesen elterelte a figyelmemet a szakadt könyvlapról. Egyelőre. - Megnézhetem? - nyújtom ki felé a kezem. - Hátha tudok vele kezdeni valamit - próbálkozni lehet, nem? Valamennyire azért belekóstoltam a mugli világba is, talán rájövök, mit kell a kütyüvel csinálni, hogy színes legyen. Végülis okos levitás vagyok, nem? Az utóbbi biztos. - Mi is kéne csinálnia ponotosan?
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. december 2. 10:16 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

- Nyugodj meg, szívesen segítek. Még élvezem is - mosolygok rá. És nem hazudok, tényleg élvezem a dolgot. Sosem gondoltam eddig a tanári pályára, de ezek után talán fontolóra veszem. Mindig bátortalan voltam, ám fejlődőm, talán egész jó tanár válna belőlem.
Hiába gondolkodom el, közben nem veszem le a szemem a barna lepedőről. A szemem sarkából látom azt is, hogy Tami mennyire koncentrál. Én is elképzelem magamban, hogy rózsaszínné válik a lepedő, ahogy várom, hogy ez megtörténjen. Pálcámat azonban az asztalra tettem, így szerencsére a padló nem lesz rózsaszín. Ellentétben azzal a lepedődarabbal, amire barátnőm szegezi a pálcáját. A következő pillanatban pedig már nem barna az a lepedő darab... Hanem rózsaszín! Még mielőtt reagálhatnék, Tami a nyakamba vetődik. Egy pillanatra merevedem csak le, aztán viszont én is átölelem őt.
- Sikerül! - mondom a nyakának. - Most már ráéreztél a módjára. Ha még egyszer-kétszer átszínezel valamit a vizsga előtt, simán fog menni - elengedem a barátnőmet, és rámosolygok.
- Tovább mehetünk? Van még erőd? - kérdezem. Elsőre a sonorust javasoltam neki, ám körül nézve rájövök, hogy a hely nem alkalmas hozzá. Nem szívesen zavarnám meg a többieket, a kiabálás viszont határozottan nem tetszene nekik. Ahogy az sem, ha besötétítenénk a szobában. Így gyorsan végig gondolva a dolgokat, két lehetőség jut eszembe: - Ha keresünk egy olyan helyet, ahol nem zavarunk senkit, gyakorolhatjuk a hangerősítő bűbájt. De átevezhetünk a bűbájtan tananyagra is. A szakító és ragasztó bűbájokat tudjuk a lepedő darabon is gyakorolni. - Tamra hagyom a választást, elvégre ő az, aki gyakorolni szeretne, ő tudja, mi az, ami nehezebben megy neki.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. december 3. 21:18 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

A szobára rátelepedik  egy kis csönd, ám most nem olyan feszült, mikor a beszélgetés kezdetekor, inkább egy megnyugvás. Végül az én hangom töri meg a csendet, barátom pedig pont olyan bizonytalanul válaszol kérdésemre, mint ahogy én feltettem.
- Rendesek a szüleid - mondom halkan, Közben megtörlöm az arcom, hogy az utolsó könnycseppek is eltűnjenek. - Nekik mikor mondtad el? - kíváncsiskodom tovább. Figyelem az arcát, a reakcióit. Semmiképp sem szeretnék túlmenni a határon, és mivel nem vagyok benne biztos, hogy ő leállít, szeretném észre venni, ha sok számára a kérdés. Tudom, mennyire nehéz neki ez a helyzet alapjáraton, nem akarom neki még kellemetlenebbé tenni a sok kérdéssel.
Csak csendben figyelem, ahogy beszél. A könyökömet a kanapé háttámláján támasztom, a fejemet pedig a kézfejemen. Rengeteg féle érzelem kavarog benne, ám főleg pozitívok. Ahogy kifakad, lassan a vállára teszem a kezem, és megsimítom a karját bátorítás képpen.
- Szerintem mindenki megérti, ha elmondod, miért - mosolygok rá, és leengedem a kezem. - Én megértem. Nem érzem úgy, hogy ezzel hazudtál volna nekem - biztosítom róla.
Igazság szerint viszont érzek valamit. Nem is a hazugsága miatt. Hiszen - ahogy az előbb ezt meg is mondtam neki - teljes mértékben megértem, miért tette. Ennek ellenére ez egy különleges információ. A barátságunkat egyáltalán nem teszi tönkre, de megváltoztatja. Erősíti. Ennek ellenére - akár mennyire is hálás vagyok azért, mert elmondta nekem - máshogy nézek rá picit. Egyáltalán nem ítélem el. Sőt. Inkább becsülöm érte.
A saját érzéseimet sem tisztáztam még. Nem tudom pontosan, mit fogok érezni, gondolni, amikor holnap elköszönünk egymástól az állomáson. Abban azonban biztos vagyok, hogy közelebb kerültem hozzá.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. december 16. 12:57 Ugrás a poszthoz

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Csak utólag veszem észre, hogy közelebb léptem hozzá. Csak akkor, mikor átkarolja a vállam. Kellemes meleg jár át belülről, és mintha már nem is fáznék. Az arcom viszont szépen lassan piros színt ölt. Zavarba jövök a közelségétől. De közben mégis jól esik. Jól esik, és felszabadít bennem valamit. Valamit, amiről nem tudom eldönteni, micsoda. Ahogy minden porcikámat átjárja a meleg, a szívem pedig kétszer olyan gyorsan ver.
A keze azonban hirtelen eltűnik a vállamról, és már csak a hangját hallom helyette.
- Semmi gond - én is Elijah szemébe nézek, és viszonzom a mosolyát. Kicsit habozok, majd újra megszólalok. - Igazából én is féltem kicsit. Annyi ember van ott, és mind olyan jól mozog... - vallom be.
Eltelik egy-két hosszú perc, míg egyikünk sem szólal meg. Csak állunk egymás mellett a csöndben. Valamilyen módon így is megnyugtat a társasága. Csak annyival, hogy ott áll mellettem. Hogy ő is jelen van, nem egyedül állok a sátor előtt. Talán ez a nyugalom adott bátorságot ahhoz, hogy elé tárjam az ötletem. Ami elsőre, igen, butaságnak tűnik. De ha bent nem táncolunk, legalább itt megpróbálhatjuk, nem?
- Igen, itt - mosolygok bátortalanul. Őszintén meglep egy csöppet, hogy belemegy a dologban. Őszintén magamat is megleptem, hogy kezdeményeztem a dolgot.
Ahogy tenyere hozzáér az enyémhez, ismét átjár a meleg. Bőröm bizseregni kezd, ahogy másik kezét pedig a derekamra helyezi. Lassan én is a vállára teszem a karom, és tekintetemet az övébe mélyesztem. Egyszerre vagyok nyugodt és izgatott. Olyan érzések kavarognak bennem, amiket nem tudok megmagyarázni. Lassan elindulok vele. Hagyom, hogy Elijah vezessen, úgy, ahogy akar. A fejem teljesen kiürül. Eltűnnek a bizonytalan gondolataim, a kételyeim. Mintha egy teljesen másik dimenzióba kerültem volna.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. december 16. 13:46 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

A levegőt szikázó feszültség tölti meg, a csendet pedig vágni lehetne. Egyikünk sem szól, de annál több érzelem és gondolat cikázik bennünk és köztünk. Nem tudom ő mire gondol pontosan, és ő sem tudhatja, hogy én mit gondolok. Azt viszont mindketten érezhetjük, hogy valami nagyon kellemetlen, de különleges helyzetet teremtettünk. A fal azonban nem omlott le közöttünk, továbbra is ott tornyosul a feszültség. A feszültség azokból a falakból, amit mindketten magunk köré építettünk. Mert az biztos, hogy ebben hasonlítunk. Ugyanazt az áthatolhatatlan falat húzta maga köré, amit egykor én is, és amit a mai napig nem sikerült teljesen lebontanom. Mert ezt a falat nem lehet kívülről áttörni, Belülről kell megnyitni, beengedni rajta másokat. Ez viszont egy hosszú, nagyon hosszú folyamat. Íme, itt állok én, és bár sokat fejlődtem, mióta a Bagolykőben vagyok, az elmúlt öt évben nem sikerült teljesen lebontanom azt a falat. Talán sosem sikerül teljesen.
A könnyek viszont áttörnek a falon. Nálam legalábbis. Mintha égetnék az arcomat, ahogy lassan lefolynak rajta. Ahogy pedig a kezembe hajtom a fejemet, mintha egy buborékba kerülnék. Egy buborékba az egész faházzal. Mert Domonkost ki akarom zárni, ám nem tudom. Hiába érzem, hogy utálom, nem tudok rá nem figyelni. Talán az empátia? Nem tudom. Mindenesetre része a buboréknak, és tudom, hogy egyikünknek sem lenne jó, ha most felállnék, és otthagynám egyedül.
Hallom a fiú lépteit, minden levegővételét. Hallom, hogy mennyire bizonytalan. És hallom azt is, ahogy megszólal. Nem erőlködik nagyon. Nem tudom azonban figyelmen kívül hagyni a bocsánatkérését. Lassan kifújom a levegőt, és felemelem a fejem. A szemeim pirosak, arcomon pedig csillognak még a könnycseppek.
- Semmi baj - hangom nagyon halk, és kicsit rekedt is. - Én meg sajnálom, hogy beletapostam az emlékeidbe. Tudom, hogy milyen rossz. Bocsánat - egy-egy könnycsepp még mindig lecsordogál az arcomon. Ám ez nem gátolja meg azt, hogy a köztünk lévő fal repedezni kezdjen.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. december 28. 00:53 Ugrás a poszthoz

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Kellemes, nagyon kellemes ott álldogálni vele, és csak nem gondolni semmire.
- Miért néznél ki bénán? - hangom őszinte. Habár az önkritika nekem sem ismeretlen, mégsem értem, neki mi a problémája.
Annak ellenére, hogy én javasoltam a dolgot, a gyomrom mégis össze ugrik, mikor beleegyezik. Ahogy pedig a mozdulataink tovább gördülnek, a szívem egyre hevesebben kalapál. Ám csak elengedem az eseményeket. Megyek az árral, és hagyom, hogy Eli vezessen. Észre se veszem, hogy kicsit kiesik a ritmusból, helyette leveszem a tekintetében, a mosolyában. Visszamosolygok rá, és megyek tovább az árral. Mintha repülnék. A magassarkúimat is elfelejtem, most olyan könnyedén mozgok bennük, mintha nem is lenne semmi a lábamon.
Felnevetek a megjegyzésén. - Ki akarod hagyni a saját végzős bálod? - kérdezem nevetve.
Eddig nem is nagyon gondoltam bele, hogy talán a jövőévi az utolsó bálunk együtt. Hogy mi lesz aztán? Azt talán egyikünk sem tudja. Nincs időm azonban sokat töprengeni, partnerem kiemel a gondolataimból. Ahogy derekamat elengedve megpörget, mintha felemelkednék. Megszűnik körülöttem a világ, eltűnik a sátor, a sátorból kiáramló hangok, a ki-be járkáló diákok... Csak ő és én vagyunk, meg a táncunk. Átkarol, én pedig szélesen mosolygok, és élvezem a meleget, ami szétárad bennem. Lassan mozgunk a zenére, és mintha mindig is ezt csináltuk volna. Mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
- Örülök, hogy elhívtál - nézek föl rá, elveszve ismét a szemeiben. - Nagyon - teszem hozzá mosolyogva. - Nagyon jó most itt - szólalok meg ismét, kis hallgatás után. Nem is gondolok rá, hogy egyszer vége lehet, kipukkadhat a buborék. Mi ketten most benne vagyunk ebben a burokban, és ez így van rendjén.
Most én kezdeményezek, és pördülök meg keze alatt. Kettőt is fordulok, majd lendületből ismét közelebb lépek hozzá, két kezemet a vállaira téve. Innen mosolygok rá, és barna szemeimet az övéibe mélyesztem, elmélyesztve tekintetemet az övében.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. január 7. 11:23 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

Elmosolyodom, miután biztosít róla, hogy nem untatom. Meg is könnyebbülök kicsit.
- De, most, hogy mondod, ez lehetséges. Viszont sokkal több lehetőségem lenne újabb és újabb dolgokat kipróbálni. Minden életemet máshogyan leélni, és másképpen megélni az eseményeket. - sosem gondoltam még bele, milyen lény lennék szívesen. A főnix volt az első, ami beugrott. A pontos indokon azonban eddig még nem gondolkodtam. A sellő pedig... Igazából arról sem tudom, mit jelent számomra pontosan. Biztosan érdekes lehet a víz alatt élni. Egy teljesen más környezet. - Az ember pedig változik abban a rövid életben is, amije van. Ha örökké élnék, akkor sokkal többet változnék, és mindig másképp lennék önmagam - nagyon bölcsnek érzem magam, ahogy ott fekszem, a csillagokat bámulva. Talán az éjszakai levegő váltotta ki belőlem, vagy a nagy csend, ezt a hangulatot.
- Engem is érdekelnek - nyugtatom meg.
El is komorodom azonban kicsit. Hiszen eszembe jutnak a szüleim. Akiket elvesztettem. Bele se merek gondolni, mi lenne velem, ha... Ha a szemem előtt...
Nem tudom, Zina észre veszi-e, hogy kicsik megnémultam. Illetve nagyon, tekintve, hogy eddig be nem állt a szám. Nem akarnám, hogy lássa, mégis hatott ráma téma, ám nem tudok ellene tenni. Az évek alatt eljutottam odáig, hogy már nem sírom el magam, ahányszor eszembe jutnak. A szemeim most is szárazak maradnak, torkom viszont összeszorul, ahogy mindig, ha a halálról van szó. Érdekes, hogy mit képvisel egy Thesztrál. A dolgok végét, az elmúlást. Meg talán kicsit a láthatatlan, szellemi világot is. Érdekes, hogy a Thesztrál a természet része, mégis olyan nehéz meglátni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. január 12. 23:42 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

Elmosolyodom azon, ahogy mesél. Kétségtelenül szerencséje van a családjával. A régimódi, aranyvérű családok például biztos nem lennének ennyire támogatóak a gyerekeik felé. Megpróbálnák rájut kényszeríteni a szoknyákat, és férjhez adni őket, még mielőtt a gyerek kibontakozna, megtalálná önmagát. Az aranyvérű családok elég szigorúak tudnak lenni, pláne, ha nézeteik szerint ők felsőbbrendűek, mint mindenki más.
- Liza biztos nagyon aranyos lehetett - mosolygok Hunorra bátorítóan.
Látom rajta, mennyire feszült. Érzem, hogy mennyire nehéz neki ez a helyzet. Nekem sem egyszerű. Próbálok mindenre jól reagálni, hiszen mély sebeket tud hagyni, akár egy rosszul megfogalmazott mondat is. Azt meg semmiképp sem akarom. Nem szeretném megbántani semmivel, hiszen a barátsága nagyon sokat jelent nekem. Évekig nem voltak körülöttem olyan emberek, akikben ennyire megbíztam volna, mint Hunorban.
Keserűen, de mégis együttérzően mosolyodom el kijelentésére. Csak most gondolok bele, hogy mennyire ijesztő  lehet számára egy egész iskola reakciójával szembenézni, ha nekem is ennyire nehéz volt megnyílnia.
- A Bagolykő előtt mi volt veled? - kérdezek rá, ha már felszólított a dologra. Míg én párszor említettem neki a muglisulit és a magántanulóságot, róla még nem tudom, merre járt, mielőtt megismertük egymást. Nem tudom, hagytak-e benne sebet azok az évek. - Jártál valahova? Ott tudtak róla? - rögtön magyarázom is a kérdésemet, hogy konkrét választ tudjon adni.
- Nem szeretnék olyat kérdezni, amivel esetleg megbánthatlak. Nem szeretném, ha kellemetlenül éreznéd magam bármitől is, amit mondok, vagy teszek. - Végül úgy döntök, őszinte leszek vele. Mondatom közben mégis a földet szugerálom, és hosszú időbe telik, míg fel tudok nézni rá, egyenesen a szemébe.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. január 22. 12:44 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

Kicsit a saját győzelmemnek is érzem Tami sikerét, de ezt ügyesen magamban tartom. Inkább neki örülök, és próbálom benne megtartani a most megszerzett önbizalmat. Örülök neki, hogy lelkes, és szívesen gyakorol velem. Elsőre nagyon féltem, hogy nem fog menni a dolog, és, hogy nem tudok majd neki segíteni. Szerencsére kiderült, hogy jobban megy ez a tanítás dolog, mint elsőre gondoltam
- Én szívesen segítek neked még - bólintok mosolyogva.
Éppen megfordulok, mikor a a sikítás megüti a fülemet. Összerezzenek a hirtelen hangra, és majdnem elejtem a kezemben tartott pálcámat. Fel is pattanok ijedtemben, és rögtön a hang forrását kezdem keresni. Nem tart sok ideig, míg meglátom a lányt, hiszen alig pár méterre áll tőlünk. Lefagyva bámulom a jelenetet. Mire pedig reagálnék az idősebb srác már oda is ugrott a navinéshez, és elhessegette a madarat. Elijah-n kívül nem láttam még senkit, aki így tartott volna a madaraktól. Nem lehet könnyű egy olyan kastélyban élniük, ahol minden nap baglyok szálldosnak ide-oda. Évfolyamtársam szerencsére megnyugodni látszik már, így én is megkönnyebbülök.
- Na, keressünk egy helyet, ahol nem zavarunk senkit - fordulok ismét Tami felé.
El is indulok, miután felnyalábolom a beszínezett és széttépdesett lepedődarabok és egyéb kellékeket, pálcámat pedig ruhám zsebébe süllyesztem. Ám mikor hátra nézek, hogy Tami követ-e, szememmel éppen elkapom, ahogy a navinés lány összeesik.
A lepedőket ledobva ugrom oda hozzá, még elkapva az üvegpoharat, amit a ragasztó bűbáj gyakorlásának céljából hoztam. Megpróbálom megtölteni vízzel, ám kezem láthatóan remeg, így a bűbáj hatása körülbelül két csepp folyadék lesz csupán. Mellettem viszont megjelent az idősebb srác, most fel is fedeztem a navinés színeket rajta is. A poharat így átnyújtom neki, hogy a félig eszméletlen lányt ő meg tudja itatni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. január 23. 14:13 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

Zina szavai újra és újra elgondolkodtatnak. Különös hangulata van ennek az estének. Keveset hallani 14-15 éves lányokat ilyen komolyan beszélgetni. Persze mi sem ilyen gondolatokkal indultunk neki az estének. Egyszerűen így alakult. Talán a sötét, a csönd volt ránk ilyen hatással. Vagy egymás társasága, hiszen barátságunk is könyvek között kezdődött.
- Igen, igazad lehet - bólintok lassan a rellonos felvetésére. - Az életnek pont az az értéke, hogy csak egy van belőle. Hogy abból az egyből kell kihoznod a legtöbbet. - Ezt a gondolatot még olvastam valahol, egy regényben. Azóta viszont sokszor eszembe jutott, és mindig átgondolom. Idővel pedig rájöttem, mennyi igazság van benne.
A beállt csendben van kicsit időm lenyugodni. Sikerül azonban magamat visszarántanom, mielőtt magányos gondolataim közé esnék, így válaszolok is Zinának.
- Igen, eszembe jut néha - türelmesen kivárom, míg kifejti a dolgot. Én is csak lassan válaszolok, és tartok egy kis szünetet, mielőtt folytatom mondandómat. - De szerintem az emberek túl büszkék ahhoz, hogy a lények bőrébe bújjanak. Hiszen akkor alárendelnék magukat valaminek, azt meg nem tudják megtenni. Az animágiát is sokszor önös érdekekre használják. Bár az, hogy pontosan ki mit tenne egy állat vagy lény bőrében, ember függő - vonom meg a vállam.
Hosszú monológom után inkább csendben maradok, hagyom, hogy a rellonos is beszéljen, ha akar. Közben nagyon ásítok, jobbomat a szám elé téve. Az órámat a kastélyban hagytam, nem is tudom, mennyi az idő. Azt sem, mióta fetrengünk a fűben. Talán csak a szerencsén múlt, hogy senki nem talált ránk eddig. A szemeimet viszont egyre nehezebben tartom nyitva. Oldalra fordulok, hogy lássam beszélgetőtársamat. Kezeimet a fejem alá teszem, és próbálok nem elaludni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. január 31. 21:53 Ugrás a poszthoz

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Természetesen felnevetek Eli megjegyzésére. Közben lopva lenézek, nehogy a cipőm sarka megakadjon a köveken. Természetesen én is szívesebben hordom a sportcipőmet, vagy igazából bármilyen másik lapossarkú cipőt, és a ruha sem az a fajta, amit kényelme miatt visel az ember. De erre az egy estére azért jó érzés kicsit kicsípni magam. Persze fiúknál biztos más, hiszen a legtöbbjüknél nem olyan nagy dolog a bálra való öltözködés, mint a lányok körében.
Aprókat felnevetve hallgatom, ahogy kifejti terveit a következő bálra. Nagy dolog azért végzősnek lenni. Pláne egy varázsló iskolában mugligyerekként. A Bagolykőben pedig igazán meg tudják adni a módját ezeknek a báloknak. Nem is tudom mit fogok kezdeni, ha három év múlva a saját bálomon fogok majd részt venni. Vajon akkor is Elijah lesz majd a kísérőm? Jelenleg csak mellette tudom elképzelni azt a táncot. Mikor pedig el jut a tudatomig, hogy a saját bálját viszont velem képzeli el, a szívem nagyot dobban. Akarattal vagy akaratlanul fogalmazza-e úgy a mondatát ahogy, nem tudhatom. Arcom viszont belepirul a gondolatba, hogy egyből rám gondolt, mint párjára. Zavaromban megmozdítom jobbomat a baljában, de a ritmusból nem esem ki. Pont olyan simán mozgok vele együtt, mint eddig is. Mintha megállt volna körülöttünk az idő. Talán egyikünk sem foglalkozik már a mellettünk elhaladó diákokkal. Az biztos, hogy az én arcomon levakarhatatlan mosoly ül, miközben megpördülök. Ösztönből jön minden, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Az ő mosolyát látva az enyém pedig csak még szélesebb lesz.
- A benti fiúk egyikével sem lennék itt szívesebben, mint veled, Elijah - mosolygok rá.
Máskor nem mertem volna kimondani semmi ilyesmit, de most nem gondolom végig a mondandómat. Csak kimondom, ami a nyelvemre jön. Minden szavamat úgy is gondolom, ahogy mondom.
Ahogy közelebb lépek hozzá, a szívdobogásom meggyorsul. Tekintetem elvesztem az övében, mosolyom pedig tükrözi az övét. Valamiféle burokban létezünk mi most, amit semmi sem törhet meg. A mi kettönk kis burka ez.
- Én is - szinte már suttogom a két rövidke szót.
Szemeim közben egy pillanatra sem szakítom el az övétől. Csak lassan mozgok a sátorból kiszűrődő zenére, kezeimet a fiú vállán nyugtatva. Olyan nyugodt vagyok, mint már nem voltam nagyon régen. Na meg boldog. Nagyon, nagyon boldog.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. január 31. 22:25 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

Halványan elmosolyodok a hárítására. Nem is tudom, miért ez az ösztönös reakcióm a dologra. Talán egyféle együttérzés nyilvánítás a dolog. Ahogy a grimasz is, ami arcomra ül, mikor a mugli iskolát említi. Én négy évet töltöttem egy mugli iskolában, és nem szép emlékeim vannak onnan. Folyamatos stresszben éltem, hiszen tudtam, hogy a mágiám bármikor előjöhet, és nagyobb célponttá tehet mint amekkora amúgy is voltam. A szüleim elvesztése után kerültem oda, nem vágytam rá, hogy beszélgetésbe bonyolódjam bárkivel is. A sarokban ülve, sokszor olvasással töltöttem a szüneteket, ez pedig nem adta meg nekem a "menő" státuszt egy csapat 10-11 éves gyerek körében.
Visszamosolygok a barátomra, és aprót bólintok, valamiféle köszönetként. Köszönetként, hogy bízik bennem. Ha tudnám valahogy némán, én is a tudtára adnám, az érzés kölcsönös. Nekem is akkora a bizalmam őbenne, mint neki bennem. A szoba mintha kicsit meg is tenné helyettem a munkát, mert feleszmélve, észre veszem, hogy a színek melegebbek, a halk zene pedig sokkal lágyabb, mint amilyenek eddig láttam.
Az idilli pillanatból egy csapat diák zökkent ki. A szünidő előtt mindenki próbálja kihasználni az együtt töltött időt. Ilyenkor nehéz olyan helyre bukkanni a kastélyban, ahol nyugalom van.
Egyetértően bólintok Hunor felé, és lábaimat kihúzva magam alól, felkászálódom a kanapéról. Hangjára azonban visszafordulok. Meghatódva veszem át a papírt, és átfutva a három sort, mosolyogva megölelem a fiút.
- Köszönöm - mondom halkan a fülébe az ölelés közben.
Kibontakozva pedig udvariasságból intek a magunk mögött hagyott társaságnak, majd Hunorral az oldalamon elindulok vissza a Levita Toronyba, befejezni a csomagolást.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. február 1. 09:39 Ugrás a poszthoz

Zayday
Utóvacsora
A talár alatt

A Bagolykő Mágustanodában töltött majdnem három évem alatt, még nem fordult elő velem, hogy lemaradtam volna a vacsoráról. Nem vagyok lusta természet, nem okoz gondol a pontosság sem, így mindig időben megérkeztem az étkezésekre.
A mai este azonban regényemmel a mellkasomon ébredtem. Körülbelül vacsora előtt egy órával telepedtem az ágyamra, kezemben a könyvvel, hogy a szabad órácskámat eltöltsem. Úgy tűnik viszont, a hosszú keddig nap jobban megviselt, mint gondoltam. Az időt meglátva azonban azonnal kiment a szememből az álom. Korgó gyomromat hallgatva nem tudtam viszont ott maradni. A taláromat felkaptam az egyszerű melegítőmre, és úgy indultam, vagy inkább rohantam a konyha felé. Már nem volt sok időm a takarodóig, azzal együtt pedig a járőrözésig sem, így sietnem kellett.
A konyha felé haladva elkapok egy-két rosszalló pillantást néhány portrétól, ám zajt szerencsére egyikük sem csap. A lehető legcsendesebb léptekkel haladok a folyosón, és már épp kezdek örülni, hogy nem futottam össze senkivel. Az örömöm azonban korainak minősül, mert ahogy a konyha ajtajához érek, majdnem belefutok a Navine felől érkező lányba. Zavarodottam megrázom a fejem, de aztán alaposabban megvizsgálom a lányt. Felismerem, mert a múltkor egymás mellett ültünk átváltoztatástanon. A neve is ott van valahol, valahol az agyam mélyén.
- Hello - nyögőm esetlenül. Közben megpróbálom kicsit rendbe rakni az elaludt hajamat. - Hát te? - mert egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy mit keres ilyenkor a konyha előtt. Nyilván azt ami én.
Közben még mindig a neve után kutatok, hiszen be is mutatkoztunk a múltkor. Igaz ami igaz, nem szóltunk sokat egymáshoz az óra alatt. Lopva az órámra pillantok. A kismutató vészesen közeledett a tízes felé, nekem meg egyre jobban kellett sietnem.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. február 22. 13:01 Ugrás a poszthoz

Zayday
Utóvacsora
A talár alatt

Csak próbálom kidörzsölni az álmot a szememből, ahogy haladok a folyosón. Halála csend van, még cipőm sem csak nagy zajt a kövön. Ezért nem is számítok rá, hogy találkozom bárkivel is. A konyhához befordulva így még jobban meglep, sőt megijeszt kicsit a navinés. Ahogy kis híján beleütközöm, arcomban találom göndör hajkoronáját, míg a sajátom kócosan szálldos a fejem felett. Kócos hajamba túrok bele esetlen köszönésem közepette, amit valószínűleg nem hallott a másik, mivel ő is abban a pillanatban szólalt meg. Én is csak lihegek, akárcsak ő, és zavartan birizgálom egyik kócos hajtincsemet.
- Aha - sikerül végre felnéznem rá, így most már a barna szempárt fürkészem. - Én... öhm... lemaradtam a vacsoráról - nem is tudom, miért érzem úgy, hogy magyarázkodnom kell, azt meg pláne nem, miért érzem úgy, van szégyellni valóm - Sietnünk kell - pillantok az órámra, ezzel elintézve, hogy ne kelljen a lányra néznem. - Mindjárt takarodó - teszem hozzá, bizonyítékképpen pedig felé fordítom a csuklómat, hogy lássa az időt.
Végül én indulok meg, és nyitom ki a konyha ajtaját. Odabentről kiszűrődik a sürgölődő manók zaja. Tányércsörömpölés és a vékony hangocskák egyvelege egy szinte már idegesítő szimfóniának hangzik. Az ajtót kitárva megvárom, hogy a navinés belépje rajta, majd én is követem. A manók egyszerre fordulnak felénk. Van, amelyik morcosabban néz, és inkább a helyiség másik felébe húzódik, mások viszont már fogják is a nagy tálakat, bennük a vacsora maradékával. Jobbomon feltűnik egy idősebb manó, és akár akarom, akár nem, kezembe nyom egy tányért, hogy az előttem álló másik már tegye is rá a frissen melegített csirkét.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. március 5. 10:44 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

Nem sokon múlik, majdnem elejtem az egész kupacs papírt, ahogy a kezembe gyűrőm őket. Az egyik tollamat valóban sikerült elejtenem, így mielőtt le tudnék ülni, mehetek vissza érte. Mikor viszont mégis sikerül elhelyezkednem Móric mellett, nem lett jobb a kedvem a hírtől, hogy - akár csak nekem - fogalma sincs, mi a feladat. Na, így bajban leszünk! Akár csak partnerem, megoldás után kutatok, ám ő a gyorsabb, és meg is kapjuk kérdésünkre a választ a navinéstől. Aha, szóval akkor Béke elixír. Szemeim követik Móric kezét, és megállapodnak a hozzávalókat tartó asztalon. Csak bólintok a felajánlásra, és nézem, ahogy odasétál az asztalhoz. Észbe kapva azonban fellapozom a tankönyvet, és keresgélni kezdem a kellő fejezetet. Csak, hogy én is kivegyem a részemet. A keresgélésben a tankönyvemre hulló levelek vetnek véget, így felállva inkább a hozzávalókat kezdem válogatni. Csak a bemutatkozására nézek föl. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, hiszen választ kaptam fel nem tett kérdésemre is.
- Betti - mutatkozom be én is, bár ki tudja? Lehet, hogy ő tisztában van az én nevemmel. - Össze porítod a holdkövet? - térek vissza az óra témájára.
Végig olvasom a tankönyv utasításait, amik abszolút nem megnyugtatók. A piros betűkkel írt figyelmeztetés pláne nem. Két év alatt sem sikerült megbarátkoznom az üstökkel és legfurcsább hozzávalókkal, így csak abban bízom, hogy Idősebbik Móric jobban ért ehhez az egészhez, mint én.
Ha ő elkezdi a kő aprítását, én felállítom az üstöt, és megpróbálom pálcám segítségével megtölteni. Legalább van valami, amihez értek. A csevegés mondjuk nem tartozik közéjük, pláne, amikor rossz kedvem van. Így csak néha-néha pillantok fel, megnézni, hogy a rellonos mit csinál. Amíg ő nem szólal meg, én magamtól úgysem fogok.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. március 11. 11:58 Ugrás a poszthoz

Hunor
Irány a múzeum!
Ruha

Évente egyszer használom a mugli közlekedési eszközöket. Minden nyáron akad egy ilyen alkalom. Most Hunorral beszéltem meg találkozót.
A buszon zötykölődve Elianának mesélek a vizsgákról, arról, ki melyiket hogyan fogadta, és, hogy mennyire izgultam a szellemtan vizsga írása közben. Valahogy az elmúlt két hétben, mióta itthon vagyok, nem sikerült mindent elmondanom. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy nagynénémet érdekli minden részlet, de valamivel el kell ütni az időt. Mellesleg mindegy, miről beszélgetünk, hiszen nem láttuk egymást egész évben. Ezért is örülök, hogy el tud kísérni. Másrészt pedig nem tévedek el. Amíg egész évben itthon voltam sem mentem ki sokat a házból, így nem ismerem eléggé Budapestet. Egyedül barangolni pedig, a muglik között, veszélyes tud lenni. Legalábbis ijesztő biztosan. Eliana viszont ismeri a várost, a mugli járműveket, hiszen varászerő híján nem tud másképp közlekedni.
A villamosról leszállva lassan meg is pillantom a gyönyörű épületet, ahol a találkánkat beszéltük meg Hunorral. Sosem voltam még az Operában, valahogy a zenének nem volt sosem szerepe a családban. Mikor csellózni kezdtem, minden, amit tanultam, egy teljesen új világba vezetett. Az ember mindig tanul.
A zajos utcán sétálok Eliana mellett, és ahogy az Operához közeledünk, Hunor szőke fejét kezdem keresni a tömegben. Nincs könnyű dolgom, hiszen egy nyári délután lévén az utcák nyüzsögnek az emberektől. Szerencsémre éppen meglátom barátomat, mégpedig az út végén. Odaérve óvatosan megkopogtatom a vállát, és reménykedem benne, hogy nem ijesztem meg nagyon.
- Szia! - tárom ki karjaimat, hogy egy öleléssel köszönthessem. - Hogy vagy? - érdeklődöm mosolyogva. Közben leveszem a napszemüvegem, amit utolsó pillanatban kaptam fel otthon. - Ő Eliana, a nagynénim - félre lépek kicsit, hogy Eliana is be tudjon mutatkozni. Sokat hallottak már egymásról, így éppen ideje volt, hogy találkozzanak is. - Ne aggódj, ő nem jön velünk, csak elkísért - nevetek fel, és már el is köszönök Elianától, hogy mi Hunorral elindulhassunk az uticélunk felé.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes RPG hozzászólása (129 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Fel