36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes RPG hozzászólása (113 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Le
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 3. 01:21 Ugrás a poszthoz

Móric
Megint rosszban
Ruha

Beültünk a társalgóba tanulni Tamival. Ő ott maradt beszélgetni egy évfolyamtársával, én viszont visszaindultam a levitába Csak egyedül akarok lenni, egy könyvvel és egy bögre kakaóval. Nem volt túl jó hangulatom az elmúlt napokban, a buli óta. Többször megbántam, hogy elmentem. Többször lejátszódtak fejemben az este pillanatai, bár néhány kiesik. Alig ittam eddig alkoholt, most most hirtelen ittam túl sokat, másnap reggel pedig nem tudtam bemenni az óráimra, mert szörnyen fájt a fejem. Többször visszaidéztem az Améliával történteket is, pedig nem akartam. Nem akartam ismét érezni azt a félelmet, ami akkor tört rám, mikor a vízben láttam. Akkor egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy most meghalhat, és elveszíthetem őt is. Nem állok pedig készen arra, hogy elveszítsek még valakit, aki fontos számomra.
Móric ugyan kihúzta Liát a vízből, de ő volt az is, aki gondolkodás nélkül beleugrott vele. Ő volt az, aki miatt majdnem megfulladt. Egy, két napig nem jöttem rá, de már tudom, hogy dühös vagyok rá. Azért, ahogy barátnőmet cibálta magával, és azért is, mert nem figyelt rá, a lány mennyire rettegett. Az ő hibája volt az is, hogy annyit ittam, amennyit, hiszen... Hiszen ő öntötte a poharamba a vodkát, de én voltam az, aki megitta. Mégis dühös vagyok rá a fejfájás miatt is, hogy nem figyelt rá, nekem nem megy olyan könnyen az alkohollal, mint neki. Nem akarok vele megint összeveszni, örülök, hogy azon a bájitaltanon végül békében váltunk el, mégsem tudom enyhíteni az érzelmeimet. Megijedtem, nem kicsit, ahogy Améliát láttam, és attól sem nyugodtam meg, ahogy aztán a fiúval beszélt. No meg attól sem, amit a kastély fele mondott nekem. Ő is dühös Móricra, én pedig így végképp kötelességemnek érzem, hogy én is az legyek.
Gondolataimba merülve csak arra nem számítok, hogy éppen Móric lesz az, akibe belefutok. Fekete kapucnija elrejtené, ha kikandikáló vörös tincsei nem éppen őt juttatnák eszembe. Nem láttam egész héten, még órákon sem, és a gyengélkedőn sem volt. Tudom, mert a buli utáni napot ott töltöttem. Lassan kerülöm meg, hogy szembe kerüljek vele. Nem is tudom mit akarok neki mondani, hogy egyáltalán akarok-e vele beszélni. Mégis megállok vele szemben, és csak belebámulok kékjeibe. Tekintetemből talán kiolvassa vegyes érzelmeimet, bár amit igazán át akarok neki adni, az a dühöm.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. július 6. 19:52
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 3. 12:49 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ismét találkozunk
Ruha

Ma eddig csak egy elsőst kaptam el, aki éppen akkor akart bemenni a levitába, mikor én kijöttem onnan. Elengedtem szegényt, mert nagyon ijedtnek tűnt, és csak pár perccel késett el. Figyelmeztettem, hogy legközelebb figyeljen jobban, és én is elindultam. Az este további része nyugalmasan telt, elkerült az összes éjszakai vándor. Eddig.
A járőrtársam a folyosót nézi át, míg én megnézem a teraszt. Nem számítok rá, hogy bárkit is találok kint, hiszen elég későre jár már, még annak is, aki felsurran az éjféli nassolásról. Ráadásul nem tudnám megmondani, miért ácsorogna bárki is éjjel az erkélyen. Mi dolga volna itt, amit nem tud megtenni a hálókörleten belül?
Ahogy kilépek azomban, csalódnom kell a teóriámban. Az erkélyre lépve azonnal megcsapja az orromat a dohány szaga, és egy pillanatra még az izzó csikket is megpillantom. Az illető háttal áll nekem, így nem láthatom, kivel van dolgom. Csak elindulok felé, és közben szólalok meg:
- Ha nem vagy mestertanonc, este tíz óra után nem tartózkodhatsz a házad területén kívül. - Hangom határozott, jól beletanultam már a dologba, ám nem szeretnék ijesztő lenni soha. Inkább figyelmeztető jellegűek szavaim, mintsem megróvóak. Persze kénytelen leszek büntető munkát adni neki, ha valóban nem mestertanonc, de nem azért mert élvezem, hogy megbüntethetem.
Lassan érek mellé, és ahogy én is a korlátra támaszkodom, meglátom, kivel van dolgom. Nem is tudom, hogyan írnám le a kapcsolatunkat a navinéssel, de pozitív jelzők semmiképpen sem szerepelnek benne. Nem is tudom, mit mondjak neki. Tudja, hogy elkaptam, hogy lebukott, az viszont kérdés, hogy áll hozzá, hogy pont én kaptam el.
- És a dohányzás is tilos az iskola területén - szólalok meg ismét, egészen halkan, s rámutatok a kezében tartott szálra. Egy darabig vacillálok, majd megszólalok ismét: - Valami baj van? - Rögtön meg is bánom, ahogy kimondom szavaimat. Domonkossal sosem végződött még jól, ha segíteni akartam neki. Most miért lenne más a helyzet? Az emberségem mégis erősebb bennem, mint, hogy a dzsekimen villogó jelvény mögé bújjak.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 3. 23:01 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

Boldog vagyok most. Nagyon boldog. Sokszor képzeltem magam romantikus regényekbe, mert vágytam rá, hogy velem is megtörténjen. Ez most viszont más. Ez valódi és sokkal jobb, és egy olyan pillanat, amit örökké meg akarok őrizni.
Bólintok, ahogy válaszol, bár szinte biztos voltam benne, hogy nem fog elrángatni, ha azt kérem, maradjunk. Veszek egy mély levegőt, megpróbálom kitalálni mit mondjak. Ő előbb felel viszont, én pedig vele, nevetek, pedig nem szeretem, amikor így beszél magáról. Agyam viszont azon kattog most, hogyan mondjak ki, amit érzek. Ő vallott nekem, most pedig én jövök.
A szavak végül csak kibuknak belőlem, minden előjön, amin gondolkodtam Elivel kapcsolatban, minden, amit érzek. Kiadom magamból mindazt, amit legbelül neki szántam, mert ő váltotta ki belőlem. Könnyeimben is csak ezek az érzelmek vannak, semmi negatív. Arcomon boldog mosoly ül, ujjaim meg úgy szorítanak rá a kezére, hogy érezze, semmiképpen sem akarom elengedni.
Ahogy közbevág, kicsit zavarba jövök, lesütött szemmel nevetem el magam. Én is szeretem, hogy mellette bátrabb tudok lenni, és, hogy bátorítjuk egymást. Hogy együtt bátrabbak és erősebbek vagyunk, mi ketten.
- Igen - erősítem meg. - Nem ismertem senkit, mikor idejöttem, nagyon magányos voltam. Aztán megjelentél a bál előtt, és ahelyett, hogy egyedül töltöttem volna a karácsonyt, veled tölthettem - mesélek, közben pedig könnyeim újra kicsordulnak az emlék hatására.
Elpirulok, még mindig zavarba tud hozni, mikor kijelenti, hogy miattam maradt. És maradni akar, velem, amíg csak lehet. Én is vele akarok maradni, főleg most, itt ebben a pillanatban. Abban a burokban, amiben most vagyunk. Közben azért felnevetek vele az utolsó mondatán, annak ellenére, hogy megint eszembe jut, mi lesz, ha végez?
Fejemet hajtom a vállára, puszijára pedig kiszélesedik mosolyom, ha lehetséges az még egyáltalán. Csak egy pillanatra emelem aztán fel a fejem, hogy tőlem az arcára kapjon egy puszit válaszul. Nem is olyan rég, mikor megérkeztünk ide, még zavarban voltam attól, mit fog szólni. Most sokkal nagyobb könnyedséggel puszilom meg, és csak még közelebb szeretnék lenni hozzá. Még egyszer megcsókolni, aztán megint, és hozzá bújni, akárcsak most.
- Együtt - ismétlem meg magabiztosan. - Nekem is, nagyon! - Ujjaim rákulcsolódnak az övéire, hüvelykujjam pedig simít végig a kézfején, ahogy ő is megsimogatja az enyémet. Hallgatom a légzését, ahogy fejem még mindig a vállán pihen, és csak élvezem a pillanatot. - Nekem sem volt - felelek aztán, kis szünet után. - Fogalmam sincs, hogyan kell ezt az egészet csinálni - vallom be félelmemet. Nem is félelem igazán, mert most úgy érzem, mindent meg tudok oldani, amíg mellettem van.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 6. 20:07 Ugrás a poszthoz

Móric
Megint rosszban
Ruha

Nem számítottam rá, hogy pont ma fogok összefutni a rellonos fiúval. Nem is szándékoztam, mert hiába telt el több mint egy hét a buli óta, még nem raktam helyre magamban az estét. Akármennyire is utálni akarom az egészet, voltak pozitív pillanatai, amiknek örülök, hogy megtörténtek. Persze a másnap reggeli borzalmas fejfájás majdnem ellensúlyozza az alkohol okozta vidámságomat. Aztán Amélia a vízbe pottyant, méghozzá Móric hátán, és onnantól az este egyértelműen negatív hangvételűvé változott. Olyan pánik fogott el akkor, amilyen már rég. Másnap azt ugyanúgy próbáltam kiheverni a gyengélkedőn, mint a másnaposságot. Közben pedig a haragom csak nő Móric iránt, ahelyett, hogy apadna. Tényleg nem akarok vele ismét rosszban lenni, nem akarok visszakerülni oda, ahonnan indultunk. Mégsem tudom, hogyan bocsájthatnék meg neki.
Aztán teljesen váratlanul kerül szemem elé a fiú. Gondolkodás nélkül indulok meg felé. Nem rohanok, mert látom rajta, hogy nem akar elmenekülni. Bár, talán az jobb volna, akkor nem borítanám a fejére mindazt, ami bennem van. Ahogy megállok előtte azonban, fogalmam sincs róla, mit akarok mondani neki. Egy részem legszívesebben csak felpofozná, amiért egy esztelen barom volt. De nem teszem meg. Csak végig nézem magamon, ahogy megdicsér, a vodkás megjegyzésére pedig egy szemforgatást kap csak. Nem segít azonban a helyzeten, hogy még most is viccelődni próbál, hogy nem kér mondjuk bocsánatot. Aztán egyszer csak megérik bennem a dolog, és kibuknak belőlem a szavak.
- Ezért is itattál le? Vagy mi volt a terv? Hogy a szende ki levitás milyen vicces lesz részegen? - Hangom egy pillanat alatt emelkedik fel, visszapattanva a falakról. Általában utálom a drámát, nem szeretek kiabálni senkivel. Most mégis hihetetlenül jól esik Móricra borítani az egészet. Még ha nem is az ő hibája volt minden. - Na és Amélia mit kapott tőled? Mármint azon kívül, hogy majdnem vízbe fulladt miattad! El tudod képzelni, mennyire megijedtem?! - Hangom megremeg, ahogy visszatér a pánik egy foszlánya, végigsöpörve rajtam. - Miért nem tudtál gondolkodni? Miért nem tudtad arra használni a fejed, amire való? Hm? Majdnem elvesztettem miattad Amiéliát! - Kissé kifulladva állok előtte, szikrázó szemekkel meredve rá. - Mellesleg hol voltál az elmúlt egy hétben? Inkább elmenekültél? - Kérdezek rá, már kissé halkabban. Talán jó is volt, hogy nem kellett látnom még közös óráinkon sem, mert akkor ez a szóáradat megeshetett volna egyik tanóra közepén. Az pedig nem lett volna szép eset.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. július 6. 20:08
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 8. 00:07 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Még a járőrözés kezdete előtt lépek ki a szfinx portréja mögül, hogy aztán így is sietősebben induljak meg a navine felé. Hihetetlen rendetlenséget csináltam az ágyam körül. A ruháimat feltúrtam, mikor reggel az egyenruhámhoz tartozó szoknyámat kerestem, majd ismét felforgattam a kupacot, mikor a kardigánomat sem találtam. A tankönyveimet sem a legszebb állapotban hagytam ott, mert valahogy sikerült elkevernem egy csillagtan házidolgozatot, amit le kellett volna adnom a mai órán. Az utolsó pillanatban találtam meg, kissé gyűrötten ugyan, de legalább le tudtam adni. A délutánomat tehát ez a kép fogadta, és valahogy nagyon nem volt kedvem rendet rakni, inkább lehuppantam Hunor mellé a klubhelyiségben. Csak akkor kaptam észbe, mikor a diákok erősen megfogyatkoztak, én meg rájöttem, hogy járőröznöm kell az éjjel. Természetesen a jelvényem is a ruháim alatt lapult, így beletelt egy pár percbe és egy erősen a szerencsére bízott pakoló bűbájba mire előhalásztam a kék jelvényt.
Sietve indulok, bár tíz óra még nincsen szerencsére. A jelvényemet próbálom a pólómra tűzni, ám nagyon nem akar sikerülni a dolog. Lassan indulok el, ám ekkor erős kiabálás üti meg a fülemet. Egy pillanatig habozok, majd úgy döntök, jobb lesz, ha megnézem, mi történik. A járőrtársam meg fogja érteni a dolgot. Meggyorsítom hát lépteimet, és elindulok a másik irányba.
Kicsit lassítok, figyelem a hangot, és próbálom megtalálni, hogy pontosan honnan jön. A járőrözéssel már egyértelműen el leszek késve, de az nem fog számítani, ha a zaj tényleg azt jelzi, hogy valakinek baja van. Végül a "Vigadófreskó" folyosóján kötök ki. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára erre. A folyosóra lépve azonnal megcsap a borszag, a kiabálás azonban elhal. Már fordulnék vissza, amikor szemem megakad a világosbarna hajú fiún. Lassan indulok meg a srác felé, aki elég elveszettnek tűnik. Kedves mosollyal, szólítom meg, közben azonban megpróbálok szigorú tekintettel nézni rá.
- Jobb lesz, ha sietsz, mert mindjárt tíz óra, vissza kell menned a hálókörletedbe -figyelmeztetem. Azt elfelejtem, hogy nem tudhat prefektusságomról, mivel a jelvényemet nem sikerült felraknom. Helyette a farmerom zsebébe süllyesztettem, azzal a szándékkal, hogy később, ha nem rohanok ennyire majd feltűzöm.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. július 8. 00:23
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 8. 19:17 Ugrás a poszthoz

Karola
Pasik és miegymás
Ruha

Sokáig ülünk egymás mellett csöndben. Karola a könyvébe mélyedve, én meg az átváltoztatástanra koncentrálva. Legalábbis próbálok koncentrálni. Gondolataim azonban el-el kalandoznak, és nem hagynak nyugodni. Aggódom ezen a kapcsolat dologon, túlgondolom, mint mindig mindent. Ezért szeretnék beszélni valakivel, aki esetleg meg tud nyugtatni, el tud látni néhány tanáccsal. Karolát pedig egy magabiztos lánynak ismertem meg, aki jól mozog ilyen téren. Talán ez csak a külső látszat, az viszont biztos, hogy több tapasztalata van fiúk terén mint nekem. Abban sem bízhatok, hogy Eli elnavigál a dologban, mert ő sem tapasztalt, neki is én vagyok az első.
Szemem követi háztársam tekintetét, elolvasom a könyv címét. Értetlen kifejezés kúszik az arcomra a pár szót elolvasva. Nem kérdezek azonban rá, mert most nem Karola könyve hanem a tanácsa érdekel. Nem tudtam, hogy tud Elijah-ról, meglep, hogy ennyire konkrétan rákérdez. És bár nincsen semmi szégyellni való a témában, érzem, ahogy elpirulok. Közben azért el is mosolyodom, így - bár vöröslő arccal - mosolyogva bólintok a kérdésre. Fogalmam sincs mennyit tud, ami nem volna baj, de én sem tudom, pontosan mit akarok tőle kérdezni.
- Összejöttük a szünetben - avatom be a leglényegesebb pontba. Na de most hogyan tovább? - Ő az első barátom - bár ezt sejthette - és nagyon félek, hogy valamit elrontok - vallom be végül. A mosolyom eltűnik, arcom azonban továbbra is ég. Merthogy most már kínosnak is érzem kicsit a helyzetet, azt, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Nem is tudom, hogyan folytassam. Szóra nyitom a számat, de aztán be is csukom. Inkább megvárom, Karola mit mond a dologra, esetleg szeretne-e többet hallani a dologról, vagy csak lerendez egy "minden rendben lesz" mondattal.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 9. 00:16 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ismét találkozunk
Ruha

Meglepődöm, hogy találok kint valakit az erkélyen. Talán túl jóhiszemű vagyok, hogy azt gondolom, egy bizonyos idő felett a diákoknak sincs kedve a folyosón mászkálni. Domonkos mégis az erkélyen áll, ráadásul cigizik, én pedig kénytelen leszek megbüntetni, ha jól akarom végezni a dolgomat. Már pedig jól akarom ha már házvezetőim megbíztak bennem, és megkaptam a jelvényt. Azt a részt utálom, hogy meg kell büntetnem diáktársaimat, de tudom, hogy ez nem akadályozhat meg abban, hogy felelősségteljes legyek, és mégis megtegyem. Mert ez a dolgom. Szerencsére nagyon nagyképű diákokkal nem volt még dolgom, Létai Rolanddal is csak prefektusként hozott össze a sors, nem rendbontóként.
Most azonban meg kell büntetnem Domonkost, és ezt valahogy sokkal nehezebbnek érzem, mintha mondjuk egy barátomat kéne megbüntetnem. Valahogy rá kéne vennem, hogy dobja ki a cigicsikket, és vissza kéne kísérnem a navine klubhelyiségébe. De mikor fog rám valaha is hallgatni ez a srác? Valószínűleg utál, bár azt nem tudom pontosan miért, mikor én első találkozásunkkor is csak segíteni akartam neki.
Mellé támaszkodom a korlátra, úgy folytatom a beszédet. Bár hiába mondom, hiszen nyilván ismeri a házirendet, csak fütyül rá. Nem érdekli, ahogy valószínűleg én sem, meg az sem, hogy prefektus vagyok és rajtakaptam, ahogy takarodó után dohányzik. Mégis elmosolyodik, legalábbis megpróbálkozik valami olyasmivel, és ahelyett, hogy valami bántó hagyná el a száját csak a cigarettát nyújtja felém. Elkerekedett szemekkel hátrálok egy lépést a korláttól. Döbbent tekintettel nézek a fiúra, bár ki tudja, ő ebből mennyit lát a sötétben. Ezt most teljesen komolyan gondolta? A kérdés lehetősége ellenben csábító, és talán mégis tudok neki segíti. Mindössze csak annyi az ára, hogy beleszívok egyet abba a nyomorult cigibe.
Hátra fordulok, ám járőrtársam még mindig a folyosón lehet, mert nem vár rám az ajtóban. Minden bátorságomat összeszedve fordulok vissza, lépek ismét Domonkos mellé és nyúlok lassan a kezében tartott szál felé.
- Megígéred, hogy válaszolsz, akármit kérdezek? - szólok halkan, miközben a cigit a hüvelyk- és mutatóujjam közé fogom.
Egészen kicsit szívok csak bele. Nem érzek semmi mást, csak az ingert, hogy köhögjek, amit meg is teszek. A cigi a padlóra hullik, ahogy én a mellkasomra tapasztom a tenyerem, és próbálok életben maradni. Egy közeli székre ülök le végül, rászorítva a korlátra próbálok levegő után kapni, ahogy a köhögés enyhül.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 11. 21:54 Ugrás a poszthoz

Amélia
Beszélgessünk!
Ruha

Halvány mosollyal az arcomon bólintok, ezzel igazat adva Améliának. Nem könnyű váltani, ha valamit elkezdtél, de a lehetőség valóban ott van. Ha pedig attól leszek majd boldog, hogy szakot váltok, akkor mindenképpen le kell majd győznöm a félelmeimet, és mást tanulni. Nem szabad, hogy a gyávaságom megakadályozzon abban, hogy szeressem azt, amivel majd keresni fogom a kenyerem. Pedig tudom, hogy nehéz lesz, hogy sok mindenben megakadályoztak már a félelmeimet, később pedig sokszor megbántam, hogy nem tettem meg valamit. Biztosan anya is félt, sőt, apa is, de én ezt sosem láttam rajtuk. A szüleimről kialakított idilli, gyermeki kép az, ami sokszor bátorít, ahonnan példát veszek.
Visszamosolygok barátnőmre, és arcomra hála is kiül.
- Köszönöm - bólintok aprót. Köszönetem félig a felajánlásának szól, féli pedig annak, hogy nem kezdett hegyibeszédbe arról, mennyire sajnál a szüleim miatt, és mennyire át tudja érezni, holott a legtöbben nem tudják. Sokkal többet jelent most nekem az, hogy látom rajta, tényleg segíteni szeretne nekem, még ha csak egy apró dologról is van szó. Érzem rajta, hogy mellettem akar lenni, ha nehéz valami. És bár még nem vagyunk olyan jóban, azt hiszem, ez egy sokkal mélyebb barátság lesz köztünk, mint elsőre látszott.
Aztán arcomról eltűnik a mosoly, ahogy egyre jobban belemegyünk a Hunor témába. A történet több darabját megismerve én is jobban kezdek aggódni a legjobb barátomért, pedig nem láttam eddig ennyire rossznak a helyzetet. Tudom, hogy nem könnyű neki, nem csak azokkal a problémákkal kell megküzdenie, amikkel a kortársainak. Ez még sem ad választ arra, miért volt annyire ingerült Amiéliával.
- Ugyan! Minden jogod megvan arra, hogy hőbörögj - nézek a szemébe együttérzően. - Ó! - Ez a reakcióm csupán a pontosítására, mert így picit világosabb azért. Talán pont azzal a személlyel van gondja?
Helyesnek tűnik a lány felvetése, bár szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak a sztereotípiák azok, amik összezavarják Hunor önmagáról kialakított képét. Vajon Amiélia tudja? Neki elmondta már? Ha nem, nem volna helyes, ha a lány tőlem tudná meg. Pedig biztosan jobban megértené Hunort. Ha tudná, nem lenne ennyire sértett. Talán nem.
- Mindig is utáltam a sztereotípiákat - morgom halkan. De aztán már kérdezek is: - Szerinted úgy érzi, ő rosszabb, mint az, akit megkedveltél? - nézek rá ismét. - Valahogy meg kéne neki mutatnunk, hogy szeretjük, úgy, ahogy van - dőlök hátra aztán én is. Összeráncolt szemöldökkel gondolkodom, mit mondhatnék Hunornak, és azon is, mivel tudnám kicsit megnyugtatni Améliát. Mert Hunor titkát nem mondhatom el. Azt neki kéne, nem?
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 12. 11:50 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ismét találkozunk
Ruha

Nem kicsit lep meg az ajánlata. Miért jó neki, ha kipróbálom? Nem értem meg, még akkor sem, amikor aztán mégis elveszem tőle a szálat. Még visszakérdezek, inkább biztosra szeretnék menni. Akkor legyen kétoldalú a alku. Azt mondjuk nem tudom, hogy mit kérdezzek tőle. Talán azt, hogy miért viselkedik velem úgy, ahogy? Talán belőle így jön ki a gyász. Az biztos, hogy nagyon mások vagyunk mi ketten. Lehet elég volna annyit kérdezni, hogy érzi most magát. Nekem ez a kérdés mindig segít.
Ellentétben a cigivel, amitől szörnyen köhögni kezdek csak. Domonkos nevetését meghallom ugyan, de nem tudok vele foglalkozni. Sokkal jobban izgat, hogy ne fulladjak meg. Ahogy leülök aztán, kicsit jobb lesz. Kicsit engedek a szorításomon, hogy ujjaim ne fájduljanak meg nagyon, de a kezemet nem engedem le. Továbbra is a korlátba kapaszkodva ülök, fejemet lehajtva próbálom rendezne a légzésemet. Csak a navinés hangját meghallva emelem fel a fejemet, s nézek rá, a köhögéstől könnyes szemekkel. Annyi erőm már van, hogy nézésembe belerejtsem a dühömet kijelentése és nevetése miatt. Mintha úgy érezné, rá nem vonatkoznak a szabályok, rágyújt újra, nekem pedig semmi ötletem mit kezdjek a sráccal.
Csak akkor állok fel, amikor már úgy érzem, minden erőmet visszanyertem a fulladozás után. Ismét közelebb megyek hozzá, mellé állok. Nem akarom azt érezni, hogy fölöttem van, mert ő áll én meg ülök. Nem vagyok azonban magas, ha felállok is fölém emelkedik, ha csak pár centivel is. Gondolkodás nélkül nyúlok a frissen meggyújtott csikk felé, el akarnám venni tőle, és ha nem húzza el, ki is veszem a kezéből. Azt nem tudnám megmondani, hogy kötelesség tudatból, vagy az egészsége megóvásának érdekében teszem-e. Na de mit kérdezzek?
- Hogyan tudnék segíteni Neked? - Megpróbálom elkapni a tekintetét. Még mindig nem tudom, miért akarok segíteni a fiúnak, de valami minden találkozásunkkor arra sarkall, hogy ki akarjam húzni a gödörből, hogy ragadjam meg a kezét, és ne engedjem el. A gond csak az, hogy ő nem akarja ezt.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 14. 15:28 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Nem akarom megijesztení a fiút, sem azt az érzést kelteni benne, hogy rossz helyen van. Egyszerűen csak figyelmeztetni szeretném, ha nem volna órája. No meg visszaküldeni a klubhelyiségébe, mielőtt másik prefektus talál rá és bünteti meg. Ha pedig az volt a terve, hogy takarodó után kóricál a folyosón, még jól is járt, mert ahelyett, hogy megbüntetné valaki, csak figyelmeztetem. Nem tűnik azonban rendbontónak, annak ellenére, hogy a könyvét pánikszerű gyorsasággal rakja el. Talán abban van valami? Igen, kicsit túlságosan is gyanakvó vagyok. De a diákok bármire képesek, nekem meg az a feladatom, hogy rend legyen a kastélyban. Bármennyire is tudom utálni néha.
A fiú biztosít róla, hogy nem tervezett a folyosón járkálni, így elengedem kicsit a szigorúnak szánt arckifejezést. Egyenesen fel is derülök, mikor megmondja, melyik házba is tartozik. A Levitától nem vagyunk messze, könnyen visszakísérem, és már mehetek is, nem kell váratnom tovább a járőrtársamat.
- De, tudom - mosolygok rá. - Én onnan jöttem. Amúgy Betti vagyok - nyújtom felé jobbomat, halkan nevetve. - Így elhagyhatjuk az "idegen lány" megszólítást - teszem hozzá aztán. - Szívesen visszakísérlek a szfinxig. De előbb szedd össze az elhullott lapokat - tanácsolom, és közelebb lépve el is kezdem összeszedni a könyv darabjaiat. Szépen sorba próbálom rakni a lapokat, hiszen nehéz egy olyan könyvet olvasni, aminek nem egymás után következnek a lapjai.
Jelvényemet továbbra is elfeledve hagyom a zsebemben. A fiúval azonban továbbra is úgy beszélek, mintha tudná, hogy egy prefektust kapott társaságul. Előbb vagy utóbb talán ki is derül majd a dolog.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. július 16. 17:44
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 14. 16:02 Ugrás a poszthoz

Karola
Pasik és miegymás
Ruha

Vöröslő arccal mosolygok Karolára, mosolyom pedig apró nevetésbe csak át, ahogy kijelenti, hogy örül nekünk. Lehajtom a fejem, kicsit zavarba jövök a megállapításától. Mintha kicsit jobban el is vörösödnék. Nem tudtam, hogy kívülről is látszik, hogyan érzek a fiú iránt, ez pedid kicsit kellemetlenül érint. Persze már tudom, hogy Elijah is ugyanúgy érez irántam, így semmi szégyellni való nincs a dologban. Jobban belegondolva még örülök is, hogy szobatársam cukinak tartja a párosunkat, hiszen ez megerősít abban, hogy mások szerint is jók vagyunk együtt. Tudom, a legfontosabb az, mi mit gondolunk, éy az én részemről biztos a dolog. Most már biztos.
Ismét felemelem a fejem, úgy avatom be félelmembe. A mosolyom eltűnik, láthatja az arcomra is kiülni a félelmet. Nem is akarom rejtegeni, hiszen ha nem vagyok őszonte, nem tud segíteni. Mégpedig kéne a segítség. Ilyenkor tud a legjobban hiányozni anya, amikor tanácsra lenne szükségem, amikor meg szeretném kérdezni, nekik mi volt a titkuk apával. Karola szavai azonban segítenek most, halványan ugyan, de vissza is tér a mosoly az arcomra.
- Azt hiszem, legjobban attól félek, hogy elveszítem őt - vallom be, és ismét lehajtom a fejem, talán zavaromban. - Nem akarok megint elveszíteni valakit, aki ennyire fontos nekem - folytatom halkan.
Nehezen engedek magamhoz közel bárkit, mert nagyon félek a veszteségtől. Azt érzem, nem tudnám elviselni, ha Elijah kikerülne az életemből. Olyan régen a részese, és nagyon szeretem, nem akarom elengedni. Azért is félek annyira, hogy valami olyat teszek, vagy mondok, amivel eltaszítom magamtól a fiút.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 15. 11:39 Ugrás a poszthoz

Móric
Megint rosszban
Ruha

Teljesen kivetkőzöm magamból, nem is figyelek arra, Móric milyen rondán köhög. Csak az érdekel, hogy megmondjam neki a magamét, hogy kiadjam magamból azt, ami egész héten nyomasztott. Gondolkodás nélkül borítom rá a dühömet, mindent, ami eszembe jut, mindent, ami fáj. Bele se gondolok, mekkora ereje van néhány szavamnak, hogy mennyire nem kéne kimondanom őket. Legalábbis nem itt és nem így kéne kimondanom őket. Mégis mondom, ráadásul igen nagy hangerővel, egyenesen a rellonos arcába. Ő pedig hallgat. Csak hallgatja a kifakadásomat, egy szó nélkül. Egészen addig, míg én ki nem fogyok a levegőből, mert aztán ő jön.
Tiszta düh ül az arcomon, és még karjaimat is összefonom mellkasom előtt durcásan. Nem szólok közbe, ahhoz túlságosan meglep. Meglep, hogy végül belőle is kitörnek a szavak, és meglep, hogy igaza van. Valóban nem kényszerített rá, hogy megigyam az italt, mégis megtettem, saját akaratomból. De azért igazán figyelhetett volna rám jobban, mikor tudta, hogy fogalmam sincs, mi az, amit a kezembe nyom!
Az ijedtség még mindig bennem van, dühömmé formálódva, másokra borítani pedig mindig könnyebb a dolgot. Móricra kenem az egészet, mert könnyebb így, mint magamban elrendezni. Mert nem tudom elrendezni, nem tudom hova tenni azt az egészet. Sosem voltam még részeg, és sosem gondoltam, hogy leszek valaha is. Aztán jött a sokk, ahogy megláttam a pánikba esett Améliát, és elszakadt bennem valami. Hordoztam az egész estét magamban, mert nem tudtam, hogyan és mit kezdjek vele. A legkönnyebb, de egyben legrosszabb megoldás mellett maradtam, hogy Móricra fogok mindent.
Ösztönösen hátrálok, ahogy felém lép, ahogy pedig karja lendül a fejem fölé, összébb húzom magam. Mindenképp magasabb nálam egy jó 20 centivel, most viszont sokkal nagyobbnak tűnik. Mosolya sem könnyít a helyzeten, megijeszt, bár nem tudom pontosan miért. Talán mert legbelül tudom, hogy igaza van. Kettőnk közül megint én vagyok az, aki pusztán indulatból szól, aki előítéletes, és nem a valóságról beszél. Megint ő az, akinek észhez kell térítenie. Most azonban dühösebb, vagy talán csalódottam vagyok, mint azon a bájitaltanon, nem tudom elengedni, hiába tudom, hogy igaza van.
- Talán ha gondolkodtál volna, akkor most nem haragudna rád - vágok közbe, és kihúzom magam, bár így is fölöttem van a fiú arca. Tudom, hogy Améliának is nehéz, látom rajta, de nem tudom, hogyan segítsek neki.
- Mire célzol azzal, hogy "hogy halandó lények"? - kérdezek végül sértetten, nem is törődve azzal, hogy meggyanusítottam, ellógott, mikor világosan látom rajta, hogy beteg. Arrébb lépek egyet, úgy állok mellé, ellépve a faltól. Így legalább már nem bámul az arcomba, nem szorít a falhoz.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 15. 12:52 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ismét találkozunk
Ruha

Nevetése egyértelműen dühít, de nem tudok tenni ellene, mert jobban foglalkoztat, hogy ismét kapjak levegőt. Aztán mikor végre oxigénhez jutok, felállok, mellé lépek ismét, és teszem fel a kérdésem. Most Domonkoson a sor, hogy beváltsa az alkunk rá eső felét. Hogy válaszoljon, bármit is kérdezek. Szavaim még engem is meglepnek kicsit, de nem vonom vissza őket, ott hagyom köztünk, válaszára várva. Nem vagyok benne biztos, hogy őszinte lesz velem, hiszen minden alkalommal világosan a tudtomra adja, hogy nincs szüksége segítségre. Én azonban önpusztító módon minden alkalommal segíteni akarok neki, annak ellenére is, hogy mintha megpróbálna magával rántani inkább.
Nem lep meg, hogy nem engedi elvenni a cigit, helyette karomat kapja el. Nem próbálom meg kihúzni a karom, csak megvárom, hogy ő engedje el. Helyette megállok vele szemben, feltartott kézzel, tekintetemet az övébe mélyesztve, és felteszem a kérdésemet. Lassan engedem le aztán a karomat, de csendben, várom a válaszát, annak ellenére is, hogy láthatóan zavarba jött. Aztán válaszol ám nem komolyan, így tőlem egy szemforgatást kap reakció képpen.
- Meghagyom neked, ha mindenképpen mérgezni akarod magad vele - szólalok meg aztán halkan. Nem hiszem, hogy sokat érnek majd szavaim, hiszen valószínűleg megkapta már az ehhez hasonló mondatokat már másoktól is. Amíg ő nem akar leszokni, addig úgysem fog, pláne nem az én szavaim hatására.
Kérdésére lehajtom a fejemet, én is elgondolkodom. Fogalmam sincs, miért akarok neki segíteni. Nem tudom, hogy miért érzem úgy, az én dolgom, hogy segítsek Domonkosnak, mégis akarok. Minden találkozásunkkor, akármennyire is meg tud bántani.
- Igazából én sem tudom - válaszolok, továbbra is a padlót kémlelve. - Talán csak azért, mert rokonszenves voltál, mikor először találkoztunk. -Felemelem a fejem, a szemébe nézek, így kiolvashatja tekintetemből, hogy őszintén beszélek. - Meg azért is, mert úgy érzem, én megtanultam együtt élni az engem ért veszteséggel - szólok szinte már suttogva.
Még mindig fáj, néha jobban, néha kevésbé, és fájni fog örökké. De tudok nevetni, tudok szeretni és sikerült újra közel engednem magamhoz másokat. Hosszú időbe telt, sok sírásba, küzdelembe, de azt hiszem, most jó helyen vagyok, és jól vagyok. Ha Domonkosra nézek azonban, csak a fájdalmat látom rajta, és összeszorul a szívem a gondolatra, hogy min mehet keresztül. Kicsit önmagamat látom benne, mikor nem akartam beszélni senkivel, mikor azt hittem, nincs tovább, és fogalmam sem volt, merre menjek, mit tegyek, hogy eltűnjön a sötétség.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 16. 18:07 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Kicsit sem zavar, hogy nem ismer, hiszen én sem ismerem őt. Napközben segít az egyenruha, de esténként, amikor már a legtöbben átöltöznek, semmi nincs, ami megmondja, ki melyik házhoz tartozik. Az új diákok közül nem ismerek sokat, maximum arcról, és úgy is főleg a levitásokat. A velem szemben álló fiú azonban nem ismerős. Csak mosolyogva megrázom a fejem, jelezve, hogy nem haragszom, bemutatkozására pedig csak bólintok egy aprót.
- Én is örvendek - mosolygok rá.
Mellé guggolok, és segítek neki összeszedni a széthullott könyvet. Ketten gyorsak vagyunk, s mire a pálcámért nyúlnék már a kezünkben vannak a lapok. Feltápászkodom, és mosolyogva nyújtom át neki az én kezemben pihenő lapokat. Ha sikerült volna azokat sorba tennünk, felajánlanám neki, hogy megragasztom, így azonban csak hagyom, hogy eltegye. A röhögő portrét figyelmen kívül hagyom, hiszen hozzászoktam már, hogy a kastély falain lakó alakok nem mindig a legkedvesebbek. Ha nem szemtől szemben piszkálják az embert, akkor az pletykákat terjesztik mindenkiről, esetleg egymással veszekednek. Valószínűleg unatkoznának a keretükben egész nap a drámák nélkül.
Bólintok, és el is indulok visszafele, mutatva az utat. Kérdése azonban nagyon meglep, így ismét megtorpanok. Nem értem meg, miért érdekes neki, hogy egy prefektus a folyosón járkál éjszaka. Még az elsősöknek is tudniuk kell annyit, mi a rendszer a kastélyban.
- Ezt hogy érted? - fordulok felé értetlenül, és teljesen gyanútlanul, hogy a hiba igazából nálam rejlik.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. július 19. 11:21 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Óvatosan szedem össze a lapokat, hiszen látszik, hogy régi könyvből valóak. Az sosem baj viszont, számomra egy szétesett, régi könyvnek sokkal nagyobb értéke van, mint egy tökéletes kötésű új darabnak. Az illata is teljesen más. Hallottam már olyat, aki szerint egy régi könyvnek állot szaga van, de szerintem csak a történelem és a megélt pillanatok érződnek egy ilyen köteten. Vigyázni kell azonban rájuk nagyon, ez tény, de együtt érzek Zalánnal, hiszen én is hordok néha magamnál ilyen régi könyveket. Bármelyik pillanatban széteshetnek, akár az ember táskájában is, és nincs annál rosszabb, mint mikor összegyűrődik egy ilyen régi papír, merthogy akkor rögtön el is tud szakadni.
A könyv lapjait egyberendezve adom vissza a fiúnak, hogy aztán barátságosan rámosolyogjak, és már indulunk is a Levita felé. Nem sokat haladunk azonban, mert kérdése megdöbbent. Nagyon hülyének nézhet, hogy visszakérdezek, én viszont nem látom át a helyzetet. Prefektusként miért lenne bajom abból, ha a folyosón vagyok járőrözés közben? Eddig én nem járkáltam, éppen csak most indultam, bár ezt ő nem tudhatja.
- Én járőrözöm ma este, akkor nem tilos a folyosón lennem - válaszolok, bár az megint meglep, hogy csak egy kicsit is kinézné belőlem, hogy tanár vagyok. - De nem vagyok tanár - nevetek fel végül, kissé kínosan.
Látom rajta, hogy zavarba jött, szeretném valahogy megnyugtatni, ám nem tudom mivel. Inkább csak tovább indulok, arcomra pedig visszakerül a barátságos mosoly.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. augusztus 4. 18:16 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

A nevetésem ugyan abbamarad, de továbbra is szélesen mosolygok. Részben még mindig azon, hogy Zalán tanárnak nézett, részben pedig megkönnyebbülésén. Utóbbi azonban indokolatlan, mert tudok olyan prefektusról, aki sokkal szigorúbb mint egyes tanáraink. Velük sokkal rosszabbul járt volna, mint egy kevésbé szigorú tanárral. Akkor talán már büntetőmunkával a nyakában sétálna vissza, csak mert eltévedt. Én egyáltalán nem tartom magam szigorúnk, sőt, sokszor nem is tartom magam elég szigorúnak. Ebben a helyzetben azonban semmiképp sem akarnám megbüntetni, hiszen gyakorlatilag még nem múlt el a takarodó ideje, mikor rátaláltam, az pedig nem vétek, ha eltéved elsőévesként. Azt hiszem, ez mindegyikünkkel előfordult.
- A jelvényt? - kérdezek vissza, mint aki nem érti miről beszél. Arcomra értetlenség költözik ismét, kezem pedig ösztönösen a jelvényemet kezdni keresni. Jobbom azonban csak pólóm finom anyagát éri a mellkasomon, a kis kék kitűzőt nem. Egy pillanatra teljesen ledermedek, mert semmi emlékem arról, hova tettem. - De hol a jelvényem? - toppanok meg ismét, és ellenőrzöm nem tűztem-e máshová a pólómra. Zalán talán már biztos benne, hogy hazudok, és nincs is igazából jelvényem.
A dicséretére elpirulok kicsit, és lehajtom a fejem, így nem is tudok utánanyúlni, mikor esik. Az előbb az arcomra kúszó halvány, zavart mosoly le is hervad, és aggodalommá torzul arcomon.
- Jól vagy? - nyújtom felé kezem, hogy felsegítsem, ha pedig elfogadja, segítek neki ismét összeszedni a papírokat is. Valamint segítek összerakni a könyvet, ha már ilyen szépen megkért. - Persze, segítek, de előbb érjünk vissza a Levitába. - Merthogy neki ott a helye, és ha valaki más ránk talál, mindketten kikapunk. - Igazán hasznos bűbáj pedig a Reparo, érdemes minél hamarabb begyakorolni - szólok, amint ismét elindultunk.
Csak a jelvényem az, amit ismét nem sikerült megtalálnom idő közben.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. augusztus 5. 21:16 Ugrás a poszthoz

Móric
Megint rosszban
Ruha

Mindig is utáltam a sztereotípiákat, ha valaki előítéletes. Én most mégis az vagyok, és a leggonoszabb sztereotípiákkal alátámasztott vádakat vágom Móric fejéhez. Egyszerűen csak ideges vagyok, dühös, és talán nem is igazán rá, csak az egész helyzetre. Mégis, ő a legjobb bűnbak, így rajta csattan az egész. Rádobom, mert ő volt ott akkor, ő volt az, aki meghívott. De igaza van, mert én mentem el, a saját lábamon, és a saját kezemben volt a pohár is, amikor kiittam belőle az italt.
A helyzet hevessége azonban nem enged eljutni odáig, hogy meg is bánjam szavaimat, hogy esetleg ott helyben bocsánatot kérjek a rellonostól. Nem. Csak megyünk egyre mélyebbre a vitában. Ő is én is mondom a magamén, elkapva a lehető összes dolgot, amivel megforgathatjuk a másikba szúrt tőrt. Számomra barátnőm az, akivel valamilyen módon támadok, pedig tudom, hogy nem fegyverként kéne használnom az ő vitájukat. Tudom, hogy az a kettőjük dolga. Mégis megteszem, és ugyan utólag elszégyellem magam miatta, visszaszívni nem tudom a kimondott szavakat.
- Igenis rám tartozik, hogy mi van a barátaimmal! - Karjaimat összefonom magam előtt, durcásan. Nem tetszik, hogy kotnyelesnek nevez, mert igen, rám tartozik, hogy mi van Améliával. Ha nem is akarja elmondani, az mindenképpen rám tartozik, hogy szomorú, én pedig tudom, hogy a velem szemben álló, arrogáns srác miatt szomorú.
A nevetése most ki tudna kergetni a világból! Ezt vörösödő arcom is igazolja, ami kivételesen nem zavaromban pirosodott ki, hanem a dühtől. Ritkán tud valaki ennyire felhúzni. Kevesen tudnak ennyire felhúzni. Móric mondatai azonban minden szóval túllőnek a célon, és már nem vagyok olyan állapotban, hogy józan fejjel átgondoljam a szavait, és érett módon kezeljem a helyzetet. Még sajnálni sem tudom most, pedig máskor talán még a Gyengélkedőre is felkísérném, hogy szerezzünk valamit, ami segít a köhögésén.
- Hát, nagyon szívesen! - legyintek rá. Hangom csattan a falakon, onnan pedig az arcába.
Kedvem lenne a képébe vágni egy átkot. Ujjaim már rá is feszülnek a berkenyefára, de sikerül visszafognom magam. Dühös tekintettel emelem fel aztán a fejem. Csak szemem rebben aztán a fal felé, ahol a vakolat szépen lassan lehullott egy folton. Remek! Évek után megint előkerült volna a vadmágiám? Nagyot fújtatok, akárcsak egy dühös bika, és sarkon fordulva elviharzom onnan. Szó nélkül. Mit mondjak még neki?
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. augusztus 5. 21:52 Ugrás a poszthoz

Amélia
Beszélgessünk!
Ruha

Utálok én lenni a bíró, nem szeretek ítélkezni mások felett. Mégis sokszor sikerül megtennem. Most épp a legjobb barátom felett. Pedig lehet, egyszerűen csak rosszul közölte Améliával, amit akart. Biztos vagyok benne, hogy nem akart neki rosszat. Hiszen ismerem Hunort, Amélia nagyon fontos neki, nem akarna neki fájdalmat okozni, ha neki nem lenne valami baja. Biztos, hogy van vele valami, valami nagy, amit rejtegetni próbál, nem akar elmondani. Nem hiszem azonban, hogy pusztán az a személy jelentené a problémát, akit Amélia kedvel. Nem, ez valami nagyobb Hunorban.
- Igen, így - felelem minden kételyem ellenére. Sajnálom Hunort is, és neki is éppúgy szeretnék segíteni, de azt biztos nem jól tette, hogy elvágta magát valakitől, aki annyira fontos számára mint Amélia. Én is bosszankodnék a lány helyében, ha a legjobb barátom így rám borította volna a problémáját - kimondatlanul.
- Hm - húzom el a számat szomorúan. Nem tudok már mást mondani neki. Hunort nehéz megérteni, még nekünk is. Pedig talán az a két személy vagyunk, akik a legközelebb állnak hozzá a kastély falai között. Még sem tudunk választ találni arra, miért mondta, amit mondott és miért tette, amit tett. Pedig én azt gondolom, hogy ismerem minden titkát, a személyének minden részét. És még így is, rejtély az egész számomra.
- Ó, ne! - Megint valami, amiről a fiú nem beszélt. Persze, hogy nem. Nem fog elfogadni konkrét segítséget, hiába lenne rá szüksége. Lehajtom a fejem, és az én mellkasomból is kiszakad egy kétségbeesett sóhajtás. - Nem fogja hagyni, hogy segítsünk neki - suttogom magam elé, nem is igazán a mellettem ülőnek. Felötlik bennem az ötlet, hogy kérjünk segítséget Keserű tanár úrtól, de kimondani nem merem, nem tudom, Amélia mit szólna az ötlethez.
- Végül is, azért vagyunk itt - bólintok. Az én ajkaim is halvány mosolyra húzódnak, de inkább keserű az a mosoly, mint vidám. A kezembe veszem a mítoszokkal teli könyvet, és ismét elmélyedek az elolvasni való történetben. Legalábbis megpróbálok, de gondolataim nem tudják elengedni Hunort még egy ideig.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. augusztus 5. 22:44 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

Nem akarom, hogy valaha is véget érjen ez a pillanat. Most úgy tűnik, mint ami nem egy fog. Egy örök percnek tűnik ez az egész. Egy buboréknak, amin kívül esnek a nevető, söröző társaságok, más párocskák, a káromkodó részegek, még a zajos autók is. Csak mi ketten vagyunk ennek a percnek a buborékában, és a szavaink, a vallomásaink, melyek hosszú várakozás után végre kikerültek, és elhelyezkedtek kettőnk között, mint egy kapocs.
Szívem nagyot dobban érintésére, arra, ahogy jelzi, velem van. Ujjaim ösztönből szorítanak rá az övéire. Én is vele vagyok. Együtt vagyunk. Még mindig különös ennek a gondolata. Különös ugyan, de nincs is más, amire szívesebben gondolnék most. Szívem hevesen dobog, de inkább már az örömtől. Arcomról pedig lehetetlen volna levakarni a mosolyt.
- Remélem tudod, hogy én is - nevetek fel, még mindig kicsit zavartan. - Én sem gondoltam volna soha, hogy elsősként majd egy idegen sráccal megyek a bálba. És nézd mi lett belőle - csúszok közelebb hozzá kicsit. -Mégiscsak van valami abban, amikor Eliana azt mondja, lépjek ki a komfortzónámból. - Szipogok kicsit, és már emelném kezem, hogy elmorzsoljam kicsorduló könnyeket, de megelőz. Fejemet döntöm a keze felé, simulok hozzá, mielőtt elvenné az ujjait. Ez százszor kellemesebb, mint bármelyik romantikus regény.
A csend sem feszélyez most, épp ellenkezőleg. Az, hogy egyikünk sem akarja megtörni, nem érzi kínosnak, mutatja, milyen harmóniában ücsörgünk most itt. Talán ő is épp úgy próbálja helyre tenni a dolgokat, ahogy én. Próbálom kizárni az apró kételyeket, a negatív gondolatokat, és csak arra koncentrálni, hogy most itt van velem, és én itt vagyok vele. Hogy itt vagyunk együtt. Ujjaim az övéire kulcsolódnak, hajam pedig a hátára hullik, ahogy fejem a vállán pihen. Ő meg nem ellenkezik, és nem is érzem rajta, hogy zavarná a dolog. Szinte biztos vagyok benne, hogy örül a közelségemnek. Legalábbis remélem, mert én örülök az övének.
- Nem is viselném el azt a távolságot - csúszik ki a számon. Bele is pirulok, hiába tud már mindent. Hiába tudom, hogy ő is így érez. Most már, hogy tudok mindent, csak közel akarok lenni hozzá, és annyit vele, amennyit csak lehet.
Meghatnak szavai. Puszijával együtt én rászorítok a kezére. Ha pedig lehetséges az még, közelebb húzódom hozzá. Mintha csak össze lennénk nőve. Én észre se veszem az egy-két tekintetet amit kapunk, pedig van köztük pár ronda is. Egy idős úr például nagyon rosszallóan csóválja meg a fejét, miközben minket bámul. Merthogy én meg ismét felegyenesedem, és Eli a homloka helyett az ajkaira kap tőlem puszit. Ujjaim elengedik az övéit, és karjaimat ösztönösen fonom a nyaka köré, miközben újabb csókot kap tőlem.
- Mit szólnál egy gombóc fagyihoz? - kérdezem aztán, szélesen mosolyogva, a köztünk húzódó kevéske térbe.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. augusztus 6. 00:07 Ugrás a poszthoz

Eli  Love
Közös fürcsizés
Ruha

Felmenőimet meghazudtoló módon mindig is nagyon nehezen viseltem a hőséget. A tűző nap szenvedés volt számomra, és nem egyszer kaptam már napszúrást is. Szerencsére nem égek le könnyen, táskámba viszont így is rejtettem egy tubus napkrémet. Hosszú ruhám azonban takar, így remélhetőleg nem fogok megégni a Napon. A hosszú, élénkszínű, lenge ruha nem jellemző rám, azonban anya régi holmijai között találtam, és még emlékszem, mikor hordta a strandra. Tavaly nyáron erőt vettem magamon, és felvettem, a várt szorító érzés helyett pedig nosztalgikus nyugalmat hagyott bennem a viselése. Így most is ebben feszítek Eli mellett, szélesen mosolyogva.
Csókja még mindig megdobbantja a szívemet, ám a lehető legpozitívabb módon. Örömmel karolok belé, és indulok el vele a rét felé. A medence híre gyorsan terjedt, talán gyorsabban, mint bármilyen pletyka eddig a kastélyban. Egy ideig nem is hittem el, míg csak fél szavakból hallottam. Aztán mikor az eridonos barátom megtalált a dologgal, már előre éreztem a bőrömön a víz hidegét. Irány a medence!
- Pedig nem is olyan szigorú - mosolygok a házvezetőre tett megjegyzésén. Nekem mindenképp pozitív, mint bájitaltan tanár, hiszen Felagund professzort váltotta. Még javultak is az eredményeim a tantárgyból. Egy kicsit. A magabiztosságom biztos több lett. Pláne, ha Móric mellettem van, és megmondja, mit, hogyan csináljak.
Ámulva nézek körbe. Orromba bekúszik a főttkukorica illata, szemem megakad a fagyit nyalogató diáktársaimon, fülemet pedig elárasztja a sikítozás, a víz csobogása. Szemem meg akad egy görögdinnye szeletet ábrázoló, felfújt matracon, és azonnal le is csapnék rá, hogy a vízbe ugorjak vele, azonban szörnyen megkívánom a főttkukoricát is. Melegem szerencsére addig sincs, míg a füvön ácsorgunk, mivel amint túl közel lépek a medencéhez, valaki le is fröcsköl. Az már nem derül ki, hogy véletlen vagy direkt csíny volt, mert senki sem áll a medence felé eső részén. Lehülni legalább lehülök. Még jó, hogy színes ruhám alatt fürdőruha van.
- Wow! Nem is tudom mit csinálnék előszőr! - lelkendezem. Két kezemmel Elijah karjába kapaszkodom, és próbálom magam megfékezni, nehogy magam után kezdjem rángatni a barátomat. - Van kedved rögtön vízbe csobbanni? - kérdezem, ha pedig igen mond, már veszem is le a ruhát a bikini fölül. Hajamat már induláskor laza kontyba fogtam. Hiába szeretem jobban kibontva, ilyen melegben azt nem lehet kibírni. Barna tincseimmel nem lesz hát gond a vízben sem. Csak a táskámat kell majd elrakni az útból.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. augusztus 11. 13:35 Ugrás a poszthoz

Móric
Különös kibékülés
Ruha

Lehet, hogy a Fénylő Lelkek Udvara nem a legjobb választás arra, ha tanulni akarok és egyedül lenni. A péntek délután pedig nem a legnépszerűbb időpont tanulásra. Én mégis muszájnak éreztem, mert lemaradtam mágiatöriből. Ezért is ücsörgök péntek délután, teljesen egyedül egy padon, kezemben a tankönyvvel, jegyzetfüzettel és egy tollal. Még egészen érdekel is a tananyag, így nem mondhatom, hogy különösen unalmasan telne a délutánom. Persze vágynék rá, hogy a barátaimmal vagy esetleg Elivel legyek, de nem lóghatok folyton a nyakán, talán neki is jó, ha van egy-két nap, amikor nem töltünk minden szabad percet együtt. Ki is űzöm a fejemből annak a gondolatát, hogy tanulás helyett inkább megkeresem, és megpróbálok teljesen a könyvre fókuszálni, megemészteni az olvasott sorokat.
A diákok járkálnak körülöttem, párok ücsörögnek az árnyékban vagy a többi padon. Megtanultam azonban már, hogyan tudom kizárni a zajt, az iskola természetes nyüzsgését. Képes vagyok akár a Nagyterem közepén is olvasni, vagy akár tanulni is, ha mindenképpen szükséges. Az ugyan zavar kicsit, mikor egy vézna srác kiröhög a haverjaival, és látom ahogy összesúgnak, felém sandítva. Erőt veszek azonban magamon, és egy fejrázással megpróbálom lerázni magamról a dolgot. Vissza is fordulok a könyvem felé, kiírok egy újabb fontos sort, és sikerül teljesen elmerülnöm a történelemben.
A rellonos felbukkanása tehát teljes meglepetésként ér. A tollam a földre esik, a füzetem felső lapjai pedig rendesen összegyűrődnek, ahogy a fiú az ölembe hajtja a fejét. A meglepettségtől először azt is elfejtem, hogy éppen nagyonis rosszban vagyunk. Morcosan nézek le rá, balomat pedig azonnal el is rántom, ahogy a hajához ér. Nem tudom, mit is kezdjek a helyzettel. Nem beszéltünk már egy jó ideje, én pedig erősen szégyellem magam, mert hiába éreztem úgy, hogy nem haragszom már, nem volt merszem megkeresni, és bocsánatot kérni tőle.
- Ó, valóban? Eddig nem villogtattad ezt a képességet. - Közben kihúzom a feje alatt ragadt jobb kezemet is, hogy két könyökömet támaszthassam a pad háttámlájára. Aztán hamar meg is bánom, hogy kimondtam a szavakat, ahogy eszembe jut, hogy inkább kibékülni szeretnék a fiúval, mint jobban összeveszni. - Bocsánat - mondom végül halkan, lehunyt szemmel. Azt hiszem, ez az egy szó vonatkozik arra is, ami legutolsó találkozásunk alkalmával történt.
- Milyen programra gondolnál? - kérdezem, kis hallgatás után. Próbálom eldönteni, mennyire sértődjek meg azon, hogy ennyire komornak lát. Mert ennyire durcás azért nem vagyok mindig. Ugye? Szerintem sokat mosolygok.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. augusztus 11. 20:59 Ugrás a poszthoz

Amélia
Csak ücsörgünk - szeptember 10
Ruha

A vizsgaidőszak közepén mindig nagyon nehezen kapcsolódom ki. Általában alig lehet kihúzni a könyvek közül. S bár már jócskán a vizsgaidőszak végén vagyunk, még mindig van három tárgyam, amiből vár rám az idei zárás. Persze a jövőév lesz csak kihívás, a VAV, ami miatt már előre is nagyon izgulok. Sokaktól megkaptam viszont mostanában, hogy ki kell kapcsolódnom, tartsak egy kis szünetet, és higgyek magamban, mert úgy is jól fogok teljesíteni, ha álmomban nem is magolok. Mikor pedig belealudtam a reggelimbe, el jutottam arra a pontra, hogy kénytelen voltam igazat adni az értem aggódóknak.
Améliát kértem meg, hogy jöjjön el velem valamerre, mert mindketten belefeledkeztünk a tankönyvekbe, így pedig alig beszélgettünk az elmúlt időszakban. A szülinapom hétvégéje tökéletesnek tűnt, és tűnik még mindig a kikapcsolódásra. Mert Eliana hazahívott a hétvégére, mondván, a 18. szülinapomat ünnepeljen velük. Én pedig hívom majd Elit, mert szeretnék vele ünnepelni. Az otthoniaknak sem volt kifogása, így ha a barátom elfogadja majd a meghívást, Dominikkel együtt holnap haza is megyünk.
Most azonban a beszélgetős délutánon van a hangsúly, Améliával. A cukrászdát választottuk helyszinül, mert egy finom süti fölött még jobban lehet csevegni. Nem konkrét témával indulok a délutánnak, nem történt mostanában semmi, amit mindenképpen meg akarnék osztani a lánnyal.
- Csak egyetlen kikötésem volna - szólok, miközben elhelyezkedünk az egyik asztalnál. - Nem beszélhetünk a tanulásról és a vizsgákról. Bármennyire is jó téma tud lenni - fejezem be fájdalmas arccal. Azt hiszem, most arra van szükségem, hogy teljesen kiverjem a fejemből a tankönyveket, bármilyen nehéz is legyen azt megtenni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. augusztus 13. 12:06 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Ismét segítenék Zalánnak, de mire odaérnék, már össze is kapja a cuccait és feláll. Aggódó tekintettel vizslatom a fiút még addig is, míg visszahúzom kezeimet, melyek reflexből utána lendültek.
- Az megesik - mosolyodom el végül halványan, mikor biztosít róla, hogy jól van. A kastély dísztárgyai igen veszélyesek tudni lenni, mikor az ember egy késői órában már nem figyel oda. Még a festmények is, bár ők másfajta veszélyt jelentenek.
A Reparo bűbáj pont azok egyike, amiket órákig gyakoroltam, hogy jól menjenek. Mert valóban hasznos egy varázsige. Még ha a vizsgában nem is szerepelt, fontosnak tartottam, hogy jól menjen. Ennek hála tudok majd segíteni háztársamnak helyrehozni a szétesett könyvet. A Levitába visszaérve magamtól is felajánlottam volna a segítséget, de azt sem veszem zokon, hogy ő kért meg. Sőt, még örülök is neki, hogy megbízik bennem, rám meri bízni a kötet helyrepofozását. Sokáig én magam sem bíztam a saját mágiámban, de mostanra sikerült elég magabiztossá válnom, kiismerni önmagamat és a pálcámat, a mana természetét. A vadmágiám is szinte teljesen eltűnt, és nagy biztonságot ad, hogy érzem, most már én vagyok kontrolban minden varázserőm felett.
A varázserőmmel ellentétben azonban a mostani helyzetben nem annyira nálam van a kontrol, inkább a szétszórtságom vezet. Érzem, hogy Zalán kezdi elveszteni a hitét abban, hogy valóban egy prefektussal van dolga. Hazugnak néz, ami őszintén megmondva kicsit sem esik jól. Általában mikor este a folyosón vagyok, nem ez a felállás, nem én vagyok kikérdezve.
- Persze, hogy létezik! - Nem emelem fel a hangom, de Zalán érezheti, hogy bosszant a feltevése. A mosoly is eltűnik az arcomról, helyébe pedig rosszalló arckifejezés kerül. - Nem szoktam hazudni - rázom meg a fejem is nyomatékul.
Meg is állok ismét, merthogy közben a Szfinx elé értünk. Ott kezdem el ismét keresni a jelvényt. Kicsit mélyebbre kell nyúlnom nadrágom zsebében, mint előbb tettem, de ujjaim megérzik a jelvényem anyagát. Talán a fiú is hallhatja, hogy apró, megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy kihúzom a kék kitűzőt a zsebemből. Fogalmam sem volt, valóban elvesztettem-e, és nem volt kedvem újra eljátszani ezt az esetet mással is, valaki olyannal, aki valóban szabályt szegett esetleg.
- Itt van. - Tenyeremet nyújtom ki Zalán felé, rajta a kék jelvény a kis "P" betűvel. Hangom talán kissé számonkérő, pedig most én voltam az, aki elvesztette a jelvényt.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. szeptember 18. 12:39 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Azért elszégyellem magamat mikor kijelenti, kedves vagyok. Durcás arcom és agresszív válaszom valószínűleg megdöntötte már benne ezt a képet. Én támadtam le őt, pedig honnan tudhatta volna, hogy valóban nem hazudok? Megint a szétszórtságom gödrébe estem.
Követem tekintetét a kezemben tartott jelvényre, majd ahogy Zalán fölnéz, én is ránézek. Nem tudom azonban sokáig tartani a szemkontaktust, én is elszégyellem magam. Félrefordítom a fejem, közben pedig hevesen megrázom. Nem neki kell bocsánatot kérnie. Én voltam a hibás és a bunkó is ebben a helyzetben.
- Nem, nem, én sajnálom! Honnan kellett volna tudnod, hogy valóban nem hazudok? - A cipőmre pislogok, úgy beszélek hozzá. Csak akkor nézek fel, mikor utolsó szavaimat már kimondtam. Bocsánatkérő tekintettel bámulok a fiúra. Nem akartam én, hogy rosszul érezte magát, és biztos vagyok benne, hogy ő sem szándékosan sértett meg. Ettől pedig én csak még rosszabbul érzem magam.
- Mit szólnál, ha segítenék helyrehozni a könyvedet kiengesztelésül? - mosolygok rá halványan, hátha az segít a helyzeten. Közben pedig feltűzöm a pólómra a jelvényt. - És megpróbálok többször nem megfelejtkezni a jelvényemről - hajtom le ismét a fejem, ujjaimat tördelve.
Remélem nem az fog Zalánnak megmaradni rólam, mennyire undok módon szóltam rá, vagy az, mennyire feledékeny tudok lenni. Sokkal jobb volna, a segítőkész emberként emlékezne rám, és ez jutna eszébe, ha legközelebb találkozunk. Ennek reményében mászom be a Klubhelyiségbe, ahonnan nem is olyan rég jöttem ki. Mielőtt azonban ismét elrohannék, megállok egy asztal mellett. Ha pedig Zalán rám bízza a szakadt kötetét helyre is hozom neki gyorsan. Egy utolsó bocsánatkérést követően rohanok aztán el, hogy legközelebb már valaki olyanra szóljak rá, aki valóban szabályt szeg, nem csak eltévedt.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. szeptember 23. 21:49 Ugrás a poszthoz

Móric
Megint rosszban
Ruha

Ugyan bennem nincs már harag, és láthatóan Móric sem neheztel rám legutóbbi találkozásunkért, elfelejteni nem felejtettem. Én sosem voltam, és még mindig nem vagyok annyira laza, hogy ne hozzon zavarba, ha az ölembe fekszik. Az, hogy még simogassam is, csak még kényelmetlenebbül ér. A rellonos nem hagyja annyiban azonban, elkapja a csuklómat. Arcom megrándul, ahogy ujjaim ismét a tincsein landolnak. El már nem emelem kezem, simogatni viszont nem vagyok hajlandó. Egyszerűen homlokán hagyom a tenyerem. Onnan húzom hátra aztán, hogy könyökömet támasszam a pad háttámlájára. Arcomat az égre fordítom, úgy mondom ki szúrós megjegyzésemet. Nem gondolom végig szavaimat mielőtt kimondanám, csak kicsúsznak számon, és csupán utólag tudom megbánni. Móric szerencsére jó hangulatában van azonban, és könnyen megbocsájt azért a pár szóért. Ahogy azt hiszem a múltkori vádaskodásomért is. Sokat gondolkodtam a veszekedésünkön, sokszor megbántam azokat, amiket a fejéhez vágtam, aztán mikor Améliával kibékültek, még rosszabbul kezdtem érezni magam. Sokszor terveztem, hogy bocsánatot kérek végre, de sosem tudtam, hogyan. Inkább elkerültem hát a srácot.
Kinyitom a szemem, ahogy megérzem a bökést az arcomon, és visszamosolygok rá. Ahogy kifújom a levegőt, észreveszem, mennyire feszülten tartottam eddig mellkasomban azt. Most kicsit megkönnyebbülök, a mosoly is az arcomon marad. Annak ellenére is, hogy a rellonos sérteget egy bizonyos módon.
- Azért nem vagyok rongybaba, nem fogtok elrángani ám bárhová - rázom meg hevesen a fejem. Mert bármennyire is kedvem volna a közös szórakozáshoz, rendesen visszariaszt a Móric és Kende páros. Talán ha Amélia is jön. - És egyik napról a másikra se fogok tudni ugrani. - Spontán programról volt szó? Ha csak egy nappal előtte értesülök róla, az elég spontán lesz. Sajnálom, én így működöm.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. szeptember 25. 10:24 Ugrás a poszthoz

Zselyke
Egy kíváncsi diák és a "kedvenc" tantárgyam
Ruha

Nem szeretek az alagsorban járni. Rideg hely, általában nincs is erre dolgom. A járőrözés feladata azonban most erre hozott, így akarva, akaratlanul végig kell járnom az alagsori folyosókat. Reménykedem benne, hogy senkivel nem futok itt össze, és hamar letudhatom az itteni körutam, a szerencse azonban nem mellém áll.
Hamar meghallom a furcsa hangokat, és hamar rá is jövök, hogy nem jelent jót a dolog. Valami készül, és ha nem is csínytevés, valószínűleg nem egy mestartanonc gyakorolja a vizsgájára a bájitalokat. A kicsit sem bíztató hangokból ítélve egy fiatalabb diákról van szó, aki nem csak, hogy takarodó után kezdett neki a kotyvasztásnak, még veszélybe is sodorhatja magát a kis akciójával. A veszély alatt pedig nagyobb dolgot értek, mint két hét büntetőmunka. Határozottan fordulok a Bájital-labor felé, és teszem kezemet a kilincsre. Megpróbálok előre kitalálni valami jó szöveget, felvenni legmagabiztosabb arckifejezésemet.
Lassan nyitom ki az ajtót, várva, vajon kit és mit találok odabent. A régi ajtó erősen nyikorog, nem is hallom meg tőle, ha valaki szól odabent. Ugyan ilyen lassan lépek csak be a terembe, körbefuttatva szememet. Először csak a fortyogó üstöt látom meg, ami hála Merlinnek éppen igen nyugalmasan lötyög az üstben. Kell néhány lépést tennem befelé, hogy látóterembe kerüljön az eridonos, a főzet készítője. Elsőre nem tudom eldönteni, hogy előlem menekült-e a sarokba, vagy az üst felrobbanásától félt. Én azt mondanám, az üst félelmetesebb, mint én.
- Szép estét! - Párat lépek felé köszönésem közben, nem is gondolva arra, hogy ez a mozdulat esetleg fenyegetőnek tűnhet. - Ugye tudod, hogy este tíz óra után tilos a házad körletén kívül tartózkodnod? - Nem emelem fel a hangomat, próbálok kedvesen hozzászólni. A lányban felismerem ugyan azt az eridonos diákot, akivel az évnyitón beszéltünk pár szót, így már azt is tudom, hogy másodikos. - Nem mellesleg pedig nem biztonságos dolog egyedül kísérletezgetni a bájitalokkal. Hidd el nekem, hogy egy aprócska robbanás a legkisebb hiba, ami egy bájitalnál becsúszhat. Én a helyedben nem akarnám kipróbálni, milyen a rosszabb eset.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. október 26. 15:34 Ugrás a poszthoz

Amélia
Csak ücsörgünk - szeptember 10
Ruha

Az elmúlt heteket egyszerre vette körül a stressz és a boldogság. Mert most minden rendben van. Ott van Eli, a tanulás jól megy, és szeretem az embereket, akik körül vesznek. Szeretem a helyet, ahol vagyok. Bár folyamatosan ott ül a gondolataim alatt a félelem, a félelem attól, hogy valami elromlik. Mert amilyen hirtelen az enyém lett a világ, olyan hirtelen el is veszhet. Ezt a gondolatot próbálom kiűzni a fejemből most is, vigyázva, hogy nem mérgezzem meg vele a saját boldogságomat. Ezért is a különös kérésem, Amélia pedig beleegyezik, meglepve ezzel engem is.
- Nekem egy epres túrótorta lesz - jelentem ki kis gondolkodás után, és már forduolok is a mellettünk megálló varázslóhoz, hogy leadjam a rendelésünket.
Barátnőm hangjára fordulok felé aztán megint. Visszamosolygok rá, közben szemem követi a kezét a táskája felé, majd tapad a zacskóra. Kérdő tekintetem azonban hamar fordul át meghatottságba. Jobbomat nyújtom ki a csomagért, széles, köszönetteljes mosollyal. Kíváncsian kezdem kibontani, s hamar elém is kerül a könyv. Régen láttam már ezeket a meséket. Még anya mesélt egy-kettőt közülük, még talán Szofi születése környékén, és arról beszélt, mennyit taníthatnak nekünk az ilyen gyeremekeknek írt törtenetek, meg arról, hogyan ábrándoznak a muglik mindig a varázslatról.
- Köszönöm - simítok végig a könyv borítóján. Aztán állok csak fel, hogy asztalt megkerülve megölelhessem Améliát köszönet képpen. Nem számítottam tőle ajándékra, és még jobban meghatott a dolog. Visszaülök a helyemre, de nem tudom, mit mondjak.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2021. december 31. 15:37 Ugrás a poszthoz

Karola
Pasik és miegymás
Ruha

Vöröslő arccal, ücsörgök a padon Karola mellett, és próbálom összeszedni a gondolataimat. Nehéz neki válaszolnom, mert még én magam sem tudom pontosan, mi is az, amitől valójában félek. Talán csak az egész helyzet újdonsága az, amitől megijedtem. Vagy saját önbizalmam hiánya miatt érzem úgy, hogy Eli egyszer csak eltűnik majd mellőlem, és az egésznek vége szakad. Pedig eddig minden tökéletesen alakul, és teljesen mesebeli az egész. De tényleg, máshoz nem is tudnám hasonlítani, mint egy tündérmeséhez. Legalábbis belülről így érződik. Azt nem tudom, kívülről ki mit lát, sem azt, ki tud arról, hogy Eli és én együtt vagyunk. Nem sok embernek mondtam még el, csak annak, aki tényleg fontos. De láthattak minket együtt többször is, akár a Nagyteremben, vagy a réten is.
- Igazából csak nagyon új még nekem ez az egész, - ahogy Elinek is, - félek, hogy elrontok valamit, hogy elüldözöm. - Együtt fedezzük fel ezt az egész kapcsolat dolgot, mégis, bennem van a félelem attól, hogy megbántom, hogy félreértek valamit, esetleg valamit félreérthetően közlök vele. Meg még ezer másik dolog is kavarog a fejemben, és kavargott is, mióta összejöttünk. Talán csak arra vágyom, hogy valaki megerősítse, jól csinálom, és helyes döntéseket hozok.
- Baráttal még nem - hangom teljesen elhalkul, úgy felelek háztársamnak. - Hiszen Eli az első - a szüleimmel viszont igen. Nem tudom, Karola tud-e arról, velük mi történt, és, hogy tulajdonképpen milyen régen is volt már. Mégis, rettegek attól, hogy - ahogy őket is elveszítettem - elveszítem a barátaimat, de legfőképpen Elit, azokat, akik a legfontosabbak most az életemben. Mégsem szeretném ezzel az érzéssel élni a mindennapjaimat. Talán ha abban biztosra megyek, hogy Elijah-val mindent jól csinálok, kicsit enyhül a félelem.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2022. január 15. 22:34 Ugrás a poszthoz

Zselyke
Egy kíváncsi diák és a kedvenc tantárgyam
Ruha

A lány kérdésére aprót bólintok. Szám sarkában halvány mosoly jelenik meg, és az eddig egymásba font karjaimat is leengedem. Látom rajta, hogy nem akart ő szabályt szegni, csak elröppent fölötte az idő. Az ilyen néha megesik. Mégsem jó, hogy egyedül kísérletezget, hogy nem figyeli az időt. Ha pedig nem mondok neki semmit az esetre, talán később is megesik.
Arcomon a mosoly meglepődöttségbe csap át, ahogy alkudozni kezd. Na nem az alkudozás része érdekel, hanem, hogy meg akarja mutatni a főzetet. Fogalmam sincs, mit vár tőlem. Talán tanácsot? Hiába vagyok felsőbb éves, azzal valószínűleg nem tudok szolgálni a bájitalokkal kapcsolatban. Az ajánlása viszont nekem is tetszik, hiszen így nem én vagyok a gonosz, aki valami szörnyű büntető feladatot szab ki neki. Kitalálta ő magának, mégpedig tökéletesen a helyzethez illően.
- Ránézhetek, ha gondolod - lépek aztán az üst felé párat. Az illata nagyon kellemes, és látványra sem olyan borzalmas, mint sok bájital lenni tud. Azt viszont sosem találnám ki, hogy micsoda, ha Zselyke meg nem mondja a megoldást. - Az illata egész jó - hajolok kicsit még közelebb a főzethez. De semmiképp se túl közel, azért még mindig tartom a biztonságos távolságot. - Viszont lehet, hogy ez most jól sült el, attól még mindig úgy gondolom, hogy nem kéne ismeretlen bájitalokat főznöd egyedül. Pláne olyat, amit még nem tanultatok órán. - Azt nem akarom a fejéhez vágni, hogy másodikosként nem hiszem, hogy gyakorlott.
- És mi a terved most ezzel a főzettel? - pillantok aztán rá kérdőn. Mert az egy dolog, hogy megírja a büntetésképpen magára kiszabott dolgozatot, továbbra sem szabadna már a körletén kívül lennie. Az éntervem pedig az, hogy visszakísérem az Eridonba.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2022. április 18. 16:00 Ugrás a poszthoz

Nonó
Éjjel a folyosón
Ruha

A mai este hosszúnak bizonyult. A takarodó időpontjával egy időben tápászkodtam fel a pszichológiai könyvek közül, hogy induljak el a mai járőrszolgálatra. A holnapi dolgozat anyagának csak a feléig jutottam. Jóllehet eddig könnyen ment a tanulás, hisz érdekel a dolog, mégis izgultam, hogy nem fog menni. A terv az volt, hogy az járőrözés végeztével folytatom a magolást a takaró alatt.
A folyosón sétálva a szakszavakat ismételgetem, míg próbálok kifelé is figyelni. A körletünktől néhány sarokra már elcsíptem egy vihogó elsős lánycsapatot, akik nem figyeltek az időre. Csak visszaküldtem őket a hálótermeik felé, ők pedig pironkodva siettek el, meg sem várva, hogy befejezzem a mondatomat. Megértem őket, és abban is szinte biztos vagyok, hogy mostantól jobban fognak figyelni az időre esténként.
A Fecsegő Dámák folyosójára befordulva csak szememre próbálok hagyatkozni, hiszen a portrék zaja elnyom és összezavar minden neszt, ami esetleg a folyosókon kóborló diákoktól eredhet. Befordulok a következő sarkon, megcsodálok egy részletesen festett, fiatal hölgyet. S közben csak a szemem sarkából veszem észre a villanást, ami valószínűleg nem egy festmény része. Lassan fordulok utána, ám a fény eltűnik. Ahogy tovább megyek pillantom meg a diákot, kezében varázspálcájával.
- Szép estét! - szólítom meg halkan. Talán csak nem nézte az időd, talán csak gyakorolni akart, de inkább meghagyom neki a lehetőséget, hogy megmagyarázza a dolgot. Nem akarom mindenképp megbüntetni, nem késte le még olyan sokkal a takarodót, ám ki kell derítenem, ha rosszban sántikál. - A takarodó ideje után nem kéne a folyosón tartózkodnod.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes RPG hozzászólása (113 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Fel