Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Nem baj, ügyes landolás volt. És most már tudom, hogy ne féltselek annyira – mosolyodom el legyintve egyet. Tényleg nem gond, most már látom, hogy milyen mókás ez a jelent, meg na, megjegyeztem, hogy az ilyesmi bizony tökre előfordulhat a srácnál. Csak úgy leugrál valahonnan.
- Az anyukák csúnyán is néznének rád, ha elfoglalod a mászókát, vagy a hintát vagy bármit. Merthogy ilyen nagy létedre ne akarj itt bohóckodni. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi folyik pontosan este, irányt váltottam, amikor erre futottam – magyarázom – Elég gyakran szoktam futni, egy ideje inkább estefelé van rá időm, akkor nyugisabb meg csendesebb is a falu – város – és elég hamar rájössz, hogy merre nem érdemes menni. Atrocitásom nem volt soha, de nem is nagyon lenne rá lehetőség, mert elhoppanálok és kész.
Látni szoktam furábbnál furább fazonokat, és ennyi szerencsére. Egyetlenegyszer elegyedtem szóba az éjszaka közepén valakivel, ami minden volt csak veszélytelen nem. De hogy mennyire nem az, arra csak a beszélgetés végén jöttem rá. Pillantásom el is téved a Fő utcza irányába, mintha innen láthatnám a Kins&Kenset, vagy annak tulaját.
- Hogyhogy nem tudod? – kérdezek vissza rögtön észrevéve a bizonytalanságot a szavaiban. Szeretne, az szinte biztos de akkor mi akadályozza meg abban, hogy játszon?
- Mindig is jobban szerettem kint lenni. Lehet, hogy azért is, mert folyton eltévedtem a kastélyban. Most már jobb, nagyon ritkán vétem el az irányt. De a szabadban lenni, mindig jó. Főleg ha víz is van a közelben – elnémulok egy kicsit, töprengővé válnak a vonásaim, szinte szenvedővé. Ez ám a nagy kérdés, mit fogok tovább tanulni. A kérdés, ami már jóideje foglalkoztat. És amire nem tudom a választ. Még mindig nem, pedig most már igazán jó lenne eldönteni. – Halvány lila gőzöm sincs. De itt szeretnék maradni, mestertanoncnak – ez tuti, eddig már eljutottam. Nem akarok egyetemre menni a ki tudja hova. Itt szeretnék lenni a közelben, és erre nagyon jó okom van. Cirka 170cm-nyi, barna hajú, barna szemű okom. Nem meglepő, gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

az utolsó évnyitón

Némán rázom meg a fejemet. Nem, nem sokszor fáj a fejem. Nem is nagyon szokott fájni, maximum akkor ha beteg vagyok. Csendben pedig nem azért vagyok, mert nem szeretnék megszólalni, vagy mert zavarna a hang, a beszéd. Csak ehhez nem igazán van hozzáfűznivalóm. Egyetértek Elivel.
- Az veledszületett, mármint az elem. Aztán egyszercsak a felszínre tör, és akkor kezdődik a buli. Igen, kell gyakorolni, hogy rendesen tudd irányítani. Teljesen nem fogod sose, mert ha valami veszély fenyeget, akkor az elemed megvéd – magyarázom neki kicsit felvidulva. Noha maga a téma nem éppen vidám, hiszen történhetnek katasztrófák így, de én mindig szívesen mesélek az elemizéssel kapcsolatban.
- De ha nem tudsz annyira koncentrálni akkor nem is engedik, hogy elkezd a tanfolyamot – osztom meg vele ezt az infót is. Tudom, hogy így van, ez nem találgatás. De hogy ezt honnan szedtem, azt nem árulom el. – Én szeretek hoppanálni amúgy. Hosszú útra menni mondjuk fárasztó, utána simán végig tudnék aludni egy teljes napot, de idővel ez jobb lesz. Társashoppanálni is klassz, meg tök gyors.
Egy csöppet el is révedek, ahogy az eszembe jut, hogy mennyi időm és energiám volt abban, hogy magabiztosan tudjak vinni valakit magammal akárhova. Na meg amíg körbejártam a legfontosabb helyeket, mint célpontot. Na meg amikor először vittem magammal valakit.
- A terelőknek jól kell tudni célozni, de talán kevésbé, mint a hajtóknak. Ha sokat gyakorolsz és elég ügyes vagy és felfigyelnek rád, akkor foglalkoznál ezzel hivatásszerűen, vagy csak hobbi? – érdeklődöm tovább, ez a téma valahogy sokkal izgisebb, mint a jelenlegi hogyanlétem, meg az, hogy jutottunk ide.
- A beszéd rövid szokott lenni, a kajálás hossza változó. De valószínűleg tényleg nemsokára vége lehet – el is hallgatok, hogy jobban oda tudjak fülelni, közeleg-e valaki vagy valakik vagy sem. – Nem gond, hogy lemaradsz a lakomáról miattam? Te nem tudsz olyan könnyen kaját szerezni bármikor, mint én. Tényleg, egyszer szívesen vendégül látnálak nálam, összeütök valami finomat, bár nem fogja megközelíteni a sulis terülj-terülj-asztalkámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Felnevetnék, ha tudnám, hogy viccel a varázslással kapcsolatban. De komolyan gondolja. Nem tudom, hogy tényleg annyira ügyetlen-e vagy sem, de nem fogok leállni vele vitatkozni.
- Itt szoktam rá a suliban én is. A sok bent lét nagyon rossz volt, és itt nem kellett annyit sétálni a szobám meg a termek között. Jól kikapcsol – magyarázom, hogy is jött az, hogy fussak. Nem annyira edzésként. Mázlista vagyok és akármennyit ehetek nem látszik meg rajtam. A kocogás dolog tényleg arra kell, hogy rend legyen a fejemben. – Sétálni is szoktam néha esténként, a vízpartokat nagyon szeretem a holdfényben, vagy csillagfényben. Meg amúgy is nagyon hangulatos a falu éjszaka. Amióta tudok hoppanálni sokkal bátrabb vagyok, ha valami hely vagy ilyesmi nem szimpatikus akkor csak pukk és ott se voltam – oké ez csak elméleti dolog, simán előfordulhat hogy úgy lefagyok, hogy mozdulni sem tudok. De ettől sem tartok túlzottan, már egész jól állok abban a dologban is. – Van, aminél nem tudsz gyorsabb lenni – teszem még hozzá alig észrevehetően megborzongva. Inkább el is terelem a témát, mielőtt annyira beparáztatom a fiút, hogy ki se merje tenni az orrát a kastélyból a későbbiekben. Hiszen mestertanoncként már nem vonatkozik majd rá a takarodó.
- Én szerettem volna gyógyító lenni. Mineropathológus egészen pontosan, hiszen már a mugli világban is a különféle ásványokkal, drágakövekkel foglalkoztunk családilag. De, aztán elvetettem ezt a gondolatot – az aurorságról nem tudok sok mindent, sose vonzott az a pálya. És borzalmas is lennék benne az egyszer tuti. – A pincérkedés, felszolgálás az megy, de nem életcélom örökre azt csinálni.
Összeráncolom a szemöldökömet, miközben gondolkozom azon, hogy mit szeretek csinálni. Mármint olyat, ami valami munkához köthető lenne. Olvasni, zongorázni, rajzolni, nem sok ember között lenni. Hm, egyik sem tűnik megfelelőnek.
- Háát, ilyen szokásos dolgokat, tudod. Olvasás, zongorázás, szeretek a természetben lenni, állatokat simogatni. De, nemtom. Ezek vagy nem olyanok, amit hivatásszerűen lehetne művelni, vagy nem vagyok olyan szinten – felelem vontatottan miközben az általam felsorolt dolgok megjelennek a fiú előtt vízből. Puszta szórakozásból idézem őket elő, de valamelyest megnyugtató, feszültségoldó szerepük is van. Az elemizéshez koncentrálni kell, nem nagyon fér el ilyesmi negatív dolog akkor a fejembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

egy laza hétfő délelőtt

Eléggé szokatlan, hogy ilyenkor dolgozom. Hétfőn, délelőtt. Alapképzésesként esélytelen lett volna, hogy ilyenkor műszakot vállaljak, jobbára minden második hétköznap délután, illetve a hétvégék voltak a megoldhatóak. De most csak délután lesz órám, és ugyan mivel is üthetném el az időt, mint munkával. Jó, nyilván ki tudnék én találni más elfoglaltságot is, de a lakbérre való nem gyűlik össze magától, úgyhogy ez van.
Egyelőre még nem vagyok biztos abban, hogy szeretem a délelőtti műszakot, nagyon nagy a pangás. Mondhatni unatkozom és egymás után nyomom el az ásításokat. Lehet, hogy okosabb lett volna inkább alvással elütni az időt. Ismét végigpásztázom a vendégeket, hátha valakinek szüksége van valamire és csinálhatok végre valamit. Ők nem igényelnek semmit sem, viszont nyílik az ajtó és érkezik valaki. Reménykedve figyelem, ahogy elhalad a „veszélyes zóna” mellett. Most ezzel a névvel illetem a pultot. Ugyanis aki oda megy, az csak elvitelre kér valamit, szóval unatkozhatnék tovább. De nem! Hála az égnek! A szokatlan öltözéket viselő fiú az egyik asztalhoz igyekszik, én pedig alig bírom kivárni hogy leüljön, és elteljen az a kis idő, amit illendő adni egy vendégnek.
Nagy mosollyal az arcomon közeledek felé, ami egyrészt úgymond munkahelyi kötelességem is, másrészt viszont most aztán tényleg nagyon örülök neki. Csupán egy kicsit szalad fel a szemöldököm, amikor észreveszem a gitárt az ölében. Mármint az rendben van, hogy félti meg szereti a hangszert, de … nem tart attól, hogy véletlenül leönti vagy leeszi? Furcsa. No mindegy, ő tudja.
- Jó napot! – köszönök rá vidáman miközben leteszem elé az étlapunkat. – Hozhatok valamit inni? –  a szokásos körök, vendég bejön, leül, étlapot megkapja, rendel valamit inni, végignézi, hogy mit szeretne, addig én innit hozok, leadja a pizzarendelést, biztosítom róla, hogy nemsokára megkapja, nyugisan eliszogatja az italt és tényleg tök hamar visszatérek a pizzával, amit megeszik én meg vagy kiszolgálok másokat, vagy csak várom hogy végezzen és elvihessem a dolgokat, meg fizessen. A szokásos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Egyenletesen lélegezve koncentrálok a futás monoton ritmusára, de közben a gondolataim szokás szerint vadul cikáznak. Főként a mestertanonci évem szokatlan órarendjén. Hétfőn délelőtt nincs órám például, most ugyan elvileg lenne, de még szervezés alatt van a dolog, úgyhogy megint rám szabadult egy kis szabadidő. Amit igencsak jól használok ki: egy kis futással ebben az őszies hűvös időben az emberektől félreeső helyek felé igyekezve.  Egyre közelebb és közelebb kerülök az erdőhöz, ahova nem szándékosan vezet az utam, viszont be a fák közé már igen. Az avar nedves illata, a barnás, sárgás, pirosas lombú fák szinte hívogatnak, teljes zavartalanságot és nyugalmat ígérnek. Lehet, hogy félnem kellene, hiszen éppen egy erdőben futok, ahol ki tudja milyen lények tanyáznak, de mégsem teszem.
Még akkor sem, amikor egy fehér akármit veszek észre egy bokor közelében heverni. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy más irányba haladok tovább, de aztán elvetem az ötletet. Nem tűnik veszélyesnek. Nem tűnik idevalónak. Lassítok, nehogy a frászt hozzam rá, a kis szőrgombolyagra. Aztán egy pillanatra megtorpanok, összeráncolom a homlokom és óvatosan közelebb sétálok. Egy cica. Egy cuki fehér cica. Különös. Miért fekszik így az oldalán, miért kapkodja a levegőt?
- Hát te? – suttogom el a kérdést, mintha tudna rá felelni. Meg ugyan nem szólal, de nyávogásra nyitja a száját. Fájdalmas nyávogásra. Már egész közel vagyok hozzá, leguggolok és lassan felé nyújtom a kezemet. Dorombolni kezd ahogy megsimogatom a buksiját. Eléggé furcsán tartja a lábacskáit, de nem merem végigtaperolni, hogy megtudjam melyikkel és mi gond lehet. – Gyere picim, elviszlek valahova, meggyógyulsz – magyarázom neki miközben óvatosan felemelem a földről. Eddig oké, de mégsem hoppanálhatok el vele a dokihoz, ki tudja hogy viselné szegényke, szóval akkor gyalog megyünk vissza. Meg is fordulok és teszek egy lépést, amikor megzörren az avar és mindenfelől macskák száguldoznak felém. A fekete bevágódik elém hangosan nyávogva, megállásra késztetve minket. A szürke dörgölőzni kezd, a vörös meg előrohan jobbra majd visszafut, majd előre és vissza.
- A tesóid, mi? És arrafelé laktok? – kérdezem a fehérségtől, hálás dorombolást kapva válaszul. – Oké, akkor irány arra – egyezem bele és követni kezdem a vörös cicát. Totál hülye vagyok az erdő közepén egy sérült macskával társalgok, majd követni kezdek még hármat ki tudja hova. De ők tudják, pillanatnyi hezitálás nélkül vezetnek engem egy ház felé. Mert igen, már látom a házat. Nem is tudtam, hogy van itt benn egy ház. De miért is ne lehetne? Tök jó lehet ennyire távol lenni a város zajától. Azt sem tudom, hogy kié ez a régies ház, de nem is igazán érdekel jelenleg. Felőlem akár maga Merlin is lehet a tulajdonos, vagy a vasorrú bába tök mindegy. Csak tudjon segíteni a cicán. Aggódom érte, egyre zihálóbb a lélegzetvétele. Határozott léptekkel sétálok fel a verandára, ügyetlen mozdulattal kiszabadítom az egyik kezem a cica alól és erőteljesen, határozottan – az erdő csendje után bántóan hangosnak tűnően – bekopogok. Légyszi-légyszi akárki is lakj itt legyél itthon és segíts!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

Ennyit arról, hogy ez egy szokásos kiszolgálás. Zavarodottan bólintok egyet a nevem elhangzása után. Olyanokat szoktak kérdezni, hogy ugye szerintem is szép napunk van-e, vagy hogy van-e gluténmentesbe az egyik pizza meg hasonlók. Már ebből a kérdésből sejthetném, hogy ez a srác bizony nem a pizzáért jött ide. Belekezd a dalba és nekem nem esik le azonnal, hogy mi is történik. Mert ugyan miért énekelgetne meg gitározna egy pizzériázó kellős közepén? És miért olyan fontos, hogy én vagyok-e én? Aztán leesik a dolog.
Arcszínem rögtön átvált falfehérre, majd paprikapirosra, hátrébb lépek egyet és körbe pillantok. Remek, mindenki minket néz. Gyorsan visszafordítom hát a tekintetem és a fiú ujjait nézem, ahogy a húrokat pengeti. Jól teszem, hogy erre koncentrálok, rövidesen már teljesen ki is tudom zárni a környezetet, fejemet enyhén félrebillentve hallgatom a dalt. Ismerem ezt a számot, de még ha nem is ismerném is tudnám, hogy van tehetsége az ifjú muzsikusnak. Zavart vagyok-e? Hát persze, hogy az vagyok. Dühös? Miért lennék? Jó, nem egy szokványos helyzet, de alig vannak, nem tart fel a munkámban és felettébb élvezhető ez az előadás. Meghatódott? A gitározástól, az énektől mindenképpen, de egyelőre inkább csak ezermillió kérdésem lenne. Ki küldte? Miért? Ki választotta a dalt? A hangszert? Miért? Ja, ez a kérdés már volt, nem baj. És bár sokkal kényelmesebben érezném magam, ha egyetlen egy ember sem lenne a környéken, aki szem- és fültanúja ennek az egésznek, de eszem ágában sincsen félbeszakítani a produkciót. Ez a srác készült, hogy előadja ezt, tökre nem lenne illendő közölnöm vele, hogy kösz de hagyd abba. Halkan dúdolni kezdem a dalt, egyrészt mert fülbemászó, másrészt meg mert ez is segít leküzdeni a zavaromat. Legalábbis egy részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Nem tehetek róla, de mindig görcsbe rándul a gyomrom, amikor ezen a folyosón haladok át. Túl tökéletesek ezek a portrék itt, és akármennyire is tűnnek végtelenül kedvesnek és ártatlanok ezek a dámák, tudom jól, hogy a látszat bizony csal. Mert bármennyire is úgy tűnik, hogy nem figyelnek, igenis hogy szemmel tartják az ember minden egyes mozdulatát. Minden kimondott szót elcsípnek, majd összekavarják és káosz lesz az egészből. Nem szeretem a pletykákat. Sem azt ha pletykálkodnak az emberek. Nem is szoktam elhinni azt, amit innen-onnan hallok. Vagy legalábbis nem veszem készpénznek. Szeretem az illetőtől hallani, hogy megerősíti, vagy megcáfolja, de csak ha ő hozza fel. Én nem fogok utánarohanni és kérdezősködni. Továbbadni meg végképp nem fogom. Szóval érthető miért nem a kedvencem ez a hely a kastélyban.
Lepillantok Benitora, akit nem igazán érdekel az, hogy jelenleg éppen hol vagyunk. Az úticélunk már annál inkább kedvére való lesz. Peckesen lépdel, fejét büszkén magasra emeli, őróla aztán pletykáljanak csak nyugodtan. Igyekszem példát venni a sárkányleopárdról, vagy legalábbis olyan gyorsan és észrevétlenül áthaladni a képek között, hogy végre az akváriumhoz érjek, amilyen gyorsan csak lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Vajon mennyi ideig illendő várni kopogás után? Éppen hogy befejezem ezt a kérdést gondolatban és már hiúsul is meg, hogy választ keressek rá. Meghökkenek, egyrészt azért mert kiköszön a ház tulajdonosa. De főképp azon, hogy a nevemen szólít rögtön. Majd bemutatkozik. Ó, basszus. Tuti felébresztettem! Van valami infó vajon arról, hogy mi történik azokkal, akik felkeltenek egy vámpírt?
Egyébként nem, fogalmam sem volt róla, hogy ő lakik itt. A hangját sem biztos, hogy megismertem volna. Mármint normális körülmények között lehet, de most az aggódás a cica miatt nem éppen teremt ideális helyzetet. Ami ráadásul az ő macskája. Honnan tudja? Honnan tudja, hogy ki vagyok? Honnan tudja, hogy nálam van a macskája? Oh, oké, gondolom szagból. De, azt mondja hogy nálam van. Honnan tudja, hogy a kezemben van? Nem körülöttem, nem mellettem meg ilyenek, hanem nálam. Lát? Lát a falon keresztül?
- Ezt ho … - kezdenék bele majd elhallgatok és bólintok egyet. Hisz éppen utasításokat fogok kapni. Nem csacsogok, figyelek. Gondolom leteszem a cicát vagy kinyit egy ablakot és belebegtetem vagy … oh. Nem nyert. Behív. Behív? Be? A házába? Fú.
- Rendben, ötig számolás, besurranás, ajtóbezárás, folyosón balra nappali – ismétlem el utána címszavakban a teendőimet. Közben igyekszem nem elképzelni magamban, hogy vajon hogy nézhet ki egy vámpír lakása. Túl sok minden nem hinném, hogy lenne benne, vagy legalábbis az emberek házában előforduló bútorokból, berendezési tárgyakból jóval kevesebbre számítok. Megsimogatom a cicát, megnyugtatva, hogy mindjárt jó kezekben lesz. És egyre kíváncsibb meg izgatottabb leszek, hiszen az nem éppen átlagos dolog bebocsájtást nyerni egy vámpírbarlangba! Házba, tök mindegy. – Mi készen vagyunk – teszem még hozzá, még jobban magamhoz ölelve a meleg kis testet, stabilan fogva a balomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Elmosolyodom a megerősítésen, tudom én jól, hogy nem hagytam ki semmit sem, megjegyeztem mindent, ami fontos. Felkészültnek érzem magam, már amennyire ebben a helyzetben felkészülhet az ember.
- 1, 2 … - kezdek el hangosan számolni, amint megkapom a jelzést. Magamban is mondogathatnám a számokat, de így talán jobban fel tud készülni a férfi a betoppanásomra. Az ötös szám elhangzása után gyorsan és határozottan lenyomom a kilincset és besurranok a lakásba. Azonnal csukom is be magam után az ajtót, kizárva a nappali világosságot. Pár másodpercet várok, amíg hozzászokik a szemem a benti sötétebb fényviszonyokhoz, majd elindulok a kijelölt úton. Tekintetem végigsiklik a folyosón elhelyezett dolgokon, de nem állok neki töprengeni azokon, hogy miket is látok és azok milyenek, és nem is állok meg jobban körbenézni. Majd talán máskor, vagy később. Semmiképpen nem most, amikor egy kis törékeny testet ölelek magamhoz, akinek minden pillanat számíthat. A szobákba se kukkolok be, haladok egyenesen előre, a bal oldalt elhelyezkedő nappalit keresve. Nem nehéz megtalálni, nem nehéz nem bemenni, felmenni máshova. Nem nehéz a célra koncentrálni. A lehető legkevesebb gondot szeretnék okozni. Mindenkinek.
- Itt vagyunk – közlöm a nyilvánvalót, amint belépek a nappaliba. Lepillantok a cicára, és talán csak ez utal arra, hogy őhozzá beszéltem, őt akartam megnyugtatni. Itthon van, jó kezekben van. Aztán gyorsan felmérem a terepet, de közben már mozdulok is a férfi felé. Egy icipicit elcsodálkozom a sok mindenen, tekintetem pár pillanatig megpihen pár hangszeren, de nem húzom most az időt szétnézéssel, inkább végigmérem a ház tulaját. Kissé meghökkent a megjelenése, valahogy nagyon nem számítottam arra, hogy köntösben fogad, úgy, hogy az arcán és kezén, esetleg karján kívül más bőrfelületet is megpillanthassak belőle. Oké, eleve már az meghökkentő, hogy egyáltalán van köntöse. Nem tudnám megmondani miért, de fura. Félresöpröm viszont ezt az egészet, hisz most nem fontos. Megállok közvetlenül a vámpír előtt. Olyan közelségben, hogy simán el tudjon érni engem és én is őt. Olyan közelségben, amilyenbe nem szeretek menni, lenni. Olyan közelségbe, amilyenre most talán szükség van ha át akarja venni tőlem a cicát.
- Egy bokor mellett feküdt, eléggé egyenetlenül lélegzett, fájdalmasan nyávogott amikor rátaláltam. Furcsán tartotta a hátsó lábait, úgy néztem hogy fáj neki, de nem láttam konkrét jelet arra, hogy mi lehet a baja. Nem nyílt törés. A többiek azonnal előrohantak amint felemeltem és mutatták az utat idáig. Úgy érzem hogy gyengül – adom elő a történetet, felidézve lehetőség szerint minden fontos részletet miközben azokba a fura szemekbe nézek. Nem félek tőle, nem érzem magam rosszul attól, hogy ilyen közel állok hozzá. És attól sem tartok hogy esetleg mindjárt kinyújtja a kezeit és átveszi tőlem a kis fehérséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

A „házigazda” jelenleg házon kívül van, amikor kevés a vendég, akkor nem feltétlenül szokott benn tartózkodni. De amúgy sem dobná ki a fiút, csak mert elénekel egy dalt. Ha belekerül a sztori az újságokba, akkor meg még örülni is fog neki. Ingyen hírverés, jó is az.
Egész kellemes ez a szerenád dolog, mármint mindig is szerettem hallgatni amikor más játszik valamilyen hangszeren, meg az énekelgetést is. A helyszín az egyetlen dolog, amiben találok kivetnivalót. Vagyis inkább az, hogy vannak itt mások is. Na de mindegy, elég hamar el is feledem ezt a tényt. Egyáltalán nem tűnik fel, hogy a hang ne saját hang lenne, az énekhang amúgy is sokszor különbözik a beszédhangtól. És nem is igazán hallottam még beszélni a srácot, szóval így aztán pláne nem tűnik fel semmi. Leszámítva azt a félre ment hangot. De a szemem se rebben, semmi jelét nem adom annak, hogy észrevettem volna. Mindenki hibázik néha, és ez a kis botlás egyáltalán nem rontja az összképet. Mindenesetre kicsit sajnálom, hogy véget ér a dal.
- Köszönöm, ez nagyon szép volt! Jól gitározol és énekelsz – szólalok meg végül mosolyogva. A kezdeti idegessége a fiúnak a dal közben elszállt, kérdéses, hogy visszatér-e. – Hozok neked valamit inni, biztosan kiszáradt a torkod, jó? – teszem még hozzá, majd megvárom, hogy mit választ és rekordidő alatt térek vissza az üdítővel. Kicsit tartok attól, hogy lelép a srác. – Miért kaptam a dalt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Hát akkor az úgy nehéz ügy – kész, kifogytam az ötletekből. Meg a Bencés témát is lezártnak tekintem, nem akarok nagyon belegázolni az egészbe. Vagyis hát a lényeget megtudtam, azt hiszem.
- Hm, érdekes felvetés – töprengek el a dolgon. Egy esélyt? Hát, nem hinném. Inkább lehet az, hogy azt a rengeteg energiát, ami a lányban van, remélték, hogy valamelyest levezeti, vagy a prefektusságban éli ki vagy nem tudom. – Na várj, azt mondod, hogy most hogy nem vagy prefi sokkal veszélyesebb vagy? – jut el végül a tudatomig, amit mondott. Majd megrázom a fejemet, nem, ezt inkább nem szeretném tudni. Inkább ne mondjon olyat, amit nem kell feltétlenül tudnom.
- Ne, nem szeretnélek elkapni. Vagyis hát, ha elkapnálak nem akarnálak megbüntetni az meg … - a helyzet az, hogy nem igazán fogom fel, hogy ez csak valamiféle vicc. Vagy legalábbis csak félkomoly. Mert kinézem ám Masából, hogy direkt akkor kolbászol arrafele amerre nem kéne, hogy én elkaphassam. Aztán hirtelen rájövök valamire. – Na várj, a következő tanévben már simán mászkálhatsz éjszaka. Mestertanoncokra nem vonatkozik a takarodó – felcsillan a szemem, mintha hirtelen feltaláltam volna a spanyol viaszt. Hát így majd róhatjuk a köröket éjszakánként a kastélyban gond nélkül! Hát mi ez ha nem szuper?! Aztán csak eljut ám hozzám a lényege annak, amit mond.
- Oh, tényleg. Hát persze! Igazad van. Csak most nagyon a remek kis éjszakai járőrözéseink voltak a fejemben – ciki vagy nem, de eszembe se jutott, hogy napközben vagy a hétvégéken bőven be tudnánk ám pótolni azt a pár órát. – Mindenesetre majd azért tudatom veled, hogy mikor vagyok éjszakás, hátha kedved lesz csatlakozni hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

Lehet, hogy csak eszköz, egy üzenet átadója, de én akkor is elmondom neki a véleményemet a produkciójáról. Ha nem pozitív véleménnyel lettem volna akkor csak szimplán megköszöntem volna, akkor persze nem kezdem el azt hangoztatni, hogy de jó volt. Ezt ő persze nem tudhatja, és láthatólag nem is számított arra, hogy ilyeneket mondok. Pedig én mondok olyanokat, amiket nem szokás.
Talán az itallal kínálás is egyike az ilyeneknek, mert ezzel is meglepem. Kedvesen mosolyogva megvárom, amíg eldönti mit is szeretne, aztán pár pillanat múlva már vissza is térek. Kolleganőm kíváncsi pillantásokkal bombáz, de nem kérdez semmit, valószínűleg amíg itt van a fiú nem is fog.
- Egy titkos … ? – hökkenek meg a válaszon. Egy kicsit össze is zavar vele, hiszen én nem azt kérdeztem, hogy kitől. Persze nem mintha ez konkrét válasz lett volna arra a kérdésre. Aztán szépen lassan leesik ám, hogy a miértre is válasz. Hódoló, tehát így fejezi ki, a … - A szövege? – komolyan átmegyek valami papagájba, ami csak a mondatok elejét képes elismételni. Összeráncolom a homlokomat, ahogy végiggondolom az elhangzottakat. Oké, tehát egy üzenet-szerűség, és a dal szövege a kulcs.
- Kriszti átvennéd egy kicsit? – szólítom meg gyorsan a mellettünk elsuhanó kolleganőt, látva hogy az egyik asztalnál fizetni készülnek a vendégek. Én vettem fel a rendelésüket, szóval így nekem kéne mennem, de most nem fogok. Most nem.
- Tehát … - térek vissza a témához miközben dúdolni kezdek és némán mondom a szöveget. Eleinte még egész nyugodtak a vonásaim, majd egyre inkább komorulnak el. Végül teljesen kifejezéstelenné válnak. A helyzet az, hogy mérges vagyok. Nagyon.
- Értem. Kell visszavinned valami választ? Vagy csak ennyi, hogy elénekled? – kissé megremeg a hangom, majd megrázom a fejemet. Mindegy, hogy kell-e vagy sem. Vagyis, hogy vár-e választ az a valaki vagy sem.
- Nézd, nagyon kedves attól az illetőtől meg minden, de … téved. Semmit sem tud rólam, semmit sem tud róla, semmit sem tud rólunk – sikerül egész udvariasan és főleg normálisan hangon válaszolnom. Pedig aztán tele vagyok olyan kérdésekkel, hogy mégis milyen jogon jön ő ezzel a feltételezéssel? Meg hogy mit képzel? Az alapján ítél, amit lát, ahogy viselkedünk nyilvánosan? Nem tud ő semmit sem. – Még hogy nem nekem való … pff … nincs nála nekem valóbb ember a világon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Össze-összesúgnak a dámák, ahogy haladok át közöttük, aztán hirtelen elnémulnak, amikor társaságunk akad. Azonnal összeráncolom a szemöldököm, és le se kéne pillantanom a sárkányleopárdomra, hogy tudjam bizony az összes létező szőr feláll a hátán. Őszintén szólva az enyém is borsózik. Egyre rosszabbul viselem a dolgot. Amikor még csak kezdtem a tanulmányaimat csak valamiféle megmagyarázhatatlan óvatosság, kellemetlen érzés volt bennem ha összeakadtam egy ellentétes eleművel. Mostanra már feszült leszek tőle, feszült és minden idegszálam pattanásig feszül. Érzem, ahogy bizseregni kezd a tenyerem, mintha a víz, ami óv engem, ami bennem él, ami kitölti a mindennapjaimat, mintha a víz is készültségben lenne. Abban is van, hisz ha úgy adódik, akkor kitör belőlem és megvéd a pyromágustól. Soha nem fordult még elő ilyen eset. Soha. Pozitív kitörésű vagyok eleve, ha valami nagy öröm és boldogság ér, akkor tört belőlem elő időnként, amíg egész jól meg nem tanultam uralni. De ez most más. Ez a lány meg a kis kedvence védekező reakciót indít el bennem, és Benitoban is.
- Hagyd – préselem ki magamból a szót. Felesleges rászólnia a rókára. Nem fog tudni csak úgy megnyugodni. Idővel kicsit lecsillapodik, de teljesen ellazult például sose. A mi társaságunkban nem. Benito lelapul a földre és onnan nézi árgus tekintettel az állatot. Farkával vadul csapkodva jelzi, hogy mennyire ingerült most. – Tök normálisan viselkedik. Nem bírják az ellentétes elemű lényeket. Tűzmágus vagy, láttalak már gyakorolni a teraszon – közlöm a teljesen nyilvánvalót. Futólag láttam csak a lányt az elemi mágusoknak fenntartott részen, akkor nem voltunk közel egymáshoz, hisz ő egy teremben volt, én meg a másikban. Akkor nem volt ott velem Benito sem. Kicsit megrázom a fejemet, hiszen ez azért túlzás. Nem hinném, hogy bevetné ellenem a tüzet a lány, szóval igazán lehetnék egy cseppet udvariasabb. Vagyis hát sokkal udvariasabb. Halkan dúdolgatni kezdek, ami segít kicsit kordában tartani az indulataimat, a gondolataimat, ami megnyugtat. Arcvonásaim enyhülnek és szerencsére a hangom is barátságosabbá válik.
- Laura vagyok, ő itt Benito – mutatkozok be végül, de közelebb nem megyek a pároshoz. Annyira még nem bízom a csodacicában, és a saját nyugalmamban sem egyelőre. - Ő általában is kicsit túlzásba viszi a védelmezést. - eresztek meg egy vigyort - Oké, nem ennyire, az tény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a hétfő délelőtt

Ha odafigyelek a dal szövegére, akkor már tökre egyértelmű, hogy miről is szól ez az egész. De nem figyeltem. Legalábbis nem annyira. Vagyis inkább nem raktam össze, hogy ezt a dalt nekem küldték. Szándékosan ezt a dalt.
Dühös vagyok ugyan, de ezt egész jól magamban tartom. Nem csattanok fel, nem dühöngök és főleg nem zúdítok rá mindent a küldöncre. Persze ettől még világos számára, hogy nem éppen örülök ennek az egésznek, de őrá egy fél másodpercig sem haragszom.
- Miért? – hökkenek meg a bocsánatkérés hallatán. – Te nem tettél semmi rosszat. Felkértek, hogy énekelj el egy dalt, azt megtetted, méghozzá tök jó. Nem te választottad meg ilyenek.
Kedvesen mosolygok Hunorra, jelezve, hogy tényleg nincsen semmi baj. Őrá nem haragszom. A névtelen akárkire valamennyire igen. De őrá sem igazán.
- Gondolom többen így vélekednek, csak mert mi nem … mi nem … szóval mi nem borulunk egymás nyakába, nem lógunk folyton együtt. És lehet, hogy emiatt érezte úgy az illető, hogy … de … nem tudja, nem ismer minket – próbálom meg elmagyarázni a dolgot. Dehogy kell engem megmenteni, jesszusom. Köszönöm szépen tökéletesen boldog vagyok Thomasszal.
-Azt, hogy kitől jött a dal nem tudom, ötletem sincs, de nem foglak kérdezgetni erről. Úgysem mondhatod el, és nem is igazán számít – nyugtatom meg a srácot, talán tart attól, hogy majd nekiállok faggatózni vagy ilyenek. – Még kettő? Uhh. Hát … remélem azokkal is téged küld majd – elsőre kissé elborzadok attól, hogy még ki tudja miket kell „elszenvednem”, aztán elvigyorodok a gondolatra, hogy talán Hunor jön akkor is. Az klassz lenne, főleg, hogy ő már tudja mi a helyzet, és nem kell még egyszer izé kétszer végigmennem ezen a kínos szituáción. – Még ha nem is énekelgetős, gitározós ajándék is lesz.
Tekintetem a kezeire téved, arra, hogy rendszeresen hozzáér a hangszeréhez, pakolgatja ide-oda. Vagy nagyon szereti a hangszert, vagy nagyon zavarban van. Vagy mindkettő.
- Mióta játszol? Hogy szerezted az első gitárod? – érdeklődöm kedvesen, remélhetőleg olyan irányba terelve a beszélgetést, ami feldobja, amitől jobban érzi majd magát, na meg amiről szívesen mesél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a  hétfő délelőtt

- Nem hiszem, hogy hallgatott volna rád. Gondolom keresett volna valakit, aki nem kérdez vagy mond semmit, csak elvállalja és kész – vonok vállat. Persze felesleges volt ezt elmondanom, hiszen Hunor is tudja mindezt, de legalább így tudja, hogy én egyáltalán nem tartom őt se hibásnak, se felelősnek az egészért.
- Mert téged már ismerlek, mert te már tudod mi a szitu és nem kéne magyarázkodnom semmit se. Plusz jól játszol és jó a hangod is – felelem teljesen komolyan, őszintén. Kizárt dolog, hogy haragudjak rá ha legközelebb is ő jön. Valószínűbb, hogy mosolyogva mondanám neki, hogy na halljuk, essünk túl a dolgon, hogy mielőbb megkaphassa a fizetségét. Erről eszembe is jut valami.
- Mennyit lehet így keresni amúgy? – billentem féloldalra a fejemet kíváncsian. Nem áll ugyan szándékomban a szintetizátorommal mászkálni bárhova is, nem játszom másoknak és nem is éneklek másoknak. Tisztelet a kivételnek. Abból pedig nincs sok.
- Nem tudtam, csak tippeltem – viszont ezek szerint beletrafáltam. – A játékodból arra saccoltam, hogy évek óta játszol, talán kicsi korod óta. Márpedig akkor kizárt, hogy ez legyen az első.
Remélem nem veszi zokon az elméletem, még akkor sem ha igaznak bizonyult. Talán nem, legalábbis mesélni kezdi a sztorit. Értőn mosolyodom el, amikor kedveskedve ér a hangszerhez, ez nem csupán futó hóbort.
- Tök jó! Nem is jártál sehova se tanulni? Tesód megmutatta, aztán egyedül fejlesztgetted magad? Én amúgy zongorázom, kiskorom óta – árulom el neki ezt a kis apróságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

bonyolódik ez a hétfő délelőtt

Felhúzom a szemöldökömet, hiszen én nem egészen úgy gondolom, ahogy ő.
- Csak? Szerintem az tökre kevés, hiszen megkeresed az illetőt, énekelsz neki, meg gitározol meg minden. Nem csak egy egyszerű levelet kézbesítesz – lehet, hogy naív vagyok, de azért egy szolgáltatást meg kell fizetni és nekem nem tűnik úgy, hogy ennyiért megérné. Hacsak … - Kivéve ha sok megrendelésed van, rengeteg, mert akkor az úgy összeségében egész jó.
Aprót bólintok. Szóval járt zenetanárhoz, az tök jó. Sokat lehet tanulni tőlük. Aztán összeráncolom a homlokomat.
- Ó – abba kellett hagynia? Elég sok oka lehet annak, például hogy nem telt rá a családjának. Mindenesetre nem faggatózok, nem kérdezek rá. Ha akarja úgyis elmondja. – Mondjuk úgy tűnik, hogy nem is nagyon szorulsz rá több leckére.
Aprót biccentek jelezve, hogy megértettem a dolgot, a végéhez közeledik ez a kis csevej. Sokáig én se cseverészhetek, hiszen elvileg éppen dolgozom. Elvileg.
- Hű, oké. Majd töprengek rajta, hogy mit szeretnék hallani – egészen pontosan most rögtön el is kezdek agyalni rajta, aztán csak eljutok hozzám a folytatás és ettől ki is megy a fejemből minden, ami addig eszembe jutott. Együtt játszani? Nagyon ritkán játszom úgy, hogy van közönségem. Együtt játszani meg még ritkábban szoktam másokkal. De ettől még nem vetem el az ötletet. – Jó, majd egyeztetünk – felelem végül. Hisz most rögtön úgysem tudunk együtt zenélni, na meg erre a dologra még fel kell készülnöm lelkileg.
- Szia Hunor! Most már akkor tudom hol keresselek majd, meg hogy  - mosolygok rá a bemutatkozása után. A teljes nevem ugyan nem mondom el neki, hisz azt már tudja, de azért egy apróságot megemlítek neki. – Szólíts amúgy nyugodtan Lau-nak És köszönöm szépen még egyszer a dalt, meg kitartást neked az órádhoz – búcsúzom el a fiútól, miközben megkaparintom az üres poharát. – Ja, és a ház vendége voltál – teszem még hozzá, még mielőtt megkérdezi, hogy mennyivel tartozik a narancsléért. Semmivel, ez a minimum, amiért vállalta, hogy ilyen kínos helyzetbe hozza magát, na meg engem. De tök jól sült el, szerintem legalábbis. Megvárom amíg összeszedelőzködik és csak az után lépek el az asztaltól, hogy visszavigyem a poharat a pulthoz, és folytatom a munkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Tény, hogy nem lett volna jó végkifejlete, ha összeméri az erejét a két állatka, vagy éppen mi. Viszont az is tény, hogy Beni nem támadta volna meg a rókát. Már nem annyira érzi úgy, hogy mindenáron meg kell engem védenie, rengeteget tanultam, fejlődtem és ő is. Pontosan jól fel tudja mérni a helyzeteket és csak segítene, ha úgy adódna. Jelen esetben azzal, hogy távol tartaná tőlem a másik elemis lényt, lefoglalná, hogy nekem ne is kelljen törődnöm vele. Én pedig már uralom annyira a mágiámat, hogy ha Sárából ki is törne a tűz, akkor inkább próbálnám meg kivédeni, elhárítani a helyzetet, esetleg helyhez kötni, hogy lenyugodhasson, de meg nem támadnám. Bármennyire is ezt diktálja minden ösztönöm. És remélném, hogy ez elég is lenne. Vagyis hát remélem, hogy nem kell ilyenekhez folyamodni, hogy meg tudjuk oldani civilizált módon az egészet. Noha a dámák tuti élveznének egy elemis csatát itt, a folyosó kellős közepén.
- Hm, az állatod tudta. Majd megtanulod te is érzékelni egy pillanat alatt, hogy ki kicsoda – vonom meg a vállamat. Ez tény. Teljesen mindegy, hogy mi jár a fejében, mit csinál éppen, ösztönösen meg fogja tudni mondani, hogy kinek mi az eleme. Az ellentéteset leghamarabb, aztán sorban jön a többi.
- Meg össze is kell szoknotok, az meg nem megy pár hónap alatt – bólintottam a magyarázatot hallva. A bemutatkozásra nem reagálok, nem mondom azt, hogy örülök, hogy megismerhetem. Nincs nekem semmi bajom a lánnyal, nem arról van szó, de jelen helyzetben erős túlzásnak érezném kijelenteni azt, hogy bármelyikünk is örülne. Beni is lecsillapodik kicsit, noha továbbra is barátságtalanul néz a párosra, de tartása inkább fennhéjázó mint fenyegető. Öntelt macska. – Azóta tudod csak magadról, hogy mi vagy?
Ezt a kérdést simán úgy is lehetne érteni, hogy próbálom kipuhatolni, hogy mennyire tapasztalt az ellenfelem, mennyire lenne vele nehéz dolgom ha mégis megtámadnának. Pedig csak szimplán érdeklődöm. Emlékszem még, hogy mennyire nem könnyű az elemizgetés eleje, hogy minden tök új, rá kell érezni dolgokra, rengeteg munka az egész. Egy kis állatka kiismerése és a vele való összecsiszolódás sem túl könnyű. Aztán átlendül az ember rajta és minden megy mint a karikacsapás.
- Öööö – töprengek el. Jézusom, mióta is? – Talán 5 éve? Azt hiszem. Valahogy így. Az első két évben állandóan zsebtigris üzemmódban volt, aztán lassan leszokott róla. Most már csak támogat és segít, de nem dönt önállóan egy helyzetben arról, hogy meg tudom-e védeni magam vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

szerda kora délelőtt | o

Az életösztön úgymond cserben hagy hisz érzem ugyan, hogy nem kellett volna bejönnöm ide, a józan ész azt diktálta, hogy ne tegyem, de játszi könnyedséggel tudtam félresöpörni ezt a kis kellemetlen érzést. Lehet, hogy röhejesnek hangzik, de megbízom a vámpírban. Hiába nem tudja senki sem, hogy hol vagyok, nem látott ide bejönni senki sem, mégse félek attól, hogy soha nem jutok ki innen. És ez nem csak azért van, mert most valószínűleg neki is fontosabb a macskája élete, mint az, hogy lakmározzon belőlem.
Nem ejtem le a karjaimat azonnal amikor átveszi a fehérséget. Egy ideig még a levegőben tartom őket, tekintetemet le sem veszem a kis testről. Mintha fel lennék készülve rá, hogy elkapjam ha esetleg elejtené. Micsoda marhaság ez már! Ezerszer jobbak a reflexei a férfinak, és kizárt, hogy elejtse a cicust. Hiába olyan kis picike. Szinte megbabonázva figyelem, ahogy magához öleli, ahogy figyeli az állatkát. És bevillan az a vágy, hogy megörökítsem valahogy ezt a jelenetet. A fekete hajfüggönyt, ami a kis fehérség felett lóg. Adam arcát, a cica arcát. Bárcsak tudnék jól rajzolni! Egészen addig bámulom, amíg a mozdulatlanság meg nem szakad. Révetegen követem, megállok velük szemben, tisztes távolságban. Nem azért mert félek, hanem mert teret szeretnék adni neki. És nem akarom elszívni a levegőt a cica elől.
Felszisszenek amikor a cica jelzi, hogy fáj neki. És ösztönösen mozdulok közelebb, mintha meg tudnám védeni ettől. Pedig hát a gazdája nagyon óvatosan vizsgálgatja. Egyelőre elrakom magamban a fehérség nevével kapcsolatos gondolatokat. Majd ha túl leszünk a nehezén akkor majd visszatérek rá.
- Jaj, szegény! – motyogom, mégis biztos vagyok benne, hogy jól hallja a férfi, amit mondok. Aggodalmasan cseng a hangom, és csak remélem, hogy nem komoly az a törés. Nem szilánkos vagy ilyesmi. A sima törés is borzalmasan fájdalmas, mint a mellékelt ábra mutatja.
- Én nem … - kezdek bele fájdalmas arccal miután megcsóváltam a fejemet – csak gyógyító mestertanconci képzésen tanítják az ilyen varázslatokat. Sajnos én nem tanultam – magyarázom csendesen. Hallottam róla, hogy van ilyen varázslat, még olvastam is róla. De ennyi ismerettel eszemben sincs megpróbálkozni vele. Rengeteget árthatok vele, ha nem sikerül, vagy nem úgy sikerül. – Fájdalomcsillapítani tudok, hűtéssel – jegeléssel, nem tudom, hogy az szükséges-e – teszem még hozzá, hiszen a mágiám erre is használható. És szeretnék segíteni, de tényleg, de nem mertem eddig ezt alkalmazni, hisz ha ártok vele … nem kockáztatok na. Közben közelebb lépek a kanapéhoz, hogy megsimogathassam a cicust. Meg ha kell, akkor segítek megtartani vagy akármi.
- Helyre tudja tenni itt helyben, vagy el kell vinni valahova?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Sétálni is szeretek, de néha kell egy kicsit több, amikor nem annyira a környezetemre figyelek – nagyon nem a környezetemre figyelek egészen pontosan. Párszor bele is ütköztem emberekbe, amikor nagyon elgondolkodtam.
- Majd ha mestertanonc leszel, akkor lehetsz – vetem fel a dolgot, amolyan nyugtatásképpen. Ezt nagyon megtanultam. Igaz, hogy sose éreztem késztetést arra, hogy takarodó után kinn legyek amikor még a suliban laktam. De prefektusként nem ártott tudni, hogy ne akarjak büntetőmunkára ítélni nagyobbakat, mert nekik szabad lófrálniuk. – A kirándulóhelyek jók, pár helyet már ki is néztem magamnak, hogy majd ellátogatok oda. Valószínűleg hoppanálva, aztán majd ott sétálok. Amúgy attól még jelentkezhetsz a tanfolyamra, ott úgy is megmondják, ha úgy látják, hogy nem neked való.
Akkor legalább biztosan tudná, hogy tényleg menne-e neki vagy sem. Hiszen szakemberek nézik, figyelik, vizsgálják, ők pedig ritkán tévednek. Magával kapcsolatban meg lehet, hogy kishitű.
- Az ásvány része tetszik, az hogy emberekkel kell nagyon foglalkoznom, az nem – nem mondom ki, hogy az nem tetszik, hogy hozzájuk kéne érnem. Felszolgálóként ugyanis nem kell. Csak kiviszem a dolgokat és ennyi, nincsenek érintések a dologban. De egy orvos, az megvizsgálja a pácienst és nem csak ránézés alapján diagnosztizál.
- Van, aki nem csak diákmunkaként gondol rá. Meg van aki benne ragad – jegyzem meg. Nekem tényleg nincs a tervbe véve, hogy örökre ebbe maradok, de ha végül úgy alakulna se lenne semmi gond. Szeretem a munkám. Aztán elkezdek bohóckodni a vízzel, az egyik formát el is irányítom a fiú felé, hogy ha szeretné akkor meg is tudja érinteni. Olyan, mint valami vizes lufi érzetre. Nagyon mókás.
- Na azokra tuti nem mennék. Kviddicsre, meg aurorira. Kizárt dolog. Eszméletlenül szép meg klassz meg tiszteletreméltó hivatás, de nagyon nem nekem való – rövid ideig ugyan eljátszottam az aurorság gondolatával. Tartott körülbelül két percig a dolog talán, aztán jót vigyorogtam az egészen és mentem tovább a gondolataimban. – Hm, végül is, igen, az lehetne. Elég sok mindent lehet csinálni velük kapcsolatban. Ha meg valami vízi kutatóakármi lennék, akkor még az elememnek is hasznát venném. És milyen egyéb hobbijaid vannak? Volt elképzelésed kis korodban, hogy mi szeretnél lenni, még a mugli világban?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Az szép lett volna! Ettől lett volna hangos az egész suli, sőt még az Edictumba is erről lehetett volna olvasni, hogy két elemi mágus összecsapott a fecsegős folyosón! Aztán persze jött volna a büntetés, hiszen tilos támadásra használni a mágiánkat a suliban. Sára még egész könnyen megúszta volna, hiszen ő még csak most kezdte a tanulmányait, és akaratlan dologról lett volna szó, de amennyiben én kicsit erélyesebben lépek fel vele szemben, na akkor megüthettem volna a bokámat rendesen. És valahol mélyen bennem motoszkál az, hogy ráengedjem a világ összes vizét. Hisz ő pyromágus!
- Akkor elég hamar összeszoktatok, legalábbis jónak tűnik az összhang – biccentek majd félrebillentett fejjel figyelem a rókát. Annyira picike még! Emlékszem amikor Beni volt ekkora. Jó most se valami hatalmas nagy jószág, akkora mint egy átlagos mugli házicica kölyök, de ennél sokkal kisebb volt. Azt meg tudom érteni teljesen, hogy a kis lény sokkal jobban tudja támogatni, sőt ösztönözni is mint akárki más. Hiszen pontosan ezért vannak.
Benito ismét kissé ingerültebbnek tűnik, én is összeszűkült szemmel figyelem ahogy változik a lány arckifejezése. Már nem annyira nyugodt, mint eddig volt, ez pedig veszélyes tud lenni. Alapjáraton is figyelni szoktam a beszélgetőtársaim rezdüléseire, de egy elemi mágussal szemben ez afféle kötelező önvédelmi dolog. Tenyerem nyirkossá válik, és egy vékony kis vízréteg vonja be azt. Nem akarok varázsolni, de legalább ennyit muszáj, hogy ne legyen bennem ez a szorító feszültség. Lehet, hogy nem bölcs dolog, hisz megrémülhet tőle Sári, felfoghatja afféle burkolt támadó szándéknak vagy akárminek.
- Én nem idomítottam úgy kifejezetten. Egyszerűen csak kiismertük egymást, és figyelmeztetem, hogy nincs szükségem a védelmére, vagy ilyesmi. Nem szoktam utasítgatni, nem is viselné el – annyira másak ezek az állatok! Nem ismerek ugyan más sárkányleopárdot, de mindegyik egy külön kis egyéniség, az egyik ilyen, a másik olyan. Az biztos, hogy a macskatermészet erősen felfedezhető, makacs, önálló, független egy lény. Flynn sokkal szófogadóbbnak tűnik. – Nem nevezném kifejezetten támadásnak, hiszen csak morogva, meg szőrborzolva beállt közém és az illető közé, aki szerinte veszélyes volt rám. De amúgy sem szoktam túl közel menni az emberekhez, úgyhogy ez nem volt olyan, amivel foglalkozni kellett volna. Milyen képességei vannak Flynnek?