36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Zippzhar Mária Stella összes RPG hozzászólása (281 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 10 » Le
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. május 24. 23:06 Ugrás a poszthoz

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

A szenvedélyek furcsa dolgok, példának okáért én sem tudtam, hogy ennyire oda tudok lenni egy kétkerekű lélekvesztőért. Mikor végül elszakítom a tekintetem a motorról, hogy könyörgő szemeimet HVH-mra vezethessem, feltűnik, hogy eléggé indulhatnéka van, így nem is problémázok tovább. Mindennek megvan a maga ideje, és bár sokan talán felnevetnének, ha ezt hangosan mondanám ki, de azért igenis ismerem én is a határokat. Jó-jó, és néha ha úgy hozza az élet oda is figyelek rájuk. Jézus, itt dobálózok ilyen szavakkal mint az "élet", mi lesz a következő, a "bezzeg az én időmben"? Fú, betegre röhögné magát rajtam minden legilimentor.

Lebiggyesztem az alsó ajkam amikor kijelenti, hogy nem vezethetek, de látszat-sértődöttségem nagyjából kimerül ebben az egy másodpercben, aztán újdonsült lelkesedéssel nyomom a fejembe a sisakot, és csatolom be a szíjját az állam alatt. Egy pillanatra félrebiccentem a fejem, ahogy előrevetítem magamnak a lehetséges felszállási módokat. Csak pár pillanatnyi habozás, majd egyik kezemmel Dimi bácsi vállán megtámaszkodva rámászok az ülésre, lábaimat komikusan széttárva oldalra, eltartva a motor testétől. Az instrukcióknak megfeleően ráfogok az előttem ülő derekára, és igyekszem odafigyelni, hogy izgatottságomban ne nyomorgassam túl az oldalát.
A lábaim a V alakot megtartva lóbálódznak előre-hátra, egész addig amíg instrukciókat nem kapok rájuk vonatkozóan. Szófogadóan teszem amire kér, és kiszélesedik a vigyor az arcomon, ahogy elindulunk. Nos, észre sem vettem hogy eddig is mosolyogtam, azt hiszem ez egyelőre hozzámnőtt.

Hangosan örömködök ahogy felszállunk, és pillanatokon belül mindenki kis pici pettyé válik a mezőn. Nézelődök jobbra-balra, de igyekszem nem nagyon kidőlni, nehogy bezavarjak a motor egyensúlyába. Az út első részében tartom magam, és csak néha kiáltok fel, ha valami különösen gyönyörűt látok, és mindenképpen fel akarom rá hívni útitársam figyelmét. Aztán amikor hullámvasút-üzemmódba kapcsolunk, egyre több juhúú és vííí sikítódik Dimi bácsi fülébe. Hupsz, bocsánat. Megesik.

Kicsit csalódottnak érzem magam amikor landolunk, egy csapat idegen mellett, hiszen olyan gyorsan elrepült ez az út. Lekászálódok, a sisakot leveszem a fejemről, amitől láthatóvá válik kipirult arcom, és a széltől és siaktól kiborzosodott hajam. Beletúrok picit hátul, hogy fellélegezhessenek a hajhagymáim, miközben enyhe bátortalansággal nézek szembe a... Nem, fogalmam sincs kik ezek, csak annyit tudok, hogy egyetemisták.
- Hahó - köszönök a korábbi kiáltozásoktól kicsit karcos hangon. Körbefordulok, szemügyre veszem a hatalmas épületet, miközben magamon érzem a többiek tekintetét. Mielőtt bármit is mondhatnék, egy alsó hangon 180 centis lány lép oda hozzám, és fellelkesült arccal kezdi el borzolgatni a hajam. Talán még gügyög is egy kicsit a bemutatkozásához. Kifejti, hogy milyen szép, befonható hajam van, és mire észbekapok, már el is kezdi a két fonatot a fejem két oldalán. Csak dermedten meredek magam elé, ahogy próbálom feldolgozni az élményt, miközben az arcom láttán többen elnevetik magukat.
- Engedd el, ő ilyen, úgyis mindjárt végez - bíztatnak, és a helyzet annyira valószerűtlen, hogy visszakúszik az arcomra a korábbi vigyor egy moderáltabb, halványabb változata.
- Masa vagyok, - kezdem meg válaszomat a hirtelen érkező bemutatkozásokra, majd érzem ahogy pattan a hajgumi a fonatok végén, és két határozott kéz fordít Dimi bácsi felé.
- Na, kész. Milyen? - hallom a hangot magam mögül, ahogy Dimi bácsinak szegezi a kérdést. Kíváncsian felemelem a kezem, hogy megtapintsam a fonatot, de a lány rácsap a kezemre, amolyan "ne tedd tönkre a mesterművem" stílusban. Dozzogós arcot vágok, amit csak a néha-néha megránduló szám sarka tör meg.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. május 26. 22:07 Ugrás a poszthoz

Pöttöm kis eb
Én

Szerintem sosem voltam még ennyire szomorú eperfagyival a kezemben. A jobb szemem alatt egy kis izom minden nyalintásnál megrándul, ahogy megérzem a mandragóralevél fujfujfuj ízét. Bleh.
Tüsszentek egy aprót, ahogy a kis szellő az arcomba sodorja a hajszálaimat, amik megcsikizik az orromat. Próbálom a karjaim segítségével hátrafogni a hajamat, de sokat nem segít a helyzeten, és továbbra is hülyén nézek ki. Van ugyan hajgumim a jobb csuklómon, de ahhoz legalább két kéz kellene, a fagyimat pedig mégsem rakhatom le csak úgy nem? Még ha nem is igazán érzem az epret.

- Remélem hamarosan mérséklődik ez az íz - szöknek könnyek a szemembe, ahogy világmegrendülve lerogyok egy padra a járda szélén. Már nem foglalkozom a tincseim féken tartásával, hagyom hogy lengedezzenek körülöttem, takarásukban pedig a pár szomorú könycsepp az ölembe cseppenjen. A fagyit leeresztem, egész az lábamig, a tölcsért két kézzel fogva. Amikor megérzem, hogy az olvadó fagyi a farmeromra cseppen, lenyalom a szélét, de csak fokozódik a rossz kedvem. Mikor telik már le az az egy hónap?!
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. május 27. 13:38 Ugrás a poszthoz

Nimibogyó

- Hess na! Sicc innét, te kis cukorfalat! Te is te hé ott, nem mész el onnan? Rossz kiscica! - nem azt mondom, hogy percek óta tőlem zeng a rét, ahogy a száradó macskamentaszagra körém gyűlő cicókat próbálom elhajtani, de de. Nagyhiszeműen lecuccoltam a hengerekkel, falapokkal, köteg spárgákkal, hogy majd amíg száradnak a kis levélkék még barkácsolok is cicónak pár jópofa játékot, erre a tervem dugába dőlni látszik, mert a kastély összes cirmosa, feketéje, fehére és karamellája itt sündörög a lábam körül. Megfogom a tegnap este varrt groteszk plüssegereket, és eldobom őket, hátha utánuk mennek - meg ahogy én azt elképzeltem. Nagyot sóhajtva egyenesedek ki egy percre, arcomat a nap felé fordítom, beszívom a friss, nyarat ígérő tavaszi levegőt. Elönt a békabéke, a nyugalom, meg a világszeretet, hogy aztán újra felidegesíthessem magam, amikor visszapillantva meglátom a levelek felett két miliméternyire szuszogó cirmost.

- Héha már na! - nyúlok a karjai alá, és emelem le a magaslatról. Az eldobott plüssegereket esélyem sincs egyelőre visszaszerezni úgy néz ki, ha egy pillanatra nem figyelek, rögtön megtámadják a kincsemet. Pedig ez Lysander ajándéka lesz! A múltkor nyert ajándékutalványból is szereztem neki egy haatalmas cicatornyot, de szeretnék csinálni neki egy mini akadálypályát ahol igazán kiélheti a vadászösztöneit. Hátha akkor csak minden második hajnalban támadna orvul rá az ágyról lelógó nagylábujjaimra.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2020. április 16. 16:54
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. június 12. 11:09 Ugrás a poszthoz

Nimibogyó

- Hogy lehettek ilyen kis dögök, de komolyan, jó, még megértem, hogy unatkoztok, és unjátok hogy egész nap csak az árnyékban per a napon heverésztek csoportokban, és doromboltok ha valaki simogat titeket, de akkor menjetek és kunyizzatok kaját, nézzétek, ott ő - és a távolba mutatok, mire minden egyes kis állat a kezemre fókuszál - felvágottat eszik, zaklassátok őt! Úgyis kevésbé laktok jól a leveleimtől mint a felvágottaktól. Menjetek! Hess naa, felvágott, nyávogjátok utánam, felvágott!

Kimerülten állok meg egy pillanatra, és törlöm le a homlokomon cseppedző izzadtságot, amikor a macsekok figyelme elterelődik. No nem sokáig, már újra védhetem a leveleimet, de épp elég ideig ahhoz, hogy eljusson az agyamig - amúgy éppen hozzám beszélnek. Oldalra kapom a fejem, majd amint felismerem ki beszélt, már fogom is meg az ugró karamellszínű, zöld szemű szörnyeteget, és pakolom le a földre. Ő méltatlakodva nyaffint egyet, nekem meg van kábé négy másodpercem, hogy intsek a fiúnak.

- Szia Nimi! - még egy mosolyra is futja, majd zsörtölődve fogom meg a cirmost, aki már rázza a popóját, és ugrani készül - nincs macskajám, csak macsmentám, de ezeknek az is elég.
Elnevetem magam ahogy meglátom az arcát amikor visítani kezd nála a mini Bocica, és a cirmos egyik kiscicáját (aki sikeresebben ugrott fel mint az anyja) a nyakánál fogva felemelem az asztalról.
- Lehet inkább valahol bent kéne ezeket kiszárítanom - gondolom át a dolgot - ha tudsz segíteni távol tartani őket amíg összekaparom a kis zöld, félszáraz cuccokat, azt megköszönöm.

Meglátok a távolban egy felén sompolygó fekete macskát, és itt telik be a pohár. Egy dobozba rakom az elcsendesedett kiscicát, megfogom a terítő négy sarkát , és összecsomagolom a kis batyut. A kiscica megrázza magát, és máris nyávogva támadásra kész, a kezemben tartott batyu láttán pedig minden olyan cica megtámad, akit Niminek nem sikerült megfékeznie.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2020. április 16. 16:52
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. június 12. 11:55 Ugrás a poszthoz

Pöttöm kis eb
Én

Búslakodva kezdem hegyezni a füleimet. Kinyújtott nyelvvel, a mozdulat közben hagyom abba a hüppögést, és úgy figyelek, hogy hallom-e újra a hangot. Nem is kell sokáig várnom, szinte abba sem maradt, már folytatódik a vonyítás, és a nyüsszögés kutyákra oly jellemző keveréke, így felállok, és egy gyors tájolás után jobbra indulok. Szabad kezem ujjait keresztbe fűzve reménykedek, hogy nem egy kutyót fenyítő nénikével/bácsikával találom majd szemben magam, ahogy benézek egy kis kiugró mögé, ahonnan érzésem szerint a hangok jönnek. Egy naagyon kis édes pufi kutyi néz kétségbeesetten, lógó nyelvvel próbálva átriszálni magát a kerítés lécei között.

- Hát szia te - guggolok le mellé, miközben észrevétlenül a földre cseppen egy csepp fagyim. Szőke tincseim előre esnek, az egyikük a kutyus nóziát súrolja végig. A hátam mögé vetem a hajam, nehogy belekapjon, majd kinyújtom a jobbomat, és óvatosan a fejéhez közelítem. Ha hagyja, megsimítom pihepuhának látszó szép, fényes bundáját, és megvakargatom a füle tövét.

- Hát mid van neked itt? - beszélek hozzá tovább megnyugtatóan, és ha hagyja, leseprem róla a sárga virágszirmokat. Végigsimítok az eb hátán, a kerítés léceit vizsgálgatom. Sajnos viszonylag újnak néznek ki, így nincs remény rá, hogy én ezt kézzel szétfeszegessem. Elmélázva tekintek a négylábúra, egymást kergetik a fejemben a "hol a nyakörve?" "hol a gazdija?" "vajon itt lakik?" gondolatok. A vállamon lógó táskát oda sem pillantva a földre teszem, hallom benne összekoccolódni a vizes üvegemet és a pálcámat. Habozok, nem tudom mihez kezdjek a fagyival, végül a szalvétát a tölcsér köré csavarom, és letérdelve két combom közé fogom. Immár felszabadult kezeimmel gyorsan összekötöm hátul a hajgumival, majd immár két kézzel próbálom feszegetni a kerítést. Legnagyobb sajnálatomra, alig moccan.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. június 12. 20:16 Ugrás a poszthoz

Blo néni

Futok, már megint. Átugrálok pár bokrot, kerülgetem a néniket a fő utczán, miközben a nagy fekete köpenyemet hagyom magam mögött lobogni, mint valami sötét oldalra állt superman. Előző este túl izgatott voltam ahhoz, hogy el tudjak aludni, ma reggel túl fáradt ahhoz hogy fel tudjak kelni, később pedig túl Masa ahhoz, hogy időben, gond nélkül el tudjak indulni. De komolyan, az már egy szint, amikor kifogásokat sem keresel, egyszerűen csak azt mondod, hogy azért nem sikerült valami, mert te te vagy... Na mindegy. Úgy, de úgy örültem, amikor Blossom néni felajánlotta ezt a lehetőséget, nagyon nagyon szomorú lennék, ha csalódást kellene okoznom.

Már viszonylag messziről kiszúrom a gyereksereget, és az őket kísérő pedagógiát (ezt vajon használják így egyáltalán?). A köpenyemet a levegőbe lendítve, szaporán lihegve fékezek le a kockás pokróc szélénél, és az arcomat legyezgetve igyekszem csillapítani a pirosasságom.
- Fhúú, remélem nem késtem el nagyon - szólalok meg reményeim szerint érthetően. - Szia Blossom néni, sziasztok! - mosolygok a napszemüveg mögé, majd a gyerekekre, és nekilátok, hogy a hajamat összegöngyöljem, és felfogjam egy konty szerű gombolyagba, valahol a tarkómon.
A picik még félnek tőlem, új vagyok nekik, engem nem üdvözölnek olyan kitörő lelkesedéssel mint új kedvenc mesemondómat. Ledobom a hátizsákomat a köpeny alól, és kivéve a kulacsomat, ledöntök egy fél üveg vizet.
- Készen állok! - helyezkedek el végül darupózban a szőnyeg szélén, aminek amúgy az előadáshoz sok köze nincs, de elég figyelemkeltő ahhoz, hogy rám szegeződjenek a pöttöm kis tekintetek.
- Most például tökéletes kis Piroska lennék - vigyorgok cinkosan Blossom nénire, a kipirult arcomra mutatva.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. június 13. 19:29 Ugrás a poszthoz

Blo néni
Eredeti én

Kihúzom magam, ahogy kiderül, hogynem maradtam le semmiről. Megérte szaladni, és hogy ez így is maradjon, igyekszem nem az egész így nyert időt felhasználni arra, hogy kifújtasam magamból a métereket. Amikor nekikezd a bemutatásomnak, felfüggesztem a madárimitációs gyakorlatokat, és a váratlanul rámszegeződő figyelemtől megszeppenve méllyen meghajlok. Ledobom a köpenyemet is, ami alól előbukkan fehér nyári ruhám, amit tökéletesnek éreztem az alkalomra. Nem véletlenül ilyen hosszú és egyszerű, terveim szerint folyamatosan a szerepekhez fogom alakítgatni mind a színét, mind a hosszát. A pálcám tehát magamhoz is veszem, mint elengedhetetlen kelléket, és felegyenesedve visszaintegetek a lelkes gyerekseregnek.
Felcsillan a szemem a gondolatra, hogy hercegnőként kezdhetem színészi pályafutásom, és elnevetem magam amikor a kezembe találom fogni a plüssbékát.

- Nagyon szép nagymamám lenne akkor - vigyorgok vissza izgága végtagokkal, majd neki is kezdek az előkészületeknek. - Melyik verzió szerint megyünk? - suttogom azért oda a lényeges kérdést, de nagy feneket nem kerítek neki, leginkább úgyis improvizálni tervezek. Rövid töprengés után a táskám pántjáról leszedem a gurkót mintázó fityegőt, és miután sokadszorra is megköszönöm magamnak, hogy olyat kértem ami nincs megbűvölve, nekikezdek a varázslatos résznek. Bűbájokkal megnagyobbítom kicsit, s aranyszínűvé változtatom, és immár máris a kezemben tartom a meséből jól ismert aranygolyót, amiért minden királylány kútba ugrana. Persze ezt nem csak így tessék-lássék adom elő, nem, körbemutatom előbb a kulcstartót, majd hátat fordítva a közönségnek megbütykölöm a labdát, és mire visszafordulok, csodák csodájára már más van a kezemben. Tadaam, igazi bűvésztrükköket tudok!

Elkezdem hát nagy vigyorral dobálgatni a labdát a kezemben, miközben további átalakításokon töröm a fejem. A földre teszem a plüssbékucit, majd egy kockáspokrócias (hát, színpad nincs) pörgés közben szórom ki a Trullust a ruhámra, amitől az szép, halvány rózsaszínűvé változik. Mire újra egyhelyben állok, már rendezett kis hercegnőnek nézek ki - majdnem.
Egy halk extrico kiéretében a hajamra bökök, mire érzem ahogy a gubancok kisimulnak, és a tincseim immár a kontyból kibomolva, simán és egyenesen terülnek szét a hátamon. Tudom, tudom, igazából kisállatoknak van a varázslat, de most pont tökéletesen illett a szerepemhez, szóval - miért is ne?
A békát picit távolabbra reptetem, majd látványosabban kezdem el dobálni az aranylabdát.
- Királylány vagyok, van labdám, és vár rám a békaherceg, úgyhogy szerintem kezdhetünk - kacsintok Blossom nénire, majd megpróbálok felkészülni rá, hogy nem szólalhatok meg többet.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. június 19. 21:49 Ugrás a poszthoz

Blo néni
Eredeti én

- Azta de király - lelkesedek fel a lepedő látványára. - Úgyis rossz vagyok háttérnek - bólogatok vigyorogva, az előttünk álló megméredtetésre gondolva.
Bólintok, hogy megvárom a bevezetést, és nagy izgatottan készülök fel lélekben és mindenhogy a szerepemre. Amikor a nézőközönségünk elcsendesedik, a háttér előtt álldogálok féloldalasan, kezemben a kis arany labdácskával, és a távolba révedek. Látom ahogy megelevenedik a kastély, a kert, a kút és minden egyébb mellettem, ahogy a szavak elhangzanak. Elbámulok a varázslaton, és igyekszem észben tartani, hogy feltétlenül kérdezzem meg Jang Geum nénit, hogy ő meg tudná-e ezt tanítani nekem.

Elkapom a jelentőségteljes pillantást, még épp időben, így pont mire a helyzet megteremtődik reppen a levegőbe a labda. Elkapom egyszer, elkapom kétszer, miközben előre hátra lépegetek, és bár hang nélkül, de széles szájjal nevetek. Egyszer csak hopp, a labdát kiejtem a kezemből, és amaz megindul a föld felé. A gyerekek által látható kezemet a számhoz kapom megdöbbenést imitálva, majd a másikban lévő pálcával az aranygömbre mutatok. Eltakart szám mögött lehetőségem van szépen kiejteni a kicsinyítő varázsigét, így hopp! A labdácskának nyoma vész. Hallom ahogy a gyerekek felkiáltanak, de nem fogalkozhatok velük, mert sürgős sírnivalóm van. Lerogyok tehát a fűbe, a szoknyám elterül körülöttem. A hajam előrehull, a kezeim pedig a fűbe markolnak, ahogy keresem a minilabdát. Szerencsére könnyen megtalálom, és észrevétlenül szorítom két ujjam közé, hogy a mese további pontján is hasznát vehessem.

A kezeimet magamhoz húzom, és összegörnyedve fonom össze a hajam takarásában. Miközben némán ráz az álnevetés (akarom mondani sírás), pálcámat a fűben lapuló plüssbékára szegezem, és egy lebegtetőbűbájjal megemelem kicsit. Fel-le, majd aztán megint, fel-le. Hallom ahogy egyre többen észreveszik, és egymásnak kiabálják, hogy "nézd ott a béka!". Egyemmeg de kis édesek, tuti ismerik a mesét. Izgatottan várom, hogy kiderüljön vajon ez az a verzió-e amiben van két testvérem, vagy sem - megháromszorozni magam már lehet túl nagy falat lenne.

A sztori szerencsére úgy folytatódik tovább, hogy nem kell letesztelnem (nem létező) klónozási skilljeimet a gyakorlatban. Hamar felbukkan a béka, mire a szöveghez képest kicsit elcsúszva, de közelebb reptetem a plüssállatot. Igyekszem hitelesen játszani a pökhendi, rátarti, elkényeztetett királylányt, ahogy perelkedik, és igyekszem rábírni a kétéltűt, hogy adja oda az aranylabdát. Amikor végül érte nyúlok, hogy felvegyem, a labdát eredeti méretére növesztem vissza. A gyerekek közül többen kacaráznak az arcomon ülő fintor láttán, amikor messzire eltartva magamtól a plüsst, helyben kezdek sétálni. A vászon reagál, lassan közeledik a kastély, hogy vacsorához ülhessünk.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. június 21. 18:49
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 12. 10:25 Ugrás a poszthoz

Mi a manó?
Én

Szabad hétvége, szabadság, szabad fagyiválasztás. A legszebb az egészben, hogy már érezhetem is az ízét, mert a mandragóralevélkém már egy üvegcse alján szottyosodik. A napnyugtai-napkeltei szavalásokkal sokkal könnyebben megbírkózom, bár azért néha bepánikolok, olyan ugyenemfelejtettemeltejóég szinten. Egy nagyobb csapattal együtt jöttem le a faluba, szinte mindenki a fagyizó felé vette az irányt, úgyhogy hangos nevetések közepette álltunk be a sorba.
Útközben 'poénból' tarkón dobtak egy darab jéggel (milyen jó, hogy nyáron is lehet havat varázsolni, nem?), így az ilyesmit elkerülendő felvettem az addig derekamra kötött pulcsit, és felhajtottam a kapucnit. Jó társaságban gyorsan repül az idő, szokták mondani, mégsem kerültem még sorra, amikor egyszer csak megkocogtatták a vállamat. Széles mosollyal az arcomon fordultam meg, gyanútlanul, ártatlanul, amire viszonylag hamar zavar ült ki, ahogy az illető megmondta kicsoda, honnan jött és mit is szeretne tőlem. Még hallottam ahogy elindult a sorban álló diákok között a susmus, majd kiváltam közülük, és ideges gombóccá gyürmölődött gyomorral követtem a jelvényes férfit.
Aztán ahogy ijesztő szótlanságban eltávolodunk a fagyizótól, és belépünk a hideg, sötét és csendes épületbe, a kapucnit is lehúzom a fejemről.

Szorongva húzom magam alá a lábam, kezeimet pedig egymásba fonva szorítom le az ölembe, miután helyet foglalok. Nem tudom mit szeretne, mit akar hallani, egyáltalán miért gondolja azt, hogy tőlem meg fogja kapni a válaszokat amiket keres... Bármi is az. Tettem bármit amiért megbüntethetnek? Esküdni mertem volna, hogy minden növényt meglocsoltam a klubhelyiségben...
Összerezzenek ahogy nekem szegezi a kérdést, reflexből a tekintetét keresem, de nem néz a szemembe, ami kicsit feszélyez.
Előrébb hajolok, a jobb kezemmel felnyúlok, és megérintem a képet. Tisztán kivehető a remegés az ujjaim végén, és miután én is kiszúrom, vissza is ejtem az ölembe. Persze a válasz egyértelmű, hiszen ezerszer láttam már a táskát, de fogalmam sincs mi köze bármihez is.

- Tersze - összekavarodnak a szavak a nyelvemen, és a természetesen és a persze egy hibrid verziója jön a számra. Növekvő zavarral dörzsölgetem össze hüvelykujjaimat, ahogy igyekszem rávenni magam hogy a baki ellenére is folytassam.
- Már vagy két éve megvan, azazhogy megvolt, mert a legutóbbi szabad hétvégén ellopták a kisbolt elől amíg bementem papírzsepiért.
Sajnálom is, mert azóta járkálok okmányirodákba, pótolni a pénztárcámban lapuló igazolványokat. Miután észrevettem a pénztárnál, hogy kint maradt a tárca, kimentem érte, de addigra eltűnt. Se zsepi, se táska. Sőt, a VHT-n hímzett (elég rondán, de igyekeztem) pikachuval, gombával, horrorcsirkével és egy wcpapírgurigára hasonlító kagylóval díszített fehér vászonkendő is hiányzik nagyon, bármilyen kis bénácska is lett, azért a szívemhez nőtt. Főleg a horrorcsirke. Az tényleg nagyon művészi lett.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 15. 09:51 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

Fa, fa, fa, felhő, hold, árnyék a réten, fa, fa, fa... Várjunk csak? Mi a szösz? Felhúzott szemöldökkel fordulok vissza a külvilág felé az első emeleti ablak mögül, és az ablakra tapadva próbálom eldönteni, hogy csak a szemem káprázik-e, vagy tényleg valaki a kviddicspálya felé tart. Egy kis tétovázás után megindulok a lépcsők felé, miközben tekintetemet igyekszem az alakon tartani, kihasználva, hogy a folyosó szinte teljes hosszán sorakoznak ablakok.

Mire kilépek a nagy kapun, az alak már sehol. Gyorsítok lépteimen, így pár perc múlva meg is érkezem a pálya széléhez, ahol az árnyak közt megbújva kezdek hallgatódzni. Suhanást hallok felülről, éleset, süvítőt, ami annyira a seprűk sajátja. Felnézek, de a rossz fényviszonyok miatt csak egy elsuhanó foltot látok, amint a levegőben kanyarodik át egyik alakzatból a másikba. Vágyakozva nézem, majd megacélozva a lelkem, egy rövid arccsípkedés után kilépdelek a pályára. Várok, de nem indul el felém, úgyhogy elkiáltom magam.
- Hahó! - se ideges, se fenyegető él nincs a hangomban, egyetlen célom vele az, hogy felkeltsem a figyelmét, és lecsaljam magamhoz. Felemelem jobb kezem, és integetni kezdek, a balomban pedig a pálcát tartom, biztos ami biztos.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 16. 19:59 Ugrás a poszthoz

Pöttöm kis eb
Én

A kutyához hasonlóan én is késztetést érezek rá, hogy nyelvem és arcizmaim segítségével elegánsan kitessékeljem számból a zöldet, de a vállamon piknikező angyalka nem hagyja. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és a "ha kiköpöd, rosszabb lesz, ha kiköpöd hosszabb lesz" kezdetű, újkeletű mondókát kezdem magamban mantrázni. Lassan sikerül visszavennem az irányítást a robotpilótától, és egy utolsó öklendezés-szerű ijesztő gyomorösszehúzódás után végre újra az ebre koncentrálok.

A tüsszentés után egy pillanatra megtörten nézem a rendíthetetlenül csaholó-mosolygó kiskutyát, és próbálom felfogni a helyváltoztatását. Benyúlok a pocakja alá, és megpróbálom picit megemelni, de érzem én is hogy nem lesz jó, hát ez a kutya tényleg nagyon nagy ehhez a lyukhoz. Amúgy gratu Masa, tényleg jó a megfigyelőkéd... Ideje volt észrevenni.

- Hát jól van jól van - gügyögök neki, a buksiját simizve, amikor éktelen csaholásba kezd. Igyekszem rájönni mit akar, és bár nem veszem észre rögtön hogy mit mutogat, az én figyelmem is a pálcámra terelődik. Szám O formájúra kerekedik, ahogy végre nekem is beugrik, hogy akár hasznát is vehetném az eszköznek. Első osztályú varázsló alapanyag vagyok, tudom. Megfogom, és ki is húzom a táskából, és valahol itt esik le, hogy a kutya is erre bátorított, hiszen tekintetével követi a varázspálcát. Elámulok milyen kis okos ebbel van dologom, és meg is simizem. Persze csak gyorsan, hiszen értem én hogy sürgetős a dolog, én se szívesen rostokolnék két léc között.
- Reducio! – bökök a kutyus bal oldalán szemtelenkedő lécre, mire az megrezdülve zsugorodni kezd, kilökve magából a szögeket. Mivel kívülről volt felerősítve a belső rúdra, kifelé dől el, de ezen bármikor módosíthat a kutyus távozási iránya. Mindenesetre én kinyújtom a másik kezem, hogy megtartsam ha dőlne.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 20. 22:59 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
Hát jajj de én

Mint már egy ideje oly sokszor, ma is Amato Animo Animato Animago-val köszöntöm az éjszakát. Újra felöltözök, de most nem vágom magam egyenruhába - néha "civilben" megyek járőrözni, mert azt képzelem, hogy így több rendetlenkedőt csíphetek fülön. A délután ledobott taláromat tehát felakasztom, a kényelmes tanulós pólómat viszont melegebbre cserélem. A hajnali hőfok sem jeges, persze, de addigra már általában elálmosodok, így a hideg szokott rázni mire visszaérek. Azért a jelvényt feltűzöm a szívem fölé - nehogy valaki azt higgye, hogy már megint elhagytam. Lys ásítva tekint fel, majd jön ki velem a szobámból, ahogy leintve a lámpát elhagyom azt. Köszönök a többieknek, beírom a táblára, hogy elmentem őrjáratra, majd cicót prefitársaim simogató kezei között hagyva leszaladok a kh-ba, és onnan át a folyosókra.

Egy-két órával későbbre járhat az idő, amikor az előcsarnokban átsétálva összetalálkozok valakivel.
- Óh, szia Lau - derülök az időzítésünkön, és megállok. Egy kis csevej mindig belefér az őrjáratokba, hiszen azért mi sem tudjuk órákon keresztül csak a Lumos-Nox-Lumos-Nox játékkal elfoglalni magunkat. Mindig vidám hát egy felbukkanó arc (főleg ha a másik nem prefektus, hiszen akkor még hasznosnak is érzem magam), még akkor is, ha rögtön utána kacarászni kezd a vállamon a kisördög, hogy "nincs túúlsáágosaan jóóbaan Bencével, hmm? Navis buli? Alíz partja? Hmm?" Hamar leolvad hát a mosoly a számról, bármennyire is igyekszem visszarántgatni. Pedig amúgy nincs bajom Laurával, kedves, jókat lehet vele beszélgetni, kötelességtudó, nem bánt senkit, nem él vissza azzal, hogy prefektus, szóval... Alapból biztos, hogy kedvelem. Ugyanakkor akaratlanul is az ugrik be ahogy megölelte Bencét... "Igazából az Dana volt", bukkan fel a másik vállamon az angyalka is, úgyhogy amíg azok ketten veszekedni kezdenek, én sóhajtva felnézek a másik lányra. Tényleg nem tudom hányadán állok vele, és ez nem rám vall, én mindig mindent ki szoktam mondani. Akkor hát most miért nem megy ez?
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 21. 00:16 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

Elég lelkes szabályszegővel van dolgom, nem mondom. Az arcán ülő mosolytől nekem is bizseregni kezdenek az ujjaim, vágyom a seprűnyél tapintására, de azt mondom magamnak: Nem Masa! Nem szabad! Légy erős, és állj ellent a késztetésnek! Csak sajnos erre felpukkan egy bukkanással a kisördögöm és rákontráz: Repülj is meg légy szigorú is! Merlin lássa lelkem, én nem akarom, de egy új gondolat kezd megformálódni a fejemben.
- Szállj le ide elém kicsit lécci - szólok fel neki, mert zavar hogy körbe-körbe kell forogjak hogy beszélhessek hozzá. Megvárom, hogy huzamosabb ideig előttem tartózkodjon, majd nekikezdek a dolognak.
- Biztosan tudod, de ilyenkor körleten kívül tartózkodni a házirendbe ütközik... - egy pillanatig habozok majd betippelem a nevét - Dana? Évfolyam? Ház? - kikérdezem a fontosabb adatokat, majd a válasza után folytatom.
- Vagy most bekísérlek a körletedbe, és ezzel megúszod egy enyhébb büntivel, vagy maradunk, felmegyek veled, és játszunk mondjuk tíz percig. Így kicsit kifáradsz, tehát fogsz tudni aludni, és ezután pedig felkísérlek. Utóbbi esetben viszont hosszabb, vagy kellemetlenebb büntetést fogok neked kiszabni. Melyiket választod? - félrebiccentem a fejem, és igyekszem elnyomni magamban a hangot aki azt szeretné, hogy válallja be a több büntit. Nem akarom előre megmondani melyik opció alatt mire gondolnék, ettől lesz számára igazán izgalmas a választás.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. július 21. 00:16
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 21. 01:06 Ugrás a poszthoz

Mi a manó?
Én

Nem segít a zavaromon az sem, hogy reakció nélkül hagyja a nyelvbotlásomat. Hallotta? Nem hallotta? Most éppen magában nevet rajtam és bolodnak tart? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáznak a fejemben. Fogalmam sincs hová nézzek, mert ő nem néz a szemembe, így amint megállapodik valahol a tekintetem, már kapom is tovább. Valahol azt hallottam, hogy ha rendíthetetlen nyugalommal bámulunk valakinek a feje fölé, azzal felsőbbrendűséget kelthetünk a másikban. Amint ez eszembe jut, igyekszem nem nézni többet a válla fölé... Kinyújtom, majd begörbítem a lábujjaimat, a kezemen meg kapirgászni kezdem egy körmöm, hiába nincs rajta semmi. Tudatában vagyok annak, hogy mindez csak pótcselekvés, de nem tudok mit tenni, folytatom őket hiszen valamennyire csillapítják az idegességemet. Igyekszem ritkábban, de mélyebb levegőket venni, arra gondolva hátha ez majd megnyugtat. Elle nénire gondolok, és arra vajon ő mit tenne a helyemben. Elképzelem ahogy határozott tartással, egyenes háttal ül ott ahol én görnyedek, és kategorikusan rákérdez hogy miről van szó. Ez egy olyan dolog, amire vágyom, de nem merem megtenni, úgy érzem, hogy nekem itt csak válaszolnom szabad, kérdezni nem. Eddig azt hittem, Várffy feleltetésekor zord a hangulat, de óó, nem is tévedhettem volna ekkorát.

- Ö... Keskeny odabent a - a hangom sokkal magasabb lesz a szokottnál, úgyhogy meg is szakítom a választ, és torokköszörülve pillantok egy másodpercre a másik arcára, majd vissza a képre. Olyan rideg - nyelek egyet, ahogy megtalálom a szemben ülőt talán jelenleg legjobban jellemző kifejezést.
- Szóval, a múltkor levertem pár halkonzervet a sorok között a táskámmal - kezdek neki újra, és bár még mindig máshogy beszélek mint normálisan, egy fokkal javult a helyzet. - És tök sokan voltak az utcán, szóval nem gondoltam, hogy bárki feltűnés nélkül fel tudná kapni, így otthagytam.
Bizonytalan hangsúllyal tekintek fel újra, aztán megint le.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 21. 21:30 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
Nem mosok Cheesy - a kviddicsmeccs után pár nappal

Ah, észrevette. Rögtön el is fog a bűntudat, amiért aggodalmat ébresztek benne, pedig tényleg, az én féltékenységemről nem ő tehet... Lázasan kutatok valami megoldás után a fejemben, de szerencsére szolgáltat is nekem rögtön pár működőképes alibit.
- Hát nem tudom, hogy találtam-e... - kezdek bele az elterelésbe, hiszen egy macskát tényleg találtam... A szobámban és Lysandernek hívják. Felemelem a kezeimet, és gesztikulálni kezdek velük, mintha épp a segítségükkel akarnék elmesélni egy jó kis sztorit. Mindemellé kicsit kinyitom a számat, amin így egymás után potyognak ki a hangtalan ö betűk. Reflexből egy gömb alakot kezdek mutatni a kezemből, az elmúlt időben annyit gondoltam a kviddicsre, de mire kitalálhatnám, hogy ez a mozdulat hogy kapcsolódik a történethez, Lau megint megment. Hevesen bólogatni kezdek, majd a szám elé kapom a kezemet, mintegy csendre intve a másikat.
- Egyedül nem akartam bemenni, úgyhogy tök jó, hogy jöttél - suttogom neki, hálát adva a szerencsémnek, hogy egy tökéletes helyzetbe csöppentett bele. Még felsejlik a gondolataim méllyén, hogy nem ártana azért elbeszélgetnem majd a lánnyal, hiszen nem kerülhetek valakit ilyesmi miatt, az annyira nem... Masás...

Elindulok hát az ajtó felé, lábujjhegyen, szemem sarkából vissza-vissza pillantva, hogy Lau követ-e. A kulcslyukhoz érve belesek rajta, majd egy vigyort elfojtva úgy teszek mint aki már korábban is tudta ki van odabent. Ó, vele nem lesz gond, somolygok magamban, ahogy arréb húzódok, hogy Laura is láthassa mivel megyünk szembe. Érzem ahogy már pörög a bünti-roulette a fejemben, mérlegelve az esetlegesen adható büntetéseket. Kapargasson rágót a mágiatöri padok aljáról? Takarítson mosdót? Fényesítsen csillárt a teljes Keleti szárnyban? Előttem, azaz bocsánat, előttünk a világ összes lehetősége, az ajtón túl pedig egy mit sem sejtő...
- Béla, eridonos, kviddicses - suttogok ennyit a mellettem állónak, majd kezemet a kilincsre helyezem, és ha bólint, hogy felkészült, kitárom az ajtót.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 21. 22:38 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

A szemem sem rezzen ahogy befékez elém, bár nem túlzottan kellemes az arcomba meredő seprűnyelet bámulni. Felnézek, félredobva mindeféle kisebbségi konfliktust a magassági különbségek miatt, és a jelvényemet azért megvillantva várom válaszait. A neve hallatán viszont megugrik a szemöldököm, hiszen így közelebbről megnézve már szinte 99%-ban biztos vagyok benne, hogy Danával van dolgom. Elfelejteném a lányt aki csak úgy ölelgeti a barátomat? Aaaki igazából akkor még nem is volt a barátom, de na, itt most nem ez a lényeg. Felismertem-e vagy sem, nem árulom el neki, de a büntetését majd megtoldom kicsivel amiért hazudott. Említettem már, hogy Masa milyen morci is volt azután a navinés buli után?
- Oké Debbie, akkor ez a te döntésed volt - kissé félreérthető a mondat, értheti a hazugságra is, de valahogy nem hinném, hogy rájött, hogy lebukott. Ahhoz túl boldog. Megtalálom az egyik padon hagyott homokórát, és miután hangosan kimondom a kívánt időt (tíz perc, se több, se kevesebb), a homokszemek peregni kezdenek. Bólintok Dana felé, aztán egy laza csuklómozdulattal szegezem a pálcámat a szertárra.
- Invito seprű - hívok magamhoz egy eszközt, majd az érkező seprűt elkapva jól megmarkolom, lábamat átvetem rajta, és a levegőbe emelkedek.
- Nem gondoltam versenyre, de egy seprűfogó beleférhet - kacsintok a lányra, majd mindenféle figyelmeztetés nélkül, Dana bal oldalát súrolva iramodok neki az éjszakának, a kezdőkör felé. Az adrenalin majd elálmosítja a másik lányt. Remélem. És azt is, hogy engem nem.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 23. 08:05 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

Csak somolygok a bajszom alatt, ahogy kijelenti, hogy elviseli a büntetést. Mármint persze, amúgy ez is a normális, de mindig öröm ha nem kell külön könyörögni érte. Ha Debbie ha Dana. Ha tudnám, hogy cinkostársként gondol rám, azért ellenkeznék, hiszen ha bárki kérdezi egyszerűen mondhatnám azt is, hogy nem volt hajlandó lejönni a felszólításra, így sajnos utána kellett menjek. Minden csak azon múlik, hogy hogyan tálaljuk a dolgokat, ugyebár.
- Na, szerintem kaptál már elég engedményt - nevetek rá, ahogy a homokóráról is le akarna beszélni. Mosolyogva csóválom meg a fejem, majd beállítom ahogy terveztem. Ha minden igaz, jelezni fog amikor lepereg az utolsó szem - aztán ki tudja. De talán észreveszem ha már jelentősen több idő telt el.

- Alig ismersz - vigyorgok vissza, és koccolom meg finoman a vállát. Nem több ez annál, mint amikor a folyosón sétálva lököd meg a másik vállát, hogy "te hé, figyelj csak", úgyhogy egyikünknek sem kell attól tartania, hogy lebucskázik a seprűkéről. Végigpillantok a testtartásán és megfigyelem a seprűkezelését. Ha Maja itt lenne, szerintem elismerően bólogatna, hiszen a lány igencsak ügyes, simán játszhatna kviddicscsapatban is, ha akarna. Mondjuk lehet a saját házában (navine? rellon?) benne van, nem tudhatom. Ha összetalálkozom vele egy meccsen, majd kiderül.

Felhúzom a seprűm elejét, és egyszerre irányítom át Dana felett, és fordulok én is a seprű tengelye körül, így amikor felette vagyok, a hátam van éppen felé. Tovább fordulva érkezem meg a másik oldalára, majd jót kacagok a kérdésén.
- Unalmas? Hol? Nem muszáj ahhoz mindig jónak lenni, hogy példát mutathass másoknak - tévhit, hogy minden prefektus egy szent, mindenkiben van valami amivel kitűnünk. - Én például rendszeresen elfelejtek készülni az órákra, úgy kell kivágjam magam a szorult helyzetekből. De egy prefektus nem attól lesz jó prefektus hogy mindent betart, hanem hogy kész segíteni ha szükség van rá. És persze, mind mások vagyunk, Laura például valószínűleg nem repülne itt veled, ellenben lehet hogy Dani versenyre kelne, és felajánlaná, hogy ha te nyersz, elengedi a büntetést.
Kicsit felé fordulva beszélek, hogy a menetszélben ne veszhessenek el a szavaim. Gondolkodás nélkül hozom fel egymás után a példákat, hiszen az egy dolog, hogy vannak szabályok amiket be kell tartanunk, de ezeket is lehet többféleképpen értelmezni ám.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 23. 08:25 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
De moshatok ha szeretnéd Pirul - a kviddicsmeccs után pár nappal

Abban a tudatban teszek-veszek, hogy tök normálisnak és hétköznapinak tűnök. Ha esetleg mégsem, azt nem veszem észre, de ebben szerepe lehet annak is, hogy nem akarom észre venni. A struccpolitika hasznos, ugye. Mosolyra húzódik a szám az activity hallatán, és már bólintok is, hiszen ezzel leveszi a terhet a vállamról. Tovább mutatom hát a gömböt, majd gyorsan váltok pisszegésbe. Kisgyerekesen, a szám elé helyezett ujjam mögül kacsintok cinkosan, majd James Bondnak képzelve magunkat sasszézom a kulcslyukhoz.

Felhúzott szemöldökkel fordulok el a lyuktól, és nézek fel a lányra, jelentőségteljesen az ajtóra bökve. Ez az univerzális "hát kukucskálok" jelzésem, és ha engem kérdez valaki, szerintem egész könnyen érthető is. Amikor végül hátrébb lép, hogy fáradjunk be, már nyitom is az ajtót, ha ő nem akarja, hát akkor majd én.
- Ciao Béla, mizujs van? Nincs kicsit késő szerinted? Ilyenkor már Iza is alszik, nem fogja észrevenni, hogy itt töröd magad a kedvéért - toldom meg a köszönést egy kacsintással is, ahogy beljebb lépek, és felé indulok. Biztonságban érzem magam Lauval a hátam mögött, de én sem nézhetek ki veszélytelennek, ahogy az eddig csak világításra használt pálcámat az oldalam mellett lengetem. Béla rögtön ingerült lesz ahogy felhozom Izát, hiszen ez már tényleg nem az első alkalom, hogy vele piszkálom. Kicsit fáradt lehet már, mert idegesen indul meg felénk, és ragadná meg a karom, de  elrántom, s így már Lau felé nyúl tovább. Még talán épphogy csak megérinti a lányt, mikor rávágok egyet a könyökhajlatára.
- Nem nyúlka piszka - szidom le rögtön, majd a gépek felé intek. - Szedd össze a cuccaid, indulás van.
Hahh... Annyira nem szeretem amikor valaki a fizikai erejére hagyatkozva próbál kijátszani... Nem-nem Béla drága, nem-nem.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 23. 21:00 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
De moshatok ha szeretnéd Pirul - a kviddicsmeccs után pár nappal

Ha tudtam volna, hogy Lau min gondolkozik, abbahagytam volna a vetítést, és egyszerűen megmondtam volna, hogy ha lerendezzük a rendbontót, mindent elmondok. Mivel azonban csak akkor látok be az emberek fejébe, ha az illető Bence, és éppen elront valamit, jelenleg esélyem sincs hogy felhagyjak a próbálkozással.

Ijedten nézem Laura megdermedt arcát, és kattog az agyam, hogy mivel ijesztettük meg ennyire. De hiába tartom meg a magabiztos felállást amíg Béla közel van hozzánk, amint tudomást sem véve rólunk visszavonul a gépekhez, és beszélni kezd, magabiztosságomat mintha csak elvágták volna. A kezemben tartott pálca jól láthatóan remeg meg, majd erősebben szorítok rá, így jól látszódnak az elfehéredett ujjperceim, amiket a kétségbeesett szorítás okozott.

Lehet, hogy Laura kiismert már, de pont az elmúlt napok történései után, egyes helyzetekben messze nem úgy reagálok mint előtte. Most is, ahogy megértem mire céloz Béla, elernyednek a kezeim, és ugyanazt a szégyent érzem amit a pályán is. Hogy nem vagyok jó semmire, hiszen a saját gurkóm talált el, a saját gurkóm felett vesztettem el az irányítást, úgy hogy még egy normális akciót sem tudtunk összehozni. Vagy legalábbis olyat, aminek eredményeképpen valaki, egy ellenfél sérült volna. Érzem ahogy Laura keze a karomra fonódik, de eszemben sincs támadni. Nem, nem tudnék. Azonnal megbántam azt is ahogy Bencével beszéltem, hiszen szinte rögtön utána megéreztem milyen amikor egy stadionnyi ember előtt szerepel le az ember. Bence legalább nem adta fel, felemelt fejjel folytatta, annak ellenére, hogy még a sérülése is valószínűleg komolyabb volt mint az enyém. De én? Az egész meccs alatt nem csináltam semmit. Passzolgattuk a labdát ide-oda, igen. De könyörgöm, majdnem leütöttem Maját! Majdnem leestem! Zavarba hoztam Bencét mindenki előtt, pedig ő tényleg igyekezett tisztán játszani... Miért tettem ezeket? Hiába kérdezem magamtól újra és újra, nem kapok választ semmire. Az oly sokat emlegetett angyalkám és kisördögöm sehol sincsenek - vajon már azt sem érdemelném meg, hogy mérlegeljem magamban a helyzetet?

Miért jöttem le? Ha pihenek, lehet tudok még játszani... Nem, a megaláztatottság miatt jöttem le, emiatt bújtam el a talárom mögé, emiatt adtam fel mindent. Azt hittem, hogy ez csak egy játék, ahol repkedünk és jól érezzük magunkat, és hát sikeresen el is bíztam magam. Szinte mindenki tapasztaltabb volt nálam, és túlságosan próbáltam bizonyítani, de annál nagyobbat koppantam a végén. Most, szemben Bélával, aki nem csak egy névtelen ember a tömegből, hanem egy konkrét játékos, még nehezebb. Hiszen ő is ott volt, ha úgy vesszük, jogosan gúnyolódhat, nem..?

- A kérés megtagadása csak súllyosbítja a büntetésedet - motyogom végül magam elé, de nem vagyok jó formában. Amint elkövettem azt a hibát, hogy beléptem az emlékeim közé, igazából az egész dolog el is dőlt, nem tudom, hogy fel tudnám-e még rázni magam.
- Nem dekorszöszi - szólok neki vissza, majd ha Laura engedi, feljebb emelem a pálcámat, mintha bűbéjt akarnék kiszórni rá. Béla megismétli mindkét mondatot, nyávogós hangon, de nem tudok rá mit reagálni. A fejem üres, így úgysem tehetek semmit, újabb szégyen, de levitás létemre egy varázslat sem jut eszembe. Hátrapillantok Laura, hátha ő tud csinálni valamit, én csak megismétlem a korábbi kérésemet Béla felé.
- Kelj fel, és indulás. Ne is pakolj össze, majd holnap visszajössz.
Igyekszem olyan határozottan beszélni, amennyire csak tudok, de így is csak egy futó vigyor szeli át a fiú arcát. Már ő sem vesz komolyan.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 26. 13:38 Ugrás a poszthoz

Henrik, de én nem is...!

Szokásomtól eltérően, sunnyogás közben pont nem dúdolom a rózsaszín párduc betétdalát. Persze, fejben ott van, és kikívánkozna, de a hangok a fejemben azt mondták, hogy nem éri meg a rizikót, hogy lebukjak az öltöző ajtaja előtt. Önálló küldetésen vagyok, egy kis önkéntes asszisztenssel. Elsősorban Bencét keresném (aki véletlenül pont nem vesz részt a mai edzésen), de ha  esetleg, taláán elcsípnék olyan infót ami a csapatnak is hasznos lehet, akkor csak vállat vonnék, hogy hmm, hááát, ez vaaan...

Először is lelátó alá bemászva kísértem figyelemmel a Sqadron edzését. Irtózatosan kényelmetlen volt ám, és ha ez nem lenne elég, még egy fecsegős társaságom is akadt. Ugyanis a kviddicspálya felé tartva, az udvaron átlopakodva szúrt ki egy elsős, hogy hovamegyekőisjönmitcsinálunk, én bolond meg rávágtam, hogy kémkedek és nem jöhet. Ahh, azok a krokodilkönnyek, Merlinke. Becsületére legyen mondva jól bírja a lány, az edzésen végig karattyolt, csak akkor sikerült elhallgattatnom amikor elindultunk a fiúk után az öltözőbe. Hahó, én itt dolgoznék... Halló, kislány?

Most is itt guggol mellettem a levitás (szégyen, de meg nem mondom, hogy Anna vagy Hanna) és épp a kulcslyukon át bámul - továbbra sem értem, azt meg pláne nem amikor csillogó, elkerekedett szemekkel hajol még közelebb. Bence nem volt a pályán (az azért feltűnt volna), ergo nem lehet az öltözőben (ha ott lenne, én leselkednék), akkor mégis kit bámul ennyire? Kit érdekel bárki más Bencén kívül?? Értetlenkedve kopogtatom meg a vállát, majd tolom finoman arrébb, hogy én is beleshessek a férfiöltözőbe.
- Jézuska - hőkölök hátra suttogva, ahogy az egyik újonc a látóterembe kerül. Mármint, korábban is figyeltem a pályán, és igyekeztem róla minél több mindent megjegyezni, mert szerintem terelő (volt ütője), meg úgy is néz ki (azokkal az izmokkal engem is olyan könnyedén elütne mint a gurkókat a pályán), de... Najó, nem is biztos hogy jól láttam. Mondvacsinált indokommal megerősítve a lelkem újra leselkedni kezdek, csak hogy heves fejrázással távolodjak el újra. Nem, Masa, nem szabad!

Elvörösödött arccal tapasztom rá a fülem inkább az ajtóra, hátha a beszélgetésből sikerül valamit elcsípnem. Eltart egy pillanatig, hogy rájöjjek mi a furcsa, mégpedig az, hogy a kis AnnaHanna már nincs mellettem. Még elcsípem a távolodó kuncogását, és a cipőkopogást, majd szememet forgatva koncentrálok inkább a fülelésre. Gyerünk srácok, ide a taktikákkal, és kérlek öltözzetek jó lassan!
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. július 26. 16:21
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 26. 16:55 Ugrás a poszthoz

Henrik, csak hogy tudd, ez véletlen, színtiszta véletlen

Nem, nem az érdekel, hogy tízes skálán mennyire találjátok Dankát szexinek ti állatok. Mit fogtok csinálni? Mik lesznek a változások a csapatfelállásban? Csak nem lehet mindenki elégedett azzal ahogy eldőlt!! Béla, téged például tuti nem raktalak volna be a csapatba, neked a kvaffon is nehezedre esik rajta tartani a szemed, ha előtted egy lány repül... Na, légy jó szépen, és panaszold is el ezt a többieknek, had nyugodjak meg, hogy jól gondolom! Már komolyan lassan ott tartok, hogy ez az egész nem ér ennyit, én nem vagyok kíváncsi rá hogy, fújfújfújfúj, neeeem... Fintorogva elemelem a fülem az ajtótól, hogy egy sóhajjal a homlokomat dönthessem neki. Döntöm, döntöm, döntöm, döntöm...

Padló. I beg you' pa'don? Kinyúlok a földön, mint a leterített barnamendvebunda a vadászház kandallója előtt, majd onnan pislogok fel a felettem álló DEHÁTJÉZUSOMEZAZÚJSRÁC!? Olyan gyorsan fordítom vissza az arcom a föld felé, hogy az orrom fájdalmasan benyomódik a padlóba. Nem szabad felnézni - csak ennyi kattog a fejemben, ahogy picirit azért megemelem a fejem, hogy ne nyaljam fel a padlóra csepegő méltóségomat amikor beszélni kezdek.
- Üdv - emelem fel mellé a jobb kezem, és intek vele a helységben tartózkodóknak. Nem néztem hányan vannak, három hangot biztosan hallottam odakintről. Béla az egyik, ebben hótt biztos vagyok, főleg mivel a srác már most hangosan röhög rajtam. Kösz Béla, tudtam én hogy hosszabb büntit kellett volna adnunk neked Lauval, hogy aludnál kaktuszágyon.

Várok még pár másodpercet, majd ha senki sem akar megenni, akkor úgy ítélem meg, hogy ha nem lenne rajtuk elég ruha, mostanra csak felvettek valamit, szóval... Szépen magam alá húzom a kezeimet, és feltolom magam először négykézlábba, majd álló helyzetbe, és még hátradöntök a fejemen vagy 30 fokot, hogy be tudjam célozni az előttem álló szemeit. Anyám, ha én ilyen magas lennék, elérném otthon a mosóporos polcot, meg az olívaolajat a konyhában!

- Leskelődtem mert kíváncsi voltam - jelentem ki egyszerűen, hiszen haboghatnék is, de ugyan minek. Kihúzom magam, amennyire még nem érzem kínosnak, és csak aztán esik le, hogy hogyan is hangozhatott amit mondtam. Jesszus Masa, hát miért vagy te ilyen hülye?! Kinyitom a számat, hogy hozzá tegyek valami olyasmit, hogy "a csapatra" vagy "a taktikátokra", de egy jó titkösügynök sosem fedi fel szándékait, úgyhogy... Habááár mondhatnám, hogy az Edictum küldött... Áh, de akkor tuti lenne nálam kamera.
Az öltöző nagy részét az előttem álló kitakarja, és ahogy akaratlanul is kénytelen vagyok látni, csak erősödik bennem a gondolat, hogy igen, ha tudtom hogy ez lesz, hozom a kamerát. Ha eladnám a kicsiknek (lásd azt akit elhurcoltam, majd itt hagyott a csávában, khm), milliárdos lehetnék, batáta.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 26. 19:58 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

Csak somolygok, miközben azért magamban is számolom nagyjából az eltelt időt. Az ismerkedős szövegre nem is mondok semmit, csak az elém vágó lány hátára nézve megforgatom a szemem. Majd megismerlek - annyira tipikusan navinés hozzáállás. Nézem ahogy trükközik, és megintcsak megcsillannak a szemeim a technikája láttán. Felzárkózom mellé, és egy biccentéssel fogadom a dícséretet.
- Ugyan. Te is nagyon jól tudsz bánni azzal a seprűvel. Benne vagy a házad csapatában? - álszent a kérdés, hiszen tudom, hogy a rellonnak jelenleg nincs csapata, de ha nem ezt vágja rá, akkor biztosabb lehetek a kilétében. Ez aljas, tudom. Ezúttal egy picit jobban eltávolodok tőle, ívesen emelkedni kezdek, majd hirtelen nyomom le a seprűt, és lebukva átfordulok egy kis karikában, majd ugyanúgy érkezem ahogy elindultam. Visszazárkózom Dana-Debbie mellé, hogy válaszolhassak a prefektusos kérdésére, ami után szerencsére értően fel is csillan a szeme. Végüis az egy jó dolog nem?

- Én foglalkozom amúgy mindegyikkel - mert azért mégiscsak az az igazság, hogy minden érdekel - egyszerűen csak feledékeny vagyok.
Megtanultam már nevetni magamon - Márk mellett nem is élhetném túl máshogy. Élvezem ahogy az éjszaka összekócolja a hajam, és jólesően rázogatom szét a tincseimet, ahogy az orromat és a füleimet elkezdi hűvösre csípni a menetszél.
- Nehéz kérdés - kiáltok át hozzá, ahogy a kanyarban messzebb sodródunk egymástól. - A reptan tényleg jó, de azt inkább csinálni szeretem nem tanulni, szóval olyan so-so. Egyébként odavagyok minden alaptárgyért, aztán az asztrológiáért, a mugliismeretért... Szóval igazából mindenért. Te is bírod Sárki bá óráit? Szerintem irtó viccesen magyaráz.

A lány jó sokat tud csacsogni, ez kétségtelen, szinte végig sem mondom a kérdésére a választ, már témát vált. Hát, nem tudom, nekem azért ehhez már késő van, én az őrjáratokat általában csendben sétálgatom le, vagy maximum ráripakodok egy-egy szabályszegőre. Na de traccspartizni az égen? Hajjajj, csak be ne dőljek egy terembe aludni reggelig!
- Ó, hát egyszer feltétlenül meg kell mutatnod azt a hápit - csapom össze lelkesen a kezeimet magam előtt, majd egy pár másodpercnyi egyensúlyozás után újra ráfogok a nyélre.
- Hát igazából ha van bármi időm, azt vagy kviddicsedzésre váltom, vagy valamit prefiskedek erre-arra. A hétvégék lazábbak, olyankor inkább csavarogni meg bandázni szoktam, mindig ami éppen jön. Ez sokszor csak egy könyv, és a kiscicám, Lysander, de én azt is szeretem, arra is szükségem van.
Ahogy megteszünk egy kört, fülelek, de még nem jelez a homokórára szórt bűbáj. A belső órám szerint is korai lenne még, kábé két perc telhetett el.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 26. 23:16 Ugrás a poszthoz

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Értetlen arccal nézek vissza a bácsira, aki látszólag tökre nem látta a Harisnyás Pippit, hiszen akkor tudná, hogy...
- De hát neki vörös a haja - de tényleg, ezek tök fontos kis részletek Dimi bácsi! Elvigyorodom a másik megjegyzésén, és szökdécselve megindulok a csapattal, hogy aztán szófogadóan a végére maradjak kedvenc HVH-mal. Elképzelem ahogy Elle néni egy szép, megterített asztalhoz leül fejeket vacsorázni, miközben olyan régi, nem papír szalvétát köt a nyakába, és hat féle evőeszköz közül tippeli meg melyik a legmegfelelőbb az adott fogáshoz. A háttérben piros tapéta, az étterem elegáns, az étel ezüsttálcákon érkezik... Az egyik pincér pedig leteszi a tányért az asztalra, majd a sültkrumplikra hajtja a fejét, és megszólal, hogy "jó étvágyat Hölgyem". Felnevetek a groteszk képen, majd engedelmesen slisszolok be a kapun és igyekszem elfoglalni magam amíg újra rám nem figyelnek.

Odalépek az előtérben kialakított üzenőfal szerűséghez, és olvasgatni kezdem a kirakott dolgokat. Programajánlók, apró "keresem a zoknim, 36-39 fekete - Pityu" jellegű hirdetések, versek, és miegymás. Eltelik vele az idő, és így arról is lemaradok amikor Dimi bácsi beveti bűbájait a recis boszin. Egy tényleg megható búcsúvers közepénél vagyok kénytelen elfordulni, és figyelni a tájékoztatóra. Bólintok, hogy megértettem (csoportnyomás), és indulok a bácsi felé, hogy jó akkor uzsgyi, amikor két srác elkap, hogy hát én most akkor menjek velük. Rájuk kamillázok, majd bátortalanul bökök a rám váró férfira, jelezvén, hogy vele kell ezt lemeccselniük.

Azonnal meghunyászkodva lépnek el tőlem, és le is lépnek a nappali felé. Na, nem mintha félnék tőlük, de Dimi bácsival jöttem, úgyhogy vele is fogok menni. Aztán persze ki tudja, lehet végül ugyanabban fogunk részt venni. Ettől felvidámulva szökdellek vissza, majd röviden összecsapva a bokámat biztosítom menetkészségemről.
- A speciális küldetés sem hangzik rosszul, nagyon nem, sőt, de mi lenne ha előbb megnéznénk a többit? - magam előtt ütögetem össze a mutatóujjaimat, ártatlan "de én nem tudom" arckifejezéssel pislogva felfelé. - Társasjáték esetleg? A thai-chi soká lesz, addig még belefér egy kör ki nevet a végén, ellenben a virágok már csak az aurámtól is kiszáradnak, festeni meg csak pacákat tudok, szóvaaal...

Hát igen. Egyelőre a társasjáték a legbíztatóbb, aztán ráleshetünk a thai-chira, és utána még mindig tudunk speckót kérni, ha esetleg megunnánk a banánt. Felvilanyozódva figyelem, hogy ő mit szól az ötlethez, hiszen olyat nem szeretnék amit nem szeretne, de ha már megkérdezte, én válaszoltam, nehogy rám lehessen aggatni hogy döntésképtelen lennék. De úú, egy jó monopolyban is benne lennék! Mondjuk az nem fél óra... Mindegy, király ez a hely!
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 27. 14:27 Ugrás a poszthoz

Henrik, csak hogy tudd, amúgy nem is vagyok kecske

Zavar a köszönésem után beálló csend. Mármint az értelmi csend, hiszen Béla vihogása messze nem tartozik abba a kategóriába. De az, hogy a lebuktatóm nem szólal meg, de még csak vissza se köszön, az lebbigyeszti a szám sarkát. Mármint na, lehet hogy leskelődtem, de az udvarias kislányok köszönnek, és ezen a "mit csináltam" rész nem változtat. Azért figyelmen kívül hagyni nem kéne...

Örülök, hogy nincs megakadályozva a helyzetváltásom, de még ha eddig tartottam is magam, érzem ahogy az előttem álló pillantásától pikk-pakk vörösödni kezd az arcom. Ó, nem, bármennyire is szeretném, sajnos nem a dühtől. Mély levegőt veszek, ahogy közvetlenül elém lép, de nem akarom megadni neki az elégtételt, hogy lásson hátrébb tántorodni. Nem Masa, nyugi Masa, képzeld azt, hogy egy fürdőruhás póréhagyma az. A nyakam majd' kitörik, ahogy igyekszem fenntartani a szemkontaktust, bármennyire is szeretnék inkább bebújni egy pad alá... Jobb oldalt mondjuk. Tettesd magad halottnak, tettesd magad halottnak - sikítozik az oposszum-énem, és erre (valamint az elhangzó kérdésre), egy általam sem várt módon reagálok. Telibe arcon röhögöm a bácsit.
- Nem mert csak téged láttalak, és Bence itt sincs - ez alapvetően nem hangzana ilyen pimaszul, na de a nevetéssel előtte... Kezdjem ásni a sírom, hogy hamarabb kész legyek, vagy még kezdjek bele egy énekbe hátha a pisztolyos csávó engem megkímél? Mahna mahna... A kéjenc szóra csak kigúvadnak a szemeim, de nincs az az isten, hogy megismételjem, úgyhogy tiltakozni sem igazán tudok ellene.

Elhúzom a számat, hiszen ezek szerint egyértelműen nem voltam én inkognítóban, ha rögtön leesett neki, hogy kémkedni jöttem. De öröm az ürömben, legalább nem vádolhat akkor azzal, hogy ők érdekeltek, tudja hogy csak a csapatuk. Ekkor... Becsapódik mögöttem az ajtó. Szemmel kísértem az útját, fájdalmas arckifejezéssel, de így is összerezzenek a hangra. Neeee, a szabadságooom... Kedves Anyu, kedves Apu, kedves Márk, kedves Mindenki. Én, Zippzhar Mária Stella, úgy érzem, életem révbe ért. Olyan jók voltatok hozzám, sajnálom az évek során okozott fájdalmakat, de azt hiszem én most ezt itt mégsem erőltetném tovább. Adios amigos!

Végrendelet ide vagy oda, ha kérdezik, Masa válaszol, és ha nem félnék hozzáérni egy vadidegen félmeztelen sráchoz, még talán ütnék is. Vagyis, lehet csak kalimpálnék, hogy elérjem a tarkóját, hátha leüthetem úgy, mint a kémfilmekben szokás.
- Azt, hogy perverz öreg bácsik vagytok - jelentem ki borúsan, figyelembe véve miket kellett nekem végighallgatnom az ajtó előtt. Kíváncsiságból azért felemelem a karom, hogy megnézzem, egyáltalán elérném-e a tarkóját... Bár nem érek hozzá, érzem a bőre melegét, így megrázkódva kapom vissza a kezem.
- Egy-két fontos infót? Hát jó, tessék. Nem ülök egy darabig még seprűre, úgyhogy nem játszom az unikornisok ellen. Nyugodtan átadhatod nekik, hogy sajnálom, de nem tudom helyettük is leüttetni magam, mert olyan terelő lesz a pályán aki alkalmas is a feladatra - szenvtelen hangon kezdek beszámolni a (valószínűleg őt kicsit sem érdeklő) saját viselt dolgaimról, és ha bármit is meg akarna tudni a csapatról, hát... Nem én leszek az embere. Mahna mahna...
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 27. 19:06 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
Minek azt, majd kisimul, ha felveszem Tongue - a kviddicsmeccs után pár nappal

Az ijedtség sunyi egy kis dög, visszatekintve sosem tűnik olyan komolynak, mint akkor amikor épp átélem. Ahogy megteszem az első lépést, a többi szerencsére követi magától. Ahogy Laura mellém áll, és érzem, hogy ő van a helyzet magaslatán, az erőviszonyok máris eltolódnak. Azzal, hogy Lau veszi át a szót, Béla elbizonytalanodik, ami pedig engem kezd el reménnyel és energiával feltölteni. Még egy mosolyt is ki tudok préselni magamból, ahogy a kezembe pottyannak Béla cuccai, majd a táskát vállamra dobva reagálok a finom noszogatásra, és az ajtó felé indulok. A vállam felett még visszatekintek, és nyelvet öltök a fiúra, de az éppen túlságosan el van foglalva azzal, hogy anélkül keljen fel a padról, hogy átesne azon. Kikerekedett szemekkel bámul utánunk, én pedig megkönnyebbültem nézem ahogy utánunk pislog. Lau megtorpanását a hátrafelé bambulás miatt csak fáziskéséssel veszem észre, így én az ajtóban állok már csak meg. A feltett kérdésre egy darabig mintha habozna, de amikor egy látványos mozdulattal kihúzom a pálcáját az eltulajdonított táska zsebéből, és meglengetem felé, végül megadja magát.

Magam elé engedem egy ártatlan szempillarebegtetéssel, de amikor a cuccaiért nyúlna, megrázom a fejem. Dehogy kapja vissza! Egy sóhaj után megindul a Nyugati szárny irányába, így ha Laura is felzárkózott mellém, megindulok utána.
- Határozottan szép trükk volt - dícsérem meg prefektustársamat, ahogy rendesen, mindkét karommal belebújok a hátizsákba. Jobb kezemben a saját, balban az eltulajdonított pálcával követem Bélát, aki szófogadóan battyog előttünk. Pár lépés után egy halkan elmotyogott Lumos fényt csal a saját pálcám végére, bár egy pillanatra reménykedtem, hátha mindkettő felvilágít. Hát, nem mondom, hogy nem erre számítottam, de menő lett volna.
- Te Lau! Tök késő van már nem? Ilyenkor már a büntit is hosszabbra kell kiszabni. Sőt, ha már itt tartunk nem is akart velünk jönni. Szerinted el lehetne tiltani egy egész kviddicsidénytől? - Béla ijedten néz hátra, de amikor felvont szemöldökkel nézek rá, inkább beharapott ajkakkal előre fordul, a válla pedig picit megerezkedik. Na jó, ennyivel ki is éltem minden bosszú-szerű ötletemet, így némán megrázom a fejem Lau felé, hogy ne vegyen komolyan. Persze, belemehet a játékba, de eltiltást senkinek nem szeretnék adni, bármilyen idióta is.
- Vagy küldjük el egy tanárhoz? Várkonyi? Várffy? - kik is a legrettegettebb tanárok az iskolában? - mondjuk sütőt kapargatva is megnézném Moon tanárnőnél... - áh, alapból nem szoktam élvezni a büntetéskiosztást, de most... Most jól esik. Megnyugtat, hogy valamennyire hatalmam lehet a fiú fölött, ez az igazság. Érzékeltem odabent Laura csodálkozó tekinteteit, így tudom, hogy valószínűleg egy magyarázattal is tartozom neki, de még azelőtt le szeretném pakolni fogoncunkat a körletében.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 27. 20:29 Ugrás a poszthoz

Dana
takarodó után, őrjáraton

Ciccentek egyet a kitérő válaszára, hiszen így kénytelen leszek kilétét máshogyan megerősíteni. A hangot nem viszi messzi a szél, szerintem meg sem hallhatta.
- Így igaz - válaszolok büszkeséggel a hangomban, hiszen mégiscsak én vagyok a cskh. Még akkor is, ha hivatalosan nincs is ilyen poszt.
Bólogatok a véleményére, hiszen én is így gondolom, majd elolvadó arcot vágok amikor meghallom a kicsi kacsa keresztnevét. Hápi. Hápi, hát ez de édes már!
- Jövő héten valamikor? Igazából hétfőn, szerdán és pénteken kívül nekem jó - vetem fel az ötletet, miközben a tengelyem körül is forgok egyet. Jól esik a fejjel lefelé lógós része, úgyhogy igazából forulok még egy felet, és úgy siklok tovább egy darabon, élvezve ahogy a gravitáció finoman húz a föld felé, és nyúlnak a végtagjaim. Újra közelítek a lányhoz, és hogy értelmesen válaszolhassak, egy ügyes majomszerű mozdulattal a seprű fölé kerülök újra.
- Nem tudom pontosan, menhelyi cica - kiáltok át a szomszédba - fehéres-szürkés, nagy fülekkel, hosszú szőrrel, és felemás, sárga-kék szemekkel.
Csak egy körülbelüli leírást tudok adni róla, hiszen még tényleg, a torony leomlása után hoztam el a Mancs-helyről.
- Okés, majd utánanézek, mikor lesz a következő faluba lemenős hétvége - nevetek át, majd visszafordulok, és újra csak lógok a seprűn, ahogy az körbe-körbe átszeli a pályát.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 27. 21:19 Ugrás a poszthoz

Henrik BÁCSI

- Tudok én, de minek tenném, ha mondhatok igazat is - vonok vállat az aljas rágalomra, hiszen tényleg nem volt kielégítő a hadjárat, mert Bencét nem láttam ugye. Hé, azt egy szóval sem mondtam, hogy nem érintett mélyen az előttem álló látványa, mert na az hazugság lett volna. De nem ezt kérdezte, és én nem is erre válaszoltam.
A baj az, hogy jelen helyzetben ha akarnám sem tudnám, mikor hagyjam abba a dolgok feszegetését. Mármint feszegetés alatt nem az öltözőszekrények ajtajaira gondolok, mert a krnyii-krnyuuu hangoktól egyébként is legszívesebben a falat kaparnám. Inkább arra, hogy bár mélyen érint a félmeztelen férfi közelsége, megemberelem magam, és nem rogyok a lába elé mint valami idő előtt kivett csokis-narancsos szuflé. Mármint... Még egyszer nem.

Felhúzom bal szemöldököm ahogy elismeri, hogy öreg - pedig nem azért öregeztem le, mert úgy néz ki mint aki fél lábbal a sírban van (de hát ha ő maga állítja nem fogom visszavonni), egyszerűen azért mert le akartam bácsizni, a jelző pedig magától sluttyant a nyelvem hegyére. Van ilyen, van ilyen, de miért pont ezt emeli most ki... Oh. Hát hogy nyalogatnál dörzspapírt.
- Én nem is... - nyitom a számat, hogy bevédjem magam azzal, hogy kijelentem már elmúltam 17 is, de látszólag minden erőlködés nélkül a szavamba vág, én pedig úgy hallgatok el, mint áramszünet alatt a SAL RRT 11B retro kazettás rádió nagypapánál. Ne légy gyenge Masa, az a rádió már rég a roncstelepen van, de te még fiatal vagy, menni fog ez! Veszek egy mély levegőt, és amint befejezi a mondatot, már beszélni is kezdek.
- Egyrészt, nem a kulcslyuknál hallgatóztam, hanem az ajtónak tapasztva a fülemet, másrészt meg rád csak a bácsi vonatkozott, a perverz arra a kettőre ott. - Ezúttal én dőlök egy kicsit közelebb, hátha használ valamit, vagy ha nem hát legfeljebb majd ront a helyzeten. Van ilyen, az élet nem igazságos, a Föld lapos, így se ő nem hiszem hogy meghátrál, se lelökni nem tudnám az egész cuclimucli széléről. Na, lendüljünk túl rajta.

Ahogy meghallom a háttérvokál kellemes aláfestő szólamát, már csattanok is fel, a címzettet még mindig nem látva.
- Béla drága, én a helyedben csendben maradnék, mielőtt kiküldöm az elsősöket, hogy ragaszgassák újra tele a lelátó azon részeit ahol te már végeztél! - nyílt titok, hogy amikor korábban Laurával elkaptuk egy járőrözés alatt, büntetőmunkaként az összes rágó lekaparására ítéltük. És hát, az összes az összes, és ha szemétkedik, el tudom én intézni, hogy soha az életbe ne végezzen vele. Béla rögtön elhallgat, mire elégedettség csillan meg a szememben. Na, én is így gondoltam.

Örülni... Nos, nem sokáig örülhetek, az izomkolosszus szája megremeg, majd hahotázni kezd a posztom hallatán. Összeszorított szájjal tűröm hogy kinevessen - eléggé kezdek megedződni, mert enélkül már nem telik el napom.
- Bár lehet, hogy te egyedül ütnél akkorát a gurkóba, mint mi a dinamittal ketten, de igen, az vagyok. - Bár először csak halkan kezdek neki, de amikor rájövök hogy nem foga így hallani amit mondok, felcsavarom magamon a hangerőt annyira, hogy a hahotázás ellenére is biztosan meghallhassa a "lehet" utáni _minden_ _egyes_ _szavam_.

Büszke vagyok arra, hogy terelőként léphettem pályára, hogy igenis, magam mögé utasítottam jópár srácot is a válogatásnál, és bár biztos, hogy nem fogok akkorát belebikázni soha, mint ők, de vannak képességeim amik alkalmasabbá tesznek a posztra náluk. Igenis, vannak. Még úgy is, hogy az utóbbi meccs után, a kitartást és a higgadtságot biztosan nem sorolhatnám ide. Szóval egy gúnyos vigyorral válaszolok a csapatomra tett megjegyzésére.
- Levonhatsz következtetéseket, ó, csak nyugodtan. De ha nem voltál ott, akkor úgysem tudsz rólunk semmit. Szóval ahelyett, hogy az erődet fitogtatod, és lenézel olyanokat akiket nem is ismersz, és nem láttál játszani, hitelesebb lennél, ha szimplán csak kíváncsian felhúznád a szemöldököd.
Mostanra már tényleg bepipultan állok előtte, egészen pontosan az eddigi legközelebb, és cseppet sem zavartatva bámulok fel rá. Ó, nem azért mert zavarba hozna, nem. Amikor átnéztem a kislány után a kulcslyukon, még zavarba hozott, de most nem tekintek rá másként, mint egy fürdőruhás leendő ellenfélre, akibe nem szorult semmi fantázia vagy képzelőerő.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. július 27. 22:25
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 27. 23:23 Ugrás a poszthoz

Henrik, a Hahota magazin új főszerkesztője

Mi az hogy minek mondanék igazat ha hazudhatnék is? Értetlen arccal nézek rá, és próbálom kilogikázni hogy mégis mit akarhat ezzel.
- Mert hazudni nem szép dolog, és csak akkor szabad ha nagyon muszáj, ez meg közel sem az a szituáció? - kérdezem végül, mert tényleg nem tudom mit akar a másik ezzel kezdeni. Igen, teljesen megkavar, ezért állok elő mindösze csak ezzel a gyenge kis közhellyel, és bámulok tovább zazerálva.
Idegességemben jóval hosszabb mondat szalad ki a számon, mint eredetileg terveztem, de mentségemre szóljon, a (szintén nem tervezett) hadarásom miatt nem tart sokáig a nagy kinyilatkoztatásom. Lehet velem van a baj, vagy még nem nőttem fel, de tényleg igyekszem kerülni a hazugságot, amikor csak lehet. Bár kínosan érint, hogy rajtakapott, persze, de nem fogom letagadni hogy miért vagyok itt, hiszen amikor elindultam, mérlegeltem ezt az eshetőséget is. Nem érzem olyan nagy dolognak ezt az egészet, hogy patáliát kéne csapni miatta, főleg mivel tényleg a taktika felderítése volt a célom, nem pedig a kukkolás. Ha csak azért jöttem volna ide, hogy megbámuljam őket, na akkor lehet hazudnék hogy mentsem magam. De azért ennyire nem vagyok elkeseredett, minek néz engem?

Bólintok, amikor elismeri amit a másik két srácról mondtam. Ennyi. Nem kezdem el az orra alá dörgölni, hogy na ugye, nem kezdek el ujjongani, hogy nem szúr belém még valahol, egyszerűen csak tudomásul veszem, hogy lapozhassunk. Béláék felől a zavar kínos csendje hallatszik csak, amit végül egy lassan behúzódó cipzár szakít meg. Nem, most nem magamra gondolok, hanem egy cipzár-cipzárra, fogakkal, meg... Najó, inkább hagyjuk ezt most.
Betikkel a bal szemhéjjam, amikor nénijövőmmel fenyeget. Most pisisezett le, mi a fene baja van? Döntse már el, hogy öregít vagy fiatalít, mert már én felejtem el mindjárt az életkorom. Mindegy, nagy levegőt veszek, és ahogy kéri elengedem a dolgot. El én, rám aztán ne mondják hogy nem vagyok szófogadó, vagy kompromisszumképes!

- Nem azt mondtam hogy profik vagyunk, csak azt, hogy ne beszélj rólunk ilyen becsmérlően ha nem is ismersz minket - fogom tenyereimbe a fejem. A mozdult közben véletlenül lefejelem a mellkasát, majd azonnal hátrébb lépek, ezzel fel is adva minden eddigi próbálkozásomat, hogy elrejtsem zavarom. A francba is már.
- Igen, hülye voltam és figyelmetlen. Már elmúlt, és ha rajtam múlik nem is fordul elő többször. - Még nem tudom, hogy azért mert feladom ezt az egész terelősdit, vagy azért, mert a jövőben a hibáimból tanulva majd ügyesebb leszek. Határozottan a második hangzik felnőttesebben, de én csak Masa vagyok... Úgyhogy ki tudja mi lesz ebből. Nem mondom, hogy nem érint rosszul a téma, mert de, és a fájdalmas arckifejezést az előttem álló is láthatja, feltéve, hogy nem érte még utol valamiféle időskori szürkehályog, vagy egyébb nyavalya.

Ne reagálj a jelentéktelenre, ne reagálj, ne reagálj, ne reagálj - csillapítgatom magam, miközben nagy levegőt veszek, és elszámolok tízig. Nem sokat segít a manóba is...
- Nem értek veled egyet - közlöm a távolodó hátának, majd az ajtót figyelmen kívül hagyva leülök mellé egy öltözőpadra. Béla és Ábel csak kamilláznak, ott állnak felöltözve, nagyon nem tudva mit kezdeni a helyzettel. Én karba fonom a kezeimet, és hátra dőlve a plafont bámulom, hogy ha bármelyikük vetkőzni kezdene, ne mondhassa rám, hogy kukkolom. Főleg ne a rejtélyes név nélküli harmadik. - Szerintem a kémkedés menő, csak az a ciki, hogy lebuktam.
Ott egy csomó népszerűbbnél népszerűbb kémfilm, csak körül kell nézni. Menő ez, csak James Bond nem olyan béna mint én. Bár, biztos neki is el kellett kezdenie valahol. A tanács-utasítás furcsa elegyét mindenesetre megfogadom, és rá sem nézek a két kislisszoló jómadárra. Immár ketten maradtunk tehát az öltözőben, és ahogy még mindig a plafont bámulom, mire kétszer meggondolhatnám, már ki is bököm a javaslatomat.

- Ha tényleg olyan jelentéktelennek gondolsz, akkor tegyél próbára - bukik ki ajkaim közül egészen nyugodt, már már cseverész hangon az ajánlat. Az nem baj, hogy a meccs óta a hányinger is elfog már a seprű gondolatára is, az nem baj, most fontosabbnak érzem, hogy ne nézzen annyira jelentéktelennek. Nem tudom megmondani mi van benne, ami ennyire felhúz, de zavar, és én nem szeretek befejezetlenül hagyni semmit, legyen az könyv, dolgozat, vagy egy helyzet. - Én úgysem játszom már az idényben, a következőre meg... - úgyis találnak nálad jobban a csapatba. A mondat végét csak magamban fejezem be, mivel ez aztán, valószínűleg tényleg hazugság lenne. Látod? Nem hazudok, ha nem muszáj.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. október 8. 18:09
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. július 28. 03:43 Ugrás a poszthoz

Henrik, ne most

Először egy felhúzott szemöldökkel, majd egy vállrándítással reagálom le amit mond. Nem akarom győzködni, higgyen amit gondol, már lassan ott tartok, hogy inkább mondom azt, hogy hazudtam, csak ne filozofáljuk túl a kérdést. Mint oly sok más dolog esetén, most is kezdem elveszíteni az érdeklődésemet a vita iránt, és így inkább összefont karokkal ácsorgok. Nagyon szívesen leejteném már a fejem, hogy megfigyelhessek mondjuk... Egy hangyabolyt, vagy akármit ami nincs feljebb a szemmagasságomnál. Fáj, de komolyan. Engem nem arra terveztek, hogy sámli nélkül beszélgessek 200 centis fazonokkal, az is biztos.

- Ó jajj már... - kezdeném leoltani, hogy milyen igazságérzetről beszél, de megint a szavamba vág, mintha ott sem lennék. Óh, várjunk csak, hiszen neki tényleg olyan mintha itt sem lennék... Pedig a további mondandója aztán igazán fontos lehetett... Érzem ahogy az arcom picit kikerekedik, ahogy szó szerint felfújom magam a gumilabdás hasonlaton. Miért, mit gondolt, hogy mosolyogva tűrni fogom ahogy aláz minket? Netán még meg is köszönöm, hogy miután nem veszi a fáradtságot, hogy eljöjjön a meccsre, még oltogat is minket? Látatlanban? Kicsit sem érzi, hogy milyen frusztráló lehet ennek a párbeszédnek a másik végén állni?! Igen, persze, én húztam eleve a rövidebbet azzal, hogy idejöttem, és oké, lehet, hogy a kialakult helyzet részben az én hibám is, de ez akkor sem indokolja, hogy berángasson (jó, beestem) a férfiöltözőbe, a falhoz szorítson (hozzám se ért), és kiverje belőlem a bocsánatkérést (állj már le Masa)! Hiába nem mondom ki ezeket a szavakat, a légzésem felgyorsul, és egyre dühösebben meredek felfelé, valahová a Himalája magasságába.

A hegyeket mindig völgyek követik, ugye, és én szépen le is pillantanék végre egybe (ha nem rögtön a Marianna-árokba), ha nem fogná meg homlokomat ezúttal az ajtó helyett egy mellkas. Azonnal hátralépek amint felfogom a helyzetet, és hátamat az ajtónak vetem. Kifut a szín az arcomból, amikor megjegyzést fűz a dologhoz, és ha nem dőlnék, most bizonyosan nekitántorodnék az ajtónak. Hát bolond vagyok én, hogy minden szempontból rosszabbítom a helyzetet? Először a kukkolás ami nem is kukkolás, aztán most ez? Ha ezt Elle néni tudná, hajjaj, nem nevetne. Uhh, Márk talán még végig is kergetne a körleten. Brr, egy vödör poshadt virágvízzel.
Csak bólintok hát egyet, és feltartom a kezem, hogy jelezzem, tisztában vagyok a dologgal, bocsánat, hátrébb jöttem, feladtam a helyzetet. Noha biztos vagyok benne, hogy ez a másiknak csak örömet fog okozni, nem tudok másképp cselekedni, a karjaim magamtól emlekednek fel, majd hullanak a testem mellé. Mint egy rongybaba, de komolyan.

- Még szerencse - morgom a megjegyzésre, miszerint úgysem vagyunk csapattársak. Nem tudom hogyan tudnék én összedolgozni valakivel, aki ennyire arrogáns, és öndicsőítő. Menjen fogónak ha szólózni akar, a terelőség csapatmunka - legalábbis az a fajta amit mi játszunk. Nem, cseppet sem bánom, de az arcom kicsit megrándul amikor a következő meccsünket hozza fel. Azt, amin én nagy valószínűséggel szurkolni fogok, vagy nagyon maximum csere leszek.

Kap tőlem még egy csúnya nézést, amikor leszólja a kémeket. Mármint az értem, hogy engem. De egy profit is?
- Szerintem pedig nem minden megy ki a divatból általános után, és érdekes módon, valamiért a mozikban sem hét és tizennégy éves kor közti gyerekek ülnek főleg, ha James Bondot vetítenek - veszem védelmembe a jelenlegi példakémem. Persze, a példaképek jönnek-mennek, a mostani nagyjából fél órája tart, amióta készülök, hogy az öltözők után suhanjak. Amúgy miért is nem mentem inkább a lányok után? Ötlik fel bennem (pont időben Masa, pont időben) egy érdekes kérdés. Az ajkamat régcsálva próbálom eszembe idézni a pillanatot amikor elindultunk, és... Aha, jól van, a kis elsős, tudta mit akar, hát persze. Jó-jó, nem foghatom rá, nem foghatom rá, legyünk felnőttek, és tudjunk elszámolni a cselekedeteinkkel.

Amíg lepereg előttem a film, és igyekszem rájönni az ittlétem okára, beszélek ám, de hát ugye így nem is olyan csoda, ha nem figyelek rendesen.
- Mi? - ez az első reakcióm hát, majd visszatekerem a szalagot, és amikor rájövök mit kérdeztem, bizonytalanul ugyan de bólintok. - Ja, igen. Mármint nem feltétlen párbajra, nekem mindegy hogy gondolod, de jah, ha úgy gondolod úgy tudok bizonyítani, hát akkor, igen, arra.
Amúgy, mi az a terelőpárbaj? Nem merem megkérdezni, akkor tuti kiröhög, itthagy, és kiröhög legközelebb is, szóval majd inkább megzaklatok ezzel egy felsőst, valaki úgyis tudni fogja. Félrebiccentem a fejem, ahogy sértődésekről beszél, majd elkerekedik a szemem ahogy felveszi a pólóját, és felém fordul.

- Óóh, nem nem, vedd le nyugodtan, nem mostanra gondoltam - intek a pólójára, majd ahogy egy pillanatnyi csendben leülepszik a mondat a fejemben, és rájövök ez hogy hangzott, hebegve igyekszem kijavítani a hibát amit vétettem. - Öhm, mármint hogy öltözz tovább, mert most biztosan nem vennéd hasznomat - kínosan mosolyogva kezdem nyomorgatni a fülcimpámat, ahogy a férfi arcát figyelem, és ha még mindig nem szólal meg, kínomban magyarázatot is fűzök a dologhoz.
- Izé, jelenleg repülési szándékkal meg sem tudok közelíteni egy seprűt anélkül, hogy attól ne kezdenék félni hogy elhányom magam, szóóvaal - cirip cirip, kínos csend... - valamikor máskor?
Istenem, ez jár annak aki előbb beszél aztán gondolkodik. Mikor jutottunk el odáig, hogy már nem csak ő de én is a saját helyzetemet nehezítem?
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. október 8. 18:09
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. augusztus 3. 21:54 Ugrás a poszthoz

Laura a ma ura
Teljesen tökéletes ^^ - a kviddicsmeccs után pár nappal

Tisztában vagyok vele, hogy csak azért ekkora a szám, mert Laura velem van. Nem akarok töprengeni a "mi lett volna ha" típusú gondolatokon, köszönöm, nagyon örülök én annak, hogy az történt ami. Ledobjuk a csomagot a körleténél, aztán mindenki megy a dolgára, meg is van oldva. Egy mosollyal (hogy ha esetleg Béla hátrafordulna, lássa, hogy nem adtam meg magam) bólintok vissza Launak, ami kiszélesedik ahogy velem együtt kezd töprengeni. A kviddics vonalon könnyen, és gyorsan jutunk el a döntéshez, ami bár elég szenya egy feladat, tudom, de valahogy éppen akkor egyikünk sem tudja sajnálni a fiút. Legalábbis én biztosan nem, de Lau is csak annyira, hogy a segédeszköz ötletét felhozza. Ha úgy vesszük, ezzel a fiú nekem is jó szolgálatot tesz, hiszen amikor majd a következő meccsen a lelátón izgulok, nem fogok belekapni egy-egy odakövült rágógalacsinba.
- A könyvtárban megtalálsz - teszem hozzá az instrukciókhoz, annyira szenya azért nem vagyok, hogy átkutattassam vele az egész kastélyt. Ennyi kis segítséget kaphat. Sőt, lehet elrejtek a táskámban egy spaklit, és ha nem szól be reggel, körömreszelő helyett azt adom oda neki. Lehet, ha.
- Jó éjt - adom át Bélának a táskáját-pálcáját, majd ahogy eltűnik a porté mögött, osztatlan figyelmemet ismét Lau élvezi. Hümmögve bólintok a kérdésére, majd ráérősen meg is indulok mellette.
Csendben sétálunk vissza a folyosókon, miközben nem egyszer nyitom szólásra a szám. Az utolsó pillanatban mindig meggondolom magam, és tekintetem világító pálcámra szegezve lépdelek tovább. Már majdnem odaérünk, amikor észreveszem, hogy magamban mondogatom az animágiás igét a lépteim ütemére. Keserű mosolyra húzódik a szám, ahogy feltűnik mennyire észrevétlenül ette be a rituálé magát a bőröm alá, ha már megnyugtatásként is ezt ismételgetem.

Megállok az ajtóban, szándékosan megvárom, hogy a lány végezzen a jég eltüntetésével. Nem tudom ugyan, hogy működik ez a képesség dolog, de véletlen sem szeretnék zavaró tényező lenni, kiiktatott meg pláne nem. Szóval, jobb a békesség. Egyébként is feltűnhetett neki, hogy amint Béla eltűnt a szemünk elől, az arcomról lehervadt a mosoly, és újra kicsit begubózódtam, nem lehet váratlan hát a passzivitásom. Tekintetemet körbehordozom az egyébként szerencsére üres teremben, majd ahogy meglátom, hogy Laura helyet foglal, és rám pillantva vár, egy mély sóhajjal lépek közelebb. Felkapok egy zsámolyt, csodálatos terelőizmaimnak köszönhetően olyan könnyedén, mint ha csak egy tollpihét emeltem volna fel, majd minél kevesebb zajjal lerakom Lau elé, és rátelepszem, szembe vele. Lábaimat felhúzom törökülésbe, ujjaim pedig rögtön rátalálnak a cipőfűzőkre, és babrálni kezdenek velük.

A számat rágcsálom zavartan, ahogy felpillantok, majd újra le. Nő bennem az idegesség, ahogy nem mond semmit, és nem is kell sokáig várni, hogy végül megszólaljak.
- Sajnálom - bökök ki először ennyit, aztán azon gondolkodom, hogy vajon arra kíváncsi miért fagytam le Bélánál, vagy hogy miért komorodtam el még előtte, a találkozásunk után.
- Azt is, hogy félre akartalak vezetni - pillantok fel rá, enyhén elpirsodott fülekkel - meg azt is, hogy nem tudtam segíteni Bélával. Én csak...
Zavarodottan túrok tincseim közé, miközben azt sem tudom, hogy éppen melyiket akarom először megmagyarázni. Kezdjük a könyebbikkel...
- Nem tudom mennyire követted a múltkori meccset - szerencsére meglepően sokakat hagyott figyelmen kívül, legalábbis erre következtetek abból, hogy viszonylag kevés figyelmet kaptam - de volt pár... Hogy is mondjam, nem túl szép, öhm, megmozdulásom, meg ilyenek. Bár ezt akkor is biztosan tudod ha nem is követted. Csak... Na.
Egy kínos fejrázást követően hallgatok el inkább, hogy ne kelljen ezt a makogást hallgatnia, és valahol a mondatom vége felé felhúzom a jobb lábam, majd átkarolva támasztom meg az államat. Hol Lau szemébe nézek, hol nem, hol érthető amit mondok, hol nem.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Zippzhar Mária Stella összes RPG hozzászólása (281 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 8 9 10 » Fel