Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

-Hm, vajon nálam az mikor jön el? – teszem fel a költői kérdést tűnődve. Nekem nincsenek ilyenjeim. Tökre nem illik rám a kézikönyvekben szereplő kamaszkor címszó alatt leírt mindenféle. Nem lázadok, nem szegek szabályt, tök ugyanolyan vagyok, mint mindig is voltam. Lehet, hogy sosem leszek kamasz? Lehet hogy mindig is amolyan felnőttféle voltam? Vagy sose növök ki a naív gyerekkorból? Fogalmam sincs.
- Ez igazán kedves tőled – mosolyodom el, hisz tényleg milyen cuki már az, hogy csak miattam betart szabályokat, hogy nehogy meg kelljen büntetnem! Oké, betarthatná amúgy is, de na. Édes, nem?
- De hát, hogyan? – hebegek meglepetten. Eltévedni szoktam, de mindig tudom, hogy hova kellene mennem. Most meg, jézusom hát mi van velem? – Ellógni? Én? – hökkenek meg még jobban. Ez a szó eddig nem szerepelt a szótáramban. Előfordult ugyan egyszer, egyetlen egyszer, hogy nem mentem be órára. Most viszont úgy fest kettő lesz abból az egyből. Mert hatalmas nagy fejmosást, és büntetőmunkát kapnánk, ha beállítanánk ennyi késés után. Jobban járunk, ha be se megyünk. De az meg milyen fényt vetne ránk? Ezeken tűnödve követem automatikusan a lányt, oda se figyelve, hogy merre tartunk. Most simán kisétálnék a nyomában a kastélyból is. De nem, szerencsére ő a jó tanteremhez igyekszik, és amikor erre ráeszmélek megkönnyebbülök.
- Azt ugye tudod, hogy most belementem volna a lógásba? – mosolygok rá a lányra, majd gyorsan bekopogok és benyitok a terembe. Még mielőtt meggondolja magát a levitás. Talán nem szúr le minket nagyon a tanár. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Vajon miért érzem úgy, hogy a lány picit felvág azzal, hogy ő milyen szigorúan megnevelte az állatkáját és milyen klassz az összhang közöttük, és az övé mennyivel fegyelmezettebb, mennyivel okosabb, meg minden? Valószínűleg ha nem egy ellentétes elemű ember mondta volna ezt, így, akkor eszembe se jutott volna ilyesmi. Így viszont felszalad a szemöldököm elég rendesen, és ha nem lenne vékonyka vízréteg a tenyeremen eleve, akkor most biztos hogy képződne, méghozzá nem is kevés. Igyekszem uralkodni magamon, megszüntetni a víz fodrozódását, és nem figyelek Benitora. Pedig jól tenném, ugyanis a zsebtigris lekushad a földre, farkával vadul csapkod, szőrét felborzolja. Én már csak a morgásra leszek figyelmes.
- A helyedben kicsit óvatosabb lennék – jegyzem meg halvány mosollyal. Akkor nem csak én éreztem ki ezt az elhangzottakból. – Önérzetes egy jószág, nem igazán szereti ha negatív dolgokat mondanak, vagy gondolnak róla. Vagy rólam. És hidd el, hogy megérzi – folytatom halkan. Nem, én nem neveltem, de nem is láttam szükségét. Macskaféle, azok független állatok. Azokat nem lehet megszelídíteni. Én akkor ugyan minek tenném? Minek tanítanám mindenfélére, amikor megvan a magához való esze, és hallgat rám, amikor fontos és szükséges hallgat rám. Amikor még nem voltam úgy ura a képességemnek és nem tudtam úgy megvédeni magam, akkor ő ijesztően viselkedett, jelezve hogy nem vagyok olyan kis gyámoltalan, mint amilyennek látszom. A sárkányleopárd egy pillanat alatt megértette, hogy rettegek más emberek közelségétől, hogy rosszul leszek tőlük. Így nem engedett hozzám közel senkit. Amióta már sokkal jobban kezelem ezt, azóta felhagyott ezzel a viselkedéssel. De ezt nem fogom a lány orrára kötni.
- Ezek a lények a gazdájukat segítik, mindenféle módon. Nekem egy ilyen makacs, öntörvényű jószágra volt szükségem, így nem is meglepő, hogy Benito az lett. Szeretem, hogy ilyen. Persze tetszik ha egy állatka nagyon szófogadó és jól nevelt. Ha lenne más állatom is akkor az lehet, hogy olyan lenne. De Beni ő nem, ő ilyen kis csodacica marad örökre – enyhülök meg kissé, hangom teljesen átvált szeretetteljes tónusúvá, amitől a cica abbahagyja az aggresszív viselkedést és inkább dorombolva a lábamhoz dörgölőzik. Gondosan hátat fordítva a társaságunknak. Részéről ennyi volt, ő nem kíván tovább foglalkozni velük.
- Ő is repülő bogarakkal táplálkozik, pontosabban lepkével, szitakötővel, el is kapja őket egyedül. Vízbuborékba zárja őket és megfulladnak. De elfogadja a szárított, vagy fagyasztott legyet is. Utóbbival jókat szoktunk játszani, eldobom, kiolvasztom, az repül ő meg elkapja. Szeret csak úgy vízgömbbe zárni dolgokat, de azt játékból teszi. Tud lélegezni a víz alatt, meg kiszűri belőle a mérgező anyagokat – sorolom, majd figyelmesebben megnézem a lányt, aki eléggé pirosnak látszik már. Ennyire feszítené a mágia? Még jó, hogy nem kezdtem el zsonglőrködni a vízzel, úgy kirobbanna belőle a tűz, hogy csak na. A gond csak az, hogy egy kicsit kíváncsi is vagyok arra, hogy mit tud. – Már bocs, de … minden oké? Jól vagy? - esetleg lehűtselek? De ezt nem ki nem mondanám hangosan. Még a végén fenyegetésnek venné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

az utolsó évnyitón

Megrázom a fejemet az első kérdés hallatán, aztán eltöprengek a többin. Elméletben tudom a válaszokat, elméletben.
- Nem lehet tudni, nincs jele. Nem korhoz kötött, de tény, hogy leggyakrabban kamaszkor körül jelentkezik. Viszont hallottam már olyat, hogy felnőtt volt már az illető, amikor először kitört belőle. Általában valamilyen erős negatív érzelmi dolog kell hozzá, ami felébreszti a szunnyadó erőt, hogy megvédjen. Hozzád közel álló halálhíre, vagy éppen akár halálközeli élmény például. Nem igazán szoktak erről beszélni az elemisek, hogy mi történt velük, ami miatt kitört, nem is illik megkérdezni, emlékeztetni őket a rosszra – válaszolom nyugodtan a fiúnak. Nem árt tudnia az utóbbit, mert van aki tényleg nagyon kiakad emiatt. Vagy ahogy eszébe jut, újraéli ismét irányíthatatlan lesz az erő, ha még nem tudja annyira uralni. – Nagyon ritka az, ha pozitív kitöréses valaki. Meg hát nem annyira nagyon ritka ám. Nem tudsz úszni és beleesel a tóba. Életveszély. Még ha ott is a pálcád és meg tudnád oldani, akkor is az elemed életveszélynek fogja érzékelni és akcióba lép. Ha valaki úgy közelít, hogy bántani akar, azt is. Lehet hogy nem is bántana, mégis kitörhet. Ezért kell minél előbb megtanulni irányítani, megtanulni lazítani, lenyugodni mindenféle helyzetben, hogy ne törhessen ki.
Fejtem ki, majd szusszanok egy nagyot. Erről a dologról igencsak sokat tudnék beszélni, de hogy vajon én fáradnék ki előbb, vagy a beszélgetőtársam az egy igencsak jó kérdés. Mint ahogy a hoppanálósak is azok. Egyik bonyolult témából megyünk a másikba.
- Ehgen, mert nagyon kell koncentrálni, na meg kicsit émelygős is a dolog. Nem tudom, hogy van-e valami határ, hogy mi a maximális távolság. Valószínűleg inkább csak azért van, mert megviseli a szervezetet, és nem azért mert ne lehetne annál messzebb hoppanálni. De elvileg simán lehet a világ másik végére menni – van is tervbe véve jó sok úti cél, ahova szeretnék eljutni így. Méghozzá nem is egyedül.
- Vagy elmehetsz mondjuk edzőnek, akkor nem feltétlenül sérülsz meg annyira – jut eszembe egy ötlet. Repülne, meg minden, csak nem meccsen. Talán kevésbé veszélyes. Ha viszont játszani szeret úgy kifejezetten akkor ez nem lesz megoldás.
- Akkor a tipli előtt elpucolunk mi is – mosolygok majd bólintok is egyet, jelezve hogy ezt eldöntöttem. Nem óhajtok összeakadni itt a sok diákkal. Kinn a kastély előtt már inkább, hisz kevesen vannak akik nem az épületben laknak. – Akkor jó, örülök, hogy nem halsz éhen!
Széles mosoly költözik az arcomra, amikor elfogadja a meghívást, szuper!
- Rendben, akkor majd kitaláljuk hogy mikor legyen a nagy kajálás. Most viszont szerintem elindulok kifelé, köszönöm hogy mellém szegődtél! – hálálkodok miközben lassan feltápászkodom a lépcsőről. Kicsit esetlenül intek búcsút a srácnak, aztán halkan lépkedve elhagyom a kastélyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Határozottan bólogatok, aztán összeráncolom a szemöldökömet. Ugyanis én is jól elvagyok a szobámban, csakhogy én ahhoz vagyok szokva, hogy nem kell osztoznom rajta senkivel sem.  Nem mintha nagy gond lenne alkalmazkodni 2 emberhez, de sokkal nyugodtabban jövök-megyek, ha ők nem alszanak. És nem vagyok valami hangosan közlekedő típus. Na meg ott van a zongorázás is. Elég nehéz úgy gyakorolni, vagy komponálni ha ott lihegnek a nyakamban. Plusz nem is szeretem ha nézik, hallgatják, ahogy játszok.
- Hát, a fő európai helyeket mindenképpen. Tudod, Róma meg ilyesmi. Amerikában is vannak érdekes helyek, Afrika, Ázsia. Szóval mindenhol, mindent – elég nehéz lenne most konkrét választ adnom, pedig van jó pár, csak egyszerűen nem jutnak az eszembe. – Meg szívesen megyek ilyen öhm, tudod – keresem  a szavakat egy darabig, aztán felcsillan a szemem – nomád népekhez. Ahova nem a városnézés miatt mennék, hanem a kultúra megismerés miatt. Bár az kicsit nehézkes, ha azt se tudod, hogy hova akarsz menni.Te hova mennél szívesen?
Elgondolkodva lököm magam kicsit a hintával a munka téma miatt. Nagyon klassz a mostani melóhelyem, de jobban szeretnék valami olyan szakmát, ahol a lehető legkevesebb emberrel kell együtt lennem.
- Meg veszélyes is. Megsérülsz meg ilyenek. Viszont ha jól csinálod és jó csapatban akkor még hírnévvel is jár – hogy ez előny-e vagy hátrány az már megítélés kérdése. Az én esetemben hátrány lenne. Hogyne, hogy akárhova megyek megállítsanak vadidegenek. Nem, köszönöm.  Az viszont tényleg jó ötlet hogy utánajárjak az elemivel kapcsolatos szakmáknak.
- Pedig ezek tök jók – igaz, tényleg nem szakmának megfelelőek, inkább csak hobbinak. – Tényleg? Azok jó sokat utaznak az tény, viszont ez nagyon jó is tud lenni, meg hát ugye rossz is. De akkor értem, hogy a kviddics miért jön be nálad annyira. Repülés repülés – felelem mosolyogva, majd magam elé bámulok eltöprengve. Család. Érdekes, nekem ez a gondolat még nem ötlött a fejembe, pedig idősebb vagyok a fiúnál. Talán azért nem mert nekem nem igazán volt, és amit én szeretnék az inkább az, hogy része legyek egynek, de ne úgy hogy én vagyok az egyik szülő. Gyerekként szeretném átélni. És nem fogom mert már nem vagyok az. Legalábbis a felhőtlen kisgyerekkornak már tutira lőttek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Igen, valahogy úgy – nevetek fel az ötletre. Klassz is lenne, ha tényleg bármikor oda tudnék jutni hoppanálva, ahova szeretnék csak úgy. De sajnos annak is megvannak a korlátai, szóval a rendes utazás sem maradhat ki egy ilyen túráról. Igazából eléggé valószínűsítem ám, hogy nem fogok én eljutni mindenhova is. Megelégszem pár hellyel. Az eddigiek is elegek, ha hirtelen történne valami és kész ennyi volt a nagy utazgatás vagy hoppanálás.
- Sivatagban azért nem töltenék el túl hosszú időt. Ott iszonyat meleg van és azt egy hydromágusnak jobb ha messziről kerüli – akár az életembe is kerülhetne egy szaharai környezet, szóval olyan helyre tuti nem mennék el. Vagy maximum burokban, ami meg egyrészt röhejes, másrészt meg kivitelezhetetlen. – De amúgy igen, izgalmas. Mint amikor ebbe a világba kerülsz mugli származásúként. Minden annyira fura, annyira más. Izgalmas, és ijesztő egyszerre.
Féloldalra billentem a fejem, elgondolkodva a költői kérdésen. Nem hallottam róluk, de hát pont azért nomádok, nem? Hogy kerüljék a tömeget, a feltűnést, a mindent is.
- Tuti. És nem feltétlenül csak a csodabogarak, hanem biztos vannak olyanok, akik nem akarnak társaságot maguk köré. Vagy legalábbis sokat. Szerintem ilyen kisebb kolóniák is vannak elszórtan, jól elrejtve meg minden – felelem végül, talán feleslegesen, hisz tényleg költői kérdés volt. De én már csak ilyen vagyok, mindenre magyarázatot, választ keresek és adok. Még arra is, ami totál egyértelmű. Mint például, hogy azért mennek gyorsan a felhők az égen, mert fúj a szél. Bizony, ez aztán a meglepő tény, mi? Nem gondoltátok volna, ugye?
- Akkor csak hobbi – bólintok és nem térek ki arra, hogy nekem minden sport kemény. A futás is, vagyis inkább az, hogy figyeljek a környezetemre. – A pohárbűvölés kevésbé veszélyes – jegyzem meg, majd rögtön szalad is fel a szám sarka és elnevetem magam. – Vagyis, az is az. Bármikor félresikerülhet, és idézhetsz egy krokodilt a helyére, ami majd jól kiharap belőled egy darabot, vagy akár  fel is robb… - magyarázom, majd hirtelen lekonyul a mosoly és elkomorodom. Igen, akár az életedbe is kerülhet egy félresikerült varázslat. – Itt minden veszélyes.
Ha nem lomboztam volna le magam, akkor most tökre deja vu-m lenne, amikor idekerültem, akkor is volt egy ilyen időszak. Amikor rájöttem, hogy mibe keveredtem és féltem a saját erőmtől meg mindentől is. Elemi mágia tanulásnál is volt egy hasonló, de szerencsére ott van Beni, meg ott van Sutra, akik kordában tartanak. Na meg a szuper kis karkötőm, az aztán pláne.
- Lehet, hogy a mugli dolgokra kéne specializálódnod. Esetleg tanítanod mugliismeretet? Ha ennyire abban a világban is mozogsz úgymond. Bár nem tudom, hogy a tanításhoz hogy állsz – felelem kicsit lassan,majd csak belelendülök, ahogy teljesen visszazökkenek a beszélgetésbe.
- Aaa? A! Igen, igen. Thomas. Igen, igen – bólogatok teljesen felvidulva. – Igen, minden rendben van vele. Hm, vagy … miért … mármint … minden rendben van vele, nem? – ráncolom össze a szemöldököm. Hallott valamit, vagy látott valamit az eridonos? Történt valami, amiről én még nem tudok? – Nincs semmi baja, nem? – tápászkodom fel a hintáról, körbe-körbe nézelődve, mintha a választ várnám, vagy azt, hogy megjelenjen, vagy hogy elrohanjak, amint megtudom, hogy valami nem oké a barátommal. Közbe persze próbálom megnyugtatni magam, hogy biztos csak érdeklődik Thomas hogyléte felől. Tuti én reagálom túl az egészet, tuti. Tuti?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt. | o

Lehet, hogy sablonkérdésnek számít, és lehet, hogy ezerszer megkérdezték már tőle (vagy inkább többezerszer), de nálam ez nem csak valami egyszerű érdeklődés, hogy milyen vámpírnak lenni vagy valami olyan, hogy ’kérdezek valamit, csak hogy kérdezzek valamit’. Engem ő érdekel, hogy ő hogyan vélekedik, hogyan látja a dolgokat. Az, hogy mit mond és az, ahogy mondja. A mormogó választ hallva bólintok egyet, aztán egy pillanatra összeráncolom a homlokom. De egyelőre magamban tartom a gondolataimat, hiszen most fontosabb feladatom van: jegelni kell a cica lábát. A halk nyávogást hallva még óvatosabbá válnak a mozdulataim, holott valószínűleg csak meglepődött a cicus, hogy mi ez a hideg a lábánál. Vagy hát nem tudom, de fájni nem fájhat neki az tuti. Egy halvány mosollyal fogadom a hálálkodást, még örülök is annak, hogy nem szavakkal fejezi ki, zavarba jönnék tőle.
- Az jó – gyorsan hat a gyógyszer akkor. Viszont nem kapok választ arra, hogy vajon érzi-e a cicán, hogy bekerül-e a véráramába. Lehet, hogy túl tolakodó a kérdés? Nem hiszem. Talán túl sokat tudnék meg akkor? Lehet. Vagy csak szimplán nincs kedve a vámpírságáról cseverészni. Pedig nekem rengeteg kérdésem van ám. És ahogy telik az idő úgy lesz egyre több.
- Köszönöm – felelem hálásan és rögtön kényelmesebben helyezkedem el, hol a beteg cicát simogatva, hol a többieket. – Mi a történetük a cicáknak, ide születtek, vagy befogadta őket? – kérdezem meg elnézve a bohóckodó kölykök felé. Az egyikük éppen a cipőfűzőmet szemelte ki magának. Tuti nem lehet unatkozni mellettük. Egy cica mellett sem lehet, nemhogy négy mellett. Mosolyogva pillantok a férfira, amikor a feketeségnek sikerül kikötnie a cipőmet, ám látva a férfi arcát elhalványul a mosolyom. Fáradtnak tűnik a férfi, de hát nem is csoda, ilyenkor aludni szokott, csak mi felkeltettük.
- Ha … ha tud, akkor visszapihenhet, ha gondolja. Vigyázok rájuk és felkeltem ha bármi történik – vetem fel csendesen. Én személy szerint biztos nem tudnék pihenni, ha tudnám, hogy baj van a cicámmal, de lehet hogy ő tud. Az már más kérdés, hogy ha tudna is megtenné-e. Hisz nem is ismer meg minden. Oké, ez lehet hogy megint egy butaság volt részemről. De persze nem is én lennék, ha megállnék itt. Így, az alvás küszöbén annyira fiatalnak látszik a házigazda, és annyira nagyon emberinek. Mire észbe kapnék már ki is csúszik a számon a kérdés halkan és kedvesen. – Van emléked arról, hogy milyen volt az emberi életed? – nem veszem észre, hogy letegeztem, most először. Nem visszakozom, nem kérek bocsánatot, de nem is nézek tovább rá. Így próbálom kifejezni, hogy ha nem akar nem kell válaszolnia, simán figyelmen kívül hagyhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

csak egy kis shoppingolás

Mindig is szerettem a piacokat, bár a mugliké fele ennyire izgalmas nem volt. Szeretem a sokféle illatot, a fel-felkiáltó árusokat, ahogy a portrékájukat hirdetik. És itt aztán minden is kapható. Időnként eljövök ide, még ha nem is akarok venni semmit sem. Figyelek, hallgatok, szimatolgatok. Felmérem, hogy kinél érdemes vásárolni, kinél nem.
Mostanra már egész jól kiismerem magam ebben a kavalkádban. Gyors léptekkel haladok el egy idősebb boszorkány mellett, aki valamilyen szuperjó pattanáseltüntető szert igyekszik rátukmálni az emberekre. Egy pillantásra sem méltatom, egyrészt mert nem érdekel a bájitala, másrészt meg kamu az egész. Nem használ semmit sem a szer, hiányzik belőle a legfontosabb alkotóelem. Egy  hajlott hátú öregurat keresek, akinél takaros kis kupacokban állnak a különféle növények. Mosolyogva köszönök neki, aztán gyorsan elhadarom, hogy mikre lenne szükségem. Bólint minden egyes hozzávaló hallatán, ajkai halvány mosolyra húzódnak, de nem szól egy szót se. Elfojtok egy nyögést, amikor rájövök, hogy ez mit jelent. Tudja, hogy minek a hozzávalói ezek. Igyekszem nem elvörösödni (nem sok sikerrel), amikor a kezembe nyom pár tölgyfakérget, amit én elfelejtettem kérni.
- Pali bácsihoz menjen mentamézért, az övé a legjobb – segít ki egy tanáccsal az öreg, és ettől olyan zavarba jövök, hogy már csak egy zavart motyogásra futja. Aztán felmarkolom a kis (felcímkézett) zacskókat és sietek is tova a mézemért. Pár lépés után megtorpanok egy különösen szép csokrokat áruló bódé mellett. Igen, klasszul nézne ki az erkélyen az asztalon. Igen, kéne is vennem valami … valami szokványosabbat, valami normálisabbat, hátha akkor nem akar majd kiugrani a szívem a helyéről. Igen és talán vehetnék még ezt-azt. Igen-igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

csak egy kis shoppingolás

Oké, akkor lesz egy csokor rózsa. Vagy, várjunk csak nem is. Az túl … izé. Valami hagyományosabb kéne. Az a lila bigyó, vagy talán ez a szép sárga akármi? A fenébe, egészen eddig tudtam ezeknek a virágoknak a nevét! Most meg tökre kiment a fejemből. Sőt még kezd is homályosodni a látásom. Vagyis ja nem, most hogy nem kapkodom össze-vissza  a fejem tök normálisan látok. De, biztos hogy jó ötlet az a csokor? Mert hát van itt egy rakás más is.
Hatalmas lendülettel fordulok oldalra, hogy megnézzem a szélharangokat, meg apró kis tálkákat, gyertyatartókat a szomszédos standnál. Lehet, hogy inkább ilyet kéne vennem. Vagy ilyet is. Meg valami gyümölcs is kellene, meg süti meg
 - Mi a szöszt csinálok én? – fakadok ki hangosan, alaposan megijesztve a mellettem elhaladó gyerekeket. Rosszalló tekintettel fordulok hát vissza a virágoshoz és hezitálás nélkül mutatok rá egy csokor kardvirágra. Háh, eszembe jutott a neve az egyik gaznak, hát nem szuper?! Az árus szusszan egyet, megnyugodva, hogy nem egy totál hibbanttal van itt dolga, aki csak ácsorog és nem vesz végül semmit. Átnyújtom az érméket, aztán nyújtom a kezem, hogy átvegyem a csokrom és ekkor jut el a tudatomig, hogy áll mellettem valaki, aki meg is szólít.
Gyorsan a lány felé fordulok, arcomon teljes zavarodottság és valami más látszik, miközben elejtem a csokrot is és a szatyromat is. Teljesen lesápadva meredek tátott szájjal Masára, majd hirtelen elpirulok és hadarni kezdek összefüggéstelenül.
- Szia! Én nem … vagyis … én … csak … tudod, ez nem … szóval … - hát ez aztán pompás, nem gyanús, kicsit se. Észrevétlennek szánt pillantást vetek a szanaszét szóródott csomagaimra, tuti hogy csak annak nem tűnik fel, aki épp elhagyja a piacteret. Tökre úgy érzem, hogy most az egész világ engem figyel és olyan mindenttudó vigyorral bólogat, hogy aha, aha, na peeersze. – Mi? Kinek? Milye? – sikerül valamelyest összeszednem magam, hátha még sikerül menteni a menthetőt. – JA! Ja, ja nem. Nem, én csak … - megkönnyebbült felkiáltásomat – hisz már értem, hogy mire utal Masa – rögtön fel is váltja a zavart magyarázáskodás - … izé, úgy gondoltam, hogy jól jönne egy kis dísz a konyhaasztalra. Vagy az erkélyre. Nemtom. Szép, illatos, tavasz van – rántok vállat, tekintetem szinte könyörög a lánynak, hogy ne kérdezgessen, gőzöm sincs róla, hogy mit is csinálok jelenleg. – És Te? – Mit csinálsz itt? Miért éppen most? Mit tudsz, mire gondolsz? Egy tizes skálán mennyire vagyok most fura? Légyszi, légyszi ne nagyon, légyszi, légyszi!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt. | o

Tehát kis lelenckék. Az mondjuk akár meg is lephetne, hogy végül itt maradtak, hogy egy vámpír befogadott négy kiscicát. Meglephetne, de nem lep meg. Nekem az teljesen magától értetődik, hogy ha az ember talál egy kisállatot, és van lehetősége otthont biztosítani számára, akkor megtartja. És nem igazán látom, hogy ezen mit változtat az a tény, hogy az illető ember egy halhatatlan. Talán ez a kijelentés tökéletesen leírja azt, ahogy én látom a mellettem ücsörgő házigazdát. A vámpírsága számomra nagyjából olyan, mint az hogy én hydromágus vagyok. Egyfajta képesség, ami persze sok mindent meghatároz vele kapcsolatban, de ennyi. Nekem ő ember, noha talán nem abban az értelemben, amit mások értenek ez alatt.
Mosolyogva biccentek csak, miközben folytatom a cica simogatását. Felesleges kommentálni a dolgot. Tök mindegy, hogy vajon pontosan honnan kerültek ide, elismerő szavakra meg kétlem hogy szüksége lenne a házigazdának, hogy igen, jól tette hogy befogadta őket. Egy biztos, a macskuszoknak arany életük van mellette.
Éppen a berendezést veszem jobban szemügyre – bármit igazából csak ne a férfira nézzek és őszintén szólva bőven van mit megszemlélni, hisz ez a hely egy kincsesbánya! - , amikor a hangja kizökkent a néma ámuldozásomból, és egyfajta másfélébe rángat bele. Oké, nem számítottam válaszra. Ilyen bőbeszédűre meg végképp nem. Lassan ráirányítom a tekintetem, fejemet kissé megdöntve hallgatom. Tökéletesen megértem, sőt ismerem is az érzést, amire utal. Már éppen el is mondanám ezt neki, amikor folytatja tovább. Apró ráncok jelennek meg a homlokomon és egy kicsit közelebb húzódok, ami nekem fel sem tűnik. Még úgy sem, hogy így a kis fekete cica kénytelen egy kis időre felfüggeszteni a cipőfűzőmmel való hadakozást, hisz a lábam is arrébb kerül. Na nem mintha ez őt megakadályozná bármiben is, jön és vadul esik neki a madzagnak, feltett szándéka, hogy kikösse valahogy, vagy hogy elszeleljen vele. De nem figyelek rá különösebben, a gazdájára figyelek.
- Akkor … akkor … - oké, na ezt hogy kérdezzem meg. – tulajdonképpen, aki … szóval … ő megmentette az életedet? – kicsit meg-megtorpanva, másképp nekifutva de csak sikerül kinyögnöm. Ő akkor a halálán volt és ha nem jön az az ember, akkor ő már nem is élne? És nem, eszem ágába sincs úgy megfogalmazni, hogy aki átváltoztatta, aki vámpírt csinált belőle, meg ilyesmi. Persze ott motoszkál bennem az a kérdés is, hogy fájt-e az egész folyamat, de elég nagy butaság lenne megkérdezni. Hisz valószínűleg igen, és nem igazán illendő még ennél is jobban emlékeztetni rá, megkérni arra, hogy élje újra úgymond, azzal, hogy elmeséli. Meg egyébként is, az előbb még arra utalgattam, hogy pihenjen csak le, hisz fáradt. Nem igazán tűnik túl elfogadhatónak az, hogy egy félálomban lévőből ’szedek’ ki információkat. Kismillió kérdésem van pedig amik talán segítenek megfejteni a legnagyobb rejtélyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

csak egy kis shoppingolás

A pánik csak erősödik, amikor a levitás lány a segítségemre siet. És ez a legváratlanabb formában mutatkozik meg: a pálcámért nyúlok. Legszívesebben megállítanám az időt, vagy csak Masát, vagy eltüntetném magamat, vagy a gyanús cuccaimat, vagy egy egyszerű bűbáj segítségével bereptetnék mindent újra a csomagba. Csakhogy természetesen egyik varázsige sem jut az eszembe. Mindeközben összevissza locsogok, fejemben kattognak a kerekek, ahogy próbálok valamiféle magyarázatot kicsikarni magamból. Na meg amíg lefejtem valahogy az ujjaimat a pálcámról és egy lazának tűnő görcsös mozdulattal újra a zsebembe lököm. Ha mákom van akkor azt fogja hinni Masa, hogy csak pakolni akartam volna.
- Mit csinálok? – kérdezek vissza teljesen értetlenül, döbbenten. Mit dekorálok? – Jaaaa, hát … hát persze! – kiáltok fel hisztérikusan kacagás közepette. Persze, mi mást csinálnék?! Hisz valami olyasmit mondtam, jaj Lau, szedd már össze magad!
- Ööö, miért, ez mérgező? – csodálkozva pillantok először Masára, majd a virágcsokromra. Egek, azt se tudom, hogy ez milyen növény. Mármint biztos, hogy tudom, csak most nem tudom, értitek. Kezd teljesen összeomlani a nem éppen jól felépített álcám, meg magyarázatom, meg minden. Nem megy ez nekem. Túl sok a kérdés, és én túlontúl is ideges vagyok ahhoz, hogy észben tudjam tartani amit mondok, meg amit mondanak nekem.
- Igen, azokat is. A virágokat viszont gőzöm sincs, hogy hova vettem. Mentaméz – motyogom megsemmisülten egy hatalmas nagy sóhaj kíséretében. Már nem is próbálom elrámolni a dolgaimat minél gyorsabban, már az se érdekel ha Masa beleturkál az egészbe. Egy dolog érdekel jelenleg, hogy az utolsó hozzávalót megszerezzem. Márpedig ha sokáig locsogok itt hülyeségeket, akkor a végén még elfelejtem, és nem élem túl, ha még egyszer le kell jönnöm erre a piacra a mai nap folyamán. – Tudod hol van Pali bácsi bódéja? – kérdezem meg teljesen nyugodt, összeszedett hangon. Na igen, ez már én vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt. | o

Lenyűgözötten hallgatom a férfit, nem csupán azért, amit mond, hanem azért is ahogy mondja. Ahogy fogalmaz. Jó, a hangja is eléggé figyelemfelkeltő. Vagy legalábbis hatással van az emberre. Vagy megrémül tőle, vagy szinte megbabonázottan hallgatják. Nálam az utóbbi eset forog fenn jelenleg és ezt a vak is láthatja rajtam. Felettébb érdekes az, hogy úgy emlékszik vissza a történtekre, hogy a megmentője elragadta őt. És utána vajon mi történt? Éppen azon tanakodom, hogyan is kérdezzek rá erre, vagyis inkább azon, hogy megkérdezzem-e most, amikor a váratlan kijelentés megakaszt mindenben is. A gondolatmenetben, a cica simogatásában, de még egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. Lefekszik?! Mármint, tényleg? Úgy, hogy én itt vagyok? Így megbízna bennem, vagy ennyire átlát rajtam, hogy úgyse ártanék se neki, se a cicáinak, de még a berendezési tárgyaihoz sem nyúlkálnék hozzá?
- Ó, rendben. Izé, köszönöm, de … köszönöm – biccentek egyrészt mert tudomásul vettem amit mondott, másrészt meg a gesztust is nagyra értékelem, hogy engedne szabadon garázdálkodni a hűtőjében, vagy a konyhában. Kétlem ugyan, hogy élnék ezzel a lehetőséggel, ezt el is kezdeném mondani neki, de aztán feleslegesnek ítélem a dolgot. Gondolom neki aztán édes mindegy, hogy kiszolgálom-e magam vagy sem, amíg a tiltott dolgokhoz nem nyúlok. Nem különösebben érdekel, hogy vajon milyen tégelyek is lehetnek, igazából van egy elég erős tippem, de a lényeg, hogy az tilos és kész.
- Rendben – magam is a kis állatkára nézek, kezem nem sokkal a kis teste felett van még mindig, és ekkor jut el a tudatomig a korábbi mozdulatsor. A férfi ide nyúlt a cicához, megsimogatta, én pedig nem kaptam el a kezem jó messzire, nem húzódtam el jó messzire. Teljesen … természetesen reagáltam. Vagyis sehogy. Ami totálisan nem természetes nálam. Mi a szösz? Oké, ez hogy így fölém tornyosul ez kevésbé komfortos érzés, de még ez is elviselhető. Zavarba ejtő. – Izé, hát akkor jóé … akarom mondani szép álmo … khm, jó pihenést? – fényes nappal mit lehet mondani egy vámpírnak, akiről nem is tudom, hogy tud-e egyáltalán álmodni? Jó lenne ha már nem állna így itt előttem, de … de, kicsit félek egyedül maradni. Nem hiszem, hogy gond lenne a cicákkal, gondolom a betoppanó kedvesével is szót értek majd, de nyugtalanít a gondolat, hogy magamra maradok a szobában. Fura.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt. | o

Valószínűleg hosszú évek alatt sem tudnám teljesen megérteni ezt a semlegességet, amit a férfi érez az emberek iránt. Vagyis velük kapcsolatban. Jó emberismerőnek tartom magam, képes vagyok olyat is meglátni és megérteni, átérezni, amit mások csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak. De szerintem még  a halálos ágyamon sem jelenthetném ki, hogy ismerem Mr. Kensingtont. Mármint ha addig végig ugye ismeretségben maradnánk, sok beszélgetéssel meg minden. Van vajon olyan, aki elmondhatja magáról, hogy ismeri őt, de úgy igazán?
Hála Merlinnek, hogy nem tanultam legilimenciát, mert most aztán nagyon zavarba jönnék, és millió kérdés árasztana el. Mert ez most azt jelenti, hogy értékel bennem valamit? De hát mit? Nincs is bennem semmi extra, semmi különös, tök átlagos vagyok, egy kis senki, olyan mint minden más ember.
Megnyugodva szuszannok egyet és elmosolyodom a gesztustól. Csak sikerült jót mondanom végül!
- Rendben! – vágom rá gyorsan és elraktározom a fejemben a nevet. Pocsék a névmemóriám, szóval legközelebb már tuti nem tudnám a kedvese nevét felidézni. De most nem lesz vele gond. Az egyébként nem igazán van a gondolatmenetemben, hogy lenne-e más dolgom úgy egyébként, sőt az se, hogy ha betoppanna Kíra akkor utána mi lesz. Vagy ha nem toppan be, akkor maradnék estig? Vagy nem? Nem tudom. A jelen a fontos most. Vigyáznom kell a kis sebesültre, amíg a gazdája alszik. Ha bármi van akkor meg felkeltem. Felkeltem?! Ööö, na jó, de mégis hogyan? Ugye elég ha csak a nevét mondom, és ő arra már felébred, ugye? Vagy csak bekopognom kell és be se kell mennem, uuugye? Nem, kizárt, hogy be kelljen mennem, vagy hogy hozzá kelljen érnem. Jézusom Laura állj már le! Nehogy már ráparáztasd itt magad erre!
Saját magam lenyugtatására halk dúdolásba kezdek, figyelem a játszadozó, majd lepihenő cicákat, hallgatom az egymást túlharsogó dorombolásukat. Egy idő múlva halkan felkelek és magamhoz veszek egy könyvet, azzal együtt telepszem vissza a kanapéra a cicák közé. A külvilág teljesen megszűnik számomra (nyilván a rám bízott állatkákra azért figyelek, de másra nem), ahogy az időt sem érzékelem többé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

csak egy kis shoppingolás

Jelenleg észre sem veszem a körülöttünk lévő tömeget. Pedig hát alap lenne, és teljesen logikus lenne, hogy az zavar meg ennyire. Bárcsak az zavarna meg ennyire! De hát nem erről van szó.
Igyekszem fenntartani a normalitás látszatát – esélyem sincs, tudom – és értelmesen folytatni a társalgást. Tényleg, nagyon igyekszem ám.
- Nekem tudnom kéne, hisz egy elemi lénnyel élek. Tudnom kéne, és mégsem tudom – hangzik a kétségbeesett feleletem. Basszus, mi árthat Beninek? És én eddig erre miért nem figyeltem? Hiba abba a hitbe ringatnom magam, hogy biztos elmondták volna ha lenne olyan. Vagy abba, hogy a cicám nem hülye és tudja. Sajnos csak egy pillanatig tudok erre figyelni, aztán jön a zsigeri vágy, hogy elrántsam a szatyrot a levitás elől, és a hátam mögé dugjam. Ennél feltűnőbb dolgot már nem is tehetnék, igaz? Még jó, hogy csupán szorosabban fogom és kicsit odébb húzom. Aztán széttörik a gondosan felállított kis álcám, kit áltatok? Még a kis pólyásbaba is látja, hogy valami nincs rendben velem. Nem megy ez nekem na. Szóval ismét a feladatra koncentrálok, és ezúttal visszatér az összeszedett, magabiztosabb énem.
- Komolyan mondom, mindig átköltözik valahova máshova – motyogom, ami valószínűleg nem is igaz. Valószínűleg tök ugyanott van, mint ahol szokott lenni, és én próbáltam meg túlságosan is láthatatlan lenni és képtelen voltam arra figyelni, hogy tájékozódjak. Ami amúgy sem mindig az erősségem.
Masa kérdése teljesen logikus, hisz az öreg a legjobb hozzávalókat adja a bájitalokhoz. Mégis mi másért keresném hát fel? Ezer meg egy okot lehetne kitalálni persze, de felhagytam én már azzal, hogy menteni próbáljam a menthetőt.
- Hát … igen, az a terv – felelem szinte szomorkásan, majd gyorsan kapkodva hozzáteszem – de, de csak úgy. Mármint gyakorlásként. Hogy tudod, izé, tök jól menjen és ne vétsek hibákat, mert hát katasztrófa lehet belőle, ha elrontok valamit és nem jó adagot használok. Katasztrófa! – magyarázkodom egyre hangosabban, mintha meg kellene győznöm Masát, hogy tényleg így van, tényleg csak gyakorlok, de tényleg, de komolyan. Mindezt persze közlekedési lámpa piros színben pompázva.
- Izé, te mindenkit tudsz, hogy hol árul? Meg hogy miket? - és vajon össze rakta-e már, hogy mégis mi a szöszért mászkálok én itt és nézek ki úgy, mint akinek hiányzik az összes kerek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

egy szokványosnak induló estén itt is – ott is| o

Teljesen átlagosnak indult ez az este. Szokás szerint vacsinál olvasgattam egy kicsit, egyik butyutább cikket a másik után. Aztán egyszer csak megállt a kezemben a villa, és kikerekedett szemmel, leesett állal futottam végig az oldalt. A következő amire emlékszem, hogy lendületesen hátrarúgom a székem, felkapom a pálcám meg az újságot, majd leszáguldok a lépcsőn, feltépem az ajtót és hoppanálok. Egy pillanattal később már a bolt előtt állok. Nem hagyok magamnak időt, hogy végiggondoljam tényleg ez-e a legjobb, legokosabb dolog a részemről. A végén még rádöbbennék, hogy dehogy is. Ehelyett veszek egy nagy levegőt, és még mielőtt a korántsem időjárásnak megfelelő öltözékem miatt megfagyhatnék benyitok az ajtón. Persze fogalmam sem volt róla, hogy nyitva van, de reménykedtem benne. Ha zárva találtam volna akkor hoppanálok szépen tovább, amíg meg nem találom, akit keresek. Az ajtó feletti csengettű csilingel, ahogy becsörtetek, lobogtatva az újságot, ám jöttömet nem csak ez jelzi.
- Mr. Kensington! Mr. Kensington, látta ezt? – kiabálok a tök üres üzletben, de biztos vagyok benne, hogy itt találom Őt. Miért lenne nyitva, ha nem azért, mert Ő van itt? Oké, lehetne más oka is, de nekem ez eszembe jut? Nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

egy szokványosnak induló estén itt is – ott is| o

Itt lenne a jó alkalom, hogy végiggondoljam az egészet vagy hogy lenyugodjak például. Sok időm ugyan nem lenne egyikre se, mert meglepően gyorsan előkerül a férfi. Oké, tudom, hogy vámpír, meg szupergyors, de valahogy most nem igazán számítottam arra, hogy ennyire gyors lesz. Nem igazán lepődik meg, hogy itt vagyok, vagy legalábbis nem látszik rajta. Mint ahogy az sem, hogy egyáltalán érdekli-e hogy miért vagyok itt. Nem nagyon látszik rajta semmi sem. De nem zavartatom magam, nyújtom felé az újságot, hogy elolvashassa ő maga a cikket. Ami a vámpírokról szól. És csöppet sem kedves hangvételben.
Nyilván nem ez az első olyan iromány, amit akár ő, akár én olvasok; de ez most valahogy más. Az írója azt taglalja, hogy mennyire nincsen az rendben, hogy a vámpírok itt élnek közöttünk, hogy vannak akik támogatják őket, a véradományokról, hogy ezeket meg kellene szüntetni, vagy büntetni, és egyébként is, minden ember aki ilyeneket tesz az finoman szólva nem normális. Hogy igaz-e a cikk és tényleg lesznek-e olyan szankciók, mint amiket említ nem tudom. De teljesen felháborít az egész. Olyannyira, hogy az, hogy vajon mennyi esélye lenne az embereknek, ha esetleg valamiféle háborúszerűség törne ki köztük meg a vámpírok között egyáltalán nem jut az eszembe. Lehet, hogy tényleg nem vagyok normális, hiszen féltem a vámpírokat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

egy szokványosnak induló estén| o

Összeszalad a szemöldököm, aztán átsuhan az arcomon a felismerés. Á, nyilván ő már olvasott ilyesmiket, ha még ezt nem is. Némán veszem át az újságot, majd leteszem a pultra, mielőtt apró cafatokra tépem az egészet. Helyette inkább a nyakláncomat babrálom, egy fokkal nyugodtabb állapotban, ide-oda pislogva a boltban.
- Nem tudok. Mi lesz, ha tényleg ez lesz? Nem vadászhat, nem?– fordulok vissza felé megrendülten. Nem tudok csak úgy túllépni ezen a cikken. És a rengeteg kérdésemen sem, amiket képtelen vagyok feltenni. Egyszerűen továbbáll? Vagy honnan szerez enni? Van elég tartaléka, hogy átvészelje ezt?
- Sok ilyet olvasott már, élt már át? – kérdezem ezek helyett, csak hogy legyen időm egy kicsit utolérni a gondolataimat. Mert úgy érzem, hogy száguldanak egyenesen előre, célirányosan, csak még én nem látom mi is az a cél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

egy szokványosnak induló estén| o

Megoldja. Hát ez valahogy nem annyira nyugtat meg. Vagyis egyrészt igen, hogy nem esik pánikba meg nyilván van a fejében forgatókönyv az ilyen helyzetre is. De másrészt meg … megoldja, és mégis hogyan? Belegondolni is rossz, hogy száműzetésbe vonul, vagy nekiállnak vasvillával kergetni (ez kicsit mulatságosnak hangzik őszintén szólva). Persze a többi vámpír sorsa is érdekel, de mivel nem ismerek rajta kívül más vámpírt így minden aggodalmam, meg szimpatizációm meg minden is őrajta csapódik le. Tudom, hogy nem minden vámpír ilyen, mint ő, de mégis valahogy őt veszem alapnak, hogy egy vámpírnak ilyennek kell lennie. És még jó, hogy nem tekintjük őket szörnyeknek, meg támogatjuk őket, hát hogy tehetnénk ilyet ilyen emberekkel?
- Most se kellene ilyenekről olvasgatni, nincsen semmi baj azzal, ha támogatjuk a társainkat, akármiről is legyen szó – jelentem ki határozottan. Lehet, hogy tényleg jó jel, hogy ilyen van az újságban. Az viszont biztos, hogy belőlem egyáltalán nem azt váltja ki, amit valószínűleg a cikk írója remél. Hanem pont az ellenkezőjét.
- Szeretnék vért adni, most – jelentem ki felpillantva a férfi arcára. Szavaimat bólogatással és enyhe mosollyal toldom meg, jelezvén, hogy komolyan gondolom, amit mondok. Sziklaszilárd az elhatározásom, noha fogalmam sincs a dolog mikéntjéről. Soha életemben nem csináltam még ilyesmit. De igaz, hogy eddig nem akartak ártani a vámpírnak, akire barátként tekintek. És ha ezzel a tettel magamra haragítom a varázsló társadalmat, hát legyen, akkor is támogatni fogom, és kész!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

egy szokványosnak induló estén| o

Hogy mindenki helyett akarok helyesen cselekedni? Nem hiszem. Esetleg példát talán mutatok ezzel az elhatározással. De inkább arról van szó, hogy támogatom vele. Hogy kifejezem, hogy az ő oldalán állok. Azt hiszem valami ilyesmik járnak a fejemben. Már amikor éppen sikerül valami értelmesre gondolnom a vesébe látó tekintetétől. Mert most éppen azt teszi, úgy néz engem, mintha belém tudna látni. Azt hiszem így is van, azt hiszem sokkal többet ki tud olvasni belőlem, mint amennyit én magam tudok magamból. Zavar, ahogy így néz. De nem fogom meggondolni magam.
- Még soha – rázom meg a fejemet. – Mit kell tennem? – egy kis egyszerű kérdésnek tűnik, de több ez annál. Mi fog történi, milyen módon fog történni? És egy apró kis hang még hozzáteszi a fejemben: Meg tudom egyáltalán csinálni? Hisz valószínűleg közel kell jönnie hozzám, és meg kell érintenie. Akárhogy is csinálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

egy szokványosnak induló estén| o

Bólintva helyeselek a koromat illetően. Aztán csak állok és pislogok egy darabig, mielőtt rájönnék, hogy ezt nem csak úgy kérdezi. Úgy fest rengeteg szabály van a véradományokkal kapcsolatban és alá is kell támasztanom az állításomat, nem elég csak úgy mondani. Szóval pár pillanatba beletelik mire megvilágosodok és a farzsebemből (hát honnan máshonnan) előkotrom az elemi mágus igazolványomat. Itt a mágusvilágban nem szoktam mást hordani, ezt se igazán tudom, hogy miért. De fényképes is meg ott van a születési dátumom is, szóval tuti jónak kell lennie.
Feszülten figyelek az elhangzottakra, nézegetem a személyzeti ajtót és próbálok nem elvigyorodni mert persze, hogy beugrik pár filmes jelenet. Igen, bemegyünk oda és szépen rámugrik és belém mélyeszti a fogait, miközben földöntúli hátborzongató zene szól, aztán egy közeli kamera kép mutatja a véráztatta fogakat és a vértelen, halott arcomat. Jesszusom, na nem volt jó ötlet ezt most végigpörgetni magamban.
- Én nem tudom mennyit lehet vagy szokás adni – jegyzem meg tétován. És mondhat itt nekem mindenféle számokat, akkor sem fogom tudni, hogy az sok vagy kevés. – De gondolom tudja, hogy mennyi az a mennyiség, ami még rendben van az adományozó szervezetének – teszem még hozzá, mintegy átadva neki a döntést ez ügyben. Annak örülök, hogy nem fog fájni, a hűs is jól hangzik, olyan ismerősnek. Mosolyra görbülnek ajkaim a harapnivaló hallatán, majd le is konyul, ahogy folytatja. Közvetlenül? Á, tehát akkor nem csak nekem jutott eszembe, hogy ő is kap harapnivalót, meg én is. Igaz, ő nem feltétlenül harapva szerezné meg az ételét. Nyelek egyet és borzongás fut végig a gerincemen, nem feltétlen attól, hogy egy vámpír megharapna. Attól, hogy akkor egészen közel kéne jönnie. A harapás része kevésbé aggaszt, tudom, furcsa vagyok.
- Öhm, szerintem most még nem. De, az milyen, mivel jár? – határozom el magam, egyúttal kifejezve azt is, amit eddig elfelejtettem említeni: nem feltétlenül egyszeri alkalomról van itt most szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

este| o

Valahogy korábban, mondjuk úgy 5 évvel ezelőtt, fel se merült volna bennem, hogy van más módja is a vámpírok étkezésének, mint a vérszívás. De azóta már többet tudok, viszont még mindig fura, hogy ilyen könnyedén lemond a számárá nyilvánvalóan legegyszerűbb, legkényelmesebb, és legélvezetesebb módról. Természetesen borzasztóan hálás vagyok érte, ezt nyilván mondanom se kell.
- A fájdalom nem gond. - jegyzem meg amint választ kapok a hogyan módra. - Mennyi ideig tart, mennyire vagyok tudatomnál? - kérdezek tovább miközben az ujjaimat szemlélgetem. Igen, ha kinyújtom a karom amennyire csak tudom, akkor ha tud ujjból is vért venni, akkor nem jön annyira borzasztóan nagyon közel. Csak simán nagyon közel. Mindeközben azért teszek pár lépést a személyzeti részleg felé, hisz útközben is meg lehet ezt vitatni, a kimenetelen nem fog változtatni.
- De, attól, hogy megharap még nem leszek vámpír. Változik bármi utána? Függővé lehet például válni? - valahol azt olvastam, hogy van, akinek nemhogy nem kellemetlen, hanem kifejezetten eufórikus a dolog. - Gondolom ide kell leülnöm, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

szünetben, a faluban bolyongva |o

Felemás érzéseim vannak ezzel a nyárral kapcsolatban, ami alaposan rányomja a bélyegét a mindennapjaimra. Mostanában szokásommá vált módszeresen feltérképezni a falu minden négyzetcentiméterét, gyakorta el-elpislogva a kastély felé. Mintha má csak napjaim, heteim lennének arra, hogy mindent jól az eszembe véssek, mintha utána erre nem lenne lehetőségem. Amiről nyilván szó sincs, de attól még így teszek.
A mai túra végállomása a játszótér, errefelé sétálok hát, lassan, megfontoltan, mindeközbe  egy almát rágcsálva. Kevesen vannak most a faluban, de ha még tömeg is lenne, a hintában üldögélő alakot bármikor, bármekkora tömegben is kiszúrnám. És nem a közelében ténykedő kutya miatt. Gondterhelt mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy elindulok feléjük. Kezemet intésre emelem, aztán a korlátnak támaszkodva figyelem a barátomat. Nem tudom, mit mondjak, vagyis azt nem tudom, hogy kezdjek neki a millió gondolatnak, amiről szeretnék beszélgetni, amiről kell beszélgetnünk. Egy ideig némán, mosolyogva nézem hát őt, olyan tekintettel, mintha most látnám őt utoljára. Mintha búcsúzkodnék. Pedig nem, vagyis nem igazán, vagyis … á, ez bonyolult.
- Szia! - szedem végre össze magam, és szólalok meg. - Látom, kihasználjátok a szünet utolsó napjait.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

a személyzeti helyiségben| o

Nem fogalmaztam túl pontosan az egyszer biztos. Ha úgy teszek akkor az előbbi mondatom így hangzott volna: nem a fájdalom a gond. De nem javítom ki magam, már csak amiatt sem, mert amit hallok az nem éppen megnyugtató.
- 5 percet? És … és Ön veszi, vagy valami speciális készülék magától elvégzi az egészet? – oké, lehet hogy ez egy hülye kérdés, de hát a varázsvilágban bármi megtörténhet, nem? És igen, tisztában vagyok vele, hogy Ő egy vámpír, és nem varázsló. Aztán ezt egy kicsit sikerül félretennem a fejemben, ahogy a kíváncsiságom győzelmedeskedik. – Kevesebb? Ó, én azt hittem, hogy ugyanannyi a vér mennyisége. De hát akkor jóval többször kell harapdálnia, hogy ugyanazt a mennyiséget elfogyaszthassa!
És igen, mindezt amolyan ’szegény vámpír, mennyit kell dolgoznia azért a vérmennyiségért, ha nem csak úgy adják neki’ hangvétellel adom elő. A hallottakon töprengve nézek szét raktárhelyiségben, és nem igazán mondhatom el magamról, hogy teljesen biztos lennék a dolgomban. Mert ha ő maga veszi a vért akkor bizony jó 5 percig borzasztó közel lesz hozzám. Hacsak nem gondolom meg magam a módszert illetően. Kezd az tűnni a jobbik megoldásnak. Képes olyan gyorsan mozogni, hogy észre se vegyem a közeledését, bumm megharap, pár korty és mire felfogom az egészet a kis korlátolt emberi agyammal már vége is az egésznek. Nincs ideje a pániknak kifejlődnie bennem.
- Sok függővel akadt dolga? – kissé fura nekem a gondolat, hogy van akinek kedvére való a harapdálás. Mert még ha nem is igazán kellemetlen, de hát akkor is … lehet annyira jó élmény, hogy ráfügg az ember? Miközben ezen töprengek kényelmesen elhelyezkedem az egyik székben és  teljes tanácstalansággal pislogok fel a vámpírra, miközben módszeresen elkezdem feltűrögetni a ruhám ujját. Fogalmam sincs, hogy most mi jön, vagyis hát gondolom könyökhajlatból veszi, vagy nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Szinte gépiesen simogatom meg a szürke fejet, aztán le is pillantok az ebre.
- Egek, te mekkora vagy! Nőttél vagy csak én láttalak régen? – kérdezem meg a kutyust mosolyogva. Aztán a gazdáját figyelem tovább. Bólintva adom tudtára, hogy értem, látom, aztán kissé elhúzom a számat a kérdései hallatán. Jó kérdések basszus, nagyon is jók.
- Hááát – kezdem bele erőteljesen elnyújtva az egész szót, miközben a földet fixírozom. Nem, nem Thomas tekintetét kerülöm – jó, talán egy kicsit azt is -, egy kényelmesnek tűnő helyet keresek. Igazából mindegyik része a talajnak pont ugyanolyan kényelmesnek tűnik. Megvonom a vállamat és lehuppanok a fenekemre, aztán kissé felfelé hunyorogva nézek rá ismét a fiúra.
- Én is sétálgattam. Mostanában minden nap sétálok egy jó nagyot. Talán kilométerhiányom van, most hogy nem kell órákra is járnom – próbálom elviccelni a dolgot, pedig tudom hogy reménytelen. Thomas is pontosan ugyanolyan jól tudja, mint én, hogy testmozgásban bizony nem szenvedek hiányt.  – Igazából csak nem tudok mit kezdeni azzal, hogy mennyire furcsa most minden. – suttogom halkan egy kósza bárányfelhőt követve tekintetemmel. Biztos vagyok benne, hogy érti mire gondolok. És abban is, hogy neki is az, és hogy ő sem éppen vidám emiatt. – Hogy telt a nyarad eddig? – terelek, naná, hogy terelek. Akármennyire is kell beszélnünk a dolgokról, akkor is félek belemenni. Félek attól, amit a jövő hozhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

személyzeti helyiségben| o

Áhá, tehát a közelemben lesz végig. Pompás, igazán pompás. Vetek egy pillantást a furcsa készülékre, őszintén szólva semmit sem érzek azzal kapcsolatban. Akár egy szikét is mutogathatna, az se váltana ki belőlem több reakciót. Az elhangzott dolgok is úgy jutnak el hozzám, mintha a víz alól szólnának. Hallom, értem, felfogom, de igencsak tompán. Mindenesetre bólogatok, hisz gondolatot olvasni nem tud, pedig mennyivel könnyebb lenne most!
Kérdőn pillantok fel a közeledő lábtartó láttán, aztán rájövök, hogy mi célt szolgál az egész, miután a frissítők is megjelennek. Kedves, ám az én kényelmem nem éppen ezeket igénylik.
- Öhm, legyen a bal … de … - kezdek bele nehézkesen, aztán veszek egy mély levegőt és gyorsan elhadarom, amíg még van bátorságom hozzá. – Szóval nem a fájdalom a gond, hanem a közelség. Nagyjából mindenkié, úgyhogy ne vegye magára. Pánikrohamot tudok kapni … és … eddig az a tapasztalatom, hogy valamiért a közelségedet sokkal könnyebben veszem, mint másokét, de … nem lehetek benne biztos ugyebár. És … és szeretnék vért adni, de tényleg … de ha … félbe lehet hagyni ha nem jól sülne el a dolog? És olyat kérhetek esetleg, hogy kapcsoljunk zenét? Valami zongoraszóló szerűséget. A zene segít megnyugodni és koncentrálni, fókuszálni. - miután sikerült hihetetlen sebességgel kiböknöm nagyjából mindent, ami a belépésem óta bennem van szabaddá is teszem az említett kart. Ugyanis mindettől függetlenül nem gondolom ám meg magam. Meg tudom csinálni, de úgy a fair ha azért tájékoztatom róla, hogy mi történhet és miért. Biztos nagyon megrökönyödne ha egyszer csak elájulok, pedig még alig vett pár cseppet. Jó, ez nem fog megtörténni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Naná, hogy ez dicséret volt! Meg is kapja az extra simogatást a szürkeség, akinek határozottan tetszik az általam választott ülőhely. Még jó, hogy, így könnyedén elér a nyelvével.
- Á, most nincs kedvem hintázni. Meg nem is annyira jó oldalt beszélni – legyintek egyet, aztán aggodalmasan ráncolom össze a homlokom. – Mármint jó melletted lenni nyilván, meg úgy beszélgetni, de … - inkább elharapom  a folytatást, mielőtt még további butaságokat hordok itt össze.
- Húú? Szellemtúrán voltatok Liam bácsival? – kérdezem kíváncsian. Gondolhatnék bármire másra is, hú-val kezdődő szavakra, például húsvét, húsleves, huzat; de nem, én a szellemekre asszociálok. Meg a mugli szokásra, hogy húú-val ijesztegetünk. Herceg vigyori fejét meglátva aztán összeáll ám bennem, hogy nem ilyesmiről van szó. Vagyis ki tudja, akár még lehet is, nem? Mindenesetre  türelmesen és érdeklődve várom a folytatást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

a személyzetiben| o

Ha éppen nem aggodalmaskodnék, akkor igencsak mulatságosnak találhatnám a helyzetet. Micsoda extra kéréseim vannak, amiket úgymond teljesítenie kell, ha a véremből óhajt lakmározni. Feltételeket szabok egy vámpírnak, mondhatni. Jó, nyilván ez nem így van. Mindenesetre szavai és főleg az ahogy mondja őket megnyugtatnak.
- Még soha nem vettek tőlem vért, és nem hiszem, hogy most szeretném elkezdeni a kísérletezést, hogy vajon meg tudom-e egyedül csinálni. Okosabbnak hangzik gyakorlott kézre bízni magamat – még ha ez azzal is jár, hogy a közelemben lesz. Tuti elrontanék valamit és a végén még itt véreznék el. Az ugyan biztos hogy a vérem minden cseppje jó célt szolgálna, jó helyre menne, de akkor sem áll szándékomban itt elpatkolni.
Megszólal a zene, veszek pár mély lélegzetet, ami segít kiüríteni a fejemet és bár nagyon is tudatában vagyok annak, amire készülök, mégis a figyelmemet teljesen lekötik a hangok, dallamok. Testtartásom is ellazul, amint a lábamat felrakom a zsámolyra. Karjaim a karfán pihennek nyugodtan.
- Kezdhetjük – készen állok, amennyire lehet. Lehet, jobb lenne becsukni a szemem, de nem teszem. Inkább figyelem ténykedését, halkan hümmögve a zene ritmusára. – Van valami ötleted, hogy miért hatsz rám így, másképp? – kérdezem halkan. Nekem van feltevésem, de elég röhejesnek hangzik. És hátha ő tud valami értelmesebbel szolgálni, esetleg talán már találkozott is hasonló esettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Figyelem, ahogy ténykedik, és nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen veszettül jól áll neki ez a pulcsi. Eltelt már pár év amióta ismerjük egymást, de változatlanul jól fest a barátom. Jó, ez nem igaz, mert jobban néz ki, mindig egyre jobban néz ki. Tök sok embert ismerek, akik a gyerekkorból a felnőttség felé haladva tökre megváltoznak kinézetileg, van aki csodahelyes gyerek volt, felnőttként meg nem annyira vagy fordítva. De Thomas borzasztó szerencsés génekkel rendelkezik. Ő is változik ugyan, de csak is jó irányban. Ha a jó lehet még jobb.
Lelkesedése szokásos módon átragad rám, a szívemet nyomó gondok egy pillanat alatt tovatűnnek, ahogy hallgatom a szinte gyermeki vidámsággal előadott beszámolót. Mintha az egész világ csak csodaklassz és izgalmas és mesés és csodálatra méltó lenne, ami ezernyi új dolgot, ezernyi titkot rejt.
- Tyű, nem tétlenkedtél akkor! – nehezen találok szavakat, mert hát mit lehet mondani ennyi szuperklassz dologra, ami leírja az én elragadottságomat hallattukra. És valóban ismertem a tervek egy jó részét. Viszont ehhez képest az én nyaram dögunalom volt – felnőttes.
- Hm, ennyire jókat nem – kezdem aztán egy rövidke beszámolót dobok össze, ami javarészt munkából, Benito dögönyözésből és fura dolgaiból, környékfelfedezésből áll. Aztán elcsendesülök és feszülten ficeregni kezdek. Nem halogathatom tovább a dolgot.
- Szortíroztam a sulis dolgokat, meg elkandallóztam Pécsre – nyögöm ki gyorsan. Nem kezdek bele magyarázkodásba sem az előbbi, sem az utóbbi kapcsán. Talán nem is kell, ha meg igen, akkor majd később fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

este a szolgálati helyiségben| o

Nyilvánvalóan azt szeretné ha nem ez lenne az utolsó alkalom. Ami a furcsa, hogy valahogy én is ezt szeretném, pedig fogalmam sincs, hogy milyen lesz, kibírom-e egyáltalán vagy sem. De jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek neki.
Figyelem amit csinál, ahogy közelít a kütyü, majd kissé megborzongok, amikor a bőrömhöz is ér. Nem hideg, meg nem is túl kellemetlen, de valahogy mégis beleborzongok. Talán a tudatba, hogy hamarosan meg is pillanthatom a vörös véremet beleáramlani a tartályba. Nem éppen bizsergető érzésnek mondanám, legalábbis nekem inkább egy kicsit olyan feszítő és furcsa. Rettentően furcsa. Inkább úgy döntök, hogy nem figyelem tovább a műszert, hanem beszélgetek.
- Igen, azt észrevettem. Hajlamos az ember olyat kérdezni meg mondani, amit nem feltétlenül túl okos hangosan kifejezni – bólintok egy aprót halvány mosollyal a szám sarkában. – De még akkor is ott van egy bizonyos félelem, tartás az emberben. Furcsa kettősség.
Aztán felfogom a mondandója második felét is, és meggondolatlanul teszek egy ingerültség levezető kézmozdulatot, szerencsére ugyan a másik kezemmel, de még így is halkan felmordulok az apró fájdalomtól, amit a könyökömnél érzek.
- Te. Nem. Vagy. Állat. – mondom határozottan, minden egyes szót külön megnyomva. – Varázslény, esetleg, az oké. Ki nem állhatom a bestia szót, az annyira negatív csengésű, gonosz. Te nem vagy gonosz – folytatom szenvedélyesen, határozottan. Igen, fel vagyok háborodva ha magára így utal. Mert én nem így látom őt, sem őt, sem pedig a többi vámpírt, akiket nem is ismerek. Nagyon szívesen kifejtem, hogy én miként gondolok a vámpírokra, minek tartom őket, de egyelőre nem teszem. Hisz nyilván folytatná, amibe belekezdett, már ha nem akasztom meg ezzel a kirohanásommal, és nem tévelyedünk el az alaptémától. – De amúgy igazad van, nincs gondom az állatok, varázsbestiák közelségével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

egy délután a szünetbe, hintáknál |o

Kellemeseket, de nem túl izgalmasakat. Szokványosakat. A legizgalmasabb, legjobb napjaim a nyárból meg akkor voltak, amikor találkoztunk.
Jól sejtettem, hogy ez a téma neki sem lesz a kedvence, az arca tökéletesen árulkodik erről. Pedig meg kell beszélnünk, most már muszáj lesz. De még így sem bírom megállni a magyar városnév angolos kiejtését hallva. Annyira édes!
- Ö, délen – mondom bizonytalanul. Ha elém rak egy térképet azonnal rábökök, hogy hol van, de el nem tudnám mondani ennél pontosabban. Főleg, mert nem tudom, hogy ismer-e bármit a közelében esetleg vagy sem. Azt viszont látom, hogy nem gyúl rögtön a fejében szikra a név hallatán.
- Elmentem az egyetemhez. Tudod, ott van az egyetem, amiről meséltem – válaszolom szelíden, majd várok egy kicsit, amíg összerendezi a gondolatait, emlékeit mielőtt folytatnám. – A hoppanáláshoz ismernem kell a célt, hogy ne legyen gond belőle, szóval elutaztam, kicsit szétnéztem a városban is. Nagyon szép kis város – folytatom a beszámolót egy kicsit felélénkülve, mert tényleg nagyon szép hely. Szívesen elbolyonganék ott vele is, függetlenül attól, hogy felvesznek-e oda vagy sem. – Hogy sikerültek a vizsgáid? – kérdezek rá hirtelen témát váltva. Egyelőre ennyi bátorságom volt az egyetemet illetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

este a szolgálati helyiségben| o

-Hmpf – morranok csupán a ténymegállapítására, hogy ő nem ember. Én teljesen másképp látom. Sokkal inkább tartom őt embernek, mint egyes egyedeket, akik annak tartják magukat. De azt hiszem erről elvitatkozhatnánk egy darabig, teljesen feleslegesen, hiszen én nem tudnám megváltoztatni az ő véleményét, ahogy ő sem az enyémet. Legalábbis nem hiszem, hogy sikerülne neki, még akkor sem, ha előveszi a legbrutálisabb vámpírénjét sem. De ezt inkább ne próbáljuk ki, főleg ne most. Biccentve elfogadom hát a következő pontra való áttérést. Hagyjuk is, benne vagyok.
- Hm, ez érdekes. Én arra gondoltam, hogy azért nem az alap félelmemet felülírja egy másik úgymond. Vagyis, hogy veled kapcsolatban az életem az, ami veszélyben van. Te esetlegesen táplálékforrásként tekintesz rám, nem pedig mint valami örömszerző forrásra, tárgyra, aminek vannak bizonyos részei, amikre kényed kedved szerint igényt tarthatsz, kihasználhatsz – igyekszem elmagyarázni az én elképzelésemet, méghozzá, úgy hogy nem mondom ki nyíltan, miket tehetne velem. És persze, tudom én, hogy sántíthat a dolog, mert miért ne lehetnének egy vámpírnak olyasmi vágyai, de valahogy ez kevésbé tűnik lehetőségnek. Valószínűbb a másik opció. – Szerinted?