36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Zippzhar Mária Stella összes RPG hozzászólása (278 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 8 9 10 » Le
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. október 28. 00:13 Ugrás a poszthoz

Dina

Örömmel bólogatok, ahogy látom Dinán, hogy rájön a megoldásra. - Látod? Ilyen egyszerű, megy ez neked, csak ne bonyolítsd túl! - mosolygok rá bíztatóan, majd odébbrendezem a plusz anyagokat, hogy újra csak a legszükségesebbek heverjenek előttünk. Látom, hogy kezdi unni a tanulást, így engedek, és félreteszem kicsit a listámat, amin azért nem egy pont maradt még kipipálatlanul. A zseni megszólításra zavartan tekintek félre. - Ugyan, csak az én hajamnak is jót szokott tenni, ennyi az egész. - Nem vagyok én azért olyan jól informált ebben a dologban, de Anya és a nagyiék is jól ismerik, illetve ismerték a növényeket és jótékony hatásaikat, így kiskoromtól kezdve körülvettek azok különböző készítményei.

Kell pár pillanat amíg elgondolkozom a kérdésen, és megpróbálok bárki másra gondolni, aki nem én vagyok, mert nos... Én sem vagyok egy egyszerű eset ebből a szempontból. - Fogalmam sincs, - kezdek bele vontatottan - de valószínűleg mindenki máshogy. Hiszen ha lenne rá egy bevált módszer, mindenki azt használná, és nem is lenne kérdés, nem igaz? - nevetem el magam a végén, de nem azért mert elviccelném a kérdést. Én a magam részéről nagyon örülnék, ha lenne valamilyen teszt, vagy rendszer, amivel meg lehetne állapítani, hogy mi az amivel szívesen is foglalkoznék, és jó is lennék benne. Nagyot sóhajtok a gondolatra, és igyekszem elhessegetni magamtól. Hiszen minek fájdítsam a szívem, ha úgysincs rá mód, hogy ilyensformán megtudjam?
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. október 30. 17:37
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. október 28. 20:22 Ugrás a poszthoz

Ange


Sietős léptekkel érek ki a rétre. Nem veszem észre rögtön Angét, egészen a fák alatti padokig elsétálok. Elmerengek, gondolatban Lysandert simogatva billegek álom és ébrenlét határán az ágyamon. Kicsit felráom magam, megcsippentem az arcom, és odalépek Ange elé.
- Szia! Miért kerestél? - majd a lustaságom győzedelmeskedik, és felvetem, hogy pihenjünk le. - Nem ülünk le a padra?
Válaszra se várva lehuppanok kényelmesen, és egészen a jobb széléig kihúzódom. Felettünk egy terebéllyes fa zieg-susog, engem pedig nagyon megnyugtat, talán kicsit el is bódít a hangja. Csukott szemmel, de még teljesen ébren várom, hogy Ange elmeséje miért keresett.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. október 30. 17:37
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. október 28. 21:09 Ugrás a poszthoz

Bálint
Kinézet

Összehúzott szemmel nézek a mellettem sétálóra, aki nem könnyíti meg a dolgomat. - Nem, nem laktam jól, de nem is szeretnék. Azért megyek majd vacsorázni. - Somolyogva nézek rá, és felhozom a legvégső okot, ami elől nem lehet kibújni. - Miért, ha azt mondanám, hogy mondjuk 20-at szeretnék, akkor megvennéd nekem? Nem hiszem. - Vállat vonok, hiszen ez tényleg olyan dolog, ami nem lenne túl reális. Én se tenném, persze nekem nem is lenne annyi pénzem, hogy megtegyem. Vagy talán ő ilyen gazdagnak érzi magát, hogy csak úgy nyalókákat vásárolgasson random embereknek?

Hol lehet vajon kapni ilyen elsősegély könyvet? És abból szabad lenne magamtól megtanulnom a varázslatot, vagy ott is érvényes lenne, hogy csak tanári felügyelet mellett kísérletezhetek? Ezeket a gondolatokat viszont már nem mondom ki, hanem feljegyzem magamnak fejben, hogy legközelebb utánajárjak. Először a könyvtárban fogok keresgélni, aztán meglátjuk, ha ott sem bukkanok a nyomára, megnézek pár könyvesboltot, antikvitást. Inkább a következő mondatára fókuszálok. -És szereted? Nem hiányzik a Bagolykő? Nem volt furcsa, hogy nem ide kell jönnöd? - árasztom el egy újabb kérdésözönnel. Nekem már ennyi idő után is furcsa lenne hirtelen máshova bejárni.

Figyelmen kívül hagyom, hogy a szemét forgatja a szavaimra, hiszen én azt egyébként sem gondoltam túl komolyan. Megrezzenve nézek fel amikor rákérdez a szlogenre, és realizálom, hogy lehet túl hangos voltam. - Á, semmi. Csak arra mondtam, - mutatok a kuka felé amit már elhagytunk - hogy azt gondoltam, hogy "Mert Masa védi a környezetet" amikor kidobtam a szemetet. Nem nagy dolog, persze, csak átfutott a fejemen.
Körbenézek, és meglátom ahogy közeledünk a cukorkabolthoz. A szemeim felcsillannak a látványra, és talán a lépteim is begyorsulnak kicsit.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. október 30. 17:34
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. október 29. 20:10 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard van den Bergh ▪



[...]Úgy hallottam, egy prefektusi jelvényt keresel. Lehetséges, hogy tudok róla valamit.[...]


Madarat lehetett volna velem fogatni. Össze-vissza ölelgettem szerencsétlen baglyot aki a levelet hozta, és amikor nevetve az ágyra huppantam, véletlenül Lysandert is levertem onnan. A nyávogás miatt tollait borzoló madarat visszatartottam, és gyorsan lekörmöltem egy sietős választ, majd szemrehányó tekintetétől becidrizve kiengedtem az ablakon. Az este további részében szobám magányában simogattam a macskám, és izgatottan vártam a másnapot.

[...]Találkozzunk holnap 4-kor a Társalgóban![...]

15:43-kor lépek be a megadott helyiségbe, és alaposan körbebámulok. Alig lézengenek páran, mégis nagy a hangzavar a sok portréalaknak köszönhetően. Tisztán hallható két festett mellszobor szóváltása, akik valamilyen mára már a feledésbe merült sértődöttség miatt, a szoba két szemközti faláról ordítoznak egymásnak. Bizonytalanul süppedek bele egy fotelba az ajtótól nem messze, és ujjaimmal a térdemen ideges-izgatottan dobolva várom, hogy az óra négyet üssön.
Nem tudom pontosan ki az akivel találkozom. Illetve nyilván tudom a nevét, a házát, úgy nagyjából azt is, hogy hogyan néz ki, de még sosem beszéltem vele. Keringenek róla pletykák, amik alapján kicsit tartok tőle, viszont mégis ő az aki segítő szándékkal megkeresett, így csak nem lehet olyan rémes mint ahogy a pletykák állítják. Azok különben is mindig túloznak...

Ekkor a mögöttem lógó festményről egy gyümölcsárus hölgy magyarázni kezd nekem a "mai fiatalok étkezési szokásairől", így eltereli a figyelmemet, és folyamatos bólogatásra késztet. Aham, igen, igen, ez borzalmas, de komolyan, borzasztó. - hagyom rá a nénire, kiszakadva a gondolataim közül. Hallgatom a panaszáradatát, a sok "bezzeg az én időmben" kezdetű felkiáltást, és mindenközben észrevétlenül, sebesen nekiiramodnak a falon az óra-, és percmutatók.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. október 30. 17:34
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 2. 14:35 Ugrás a poszthoz

Asztrológia óra

Stella? Oké, végülis mindegy. Nem igazán izgatom magam a megszólításon, komolyan, szerintem ha valaki lecipzározna, arra is hallgatnék.
- Igen, persze, minden épül-szépül, látnod kéne például a… – elharapom a mondandóm végét, ahogy a professzor hangja eljut a fülemig. Behúzott nyakkal biccentek Dina felé, amolyan „majd később elmondom” stílusban. Már nyitnám a számat, hogy megpróbáljam újra összeszedni az elhangzott csillagjegyeket (mik is voltak? Skorpió, Mérleg, Nyilas… Öö), amikor megoldja a kérdést, és kijelenti, hogy Oroszlán lesz. Elnevetem magam a hajára tett megjegyzésén, ahogy eszembe jut a pár nappal ezelőtti közös tanulásunk. Biztos nem volt még ideje lemenni a Leányálomba, de ezt majd óra után kérdezem meg tőle. – Rendben van kisoroszlán, akkor legyen így. – Vigyorogva hallgatom a választható témákat, és közben gondolatban elképzelem ahogy Dina hajába kiscicákat rakok, és azok játszanak a kis bongyori tincsekkel. Elolvadok.

Hümmögve nézek a megjelenő listára. Nekem is kéne ez a varázslat, sokkal könnyebben tudnék vele jegyzetelni… Fejemet megrázva koncentrálok a feladatra, és a lány felé fordulok. – Mi lenne, ha a lábadra lépnék a buszon? – húzódik ravasz kis vigyorra a szám, és már látom is magam előtt a jelenetet.
Fülemben fülhallgatóval felszállok a buszra, átnyomakodok pár emberen, hogy kényelmesen megálljak egy kapaszkodónál, és ügyet sem vetek azokra akik mögöttem ciccegnek amikor rájuk lépek, vagy az oldalukba könyökölök. Nem tudom Dina hogy akar majd szóba elegyedni velem, de ha mondjuk kirántja a fülhallgatómat, akkor nagyon higgadtan és kultúráltan faarccal végighallgatom, és bocsánatkérést úgy ahogy van mellőzve visszadugom a fülembe a zeném. Talán még vállat is vonok majd. Csak a hatás kedvéért.
Na de lássuk, Dina mit szól az ötlethez.

Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 3. 11:06 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard van den Bergh ▪

Kiélvezem a viszonylagos csöndet miután a gyümölcsárus átbattyog egy másik képkeretbe, annak lakójával vitatni meg problémáit. Amikor felpillantok az órára, elsápadva realizálom, hogy majdnem egy negyed órán keresztül hallgattam a néni történeteit. Egy pillanatra ugyan megfordul a fejemben, amikor az óra elüti a négyet, hogy rossz helyre jöttem, de hamar megnyugtatom magam, hogy biztos csak valami dolga van, azért nem ért még ide. Mert ez itt akárhogy nézem is, a társalgó. Ugye?

Pont nem az ajtót nézem, hanem az egyik képben folyó párbajt, amikor belép a terembe. Már csak akkor veszem így észre, amikor megáll mellettem, és a nevemen szólít. Kizökkenve, az előbb látottak hatása alatt állva még mindig mosolyogva fordulok felé.
- Igen, én vagyok.
Megörülök, amikor bemutatkozik, egyrészt azért, mert így biztos lehetek abban, hogy nem csak összekeverem valakivel, másrészt azért, mert tényleg itt van, tényleg segít nekem.
- Köszönöm, hogy írtál és hogy eljöttél. - vágom rá gyorsan, miközben teát tölt magának.

- Igen... - szomorodom el, ahogy megemlíti a faliújságot. Meg sem kérdezem ő honnan tud róla, ha bent járt a körzetben akkor azért nem mondaná el, ha pedig egy levitás elmondta neki, az meg nem is érdekes.
Tágra nyílt, csillogó szemmel nézek fel Jonathanra, szavak nélkül lekommunikálva az "imádlak amiért vagy" érzést. Már nyitnám a számat, hogy rákérdezzek, hol, de nem fejezte be mondandóját, és a részletekről érdeklődik.
- Hát az a baj, hogy nem tudom teljesen pontosan. Vasárnap este, a vacsoránál biztosan megvolt, egy lány elkérte, hogy megnézhesse. De ő visszaadta, arra biztosan emlékszem, csak utána az nem tiszta, hogy feltűztem-e, és ha igen, rendesen, vagy egyszerűen zsebre vágtam. - Utóbbi nem lenne nagyon felelősségteljes, így valahol próbálom győzködni magam, hogy feltűztem magamra. - Akkor láttam utoljára. - Szomorú mosolyra húzódik a szám, és bánatos szemekkel pislogok a mellettem ülőre.

Fél lábamat magam alá húzva fordulok el, hogy szembe legyek vele, és úgy bámulom, mintha az egész világom tőle függne.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 4. 15:55 Ugrás a poszthoz

Asztrológia óra

Hangtalanul nevetve biccentek egyet a felajánlásra, majd arréb megyek pár lépést, hogy legyen helyünk a játékhoz. Helyeslően bólogatok, én is valami ilyesmit képzeltem el az Oroszlán viselkedésének. - Akkor szerintem menjen élesben. - Megvárom míg Dina felveszi az általa gondolt kezdőpózt, majd belekezdek.

A fülhallgatómban lüktet a zene, ahogy a buszra várok. Egy helyben állok, kívülről akár szobornak is nézhetnének, belül azonban tombolok a busz késése miatt. Amikor végre csikorogva lefékez előttem, rezzenetlen arccal szállok föl az első ajtón, egy pillanatra megmutatva a bérletemet (hiszen úgysem nézik), majd mivel hátrébb kevesebben vannak, elindulok arrafelé. Nem zavartatom magam amikor át kell nyomakodjak egy páros között, sőt, még magamban elégteljesen vigyorogva hallgatom a hátamnak címzett szidalmakat. De hé, ha egymást akarják ölelgetni a folyosó közepén, készüljenek fel erre.
Még pár emberen átgázolok, egyszer valakinek a lábára is lépek
(ekkor sétálok el/át ténylegesen Dina mellett), de fel sem nézve furakodok tovább, magamban szidva a csúcsforgalmat. Megállok a babakocsiöbölben, nekidőlök egy korlátnak, és unottan rágózva bámulok kifelé az ablakon.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 6. 20:08 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard van den Bergh ▪

- Hát igen - biccentek, és akaratlanul is újra lepereg előttem ahogy feltúrom a szobám, mindegyre rménykedve, hogy a következő könyv, ruha, vagy füzet alatt megtalálom amit keresek. A felhúzott térdemre támasztom az állam, miközben kezeimmel átkulcsolom a sípcsontomnál, ezzel önkéntelenül is mutatva a védtelenségem. Nem tűnik fel, hogy bármilyen érzelme megjátszott vagy eltúlzott lenne, egyszerűen benne látom a helyzet megoldását, így hiszek neki. A pletykákra vele kapcsolatban immár semmit sem adok, és bár van benne valami kicsit furcsa, gyanakodás nélkül osztom meg vele, amit tegnap kiderítettem.

- Beszéltem tegnap ezzel kapcsolatban Elle nénivel, a házvezetőnkkel, - miközben beszélek, az államat felemelem a térdemről, hogy érthetőbb legyek - és azt mondta, hogy ha nem kerül elő, lehet igényelni másikat, bár eltarthat egy ideig mire rendeződik a dolog. Ettől függetlenül ugyanúgy prefektus maradok, és végezhetem a dolgomat, de mozgósítják akit csak tudnak, hogy megtalálják ha csak lehetséges.
A megrovásra kicsit elhúzom a számat, hiszen bár Elle néni nem mondott semmit, fogalmam sincs az Igazgató Úr hogyan döntene. - Elvileg nem kapok semmit...- rázom meg végül a fejemet, majd rátérek az engem leginkább érdeklő részre.

- A leveledben azt írtad lehetséges, hogy tudsz róla valamit, és ezért hívtál ide... - kezdek bele vontatottan - Tényleg tudsz segíteni? - szalad fel egy icipicit a szemöldököm, hiszen nem értem miért nem hozta fel magától, vagy úgy egyáltalán, miért nem ezzel kezdte. Lehet nincs is nála, csak hallott valamit, és azért nem mondta még. Önmagamat győzködöm, és egyszerre intem türelemre, miközben legszívesebben felállnék, és izgatottságomban egyszerűen csak rákiabálnék: "Mondd már el!"
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 8. 22:08 Ugrás a poszthoz

Dina

Csak mosolyogva vállat vonok, elvégre nekem nem nagy fáradtság, én egyébként is itt tanulnék, de így még neki is segíthetek. Arról nem is beszélve, hogy amíg neki magyarázok, én is jobban megértem az egészet, ezzel tehát lényegében magamat is segítem. Érdeklődve pillantok rá, hirtelen nem tudom hova tenni a kérdését. Pillanatnyi zavar után válaszolok neki, addig a tollamat pöckölgetem az asztalon ide-oda.
- Decemberben. Pontosabban december 12-én. Miért kérdezed? – nézek oldalra biccentett fejjel Dinára. Nem tudom, hogy most azt várja-e, hogy én is megkérdezzem az övét, de nem akarom hogy azt érezze, hogy utánzom, ezért nem mondok egy szót sem. Közben viszont elkezdek magamban kattogni, hogy vajon jól teszem-e, hogy nem kérdezek vissza, vagy nem. Vajon nem veszi udvariatlanágnak?

Gondolataimból kiszakadva igyekszem felvenni a fonalat a beszédében, és nagyon igyekszem, hogy ne vesszek el a különböző rövidítésekben. ÁTV? Az SVK-t értem, de ÁTV? Általános, nem, Átok Törő, nem ez is butaság, az egy szó. Ha bűbájokkal kapcsolatos talán ÁT Változtatástan? Eh, valahogy nem hiszem ezt sem. Bár kívülről nem látszik a zavarom, mert csak bólogatok rá, gondolatban feljegyzem magamnak, hogy majd utána kell néznem.

Megnyugodva szusszanok egy aprót amikor visszatértünk a gyógynövénytanhoz, és rögtön kirakom magunk közé a gyógynövény-lexikont is, mert tudom, hogy mindjárt kelleni fog. Bólogatok a válaszára.
- Igen, a tinktúrának alkohol az oldószere. Most hogy ezt így megbeszéltük, - kezdek el lapozgatni a lexikonban a jövő hétre kellő növények felé (gyömbér, gyömbér, gyömbér, háromszázkilencven negyedik oldal, háromszáznegyvenegy, háromszázkilencvenhat, nem jó, vissza, megvagy, szóval gyömbér…), fel is teszem a következő kérdést. – Mijét hasznosítjuk elsősorban a gyömbérnek?
Egészen egyszerű, bevezető kérdés, hogy ráhangolódjunk a növényekre.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 8. 22:26 Ugrás a poszthoz

Mei


Érzem ahogy a szélcsípte arcom tovább pirosodik, és ezúttal nem a magaslati levegő miatt. Mégsem kellett volna bevárni, gondolom magamban, ahogy az ütős kezemmel az arcom eltakarva pukkan ki belőlem is a nevetés.
- Bocsi! Nem voltam biztos benne, úgyhogy gondoltam… Nem, igazából nem tudom mit gondoltam, de akkor legközelebb majd nem gondolkodok, csak ütök.
Nyoma sincs a kezdeti zavaromnak, hiszen látom, hogy Mei sem dorgálásból, hanem láthatóan jól szórakozva (az most mellékes, hogy rajtam) mondja amit mond. Bólintok a felvetésre, de nem állhatom meg, hogy hozzá ne tegyem mosolyogva-szemforgatva:
- Most megpróbálom nem azt hinni, hogy beszélni szeretnél.

Még szinte be sem fejeztem a mondatot, amikor a gurkó nagyjából tíz méter távolságba ér tőlünk. Hirtelen kilőve indulok meg felé, egy pillanatra hátralesve, Mei hogy reagálta le az indulásomat. Pár pillanat múlva elérem a vaslabdát, és picit túl is repülök rajta. A nem teljes sebességgel közlekedő labdát egy éles kanyarban visszafordulva megközelítem, és egy gyenge, barátságos passzal megküldöm nagyjából Mei irányába. Én magam is elindulok a karikák felé, széltében igyekszem a lánytól kicsit eltávolodni, hogy legyen helyünk az ütésekre. Ha minden jól megy, igyekszem olyan 14-15 méterre, kicsit átlósan lemaradva követni a lányt, és felkészülni az érkező labdára.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 10. 21:57 Ugrás a poszthoz

Jonathan Gerhard van den Bergh ▪

Nagyon nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne kiáltsak fel. Hirtelen ez az egy (azaz három) mondat megoldotta minden gondomat. Mint aki nem is hiszi el amit lát nyúlok és veszem át a kis kitűzőt, hüvelykujjammal végigsimítva a hűvös "P" betűn. Némán, csillogó szemmel emelem a szemem elé, eltartom magamtól, majd fel a fény elé, de nem káprázik a szemem, valóban visszakaptam. Tenyereimbe zárva mellkasomhoz szorítom, miközben csukott szemmel, megkönyebbülésemben kiszökik belőlem egy mély sóhaj. Gondosan tűzöm fel a taláromra, a szívem fölé, és csak utána fordulok a fiú felé.
- Köszönöm! Nagyon hálás vagyok amiért megtaláltad! - s ez így is van. A korábban szótlanul végighallgatott rövid magyarázata cseng a fülemben újra és újra. Nagyterem előtt... Bárki megtalálhatta volna ott, és csak szerencsém volt, hogy éppen olyan akadt rá, aki becsületesen visszaadta.

Bár a faliújságos cetlire nem akartam kiírni jutalmat a megtalálónak, most mégis elkezd motoszkálni a fejemben, hogy vajon vár-e ezért cserébe valamit. De mégis hogyan kell megkérdezni az ilyet? Zavartan, a szemébe bele-bele nézve, majd azt elkerülve nyöszörgök ki valami kérdés-féleséget.
- Szólj ha van valami amiben segíthetek cserébe... - ez talán megfelel, talán nem, de piros arcom biztosan elárulja, hogy nem igazán érzem magam biztos terepen.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 22. 19:36 Ugrás a poszthoz

Dina

Boldogan csillannak fel a szemeim, és mosolyodok el a meghívásra. Nem is annyira az étel gondolatára, egyszerűen maga a meghívás tesz boldoggá, és hogy gondolt rám.
- Nagyon örülnék neki! – válaszolok végre, amikor magamhoz térek, majd szinte rögtön bambulok is el, ahogy elkezdek azon gondolkodni pontosan hova menjünk. Ez egy fontos döntés. Az ilyesmit nem sietjük el.
Osztom a lelkesedését az átváltoztatástannal kapcsolatban, amint feltűnik a témaváltás, és helyrepakolom magamban a dolgokat. Nem tudom van-e olyan tárgyunk itt amit ne szeretnék. Ilyenkor eltöprengek azon, hogy mit kezdenék magammal, ha nem lennék a varázsvilág része. Vajon ott is meg tudnám találni úgy a helyem, mint itt?

- Úgy bizony – mosolyodok el a válaszon, és örülök, mint mindig amikor valami olyat tudok tőle kérdezni, amire tudja a választ. Szerintem a korrepetálásnak az a lényege, hogy rá tudjam vezetni őt az egyes dolgokra, úgy lesz igazán hatékony. Így tehát ha egyszer elkapom, hogy hol vesztette el a fonalat, akkor könyebben tudok vele haladni, mert nagyjából tudom merre vannak tudásmorzsái.
Éppen kezdenék neki a légmentes tárolás magyarázatának, amikor egy rossz mozdulattal odébbtolom a könyököm alatt kinyitott keményborítós könyvet, ami így nekiütődik a vizesüvegemnek. Mintha lassított felvételt néznék, kezd el billegni az üveg, és az asztal peremén túlbillenve nyúlok utána. Elkapni nem sikerül, és mivel csak félig csavartam rá a kupakot, végül az asztal lábának támasztott táskámba borul az a 10-15 korty ami még benne volt. Természetesen ki is lenne olyan ügyes, ha nem én, hogy amikor kikapom a (már elázott) füzeteim közül a palackot, a maradék a szoknyámra csepeg.

- Akkor azt hiszem mára itt fejezzük be, jó? – nézek sóhajtva, elhúzott szájjal a lányra. – Felmegyek a körletbe, megpróbálom megmenteni amit tudok – cipzározom be a táskám, veszem vállamra, majd az asztalról felkapdosom a dolgaimat, és magamhoz szorítom őket. – Megtennéd kérlek, hogy azt visszaviszed? – biccentek a mugli könyv felé, és ha visszakérdezné, hogy honnan hoztam el, hozzáteszem – a "Természettudományok muglik szerint" szekcióban van a helye!

Ezt már hátrálva hadarom el, ahogy fintorogva érzem, hogy a szövettáska egy ponton átázott, és hidegen nyomódik a hátamnak. Sietősen intek egyet Dinának, és elsietek a Levita felé.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. november 22. 19:39
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. november 22. 21:29 Ugrás a poszthoz

Asztrológia óra

Úgy teszek, mintha nem hallanám a nekem címzett szavakat, pedig köszönöm, pontosan jó a fülem, nem kell ordibálni. Más kérdés, hogy nem érdekel. Ha nem megy arrébb, és nem férek el, akkor igenis át fogok gázolni rajta. Amikor újra megszólít, megtorpanok, és felé fordulva kiveszem a fülhallgatót, ránézek és félrebiccentem a fejem, amolyan "Bocsi, nem hallottam mit nyávogtál, megismételnéd?"-stílusban. Ártatlannak tűnő, már-már angyali arccal nézek rá, és várom, hogy mit reagál. Ha tovább folytatja a sápítozást, valószínűleg kiröhögöm, és továbbsétálok, még nem tudom. De először halljuk, meg meri-e ismételni úgy is, hogy tudja, hogy hallom, vagy csak a szája volt nagy.
Remélem mondjuk, hogy siet, mert nem véletlenül akartam én hátrébb menni. Jobbról egy póréhagyma lengedezik a fejem magasságában, baloldalamon pedig egy poros szőnyeget támasztanak, amitől mindjárt eltüsszentem magam.


A játék közben csak egyszer esek ki a szerepemből, amikor Dina elkáromkodja magát. Egyébként hozza a karaktert akit elképzeltem, így egy pillanatnyi szünetben egy kis biccentéssel jelzem neki, hogy eddig minden oké.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. december 1. 16:43 Ugrás a poszthoz

Asztrológia óra

A szerepemből kiesve, kissé ijedten kezdek forgolódni, hogy mi történt, és csak lassan rakom össze magamban a dolgot. Miután megnyugtatom magam, hogy csak a Professzor egyik illúziója lehetett, egy halk Bocsi!-t elsuttogva, kis torokköszörülés után visszahelyezkedek a szerepembe.

Egy kellően elnyújtott, unott szemforgatás után szinte varázsütésre veszítem el az egyensúlyom. Haláli nyugalommal kapaszkodom bele a felcsavart szőnyegbe, amit tulajdonosa olyan kedvesen nyom nekem. Hát, legalább ennyi haszna van a dolognak. Csendben, befelé mosolyogva (értsd: faarccal) szétröhögöm magam a lány szerencsétlenkedésén, és fejemben csak annyit dúdolgatok, hogy ez drága szívem bizony a karmaa...
A pillanatnyi csendet - ami beállt nála a hirtelen sokktól - kihasználva végre én is megszólalok.
- Számíthatnál a dologra, ha már egyszer beállsz az út közepére... Nem tudom hogy képzelted, de persze, az én hibám. Nyilván. - Ironikus szavaimat egy gyors grimasz és szemforgatás kíséri, majd egy (terveim szerint) utolsó lenéző pillantás után megfordulok, és fülhallgatóimat visszadugva megpróbálok továbbnyomakodni az üres helyek felé. De ha még egyszer visszaránt, nem leszek ilyen kedves.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. december 1. 16:43
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. december 18. 17:39 Ugrás a poszthoz

Bence
Kedd délután


Merem, nem merem, merem, nem merem...  Merem? Ó-ó.
Habozva lebegett a kezem félúton a szám és a tál között. Egyrészt el akartam fogadni hogy ez jött ki, de a másik felem csak vissza szerette volni dobni a cukorkát a többi közé, úgy téve mintha a piros m&m a kezemben sem lett volna.
Csak ellazítom az ujjaimat. Csak egy picit, és igazából sose volt a kezemben... Nem. Nem csalunk, megcsinálom. Ez jött ki, akkor most már vállalnom is kell.
Ügyet sem vetve az esetleges furcsa tekintetekre amiket háztársaimtól kaptam, bedobtam a számba a cukrot, és seprűmet a vállamra véve kisiettem reptanra.

A dolgon nem segített, hogy Ő is ott volt az órán.  Egészen örültem, hogy kiszellőztetem kicsit a fejem, erre a passzoknál összekerültünk, és többször is meg kellett szólítanom. Hihetetlen fura érzés beszélnem vele, mert minden alkalommal oda kell rá figyeljek, hogy ne Sodózzam le.

Jó, tényleg most vagy soha.
Felzárkózom az egyedül sétáló fiúhoz, és bátortalanul rámosolygok.
- Szia Bence, - kezdem, és reménykedek, hogy nem vette észre a habozást a neve előtt - te izé szóval véletlenül nem váltak el a szüleid  általános után?
Pazar kezdés, tudom, gratulálok is magamnak. Hirtelen ez az alternatíva tűnik a legvalószínűbbnek, no meg az álmomban is így történt, de azért nem kell nagy ész ahhoz, hogy az ember rájöjjön, eredetileg nem ezt akartam mondani. Inkább valami olyasmit terveztem, hogy "véletlen nem Sodó Bencének hívtak alsóban? Annyira hasonlítasz az elsős szerelmemre!"
Na igen, azt hiszem ezt így mégsem tudom csak úgy kimondani.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. december 18. 17:44
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. december 18. 18:54 Ugrás a poszthoz

Bence
Kedd délután


Hát, ez kínos. Valahol ott szívnám vissza az egész ötletet amikor a válás véletlenszerűségébe megy bele, mert abból már érzem, hogy ez a tipp itt nagyon nem jött be. Elpirosodott arccal, zavarban hallgatom válaszát, és én igazán, annyira de nagyon igyekszem valami értelmeset kinyögni, de közben azért imádkozom, hogy arcom színét tudja be a korábbi órának.

- Nos, én csak gondoltam, mert emlékeztettél - itt megrázom a fejem, és nem megyek bele jobban a kínos témába - ez igazából mindegy, szóval örülök, ha nem váltak el, meg minden. Az nagyon jó, ha nem. Igen, nagyon - és mert nem tudok mit kezdeni magammal, bólogatok is összemakogott szavaim mellé - akkor nem is zavarlak tovább.

S azzal sietősen elindulok a kastély felé. Nem vagy normális, nem vagy normális, nem vagy normális, ezt most miért kellett?! Vádolom önmagamat, majd egy hirtelen késztetéstől fogva nagy levegőt véve hátrafordulok, és mindent vagy semmit alapon a biztonság kedvéért tisztán megkérdezem (ahogy azt az előbb kellett volna, khm).
- Soha nem hívtak téged Sodó Bencének?
Még a lábujjaimat is görcsbe húzom a csizmámban, annyira kínosan érzem magam, de ha már egyszer belekezdtem végigcsinálom. Ha kétely maradna bennem, az lenne a legrosszabb, mert lehet máskor újra megpróbálnám. Jesszus, az maga lenne a pokol.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. december 18. 20:10 Ugrás a poszthoz

Bence
Kedd délután


Őszintén szólva annyira elmerülök a saját szerencsétlenkedésemben, hogy meg is lepődöm amikor visszakérdez. Természetesen ahelyett, hogy kizökkentene, és végre meg tudnék nyugodni, csak jobban összezavar és végül már ott tartok, hogy előbb elhiszem róla, hogy egy negyven éves szibériai fehérteknős-pingvin-róka, minthogy ki tudjam bogozni hogy mit mire mond és kérdez. Persze valószínűleg ebben a helyzetben nem vele van a gond, hanem én vagyok enyhén szólva is zavaros, de ó ezzel most annyira nem tudok mit csinálni hirtelen.
- Én nem is tudom mit akartam, mindegy, hagyd csak, bocsi tényleg, tuti ebből most nem értettél semmit sem, de hidd el nem is fontos.
Legalábbis neki nem fontos. Hogy nekem az-e, az már más tészta.

A köszönése állít meg, hogy szedjem össze magam és igenis mondjam végig. Olyan értetlen, és zavarodott, hogy egyszerűen nem hagyhatom csak úgy ott magyarázat nélkül. Így meg is adom neki, bár arra nem számítok, hogy ez újabb kérdéseket vet majd fel, és ott állva csak egy vágyam van: elbújhasak valahová, ahol egy darabig nem talál rám senki.

Arra ami ezután jön, nem számítottam. Komolyan, akkor döbbenek rá, hogy valahol eddig sem voltam biztos magamban, és most, hogy elismeri, hogy Ő az, tényleg Ő az, nem csak tévedtem, hitetlenkedve nézek rá. Az arcomból kifut a szín, majd nagyon hirtelen leszek újra vörös, és tágra nyílt szemekkel lépek hozzá közelebb. Összeszorult gyomorral, dobogó szívvel ölelném meg, és nyitnám a szám, hogy megkérdezzem "Tényleg te vagy az?", amikor megfagyaszt a következő mondatával. A kezeim testemtől épp csak eltávolodva fagynak meg az oldalamnál, és az egyetlen dolog ami megmozdul rajtam, az a seprűm, ami lassan kicsúszva a kezemből puffan a hóban. Csak nézem az arcát, ahogy beszél tovább, és valahol a seprű mellett puffannak az ábrándjaim is.

- Egy - kezdek bele a válaszba akadozottan - volt osztálytársam, aki kicsit hasonlít rád, - végül egy mély levegővétel után kimondom - és hirtelen azt hittem, hogy talán csak a neve változott meg.
Megriadok egy kicsit a kiabálásra, de tehetetlenül mosolyra rándul a szám széle.
- Jól vagy? - kérdezek rá, de a szitkozódás emlékére kuncogni kezdek.

A halk nevetés hirtelen fordul át valami egészen másba, és ijedten veszem észre, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon. Odakapva törlöm le, de ami megtörtént, megtörtént, a könnyek egymás után cseppennek le a hóba. Reszketegen elnevetem magam, és a hajamba túrva felnézek az égre.
-Ne haragudj, csak hirtelen... Én sem tudom miért kezdtem el sírni. Olyan bolond vagyok, nem? - és csak hogy hitelesítsem magam, megtoldom egy halk nevetéssel a végét.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. december 19. 21:28 Ugrás a poszthoz

Bence
Kedd délután

Szívem szerint nem mondanék erre semmit, ha kételkedik hát had kételkedjen, viszont úgy tűnik ma nem tudom jól kontrollálni magamat, mert mégis kibököm:
- Nagyjából ugyanúgy néztek ki. Még a mosolyotok is kísértetiesen hasonló - eddig bármikor visszaemlékeztem a mosolygó Sodóra, mindig az én arcom is felderült, de most, most egyszerűen fáj visszagondolni. Fáj, mert egy pillanatra elhittem, hogy visszakapom, és így egyszerre újra elvesztettem.

Hallom, amit a lábáról mond, és el is nevetem magam a hozzáállásán, de könnyekkel a szememben nem nyújthatok valami meggyőző látványt. Igyekszem nem gondolni arra, hogy igazából a seprű is miattam esett a lábára, mert ha még bűntudat is érkezne a katyvaszom mellé, nem tudom mit csinálnék. Igazából az is lehet, hogy érzem azt a bűntudatot, csak már teljesen összezavarodtam. Simán lehet. Csak állok ott, meg se próbálva rendszabályozni a bennem kavargó érzelmeket, gondolatokat, így eltelik pár pillanat mire felfogom, hogy karok fonódnak körém. Egy utolsót szipogok döbbenten, majd ügyetlenül visszaölelem a fiút, és a kabátjába fúrom az arcomat. Meglepett mosoly bukkan fel a szám sarkában, és egy icipicit közelebb lépek én is.

Belenevetek a kabátjába ahogy bocsánatot kér, olyanért amiről nem is tehet, és amiért sosem vártam el, hogy bocsánatot kérjen.
- Sodó - dünnyögöm bele a kabát anyagába, reményeim szerint elég hangosan azért ahhoz, hogy meghallja - Nem Bodó... De tudod mit? Nincs jelentősége - majd ahogy arrébb húzódik, széles vigyor kúszik az arcomra - hiszen van már egy Lóránt Bencém!
A sírástól kipirosodott szemeim is mosolyognak rá, ahogy picit elhúzódom, hogy a zsebemből előkotorjak egy zsebkendőt. Kicsit nehezemre esik az orrfújás, mert újra és újra elnevetem magam a felhozott különlegességén (a seprű és a lábujj, hölgyeim és uraim), de végül csak összeszedem magam, és kicsit rendbe szedődve veszem fel a seprűinket a földről.

- Gyere akkor, elkísérlek a gyengélkedőre a lábujjaddal - mosolygok rá, és magamhoz szorítom az ő seprűjét is, nehogy elmeneküljön. Nyomatékosításul a fejemmel az épület felé biccentek, és meg is indulok. Elgondolkodva lépkedek a ropogós hóban, és bizonytalanul, lassan, de azért fűzök az előbbi idegösszeomlás-szerű-izémhez egy kis magyarázatot, nehogy azt higgye ő csinált valamit.
- Azt hiszem csak egy kicsit túlidegeskedtem a dolgot azért volt ez az egész, szóval ne aggódj, normális esetben nem vagyok ennyire labilis - egyelőre jó, szép kezdés, csak így tovább - pár napja volt egy álmom, amiben ez történt, úgyhogy azért voltam ilyen ideges, mert azt hiszem túl sokáig vártam a dologgal.

Hát igen, mire eljutottam a merem-nem merem m&m játékig, már rég túlidegeskedtem az egészet. De talán nem is baj, hiszen így most szereztem egy Lórit. Mert olyan nincs, hogy Bencézzem. Ó nem-nem, és ezt hamarosan ő is megtudja.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. december 22. 00:54 Ugrás a poszthoz

Bence
Kedd délután


Titokban somolygok a névmemóriáján, de amikor az arcom színét pedzegeti tettetett felháborodással nézek rá.
- Nem is pirultam ki! - vágok be egy durcás arcot, majd átgondolva a dolgot inkább belemegyek a kiskapuba amit kínál - najó, lehet kicsit megcsípkedett a menetszél...
A "menetszél"-ből inkább "benetcél" lett, bedugult orromnak hála, úgyhogy a fiútól kissé elfordulva kifújom az orromat. A sálamat lazítgatva fordulok vissza hozzá, és éppen a sapkámat húzom lejjebb a megkötőinél fogva, amikor előadja a vérfarkasos sztoriját, amin csak mosolyogni tudok. Komolyan, egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy mellette nagyon nincs is más arckifejezésem (a sírást hagyjuk, az különben sem az ő hibája volt).

- Mondhatnád, hogy eltalálta egy gurkó - mosolygok rá elindulva, majd elhúzott szájjal újragondolom - nem, az mégsem jó, az nagyobbat üt. Átsétált rajta egy ártalmatlannak kinéző levitás? - teszem fel legújabb ötletemet, egy kicsit mosolygós-kötekedős hangon, amit magam sem tudok igazán hova tenni. Hogy biztosan értse, miről (avagy inkább kiről) beszélek, színpadiasan végigmutatok magamon, a fejtetőmtől a lábujjaimig.

- Kicsit ködös, - kezdek bele az álmom boncolgatásába - de ott volt először Ő, azután vágott egy fintort, és hirtelen piros szegélyes talár lett rajta. Tudod, ilyen hirtelen csak lett, ahogy az az álmokban szokás. Valamikor ekkor elkezdtem hallani két veszekedő hangot, egy férfiét és egy nőét, aztán papírszakadás volt, és ugyanaz az alak, aki addig Sodó volt, a te helyeden ült az órákon. Tudom, hogy ez nem valami nagy álom, meg minden, de azt hittem... Szóval, ez meggyőzött abban, hogy hasonlítotok, és meg kellett kérdezzem.
Mondandóm végén picit vállat vonok, és megigazgatom a seprűket a hónom alatt. A következő pár lépésnél kijjebb kerülök a diákok által letaposott ösvényről, és a finom, érintetlen hóban csoszogok egy picit, nagy vigyorral az arcomon. Izé, lehet, hogy egy pár lépést ugrándozom is, de  ezért igazán nem lehet hibáztatni.

Mosolygok magamban, hogy nem haragszik rám, és megkönyebbülten sétálgatok tovább, pár lépésre a csapástól, még mindig a letaposatlan hóban. Bólintok a szavaira, de amikor cukinak nevez, a nyakamat behúzva bújok el a sálamban - ezzel egyúttal hagyva, hogy tincsek tekeredjenek az arcom elé. Nem bánom, éppen a pirulásomat próbálom elrejteni előle. Dünnyögök valamit, amit nagyjából lehet egy "ugyan-ugyan"-nak érteni, de azért csak a havat bámulva meredek előle. Cuki? Zakatol bennem a hangja, és újra és újra hallom ahogy megszólal. Cuki, cuki, cuki, cuki...

Az ajtóhoz érve hagyom, hogy ő érjen oda először, és mintegy témaelterelésként (illetve dehogy témaelterelés, én olyat soha) hozzáteszem a korábbi témához.
- Ráesett egy könyv? - majd a biztonság kedvéért nevetve hozzáteszem - Igen, van nálam könyv, igen, tudom hogy a repüléshez nem kell.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. december 28. 16:26
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. december 28. 17:04 Ugrás a poszthoz

Bence
Kedd délután


- Vagy csak meguntam, hogy a pirulással piszkálnak, ezért inkább a tettek mezejére léptem. Azaz jelen esetben a lábadra - nevetek vele együtt, adva egy újabb magyarázatot.
A szemeimet ezután a hóba nyomódó lábaimra szegezem, és menet közben magam után hagyott lábnyomokat figyelem. Egyszer-egyszer előrréb szaladok pár lépést, és míg Lóri odaár mellém, körbeforogva egy-egy virágot mintázok a cipőm talpával. Pont ezért nem is látom meg a fájdalmas fintort, ami az arcára ül ki.

- Egyre inkább úgy gondolom én is, hogy hiba lett volna - mosolygok rá, miután végzek egy újabb virággal. Kicsit kijátszadozva magam térek vissza a fiú mellé az ösvényre, és most már nem is áll szándékomban elcsatangolni mellőle amíg vissza nem érünk.
A felvetésre, hogy meséljem el valakinek az álmaimat, megrázom a fejem, és bár már készülnék ellentmondani, mégsincs rá szükség, mert ő is viszakozik.
- Azt mondod, avassak be mást is a kis titkunkba? Hát nem is tudom - húzom egy kicsit, majd miközben finoman nekikoccintom a vállam a karjának, megtoldom - á, nem-nem...
Egyébként teljesen egyetértek azzal amit mond, határozottan jófej srác, de az ilyesmit nem kötjük a másik orrára - legalábbis én nem szoktam. Egy hímnemű egyed van akit el szoktam halmozni normál esetben bókokkal - Lysander. Nem szeretek ilyen nyíltan véleményt nyilvánítani, mert aztán jöhetek a menetszeles kifogásokkal.

-Ööhm... - gondolkozom el kicsit ijedten az összehúzódó arcát látva - Mit szólsz akkor ahhoz, hogy én voltam béna, és én ejtettem rád az én seprűmet, amíg te másfelé figyeltél?
Majd odanyújtom neki a karom, hogy támaszkodjon rám a lépcsőn ha kell. Gondolkodni kezdek, hogy figyelemelterelésként mit meséljek neki, és amikor beugrik, húzni kezdem magam után a gyengélkedő felé, hogy mielőbb odaérjünk.

Mesélni kezdek neki a fiatal és túlságosan izgága Masáról, aki magára döntötte egyszer a karácsonyfát és az amellett lévő állólámpát. Részletesen elmesélem milyen érzés volt elterülni a szőnyegen, magamon egy szúrós fával, az arcom előtt meg két négylábú nyáltengerrel, akik azonnal elkezdték nyalogatni a hajamból a rászóródott cukorkarikákat. Egy élmény volt.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. január 13. 23:01
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. január 9. 21:19 Ugrás a poszthoz

Lóri
Előzmény

A nevetés, amit „csalással” hoztam ki belőle, engem is mosolyra késztet, és ahogy elsétálok mellette, lepillantok rá, vállam felett hátrapillantva.
- Nagyon várom, hogy megpróbáld! – cukkolom a kijelentésével. Magamban kitűnően szórakozom azon, hogy látszólag bevette az invitós történetet, és ahogy végre minden helyreáll és immár kényelmesebb tempóban baktatunk, kicsit tovább is játszom a dolgot.

- Hát igen, megtanulgattam ezt-azt, úgyhogy csak óvatosan a fenyegetésekkel… – dőlök az oldalának egy pillanatra csibészes mosollyal az arcomon, ahogy felé kerülök ki egy sáros foltot az ösvényen. Sajnálkozva gondolok rá, milyen kár, hogy elolvadt a legutóbbi hó, és már csak itt-ott emlékeztet rá pár beszürkült kupac. Kényelmes csend telepszik közénk, és arcomat felfelé fordítva fújok egy szép lehellet-ködöt az ég felé. Szurkolok nagyon az időjárásnak, hogy mire hazaindulunk kezdjen valamit magával, mert elegem van a barnás domboldalból – fehéren sokkal jobban tetszett. Néha vetek egy-egy oldalpillantást a másikra, de ahogy látom ő is nagyon a gondolataiba temetkezik, így nem erőltetem a beszélgetést. A kis szünetet persze titokban arra használom ki, hogy rendezzem a futástól és a nevetéstől szapora lélegzeteimet. Kényelmesen, nézelődve tartom a lépést a tempót diktáló fiúval, itt-ott lendületet véve átugorva a befagyott pocsolyákat.

- Köszönöm! – mosolygok rá, ahogy előre enged az ajtóban, és a kis pirulást amit ez okoz ráfogom a pizzázóból kiáramló meleg levegő hatásának. A lényeg, hogy mindig legyen alibink, nem igaz?
Újra megkordul a pocakom, ahogy megérzem az illatokat. Leveszem, és zsebembe gyűröm a sapkámat, felfedve mókásan összekócolódott tincseimet. Felcsillanó szemmel kezdem el kémlelni az étlapot, majd megállapodok egy szimpatikusnál, és a beállok a pult előtt egyre rövidülő sorba.

- Ne aggódj, vissza foglak – mosolygok vissza rá. Mert hát tényleg, ez így fair, ha megosztjuk a dolgokat – legalábbis én így gondolom. – És akkor köszönöm.
Noha fent a kastélyban még kiengesztelést emlegettem, ennek már köze sincs hozzá, az inkább csak… Egy indok volt, hogy vele tartsak. Amikor végre mi következünk, előre lépek a pulthoz.
- Jó napot! Szeretnénk kérni egy margarita pizzát, - itt szünetet tartok, és Lórira nézek, hogy elmondhassa ő milyen pizzát kér, azután folytatom – egy mentás limonádét, - majd jelezve, hogy befejeztem kicsit hátrébb lépek, és átengedem a szót végleg a fiúnak.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. január 9. 21:20
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. február 3. 13:12 Ugrás a poszthoz

Lóri
Előzmény


Szavai ártatlan pislogásra késztetnek. Angyali mosollyal az arcomon értelmezem félre – direkt – a fenyegetődzését, és csillogó gombszemekkel, hátam mögött összekulcsolt karral pillantok fel rá féloldalasan.

- Szeretem a meglepiket… - somolygok a nemlétező bajszom alatt. Ez az egész kezd úgy kinézni, mintha bátorítanám, hogy adja vissza a kis tréfát, és ó Merlinre de még mennyire hogy így van. Talán azért mert Stefi mellett nőttem fel, talán azért mert egyszerűen ilyen vagyok (legjobb kifogás a világon), de szeretem az ilyen kisebb kis „háborúkat”. Imádom látni, ahogy sikerül véghezvinnem egy ötletemet, vagy akár csak a másik megdöbbent-nevető arcát, miután rájön, hogy belesétált a csapdámba… Na jó, ennyire nem vagyok piszok, nem állítok én csapdákat! (De.)

Talpacskáimon billegve nézelődök körbe, ahogy fél füllel Lóri rendelését hallgatom. A kérésére, hogy keressek magunknak egy asztalt, visszanézek rá, és nagyon enyhén, de tényleg éppenhogycsak félredöntött fejjel bólintok vissza. Szemeim megakadnak egy ablak melletti kétszemélyes asztalnál. Elég nagy ahhoz, hogy a pizzáink szépen elférjenek (ez fontos), és mégse az van, hogy egy hatszemélyes asztalt befoglalunk magunknak. Elszlalomozok az asztalunkig, itt-ott elég szűkösen verekedve át magam a székek közt.

- Ez jó lesz, vagy keressünk másikat? – kérdezek azért vissza a biztonság kedvéért, miközben nekiállok kizippzharozni a kabátomat. Félig kinyújtott nyelvvel igyekszem úgy ügyeskedni amikor kibújok belőle, hogy ne vágjak fejbe senkit, és a falba se vágjam bele a kezem. Sikeres manőverezésem után leterítgetem szépen a szék háttámlájára, és lecsüccsenek. Ekkor kezd el rikácsolni a kis kukoricafigura, mire én elkerekedő szemekkel hajolok közelebb hozzá, és bökdösöm meg az ujjammal.

- Hogy ez mennyire de aranyosan édes! – sóhajtok fel szinte gügyögve, és megsimizem a kis kiálló kukoricaszemeit. Lassan jut el az agyamig, hogy ez most egy jelzés, de szerencsére Bencét nem köti le ennyire a figura visítozása, így mire kiszakadok a bamba bábú birizgálásából, már koppan is előttem a poharam. (Bamba bábú birizgálása bamba bábú birizgálása babamba... Na mindegy.)

- Köszönöm! - egy aprót pislogva térek vissza a jelenbe, hiszen mindeközben gondolatban már valahol mexikóban csuháztam a kukoricát fehér ingben, sombreroban, borzalmas akcentussal alliteráló rigmusokat dalolászva. Bal kezem mutatóujját még mindig a kis lény oldalába bökve tartom, miközben másik kezemmel kivitelezek egy ivás-szerű dolgot. Valamikor ekkor unja meg Kukoricajancsi – igen, már neve is van – a bökdösésemet, és miközben rámkiabál, arrébb ugrál Lóri felé. Legalább nem le az asztalról, ügyes kis varázsketyere. Sóvárogva bámulok utána, de békén hagyom, és inkább a fiú szemébe nézek.

- Remélem, mert mióta eszembe juttattad, hogy kajaidő van, azóta már az én gyomrom is korog. – Mosolygok rá cinkosan. – Bár nem tudom, hogy most megsértődött-e annyira, hogy csak neked fog jelezni… - szuggerálom bánatosan Kukoricajancsit. Kutatni kezdek az emlékeim között, és rémleni is kezd az esszé-dolog.
- Szerintem már elkezdtem, valahol a szobámban lehet… Jó is, hogy mondod, még be kéne fejezzem… - teszem hozzá tűnődve. Ja, hogy csak két hét múlvára kell? Ugyanmár, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Majd egy csodás ötletem támad.
- Ha gondolod, megírhatjuk együtt valamelyik délután. Nekem kifejezetten tetszik a téma.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. április 4. 21:37 Ugrás a poszthoz

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Furcsán érzem magam, ahogy mugli ruhában cikázok végig a folyosón az emberek között. Félvállra vett hátizsákom teng-leng mögöttem, ahogy jó szokásomhoz híven gyerekes ugrándozással közlekedek a folyosón, rá se pillantva a „Ne szaladj!” táblára. Jókedvemnek az sem szabhat gátat, hogy a pocakomban elkezd kavarogni a frissen elfogyasztott árnyékfeketére sült pirítós és a körtelé.
Csak a napsütésre kiérve lassítok le, és két karomat kicsit magam elé tartva sétálok tovább csukott szemmel, miközben a hirtelen jött világosságtól pár csepp könny folyik ki szorosan lezárt szemhéjaim alól.
- Egyszer élünk egyszer nem – mondaná a belső hangom, de lelövöm számára a poént, és hangosan is elmotyogom. Két kő, egy virágágyás, és egy combnak ütköző pad után merem csak megkockáztatni a pislogást, de azért egy teljes fogsoros grimasz még mindig csücsül az arcomon.

És ekkor látom meg őket. A grimasz csodálkozó tátogássá szelídül, a szemem meg már nagyon nem csak a könnyektől csillog. Akaratlanul is megbámulom, úgy ahogy még soha senkit, és miközben felé veszem az irányt, alig figyelek oda a talajra a lábam alatt. Meg igazából úgy bármi másra. A fekete bőr szinte hívogat, hogy simítsak végig rajta, és alig bírok magammal az izgatottságtól ahogy melléérek.

- Azta – suttogom elhűlve, ahogy kinyújtom felé a kezem. A modorom azért még mindig nem hagyott el teljesen, így a megzaklatni készült motor mellett álló Dimi bácsi felé fordulok.
- Komolyan nem viccelt, és én is mehetek vele?! – majd gyorsan oda-vissza pillantva kettejük között, kibököm ami régóta kikívánkozik – megfoghatom?
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. július 23. 11:27
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. április 5. 18:51 Ugrás a poszthoz

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Bármit megígérnék neki, annyira elvarázsol a motor. Apropó, lehet, hogy eddig eszembe se jutott, hogy akár én is vezethetnék, de ahogy megtiltja... Nem Masa, nem szabad.
Ha lenne bakancslistám, most felírnám rá, hogy szerezni egy motorosjogsit, de mivel nincs (és ha lenne is elhagynám) csak kiélvezem a pillanatot, és vigyorogva szalutálok.
- Kivételesen nincs rajtam szoknya - nézek Dimi bácsira, miközben körbeszaladok a motor körül, szinte folyamatosan rajta tartva a kezem.
Teljesen bezsongva állok meg végül, és veszem át a felém nyújtott bukósisakot, miközben valahogy úgy nézhetek a tanáromra mint egy a bot elhajítására váró kiskutya a gazdájára.

- Mit csináljak, hová üljek, merre megyünk, egy eldugott kis földúton sem kormányozhatok egy kicsit? - zúdítom rá a kérdésáradatomat, miközben a fejembe nyomom a kulupot, és a szíjjával babrálok. Fel sem tűnik, hogy kimondtam olyan gondolatokat amiket csak magamnak szántam, helyette lesem Dimi bácsi utasításait, mint egy... Oké, visszatértünk a kutyás hasonlathoz. Hát, akkor nagy levegő, kutyaszemek, és... - Egy iciri-picirit?

Belebújok és begombolom a farmerdzsekimet, és a táskát visszaveszem a hátamra, immár rendesen, nem csak félvállról. A mozdulatsor közben a réten ücsörgők felé pillantok, és látom, hogy bámulnak minket, mire újult erőre kap a vigyor az arcomon. Bámuljatok csak, ugye hogy nekem milyen jó?!
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. április 7. 16:17 Ugrás a poszthoz

Országomat egy szabadu--ért
🎶

Egy taktikusan hétköznapi jóreggelttel lépek be a terembe egy kisebb társaság után. Végigjáratom a padokon a tekintetemet, és komótosan elindulok az első sorok felé, míg végül a semleges zónának számító harmadik sorban telepszem le. Kattognak a fogaskereikeim, hogy mivel tehetném magam még kevésbé feltűnővé, ezzel is növelve az esélyeimet arra, hogy megússzam a feleltetést. Talán nem nézné ki belőem senki, talán mindenki, de teljesen elfelejtettem készülni az órára.

Tegnap lehívtak a lányok passzolgatni (na jó, megeshet hogy én mentem oda hozzájuk, de ez részletkérdés), úgyhogy mire odáig jutottam volna, hogy akkor készülök, nevetgélősre fárasztottam magam. Igen, nálam ez egy külön állapot, amit elérve sajnos minden tervem meghiúsul és csak aludni tudok. De legálább azt jó méllyen. Úgyhogy nem állítom, hogy semmit nem tudok, de hogy nem eleget egy feleléshez, az is biztos.

Beszédbe elegyedek tehát a mögöttem ülőkkel, és igyekszem szokásos önmagamként viselkedni, amíg csöndre nem intenek minket.
- Szerintem is a mézes a legjobb! - hadarom még gyorsan el a véleményemet, aztán előrefordulok, csendben mint egy kisangyal. A körmeimmel egy a pulcsimból kilógó cérnaszálat babrálok idegességemben, és igyekszem nem kicsire húzni magam. Hogy lehetnék a legkevésbé feltűnő, és egyben a leginkább önmagam?! Ez kész paradoxon.
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. április 11. 22:40 Ugrás a poszthoz

Országomat egy szabadu--ért
🎶

Igyekszem nem szélesen vigyorogni, ahogy bejelenti, hogy nem fog feleltetni, de ezt csak úgy tudom leplezni, hogy az összeszorított szájas rókavigyor elé emelt kezemmel megdörzsölöm a "viszkető" orromat. Valahogy amikor az életekkel való játszadozás kerül szóba, biztosra veszem, hogy nem is lesz annyira komoly, mint egy felelés lehetne, így teljes nyugalomban örömködök magamban. Annál nagyobb bennem a megdöbbenés, amikor beosztanak valamilyen csapatba, egy ismeretlen feladatra, egy ismeretlen lánnyal. Barátságosan intek felé egyet, de ahogy halad tovább az ismertetés, egyre kikerekedettebb szemekkel reménykedek, hogy csak álmodom. Lysander? Mit keresne itt Lysander?

Rögtön jobban kezd aggasztani az az elejtett "életekkel játszanak" rész, de az ugye nem lehet, hogy... Neem, ez csak egy játék, biztos nem eshet baja... Ugye?

A tekintetemmel a csapattársamat keresem, de hirtelen nem látok semmit. Próbálok pislogni párat, és ezzel egyidőben nyúlok a szemem felé, majd mindent megértek, amikor a Professzor eljut a hátráltatások ismertetéséig. Hát jó, akkor játsszunk! Letörhetetlen (-nek tűnő) lelkesedéssel vetem bele magam a dologba - biztos csak egy képet kell megtalálnunk cicóról, vagy esetleg egy figurát...

Kinyújtom a kezeim magam elé, nagyjából arra, amerre legutoljára a szőke lányt láttam.
- Hahó? Csapattárs? Merre vagy, és hogy hívnak? - Jah, végülis azért az sem éppen egy lényegtelen kérdés, hogy hogyan jelezhetek a "szememnek", ha "látni akarok".
Csak ácsorgok fogalmamsincshol, és hűvös levegőt érzek végigkúszni a karjaimon, az orromat pedig fenyőszag tölti meg.
- Okkéé, ez így kezd ijesztő lenni, csapattárs, kéne egy kis segítséég!
Ahogy zümmögést hallok, a fülem felé kalimpálok.
- Szuper. A szúnyogok is nagyon élethűek...


//Torpedó: B4//

//Nem talált. - Várkonyi//

//Torpedó2.0: C3//

//Detto - Várkonyi//

//:(//
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. április 13. 15:12
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. április 15. 23:49 Ugrás a poszthoz

Országomat egy szabadu--ért
🎶

Szóval Anna. Lazul a feszültég a vállaimban, ahogy megérzem az érintését, és meghallom a hangját. Kellemes hangja van, és én továbbra is próbálok visszaemlékezni, hogy melyik háznál láttam már, de akárhogyan erőlködöm, csak homályos foltok ugranak be az évnyitóról. Eljátszom egy pillanatra a gondolattal, hogy megkérdezzem hová tartozik, de ahogy pörögnek tovább az események, valahogy más dolgok tűnnek fontosabbnak.
- Én pedig Masa. Tudod, ha esetleg rám kéne kiáltanod, hogy ne lépjek rá valamire, mert ott egy csapda vagy gödör vagy ilyesmi - valamiért nem tudok bízni abban, hogy ez egy teljesen veszélytelen kaland lesz. Bólogatni kezdek a szavaira.
- Nincs pánik, indulunk, követlek - foglalom össze hangosan is a lényeget, csak hogy Anna is biztos lehessen benne, hogy eggyüttműködöm.
Hagyom, hogy megfogjon és finoman megindítson egy irányba. Picit talán komikusan magasra emelem a lábaimat, de az, hogy nem látom hová lépek, akaratlanul arra késztet, hogy jobban odafigyeljek olyan dolgokra amikre amúgy nem szoktam. Kezdem érezni, hogy lassan sűrűsödik körülötünk a növényzet, egyre lassabban tudunk csak haladni, mert nehezen ügyeskedem át magam az aljnövényzeten.
- Egyébként, ha csak nincs neked is egy Lysander nevű háziállatod, egy szürke, naagyon bolyhos szőrű kandúrt keresünk, bojtos fülekkel, és felemás színű szemekkel - adok egy általános leírást a cicáról, elvégre mégis ő lesz az aki majd megpillanthatja. Már nem próbálom hitegetni magam, hogy csak egy bábut vagy rajzot keresünk, bár azért abban reménykedek, hogy Várkonyi professzor nem gondolta komolyan, hogy bármelyiküknek is baja eshet.

//Torpedó1: D2//

//Torpedő2:A3//


//Egyik sem talált sajnos. - Várkonyi//
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 16. 12:23
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. április 17. 23:50 Ugrás a poszthoz

Országomat egy szabadu--ért
🎶

- Salvador Dali kinézettel... - visszhangzom a lány szavait - az milyen? Bajusza van? Elfolyik? - hangosan töprengve hagyom, hogy vezessenek. Mondjuk lehet nem kellene ennyit fecsegnem itt össze-vissza, még a végén itt hagy, ha elege lesz belőlem. Igyekszem picit gyorsabban lépdelni (és csöndben lenni, bár ez utóbi ijesztőbbnek bizonyul), nehogy okot adjak bármiféle elhagyásra.

Érzékelem, hogy lelassítunk, majd meg is torpanunk, és amint elenged, vigyázállásba vágom magam, hogy minél kevésbé érjek hozzá... Hát bármihez is, ami körülöttem van. Bár nem látok, de a fejem automatikusan abba az irányba fordul, amerről Anna hangját hallottam, ezt elkönyvelem ilyen beidegződés-féleségnek. Furcsa hangokat hallok az irányából, levélzörejt, ágrecsegést, ruhaszakadást, és ezeket nem igazán tudom hová tenni. Najó, az egyetlen dolog ami eszembe jutott az az, hogy éppen megtámadott minket egy ördöghurok szerű cuki növényke, de a képzeletemet megtartom magamnak. Tényleg nagyon nem akarom, hogy megunjon és itthagyjon... A helyzetjelentésére csak aprót bólintok, és kinyújtom nagyjából felé a jobbkezemet, hogy ha készen van, indulhassunk.

Alig teszünk meg egy vagy két lépést, egy nagyon ismerős nyávogás töri meg az erdő neszeit.
- Lysander? - kiáltok fel automatikusan, de erre már nem érkezik macskanyelven válasz. Helyette viszont megkapjuk az első feladatunkat.

- Öhm, szép napot! - köszönök vissza, miközben elkezdem forgatni a fejem, próbálva kitalálni honnan beszélnek hozánk. Alig láthatóan picit közelebb is araszolok a társamhoz. Csak a biztonság kedvéért. Kattognak a fogaskerekek, és suttogni kezdek, hogy az idegen ne hallja amit mondok.
- Hol van aki beszélt? És mi ez a kérdés, benne sincs a tananyagban! - már nem mintha jelenleg pont valami felkészült lennék... Miután kimondom a gondolataimat, a hely neve derengeni kezd - valamelyik szünetben olvastam róla a Wikipédián.
- Ez nem valami vizsgahelyszín volt mágusoknak? - a suttogás megmarad, mivel nem vagyok biztos a dologban, de hé, azt nem mondtam, hogy sokra is emlékszem, csak azt, hogy elolvastam.


//Torpedóim: E1 és E5//

//Mindkettő elsüllyedt. A két érte járó infó: 1. Szeretet, nagylelkűség, alkotókészség.
2. Aktív, férfias, tüzes. - Várkonyi//
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 19. 16:12
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. április 20. 22:48 Ugrás a poszthoz

Országomat egy szabadu--ért
🎶

Bár Anna szépen kiegészíti azt amit én mondtam, és én heves bólogatással is kísérem, a hangnak mégsem tetszik a megfejtésünk. Gondolkodni kezdek, hátha még bármi beugrik, de csak egy képre emlékszem valami plafonról. Dejó, szóval ez nem egy olyan "válaszolsz ha akarsz" fajta kérdés, hanem egy "válaszolj vagy baj lesz"-szerű. Hát ezt nem láttam jönni. És tényleg nem.

- Ez igazából egy állatkert ugye? - kapkodom a fejem döbbenten a nyávogás és üvöltés után. Ha elbődülne még egy oroszlán, vagy trombitála egy elefánt már az sem lepne meg. Vagyis de, rendesen meglepődnék, de talán még mindig kevésbé mintha kiderülne, hogy egy afrikai esőerdő közepén dekkolunk. Az mekkora poén lenne már!
Nyúlkálnék a rádió után, hogy elkapcsoljak a fehérzajos adóról (modern kor gyermeke), de ahogy egyre erősdik a zümmögés már valahogy mássmilyen lesz. Darazsak, hümmögök magamban, csak hogy pár pillanat eltltével felkapjam a fejem. Darazsak?! Reflexből rántom ki a kezemet Annáéból, és labdapózba gugolva próbálom eltakarni a fejemet a raj elől. Gondolkozz Masa, csak volt valami abban a nyünyünyü képeskönyvben!

Képeskönyv? Gondolom újra végig a dolgot, és ahogy már a fülem körül hallom a kis rovarokat, a hang vélt irányába kezdek kiabálni.
- Van valami festmény a plafonon! - kezdek hadarni, a mondandóm felét csak tippelgetve. Igen, a plafon volt egy tipp.
- Csillagképekkel - ez kicsit úgyhangzik mintha kérdezném, de azért igyekszem tovább gondolkodni. Emlékszem, hogy kettő van, de hogy melyik kettő... Próba cseresznye.
- Bika és Mérleg? - remélem ez nem olyan mint azok a TV-műsorok ahol a rossz válaszért büntetés jár.


//Torpedóim: C5 és E3//

//Mindkettő talált, süllyedt. Infók:sárga, arany, fehér 1 és 6
Ezzel kivégezték az ábrát. -Várkonyi//
Utoljára módosította:Dr. Várkonyi Zoltán, 2019. április 21. 07:51
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2019. május 13. 18:26 Ugrás a poszthoz

Elle néni és a Szfinx rejtélye

- [...] és akkor azt mondtam, hogy szerintem lehetne az egész sokkal színesebb, vidámabb és finomabb, csak picit több csillámpor és porcukor kéne bele! És erre tudod mit mondott? Hogy a csillámpor hasmenést okoz! Most komolyan, mégis ki találta ki ezt a butaságot, és különben is mondtam neki, hogy de hát Tanárnő! Ha pitypangokat is rakunk a tetejére, akkor kívánni is lehet minden falat előtt, és gyertyát sem kell venni. Most úgyis itt van az öreg pitypangok időszaka, csak ki kell menni, le kell szedni, be kell hozni és rászólni a torta tetejére, hogy aztán... - csak egy sarokkal ezelőtt futottam össze Elle nénivel, de már a háztartástan órát vesézem ki (ebben mondjuk segített, hogy bűbájtanon ma nem történt semmi különleges, még nem ébredtem fel eléggé ahhoz, hogy igazán veszélyes legyek), és hevesen gesztikulálva, táskámat fél vállamon újra és újra feljebb dobva haladok a levita felé. Igen, elismerem, lehet kicsit túlzásba viszem a beszédet, de még most friss az élmény, ilyenkor tudom jól kibeszélni magamból.

Hogy aztán a torkomra fagy a szó, az sem annak köszönhető, hogy elfogynak a gondolataim, hanem inkább annak, hogy a reflexből megválaszolt kérdésre nem nyílik ki a portrélyuk. Szemöldökráncolva nézek a szfinx szemébe.
- Öhm, izé, szfinx néni per bácsi, el tetszett romlani? A kérdés csak a kandalló mellettre utalhat - jellemző, meg sem fordul a fejemben, hogy tévednék, egyszerűen csak állok, várok, mígnem a szfinx újra rákezd a kérdésre.
- Hosszú út után itt pihenhetsz,
Téli hideg ellen itt melegedsz.
Lágyan ropogó hangom hallod,
Ha megérintesz, nagyon megjárod.

- Kandalló mellett - ismétlem meg a válaszomat, ezúttal jól tagoltan. A szfinx mintha kissé felhúzná az orrát a szemtelen hangsúlyra, mire behúzott nyakkal sasszézok Elle néni háta mögé.

Már nyitnám a szám, hogy bocsánatot kérjek, amikor egy cetli libben fel az orrom előtt (jellemző, hogy a gyereket magát figyelmen kívül hagyom), és áll meg Elle néni kezében. Oldalról belekukucskálok a papírcetli szövegébe, majd a kalandtól megcsillanó szemekkel a levegőbe bokszolok. Tudtam én, hogy nincs baj a megfejtésemmel!
(Fő az egészséges önbizalom.)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Zippzhar Mária Stella összes RPG hozzászólása (278 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 8 9 10 » Fel