36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Elijah Kearney összes hozzászólása (521 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 7 ... 15 16 [17] 18 » Le
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. augusztus 31. 22:34 Ugrás a poszthoz

Petyám ♥
nagy újságolvasásokban



- Hallod, ide tök sok mindent fel lehetne cuccolni – nézek körbe, mert amúgy mindig is tökre szerettem volna egy faházat, csak aztán sosem olyan helyen éltünk, ahol kellő méretű fa akadt hozzá. Most meg már elvileg „kinőttem” belőle, gyakorlatilag, tökre, mint ahogy múltkor a neten is néztem azt az építős műsort, simán el tudom képzelni, hogy a lakóházam egy fa tetején lesz. Nem ott lesz majd, de képzelni lehet. Kint a zöld közepén, tök zen lenne. – De tuti akik idejárnak… nos, inkább nem mondom ki mit csinálni, összebarmolnák – húzom el a számat, hogy lakat alá nem tudnánk tenni ezt a helyet, mert sokan vagyunk a suliban és ott mindig minden közkincs. Kár érte, mert felhozhatnánk a társasokat, az ő dolgaiból is és még simán ilyen lámpássort is el tudnék képzelni. Ez van, majd találunk valamit, ami nem a szoba és csak a miénk.
Nassolnivalót azért hoztam, meg társast is, mert miért ne játszunk, ha már itt vagyunk, mióta írtam anyának, többször is küldött egy-egy félét, hogy próbáljuk ki. Ez elvileg valami stratégiai cucc, sima mugli dolog, semmi mágia, tele van kártyákkal meg minden, de bontatlanul pihen még a táskában, együtt nézzük majd át, hogy jó lesz-e nekünk. A múltkori tökre bejött, a végére már egészen jól megoldottuk a rejtélyt, igaz, ahhoz több fő kellett, de megoldottuk. Most ehhez elég lesz kettő, ha jól néztem a dobozt.
- Ahh, azért azt hittem, hűvösebb lesz – jár a szellő, a levegő, de még nem az igaz. Kora ősszel lesz az, néha reggel már érezni, hogy közeleg és csíp picit, de tegnap mondjuk már hajnalban is sok volt a meleg, nemhogy nap közben. Sose szokom meg. Ledobom hát magam, lepakolok és kényelmesen elhelyezkedem. Hoztam inni is, limonádét meg vizet, később jól fog jönni, jó hideg mind még. Petya közben elhozta az Edictumot is, mindig átlessük, de folyamatosan csak fura szerelmi sokszögek meg egyebek vannak benne, már lassan én se értem, ki kivel kavar. Mint valami tévés műsor.
- Írnak valami érdemeset, vagy megint valaki becsajozott? – nem irigykedem én arra, sőt, majd lesz nekem is. Ha meg nem, így jártam.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. augusztus 31. 23:23 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



Nem sokat lógok fejjel lefelé, látok így olyat, aki miatt feladhatom pókemberi karrierem, de na, azért jól esett mégis. Könnyebb, mint hittem, bár így is nagyra nőttem, ahhoz képest, honnan indultam, nagy darabnak sem lehet nevezni, könnyedén mozgok ilyesmiben is. Nem örökké azonban, így hát hamar a földre is ugrok, miután köszöntem neki és ez által, úgymond magamra hívtam a figyelmet. Épphogy felé nézek, már siet is hozzám, arca pedig kissé mintha riadt lenne. Vagy csak úgy látom? Hirtelen nem tudok dönteni, ezért fejem billen kissé oldalra, mert nem értem, ezért is sétálok tovább, a hinták fel.
- Persze, hogy! Miért ne lennék jól? – lelesek, maximum egy kis por került rám, kezemen a pergő festék apró „morzsája” de semmi több. Nem, nem estem le, meg ilyenek, akkor máshogy kiabálnék. Szóval, így, ha már engedi, odalépve ülök bele a mellette lévő hintához. Kicsit még le van fagyva, úgy érzem.
- Tényleg nincs gáz, még a bokám se húzódott meg – mosolygok is mellé, hogy biztos legyen az a nyugalom, majd aprót lökök a hintán. A felnőtté válás egyik jele, hogy már leér a lábam, így csak azzal rugózva mozgok kissé előre és hátra, de ha felhúznám, akkor menne a hagyományos módszerrel is. De ez is kényelmes. Felnevet arra, amit mond.
- Neeem, nem. Szerintem ezt csak te láttad eddig egyedül. Nem szoktam lányokkal jönni ide – mással se nagyon, mert a legtöbbször tele is van és a kicsik másznak azon a mászókán, nem kéne letúrnom őket onnan.
- Semmi gond. Én is csak akkor, amikor fejjel lefele fordultam. Akkor szúrtalak ki – magyarázom, hogy egyikünk hibája sem, el voltunk nagyon gondolkodva, ezek szerint. – Ha leesek, azt tudni fogok. Naaagyon hangosan kiabálok és káromkodok. Mikor épp milyen nyelven – húzom el a szám, hogy igen, ha nagyon fáj, akkor nagyon mondom. Ez meg csak egy ugrás volt. – Annyira nem vagyok nagy kviddicses, viszont bevallom, segített ezekben – főleg, hogy a seprű mozog és az a lajhárlendülés hasonló ehhez. Pedig az első az tényleg véletlen volt, utána inkább ajánlották, hogy gyakoroljam, élesben jól fog jönni.
- De veled minden rendben? Mármint, hogy ide kijöttél. Vaaagy… hát a hinta miatt muszáj is.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. szeptember 29. 05:34 Ugrás a poszthoz

Petyám ♥
nagy újságolvasásokban




Jó lenne nekünk egy hasonló hely, de itt, az iskola területén nehezen leltünk eddig olyat, a szobánkon kívül, amit úgymond tényleg csak mi használnánk. Gondoltam arra, hogy mondjuk gyakorlásnak, mágiával valami tákolmányt emelek, hátha, de sem a saját, sem pajtásom életét nem untam meg, így aztán kitartóan kutatok mindig. Aztán lesz ami lesz, igazából itt is nagyszerűen el tudunk játszani valamely társassal, vagy csak simán chill és dumálunk, de ugye, tuti valaki nevetgélne mászna ide, mert itt szoktak smárolni és jól kinéznek minket aztán. Előre fintorgok erre az egész jelentre, pedig nem is történt meg, plusz semmi bajom sem a lányokkal, sem pedig a csókkal, csak inkább a helyzet „kínossága” az, amely kicsit fura. Mert nem vagyunk elsőévesek, minek játszunk olyan vacakokkal – szerintük. Én már elfogadtam, hogy nem vagyok átlag, szóval, lógva lehet hagyni, köszönöm. Épp elkapom Petya lendülésének utolsó mozzanatát, amikor abból lép felém és kezét érzem vállamon, amely mosolyt csal a fintor helyébe, bólintok hát.
-Igazad van. De nem hiszem, hogy egyszerű lenne. Ugye nem tudunk itt ülni mindig – mert így is látni rajzocskákat a falon, még ha a tipikus, városi graffitik egyikét sem, vagy épp cigicsikkek, azokat lent láttam a földön, legalább kipöckölik, semmi olyat. Vagy tök rendesek és összepakolnak maguk után.
- Huh hát... Sok mindent. Isznak, cigiznek, smárolnak és a többi. Egyszerűbb csendes helyen, ide lehet egy prefi se jár ki – vonok vállat. Vagy kijárnak ők is mulatni, ez már csak ilyen. Helyezkedek kicsit, nem akarok semmibe se belenyúlni, óvatos vagyok. Épp az egyik nasit bontanám ki, amikor Petya sutyorgását hallom meg. Pislog fordulok oda, időm nincs közelebb menni, de látom.
- Azta.. Mi.. – és ennyi, Petya felsikolt, belőlem is kivált egy meglepett kiáltást. A mókus előugrik, ott sincs, engem jobban Petya hangoskodása riasztott meg, az a kis állat meg ma miattunk nem alszik. Észre se vettem, hogy a karomra markolt, mert annyira a mókus pontjára nézek meredten, majd elnevetem magam, hamar csatlakozik hozzám ő is.
- Erre én se. Azt hittem, kisegér – nem félek én attól sem, csak ha nagyon bambulok és hitetlen, akkor zavar meg. Petya is megnyuszik végül.
- Ahh, miket – nézek az ellátmányunkra. Van mit. – Hoztam egy rakat sós rágcsát, innivalót hozzá. Van cukorka is, de savanyú – tekintve, hogy nem eszek édességet, mert nem szeretem. – Illetve anya küldött egy kártya alapú társast. Megnézzük? – pakolok is ki, minek csak beszéljek róla ugyebár. Innen nézek fel rá.
- Vágom, akkor csak a szokásos pletykahad – legyintek egyet, semmi különös.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. szeptember 29. 23:20 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



Én tényleg nem akartam szívrohamot okozni senkinek, de tényleg. Nem ez volt a célom, hiszen úgy hittem, eleve nem is lát senki sem, nemhogy Lau, hogy aztán fusson felém, látványosan levegőért kapva, hogy majdnem elvigye a rémület. Próbálok én bűnbánó tekintettel nézni felé, hátha jobb így.
- Belegondolva… messzebbről, ha nem látni az első mozdulatokat, akkor lehet, hogy tényleg úgy tűnik, hogy éppen zuhanok lefelé. Ehh. Jogos, jogos, felesleges májerkodás volt – bólogatok is hozzá, mert más, ha én tudom, mi a frászkarikát művelek, meg más, hogy ezt mondjuk valaki végig is nézi. Értem én, mire céloz, szerencsére se nekem, se neki nincs baja, bár kicsit zavarban lehet, ahogy a cipőjét nézi, így bátorító mosolyt küldök felé, ne érezze kellemetlenül magát. De tényleg ne.
- Ugyan – nevetgélek egy sort, nem olyan nagy dolog ez, csak egyszerű igazság, hogy nem szoktam nagyon ide jönni senkivel sem és nem szokta látni, ha ilyet teszek. Ez az első amúgy is, valahogy a random akrobatika távol áll tőlem. – Jaj, dehogy rontottad! – rázom meg a fejem, eleve nem is volt műsor, csak random jött és ő véletlen látta meg, így aztán minden más sem szükséges hozzá. Inkább nekem kellene majd arra figyelni, hogy… Na mindegy, sosem érünk a végére, ha mind a ketten szabadkozni akarunk, nem?
- Igen, amikor kicsik vannak itt, nem pózerkedek a mászókán – nevetek fel, mert furán is jönne ki, ha azért nem tudnak a gyerekek játszani, mert én épp fejjel lefele lógok. – Este nem? Jaj, képzelem. Gondolom alkohol és minden rossz, aztán imádkozz, hogy nem szólnak hozzád. A mugli városokban is ez van, játszótér, park, este tök veszélyes. Jah… hát amúgy se nagyon járok ki, ha otthon vagyok – vagyis kimegyek, de nem este. Nincs ingerem rá, amit szeretnék, megvan általában hamar. Remélem erre Lau nem úgy jött rá, hogy valamelyik megkörnyékezte aprót kérni és hasonlók, sőt, mert az elég kellemetlen lenne. De hát, nem tudhatom ugye, nem biztos, hogy jó emlék.
- Jaaaaj – nevetek fel. Bajnok. Klasszisokkal jobbak voltak ott, de persze, nem csüggedtem, azonnal semmi nem mehet, a mágiát is mai napig próbálom, így a kviddicset is próbáltam. – De azért… köszi. Jól esik. Van hova még fejlődnöm bőven. Nem tudom fogok-e még – mert ugye idén nem játszottam, talán jövőre sem, nem gond ez, repülni attól még majd fogok. Egyszer. De addig még van idő gyakorolni mást.
- Ezt megértem. Most már én is inkább kint vagyok, mint bent a szobánkban, de mondjuk ott egészen jó. Teljesen megértem, a gyerek dolgok – bólogatok nagyokat, lökve én is megint a hintán. Könnyebb gyereknek. Ez fix. – Valami ilyesmi. Úgy elgondolkodtam, hogy mindjárt végzek, kéne valami szakirány talán, meg minden ilyen komoly dolog és meh. Nem tetszik. Jobb volt ott lógni. Te mit fogsz tovább tanulni? – fordulok felé, mert nekem lövésem sincs.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. szeptember 29. 23:57 Ugrás a poszthoz

Laura
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve



- Hát én most nagyon szívesen mondtam – bólint egyet. – De igaz is. Most ha nem tanulok, nekem nem lesz jobb végzettségem, és a többi. Szerintem ha valakire nagyon ráerőltetik sem jó mert így… belecsömörödik – ismertem olyanokat a régi iskolámban, akik tanárok gyereki voltak és nekik igenis voltak elvárások azzal szemben, hogy mit kell nekik letenni az asztalra. Aztán meg persze, csalódás, mert csomó esetben kivételezve is volt velük. Itt ilyet mondjuk nemigen észleltem, sőt, talán nincs is? De nem merem kijelenteni. Inkább nem és akkor abból nincs semmi gond.
- Jaj, akkor kellemes lehetett már az elején is. Az időjárás? – mert anyának sokszor attól fáj, szerencsére nekem nem, nem örököltem, ahogy szokta mondani, ő se tudja honnan, a családban nem nagyon kínos a fejfájás. Persze, lehet neki is mástól, ellenben nem fogok abba belemenni, mert hát, nem köteles elmondani nekem, hogy mi van odafent, ami nyomhat. Nekem akkor szokott, ha sokat próbálok egyszerre tanulni, vagy nem alszom eleget éjszaka. Sarkalatos esetek inkább.
- Hmmm. Hát én is ezt magyarázom magamnak. Amiket szeretek, azokkal kábé itt nagyon semmit se lehet – nevetek – Lehet, hogy valami egyszerűt csinálok, majd visszamegyek, leteszem az érettségit és arra építek. Tudod, így több lábon. Hátha – vonok vállat, bár sokáig sem akarok tanulni, mert akkor meg mire dolgozhatnék, már minden leszek, csak nem fiatal. Igazából, aztán mégis, addig tanulni, míg lehet. Nem tudom mi a jó. Nagyon nem. Valahogy ez nekem elmaradt, hogy ilyen komolyan gondoljak arra, mi lesz akkor, ha elvégzem az alapképzést.
- Hát, lehet, hogy késett! Viccelek csak. Szerintem, bár rossz dolog, de nem feltétlen lehetetlen. Én év közben szoktam, amikor megyünk előre az anyagban és érzem, hogy sok. Én nem tartom viccesnek, csak nagyon remélem, hogy elmúlik – mert nem kéne így folytatódnia az évnek, ha már most ilyen stresszes, akkor később csak rosszabb lehet és az meg… Na igen. Elsős koromban volt az, hogy annyira féltem mindentől, hogy féltem egész évben, csak a végén jöttem rá, hogy ez nem is olyan rossz. Szóval, szurkolok neki.
- M-mm. Majd nagyon megnézek mindent, aztán hátha. Apukám repül, pilóta. Kicsinek az akartam lenni, de már az sem. Szóval… - tárom szét karjaimat, hogy annak is mindegy már, hát még a mostani ötleteimnek. Majd leszek valamit. Időm van rá. Még. Aztán mikor jut majd eszembe megint? Amikor ott ülök, hogy döntenem kell.
- Ó, sosem kevernél abba. Szerintem ha valaki kikísérek mert rosszul van, még meg is köszönik – vagyis, amikor valaki beteg volt, szintén a másik helyen, így volt. Aztán, hogy itt mi a szokás, nem tudom. Viszont a kérdésére kicsit elkomorodom és megvonom a vállam. Találom-e vagy sem, tényleg kétes. Nem vagyok jó mágus, mugli vagyok, de sosem lehetek totálisan mugli, mert tudok varázsolni. Ez még ennyi év után is hitetetlen.
- Nemigen. Tudod, nem azért, mert nem vagyok ügyes, hanem mert mindig van valami új, és ez jó, csak aztán rájövök, hogy itt se lesz igazán helyem. Nem tudom, valaha meg tudom-e szokni. Szerintem muglik között fogok élni, még ha mágus munkám is lesz – ezt mondjuk olyan jól eldöntöttem, nem úgy, mint a továbbtanulásom. Az lesz nekem a legjobb, ha lehet majd autóm, és nem, még véletlen sem próbálkozom meg a hopponálással. Sosem. Láttam a rossz próbálkozások alatt mi lehet.
- Igen-igen. Én Rúnakígyók között voltam – mosolygok rá, nem baj, ha nem ismeri. Itt sokan szeretik ezt a sportot, de van, aki nem. – Jaj! Nem szeretsz repülni, nincs ezzel baj. Te másban vagy jó, ennek így kell lennie. Én mondjuk sosem tanulok meg hoppanálni, így majd lesz más. De a repülés egész jól megy. Hajtó vagyok. Aki gólt próbál dobni – magyarázom, de nem megyek bele annyira, hogy összezavarjam. Persze, ha kérdez, akkor szívesen elmondom. – Jobb amúgy kicsit? Vagy hozzak ki azért inni vizet? Azt mondják az jó rá.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. október 11. 17:46 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



Lepillantok a lábaimra, elvégre tényleg nincs baja, kicsit ugyan jobb lett volna, ha nyújtok egyet előtte, de a zsibogás már kiment belőle, ha mondjuk meghúzom és nyüszítek, jogos lett volna az aggodalma, meg a dorgálása.
- Köszönöm! Nem, annyira nem kell, ameddig nem varázsolok – mert akkor már tényleg kell, ha valami újba fogok bele, az alap és könnyed dolgok már egészen veszélymentesen sikerülnek, ha nem is olyan szép ívekkel meg mindennel, mint másoknak, de ha nem robban meg sül el balul, akkor már megéri.
- Na eghen. Nagy szamár vagyok, nem ide való és a többi. Mondjuk, nem is akarnám elfoglalni, mert olyankor simán leülök egy padra vagy máshova a faluban és elvagyok – vonok vállat, hogy nekem aztán mindegy hol lógatom a lábaimat, ha úgy tartja kedvem. Eleszegetek valami árnyékos helyen, vagy olvasok. – Aaa, hogy futni szoktál! Én nem szeretek, de néha jó, főleg, mikor edzés volt, akkor bemelegíteni meg ilyenek. Este viszont ugye nem járok erre, sejtelmem sincs, csak tippelni tudok, hogy semmi kellemes – húzom el a számat, mennyire lehet kellemes olyan közegben kocogni, ahol… inkább nem tippelek, miféle alakok vannak. Sőt. – Örülök, hogy nem volt semmi gáz. Én nem tudok hoppanálni, de szerintem sose lennék gyorsabb, ha látnám, hogy ilyenek közelednek felém – vélhetőleg akkorát sikítanék, amilyet sose hallottak. Nem is élek a faluban, így aztán könnyű elkerülni ezeket, mert mire sötét van, nekem már addigra a kastélyban kell lennem. Így könnyű, nem?
- Hát sose tudni, bekerülök-e jövőre, lesérülök-e, vagy leszek-e jobb. Ez olyan lutri, mint a mágiám – nevetek egy aprót, mert ahogy abban se lehet bízni, a jövőben sem. Lesz ami lesz alapon működünk együtt és bár nehezebb, kiszámíthatatlanabb, de eddig is működött.
- Eltévedni nem nehéz, még most is néha sikerül, ha elgondolkodom. De értelek. Hát nem tudom, nekem mindegy, hol vagyok, kint vagy bent, de sokat bent lenni nem jó – bólintok a dologra, bár a vízre nem, mert ahhoz nem ragaszkodom. Megértem, hogy nem tud most így hirtelen válaszolni rá, én még napok múlva sem tudnék.
- Én is maradni szeretnék. De passz. Egy biztos, auror meg gyógyító nem leszek, mert ahhoz ügyesnek kell lennem – és nem kéne mondjuk elbaltázni, mert… nos mert. Mindenki tudja. Talán a sport? Lehet. Én még ráérek, persze.
- Abból indulj ki, mit szeretsz csinálni? Hobbi? – hátha kicsit beszélünk róla és legalább ihletet adok.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. október 11. 19:21 Ugrás a poszthoz

Laura
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve



- Hát, akkor nem tudom. De az mondjuk jó, mert akkor nem kínoz sokszor. Vagy… sokszor fáj amúgy? – érdeklődöm, mert az sem jó, ha igen, nekem tényleg ritka, hogy megesik, azt sem szeretném, ha neki ennyire gondja lenne vele, mert hát, nem jó az, de nem is én döntök róla. Azért beszélek neki, hogy jobb legyen, de nem fogom erőltetni sem a válaszokat, ha csendben szeretne lenni.
- Aha. Nem vagyok nagyon ügyes, elemem sose lesz, csak Duracell, így könnyű lenne. Persze, nem felejteném el ezt a világot, lehet, hogy mágusok között fogok élni végül, ezt nem tudom. De ha úgy adódik, akkor igen… Elemmel nehéz, azt úgy tudom gyakorolni kell, nem? – nem jó dolog, de nem is a vége mindennek, mivel tényleg nem tudom, ez is egy lehetőség, amelyből több akad majd, ha befejezem a tanulmányokat. A munkámtól fog majd függni, bizonyára, mert ha olyan, akkor nem lesz egyszerű muglik között végezni, szóval, előre nem temetek semmit. Ha úgy alakul, nem szeretnék megszakítani semmit sem, ott van Petya, minimum már miatta is fent fogom tartani a kapcsot a mágusvilággal. De nagyon előre van ez a dolog. Nagyon messze.
- Persze. A repülés az, így mágusoknak szerintem fura is. Nekem a seprű volt. Nagyon kíváncsi vagyok, miket tudnék kipróbálni, nem vagyok a legügyesebb, de kíváncsi igen – bólogatok is, csak adjon majd egyszer valaki tanácsot. Erre valók a tanárok, majd felkeresem a házvezetőm akár, egy tavaly végzett ismerősnek is ők adtak tippeket és lám, tök jól teljesít. Így, egyelőre ezt az ötletet elraktározom magamnak. Nem szégyen, nem szoktam ilyeneken aggódni.
- Olvastam róla, igen. Mármint arról, hogy tök sok baleset is lehet és kicsit parázok tőle, hogy na én lennék az a srác, aki elhagy ezt-azt. De tudom, ott a kandalló, meg minden ilyen izé. Meglássuk, fogalmam sincs ugye, hol leszek én akkor – mert jóslástanból szörnyű voltam, hamar le is adtam, mert nekem az álomnapló írás is sok volt, mivel ritkán álmodok bármit is, vagy ha igen, oltári nagy hülyeség. Egyelőre, én így látom a dolgokat. De minden képlékeny.
- Igen, szerintem is a legnehezebb. Mert még ott vannak a terelők is, hogy leüssenek a seprűről, meg ilyenek. Szóval… tényleg az. Meg jó is, én szeretem, viszont fejlődni kell benne, legalább az is egy cél – és amit még tudok is, mert nem kell hozzá pálca. Valahogy magabiztosabb vagyok nélküle, lehet, csak beképzelem az egészet, persze. Sosem tudni. Egyszer majd megér egy beszélgetést ez is, valakivel.
- Örülök, hogy jobb – mosolyodom el közben szavaira. – Szerintem nem, már úgy sincs érdemi, csak a kajálás meg a gratulációk. Amúgy is lassan vége lesz, nem? Sose tudom meddig tart, nem figyeltem közben az időt. De ha halljuk a zsivajt közeledni, akkor kell mennünk csendesebb helyre – nézek hátra, de egyelőre senki sehol. Nem is bánom, hogy nem vagyok ott, ha éhes vagyok, ott a konyha, megoldom.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. november 5. 23:21 Ugrás a poszthoz

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Beégek, mint a tüzifa, aztán majd csak nézhetek. Nekem kellene itt most határozottnak lenni, mint annak a magas, tüsihajú srácnak mellettünk nem sokkal, ahogy megfogja a partnere kezét és odavezeti a táncolók közé. Finoman perdít rajta egyet és már ropják is, mosolyognak, nevetnek. Ezzel ellenben én itt állok, nézem őket, pár lépést tettem, majd Betti is, mintha ő lenne a bátrabb. Nem látom rajta, hogy annyira félne, mint én és ez valahol zavar. Nem, nem akarom, hogy ő jobban féljen, csak olyan fura. Nagyon. De én is, elvileg ezt már ismeri és meg is szokta, nem vagyok átlagos, kicsit sajátos, kicsit mindenes. Lehet azzal sincs gond, ami most történik, sőt mi több, nem kell mindenkinek táncolni. Sokan esznek, iszogatnak, beszélnek, a mi koktéljaink is elfogytak de nekem ez is túl édes volt, érzem, hogy összeragad a nyál a számban és csak szomjasabb lettem, mint eddig. Így, nem hozok fel egy újabb kör ötletét, meg mert amúgy is, kicsit lefagytam. Oké, ez ciki.
- Bocsi, bocsi – szabadkozom kifele menet aki mellett el próbálok oldalazni, majd aztán tőle is, hogy miattam kellett eljönnie. Amint kiérünk, látom, hogy közelebb lép hozzám, de rajtam nincs zakó, hogy ráadjam, mint az úriemberek. Én is fázom kicsit, sőt, most, hogy kint vagyunk, bele is borzongok, de óvatosan karolom át a vállát és próbálom ezzel melengetni. Aztán rájövök, mit művelek és elengedem, zavartan köhintve. Ég a fülem is, de ezt a mozdulatot is a felsőbb évesektől lestem na.
- Egy kicsit, igen – bólogatok. Még nincs durván ősz, szerencsére. Az kellene még, akkor még azon is aggódhatok, hogy megfázik, miattam. Elé lépek inkább, leküzdve a lelkiismeretem, hogy beszélni fogok. Tekintetét megkeresve mosolyodom el lágyan, próbálom mutatni, hogy az előbb gyáva voltam, de most nem.
- Ne haragudj, hogy ki kellett jönni miattam. Ha szeretnél visszamenni, egy pici szusszanás után elkísérlek – nem akartam idő előtt elszakítani az élménytől, persze, hajnalig sem maradhatunk, de más ez akkor is. Elhallgatok, ő is csendben van és nézem, ahogy páran elindulnak haza, tovább, páran a sátor környékén beszélgetnek vagy csak elbújtak, egymással lenni. Érdekes. Hangja szakít ki a bambulásból, megilletődve pislogok párat.
- Itt? Táncolni? – pillantok le a kezére, mert azt hittem, nem komolyan gondolja. És de. Váratlan ért és aprót nevetek, de nem ellene. Annyira abszurd lenne, ha odabent nem megy, itt meg… végül is, nincs tömeg, nem erre jönnek, ide talán nem is látnak. Óvatosan fogom meg a kezét, a másikat pedig, a derekára helyezem – és akkor, megint jöhet a zavar. – Miért is ne? – próbálom kihallani, milyen zene szól, majd végül, lassan lépkedve kezdem el vele a táncot. Vagyis, próbálkozom.

Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. november 5. 23:42 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



- Vééégül is, igen. Én a hmm… én mikor még alsóbb éves voltam, akkor futottam sokat, amikor valaki piszkált vagy megijedtem. De nem lett belőle hobbi, inkább sétálós vagyok – abból lehet sok is, meg túra is, mászással, mindennel. Régen voltunk ilyenen, otthon fel kellene vetni, még nem is kell külföld, van annyi hely ebben az országban, ami hegy meg domb, hogy bőven jó, az erdőkről nem is beszélve.
- Igen? Na, egyszer csak megnézem, de ugye nagyon nem lehetünk kint éjjel – főleg, hogy nem itt lakom, a kastélyba kell érnem, még ha mindjárt nagykorú is leszek. Mondjuk nem tudom, akkor is van-e valami időpont, amire jó, ha odaérek egyszer és akkor mehet a pizsi fellövése. – Én a városokban is elsétálok, vagy valami kirándulóhely. Leginkább családdal szoktam, vagyis inkább anya, mert apa sokat utazik – nem bánkódom már, ez ezzel jár, cserébe, sok szép helyet lát és el-elszokott minket venni. Anya sem vitázik vele már annyit, sőt, megbékéltek, azt hiszem. Ami nagyon is jó. – De ez tetszik. Pukk, ott sem lenni. Csak nagyon úgy érzem, nem menne – és akkor ne is erőltessem, ugye? Mert veszélyes, veszélyesebb, mint futás közben elesni, vagy lemaradni, nem is ajánlják, ha valaki nem biztos vagy gyenge varázsképességű. Elfogadtam, hogy vannak olyan szintek, amiket én nem fogok vagy nem szeretnék megugrani, mert nem nekem való. A kis, borzongatós megjegyzésére biztos nem arra gondolok közben, amire ő utalna, de megértem.
- Egy mérges kutya. Gyorsabban fut, mint én – mert városban kergetett már meg kóbor eb, a legtöbb persze ott kaját kunyerál és elrohan, de vannak kivételek. Kiszökött, rossz a kerítés, ahol van, ilyenek. Meglássuk, mennyire leszek én majd éjjel sétálós. Inkább olvasok, ha úgy van.
- Juj, azt néztem, de nagyon bonyolult – az ásványokra célzok, gyógyítani jobb, ha én csak valami orvosos játékban fogom megtenni. – És hogy-hogy elvetetted? Nem tetszik? – vagy valami más az ok? Persze, attól még, mert a családja ásványokkal foglalkozott, nem kötelező, én sem lettem pilóta, apa után.
- Hogyne, az nem is olyan. Diákmunkának jobb, nem? – nekem nincs, nem költök sok mindenre, beosztom a zsebpénzem, vagy épp gyűjtöm, ha valami ünnep van. Nem vagyok eleresztve, elég az, ami van. Bőven, így maradjon a tanulás az első, amikor meg nem azt csinálom, akkor a szórakozás. Ahogy sorolni kezdi a dolgokat, egyszeriben jelenik meg előtte az, amit elképzelt. Ismerem mi ez, mesélte is talán, de látni nem láttam még. Nevetve nézem, ahogy váltakozik, még ujjam is nyújtom az egyik felé, majd bólogatok.
- Nagyon menő! – szólok közbe, a vízzel való játékra. Hát, ilyenem sem lesz. – Hát én is így vagyok vele, hogy ami leköt, az nem olyan komoly meg hát nem is igazi, itt nem lehet. Nem gondolok erre állandóan, csak mikor a többiek magyarázzák, hogy mennek a kviddicsre meg aurornak, én vakarom a fejem. Szerintem, majd jönni fog, mi leszel. Az állatokkal ha jó minden akkor esetleg, az?
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. november 30. 22:49 Ugrás a poszthoz

Petyám ♥
nagy újságolvasásokban



- Hű. Mint a komoly urak – nézem, ahogy olvassa, lapozza azt az újságot, tényleg úgy, ahogy kell, nem pedig ahogy én szoktam, hogy megfordítom és elolvasom a hátoldalát, aztán kész is, ennyi érdekelt. Nem nagyon politizálok, a sport sem nagyon hoz lázba, a bulvár meg ezek főleg nem, jó, mondjuk ez az újság nem is olyan. Ez kicsit más, másabb, van benne minden, de mégsem olyan komoly, mint amit tényleg a komoly emberek olvasgatnak, mert abban nincsenek nagyon arról sorok, ki kivel jön össze vagy hasonlók. Nem nagyon szerepelek benne ilyenekben, szerencsére, mert rettentő kínos lenne ki is magyarázni, hogy mégis mi a franc igaz belőle és mi nem. Nem nekem való az a hasáb, meghagyom az állandó szereplőknek. Vagy valami olyasmi.
Hagyom is, hogy lapozgassa, addig rendezkedek, lehet dugtam a táskába képregényt, nekem az való, fogalmam sincs, mert mire odaérnék, addigra kész horror lesz az egész és előjön a rém, aki csak egy apró állatka, semmi több és mégis, még nekem is hevesen ver a szívem, mondjuk, lehet attól, hogy Petya ennyire megijedt és hangot is adott neki. Ez már csak ilyen, ahogy oldalamra fogok és szusszanok egy nagyot, amint elhárult a „vész”.
- Semmi gáz – mert előttem aztán nem kell szégyellni, ha berepül ide valami tollas, én sem leszek nyugodtabb, sőt, rosszabb, szóval látott már ő is így engem eleget, hiába próbálom ezt magamból kinevelni, mert nevetséges, amint eljutok oda, hogy felsétálok a baglyokig, kinyitom az ajtót, csak az a következő emlékem, hogy a lépcső aljában zihálok. Nem megy ez nekem.
- Na, halljam az izgalmat – pakolok tovább, miközben ropit halászok elő és letelepszem mellé, kényelmesen, magam mellé pakolva a táskát, hogy kéznél legyen. Elhelyezkedek, szememmel az újság lapjára sandítok és kibontom a sósat, hogy rágcsálva figyeljem, mi is az az izgalmas.
- Hűha. Furcsa dolgok, ez tényleg izgalmasnak hangzik – bólogatok, megállok még a rágásban is, ahogy folytatja a sorok olvasását, egy bizonyos pontig. Azt hiszem épp, hogy csak nyelnie kell, inni vagy csak simán egy hatásszünet, aminek gondolatára közelebb is hajolok.
- Mi az? – pislogok, mert nem értem, min akadt ki ennyire. Mi a baj. Egyszeriben elfehéredik az arca, mintha pánik kergetné, mint engem amikor… aztán… - Petya, Petya, mi a baj? – ő elejti az újságot, én meg a ropit dobom rá. Közelebb kúszok, hogy finoman ragadjam meg a vállát, biztosítva arról, itt vagyok, csak semmit sem értek. Nem engedem el, de látom, hogy mindjárt kiborul és én tehetetlen vagyok. A gyomrom rándul görcsbe, amikor felveszem a lapot és olvasom ott, ahol abbahagyta. Aztán, nekem is lassan össze áll a kép.
- Megmentette a nőt a… Helvey… ő nem a…? Ő nem az a haverod, ugye? – de nagyon úgy néz ki. Tudom én, hogy van egy idősebb srác, aki nagyon speciálisan van itt, se mágia, se semmi és nagyon jóban vannak, mesélt róla, vagy épp hogy mikor mi történt. De hogy… ezek szerint vérfarkas? – Biztos csak elírták, nyugi, nyugi. Mély levegő, tudod – visszadobom a lapot a földre és próbálom valahogy megnyugtatni szegényt.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. december 19. 21:44 Ugrás a poszthoz

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Mind a ketten idegesek vagyunk kicsit, meg zavarban, mint a béna filmekben, ahol nem megy semmi könnyedén és amúgy sem szokott. Vagy csak velem nem, de fele annyi magabiztosságom, meg bátorságom nincs ilyen helyzetekben, mint másoknak és ez frusztrál, mert kellene, ilyenkor főleg. Érzem, hogy a tenyerem nyirkos, amint átkarolom, gyomrom bukfencezik egyet és most örülök csak annak, hogy nem ettem olyan sok sütit, mert akkor most félő lenne, hogy… Nem, bele sem gondolok, mert akkor aztán oda lenne nem csak a pillanat, de minden is, mert olyan mélyre ásnám el magam, hogy soha többé nem érne a nap.
- Hát igen. Bár nekem nem a mozgás a gond, hanem a tömeg. Meg… valljuk be, én elég bénán festek közöttük – nevetek fel, önkritikám mindig is volt, de tény, nem vagyok külsőre sem olyan, mint ők, mint a nagyok, akiknek elég két szó és mindenki utánuk epekedik. Engem Betti társasága is meglep, kevés lánnyal bálozok és mulatok így, vagy akárhogy, de mivel ez sem az Ördögtől való dolog, az első pánikokat legyűrve, most már egész jól viselem.
- Végül is… - nézek körbe, itt nincs senki, amúgy sincs mit szégyellni rajta és akkor, nem kell aggódni sem, tényleg csak azért, hogy ne lépjek a lábára. Meg ilyesmik. A gyomrom még mindig bukfencezget aprókat, egyre jobban, ahogy ismét közelebb lép, finoman fogok rá kezére és derekára. Jaj. Remélem jó helyen vannak az ujjaim, semmi sem illetlen, bár kicsit remegnek, nem annyira vészes. Próbálom fejben megtervezni a lépéseket, de teljesen random csinálom, csak mozdulok a zenére, ahogy az előbb is láttam másoktól. Egy és kettő, egy és kettő, nem olyan nehéz ez, nem? Mégis, kicsit kiesek a ritmusból, amikor tekintetem találkozik az övéivel, pislogás nélkül tartom ott és nem szakítom el. Egész lassan kapcsolok, hogy nem kéne majdnem riadt arcot vágnom, így aztán elmosolyodva nézem őt tovább.
- Tényleg sokkal jobb itt. A következőn be se menjünk, majd a sátor mögött táncolunk – nevetek aprót, aztán, merészet gondolva engedem el és pördítem meg óvatosan, hogy el ne essen, de végül – és akkor ezt most egy filmből vettem, igen – visszapördítem magamhoz és fél karral átölelve, oldalvást van kicsit még nekem, de úgy folytatom vele pár lépés erejéig, ismét rámosolyogva. Mióta tudok táncolni, valaki elárulná?
- Örülök, hogy eljöttél velem, nagyon.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. december 30. 00:10 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



- Ó, én rendszerint elfelejtek figyelni arra – általában ezért is koccanok annyit a folyosókon, ha nagyon elmélyülök, vagy egyszerűen csak sétálok előre. Nem újdonság, meg amikor tömeg van, nem is nehéz, így aztán nem egyszer mordultak rám és nem is utolsónak. Kicsinek féltem ettől, most már néha vissza is szólok – aztán futok. Jobb ez így.
- Tudom, meg akkor később is kell visszaérni meg minden. Mondjuk, eddig se volt azzal gondom, elvagyok a szobámban – könnyű ott, ahol tele van társassal, képregénnyel, vagy valamivel, amit Petya hoz vagy én. Eldumálunk, vagy elfoglalom magam egyedül, tanulok, szóval igazából, nem azért nincs még kihágásom, mert félek, hanem mert én le tudom foglalni magam és nincs késztetésem rá. Béna vagy sem, ez van.
- Nem rabolom én az oktató idejét tényekkel – nevetek fel, mert nem is érzem magamban az erőt, sem tudást, de nem akarom elviccelni ennyire. – Nekem valami nem oké az alappal sem, én leszek a lassú utazó. Miket néztél ki? – érdeklődöm, ha már hoppanál, akkor nem lesz közel sem, de biztos megéri. Mi kocsival szoktunk menni, vagy ha messzire, akkor repülünk, szóval nem vagyok kétségbe esve, hogy nem lesz mivel kirándulni majd, ha a szüleimnek olyan kedvük lesz. Persze, Petyához már más lesz eljutni, ha sikerül, de az majd akkor és ott kerül megoldásra, lehetetlen nincs, ettől nem félek ugyebár.
- Ááááh és igen. Azt már nem egy helyről hallottam, hogy az emberekkel bánni a legnehezebb – mert elég csak arra gondolni, hogy milyenek az üzletekben, nem kell itt nagyon spekulálni sem. És persze, mindenkinek megvan a maga dolga, amiben nem biztos és nem szeretné, tudom én, hogy mire utalna, ha tenné, így aztán, nem is húzom tovább a témát. Meg hát, semmi se kötelező, annak se lennie, akinek emberekkel kell foglalkoznia.
- Benne ragadni sem kellemes, de ha nem árt, akkor… Ha biztos, akkor legalább nincs az, hogy jaj miből lesz pénz – persze, nekem még állásom sem volt, így aztán nem tudom milyen benne ragadni, de ameddig nem árt, addig nincs gond, azt szokták mondani az okosok is.
- Ez akkor is nagyon menő – engedem el a munka dolgot, hiszen mutat pár formát vízből, nekem pedig okvetlen meg is kell érintenem. Nedves, de nem is esik szét, ahogy odatartom az ujjam, ami fura, de egyszerre érdekes is. Nem is barmolom szét, kezem leengedve pillantok ismét felé, amit a formák eltűnnek.
- A kviddicsre gondoltam, de nem tudom. Hivatásosnak lenni, nem olyan biztos gondolat – vagy hát isten tudja mire tudnám én azt utána használni. Úgy hallottam, van általános, ahol semmi nincs és úgy érzem, nekem az lesz eddig az, ami úgymond tetszik.
- Naugye! Ha az elemnek jót tesz és neked is, akkor főleg. Szerintem utána olvasni megéri a dolgot – nem akarok beleszólni az életébe, én ezt tenném a helyébe. Aztán dönteni, de tény, nem könnyű. Nagyon nem.
- Hát mindenféle, ami nem ide való. Társasok, képregényolvasás, ilyenek. Vannak játékok, azokkal is szoktam. Szóóóval… ide áthozni, nem lehetne szakmának – nevetek fel, ahogy mondjuk társasokról tanulok és miegymás. – Pilóta, mint apa. De már nemigen. Nagyon sok időt elvesz és egyszer szeretnék családot. De… úgy, hogy sokat vagyok velük – az, hogy ez nekem ez most tényleg valós, és hogy azért én megértem apát is, azonban örültem volna, ha többet van velem, igen mélyről jön. Észre se veszem magam.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. december 30. 00:57 Ugrás a poszthoz

Laura
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve



Szusszanok egyet, hogy oké, ez még a jobbik eset, legalább nem kell sűrűn szembenéznie ezzel a kínnal. Nem is faggatom tovább, mert lehet a gondolkodás is kellemetlen, nemhogy még beszélni is. Örülök, hogy még nincsenek itt sokan és nem hangosak, bár úgy olvastam vagy láttam valahol, hogy ilyenkor a sötét szoba is segít, meg az alvás.
- És addig, ameddig nem tör felszínre, addig nem is lehet tudni róla? Mármint, mi kell, hogy felbukkanjon? Korhoz kötött? – mert jó kérdés, mi hoz ki egy ilyen erőt, ha egészen addig „csendben” van. A mágia is random jön, mesélte valaki, hogy egész gyerekkorában tudták, mert látszott, jött, másnak alig akart, épphogy az iskolaérettsége előtt mutatkozott meg, nekem meg nem tudni pontosan, mert nem tudtuk mi az, furcsaságok meg néha történnek. De nem volt durva, hogy megijedjünk. – Megvéd? Akkor nagyon is hasznos, amellett, hogy nagy dolog. De azért az életveszély igen ritka dolog szerencsére – és itt nem arról van szó, hogy leesne a lépcsőn valaki, vagy elvágja valamely tagját, hanem az a tipikus veszély, ahol el tudom képzelni, hogy ez az elem az, ami jön és megvédi. Érdekes, de semmi jele annak, hogy nekem lenne, és mégsem vagyok irigy. Örülök annak, ami van.
- Háááát igen, az nagyon nagy mumus. De sokaknak – bólogatok, hogy ahogy órán sem mindig megy, főleg, ha valami rém száraz és unalmas, amikor már a fele banda inkább kiterül a padon és alszik, vagy bármi mást csinál. Vannak jegyzeteim, vagy kerítek, de soknak szélén van akasztófa, firkálmányok, akármi. – Kifáraszt? És mennyire messze lehet elmenni? Azt tudom, hogy ismerni kell – azt hiszem – azt, ahova menni akarok. Tehát ha a világ másik felére akarok, akkor oké az is? – persze, belekalkulálom azt is, amit mond, hogy elfárad az ember és kidől, de ezek szerint lehetséges. Mégis lehet, hogy rá kellene gyúrnom. – Az, amikor más visz, igen. Gyors, persze, annál gyorsabb nemigen van – vagyis ott a zsupszkulcs, de azt nem lehet csak úgy, meg a kandalló, de ott meg fontos, hogy kandalló legyen a másik végen és hát, eleve nincs mind egybekötve, meg egy virágos réten nagyon hülyén is nézne ki. Felírom magamnak, hátha bejön.
- Náááh, ez csak hobbi. Itt jó, oké, megy is, de aztán lesérülnék, ismerem a szerencsém és annyi is lenne. Meg kicsit eleve veszélyes is, szóval tuti benne lenne a pakliban. Így marad hobbi, vannak hobbi csapatok, szóval ha hiányzik később, majd beállok oda – mert ezeknek már utána is tudtam nézni, nem kell a profi liga, ez is olyan, mint a foci, vannak kisebb csapatok, nem olyan komoly tétekkel, de mégis, a játék az játék.
- Hát amennyi fogás van, órákig lehet enni, kipukkadásig. Szerintem a desszertnél vannak, aztán még egy-két szó, gondolom és tipli. Még van egy kis csend-idő – nevetek halkan, nem akarok harsány lenni, hogy az is zavarja a fejfájást. – Nem hát, van a szobámban mindig valami nasi, amit be tudok kapni, ha éhes vagyok. Nem gond – nyugtatom meg, hogy emiatt ne aggódjon, se harag, se károm nem lesz belőle. – Úúú, nagyon szívesen megkóstolom. Nem is kell olyan sok fogás, ez itt más, az meg ott lesz más. Köszönöm! Elfogadom a meghívást. Maaajd… viszek desszertnek valót.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. január 5. 20:53 Ugrás a poszthoz

Ricsi és Hayden
nagy belépő, nagy pofára esés



- Na majd legközelebb – engedtem el jó levitás haverom, aki hamar összepakolta a varázsló-sakk készletét, amellyel tavaly ősz óta ismerkedem. Nem hiszem, hogy akkora mestere leszek, mint az a híres tag, akiről néha beszél, de nem jegyzem meg a nevét akkor sem, ha ütnek. Állítólag egyszerre három embert is megvert benne, ahogy mondta, ő is erre készül és ezért, engem rendszerint megver. Bár őszintén, nekem mindvégig az tetszett és tetszik, hogy nem én tologatom a bábukat, hanem, csak dirigálok nekik és azok megteszik, odamennek, lecsapják és kész is. Szóval, teljes mértékben csak a szórakozás, pedig próbál nekem trükköket, taktikákat tanítani, csak épp az agyam nem mindig fogja fel. Intek neki, távozik, én pedig elnyújtózom a kanapén, elférünk így is azokkal, akik erre vannak. Van, aki tanul, van, aki beszélget, én meg a magam mellett őrzött képregényért nyúlok és eldöntöm, hogy a bájitalok és mágiatöri helyett ma ezt lapozgatom. Egész friss, csak pár oldalig jutottam belőle, mire ideért a sakk-mérkőzés.
Épp lapozok, nagy szemekkel követem a sorokat, amikor az elolvasott „BUMM” a valóságban is csattan. Olyan erővel csapódik az ajtó kifelé, hogy a közelében elhelyezett portré is csúnyát mond, én meg megugorva, ültömben, kvázi kissé lesápadva meredek az ajtó felé, hogy melyik futóbolond csapkod épp erre.
- Mi a… - sziszegem felé, halkan, amikor a füst terjeng, elsőre, bevallom, azt hiszem, kigyulladt az iskola és fejben már készülök arra, hogy ablakon fogok kimenekülni, amikor egy, színpadias belépő keretében jelenik meg egy sziluett, majd a hozzá tartozó alak és hang. Majdnem tapsolnék, esküszöm, arra áll a kezem, de a komikus jelenet láttán, csak szám elé kapom, hogy akaratlan rötyögjek bele halkan.
- Azért egyben vagy? – kérdem, miután át is lépték és mozogni is látom, feljebb ülök én is, visszadobom az asztalra a képregényt és a másikat vizslatom. Egyben van, de ja, hát ez… - Simán bejöhettél volna a vödröd nélkül is amúgy – világosítom fel, hogy ja, lehet ezt anélkül is, hogy kitöri valamijét. De én beszélek? Én a saját lábamban esek el. Az említésre a kajára siklik a tekintetem nekem is, majd, mint a vöröshajú lány, aki talán jobban megijedt, mint illene, bólintok. – Akad. Eszel a nagy izgalomra? Te is? - fordulok a lány felé. - Vagy igyál, nagyon kivörösödtél.
Utoljára módosította:Elijah Kearney, 2021. január 5. 20:53
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. január 20. 21:50 Ugrás a poszthoz

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Hogy miért néznék ki bénán? Elég csak ránéznem a többiekre, vagyis elég volt, rajtuk egy az egész szerelés, ez az elegáns olyan mértékben jól áll, mint rajtam sehogy. Én idegennek érzem, túlzásnak, mert amikor nem talár és egyenruha van rajtam, akkor mindent hordok, ami kényelmes csak épp nem divatos és elegáns. Sokféle, feliratok, játékokkal, filmekkel kapcsolatos pólók, vagy épp simák, farmer vagy melegítő, mikor mi kell, kissé kopott cipők, mert ami új, annak is hamar le tudom rúgni az orrát, mert nem figyelek oda. Így tehát, mondhatni, igencsak nem illik nekem az a képbe, ami rajtam van, most megint lepillantok.
- Mert olyan, fura. Nem én vagyok, hiányzik a Star Wars-os pólóm – nevetem el magam, mert tényleg kicsit kényelmetlen a sok gomb, meg, hogy ha eszem-iszom van, azért nem kéne azonnal összepecsételni. De leginkább, mert nem érzem magaménak. Lehet Betti sem azt, amit hord éppen, nem tudhatom, mennyire kényelmes egy ilyen ruha, a cipő biztos nem az, de ellenben, rajta nem áll rosszul, sőt, ahogy meg is jegyeztem, úgy gondolom most is, hogy csodásan fest, ami már kissé zavarba is hoz, mert túl sokáig pihent, pihen rajta a szemem. Nem megszokott, de míg nálunk elmegy, addig a lányok mindig hihetetlen átváltozáson mennek keresztül. Ezzel nem azt mondom, hogy frizura és smink nélkül nem csinos, de az, nekem az a megszokott, azonban, most se olyan hivalkodóra sikerült, mint az egyik bent látott lánynak, aki a ruhája színeit festette magára és komolyan, mint valami bohóc. Én nem nevetek ki senkit, de véleményem akadhat. Kicsit elkalandoztam, pislogok párat.
- Nem azt mondtam, hanem azt, hogy bemegyek, bólogatok, hogy igen, végzős vagyok, köszönöm a bált, szuper meg minden. Eszek és iszok valamit, lehet alkoholt is fogok az örömre, mondjuk pezsgőt, mert azzal szoktak ünnepelni és mikor lemennek a kötelező körök, tudod, hogy ha akarnak köszöntőt vagy valami műsort, én már tovább is állok. Pontosabban, akkor kijöhetünk és akkor szépen tudunk nyugalomban táncolni – de persze, erre én is nevetek, ugyan kicsit hosszabban fejtettem ki azt, hogy milyen terv is lehetne arra a bálra, viszont tudom, hogy úgyis akkor dől majd el. Lehet, hogy a gyengélkedőn leszek előtte, sosem lehet tudni.
Azonban azt igen, hogy így, kint, itt, a tánc tényleg jobb. Még mindig zakatoló szívvel, de már bátrabban fogom és mozgok vele, nem törődve azzal, hogy aki erre halad el, ebből mit lát, mit gondol. Most nem érdekel senki, mintha a tömeg közepén is lehetnénk. Merészen pördítem, nem billen ki, ahogy ismét elkapom és lassan folytatjuk a lépéseket. Észre se veszem, de eltűnik most a feszengés, a lábára sem lépek,csak elmosolyodok.
- Én is örülök. Meg neked is. Még mindig nagyon csinos vagy, kedves és végtelenül hálás vagyok, hogy elviselsz, mert hát, én nem olyan vagyok mint a benti fiúk – bukik ki belőlem az őszinteség, de nem bánom. Nem akarok olyan lenni, még most sem, mikor pördül, én pedig kicsit oldalazva keringek vele és a bugyuta mosolyom helyett, így, ilyen közelről vizsgálom arcát, vonásait, a saját mosolyommal.
- Jól érzem magam most, eléggé jól – ha már az őszinteség.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. január 20. 22:10 Ugrás a poszthoz

Laura
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve



- Óóó, értelek – bólogatok nagyokat, hogy minden változó, főleg az, hogy mikor és hogyan jön elő. Én mondjuk azt hittem, olyan, mint a „sima” mágia, amikor csak úgy, néha random is történik valami, nem kell tragédia és igencsak rossz élmény, akár csendes pillanat, de úgy nézem, ennek a mágiának a jele igencsak drasztikus árat kér, úgymond. Jó hogy megjegyzi, hogy nem illik megkérdezni, mikor és hogyan, mert már nyitottam az ajkaimat arra, hogy megkérdezem tőle, hogyan, de becsukom és inkább mást válaszolok.
- Jaj, nem akartam én a rossz élményeket felhozni, csupán csak az érdekelt, van-e egy bizonyos kor, ameddig kijön az emberen ez, de akkor nagyon változó. Az, hogy hogyan, hát meg változó, nincs is hozzá közöm, csak mint elméleti dolog – zárom is le egyelőre, hogy végképp ne higgye azt, hogy belőle is ki szeretném hozni azt az emléket. Nagyon jó, hogy ilyeneket tud és ügyes, nincs semmi kétség, hogy ami történt, az valami jót is hozott, ha rossz volt, bár remélem, hogy ő egy kivétel és neki nem volt olyan szörnyű élménye. Az már más, hogy azért érdekelt, hátha bennem is lapul valami, az mellett, ami nem épp kiemelkedő képességként van számon tartva nálam, sőt, inkább lefelé, de mivel nem reménykedem ebben, illetve, nem szeretnék és nem is kívánok magamnak traumát, így aztán, le is „mondok” a képzelgés további részéről és rá figyelek.
- Ez mondjuk igaz. Sima pánik helyzet, igen. Én mondjuk lehet a bagolyházban kapnék „jelet” rá, mert egyszerűen már a gondolata is elborzaszt – nevetek kissé zavartan, de a fóbiám számára ismert. – Ez teljesen érthető, azért járunk eleve ide, hogy az alap mágia is biztonságos legyen, hát akkor, ami ennyire más és ennyire kijön az emberből, még veszélyesebb lehet. Akár rá is, szóval tanulni kell. Hát, nem mondom, hogy irigykedem, mert nagy felelősséggel jár – szeretem, hogy válaszol és ki is fejti, nem kell kérlelni, persze, nem is várom el, de mindig érthetően és jól mondja el, ami éppen érdekel, mert miért ne érdekelne. Ezért jó beszélgetni, nem csak az alap kérdésekből áll, hanem ilyenekből is, plusz, most kvázi tanulok is valamit, mind az elemiről, mind pedig a hoppanálásról, hátha utóbbi jelen lesz az életemben később.
- Áhháá! Tehát egyszerűbb kisebb távokat, és pihenni. Az tudom, hogy lehet veszteni végtagot is, így jobb óvatosnak lenni – fintorgok kicsit, hogy baromi rossz lenne azért elhagyni valamit, mert mohón azonnal Kínában szeretnék lenni. Brrr.
- Az is igaz, még átgondolom – mosolygok felé, hogy ez nem is rossz ötlet, de senki se venne komolyan engem, nézzen csak rám, de ki tudja, lehet be is jönne. Majd később kifejtem neki, ha találok végre valamit, amire azt mondom, na EZ kell.
- Simán – egyezek bele, hogy menjen, menjünk, mert ha az a tömeg kiszabadul onnan, akkor bizony hangos lesz megint és akkor visszatér az, ami miatt kimenekült onnan. Felállva porolom le magam, felveszem a talárt, amit leterítettem, hogy ne a kövön üljünk, majd rá pillantok.
- Rendben, várom! És jobbulást, remélem nem fog kínozni a fejfájás tovább. Bármikor ücsörgök veled idekint – nevetek egyet, majd integet én is, és fordulva indulok meg a körletem felé, ahol megvárom Petyát és jól ki fogom faggatni, hogy miről maradtam le. Addig jól elolvasom a képregényt, amit hoztam magammal. Valamelyiket.

//köszönöm a játékot <3 //
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. február 14. 13:32 Ugrás a poszthoz

Ricsi és Hayden
nagy belépő, nagy pofára esés



Valóban egyben van, ez eddig oké. Az már más kérdés, hogy mennyire, de végül szusszanok egyet.
- Aha. Hát az se kellemes – mert na, égettem én is magam eleget, nem is egyszer, nem is kétszer, sokszor inkább, de mindegy is, hiszen ez mindig benne van a pakliban, ha valahol tömeg van. Csak én nemigen direkt módon tettem, hanem inkább puszta véletlenből és a saját, mocskos szerencsémből. Ez van.
- Akkor szuper – villantok egy vigyort én is, mert nem akartam én annyira rohangálni most senki után, hogy azonnal lássák el, mert na, elméletben tudom, hogyan kell, gyakorlatban, ha a srác élni akar, nem is engedi, hogy én csináljam, ha egy kicsit is ismer. Nem ismer persze, de ez épp elég is. Megrázom a fejem inkább, fészkelődök egy sort, ide-oda járatom a tekintetem rajta meg Hay-en, akit láthatóan jobban megrendített a dolog, mint engem. A hangos, zajos belépők már csak ilyenek. Oldalra dőlök egy kicsit, hogy a vödör felé nézzek, amely elfeledve pihen immáron az ajtóban, hallani fogunk még róla, annyi szent, más nem, akkor, amikor valaki felrúgja vagy pofára esik benne – nagyon remélem, ez nem én leszek.
- És tényleg sikerült, ha annyira nem is drámai, inkább, meglepő volt, de mindegy is – legyintek egyet, kinek mi szükséges ami hatásos és fontos, más nem majd erről emlékezni fog rá mindenki, aki itt volt, mi és akkor már valamit el is ért. A vödrös srác. De ha már ez megvan, talán nem jön több sokkoló, vagy épp hatásvadász jelenet, nem? Elvileg nem kellene. Hayden hallgatag, de ez tőle teljesen normális, így aztán, bólint, amikor nemet int, hogy inkább nem enne.
- Elijah. Elijah Kearney és szintén Eridon. Ő Hayden és Navine – mutatom be őket egymásnak, mint valami házigazda, de elkapom a felém nyújtott kezet és mint valami áramütés, olyan hevesen rázza meg. Felnevetek, amint elengedi, átmozgatom ujjaim és csuklóm, mintha fájdalmas lett volna, de nem, ezen nem akadok fenn.
- Ó, van instád. Akkor vágod a dolgokat – ez sok mindent megmagyaráz, bár én nem használom sűrűn, tudom mi az, mi fán terem és mik vannak ott nagyjából. Szép, hazug életek és nagyzolás, de most nem megyek ebbe bele. – Azt mondjuk sose értettem, miért kell lefotózni a kaját és feltenni. Mármint, kíváncsi valaki arra, hogy néz ki százezredik látásra egy tál saláta és csirke? – gondolkodom hangosan és elveszek egy sütit, esélyt adok, hátha nem olyan édes, de nekem egy harapás is elég, hogy megint megbánjam. Finnyásan nyammogok rajta.
- Sós nincs?
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. február 14. 20:50 Ugrás a poszthoz

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Kicsit előre mentem az időben, kicsit nagyon, de sosem árt tervezni. Vagyis nem is terv, csak túl sok a gondolat most a fejemben és ide-oda cikáznak, mindenféle furcsaságokat feldobva. Olyan ez, mint egy nagy katyvasz, semmit sem lehet vele kezdeni, csak hagyni, hogy menjen előre. Nem gondoltam volna sosem, hogy én megérem itt a végzős évemet, mert azt hittem, előbb válnak meg tőlem azon címmel, hogy nem vagyok jó semmire sem. És nem, azóta sem történt ilyesmi, semmi, amely miatt ha rezgett is a léc, a pakoláson kellett volna gondolkodnom. Ráadásul, a saját bálom úgy emlegetem, mintha jövő héten lenne és észre sem veszem, hogy hogyan és kiről nyilatkozom. Csak később esik le, saját nyelvemre harapok kicsit, mert szégyellem, hogy nem is vettem figyelembe, ő mit szeretne. Mármint, biztosan nem tudhatom, neki nem lenne-e más, más is elhívhatja, nem csak én, csak, hát igen, sosem tudni ilyet én meg, én, nem is tudom mire gondoltam. Szusszanok egy aprót.
- Persze… csak ha lesz kedved hozzá, meg ha le nem csapnak a kezemről – teszem hozzá halkan, utólag kicsit, mert egy kicsit talán zavarba is hoztam, nem csak magamat. Oké, ezt még gyakorolni kell, hogy előbb kérdezek, aztán tervezek. Végül is, nem lehetetlen, amit kérek, nekem jó, én boldogsággal gondolok erre. Aztán, lesz ami lesz?
 Egyelőre maradnék a jelenben, mert ez is van olyan jó, mint elképzelni egy jót. Sosem hittem volna, hogy velem ilyesmi történni fog, voltak, akik azt mondogatták, hogy azért, mert nem is a lányok, hanem a fiúk tetszenek, de ez az ő bajuk, én inkább csak béna vagyok, nem egy macsó. Most mégis, egy rettentően csinos lánnyal táncolok, lassan andalogva, remélem nekik meg csak a sütizabálás és az irigykedés maradt. Gonosz dolog, de.. ez van.
- Ennek nagyon örülök! – kicsit talán még hangosabban is sikerült, mint illene, de teljes mértékben zavarba jövök attól, amit mond. Már nincs is idekint meleg, sőt, elképesztő hőség van, félek, hogy annyira beleizzadok, hogy a kastélyig szalad a szagomtól. Szívem hevesen kapálózik mellkasomban és nem, el sem tudom képzelni, most mi lenne jobb. De azt hiszem, sosem kaptam ennél szebbet, hogy nem kell más, csak én, minden gondommal.
Táncolunk még, fogalmam sincs meddig. Talán órákig, talán csak percekig, ahogy közelebb érünk egymáshoz, csak mosolygok és mosolygok, pedig nem ittam, de részegnek érzem magam. Aztán, lassan kapcsolva lassítom le lépteinket.
- Meg fogsz fázni – mert már hűvös van, annak érzem az ujjait a sajátjaim között. Megállok végül, de nem lépek hátra, hanem, ahogy az előbbi halk szavak, úgy jön ki belőlem az, ami.
- Köszönöm a táncot – azzal sután, gyorsan, és nem is tudom hogyan, de pár pillanatra az arcára tapasztom az ajkaimat, egy apró puszira csupán, semmi több. Még ebben sem vagyok bátor. Aztán kapcsolva lépek el tőle és nem is tudom, hogy magyarázzam ezt ki.
- Bocsi… - ha még nem akart eddig felképelni, akkor a vállára terítem a zakómat, majd lassan de biztosan kísérni kezdem a kastély felé. Nem, inkább lebegek mellette. Mit csináltam? És nem, nem bánom. Többször is szeretném. Ez az este csodálatos volt, és nem tudom, mikor ébredek fel belőle.

// Love



Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. február 14. 22:47 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



Nem tervezem, hogy amint elvégzem az alapszakot és sikerül is maradni, én kiköltözöm az Eridon tornyából. Egy az, hogy felesleges, mert fizetni kellene lakbért, azt kérni nincs pofám, dolgozni kellene mellette, de azzal se lenne gond, csak akkor még kevesebb időm lenne gyakorolni – meg olvasni, szórakozni, kalandozni – a mágiát, és annyira se menne, mint most. Az meg, igencsak kellemetlen lenne, hiszen, akkor tényleg minden robbanna. Jó lehetőség lenne kicsit szabadabban mozogni, de nem, nekem jó ott. Plusz, Petya sem örülne, őt pedig nem akarom ott hagyni.
- Tehát tényleg mindent. Akkor legjobb lesz, ha szerzel egy Földgömböt, megpörgeted és ráböksz az ujjaddal véletlenszerűen. És akkor így egyszer majd a végén, mindent is látsz – próbálok ilyen okos ötletekkel inspirációt adni neki, hátha könnyebb lesz választani akkor. Jó program ez, időigényes, de megéri. Olyan, mint azok, akik hajón dolgoznak és mindig máshol, szép helyen kötnek ki. Dolgoznak is, közben bejárnak olyan vidékeket, amelyekről néhányan hallani sem hallottak. Ez a tipikus példája a kellemest a hasznossal elvnek.  – Aaaa, értelek. Ilyen technika meg minden mentes helyre, ismerem azokat. Mármint, láttam ilyenekről filmet, akik fent élnek a hidegben őserdőkben, sivatag, épp hol. Ez tényleg érdekesnek hangzik, már csak ha azt nézed, mi mennyire máshogy élünk – mert tény, tipikus kérdés, hogyan képzeli el az ember csapvíz, áram meg ilyen megszokott dolgok nélkül az életet. Nekem lehetetlen volt, mert mindig is ebben éltem, ismeretterjesztésnek azonban tökéletes.
- Vajon vannak mágus-nomád népek? – jó kérdésem van, inkább magamnak tettem fel, hangosan. A válaszra koncentrálok inkább. – Nem tudom, szeretem a városokat, a nagyokat. Amerikába tuti, meg valami napos helyre lesülni. De nem tudom, nem szeretek múzeumokat nézni, én inkább pörgök – vagyis hát, mikor hogy jön ki, mert van az a kiállítás, amit megnéz az ember szívesen. Sok éve, nem tudom már mikor, volt egy az emberi testről Pesten, azt megnéztük csapatosan, bár még most is ráz a hideg, mióta tudom, hogy azok nem bábúk voltak, hanem valaha tényleg élő emberek.
- De elég kemény életforma, mint minden sport. Annyira nem hiszem, hogy el vagyok kötelezve érte – itt jó, itt igen, meg sikerélmény, de amúgy meg, meh. Nem tudom, nem nekem való a hivatásos, sok lenne. Mindent megkötnek, gondolom én, mint a focistáknál.
- Igen, sokat voltam a levegőben, bár nem úgy. Az egyensúly itt rajtam múlik, szóval teljesen más volt. De jobban sikerült, mint átbűvölni a poharat valamivé. Még mindig fura – mármint a mágia, de aztán csak vonok egyet a vállamon. Nem én leszek a következő nagy varázsló és ennyi az egész történet, elfogadtam. – De itt nemigen lehetek pilóta, szóval, majd akad valami. Hátha épp egy olyan, amiben több az elmélet. Vagy muglikkal foglalkozik. Nem tudom, közel van, hogy eldöntsem, csak nem tudom – megint vállat vonok, de nem húzom tovább a dolgot, mert nem annak van most az ideje, hogy szakirányt találjak.
- És amúgy, minden rendben aaaa… Thomas, ugye? Vele vagy, ha jól tudom.  
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. február 15. 22:41 Ugrás a poszthoz

VAV vizsga
az ítélet napja; nincs visszaút; parafaktor a tetőfokon



Rosszul vagyok. Állítólag van a faluban egy pap, most kedvem lenne felkeresni, hogy megadja azt az utolsó kenetet, vagy egyből temessen is el. Nem aludtam, még utolsó percekben és a jegyzeteimet bámultam, majd félresöpörtem és játszottam azzal a logikai cuccal, amit karácsonyra kaptam anyáéktól, hátha leköt. De akárhányszor a feladatra koncentráltam, inkább a vizsgalap képe volt előttem, egy kérdés, ami kínai írásjelekkel van odaírva, sőt, az egész lap és nekem ebből kellene valamit alkotnom. Legutóbbi álmaimban különféle rémképek bukkantak fel; volt, hogy elaludtam és másnap keltem csak fel, ez volt a legjobb, de volt, hogy hiába írtam, hiába öntöttem rá egy egész üveg tintát, a lapon semmi sem maradt, még próbáltam megbűvölni is, de semmi, és a végén üresen adtam be. Mármint, nem tudom mennyire szégyen megbukni, otthon sem vernének véresre, mert tudják, hogy nekem ez kicsit nehezebb, összetettebb, de mégis, na. Egész életemben elvoltam a kettesek, hármasok bűvöletében, most is jó lesz, de azt hiszem, most érzem először igazán azt, hogy parázok, rettegek egy vizsgától.
Aztán eljött a napja és haldoklom. Nem nagyon eszek, pedig van nálam szőlőcukor, minden, ami csak jó lehet és nem, egy falatot sem bírnék enni, de muszáj, mert hangosan korgó gyomrom  a teremben is elkísérne és végül kivágnának csendháborításért. Elbúcsúzom Petyától, mintha a háborúba mennék meghalni – persze, ez csak költői túlzás -, majd elindulok. Nincs nálam puska, sose csaltam, meg nem is nagyon lehet, de nem is férne el rajtam annyi minden, mint annak idején pár matekképlet a tenyérben. Mély levegőket veszek, odaérve köszönök a többieknek – kicsivel magasabb, élesebb hangon, mint amúgy kéne – és végül, az ajtó nyílik.
Mint a vert hadsereg, bent vagyunk, fél szemmel, majd totálisan fordulok az ablakban ücsörgő makira és ettől már jobban vidul az arcom, aligha figyelek a férfi szavaira, pedig illene, így kissé lemaradva kapom a fejem felé, hogy hahó, ott a lényeg. Vajon szereti a maki a szőlőcukrot? Előszedek egyet a zsebemből óvatosan.
Na, ha az én kezemen múlik a jövő, semmi jóra ne számítson senki. – jegyzem meg magamban szórakozottan, miután beállok a mormoló tömegbe köszönni, majd indulok, amint lement a beszéd – szegény jövő, komolyan – és elindulok megkeresni a helyem. Meg is lelem, a cukrot a pad szélére teszem, mintha csali akarna lenni, majd leülve, a jelre várva nézek körbe. Oké, mindenki arca kábé olyan, mint az enyém, szóval…
És kezdünk. A lapra pillantok, kezembe ragadom a pennát és szívem hevesen verő ritmusára először majdnem pánikot kapok, mert egy kérdést se értek. Szabad kezemmel kapaszkodom meg a pad szélében, majd pár, hangos sóhaj után futok neki, mert na, találtam egy szót, amit értek, majd mondatot és végül, egy picivel nyugodtabban kezdek el körmölni. Lesz, ami lesz.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. március 31. 23:23 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Miután megtudtam, hogy nem is él messze, sőt, igencsak közel, mégis olyannak éreztem, mintha lehetetlen lenne egyeztetni. Persze, nekem is megvoltak a magam útjai, a családi nyaralás, a rokonlátogatás, akik még kint élnek, illetve, biztosan neki is a saját programjai. Miután hazaértem végül és nem volt tudomásom újabb, külföldi vagy belföldi útról, telefonáltam neki, szokjuk ezt is. Ügyes, ebben biztos vagyok és tudatom is vele, bátorítani mindig jó valakit. Találkozót kértem, nevezzük randinak, bárminek, már nem is leplezem, hogy látni szeretném és vele tölteni egy vagy több napot. Szívesen mutatom meg neki azt, hol élek, az anyukám, de ettől azért még nagyon izgulok. Nem említem a telefonban, majd szóban. Igen. Legyen úgy.
Köztes helyet, a Deák teret bemondva, de semmi konkrét ötletet el nem árulva várom őt. Meg akarom lepni, vagy épp random lenni, engedni, hogy ő is vezessen, ne csak én rángassam ide-oda, mert az sem egészséges. Nem szabad ilyet, így aztán, minden lehetőség nyitott és szabad, majd megvitatjuk. Jó idő van, esőre sem áll semmi, így akár maradhatunk egy kicsit idekint is, bár rajtam látni, hogy többet tettem, itt-ott látszanak még a leégés nyomai, a vállam a póló alatt hámlik, ahogy a hátam is, a nyaralás alatt túl jól elszórakoztam és pancsoltam ki magam, és tessék, most vedlek. De semmit nem látni belőle, így remek.
Bal kezemben egy ajándékszatyor lóg, hoztam neki is szuvenírt bőven. Belga csokit, annál jobb nincsen, bögrét, mert abból finom a kakaó, egy macskás plüsst, és meg pár apróságot, amelyet gyors összeszedtem. Csak adni szeretnék és tudatni vele, hogy gondoltam rá. Leülök, megbontom a vizet és nagyokat kortyolok. Egyelőre sehol sem látom, korai is vagyok, de ráérünk, szóval nem aggódom. Üzenne, ha valami közbe jönne, addig is, a telefonom nyomkodva játszom valamit. Itt legalább velem is van és teljesen működik rajta minden. Nem mondom, hogy nem hiányzott, de azt veszem észre, egyre jobban megvagyok abban a világban is, amelytől annyira tartottam. Igaz, nem sikerült jól szakot választanom, de anya ennek is örült, no meg, hogy jól sikerült a vizsgám. Mégsem akarom teljesen elengedni az ilyen eszközöket, nem is tudnám. Jó nekem a kettő között.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. március 31. 23:38 Ugrás a poszthoz

Ricsi és Hayden
nagy belépő, nagy pofára esés



- Kár, hogy nem szeretem az édeset, akkor jobb lenne – ez az én bajom, nem másé, és sosem lesz senkié. Nem vagyunk egyformák, ezt mindig mondom és bólogatok rá, így aztán, nincs ezzel semmi gond. – De azért, ügyes vagy, tényleg – mert hogy nincs sós, az oké, de attól még finom, csak nem az én ízvilágom. Azért mintha kicsit elszomorodott volna, de na, nem akartam megbántani. Nem ez volt a cél, szóval… mindegy is.
- Én értelek, csak attól mégse értem meg. Mármint, hogy ez mitől érdekes – vonok vállat, ez van pillantással és Hayden felé nézek, hátha ő jobban érti. De talán épp most veszett el, azt tudom, nem mindenki ért hozzá, főleg nem az instagramhoz. Kinek mi vált be.
- Az már kész tömeg. És mind kajafotóra ment? Tudsz valamit – mert hát, mások magukat teszik ki és azzal szereznek ilyeneket. Nekem aligha van, nem is bánom, hogy nem kell megfelelnem a tányérjaimmal senkinek sem. Hay pedig szerintem már totál elvesztette a fonalat, felé pillantok.
- Az internet dolgai. Képben vagy velük vagy fordítsak? – érdeklődöm, mielőtt Ricsi elsüti a borzalmas viccét és én csak a szemem forgatom. Beszélek én mindenki helyett is, legyen ez elég mondhatni, de hát, nem hiszem, hogy ezzel fogja locsogásra bírni. Az ő dolga, ha meg kap egy fülest, akkor majd még jobban. Tudom, hogy ő keveset beszél, valamit hallottam, meg beszéltek róla páran, nem mindig kellemeset, csak ezekbe én nem mentem bele. Engem is kibeszéltek és cikiztek már eleget, főleg első-második évben, hogy tudjam, milyen kellemetlen ez. Megbélyegzi a napokat. Ellenben, a kérdés meglep, ahogy belekezd. Visszafordulok a srác felé és bután pislogok rá. Na erre se számítottam.
- Ööö… attól függ, mennyivel idősebb – mert nem mindegy, hogy két év, öt, vagy húsz, vagy akár még több, de jó, ebbe bele se akarok gondolni, mert elképzelem és már ráz is a hideg. – Szerintem amúgy nincs bevett módszere. Attól függ mondom, mennyire megy bele abba az ember, ha a srác a fiatalabb. De nem tom’, amik érdeklik, érdeklődni, sokat együtt lógni. Én ebben tök béna vagyok, szóvaaal… nem tudok sokat segíteni – hogyan szedni fel. Sehogy. Vagyis ha rólam van szó. – Legyél kitartó meg pótolhatatlan? Valami ilyesmi – nézek immáron Hay felé, legalább bólintson, hogy valamelyik mondatom helyes-e vagy sem. Komolyan, most semmi jó ötletem nincs a virágon és a csokin kívül, de azt se mindenki szereti. De most komolyan, felnőttetek akar felszedni?
- Ki tetszik? Csak nem egy tanár vagy mestertanonc? – akkor leszek kotnyeles.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. április 28. 18:40 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Ha be kellene tájolnom, hogy mennyire vagyok izgatott, akkor a fekvő nyolcasra esne a tippem, elég erősen. Nem is az, hogy félek, hanem ez az a fajta izgalom, ami jó. Meleg van, így nem lepődöm meg, hogy izzad a tenyerem, viszont nem szeretnék csatak izzadtan állni előtte, mint aki nem ismeri a szappan és a dezodor kettősének szükségességét. Csak remélem, hogy eleget fújtam magamra - anya így is megjegyezte, hogy minek csinálom, sosem voltam amúgy sem büdös. Csak a szomszéd szerint, de a "büdös-kölyke" kifejezés nem éppen arra irányult, mint amit elfedni próbálok. Talán egy kicsit túl is készültem, oda sem neki, szerintem belefér. Napszemüveg mögé rejtem kíváncsi és kutató íriszeimet, hiszen szeretném minél előbb meg is látni, nem csak állni, mint az a szamár. Egyszer véletlen integetek valakinek, mert azt hittem ő, gyorsan próbáltam korrigálni egy nyújtózkodás és vakarás keverékének, több-kevesebb sikerrel. Így inkább nézek csendben, az lesz a legbiztosabb, amivel nem égek be.
A telefonomra is többször ránézek, nem-e üzent, hogy mégsem jó, de csak az egyik jó mugli haverom írt, mikor megyek át játszani az új konzolján. Gyorsan visszaírok, hogy családi ügy - mert na, nem kell neki tudnia, hogy mit csinálok - aztán el is teszem. Épp időben, mert ekkor már tényleg őt pillantom meg, most már nyugodtan integethetek neki. És szerencsére, nem újabb felsülés a dolog, valóban őt látom. Nem mást.
- Szia! - köszönök, miközben gyorsan feltolom fejem tetejére a napszemüvegemet. Valahogy hiába sok a nap, nem szeretem, ha valakivel úgy beszélek, hogy rajtam van. Elvégre, úgy nehezen néz mondjuk beszéd közben a szemembe, ugyebár. Épp időben engedem le a kezem, így fogadni tudom az ölelését is, fél kézzel ugyan, mert a másikban ott a szatyor ugyebár. Még egy ügyetlen puszit is sikerül az arcára adnom hirtelen felindulásból. Miért is ne?
- Ajh, nagyon jó. De azért hiányzott az itthon is – mert az is otthon, meg ez is, nem is tudok és nem is akarok nagyon választani a kettő között. - Három hétig, anyu rátolt még egy hetet. Úgyhogy most leadom, amiket belém tömtek kilókat – nevetek fel, hogy a nagyszülők már csak ilyenek. De nem haragszom, ritkán látjuk őket, talán télen ha megint megyünk majd, de csak pár napra, az ünnepekre. Vagyis lehet én nem is jutok el oda, nem tudom, hogyan lesz sosem a karácsony.
- És nektek milyen volt? Látom, szép színed lett – nézek rá, majd kapcsolok, hogy majdnem elfelejtettem. - És nagyon jól áll ez a ruha is. Csinos vagy. Így az ajándékom csúf lesz, deee… hoztam neked pár apróságot – azzal nyújtom felé a szatyrot, hogy indulunk majd nemsokára de előbb ezt lesse meg.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. április 30. 23:17 Ugrás a poszthoz

Polli
találtam neked valami jót



Noha, nem feltétlen lenne ezt szabad most megtennem, de nem érdekel, ennyit én is „lázadhatok”. A kör most kicsit pihen, mindenki elfoglalt vagy éppen tagokat toboroznak, így tudom, hogy senkit sem fogok azzal megzavarni, amire készülök. Ugye, onnan tudom én ezt, hogy elhívtak a születésnapjukra, ami szuper volt, aranyos, annak ellenére is, hogy a fura rellonos majdnem megölte a hangulatot kicsit, de túléltük. Na ugye, én arra vettem egy láncot, mert előtte megkérdeztem mást, mit szeret. Aztán csak-csaknem, egy opció volt, az akváriumos szoba, ahol nekem is játszottak, azonban, nem mindenki szereti azt a helyet. Sőt. Nekem is furcsa volt, a mai napig, a hangok pedig nem tiszták, ha pedig valaki játszani akar, nem feltétlen szeretné, ha fals lenne, még ha amúgy fel is lehet ismerni. Mert fel lehet. No de, oda se neki, én keresgéltem. Azonban valahogy ez nagyon lehetetlen küldetésnek tűnt, ugyanis minden találtam, csak az nem, amit kellett. A megoldás jóval később, a szülinap után sokkal és váratlanul érkezett. A zenekedvelőbb és művelők örömére szereztek be az előadásokhoz és gyakorláshoz egy zongorát, nem olyan nagy cucc, nem az a nagy darab, de szépen szól. Ezt onnan tudom, hogy amikor erre jártam, valaki épp játszott rajta, így tudtam meg, hogy van ugyebár. Ha akkor másik irányba megyek, akkor sosem. Kellemetlen.
Ezt most viszont fel tudom használni, így kértem meg Pollit, hogy jöjjön velem.
- Nos, most, hogy kiderült, túl tudtam élni a nagy vizsgát, végre volt időm keresni – nem akarom nagyon megzavarni abban, amit tesz, terveim szerint csak megmutatom neki, onnantól pedig az övé a terep, ha most nem is akar gyakorolni. Elvégre, nem kötelező, viszont, szerintem örülni fog neki és nincs víz alatt sem. A padlón áll, a lábacskáin, szék előtte. Az előbb, mielőtt megkerestem, belestem, van-e valaki bent, de senki, miénk a terep.
- Miután minden sarkot átlestem és majdnem feladtam, a reménysugár létezik. Szóval, remélem örülni fogsz neki. És ezzel egy időben, megmutatom a próbatermet is – nem nagy hely, nem nagy cucc, de érdekesnek érdekes szokott lenni. Közelebb érve aztán, megáll az ajtó előtt és kinyitom előtte, hogy körbe tudjon nézni, ha nem is megy azonnal be.
- Tádááá! Ott a szélén van a lényeg – mutatok végül a zongora felé egyenesen. Hagyok neki időt, addig az ajtófélfának támaszkodom.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. május 26. 18:42 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Zavarba hoz, hogy én is kapok tőle puszit, de már nem akarok pofára esni és semmi, szóval egész jól mutatom, hogy ez nekem mennyire természetes. És az is. Tudom, hogy ez már nem csak valami szimpla kedvelés, vagy éppen annál kicsit több. Ez már sokkal több, és tudom, hogy ha nem akarom elveszíteni, akkor bátornak kell lennem és meg kell majd lépnem a dolgokat. Meg is szeretném, kértem már tanácsot, hogyan kell, remélem, hogy ez az alkalom pedig majd sokat segít, ha nem éppen az lesz, amit érzek. Nagyon csinos, nagyon örülök, hogy látom és nagyon sokat meséltem neki anyának. És tudom, hogy baromi béna vagyok, nem lepődnék meg, ha… Mindegy. Elengedem végül, hogy aztán hallgassam. Egyelőre.
- Ahh, az szuper. Általában pedig fordítva van és akkor esik, amikor ott vagy és áll el, amikor indulsz haza. Sokszor volt ilyen, amikor nyaraltunk, de mondjuk én simán esőben is pancsoltam - azt nem teszem hozzá, hogy egyszer rettentően beteg is lettem tőle, lázas és minden nyavalya. Nyáron nem kellemes ilyen, amikor menne a ember és tenné a dolgát, szórakozna, de nem, mert reszket a takaró alatt. Nem is gond, hogy azóta se sikerült ilyen.
- Szívesen! Remélem minden tetszeni fog neked, próbáltam mindenfélét beletenni - lehet, hogy szedett-vedett a sor, azonban mindegyiket szerettem volna hozzá igazítani. A plüsst, az édességet, mindent. A puszira mosolyodom el és térek vissza ahhoz, min gondolkodtam az előbb.
- Az volt a tervem, hogy találkozni szeretnék veled. Csak az - nevetek aprót, inkább magamon, nem rajta, nagyon nem rajta. - Mi lenne, ha leülnénk oda az árnyékba - emelem meg a kezem, mert elég meleg és napos idő van ahhoz, hogy ha sokáig mászkálunk, akkor le is égünk még mellé. De persze, ha sétálna, akkor arról is lehet szó. - És beszélgetnénk. Vannak dolgok, amiket már nagyon régóta szeretnék elmondani, csak gyáva vagyok. Meg se érdemelném, hogy meghallgass, mert… na mindegy… Szóval, neked is jó? - pillantok felé és ha igen, elindulok a hely felé és addig is, összeszedem a szavaimat.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. május 30. 20:17 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



A bőség zavara lenne egy nyitott világ, aminek nincsenek határai. Mikor kisebb voltam és éppen csak belecsöppentem ebbe az egészbe, akkor mégis simán elhittem, hogy bármit lehet. De tényleg, bármit. Persze, azóta már tudom, hogy igenis vannak határok, vannak szabályok, amiket be kell tartani vagy csupán el kell fogadni. Tudom, hogy a hoppanálásnak is van veszélye, hogy el-elmaradhatnak dolgok és itt nem arra gondolok, hogy csomagok maradnak a hátam mögött. Nyelek egyet annak gondolatára, hogy megpörgetném, döntenék, aztán csonkán érnék oda. Nem is értem, miért gondolok most ilyenekre.
- Jaj tényleg. Ahogy egy pyromágus a sarkvidéket, ez teljesen érthető. Mondjuk a sivatag egy nem hydromágusnak sem kellemes, én sem töltenék ott szívesen időt – a filmekben elég volt látni, bár ott bizonyára valamelyik részére rá van játszva, esetleg nem is igazi az a sivatag. Lényeg, hogy nem hiszem, hogy valaha egyikünk is teveháton fog lovagolni a naplementébe. Ha mégis, nos, legalább lesz mit mesélni.
- Azt nagyon is ismerem – bólogatok, főleg az ijesztő részével tudok egyet érteni. Mert az, még egy gyereknek is, aki akkor bőven hisz még abban, hogy van varázslat. Csak más formában, igaz. Nem éppen úgy, ahogy azt elképzeli, majd végül látja is, valójában, akár kézzel is foghatóan. Nos, a töménytelen újdonság majd’ megfojtja az embert, miközben ugyan úgy meg akarja ismerni, minden félelem ellenére. Emlékszem, én is ilyen voltam, olyasvalaki, aki elfutott, majd megállt és visszament, hogy tovább bámulja azt. Aztán szép lassan szoktam hozzá, de a félelem valahol mindig megmarad. Főleg, ha valami új dologról van szó, olyankor sokkal erősebb és élénkebb az emléke annak, honnan indultam.
- Szerintem is. Mint a varázstalan embereknél, akiknek elege van mindenből és csak csendre vágynak. Elvannak a kis világukban, látnak egy csomó dolgot, aztán ha elég, visszatérnek vagy ott maradnak örökre – nem hiszem, hogy nekem erre valaha szükségem volna, szeretek közegben és olyan helyen lenni, ahol van élet. A csend valahogy frusztrál és nem bírom sokáig. Aztán ki tudja, lehet, hogy egy szép napon bekattanok és aztán olyan messzire megyek, hogy senki sem lát. Bármi megeshet.
- Jaj, remélem sosem leszek olyan béna, hogy krokodilt sikerül pohár helyett. Az azért ritka kellemetlen lenne. Amúgy általában csak elrobban vagy nem történik semmi – magyarázom, hogy miképp szokott sikerülni, ha poharakkal kísérletezem. Persze, amikor valami rágcsálót kellett bűvölni, akkor az elején voltak balesetek. A legmenőbb az volt, mikor sikerült az egér, csak éppen üvegből volt, így mikor leugrott az asztalról, ezer darabra tört. Kár érte. Mondjuk megdicsértek, hogy ez is sikerült. - Tényleg az amúgy – értek egyet, viszont nem úgy, hogy közben reszketek. Most nem félek, meg úgy alapvetően sem, szóval ez inkább csak amolyan érdekegyezés módon, hogy bólintok is mellé. Minden veszélyes, amit nem ismerünk és amit nem tudunk irányítani.
- Hú, én sosem gondoltam arra, hogy tanítok. Ahhoz hát, nem vagyok elég ügyes – meg okos sem, nálam sokkalta jobb és rátermettebb emberek vannak, mintsem én, aki néha azt se tudja, mit és hogyan. Erre valóban nem gondoltam. - De a mugliismeret dolog még bejöhet. Van egy csomó más munka a tanításon kívül, ami ezekkel foglalkozik – bólintok. Például azt hiszem, a minisztériumban is van olyasmi részleg, ahol tudnék ebben dolgozni. Persze, ez csak elmélet, gyakorlatban sosem próbáltam még utána keresni.
- Csak úgy kérdeztem, általánosságban – pislogok rá, ahogy kicsit összezavarodik. Nyilván félti, bár oka nincs, semmi olyat nem tudok, ami miatt félnie kellene. Lehet rosszul tettem fel a kérdést, vagy nem is tudom. Kicsit szégyellem magam miatta. - Nem, dehogy is van baja – nyugtatom meg, vagyis próbálkozom vele. Na ez hülyén jött ki. - Nyugalom, csak érdeklődtem, mert hallottam, együtt vagytok és boldogok. Az pedig jó – mosolygok is rá, hogy semmi másra nem ment a kérdésem. Mondjuk ha szomorú lenne miatta, azt már láttam volna, szóval… mindegy is. Feltápászkodom végül, ahogy realizálom, hogy mennyi az idő.
- Én nekem most vissza kell mennem. De örülök, hogy találkoztunk. Nem akartam rád ijeszteni, tényleg. Majd még összefutunk, remélem. Addig meg, légy jó, tudod – nevetek egyet, majd rövid búcsúzkodás után intek neki és indulok vissza a kastélyba. Már rég nincs rossz hangulatom, szerencsére, az teljesen elmúlt.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. május 30. 20:59 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



- Nagyon lutri egy nyaralás, én mondom – mert sose tudni, mi fogad. Meséltek már a rokonok minden rosszról, ami elvenné az ember kedvét, jobb esetben. Amikor betegek lettek, mert olyan ételt ettek, de ilyen velem is volt már. Nem mindenki figyel oda, aztán hamar kész is a baj, ha akarja az ember, ha nem. Az ilyenre fel kell készülni, más nem, gyógyszerrel. Csak így lehet elmenni, ha minden van az embernél, csakhogy, általában mindig az marad el, ami „lehet, hogy kelleni” fog, mégis kimarad a csomagból, mert inkább egy másik pár cipőt teszünk a helyébe. Mindegy is, itthon vagyunk, itthon vagyunk, így most nem kell aggódni, hogy nincs meg valami. Nem lakom messze, ha esetleg esne az eső, leszaladunk a metróhoz, onnan közel az otthon és… és és. Akkor bemutatom anyukámnak. Sokat meséltem róla neki, mármint anyának és ő már nagyon szeretné látni. Terveim között szerepel az is, hogy ha nem siet haza, akkor a vacsorát nálunk töltse. De az előtt mindenképp szeretnék vele beszélgetni. Mindenről. A kis ajándékcsomag inkább az izgalmak enyhítésére van, bár lehet, hogy jobban zavarba hoztam vele, mint illene. Na mindegy, mert én örülök, hogy tetszik neki, esetleg minden, amit csak beletettem. Nem zavar, hogy csak én adok, sőt, én még adnék is, ha lenne nálam. Na de talán a bátorságom ma elég lesz.
- Szuper – bólogatok, bár lehet, hogy ijesztően hangzik az, ahogy tálaltam. Gyakoroltam pedig, bolondnak tűntem a szobámban sétálgatva, hogy jaj, akkor most hogyan kellene. Az lesz a legegyszerűbb, mint rájöttem, ha csak mondom, ami jön. Ha elakadok, akkor kérek szünetet, de örökké nem ücsöröghetek azon, amiket érzek és gondolok. Nem, mert ki tudja ki lesz bátrabb és ügyesebb, aztán egyedül maradok mindennel. Ha pedig a válaszok nem-re hajaznak, akkor sem mondhatom majd, hogy semmit sem ért, nem tettem meg. Finoman fogom meg a kezét, majd indulok el vele az árnyékba. Kikerülök egy fűben ücsörgő csoportot, akik már nagyban söröznek. Inni hozhattam volna, ha nem is sört, de valami hűs üdítőt. Na mindegy, majd utána beülünk valahová vagy veszünk egy fagyit, nem messze innen láttam egy pultot, szóval megejtjük. Odaérve engedem el, hogy leüljek, majd megvárom, míg ő is így tesz.
- Huh. Fejben minden jobban hangzik majd, ahogy sikerül kimondanom, szóval előre is elnézést érte – ejtek meg egy zavart nevetést, majd nagy levegőt veszek. Nem tudom honnan veszem a bátorságot, csak arra gondolok, hogy mások ezen évekkel ezelőtt túl vannak. Tudom, le vagyok maradva, nem is érdekel. Finoman fogok rá az ujjaira, úgy csinálom, ahogy elképzeltem. Fejem emelem meg, tekintetemmel keresem az övéit, majd fúrom bele a sajátom és nem eresztem.
- Betti, te egy nagyon csinos és csodálatos lány vagy – kezdek bele, hangom és talán ujjaim is kicsit remegnek. - Nem is értem, hogy az ilyen békát, mint engem, hogy tudsz kedvelni de… de én ennek nagyon örülök. Annál is jobban – mosolyodom el. Csak így tovább – mondja a fejemben a hang, de a szívem ki akar szakadni. - Már nagyon régóta szeretném elmondani, hogy… hogy én nagyon kedvellek, jobban is, mintha azt mondanám, barátok vagyunk csak. Tudom, hogy nagyon bénán csinálok mindent és hogy ami randinak volt vehető, nem tűnt annak de… - nyelek egyet. Mondd ki, mondjam már ki. Kicsit elmegy a hangom, krákogok párat, nagyon szomjas lettem, érzem hogy leizzadok. De akkor sem állok meg. Egy szusszra, aztán, jöhet az ítélet.
- Szeretlek, és szeretném ha… velem lennél és nem mással. Ideges vagyok ha nem találkozunk, hogy vajon… hiszen ilyen szép lányra mindenki vágyik. Szóval… veled szeretnék lenni és szeretném, ha ma este átjönnél hozzám vacsorára, hogy… bemutassalak az anyukámnak is. Addig is… beszélgetnénk meg… - meg mi? Semmi mi. Szeretem, erre jöttem rá, amikor vásároltam neki a nyaralás során. Amiről azt hittem, sose, mégis valós. Minden szavam végére, mint valami pont, közel hajolok hozzá és hacsak nem zavar el, csap arcon, az ajakira csókolok. Rövid, apró, de ettől biztosnak tűnnek béna szavaim. Reszket belül a gyomrom, hogy mit kapok válasznak, de ujjaimmal simogatom az övéit és várom, hogy megszólaljon.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. június 27. 09:35 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Hirtelen még az árnyékban is olyan meleg lesz, mintha a tűző napon ülnénk kint és még ki is gyulladt volna a világ. Nagyon remélem, hogy nem nagyon látszik meg, de érzem, ahogy tarkómon veríték csordul le, a hajam tövéből, a hátamon is érzem. Jesszusom, remélem nem fogok úgy kinézni, mint az esküvőkön a nagybácsik, akik átizzadt ingben mulatnak és foltot folt hátára halmoznak. Lehet ez inkább az izgalom, mert amúgy itt, hűvösben jó és kellemes, nem lehet panaszom semmire, nem lehetne, ha nem rólam lenne szó.
A szavak elindulnak kifelé és már nem gondolkodom nagyon. Sokáig, sokszor próbáltam neki elmondani, egyáltalán akár csak magamnak közölni, hogy mi és hogyan pihen odabent. Igyekeztem az idősebb srácokat figyelni, hogy ők milyen magabiztosak, nekik hogy megy és hogyan boldogulnak. Próbáltam pár könyvet olvasni, ahol hasonló helyzetekben kialakulva vallottak röviden, hosszan egymásnak. Annyira szép szavakat találtam ki és szöveget hozzá, de amint odaértem, elfelejtettem vagy rettentő kínosnak éreztem az egészet. Mint most is. Lehet nem fog kinevetni, csak azt mondani, hogy ő ezt nem érzi, nem így érzi, hogy kedvel. Lehet, hogy ha van is valami, nem meri, úgy, mint én eddig. Őszintén, kivárom azt, amikor bátrabb lesz, ha ennyin múlik a dolog. Várok én addig, ameddig kell és ameddig csak lehet, nincs hova sietnem és főképp, nincs kihez. Ismerek más lányokat és hozzájuk teljesen máshogy állok. Szeretem őket is, kedvelem, de nem úgy és nem olyan mértékben, mint Bettit. Ekkor, amikor ezek leestek, jöttem rá, hogy… hogy szerelem van bennem. Nem hittem, hogy valaha megélem ezt, vagy ha igen, annak nem egyoldalú móka lesz a vége. Csak mondom és mondom, mintha nekem már nem lenne holnap és a szavak nem számítanának.
Érzem, ahogy ujja moccan a kézfejemen. Apró érintés, mégis, az egész testemet rázza ki a hideg, kúszik végig rajta a libabőr, mintha soha többé nem lehetne jobb érzés a világon nekem. Ez kicsit erőt ad, mosolyt húz arcomra, hogy folytassam, hogy kimondjak mindent és végül, egy nagy levegővétellel fejezzem be. Lehet, hogy a csók egy kicsit sok volt, tolakodó, de visszavonni nem tudom és őszintén, nem is bánom. Megpofozhatna, vagy éppen csak elmehetne, mert nem és miért csinálom, végül nem teszi. Olyan nagyokat dobban a szívem, mintha ki akarna szakadni, mint aki eddig rohant volna és most ugrik le és vár, míg az ernyőt nyithatja… Ekkor érzem meg az ajkait a sajátjaimon. Nem akarom, hogy véget érjen, ismeretlen késztetés, ahogy aprón viszonzom és mégis, hagyom elhúzódni. Álomszerű az egész, mégis, tudom, hogy megtörténik, minden.
- Szuper! - kiáltok fel, aztán kapcsolok. Zavartan nevetek egy sort és szabad kezemmel a tarkómra vakarok. Remek. Remek minden, hirtelen mégsem tudom, mit kellene tenni.
- Addig… addig elmehetnénk inni valami hideget meg fagyizni… ha van kedved – nem akarom rávenni semmire, inkább csak azt, hogy az előbbi tekintetet lássam magam előtt, úgy, örökre… Hát magam sem hiszem el ezt, de mégis. Hangosan sóhajtok fel, mintha az érzéseim titkának súlya alól szabadultam volna ki.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. július 3. 15:06 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



A félelem szépen lassan apad és ürül ki belőlem. Féltem, hogy nemet mond, hogy itt hagy vagy kinevet. Féltem, hogy az esetleges bátrabb fiúknak is feltűnik, hogy milyen okos, szép és nagyszerű lány és majd eszükbe jut, hogy hoppá, az övék is lehetne. Persze, hogy ettől rettegtem talán a legjobban. Sok éjjel „álmodtam” meg ébren, milyen is lesz ez és hogyan sikerülne. Nagyon okos és szép beszédeket találtam ki, azonban most, mikor ki kellett volna mondanom, egyikre sem emlékszem. Vagyis, pontosítok, miközben beszéltem, mert éppen ezekben a percekben, amikor kicsit csendesebbek vagyunk és pihenünk pár másodpercet, percet, már rémlenek a mondatok. Mindegy, akkor maradnak ott. Állítólag amúgy is sokkal jobb az, ami spontán jön, nem pedig eltervezett és óramű pontos, mert hát… az olyan merev. Én eddig sem voltam merev és kimért, megtervezett szavakkal. Az rettentő távol áll tőlem, szerencsére. Talán emiatt is tűnök szerencsétlennek és bénának, ám állom, legyen így, van elég díszmajom az iskola falai között bőven szerintem, akik mellett elférek és lehet, hogy a legtöbb babért és csajt ők kapják meg, de engem nem is érdekel mindenki. Sosem érdekelt, ez az első és egyetlen alkalom, amikor mégis felbukkant bennem. Ó, persze, neveztek engem már melegnek emiatt, hogy biztos a fiúk érdekelnek és azért lógok ennyit Petyával, mert mi szerelmesek vagyunk egymásba titokban. Meg kell nyugtassak minden kíváncsi lelket, erről szó sincs, egyszerűen haverok vagyunk, a legjobbak és imádjuk egymás társaságát úgy eltölteni, hogy mindig találunk ki valamit. Ne mondja nekem senki, hogy ilyen velük nincs, csak épp lehet, hogy nekik valami istentelen buli meg sok alkohol az. Fúj. Örülök, hogy Petya nem ilyen. Apropó, Petya… Jézusom! Ezt neki is el kell minél előbb mondanom, bár tudomásom szerint, most éppen nagyon nyaralnak az anyukájával. Ha jól emlékszem, a tanév előtt érnek haza nem sokkal, vagy keverem. Felírtam valahova, szóval majd megnézem mert… mert nem is tudom hogyan meséljek el ennyi mindent. Inkább megrázom a fejem gondolatban csak, maradok a jelennél és amikor megszólal, mosolyogva bólintok egyet.
- Rendben, maradunk – nem sietek én már sehova sem. Felesleges. Az idő telik, tudom, de most lelassult, ahogy végre tisztán és őszintén ülhetek vele szemben. Lehet azt hitte, olyan jó barátomnak veszem őt, mint Petyát, és eleinte én is azt hittem. Végül, rájöttem, hogy ebben sokkal több minden akad.
- Csak egy kicsit – nevetgélek arra, hogy békának hívom magam. Őszintén? Nem zavar. A békákból lesznek a hercegek, és most, hogy csókolóztunk, úgy is érzem magam, mint akiről leszakadt egy átok. Az, ami miatt nem mertem beszélni őszintén, nagyon sehogy sem, ami miatt mindig béna voltam és furán izgatott szívveréssel. Most is bennem vannak, de már tudom kezelni. Szavai hallatán még gyorsabb ütemben dobol odabent, de csak sóhajtok. Olyat, amilyet akkor ad az ember, amikor megkönnyebbül, úgy igazán.
- Még szép, hogy figyelek rád! - vágok közbe, kicsit hangosabban. - Mert… mert szeretem, amikor el tudod engedni magad. Tudom milyen nehéz és furcsa tud lenni minden új hely. És mert szeretem amikor megtörténik és mosolyogsz és bátor vagy – és én is bátrabb vagyok olyankor. Igen, kutattam néha, mi az, ami nem ijesztő, sokkoló, de kényelmes és jól élvezhető. Nem sajnáltam erre az energiát, még ha én annyira tudom, hogy nem is voltam oda érte. Mert nem számított, én mit akarok, csak jót a másiknak.
- Én voltam az első? - pislogok rá nagyokat. Hogy mennyire vak voltam! Te jó ég. Mondjuk, gyerek is, fejben, aki nem erre figyelt. - El akartam menni, de aztán szép lassan megkedveltem ezt a világot, a mágiát. És persze, nagyon sokat nyomott a latban, hogy akkor így maradhatok veled is. Még ha mindig amiatt voltam ideges, hogy majd jön egy helyesebb, menőbb, jobb dumájú srác, aki levesz a lábadról és… szóval ja. Nem megyek el, ha kell, addig bukdácsolok, míg itt vagy – nevetgélek egy sort, pedig valóban így gondolom. Nagyon nagyokat vallottunk egymásnak, mégis, annyira szebb minden: a fák, a világ, ő, pedig nem tudom, lehet-e még fokozni. A végén megvakít majd a szépsége. Átölelem és egy puszit nyomok feje búbjára. Nem lettem sokkal bátrabb, de ölelni és csókolni szeretném sokat, viszont nem szeretnék sok lenni és tolakodó. Nem is tudnék.
- Ühüm. Igaz, bénán, de kimondtam. Te és én, együtt. Nekem nagyon tetszik a gondolat – fűzöm ujjaimat az övéibe és simogatom meg a kézfejét. - Örülök ennek az egésznek, Betti. Én még… nekem még sosem volt… aki… akit így szerettem – szusszanva vallom meg a legvégső igazságot.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. július 31. 18:35 Ugrás a poszthoz

Betti
jaj úgy élvezem én a strandot



Sosem örültem ennyire annak, hogy elmarad a takarodó, mint most és sosem volt semmi olyan nehéz, hogy ne álljam meg, hogy azonnal ki ne próbáljam. Maga az egész "medence" nekem most akkorának tűnik, mint maga a kicsi ország legnagyobb tava, erre pedig rá fognak segíteni azok is, hogy körbe is pakolják azzal, amik csak a strandokon előfordulhatnak. Nem sok mindent láttam azokban a fényviszonyokban és mivel a hajnal, a lehetőség hogy lássam, olyan lassan jött el, mint soha, megnehezített mindent. Másnap alig bírtam figyeli és koncentrálni, eszem már ott járt, hogy lemegyek és belevetem magam, aztán majd ősszel kimászok, amikor elmúlik a meleg.
Aztán, jegyzetelés közben ugrott be, hogy én nem egyedül akartam lenni éjjel. Betti lemaradt ugyan arról, hogy építse, szépítse, talán már látta is, viszont nagyszerű alkalom a kikapcsolódásra. A múltkori piknik olyan jól sikerült, hogy legszívesebben minden szünetben, tanórák utáni időben egy pléden ücsörögnék vele, azonban, nem szeretném, hogy ne maradjon semmi ideje a barátaira, meg úgy az enyémekre. Megkerestem egyik óra után és mondtam neki, hogy keresse elő a fürdőruhát, meg úgy mindent, ami kell és elviszem a strandra.
A bejárati ajtóban vártam meg, majd egy csók után tartottam karomat felé és indultam ki vele a rétre. Nagyon messzinek és hosszú távnak tűnt, nem is hittem el, hogy én ezt éjjel tettem meg, nem egyedül és teljesíthető volt.
- Annyira nagyszerű, hogy ezt kitalálták a Házvetőink, hogy arra nincs szó. Pedig olyan morcosan szokott nézni Rudi bá, hogy nem hittem volna, hogy lesz strandunk - mert ha eddig azt nem említettem, hogy közünk van hozzá, most sikerült. Végül megállok, hoztam pénzt is és ez nem mugli strand, hogy félni kelljen, nem lesz szükség a törölköző-széfre. Bár ki tudja. Felé fordulok és mosolyogva lesem, mit szól hozzá.
- Tádááá. Szuper, mi? - persze, már majdnem kezdem úgy mondani, mintha én csináltam volna, egyedül. Na, akkor nagyon csúnya dagonyázó lenne. - Ha éhes vagy, tudunk enni, ha szomjas, tudunk inni, majdnem olyan, mintha lementünk volna a Balatonra. És ha van kedved, fürödhetünk is - nem akarok ráerőltetni semmit sem, soha. Az is elég, ha most megnézi és mást akarna. Mindenre nyitott vagyok.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Elijah Kearney összes hozzászólása (521 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 7 ... 15 16 [17] 18 » Fel