31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes hozzászólása (92 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Le
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. június 1. 00:30 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

A szívem majd kiugrik a mellkasomból, arcomról azonban egy percre sem tűnik el a lelkes mosoly. Elindulunk, s Eli az aki megteszi, mire én is gondolok. Most ő a bátrabbik kettőnk közül. Ő az, aki megragadja kezemet, én pedig csak remélem, hogy nem izzad nagyon a tenyerem, ahogy én is rákulcsolom ujjaimat az övéire. Azt hiszem ez jó jel, mármint, hogy megfogta a kezem. A gonosz ki ördög a vállamon azonban folyamatosan felhívja a figyelmemet arra, milyen negatív kimenetelei lehetnek a következő beszélgetésünknek. Próbálok azonban pozitív maradni, és kissé elpirulva ugyan, de mosollyal az arcomon helyezkedem el, miután elengedi a kezem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy szabályozzam a légzésemet, és kívülről ne látszódjon, mennyire izgulok a mondandója miatt.
Nem zavar, hogy ismét megfogja a kezemet. Bőröm felmelegszik az övé alatt. Ahogy pedig tekintetem kapja el, úgy fúrom én is barnáimat az övéibe, és mélyedek el szemeiben. A légzésemet ugyan sikerül lelassítanom kissé, tekintete megnyugtat, szívem azonban még mindig hevesen kalapál. Akkor sem csendesedik, mikor beszélni, s egyúttal dicsérni kezd. Most már nem akarok tenni ellene, elvörösödöm. Tekintetem azonban még mindig Eliében tartom, és eszembe se jut, hogy elszakítsam onnan. Ahogy az sem, hogy megszólaljak, ezzel félbeszakítva őt. Csak figyelek rá, minden porcikámmal. Egyedül hüvelykujjam mozdul meg, és simít végig kézfején, mikor önmagáról beszél. Ösztönös mozdulat ez részemről, de azon ritka alkalmak egyike, mikor nem bánom meg, hogy megtettem. Ösztönös az is, hogy közelebb húzódom hozzá, mikor elmondja, mennyire kedvel. Közelebb húzódom, mert én is kedvelem, nagyon. Vágyom rá, hogy a közelében legyek, pláne, hogy már tudom, ő is kedvel. Az ördögöcske egy szempillantás alatt tűnik el a vállamról, belátva, hogy nem volt igaza. Melegség árad szét bennem, mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ha lehetséges. Hihetetlen megnyugvást ül rám, hiszem mindennél jobban vágytam rá, hogy ezekkel a szavakkal forduljon hozzám.
Elijah azonban folytatja, következő szavait pedig tágra nyílt szemekkel fogadom. Szeret. Elfelejtek azzal foglalkozni, hogy palástoljam meglepettségemet, vagy azt, arcom mennyire ég. Hosszú perceknek tűnő pillanatokig fogalmam sincs, mit kéne erre mondanom? Hogyan kéne reagálnom? Egy pillanatig ki akarnám rántani ujjaimat Eli kezéből, az ő mozdulatai azonban gyorsabbak, mint az én gondolataim. Csókja olyan váratlanul ér, ahogy vallomása tette. Ösztönből ellökném magamtól, ám valamiért mégsem teszem. Az, hogy ennyire közel kerül hozzám, ráébreszt, hogy én is vele akarok lenni. Hogy az előbb majd kiugrottam a bőrömből, már attól, hogy tudom, kedvel.
Rászorítok kezeire, és anélkül, hogy végig gondolnám, ő is kap tőlem egy csókot, válaszképpen. Hátrébb húzódva pár pillanatig csak nézem őt, elsüllyedek szemeiben, mielőtt választ adnék a meghívására.
- Szívesen átmegyek hozzátok - hangom remeg, mert túl sok az érzelem most bennem. Az ördög is visszatér, arra ösztönözve, hogy menjek, maradjak egyedül a gondolataimmal. Semmiképp sem szeretném azonban otthagyni Elijah-t. Közelebb húzódom hozzá inkább, s az eltántorító gondolatok hamar tovább is állnak. A közelsége megnyugtat, bármilyen új is ez a helyzet most nekem. Sőt, talán mindkettőnknek.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. június 3. 20:41 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Minden pörög körülöttem. Újabb és újabb emberek gyűlnek a tóhoz, tanárunk mellett felbukkan egy másik felnőtt is, akivel szintén szóba elegyednek a diákok. Én hosszú pillanatokig megmukkanni sem tudok, hiába kérdez tőlem a rellonos. Dícséretére is csak zavartan nézek végig magamon, és reflexből mondok egy "köszit".
- Igazából én sem tudom, miért jöttem - hebegem végül kérdésére. Ujjaim továbbra is csak a szatyrot szorítják, egyik kezem engedi csak el, hogy elvegyem Mórictól a narancslével megtöltött poharat, amit kértem tőle.
Talán én még jobban meg vagyok lepve, hogy a tónál ácsorgok, mint ahogy a rellonos, de a legváratlanabb mégis az, mikor meglátom Améliát is. Odamennék hozzá, hogy legalább valaki más is legyen mellettem, aki nagy valószínűséggel pont annyire élvezi ezt a bulit, mint én. Időm azonban nem marad rá, mert vállamon navinés prefektustársam keze landol. Térdeim megrogynak picit, ahogy megérzem Kende karjának súlyát, ám elindulok velük együtt a két rellonos felé. Csak tudnám miért!? S ha pedig érzékszerveim még nem lennének telítődve az ingerekkel, valaki mögöttem még énekelni is kezd. Legalábbis valami olyasmit.
Néha nagyon tudom irigyelni, hogy Lili ennyire lelkesen bele tudja vetni magát mindenbe, és, hogy mindenkivel jóban tud lenni. Míg ő vígan cseveg a sörröl, én csak csendben ácsorgok a navinés mellett, és próbálom kitalálni, mit csináljak. Talán most kéne átadnom amit hoztam, aztán elköszönni, és visszamenni a kastélyba. Akkor még bajba se kerülnék. Úgy döntök tehát, hogy most van a pillanat, hogy átadjam a szülinaposnak az ajándékomat.
- Öhm... Boldog szülinapot! - lépek picit előre, s nyújtom Marina felé a csomagot. A mogyorót időközben kivettem belőle, s most a kiürült poharammal együtt szorongatom. Már csak azt kell eldönteni, tényleg elinduljak-e. Hátha Amélia is jönne velem, akkor egyedül se lennék, ami nem lenne nagy gond, hiszen a Nap már elindult a horizont felé.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. június 17. 18:37 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

- Hát... köszi - vonok vállat, de azért halványan elmosolyodom, mert jól esik a dicséret.
Most komoly jóban lettünk egyik pillanatról a másikra? Talán még soha nem haverkodtam össze ilyen könnyen senkivel. Pláne nem valakivel, aki talán teljesen a szöges ellentétem. Hogy mik történhetnek meg! Eliana büszke lenne rám, hogy ilyen nyitott vagyok. Már csak arra kell figyelni, hogy az óra hátralevő néhány percében ne vesszünk össze ismét.
Kérdésére bólintok s már nyúlnék is a hunyorért, ám Móric gyorsabb, így csak az ő kezéből veszem ki. Mielőtt azonban az üsthöz lépnék, rá nézek, várva, hogy befejezze a mondatát. Kell néhány pillanat, míg végig gondolom, míg leesik, hogy melyik tanárt kell az említett tantárgyakhoz kapcsolni. Válaszul csak egy rosszalló fejrázást kap tőlem. Aztán már lépek is az üsthöz és nézek bele, elégedetten látva, hogy tartalma még mindig fehér. Leveszem a lángot szabad kezemmel, közben pedig hagyom, hogy a rellonos beállítsa ujjaimat.
- Oké, igyekszem - felelek. Szemeim az üvegcsére tapadnak, nehogy eltévesszem a számolást. Ki tudja, mi lenne abból? Inkább bele sem akarok gondolni. Lehet, hamar újabb okot adnék Móricnak arra, hogy utáljon, ha mondjuk lerobbantanám az orrát véletlenül.
Szám mozgásán világosan követhető, ahogy számolok, szemem sarkából azonban észreveszem, hogy partnerem is mennyire figyeli a cseppeket. Ez azért ad egy kis megnyugvást, hiszen így ő tudni fogja, ha én elszúrom valahol.
- Hat és hét - mondom ki az utolsó számokat már hangosan.  A bal tenyeremet teszem rögtön a fiola alá, úgy emelem függőlegesbe, nehogy egy fél cseppel is több menjen a főzetbe. - Azt hiszem, sikerült! - jelentem ki elégedetten Móric felé fordulva, s közben bezárom a fiolát. -És most dől el minden. - Szemeimet feszülten az üstre szegezem miközben megállok a rellonos mellett, s várom, milyen színűre változik az elixír. Talán sikerült jól megcsinálni, és nem szúrtunk el semmit!
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. június 18. 19:02 Ugrás a poszthoz

Bulizók, de főleg Móric
Mit keresek itt?
Outfit

Arra már régen rájöttem, hogy nem vagyok bulikba való, arra nem tudom hogyan nem, hogy rellonosok mellé se. Pedig ahogy elnézem a Móric és Marina párost, abszolút nem tudok, és talán soha nem is fogok tudni normálisan beszélgetni velük. Bár az is lehet, hogy csak az alkohol teszi, hiszen Móriccal egészen jót beszélgettünk, mikor megismertük egymást. Persze, csak ha nem számítjuk a kezdeti veszekedésünket.
Visszaintegetek Améliának, s már indulnék is felé, hogy ne érezzem magam egyedül, mikor Móric hozzám szól. Zavart mosoly ül ki az arcomra ajánlata hallatán. Ösztönösen a poharamba nézek, és kicsit meg is lötyögtetem a tartalmát. Mit akar ez nekem ebbe a pohár narancslébe keverni? A poharamról ismét a srácra nézek, és csak ekkor értelmezem a "megtáncoltatlak" részt.
- Hát... Nem is tudom - felelek halkan. Hosszabb beszélgetésre azonban megint nem akad alkalom, mert a rellonost megszállja valami, s mint aki rohamot kapott kezd vonaglani az asztalon.
Arcomra már-már ijedt kifejezés ül, ahogy a két éneklő fiút nézem, és próbálom feldolgozni, amit látok. Közben eszembe sem jut meginni a narancslevet, pedig ha még azt is újra kéne töltenie Móricnak talán adna egy kis menekülési időt. Bár, nem vagyok benne biztos, hogy nem töltené tele a poharamat tiszta vodkával. Akkor is olyan sokkban állnék, mint ahogy állok, mikor visszatér hozzám a rellonos. Valóban a vodkát veszi a kezébe, és már tölti is, én meg csak állok, és valamiért el sem húzom a poharat. Csak hagyom, hogy tegye amit tesz. Ösztönösen szagolok bele a pohárba, a narancson kívül azonban nem érzek sokat. Na, most beleigyak, vagy sem? Ártani nem árthat sokat, igaz? Poharamról Móricra pillantok, majd erőt veszek magamon, és óvatosan kortyolok az italba.
- Nincs rossz íze - mosolyodom el halványan. Valahol legbelül jó érzéssel tölt el, hogy megtettem, hogy belekóstoltam. S valami legbelül arra ösztönöz, hogy igyam ki az egészet, sőt igyak még, hogy menjek és igyak a szülinapossal. Az eszem azonban megállít, és meggyőzöm magam, hogy nincs nekem helyem Kende, Móric és Marina mellett. Helyette csak még egy aprót kortyolok a poharamból.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. június 18. 20:53 Ugrás a poszthoz

Amélia
Beszélgessünk!
Ruha

Ugyan én tettem fel Améliának a kérdést, reméltem, hogy nem kérdez vissza. Hiszen azt a kérdést teszi fel, amit én ötszázszor feltettem magamnak a szünet alatt, és, amit otthon is mindenki ötvenszer megkérdezett. Már egy évvel közelebb a VAV-hoz, és jövőre ilyenkor már tudnom kéne, merre tovább. Nekem pedig talán még annyira sincs ötletem, mint barátnőmnek. Vannak ugyan olyan tantárgyak, amiket szeretek és amikkel szívesen foglalkoznék a későbbiekben, a döntés meghozatala azonban nem bizonyolul nagyon könnyűnek. Hiszen el sem tudom magam képzelni mesterképzésen, dolgozó felnőttként pedig pláne nem.
- Gondolkodtam, nagyon sokat, de igazából fogalmam sincs. Vannak irányok amik érdekelnek, de nem tudom eldönteni, mit szeretnék csinálni - vonom meg a vállam. Próbálok nem nyafogni a dolog miatt, mert azt tettem már eleget, Elianának, a nagyinak, Dominiknek, sőt, még Elinek is valamikor a szünet végén. Nem akarom szegény Améliát is fárasztani vele.
- Nem hiszem - rázom meg a fejem. - Újságoknak írt sokat, meg van néhány gyerekkönyve mágusgyerekeknek. - Nem volt nagy nevű író, de szerette amit csinált. Egy darabig, mert aztán izgalmasabb dologra vágyott. - Végül is egy kérdés még nem kötelez semmire - halványan elmosolyodom, ahogy megvonom a vállam. Talán tényleg érdemes lenne kipróbálnom, és akkor rájönnék, hogy szeretem-e tényleg vagy sem. - Megköszönöm, ha rákérdezel.
Lassan átevezünk a Hunor témára, s kicsit talán mindketten visszafogottabbá válunk. Mármint még visszafogottabbá, mint amilyenek egyébként is vagyunk mindketten. Válasza azonban túl zavaros, hiába akarnám leplezni értetlen arckifejezésem. Ha nem volt vele rendes, hogyan kedvelhette meg? Vagy mi történhetett utána, amitől az egész helyzet megváltozott köztük. Hunor aggodalmát azonban így már megértem, bár veszekedésre még mindig nem adna okot a helyzet az én szememben.
- Hát, ötletem pont nincsen - rázom meg a fejem, - de Hunor nekem is a legjobb barátom, és nem jó látni, hogy rossz kedve van ettől az egésztől. Meg azt se, hogy téged is elkeserít a dolog. Így ráadásul én is a közepében vagyok a dolognak bizonyos részig. Szeretnék segíteni nektek valahogy, hogy végre kibéküljetek - mosolygok a szőkére mondandóm végeztével. - Csak nem akkora dolog, hogy kedvelsz valakit, lehet, hogy valami más gondja is van Hunornak. Akkor pedig mindenképp mellette kell lennünk - fűzöm hozzá. Merthogy még mindig furcsa, hogy pusztán aggodalomból megszakítsa a kapcsolatot Améliával.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. június 19. 23:41 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Láthatóan Móricot nem nagyon izgatja, hogy nekem van-e kedvem inni vagy sem, egyszerűen beletölti a vodkát a poharamba. Én pedig beleiszom, mert az csak nem árthat, s valami legbelül hajt, azt sugallja, hogy ezt is ki kell próbálni egyszer. Odáig viszont soha nem mennék el, hogy az asztalon táncoljak. Elképzelni is nehéz, hogy én táncoljak, nem törődve mások véleményével, kizárva a külvilágot. Sok-sok liternyi alkohol sem lenne elég ahhoz, hogy ennyire kiforduljak önmagamból. De most csak ez az egy pohár lesz, bajom nem eshet tőle, így lassan kortyolgatva iszom ki a narancslevet. Egy árnyalatnyi mellékízt adott csak neki a vodka, talán ezért is a nagy biztonságérzetem, és aztán pár korty alatt már ki is ittam a pohár tartalmát. Belepillantok az üres pohárba, majd fel Móricra, s bólintok neki. Maradok, ha már ilyen szépen kérte. Bár a józan eszem még mindig azt mondja, hogy menni kéne, visszaérni a kastélyba, amíg nem késő, a belső kisördög azonban  mintha kezdene felül kerekedni, s rávesz, hogy próbáljam meg elengedni magam, és úgy viselkedni, mint a legtöbb 17 éves diák. Az első lépés az, hogy nem megyek el, itt maradok, bármennyire is zavar a tömeg, a hangzavar és az üvöltő zene. Szemeim Móricot követik ahogy Améliához ér, hiszen ők ketten azok, akiket biztos pontnak mondhatok most itt. Az is igaz mondjuk, hogy barátnőm is sokkal élénkebb, mint szokott, de talán ez segít majd nekem is.
Amélia jelenléte biztonságot ad, jókedve pedig engem is felderít, és nem is szólok rá rellonos barátunkra, mikor ismét tölt a poharamba. Beszélgetünk, én pedig már egy doboz sörbe kóstolok bele, mert Móric azt is a kezembe nyomta. Az viszont nem csúszik olyan könnyen, mint a narancsba kevert vodka. Inkább váltok hát vissza, és közben fel sem fogom, milyen iramban tűnnek el gátlásaim, és terül szét az én arcomon is hatalmas mosoly. Lelkesen szállok be a beszélgetésbe is, és már nem is gondolok arra, hogy el kéne menni.
Ahogy a többiek, az én fejem fölött is elrepül az idő, s órámra nézve tátott szájjal veszem tudomásul, hogy bizony a tizenkettes fölött áll a mutató.
- Fogalmam sincs, miről beszél - nevetek fel, ahogy én is belekarolok Améliába, és engedem, hogy magával húzzon. Közben felkapok egy üveget az asztalról, mely színéből ítélve málnaszörpöt tartalmaz. Csak a cimkét kéne megnéznem, hogy rájöjjek, nem az, de inkább csak beleiszom, s meg is tartom magamnak, ahogy leülünk Améliával. - Én is örülök neked - mosolygok rá a szőkére, és még jól meg is ölelgetem. Most egymással vagyunk elfoglalva, szegény Móricot meg hagytuk egyedül menni. - Lakat a számon! - Most nem gondolkodom, kivételesen nem, így nem is fogom fel, mennyire abszurd barátnőm titka. - Én most nagyon jól érzem magam! - jelentem ki. Talán tényleg az a kulcsa a felhőtlen boldogságnak, ha nem gondolkodik az ember?
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. június 20. 00:14
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. június 30. 11:44 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Lassan kezdem elfelejteni, hogy el kellene már innen menni. Az arcomon széles mosoly ül, és valahogy a zenét is sokkal jobban élvezem már. A beszélgetés és a jó kedv eltereli a figyelmemet Móric kezéről, és könnyedén hagyom neki, hogy a harmadik pohár narancslevemet is felöntse vodkával. Nem izgat már a dolog, mert nagyon jól érzem magam, és még az íze sem rossz. Kiiszom azt a harmadik poharat is, aztán fordulok szórakozott arccal Amélia felé. Ő sem tudja és én sem tudom, hogy mit akar tőlünk a rellonos. Inkább hagyom, hogy menjen inni, én pedig barátnőm oldalán indulok el, vidáman. Nem úgy viselkedik, ahogy általában szokott, ő is vidámabb, de így legalább együtt leszünk boldogok. Míg máskor megijednék az érintésétől, most jól esik, hogy belém karol, hogy hozzám jön oda, hozzám fordul, nem pedig évfolyamtársaimhoz. Hálás vagyok neki azért, hogy törődik velem, és nagyon szeretném megmondani neki mennyire köszönöm, hogy a barátnőmnek mondhatom. Végül csak megölelem, ő pedig vissza ölel. Nem is tudom, mennyi ideig ülünk egymást ölelgetve, de ő beszél, úgyhogy én elengedem.
- Kisujj eskü - mondom elkomolyodott arccal és jobb kezem kisujját beleakasztva az övébe kicsit megrázom kezeinket.
Ahogy Amélia, én is a kezemben tartott pohárkára nézek, bár én nem látom, hogy túl pici volna. Az orromhoz emelve beleszagolok, megérezve az erős alkohol szagot pedig ismét belém költözik némi aggodalom. Mindenképp meg kell ezt innom? A belső hang azonban arra sarkall, igyam meg, én pedig nem akarok ellenkezni vele. Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy rögötön megigyam. Szemeim Kende kezét követik, ahogy teletölti a sok kis poharat. Nagyon jól néz ki, és mosolyt is csal az előbb elkomolyodott arcomra. Még nevetek is, mert a mellettem ülő háztársam is nevet, és magával ránt a jókedve.
Az asztalról fogyni kezdenek a felesek, az enyém viszont még mindig tele. Miért én legyek az, aki kimarad? Ismét a kezembe véve az átlátszó folyadékkal telt pohárkát, kettőt kortyolva nyelem le a tartalmát. A torkom hirtelen kezd szörnyen égni tőle, szemeim kikerekednek, belőlem meg köhögés tör ki. Kezeimet kirántva Amélia szorításából, a szám elé kapva próbálok nem megfulladni. Könnyes szemekkel pillantok aztán Móric vigyorgó képére. Én is vigyorognék, ha a torkom nem fájna borzalmasan.
- Mi volt ez? - kérdezem kissé rekedtes hangon, miközben kitörlöm a szememből a könnyeket. Bosszús tekintettel kezdtem Kendét keresni, de a navinés eltűnik a táncolók között. Így csak fáradt arccal fordulok vissza Améliához és Mórichoz, próbálva kiheverni az előbbi élményt.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 1. 15:50 Ugrás a poszthoz

Bulizók
Mit keresek itt?
Outfit

Krákogva törlöm ki könnyeimet a szememből, és pillantok fel Móricra. Megdörzsölöm az arcom, ami elég nyomorultul nézhet ki, ám ahogy szemeim ismét a másik kettőre tévednek, az én arcomra is visszakúszik a mosoly. Követem barátnőm karját, és egy lelkes "úúú" hagyja el a számat, ahogy én is meglátom a Marina, Lili párost. Móricot viszont úgy tűnik, nem nagyon köti le a dolog, mert feláll, és már viszi is magával Améliát. Én is felállok, az elvágató páros után nézek, ahogy pedig barátnőm visszanéz, láthatja, hogy a rellonossal együtt nevetek. Az, hogy nem vettem észre, Améliával valami nincs rendben, talán az alkoholnak tudható be. Ahelyett, hogy megmenteném, csak megkerülöm az asztalt, és nevetve figyelem, ahogy Móric a tó felé rohan, hátán Améliával. Már csak a hátukat látom, és semmiképp sem veszem észre, milyen ijedt a lány. Csak nagyot nevetek, ahogy a vízbe csobbannak, és teszek feléjük pár lépést. Többet nem, mert a járás most nagyon furcsa érzés. Nevetgélve várom, hogy barátnőm ugyanilyen vidáman felbukkanjon a víz alól, de nem ez történik. A víz fröcsköl, Amélia pedig csapkod, és tisztán látszik rajta, hogy valami nincs rendben. Arcomról leolvad a mosoly, a vidámság érzését pedig pánik veszi át bennem. A gyomrom összeszorul, és nem tudok mozdulni, közben pedig tompán meghallom Móric ingerült szavait is. Én is kiáltanék, de csak sokkos állapotban figyelem, ahogy a tó mellé gyűlő diákok elzárják a látványt. Ugye nem fulladt meg? Kérlek Amélia, ne fulladj meg!
Hallom a víz csobogását ahogy a rellonos elindul kifelé, én pedig elindulok lassan feléjük. A többi dermedt diák kitakarja a látványt, én pedig rettegek, remegek belül, hogy barátnőm nem fog megszólalni. Hangjára torpanok meg, arcomat kezeim mögé rejtem, és tenyeremet érzem, ahogy könnyeim kicsordulnak. Pár pillanatnyi sírást engedek csak meg magamnak, aztán szaggatottan kifújom a levegőt, és lassan elindulok vissza az asztalhoz, ahol ültünk. Lassan huppanok le Amélia táskája mellé, hogy ott várjam be a lányt, aki közben elindult újra felém.
Móric is visszaérkezik, ráadásul mosolyogva, én azonban nem tudok vidám képpel visszanézni rá. Szeretném a fejéhez vágni, hogy mégis mit gondolt? Meg, hogy kis híján vízbe fullasztotta Améliát! Túlságosan rémült vagyok hozzá azonban. Helyette tekintetembe sűrítem bele minden haragomat, ahogy belenézek kékjeibe.
- Visszamegyek - állok fel, és még bólintok is, aminek eredményeként szúró fájdalom nyilall a fejembe. Jobb kezemet kapom homlokomhoz, míg a ballal az asztalon támaszkodom meg egy pillanatra, míg a fájdalom elmúlik.
Meggyötört arccal nézek Móric után. Tudtam én, hogy nem jó ötlet eljönnöm ide. Tudtam, hogy nem való nekem ez a bulizás dolog.
- Mehetünk? - fordulok Amélia felé. A fejem még mindig nyom egy kicsit, a jókedvemnek pedig már nyoma sincs. Csak vissza akarok térni a kastélyba, lefeküdni, és fel sem kelni egy hétig. A probléma csak az, hogy holnap szerda, nekem pedig óráim vannak. Ez pedig úgy tűnik csak engem érdekel, és talán Améliát, a többi iskolatársunk még vígan táncol és iszik.
Ha pedig Amélia sem tenne már mást ismét belekarolok, és elindulok vissza a kastély fele. Most nem azért karolok bele, mert jól érzem magam, hanem mert mindkettőnk ingatagnak tűnik, mert tömeg van és sötét, és nem akarom elveszíteni a tömegben. Csak érjünk vissza épségben a kastélyba. Bár az se lenne hátrány, ha sikerülne elkerülnünk házvezetőinket és a többi prefektust. Még utoljára visszapillantok a tömeg felé, aztán fáradt arccal gyorsítom meg a lépteimet.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 1. 20:22 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

Szavai egyenként jutnak el tudatomig, kapnak értelmet. Egyszerre rémisztenek meg, tesznek izgatottá és boldoggá, ébresztenek bennem rengeteg érzelmet. A szívem mintha ki akarna szakadni a mellkasomból, arcom ég, mint egy ashwinder tojása, bőröm pedig kellemesen bizsereg érintése alatt. Kevés ilyen pillanat van, de gondolataim csak itt vannak. Itt és most. Nem azon gondolkodom, mit fogok csinálni holnap, csak szavait ismétlem fejemben, próbálom megemészteni. Vágytam rá eddig is, szinte mindennél jobban vágytam rá, hogy megjelenjen a "szőke herceg fehér lovon" az életemben, de ez a kép nagyon sokáig csak a romantikus regények és élnék fantáziám nyoma volt. Aztán, mikor táncoltunk a bálon, a szőke herceg képét átvette az előttem ülő göndör fiú. Onnantól kezdve pedig nem csak képzelet volt, sokkal inkább vágy. Nem gondoltam bele, milyen lesz, ha valóra válik. Nagyon akartam, akarom még most is, de féltem tőle, milyen lesz, ha valóra válik. Merlinre, még mindig nagyon félek! De nem vagyok feszült, nyugodt vagyok. Egyszerre vagyok nyugodt és félek is. Közben pedig izgatottan várom, mit hoz ez az egész. Mert ahogy megcsókol, már tudom, hogy akarom, bármennyire is félek. Jól esik a közelsége, és úgy megnyugszom tőle úgy, ahogy soha máskor.
A külvilág teljesen eltűnik. Az autók zaja, a nevetgélő társaságok, a szirénázó mentőautók, mind nagyon távolinak tűnnek. Csak én vagyok meg Elijah, közel egymáshoz, egymás szemébe bámulva, egy olyan helyzetben, amiben soha nem hittem volna, hogy benne leszek. Második csókunk hosszabb, de így sem akarom, hogy véget érjen. Tartson örökké! Ujjaim rászorítanak az övéire, és húzodom hozzá közel, egészen közel. Már nem jövök zavarba attól, hogy kicsi a távolság köztünk, csak újra meg akarnám csókolni, ha lenne hozzá bátorságom.
Mosolyogva nézek szembe vele, és látom rajta, hogy megkönnyebbült. Ő menne tovább, de engem még feszítenek belülről a ki nem mondott szavak és kérdések.
- Még maradjunk itt kicsit - kérem halkan. Minden erőmet megpróbálom összeszedni, hogy én is kimondjam, amik megfogalmazódnak bennem. Ha ő is bátor volt, nekem is annak kell lennem. Minden szavát megjegyeztem, azokra szeretnék neki válaszolni, ám először csak makogok. - Nem vagy béka - csúszik ki végül ez elsőnek. Kifújom a levegőt, és akárcsak ő az imént, én is erőt veszek magamon, hogy beszéljek. - Én is kedvellek... Sőt, nem is, én is szeretlek és azt hiszem, ugyan azt érzem mint te - vallom be. - És szeretem azt is, amit te talán bénának gondolsz. Hogy a sátor mellett táncoltunk, csak mi ketten, és, hogy megtaníthattalak korcsolyázni, valami olyan dologra, amit én nagyon szeretek. - Mosolyom csak egyre szélesebb lesz, félelmem pedig meglepő módon kezd alább hagyni. Mert őszintén beszélek, és komolyan gondolom minden szavamat. - Közben szeretem azt, hogy figyelsz rám, és meg kérdezed, mit szeretnék, hova szeretnék menni - nem tartok sok szünetet, éppen annyit, hogy levegőhöz jussak. Csak dőlnek belőlem a szavak, a levakarhatatlan mosolyom mögül, közben pedig elveszek Eli barna szemeiben. - Amikor elsőben megkérdezted elmennék-e veled a bálba, egy totál idegen srác voltál, én mégis igent mondtam neked. És bár akkor még csak barátként, az egyik első ember lettél nekem a Bagolykőben, aki igazán fontos lett számomra. Azóta pedig már szokás lett, hogy együtt bálozunk. Aztán táncoltunk kettesben, és onnantól másképp kezdtem rád tekinteni, nem mint barát. Egész évben rettegtem, hogy te nem így érzed. Attól pedig még jobban, hogy elmész a Bagolykőből, és soha többé nem látlak. - Mosolyom nem tűnik, arcomon azonban könnyek gördülnek le. Nem azért mert szomorú lennék. A megkönnyebbültségtől, és reménykedem benne, hogy ezt ő is látja rajtam. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert úgy érzem, kimondtam mindent, amit akartam. Majdnem mindent. - De nem mentél, és már semmiképp sem akarlak elveszíteni. Én is veled akarok lenni - sóhajtok fel.
Fejemet a vállára hajtom, mellé húzódom, szorosan mellé. Közben letörölgetem könnyeimet. Mindkét kezét szorítom, de csak annyira, hogy érezze, minden szavamat csakis neki szántam. Hosszú ideig nem szólalok meg, csak magamba szívom az illatát, hallgatom a légzését, ahogy fejem a vállán pihen, ha el nem lök.
- Akkor mi most... ? Te meg én... ? - emelem fel a fejem hosszú idő után. Egy pár. Ezt akarnám kérdezni, ha megtalálnának a szavak.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 2. 23:12 Ugrás a poszthoz

Karola
Pasik és miegymás
Ruha

A sztereotípiák szerint a levitások stréberek, és ha leülnek tanulni, akkor tanulni is fognak. Sosem szerettem a sztereotípiákat. Most is épp megdőlni látszik az előbbi is, ahogy leengedem ceruzám, és becsukom a tankönyvem. Jár az agyam, egyszerűen nem tudok koncentrálni az átváltoztatástanra, így fordulok a mellettem ülő Karola felé. Felmerült bennem már korábban, hogy tőle kéne segítséget kérnem, hiszen neki ott van Bence, korábban pedig Márk. Sokkal többet tud arról, milyen, hogyha az embernek barátja van. Nagyon félek, hogy elszúrom. Nem akarom elveszíteni Eliajh-t, ahhoz viszont úgy kell viselkednem, mint valakinek a barátnője. Sem Hunor, sem Lia nem jártasak a témában, így egyedül maradtam a gondolataimmal. Múltkor pedig Roland is felhozta a témát, és az egész nagyon kellemetlen érzést keltett bennem. Nem akartam magamra venni egyetlen szavát sem, ám mégis zavarnak, azóta is. Tudom, hogy csak azért csinálta az egészet, mert fel akart húzni - ami elég gyorsan sikerült is neki - mégis bogarat ültetett a fülembe. Rosszul csinálok valamit Elivel? Vagy egyszerűen csak máshogy működünk, mi ketten?
- Ne haragudj, nem akarlak megzavarni - fordulok Karola felé. - De kérhetek tőled tanácsot? - Tartok egy kis szünetet, mielőtt megmondom, miről is szeretném kérdezni. - Fiúkról? - Valamiér nagyon kínosnak érzem, hogy erről tanácsot kell kérnem valakitől.
Másoknak annyira természetesen jön a dolog, hogy hogyan forduljanak fiúkhoz, akiktől többet szeretnének, mint barátság. Láttam már lányokat vihorászni fiúkkal, és úgy tűnt, a srácok szívesen voltak velük. Mégsem érzem, hogy nekem ez volna a megfelelő út. Karola viszont talán segítségemre tud lenni, abban, hogy ne szúrjam el ezt a kapcsolat dolgot. Talán arra is választ tud adni, hogyan lehet kirázni a fejedből rellonos prefektustársunk szavait, hiszen, ha jól értesültem róla, neki is volt szerencséje a sráchoz.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 3. 01:21 Ugrás a poszthoz

Móric
Megint rosszban
Ruha

Beültünk a társalgóba tanulni Tamival. Ő ott maradt beszélgetni egy évfolyamtársával, én viszont visszaindultam a levitába Csak egyedül akarok lenni, egy könyvvel és egy bögre kakaóval. Nem volt túl jó hangulatom az elmúlt napokban, a buli óta. Többször megbántam, hogy elmentem. Többször lejátszódtak fejemben az este pillanatai, bár néhány kiesik. Alig ittam eddig alkoholt, most most hirtelen ittam túl sokat, másnap reggel pedig nem tudtam bemenni az óráimra, mert szörnyen fájt a fejem. Többször visszaidéztem az Améliával történteket is, pedig nem akartam. Nem akartam ismét érezni azt a félelmet, ami akkor tört rám, mikor a vízben láttam. Akkor egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy most meghalhat, és elveszíthetem őt is. Nem állok pedig készen arra, hogy elveszítsek még valakit, aki fontos számomra.
Móric ugyan kihúzta Liát a vízből, de ő volt az is, aki gondolkodás nélkül beleugrott vele. Ő volt az, aki miatt majdnem megfulladt. Egy, két napig nem jöttem rá, de már tudom, hogy dühös vagyok rá. Azért, ahogy barátnőmet cibálta magával, és azért is, mert nem figyelt rá, a lány mennyire rettegett. Az ő hibája volt az is, hogy annyit ittam, amennyit, hiszen... Hiszen ő öntötte a poharamba a vodkát, de én voltam az, aki megitta. Mégis dühös vagyok rá a fejfájás miatt is, hogy nem figyelt rá, nekem nem megy olyan könnyen az alkohollal, mint neki. Nem akarok vele megint összeveszni, örülök, hogy azon a bájitaltanon végül békében váltunk el, mégsem tudom enyhíteni az érzelmeimet. Megijedtem, nem kicsit, ahogy Améliát láttam, és attól sem nyugodtam meg, ahogy aztán a fiúval beszélt. No meg attól sem, amit a kastély fele mondott nekem. Ő is dühös Móricra, én pedig így végképp kötelességemnek érzem, hogy én is az legyek.
Gondolataimba merülve csak arra nem számítok, hogy éppen Móric lesz az, akibe belefutok. Fekete kapucnija elrejtené, ha kikandikáló vörös tincsei nem éppen őt juttatnák eszembe. Nem láttam egész héten, még órákon sem, és a gyengélkedőn sem volt. Tudom, mert a buli utáni napot ott töltöttem. Lassan kerülöm meg, hogy szembe kerüljek vele. Nem is tudom mit akarok neki mondani, hogy egyáltalán akarok-e vele beszélni. Mégis megállok vele szemben, és csak belebámulok kékjeibe. Tekintetemből talán kiolvassa vegyes érzelmeimet, bár amit igazán át akarok neki adni, az a dühöm.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. július 6. 19:52
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 3. 12:49 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ismét találkozunk
Ruha

Ma eddig csak egy elsőst kaptam el, aki éppen akkor akart bemenni a levitába, mikor én kijöttem onnan. Elengedtem szegényt, mert nagyon ijedtnek tűnt, és csak pár perccel késett el. Figyelmeztettem, hogy legközelebb figyeljen jobban, és én is elindultam. Az este további része nyugalmasan telt, elkerült az összes éjszakai vándor. Eddig.
A járőrtársam a folyosót nézi át, míg én megnézem a teraszt. Nem számítok rá, hogy bárkit is találok kint, hiszen elég későre jár már, még annak is, aki felsurran az éjféli nassolásról. Ráadásul nem tudnám megmondani, miért ácsorogna bárki is éjjel az erkélyen. Mi dolga volna itt, amit nem tud megtenni a hálókörleten belül?
Ahogy kilépek azomban, csalódnom kell a teóriámban. Az erkélyre lépve azonnal megcsapja az orromat a dohány szaga, és egy pillanatra még az izzó csikket is megpillantom. Az illető háttal áll nekem, így nem láthatom, kivel van dolgom. Csak elindulok felé, és közben szólalok meg:
- Ha nem vagy mestertanonc, este tíz óra után nem tartózkodhatsz a házad területén kívül. - Hangom határozott, jól beletanultam már a dologba, ám nem szeretnék ijesztő lenni soha. Inkább figyelmeztető jellegűek szavaim, mintsem megróvóak. Persze kénytelen leszek büntető munkát adni neki, ha valóban nem mestertanonc, de nem azért mert élvezem, hogy megbüntethetem.
Lassan érek mellé, és ahogy én is a korlátra támaszkodom, meglátom, kivel van dolgom. Nem is tudom, hogyan írnám le a kapcsolatunkat a navinéssel, de pozitív jelzők semmiképpen sem szerepelnek benne. Nem is tudom, mit mondjak neki. Tudja, hogy elkaptam, hogy lebukott, az viszont kérdés, hogy áll hozzá, hogy pont én kaptam el.
- És a dohányzás is tilos az iskola területén - szólalok meg ismét, egészen halkan, s rámutatok a kezében tartott szálra. Egy darabig vacillálok, majd megszólalok ismét: - Valami baj van? - Rögtön meg is bánom, ahogy kimondom szavaimat. Domonkossal sosem végződött még jól, ha segíteni akartam neki. Most miért lenne más a helyzet? Az emberségem mégis erősebb bennem, mint, hogy a dzsekimen villogó jelvény mögé bújjak.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 3. 23:01 Ugrás a poszthoz

Eli
Szüneti kalandok
Ruha

Boldog vagyok most. Nagyon boldog. Sokszor képzeltem magam romantikus regényekbe, mert vágytam rá, hogy velem is megtörténjen. Ez most viszont más. Ez valódi és sokkal jobb, és egy olyan pillanat, amit örökké meg akarok őrizni.
Bólintok, ahogy válaszol, bár szinte biztos voltam benne, hogy nem fog elrángatni, ha azt kérem, maradjunk. Veszek egy mély levegőt, megpróbálom kitalálni mit mondjak. Ő előbb felel viszont, én pedig vele, nevetek, pedig nem szeretem, amikor így beszél magáról. Agyam viszont azon kattog most, hogyan mondjak ki, amit érzek. Ő vallott nekem, most pedig én jövök.
A szavak végül csak kibuknak belőlem, minden előjön, amin gondolkodtam Elivel kapcsolatban, minden, amit érzek. Kiadom magamból mindazt, amit legbelül neki szántam, mert ő váltotta ki belőlem. Könnyeimben is csak ezek az érzelmek vannak, semmi negatív. Arcomon boldog mosoly ül, ujjaim meg úgy szorítanak rá a kezére, hogy érezze, semmiképpen sem akarom elengedni.
Ahogy közbevág, kicsit zavarba jövök, lesütött szemmel nevetem el magam. Én is szeretem, hogy mellette bátrabb tudok lenni, és, hogy bátorítjuk egymást. Hogy együtt bátrabbak és erősebbek vagyunk, mi ketten.
- Igen - erősítem meg. - Nem ismertem senkit, mikor idejöttem, nagyon magányos voltam. Aztán megjelentél a bál előtt, és ahelyett, hogy egyedül töltöttem volna a karácsonyt, veled tölthettem - mesélek, közben pedig könnyeim újra kicsordulnak az emlék hatására.
Elpirulok, még mindig zavarba tud hozni, mikor kijelenti, hogy miattam maradt. És maradni akar, velem, amíg csak lehet. Én is vele akarok maradni, főleg most, itt ebben a pillanatban. Abban a burokban, amiben most vagyunk. Közben azért felnevetek vele az utolsó mondatán, annak ellenére, hogy megint eszembe jut, mi lesz, ha végez?
Fejemet hajtom a vállára, puszijára pedig kiszélesedik mosolyom, ha lehetséges az még egyáltalán. Csak egy pillanatra emelem aztán fel a fejem, hogy tőlem az arcára kapjon egy puszit válaszul. Nem is olyan rég, mikor megérkeztünk ide, még zavarban voltam attól, mit fog szólni. Most sokkal nagyobb könnyedséggel puszilom meg, és csak még közelebb szeretnék lenni hozzá. Még egyszer megcsókolni, aztán megint, és hozzá bújni, akárcsak most.
- Együtt - ismétlem meg magabiztosan. - Nekem is, nagyon! - Ujjaim rákulcsolódnak az övéire, hüvelykujjam pedig simít végig a kézfején, ahogy ő is megsimogatja az enyémet. Hallgatom a légzését, ahogy fejem még mindig a vállán pihen, és csak élvezem a pillanatot. - Nekem sem volt - felelek aztán, kis szünet után. - Fogalmam sincs, hogyan kell ezt az egészet csinálni - vallom be félelmemet. Nem is félelem igazán, mert most úgy érzem, mindent meg tudok oldani, amíg mellettem van.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 6. 20:07 Ugrás a poszthoz

Móric
Megint rosszban
Ruha

Nem számítottam rá, hogy pont ma fogok összefutni a rellonos fiúval. Nem is szándékoztam, mert hiába telt el több mint egy hét a buli óta, még nem raktam helyre magamban az estét. Akármennyire is utálni akarom az egészet, voltak pozitív pillanatai, amiknek örülök, hogy megtörténtek. Persze a másnap reggeli borzalmas fejfájás majdnem ellensúlyozza az alkohol okozta vidámságomat. Aztán Amélia a vízbe pottyant, méghozzá Móric hátán, és onnantól az este egyértelműen negatív hangvételűvé változott. Olyan pánik fogott el akkor, amilyen már rég. Másnap azt ugyanúgy próbáltam kiheverni a gyengélkedőn, mint a másnaposságot. Közben pedig a haragom csak nő Móric iránt, ahelyett, hogy apadna. Tényleg nem akarok vele ismét rosszban lenni, nem akarok visszakerülni oda, ahonnan indultunk. Mégsem tudom, hogyan bocsájthatnék meg neki.
Aztán teljesen váratlanul kerül szemem elé a fiú. Gondolkodás nélkül indulok meg felé. Nem rohanok, mert látom rajta, hogy nem akar elmenekülni. Bár, talán az jobb volna, akkor nem borítanám a fejére mindazt, ami bennem van. Ahogy megállok előtte azonban, fogalmam sincs róla, mit akarok mondani neki. Egy részem legszívesebben csak felpofozná, amiért egy esztelen barom volt. De nem teszem meg. Csak végig nézem magamon, ahogy megdicsér, a vodkás megjegyzésére pedig egy szemforgatást kap csak. Nem segít azonban a helyzeten, hogy még most is viccelődni próbál, hogy nem kér mondjuk bocsánatot. Aztán egyszer csak megérik bennem a dolog, és kibuknak belőlem a szavak.
- Ezért is itattál le? Vagy mi volt a terv? Hogy a szende ki levitás milyen vicces lesz részegen? - Hangom egy pillanat alatt emelkedik fel, visszapattanva a falakról. Általában utálom a drámát, nem szeretek kiabálni senkivel. Most mégis hihetetlenül jól esik Móricra borítani az egészet. Még ha nem is az ő hibája volt minden. - Na és Amélia mit kapott tőled? Mármint azon kívül, hogy majdnem vízbe fulladt miattad! El tudod képzelni, mennyire megijedtem?! - Hangom megremeg, ahogy visszatér a pánik egy foszlánya, végigsöpörve rajtam. - Miért nem tudtál gondolkodni? Miért nem tudtad arra használni a fejed, amire való? Hm? Majdnem elvesztettem miattad Amiéliát! - Kissé kifulladva állok előtte, szikrázó szemekkel meredve rá. - Mellesleg hol voltál az elmúlt egy hétben? Inkább elmenekültél? - Kérdezek rá, már kissé halkabban. Talán jó is volt, hogy nem kellett látnom még közös óráinkon sem, mert akkor ez a szóáradat megeshetett volna egyik tanóra közepén. Az pedig nem lett volna szép eset.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. július 6. 20:08
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 8. 00:07 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Még a járőrözés kezdete előtt lépek ki a szfinx portréja mögül, hogy aztán így is sietősebben induljak meg a navine felé. Hihetetlen rendetlenséget csináltam az ágyam körül. A ruháimat feltúrtam, mikor reggel az egyenruhámhoz tartozó szoknyámat kerestem, majd ismét felforgattam a kupacot, mikor a kardigánomat sem találtam. A tankönyveimet sem a legszebb állapotban hagytam ott, mert valahogy sikerült elkevernem egy csillagtan házidolgozatot, amit le kellett volna adnom a mai órán. Az utolsó pillanatban találtam meg, kissé gyűrötten ugyan, de legalább le tudtam adni. A délutánomat tehát ez a kép fogadta, és valahogy nagyon nem volt kedvem rendet rakni, inkább lehuppantam Hunor mellé a klubhelyiségben. Csak akkor kaptam észbe, mikor a diákok erősen megfogyatkoztak, én meg rájöttem, hogy járőröznöm kell az éjjel. Természetesen a jelvényem is a ruháim alatt lapult, így beletelt egy pár percbe és egy erősen a szerencsére bízott pakoló bűbájba mire előhalásztam a kék jelvényt.
Sietve indulok, bár tíz óra még nincsen szerencsére. A jelvényemet próbálom a pólómra tűzni, ám nagyon nem akar sikerülni a dolog. Lassan indulok el, ám ekkor erős kiabálás üti meg a fülemet. Egy pillanatig habozok, majd úgy döntök, jobb lesz, ha megnézem, mi történik. A járőrtársam meg fogja érteni a dolgot. Meggyorsítom hát lépteimet, és elindulok a másik irányba.
Kicsit lassítok, figyelem a hangot, és próbálom megtalálni, hogy pontosan honnan jön. A járőrözéssel már egyértelműen el leszek késve, de az nem fog számítani, ha a zaj tényleg azt jelzi, hogy valakinek baja van. Végül a "Vigadófreskó" folyosóján kötök ki. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára erre. A folyosóra lépve azonnal megcsap a borszag, a kiabálás azonban elhal. Már fordulnék vissza, amikor szemem megakad a világosbarna hajú fiún. Lassan indulok meg a srác felé, aki elég elveszettnek tűnik. Kedves mosollyal, szólítom meg, közben azonban megpróbálok szigorú tekintettel nézni rá.
- Jobb lesz, ha sietsz, mert mindjárt tíz óra, vissza kell menned a hálókörletedbe -figyelmeztetem. Azt elfelejtem, hogy nem tudhat prefektusságomról, mivel a jelvényemet nem sikerült felraknom. Helyette a farmerom zsebébe süllyesztettem, azzal a szándékkal, hogy később, ha nem rohanok ennyire majd feltűzöm.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. július 8. 00:23
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 8. 19:17 Ugrás a poszthoz

Karola
Pasik és miegymás
Ruha

Sokáig ülünk egymás mellett csöndben. Karola a könyvébe mélyedve, én meg az átváltoztatástanra koncentrálva. Legalábbis próbálok koncentrálni. Gondolataim azonban el-el kalandoznak, és nem hagynak nyugodni. Aggódom ezen a kapcsolat dologon, túlgondolom, mint mindig mindent. Ezért szeretnék beszélni valakivel, aki esetleg meg tud nyugtatni, el tud látni néhány tanáccsal. Karolát pedig egy magabiztos lánynak ismertem meg, aki jól mozog ilyen téren. Talán ez csak a külső látszat, az viszont biztos, hogy több tapasztalata van fiúk terén mint nekem. Abban sem bízhatok, hogy Eli elnavigál a dologban, mert ő sem tapasztalt, neki is én vagyok az első.
Szemem követi háztársam tekintetét, elolvasom a könyv címét. Értetlen kifejezés kúszik az arcomra a pár szót elolvasva. Nem kérdezek azonban rá, mert most nem Karola könyve hanem a tanácsa érdekel. Nem tudtam, hogy tud Elijah-ról, meglep, hogy ennyire konkrétan rákérdez. És bár nincsen semmi szégyellni való a témában, érzem, ahogy elpirulok. Közben azért el is mosolyodom, így - bár vöröslő arccal - mosolyogva bólintok a kérdésre. Fogalmam sincs mennyit tud, ami nem volna baj, de én sem tudom, pontosan mit akarok tőle kérdezni.
- Összejöttük a szünetben - avatom be a leglényegesebb pontba. Na de most hogyan tovább? - Ő az első barátom - bár ezt sejthette - és nagyon félek, hogy valamit elrontok - vallom be végül. A mosolyom eltűnik, arcom azonban továbbra is ég. Merthogy most már kínosnak is érzem kicsit a helyzetet, azt, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Nem is tudom, hogyan folytassam. Szóra nyitom a számat, de aztán be is csukom. Inkább megvárom, Karola mit mond a dologra, esetleg szeretne-e többet hallani a dologról, vagy csak lerendez egy "minden rendben lesz" mondattal.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 9. 00:16 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ismét találkozunk
Ruha

Meglepődöm, hogy találok kint valakit az erkélyen. Talán túl jóhiszemű vagyok, hogy azt gondolom, egy bizonyos idő felett a diákoknak sincs kedve a folyosón mászkálni. Domonkos mégis az erkélyen áll, ráadásul cigizik, én pedig kénytelen leszek megbüntetni, ha jól akarom végezni a dolgomat. Már pedig jól akarom ha már házvezetőim megbíztak bennem, és megkaptam a jelvényt. Azt a részt utálom, hogy meg kell büntetnem diáktársaimat, de tudom, hogy ez nem akadályozhat meg abban, hogy felelősségteljes legyek, és mégis megtegyem. Mert ez a dolgom. Szerencsére nagyon nagyképű diákokkal nem volt még dolgom, Létai Rolanddal is csak prefektusként hozott össze a sors, nem rendbontóként.
Most azonban meg kell büntetnem Domonkost, és ezt valahogy sokkal nehezebbnek érzem, mintha mondjuk egy barátomat kéne megbüntetnem. Valahogy rá kéne vennem, hogy dobja ki a cigicsikket, és vissza kéne kísérnem a navine klubhelyiségébe. De mikor fog rám valaha is hallgatni ez a srác? Valószínűleg utál, bár azt nem tudom pontosan miért, mikor én első találkozásunkkor is csak segíteni akartam neki.
Mellé támaszkodom a korlátra, úgy folytatom a beszédet. Bár hiába mondom, hiszen nyilván ismeri a házirendet, csak fütyül rá. Nem érdekli, ahogy valószínűleg én sem, meg az sem, hogy prefektus vagyok és rajtakaptam, ahogy takarodó után dohányzik. Mégis elmosolyodik, legalábbis megpróbálkozik valami olyasmivel, és ahelyett, hogy valami bántó hagyná el a száját csak a cigarettát nyújtja felém. Elkerekedett szemekkel hátrálok egy lépést a korláttól. Döbbent tekintettel nézek a fiúra, bár ki tudja, ő ebből mennyit lát a sötétben. Ezt most teljesen komolyan gondolta? A kérdés lehetősége ellenben csábító, és talán mégis tudok neki segíti. Mindössze csak annyi az ára, hogy beleszívok egyet abba a nyomorult cigibe.
Hátra fordulok, ám járőrtársam még mindig a folyosón lehet, mert nem vár rám az ajtóban. Minden bátorságomat összeszedve fordulok vissza, lépek ismét Domonkos mellé és nyúlok lassan a kezében tartott szál felé.
- Megígéred, hogy válaszolsz, akármit kérdezek? - szólok halkan, miközben a cigit a hüvelyk- és mutatóujjam közé fogom.
Egészen kicsit szívok csak bele. Nem érzek semmi mást, csak az ingert, hogy köhögjek, amit meg is teszek. A cigi a padlóra hullik, ahogy én a mellkasomra tapasztom a tenyerem, és próbálok életben maradni. Egy közeli székre ülök le végül, rászorítva a korlátra próbálok levegő után kapni, ahogy a köhögés enyhül.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 11. 21:54 Ugrás a poszthoz

Amélia
Beszélgessünk!
Ruha

Halvány mosollyal az arcomon bólintok, ezzel igazat adva Améliának. Nem könnyű váltani, ha valamit elkezdtél, de a lehetőség valóban ott van. Ha pedig attól leszek majd boldog, hogy szakot váltok, akkor mindenképpen le kell majd győznöm a félelmeimet, és mást tanulni. Nem szabad, hogy a gyávaságom megakadályozzon abban, hogy szeressem azt, amivel majd keresni fogom a kenyerem. Pedig tudom, hogy nehéz lesz, hogy sok mindenben megakadályoztak már a félelmeimet, később pedig sokszor megbántam, hogy nem tettem meg valamit. Biztosan anya is félt, sőt, apa is, de én ezt sosem láttam rajtuk. A szüleimről kialakított idilli, gyermeki kép az, ami sokszor bátorít, ahonnan példát veszek.
Visszamosolygok barátnőmre, és arcomra hála is kiül.
- Köszönöm - bólintok aprót. Köszönetem félig a felajánlásának szól, féli pedig annak, hogy nem kezdett hegyibeszédbe arról, mennyire sajnál a szüleim miatt, és mennyire át tudja érezni, holott a legtöbben nem tudják. Sokkal többet jelent most nekem az, hogy látom rajta, tényleg segíteni szeretne nekem, még ha csak egy apró dologról is van szó. Érzem rajta, hogy mellettem akar lenni, ha nehéz valami. És bár még nem vagyunk olyan jóban, azt hiszem, ez egy sokkal mélyebb barátság lesz köztünk, mint elsőre látszott.
Aztán arcomról eltűnik a mosoly, ahogy egyre jobban belemegyünk a Hunor témába. A történet több darabját megismerve én is jobban kezdek aggódni a legjobb barátomért, pedig nem láttam eddig ennyire rossznak a helyzetet. Tudom, hogy nem könnyű neki, nem csak azokkal a problémákkal kell megküzdenie, amikkel a kortársainak. Ez még sem ad választ arra, miért volt annyire ingerült Amiéliával.
- Ugyan! Minden jogod megvan arra, hogy hőbörögj - nézek a szemébe együttérzően. - Ó! - Ez a reakcióm csupán a pontosítására, mert így picit világosabb azért. Talán pont azzal a személlyel van gondja?
Helyesnek tűnik a lány felvetése, bár szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak a sztereotípiák azok, amik összezavarják Hunor önmagáról kialakított képét. Vajon Amiélia tudja? Neki elmondta már? Ha nem, nem volna helyes, ha a lány tőlem tudná meg. Pedig biztosan jobban megértené Hunort. Ha tudná, nem lenne ennyire sértett. Talán nem.
- Mindig is utáltam a sztereotípiákat - morgom halkan. De aztán már kérdezek is: - Szerinted úgy érzi, ő rosszabb, mint az, akit megkedveltél? - nézek rá ismét. - Valahogy meg kéne neki mutatnunk, hogy szeretjük, úgy, ahogy van - dőlök hátra aztán én is. Összeráncolt szemöldökkel gondolkodom, mit mondhatnék Hunornak, és azon is, mivel tudnám kicsit megnyugtatni Améliát. Mert Hunor titkát nem mondhatom el. Azt neki kéne, nem?
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 12. 11:50 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ismét találkozunk
Ruha

Nem kicsit lep meg az ajánlata. Miért jó neki, ha kipróbálom? Nem értem meg, még akkor sem, amikor aztán mégis elveszem tőle a szálat. Még visszakérdezek, inkább biztosra szeretnék menni. Akkor legyen kétoldalú a alku. Azt mondjuk nem tudom, hogy mit kérdezzek tőle. Talán azt, hogy miért viselkedik velem úgy, ahogy? Talán belőle így jön ki a gyász. Az biztos, hogy nagyon mások vagyunk mi ketten. Lehet elég volna annyit kérdezni, hogy érzi most magát. Nekem ez a kérdés mindig segít.
Ellentétben a cigivel, amitől szörnyen köhögni kezdek csak. Domonkos nevetését meghallom ugyan, de nem tudok vele foglalkozni. Sokkal jobban izgat, hogy ne fulladjak meg. Ahogy leülök aztán, kicsit jobb lesz. Kicsit engedek a szorításomon, hogy ujjaim ne fájduljanak meg nagyon, de a kezemet nem engedem le. Továbbra is a korlátba kapaszkodva ülök, fejemet lehajtva próbálom rendezne a légzésemet. Csak a navinés hangját meghallva emelem fel a fejemet, s nézek rá, a köhögéstől könnyes szemekkel. Annyi erőm már van, hogy nézésembe belerejtsem a dühömet kijelentése és nevetése miatt. Mintha úgy érezné, rá nem vonatkoznak a szabályok, rágyújt újra, nekem pedig semmi ötletem mit kezdjek a sráccal.
Csak akkor állok fel, amikor már úgy érzem, minden erőmet visszanyertem a fulladozás után. Ismét közelebb megyek hozzá, mellé állok. Nem akarom azt érezni, hogy fölöttem van, mert ő áll én meg ülök. Nem vagyok azonban magas, ha felállok is fölém emelkedik, ha csak pár centivel is. Gondolkodás nélkül nyúlok a frissen meggyújtott csikk felé, el akarnám venni tőle, és ha nem húzza el, ki is veszem a kezéből. Azt nem tudnám megmondani, hogy kötelesség tudatból, vagy az egészsége megóvásának érdekében teszem-e. Na de mit kérdezzek?
- Hogyan tudnék segíteni Neked? - Megpróbálom elkapni a tekintetét. Még mindig nem tudom, miért akarok segíteni a fiúnak, de valami minden találkozásunkkor arra sarkall, hogy ki akarjam húzni a gödörből, hogy ragadjam meg a kezét, és ne engedjem el. A gond csak az, hogy ő nem akarja ezt.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 14. 15:28 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Nem akarom megijesztení a fiút, sem azt az érzést kelteni benne, hogy rossz helyen van. Egyszerűen csak figyelmeztetni szeretném, ha nem volna órája. No meg visszaküldeni a klubhelyiségébe, mielőtt másik prefektus talál rá és bünteti meg. Ha pedig az volt a terve, hogy takarodó után kóricál a folyosón, még jól is járt, mert ahelyett, hogy megbüntetné valaki, csak figyelmeztetem. Nem tűnik azonban rendbontónak, annak ellenére, hogy a könyvét pánikszerű gyorsasággal rakja el. Talán abban van valami? Igen, kicsit túlságosan is gyanakvó vagyok. De a diákok bármire képesek, nekem meg az a feladatom, hogy rend legyen a kastélyban. Bármennyire is tudom utálni néha.
A fiú biztosít róla, hogy nem tervezett a folyosón járkálni, így elengedem kicsit a szigorúnak szánt arckifejezést. Egyenesen fel is derülök, mikor megmondja, melyik házba is tartozik. A Levitától nem vagyunk messze, könnyen visszakísérem, és már mehetek is, nem kell váratnom tovább a járőrtársamat.
- De, tudom - mosolygok rá. - Én onnan jöttem. Amúgy Betti vagyok - nyújtom felé jobbomat, halkan nevetve. - Így elhagyhatjuk az "idegen lány" megszólítást - teszem hozzá aztán. - Szívesen visszakísérlek a szfinxig. De előbb szedd össze az elhullott lapokat - tanácsolom, és közelebb lépve el is kezdem összeszedni a könyv darabjaiat. Szépen sorba próbálom rakni a lapokat, hiszen nehéz egy olyan könyvet olvasni, aminek nem egymás után következnek a lapjai.
Jelvényemet továbbra is elfeledve hagyom a zsebemben. A fiúval azonban továbbra is úgy beszélek, mintha tudná, hogy egy prefektust kapott társaságul. Előbb vagy utóbb talán ki is derül majd a dolog.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2021. július 16. 17:44
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 14. 16:02 Ugrás a poszthoz

Karola
Pasik és miegymás
Ruha

Vöröslő arccal mosolygok Karolára, mosolyom pedig apró nevetésbe csak át, ahogy kijelenti, hogy örül nekünk. Lehajtom a fejem, kicsit zavarba jövök a megállapításától. Mintha kicsit jobban el is vörösödnék. Nem tudtam, hogy kívülről is látszik, hogyan érzek a fiú iránt, ez pedid kicsit kellemetlenül érint. Persze már tudom, hogy Elijah is ugyanúgy érez irántam, így semmi szégyellni való nincs a dologban. Jobban belegondolva még örülök is, hogy szobatársam cukinak tartja a párosunkat, hiszen ez megerősít abban, hogy mások szerint is jók vagyunk együtt. Tudom, a legfontosabb az, mi mit gondolunk, éy az én részemről biztos a dolog. Most már biztos.
Ismét felemelem a fejem, úgy avatom be félelmembe. A mosolyom eltűnik, láthatja az arcomra is kiülni a félelmet. Nem is akarom rejtegeni, hiszen ha nem vagyok őszonte, nem tud segíteni. Mégpedig kéne a segítség. Ilyenkor tud a legjobban hiányozni anya, amikor tanácsra lenne szükségem, amikor meg szeretném kérdezni, nekik mi volt a titkuk apával. Karola szavai azonban segítenek most, halványan ugyan, de vissza is tér a mosoly az arcomra.
- Azt hiszem, legjobban attól félek, hogy elveszítem őt - vallom be, és ismét lehajtom a fejem, talán zavaromban. - Nem akarok megint elveszíteni valakit, aki ennyire fontos nekem - folytatom halkan.
Nehezen engedek magamhoz közel bárkit, mert nagyon félek a veszteségtől. Azt érzem, nem tudnám elviselni, ha Elijah kikerülne az életemből. Olyan régen a részese, és nagyon szeretem, nem akarom elengedni. Azért is félek annyira, hogy valami olyat teszek, vagy mondok, amivel eltaszítom magamtól a fiút.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 15. 11:39 Ugrás a poszthoz

Móric
Megint rosszban
Ruha

Teljesen kivetkőzöm magamból, nem is figyelek arra, Móric milyen rondán köhög. Csak az érdekel, hogy megmondjam neki a magamét, hogy kiadjam magamból azt, ami egész héten nyomasztott. Gondolkodás nélkül borítom rá a dühömet, mindent, ami eszembe jut, mindent, ami fáj. Bele se gondolok, mekkora ereje van néhány szavamnak, hogy mennyire nem kéne kimondanom őket. Legalábbis nem itt és nem így kéne kimondanom őket. Mégis mondom, ráadásul igen nagy hangerővel, egyenesen a rellonos arcába. Ő pedig hallgat. Csak hallgatja a kifakadásomat, egy szó nélkül. Egészen addig, míg én ki nem fogyok a levegőből, mert aztán ő jön.
Tiszta düh ül az arcomon, és még karjaimat is összefonom mellkasom előtt durcásan. Nem szólok közbe, ahhoz túlságosan meglep. Meglep, hogy végül belőle is kitörnek a szavak, és meglep, hogy igaza van. Valóban nem kényszerített rá, hogy megigyam az italt, mégis megtettem, saját akaratomból. De azért igazán figyelhetett volna rám jobban, mikor tudta, hogy fogalmam sincs, mi az, amit a kezembe nyom!
Az ijedtség még mindig bennem van, dühömmé formálódva, másokra borítani pedig mindig könnyebb a dolgot. Móricra kenem az egészet, mert könnyebb így, mint magamban elrendezni. Mert nem tudom elrendezni, nem tudom hova tenni azt az egészet. Sosem voltam még részeg, és sosem gondoltam, hogy leszek valaha is. Aztán jött a sokk, ahogy megláttam a pánikba esett Améliát, és elszakadt bennem valami. Hordoztam az egész estét magamban, mert nem tudtam, hogyan és mit kezdjek vele. A legkönnyebb, de egyben legrosszabb megoldás mellett maradtam, hogy Móricra fogok mindent.
Ösztönösen hátrálok, ahogy felém lép, ahogy pedig karja lendül a fejem fölé, összébb húzom magam. Mindenképp magasabb nálam egy jó 20 centivel, most viszont sokkal nagyobbnak tűnik. Mosolya sem könnyít a helyzeten, megijeszt, bár nem tudom pontosan miért. Talán mert legbelül tudom, hogy igaza van. Kettőnk közül megint én vagyok az, aki pusztán indulatból szól, aki előítéletes, és nem a valóságról beszél. Megint ő az, akinek észhez kell térítenie. Most azonban dühösebb, vagy talán csalódottam vagyok, mint azon a bájitaltanon, nem tudom elengedni, hiába tudom, hogy igaza van.
- Talán ha gondolkodtál volna, akkor most nem haragudna rád - vágok közbe, és kihúzom magam, bár így is fölöttem van a fiú arca. Tudom, hogy Améliának is nehéz, látom rajta, de nem tudom, hogyan segítsek neki.
- Mire célzol azzal, hogy "hogy halandó lények"? - kérdezek végül sértetten, nem is törődve azzal, hogy meggyanusítottam, ellógott, mikor világosan látom rajta, hogy beteg. Arrébb lépek egyet, úgy állok mellé, ellépve a faltól. Így legalább már nem bámul az arcomba, nem szorít a falhoz.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 15. 12:52 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ismét találkozunk
Ruha

Nevetése egyértelműen dühít, de nem tudok tenni ellene, mert jobban foglalkoztat, hogy ismét kapjak levegőt. Aztán mikor végre oxigénhez jutok, felállok, mellé lépek ismét, és teszem fel a kérdésem. Most Domonkoson a sor, hogy beváltsa az alkunk rá eső felét. Hogy válaszoljon, bármit is kérdezek. Szavaim még engem is meglepnek kicsit, de nem vonom vissza őket, ott hagyom köztünk, válaszára várva. Nem vagyok benne biztos, hogy őszinte lesz velem, hiszen minden alkalommal világosan a tudtomra adja, hogy nincs szüksége segítségre. Én azonban önpusztító módon minden alkalommal segíteni akarok neki, annak ellenére is, hogy mintha megpróbálna magával rántani inkább.
Nem lep meg, hogy nem engedi elvenni a cigit, helyette karomat kapja el. Nem próbálom meg kihúzni a karom, csak megvárom, hogy ő engedje el. Helyette megállok vele szemben, feltartott kézzel, tekintetemet az övébe mélyesztve, és felteszem a kérdésemet. Lassan engedem le aztán a karomat, de csendben, várom a válaszát, annak ellenére is, hogy láthatóan zavarba jött. Aztán válaszol ám nem komolyan, így tőlem egy szemforgatást kap reakció képpen.
- Meghagyom neked, ha mindenképpen mérgezni akarod magad vele - szólalok meg aztán halkan. Nem hiszem, hogy sokat érnek majd szavaim, hiszen valószínűleg megkapta már az ehhez hasonló mondatokat már másoktól is. Amíg ő nem akar leszokni, addig úgysem fog, pláne nem az én szavaim hatására.
Kérdésére lehajtom a fejemet, én is elgondolkodom. Fogalmam sincs, miért akarok neki segíteni. Nem tudom, hogy miért érzem úgy, az én dolgom, hogy segítsek Domonkosnak, mégis akarok. Minden találkozásunkkor, akármennyire is meg tud bántani.
- Igazából én sem tudom - válaszolok, továbbra is a padlót kémlelve. - Talán csak azért, mert rokonszenves voltál, mikor először találkoztunk. -Felemelem a fejem, a szemébe nézek, így kiolvashatja tekintetemből, hogy őszintén beszélek. - Meg azért is, mert úgy érzem, én megtanultam együtt élni az engem ért veszteséggel - szólok szinte már suttogva.
Még mindig fáj, néha jobban, néha kevésbé, és fájni fog örökké. De tudok nevetni, tudok szeretni és sikerült újra közel engednem magamhoz másokat. Hosszú időbe telt, sok sírásba, küzdelembe, de azt hiszem, most jó helyen vagyok, és jól vagyok. Ha Domonkosra nézek azonban, csak a fájdalmat látom rajta, és összeszorul a szívem a gondolatra, hogy min mehet keresztül. Kicsit önmagamat látom benne, mikor nem akartam beszélni senkivel, mikor azt hittem, nincs tovább, és fogalmam sem volt, merre menjek, mit tegyek, hogy eltűnjön a sötétség.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 16. 18:07 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Kicsit sem zavar, hogy nem ismer, hiszen én sem ismerem őt. Napközben segít az egyenruha, de esténként, amikor már a legtöbben átöltöznek, semmi nincs, ami megmondja, ki melyik házhoz tartozik. Az új diákok közül nem ismerek sokat, maximum arcról, és úgy is főleg a levitásokat. A velem szemben álló fiú azonban nem ismerős. Csak mosolyogva megrázom a fejem, jelezve, hogy nem haragszom, bemutatkozására pedig csak bólintok egy aprót.
- Én is örvendek - mosolygok rá.
Mellé guggolok, és segítek neki összeszedni a széthullott könyvet. Ketten gyorsak vagyunk, s mire a pálcámért nyúlnék már a kezünkben vannak a lapok. Feltápászkodom, és mosolyogva nyújtom át neki az én kezemben pihenő lapokat. Ha sikerült volna azokat sorba tennünk, felajánlanám neki, hogy megragasztom, így azonban csak hagyom, hogy eltegye. A röhögő portrét figyelmen kívül hagyom, hiszen hozzászoktam már, hogy a kastély falain lakó alakok nem mindig a legkedvesebbek. Ha nem szemtől szemben piszkálják az embert, akkor az pletykákat terjesztik mindenkiről, esetleg egymással veszekednek. Valószínűleg unatkoznának a keretükben egész nap a drámák nélkül.
Bólintok, és el is indulok visszafele, mutatva az utat. Kérdése azonban nagyon meglep, így ismét megtorpanok. Nem értem meg, miért érdekes neki, hogy egy prefektus a folyosón járkál éjszaka. Még az elsősöknek is tudniuk kell annyit, mi a rendszer a kastélyban.
- Ezt hogy érted? - fordulok felé értetlenül, és teljesen gyanútlanul, hogy a hiba igazából nálam rejlik.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. július 19. 11:21 Ugrás a poszthoz

Zalán
Útbaigazítok egy gólyát
Ruha

Óvatosan szedem össze a lapokat, hiszen látszik, hogy régi könyvből valóak. Az sosem baj viszont, számomra egy szétesett, régi könyvnek sokkal nagyobb értéke van, mint egy tökéletes kötésű új darabnak. Az illata is teljesen más. Hallottam már olyat, aki szerint egy régi könyvnek állot szaga van, de szerintem csak a történelem és a megélt pillanatok érződnek egy ilyen köteten. Vigyázni kell azonban rájuk nagyon, ez tény, de együtt érzek Zalánnal, hiszen én is hordok néha magamnál ilyen régi könyveket. Bármelyik pillanatban széteshetnek, akár az ember táskájában is, és nincs annál rosszabb, mint mikor összegyűrődik egy ilyen régi papír, merthogy akkor rögtön el is tud szakadni.
A könyv lapjait egyberendezve adom vissza a fiúnak, hogy aztán barátságosan rámosolyogjak, és már indulunk is a Levita felé. Nem sokat haladunk azonban, mert kérdése megdöbbent. Nagyon hülyének nézhet, hogy visszakérdezek, én viszont nem látom át a helyzetet. Prefektusként miért lenne bajom abból, ha a folyosón vagyok járőrözés közben? Eddig én nem járkáltam, éppen csak most indultam, bár ezt ő nem tudhatja.
- Én járőrözöm ma este, akkor nem tilos a folyosón lennem - válaszolok, bár az megint meglep, hogy csak egy kicsit is kinézné belőlem, hogy tanár vagyok. - De nem vagyok tanár - nevetek fel végül, kissé kínosan.
Látom rajta, hogy zavarba jött, szeretném valahogy megnyugtatni, ám nem tudom mivel. Inkább csak tovább indulok, arcomra pedig visszakerül a barátságos mosoly.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes hozzászólása (92 darab)

Oldalak: « 1 2 3 [4] Fel