31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes hozzászólása (92 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Le
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. július 29. 00:27 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

Csak a testem van a kis erdei faházban, az agyam meg valahol teljesen máshol. Gondolatban messze, Nagy-Britanniában járok, valamikor a 19. század végén. Fejemben éppen egy átok által ketté törött fa reccsenése hangzik. A hanghoz viszont valami más is társul. Valami sokkal hangosabb, élethűbb. Beletelik pár másodpercbe, míg rájövök, hogy az a hang bizony nem a fejemben szólt, hanem a valóságban. Visszatérek a jelenbe, és lassan felemelem a fejem. A létra nagyokat reccsenve küzd, hogy meg tudja tartani azt aki éppen igyekszik fel rajta. Az ajtóban egy szőke kobak jelenik meg, majd lassan a hozzá tartozó test is. A fiú szörnyen ismerősnek tűnik, de nem jut eszembe honnan.
- Szia - válaszolok a biccentésre csendesen.
Majd ismét a papíromra nézek, és folytatom az írást. Nem úgy tűnik, mint aki beszélgetni kíván, így nem is zargatom. Eltelik 5-10 perc, míg csenben ülünk egymás mellett, és mindenki csinálja a maga dolgát. A gondolataimat azonban nem tudom teljesen visszafordítani az íródó történetemre, és visszakalauzolni Skóciába. Egyre csak azon gondolkodom, ki lehet a srác, miért annyira ismerős. Persze ebben a kastélyban éjjel-nappal össze vagyunk zárva, így könnyedén meglehet, hogy elmentünk már egymás mellett, egymás mellett ültünk reggelinél, közösen várakoztunk egy tanárra. De nem. Egyik szituációra sem emlékszem, ahol ez a szőkeség lett volna mellettem. Talán levitás és a klubhelyiségben találkoztunk. Igen, ez már ismerősebb. Hogy is hívják? Mintha valami "T" betűs neve lenne. Tomi? Vagy Tivadar? Nem, nem, valami más volt. Teó! Ez az!
Ekkor, mint villám hasít belém a felismerés. Természetesen hozzám is eljutott a hír, hogy a múlt nyáron elvesztettünk egy levitást. A gyomrom egészen apróra szűkül össze, ahogy rájövök, hogy ez a fiú bizony Teó egyedül maradt ikertestére. Pár percig csak ülök ott, a szemem sarkából a srácot figyelem. Nem ismertem nagyon a testvérét, de emlékszem, egyszer kisegített egy házi dolgozatban, mikor elakadtam azzal. Mindig nagyon kedvesen mosolygott mindenkire, és akik ismerték, igen bátornak is mondták.
Hirtelen felállok. Lassan leteszem a holmimat, és óvatosan a fiú mellé sétálok.
- Szia - köszönök rá ismét, most már beszélgetés indító jelleggel. Intek is egyet, hogy felfedezzen, ha esetleg nem hallana a zenétől. - Én Betti vagyok, levitás másodéves. És te? - kérdezősködöm csak, hogy ne a semmiből induljunk. De aztán rátérek a lényegre, mert úgy érzem, nincs értelme tovább hárítani. - Te vagy Teó testvére, igaz? - próbálok tapintatos lenni, de egy ilyen téma nehéz, akárhonnan közelíti is meg az ember. Ha pedig valaki tudja, mi a gyász, az én vagyok. Na meg sokan mások is ebben az iskolában. A varázslótársadalomnak sajnos sok veszteséggel kellett szembenéznie az idők során, és még most sem teljesen veszélytelen mágiával élni, még ha most már nem is a mugliktól kell félnünk. Abban reménykedem, hogy tudok beszélni a fiúval, és esetleg tudok segíteni neki. Talán egy másik diák jobb hallgatóság, mint egy terapeuta.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. augusztus 4. 03:08 Ugrás a poszthoz

Szellemtanosok
Let's get scared!
Ruha

A tanulmányi- és osztálykirándulások sosem voltak a kedvenceim. Ez talán betudható annak, hogy a társaságból erősen kilógtam, és nem is mertem közel kerülni hozzájuk, hiszen nem voltam teljesen ura még a mágiámnak, és érzelmileg sem voltam éppen a toppon azokban az időkben. Erre a kirándulásra viszont most magamtól jelentkeztem, hiszen nem ülhetek csak a könyvtárban az elkövetkezendő években.
Beletömök még egy kardigánt, majd összehúzom a sporttáska cipzárját. A legtöbb holmit már előző este bepakoltam, csak ez az egy darab maradt csak ki. egészen korán ébredtem. Nem is igazán az izgalomtól, inkább az izgulástól. Kisebb gyomorgörccsel keltem, és vagy egy tíz percig csak ültem az ágyon, és a kirándulás lehetséges kimenetelein gondolkodtam.Aztán valahogy - ki tudja hogyan? - sikerült kikászálódnom, és rávenni magam, hogy jó lesz ez a dolog. Valamiképpen. Csak még nem tudom miképp.
A szoba közepén állva még utoljára átveszem a fejemben a listát, hogy mindent bepakoltam-e. Felidézek minden pillanatot, és egy-egy dolgot még ellenőrzök is, nehogy véletlenül itt maradjon. Majd a fejemre teszem a napszemüvegemet, és a sporttáskám felkapva kilépek az ajtón. Egyelőre egyedül indulok lefelé a kapuhoz, és azon gondolkozom, vajon kivel fogok ott találkozni. Senki sem említette, hogy tervezne jönni a kirándulásra.
Lassan ballagok lefelé a lépcsőn, és hasonló tempóban csoszogok a tanárnő felé. Talán a félelmem az, ami ennyire visszahúz, ami miatt nem tudom elengedni magam. Veszek egy nagy levegőt, és lassan kifújom, hogy megnyugodjak kicsit. Olyasmikkel próbálom magam nyugtatni mint: A legtöbb szellem egész barátságos; vagy: Biztos minden rendben lesz. Na, majd meglátjuk.
- Jó reggelt! - lépek végül oda a gyülekezőkhöz, holott megfordul a fejemben, hogy inkább mégsem megyek el. De aztán győzött a kíváncsiság és a tudásszomj. Majd amint meglátom a tanárnő kezében a névsort, rögtön mondom is a nevemet: - Harmat Bettina, Levita, második - diktálom a már jól begyakorolt formát. Nézem, ahogy nevem pirosból feketébe fordul, majd arrébb lépek.
A táskámat ledobom egy üres helyre, és a felállított asztalkához lépek, hogy izgulásomat evésbe fojtsam. A tekintetem átsiklik a középen fekvő, kopott esernyőn. A látvány viszont nem segít rajtam, csak még apróbbra húzza a a gyomromat. Évek óta nem utaztam zsupszkulccsal, és az utolsó emlékem nem szép a dologról. Kezemben egy sütivel letelepedek a táskámra, és ott ülve figyelem tovább az érkezőket.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. augusztus 6. 21:29
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. augusztus 5. 01:18 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

A kezem lassan mozog, egyszer az egyik csillagképen pihen meg, máskor egy másikon. A mesterséges fények hiányában minden kép tökéletesen kirajzolódik. A történetek pedig csak úgy ömlenek belőlem.
 - Hát igen. A görög istenek nem a kegyelmességükről voltak híresek. Prométheuszt például egy sziklához láncolták háromezer évre. -  húzom el a számat.
Bizony, egyik történetben sem olvastam még, hogy Zeus puszta jókedvből megkegyelmezett volna egy bűnösnek. Pedig nem egy mítoszt olvastam. Egy időben teljesen belefeledkeztem a görögök történeteibe. A mai napig magával ragad a dok kölünféle mitológiai lény, a hőstettekről szóló legendák, az isteneik világa. A híresebb történetekbe persze többször is belefutottam, mint például Prométheusz legendájába. Most azonban nem firtatom nagyon. Nem szeretném halálra untatni szegény Zinát. Ami engem lenyűgöz, az másoknak általában unalmas. Na meg nem azért vagyunk itt, hogy álomba ringassam a füvön fekve.
 - Ezzel egyetértek - felelek kis hallgatás után.
Majd szememmel végigkövetem barátnőm kezét, ahogy megsimítja a csillagokat. Akaratlanul is elmosolyodom a jelenetre. Majd oldalra fordítom a fejem, hogy jobban lássam a lány arcát, miközben beszél. Tekintetemet ismét a csillagokra fordítva gondolkodom pár pillanatig a kérdésen. Teljesen jogos a feltevés, és nem látom okát, miért ne lenne igaza. Fejemben azonban a történetek között kutatok, olyanokat keresve, amelyek jobban leírták a nimfák létét.
 - A görög történetekben nem. A történetek szerint nimfák mindnehol élnek. Az erdőkben,  vizekben, a kövekben. Ők a természet legfőbb jelképei - a válasz hirtelen jut eszembe, és kapok is az alkalmon, okoskodom. Nem mintha eddig nem ezt tettem volna. A szám sarkába még egy büszke mosoly is megbújik. - Remélem nem untatlak halálra ezekkel - nézek ismét a mellettem heverő rellonosra. Nem egyszer kaptam már meg innen, onnan, hogy fogjam be a számat, mert senkit nem érdekel, amiről papolok. Ennek ellenére, én mindig megragadom az alkalmat arra, hogy valamit én tudjak a legjobban. Ilyenkor pedig képes vagyok egy egész bibliát elmesélni.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. augusztus 5. 23:41 Ugrás a poszthoz

Polli
Szerelmes levél
Ruha

Felnevetek a lány mondatára.
- Hát igen, azt én is - rémlenek hasonló sorok valahonnan, így nagyon remélem, hogy csak összetévesztem egy hasonló romantikus szöveggel a sorokat, és nem olvastam őket valamelyik regényben. Nem vetne jó fényt hősszerelmes barátunkra, ha egy könyvből másolta volna szerelmes szavait.
Én igazán romantikus alkat vagyok, és mindig aranyosnak találom az ilyen bókokat, de azért a Titkos Hódolónk levele nekem is sok egy kicsit. A csöpögős szavak inkább arra késztetnek, hogy kínosan érezzem magam, minthogy elolvadjak a meghatottságtól.
- Ó, szóval barna? - mosolygok a mellettem álló lányra. - Nekem szőkének tűnik - kicsit hozzá is érek egy tincséhez, mintha jobban meg akarnám nézni azt. Remélem nem veszi zokon a dolgot, hiszen csak baráti heccelődésnek szánom. Ezzel magamat is meglepve. Mindig visszafogottan, félénken közeledek másokhoz, most viszont - talán mert már van egy közös titkunk - úgy érzem, mintha már nem idegenek lennénk. - De a szemed azért kék, ugye?  - kérdezem, nehogy azt is rosszul raktározzam el magamnak. - Vagy az türkiz? - kérdésemet pimaszul felvont szemöldökömmel támogatom meg. Aztán viszont el is nevetem magam a dolgon. - Ha te azt mondod, hogy barna vagy, akkor az úgy is van! - mondom neki kedvesen.
Majd ismét ránézek, és kicsit összeráncolom a homlokom, ahogy próbálok lépést tartani a kérdéseivel. Ha jól veszem ki, egészen hasonlóan képzeltük el a Titkos Hódolót. A kicsi, vézna, régies alakot tökéletesen el tudom képzelni, ahogyan egy sarokban, az asztal fölé görnyedve írja a levelet. Ha viszont egy nagy darab, izmos, mondjuk egy kviddicses lenne a levél írója, nagyon nagyon nevetnék.
- Ó, nem! Félre értettél. Csak azt mondom, lehet, hogy ismerem, mivel igazából nem tudjuk, hogyan néz ki, és hányadikos. Lehetséges, hogy egy évfolyamra járok vele, de nem tudom pontosan, hogy ki az. Az írása sem ismerős - rázom meg a fejem. Aztán a szemem felcsillan, és Pollira nézek. - Az is lehet, hogy Dorottya már ötödéves, vagy még idősebb, a Hódoló meg elsős, vagy másodikos - arcomra amolyan "micsoda csavar" arckifejezés ül ki.
Szemeimet a lapra szegezem, és figyelem, ahogy az eridonos próbálja visszahajtani eredeti formájára. Egy darabig nézem a kezét, majd az arcára vándorol a tekintetem. Kinyújtott nyelvén pedig el is mosolyodom.
- Segítsek? - nem mintha úgy látnám, neki nem megy, de talán ketten mégis többre megyünk. Na meg mindkettőnk érdeke, hogy se a Hódoló, se Dorottya ne tudja meg, hogy valaha is ittjártunk.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. augusztus 6. 00:26 Ugrás a poszthoz

Thomas
Betévedek az antikvitásba
Ruha

Nem vagyok csúfolódós alkat, nem áll szándékomban kinevetni a fiút. Most is inkább a helyzet abszurdumán nevetek, mint rajta. Azért számomra is nagy megkönnyebbülés, hogy nem engem bámult így meg, hanem a ruhámat. amire azt hitte, hogy díszítés. Végiggondolva nagyon furcsa az egész, és egy pár pillanatig nem is tudom abbahagyni a nevetést. Majd szusszanva egyet megejtek egy bemutatkozást. Ennek végébe azonban bele is pirulok, Thomas reakciója miatt. Enyhén megleptem azzal, hogy megelőztem a bemutatkozásban, és talán kicsit zavarba is hoztam. Ha viszont ő nem is, én biztosan zavarba jövök. Ismér megcsavarom azt a kontyomból kilógó tincset, amit az imént már megpiszkáltam egyszer.
- Öhm... Én is - mosolyodom el, amint rájövök, hogy mi lenne a teendő, illetve mit kéne válaszolnom erre. - Nem akartalak bemutatni így magadnak - nevetek fel kínosan. Ám ezzel a kis jelenettel már mindkettőnknek van oka zavarba jönni a másik előtt. Úgy döntök, inkább kezdjünk tisztalappal, és témát váltok.
- Nagyon aranyos - dicsérem meg a kutyust, miután gazdája kiáradozta magát róla. - Olyan rendesen hagyta magát megsimogatni - mosolygok - Nagyon szeretem az állatokat. Én is gondolkodtam rajta, hogy befogadok egy macskát. Vagy akár egy kutyust is, csak nem tudom, az mennyire férne el a hálótermünkben. De akár valami mágikus állatkát is szívesen beszereznék. Nagyon érdekes lehet minden nap megfigyelni, hogyan viselkedik a házikedvenced. Akár mágikus, akár nem. - kisebb beszédem igazolja, hogy tényleg szeretem a mindenféle kis lényeket. Már amikor kicsi voltam, apa sokat mesélt a különféle lényekről. A kentaurokról, a sárkányokról meg a sellőkről. De olyanokról is mint a főnix, a golymók vagy a furkász. Magizoológus révén sokat tudott a mindenféle állatokról és lényekről.
Thomas kérdésére körbejáratom szemem az üzletben, s végül megállapodom a mellettünk álló polcon.
- Csak nézelődni jöttem be - felelek végül. - De ez a dobozka nagyon megtetszett - leveszem a polcról a díszes tárgyat, melyet az imént nézegettem, és megint kipattintom aranyozott csatját. - Igazából még nem néztem körbe nagyon. Annyi szép dolog van itt! - csillan fel a szemem, ahogy megakad egy hegedűművészt ábrázoló szobrocskán. - Meg az a gyertyatartó is tetszik - utólag jut eszembe a tárgy, és bele is pirulok a gondolatába, hogy esetleg tönkretettem.
A festett dobozkát visszahelyezem a polcra, és kezembe veszek egy másikat. Az egyik alsó polcon pihen a fából faragott tárgy. Mind a sarkai, mind az oldalai és a fedele is ki vannak faragva. A domborművek táncosokat és hangjegyeket ábrázolnak. Óvatosan elfordítom az apró kulcsot a zárban, és bár sejtem mi fog történni ha felemelem a tetejét, mégis eltátom a számat. A megbűvölt zenedobozban egy balerina táncol a halk, lágy zenére. De nem ám csak forog, mint azok, amiket a mugli vásárokon láttam. A kis fa-táncosnő ide-oda ugrál a dobozban, karjai és lábai pedig olyan karcsúsággal mozognak, mint egy igaz táncosnőnek.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. augusztus 17. 18:57
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. augusztus 6. 22:29 Ugrás a poszthoz

Szellemtanosok
Let's get scared!
Ruha

Kezemben forgatom a csokis muffint. Máskor azonnal betömném, a gyomrom viszont jelenleg dióméterű, és egy falat sem megy le a torkomon. Szemeimet egy kövön pihentetem, és a rajta mászókáló hangyákat nézem. Csak szemem sarkából látom az érkezőket. Harapok egyet a péksütibe, majd felnézek, mivel meghallom Bajnóczi tanárnő köszönését. Félig a tanárok felé fordulva motyogok egy "jó reggelt" félét, majd az iskola felé fordulok. Egy idősebb srác lép ki rajta, akit nem ismerek, így inkább visszatérek a hangyákhoz. Egészen addig sikerül gondolataimba merülve üldögélnem ott, míg meg nem üti fülemet egy ismerős hang. A hang irányába fordulok, és széles mosoly terül el az arcomon, ahogy meglátom háztársamat.
- Nahát! Mégis eljöttél? - kérdezek rá a teljesen nyilvánvaló tényre. Közben pedig feltápászkodom a táskámról, és a vállamra véve azt, Hunorhoz sétálok. - Mi vett rá, hogy mégis elgyere? - a kérdés félig-meddig költői, hiszen pontosan emlékszem, hogy pár nappal ezelőtt én könyörögtem neki, hogy jelentkezzen ő is. Gondoltam sokkal jobb lesz, ha van ott valaki, akit ismerek. Kicsit talán hecceltem is, hogy úgysem mer eljönni. Bár én sem vagyok éppen a bátorság mintaképe. - Azért örülök, hogy eljöttél. Így legalább ismerek valakit - mosolygok rá. Komolyan gondolom a szavaimat. Ám nem marad időnk sokat beszélgetni, mert Poulain hangja felcsendül valahonnan mögülem.
Kicsit félre állok, nehogy az életre kelt asztal el találjon ütni. Majd hatalmas gombóccal a torkomban elindulok az esernyő fele. Egyik kezemmel a táskámat ragadom meg, nehogy elveszítsem; másikkal pedig az esernyő egyik szélét. Becsukom a szemem, és felkészülök az indulásra. Három, kettő, egy... És a gyomromat mintha kirántanák a helyéről.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. augusztus 7. 13:24 Ugrás a poszthoz

Szellemtanosok
Irány Spanyolország!
Ruha

A gyomromat mintha kitépnék a helyéről, és azzal rángatnának. A szememet szorosan behunyom, és míg egyik kezemmel a táskám pántját szorítom, addig másik kezem az esernyőbe kapaszkodva fehérednek ki. Fogaimat is szorosan összezárom, nehogy sikítsak. Majd a professzor jelzésére lefejtem ujjaimat a zsupszkulcsról, és próbálok előzetes utasításának eleget tenni, taposni a levegőt. Most már a szememet is kinyitom, hogy lássam hová érkezem. A taposás viszont nem sikerül a tökéletesen, inkább kétségbeesett kalimpálásnak hat, ahogy ereszkedem a föld felé. Az izgalmam nem múlt el, talán ennek hatása az, hogy lentről olyan látványt nyújthatok, mint aki éppen repülni tanul. Hiába próbálkozom tehát, nem sikerül a két lábamra érkeznem. Helyette térdeim és tenyereim csapódnak a talajba.
Rögtön a hátamra fordulok, és elfekszem a földön. Pár pillanatig ott is maradok, majd lassan feltápászkodom. Összeszedem a holmimat, amit eséskor sikerül elejtenem, majd körbe nézek. Idősebb diákoknak sikerült talpra érkezniük, és egészen jól vannak látszólag, ám vannak többen, akik hasukat fogva, vagy a földön fekve próbálják kiheverni az utazást. Én sem vagyok még jól, a gyomrom mintha fel-le ugrálna odabent. Előhalászom a kulacsomat, és beleiszom a szörpbe, amit még a Levita konyhájában raktam el. Próbálom kitalálni, vajon hol lehetünk. Itt még sötét van, ami azt jelenti, hogy az esernyőnk jó messzire röpített minket a Bagolykőtől.
A tanárnő kezét követve felnézek a dombra. Ha eddig nem is a szellemektől féltem, most már azoktól is tartok egy csöppet. A ház lepukkant külseje teljes mértékben tükrözte, vajon mi lehet belül. Nem is tudom mire számítottam egy szellemtan kiránduláson. Ám a kiváncsiságom most is győz, és ahelyett, hogy földbegyökerezett lábbal állnék, lassan elindulok Poulain professzor után. Szememmel közben Hunort keresem, hiszen mégis csak kellemesebb a kirándulás, ha nem egyedül kell rettegnie az embernek.
A kis házba belépve nem egy komfortos szállásra találunk. Kénytelen leszek viszont megbarátkozni a helyzettel, nem lesz más választásom. Kényelemhez szokott városi gyerek vagyok, és míg a szüleim velünk voltak, a testvéreim még kicsik voltak, így nem nagyon jártunk kempingezni.
Kicsit félre húzódom az ajtóból, és meg is látom Hunort, aki nem sokkal utánam lép be.
- Most már én is kezdek félni - suttogom neki halkan.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. augusztus 7. 14:02 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

Egy darabig csak ülök még a helyemen, és figyelem a fiút. Próbálom megformálni a fejemben a szavakat, hogy kicsit könnyebb legyen. Nem tudom, hogyan tudnék hozzá finoman és kedves közeledni. Mindenki másképp dolgozza fel a gyászt, a veszteséget, így arra sem támaszkodhatok, hogy nekem van már “tapasztalatom”. Végül lassan felállok és mellé lépek. Egy bemutatkozással kezdeni talán a legegyszerűbb és a legjobb, hiszen így legalább a másik nevét tudjuk.
A fiú erőteljes reakciójára viszont kicsit visszahőkölök, és hátra is lépek egyet. Hát ez nehezebbnek ígérkezik, mint gondoltam.
 - Én csak… - motyogom - Én csak annyit akartam mondani, hogy részvétem - makogom. - Nem… Nem akartalak megzavarni - felnézek a falra, oda ahol Domonkos nézte. Rögtön megértem a helyzetet. - Ezeket a testvéreddel rajzoltátok? - kérdezem halkan. Nekem mindig segít, ha szép emlékeket idézek fel. Nem akarok én tapintatlan lenni, és remélem ő sem érzi azt, hogy illetlen vagyok. - Nagyon érdekesek. Bár nekem nem mondanak semmit - hangom egészen halk. Próbálom kicsit meglágyítani a fiút, hiszen nem sikerült nyugodtan indítanunk.
Szememet vágigjáratom a falra rajzolt ábrákon. Egy korona, csillagok és hangjegyek. Hogy mit takarnak a képek, azt egyedül Domonkos tudhatja. Illetve Teó. A torkom összeszorul, ahogy megpróbálom elképzelni a mellettem álló fiú helyzetét. Ám hiába is próbálkoznék, nem tudom. Elveszíteni valakit olyan, mintha kitépnék egy részedet. Egy elvesztett szeretteddel egy részed is meghal. Örökre. Mindaz, amit az elveszített ember - vagy akár állat - jelentett neked, amit előhozott belőled, elvész, meghal. Az ikrek között pedig olyan kapcsolat van, amit más nemért. Egy ikertestvért elveszíteni olyan lehet, mintha az egyik feled halt volna meg vele együtt.
 - Én a szüleimet veszítettem el - hajtom le a fejem. - De ennek már pár éve. Mondjuk attól nem fáj kevésbé - teszem hozzá. - De megtanultam együtt élni a dologgal. Viszont el sem tudom képzelni, te min mész keresztül - ismét a fiúra nézek. Próbálok szemkontaktust teremteni. Ám a helyzet kezd számomra is egyre nehezebb lenni. Szemem sarkában könnyek gyűlnek, ahogy visszagondolok arra a napra, mikor az az auror, megjelent a házunknál, és elmondtam hogy nem jártak sikerrel a keresésben. Nem találták meg őket.
Óvatosan megtörlöm a szemem, és veszek egy nagy levegőt. Kifújni viszont kicsit szaggatottan sikerül. Szemem ismét a falra téved. Alaposan megvizsgálom az alakokat. Azokat is, amiket Domonkosék rajzoltak, meg azokat is, amik másokhoz tartoznak. Szerelmesek monogramjai tömegével. Vajon ezek a párok együtt vannak-e még? Vagy évek óta nem is hallottak egymásról? A veszteség, a múlandóság gondolata elteríti az agyamat. A térdeim megremegnek. Úgy döntök, inkább leülök. Visszalépek hát a babzsákon, és onnan figyelem tovább a szőke srácot.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. október 4. 13:59
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. augusztus 17. 18:56 Ugrás a poszthoz

Thomas
Betévedek az antikvitásba
Ruha

Megkönnyebbülve nyugtázom, hogy Thomas elengedte a bemutatkozás dolgot, így én is tovább lépek. Mosolyogva hallgatom, ahogy a kutyájáról mesél. Apa sokat áradozott otthon a különböző bestiákról. Mindig csodáltam, hogyan tudnak az emberi kötődni egy-egy állathoz. Bár ki ne szeretne egy ilyen édes kutyust? Az ajtó felé bámulok, így az üvegen keresztül pont látom Herceget.
- Hát nem is tudom - gondolkodom el. - Akár csak egy törpegolymókot. Vagy egy augury-t. De egy kneazle is nagyon érdekel - a másik kérdés az, hogy Eliana milyen állatot engedne be a házba. Ő sosem volt oda az állatokért, a mágikus lények pedig kifejezetten antipatikusak neki. Ám én bízom a meggyőző erőmben. - Elsőre viszont maradnék egy sima cicánál. Azzal nincs annyi kockázat, mint egy mágikus lénnyel. A tanulás mellett pedig nem is lenne időm nagyon nevelgetni egy kneazle-t - lelkem mélyén azonban nem tettem még le teljesen bojtosfarkú állatkáról. A nevelése persze nagy kihívást jelentene, de nem ez az, ami visszahúz. Nem lenne szerencsés, ha esetleg megtámadna valakit a klubhelyiségben, vagy kiszökve a Levitából elkóborolna a folyosókon, és ki tudja mit művelne. - Hű, olyat még csak képeken láttam. Olvastam egy könyvet az elemi mágiáról - magyarázom. Talán családi, hogy így le tudnak kötni a bestiák. Anyám író volt elsősorban, de sokat foglalkozott állatokkal és bestiákkal is. Még könyvet is akart írni róluk.
- Mindig megnéztem a kirakatot, de sose jutott eszembe bejönni. Először most is csak Herceget akartam megsimogatni - mosolyodom el. - Bár mindig érdekeltek a régi dolgokat.
A kezemben tartott zenedobozra nézek, és tátott szájjal figyelem a táncos mozdulatait.
- Hűha! - szólalok meg én is. A dobozból lágy dallam szól, majd mikor elhallgat, a táncosnő is megáll, és leül a doboz aljára. Majd egy másik dallam csendül fel, és a balerina újra táncolni kezd. - Ez gyönyörű! - szólalok meg, miután a faragott táncos ismét megáll. Óvatosan becsukom a dobozt. - Vajon kié lehetett régen? - mindig belegondolok, vajon ki száz éve ki tartotta a kezében a tárgyat, amit most én szorongatok, vagy ki aludt abban a szobában, amiben most én szunyókálok. Érdekes elképzelni, hogy valaki száz vagy kétszáz éve pont ugyan úgy járkált az utcákon, mint ahogyan én most, közben pedig mégis mennyire máshogyan látta a világot.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. szeptember 19. 22:01 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

- Koncentrálj erősen! - pálcámat kezemben tartva ücsörgök egy széken, és figyelem, ahogy szegény elsős háztársam küzd a feladatával. Az átváltoztatástan az egyik kedvencem, így mikor Tami megkért, segítsek neki felkészülni a vizsgára, örömmel igent mondtam neki. Na meg addig sem a sajátomon izgulok. Az elsőssel az étkezés alkalmával ismerkedtünk meg, mikor egymás mellé keveredtünk, és beszélgetni kezdtünk. - Képzeld el, hogy megváltozik a színe - tanácsolom neki. Egy fehér lepedőt szereztem, azt próbálja átszínezni a lány. A tavalyi vizsgán ezt a bűbájt kellett bemutatnunk, gondoltam ezzel a legérdemesebb kezdeni.
Sosem tanítottam még senkit semmire. Nem is kicsit izgultam ma reggel, nehogy érthetetlen rébuszokban sikerüljön magyaráznom Tamarának. Szerencsére eddig jól haladunk, és ahogy reméltem, a tanulószoba is csendes. Rajtunk kívül egy idősebb srác, és egy navinés lány - akit órákról ismerek - ülnek a teremben. Ők is csendesen tanulgatnak csak, így nem zavarjuk egymást.
- Milyen színűre szeretnéd változtatni? - kérdezem, mikor a második próbálkozás után is fehér marad a lepedő. Egyáltalán nem az ügyetlenségére utal a dolog, hiszen az átváltoztatástan nehéz tárgy. Mikor a tavalyi vizsgára készültem, még a kezem is remegett, és egy óráig nem sikerült beszíneznem a poharat, amin gyakoroltam. - Próbáljuk meg egyszerre, jó? - az ötlet hirtelen jut eszembe, de rögtön fel is pattanok, megragadva pálcámat. Talán könnyebb lesz Taminak a dolog, ha én is a saját lepedőmre koncentrálok, és nem érzi a tekintetem a hátán. Egy erőteljes mozdulattal letépek egy darabot a már eddig is szakadt lepedőből, és lerakom magam elé az asztalra. - Készen állsz? - kérdezem, pálcámat a fehér anyagdarabra szegezve. Fejemben élénken megjelenik a piros szín, amit a lepedődarabra akarok varázsolni. Megvárom háztársam válaszát, majd ha készen áll, kimondom a varázsigét.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. szeptember 27. 00:07 Ugrás a poszthoz

Neszta
Valahol egy kávézóban
Ruha

Táskámat szorongatva lépek be a mugliüzlet ajtaján. Nagyon rég láttam Nesztát. Azóta mindketten sokat változtunk. Kisgyerekek voltunk még, mikor barátok lettünk, ki tudja, megtaláljuk-e még a közös hangot. Annak viszont, hogy a találkozás ötlete felmerült, nagyon örültem. Régen nem hallottam a lány felől, csak nagy ritkán küldtünk baglyot egymásnak. Az ajtóban megállva körüljáratom a szemem barátnőm után kutatva. Azonban nem látom sehol, így feltételezve, hogy én voltam a gyorsabb, leülök egy két fős asztalhoz, hogy ott várjak tovább. A hozzám lépő fiatal pincérlánytól rendelek egy cappuccinot és egy brownie-t, majd visszafordulok az ajtó felé, hogy lássam, ha Neszta belép. Kezeim még mindig táskámra szorulnak. Torkomban is egy kisebb gombóc növekszik. Nincs sok okom izgulni, de ennyi idő után újra látni egy régi ismerőst... mindig nehéz. Jövőre azonban Neszta is a Bagolykőbe érkezik, így mindketten idejét láttuk a találkozásnak. Jobb így, mint a folyosón összefutni, vagy csak elmenni egymás mellett. Így viszont lesz alkalmunk mindent megtárgyalni, tulajdonképpen újra összeismerkedni.
Egyre izgatottabban várok, közben pedig kihozzák a rendelésem. Beleiszom a kávéba, és amint lenyalom a habot a számról, meg is látom a belépő Nesztát. Kissé hevesen pattanok fel, mert az asztalon kilöttyen az ital, de így legalább észrevesz a lány. A biztonság kedvéért intek is neki, hogy biztos megtaláljon. Mosolyogva köszöntöm, és mikor ideér hozzám, egy ölelést is kap tőlem. Leülök és rögtön túl is esem a sablon kérdéseken:
- Hogy vagy? Hogy telik a nyár? Hogy vannak a bátyáid? - ezeket a kérdéseket mindig muszájnak érzem megejteni, azonban a válaszokból már ki alakulhat egy jó kis beszélgetés. - Mióta nem láttuk egymást? Két éve? - kérdezek rá a dologra. Hátha ő jobban emlékszik, míg nekem nem jut eszembe mit csináltunk legutóbb mikor láttuk egymást. Arra sem, mikor volt ez az alaklom. - Hű, mennyi minden történt azóta! - reménykedem benne, hogy a beszélgetés nem fog sokszor megakadni, és nem azzal fogjuk tölteni a délutánt, hogy kínosan nézünk egymásra.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 4. 13:03 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

Futólépésben közeledek a Lélek szoba felé, néhol kettesével szedve a lépcsőket. Nem akarom megváratni Hunort. A kastély viszont hatalmas, és a Levita toronytól az Északi Toronyig sok lécsőn kell végig menni. Késésem oka a holnapi utazás, az izgalom, nehogy itt hagyjak valamit. A csomagjaim már összekészítve állnak. Csak azt a kis válltáskát hagytam elől, ami most rajtam van. Tervezek még lemenni a faluba a délután folyamán, így a táskámban a pálcám lapul, egy pár galleon, zsebkendő és hasonló dolgok. Plusz az a bizonyos sárga nyúl is a táskában lapul. Hunor már látta a kis elnyűtt plüsst, amit ereklyeként tartok magamnál. Még mindig nem indulok el sehova nélküle, úgyhogy utolsó pillanatban felkapom az éjjeli szekrényről a nyulat, és táskámba rejtve elindulok.
Lihegve érek a Lélek szoba elé. Szusszanok egyet, és benyitok. A torkom összeszorul, ahogy felkészülök rá, hogy meglássam a fiút. Sejtelmem sincs róla, mit akar mondani, de nagyon komolynak tűnt, mikor idehívott. Próbálok találgatni, miről lehet szó. Nagyon jóban lettünk azóta a közös lovagló lecke óta, sokat beszélgettünk, tanultunk együtt. Nagyon hirtelen jött, hogy beszélni akar velem, és látszólag valami nagyon fontosról.
Az orromat savanykás illat csapja meg, az ecetes salátára emlékeztet, ezzel felhívva figyelmemet az éhségemre, és a közeledő ebédidőre. Ahogy körül nézek, a fakó színek közt meglátom Hunort, ahogy a kanapén ücsörög. Halvány mosolyt varázsolok az arcomra. Csak ennyi telik tőlem most, tekintve, hogy a fiú komor arckifejezése megijeszt, én pedig izgulok, miről akarhat beszélni? Lassan sétálok oda hozzá.Közben felfigyelek a halk zenére, az alig hallható lágy dallamra. Mintha a szoba megnyugtatni próbálna mindkettőnket. Leülök barátom mellé, és ölembe veszek egy párnát, azon támasztom kezeimet.
- Szia - köszönök végül, egészen a szemébe nézve. Még mindig próbálok mosolyogni, de szeméből kiolvasva az érzelmeket nem könnyű tartani az arcomat.- Mi a helyzet? Miről akartál beszélni? - kérdezek rá rögtön. Tudni akarom végre, fel akarom oldani a feszültséget, ami a szobára telepedett. Már nem mosolygok, csak Hunor szemébe nézek, és várom, hogy beszélni kezdjen. A szoba a fiú hangulatát is átveszi, így a tömör feszültség ül rajtunk, mitől szinte összeroppanok.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 4. 13:58 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

Nem számítottam rá, hogy szavaim ilyen agresszívvá teszik majd. Persze mindenkiben máshogy dolgozik a gyász. Míg én visszahúzódóvá, zárkózottá váltam, Szofi hisztis lett, Dominik pedig ingerlékenyebbé vált. Ennek ellenére megijedek a heves reakciójától. Következő szavaim üresek, hiába gondolom komolyan. Talán érzi, hogy mellette vagyok, segíteni akarok. Ellenben a részvét szavakban kifejezve nem jelent semmit. Csak üres mondatok, melyeket az emberek udvariasságból mondanak a kínos helyzet kitöltése érdekében. Furcsa felismerni, hogy most a másik oldalon állok. Most én vagyok a zavarodott másik, aki nem érti, mi zajlik le Domonkos lelkében. Aki nem tudja mit mondjon, mit tegyen, amivel kimenti magát. Furcsa érzés most a másik oldalon állni. Annak idején én is gyűlöltem ezeket az embereket. Meggyőződésem volt, hogy nem tudják miről beszélnek, és nem is érdeklem őket. Hosszú időbe telt megértenem, hogy segíteni akarnak, csak nem tudják hogyan. Nem tudják, mi zajlik bennem legbelül, min megyek keresztül.
Zavartan szám szélébe harapok, ahogy a falra csap. Aha. Szóval ezek személyesebbek mint gondoltam. Teljesen igaza van. Pontosan tudom, hogy egy mély sebet téptem fel újra. Egy emléket, amihez a legkevésbé sem volt közöm. Ami csak az övé és Teójé. Ami összeköti őket. Emlékszem, sokan azt akarták, meséljek nekik szép emlékeket a szüleimről. Merthogy az majd segít, majd nem szomorkodni fogok tőle, hanem szépen emlékszem majd rájuk. Magamban persze elküldtem mindet melegebb éghajlatokra, és leráztam mindenkit, aki ezt kérte tőlem. Az első pár évben, pláne hónapban, a szép emlékek a legfájdalmasabb sebek. Azok, amikről tudja az ember, hogy soha többé nem él már át hasonlót. Magamba roskadok a felismeréstől, hogy én is olyanná váltam, mint azok a távoli rokonok, ismerősök, akiket a hátam közepére sem kívántam abban az időszakban. Aztán összeszedem kicsit magam, hogy ismét megpróbálkozzak beszélgetni a fiúval.
A hirtelen reakció azonban széthasít bennem valamit. A szavak jelentése lassan tudatosulnak bennem. A döbbenet, az empátia nehezedik rám. Könnyeim már nem csak saját sebeim miatt potyognak. Nem ismertem a teljes történetet. Honnan ismertem volna? Most viszont egy hatalmas pofonként ért a dolog. A babzsákon ülve a tenyerembe temetem az arcom, a könnyeim már patakokban folynak, a vállamat pedig rázza a zokogás. Nem tudom elképzelni mit érez Domonkos. Ő sem tudja, én mit érzek. Nincsen joga üvölteni velem ezért. Már nem tudok neki válaszolni. Nem is akarok. Ha azt hiszi, neki nagyobb a fájdalma, mint az enyém, nagyot téved. Könnyeim egyik fele azonban érte hullik. Nem tudhatom, milyen lehet látni, ahogyan az, aki a világon mindennél kedvesebb számodra, eltávozik. Csak a mély fájdalmát ismerem, azt tudom elképzelni.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 4. 14:42 Ugrás a poszthoz

Petya
Most mit kezdjünk ezzel?
Talárban

Hatalmas falatot tömök a számba, miközben lapozok egyet a Szellemszerelem egy régi kötetében. Azon magányos étkezések egyikének indult ez, melyeken az asztal egyik szélére kucorodom, és olvasok. Már közel sem azért, mert nincsenek barátaim. Szerencsére az idei év alatt rengeteg új ismeretségre szert tettem, ha akarnék, lenne kivel csacsogni. a mai hangulatomhoz azonban jobb társaság Alexis története. Óvatosan lapozok megint, nehogy a megsárgult lap kiszakadjon. Egy jól sikerült ragasztó bűbájjal már visszatettem pár lapot, amik már nem voltak a helyükön. Többet azonban nem szeretnék vele bajlódni, így inkább a lehető legjobban vigyázok rá. Már teljesen elmerülök a történetben, mikor hirtelen kizökkent valami. A nagy koppanás mellettem olyan hirtelen ér, hogy kezemet visszarántom, ezzel elszakítva a lapot, melyet fogtam. Dühösen felmordulok, és becsukva a könyvet oldalra nézek, vajon ki az, aki megzavart. Meglepetésemre az illető nem háztársam, hanem egy Eridonos diák. Ha jól tudom Petyának hívják. Ez azonban nem ad választ arra, miért mellettem ül, és mi késztette arra, hogy eldobja azt a muglikütyüt. Kérdőn nézek rá, ahogy a szájába tömi a pitét.
- Szerintem rossz helyre ültél - figyelmeztetem kis idő után, mikor már a pite végénél jár, és biztosra veszem, hogy nem tűnik fel neki a hiba. - Mi a gond mellesleg? - bökök a tárgyra, ami előttünk hever az asztalon. Láttam már ilyet korábban, de a nevét, vagy azt, hogy mire jó, nem tudnám megmondani. - És az mi? - mutatok a kütyüre. Ha nála volt, nyilván tudja mi az, annak ellenére is, hogy láthatóan meggyűlik vele a baja.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 10. 22:04 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

Régen voltam annyira nyugodt, mint most, hiába járunk tilosban, az este csöndje, hogy nincsenek körülöttem sokan, nagyon relaxáló tud lenni. Csak fekszem a füvön, és az sem zavar, ha rám másznak a hangyák, vagy muslincák repkednek körülöttem. Csak hallgatom a szelet meg a baglyokat. Zinára nézek, és csak bólintok a kijelentésére. Sejtettem, hogy Prométheusz neve ismerős lesz számára, hiszen a görög mitológia egy igen híres alakja. Persze hírnevet számára nem a hőstettek hoztak, hanem szerencsétlen sorsa. Melyet szerintem nem érdemelt meg. De ez csak az én véleményem.
Egy pillanatra eltérünk a témától, de gyorsan vissza is kanyarodunk a görög történetekhez. Ennek ellenére egy pillanatra mintha elcsípném Zina arcán a megkönnyebbülést, melyet egyetértésem kifejezésével okozok neki. Felnézek a Holdra, elképzelem, ahogy nimfák járkálnak rajta, megbújnak a kövekben.
Aztán rajtam van a megnyugvás sora, ahogy Zina biztosít róla, hogy nem untatom. Nem szeretném álomba ringatni a történeteimmel.
- Szívesen mesélek, ha érdekelnek a történetek. De ígérd meg, hogy szólsz, ha sok vagyok! - kérem tőle. Nem szeretnék túlzásba esni, mert ha érdekli is a görög mitológia, a végtelenségig biztosan nem hallgatná. - Nem szeretném, ha unnád a dolgot. Csak akkor mesélek a tényleg érdekel - majd kezemet a fejem alá teszem, és ismét a csillagok felé fordulok. A fényes pontocskákat nézve gondolkozom el a kérdésén. - Szívesen lennék főnix - felelek kis gondolkodás után. - Szerintem nagyon csodálatos lények. De akár egy sellő bőrébe is szívesen belebújnék. Vagy Pallasz Athéné lennék. Ő a görög mitológiában a bölcsesség istennője - az istennő utólag jut csak eszembe, pedig mióta foglalkozni kezdtem ezekkel a történetekkel, ő a kedvenc mitológiai alakom. - Na és te? - kérdezek vissza. Már mondta ugyan, hogy nimfa szívesen lenne, de kíváncsi vagyok, kik vagy mik jutnak még eszébe, kiket ismer.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 11. 18:11 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

Türelmesen várom, hogy a lepedő színe megváltozzon, és közben figyelem Tamara reakcióit. Teljes mértékben magamra ismerek bennük. Pont olyan türelmetlen önmagával, mint én vagyok magammal. Persze a másikban könnyű felismerni a hibát, még tanácsot is adhatnék, de magamban nem tudom orvosolni a dolgot. Látom Tamin, hogy szörnyen izgul, és ráfeszül a dologra. Ettől viszont én is befeszülök kicsit. Hogyan segítsek neki? Mivel nyugtassam meg?
- Csak próbáld meg újra - mondom türelmesen. Nem vagyok türelmetlen ember, és nem is tudom, mennyi ideje próbálkozik már. Az a cél, hogy az a lepedő színes legyen, akkor addig próbálkozunk, míg el nem érjük. - Az átváltoztatás nehéz, csak bele kell jönni. Menni fog, hidd el! - biztatom. Majd kapva a válaszán megpróbálok a lehető leglelkesebben megszólalni: - Akkor legyen rózsaszín! Képzeld el milyen rózsaszínt szeretnél. Legyen a fejedben, mit akarsz csinálni. Minél tudatosabb vagy, annál nagyobb a siker - egészen kezdem magamat tanárnak érezni, ahogy az instrukciókat kiadom a lánynak.
Az én magabiztosságom megnőtt, mióta elkezdtük a gyakorlást, és reménykedem benne, hogy az övé is. Biztatóan intek, hogy próbálja meg újra, és izgatottan várom az eredményt. Ám mikor nem sikerül, akkor sem keseredem el, hanem új ötlettel állok elő.
- Igen! Te ezen a darabom gyakorolj, én pedig ezt fogom átváltoztatni - tolom vissza elé a lepedő egyik darabját. Elnevetem magam Tami megjegyzésére. - Szeretem a pinket - vonom meg a vállam nevetve, majd visszafordulok a epedőhöz. - Akkor háromra! - pillantok a lányra, pálcámat pedig az anyagdarabra szegezem. - Egy, kettő... - várok egy pillanatot, hogy Tami kifújja a levegőt, majd fojtatom Három! - rámutatok a lepedőre, és kimondom a varázsigét. - Coloris mutatio viridis! - az anyag lassan felveszi a piros színt, én pedig büszkén oldalra fordulok, vajon Taminak sikerült-e a bűbáj.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 15. 00:37 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

A szobában mintha vágni lehetne a feszültséget az első perctől, hogy beléptem. A saját és Hunor feszültsége úgy terül szét a helyiségben mint terítő az asztalon. A terem mágiája ugyan arra szolgál, hogy megnyugtassa a benne tartózkodót, ám úgy tűnik, jelen helyzetben nem elég erős. Ha lehet most még jobban izgulok, mint idefele jövet. Ahogy Hunor szemébe nézek tömény félelmet vélek felfedezni, aggodalmat. Sejtelmem sincs róla miről szeretne velem beszélni. Egyik felem ég a kíváncsiságtól, hogy megtudja, miről van szó, míg másik felem inkább kirohanna elmenekülve az esetleges kellemetlen helyzetek elől. De tudom, hogy nem csak magamnak, barátomnak is ártanék azzal, ha eltolnám magamtól ezt a beszélgetést. Így inkább mosolyt öltök az arcomra, és leülök mellé. A feszültség nem csökken a szobán, sőt, ha lehet inkább nő.
Ahogy Hunor szemébe nézek, félelmet látok, ahogyan ő is azt láthat az én szememben, talán egy kis kíváncsisággal vegyítve. Majd ahogy beszélni kezd, a félelem nem tágít belőlem, hiszen pont olyan feszülten és ijedten beszél, mint ahogy eddig éreztem magam. Ennek ellenére kitörök valahogyan a saját kis feszült burkomból, és óvatosan a fiú felé nyúlok. Megfogom a kezét, és bátorítóan rászorítok egyet, hogy tudja, itt vagyok, és végig fogom hallgatni, bármit is szeretne mondani.
Torkomba azonban gombóc szorul, ahogy próbálkozik a beszéddel. Hát még mikor felfedezem a könnycseppeket a szeme sarkában. Nem segít az érzésen a fintor sem az arcán. Máskor egy ilyen filmbe illő jelenet után nevetnék, mennyire szürreális a helyzet. A feszültség azonban még mindig érezhető a szobán, így pedig eszembe sem jut nevetni, még kínomban sem.
Ahogy kimondja az utolsó szavakat hatalmas csend telepedik a szobára. Lassan, csak egészen lassan esik le, mit is jelent ez pontosan. Rengeteg válasz fogalmazódik meg bennem. De a barátomat elnézve, és azt, hogy mennyire komoly biztosra veszem, hogy melyik az a válasz, amit keresek. Hosszú pillanatok telnek el, miközben nem tudom, hogyan reagáljak. Hirtelen és nehéz információ ez. Hát még Hunornak.
Lassan kimozdulok a merev pozícióból, amiben eddig ültem, és óvatosan átölelem a barátomat. Most belőlem törnek elő a könnyek, s csöndesen lecsorognak az arcomon. Nem szomorúság az ami rám tört, csak a feszültség kiengedése, a hála, hogy ezt megosztotta velem, és az együttérzés, hogy mindezt eddig titkolnia kellett mindahányszor csináltunk valamit együtt.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 26. 14:43 Ugrás a poszthoz

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Kis gombóccal a torkomban állok fel, és indulok a táncolók közé. Biztosra veszem, hogy a lábára fogok taposni. Ha nem is sokszor, egyszer biztos. Lassan indulok a parkett felé. Azonban úgy tűnik nem csak én félek, hiába volt Elijah az, aki először felhozta a táncot. Ahogy megtorpan, egy pillanatra próbálok én lenni a bátrabb, és előre lépek párat. Ám hangját meghallva vissza is fordulok partnerem felé. Egyáltalán nem vagyok rá mérges, amiért várna még a tánccal, talán kicsit meg is könnyebbülök, hogy van időm még felkészülni lélekben. Majd mikor kifelé indul, kis habozás után követem. Ahogy kilépünk a sátorból visszatérnek a színek. Ruhám ismét felölti halványkék színét, a hajamat pedig ismét barnának látom a fekete helyett. Ismét pislognom kell párat, mire a szemem hozzá szokik, hogy megint kint vagyunk, normál körülmények között.
Kicsit félre húzom Elijah-t, hogy más járkálóknak ne álljuk el az útját. Rajtunk kívül azonban nincsenek kint sokan, pár korán hazainduló, vagy későn megérkező diák csak, aki ki- vagy belép a sátorba. Most érzem csak meg, hogy az este egészen hideg lett. Karjaimat összefonom magam előtt, s mintha kicsit közelebb is húzódnék Elijah-hoz.
- Jó hideg lett - szólalok meg végül. Kicsit meg is borzongok, mint bizonyíték.
A zene kihallatszik a sátorból, de ezen kívül egészen csönd van. A szél se nagyon fúj, csak egy csöppet rázza meg a faleveleket néha. Én sem szólalok meg többet egy pár percig. Ennek azonban most nem a félelem az oka, vagy az, hogy kínos lenne a légkör. Csak élvezem a csendet, a nyugodtságot. A gombóc is eltűnt a torkomból.
- Mi lenne, ha itt táncolnánk? - jut hirtelen eszembe. Nem is várok, rögtön a szembe fordulok a fiúval, és felé nyújtom a kezem, ezzel is kérdezve őt.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 27. 10:33 Ugrás a poszthoz

Thomas
Betévedek az antikvitásba
Ruha

Mosolyogva bólintok csak egyet véleményére, kifejezve, hogy egyet értek én is. A sima cica is klassz. Régóta gondolkodom már, hogy szerzek egy házikedvencet, de eddig még nem jutottam el odáig. Na, majd egyszer csak meg lesz az is.
Kérdésére átadom a dobozt Thomasnak, és bár sejtem, hogy máshogy értelmezte a kérdésemet, mit ahogyan én gondoltam, kíváncsian figyelem, talál-e mégis valamit. Kíváncsi vagyok, vajon milyen régi a tárgy, amit a imént a kezemben fogtam.
- Hű! Kétszáz év! - hüledezem. Szemeim előtt pedig megjelenik a kétszáz éve élt 16 év körüli lány, aki kezében fogja ezt a dobozt. Lehet, hogy szülinapi ajándékként kapta? Vagy már az esküvője alkalmából? És vajon kitől? Talán egy udvarlója adta neki, vagy az édesapja. Ki tudja?
Elmélkedésemet kérdése szakítja félbe, ám csak bólintok neki válaszul. Majd visszarakom a dobozt a polcra, megjegyezve a helyét, hogyha esetleg mégis vennék valamit, megtaláljam. Én is elfordulok a polctól, és gondosan szemügyre veszem a bolt többi részét is, hátha találok más szépségeket. Természetesen van egy halom más ékes dolog itt. Thomas hangjára azonban az ajtó felé fordulok. Mosolyogva intek neki.
- Szia! - búcsúzom én is. - Üdvözlöm Herceget! - kiáltok még utána, mielőtt kilép.
Én pedig visszatérek a temérdek régiséghez, hátha találok még valami érdekeset. Időm mint a tenger, így bármeddig nézelődhetek. Nem is tudom, mennyi idő telik el, míg végül belefáradok a dologba. Megkeresem a kis zenedobozkát, s azt kifizetve én is kilépek a boltból.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 28. 23:26 Ugrás a poszthoz

Neszta
Valahol egy kávézóban
Ruha

Engem is meglep az az ölelés, hiába felőlem érkezett. Nem vall rám a dolog, de ennek ellenére nem érzem magam kényelmetlenül a helyzetbe.
- Ó én is megvagyok - felelem. - Hű, hát az nagyon jó lehetett. Mi főleg otthon voltunk, de legalább a családdal. Hiszen nem látom őket egész évben. Dominik pedig csak jövőre kezdi az Bagolykőt. Te mikor láttad utoljára a bátyaidat? - kérdezek rá, csupán kíváncsiságból.
Emlékszem én is arra a fesztiválra. Pont azon a nyáron volt, ami után a mágustanodát kezdtem. Eliana rángatott el a dologra, és ha már mentünk, hívtuk magunkkal Nesztát is. A zene egy nagyon nagy része a barátságunknak, ez az a téma, amiben mindketten jól érezzük magunkat. Az csak véletlen, hogy mindketten a csellónál (is) kötöttünk ki.
- Igen. Elsősként én is abbahagytam, nem is vittem magammal a hangszert. De aztán találtam tanárt az iskolában. Így újult lelkesedéssel kezdtem neki. Idén viszont megint nem lesz tanár - biggyesztem le a számat. - Kiköltözött Olaszországba - a dolog hirtelen ért, pedig nagyon megkedveltem Fisher profot, és nagyon lelkes lettem ismét a hangszerrel kapcsolatban, ahogy az általa tartott önismereti órákkal is. - Most már csak magamtól tanulok inkább - magyarázom. - És gitározni szoktál még? - mindig szerettem hallgatni, ahogy Neszta játszik. Sokszor együtt is játszottunk régen. - Elhozod a hangszereket a Bagolykőbe? - kérdezek rá. Én nagyon sokat vacilláltam első előtt. Végül a nem mellett döntöttem, de megbántam a dolgot. Egy idő után nagyon hiányozni kezdett a zene.
- Amúgy, melyik házba szeretnél kerülni? - kicsit elkanyarodom az előző témától, de érdekel, ő hogyan áll hozzá első évéhez. Neki van három bátyja úttörőnek, míg nálunk én voltam az első, aki felfedezte a mágustanodát. Nem volt senki, aki beszámoljon arról, mi vár ott rám pontosan. Nyilván Neszta nem fog annyira rettegni, mikor átlépi a Nagyterem küszöbét mint én tettem. Az nem is vallana rá. - Mi az, amit legjobban vársz a Bagolykővel kapcsolatban? - érdeklődöm tovább.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 29. 00:33 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

Mosolyogva figyelem Tami örömét, habár még nem tökéletesen sikerült a bűbáj. Nem baj, legalább most történt valami.
- Szívesen segítek - válaszolok mosolyogva, bár kicsit belepirulok a nagy hálálkodásába. Már én is teljesen beleálltam a dologba, így az, hogy sikerült átszíneznie a lepedőt, nekem is örömet okoz. Egyáltalán nem érzem, hogy csak nyűg az, hogy most itt vagyok. Közben eszembe jut a saját lepedődarabom, ránézve pedig büszkeség tölt el, mert az anyagdarab szép, élénkpirosban pompázik. Sikerült a bűbáj, pedig félig a "tanítványomra" koncentráltam. Újra kimondva a bűbájt napsárgára változtatom a piros darabot. Majd mosolyogva visszafordulok Tamarához. A hirtelen kérdését viszont nem nagyon tudom mire vélni. Látom rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik, de inkább nem firtatom, nem tudom, mennyire személyes.
- Amúgy jól - mosolygok. Azért válaszolok, ha már kérdezett, nem hagyom közénk ülni a csendet. - Nagyban tanulok én is a vizsgákra. De csak sikerülnek - húzom el kicsit a szám. Igen, önbizalom a toppon.
- Előbb próbáld meg TÉNYLEG rózsaszínre színezni azt a lepedőt - mutatok szabad kezemmel az anyagra. Jól megnyomom a tényleg szót, hogy értse, a barna még csak félsiker. A fél pedig kevés. - Ha már biztosan megy, sokkal kellemesebb lesz elmenni a vizsgára. Sokkal magabiztosabb leszel - kezdem magam ténylegesen tanárnak érezni. Ettől azonban pici el is bizonytalanodom. Nem tudom, mi az a határ, ahonnan már idegesítem Tamit. Ahol már úgy érzi, parancsolgatok neki. Azt a határt pedig nem szeretném átlépni. - Aztán megnézhetjük a Sonorus bűbájt is. Tudod, amelyiket az igazgató használt az évnyitón, hogy felhangosítsa magát. Majd megpróbáljuk nem nagyon zavarni a többieket - nézek körbe. Körülöttünk még mindig mindenki nyugalmasan tanul. Közben bejön egy levitás, akit látásból ismerek csak, de visszaintek neki köszönésére. Majd visszafordulok Tamihoz. - Na! Próbáld meg újra. Most menni fog! - bíztatom - Gondolj erősen a rózsaszínre. Jelenjen meg a fejedben, milyenre szeretnéd változtatni. És bízz magadban! - Tudom, mondani könnyű. Nekem sem megy ez az önbizalom dolog, de hátha rá jól hat, ha én magabiztosnak tűnök.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. október 29. 23:06 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

A könnyeim lassan, de egyre sűrűbben gördülnek le az arcomon. Nem tudom mi ütött belém, hiszen nem szeretek mások előtt sírni - bár azt nem mondom, hogy nem szoktam. Most mégsem érzem magam kényelmetlenül. Mintha megnyílt volna egy kapu köztünk, amiről nem is tudtuk, hogy zárva van. Hiába voltam benne biztos, hogy Hunor olyan közel került hozzám az elmúlt hónapokban, mint hosszú idő óta senki, most mégis végtelenül közelebb érzem magamhoz. Érzem, hogy bármit kimondhatok előtte, bármilyen titkot rábízhatok. Könnyeim a vállainkra potyognak, ahogy szorosan ölelem. Nem is tudom, meddig tart az ölelés. Az érzelmek és a gondolatok cikáznak bennem közben. Olyan, mintha nem is csak bennem, hanem az egész szobában elszabadultak volna az érzelmek. Mintha már nem lenne, ami bent, elrejtve a lélek legmélyén tartja őket. Érzem, ahogy Hunor megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. Kijelentésére elnevetem magam, holott könnyeim még mindig hullanak. Válaszolni azonban nem tudok neki, csak én is sóhajtok egyet.
Én is elengedem a barátomat, ahogy hosszú pillanatok, vagy talán percek után kibontakozik az ölelésből. Kézfejemmel megdörzsölöm a szemeimet, ezzel szétmorzsolva a könnyeimet arcomon. Visszacsúszom oda, ahol eddig ültem, hátamat pedig egy színes párnának támasztom. Lábaimat magam alá húzom, és Hunor felé fordulok. Most már nem potyognak a könnyeim, csak a szipogásom maradt meg. Most rajtam van a sóhajtozás sora. Igyekszem rendezni légzésemet, és egyenletesen, hosszan kifújom a levegőt. Nem kérdezek még, csak várom, hogy mindketten megnyugodjunk kicsit jobban. Nem akarom letámadni kérdésekkel, hiába merül fel bennem egy halom. Nem is tudnám. Nem vagyok olyan felhevült állapotban, hogy sokáig csevegjek.
- Mióta élsz Hunorként? - kérdezek végül. Hangom egészen halk, és még mindig, mintha remegne egy kicsit. Magamban közben azon vívódom, hogyan tegyem fel a kérdéseimet, mi az, amivel segítek neki. - Ki az, aki tudja még a titkodat rajtam kívül? - csak a kíváncsiság hajt, hogy feltegyem ezt a kérdést, ám a szoba előző feszültsége kicserélődött valamiész másra. Egy nyugodt, otthonos érzésre. Úgy érzem, nyugodt szívvel mondhatok bármit. Bármit, mert egy olyan burokba kerültünk ami mindkettőnket ugyanoda emel, ugyanott tart és megvéd.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. november 24. 21:28 Ugrás a poszthoz

Móric
Bájitaltanon
Egyenruhában

Ez azon nagyon kevés órák egyike volt, mikor egy szót sem hallottam abból, amit a tanár mondott. Csak háttérzajként csengett számomra a prof hangja, miközben én csendesen firkálgattam a bájitaltan jegyzeteimet. Pedig tudom, ezen az órán különösen figyelnem kéne, hiszen át kell mennem bájitaltanból is. Gondolataim azonban máshol járnak. Az évnyitón, azon milyen jót beszélgettünk Elijah-val, és hogy azóta viszont megint csak egyszer-egyszer futottunk össze, és, hogy mennyire... Ekkor a nevemet hallom a tanár úr felől. Felkapom a fejem, és csak ekkor veszem észre, hogy mekkora mozgolódás támadt a teremben.
- Igen, máris odamegyek - válaszolok a tanárnak. Jó, de hová kéne átülnöm? Szememmel olyan diákot keresek, akinek látszólag még nincs párja. Ekkor érzem meg a fiú tekintetét a hátamon, és odafordulva meg is látom, hogy egyedül üldögél a padban. Sietve összeszedem a tollaimat és papírjaimat, s táskámat a vállamra kapva kimászom a saját asztalom mögül.
- Igen, úgy tűnik - halkan válaszolok csak a rellonosnak. Még mindig próbálom visszaterelni gondolataimat az órára. Nehézségem azonban, hogy még azt sem tudom, milyen főzetet készítünk a mai nap. Tanórákon ritkán érzem magam ennyire leveszettnek. Ám hátha Móric figyelt - legalább csak egy icipicit jobban mint én.
Hogy megtartsam igazi levitás benyomásomat, szépen elhelyezem az asztalon az előző órákon készült jegyzeteimet, a táskám pedig a szék háttámlájára akasztom. Végül kényelmesen elhelyezkedve körbe pillantok. Látszólag mindenki megtalálta a helyét, és dolgozni kezdett. Én viszont még mindig nem vagyok képben a dolgokkal.
- Mit is csinálunk? - érdeklődöm halkan a partneremtől. Nincs nagyon kedvem csevegni, egyrészt mert nem ismerem a fiút, másrészt mert nem vagyok olyan kedvemben. Azt pedig nem is merném bevallani, hogy fogalmam sincs, melyik Móric ül mellettem.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. november 24. 22:58 Ugrás a poszthoz

Petya
Most mit kezdjünk ezzel?
Talárban

Totál értetlen képet vághatok, ahogy az erinosora bámulok. Hacsak nem ragadt az arcomon az a dühös kifejezés, amit szakadt könyvem okozott. Senki nem mondhatja, hogy túlreagálom a dolgot. Mindenki dühös lenne, ha elszakadna egy ilyen szép, régies könyv, nem igaz? Ám egész gyorsan elengedem a dolgot, és a fiúra nézek.
Érdeklődve bámulom Petyát és a kütyüt, míg lassan rágódom a rántottámon. Még mindig bosszús vagyok a könyv miatt, de jelen pillanatban nagyon felkelti az érdeklődésemet az a valami. Jártam ám én mugli iskolába is, ám csak az órák érdekeltek, az osztálytársaimmal nem nagyon volt sok kapcsolatom. Nem akartam olyan helyzetekbe keveredni, mint amiben az eridonos ül itt mellettem. Elsőre a telefonomról kérdezgettek, meg filmekről, amiket én természetesen nem láttam otthon. A megmagyarázhatatlan helyzetek elkerülése végett inkább elzárkóztam tőlük. Hiszen még csak 12 éves voltam.
- Egy tablet? És mit tud? - azt hiszem ezzel a kérdéssel elárultam, hogy nem, nem értek hozzá. Így csak megrázom a fejem, mikor felteszi következő kérdését. - Ú, szeretem a mugli dolgokat - csillan fel a szemem. Kíváncsian nézegetem az eszközt. Már teljesen elterelte a figyelmemet a szakadt könyvlapról. Egyelőre. - Megnézhetem? - nyújtom ki felé a kezem. - Hátha tudok vele kezdeni valamit - próbálkozni lehet, nem? Valamennyire azért belekóstoltam a mugli világba is, talán rájövök, mit kell a kütyüvel csinálni, hogy színes legyen. Végülis okos levitás vagyok, nem? Az utóbbi biztos. - Mi is kéne csinálnia ponotosan?
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. december 2. 10:16 Ugrás a poszthoz

Tamara
Tanulgatunk
Ruha

- Nyugodj meg, szívesen segítek. Még élvezem is - mosolygok rá. És nem hazudok, tényleg élvezem a dolgot. Sosem gondoltam eddig a tanári pályára, de ezek után talán fontolóra veszem. Mindig bátortalan voltam, ám fejlődőm, talán egész jó tanár válna belőlem.
Hiába gondolkodom el, közben nem veszem le a szemem a barna lepedőről. A szemem sarkából látom azt is, hogy Tami mennyire koncentrál. Én is elképzelem magamban, hogy rózsaszínné válik a lepedő, ahogy várom, hogy ez megtörténjen. Pálcámat azonban az asztalra tettem, így szerencsére a padló nem lesz rózsaszín. Ellentétben azzal a lepedődarabbal, amire barátnőm szegezi a pálcáját. A következő pillanatban pedig már nem barna az a lepedő darab... Hanem rózsaszín! Még mielőtt reagálhatnék, Tami a nyakamba vetődik. Egy pillanatra merevedem csak le, aztán viszont én is átölelem őt.
- Sikerül! - mondom a nyakának. - Most már ráéreztél a módjára. Ha még egyszer-kétszer átszínezel valamit a vizsga előtt, simán fog menni - elengedem a barátnőmet, és rámosolygok.
- Tovább mehetünk? Van még erőd? - kérdezem. Elsőre a sonorust javasoltam neki, ám körül nézve rájövök, hogy a hely nem alkalmas hozzá. Nem szívesen zavarnám meg a többieket, a kiabálás viszont határozottan nem tetszene nekik. Ahogy az sem, ha besötétítenénk a szobában. Így gyorsan végig gondolva a dolgokat, két lehetőség jut eszembe: - Ha keresünk egy olyan helyet, ahol nem zavarunk senkit, gyakorolhatjuk a hangerősítő bűbájt. De átevezhetünk a bűbájtan tananyagra is. A szakító és ragasztó bűbájokat tudjuk a lepedő darabon is gyakorolni. - Tamra hagyom a választást, elvégre ő az, aki gyakorolni szeretne, ő tudja, mi az, ami nehezebben megy neki.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. december 3. 21:18 Ugrás a poszthoz

Hunor
Egy mély titok
Ruha

A szobára rátelepedik  egy kis csönd, ám most nem olyan feszült, mikor a beszélgetés kezdetekor, inkább egy megnyugvás. Végül az én hangom töri meg a csendet, barátom pedig pont olyan bizonytalanul válaszol kérdésemre, mint ahogy én feltettem.
- Rendesek a szüleid - mondom halkan, Közben megtörlöm az arcom, hogy az utolsó könnycseppek is eltűnjenek. - Nekik mikor mondtad el? - kíváncsiskodom tovább. Figyelem az arcát, a reakcióit. Semmiképp sem szeretnék túlmenni a határon, és mivel nem vagyok benne biztos, hogy ő leállít, szeretném észre venni, ha sok számára a kérdés. Tudom, mennyire nehéz neki ez a helyzet alapjáraton, nem akarom neki még kellemetlenebbé tenni a sok kérdéssel.
Csak csendben figyelem, ahogy beszél. A könyökömet a kanapé háttámláján támasztom, a fejemet pedig a kézfejemen. Rengeteg féle érzelem kavarog benne, ám főleg pozitívok. Ahogy kifakad, lassan a vállára teszem a kezem, és megsimítom a karját bátorítás képpen.
- Szerintem mindenki megérti, ha elmondod, miért - mosolygok rá, és leengedem a kezem. - Én megértem. Nem érzem úgy, hogy ezzel hazudtál volna nekem - biztosítom róla.
Igazság szerint viszont érzek valamit. Nem is a hazugsága miatt. Hiszen - ahogy az előbb ezt meg is mondtam neki - teljes mértékben megértem, miért tette. Ennek ellenére ez egy különleges információ. A barátságunkat egyáltalán nem teszi tönkre, de megváltoztatja. Erősíti. Ennek ellenére - akár mennyire is hálás vagyok azért, mert elmondta nekem - máshogy nézek rá picit. Egyáltalán nem ítélem el. Sőt. Inkább becsülöm érte.
A saját érzéseimet sem tisztáztam még. Nem tudom pontosan, mit fogok érezni, gondolni, amikor holnap elköszönünk egymástól az állomáson. Abban azonban biztos vagyok, hogy közelebb kerültem hozzá.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. december 16. 12:57 Ugrás a poszthoz

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Csak utólag veszem észre, hogy közelebb léptem hozzá. Csak akkor, mikor átkarolja a vállam. Kellemes meleg jár át belülről, és mintha már nem is fáznék. Az arcom viszont szépen lassan piros színt ölt. Zavarba jövök a közelségétől. De közben mégis jól esik. Jól esik, és felszabadít bennem valamit. Valamit, amiről nem tudom eldönteni, micsoda. Ahogy minden porcikámat átjárja a meleg, a szívem pedig kétszer olyan gyorsan ver.
A keze azonban hirtelen eltűnik a vállamról, és már csak a hangját hallom helyette.
- Semmi gond - én is Elijah szemébe nézek, és viszonzom a mosolyát. Kicsit habozok, majd újra megszólalok. - Igazából én is féltem kicsit. Annyi ember van ott, és mind olyan jól mozog... - vallom be.
Eltelik egy-két hosszú perc, míg egyikünk sem szólal meg. Csak állunk egymás mellett a csöndben. Valamilyen módon így is megnyugtat a társasága. Csak annyival, hogy ott áll mellettem. Hogy ő is jelen van, nem egyedül állok a sátor előtt. Talán ez a nyugalom adott bátorságot ahhoz, hogy elé tárjam az ötletem. Ami elsőre, igen, butaságnak tűnik. De ha bent nem táncolunk, legalább itt megpróbálhatjuk, nem?
- Igen, itt - mosolygok bátortalanul. Őszintén meglep egy csöppet, hogy belemegy a dologban. Őszintén magamat is megleptem, hogy kezdeményeztem a dolgot.
Ahogy tenyere hozzáér az enyémhez, ismét átjár a meleg. Bőröm bizseregni kezd, ahogy másik kezét pedig a derekamra helyezi. Lassan én is a vállára teszem a karom, és tekintetemet az övébe mélyesztem. Egyszerre vagyok nyugodt és izgatott. Olyan érzések kavarognak bennem, amiket nem tudok megmagyarázni. Lassan elindulok vele. Hagyom, hogy Elijah vezessen, úgy, ahogy akar. A fejem teljesen kiürül. Eltűnnek a bizonytalan gondolataim, a kételyeim. Mintha egy teljesen másik dimenzióba kerültem volna.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. december 16. 13:46 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

A levegőt szikázó feszültség tölti meg, a csendet pedig vágni lehetne. Egyikünk sem szól, de annál több érzelem és gondolat cikázik bennünk és köztünk. Nem tudom ő mire gondol pontosan, és ő sem tudhatja, hogy én mit gondolok. Azt viszont mindketten érezhetjük, hogy valami nagyon kellemetlen, de különleges helyzetet teremtettünk. A fal azonban nem omlott le közöttünk, továbbra is ott tornyosul a feszültség. A feszültség azokból a falakból, amit mindketten magunk köré építettünk. Mert az biztos, hogy ebben hasonlítunk. Ugyanazt az áthatolhatatlan falat húzta maga köré, amit egykor én is, és amit a mai napig nem sikerült teljesen lebontanom. Mert ezt a falat nem lehet kívülről áttörni, Belülről kell megnyitni, beengedni rajta másokat. Ez viszont egy hosszú, nagyon hosszú folyamat. Íme, itt állok én, és bár sokat fejlődtem, mióta a Bagolykőben vagyok, az elmúlt öt évben nem sikerült teljesen lebontanom azt a falat. Talán sosem sikerül teljesen.
A könnyek viszont áttörnek a falon. Nálam legalábbis. Mintha égetnék az arcomat, ahogy lassan lefolynak rajta. Ahogy pedig a kezembe hajtom a fejemet, mintha egy buborékba kerülnék. Egy buborékba az egész faházzal. Mert Domonkost ki akarom zárni, ám nem tudom. Hiába érzem, hogy utálom, nem tudok rá nem figyelni. Talán az empátia? Nem tudom. Mindenesetre része a buboréknak, és tudom, hogy egyikünknek sem lenne jó, ha most felállnék, és otthagynám egyedül.
Hallom a fiú lépteit, minden levegővételét. Hallom, hogy mennyire bizonytalan. És hallom azt is, ahogy megszólal. Nem erőlködik nagyon. Nem tudom azonban figyelmen kívül hagyni a bocsánatkérését. Lassan kifújom a levegőt, és felemelem a fejem. A szemeim pirosak, arcomon pedig csillognak még a könnycseppek.
- Semmi baj - hangom nagyon halk, és kicsit rekedt is. - Én meg sajnálom, hogy beletapostam az emlékeidbe. Tudom, hogy milyen rossz. Bocsánat - egy-egy könnycsepp még mindig lecsordogál az arcomon. Ám ez nem gátolja meg azt, hogy a köztünk lévő fal repedezni kezdjen.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2020. december 28. 00:53 Ugrás a poszthoz

Elijah
Tánc a téren
Frizura | Ruha | Cipő

Kellemes, nagyon kellemes ott álldogálni vele, és csak nem gondolni semmire.
- Miért néznél ki bénán? - hangom őszinte. Habár az önkritika nekem sem ismeretlen, mégsem értem, neki mi a problémája.
Annak ellenére, hogy én javasoltam a dolgot, a gyomrom mégis össze ugrik, mikor beleegyezik. Ahogy pedig a mozdulataink tovább gördülnek, a szívem egyre hevesebben kalapál. Ám csak elengedem az eseményeket. Megyek az árral, és hagyom, hogy Eli vezessen. Észre se veszem, hogy kicsit kiesik a ritmusból, helyette leveszem a tekintetében, a mosolyában. Visszamosolygok rá, és megyek tovább az árral. Mintha repülnék. A magassarkúimat is elfelejtem, most olyan könnyedén mozgok bennük, mintha nem is lenne semmi a lábamon.
Felnevetek a megjegyzésén. - Ki akarod hagyni a saját végzős bálod? - kérdezem nevetve.
Eddig nem is nagyon gondoltam bele, hogy talán a jövőévi az utolsó bálunk együtt. Hogy mi lesz aztán? Azt talán egyikünk sem tudja. Nincs időm azonban sokat töprengeni, partnerem kiemel a gondolataimból. Ahogy derekamat elengedve megpörget, mintha felemelkednék. Megszűnik körülöttem a világ, eltűnik a sátor, a sátorból kiáramló hangok, a ki-be járkáló diákok... Csak ő és én vagyunk, meg a táncunk. Átkarol, én pedig szélesen mosolygok, és élvezem a meleget, ami szétárad bennem. Lassan mozgunk a zenére, és mintha mindig is ezt csináltuk volna. Mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
- Örülök, hogy elhívtál - nézek föl rá, elveszve ismét a szemeiben. - Nagyon - teszem hozzá mosolyogva. - Nagyon jó most itt - szólalok meg ismét, kis hallgatás után. Nem is gondolok rá, hogy egyszer vége lehet, kipukkadhat a buborék. Mi ketten most benne vagyunk ebben a burokban, és ez így van rendjén.
Most én kezdeményezek, és pördülök meg keze alatt. Kettőt is fordulok, majd lendületből ismét közelebb lépek hozzá, két kezemet a vállaira téve. Innen mosolygok rá, és barna szemeimet az övéibe mélyesztem, elmélyesztve tekintetemet az övében.
Harmat Betti
Prefektus Levita, Negyedikes diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 219
Összes hsz: 438
Írta: 2021. január 7. 11:23 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

Elmosolyodom, miután biztosít róla, hogy nem untatom. Meg is könnyebbülök kicsit.
- De, most, hogy mondod, ez lehetséges. Viszont sokkal több lehetőségem lenne újabb és újabb dolgokat kipróbálni. Minden életemet máshogyan leélni, és másképpen megélni az eseményeket. - sosem gondoltam még bele, milyen lény lennék szívesen. A főnix volt az első, ami beugrott. A pontos indokon azonban eddig még nem gondolkodtam. A sellő pedig... Igazából arról sem tudom, mit jelent számomra pontosan. Biztosan érdekes lehet a víz alatt élni. Egy teljesen más környezet. - Az ember pedig változik abban a rövid életben is, amije van. Ha örökké élnék, akkor sokkal többet változnék, és mindig másképp lennék önmagam - nagyon bölcsnek érzem magam, ahogy ott fekszem, a csillagokat bámulva. Talán az éjszakai levegő váltotta ki belőlem, vagy a nagy csend, ezt a hangulatot.
- Engem is érdekelnek - nyugtatom meg.
El is komorodom azonban kicsit. Hiszen eszembe jutnak a szüleim. Akiket elvesztettem. Bele se merek gondolni, mi lenne velem, ha... Ha a szemem előtt...
Nem tudom, Zina észre veszi-e, hogy kicsik megnémultam. Illetve nagyon, tekintve, hogy eddig be nem állt a szám. Nem akarnám, hogy lássa, mégis hatott ráma téma, ám nem tudok ellene tenni. Az évek alatt eljutottam odáig, hogy már nem sírom el magam, ahányszor eszembe jutnak. A szemeim most is szárazak maradnak, torkom viszont összeszorul, ahogy mindig, ha a halálról van szó. Érdekes, hogy mit képvisel egy Thesztrál. A dolgok végét, az elmúlást. Meg talán kicsit a láthatatlan, szellemi világot is. Érdekes, hogy a Thesztrál a természet része, mégis olyan nehéz meglátni.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes hozzászólása (92 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Fel