Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Minden beadandóval készen vagyok, ezért az erről méltán elnevezett „minden beadandóval készen vagyok” – döbbenet – táncot lejtve indulok el a bogolyfalvi tó irányába. És hogy mégis hogyan néz ki ez a tánc? Tudjátok ezt még elsőévesként fejlesztettem ki többféle nemzet népi táncmozdulataiból összekutyulva. Van benne egy kis Balkán vonal, de a magyar bokatekerős csárdásról se feledkezzünk meg. Olykor rock ’n’ roll elemeket is felfedezhet a táncművészetekben művelt entitás vagy éppen egy kis ír sztepptánc „figyel be” éppen. Magyarán; ha más látja, amikor lejtem ezt a kis táncot, akkor lehetséges azt gondolja, hogy valamilyen csúnya, csúnya és még annál is fájdalmasabb görcs húzza az egész testemet, mert konkrétan úgy festhetek, mint akinek rohama van. Ettől eltekintve, szerintem egy nagyon helyes kis tradíció ez köztem és önmagam között. Utolsó lépés éppen egy félresikerült csúszás eredménye – hiszen természetes a száraz földön kell megpróbálni úgy csúszni, mintha az jég volna, ofc –, ezért egy nagyobb dobbanással érkezem a part szélére. Fejet csóválok.
– Mindegy – motyogok elszontyolodottan, ami mellé még legyintek is egyet, majd a stég felé emelem kékszín tekintetem, ahol ismerős alakot pillantok meg. Szemeim azonnal egy Bounty-reklámba illő kékséget vesznek fel, csillogni kezdenek, majd sebesen kezdem szedni lábaimat régen látott pajtásom irányába. Nem akarom megijeszteni. Legalábbis szándékosság semmi esetre sincsen benne. Én csak ilyenkor az örömtől nem gondolkodom. Nem köszönök már messziről, mint szoktam, hanem hirtelen mellette termek, ujjaimat hátizsákom pántjába bújtatva, és széles, fogszabályzós vigyorral meredek Bazsira. Talán még a szájamban megcsillanó Napfény ki is égeti szegény nyugalomra vágyó srác retináját, de… el sem hiszem, hogy itt van.
– Hát szia! – kezdem egyre csak szélesedő vigyorral. – Téged is látni?