Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Kicsit felvonom a szemöldökömet, amikor a doki azt mondja, hogy örülne, ha nem lenne rájuk szükség. Jó persze, az lenne az ideális, ha a világon minden ember tök jól lenne, de akkor ő sem csinálhatná ezt, amit szeret. Érdekes meglátás mindenesetre, majd később eltöprengek rajta.
Így csupán bólintok és figyelem, hogy mit is csinál. Nem egészen értem, hogy miért nevet fel, de nem kommentálom a dolgot. Nem azért vagyunk itt, hogy én kérdezgessem mindenféléről. Pedig ha másban nem is, de ebben igazán profi vagyok.
- Tehát, ha jól értem, akkor a beszélgetésünk után majd meghallgatja a felvételt, és ír egy rövid vázlatot legközelebbre, amikre vissza kell térnünk? – megnyugtató, hogy nem fog körmölni, amíg én próbálom elmakogni, hogy mi is a bajom; de biztos vagyok benne, hogy valami feljegyzés majd fog készülni. Ha valami történne és máshoz kerülnék át vagy ilyenek, akkor annak az embernek is tudnia kell, hogy mi hol merre hány méter. Meddig jutottunk, meg ilyenek.
- Szerintem nekem nem csak az első lesz az – halványan elmosolyodom, szó szerint véve azt az említett lépést. Jó, tudom, hogy a doki mire gondolt, csak éppen pont találó a szóhasználat. Annak amúgy én is örülök, hogy nem teljesen egyedül nézek szembe ezzel az egésszel, bár most jut eszembe, hogy el is felejtettem mondani a fiúnak, hogy eljövök ide. Mindegy, majd akkor azt mondom, hogy milyen volt.
Nehezemre esik elmondani, hogy mi a baj. Tudtam, hogy az lesz, de nem sejtettem, hogy ennyire. Szinte félve várom a válaszát, a reakcióját a doktornőnek, hiszen most fog kezdődni úgy igazán a „munka”. Biztos találkozott már ennél ezerszer rosszabb helyzetekkel is, úgyhogy szégyenkezni nem szégyenkezem. Csak pocsék elmondani. Bólintok egyet, amikor végre válaszol, és bármennyire is izgulok azon, hogy folytatja, mégis kíváncsi leszek a fogalmazásmódja miatt. Teljesen tárgyilagos, lényegre törő. Felszalad ugyan a szemöldököm, amíg beszél, de nem szakítom félbe, ő se tette.
- Inkább kihagynám egy másik ember bevonását. Ha nem muszáj nem csinálnám végig ezt az egészet megint egy idegennel. – felelem finoman magamra mutatva, majd összeszorítom a számat, jelezve, hogy nem biztos, hogy még egyszer neki fogok tudni futni ennek az egész terapeutásosdinak. Neki képes voltam eddig ennyit elmondani, ne kísérletezgessünk azzal, hogy vajon más doki jobb lenne-e. De oké, megjegyeztem. Ha bármi bajom lenne a személyével, akkor majd szólok. Gondolom ez a lényeg.
– Nem, nem tudtam. És ugyanazt az alakot ölti mindig, vagyis csak azt tudja, vagy bármikor bárkinek a bőrébe bele tud bújni? – ez a téma viszont annyira érdekes, hogy el is felejtem, hogy miért is vagyok itt. Még a fejemet is félrebillentem, ahogy felcsillan a szemem. Tök jó ez a képesség, az elemi mágia, sőt a legilimencia az semmi ehhez képest. Aztán eljut a tudatomig, hogy az én esetemben ez miért is olyan fontos. Oh. Oké. De mi az, hogy ha nem érzem magam biztonságban? Nincs ebben semmi ha.
– Legközelebb elhozom magammal Thomast, és akkor majd nem lesz gond a biztonságérzetemmel. – felnevetek, hiszen pont ezért vagyok itt. Mert nem érzem magam biztonságban. A nagy általánosságban. Na meg mert ilyen butaság is csak nekem juthat eszembe … kísérettel járni pszichológushoz. Remélem a doki is sejti, hogy csak viccelek.
- Ameddig a doktor úr vagy doktor nő nem jön túl közel hozzám, vagy nem néz rám úgy, addig nagyjából rendben leszek. Akármelyik alakjában is van. És nem tudom, hogy zavar-e ha hirtelen váltani tetszik. Valószínűleg nem, ha nagyjából marad ez a távolság. – vonom meg a vállamat immáron teljesen a helyzetre koncentrálva. Igazából még jól is elsülhet ez a dolog, és csak mert nem teljesen átlagos a doki, attól én még nem fogok hanyatt homlok menekülni egy másikhoz. Ki kell próbálni, hogy mi lesz ha cserélgeti az alakját. A lényeg, hogy tudjam, hogy ő ő, különben nem biztos, hogy legközelebb be is lépek a szobába, ha egy vadidegent látok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Az biztos, hogy sok elgondolkozni valóval szolgált már a doki; de egyelőre félreteszem ezeket, most inkább a jelenre koncentrálnék. Ráérek feldolgozni a többit. És tényleg nem tudom, hogyan másképp lehetne még érteni azt, hogy keresünk mást, ha szeretném. Hogy miért mondhatja, azon kívül amire én gondoltam.
- Azta! Bárkinek? Azta! – ez egyszerre írtó klassz és írtó ijesztő is. Nem valószínű, hogy nagyon tetszene ha valaki olyan bőrébe bújna, akit jól ismerek. Hiszen a kinézet az csupán egy dolog, a személyiségüket nem fogja tudni visszaadni.A nyuszifülek láttán azonban rögtön elvigyorodom, majd kikerekedik a szemem, ahogy meglibben a vége az egyiknek. Ez nagyon cuki. – Awwh.
Visszakormányozom a figyelmemet a beszélgetésre, és rögtön egy újabb érdekességgel kerülök szembe. „Két egyenrangú alak”. Ezen is el fogok gondolkozni később.
- Milyen érzés alakot váltani? Érzi egyáltalán amikor például kibújnak a fülek? – kérdezek egyet a millió kérdés közül, amivel tele lesz a fejem. Jó, tudom, hogy nem ezért vagyunk itt; viszont úgy veszem észre, hogy könnyebben feloldódom, így, hogy beszélgetünk normálisan. Ő is mond valamit magával kapcsolatban, én is. Így nem olyan dilidokis az egész.
- Persze, hogy jól nevelt, hiszen angol. Szobati..., hogy mi? – bólogatva kezdek bele a válaszba, aztán leesik, hogy miről is beszélünk. Nem állom meg vigyorgás nélkül a dolgot. Szobatiszta, ó ez jó! Szegényt állatnak gondolja a doki.
– Biztosan az. Thomas, ő nem … , szóval ő az a barát, akit említettem. De, nem gondoltam komolyan, mármint azt, hogy velem jöjjön. – felelem végül egy vállvonás kíséretében továbbra is mosolyogva. Nem, ez olyan dolog, amit egyedül nekem kell megoldanom és rendbe tennem magamban. Illetve egy kis segítséggel. Bólintok egyet, jelezve hogy akkor ezentúl egyszerűsítem a megszólítást, bár szerintem egyelőre még képtelen leszek a keresztnevén hívni a dokit. Talán majd később, ki tudja. És az igazat megvallva már most borzasztóan kíváncsi vagyok a másik alakjára, viszont kicsit tartok tőle, hogy jelenleg visszarántaná az eddig leengedett egyik védőpajzsomat. A kérdések így is eléggé ostromolják a tudatomat, hogy zárkózzak vissza, hogy ne adjak rájuk választ.
- Azt hiszem igen. Gyerekek körébe nem igazán forgolódom, így ezt nem tudom biztosra mondani. De ők őszinték és ártatlanok. Kimondanak mindent, és egyenesek. Igen, velük valószínűleg nem lenne gondom. – lassan, vontatottan válaszolok, ahogy igyekszem végiggondolni a helyzetet. Minden egyes példát alaposan végig kell rágnom magamban, hogy egy teljesen helytálló választ tudjak adni. Még soha nem merült fel bennem, hogy ennyire ki kellene elemeznem. Egyszerűbb volt menekülőre fogni. – A családtagok, hát … Apuék ők már nem közeledtek úgy igazán felém miután … szóval ... A többi rokon látta, hogy valami nem stimmel, hiszen addig az ölelések gyakoriak voltak nálunk, így ők is leálltak vele. Gondolom azt mondták nekik, hogy a hormonok vagy ilyesmi miatt nem szeretem. De amikor nagy ritkán még is összeölelkeztünk akkor nem zavart. Végül is kiskoromtól kezdve ismerem őket. – vonok vállat egy újabb szünetet tartva. Belekortyolok a teámba, ami szinte teljesen kihűlt már. Aztán rögtön egy kérdéssel folytatom. – Mi az, hogy közeli barát? Vannak az ismerősök, akikkel csak úgy összefutok itt-ott, néha eldumálunk de körülbelül ennyi. Vannak a barátok, akik hát … szóval barátok. Akikkel szeretek együtt lenni, megosztunk egymással mindenféle gondolatokat, dolgokat. Eddig ezeket ismerem. – tényleg nem értem a kifejezést. Új nekem ez az egész barátosdi is, vagyis már nem annyira, de még mindig vannak olyan dolgok benne, ami meglep. Ismét forgatni kezdem a bögrémet ide-oda, mert úgy érzem képtelen vagyok ennél többet mondani. Nem megy. Ha elmondom, hogy mit érzek olyankor, akkor … hát, attól félek, hogy elő is jönnek azok az érzések. A csend egyre hosszabbra nyúlik, majd az üres bögre alját szuggerálva halkan újra megszólalok.
- Változó. Ha lány, vagy ha csak egy pillanatnyi vagy véletlenszerű a dolog, akkor pusztán egy erősebb kellemetlen érzés. Ha nem, akkor eléggé durva is tud lenni. Minél ijesztőbb a szituáció, vagy minél idősebb esetleg ijesztőbb a pasi annál rosszabb. Olyan, mintha ki akarna ugrani a szívem a helyéről, teljesen lefagyok, pedig minden porcikám sikítva követeli, hogy meneküljek. Érzem, hogy zihálva veszem a levegőt, még se jut a tüdőmbe oxigén. Szédülni kezdek, a gyomromba mintha tonnányi súlyokat raktak volna. Olyan eset is volt már, hogy végül elájultam, de az már régen volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Hivatalosan is elegem van a fél iskolából. Mindenki viháncol, hangoskodik, a kedvenc helyeimen nem lehet nyugton lenni. A klubhelyiségben is valaki észkombájn kitalálta, hogy rendezzenek varázslósakk versenyt. Jó dolog, csak nem pont most. Persze, értem én, hogy végül is tavasz van, se vizsgák se semmi, naná, hogy mindenki kiélvezi a dolgot. Én is azt tenném, ha nem várna rám egy nagy megmérettetés. Minisztériumi vizsga elemi mágiából. Úgy félek tőle, mint … hm, a tűztől. Szóval minden időmet a nyugodt helyek felkutatásával és tanulással, gyakorlással töltöm mostanság. Meg az emberek kerülésével.
Most is az egyik nyugis helyre tartok, pár napja fedeztem fel, de akkor pont foglalt volt. Ilyen az én formám. Pedig pont tökéletes lenne, egy teljesen rám szabott szoba. Na de talán most mázlim lesz!
Résnyire nyitom az ajtót és bekukucskálok, hátha most szerencsém lesz. És igen! Üres! Tökéletes! Gyorsan belépek és becsapom magam mögött az ajtót. Mire a kanapékhoz érek a szoba már el is kezdi az átváltozást. Hihetetlen sebességgel váltakoznak a színek, szinte bele is fájdul a fejem a kavalkádba. Még a bútorok is mozgásba lendülnek, a zenéről már ne is beszéljünk.
- Döntsd már el! – morgom a szobának, holott szegény nem tehet róla, hogy nem tud egy fix formát ölteni. Bennem dúl érzelmi vihar, csoda ha nem tud hozzá alkalmazkodni? Megjelenik egy függőágy két oszlop közé rögzítve, majd ezt a témát veszi át a szoba. Kékeszöld falak, mint a tenger, homokszínű vastag szőnyeg. Se szék, se fotel, se kanapé, se asztal. Semmi más, csak a függőágy.  Kényelmesen elhelyezkedem benne, és hála a varázslatnak még löknöm sem kell magam, azonnal egy megnyugtató ringatózásba kezd. Zene helyett tengerparti hullámok hangját lehet hallani, zongorakísérettel. Becsukom a szememet ahogy lassan teljesen ellazulok. Egész nap itt tudnék lenni így. Lehet, hogy meg is teszem. Óráim már nem lesznek ma, csak este kell majd járőrőznöm menni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Csak egy picit pihentetem a szemem, lazulásként, aztán majd gyakorolok tovább. Csak egy picit ...
A szoba lassan színt vált ismét, de én ebből nem érzékelek semmit. Kezd az egész elhalványodni, kifehéredni, ahogy egyre közelebb kerülök az alváshoz. Talán nem kéne éjszakába nyúlóan kínozni magamat. Talán nem kellene végigbóbiskolni az órákat napközben, az meg egyszerűen isteni lenne ha nem fenyegetne az a veszély, hogy járőrözés közben elalszom két lépést közt. Már simán előfordulhat. De már csak pár napot kell kibírni, és túl leszek az egészen. Az biztos, hogy utána bevetem magam a cukrászdába, és mindent megveszek, ami megtetszik.
Hangos kiáltásra riadok fel, kis híján ki is esem a függőágyamból. Hirtelen azt se tudom, hogy hol vagyok, csak az a biztos, hogy nem a saját ágyamban. És nem is az a másik. Sőt, egyáltalán nem is ágy. Kell pár pillanat, mire rájövök, hogy hol is vagyok.
- Mia ... ! - kiáltok fel én is, mialatt visszanyerem az egyensúlyomat a ringatozó fekvőhelyen. Rosszabb, mint egy vízágy. Gondolom, mert még sose feküdtem olyanba. De biztos mókás lehet, főleg ha ráeresztem a képességem. Na, majd egyszer.
- Bence? - ismerős a hang, bár a tengerzúgástól kicsit nehéz beazonosítani De mintha ő lenne. Kikukucskálok az oszlop mögül, olyan óvatosan előre hajolva, ahogy csak tudok. Persze ez a lehető legrosszabb ötlet volt, ugyanis most még jobban hintáztatom ezt a valamit.
- Hol ég a ház? - döbbenten nézek rá, hiszen fogalmam sincs, hogy miért ordibál, vagy hogy miért alakítja viharossá az én nyugalmas békés kis tengerparti tájamat.
- Állj már le mielőtt tengeribeteg leszek! - morgom dühösen mire a függőágyam volt-nincs módon eltűnik. Én meg a szőnyegre puffanok, még jó, hogy puha, nem ütöm meg annyira. Lehet mégsem ez a nekem való hely. Látszik mennyire jól tudok alkalmazkodni az új környezethez...szánalmas.
- Mit ígértem meg? - hirtelen eszembe jut, hogy a nevemen kívül ezt mondta a fiú, és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy milyen ígéretet tettem én neki. Jégkockát varázsolok neki valahova? Vagy medencét? Vagy micsodát? Még egy felvágós fotót tuti nem. Vajon mit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Magabiztosságban nincs hiány a fiú részéről az biztos. Mondjuk ezt eddig is tudtam. Mint ahogy azt is tudom, hogy zsigerből mit válaszolnék ha komolyan kérdezné. Vagy ha komolyan akarnék válaszolni. De hát nem akarok.
- Nem szoktam vaktában ígérgetni. - felelem egy vállvonás kíséretében. Tényleg nem, ha valakinek megígérek valamit, akkor az úgy is lesz. Lehet, hogy több idő kell hozzá, de betartom. Az ígéret szó viszont eszembe juttat pár dolgot. Például azt, hogy miről is beszél egész pontosan Bence.
- Köszi, esésbe profi vagyok. Reptanon szoktam bemutatót tartani. - kommentálom a függőágy elhagyási módomat én is. Nagy baj nincs, legalábbis nem tört el semmim. A kezemmel azért megtapogatom az arcomat, mert az viszont fáj, és már meg is van a diagnózis. Vérzik a szám, mert persze, hogy beszélek amikor eltűnik alólam a 'talaj'. Feltápászkodom és türelmesen megvárom, amíg a szoba egynél több ülőhelyről gondoskodik. Már ha gondoskodik.
- Semmi komoly. Igen-igen, már emlékszem. Viszont ... öhm, hát nem hoztam most magammal ide. - mutatok körbe a szobába jelezve, hogy csak itt nincs a tablet. A szobámba van, valahol a bőröndöm alján valószínűleg. Amióta csak megkaptam azóta ott hever, hiszen mégis mit kezdjek én itt vele? Nincs laptopom, nem tudom mivel szinkronizálni, szerintem netet se tudnék szerezni. Szóval nézegethetném csak úgy. - De odaadom ma mindenképpen.
Mantikór? Én? Nem is érzem magam feldúltnak. Ránézek a falra mögöttem, amin egyre sötétebb szürke felhőszerű képződmények jelennek meg. Oké, akkor mégis feldúlt vagyok.
- Pár nap múlva lesz egy minisztériumi vizsgám elemi mágiából. Kicsit tartok tőle. - karbateszem a kezem, csak hogy ne a talárom ujjának szélével babráljak. Valamit mindig muszáj csinálnom, képtelen vagyok sokáig nyugton maradni amikor feszült vagyok. Egy hangos sóhajtással feladom a reménykedést, hogy lesz még egy kanapé, úgyhogy letelepszem Bence mellé, a lehető legmesszebb tőle.
- Ja, azt mondtam, hogy amúgy át van alakítva? Nem kell áram ahhoz, hogy tölteni lehessen. De, hogy mire fogod tudni használni arról fogalmam sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Szinte menekülve hagyom magam mögött a kastélyt ez utána különösen fárasztó hét után. Legalábbis nekem az volt, nagyon is! Állandó társaimmá szegődött az alváshiány, az órákon való bóbiskolás, a teljes szétszórtság. Az emberekhez sincs türelmem, de a négy fal látványához sem. A kastély környéke sem tud már újat mutatni, ami megnyugtatna, szóval természetesen irány a falu. És ha már a vízhez köthető a frusztráltságom, így naná, hogy vízpartot keresek.
Szerencsémre éppen nem andalognak és viháncolnak a szerelmesek a stégen, pedig általában folyton van itt egy vagy két párocska. Elégedetten elmosolyodom, és hangosan odacsapva a lábamat a fa tákolmányhoz keresek egy szimpatikus ülőhelyet. A legrosszabb esetben beszakad alattam, vizes leszek de megoldom. Nem gond. Mire leülök és lelógatom a lábam a víz fölé, megjelennek az élőlények kíváncsiskodva. Először csak távolabb tűnik fel egy kecsesen úszó madár, majd innen is, onnan is felbukkan még pár. Jó lenne ha tudnám, hogy melyik milyen, mert az biztos, hogy nem mind kacsa, vagyis hivatalosan tőkés réce ugyebár, de ugyan miért is tanítanának bármi érdekeset a mugli sulikba? Szóval nekem kacsa mind. Kivéve a hattyút, mert az hattyú.
- Sziasztok hápik. – köszönök rá vidáman a farkukat riszáló tollasokra, majd lázasan keresgélni kezdek a zsebeimbe. Kell, hogy legyen nálam valami, ami ehető számukra. A kutakodásomnak hála egyre többen gyűlnek körém, hangosan követelik, hogy találjam már meg a finomságokat. Elmosolyodom, hiszen pontosan erre van most szükségem, nyugalom, békesség, cuki állatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Jobb híján elkezdem kipakolni a zsebeim tartalmát magam mellé a deszkákra. Több különféle ásványos karkötő elő, gyűrött pergamen rajta egy ezer éves óra levelezéssel, egy kő. Kő? Mikor raktam én követ a zsebembe és ugyan miért is? Na mindegy is. Végül a hátsó zsebeimet kezdem el áttapogatni. Ha nem találok semmit az se baj, akkor elszaladok venni valamit a hápiknak. Ha már ilyen aranyosan körém gyűlnek, akkor még szép, hogy csak miattuk végigszáguldok a falun.
Aztán meghallom a trappolást, valaki közeledik. Ennyit a magányos ücsörgésről. Felkészülök arra, hogy viszonozzam a köszönést, de csak a léptek dobogása hallatszik. Aztán csend, majd vidám hápogás, és a körém gyűlt állatok zajongva odébb úsznak. Összeráncolt homlokkal oldalra fordulok, hogy megnézzem a jövevényt.
Aki nem köszön, és – ami a legfelháborítóbb – aki lenyúlja a kacsáimat. Az árulók boldog hápogással vetődnek rá a finom falatokra. Ekkor megtalálom, amit kerestem. Egy kis zacsi kekszet. Még a klubhelyiségben vágtam zsebre, öhm, talán 2 napja? Azt hiszem akkor. Csak felmarkoltam és rohantam, hogy ne késsek el óráról. Aztán azóta se volt rajtam ez a farmer. Egy torzonborz kis fickó reménykedve néz rám, ő nem ment a többi kacsa után. Biztos folyton elűzik a többiek.
- Helló, lenyúltad a kacsáimat. – köszönök rá a vigyorgó fiúra a stég túloldalán. Alaposan megnézem magamnak, egy vigyort el is fojtok gyorsan, mert szinte összeöltöztünk. Az biztos, hogy eddig még nem volt szerencsém hozzá az iskolában. Elmosolyodok, hiszen nem vagyok egy kötekedő típus, nem vagyok én rellonos. Meg amúgy is, van egy hűséges kiskacsám, aki itt maradt nekem. Jó kis kacsa! Bedobok neki egy kis adag kekszet a tóba, ő pedig vadul csapkodva és a farktollait rázogatva összeszedegeti a darabokat.
- Awwh, te vagy a legcukibb az egész bagázsból. Ne félj, én majd csak téged etetlek. – még az is lehet, hogy rendszeresen ki fogok jönni ehhez a kis fickóhoz. Ha már nem vihetem magammal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Ez hogy jön ide? Miért kéne jobban betartania az ígéretét egy lánynak, mint egy fiúnak? – értetlenül nézek Bencére, hiszen ez szerintem nem egy nemhez kötött dolog. Az ígéretet mindenkinek illik betartania, teljesen mindegy, hogy fiú vagy lány. Természetesen nem veszem magamra, amit mond, hiszen nem igazán ismer engem. Csak annyira, amennyire eddig engedtem. Mostanában egy kicsit jobban nyitok mások felé, de akkor is nagyon keveset tud rólam. Azt meg még én sem tudom, hogy milyen lennék ha mérges lennék rá, vagy bárki másra. Úgy igazán nagyon mérges. Persze elemi mágiát akkor sem vetnék be, azt szigorúan tilos. De valahogy nem is szeretném megtudni, milyen ha valaki teljesen felbosszant.
- Tényleg? Ja tényleg! De azt nem láttad, amikor legurultam a lépcsőn mert olvastam mászkálás közben! Be is tört a fejem – vigyorogva mesélem neki a fájdalmas élményt, hiszen annyira, de annyira jellemző rám. Kuncogva képzelem el, ahogy Bence belecsapódik egy szerencsétlenbe a nézőtéren. – Pedig azt megnéztem volna! Nem sérült meg az a szegény, akinek nekiszáguldottál?
Valószínűleg nem, hiszen akkor nem ilyen vidáman mesélné az esetet, bár ki tudja. De nem, szerintem nem. Kárt tenni a másikban nem vicces. Egyáltalán nem az. Mint ahogy az sem, hogy szegény Bence teljesen beleélte magát abba, hogy hirtelen elővarázsolok a semmiből egy tabletet és odaadom neki itt helyben.
- Aha, Invitoba még nem vagyok ennyire, szóval nem valószínű, hogy ide tudnám hívni a szobámból. Szóval marad a mohamed megy a hegyhez eset. – bocsánatkérően nézek rá, határozottan rossz érzés, hogy elfelejtettem és most plusz fáradtságnak teszem ki a fiút. Bár nem úgy tűnik, hogy őt ez nagyon zavarja, meg akarja kapni azt a kütyüt nagyon.
- Nem az elmélettel van a gond. A gyakorlat része a nehéz benne. Azt nézik, hogy mennyire tudom stabilan uralni és irányítani az elemet. Mindenféle necces körülmények között. – és valljuk be, itt lehet elvérezni csúnyán a vizsgán. Főleg mert korántsem uralom olyan jól, mint ahogy én szeretném. De mivel nekem pozitív kitöréseim vannak így ez kicsit megnyugtat, de nem nagyon. Kizártnak tartom, hogy vizsga között akkora nagy boldogságot éreznék, hogy elszabaduljon a pokol.
- Hát akkor nem sok elemi mágust ismerhetsz. – nevetek fel a bókszerűség hallatán. Sokkal de sokkal jobbak vannak nálam, vegyük például a profot, ő alapból az. Másrészt meg mit látott eddig tőlem Bence? Bűvész-trükköt jégkockákkal. Nagy szó mondhatom. Kicsit fészkelődök, próbálok egy kényelmes ülőpózt találni azon az icipici helyen, amit kinéztem magamnak. Ülhettem volna akár a földre is, normális távolságra tőle, de most már mindegy.
- Tud, persze. – mégis milyen tablet nem tud? – Ne tedd, vagyis már van rajta. Használható, de tőlem ne várj segítséget, hogy mit hogy kell vele csinálni, mert fogalmam sincs róla. Megkaptam, megcsináltattam és azóta is a szobámba hever. Még be se kapcsoltam. – világosítom fel Bencét. Oké, nem jutott eszembe a rúna szó, sőt a bolt neve se, ahol megcsinálták. Szóval a lényeg, hogy egy zsír új kütyüt bocsájtok a rendelkezésére.
A szemem sarkából látom, ahogy megmoccan, ugyanis éppen a fal színátmenetét figyelem, igazán mókásan ötvözi a kettőnk hangulatát. Felé fordulok, ő pedig már sokkal közelebb van, mint eddig. Rögtön el is kezd összevissza a szívem, ahogy egyre kényelmetlenebbül érzem magam. A szoba el is kezd alkalmazkodni, a kék lassan sötétszürkébe vált. Megpróbálok lassan és mélyeket lélegezni, hogy lecsillapodjak. Igazából ebből az egészből nem hiszem, hogy sokat észrevenne Bence, de a szoba tuti elárul.
- Én … apám és a felesége muglik. – válaszolok nagy nehezen a kérdésre. Régen simán rávágtam volna, hogy mugliszületésű vagyok, de már nem tudom, hogy mi is vagyok pontosan. Nem tudom, hogy ki az anyám, hogy ő mi volt. Egy halvány mosolyra futja tőlem csak, még nem nyugodtam le teljesen, talán nem is fogok. De legalább nem romlik tovább a dolog, és ennek őszintén örülök.
- Hát, kétlem, hogy a tűzhely vagy a vasaló, vagy a varrógép nagyon érdekelne. Bár ahhoz, hogy ezeket megmutathassam kirándulnunk kellene egy csöppet. Viszont ha jól emlékszem akkor te értessz a telefonokhoz. Nem tudnál tanácsot adni, vagy mutatni nekem egy jót, amit könnyű használni? – a navine buliban mutogatta is a telefonját, és úgy tűnt jól tud vele bánni. Biztos lehet abban a fura nevű boltban venni egy egyszerűt. Arra nem reagálok, hogy kedvel, nem is nagyon akarok belegondolni, nehogy tovább nőjjön a pánikérzetem. Én sem tudok sokat róla …
- Na és te? Hogyhogy ennyire megszállotja vagy a mugli dolgoknak? – felhúzom közbe a térdeimet a kanapé szélére, hogy átkarolhassam őket. A fejemet oldalra fordítva pihentetem rajtuk és úgy figyelem Bence reakcióit, mimikáját. Arról meg hálistennek nem tudok, hogy bárki szerint is jól néznék ki. Általában azt szoktam látni, hogy rám néznek és azt gondolják hogy fura vagyok. Ami igaz is. Ezzel tudok mit kezdeni, a tetszéssel már korántsem biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Na remek, sikerült megijesztenem a vadidegent, aminek a kacsák isszák meg a levét. Legalábbis abbamarad egy kis időre az etetésük. De úgy néz ki a szerencséjük nem fogy el, hiszen potyog le nekik még pár falat.
- Érthető. – bólintok egyet és így is gondolom. Kacsák, vízpart, hullámzás, csend, béke, nyugalom. Hát, én se vettem volna észre magamat. Vagy mást. A tollasok persze észreveszik ám az összes erre járó embert, alaposan megfigyelve őket, hogy honnan várhatnak kaját. Most, hogy már a srác nem eteti őket pár éhesebb állat már el is indul felém. Nem várom meg, míg az enyém mellé érnek, dobok nekik is kekszet.
- Amúgy Laura vagyok. – mutatkozok be mosolyogva, ha már így összeakadtunk. – A suliba jársz? Még nem láttalak
Most már azért kíváncsi vagyok, hogy kivel is etetek kacsákat. Ha nem a suliba jár akkor nyilván, hogy még nem láttam. Oké, ha a suliba jár már évek óta, na akkor se biztos, hogy láttam már. Képes vagyok nézni, de nem látni. Mindenesetre nem tűnik túl veszélyes alaknak, de ki tudja, lehet hogy csak fel akarja hízlalni szegényeket, aztán kivadássza őket onnan és már viszi is megsütni őket egy kis narancslével lelocsolva. Ú, úgy isteniek. De a kis torzonborz kacsámat nem adom, jó, a többit se.
- Nem fog, ő a főnök. Elveri az összes többit. Az enyém az omega, látod? – mutatok rá a kicsire, felcsillanó szemmel, hiszen már el is neveztem..Omega. Tökéletes. Eszembe is jut egy mese, ami farkasokról szól, ott is van azt hiszem kacsa, de ezek cukibbak. Hogy ki irányítja a világot azt nem tudom, de ha tippelnem kéne akkor a delfinekre voksolnék. Bár én a helyükben már rég elhagytam volna a Földet. A kacsák pedig igenis, hogy beszélnek hozzánk, csak épp nem értjük meg őket. Mert túl buták vagyunk, igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nem bírom megállni, hogy fel ne kacagjak a fiú szavain. A bulin is feltűnhetett volna, hogy mennyire jó humora van, de annyira nem vettem észre. Az a sokféle fura hatású ital! Pfúj!
- Tehát, a lányok lányok. Hát, ezzel nehéz vitatkozni. – válaszolom még mindig nevetve. Bombabiztos érvelés, nincs az az ügyvéd, aki ez után meg tudná győzni a tisztelt bíróságot, hogy bizony ez egy téves megállapítás.
- Kikúráltak, bár gyanítom, hogy valamit nagyon elronthattak idebent – mutatok rá a fejemre tréfálkozva. Villan egyet a szemem, amikor észlelem, hogy végig mér, de elég ártatlannak tűnik a dolog, így más reakciót nem vált ki belőlem a dolog.
- Egy jó barátom? – kérdezem alig hallhatóan. Ez a kifejezés eléggé váratlanul ér, kezdek teljesen elveszni ezekbe a címkékbe, amikkel az emberi kapcsolatokat ruházzuk fel. De komolyan, képes ugyanaz a szó teljesen mást jelenteni attól függően, hogy ki használja. Hát hogy igazodjak én el ezen? Ismerősök, haverok, barátok, jó barátok, közeli barátok … mi van még? A fejem is belefájdulna, ha be kellene kategorizálni az összes embert, aki szembe jön velem a suliba.
- Ugyan, neked kutya bajod se lett, ez csak természetes. Nem vagy az a könnyen megsérülős típus. A jég hátán is képes lennél megélni. De majd legközelebb jobban megrémülök és féltelek a széltől is, úgy jobb lesz? – forgatom a szemeimet válaszként. Nyelvet nem nyújtok, kis koromban mindig azzal fenyegettek, hogy levágják, vagy leharapják. Egyik se hangzott túl jól, szóval leszoktam róla. – Örülök, hogy nem lett nagyobb baj belőle. Te pedig gondolom másféle életveszélyes szórakozás után néztél ezután.
Hát én pedig pont az a fajta diák vagyok, aki nem próbál meg belógni oda, ahova nem szabad. És nem azért, mert prefektus vagyok. Ha nem lenne muszáj hát esténként ki se jönnék a Navinéből, de járőrözni ugye kell, szóval, nincs választásom. Ha bulit tartanak, vagy nyílt napot a többiek, akkor elmegyek persze, de amúgy nem. Jól megvagyok én a sárgák között. Meg messze a sulitól és a falutól. Ott még jobban.
- Oké. – hűha, Bence bízik bennem? Ez, hát ez tök jó. Végülis én is benne, de nem annyira, hogy ölelgetősre vegyük a figurát.  Mindenki olyanokat ölelgessen, akik ettől nem kapnak frászt, én meg ölelgetem a macskámat vagy a kispárnámat. Mindenki jól jár, nem?
- Kaptam, igazából szivatásból. Mert itt ugye úgyse tudom használni. Legalábbis így gondolják. Aztán a lányok mondták, hogy meg lehet ám csináltatni és akkor tudnám, de annyira azért nem akartam kipróbálni. Szóval felőlem akár össze is törheted – újabb vállvonás, nekem aztán tényleg mindegy. Csak azért nem mondom azt, hogy neki adom, mert tuti hogy a becsületesség úgy kívánná meg, hogy valamit adjon érte cserébe. De tulajdonképpen neki adom, mert ha nem jönne x idő múlva, hogy visszaadja én nem hoznám fel a témát.
- Nem gond. Most karácsonyig azt hittem, hogy az a nő az anyám, aki felnevelt. Aztán kiderült, hogy nem. Vicces sztori, igazán ünnepi – kicsit szomorkásan de elmosolyodom. Tényleg nem baj, hogy felhozta a témát, és tényleg nem zavar különösebben a dolog. Már nem.
- A min? Ja, értem. Amúgy nem tudok ám vezetni, szóval a kocsit nehéz lesz megmutatni – jobban belegondolva az áramot is. Tanultuk egyáltalán fizikából vagy bármiből, hogy működik? Nem emlékszem. A villanykapcsoló rajza viszont nagyjából feldereng, vagyis annyi, hogy azt tanultuk technikából. Vagy más tárgyból? Hűű, rég volt már.
Aztán lekapcsol az agyam, képtelen leszek gondolkodni, már nem fogom fel, hogy mit mond. Csak annyit látok, hogy közelebb jön, közel hajol, hallom, hogy lehalkítja a hangját. Kikerekedik a szemem, az izmaim annyira megfeszülnek, hogy szinte fáj. De képtelen vagyok megmozdulni, vagy akár megszólalni. Zihálva veszem a levegőt, de szédülök, mint ha olyan magasságba lennék, ahol szinte semmi oxigén nincs a levegőben.
~Kérlek, menj hátrébb, kérlek, kérlek. Ne gyere közelebb, ne érj hozzám. Kérlek! ~sikítja bennem egy hang, továbbra is meredek a fiúra, de látni már alig látom. A falam már régen átment feketébe, sőt, most már elkezdte teljesen felülírni Bence részét is. Gondolom ha elájulok, akkor majd visszavált fehérbe. De nagyon, de nagyon nem szeretnék elájulni. Az ég szerelmére, hiszen ő Bence, a barátjának tart, biztos nem akar bántani! Nem akar, nem akar, nem akar. Talán, mintha egy icipicit tisztulna a látásom, talán. Talán ha hátrébb megy a biztonságos távolságba akkor képes leszek lenyugodni. Remélem így lesz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Cat? Mint macska? Tyűha, oké. Legalább könnyű megjegyezni, meg kimondani. Bólintok egyet, jelezve, hogy felfogtam, megjegyeztem a nevét. Néha ez eléggé nagy dolognak számít nálam. Aztán picit összeráncolom a homlokomat, ahogy számokkal jön. Na azok nem az erősségeim.
- Szóval ha jól értem, akkor nem rögtön utána tanultál tovább. Hogyhogy? – feladom, hogy kiszámoljam hány éves lehet. Matek. Miért kell a varázsvilágban is használni? Persze ha kényelmetlenül érinti a kérdésem, vagy ilyesmi akkor nem haragszom ám meg, ha nem válaszol. Hirtelen elvigyorodom, amikor találgatni kezd velem kapcsolatban. Nem nyert.
- Majdnem, harmadikos vagyok. Itt nőttél fel, vagy külföldön? – teszek fel egy újabb kérdést. Nem akarok tippelgetni, hogy pontosan milyen nemzetiségű, valószínűleg nem találnám el, megsérteni meg nem akarom. Mindenesetre figyelmesen végignézem a ruházatát és a kiegészítőit, hátha felfedezek valamit, ami arra utalna, hogy fordítóbűbájos dolgot használ-e vagy ténylegesen magyarul beszélne. Régen bezzeg feltételeztem volna, hogy tud magyarul, de már sokat tanultam azóta. Kafa, mi?
- Persze, belecsípnek a másikba, kitépkedik a tollakat, csapkodják a másikat a szárnyaikkal, meg ilyenek. Ha sokat figyeled őket, akkor majd te is meglátod – világosítom fel Catet a kacsák vad természetéről. Az etetési módszere mellesleg kíváló. Pontosan így lehet jól elkerülni a bunyót. Úgyis az éhenkórász főnök-kacsa fog elsprintelni először, a többi meg se mer moccani.
- Egy idő után tele lesz, és akkor jön a második fontos dolog. Elkezd a csajokkal foglalkozni, meghódítani az összeset, meg ilyenek. A többiek akkor nyugodtan ehetnek. Kivéve a lánykacsák, akiket kerget. Nem lennék a helyükben. – magamat is meglepem, hogy mennyire járatos vagyok a hápik viselkedésében. Mindenesetre, amikor legközelebb a srác eldob egy nagyobb kenyérke darabot a gonosz főnöknek, akkor én is elkezdek a kekszből dobálni az itt maradtaknak. Az omegámnak is jut természetesen, és nem úgy néz ki, mintha zavarná, hogy a többieknek is jut belőle. Jó kis kacsa.
- Szerinted fog jönni hattyú is? Még csak képről láttam olyat, de nagyon szépnek nézett ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Megerősítést kapok, hogy jól gondoltam és rámosolygok a srácra. Hát persze, hogy rájött, ha még mindig nem tudná akkor most nem lenne itt. Érdekesnek találom ezt a dolgot, hiszen én egész eddig tudtam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, hogy merrefelé mennék tovább. De már korántsem vagyok benne olyan biztos. Már látom a buktatóit a dolognak, és azóta van, ami jobban érdekel, ami jobban tetszik. Szóval, megváltoztam na.
- És mi lenne az? Mi leszel ha nagy leszel? – tipikus kérdés, mennyiszer hallja ezt egy ember, de maga a kifejezésmód tetszik, főleg mert Cat tulajdonképpen már nagynak számít. Hozzám képest legalábbis, aki még nagykorú sincs.
- Thaiföldön? Milyen ott? Mik a legnagyobb eltérések ehhez képest? – felcsillan a szemem, a kekszes zacskót az ölembe teszem – mielőtt beleejtem az egészet a vízbe - és minden figyelmemet a srácra fordítom. Mindig is érdekeltek a különféle kultúrák, a hiedelmek, a szokások, az ételek. Minden. És mivel egyelőre lehetőségem nincs világ körüli útra menni, így megelégszem azzal, hogy másoktól szerzem be az információimat.
- Áh, én Magyarországon. Egy icipici faluban. Soha nem jártam külföldön, sőt igazából a falum közvetlen környezetén kívül máshol se. Amíg ide nem kerültem. Szigorúan fogtak a muglik – eresztek meg egy vigyort ellensúlyozva ezzel a szavaim szomorkás felhangját. A kérdést, hogy kik vagy mik a szüleim is profi módon megelőztem, így legalább majd nem kell belemennem a témába.
- Hát szegények, ilyen a sorsuk. Elviselik, mert ezáltal jutnak a legnagyobb örömhöz, ami csak létezik számukra. Az életük értelméhez: a kicsinyeikhez. A főnök kacsa meg teljesíti a küldetését és a genetikai állományának terjesztését. – na, legalább biológiából odafigyeltem anno. Látszólag tényleg nem bánik túl jól a nőstényekkel, viszont odaadóan gondoskodik róla és a kicsikről, vagyis megvédi őket inkább. Az is valami.
- Akkor hátha szerencsénk lesz és láthatunk egyet! Mondjuk a kacsák is királyak, sőt! Állítólag finom a hattyú, bár van aki szerint száraz a húsa. A kacsa tuti, hogy finom. De ezeket nem enném meg! – nevetem el magam a fecsegésem után, mielőtt Cat azt hinné, hogy gonosz szándékkal etetem itt ezeket a jószágokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Nem úgy értem, csak nekem magasak ezek a megnevezések. Barát, közeli barát, jó barát. Nem értem, hogy miben térnek el egymástól. – magyarázom neki el úgy-ahogy a dolgokat. Én lényegesen egyszerűbben kezelem ezeket, vagy legalábbis még nem merült fel az igény bennem, hogy gondosabban rendszerezzem a különféle kapcsolataimat. Végül is izoláltan éltem eddig, na. – De igen, persze, azok vagyunk.
Felvonom a szemöldökömet, ugyan dehogy volt neki akkora baja. Még, hogy kéz visszavarrás. Esetleg enyhe agyrázkódás, vagy rándulás, ficam. Aztán elnevetem magam, ahogy elkezd azzal szekállni, hogy féltsem őt.
- Ó hidd el, nem akarod te azt magadnak. Két lépést nem fogsz tudni normálisan megtenni, folyton a sarkadba leszek és a srácok halálra fogják magukat röhögni a sopánkodásom miatt. Bencus tűrd be az inged, így megfázol! Bencus, már megint nem ettél rendesen! – kissé sápítozósra veszem a figurát, ahogy előadom a kis magánszámom. És tudok ezeknél ezerszer rosszabbat is, szóval jobb lenne ha nem tenne próbára a fiú. Vajon miért érzem úgy, hogy pontosan ezt fogja tenni?
- Mondtam én bármit is javíttatásról? – kérdezem a kis kirohanása után, miszerint ő nagyon de nagyon fog vigyázni a kütyümre. Tessék, már a nevére se emlékszem annak a vacaknak, amit kölcsönkért. Na, ennyire fontos nekem a masina. Persze, használni szeretné a későbbiekben is, akkor felőlem megragaszthatja szigszalaggal, vagy pillanatragasztóval, vagy amivel csak akarja. De pénzt azért ne áldozzon érte, hogy visszaadja olyan állapotban, amilyenben volt. És igen, még mindig mugli-módon gondolkodom ilyen téren. Vajon mikor lesz olyan, hogy zsigerből varázslatra gondolok?
- Nincs neked véletlenül valami ősrégi de még működőképes telefonod, ami már nem kell? – eszembe is jutott valami, szóval remélem, hogy igenlő választ fog adni a kérdésemre. Majd kiderül. Csupán biccentek egyet válaszként, hogy igen, pont karácsonykor tudtam meg. Őszintén szólva eddig bele se gondoltam, hogy ez mekkora szívás. Szeretet ünnepekor közölni, hogy nem is szeretünk, sose tettük, nem is vagy a miénk. Hát, ilyen az én formám na. De ez már a múlt.
- Fogalmam sincs. Senki nem tudja. Apám nem is emlékszik, hogy valaha is találkozott volna egy Lil becenevű nővel, aki gyereket szült volna neki. Egy cetliből tudta meg, amit velem együtt raktak a küszöbére. Valószínűleg boszi lehetett, és felejtésátkot szórt rá, de fogalmam sincs, hogy miért. – arra már inkább nem térek ki, hogy ez mennyire jó élmény lehetett a feleségének, a tudat, hogy apám valamelyik üzleti útja során megcsalta őt. Még ha nem is emlékszik rá, vagy még ha nem is önszántából tette, de akkor sem bírta sose ezt megbocsájtani. Csak épp nem apámra haragudott, hanem rám. Ez már tényleg csak a hab a tortán. – De nem gáz, már a kastély az otthonom és az itteniek a családom.
A kérdést nem hallom meg, viszont azt, hogy hátrébb csúszik tőlem azt észreveszem. Egy furcsán sípoló hangot is hallok, és rájövök, hogy ez én vagyok. Erőlködök, hogy fenntartsam a légzés ütemét. Lassan, nagyon lassan kezdenek el visszatérni a gondolatok, a sípolás is csendesül. A szívem ugyan még majd kiugrik a helyéről, és biztos, hogy hulla sápadt vagyok, de legalább már felfogom, mi történik körülöttem. Hogy mennyi időmbe telt ez, azt nem tudom. Lehet, hogy 5 perc, az is lehet, hogy 50. Nekem legalább 5 évnek tűnt. Némán figyelem a velem szemben ülő fiút, látszik, hogy nem ért semmit, és most aggódik. Megrázom a fejem a gyengélkedős javaslatra, teljesen felesleges. Idővel lecsillapodok teljesen, és ha nem muszáj ezt nem gyógyszeres hatására tenném meg. Aztán felteszi azt a kérdést, amit nagyon nem kéne. Gondolhattam volna, hogy eszébe jut, de reménykedtem benne, hogy nem. Hogy valami másra következtet. Tök mindegy mire. Csak ne erre.
- Nem. És igen. – kínszenvedés megszólalni, hiszen még nem nyugodtam le teljesen, de muszáj. Mélyeket lélegzek, hogy jobban kitisztuljon a fejem, és hogy időt nyerjek. – Nem félek tőled. Vagyis nem tőled félek. Képtelen vagyok a fizikai kontaktusokat elviselni. Most csak megleptél, nem számítottam rá, hogy ennyire közel hajolsz. Nem figyeltem – halkan beszélek, minden szóért megkínlódok. Talán eszébe jut minden kis furcsaság, amit eddig tőlem látott. Hogy nem pacsiztam Navi buliba senkivel, hogy a közös fotó készüléskor sem értem hozzá senkihez, hogy puszival se köszöntem soha senkinek. És bár még életemben nem imádkoztam soha senkihez és semmihez, most mégis azon kapom magam, hogy fohászkodom nehogy rákérdezzen Bence arra, hogy miért van ez. Nem érdekel, hogy ki teljesíti ezt a kívánságom, csak tegye meg. Ha kell még a lelkemet is eladom érte…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Igen, tudom, hogy Cat idősebb nálam, viszont még azért nem mondanám teljesen felnőttnek se, elvégre még tanul. Ez a fura mugli kifejezés meg a felnőttkorra utal. Bele szoktam futni az ilyen dolgokba a külföldi diákokkal, hisz őnáluk más idiómák vagy tudomisénmik vannak, mint minálunk. Lehet, hogy nekem is kéne valami fordítóbűbájos cucc, ami a magyaros gondolataimat és kifejezéseimet átalakítja mindenki számára érthetőre. Nem is lenne rossz!
-  Oh, az jó. Van valami ami azon belül jobban érdekel, vagy úgy az egész növényes téma szimpi? – kérdezem a fiú felé fordulva a kacsákról meg is feledkezve. Érdekesek a növények is az tény, bár engem jobban vonzanak az állatok. Ha választani kéne. Hogy mi akarnék lenni nagykoromban arról meg fogalmam sincs. Már nincs. De van időm kitalálni, úgyhogy nem is nagyon zavar a dolog.
- Angliában is! – kiáltok fel derűsen a baloldali közlekedés hallatán. – Mármint ott is bal oldalt mennek az autók. A betűk? Inkább rajzolásra hasonlít az írás, nem?
Legjobb emlékeim szerint ecsetvonás szerűen írnak ők is. Mindig is tetszettek az ilyesfajta írásképek, olyan szépek, különlegesek és főleg mások, mint a mieink. Meg a szokásaik is. Szívesen meghallgatnám, hogy mennyiben mások, de faggatni nem akarom a fiút. És ha egyszer belekezdünk ebbe a témába, hát lehet, hogy észre se venném, hogy már rég a kastélyban kéne lennem.
- Biztosan az. Majd egyszer bejárom. Meg az egész világot. Kíváncsi vagyok a többi nép kultúrájára. Lehet, hogy valami ilyen munkát kéne keresnem – ez egész jó ötlet, eddig miért is nem jutott eszembe? Csak utazgatnék mindenfelé, beszámolókat írnék, vagy útikönyveket. Sok-sok izgalmas kalandban lenne részem. Csak egy baj van ezzel.
- Hm? Hát, ha elpusztul akkor elpusztul – vakarom meg egy kicsit a buksim. Tényleg mi is van akkor? Farkasoknál meg egyéb nagyobb testű állatnál tudom a helyes a választ. Na de a kacsáknál? – A gyerekeinek nem lesz baja, még ha másik kacsa is lesz a főnök, ez biztos. Ki tudja, lehet hogy legközelebb egy nőstény hápi lesz a bandavezér és móresre tanítja a srácokat.
Igazából nem hiszem, hogy a hattyú evés sokban különbözne a kacsa evéstől. Kicsit nagyobb madár, és körülbelül ennyi. Szépek, de annyira azért mégsem érzem közelinek őket magamhoz, hogy ha nem lenne más választásom akkor ne falnám be őket jóízűen. Kutyát, macskát, lovat viszont soha. Akkor már inkább eszem füvet vagy földet.
- És mi jót csináltál abban a négy tanévben? Bejártad Európát hátizsákkal? - kiszórom az összes maradék kekszemet a kacsáknak, akik vidáman megrázzák a faroktollaikat. Szegények még nem jöttek rá, hogy nálam már nincs több finomság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- A zsebpénzt ki is kell érdemelni fiacskám. Levitted már a szemetet? Beraktad már a koszos gönceid a szennyestartó kosárba, vagy még mindig szanaszét hevernek a szobádban a gusztustalan magazinjaidon? – vonom fel a szemöldökömet a lehető legszigorúbb arckifejezéssel. Talán elég anyukás így. Kellemes így ökörködni Bencével, örülök, hogy összebarátkoztunk. Még ha ennyi időbe is telt, ami különben inkább az én hibám, mint az övé.
- Nem akadtam ki, az nem ilyen. Még nem láttál te engem kiakadva – elvigyorodom majd hálásan pislogok a fiúra. Szuper! Akkor legalább már telefon után nem kell majd futkosnom. És az hagyján, hogy  a vásárlást megúszom, de még a kínszenvedést is, hogy működtetni tudjam valahogy. Mivel úgyis megmutatja nekem. Kénytelen lesz, különben hiába írja bele a számát, nem tudnám felhívni vagy sms-t írni neki ha valami miatt kéne. – Na akkor egyezzünk meg: te nekem adod a régi telefonod, én meg neked adom a tabletem. Cserekereskedelem, mindenki jól jár.
Legalábbis én tényleg így gondolom.
- Egész normális? Hát, attól függ, hogy honnan nézzük. Oh, egészen biztos, hogy átokkal kergetnélek egy folyosón ha Rellonos lennék – elgondolkodva bólogatok, majd egy gonosz vigyorra húzódik a szám. – De mondcsak, miből gondolod, hogy így  Navisként, az igazi anyámat nem ismerve nem foglak végigkergetni a folyosókon átkokat szórva rád?
Persze értem én, hogy mire gondolt, meg mit próbált elmondani ezzel a példával. Csak épp ugye nem tudhatjuk, hogy akkor vajon tényleg másmilyen lennék-e, meg igazából azt sem, hogy egyszer nem fog-e megtörténni, amit lefestett. Igazából, nem is olyan rossz ötlet! A gonoszkodó elképzeléseknek a hugicás szövege vet véget, amin egy jót nevetek.
- Bátyuska ezzel csak az a gond, hogy te a pirosak táborába tartozol, nekem meg oda tilos a bejárás. Szóval oldd meg magad, vagy beköplek anyuéknak – egy újabb kis szerepjáték, ez már azért életszerűbb képet fest le. Végül is tényleg idősebb nálam Bence. Egy alternatív világban akár tényleg lehetne a bátyám is.
Bicentek amikor ő  kezd el mentegetőzni attól, hogy én félek „tőle”. Az izé kifejezés egész jól leírja, legelőször én is így hivatkoztam a dologra. Csak aztán a rutin meg az évek … találtam rá megfelelő szót, ami jól leírja, hogy mim is van. És persze, hogy nem tudta, nem láthatta semmi jelét, annál azért óvatosabb voltam. Egészen mostanáig. Figyelmesen hallgatom a kérdéseit, az arcomról nem lehet leolvasni semmit sem. Látom rajta, hogy jobban belegondol, és ki tudja, talán már össze is rakta magába a dolgot. Csupán a megerősítésem kellene neki. Na, arra várhat.
- Hát, elég nagy átok – bólintok egyet. Nem arra gondolok, hogy megátkoztak volna, hanem arra hogy ezzel együttélni és így élni átok. Nem véletlenül keresek rá megoldást. – Próbálkozunk javítani a helyzeten, és reménykedünk benne, hogy kigyógyulok belőle teljesen. De meglehetősen bonyolult a dolog.
Jelenleg épp ott tartok, hogy próbálok nyitni mások felé, kilépve a komfort zónámból. Aztán jön a tesztüzem, hogy hogyan tudom elkerülni a pánikot, visszafordíthatóvá tenni az első észlelt reakció után. Persze a többes szám egyáltalán nem véletlen, hiszen terapeutához járok, de egyelőre ezt nem hozom a fiú tudomására. A szoba időközben teljesen elvesztette a fekete-szürke színét, helyette az én oldalam fehér lett.
- Nem, nem lenne csók. Én már az előtt kipurcannék – vonok vállat, hiszen ez így igaz. Ahogy hajolna az arcom felé, hogy na megcsókol és nem húzódna vissza, akkor tuti beadnám a kulcsot. Érdekes módon attól, hogy felhozza a témát nem kezdek el parázni. Tehát teljességgel elhiszem, hogy nem érez irántam semmi olyasmit illetve, hogy nem áll szándékában ilyeneket tenni.
- Szeretem ugyan Shakespeare-t, de ha nem muszáj akkor nem szeretnék egy ilyen tragédiában főszerepet játszani. Mellesleg kérni kérhetsz bármit, úgyse adok és úgyse hagyom hogy adj.  Viszont segíthetsz majd tesztelni egy elméletet, csak még hagy nyugodjak le teljesen.
A kanapé szélére húzódom teljesen, majd úgy helyezkedem, hogy a karfa tartsa a hátamat. Így teljesen Bence felé vagyok fordulva, végre nem törik ki a nyakam ha rá akarok nézni. Előbb is kitalálhattam volna.
- És hogyhogy ennyire megszállottja vagy a mugli ketyeréknek? Egyik szülőd mugli?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nos, nem teljesen hiszem el amit mond. Fel is vonom a szemöldökömet, hogy nem ver át, tudom, hogy valami simlisség van a dologban. De nem kommentálom a dolgot. Leellenőrizni úgy sem tudom, és ha tudnám sem akarnám. Szóval részemről ejtve ez a téma.
- Rendben, akkor meghívhatsz egy fagyira – egyezek bele nagy kegyesen a dologba. Úgyse fogja egy árkategóriába sorolni őket, annyiban hagyni sem. Legyen meg akkor az öröme. Szerintem tényleg simán jól járok, és még nem is láttam a telefont. Rámosolygok amikor megköszöni, és biccentek egy aprót. Tényleg nagyon szívesen.
- Csak mert egy cuki paci a ház jelképe, azért ne nézz minket ártalmatlannak. Jól álcázzuk magunkat – nevetek fel azon, ahogy fixíroz. Bárhogy is próbálkozik nem fog belém látni, még ha bele is olvas az elmémbe sem. Vagyis látja a publikusabb gondolataimat persze, de mindabból, amit mélyen elrejtve őrzök semmit nem láthatna, akár kivédeném az agyturkálását akár nem. Szerintem még én se vagyok tisztába azzal, hogy mi minden rejtőzik ott, sőt tuti, hogy nem.
- Van egy húgod? És ide jár? – kiáltok fel meglepődésemben. Na ezt nem gondoltam volna. Meg nem is említette még soha. Vagy igen és én nem figyeltem? Még az is meglehet. Rögtön millió kérdés jut az eszembe, hány éves, melyik házba jár. De nem árasztom el velük, lehet, hogy ezt is mind elmondta már. Ciki lenne újra végigkérdezgetni akkor.
– Lehetőleg törvényes megoldásokon gondolkozz a becsempészésemmel kapcsolatban, tudod, jókislány vagyok – rábökök a jelvényre, ami a földön heverő taláromon pont jól látszik. Igen, prefektus vagyok, példamutatok, de ahogy lehetőségem van rá már le is veszem az uniformist, hogy a saját cuccaimba legyek. Kényelmesebben tudok felmászni az ablakpárkányokba, vagy akár egy alacsonyabb fa ágára. És futni is gyorsabb normális szerkóban. És az összes szabályszegési ötletemet száműzöm a fejemből, amennyire csak tudom.
- Ne is akarj belegondolni. Hidd el, jobban jársz – a megölelős mondatára nem reagálok, legalábbis láthatóan nem. Egyelőre nem érzem magam annyira rendben, hogy felvetődjön bennem az ölelkezés gondolata. Oké, egy emberrel menne a dolog, de még nála se éreztem azt, hogy hű hát én most azonnal meg szeretném ölelni. Ez a fajta fizikai érintkezés még eléggé elérhetetlen távolságban lebeg a szemem előtt, sokat kell még dolgoznom, hogy eljussak odáig. Kis híján felnevetek az abszurd feltevésen, hogy ha meghalok akkor megcsókolhatnak. Kicsit morbidan hangzik.
– Ekto gamat! Ha az engedélyem nélkül megteszed akár halott vagyok, akár nem, visszajövök kísérteni és pokollá teszem az életedet – na ez már haladás, nem rögtön behúzni akarnék neki egyet… amit úgyse tudnék megtenni. Azt, hogy a fiú vajon tudja-e, hogy idéztem egy nagyon fantasztikus mugli filmből nem tudom, de végül is elég érthetően elmondtam a lényegét, szóval az se baj ha nem.
- Mit csinálnak a hajammal a mókusok? Ilyen bekerülni a varázsvilágba? Csak mert engem messze elkerült mindenféle fodrászképességű állat – furcsa meséik vannak a varázslóknak. Meg igazából egy csomó minden tök fura velük kapcsolatban, nem véletlen, hogy még mindig sok mindent mugli-módon oldok meg. Nekem az a természetes. Kivéve ha elemi mágiával meg tudom csinálni, mert akkor naná, hogy úgy teszem.
Felvonom a szemöldököm a kérdésére, hogy minden rendben van-e már velem. Hát nem, nem is lesz egy darabig még. Idő amíg lecsillapodik a felborzolódott idegrendszerem, de most eléggé elszánt vagyok ahhoz, hogy próbálkozzak a határokat feszegetni, nem fogok itt órákat ücsörögni, mire minden napsütéses sárga lesz körülöttem. A sima fehér fal már nagyon nagy haladás. És nem azért húzódtam hátra, hogy messzebb legyen, hanem mert így kényelmesebben ülök. Látom rendesen az arcát, nem kell kitekerednem. Ennyi az egész.
- Fogjuk rá, úgyhogy akkor játszunk. Az lesz, hogy megpróbálunk kezet fogni anélkül, hogy elfeketedne a fal – mondom határozottan és már nyújtom is felé a jobbomat, mintha most találkoznánk először és épp bemutatkoznánk. Kicsiben kezdjük, és nagyon de nagyon bízom abban, hogy nem fog kiröhögni egy ilyen buta ötlet miatt. Ez se tűnik könnyűnek. Valószínűleg nem is fog menni elsőre, de még másodikra sem. De én részemről most ráérek, és mivel ő meg a tabletra vár így valamelyest ő is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Bólogatok, bár igazából nem is tudom, hogy milyen válaszra számítottam. Mondhatni hülye kérdés volt. Még szép, hogy minden érdekli a növényekkel kapcsolatban. Hiába ezt még mindig nem sikerült kinőnöm: a buta kérdéseket és a hirtelen témaváltásokat. Na meg a látszólag teljesen értelmetlen megnyilvánulásokat, legalábbis másoknak értelmetlennek tűnik. Mint most is, Angliával.
- Oh, jaj hát én se voltam még, csak … csak tudom – vonom meg a vállamat kicsit elpirulva zavaromban. Nem most fogok elkezdeni áradozni arról, hogy mennyire érdekelnek a  különféle kultúrák meg minden. Főleg mert egy újabb érdekességet tudok meg a thai írásról.
- Milyen akkor a thai írás? – kérdezem meg enyhén félrebillentett fejjel. A stég körül szerencsére van bőven bot, ha nagyon szeretne tud a homokba firkálni. Már ha megmutatja, ha nem, hát nem. A japán és kínai betűket ismerem, mármint láttam már olyan szövegeket. Elolvasni persze nem tudom őket, de szeretek gyönyörködni bennük.
Bólintok egyet, hiszen én is úgy gondolom, ahogy a fiú mondja. Az egész világ szép, az egész világ csodálatos, fantasztikus, tele lehetőségekkel, tele felfedeznivalókkal.
- Kacsáknál nem tudom, végül is nem falkába meg ilyesmibe laknak – egy kicsit felvonom a szemöldököm a kijelentése hallatán. Nem teljesen igaz, amit mond de értem, hogy mire akar kilyukadni. Mindenesetre nem állom meg, hogy újabb felvilágosítást adjak az állatokról és dolgaikról. Nahát hogy én milyen sokat tudok ezekről?!
- Vannak olyanok, akiknél matriarchátus van, a nőneműk vezetik meg ők a vezérek. Az elefántok például, na meg a hiénák. Ki gondolná, hogy azoknál a röhögő dögevőknél a pasikat csak kihasználják, mi? Az imádkozó sáska se semmi, bár azok ugye nem laknak együtt. Csak épp a hímet elfogyasztják mialatt az utódnemzés zajlik – dobolni kezdek az ujjaimmal a térdemen mialatt beszélek, nem nagyon tudok nyugton ülni. Mellesleg szerintem sem nemhez kötött az, hogy ki a vezéregyéniség, de erre már nem térek vissza.
- Ha végzel a sulival még megteheted. Áh de ahogy hallom a tapasztalatszerzés nem maradt el – mosolyodok el, és szinte már látom a lelki szemeim előtt a virágok között sürgölődő fiút. Illik hozzá az a közeg.
- És, miket szeretsz még csinálni? – teszek fel egy újabb kérdést mialatt az egyik kacsa úgy dönt, hogy megunja a szemlélődő szerepkört, szárnyaival sűrű csapkodásba kezdve végül felreppen a stégre. Egy hangos hápogással megrázza magát, farktollai vidáman billegnek jobbra-balra. Látszik, hogy azon tanakodik kihez menjen oda először egy kis finomságot kérni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Igen? Akkor lehet, hogy rá kéne uszítanom téged arra, akitől kaptam. Boltold le vele – vonok vállat, nekem jó úgy is. Ezek a feltételeim: én adom a tabletet, ő ad egy telefont és esetleg egy fagyit. Nekem egy knútomba se került, sőt fillérembe se, bár olyan pénznem már nincs is az országba. Kaptam, szivatásból … persze, hogy semmit sem jelent nekem. Ha kellene valami hasonló akkor meg majd megveszem magamnak a saját pénzemből. Nem kell nekem azoktól már semmi sem.
- Ó igen Dana. Hát őt ki kéne találni ha nem lenne. Bár, szerintem nincs ember a földön, akinek ekkora fantáziája lenne – bólintok egyet a szobatársammal kapcsolatos meglátására. Dana sem tipikus navis az tény, bár ha már csak így egymás közt vagyunk, akkor éppen Masa se az a tipikus levitás, vagy prefektus. De én persze nem ismerem annyira jól, hogy ilyet nyilatkozzak róla. Pedig … igazam van.
- Hm, most gratuláljak, vagy sajnálkozzak? Ha utóbbi akkor kit kell sajnálni, téged vagy őt? – kérdezem vigyorogva. Az, hogy ki ő vagy miért nem beszélt eddig róla Bence azt nem firtatom. Elég egyértelmű, hogy nem is igazán fog bármit is mondani róla. Nem mintha bánnám, csak meglepődtem.
- Nagyon könnyen. Becsempészni olyan dolgokat szokás, aminek nem ott van a helye valamiért. Például egy kiskorú partyra alkoholt. Attól még hogy ott van még nem ütközik feltétlenül törvénybe. Ha fogyasztanak az már igen. És mivel nem vagyok eridonos, így nem ott van a helyem. Tehát be kell csempészni. Érted? – totál logikus, nem? Szerintem de. Persze lehet, hogy eleve nincs igazam és csak hülyeségeket hordtam össze. Ó igen, ideális prefektus vagyok, aki még nem futott bele semmi szabályszegésbe. A folyosón rohangálást leszámítva. Mert abba már többször is.
Mintha nekem aztán tudnom kéne, hogy Bence milyen lányügyileg! Egek! Nekem aztán holtmindegy, hogy mikor meg miért csókolgatja a lányokat.
- Nem csak azt eszik egy golymók. Mellesleg az eléggé gusztustalan, biztos nem engedném, hogy az orromba nyaljon, nem érdekel, hogy neki az jó-e vagy sem – persze, hogy ismerem … tanulok LLG-t, és szeretem is azt a tárgyat. De most akkor nem értem ezt az egész hajmizériás lényes dolgot. Mielőtt azonban megkérdezhetném, hogy hogy is van ez a mese pontosan már mondja is tovább a magáét, én pedig felhorkanok.
- Na hát majd pont én fogok szépségápolási tanácsokat kérni! Tudod ez – mutatok a fejemre – úgy készül, hogy megmosom a hajam, megszárítom és lefekszem aludni. Reggel meg lesz, amilyen lesz.
Ó én aztán nem fogok órákat álldogálni egy tükör előtt, hogy profi csigákba meg tudom is én mikbe rendezzem a hajamat, vagy profi sminket rakjak fel. Már az is elég fárasztó, ahogy végignézem Danát, amint készülődik nap mint nap. Mármint nagyon fárasztónak tűnik már nézés alapján is ez az egész.
Előadom a zseniális ötletemet, majd fel is szalad a szemöldököm meghökkenésemben. Most Bence révén sötétedik a fal. Na remek. Segítséget kérek valakitől ezügyben, én, most először, erre kapásból ellenállásba ütközöm? Szuper.
- Egyszer már sikerült egy bemutatkozásnál. Olyannal, akit életemben először láttam – világosítom fel a fiút, hogy azért van ám esély arra, hogy nem kell rögtön ásóért rohannia meg virágokért a síromra. Igaz, akkor eleve nem pánikroham után nyújtottam a kezemet. És eleve biztonságban éreztem magam. De most pont ezért próbálkoznék ezzel.
Bólintok egyet, hogy igen, úgy érzem, csináljuk. Szóval én nyújtom a kezem. Erre ő is nyújtja a kezét. Egy figyelmeztető pillantással jelzem, hogy ne tovább, ő ott állítsa meg a kezét, majd én folytatom tovább a mozdulatot. Ez lenne ugyanis a lényeg, amit tesztelni akarok. Bence szerencsére megérti és megállítja a kezét. Most van az, hogy ha valaki benyitna biztos, hogy halálra röhögné magát rajtunk.
Próbálok koncentrálni az egyenletes légzésre, arra a tudatra, hogy én, a saját akaratomból én nyúlok a keze felé, én akarom megfogni. Érzem ahogy megint görcsbe rándul a gyomrom, hiszen megint közelebb vagyunk egymáshoz. Nem foglalkozom azzal, hogy remegni kezd a kezem, ahogy miliméterről miliméterre közelebb mozdítom. Sajnos megint kapkodni kezdem a levegőt, de még nem szédülök, így fennmaradó kis távolságot már gyorsabban szeli át a kezem, az ujjaimmal hozzáérek az övéhez. Ekkor kezd elhomályosodni Bence előttem, visszarántom a kezem és kifújom a benntartott levegőt. Észre sem vettem, hogy ezt tettem … ez megmagyarázza az eddigi ájulásközeli állapotokat. Leejtem az ölembe a vadul remegő kezemet, erőnek erejével koncentrálok arra, hogy lélegezzek, és csak reménykedni tudok, hogy nincs tele annyira a tekintetem pánikkal, mint az előbb.
- Oké, elsőre nem volt annyira rossz szerintem. Szünet. Nincs nálad csoki? – hosszú néma csendben eltöltött perc után szedem csak össze magam annyira, hogy meg is tudjak szólalni. És arra is, hogy rájöjjek, hogy nem lenne rossz valami endorfin a szervezetembe. És mi a jobb a csokinál? Oké a kiskutyák, meg a kismacskák, ó és persze … Na. Olyan, ami most jelenleg elérhető? Hát semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Bólogatva hallgatom, hogy is van ez az átváltozással. Arra ugyan nem kapok választ, hogy a doki végül is akkor érzi-e vagy sem. Arra tippelnék, hogy igen, hiszen egy pillanat alatt megjelentek és eltűntek a tapsifülek. Persze még bőven lenne kérdésem, de inkább visszafogom magam. Ha sokat fogok idejárni előbb-utóbb kiderülnek azok is. Ha meg nem, nos, nem kéne tolakodónak lenni csak mert kíváncsi vagyok.
- Majd kifaggatom arról a szobatisztaságról azért – vigyorgok rá a dokira. És amúgy nem jöttem rá, hogy vicc áldozata lettem. Én tényleg azt hittem, hogy a doki arra gondolt, hogy egy állatról beszéltem korábban. Láttam én már Lujza meg Ferenc nevű macskát csak, hogy példát mondjak.
- A családommal? Hát, olyan semleges vagyis természetes. Tényleg kicsi voltam, amikor volt ez a változás. Hát, velem senki nem beszélt meg semmit sem. Egyáltalán semmit – amennyire eddig nyílt voltam, most annyira kezdek megint visszazárkózni. Mert már tudom, hogy egyáltalán nem természetes az, hogy a hozzám legközelebb állók nem érintenek meg, és az sem, hogy nem magyaráznak el semmit sem egy kislánynak. Arról sem, hogy mi történt vele. Ne beszélj róla senkinek és ennyi. Megtettem, amit kértek és nem lett jobb.
- Áh, akkor igen. Van közeli barátom, aki kivétel – bólintok mosolyogva. Azt ugyan nem teszem hozzá, hogy csak egy ilyen van. Közeli barátom van több is, ezek szerint nevezhetjük őket annak, de aki hozzámérhet anélkül, hogy pánikba essek, csak egy. És én ennek nagyon örülök, hogy legalább egy ilyen ember van.
- Hogyne, kerülöm a nagy társaságokat és folyton azt figyelem, hogy ki mennyire jön közel hozzám. Amíg megtehetem addig igyekszem fenntartani a megfelelő távolságot. A gond akkor van, amikor sarokba vagyok szorítva, vagy váratlanul ér, mert nem figyeltem eléggé – nem valami nagy forgatókönyv, de nagyjából beválik. Nagyjából.
– Rontani az ront, ha olyan szándékkal közelítenek. Javítani? Háát, talán ha én kezdeményezem az érintést? A csajokkal nagyon ritkán szoktam, vigasztaláskor meg ilyesmi. Vacak érzés, de nem annyira rémes, mintha ők ölelgetnének össze. Ez bíztató?
Végre felpillantok a bögrémről egyenesen a doki szemébe nézve. Eddig nem nyilatkozott semmivel kapcsolatban sem, de most valamiféle megnyugtatásra lenne szükségem. Hogy nem vagyok teljesen tönkremenve, hogy javíthatunk a dolgokon, hogy van még remény a számomra. Ha meg nincs, hát, legalább megpróbáltam. Most veszem csak észre, hogy mennyire feszült a testtartásom, így leteszem a bögrémet és hátradőlök a kényelmes fotelban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ha megkérdezné bárki is, hogy melyik a kedvenc helyem a suliban, ahova minden ház tanulója bejárhat; hát akkor ezt választanám: a könyvtárat. Elképesztően jól néz ki ugyanis. És hatalmas! De ami a legjobb: itt csend van. Ezért jöttem most is ide. Csendre vágyom, és békességre. Arra, hogy valahol nyugodtan ellehessek úgy, hogy nem kérdez tőlem senki semmit, nem aggódik senki semmiért. Ahol nyugodtan tudok gondolkodni.
Ahogy belépek az ajtón megkönnyebbülten felsóhajtok, végre biztonságban vagyok a kíváncsi tekintetek elől. Mert hát persze, hogy idefelé jövet hasra estem a szőnyegben, nekimentem pár páncélnak, fellöktem pár elsőst. Nem azért mert ezek annyira mókásak lettek volna, nem. Szimplán nem figyeltem. Mondhatjuk úgy is, hogy álmodoztam. Rögtön az olvasótér felé veszem az irányt, na nem mintha ezt bárki is megkérdezné tőlem. A könyvtárost sehol sem látom, biztos itt van valahol ebben a labirintusban. De mivel nem szorulok segítségre, így nem kezdem el megkeresni. Az egyik ablakkal szemközti széket foglalom el, egészen pontosan a kedvenc helyemet. Akárhányszor idejövök mindig ide ülök. Remek a kilátás. Leteszem az asztalra halkan az útközben felkapott könyvet, őszintén szólva azt se tudom, hogy miről szól. Felcsapom egy tetszőleges oldalon, két könyökömet a könyv mellé támasztom, az államat a tenyereim közé veszem és bámulok kifelé. De nem látok semmit a kinti tájból. Nem látom, hogy valami madár szinte nekirepül az ablaküvegben, a tudatom teljesen máshol jár.
Megeresztek egy hangos sóhajt, majd lapozok egyet a könyvben, hogy legalább úgy tűnjön, mintha olvasnék is. A lapon mindenféle furcsa, dudoros arcú ember van ábrázolva. Valami orvosi dolog lehet, de mindegy, a célnak tökéletesen megfelel. Ráfekszem a könyvre és lecsukom a szememet mosolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

kedd délután|o
  

Vajon miért van, hogy ha az ember nagyon vár valamit, akkor az idő mintha csigalassúsággal haladna?  Márpedig tetű lassan vánszorgott fél napig. Még a prof is rámszólt párszor, hogy talán mégsem kéne ennyire látványosan unnom az órát. Pedig én nem is, én csak … ajj, szép kis prefektus vagyok. Főleg, hogy most meg szinte futok, pedig hányszor a szájukba rágtam már az elsősöknek, hogy nem futkosunk a folyosókon. Magamra erőltetem hát, hogy sétáljak, de … én mindig ilyen lassan gyalogolok?
Gyakran lepislogok a kezemben tartott mobiltelefonomra – ó igen, szereztem egyet Bencétől, vagyis cseréltem, na mindegy -, pedig már kívülről tudom a válaszüzenetet, ami a képernyőjén látszik a segélykérő szövegemre. Oké, lehet, hogy le kellett volna írnom neki, hogy miről is van szó? Leírjam vajon most? És … hopp, egy oszlop. Ez meg hogy került ide? Hogy mi a nagy sietségem és szétszórtságom oka? Hát, hogy bajba vagyok, ugyan mi más lenne? És ki tudna a leginkább segíteni? Hát persze, hogy Thomas. Legutóbb is tök ügyesen tartotta bennem a lelket, amikor szinte reszkettem az idegességtől a rám váró minisztériumi elemi mágia vizsga miatt.  Persze felesleges volt minden aggodalmam – ahogy ezt meg is mondta – de ettől függetlenül úgy örült velem a hírnek, mintha meglepő lett volna az eredmény. Nekem egy kicsit azért az volt. Megnyugtatott akkor is, amikor pocsékul éreztem magam attól, mennyire pánikba estem Bencétől, tulajdonképpen ok nélkül.
Szóval igen, ez most olyan helyzet, hogy totál rá van szükségem. Általában rá van szükségem, na mindegy. Talán sikerül minimálisra fogni most is az ügyetlenkedést, ami mostanában jellemző rám, ha a közelében vagyok. Ja és igen, úgy döntöttem, hogy nem mondom el neki, amire rájöttem náluk. Mint ahogy másnak se. Sok minden változott és mégis semmi sem. Barátok vagyunk, ugyanúgy mint eddig. Azzal a különbséggel, hogy mindenféle dolgot észreveszek rajta, vele kapcsolatban, amik eddig fel se tűntek. És gyakrabban meg merem érinteni. Meg mintha talán ő is engem, látva, hogy mennyire rendbe van ez a dolog nekem.
Nagyot csúszva fékezek le az udvarba érve, kis híján a letaposom a bokrot. Igen-igen, sietek na. Pár percig csak állok, előredőlve, kezemmel a térdeimen támaszkodva amíg kifújom magam, majd a szökőkúthoz sétálok. Nekidőlök a hideg kőnek és úgy figyelem a fura szobrot. Megint ránézek a telefonomra, visszafelé görgetve a korábbi üzenetek között. Kellemesen elmosolyodom, nem az üzeneteken, sokkal inkább a közös emlékeken, főleg az apró érintéseken. Tökéletes elfoglaltság várakozás közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

kedd délután|o
  

Sok választási lehetőség nincsen ha el akarjuk érni a másikat így hogy ritkábban találkozunk. A bagolyposta hát az kafa dolog, de kezdjük ott, hogy nekem ahhoz el kell mennem a bagolyházig, hogy el is tudjam küldeni. Aztán a fene se tudja, hogy mikor ér oda, meg hogy hány kört repül feleslegesen a madár mire meg is találja a fiút. Főleg itt a kastélyban. Szóval kissé macerás nekem. Lenne egy sokkal egyszerűbb megoldás, de egyrészt az feltűnő, másrészt meg még nem mutattam meg Thomasnak. Szóval valószínűleg először csak pislogna, hogy ez most mégis micsoda. Az sms egyszerűbb.
Egy darabig figyelem a vidáman csobogó vizet, nem véletlen, hogy ezt a helyet választottam. Egyrészt szép, másrészt talán nem annyira népszerű – ami kifejezetten jól fog jönni -, harmadrészt meg van víz. Az meg mindig jó. Biztos találhattam volna más helyet is, ami megfelelt volna ezen kritériumoknak, de itt még tart az újdonság varázsa. Hátat fordítok a szobornak, telefonomat a farmerom zsebébe süllyesztem és úgy figyelem az udvart, na meg persze a boltíves ajtót. Azt már meg sem említem, hogy az egyenruhám a táska mélyén van, még a teremben levettem mielőtt véget érhetett volna az óra. Szóval most teljes mugli-szerkóban nyomulok top-farmer kombó, jó is az.
Rögtön észreveszem, ahogy megérkezik, a szám azonnal egy nagy mosolyra húzódik. Ahogy a kis virágágyások közé kilép már nincs úgy árnyékban, így rögtön észreveszem az új kiegészítőjét. Áh, szóval akkor kellett neki szemüveg. Kicsit félrebillentem a fejem, ahogy az összhatást nézem továbbra is mosolyogva. Az biztos, hogy idő kell mire megszokom, de egész jól áll neki. Ahogy látom neki is idő kell még míg hozzászokik.
- Szia! Kafa a szemüveged és bocsi, hogy így iderángattalak! – köszönök vissza egy kissé visszavéve a vidámságból. Figyelem, ahogy gondosan lepakolja a cuccait, sose dobja le, ahogy én szoktam. Amikor megkérdezi, hogy miért is van itt tulajdonképpen felnézek rá, ami kicsit furcsa. Most vagy én láttam őt régen és elfelejtettem, hogy milyen magas, vagy nőtt. Vagy a fene se tudja mit raktak az ebédbe, amitől hallucinálok.
- Oké szóval az van, hogy kell csinálni ilyen prezentáció-szerűséget gemmológiára, amit az egész osztály előtt kell előadni … holnap. Egy ilyen 10-15perces kis izét, max. De persze elfelejtettem, most az ebéd közbe jutott eszembe. Igazából kisujjból kirázok minden infót a kiválasztott kőről, és pont ez a gond – kezdek bele egy kicsit hadonászva és persze hadarva, majd elkezdek kotorászni a táskámban, amíg a kezembe nem akad pár pergamen. – Szóval leírtam mindent, ami fontos az akvamarinról. Hogyan néz ki, hogy találták meg, honnan van a neve, hol található meg, mire jó, a mugliknál milyen mitológiai dolog köthető hozzá, szóval ilyesmiket. És, hát, ez úgy 4 oldal lett. Fogalmam sincs, hogy ebből mit lehetne kihagyni, mi az ami nem annyira fontos, hogy beleférjen a megadott időbe. Szerintem minden, amit leírtam nagyon fontos. És arra gondoltam, hogy te esetleg tudnál segíteni, mert hát ugye az újság miatt is, tudod, megragadod a lényeget meg … - folytatom a hatalmas nagy probléma ismertetését, hol a fiúra nézve, hol a virágokra, hol az égre. Amint ismét visszanézek rá elhallgatok, elgondolkodva figyelni kezdem a vonásait, és hirtelen úgy érzem, hogy igazából nem is lényeges ez az egész. Legfeljebb kapok pár keresetlen szót, hogy nem csináltam meg a feladatot. Hiszen hiába rövidítjük a másik probléma még attól fenn fog állni: hogy adjam én elő mindenki előtt, úgy hogy ne hadarjam el az egészet és értsék is. Nem szeretek középpontban lenni, zavar. De ez már mellékes, legfeljebb majd megnagyobbítom a papírt vagy a betűket hogy mindenki jól lássa onnan ahol ül, és akkor mindegy, hogy én mit hadarok. A szóban forgó papírokat tartó kezemet – amivel eddig bőszen hadonásztam – az oldalam mellé ejtem mielőtt újra megszólalok.
– Öhm … minden rendben van? – teszem fel a kérdést óvatosan. Valami határozottan nem stimmel, a zsigereimben érzem. Thomas valahogy más, és ez tuti, hogy nem csak a szemüveg miatt van. Ő mindig csupa vidámság, csupa élet, vagy ha éppen nem is teljesen vidám, de minden egyes érzelme rá szokott írva lenni az arcára. Most meg kicsit olyan mintha csak egy maszk lenne. Önmaga árnyéka. Valami nem oké, ez tuti. A tekintetét fürkészem, hátha az elárul valamit, amíg nem mondja el, hogy mi a baj, hogy mi történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

kedd délután a szökőkútnál|o
  

Persze, hogy meglep vele, hiszen teljesen más külsőt ad neki. Jó, nem teljesen mást, de azért változtat rajta. Olyan, komoly, megfontolt és hát, nem találok rá szavakat. Jól néz ki és kész. Elvigyorodom, ahogy megint macerálni kezdi, tuti hogy még szoknia kell. Furcsa lehet, hogy most egy szögletes valamit lát, amin keresztül minden éles. Míg ha alatta vagy felette pislog a világra akkor meg homályosabb. Szerintem én képtelen lennék megszokni. És folyton elfelejteném, hogy hova teszem le. Jaj remélem nekem sose kell majd szemüveget hordanom. És ezt nem hiúságból mondom, attól félve, hogy nem állna jól. Az egészségem fontosabb.
- Hát, igazából ráérek – felelem tétován, hiszen még mindig nem vagyok abban biztos, hogy ez most tényleg jó ötlet. Szeretném, hogy átnézze persze, csak hát, valóban nem érzem már annyira fontosnak a dolgot. Hiszen ez csak egy iskolai izé, nem az életem múlik rajta. Míg ha valami problémája van a fiúnak, hát az sokkal fontosabb. Legalábbis ennél most biztosan. Nekem az ő dolgai a fontosabbak, neki meg az enyémek. Még jó, hogy van olyan is kompromisszum.
- Oké – hát ez fura volt. Minden rendben van, azt mondja. És ha azt mondja, akkor az úgy is van. De a reakciója alapján valami akkor is van. Folytatom a kutató pillantásokat, majd halványan elmosolyodom és bólintok egyet … hát jó. Úgyis elmondja ha szeretné. Akkor viszont tényleg nem marad más hátra, mint az előadásom vázlatának átnézése. Erről eszembe jut, hogy nem igazán adtam normális választ az előbb, hiszen akkor még inkább visszakozni akartam, hogy hagyjuk inkább.
- Ja persze! Nézd át nyugodtan, tényleg ráérek. Meg, úgysem biztos, hogy mindent el tudsz olvasni. Kapkodva írtam. Ott van pad is, le szeretnél ülni – mutatok el a fal melletti kis ülőhelyhez, amit kiszúrtam, amíg itt vártam rá. Aztán rájövök, hogy persze a papírokkal mutatok el arra, amit a kezébe kéne adnom, és nem legyezgetni vele őt. Annyira meleg amúgy sincs. Végül átnyújtom a papírokat, így már nem fenyeget az a veszély, hogy beleejtem a kútba például. Vagy pofonvágom vele Thomast. Most már jó lenne ha figyelnék is arra, amit csinálok...  
– Vagy ülhetünk a szökőkút peremére is, ígérem nem ázunk el.- rávigyorgok, hiszen van olyan hely ahol nedves a kő a szél által odafújt vízcseppektől. Itt tökéletesen jó lenne nekem. De persze ő dönt, hiszen ő fog „dolgozni”. Én csak … hát, elszórakoztatom magam amíg nem végez. Miután átadom neki a papírokat magam elé húzom a táskám, hogy elővegyek egy mappát, amire ráteheti, na meg egy tollat, amivel majd átfirkálhatja a felesleges részeket. Ezeket is átnyújtom neki, miközben átsuhan a fejemben a gondolat, hogy na ezért lett volna jobb egy olyan hely, ahol asztal van. És amúgy meg: nem csak azért fordulok hozzá segítségért. Hanem mert ő az első aki eszembe jut, ha segítségre van szükségem, vagy társaságra. Vagy ilyesmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

kedd délután a szökőkútnál|o
  

Kuncogok egy kicsit, amikor Thomas nekikészülődik a feladatnak. Emlékeztet arra, amikor az orvosok bemosakodnak műtét előtt. Vagy amikor írókat látok gépelés előtt végigropogtatni az ujjaikat.
Bólogatva elfogadom a választását, hát akkor legyen a pad. Így hogy rögtönzött asztalkával is tudtam szolgálni érthető is, hogy azt preferálja. Még jó, hogy mindig a táskámban van a mappa, szeretek kinn a szabadban firkálgatni, a fűben heverészve, vagy a hátamat egy fának döntve. Ha jó idő lesz akkor a hétvégén lehet ki is megyek valami szép helyre. Hacsak nem kapok egy többoldalas esszét megírandónak. Az nagyon nem hiányzik, hiszen kezdek már elfáradni, már nagyon jól jönne egy szünet. Még ha életemben először van az, hogy nem várom a szünetet úgy igazán. Jobb, amikor hétköznap van és iskolaidő.
Követem őt a padhoz, persze, hogy követem. Hiszen azt mondta, hogy jó lenne ha mellette maradnék, ha lenne kérdése. És nyilván nem úgy gondolja, hogy ő átordít a kert túlsó felébe amire én visszaordítom a választ. Szóval letelepszem mellé és figyelem, ahogy olvas. Annyira bele tud merülni ő is az ilyen dolgokba! Némán figyelem, ahogy jelölget, javítgat, mindezt egy szó nélkül. Majd amikor a tollammal kezd el játszani nagyokat pislogok, és úgy döntök, hogy inkább sétálok egyet. Ha eddig nem kellett segítenem vagy magyaráznom, hát talán ezután se fog kelleni. És inkább nem nézném végig, hogy mit is csinál pontosan azzal a tollal. Már megint.
Eleinte össze-vissza sétálgatok, megérintek néha egy-egy virágszirmot, majd visszasétálok a szökőkúthoz. Felmászok a kőre és a két karomat oldalra kitárva elkezdek egyensúlyozva sétálgatni rajta. Körbe-körbe, majd megfordulok. Ezzel egész sokáig elszórakozom, néha a még mindig dolgozó fiú felé fordulva. Majd megunom ezt is, leugrok a földre és egy nagy rózsabokor felé indulok. Elgondolkodva nézegetem a gyönyörű színeket, a bársonyos virágszirmokat, a kis tevékeny rovarokat, amik fel-le rohangálnak a növények szárain. Jó, a rovarok nem annyira izgalmasak, viszont hála nekik a földre is lepillantok felfedezve pár letört virágot. Biztos a múltkori erős szél tehette. Vagy valami vandál. Leguggolok összegyűjteni őket, a tüskéket gondosan eltávolítom róluk, nehogy megszúrjanak. Így „talál” rám Thomas.
- Ez egész … gyors volt? – viszem fel a hangsúlyt a mondatom végén, mert fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el. Mindenesetre megindulok felé, átveszem a papírokat és nekidőlök az oszlopnak. A gond az az, hogy nem tudom egy kézzel lapozni az anyagot és átnézni, hogy mi lett a végeredmény, így addig a fiú kezébe nyomom a virágaimat. Homlokráncolva olvasgatom a végeredményt, elképesztő hogy milyen rövid lett, és mégis értelmes. Azta.
- El se hiszem, hogy ilyen sok felesleges dolog van a fejemben arról a kis vacakról – mondom el szavakkal is mindazt, ami miatt gondterheltnek tűnhetett az arcom. Megcsóválom a fejemet mosolyogva és hálásan nézek a fiúra. – Profi munka volt főszerkesztő úr, köszönöm szépen!
Az örömöm azonban nem tart sokáig, hiszen az rendben van, hogy lerövidült. De, ezt nekem elő is kell tudnom adni. Szomorúan nézek ismét a lapokra és csendesen teszem fel az igazán aggasztó kérdéseimet.
- Szerinted én ezt, hogy fogom tudni elmondani tömeg előtt, hadarás nélkül, makogás nélkül tíz perc alatt? Esélytelen, igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

kedd délután|o
  

Ajaj, hát szerintem minden, amit leírtam nagyon alap. Ennél sokkal többet is tudtam volna írni, kitérni még mindenféle speciális dologra. Mi erősíti fel a hatását, vagy épp mi gyengíti, hogyan kell feltölteni, meg hasonlók. De ez én vagyok. Végül is a fél életem ilyesmikkel telt. Nem is tudom, hogy miért vettem fel a tárgyat, hiszen eddig semmi újat nem tudtam meg.
- Ez nagyon jó ötlet! – este majd leírom akkor még egyszer ezt az egészet, aztán valahogy beleszövöm a kiselőadásomba, hogy az csak egy kivonat. Sőt, viszek is egy pár követ, hogy bemutathassam a többieknek. Úgy is van jópár. Aki szeretne annak csinálok is ékszert belőle, akár. Bár már nagyon régen nem csináltam ilyeneket. Furcsa, hogy mennyire elmaradt ez az életemből. Mint ahogy a zongorázás is. De annyi új dolgot ismertem meg, és tanultam meg. És valljuk be, időm se lenne most ezekre.
Ó, megint azt csinálja, azt az udvarias régimódi dolgot. Elvigyorodom bár most nem megyek bele a játékba, nem kezdek el pukedlizni meg ilyesmi. Egyszerűen csak örülök, leginkább annak, hogy egy ilyen mosolyt kaptam tőle. Ez hiányzott eddig.
- Kívülről is el tudnám akár mondani, ha lenne időm megtanulni rendesen. Nem erről van szó. Mindenki engem fog figyelni – rázom meg a fejemet tehetetlenül. Nem mond butaságokat ugyan, elpróbálni párszor az egészet, de ugye akkor is egyedül vagyok. Ha valaki másnak mondom el, hát az se feltétlenül segít. Mert egy ember még nem tömeg.
– Mintha csak egy ember lenne ott? Válasszak ki egy embert és csak neki mondjam el? Ez még akár működhet is – eltűnődöm ezen az új tanácson, nem is rossz. Jobb mintha megpróbálnék odaképzelni valakit, vagy elképzelni, hogy tök üres a terem. Biztos valaki elköhintené magát és máris kizökkennék a képzelt világomból. Apropó képzelgés. – A mugliknál szokták mondani, hogy el kell képzelni a hallgatóságot meztelenül, az segít.
Szemforgatva osztom meg vele ezt az információt, jelezve hogy mekkora marhaságnak tartom. Az vagy nagyon zavarbaejtő, vagy sokkoló, vagy undorító, vagy röhejes lenne. Egyik sem kedvez szerintem egy prezentációhoz. És persze, hogy elfeledkeztem a virágokról. Annyira az olvasásra, meg az előadásra koncentráltam, hogy  elfelejtettem visszavenni őket.
- Jaj, bocs! – nyúlok a virágokért, de megakadok a mozdulatban. Hogy mit kell csinálnia? Kérdő tekintettel nézek rá, hiszen nem értem, hogy mit kell cseppegtetnie meg hova és főleg miért.  Nyújtja továbbra is azokat a szegény kis rózsákat, amiket egy nem túl finom mozdulattal zárok a markomba. Mármint a virágoknak volt nem túl finom mozdulat, nyilván Thomas kezéhez óvatosan érek hozzá. De na, neki most sürgős csöpizhetnékje van, nem érek én rá egyesével óvatosan összevadászni őket. A lényeg a lényeg: Thomas keze felszabadult, és már a táskájánál is ügyködik. Kíváncsian indulok el utána, hogy vajon most mit fog tenni. Amikor a szeméhez nyúl akkor viszont összerándulok és elfordítom a fejem. Brr, már tudom mit fog csinálni. A szemem sarkából látom, amikor befejezi a műveletet, ekkor odasétálok és leülök mellé a padra. A virágokat és a pergament meg a többi cuccra rakom a padon.
- Miért kell ezt csepegtetned? Mit mondtak? – kérdezek rá, hogy végül is mi volt a szemészeten. Leszámítva ugye a nyilvánvalót, hogy kapott szemüveget. Nyúlok az üvegcse után, hogy kivegyem a kezéből és megnézzem, mi van ráírva, de végül meggondolom magam. Jobb az úgy, ha a kezébe van, legalább tuti nem hagyja itt véletlenül. Ahogy figyelem a csukott szemmel ücsörgő fiút hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy hozzáérjek. Annyira kis sebezhető így! Hátradőlök inkább, és a tekintetemmel a felettünk lévő köveket, repedéseket nézegetem nagyot sóhajtva.