Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem vagyok vak, sem érzéketlen pöcs, ahogy azt az engem megelőző hírem tartja; látom, hogy Lili nem épp azzal a felhőtlen örömmel viseltetik a mai nap iránt, mint amivel én. Úgy tűnik, az, hogy feloldozást nyerünk a megszeghetetlen eskünk alól, számára egyet jelent a kapcsolatunk biztonságának megingásával is. Nyilván, hiszen mostanáig nem tehettem semmit, amivel fájdalmat okoztam volna neki - mármint olyasmivel, ami a múltban a hétköznapjaim részét képezték, és a személyiségemből fakadtak. Szavakkal persze... stílussal meg viselkedéssel, nos, azzal bántottam eleget. De nem nőztem és nem mentem félre, a csuklómon láthatatlanul feszülő lánc minden pillanatban kötött.
- Azt hiszed, meg foglak csalni - pillantok át rá egy halvány mosollyal. A hangom magabiztosan cseng, kétségem sincs afelől, hogy ettől tart. Szinte látom a gondolatait, most is azon kattog, vajon mikor fogom más nő társaságát keresni. Kortyolok egyet a habzó, buborékoktól csípős pezsgőből, majd a poharat az asztalra téve hátradőlök a kanapén, jobbomat végignyújtom a támla tetején. Egy percig csendben figyelem Lilit, majd sóhajtva kipillantok a kis ház ablakán. - Amúgy voltak kétségeim. Egyszer-egyszer - lassan, vontatottan beszélek, majd visszafordulok, és Lili tekintetét kezdem keresni. - Hogy végigcsináljuk. De soha nem akartam mással lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Összébb húzom a szemeimet, és a fejemet enyhén oldalra billentve végigfuttatom nyelvem az alsóajkamon, majd elgondolkodva be is harapom azt. Jó a kérdés, amiért hirtelen fogalmam sincs, mit válaszolnék akkor, ha egyáltalán válaszolni akarnék rá. Főleg, ha őszintén.
Nem szokásom kertelni, hazudni sem szeretek - az egyéjszakásoknak se hazudtam soha, miért pont Lilivel tenném? Azért, mert vele egészen másba, valami szokatlanba, valami furcsán kellemesbe bonyolódtam? Nem, nekem az idő nem meghatározó tényező, ha őszinteségről van szó. Bárhogy is hangzik, de igaz: a gazfickóként elkönyvelt emberek sokszor egyenesebbek, mint azok, akik finom kis mosollyal az ajkukon, mindig szépeket mondanak.
- Szakítanunk kellene - arcomat felemelve pillantok oldalra, Lili tekintetét keresem. A szemem, a vonásaim, de még a hangom is komoly. Tényleg így gondolom. Most, hogy az eskü megszűnt, mielőbb le kell zárnunk a múltat. - Nem akarok így együtt lenni veled. Elvégre... fizettem neked.
Felnevetek, de az korántsem boldog, sőt. Tele van keserűséggel, amit némi hitetlen ámulat színez tovább. Nem mondom, hogy nehéz elhinni, mert nem az, de azért nem tesz boldoggá a tudat, hogy valóban megtettem. Az apám és én - közösen vásároltuk meg a Révay lányt. Azt akartuk, hogy szerepet játsszon azért, hogy általa az emberek szemében én jobb színben tűnjek fel. És bejött. Hiszen egyik napról a másikra változott a köz- és az újságírók véleménye rólam.
- Nem tudtam - mosolyodom el; az ajkaim kiszélesednek, ahogy visszagondolok a mozdulataival és hangjával az egész színpadot betöltő lányra. A vonásaimba nosztalgikus boldogság költözik. Aztán balommal az arcomhoz kapok, és tenyeremet úgy húzom végig a bőrömön, mintha a mozdulattal akarnám lemarni azt a helyéről. - Áh, ez nehéz.
Hátamat ismét a kanapé támlájának döntöm, azt a tarkóm követi. A szívem erősen ver, de tekintetemet le sem veszem a plafonról. Ez most kurva nehéz.
- Lili - sóhajtok fel, és jobbommal a keze után nyúlok, hogy vékony ujjait sajátjaim közé vegyem. Csak később pillantok fel, hogy a tekintetünk találkozzon. - Én tényleg szakítani akarok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nehéz néznem most őt, a pillantásom el-elvándorol az ablak felé. A kinti világ még csak most sötétedik. Mondanék valamit, szavak helyett azonban csak egy-egy nyögés szökik ki az ajkaim közül, és a vállaimat vonom meg tétován. Végül visszafordítom arcomat a lány felé, és komor vonásokkal, a szemöldökeimet összevonva nyújtom felé a kezem.
- Megérted? - kérdezem, és futólag megsimítom tökéletes arcának finom, puha élét. Fogalmam sincs, értheti-e, úgy, igazán, vagy csak mondja, mert szokás mondani. Nem szakítottam még, így amit most a szívem körül érzek, egészen meglep. A kezdeti boldogság, hogy a csuklónkról egyszerre letört a rablánc, már sehol sincs, helyét zavarodottság vette át. Mintha nem találnám a helyem. Pedig itthon vagyok, és Lili is mellettem van.
Csak...
Valahogy máshogy. Innentől más minőségben.
Visszahajtom a fejem a támlára, és a levegőt hangosan szedve csattogtatom a nyelvem. A számat ide-oda mozgatom, néha beharapom az ajkam. Szabad kezemmel olykor megvakarom az állam, de hiába, a bőröm ugyanúgy viszket.
- Nem miattad - mondom a semmiből, miközben a dohányzóasztalt bámulom. Csak azután fordulok felé. - Magam miatt. Tudod.
Ismer. Mostanra talán már jobban, mint bárki a világon. Tudnia kell, hogy nincs más, nincsenek terveim vagy kiszemeltjeim. Még csak másra sem vágyom, viszont...
- Tudni akarom, mit jelentesz nekem - folytatom rekedten, majd megköszörülöm a torkom. Közben lepillantok a csuklómra. - ...kötél nélkül.
Mintegy ígéret gyanánt szorítok vissza az ujjaira. Ki tudja, egy nap talán újra bekopogtatok az ajtaján. Egy nap, mikor már biztosan tudom, hogy nem kell más.
Előtte viszont ismét ki kell lépnem a világba, vissza a játéktérre, hogy megláthassam, nincs még egy olyan nő, mint a mellettem ülő Lili.

Tudom, hogy nincs.

De bizonyosságot akarok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mikor már a cipőit húzza, én is felállok, és zsebre tett kezekkel, félredobbanó szívvel kezdem őt figyelni. Nem az arcát, hanem a mozdulatait nézem, a ruhája szegélyét meg az alóla előbukkanó combjait. Tekintetem végigfut a lábán, követi kezeit, majd visszaszánkázik vékony karjain. Nem akarok a szemébe nézni, mert nem akarom látni a lelkét.
Végül, mikor tesz egy lépést felém, és a kezét nyújtja, mégis engedek az illemnek. A pillantásunk találkozik, mire az arcom azonnal megfeszül, és úgy nyújtok kezet, hogy egyszer sem nézek el oldalra.
Azt hiszem, ez az a tisztelet, amire az édesapám tanított, csak eddig még soha nem éreztem a lényegét. Értettem a fogalmat, hogyne, mindig, csak épp senki sem váltotta ki belőlem.
Lilit tisztelem.
Az ujjai lassan kicsúsznak az enyémek közül; a búcsú szent, keserű pillanata a végéhez közeledik. Szinte látom magam előtt, ahogy a kapcsolatunk színes emlékképei gyors egymásutánban peregnek le közöttünk. A boldog pillanataink emlékről emlékre halványodnak és szürkülnek el, a foszlányok hol hangosabb, hol csendesebb hangjai mintha áthatolhatatlan, végtelen víz alól szólnának. Egyszerre visszafelé látom magunkat, aztán meg olyan, mintha ez az egész meg sem történt volna, fogalmam sincs hol vagyok.
A pillanat véget ér, és Lili elfordulva tőlem kilép az ajtón. Az halkan csukódik mögötte, és én, akárha az utolsó volna, a lélegzetemet megfeszült mellkassal tartom bent.
Aztán hátat fordítok a kis ház bejáratának, és kezeimet tarkóm mögött összefűzve elindulok a terasz felé. Nehéz a mellkasom, a fejemben pedig se eleje, se vége gondolatok zúgolódnak, mégis... talán, mert hosszú és nehéz hónapokat tudhatok magam mögött, de úgy érzem, megkönnyebbültem.

// //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

bad guy

Nem látok rá a budai étterem bejáratára, azonban az elegáns, vintage tapétával takart szemközti falon lógó festmények mindenért kárpótolnak. Nem látom a budai villákat vagy a szerelmesek Dunáját, de látom Rembrandt Saint Bartholomew-ját, és Goya Vízhordó leányát. Míg a képeket vizslatom, és az ecsetvonások számán elmélkedek, hátamat lazán a széktámlának döntöm, és jobb karomat végignyújtom az enyém melletti szék tetején. Mutatóujjam halkan dobol a fán, lábfejem a helyiséget átjáró finom dallamra mozdul.
Azt, hogy Eszter megjelenik, már az atmoszférát megborító, a levegőbe vegyülő parfümjéről tudom. Az illata a testemet puhán körülölelve férkőzik be az orromba, mire azonnal az érkező fordítom az arcomat, és széles mosollyal, büszkén nézek végig rajta.
A tekintetem végigsiklik az alakján; a túl sokat sejtető csipkeblúzára ugyan feljebb emelkedik a szemöldököm, de meztelen combjai - a nagyobb probléma -feledtetik velem az első gondot. A tudat ugyanis, hogy egyetlen férfi sem él ezen a földön, akinek a pillantása ne ragadna oda a húgomhoz, egyszerre tesz átkozottul büszkévé és hozza ki belőlem a bőröm alatt nyugvó állatot.
- Kedvesem? - kérdezek vissza, míg leül. - Mi van, ma reggel Audrey Hepburnként ébredtél?
Őszintén, simán van rá esély, hogy így történt. Mondjuk máskor - általában - utálatos féregnek vagy bunkó parasztnak hív, de talán ma jó napja van. Szeretném, hogy jó napja legyen.
Mozdulatlan fürkészem az arcát, észre sem veszem, hogy a fejem enyhén jobbra billen. A széken nyugvó kezem is mozdul, az ujjbegyeimet egészen lassan dörzsölgetem egymáshoz, mintha mondani akarnék valamit, de fogalmam sem lenne arról, hogyan. Abban sem vagyok biztos, hogy elmondom neki. Végül elmosolyodom, és előredőlve rákönyökölök az asztal szélére. Le sem veszem a szemem Eszterről.
- Így, hogy látlak, kívánhatni se tudnék jobbat - a szavaim alatt kiszélesedik a mosolyom, aztán elpillantok az elegáns pincér felé, csupán a szemkontaktussal jelezve, hogy köszönjük a türelmét, most már idefáradhat. - Egyébként voltam otthon. Beszélgettem apával a kis házról, meg hogy idővel berendezném. Nem szeretem, hogy szinte üresen áll. Az a hely amúgy is a miénk, valamit kezdenünk kellene vele. Mit szólsz? Ha elkészültünk, még a házibulikat is tarthatnánk ott. Mindenki csak nyerne vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mostanra már kezdenek összefolyni a napok; rég világos van, mikor a Rellon felé szédelgek, és rég sötét, mikor kezdetét veszi a party. Fogalmam sincs hányadikát írunk, hogy mikor láttam utoljára Lilit, vagy, hogy mikor megyek el hozzá, és pakolom össze a cuccaim.
Hope felajánlotta, hogy elintézi helyettem, de alig fél perccel azután, hogy a szivarom fölött meggondolatlanul rábólintottam, egyszerre kaptuk fel a fejünket és néztünk egymásra, hogy rögtön utána heves fejcsóválásba kezdjünk. Nem, az kéne még, hogy Lili azt higgye, több van közöttünk, mint... mint?
Az elmúlt évben feltűnően kerültem Payne-t, pont, mint akinek piszkos kis rejtegetnivalói vannak, holott éppen vele kapcsolatosan nincs semmi, amit titkolnom kellene a világ - élén Lilivel - elől. Persze, a pipa ott van az ő neve mellett is, de az xbox-szal töltött délutánjainkra nagyobb elánnal gondolok vissza.
- Remek - mormogom az orrom alatt, mikor feltűnik mellettem az anorexiás csaj, majd az üres poharamat ide-oda tologatva a pulton elpillantok a mosdó felé, amerre eltűnni láttam Hope-ot. Ötletem sincs, vajon mit bénázik ennyi ideig. Visszafordulok a háztársnőm felé, pillantásom arcáról meztelen köldökére esik. - Képzeld, visszautasítottak. Állításuk szerint valaki pont beelőzött...
Végigsimítok világosszőke borostámon, s közben rápillantok a pultosfiúra, aki félreérthetetlen vigyorokat küldözget a jobbomon álló lányra. Mi a...? Értetlenül összeszaladó szemöldökökkel fordulok Mikeczhez, hogy a következő másodpercben már ismét a pult mögött vigyorgó srácot bámuljam értetlenül. Komolyan?
- Kösz a gondoskodást - hajolok közelebb az anorexiáshoz, hogy hallja is, amit mondok. - Viszont elárulok egy titkot: nagyfiú vagyok, és tudom, hihetetlen, de általában sikerül megrendelni magamnak az italaimat...
Flegma vigyorral keresem Mikecz tekintetét, majd a szavaimnak tökéletesen ellentmondva a sajátom helyett az ő tequilájáért, sóért és egy szelet citromért nyúlok, majd mindenféle udvariassági kör lefutása nélkül pipálom ki az éjszaka első tequila-szeánszát.
- Na mi van, lemaradtál? - kérdezem hangomban túljátszott szomorúsággal, míg ajkaim féloldalas, gonosz mosolyra húzódnak. Angyali vállvonással folytatom. - Talán, ha nem tátanád úgy a szád, mint egy háborodott...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A nehéz, sötéten fénylő Durmstrang címerrel jelölt láda meg a rajta, szorosan egymáson gubbasztó bőröndök és kupák alig néhány centiméterrel a friss, bűbájtól még mindig zöldellő gyep felett haladnak. Én a pálcámat magam előtt tartva követem őket; az elmúlt évemet, a dobozokba és lakatok alá zárt életem, ami semmivel sem több, mint néhány kviddicsmementó, érmék meg aranyserlegek, két, a jövőmet megalapozni kívánó ajánlólevél a Bogolyfalvi hivatal részére, még címkés ruhák, a nagyrabecsült sakk-készletem, pár levélpapír és soha el nem küldött levelek, tankönyvek - mint az egyszer sem fellapozott jóslástan kötetem -, anya kedvenc regénye, a Ne bántsátok a feketerigót!, meg azok a családi fényképek, amik egész évben a láda mélyén porosodtak.
Elmerengő gondolataim közül a szemem sarkában feltűnő mérhetetlen, finoman szólva is túlzó rózsaszínáradat terel vissza a valóságba, a kisházat körülölelő kertbe, ahol apám műanyag flamingói között sétálva egyszerre elfog valami nyomasztó és zord. Bal szemöldököm legmagasabb pontja éppencsak, hogy mozdul, majd néhány gyors pislogást követően halkan kifújom a bentragadó levegőt, és enyhén megcsóválva a fejem továbbindulok a ház felé.
Tudom, hogy anya marcipánborítású répatortát rendelt mára, és tudom, hogy apa hamarosan felbontja azt a ki tudja már mióta és milyen félelemmel őrzött üveg whiskyt, amit mindig ígért, ha az iskola elvégzésére terelődött a téma. Eszternek is volt, és biztos vagyok benne, hogy lesz is még, mikor majd elvégzi az újabb sulit, vagy férjhez megy, és persze mikor gyereket szül. Mind tudjuk: apa már csak ilyen érzékeny lélek, szereti ünnepeltetni a Vajda nevet. Azt is tudom, hogy most végre ismét együtt lehet a család, hogy újra belakjuk a régen mindig olyan hangos házat, arról viszont fogalmam sincs, mi lesz, ha meglátom őt, ha a tekintetünk újra találkozik. Nem tudom, megbocsájtott-e már azért, amiért elhagytam, amiért egyetlen kérdés nélkül Északra mentem, amiért nem írtam, vagy ha írtam, akkor távolságtartó és szűkszavú voltam, amiért ismét titkok szivárogtak közénk, pedig megígértük, hogy többé soha.
- Hey - dugom be végül a fejem Erzsi résnyire nyitott szobaajtaján, és ha rámpillant, reszkető, de széles mosolyra húzom a szám. Bal orcámon még felfedezhető anya élénkvörös rúzsnyoma, és azt is sejtem, hogy bár ő az emeleten maradt, tisztán hallotta apa kitörő gratulációit és az esti szigorúan zártkörű, családi ünneplés ígéretét is. - Megjöttem - mondom ki a nyilvánvalót, míg jobbom az ajtókilincset markolja, balomban pedig azokat a fotókat rejtegetem, amiket valaki nem is olyan régen az ágyamon hagyott. - Nincs kedved átmenni a kisházba? Mondjuk... - vonom össze szőke szemöldökeimet - ...maradhatunk is. Az a flamingóhadsereg elég hátborzongató odakint. Amikor írtad, hogy apa kezd megőrülni, meg hogy van néhány flamingója a kertben, nem hittem, hogy erről beszélsz. Durva az öreg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Csak az ajánlóleveleimet jöttem beadni a hivatalba, és bár Wittner urat nem találtam odabent, galamblelkű titkárnője, Mancika - akinek nyolcvanas évekbeli szövetszoknyája messziről árasztotta magából a sűrű, orrfacsaró dohszagot, és amely szoknyáról könnyűszerrel megmondhatta volna bárki, hogy az minden kétséget kizáróan még hajnalok hajnalán egy molylakta szekrényből lett kirángatva - azonnal előttem termett, s idősödő kezeit felém nyújtva szívélyesen felajánlotta, hogy biztonságos helyre teszi a bőrmappám rejtekében lapuló - természetesen fényes - jövőm zálogát. Úgy, hogy Wittner úr mindenképpen megtalálja, amint helyet foglal az íróasztalánál.
Tekintetemet csupán a pillanat törtrészével felejtettem tovább a kifoszlott szoknyaszegélyen, mint ami egyébként illendő lett volna, majd ajkaimat lehengerlően udvarias mosolyra húzva belepillantottam a nő vizenyős szemeibe. Nem szükséges, visszajövök, feleltem neki csendes, ugyanakkor határozott hangon, abban a bizonyos több kérdésre köszönöm, de nem lesz szükség stílusban.
Aztán, hogy az időt elüssem, beültem a cukrászdába, rendeltem egy kávét, hozzá hideg üveg ásványvizet, és az egyik még így, kora este is napfényes ablak mellé telepedve felemeltem az asztalomra készített Reggeli Prófétát, bejáratott mozdulatokkal fellapoztam, s államat felszegve, számat csücsörítve merültem bele a jövő tavaszra tervezett áfakulcs-változásról szóló vaskos, sűrű cikkbe. Csak, mint otthon, élvezettel dőltem hátra, miközben balommal a kávéscsésze vékony füle után nyúltam.

fél órával később
A telefonom észveszejtő erővel kezd rezegni a farmerkabátom zsebében, és bár tudom, hogy ki keres - már a beállított rezgés üteméből tudom, éppen kinek hiányzom - meg sem mozdulok. Mielőtt bármit is tennék, még elolvasom az utolsó két sort az egész idáig jól teljesítő aranygalleon váratlan értékzuhanásáról, majd kipillantva az újságból, homlokráncolva nyúlok a készülékért. Ábel az, pont nyolcadjára hív.
Zöld gomb, felvillanó széles vigyor, nevetős-hangos beszéd, témában vagyunk azonnal. Míg hallgatom, pillantásom a helyet járja, két csaj a bal sarokban, nyomozó kissrác a jobb oldalon, egymásba gabalyodott párocska srégen előttem, a kiszolgáló személyzet fel- és alá sétálgat, tányért szed, kávét hoz, mosolyog.
- Várj - szólalok meg összehúzott szemöldökeim alatt, és Ábelt gondolkodás nélkül félbeszakítva engedem le a telefont a fülem mellől. Még hallom, hogy tovább magyaráz, mintha káromkodna is egyet, de a figyelmemet már valaki más köti le. Tekintetem visszatalál a cukrászda jobb sarkában ücsörgő fiúhoz, meg az asztal alá hulló, ezeréves címlaphoz. Mi a... A kezem reflexszerűen mozdul, a hangom értetlen, ideges-fagyott. - Visszahívlak.
Lili ugyan említett egy fiatal srácot az eridonból, akinek tetszik, de arról elfelejtett szólni, hogy az Illető creepy, és a hatlapos tortája fölött épp nincs jobb dolga, mint utánunk kutakodni.
Le sem veszem róla a pillantásom, míg oldalra billenő fejjel közeledem hozzá. Nem tudom, hihetek-e a szememnek, hiszen kétségtelen, ennél abszurdabbat talán még életemben nem láttam - pedig, nos, megesett már velem egy s más.
- Ha kérdésed van, itt a lehetőség - mondom neki, mikor nehézkes sóhajjal felveszem a földről az elsárgult címlapot, és előredőlve az orra alá csúsztatom azt. A vele szemközti széket lassú, megfontolt mozdulatokkal fordítom meg, és mikor leülök, alkarjaimat a fatámla tetejére támasztom. A hangom nyersen csendül fel, bal szemöldököm felfelé ível. - ...Péter.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bár nem a türelmemről vagyok híres, most mégis előzékeny úriemberként viselkedek: kivárok; tekintetem apránként járja be a fiú arcát, annak minden szegletét, itt-ott rózsaszínbe hajló bőrét, vastag száját, sűrű szemöldökét, végül visszatér sötétnek hitt, ám meglepő módon kéken fénylő szemeihez. Azok, pont, mint a sajátjaim.
Látom, amint fekete szempillái megrezdülnek, látom, amint az arca a pillanat törtrésze alatt változik meg. A vér szinte menekül addig pirospozsgás bőre alól, a szín huss, egyszerre eltűnik róla, mert a félelem kiszívja és megfakítja. Nevetnék, de az igazság az, hogy az ilyesfajta gesztust még túl korainak érzem, főleg, ha azt nézem, ez miféle fenséges, léleküdítő játszadozás is ahhoz, hogy ilyen gyorsan lelőjem a poént. Így hát, a rezzenéstelen és zord felszín alatt úgy döntök, megengedek magamnak még egy kis élvezetet - Péter meg féljen, asszem megérdemli.
Még végignézem, ahogy a sütemény egy már félig-meddig megrágott darabja kiesik a szájából; a kép igazán kívánatos, egyből eszembe is jut Lili, és elképzelem, ahogy besétál, mélyen dekoltált blúzában belehajol a kissrác arcába, és azzal az élettől csillanó, téged itt és most, mindennél jobban vágyó és magában tudni akaró tekintetével törli le petyafiú morzsától hemzsegő szájaszélét, ujja nyomát követi a srác ajka, mire Lili megnedvesíti sajátját, majd előrehulló haját hátradobva gyönyörteljes rálátást biztosít egymásnak nyomódó melleire.
Szélesen elmosolyodom.
Aztán, hála a kviddicsben edződött reflexeknek, épp, mikor feláll, ciccegve én is megemelkedek, és balommal utánanyúlva elkapom a grabancát. Hát mi ez a sietség, kérem szépen?
- Pééééter... - kezdek bele lemondó sóhajjal, még a fejemet is megcsóválom kissé. Talán nem látja, de vonásaim egészen szomorúnak, mitöbb, csalódottnak hatnak. Ujjaim a póló hátuljába feszülnek, a máris gyűrött anyagot a nyakrésznél tartom, és várom, hogy az úr magától felém fordítsa az arcát. Legalább. Közben vetek még egy pillantást az asztalra, majd szabad kezem körmeit vizsgálgatva nyájasan folytatom. - Hova rohansz? A csokitortádhoz még hozzá sem kezdtél. Csak nem megzavartalak? A világért nem akartalak...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Akkor ennyit az öreg flamingóiról.
Halántékomat az ajtófélfának döntve nézem az ágyon fekvő, és a jegyzetei fölé görnyedő nővéremet. Életemben talán most először fogalmam sincs, hogyan közelítsem meg őt - ami nem meglepő, tekintve, hogy ezelőtt nem is voltunk még csak hasonló helyzetben sem. Haragszik rám, persze, hiszen ígéretemmel szembemenve itt hagytam őt, és ahelyett, hogy a magánéletemet a Bagolykő berkein belül rendeztem volna, nélküle tértem vissza anyaiskolánkba, és az eredeti tervhez megfelelően, Durmstrangosként szereztem meg politológusi diplomámat.
Erőset nyelek, s míg veszek egy mély lélegzetet, ujjammal finoman beljebb tolom az ajtót. Egy pillanattal később, gyorsuló szívdobogással lépem át a küszöböt, és indulok el felé, kékjeim már messziről a jegyzeteit fürkészik, hátha találok közöttük egy-egy támpontot, ismerős varázsigét, bájitalhozzávalót vagy akár a tantárgyat oktató tanár nevét, hogy tudjam, mire készül, de hiába hunyorgok, ilyen messziről esélyem sincs.
Végül oldalra döntött fejjel, jobb kezemet mélyen a nadrágom zsebébe csúsztatva állok meg Erzsi ágya mellett, hogy egy futó pillantást vetve a balomban tartott képekre, észrevétlenül rejtsem el azokat is, még annak ellenére is, hogy tudom, talán ez a néhány kép jelenti a kezemben lévő egyetlen adut; az előző nyári nyaralás emlékei, amikről felidézhetnénk a tengerpart talpunkat égető forró homokját meg az idétlen várat, amit együtt építettünk, és közben nevetve fejtegettük, hogy bőven nagykorúként vajon ciki-e a három-négyévesek között homokvárat építeni - és tehetségben, kreativitásban, de még megvalósításban is alulmaradni velük szemben?
Habár átfut az agyamon, hogy épp most dobom el magamtól a bűnbocsánat elnyerésének feltehetőleg egyetlen lehetőségét, mégsem veszek róla tudomást. Nem kívánom az egyszerű utat, most nem akarok hátulról jönni, és ebben a formában hatni Eszter érzéseire.
Azt akarom, hogy szóbaálljon és beszélgessen velem, nanáhogy, de ne azért tegye, mert emlékeztetem: még mindig a testvére vagyok.
- A vizsgákról jut eszembe, hallottam, hogy bejegyzett lettél - szólalok meg, és ha nem is néz rám, a hangomból kihallhatja a számszegletébe költöző mosolyt. Büszke vagyok rá, amit nem volna hátrány, ha kis is tudnék mondani, de egyelőre, itt és most nem megy.  - Gratulálok.
A szavakat követően letérdelek, és közvetlenül mellé könyökölve fonom össze ujjaimat. Az arcát fürkészem, pillantásom az övét keresi, és közben minden erőmmel azon vagyok, hogy ne arra gondoljak, miért mástól kellett megtudnom, hogy a testvéremet nyilvántartásba vették. Csak nézem őt, ujjaim szorosan egymásban, és ha közben ő véletlenül felém fordul, váratlan meglepetést okozhatok neki; az őt néző kék szempárban ugyanis gőg és dölyf helyett segítségkérés, valamiféle tiszta fohász ül, ami azt sugallja, hiába akarom, nélküled ezt nem tudom helyrehozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azóta nem voltunk itt, hogy megünnepeltünk valamit, ami percről-percre egyre inkább közelített a valósághoz, aminek egyre több jelentősége lett, és aminek nem úgy kellett volna végződnie, ahogy azután, nálunk, a kisházban. Közel sem. Habár felrémlik a pillanat, mikor odaadtam Lilinek a gyűrűt, nem hozom szóba, mert a valaha volt boldog emlék beszennyeződött, és ma már nem ugyanaz. Az a gyűrű visszakerült hozzám, és most is ott van apa dolgozószobájában, valahol két üveg whiskys üveg között.
- Ühm - jólesően morranok, és miután lemosolygok Lilire, eltűnődve felvonom a szemöldököm. - Hát, az a helyzet, hogy nekem jelenleg tényleg semmi más dolgom, mint gyönyörűnek lenni.
Széles vigyorra húzom a számat, aztán mutatóujjammal igazítok egy aprót az orromon ülő napszemüvegen. Az igazság az, hogy a polgármester úrral való találkozás még várat magára egy kicsit, levele szerint ugyanis előbb a gyakornokaival szeretne összehangolódni.
- Szóval - irányítom lépteinket az előttünk kibontakozó kilátó kőfalához, és felkönyökölve rá, oldalasan pillantok át a drágaságra. - Ünnepélyesen szeretnéd visszaigényelni a gyűrűdet, kedvesem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyik kezem felé nyújtom, hogy ha ő is szeretné, ujjaim az övéi közé csúsztatva közelebb vonjam magamhoz. Igaz, hogy ami most van, nem épp a tökéletes állapot, ha kimondatlan is mindketten tudjuk, hogy ez egy nem normális, beteg stádium, attól még látom a Duna fölött ragyogó Napot, és érzem a bőrömön a nyár utolsó sugarait. Eddig ritkán kerítettem rá sort, hogy csak úgy, önmagában a pillanatot élvezzem, azt, hogy Lili velem van, hogy együtt vagyunk, és közösen, ámbár a saját csendünkbe burkolózva felejtünk. Pillanatok sora az egész, amiből egy sincs már meg. Minden emlék; fakó és poros.
- Ha visszaadom, ugyanazt fogja jelenteni, mint mielőtt odaadtad apámnak? - kérdezem, válasza elől a folyó felé fordítva arcomat. Az életünket ez a kérdés, leginkább egyetlen szó határozza meg; ugyanolyan. Vajon ugyanolyan lesz-e még, ha egymásra nézünk, ugyanolyan lesz-e, ha egymáshoz érünk, ha egymáshoz szólunk, vajon ugyanúgy mozdulunk-e, eszünk, beszélünk, vajon ugyanolyan lesz az érzés, a kapcsolatunk? Ugyanolyan, mint előtte volt?
Még nem merek szembenézni ezekkel a kérdésekkel, nem merem kimondani őket sem Lilinek, sem pedig magamnak. Most csak élvezni szeretném a percet.
A gondolataimat félresöpörve hajolok az elém csúsztatott telefon fölé, majd felpillantok. A szemeit keresem.
- Kérlek, ne levelezőn tanulj - szólalok meg nyugodtan, tekintetem ide-oda jár a szemei között. - Túl sok van benned ahhoz, hogy eljátszd, csak mert bizonyítani akarsz valami hülyének.
Ha azt hiszed, hogy nálad fiatalabbaktól nem tanulhatsz, tévedsz. Petyagyereknek igaza volt, mikor azt mondta, Lili nálam sokkal jobbat érdemel. Előfordul, hogy nem jó látni, amit másokkal teszel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Válaszára csupán egy aprót bólintok. Értettem. Azonban mikor ajka alatt felsercen a néhány napos borostám, a szám hosszúra nyúló, örömteljes mosolyra húzódik. A Dunán lefelé haladó, távoli hajókat és a rajtuk ülő turistákat figyelve ölelem át a vállát, és vonom őt magamhoz még közelebb.
- Sosem? - hitetlenségemben nevetve kérdezek vissza, és homlokráncolva nézek le rá. - Na ne mondd! Én azért tudok egy pár alkalomról. Lássuk csak... ott van mindjárt az első kérdésem, aztán a színjáték - a hangom elhal egy pillanatra, a szám elnyílik, és csak azután fűzöm tovább a szót, hogy habozás gyanánt nyelek egy nagyot. - ...a viselkedésem és az, ahogyan általában bántam veled. Végezetül pedig, hogy hagytalak kisétálni a kisház ajtaján.
El sem tudja képzelni, milyen nehezemre esik kimondani mindezt; bevallanom, hogy tévedtem, ráadásul a tévedéssorozat ilyen sokáig, a kapcsolatunk egésze alatt kitartott, és mint az árnyék kísért minket idáig. Valójában fogalmam sincs, hogy tudott szeretni, mikor szerethetetlen voltam. Egyáltalán, miért szeret bárki is olyat, aki tízből kilencszer elutasító, rideg és olyan mérhetetlenül gyarló, mint én vagyok?
Némileg ugyan értetlenül, de annál nagyobb meglepettséggel nézek először Lilire, majd az egymástól távolodó kezeink között feltűnő bársonydobozkára. Míg elengedem a vállát ismét felpillantok, majd egész testemmel a lány felé fordulva, csak az egyik könyökömmel támasztom meg magam a kőfalon, és mielőtt bármit is tennék, leveszem és magunk mellé teszem a szemüveget.
- Ezt mikor...? - kérdezem halkan, hogy a mellettünk elhaladó japán és koreai turistacsoportok még csak a hangomat se hallják, azután újra lepillantok, és kiszáradó torokkal felnyitom a dobozt.
A tekintetem mindent elárul; kékjeimben visszatükröződik a monogrammomat viselő pecsétgyűrű, amitől képtelen vagyok elválasztani őket. Sokáig nézem szótlanul, meg nem rezdülő arccal, majd, mint egy rosszban sántikáló kisfiú, egyszer csak kacér büszkességgel, már-már mindenre elszánt tekintettel felpillantok, és kiemelve az ékszert az aprócska párnák közül, azt egy határozott mozdulattal a gyűrűsujjamra húzom.  
- Köszönöm - suttogom már a fülébe, mikor halántéka környékén a haja vonalába csókolok. Azután eltávolodom, de hiába, az őt körülölelő sampon-balzsam és parfüm keveréke az orromban marad, és megszínezi az összes ártatlan lélegzetvételemet. Visszatámaszkodom a kőre, és bár el-elpillantok a Duna irányába is, a mindvégig hitetlenkedő mosoly arcomon marad. Végül megingatom a fejem, és sóhajtva fordulok Lilihez. - Hihetetlen vagy, tudod? És... - fordítom komolyra a szót - nappalin kéne folytatnod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Már jó néhány perce a hivatal előtti padon görnyedek, egyik kezemben telefon, a másikban egy szál cigi, és Miami Heat-Utah Jazz meccset nézek felvételről. Igaz, láttam már párszor, de ha van időm, szívesen visszajátszom egy-egy meccs kedvenc pillanatait, mint most Dragić vagy Meyers Leonard alázását. A nagy hármas - amúgy teljesen érthető - eligazolása óta persze már nem az igazi a csapatmorál, de én azóta is minden meccsüket online streamen követem. Néztem már NBA-döntőt Felagund óráján, lagziban és randi közben is, elmondom, valójában semmit sem befolyásol a dolog. Mondjuk ha a Miami Heat nő lenne, már elvettem volna.
Felemelem a szálat, és ajkaim közé csiptetve azt kotorászni kezdek a dzsekim zsebében. Kell egy rágó, nem mintha Wittner úr, akit épp az előbb láttam kinézni az ablakon, ne tudná, hogy rendelkezem néhány káros szenvedéllyel, de azért nem fogok kátrányt lehelni az arcába, ha nem muszáj. Egyik zseb, másik zseb, közben felpillantok a hivatal épületére, majd ellenőrzöm az órámat, és ahogy visszafordulnék a telefonomhoz, a szemem sarkából meglátom az utca túloldalán siető legjobb haveromat.
Csak idő kérdése volt, nemde?, érkezik is az első gondolat, míg halkan morranva felnevetek. Ez káprázatos! Akármennyire is szeretné a Minisztérium, Bogolyfalva még nem elég nagy ahhoz, hogy az ember ne fusson lépten-nyomon kellemetlen személyekbe, meg olyanokba, akikkel a csaja szabadidejében csókolózgat. Üdítő találkozás. Ja, hogy nem az, én kérek elnézést.
Szűkülő szemekkel harapok rá a cigaretta végére, míg a kezemben tartott telefon képernyője elsötétül. Aztán visszagörnyedek, könyökeimet észrevétlen támasztva meg combjaimon. A pillantásom követi a srácot, bár a nyakam mintha befeszült volna egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Vele együtt figyelem a bőréből előcsalogatott aprócska lángokat; azok nem csak őt, engem is lenyűgöznek. Az elemi mágusokban egyébként is van valami, valami megmagyarázhatatlan, ami egyszerre bűvöli el az embert és kíván magának cirkuszt. Amúgy nem tudok sokat a srácról, de azért nem vagyok teljesen hülye, és az már ebből a kis bemutatóból is kiderül, hogy ha úgy akarná, könnyűszerrel megölhetne. Mondjuk leszarom, a pokolban úgyis égni fogok, akkor meg? Most mit majrézzak?
Aztán felém fordítja az arcát, és már indul is; mosolyog, mintha legalábbis az ezer éve nem látott legjobb cimbijét ismerte volna fel bennem. Pedig úgy tűnt, siet... ja, hozzám. Körbepillantanék, hogy van-e itt rajtam kívül más is, de egyrészt képtelen vagyok levenni róla egyre szűkülő tekintetem, másrészt pedig pontosan tudom, hogy néhány JóskaPistáról pletykáló öregasszonyon kívül senki sincs a környéken. Illetve dehogynem van, bocsánat; Wittner úr talán most is az ablakban áll, és azt gondolja, Brightmore-ral kezelünk egyet, elszívunk még egy gyors cigit, aztán leszek kedves megtisztelni őt azzal, hogy külön kérvény benyújtása nélkül feltolom hozzá végre a seggem.
Miafasz.
Nem tudja a nevem, mi? Vicces ez a fiú. Pillantásom arcáról a felém nyújtott kezére esik, mire halkan, a lassan csikké égő darabbal a számban nevetni kezdek. Ej, ej, hát itt tartunk, Denisem, te meg én, csóválom a fejem, majd balra billenő arccal, hunyorogva nézek vissza rá.
- Tudom, ki vagy - mondom nyugodtan, miután szabaddá teszem a számat. Nyelvem hegyével végigsimítok a fogaimon, aztán sóhajtok egy aprót. Wittner figyelő szemeit, mint egy vaskos konyhakést, a hátamban érzem; itt balhénak esélye sincs. Így hát úgy döntök, akárcsak ő, én is úriember leszek, aztán meglátjuk, leszünk-e még mi jóbarátok. Jobbommal ráfogok a kezére, miközben vonástalan arccal és tónustalan hangon megszólalok. - Vajda Richárd.
Személyesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Pillantásomat lesütöm, míg dzsekim belsőzsebéből komótosan előveszem aranyozott szegélyű csikkgyűjtőmet. Nem sietek, sőt, mondhatni, imigyen húzom az időt. Az előttem egy percig sem kérdéses, hogy ha az ablakban álló Wittner nem figyelné minden mozdulatom, akkor az imént a nevemet az öklöm követte volna, már csak betyárbecsületből is - akkor is, ha cserébe Denis porrá éget, ha megfosztja tőlem az életbenmaradásomhoz elengedhetetlen oxigént, akkor is, ha ezért térdre kényszerülök előtte, ott a kavicsos járda kövén, és kiguvadt, véreres szemekkel kell felnézzek rá. Mert a szemébe néznék.
Aztán a gyűjtő fémesen kattan, és miután visszacsúsztatom a helyére, oldalasan pillantok át a mellémtelepedőre. Elmosolyodom; könnyedén összesimuló ajkaim kiszélesednek, és bár belül majd' belepusztulok a ténybe, hogy érintette, hogy hozzáért az énhozzám tartozó nőhöz, feszültségnek nyoma sincs rajtam.
- Kérlek - nevetek fel hangosan, a gesztus azonban inkább cseng udvariasan, mintsem őszintén. Leszarom, mit gondol a külsőmről. Tőlem gondolhat akár a világ legrondább alakjának is vagy nézhet rám áhítattal, egyik sem érdekel. Egyik sem tesz hozzá az életemhez. Az igazság egyébként is az, hogy bár éppenséggel tudok ezt-azt Lili korábbi kapcsolatairól, ergó van fogalmam az ízléséről, engem az sem zavarna, ha csupán a pénzem kellene neki, és tényleg fikarcnyit sem számítana az, hogy valójában én ki vagyok.
- Szóval sejted, mi? - kérdezek vissza, miután halkan, az előzőnél jóval élesebben hallatok valami gúnyos nevetésfélét. - Ez vicces... mert hát ne is haragudj, öregem, de nem kell gigászi IQ-fighternek lenned ahhoz, hogy sejtsd, miért ismerem a neved.
Teljes testemmel szembe fordulok vele, és míg bal alkaromat a pad kopott támláján támasztom meg, addig fél lábamat is feljebb húzva dőlök kissé előrébb. A szemem sarkából épp látom az ablakpárkányon könyöklő polgármestert, és még ha Liliről is van szó, nem szeretném azt a benyomást kelteni benne, hogy bármelyik pillanatban a másik torkának tudnék ugrani. Egészen közelről, alulról pillantok fel Denisre.
- Ott voltam a kibaszott esküvődön, ember! - habár suttogok, úgy érzem, mintha fröcsögve ordítanék vele; a szemeim vérben forognak -  Lili az oldalamon ült, mikor te örök hűséget fogadtál Catherine-nek, aztán meg belemászol a szájába?!
A szívem hevesen ver, míg kék tekintetem egyre mélyül Brightmore-éban. Talán megbánást, indokot vagy egyszerűen csak mentséget keresek bennük, mentséget neki és Lilinek, valamit, ami megváltoztatja a mostani helyzetet, valamit, ami miatt végre lezárhatom magamban ezt az egészet.
Soha többé nem fogok bízni a lányban, ezen sajnos eldöntetett, de a hozzáállásomon még talán van esély formálni egy keveset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azt kell gondolnom, hogy ha már Ariana veszi a fáradtságot és félreteszi a múltban közöttünk esetleg megeshetett sérelmeket - amelyek egyébiránt sohasem nyertek bizonyosságot -, aztán fogja a telefonját, és ha puffogva is, mint a bolháitól viszkető ázott, kóbor macska az utcából, de üzenetet ír nekem, az már szint. Nem. Bocsánat, visszavonom. Inkább úgy fogalmaznék, az már szint alatt van. Catherine a szakadék szélén, again, és mivel amúgy magától baszik szólni, kénytelen vagyok a másik Payne-nel csevegni róla. Azt már kár is volna részleteznem, Lili milyen örvendetesnek találja a szituációt. Kellemes.
- Mi ez a hipszter Bíró Ica paródia sztiló, facsiga? - nyakamat behúzom, és az új cipőmet kissé féltve ugyan, de határozottnak tűnő mozdulattal belépek a dzsindzsásba, majd fémszínű csikktartómat összepattintva megállok a leharcolt hippivel szemben. A dobozkát a farmerom hátsózsebébe csúsztatom, és körbenézve ráncolni kezdem a homlokomat. Mi ez a reteksok manó mindenhol, de komolyan?! - Azt ne mondd, hogy azzal a szarral fújkodsz itt mindent fel-alá, mer' lezsibbad a maradék agyam is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nevetnem kellene, legalább egy kicsit, mintha-jelleggel, elvégre biztos vagyok benne, hogy Hope félig-meddig humornak szánta a megjegyzését, de az arcom olyan mimikátlan marad, mint mikor a polgármester urat kísérem kockázatos tárgyalásra. Fakón, vonástalanul meredek a lány tekintetébe, aztán a kanapé felé fordulok. Megkérdezhetném mondjuk, hogy helyet foglalhatok-e, már csak úgy illemből is, de tudom, mit felelne, és egyébként is otthon érzem magam. Csettintek egyet a nyelvemmel, majd a rohadt kis illúziótündéreket kerülgetve nekifutásból vágódok le a krémszínű kanapéra. Aztán ezt a nagyon hülyét kezdem figyelni, miközben a fejem alá gyűrök egy párnát, lábaimat engedem túllógni a fa karfán.
- Szeretnéd, mi? - vigyorodok el szélesen, mire szemeim körül elmélyül néhány finom ránc, és a fogaim is előbukkannak ajkam takarásából. - Amúgy nem. A húgod írt rám. Vagy a nővéred? Tudod, amelyik megsértődött, mert...
Elhallgatok, homlokomon keresztben végigfut egy-két ránc, és míg hatásszünetet tartok, a plafont kezdem bámulni, majd színpadiasan megcsóválom a fejem. Őszintének ható tekintettel, kérdőn fordulok Catherine-hez, de tudom, hogy tudja, mindez csak valami furcsa játék. Tőlem, neki.
Egyik percről a másikra folytatom.
- Miért is? - tűnődöm hangosan, már a szemöldökeim is összeérnek. Végül, kivárva a megfelelő pillanatot, a semmiből csapom össze tenyereimet, és mint aki éppen most fejtette meg a világegyetem minden tetves titkát nézek bele a másik tekintetébe. - Ja, hát persze! Mert voltak bizonyos fenntartásaim - sóhajtok egy hatalmasat, hogy Hope érezze a belőlem áradó létezés-fájdalmat, aztán tapsolok egyet meg még egyet aztán még egyet, és orromat felhúzva, már ismét a témára fókuszálva vigyorogni kezdek. - Mondjad inkább, miért játszod a westminsteri Buddhát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A nyelvem hegye aprólékosan halad felső fogsorom belső oldalán, így hallgatom Miss Brightmore látens leszbikus mi volna, ha... típusú eszmefuttatását, és közben, ahogy fogról fogra haladok, azon merengek, miért vagyok én most itt, egyáltalán, miért kell nekem ezt a sikamlós gondolatmenetet végighallgatnom, és Merlin szentséges seggére mondom, én ezt tényleg nem akarom - abban a formában és minőségben legalábbis, ahogy idejöttem, semmiképpen sem. Szememet lehunyom egy pillanatra, közben egyfajta meditatív célzattal jobb kezem mutató- és hüvelykujjával erősen végigsimítok orrnyergemen, aztán mély levegőt veszek, azt hosszan bent tartom, végül, mikor Catherine elcsendesedik, szépen lassan kifújom.
- Befejezted? - kérdezem, miután ismét felpillantok rá. A hangom kissé talán ingerültebben cseng, mint azt a helyzet egyébként megkívánja, de ahelyett, hogy megvárnám a válaszát, már fűzöm is tovább a szót. - Nemár! Tudod, hogy vizuális típus vagyok, erre bazmeg elkezdesz nekem a húgomról hadoválni? Egy ilyen szituációban? Beszéljünk rólad meg Liliről, de... legyél már észnél, dzsindzsakirálylány.
De most komolyan, pofám leszakad. És ide a rozsdás bökőt, tuti, hogy élvezi, hát látom a szemén, hiába spriccelget itt ártatlanul a tündérei között jobbra-balra, és beszélget velem úgy, mintha semmi lényegeset nem mondana... persze, persze. Csak, hogy én ismerlek, Payne.
Mondanék még neki valamit, amire még akkor, mikor beszélni kezd, emlékszem is, de minél tovább húzza barokkos körmondatát az elmúlt éveimről, nekem annál kevésbé van fogalmam arról, én mit akartam. Összehúzott szemöldökeim alól, a kanapén felkönyökölve hallgatom, gyanúsan nézek rá meg pislogok, mint hal a szatyorban, és miközben figyelem, amit mond, azon gondolkodom, hogy, ha a mugli középkorban élnénk, Catherine biztosan menő kolostorlakó szerzetes lenne, aki feljegyzéseket készít a jövő nemzedékeinek, mert, hogy ennyi mindent megjegyezni más életéről... imádom.
- Még jó, hogy szeretsz - jegyzem meg bujkáló mosollyal, kimondatlan is arra célozva, hogy aki ilyen mennyiségű információt tud rólam, azzal nem lenne célszerű ellenségi kapcsolatba kerülnöm. - Oké, vettem, Ariana a nővéred. Meg... a fél família is.
Soha nem éreztem késztetést arra, hogy megjegyezzem a pereputty éppen aktuális létszámát, tagjainak nemi identitását, a nevüket és korukat aztán meg pláne nem, még akkor sem, mikor egymás után két Payne gyöngyszem is képbe jött. A-a, nem. Ha kell valami, Hope úgyis kisegít.
- Ezt te akarod vagy más döntése miatt menekültél ide? - kérdezem visszakényelmesedve a kanapé puha szövetébe. Ha sokszor ez nem is tűnik úgy, de engem őszintén érdekel, mi történik Catherine-nel, hogy mit érez és gondol a világról és személyes dolgokról. Az pedig, hogy most mindkét embert hátrahagyta, és bánatában virágokat öntöz, nemt'om, egy kicsit bűzlik. Nem így ismertem meg. Kérdésére ráérősen megvonom a vállam. - Nem értelek el messengeren, ilyen meg szökőévente egyszer van, szóval gondoltam, szükséged lehet egy barátra. De... - pillantok körbe látványosan - ...ha zavarok, szólj. Láttam a közelben egy cicibárt. Elég izgi színekben villogott a cégére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kifejezetten rossz érzéseket kelt bennem az, hogy Catherine egy beteg, magát megadó kacsához hasonlítja Lilit, mindamellett is, hogy pontosan tudom, ő barátként viszonyul hozzám és baráti tanácsot ad. Tudom, hogy akármit is mondok neki, az kettőnk között, ennek a háznak a falai között, biztonságban marad, a szívem mégis összefacsarodik. Mik ki nem derülnek, ha? Van szívem.
- Ragyognia kellene mellettem, nem elcsendesedni - mondom ki az igazságot száraz, kiszáradt torokkal, miközben a másik tekintetét keresem. A számat fanyar grimaszba húzom, ökölformába hajtott ujjaimmal állam alá támasztok. Elbasztam. Tudom, hogy el. - Néha... - kezdek bele, és bár egy pillanatra elnézek oldalra, a semmibe, végül visszafordulok Hope-hoz. Szeretném, ha a bűneimet neki mondhatnám, ha látnám, hogy lát engem, érezném, hogy hall, és nem csak a levegőbe gyónnék. Az menne otthonról is, messengeren. - Néha csak nézem őt otthon, és arra gondolok, hogy milyen boldogok voltunk régen. Mikor még kötött a mágia. Ő tesz-vesz, én meg csak nézem, vagy, tudod, van, hogy csak hallom, hogy zörög valamivel, és belémnyilall a felismerés, hogy már soha nem lesz olyan, mint akkor volt. Elvágtam valami fontosat, mikor szakítottam vele aznap. Aztán meg jött Denis. Illetve... Lili ment Denishez. Részletkérdés.
Fáradtan dörzsölöm meg a halántékomat, aztán én is lejjebb csúszok a kanapén, és fejemet a támlának döntve kezdek az ablakok fele bámulni. Lomhán pislogok, alig tudok nyelni, mert olyan gondolatok cikáznak a fejemben, amiknek egy ideje már nem adok teret. Itt, a béke szigetén viszont nem kérnek tőlem engedélyt. Csak vannak.
- Nem tudom, Cath - szólalok meg később, mikor arról mesél, miért nem vagyok rossz ember. Egyik nap így érzem, másik nap úgy, de az biztos, hogy nem egyszerű velem. Csak, hogy ezt én már az elején világossá tettem Lili számára, akkor meg miért érzem magam rosszul, amiért szenved attól, aki vagyok? - Oké, tehát ha jól értem, azt mondod, hogy ha az embered hazajönne és beközölné, hogy innentől csak téged akar, akkor boldog tudnál lenni vele.
Nem igazán tudok kiigazodni Payne kisasszony gondolkodásán, bárhogy is próbálom kisilabizálni, mit szeretne, nem vagyok benne biztos, hogy sikerül is. Az ő kapcsolata(i) sem könnyebb(ek), mint az enyém, még akkor sem, ha két-három teljesen másfajta kapcsolatról van is szó. Felszaladó szemöldökeim alatt, kérdőn nézek át Catherine-re.
- Várj egy kicsit, ácsi, ácsi, pillanat - csitítom el közénk emelt bal mutatóujjammal, miközben a vállam máris rázkódni látszik a szabadjára nem engedett nevetéstől. - A nő, akiért egyfeszt le lettél pattintva, terhes - húzom összébb a tekintetem, aztán hangosan röhögni kezdek. - De nem a férjedtől. Hát ez fergeteges! Merlinkém, ez nagyon jó!
Jobbommal megvakarom az arcom, majd sóhajtok egyet, és megcsóválom a fejem. Nem lennék a mellettem ülő boszorkány helyében, de ezt kivételesen nem kötöm az orrára. Jobb lenne inkább nevetni látni, mintsem sírni, így átnyúlok a támlára hajtott fejéhez, és azt a pár előrehulló tincsét félresimítva felhívom magamra a figyelmét.
- Én már rég túl vagyok a megbocsátás részén a dolognak - felelem még az előző kérdésére, aztán huncutul elvigyorodom. - Nézzük már meg azt a bárt! Tudod, hogy mindig ki akartam próbálni a sajttorta ízű sört, csak valaki baszott hozni nekem... Na? Na! Tőlem jöhetsz ebben is - pillantok le a Bíró Ica-szettre - ...nem szégyellek, eskü.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Diszkréten az órámra pillantok, majd, miután tudomásul veszem, hogy lassan tíz perce Olíviával kellene lennem, ám még mindig az irodában vagyok, és az íróasztalom szélén üldögélve, egymásba fűzött karjaim fölött fürkészem Tamaskovits kisasszonyt, a Balatoni Javító- és Nevelőintézet igazgatóhelyettes asszonyát, jobbnak látom elengedni a problémát, és bízva az engem váró lány találékonyságában, ismét teljes figyelmemmel Emíliára fókuszálni. Erélyes nő néz vissza rám a párnázott székről, akinek meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy a másik fél önkéntelenül is tekintéllyel adózzon neki.
- A környező falvak polgármestereivel a nulladik percben felvettem a kapcsolatot, tudnak a szökésben lévő fiatalokról - ismétlem el újra türelmesen, bár fáradtságtól vöröslő szemekkel. Hiába próbálom, nem tudom megnyugtatni, pedig amit lehetett, megtettük. Tekintetem az övében; egy ideig csendben farkasszemet nézünk. Már az első találkozásunkkor éreztem, hogy ez a nő kivételes, és most, hogy ismét itt van, csak erősödik bennem a vágy: a bizalmára szomjazom. Azt akarom, hogy higgyen bennem és a döntéseimben. -  Levélben értesítettem a Bagolykő igazgatóját is, ha esetleg a két fiatal visszatérne az iskolába, azonnal cselekedni tudjon. Nem kétséges, bármi tudomásomra jut, haladéktalanul szólni fogok, most viszont...
Emília mosolytalan arccal, de talán némi elégedettséggel lép ki az irodából, néhány perccel később azután én is követem a példáját. A Nap ereje még hunyorgásra készteti a szemem, ahogy magam mögött hagyom a polgármesteri hivatal festői épületét, és elindulok fagylaltozó unokahúgom felé.
- Minden nap - pofátlan szemöldökvonogatással vigyorgok le rá, és kérdés nélkül beleharapok a fagyijába. Úgy, tele szájjal kérdezem: - Honnan veszed, hogy morcos?
A szemeibe nézve akaratlan is Eszti jut eszembe; Olcsi ahogy nő és nőiesedik, úgy válik egyre inkább olyanná, mint a legidősebb Vajda lány. Szép. És pimasz. Minden Vajda-vonást magában hordoz. Jobb hüvelykujjammal sebtében megtörlöm a számat, aztán kényelembe helyezkedem mellette a padon.
- Kösz’. Még jó, hogy bírsz. Mi lenne, ha utálnál? - horkantok fel, és a pad támláján végignyújtott karjaim között fejemet is egészen hátradöntöm. Szemeimet lehunyva élvezem a már lemenőfélben lévő, de magából még mindig meleget ontó Napot. - Amúgy... - fordítom felé arcomat. - Én is egyre többször látom őt a tükörben. Jó érzés.
Büszke vagyok arra, hogy épp apám az apám, és hogy én napról-napra jobban hasonlítok rá. Ő a példaképem. A férfi, a családfő. Akivel az utóbbi időben megint többet beszélgetünk; a legtöbb szalamantoni ügyben kikérem a véleményét, és tanácsainak jelentős részét meg is fogadom.
- Mi a helyzet Pom Pommal? - érdeklődök számszegletébe kúszó, gonoszkás félmosollyal, tekintetem az övét keresi. Soha nem tagadtam, és a helyzet az, hogy a véleményem a mai napig változatlanul kitart: a kapcsolatuk számomra végzetesen hasonlatossá vált ahhoz a bizonyos meséhez, melyben Pom Pom egyfeszt Picúr fején ül, ami miatt szerencsétlen lány mozdulni sem tud a szőrös és ronda izéje nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hol hagytad Pom Pomot, Picúr?

- Genetika - felelem kiszélesedő, mintha szemtelen vigyorral, és mikor újra megszólal, én összehúzott szemöldökeim alól, jelentőségteljesen pillantok fel rá. Tekintetemben s arcom minden apró vonásában is ott ül a költői kérdés: ugye nem kell magyaráznom? Talán még egy finom sóhaj is elhagyja ajkaim, végül mégsem marad szó nélkül a drágám provokatív megjegyzése. - Nem akarod te azt látni, mikor én szépen és érzékien csinálok valamit.
A mondat feléig sem jutok, kékjeimben máris félreérthetetlen izgalom csillan, számszéle pedig féloldalas, elégedett mosolyra húzódik. Ha most nem Olívia, hanem valamelyik közelebbi haverom ülne itt, előfordulhat, hogy mesélnék - amúgy készséggel és mélyreható tüzetességgel - a lelki szemeim előtt felrémlő fantáziadús képekről, így viszont - eleget téve mindennemű etikettnek - úgy döntök, tapintatosabb, ha megkímélem unokahúgomat a részletektől. Csinál ő úgyis hasonlókat, nem is akarom tudni, mi mindent.
Aztán felhozza Lilit meg a zavarba ejtő könyvtári jelenetet, mire a halk kuncogás, amit először mintegy horkantásként hallatok, pillanatok alatt jóleső és igencsak hangos nevetéssé erősödik. Arcomat tenyereimmel takarom el, míg rázkódó vállakkal hátradőlök és fejemet is hagyom hátraesni. Liliána, kérlek... Azért ennyire nem vagy elhanyagolva...
- Aaaaah, de imádom - szólalok meg később rekedten, még mindig nevetve, majd sóhajtva kidörzsölöm a szememből a boldogság könnyeit. Briliáns és lehengerlő. Még elképzelni is.  - Nyugtass meg, hogy ennek ellenére nem félsz tőle nagyon?
Csak a hecc kedvéért kérdem, egyébiránt viszont - ha már itt tartunk - simán benne van, hogy azt mondja hülye vagy?! dehogynem!, hiszen olykor még velem is megesik, hogy inkább angolosan távozom a konyhából, ha a drágám Miával kezd sikítozni, mert az - egyemmeg - lelopta az aznap esti vacsora legszebb avokádóját a tányérról. Na nem azért, mert az annyira szeretné, azt hiszem, inkább csak, mert... nos, mert egész egyszerűen megteheti.
- Mondj meg nekem valamit - nézek rá úgy, padon túllógó fejjel, szúrós, talán kissé értetlen tekintettel. Kivárok, hogy pillantása megtalálja az enyémet, hogy lássam rajta, valóban figyel rám, aztán felesleges kertelés nélkül felteszem a téma egyetlen lényeges kérdését. - Mi a lószart látsz ebben a srácban? Őszintén, ez egy girnyó. Összeköltöznél vele? Minek?
Ráadásul a mi házunkban, botrány! Az, hogy nem kedvelem Pom Pomot, nem újdonság és nem titok. Ő még a szó legnemesebb, legártatlanabb értelmében kisfiú, azaz abszolút fogalma sincs mit akar, kit akar, ha mégis van valaki, aki felkelti az érdeklődését - ez esetben sajnálatos módon pont Olívia, ki más -, nem tudná megmondani, miért. Úgy igazán. Segítek és elmondom, nincs semmiféle úgy igazán, csak a farka van, ami egyre türelmetlenebbé és követelőzőbbé vált az évek során. Utolsó gondolatán elgondolkodom, nem reagálok először.
Néhány pillanattal később kiegyenesedek, balommal, mint aki hosszú beszélgetésre készül, felkönyökölök a pad támlájára. Felvont szemöldököm alól, érdeklődőn nézek rá.
- Miért is beszélünk épp most az örökségedről, drágám? - kérdezem lassan, semleges hangon. Ébred bennem némi kíváncsiság esetleges jövőbeni terveivel kapcsolatosan, és csak remélhetem, hogy azok nem ütköznek sajátjaimmal.