Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Ajaj, pont ez az a tanács, amit a legkevésbé kedvelek: kérdezzek meg egy tanárt. Nem olyan rég egy másik háztársam ugyanezt javasolta, teljesen más ügyben, de még amiatt sem sikerült felnőtthöz fordulni. Valószínűleg emiatt sem fogok.
- Körbekérdezek majd. – döntöm el végül. Nem, tanárhoz nem megyek ezzel, inkább az idősebb diákokat faggatom ki. Bár én is kétlem, hogy nagy feneket kéne keríteni a dolognak. Egy egyszerű látogatásról van szó, amit nyilván előre megbeszél a bácsikájával, ő biztos intézkedne ha úgy lenne. Biztos jelenteni kéne valahol ha teszem azt ott is éjszakáznék, de erről szó sincs…vagy…vagy igen? Nem biztos nem, biztos bármikor be lehet lépni a kandallóba, és nem úgy van mint a vonatoknál, hogy lekési az ember az utolsó járatot.
- És öhm, csak az az egy út van? A kandallón át? – teszem fel a kérdést annyira halkan, amennyire csak tudom. Abban azért biztos vagyok, hogy meghallotta, és abban is hogy kiérzi a hangomból az enyhe aggodalmat ezzel kapcsolatban. Hiába, félelmetesnek tartom a dolgot.
- Ha őrá is vonatkozik a meghívás, akkor persze. De ha gond akkor el lesz ő egész nap a takaróm alatt. – és engesztelhetem majd napokig, amikor megérzi rajtam a fiú illatát. Benito mindig tudja ha Thomassal találkozom, még akkor is ha csak a folyosó végéről integetünk oda egymásnak. Azt nem tudom, hogy hogyan, de ő tudja. Mindenesetre ha otthon kell hagynom akkor nem gond, megoldom a dolgot. Csak nekik ne okozzak kalamajkát. – Kérdezd meg, aztán majd igazodunk.
Igen, ez nagyon érett hozzáállás tőlem, egy pillanatra büszke is vagyok magamra. Majd aztán még inkább, amikor a minta úgy kezd el kirajzolódni az ablakon, ahogy én szeretném. A szemem sarkából észreveszem, amikor Thomas újra a jelenbe kerül, és onnantól kezdve csak őt figyelem, miközben a gondolataimmal irányítom a képességem. A mosolyát, a csillogó szemeit, amiben felfedezem a meglepődést majd az elismerést. Legszívesebben teljesen kihúznám magam és önelégült vigyorgásba kezdenék, mindenkire rámeredve, aki csak a közelünkbe kerül, hogy ’látjátok, halljátok…megdícsért’. A szám sarka máris elkezd felfelé görbülni, hogy ezt meg is valósítsam, azonban ekkor egy váratlan dolog történik. Eddig mindig a tenyeremből éreztem a vizet kiindulni, de most olyan érzésem van, mintha az egész alkaromat egy nagy lavórba mártottam volna. A művet elkészültnek is nyilvánítom, pedig még egy madarat is szerettem volna először, de annyira meglep ez a reakció, hogy inkább elfojtom magamba a vizet. És elhatározom, hogy amint tudom felkeresem Westwood profot. Mindenesetre az attrakció másnak is felkeltette a figyelmét, megáll mellettünk pár elsőéves lány és olyan gyorsan és viháncolva kezdenek el hadarni a művemre mutogatva, hogy egy kukkot se értek belőle. Kissé szégyenlősen rájuk mosolygok, majd vetek egy kétségbeesett pillantást a fiúra. Ez már túl sok figyelem nekem, de nagyon nagyon nem lenne illendő elküldeni őket. Úgyhogy feszengve ülök, és várom, hogy kigyönyörködjék magukat és elmenjenek végre. Pár perc után felvisít a szőke csitri majd egy újabb szóáradat és elrohannak a folyosón.
- Hé, ne szaladjatok! – csúszik ki a számon a kiáltás utánuk. Hozzátenném még, hogy így el fognak esni a szőnyegben, de felesleges, már ők is rájöttek. Legalábbis az egyikük tényleg közelebbről is megszemléli magának a mintáját. Mintha mi se történt volna felpattan, majd egy kicsit visszafogottabb tempóban eltűnnek a szemem elől. Hangos sóhaj szakad ki belőlem, ahogy szép lassan napirendre térek a dolog felett.
- A "jól" az olyan relatív. Ha te az adott szituációban jól érzed magad és úgy érzed, hogy ezt kifejezésre juttatod azzal, ahogy mozogsz, akkor jól táncolsz. Még akkor is ha fel-le ugrálsz. – felelem elgondolkodva. Azt nem várom tőle, hogy versenytáncosként lejtsen fel s alá, bár ha megtenné, akkor se esne le az állam úgy mint aki nem nézné ki a másikból. Nem, biztos vagyok benne, hogy Thomas pont úgy fog táncolni, ahogy kell, olyan Thomasosan. Ez vajon hülyén hangzik? Eléggé….
– Szerintem jó leszel. Én cserébe megígérem, hogy soha nem fogok énekelni nyilvánosan. – ú bravó Laura, ez még hülyébben hangzott. Cserébe? Dinnye, te zongorázol, ő táncol, mit kell még itt a cserébe adásról szövegelni?
- Hogy mi? – nevetek fel a furcsa ötleten. Uszonysegéd, ez oltári jó. Szerencsére sikerül viszont befognom a számat, mielőtt valami oltári nagy butaságot kezdenék el összehordani, mint az előbb, valamit valami átváltoztatásról vagy hasonlókról. Marad inkább az enyhe elpirulás, egyrészt a közös pancsi tervétől, másrészt a gondolattól, hogy ennyire átlátszó lennék, hogy így rájött mit forgatok a fejemben. – Elég lesz egy pár segítő kéz is, köszönöm. Mármint ha tényleg nem gond. De ugye tudsz úszni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Bármennyire is tartok a kandallóban utazástól az elgondolkodó arckifejezése láttán nehéz visszafogni a prüszkölve felnevetést. Ha lenne fényképezőm akkor ezt tuti meg akarnám örökíteni, hogy akárhányszor vacak kedvem van rápillanthassak és egy pillanat alatt felviduljak. Imádom ezt a fiúban, de a világ összes kincséért sem avatnám be ebbe.
- Oké, de akkor kérek részletes leírást, hogy mikor, hány megálló múlva kell leszállnom. Bár jó sztori lenne belőle később ha eltévednék. – és lássuk be, erre elég nagy az esély. A megfogalmazásból kiindulva egyedül tenném meg az utat, tehát az eltévedés és kalamajka szinte már a levegőben is lóg. Mindenesetre ez már egy szimpatikusabb megoldás. A felnőttel hoppanálás kapcsán viszont jócskán felszalad a szemöldököm. Nem az zavar, hogy eltűnök egy helyen és egy másikon megjelenek, az inkább izgalmas. Sőt, már várom is, hogy hoppanálhassak majd. Talán ha normális környezetben túl esek rajta, akkor a kandalló sem fog már zavarni, legalábbis már tudni fogom, hogy mire számítsak, nagyjából. Mert a sötét és korom és szűk hely az megmarad akkor is. Na meg a para, hogy egy teljesen idegen család konyhájában kötök ki, a világ másik pontján.
- Tehát, vagy elvonatozom, vagy Liam bácsi elugrik értem és elhoppanáltat? – foglalom össze a lehetőségeket. Kétlem, hogy bármilyen felnőttet megkérve odajuthatnék, szóval kénytelen lennék a bácsikájára hagyatkozni. Akit nem ismerek. Akinek a közeledését nem biztos, hogy túl jól fogadnám. Sokatmondó pillantással bámulok Thomasra, hátha leesik neki, hogy nem a legjobb ötlet az utóbbi. Először meg kéne ismernem és szépen lassan meggyőzni magam, hogy nemgond, ő okés, és akkor….nem, valószínűleg akkor sem tudnék fizikai kapcsolatot létesíteni vele. – Azt hiszem kezdetnek maradjon a vonat.
Halk sóhajjal dőlök hátra, ahogy átveszi a beszélgetés irányítását a megzavarónkkal. Épp egy hálás mosolyt akarok rávillantani, amikor elkezd arról beszélni, hogy mi a legjobb benne. Eddig nem foglalta szavakba a tetszését, így eléggé letaglóz azzal, amit mondd. Na meg persze bele is pirulok, nem vagyok én hozzászokva ahhoz, hogy dícsérjenek. Szerencsére nem tart nagyon sokáig a dolog, és visszatérhetünk a normális kerékvágásba.
- Nem? Na ne! De hát, én … hé, te csak ugratsz! – lassan esik csak le a tény, hogy nem komolyan beszél a táncolás elmaradásáról. Kissé szemrehányóan nézek rá, hogy azért ez nem volt szép, de persze a mosoly az megmarad az arcomon. Ha egész nap így fogok vigyorogni, akkor estére iszonyúan fájni fognak az izmaim. De képtelen vagyok megállni a dolgot. Fejcsóválva meredek a fiúra miközben azon járnak a gondolataim, hogy mihez kezdjek én vele. Pocsék hangom van, legalábbis szerintem. És ő mégse akar táncolni, ha nem éneklek neki. Hiba volt megemlíteni a dolgot, de most már hiába sopánkodom ezen.
– Jó, akkor majd egyszer meghallgathatod, ahogy énekelek. De figyelmeztetlek: az összes üveg ki fog törni, ami a közelünkben van. – mondom nagyon komolyan. Arra ugyan jó sokat kell majd várnia, hogy betartsam a most adott szavamat, de ha tényleg ennyire szeretné, akkor ám legyen.
- Nya, pont azt szeretném megtanulni én is. Akkor majd küldök tollast, hogy melyik hely lesz a befutó. – a vizsgaidőszak miatt egyáltalán nem biztos, hogy személyesen meg fogjuk tudni beszélni, bár lehetséges. Szuper, megvan a stressz-levezető programunk is. Majd előtte le kell mennem a faluba fürdőruhát venni, mert persze, hogy nem hoztam. És eddig nem is nagyon kellett. De ezt magányos tevékenységnek tartom, szóval meg se említem. A hümmögése kizökkent az előttem álló legborzalmasabb feladat időpontjának kitalálásában. Félrebillentett fejjel pillantok rá, és már épp visszahümmögnék, amikor folytatja a gondolatot. És ekkor valami nagyot puffan bennem. Együtt, haza, pénteken. Együtt, haza, pénteken. Képtelen vagyok megbírkózni az elhangzott szavakkal, látom a felém nyújtott tenyerét, ami nyilvánvalóan egy gesztus, de nem tudom hirtelen, hogy mit akar jelképezni.
- Oké, jó. – mondom szinte állomittasan, kinyújtott tenyerébe téve a kezemet, elfogadva azt. Gőzöm sincs, hogy mi történik. Mintha transzba lennék. Hipnotizáltak? Ahogy hozzáérek a bőréhez vízcseppet érzek az arcomon. Egy csepp, majd még egy. Kissé megrázom a fejem, amitől legalább „felébredek” és eljut a tudatomig a gondolatmenet folytatása. Együtt, haza, másnap, reggel. Újabb vízcseppek az arcomon. A szabadon lévő kezemmel teszek egy gyors mozdulatot, mintha előrenyúlnék valami láthatatlanért és azt az öklömbe zárnám, így legalább a valahogy kiszökött vizet meg tudom szüntetni. Bárcsak a fejemben kattogó ’mit tettél’ skandálást is sikerülne ilyen könnyen befejezni. Immáron másodszor vesztettem el az irányítást a mágiám felett.
- A korán kelés lehet, hogy problémás lesz. Vagy inkább az ébren maradás az órákon. Úgyhogy ha így csináljuk, akkor egy lightos napot válasszunk, amikor nem gond a dolog.  A szünet lehet, hogy szerencsésebb lenne. – nagy nehezen sikerül újra működésképessé tenni az agysejtjeimet, túl lendülve az enyhe sokkon, hogy nála alvósra kell készülni.  De viszonylag hamar napirendre térek a dolog felett és mosolyogva nézek a fiúra. Enyhe izgatottságot érzek a dologgal kapcsolatban, biztos vagyok benne, hogy szuperul elleszünk. Mikor ne lettünk volna el szuperul?! Talán még a lakásban sem teszünk kárt, bár ahogy nézem ez korántsem biztos ha nem tudom jobban uralni a vizet. Rápillantok a jelre a kézfejemen … a kezemre, ami Thomas kezén van. Felvonom a szemöldököm, mert nem emlékszem, hogy ez mikor és hogy is történt. Biztos így fogadtam el a meghívást, de akkor miért nem kezet rázunk?
– Öhm, pirospacsizunk? – kérdezem, majd megemelem egy kicsit a tenyerem, hogy éppen csak súrolja az övét, és a tekintetem az övébe szúrom, hogy ha valami mozgásra utaló jelet fedeznék fel benne azonnal el tudjam kapni a kezem. A tudatom mélyén motoszkál valami, valami, amitől zavartnak érzem magam, de akárhogy pörgetem vissza a dolgokat nem jövök rá, hogy mi is az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Már éppen megfordulnék, amikor meghallom a beinvitáló hangot. Elnyomok egy nagy nyögést, és benyitok a szobába. Hagyom, hogy teljesen kinyíljon az ajtó, amíg én gyorsan végigpásztázom az elém táruló látványt. Oké, semmi gond, menni fog ez.
- Köszönöm! – biccentettem az engem figyelő nőnek, akit nem tudok hova tenni. Mindenesetre belépek a szobába és halkan becsukom magam után az ajtót. Az egyetlen menekülési útvonalamat. Visszafordulok és egyenesen a hatalmas nagy ablakra pillantok, ami vagy nem volt ott eddig, vagy teljesen meghibbantam és már nem veszek észre semmit sem.
- Igen, öö, köszönöm. – nem tudom palástolni a meghökkenésem, amikor bemutatkozik. Ő a doktor? Azt hittem, hogy a Riley férfinév! Annyi furcsa név van, amiről sose tudom eldönteni, hogy melyik nemhez tartozik. Ezt is felírom a kis listámra. Közelebb lépek én is hozzá, kezeimet tördelve majd kinyögöm az első eszembe jutó dolgot. – Öhm, teát kérnék szépen. – a fotelok és kanapé felé pillantok és az ajtóhoz legközelebbibe huppanok le. Biztos, ami tuti.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar időt szakított rám. Biztos, sok dolga van ilyentájt, nem szeretném nagyon zavarni. – sikerül végre valami értelmes és udvarias dolgot kinyögnöm. Azért még továbbra is reménykedem, hogy hamar túlesünk az egészen, hiszen a vizsgák elmúltával biztos vannak siránkozók, hisztériás esetek, hogy nem úgy sikerült lezárniuk az évet, ahogy szerették volna. A végzősök főleg. Szóval nem fogok sokat itt időzni. Nem akarok sokat itt időzni. Sőt, jobban belegondolva beszélgetni se nagyon akarok. Nem akarom újra feltépni a sebeket, és beavatni egy vadidegent abba, ami velem történt. Nem akarok szánakozó pillantásokat látni, sem megdöbbenőt, sem mindent tudót, sőt, még együttérzőt sem. Egyszerűen csak azt akarom, hogy múljon el az egész, elfelejtsem azt, ami történt, és soha többé ne jusson eszembe. És ne hasson ki az életemre. Vajon vállal memóriatörlést is, vagy csak beszélget?
Vetek egy zárkózott pillantást a még mindig mosolygó dokira és anélkül, hogy megakadályozhatnám kiszalad a számon egy kérdés: - És most?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Hiába várom a megértés szikráit felcsillanni a szemeiben, azok csak nem akarnak megjelenni. Nem tudom, hogy vajon tényleg nem jön-e rá, hogy mire utalok, vagy csak egyszerűen nem akarja előhozni a témát. Nem merül fel bennem, hogy nem is értette meg már korábban sem a helyzetet. De mivel én kifejezetten berzenkedek a téma ellen, így nem hozom fel a dolgot, nem mondom ki kerek perec, hogy defektes vagyok.
- Ahha, Riley. – halvány lila gőzöm sincs róla, hogy kire utal a fiú. Viszonylag kevés fiúval állok szóba a suliból, azoknak tudom a nevét, de szerintem még a mi házunkban lévőket sem ismerem mindet név szerint. Ránézésre igen, de mégse kérhetem meg, hogy valami képet mutasson vagy fessen le a megemlített emberekről. Végülis mindegy. Úgyis a vonatozás lesz a nyerő, még ha sok idő el is megy majd vele. Ami külön egy kaland lesz, de azért majd idővel jó lenne valami egyszerűbb közlekedési utat használnom. Megkönnyíteni a dolgot. – Talán majd hazafelé igénybe veszem a hoppot.
Hátha majd legközelebb – már ha lesz legközelebb – bele fogok merni lépni a kandallóba, amikor a fiú arra „kér”. Valahogy ért hozzá, hogy a belső falaimat szépen lassan az alapjaiig lerombolja, vagyis leromboltatja. Úgy, hogy nem indítja be a riasztó rendszerem, úgy hogy én is akarjam az eltávolításukat. És jó érzés kikukucsálni a világba, amíg ő ott van a túloldalon. Nem vagyok biztos benne, hogy tudja-e, hogy mennyit építek vissza amikor másokkal vagyok együtt. De ezeknek az újbóli eltüntetése nem kerül több energiába, mint egy függöny elhúzása.  Megjelenik a képben, rám mosolyog és kész, újra olyan a mentális védőrendszerem, mint amikor legutóbb elváltunk.
Néma csend borul ránk egy darabig, amiben nem létezik más, csak mi. Én nézem, ahogy ő mosolyog, ő néz, ahogy hadonászom, ahogy kicsit bosszúsan grimaszolok, ahogy próbálok megbírkózni a szavakkal. Nem szól egy szót sem, de nincs is rá szükség. Így is értem a lényeget. Nem tervezgetjük tovább a látogatásomat, nem is lenne értelme. Hiszen még több tényezős a dolog. Nyilván függ a bácsikájától is, hogy lesz-e egyáltalán, meg hogy mikor. Ráérünk majd megbeszélni akkor, amikor ezek kiderülnek.
- Áh. Jó, nem szívesen ütögetnélek. – mosolygok rá továbbra is. Rápillantok a kezeinkre hiszen érzem, hogy sántít a mondatom. Az ő keze van alul, tehát ő ütne engem, amennyiben akarna játszani. Valószínűleg fájna, mert képtelen lennék eléggé gyorsan elrántani a kezem. Hiszen, hiszen, így olyan kellemes. Még ha nem is ütne nagyot, akkor is fájna. De nem bánnám a dolgot, nem siránkoznék érte. Viszont tényleg nem értem, hogy hogy kötöttünk ki akkor így, ebben a helyzetben. Megvonom a vállamat, ahogy eldöntöm, hogy igazából nem is érdekel. Amikor megérzem a levegőt a tenyeremen, majd újra a fiú bőrét akkor meg aztán pláne nem érdekel.
- Egyszer feltettek nekem egy találós kérdést, amire a mai napig nem tudtam a megfejtést. Hogy hogy kell egy kézzel tapsolni. Azt hiszem így. – osztom meg vele a gondolatomat, miközben ritmust igyekszem adni a tenyerek találkozásához. Néha begörbítem az ujjaim, hogy csak az ujjhegyeink érjenek össze, azok a lágyabb hangok. Egész mókás kis zenét hozunk össze.
- Viszont el kellene indulnunk lassan a terem felé, ha nem akarok lekésni a vizsgáról. – sóhajtok egy nagyot. Amit csak azért nem akarok megkockáztatni, mert akkor jöhetek egy másik napon, és tovább tart ez az egész felkészülésdi, várakozósdi, stresszes időszak. Ha most hamar túl esek rajta, akkor kész is leszek, és jöhet a felhőtlen szünet! Thomas rábólint az ötletre, így hamarosan ismét a folyosón állunk. Legszívesebben nyújtóznék egy nagyot, de majd a mosdóban átöltözéskor megteszem, és újra megfelelő mennyiségű vért juttatok a lábamba. Ahogy elhaladunk az ex-zsonglőr portréja mellett, mintha azt dünnyögné hogy 'turbékoló fiatalok' de nem fordulok már vissza meggyőződni erről.
Az egész mosdós átöltözést, és vizsgázást rekord idő alatt bonyolítottam le. Annyira siettem, hogy a pergamenre majdnem elfelejtettem ráírni a nevemet. A tanárnő csodálkozó mosollyal nézett rám, de én már rohantam is kifelé, hogy Thomasnak ne kelljen túl sokat várnia rám. Nem hiszem, hogy az egész egy negyed óránál tovább tartott volna. A teremből kilépve már sugárzó mosollyal kezdtem bele, hogy mi is volt a feladat. Lehet, hogy nem lett volna szabad beavatnom, vagy legalábbis nem a teremhez ennyire közel kellett volna.
 - Akkor most kóválygunk? Megmutatom a kedvenc helyem ebben a szárnyban! – halkítottam le kicsit a hangomat, mert biztos vagyok benne, hogy az előbbi mondandómat odabenn is lehetett hallani. El is indultunk a megszokott irányba, fel a másodikra, majd onnan a kis szűk melléklépcsőre, hiszen arra kell menni az elemisekhez. Nem hiszem, hogy járt már ott Thomas, de ha járt is, biztos nem látta még úgy, ahogy én. Miután ott végzünk majd megkérem, hogy mutassa meg ő is a kedvenc helyeit. Bőven van még mit felfedezni mielőtt ő elindulna a prefektusi dolgait intézni. Talán még egy kis Benito dögönyözés is belefér az időnkbe…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Már napok óta nem találom a helyemet, valami úgy hiányzott. Már vagy ezerszer körbemászkáltam a szokásos helyeimen, egyik könyvet a másik után tettem a szekrényemre olvasatlanul. Semmi nem volt jó. Semmi nem kötött le.
Ma is ezen agyalva sétálgatok a kastélyban, oda se figyelve, hogy hova is vezet az utam. Nagyot pislogok, amikor üvegfalakat veszek észre magam körül. Megvan! Tudom már mi volt a baj! Gyorsabban kezdem el szedni a lábamat, hiszen már rájöttem, hogy merre is tartok, mit fogok csinálni. Elemi mágia terasza reszkess! Gyakorolni fogok, nagy tömeg irányítását, átalakítását. Pompás napom lesz.
Ahogy a terembe érek meghökkenek, ugyanis az nem üres. Sőt! Igaz, hogy tanórákon kívül nem nagyon szoktam ide járni, de eddig egy esetet leszámítva még sose találkoztam itt mással. Kicsit furcsa érzés is, hiszen ez a hely volt az én kis magányos mentsváram, ahol teljesen elengedhettem magam, és kedvemre szórakozhattam anélkül, hogy bárki beleszólt volna, vagy kinevetett volna amikor valami nem sikerült. Persze nem akarom kisajátítani a helyet, de valljuk be arra azért nem sok esélyt láttam, hogy valaha is itt legyen egy egész csapatnyi ember. Az azonnal világos volt számomra, hogy nem csupán diákok, hanem mindannyian elemisek.
- Sziasztok! Laura vagyok. Zavarok? – szólítom meg őket. Nem tudom, hogy milyen céllal jöttek, lehet hogy mindenki csak úgy gyakorolni jött, vagy összebeszéltek és már összeszokott társaság és rendszeresen találkoznak. Még nem úgy tűnik, mintha bármibe is belekezdtek volna, van aki itt beszélget, van aki ott. Mindenesetre nem szeretnék útban lenni nekik, ezért elhaladok a mellettem beszélgetők mellet és a víz terme felé teszek pár lépést, hogy gyorsan eltűnhessek ott, ha a kérdésemre igenlő választ kapok. Már a puszta gondolat, hogy hamarosan beléphetek oda is elég ahhoz, hogy nedvesség járja át a tenyerem. Mindig abban az egy pontba koncentrálódik először. Szabadon engedem az elemem, hagyom hogy összegyűljön egy kisebb labdára való, amit aztán a kisujjam felé terelek, majd végiggörgetem az ujjaim között. Ide-oda, ide-oda. A vízlabdámra oda se figyelve érdeklődve szemlélem a többieket, próbálva rájönni, hogy ki milyen elemű. Azt már megtanultam, hogy nyíltan nem bámulok másokat, hátha meglátom a jelet. Idővel úgy is kiderül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd - bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő