36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Catherine Hope Payne összes RPG hozzászólása (137 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Le
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Elterelők
Írta: 2018. október 28. 23:30
Ugrás a poszthoz

Áldott állapot  Grin Grin Grin

- Henry, baby, én adtam neked időt, de ha tizenhárom és fél másodperc alatt nem nyitod ki a szádat, akkor nem akarsz szóhoz jutni, és tudod... ez gáz.
Valahol a tipikus gettós ribi és a neked mindent szépen lassan magyarázok el, mert úgysem fogod fel között lebegek, fogalmam sincs amúgy, hogy mennyi ideig kell amúgy elterelnünk, arról nem beszélt senki. Mondjuk nagyon időnk se volt, de azért igyekszem. Amikor az őr megjegyzésére felszólal, hálásan Denis karjára teszem a kezem, és felpillantok rá, mintha ő lenne az én hősöm, aztán bumm, megint váltunk egyet, mert anyáink szidása jön, úgyhogy a pillanatnyi "mi vagyunk a legnagyobb szerelmesek" után, jön a következő kör felcsattanás, annyira látszik, hogy ez nekünk ettől függetlenül is menne, körülbelül ilyen intenzitással, és tudjuk, hogy mi lenne a vége.
- És anyádnak micsoda egy lélekemelő ötlete volt!
Csapok a homlokomra olyan hirtelen, hogy még én is meglepődök. Nem hittem volna, hogy ennyire jól sikerül ez a csapás. Aucs. Na mindegy, most szerepben kell maradni, mert most már mindenki minket néz, de ezért azért majd kell egy homlokpuszi, és remélem, hogy ezt meg is kapom.
- Már nem azért Henry, de valljuk be, még a saját bevallásod szerint is, anyádnak hulla unalmas ízlése van. De komolyan, volt bármi olyan pont ennek a helynek az életében, amire azt mondhatjuk, hogy különleges? Komolyan, ha volt, elismerem, hogy a drága mama nem egy savanyú szipirtyó.
Ezt a kérdést a már ott lévő őrnek címzem, mert hát sosem tudhatja az ember, hogy mikor mondanak egy olyan dolgot, ami nincs benne a kiadványokba, mondjuk, hogy van itt egy kard, ami eléggé híres.
- HENRY! Ha most kimész azon az ajtón, akkor itt vége van! Érted?! Akkor közöttünk vége, és akkor sosem kapod meg a birtokot a papától! Tudom, hogy neked csak az a lényeg.
Szinte sírok a végére, elkámpicsorodott szájjal nézek az érkező őrre, aki konkrétan lekövérez. Jó, hát mellben dinamikus vagyok, az tény, de hát azért egyből közölni velem, hogy terhes hasam van, na ez olyan, ami miatt tényleg elkezdek sírni. Azonban, nem Denis felé indulok, mint, ahogy annak normális esetben történnie kellene, hanem a kedvesebb biztonsági őr puha pocakjához bújok.
- Én nem akartam ezt az esküvő előtt, de féltem, hogy nem jön hozzám, ha nem teszem meg neki, és most képes lenne elhagyni, csak mert dagad a bokám, hogy lehet ilyen szívtelen, amikor én tökre szeretem őt?
Nem engedem az őt, és közben folyamatosan a másikhoz beszélek, majd mint akinek tényleg hormoningadozása van, megsimogatom a másik őr arcát.
- Maga olyan kedves, hogy azt mondja, gyönyörű vagyok. Szeretném, ha boldog élete lenne, mert ilyen férfi, mint maguk, már nincs is a világon, de tényleg. Mit kell tennem ahhoz, hogy hat után is bejöhessek ide és férjhez menjek? Én nem lehetek egyedülálló anya, nem tudom, azt hogyan kell csinálni.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Elterelők
Írta: 2018. november 3. 20:23
Ugrás a poszthoz

avagy Mr. Henry és a kulcs csenő manó

Istenem, valahogy úgy érzem, hogy ezt a drámát sosem fogom lemosni magamról, soha többet nem jöhetek ide vissza, most már tuti. Remélem, apám nem találja ki, hogy ide hoz minket egyik nyáron, mert akkor sírógörcsöt kapok. Mondjuk, ahhoz előbb életben is kellene maradni. Felnézek Bobra, majd látom Scarlett-et, látom, hogy valamit tenni akar, és legalább odáig eljutottam a tanévek és Chris önpusztítása alatt, hogy szájról megtanultam olvasni, így tudom, hogy mit akar, és átölelve Bobot, tudok vele kommunikálni. Lehunyom picit a szemem, ahogy békésen ölelem a férfit. Szívesen Bob. Közben persze olyan dolgokra gondolok, amiket nem bírok elviselni, például bántalmazott állatokra, és érzem, ahogy a vér lassan kifut az arcomból, így amikor újra felnézek Bobra, már enyhén émelygek is.
- Azt hiszem... nem igazán... vagyok jól...
A térdem is megremeg, ahogy lejjebb csúszok, nem tudom megtartani magam. Ez az a tökéletes pillanat, amikor Scarnak cselekednie kell. Most, vagy soha. Hogy mi lett, azt nem tudom, mert egy pillanatra valóban elvesztem az eszméletemet. Oké, ezt nem terveztem, mert, ahogy hirtelen magamhoz térek, nem tudom azonnal megmondani, hogy milyen nevet is használtam Denisnél, így kimondom azt, amit megfogadtam, hogy csak tényleg akkor fogom kimondani, amikor komolyan is gondolom:
- Szerelmem!
Erre tessék, most történik meg, és bevallom őszintén, még én is megijedek azon, hogy ezt a szót az én hangomon, az én számból mondom ki egy srácnak, akit nem ismerek huszonnégy órája sem, viszont ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy tudjam, jók vagyunk együtt az őrült tettekben. Ezt viszont nem nagyon akartam megtenni, de szerencsére a riadalom beleillik az eseményekben.
- Kérlek, menjünk ki innen, kérlek. Levegőre van szükségem. Nem akarok veled veszekedni, nem akarlak elveszíteni. Sajnálom, de kérlek, menjünk el innen, nem érzem jól magam.
Közben kinyújtom a kezem, és ha visszalép hozzám átölelem Denis nyakát, megkapaszkodva a felsőjébe, és bármit is tesz, engedelmesen vele mozgok. Kiérve összébb húzom magam, átfogva a testem, elindulva arrébb a bejárattól, kerülve Denis pillantását egy kicsit. Vannak dolgok, amiket nem tudok jól kezelni, és a szerelemmel kapcsolatos kijelenések éppen ilyenek.
- Eszünk egy fagyit? Én fizetek.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Elterelők
Írta: 2018. november 5. 17:56
Ugrás a poszthoz

Áldott állapotúak

Kijöttünk, de még mindig nem vagyok az igazi, megvárom, amíg arrébb megyünk, és Denis letesz. Nem indulunk tovább azonnal, előbb leülünk kicsit, és életemben először olyan teszek, amit nem hiszem, hogy hittem, hogy fogok, főleg nem egy még egy napja sem ismert sráccal szemben.
- Nem.
Pillantok rá őszintén, és közelebb csúszva hozzá odabújok a mellkasához. Ez most nem Bobnak meg nem is a másiknak szól, hanem annak, hogy tényleg megijedtem, és félek, hogy a tegnapiak miatt volt. Karomat, melyen a jel egy női alak ujjaiba van rejtve - a reggeli művem -, a képpel felfelé teszem a combjára és egy hosszú pillanat után felpillantok rá.
- Csak el akartam sápadni. Kiskutyákra gondoltam, akiket bántottak. Egyszer találtam egy cicát, akinek a szomszéd kisfiú levágta a farkát. Nagyon kicsi cica volt.
Sokan nem gondolnák rólam, hogy van érzelmes oldalam is, pedig rengeteg és nagyon nagy részemet teszi ki. Sokan nem néznek a felszín alá, megelégednek azzal, hogy Cath egy laza lány, akinek semmi sem árt. Pedig, elég sok minden, én nem úgy születtem, mint amilyen most vagyok, hanem sok kritika juttatott el oda, főleg anya szavai és sóhajai.
- Mi van, ha ez a jel veszélyesebb. Most csak egy kőpadló volt, de mi van, ha legközelebb egy szakadék széle? És igazából, mi itt kint vagyunk, ők meg bent, és nem is tudjuk, hogy sikerrel jártak-e, vagy sem.
Tárom szét végül a karjaimat, mert hát ez az igazság, nem tudunk semmit, csak csináltuk egy pontig, aztán történt valami, amiről egyikünk se tudja, hogy mi volt, és most itt ülünk, mint akik tényleg élvezik a napsütést. Közelebb hajolok hozzá és egy puszit nyomok az arcélére.
- Köszönöm, hogy ott voltál velem, Denis. Egy pillanatra nagyon féltem, mert azt hittem, meghalok. Nem akarok meghalni.
A végét már csak csendesen teszem hozzá, nem tudom elmondani neki, hogy mennyire jó, hogy tényleg ott volt, hogy mennyire féltem abban a pillanatban, és mennyire megnyugtató volt, hogy átölelhettem, hogy éreztem az illatát és a bőre melegét. Kicsit most úgy érzem, hogy sosem akarom elengedni őt, mert félek, hogy mi lesz, ha nem lesz ott mellettem. Őrültség, igaz?
- Megijedtél?
Kérdezem mosolyogva, kicsit megnyugodva azon, hogy fogja a kezem. Apró kuncogás is elhagyja a számat. Nem szeretem kimutatni a gyengeségem, és ő most megtapasztalhatta egy szeletét a felszín alatti világnak.
- Biztonságban érzem magam melletted.
Mosolygok rá őszintén Denisre, közben ujjaimat az ujjai közé csúsztatom, és gyorsabb tempóra kapcsolva indulok el vele, menet közben megkérdezve egy járókelőt, hogy merre van a legtökéletesebb fagyi a környéken. Tényleg legyen valami jó is a napban.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2018. november 7. 19:25 Ugrás a poszthoz

Áldott átkozottak

Boldog békeidők. Idő, másodpercek. Már kezd színem is lenni, mikor is kitalálom, hogy narancsos csokit kérek, méghozzá duplát, mert imádom, ha valami fanyar, és úgy nézem, ez valódi étcsokoládéból készült. Tudom, ironikus. Rápillantok Denisre, amikor nem felel, hogy ő mit kér, és akkor látom meg MJ-t is. Ja, hogy ezért nem. Valamit mutat neki, így gyorsan kifizetem a fagyim, amíg ők diskurálnak, és csak akkor lépek el velük. Kell a fenének, hogy bárki is utánunk jöjjön. Mondjuk a fagyi ott maradt, de most ez mindegy is.
- Ez nekem nem tetszik.
Mondom, de hát olyan mindegy, hogy mit mondok, mert Denis már intézkedik is. Ez amolyan férfias bevetés lesz, de nekem egyáltalán nem tetszik, hogy elválunk egymástól. Sosem szerencsés, de nem késlekedhetünk.
- Ne engedd, hogy Scarlett vagy Emerald hozzáérjen valamihez.
Súgom még neki riadtan, mert nagyjából ez a sor maradt meg bennem a cetliről, ami még most is a kezemben van, amikor ők elindulnak. Ijesztő, hogy így egyedül maradtam. Ránézek a srácra, majd elkerekedett szemekkel a fagyira, és visszalépek hozzá.
- Ne haragudj, a srácot éppen kirabolták. Borzalmas, hogy valaki egy némától lop, szegény, még kiabálni se tudott.
~ Beszélni sem... de eddig beszélt...~
Ez nem szerencsés, nagyon nem. Hiába szólnék utánuk már, nem látom őket a tömegben. Azt hiszem, ez a kinti lét rosszabb, mint a benti, ráadásul senkibe se kapaszkodhatok. Viszont lehetetlenség, hogy én addig ne csináljak hasznosat. A táskámból előhalászok egy füzetet meg egy tollat, és a telefonomat is, majd fotózni kezdek, így egyre közelebb érve az egyik, látszólag éppen pihenő idegenvezetőhöz. Naná, hogy férfi, mi más is lenne, de nem bánom. Széles mosoly, bájos hang.
- Szia, ne haragudj, zavarhatlak egy kicsit? Lekéstem az idegenvezetős tárlatvezetést, de lenne egy beadandóm, amit extra gyorsasággal meg kéne írnom, nem válaszolnál nekem pár kérdésre, mondjuuuk, egy fagyiért cserébe?
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2018. november 8. 19:51 Ugrás a poszthoz

Kint, a férfival

Amikor rám pillant megrebegtetem a pilláimat, olyan bűbájosan, amennyire csak lehet. Volt már dolgom a fajtájával, örülne, ha hozzájutna valami máshoz is, túl a távkapcsolón meg a papírzsepin, és most bármit, de tényleg bármit megtenne. Hogy én is megtenném-e? Nem vagyok benne biztos. Viszont itt hagytak, egyedül, úgyhogy valami hasznosat is kellene csinálnom.
- Eléggé szeretem a sötét sarkokat.
Állapítom meg butuska kacarászással, amolyan tudom, hogy mire gondolsz a magán tárlatvezetés alatt, de még egyelőre inkább játszadozom vele. Közel, egészen közel, szinte hozzásimulva állapodok meg, és nézek fel az apátságra, mint aki nagyon elgondolkozik, de közben igazából azt várom, hogy a többiek felbukkanjanak. Egyelőre a térdemmel úgy játszom, hogy simogassam a térdét.
- Szóval, elég sokan választották a csoporttársaim közül Arthurt, de azért abban semmi kihívás nincs, én pedig eléggé szeretem a rázós helyzeteket.
Ajkaim közé fogva a tollat, finoman simogatom vele azt, miközben erre a nagyon elmés megállapításra jutok magammal szemben. Rázós, lehet inkább izzasztót kellett volna mondanom, de mondjuk szerintem nagyjából detökmindegy neki, mert abból is kikövetkezteti azt, amire az előbb úgy felcsillantak a szemei.
- Szóval úgy döntöttem, hogy én inkább Ginevráról írnék, de nem a szokásos sallangot, hogy volt, koholt vádak, megcsalás blablabla, mert ezt mindenki ismeri, inkább valami olyan történetet gondoltam, amit még nem kutattak. Állítólag Ginevra szíve különleges mágiával bír, és hogy-e falak között őrzik. De nem tudom, van ennek valami alapja? Meg az előbb két néni beszélt nekem valami szoborkertről, de sehol sem találtam ezeket a prospektusokban. Annyira szívás, hogy lekéstem ezt a tárlatot, mert nagyon elveszettnek érzem most magam.  
Emelem fel a bejáratnál szerzett kis kupacomat, tudtam, hogy jók lesznek még valamire. Felpillantok rá, barnám tudásszomjtól csillogóak és egyben kérlelőek is.
- Valami nagy sztorit szeretnék, de lehet, hogy nagyon rossz nyomon vagyok.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2018. november 13. 20:41 Ugrás a poszthoz

Perverzkém

- Átok... minden nagy középkori arc azt hitte, hogy a megoldókulcsok kortalanok. Mint az igaz szerelem meg a tiszta szív.
Biztos vagyok benne, hogy ha van itt valami, amit tényleg fel kell oldani, akkor annak valami ilyen megoldása lesz, vagyis az új cél, hogy North és Scar életben maradjanak. Eléggé különleges az, ahogy a srác ránéz a lányra, szóval elhiszem nekik, hogy ők valóban nagyon szerelmesek egymásba. Oké, nem mondom, hogy most, vagy az elkövetkezendő tíz évben, de azért, ha egyszer beadom a derekam, az csakis egy olyan ember miatt lesz, aki így néz rám, mint, ahogy a West fiú. Ők nekem nagyon egyben vannak. Ha meg tiszta szív... akkor max a fehérhajúnak hiszem el. Nem rosszból, például Denis eléggé bejön, számos fronton, de ő se jobb, mint én, aztán meg az én szívem is olyan, hogy maximum szánalomból veszi meg az ördög.
- Elvitték? De kár. Pedig nagyon jó marketinget lehetne köré alkotni. Képzeld csak el, valaki megtalálja, kiállítjátok, aztán dől a lóvé, tutira visszajönnék megnézni.
Közben azért, mert szinte látom magam előtt, hogy neki vannak itt még szándékai, a maradék távot is lelopom, és igyekszem egyre nagyobb testfelületemmel hozzá érni, közben persze úgy csinálok, mint aki nem is érzékeli, hogy ez történik, és nézem az építményt.
- Talán ott van, ahol ez a szoborkert, vagy micsoda. A tanárom adott egy ilyen tájékoztatót a saját jegyzeteiből, de otthon maradt, aztán meg boszorkánynak kéne lennem, hogy ide-oda ugráljak a városok között.
Még nevetek is azon, hogy boszorkány volnék. Én? Ugyan! Maximum ilyen gonosz ki csábító boszi, akinek a keze valahogy elkezdi zavartalanul szedegetni a szöszöket, mintha valóban akarna is valamit. Információt, de azért az oda vezető útnak ára van.
- Gondolom, azon a helyen, vannak félreeső pontok, szívesen tárlatvezetődnék ott.
Pillantok fel rá vágyódva, hogy ha gondolja, elsétálhatunk arra, ahol ez a szoborcsoportos, kertes valami van, ami a papíron szerepel, mert az biztos, hogy erről nem szólnak a prospektusok, de úgy érzem, jelentősége van.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2018. november 19. 22:41 Ugrás a poszthoz

Őrpajtival

Annyira béna ez az egész, mármint, tényleg, volt egy pont, amikor megilletődtem azon, hogy mit teszek és miért, és vajon ha arrébb megyünk, akkor elás-e, de most, ahogy megérint, annyira érzem, hogy csak szájkaratés. Egészen meg is sajnálom, mert hát nagyon oda kell tennie magát akkor, hogy valamire vigye egy lánynál, én pedig infókat akarok, és amennyire ő akar engem, még a végén lehet, hogy hasznos is lesz a dolog. Szegény pára, legalább egy jó napja legyen.
- Mondjuk elég sokan vannak, szóval gondolom visszajön a befektetés.
Teszem az alkarom a vállára, és rá se pillantva kezdem el egy kis idő múltán a tartóját simogatni, jelezve, hogy nem zárkózom el semmi egyébtől sem. Amikor azonban a szobornőket említi, nagyon oda kell koncentrálnom, hogy ne akadjanak meg a mozdulataim, mert az eléggé árulkodó lehet. Lazán vállat vonok, és csak most pillantok rá.
- Nem tudom, lehet, hogy együtt ittak a tanárommal, aztán akkor mesélte neki. Ne tudd meg, hogy mennyire isteníti ezt a helyet. Lehet részesedést kap, aztán annyira belejött a sztorizásba, hogy ez csak úgy kicsúszott a száján, de mondjuk eléggé jó lenne valami jó jegyet összeszedni, nem akarom, hogy meghúzzanak.
Az utolsó szónál pillogok párat az alsó ajkamba harapva, és igyekszem úgy nézni rá, mintha valami félisten lenne. Nem szeretném, ha éppen most állna neki gondolkozni, mert még a végén lebukunk.
- Nincs messze? De biztos akad út közben egy kapualj.
Mondjuk ez a markolás nem nagyon jön be, de most el kell mennem oda, valamiért úgy érzem, hogy lesz ott valami. Így is már bőven sok az információ, de tényleg, mert ha a város első embere is benne van ebbe, akkor el kell innen tűnni, de nagyon gyorsan. Ki tudja, ki mindenki, hétköznapi mugliknak kinéző alakok, aztán olyan barbár módon használják a mágiát, hogy azt elképzelni se merem. Mi van, ha csak a testük válik szoborrá, de a lelküket nem lehelik ki? Ha mondjuk most is, ebben a pillanatban is ott ver a szívük a megkövült testük alatt, ha látnak mindent, tapasztalnak. Ginevra szíve nem itt van, elvitték, de az, aki némává tette a szőke srácot, szándékosan akadályoztatott, tehát nincs olyan messze, vagyis, akár még ott is lehet a szív, lehet a kertben lévő női szobrok egyike is az, aki a megoldást jelenti nekünk. Nem kellene elmennem, mégis, segíteni akarok. A kezem, miközben pillogok felfelé, lejjebb siklik, majd néha játékosan feljebb húzom, de végül csak eléri az övét. Lélektani határ. Egy öv, ami külön választja a dolgokat.
- Nos, bolond lennék kihagyni egy ilyen alkalmat.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2018. december 7. 11:15 Ugrás a poszthoz

Kutakodjunk?

Egy puszival búcsúzom, legalábbis remélem, hogy megtörtént, mert ő egy igen szép gesztust tett felém, olyat, amilyet nem nagyon hiszem, hogy bárki is fog, és be kell, hogy valljam, egy pillanatig elgondolkoztam a dolgon. Észre se veszem, hogyan történt hát, hogy újra a kávézónál ülök, de senki mást nem zavar, hogy egyszer csak itt termettem. Halvány mosoly kúszik az arcomra, ahogy elképzelem, hogy visszasétálok hozzá, és azt mondom, legyen. Nem hiszem, hogy ez megtörténik, főleg a szobrok miatt nem, az én igazságérzetem nagyobb annál, mint, hogy elnézzem, ahogy ott állnak, arcukon a torz félelemmel, és halljam a hangjukat.
Monoton, kissé darabos léptekkel kelek fel, és kérek öt kávét elvitelre. Ötöt, hiszen Ms. Stone, ahogy kivettem a férfi szavaiból, már nem vesz részt a kutatásban. Ezekkel sétálok vissza a bejárathoz, közben figyelem, hogy a kis barátom ott van-e, de úgy tűnik, lejárt a műszakja, és most egy másik ráérős fickó csinál úgy, mint aki nem a négyesfogatot nézné.
- Itt vagyok.
Felelem nyugodtan North kérdésére, feléjük nyújtva a kávékat, rajtuk nem a szülők adta nevek, hanem olyanok, amiket én találtam ki. Így Jack és Rose nyilván North és Scar.
- Csak tippeltem, hogyan isszátok, de North olyan keserűen az igazi típus, Scar, téged meg titokban két cukorral, leheletnyi sovány tejjel képzeltelek el.
Ha még nem elég idegesek, akkor gondolom a haszontalannak tűnő fecsegéstől azok lesznek. Kortyolok is egyet a saját glames verziómba, ami tele van ehető csillámmal és karamell szósszal.
- A másik feketeség.
Tartom Denis felé, majd végül ránézek a fehér srácra.
- MJ, én benned bíztam, hogy te nyitottabb vagy az új dolgokra, szóval a tiéd egy Frappuchino, fehércsokis.
Engem ugye jól kint hagytak, így gyakorlatilag nem is nagyon kellett volna semmit sem csinálnom, de azért persze nem csak a kávé és fagyikészletet pörgettem végig. Leülve MJ mellé, magamhoz húztam a kezét, az ölembe fektettem, és óvatosan megvizsgáltam. A pálcámat úgy tartva, hogy senkinek se tűnjön fel, elkezdtem a helyrehozást. Először a Ferardoval lehűtöttem a kívánt részt, aztán egy kicsit rászorítok MJ kezére és végül Hippokrax-szal orvosolom a problémát, lezárásként pedig egy puszit nyomok az ujjára, remélve, hogy szebbé válik tőle az emlék.
- Mondanám, hogy ne nézzetek a hátatok mögé, mert figyelnek minket, de teljesen felesleges. Mindenki, akinek kötődése van a városhoz, minket néz és szemmel tart. Tudják, hogy miért vagyunk itt. Amíg bent voltatok, elmentem a szoborkertbe, és találkoztam az őrzővel.
A levelet, amit rám bízott előveszem a belső zsebemből és North felé nyújtom, elvégre, neki szól.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2018. december 9. 19:43 Ugrás a poszthoz

Csapatocska

- Oh.
El is felejtettem a nyakláncot, mármint, eléggé nagy bolond voltam, hogy csak úgy levettem, de végül is, még itt vagyok. Lélegzem és élek. Mondjuk, ha megmarad a nyakamban, lehet, hogy megúszom a szoborhangokat. Sosem fogom tudni elfelejteni azokat a fájdalmas segélykéréseket. Meg akartam menteni őket, tényleg hittem, hogy meg tudom tenni, hogy feloldhatom az átkot. Szomorú vagyok, amiért ez mégsem lehetséges.
- Ne aggódj Scar, ha North valamiért nem jönne haza, akkor keresünk neked egy Jacket.
Mondom teljes nyugalommal, úgy, hogy a fiú is hallja, sőt, még rá is nézek. Hihetetlen, hogy nem kedvesebb vele, értem én, hogy nagyon macsó, de azért ne már. Vannak olyan helyzetek - mint, amikor ügyesen rájuk nyitottam -, amikor  asrác hozzáállása Scarhoz irigylésre méltó, máskor meg még engem is bosszant. Viszont nem akarok én összeugrasztani senkit, szóval mosolygok is a kijelentésemhez, mint aki tréfálkozott. Pedig nem. Ha West itt hagyná a fogát, akkor bizony tényleg keresnék Scarnak egy kedves fiút, elvégre ő is kölcsönadta nekem a palettáját. Inkább azonban MJ bajával foglalkozom, elvégre jó lenne, ha mind egyben lennénk.  
- Eltapossam?
Kérdezem MJ-t, ahogy a másik kezét is kezelésbe veszem, itt előbb fontos, hogy kitisztítsam, azonban ezt nem a pálcámmal teszem, mugli módszerekkel. A táskámban elég sok minden van, így a lábaim közé véve kinyitom a cipzárt, és előkeresek minden szükséges eszközt.
- Egy picit csípni fog, de tudom, hogy nagyon bátor leszel.
Mondom neki olyan bájosan, amennyire csak lehetséges, hiszen azokkal az állatokkal szemben, akik magukat kedves néniknek és bácsiknak tartják, majd tövig lenyomják a fapálcikát a torkodon, én tényleg kedves vagyok, és szeretnék segíteni. A patkánynál meg komolyan mondtam, eléggé zavaró. Miközben próbálom helyrehozni, Denis is felszólal, menne már, megértem, de most szerintem vannak fontosabb dolgok is.
- MJ-től. Benne volt a levélben. Szóval mivel kint hagytak, odamentem egy őrhöz és azt mondtam neki, naggggyon hálás leszek, ha segít a beadandómban. Elmeséltem neki, hogy a tanárom odáig van a csodás szoborkertért, és azt mondta, elvisz oda.
Hogy miért mentem oda? Mert kint kávézgatva baromira hülyének és feleslegesnek éreztem magam, és reméltem, hogy valamivel hozzá tudok járulni ehhez az egészhez, túl azon, hogy kiválóan drámázok és játszom meg, hogy terhesen elájulok. De ezt persze nem mondom, nem is nézek rájuk, úgy teszek, mint aki minden idegszálával MJ ujjára koncentrál, pedig ez nem igaz, csak nem akarom, hogy lássák a tekintetemet, mert az árulkodó. Csak akkor pillantok fel ismét, amikor már teljesen készen vagyok, és már a kötést, amit közben készítettem sem tudom hova fokozni. Ekkor nézek szemet egy pillanatra North-szal, mielőtt a kezemre siklik a tekintete. Furcsa bűntudatot érzek, de ezt egyelőre még nem tudom hova tenni, így a szokásos, Cathes stílusban reagálom le.
- Ha így folytatom, még first lady lesz belőlem.
Tárom szét a kezemet vigyorogva, és ezzel le is kívánom zárni a témát. A férfit - a véleményével ellentétben -, nem tartom rossz embernek, megértem, hogy mit miért csinál, és elfogadom, csak nem szeretnék hullákkal tarkított távozást. Miközben haladunk, senki mellett sem megyek, inkább kicsit Denis mögött, de MJ előtt, a gondolataimba merülve. Az utasításra körbenéztem, és végül balra indultam el, de nem nagyon volt fogalmam róla, hogy mit keresek.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2018. december 13. 18:29 Ugrás a poszthoz

Bál előtti éjszakás nyünny

Tovább a hszhez!
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2019. január 10. 22:36
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2018. december 17. 17:26 Ugrás a poszthoz

Egy szinttel lejjebb

El merülve a gondolataimban haladok messzebb a többiektől. Valamit beszélnek, de valahogy nem figyelek, megérintett az, amit a férfi a búcsú előtt mondott nekem. Mi van, ha igent mondok? Ha nem megyek vissza vissza? Vagy egy nap visszatérek ide? Annyira egyszerű lenne. Búcsút mondani mindennek. Mégis, most, ahogy így ezen gondolkozok, folyton megjelenik valahogy Denis a képben. Nem tudom miért, esküszöm. Egy fél nap alatt sikerült bennem mindent felforgatnia. Sosem volt még ilyen, senki sem gyakorolt rám ekkora hatást, aztán jött ő, és amikor átölelt a lépcsőn, valamit felszabadított. Nem tudnék maradni, nem tudnám megtenni, úgy, hogy nem ismerem meg azt, hogy milyen közös utunk lehetne. Hiszem, hogy lehetne, mármint, van valami láthatatlan kapocs, amit érzek, amikor rápillantok. Azt hiszem, ilyen az, amikor az ember talál egy hozzá hasonlót, ilyen az, amikor lehetnének akár barátok is valakivel. Ezt még sosem tapasztaltam, de szeretném, ha lenne egy barátom, szeretném megtapasztalni, milyen az.
Valószínűleg, ha szánt szándékkal keresem, akkor nem lélek rá a bejáratra, de így, hogy kóborlás címén csak mászkálok, és az elmémben lévő megannyi kavarcot igyekszem helyre tenni, így evidens, csak nem túl kellemes. Hátrapillantok a többiekre, hogy miért vannak annyira egyedül, amikor egyszer csak már hiába lépek, nincs hova érkeznie a lábamnak. Tompák az érzékeim, így visszalépni se tudok, csak egy sikkantással elveszek a fűben. Innentől minden túl gyorsan történik, ami nem olyan rossz, hiszen így legalább nem fogom fel, hogy lépcsőkön gurulok végig, majd csapódik egy falnak. Oké, az utóbbi már megvan, hiszen az a fájdalom a legélesebb, a bal kezemben olyan fájdalom uralkodik el, amit nem tudok hova tenni, és ennek hangot is adok egy ízesebb káromkodás és némi nyögés hatására. Ami pedig a legszebb, hogy Brightmore lábai után a cigarettája is megérkezik, ami a pocsolyában landol, beterítve az arcomat koszos vízzel. Hát ezt komolyan nem szeretném elhinni! Ahogy feltápászkodok, úgy halad el mellettem North, és annyit se mond, hogy kakukk, együttérzés lvl 10.000. Felpillantok Denisre, vagyis, ami látszik belőle.
- Azok ott... az ujjai?
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. január 2. 21:00 Ugrás a poszthoz

Életképek I.

Minden szereplő, aki az átkötő történetekben szerepel, ismeri a leírt eseményeket, hozzájárult, illetve megalkotásában szervesen részt vett, ám maga az esemény önálló játékot nem igényelt, később visszautalásként megjelenhet.


William

Tovább a hszhez!
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2019. január 10. 22:39
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. január 4. 09:48 Ugrás a poszthoz

Barlangász szakosztály

Kicsit meglep North hirtelen mozdulata, ellenkezni se tudok, amikor konkrétan letesz a lépcsőre. Mondjuk értem én, hogy ő egy határozott férfi, meg azt is, hogy Scarnak bejön a durvulás, de nekem nem biztos. Szóval kicsit csodálkozva nézek rá, ahogy oda letesz, de azért bólogatok, és engedelmesen lehajtom a fejemet, karjaimmal takarva el a szememet. Nem. Nagyon nem szeretném, ha most meg az következne, hogy megvakulok. Persze előtte azért még rámosolygok Denis lábaira, és eszembe jut, hogy mennyire ellenkezett North, hogy hozzáérjen. Megnyugtathatom, egyáltalán nem kell attól félnie, hogy Denis ezt jelzésértékűnek veszi majd, és esetleg küld egy csábos kacsintást felé.
Lényeg a lényeg, hogy eltakarom a szemem, így nem nagyon látom, hogy mi történik, csak azt érzem, hogy az amúgy pocsolyától nedves, beeséstől amúgy is koszos, arcomra és hajamra most még egy illendő réteg por is került. Csodálatosan festhetek, mint egy malac. A hajam amúgy is katasztrofális, pedig amikor elindultunk még tök jó felfedezőnősben nyomtam. Mindegy, majd valahogy túlteszem magam ezeken, inkább szélesen mosolygok a tényre, hogy újra együtt vagyunk.
- Ejj, ejj Brightmore, mit is mondanak az olyanokra, akik minden lyukat betámadnak?
Szegény, biztos nagyon élveztem, hogy pont ilyen lehetetlen helyzetben ragadt bent, így közelebb menve pillogok rá kettőt, szépen, hogy azért egy kicsit jobb kedvre derítsem, és lopva, hogy mások ne lássák, megszorítom a kezét. Furcsa dolog ez az egész, ami ma így lezajlott közöttünk, nem az éjszaka, azt valahol borítékoltam, hanem az, hogy mennyire könnyen egymásra hangolódtunk a veszekedéskor, és, hogy mennyire különleges volt az a pillanat, amikor átölelt a lépcsőn. Ha össze kéne állítanom életem top öt pillanatát, az biztos, hogy az a pillanat benne lenne. Hazamegyünk innen, egyikünk jobbra, másikunk balra, ahogy eddig is léteztünk, de az a pillanat megmarad örökre. Kevés ilyen fontos pillanatom van.
- Ugye most csak szórakoznak velünk?
Kérdezem teljesen komolyan, téve egy lépést a víz felé. A legutóbb belelöktek egybe, szóval nem nagyon vicces.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. január 4. 12:55 Ugrás a poszthoz

Kedves professzor
Három nappal az eset után

A fejem még mindig tompán zúg, a hányinger is állandó kísérőm. Fáradt vagyok, folyton csak aludni szeretnék. Nem beszélek, csak tőmondatokban, és fogalmam sincs, hogy az emberek mit tudnak, vagy mit hisznek. Nem érdekel. Egy valamit bánok csak jelenleg, az pedig az, hogy érzékelem a fényt. Úgy élem meg, mint mindenki, aki kórházban van. A kötést cserélik a fejemen, az arcomat melegíti a lámpa egy része. Aztán, ahogy kikapcsolják, úgy jön a kellemes, hideg, sötétség. Orvosi szaknyelven beszélnek, ha figyelnék, talán értenék is belőle valamit, de nem akarok figyelni sem. Will sokat mesél, sokat mutat. Nem iszonyodom a vértől, a nyílt sebektől. Azt mondta, ha nem lennék mániákusan megszállott divat őrült, lehetne belőlem orvos is. Nos, azt hiszem, erről mostanra letett, hiszen a bal vállam éles fájdalma, ujjaim állandó remegése arra engednek következtetni, hogy nem csak, hogy a bátyámat nem követem a pályán, de a tervezésnek, sőt, a hárfának is búcsút mondhatok. Mindennek, ami egykor az életem volt.
- Fáj.
Mondom a nőnek csendesen, aki mellettem áll, azt mondták, ha úgy érzem, rosszabbodik a fájdalom, szóljak neki, segít. Segített. A fájdalom egy pillanattal később csillapodni kezd, érzem, hogy a fejem kábul, a szemeim lassan lecsukódnak. Nem akarok gondolkodni, nem akarok érezni, nem akarok emlékezni. Nem akarok semmit, csak aludni, pihenni, nem létezni. Álmomban egy sötét teremben vagyok, a teremhez lassan szokik hozzá a szemem, hallom Denis hangját, amiket mondott. Gyűlöl engem. Nem látom őt, hiába forgolódok, csak a gyűlöletet érzem, mint megannyit ostort a testemen csattanni.
Hirtelen pattannak ki a szemeim, érzem, hogy nem vagyok egyedül. Férfi illat, de nem Denis, nem a bátyám, nem az öcsém. A szemeim fókuszálnak, és végre bemérem, a házvezető-helyettesem. Sárközi nem jött el. Nem is jöhetett. Ahhoz túlságosan szereti Denist.
- Helló.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. január 5. 15:45 Ugrás a poszthoz

Kedves prof

A kérdésére, hogy hogy vagyok, halványan elmosolyodom, nem könnyű még huzamosabb ideig ébren lennem, nem tudom, hogy most mennyire fog sikerülni, de mindent, amit el akarok neki mondani, azt igyekszem megtenni.
- Mint, akinek a fejét egy gyökér beleverte a falba.
Ő a házvezető helyettesem. Mind a ketten úgy ismernek, mint aki szépen elcicázik az emberekkel, ujjai köré csavarja az embereket nagy pilláit rebegtetve, mázolt száját édes mosolyra húzva. Most nincsenek pillák, nincsen rúzs, nincs cicás hang, csak a tények.
- Gondolom azért jött, hogy megkérdezze, mi történt, hogy ki tette?
~ Gondolom azért van itt, mert Sárközi nem akarja tudni az igazat. ~
Kiszáradt ajkaimat megnyalva, lapos pislogások közepette pillantok rá. Gondolom, Will intézte így, hogy sokat aludjak, hogy ne gondolkodjak, hogy ne fájjon. Bár inkább fájdalmaim lennének, bár ébren szenvednék, mint álmomban. Amikor alszom, mindig újrajátszom az eseményeket, ahogy Denis kiabál felem, ahogy a fejem koppan, majd a sötétség, amiben a hang marad csak velem, az ő hangja, ahogy azt kiabálja, gyűlöl, megvet engem.
- Denisszel régen nem láttuk egymást, szerettünk volna egy kicsit kettesben lenni, beszélgetni a szünetről. Tetszik tudni, az édesapám egy kicsit belebolondult az életébe, és mindenféle őrültségeket talál ki. Denis hozott nekem ajándékot, de a szobájában hagyta, így lement érte. Én nem akartam kint várakozni, ezért bementem a kandalló melletti helyiségbe.
A fejemet kicsit megigazítom, a szememet elemelem a professzorról, és próbálok úgy tenni, mint aki igyekszik visszaemlékezni az eseményekre. A saját hazugságomat már jól begyakoroltam, hitelesen ejtek ki minden szót, még azt is, ami nem igaz, Denis bejött velem a helyiségbe.
- Volt bent valaki, nem tudom, hogy ki, de eléggé ideges volt. Magas alak, erős. Nagyon erős volt a marka, olyan könnyen lökött a falhoz, mintha csak egy rongybaba lennék. Nagyon megijedtem, a reflexeim lelassultak.
Elpillantok a másik ágyra, Kedves prof mögött ott van egy másik ágy is. Denis tekintetét felém fordítja, mélyen az enyémbe néz, a tekintete kíváncsi. Tegnap láttam őt először, akkor ott ült, ahol ma Kedves professzor.
- Denis nem volt velem. Bárcsak ott lett volna, akkor megvédett volna attól, aki ezt tette.
A mondat végére már visszapillantok a helyettesemre, hiszen addigra a másik ágy újra üressé válik. Talán csak hallani akarta, hogy milyen történetet adok elő.
- Professzor, szerintem mindenkit megviselnek ezek az ünnepek, nem hiszem, hogy szándékos lett volna, csak rossz helyen voltam. Denis gyorsan visszaért, és tudta, hogy mit kell csinálni, hiszen levitt a bátyámhoz, és most élek.
A végét már csak halkan teszem hozzá, lesütve a szemeimet egy pillanatra, majd újra felnézve a férfira.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. január 5. 20:05 Ugrás a poszthoz

Kedves professzor

- Elég széles a kör.
Szuper, az iskola negyede gyanúsított lett egy olyan ügyben, amiben én meg tudom pontosan fogalmazni, hogy ki és miért bántott, és azt is, hogy mennyire volt rá jó oka, de bármit is mondok, abból csak az fog kijönni: Denis Brightmore kis híján gyilkos. Na és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az áldozattal igencsak jó és intim viszonyt ápoltak, olyan szinten, hogy nem egyszer egymás házában is felbukkantak. Ez aztán a szenzáció.
- Nem vagyok benne biztos, hogy én voltam a célpont. Amikor beléptem a helyiségbe, emlékszem, hogy az egyik fotel fel volt borulva. Nem az a nagy fotel, hanem az a kicsi, gömbölyű. Lepillantottam rá, és akkor...
Nyelek egy nagyot, ez az a pillanat, amikor el kell csuklania a hangomnak, az események ekkor történtek ugyebár. A tekintetem lehunyom, majd szusszanva nyitom ki újra, barna szemeimet Kedves professzorra emelve.
- ... ahogy ránéztem a fotelre, emlékszem, hogy azon gondolkoztam, mennyire neveletlen valaki, hogy csak így tönkreteszi az iskola berendezési tárgyait, lehajoltam, hogy visszaállítsam, és akkor jött a fal, onnantól minden olyan zavaros.
A kezem a fejemhez emelem. A biztonság kedvéért még kötés van rajta, hogy védje, megint kezd fájni, zsibbadni. Az agyam egyszerűen túl sokat van erőltetve.
- Tételezzük fel, hogy én csináltam hülyeséget, hogy kifejezetten nekem szólt a támadás. Lehet, olyan nyolcvan lány, akit megbántottam, mert javasoltam, hogy hordjon színes ruhákat, vagy ne hordjon annyit, ne fesse magát ribisre, ne utánozzon, ne szóljon be Stella fenékkörfogatára, tudja nem mindig tudom befogni a lepcsest.
Egy pillanatra megállok, a szemei kipattannak, úgy nézek rá, mint aki szellemet lát, és valóban, Mr. Brightmore ismét az ágyon ül. Nem veszek róla tudomást, csak Kedvest nézem.
- Ki akarnak csapni?! A záróvizsgáim előtt?! Ne haragudjon, de ez nem fair! Egy csomó közösségi munkát csinálok, ott a dök meg az edictum, mentorálom az újakat, azért mert beszóltam valakinek, még engem akar felelősségre vonni? Az apám az iskola támogatója, ezt nem tehetik meg velem.
Bármit képes vagyok tenni, bármit, csak tereljük el a témát arról, hogy ki hol volt és mikor. Értem, hogy Sárközi azért nem jött el, mert szereti Denist, és tudja, hogy érte hazudnék neki, de látná az igazságot, viszont Kedves kukacoskodó és csak bajt fog hozni ránk.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Taláros
Írta: 2019. január 29. 18:30
Ugrás a poszthoz

Életképek X.


Minden szereplő, aki az átkötő történetekben szerepel, ismeri a leírt eseményeket, hozzájárult, illetve megalkotásában szervesen részt vett, ám maga az esemény önálló játékot nem igényelt, később visszautalásként megjelenhet.


#nocomment?
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. február 7. 11:13 Ugrás a poszthoz

A barlangban

- Szerintem menjünk innen.
Szólalok meg határozottan, de úgy tűnik, hogy a szirén nagyobb befolyással van, mint én. Rossz érzésem van, és kezdek egyre jobban arra vágyni, hogy ne itt legyünk. Eljöttünk, jó buli volt, de ennyi. Csak menjünk el innen. A frusztráltság egyre jobban eluralkodik rajtam, ahogy Scar eltűnik a habok között, kis idővel később pedig North is megkezdi a járkálását. Egy ideig őt nézem, de annyira zavar, hogy inkább MJ és Denis között kezdem el járatni a tekintetem. Nemet kellett volna mondani arra, hogy Scar lemenjen. Nem értem, hogy North miért hagyta. Nem hiszem, hogy ez ennyit érne.
A barlang széléhez sorolva, a falnak vetett háttal ülök le, próbálom újra végiggondolni a szoborkert történéseit. A hangok még most is a fejemben visszhangoznak, ahogy könyörögnek a szívért, ami a labirintusban van. Nem tudom kiverni őket a fejemből, kudarcként élem meg, hogy nem tudtam megmenteni őket. De az a férfi... szorosabban fogom össze a pilláimat, nem szabad rá gondolnom.
~ Merlin átka. Ha nem a kardot akarod, nincs mitől félned.~
Mégis félek. Félek, hogy Scar nem jön fel élve. Mi van, ha így történik? Ha tényleg meghal? Ha a szobrok közé kerül, és oda tévedve az ő hangját is hallani fogom? Nem kizárt, hogy visszamegyek még oda, ha van rá lehetőségem, talán. De nem akarom Scart hallani ott. Nem akarom látni az arcát. Észre se veszem, de azon kapom magam, hogy imádkozom. Könyörgök azért, hogy hazamehessünk mind.
- A kripta üres volt?
Kérdezem végül csendesen, és fogalmam sincs, hogy kaphatok-e választ rá. A szív egy lepecsételt dobozban van a kriptában. De mi van, ha már nincs ott? Ha valaki már elvitte? Mi van, ha Northék kihozták? Alkutárgy lehetne Scarért. Nézem, ahogy North megindul, de megtorpan. Furcsa dolog ez a szerelem, én azt hittem, hogy minden akadályt képes legyőzni. Ezért nem űzöm ezt, mekkora csalódás.
- Csinálj valamit, Brightmore!
Nem tudom, miért éppen Denist szólítom meg, és miért idegesen, de úgy érzem, hogy Denis képes lenne rávenni North-t az elindulásra. Csak csináljon valamit, hogy menjen. És csinál. Mondjuk kicsit drasztikusabbat, mint hittem, hogy fog, legalább megtörténik. Nézem, ahogy a srácot elnyelik a habok, majd felpillantok Denisre.
- Bocs.
Nem, nem őszinte a bocsánatkérésem, ideges vagyok, és fogalmam sincs, hogy miért. Mintha a bőröm alatt lenne valaki vagy valami, ami hergelne. Szívem szerint most kitörnék a saját bőrömből. Telik ez a rohadt idő egyáltalán?!
Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig várunk, hogy miért érzem, hogy lassan megfulladok. Mintha nem tudnék az idegességtől rendesen levegőt venni. Aztán egyszer csak, mikor már inkább a szabad levegőre mennék, megjelenik North, kezében az ájult Scarral. Sietve kelek fel és indulok meg feléjük, de az éles hang egy pillanat alatt megállításra kényszerít, fülemre szorított kezemmel, lehunyt szemmel próbálom tompítani. Valami közeledik. Erősnek kell lennem. Próbálok odaérni, és a kiérkezők valamint a valami közé állni, és olyan hangosan kiabálni, hogy meghallja.
- ELÉG LEGYEN!
~ Te is azért jöttél, hogy ellobd a kardot? Ha igen félj! Rettegj, mert az egész város, minden fa, fű, minden állat és minden tárgy azon lesz míg itt vagy, hogy megöljön. Ha pedig nem, nincs mitől tartanod. ~
Nem a kard miatt jöttem. Nem félek.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. február 20. 20:20 Ugrás a poszthoz

Barlangászok

Szerintem simán csak hibbant vagyok, és fogalmam sincs, hogy mit remélek. A férfi a kertben azt mondta, nekem nem eshet bajom, hiszen én nem azért vagyok itt, mint a többiek, én nem a kardot, hanem az élményeket akarom megszerezni... mondjuuuk, az is igaz, hogy nem biztos, hogy ezt a tó hölgye is így gondolja. Oké, egy kicsit elszámítottam magam.
Fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom, leblokkoltam, és megijedtem, azt hiszem. Nézem a felém közeledő valamit, a rántást csak tompán érzékelem, de nem ellenkezem, engedelmesen bújok Denis mögé, és azzal a kezemmel, amit nem Denis tart, karolom át a kezét, és reszketeg macskaként bújok hozzá. Letaglóz és ámulattal tölt el az, amit látok. Ahogy a tűz védelmet nyújt, forróságot érzek, nyugalmat, biztonságot. Csodálattal tekintem a falat, ami véd minket, és egy pillanatra elfelejtem, hogy hol is vagyunk, hogy félnem kéne, hogy lehet, hogy nem lesz olyan, ami miatt holnap is lenne okunk kinyitni a szemünk. Elengedem Denis kezének ölelését, ahogy érzem, hogy a keze lejjebb csúszik, tenyereink eggyé válnak. A többiek után futva indulunk meg mi is a kijárat felé, de hirtelen visszarántom, csak egy pillanatra, amíg a táskámat felveszem. Fontos lenne, hogy ne hagyjunk el mindent.
Az előbbi jelenet után a kinti hideg váratlanul csap meg, akaratlanul is reszketni kezdek, és összébb húzom magam. El kellene engednem Denis kezét, de jelenleg az egyetlen pont a testemen, amit biztonságban érzek, az az ő kezében van. Persze, ha ő elengedi az enyémet, akkor nem ellenkezem, de nem kezdeményezek, azt semmi esetre sem. Félek, de én Cath Payne vagyok, nem fér bele, hogy ezt ki is mutassam. Furcsa azonban, ha Denisre nézek, neki nem tudom megjátszani magam, ezért, természetesen, North figyelem.
- Mi a franc történt odalent?!
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 7. 06:55 Ugrás a poszthoz

Megmaradtak

- Valami nem jó.
Ujjaimat kibontva Denis ujjai közül, próbálok minél magabiztosabb lenni. Csak jussunk innen haza, csak éljük túl ezt, mert ez a fiú, nem tudom, hogy mit tesz velem, de meg akarom fejteni. Látta a gyengeségeimet, amiket sosem mutatok meg, és mellette védve érzem magam. Lehetetlen, hogy ilyen ember létezzen, és most mégis, ott áll tőlem pár lépésre. Eltávolodtam tőle ugyan, de visszapillantok rá, mintha a homlokára lenne írva a válasz, mitől lett alig huszonnégy óra alatt ennyire különleges nekem. Egy srác csak, olyan, mint a többi, és mégis, valahogy nem. Évek óta egy iskolába járunk, hallottam már róla, és most itt vagyunk, és... lehetetlen! Nem kötődhetek hozzá. Biztos vagyok benne, hogy csak a helyzet teszi. Lehet, hogy két perc múlva meghalunk, nem akarom magányosan tölteni életem utolsó két percét.
- Hol van MJ?
Kezd egyre jobban aggasztani az, hogy fogyunk. Először a nő, aztán a fiú. Vissza kellene menni érte, de épp csak teszek egy lépést - komolyan, nekem nem számít a saját életem? -, meglátom a két alakot, és a tegnapi események fényében, pontosan tudom, hogy ki a magas. Úgy iszkolok vissza Denis mögé, karjába kapaszkodva, mint valami rajzfilm figura, pedig alapból nagy szám van, de most igazán, de tényleg, nem sértődöm meg, ha nem engem átkoz meg. Nézem North-t, és már bánom, hogy nem olvastam el a levelet akkor, amikor lehetőségem volt rá, mert titkol előlünk valamit, ebben biztos vagyok, ám nem adok ennek hangot, hiszen elindulunk, és a többiek után, leghátul botorkálok. Kicsit haragszom a világra, és össze vagyok zavarodva. Ha visszamegyünk az iskolába, minden jó lesz. Minden. Megszűnik ez a furcsa kötődés, megszűnik az, hogy félek. Megszűnik minden ilyesmi.
- Mi áll a levélben?
Érzem a hely mágiáját, de én ezt korábban is éreztem, vagy ha nem is ezt, a kertét igen. A sok sikoltó, könyörgő nőét. MJ most ott van.
- A szoborkertben női alakok vannak, olyanok, akik a kardot akarták. Szobrokként. Könyörgő szobrokként. Te csak egy szobrot látsz, de belül nők vannak, akik könyörögnek azért, hogy az átok megszűnjön. Nem akarhatjátok, hogy mi is oda kerüljünk.
Ha valamit nem tudok elfelejteni, akkor azok a hangok, a szobrok könyörgése, és bár felajánlottak nekem ott egy másik "állást", valahogy nem lennék képes ott élni, és a könyörgésüket hallgatni.  
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 9. 17:16 Ugrás a poszthoz

Ricsike
Kinézetem

Egyetlen vizsgára a végétől, felszabadító érzés. Igaz, az utolsó vizsgám a varázstani alapismeretek, de nem zavar, nem félek tőle. Elengedtem minden problémát, minden feszültséget, mindent, ami ebben a hónapban vár rám. Egy valamit azonban nem tudtam elengedni, egy tekintetet és egy fél mondatot, amit megjegyeztek nekem.
Beszéljünk. Ezt kértem futva Ricsitől, aki bólintott, és mind a ketten tudtuk, hogy hol és mikor. Meg akarom vele beszélni ezt, és amúgy is szeretnék beszélni vele. Módszeresen elkezdtem elbúcsúzni mindenkitől, aki az itteni életem fontos résztvevője, és ő is szerves részét képezte. Furcsa, hogy sosem árultam el senkinek, mennyire fontos része is.
- Kellőképpen takar minket a nád.
Pimasz mosollyal az arcomon közelítek felé, óvatosan. A táskámat magunk mögé teszem, csak egy kis forró tea van benne, meg pár száraz pogácsa, az ide tévedő madaraknak. Leülve mellé, törökülésbe húzom a lábaim, térdünk összeér, de nem zavar, és remélem őt sem. A helyzet némiképp megváltozott közöttünk, bár nem is sejtettem, hogy mennyire. Mintha egy egész életet kihagytam volna azalatt a néhány hónap alatt, amit Willéknél töltöttem. Már nem köszöntöm puszival, zavarban vagyok.
- Miért tud rólunk Lili?
Tudhatta, hogy fel fogom tenni ezt a kérdést, nem úgy nyilván, hogy ezzel indítok, hanem úgy, hogy menet közben esetleg megemlítem. Biztos van egy vicces sztorija, nevetünk, továbblépünk. De inkább előbb tisztázzuk le.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 9. 18:08 Ugrás a poszthoz

Ricsike

- Jobban.
Kuncogok, amikor bocsánatot kér, hogy nem írt, és kissé megrázom a fejem, persze, még csak óvatosan, nem akarom, hogy az elmúlt hónapok bármit szüljenek odabenn. Amúgy sem áll jól, ha rázom a fejem, mint egy tönkrement bólogatós kutya.
- Úgysem írtál volna.
Jóban vagyunk, kedvelem Ricsit, főleg, mert volt időszak, amikor egyformák voltunk. Gazdag máguscsaládok bármit megtehető örökösei. Aztán beütött a krach, nálam egészen biztosan, Denis képében, és már nem akartam olyan lenni. Aztán történt valami Ricsivel, és a világ megbotránkozott. Elkezdték egy lapon emlegetni a nevét a hűséggel. Szinte már parajelenség. Nagyon sok impulzus ért, sok információ, amióta visszajöttem. Vajda Richárd pedig, még mindig kapcsolatban, és még mindig ugyanazzal a lánnyal. Egy navinés lánnyal ráadásul.
- Tőle. Feltűnően méregetett. Megkérdeztem, hogy miért, és rákérdezett, hogy szoktam-e még tinderezni.
Lili és a diszkréció. Nem volt nehéz összerakni, hogy miért kérdezi, tudni akarta, hogy van-e esélye annak, hogy Ricsivel közöttünk bármi is van. Nem, és nem is lehet. Ariananak se mondtam el anno, hogy megértem, amiért szereti a szőke srácot, nekem meg is volt, és élvezetes vele lenni, eléggé nagyon. Azt hiszem, azon az éjszakán nem nagyon kellett volna több, hogy Ariana meggyűlöljön, pedig amikor közöttünk bármi volt, még képben sem volt elméletileg, mégis, érzek egyfajta késői bűntudatot miatta.
- Új fellépőruha kell neki, azért jött el hozzám, és gondolom kibukott belőle a dolog, de megnyugtattam, hogy nem. Azt hittem, már te sem, azt csiripelték a madarak, hogy a környék álompárjává léptetek elő, a bájos színésznő és a gazdag fiú. Hogy kiszálltál a piacról.
Rápillantok az arcára, és elmosolyodom, vállammal meglököm a vállát.
- Más vagy, valami mást látok az arcodon, mint eddig.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 9. 19:28 Ugrás a poszthoz

Ricsike

- Te se mondtad el neki, hogy találkozol velem.
Felelem teljesen nyugodtan, ahogy rá pillantok. Az előbb azt hiszem, mást láttam, mint akit most látok, talán csak a romantikus oldalam - ha bárki kérdezi, letagadom - el akarta hinni, hogy ez nem csak egy fogadás, amire először gyanakodtam, hogy ez kölcsönös. Furcsa mód, szeretném, ha az emberek, akiket itt hagyok, boldogok lennének.
- Tévedtem.
Ismerem el neki kimondva is, és a hangomban talán valami csalódottság lapul. Nézem a lemenő napot, elmosolyodom abban, ahogy újra sötétbe borul minden. Bár már nem vagyok rabja a saját elmémnek, nem szedek extra mennyiségű fájdalomcsillapítót, hogy hallucináljak, mégis vágyom a sötétet, az éjszakát, a csendet, hogy mindent rendbe tudjak tenni a fejemben.
- Túlmentem egy határon, és betörték a fejem.
Felelem arra, hogy mi újság velem. Dolgok, amiket nem a tinderen fog megtalálni, főleg, hogy millió és egy éve ki sem nyitottam az alkalmazást. Már nem zavar a dolog, életben maradtam, átestem a depressziómon, célszerű kezdenem valami hasznosat az élettel. Ricsire emelem a tekintetem.
- Szóval akkor Lili... nem más neked, mint egy fogadás? Melyik hülye haverod választotta ki őt?
Mert az a hülye haver nem is olyan hülye, és nagy valószínűség szerint inkább akarta Ricsit megszivatni, mint Lilit. Mondjuk nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, Merlinre esküszöm, hogy ilyen számonkérő hangot se hallottam még, az az enyhe agresszió Lili hangjában. Hát ő is megéri a pénzét.
- Mesélj valami vidámat, Ricsi, valami jót az életedben, aminek örülsz, kérlek!
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 9. 20:18 Ugrás a poszthoz

Ricsike

- Szereted?
Kibukik belőlem a kérdés, és tudom, hogy túlmegy egy határon, egy olyan határon, amit normál esetben nem lépnék át. Nem rám tartozik, de szeretném, ha, mikor elmegyek, úgy tegyem, hogy tudom, boldogok azok, akiket hátra hagyok. A kérdése váratlanul ér, a nyomozást lezárták, kikiáltottak egy nem létező diákot bűnösnek, egy árnyékot, valakit, aki nem hasonlít Denisre, azonban ahogy így kimondja, és a tekintete találkozik az enyémmel, bólintok.
- Denis volt.
Sosem mondtam ki senkinek, sosem kérdezett rá senki ennyire tudatosan, hogy Denis volt-e. Ismered a fiút, aki ezt tette? Denis valóban nem volt ott veled végig? Sosem kérdezte senki, hogy Denis Brightmore tette-e, sosem. Ricsi sem azt kérdezte, ő egy számára tényként közölt állítás megerősítését kérte.
- Szeretem őt.
Gúnyosan nyögök egyet, és mosolyra húzódik a szám. Mennyire szánalmas vagyok. Az előbb ismertem el, hogy kis híján megölt, és most azt mondom, szeretem. Hát nevessen ő is, tényleg nagyon szánalmasnak érzem magam a saját gyengeségem miatt. A végén már én is nevetek, egészen addig, amíg ki nem mondja, hogy az apja. Akkor megakadok, köhintenem kell.
- Presztízskérdés?
Gondolom, hiszen jönnek a választások, nem árt jó benyomást kelteni, nem árt azt mutatni, hogy minden rendben van abban a családban, amely befolyással akar lenni a mágustársadalomra. Édes Ricsi.
- Gondolom, nem azért választottad őt, amiért mondjuk én választottam volna. Ellentmondtál apádnak, és még életben vagy. Ricsi, Ricsi, bátor gyerek vagy te.
Mutatóujjammal fenyegetem kicsit, de még mindig mosolygok, Merlinre, ezt nagyon benéztem, igazán szomorú. Amikor a rózsaszín plüss wc-ülőke szóba kerül, megint elnevetem magam. Az mondjuk tényleg vicces, ahogy elképzelem Ricsit, ahogy próbálja megoldani a folyóügyeit, és egy rózsaszín plüss fogadja. Szerencsétlen, még a könnyem is kifolyt. Hátra fekszem, az első csillagokat kémlelem az égbolton, amíg kicsit megnyugszom, meghallgatva a kérdését.
- El. Ez a búcsúesténk Ricsi, soha többet nem találkozhatunk.
Búcsúzom, bár ezt másnak így nem mondtam ki, mégis ezt teszem. A hátát kémlelem, és ha rám néz, az arcára emelem a tekintetem.
- Huszonegy nap múlva férjhez megyek egy férfihoz, akit az apám választott ki nekem, utána a családi birtokára költözöm, Franciaországba. Kicsit megváltoztak a terveim, pontosabban, nincsenek már terveim.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 9. 22:13 Ugrás a poszthoz

Ricsike

- Ohó, Ricsi.
Közelebb hajolok hozzá, pofátlanul közel, és ahogy a szemébe nézek, szélesen elmosolyodom. Nagyon sokan gondolnak engem nagyon ostobának, és ez jól is van így. Pedig megvan a magamhoz való eszem, okos vagyok és találékony, véleményem szerint jó emberismerő. Elég csak a szemébe néznem, és szélesen elmosolyodok, nincs itt baj. Leszámítva, hogy megváltoztak a dolgok, és ez nehéz így, neki biztosan. A kérdése visszarepít, vállat vonok.
- Semmi. Nem tudom. Nemrég meglátogatott, hónapokig el sem jött, nem érdekelte, hogy mi van velem, gyűlölt és talán még most is gyűlöl. Szar legjobb barát voltam. Mivel minden mindegy, elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé, ő azt mondta, nem baj, megoldjuk, majd lelépett. Megoldotta. Csak, szar, Ricsi, simán csak szar.
Nem tudom megfogalmazni azt az érzést, amit Denis-szel kapcsolatban érzek. Keserű vagyok, nem csalódott, hanem szomorú és keserű. Tudtam, hogy reggel nem lesz ott, de mégis, azt hittem, később igen, de napok teltek el azóta. Sőt! Már lassan heteknek lehet nevezni az eltelt időt. Lesütöm a szemem, nem tudok most a szemébe nézni, kiadom magam, túlságosan is. Már nem az vagyok, aki voltam, aki mókásnak tartotta, hogy addig cicázik Vajda Ricsivel, amíg végül meg nem kapja, többi már nem.
- Tudja? Hogy miért? Szerintem megértené. Nem hiszem, hogy nagyon összeveszne veled, ezért. A kimondatlan szavakért inkább, a titkolózásért. Nekem tetszik a választásod Ricsi, illik hozzád.
Komolyan és őszintén mondom, mert így gondolom. Tudom, hogy a saját nővérem ellen beszélek ezzel, de nem működött volna, Ariana nem élvezte volna azt, amit Lili igen, szenvedett volna Ricsi mellett, még ha ő ezt most nem is így látja.
- Remélem, hogy van. Meghalnék, ha nem így lenne. Nem is meséltem még a legjobbat Richárdka! Negyven éves, kopasz és sosem volt még nővel! Apám tudja, hogyan hozza ki a kapcsolatunkból a maximumot.
Nevetek, a saját nyomoromon igen intenzíven tudok már nevetni, vállának döntöm a fejem, ahogy a testem még rázkódik.
- Jobb is ez így Ricsi, elmenni innen. Talán kicsit kiszellőzik a fejem, elmúlik ez a Brightmore-mánia, megnyugszik a barátnőd is, és kitavaszodik. Az esküvőmre is jönnötök kell, Eszti is jön, nagy buli lesz.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 22. 19:43 Ugrás a poszthoz

Ariana Love
Kinézetem

- Mostanában sokat sétáltam kint, levizsgáztam.
Eredetileg úgy terveztem, hogy csak ringatózom a hintaszékben, amíg el nem fogyok teljesen, és el nem ragad a korai halál, vagy, amíg erőtlen testem fel nem emelik, és át nem viszik Angliába, hogy hozzáadjanak egy férfihez. Aztán volt egy különleges látogatóm, Denis, hús-vér valójában, és minden megváltozott. Nevetséges, hogy ennyire hatással van rám, de nem bánom. Év eleje óta a varázstani alapismeretek vizsgámat vártam, és most végre megírhattam. Nélküle ez semmiképp sem jöhetett volna létre.  
- Megszerettem ezt a helyet.
Vallom be mosolyogva, a taszítás igazán jól esett, emberi érintések. Sokáig megvontam őket magamtól, csak Annie-t engedtem közel. És be kell vallanom, őt is céllal, hogy Denis illatát érezhessem. Mint egy drogos, aki minden apróságba belekapaszkodik.
- A varázstanin volt egy kérdés, hogy tervezek-e továbbtanulni és mit. Furcsa volt leírni, hogy mi lettem volna, ha.
Kicsit megvonom a vállam, mielőtt Arianaba karolnék, és a mosolyomat megtartva felé pillantanék.
- Hallottam, hogy megint elhalasztották az esküvődet. A karmád ezek szerint eléggé fényes.
Utoljára módosította:Catherine Hope Payne, 2019. március 22. 19:44
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 22. 19:47 Ugrás a poszthoz

Nővérkém Love

- Van három kiválóm. Plusz a varázstani, ami még kérdéses, de szerintem az is megvan legalább elfogadhatóra.
Legalábbis nagyon remélem, hogy nem éppen a fővizsgámon hasaltam el, mert az nagyon szégyenletes lenne, bár simán fellebbeznék, és ráfognám életem legpocsékabb hónapjára.
- Jobban, de ez olyan meghitt. Biztonságot adó. Innen kimehetsz bulizni, de visszatérhetsz pihenni. Kicsit olyan, állandóságot jelentő.
Van valami a faluban, ami még engem is megfog, pedig én aztán tényleg olyan ember vagyok, aki bármikor tud bulizni és pörögni. Bár azt mondják, nem tanácsos ezt bármikor megtenni, mert, hogy a fejemre még vigyáznom kell, de a múltkor, amikor Esztivel szívtunk, nem nagyon zavarta az agyam, hogy betompítom.
- Szerinted egy negyvenéves férfi meddig halogatná a gyerekvállalást?
Megborzongok, amikor a terhességre gondolok. A jövőben a terveim között szerepelt a gyerekekkel való foglalkozás, de nem a szülés, azt semmiképpen sem szeretném a huszonnyolcadik évem előtt.
- A te alakoddal és az én melleimmel, szerintem nagyon népszerűek lennénk. Csak mi lesz akkor Helenával?
A testvérünk valahogy nem olyan talpraesett, mint mi ketten, és nagyon aggódom miatta, hogy nem is lesz az, hogy elveszik a házasságában.
- Semmi nyom?
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 22. 19:50 Ugrás a poszthoz

Nővérkém Love

- De most tényleg megcsalta, vagy Ferkó bá találta ki ezt az egészet, mert Klári néni nem akart elmenni vele?
Imádom ezeket a pletykákat. A múltkor összefutottam Manci nénivel, aki két óra alatt elmesélt mindent december óta, szóval képben vagyok a változásokkal elég rendesen, és nem nagyon néz ki úgy, mint akit tényleg megcsaltak. Szerintem ő már régen elásta volna a férjét.
- Nem tudom elhinni, hogy megtette volna. Döme bá olyan jó arc, de szerintem nem tenne ilyet. Te meg mernéd ezt tenni Manci nénivel? Ha a férje lennék, még most is, félelemből, csókolnám a talpa nyomát.
A gyerekes megjegyzésre elmosolyodom, mert én is azt szeretném, ha már szülnöm kell, ne emlékeztessen a gyerek arra, hogy miért fogant meg. Rettegek attól, hogy terhes leszek, nem akarok, nem és nem. Nekem nincs szükségem gyerekre.
- De mindig azt mondja, hogy a "vagyon és a ti érdeketek", szóval valaminek lennie kell. Azért apa szeret minket, nem dobna csak úgy oda az első szembejövőnek. Meg ha megnézed a választásait, Arie-t ennyi idő után előkerítette csak azért, hogy ne kelljen egy idegenhez menned. Tudjuk jól, hogy te vagy a kedvence, külön gondot fordított rád.
Én egy ideje már selejtként funkcionálok nála, legalábbis ezt érzem. Amikor az anyám pasija megcsókolt, és ezt elmondtam neki, pont ugyanúgy reagálta le, mint az anyám, engem hibáztatott, később azt mondta _lehet_, hogy nem az én hibám volt, de akkor már mindegy volt. Ahogy a többi esetnél is. Én már a mindegy kategória vagyok nála, és a választása is olyan mindegy. Mintha az utcán szedte volna össze a jövendőbeli férjemet.
- Van öt hetünk találni valamit. June még nem került elő? Nagyon érdekelne a feje.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 22. 19:53 Ugrás a poszthoz

Nővérkém Love

- Nem, Manci néni egy jelenség.
Régebben én is arra vágytam, hogy ő legyek, mostanában azonban furcsa apátiával tekintek a jövőmre. Talán nem kellene így lennie, talán küzdenem kellene, de azt hiszem, elfáradtam. Néha a lázadók is elfáradnak, nem megy úgy tovább a szekerük, mint hitték anno, amikor az egészet elkezdték. Hihetetlen, de azt hiszem, kezdem tényleg feladni az egészet. Sosem lesz belőlem gyógyító, sem szociális munkás, de még csak a divattervezésnél se jutok tovább, pedig ott elindult valami.
- Ariana, te egy aranyvérű nő vagy. Érted, ugye?
Bármennyire is szeret minket az apánk, mert tételezzük fel, hogy tényleg szeret minket, belé belékódolták ezt, talán a génjeiben hordozza. A lányai nem mások, mint nők, a nőnek nincs szabad akarata. Nem furcsa, hogy egy érdekházasságban csak a nő tesz fogadalmat?
- Lemondok nevemről, hogy neved naggyá emeljem, támaszod vagyok, ki tart téged dicső létedben.
Ez a fogadalom eléggé kacifántos dolog, és nem is biztos, hogy így van, még nem volt érkezésem rendesen megtanulni. Még van nyolc napom, jó hét, a nyolcadikon már Mrs. Anweakármicsoda leszek.
- Mert olyan vagy, mint a dédi. Makacs, domináns, ellenálló. Apa nagyon szerette a dédit, a dédi nagyon szeretett téged. Az első pillanattól olyan voltál, mint a dédi. Ha rád nézek, őt látom. A harcost, az ellenállás vezetőjét. A nagyi nem Payne-nek született, de a legPaynebb Payne-ként vonult be a történelembe. Ő tizenkét évesen kijelentette, hogy a dédpapa el fogja venni feleségül, és nézd mi lett belőle.
Megsimogatom a karját, ahogy felpillantok az arcára, és elnevetem magam.
- Ugyan, Bridgitet se lökted le a szikláról.
Catherine Hope Payne
INAKTÍV


Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
Írta: 2019. március 24. 12:22 Ugrás a poszthoz

Az út végén?

Évek óta abban a hiszemben vagyok, hogy nekem senki és semmi nem árthat, hogy erős vagyok lelkileg, hogy képes vagyok pillanatok alatt túllendülni a problémákon, hogy ha valami nem megy, akkor legyintek, továbblépek, majd ha elkap a harcig kedv, akkor "csakazértis" üzemmódba kapcsolok, és végigviszem a dolgot. Nem szeretem a lehetetlent, nem szeretek veszíteni. Szerintem nem is nagyon tudok, mert az anyám, meg az életemben ideig-óráig megjelenő gyökerek elérték, hogy ellenálló és győztes legyek. Győztes vagyok. Nem érdekel, hogy hogyan és mily módon, de nyerek.
Szinte már nyugodtan, lelki békémet megtalálva dugom zsebre a kezeimet, és nézem a napsütést, ami eddig fel sem tűnt, de nagyon hiányzott. Szeretem a napot, a meleg dolgokat, a fényt, a csillogást. Ki csodálkozik azon, hogy olyan emberekkel veszem körül magam, mint Vajdáék vagy Wittnerék? Nekem valahogy szükségem van arra, hogy a fény mindig ott legyen az életemben. Elveszek a napsütésben, meg a romantikában - mert bár nem vallanám be magamnak sem igazán - megvan bennem a fogékonyság a romantikára. Az a tipikus lány vagyok, aki kifelé csak a szemöldökét emeli meg az aranyos párokra, befelé meg azon gondolkozik, hogy melyik romantikus filmet tegye be este a lejátszóba. De ezt, sosem fogom elmondani, szóval elvagyok a gondolataimmal, mint pédául, hogy mennyire csodás és idilli kép lenne, ha még két egymást kergető pillangó is megjelenne.
- Az igaz szeretet mindent legyőz?
Pillantok vigyorogva Brightmore barátomra, mert hát az elmúlt huszonnégy órában volt már ő is minden nekem, ivócimbi, egyéjszakás, vőlegény borzalmas anyával, támasz, valaki, akinek beszólhatok, meg aki nekem is beszólt, meg úgy valaki, akit jól esett fogdosni. Ilyen drámai időkben sokat számít, ha van valaki, akivel összepillanthat az ember, és megállapíthatja, hogy ő sem jobb nála. Ez pedig a mi szintünkön bók. Te is öcsém pont olyan kis szemét vagy, mint én.
Aztán jön a hang, én meg Denisről átfordítom a fejem Scarlettékre, és csak nézem őket, meg a törött kardot, arcomon őszinte csodálkozással.
- Eltört?
Hülye kérdés száz forint, mert ha a hang nem lett volna elég, akkor azért a mellékelt ábra is ott van. Egy pillanatra úgy érzem, hogy mégsem vagyok eléggé erős, és a nagy döbbenetben el is feledkezem magamról, két kósza könnycsepp indul el a szemeimből. Denisre pillantok, még mindig csodálkozva, miközben ő röhög, és valahogy a nevetése engem is magával ragad, az egész napos feszültség belőlem kuncogást vált ki. Igyekszem persze moderálni magam, de valahogy tényleg a végét járom. Koszos vagyok, letört két körmöm, az egyik társunk csak úgy lelépett, mert fun, a másikat elvitte egy barom, aki tegnap megátkozott, majdnem kőszobor lettem, felajánlották, hogy beintegrálnak a köves családi bizniszbe, belöktek egy kútba, beestem egy lyukba, Denis hülye cigarettája összefröcskölt, majdnem kinyírt a tó asszonya, és akkor a kard, amiért az egész cécó volt, eltörtik. Nem is a kard, az excalibur törik el. Hát komolyan mondom, nem tudok nem nevetni azon, mennyire szerencsétlenek vagyunk. Aztán hirtelen torpanok meg, amikor rájövök, hogy egyedül maradtam középen, mert Denis elindul visszafelé, a többiek meg állnak.
- Várj, együtt kellene visszamennünk!
Szaladok utána, mert hát mégsem szeretném, ha most itt egyedül kellene visszajutnom.
- Ebből tuti, hogy óriási baj lesz, nem kéne most különválnunk.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Catherine Hope Payne összes RPG hozzászólása (137 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Fel