A gondolataimba merűlve űltem a hintában, de nem löktem. A lány akit láttam mellettem, elég érdekes volt, elkezdett hintázni, de nem a szokott módon hanem durvábban. Éreztem, hogy rezeg a hintám attól, hogy a lány hintázgat, de mintha lassúlna. Csak bámultam elég feltünően, hogy mit művel mellettem, kissé zavart az, hogy rezeg alattam a hinta, de visszatartottam azt, hogy szóljak neki. Még mindig bámultam, majd a telefonom a homokba esik le. - De jó! Nem lehet nyugta az embernek. Mormogtam magamban.

A kicsi kutyust simogattam, láthatóan jól esett neki, mert a kezeimhez simult. Nézelődtem össze vissza, hogy nem-e jön valaki erre aki a kutyus gazdája. El kezdett bökdösni az állatka, ez annak a jele lenne, hogy kér valamit? Mikor megbökött akkor a csokis zacskó el kezdett csörögni a zsebemben, biztos kiszaglászta az édességet. Elő vettem a csokit és figyeltem a kutya reakcióját, hogy biztosan ez miatt  nyagattot. - Talán éhes vagy?

A papaírcsörgésre fel figyelt a kutyus és türelmesen figyelte, hogy mikor veszem elő, de vissza gondoltam, hogy valakitől hallottam azt, hogy a kutyákra nincs jó hatással a csokoládé, többször is átgondoltam, hogy megetessem-e a kiskutyát. Nem akartam, hogy miattam legyen valami baja az apró állatnak. El kezdett mutatványokat csinálni, magától nem tanulta volna meg, igy biztosan van gazdája. Fel álltam és indulni kezdtem. - Most megyek, nem szeretném ha a csokitól bajod esne.

Probáltam el menekűlni a kutyus elől, de nem engedett el, a lábaim közé ment ezért alig tudtam megmozdulni. Jólvan mondtam és újra elő vettem a csokit, egy ilyen cukiságnak nem nagyon lehet ellenállni, kibontottam és letőrtem egy kockát. - Remélem semmi bajod nem lessz. Megvakartam a füleit és a szájához nyújtottam a csokikockát. Nézelődtem, hogy nem lát senki, egy kockától csak nem esik baja.

A csöppség el is fogyasztotta a csokit láthatóan ízlet neki, majd elrohant valamerre, én indultam volna vissza a szobám felé mikor újra megjelent és apró lábacskáival felém vette az irányt. Meg pillantottam a szájában a virágot és furcsán néztem, talán meg köszöni és igen a csokiért cserébe hozta a szál virágot, fel vettem a földről, majd indultam is a kutyussal aki követni kezdett. - Nagyon inteligens kutyus vagy. Mondtam neki és mosolyogtam, az én kis macskám nem ilyen ő csak eszik és alszik, de hát macskából van. Közeledtünk is az úticélhoz.

Fel vettem a földre ejtett telómat majd láttam, hogy a lány megállt és kiveszi a fűlhallgatóját. Barátnőm? Nincs is barátnőm el nevettem magam és a lányra néztem. - És ha el hagyott? Mosolyogtam. - Csak leesett a telóm, amúgy te melyik házba való vagy? El kezdtem a beszélgetést az idegennel.

Szépen sétalgattunk mikor a kutyus valamitől megijedt, rögtön el dobtam a virágot amiből egy méh repűlt ki belőlle. A kutyus azt mondta, hogy csapjam le! Hát le is csaptam sok kalimpálás után. - Gyere ide, már nincs itt. Hívtam a kutyust. - Te beszéltél? Biztos ő is egy varázslat miatt tudott beszélni.

Elő jött egy lány vörös hajjal és nagyon hasonlított a kis Corgira, fura volt. - De az enyém, vagyis nem az enyém csak kóborgott egyedűl és tudod.... kissé ideges voltam a lány láttán mert csak egy idegen és oda jött, mindegy. - Merre ment?

A mai napon nagyon unatkoztam és úgy gondoltam, hogy el megyek a társalgóba mert még nem is voltam ott. Sokat járkáltam össze vissza mikor végre el találtam a célomhoz. Mikor be léptem láttam, hogy elég kevés emberke van a társalgóban, enne kicsit örűltem is mert nem szeretem a tömeget és egy nagy társas lény sem vagyok ezért örűltem neki. Nem tudtam igazábol, hogy most azért kapta a nevét, hogy társalogni kell a többiekkel, de lehet. Pár embert láttam, valaki tanult valaki meg kis cicákkal tőltötte az unalmas idejét. Pár perc gondolkozás után el indultam a macskás lányhoz, olyan szimpinek tűnt, le is ültem mellé egy székre. - Szia, látom te is unatkozol. Szóltam hozzá egy mosollyal az arcomon.

A lány barátságosan fogadott engem és örűltem neki, hogy itt csak barátságos emberek vannak, de nem mindenki. Elég lusta napom van ma amit nem szeretek, ilyenkor az élethez is alig van kedvem, de remélem vele el űldözzük az unalom-szörnyikét. - Nincs ötletem, szeretnél sétálni valamerre? Úgy gondoltam, hogy a séta jó mert én olyankor szoktam beszédesebb lenni mikor sétálok. - Vagy ha nem szeretnél akkor maradhatunk itt bent is.

Elfogadta a sétálást szóval legalább nem unatkozok én sem ő sem. Néztem a kis állatkákat és elég cukik voltak. Nekem is volt egy fekete felnőtt macskám, de nem tudtam rá sok figyelmet fordítani sajnos, ezért oda adtam másnak. Egy kicsit sajnálom, de tudom, hogy neki jó lesz ott. - Nem zavarnak, mehetünk a játszótérre. Jól esne már egy friss levegő is, de nem tudom, hogy a szabadban milyen friss a levegő mert elég meleg van.

Kicsikét piros lett a kis arcom a lány közeledésére és egy helyre mutatott, amiben nem voltam biztos, hogy arra ment a kis kutya. - Oké semmi baj, nem az én kutyusom, meg biztos van gazdája. Mintha a lányon zavarodottságot láttam volna, fura volt és már menni készültem épp. - Jó nem aggódom miatta, csak...amúgy a macskák esnek mindig talpukra. Mosolyodtam el. - Akkor megyek is még van tanulni valóm.

A lányt halgattam és közben nyugtalankodva mozgolódtam, hogy mikor mehetek már mert elég meleg van és izzadtam is. - Jó majd a gazdája biztos megtalálja. Biztosan van gazdája mert a bundája szép fényes és ápolt volt, nem aggódtam a kutyuska miatt. - Ő hát mindegy megvár a tanulás. Tényleg nyáriszünet van dee, van kedved el menni valamerre, ha nincs akkor se baj. Néztem ferde mosolyal a lányt és türelmetlenűl álltam előtte.

A mai napon is nagy magányomban sétáltam egy kicsit távol a többi tanulótól, egész hónapban egyedűl voltam magamban és a szobám zárt ajtaja mögött. Nem is tanultam nem is ettem semmit. Közel a Levita toronynál láttam egy lányt aki egyedűl magányosan figyeli a tornyot, lassan el kezdtem felé sétálni lehajtott fejjel és megszólitottam, biztosan el tévedt. - Szia! Tudok segíteni valamiben?

Nem tudom, hogy miért van itt a bőröndje, de válaszolt is, hogy a Levita toronyban van a háza és akkor azért nézte annyira a tornyot. El kezdtem mesélni a tőrténteket a lánynak. - Igazábol sokat nem tudok a toronyról csak annyit, hogy összeomlott és sokan kimenekűltek, nem láttam mostanában Levitást. Felém nyújtotta a kezét a bemutatkozása után én is odanyújtottam a kezemet. - David vagyok és Navinés. Ha akarod elkisérlek a toronyhoz és megnézzük, hogy mi van arrafelé. Biztattam egy mosollyal.