King Jr David


Haladunk, és már az északi szárnyban vagyunk, amikor kérdez valamit.
-Tudod, azért, mert mindenféle csapdákat szoktak oda tenni a diákok. Ki lehet jutni a faluba, de a csapdákra figyelni kell. Mi is lerakhatunk párat, ezzel az ottani gyűjteményt gyarapítva. Például korkorrigáló bájital sávot, amitől szakálla nő annak aki belelép. Természetesen az is elég, ha egyszerűen végig megyünk rajta. A faluba vezet.-hirtelen gondoltam egyet, és felajánlottam valami mást-Viszont ha mindez eltántorít, vagy tudom is én, akkor elmehetünk akár a múlt árnyainak termébe,ahol bármit megnézhetsz. Vagy elmehetünk a titkos könyvtárba-Lehet hogy elege van a könyvtárakból-ahol bele lehet menni a könyvekbe.-közben szépen, lassan haladtunk, és leértünk az alagsorba.-Még választhatsz! A jobb oldali vezet az alagútba, a bal oldali a Múlt termébe. Noss? Jobb vagy bal?

David Clark és Mária Stella

Egy kicsit fáradt lettem, így hát egy kissé kótyagosan válaszolgattam a kérdésekre.-Olyan 8 körül járhat. Mennem kell lassan asztronómia órára. Apropó tanóra. A kérdésedre válaszolva, a sötét varázslatok kivédése a kedvencem. Igazából, ha megfigyeléseim helyesek, akkor nem muszáj be mennem, hisz annyi szorgalmim van tartalékra is, hogy untig elég. Ha szeretnétek segíthetek nektek is, elvégre egy házbeliek vagyunk.-ezt gyorsan elhadartam, majd egy ásítás közepette hozzátettem-Nem ártana enni valamit, de mivel mindjárt becsöngetnek, ezért inkább megoldom óra után.-Davidnek válaszolva-Nem feltétlen izgulok a vizsgák miatt, hiszen nem mindenből kell írni, de ettől függetlenül én csak szeptemberben tudom őket megírni.-Nem is sejtettem, hogy ennyi kérdést tesznek fel, amíg nem figyelek.-Ha nyaralásról van szó, általában haza megyünk Cornwallba, az ősi családi házba.-Szólt az aznapi utolsó órát jelző csenő, és én egy félmosollyal, és egy gyors-Majd még találkozunk-felkiáltással elballagtam szépen a kastély felé. Tényleg jó lenne majd még találkozni velük. Egész jól elvoltunk. Remélem tényleg nem kell aggódnom a vizsgák miatt. Hiába, a mugli suliban is minden dogát túl reagáltam, aztán mind kiváló lett. Az is jó ötlet volt, hogy rendezzünk valami kirándulást az iskolában. Talán a házvezetők bele is egyeznének, és így a házak egy kicsit összekupálódhatnának.

Zippmancs és Moongas

Hangok. Rémisztő női hangok. Emellett egy barna hajú lány arca, aki azt mondja, hogy az ő létezése nélkül most nem lennék a világon, és aki valami doboz mögött ül.
 Majd hirtelen beugrik egy kevert kép a strandon ülő lányról... azt hiszem Zippzhar Máriának hívták. Az ő arca keveredett Sirius Black-kével. Nagyjából ez történt velem, amikor kikerültem az ispotályból, és az itteni gyengélkedőn kaptam valami gyógyszert. Az okozta a hallucinációmat.
 Erre elég hamar rájöttek, és abba hagyták az adagolását, de egy ideig nem kelhettem föl, amíg meg nem szűnik a hatása. Így jobb, de ettől függetlenül az emlék még él bennem, és rossz érzéssel tölt el. -ilyenkor kellene, hogy itt legyen Jun Seo. De hol van ő már? Ja, persze. Még valahol Egerben. De régen láttam! A bokám megfájdul, és az altató hatása - amit azért adtak, hogy nyugodt legyek - szűnni látszott. Nagyot kiáltottam, amikor két gyerek sziluettjét láttam meg az ágyam szélén. Elméletileg teljes meg vagyok gyógyulva, és ma már elmehetek. Hogyha ez a két ember az, akikre gondolok, akkor még jobban örülök. A szemem ráfókuszál az egyik alakra, és Máriát ismerem fel benne. A másik pedig...
- Moon! - Mondtam hitetlenkedve, és lassan felültem.

Zippmancs és Moongas

Szent Isten! Akarom mondani Merlin!- Mondom meglepve az ágyam főlé tornyosuló Mária és Moon arcába. Nem tudom melyikőjük lepett meg jobban. A rég eltűnt csokiimádó, vagy az a lány, akivel egy kicsit régebben találkoztam. Lassan feltápászkodtam, és szépen egy ültő helyemben elmondtam a válaszokat szinte gépiesen.- Hallok, tökéletesen, minden rendben, csak a barna lány nem.- Jegyzem meg a régi emléket, ami még egy kicsit kísért. Lassítok a tempón, hisz látom rajta, hogy aggódik, és legfőképp nem ért semmit. Senki sem ért semmit. Jun Seo pedig még a csokit is ki ejtette a kezéből.-Figyeljetek. Most én kérdezek. Főleg tőled.-néztem Jun felé- Hogy kerülsz ide? Igen, összefüggéstelenül beszélek. De két és fél hónap kóma az két és fél hónap kóma, akárhogy is nézzük. Mellesleg még plusz egy hét altatás féleség. És hogy vagytok?-Kérdezem, mintha nem az imént dőlt volna össze az ágy.-Közben szerintem mehetünk is. Azt mondták, hogy ha felébredek, elmehetek. Szerintetek hova menjünk?

Zippmancs és Moongas

Huhh...-mondtam, miután egy kiadós nevetés után konstatáltam, hogy Jun még mindig változatlan.- Neeem csoki lány. Sajnos. Akkor még jó lenne.-mondtam mosolyogva- Varázsló? Érdekes. Akkor te egy unikornis vagy?-kérdeztem viccelődve, ismerve a gondolatait. A jókedvem egy kicsit leapadt, amikor megkérdezte, hogy mi történt... Őszintén szólva... -Nem emlékszem mindenre. Csak arra, hogy valaki kiszedett egy fotel alól, aztán tűzvészt láttam a klubhelyiség helyett, rámesett egy gerenda, aztán már csak egy lila villanás és halvány sirás. Ennyi.-mondtam ki az igazságot. Aztán a tanácsát egy komolynak szánt bólintással helyeseltem.- Akkor menjünk a czukrászdába, ha Mária is benne van.-Néztem rá kérdően. Majd megfájdult egy pillanatra a fejem, és beugrott az arca Máriának, ahogyan átalakul Siriusévá, azután Mooné James Potterévé. A roham elmúlt, és megjegyeztem egy junnak mindenképpen boldogságot okozó dolgot- Ott lehet kérni csokibékát, ami ugrál. és szerintem más mozgó csokikat is. Noss Zippmancs? Moongas? Izé... Mária és Jun. -Nem tudom, ez valami Tekergő roham?

Zippmancs és Moongas

Az az igazság, hogy a kómában lévők tényleg hallanak, és meg is jegyeznek dolgokat, ezért voltam olyan biztos abban, hogy mi történt körülöttem. Azt pedig, hogy elmehetek, a gyógyító mondta személyesen. Máriának teljesen igaza volt, így, miután ezt megjegyeztem, el is indultam volna a Levita felé fölfelé... vagy lefelé. Na szép! A fő dologról megfeledkeztem. Nincs torony! A lányt megkértem, hogy kísérjen el, majd egy kicsit később, egy frissítő zuhany és átöltözés után, amikor egy kicsit már összeszedettebb voltam, átgondoltam néhány dolgot, és ezt mondtam: Nem, elfáradni semmi képpen!-Adtam ki magamból a nemrég (számomra legalábbis) hallott információkat. -Viszont akkor mehetnénk is.- Elmentünk az édesség-kuckóba a cukrászda helyett, mert meggondoltuk magunkat Máriával. Az úton eszembe jutottak a szüleim. Hát persze! Feltétlenül írok nekik, hogy mi a helyzet, még, ha ezt az iskola meg is tette előttem. Biztos szeretnék tőlem is hallani.

Moongas

Lassan, lábujjhegyen lopakodva megyek a konyha felé, egy kis esti nasira. Mindig jó kilopódzni, hogy a szabályok ellenére együnk teszem azt, egy szelet rántott húst, vagy egy kevés főtt kukoricát. Hogyha pedig nem eszek semmit, akkor sincs semmi gond, legfeljebb elbeszélgetek a manókkal.
 Olyan szórakoztatóak, ahogyan a nagy fülüket lobogtatva rohangálnak, sürögnek-forognak.
 Csak el ne kapjanak! Az nem lenne jó. Erre viszont nincs sok esély, mert most éppen megérkezek a konyha bejáratához. Bemegyek, és a hajlongó manókon kívül megpillantok egy rózsaszínű foltot.
 Először azt hittem, valamelyik manónak születésnapja van, és az ott egy torta. Utána eszembe jutott, hogy ők nem szoktak ilyesmiket megtartani.
 Úgyhogy jobban megnéztem magamnak, és halkan sikkantottam. Örömömben majdnem szétpukkadtam, mert, mint az már lenni szokott, most is túl reagálom a barátokkal való találkozást. Az asztalnál ugyanis Moon ült! Moongas, egészen pontosan.
 Egy kicsit ráijesztek, persze nem annyira, hogy fájjon, csak éppen hogy észrevegyen. Úgyse tudnám becsapni. Eltorzított hanggal ezt mondtam, miközben halkan behúztam az ajtót, és közelebb léptem a fiúhoz.
 - No lám! Mit keresünk itt éjnek évadján Moon Jun Seo? Szólnom kellene a házvezetőnek. - Mondtam,  közben magamban kuncogva, és szurkolva, hogy ne ordítson. Közben intettem egy manónak, és halkan rendeltem egy üveg narancslevet.

Moongas

- Csiss! - Idézem volt angoltanárom mondatát, amit zajosabb időkre tartogatott. Egy kicsit hátra is ugrok ijedtemben, és bocsánatkérésekkel bombázom azt a manót, akinek ráléptem a lábára. Na erre nem számítottam. Reméltem, hogy legalább nem ordít fel.
 No de mindegy, már nem számít. A sietős léptek hiánya arra utal, hogy nem vették észre a kiáltást, és ez egy kicsit felvidít.
- Bocs Moongas, sajnálom. Én kérlek alássan egy kis nassra jöttem le. És igen, tudom, hogy nem kéne szólnom. De miért tenném? - Kérdezem mosolyogva, narancslével a kezemben, amikor leülök a fiú mellé. Igazából nem is tudom, hogy mit kéne csinálni. Talán ezután már felmehetnék aludni. Lassan ideje lenne. Moonhoz fordulok, és megkérdezem tőle, hogy ő mit fog csinálni. Közben nagyot kortyolok az italból, és megköszönöm a manóknak.
- Te szereted őket? Mármint nem idegenedsz? - Kérdezem a random kérdést, ami először eszembe jut. Szerintem a manók aranyosak, kedvesek. És viccesek is, amikor itt hajlonganak össze-vissza.
 Nekünk is van egy otthon, az a neve, hogy Lily. Róla viszont nem igazán hallok mostanában. Apának segít aláírásokat gyűjteni a seprűgyárhoz, meg papírokat szállít.
 Nekem viszont mindig hoz egyet kettőt azokból a sütikből, amiket útjai közben talál az árusoknál. Nem lop, megveszi pénzért. Anya megengedte ezt neki. Apa először ellenezte, de végül belenyugodott.

Várkonyi professzor és a többiek

A nyár pompásan telt, a Tekergőkkel leveleztünk jó sokat.
 Megkaptam a levelet, amiben bejelentették, hogy az elsőévben én kaptam az év pontszerzője díjat vagyis inkább címet. Örültem neki, de nem annyira.
 Az iskola után már egy kicsit vágytam, főleg a többiekkel való találkozás miatt. Az időpont közeledtével azonban elkapott a vágy, hogy elolvassam az összes tankönyvet, ezért nem volt igazán sok kedvem semmit sem csinálni a szünet hátralévő idejében, csak olvasni. Még volt idő természetesen, és abban a pár hétben el is megyünk Moongasékkal egy kis üdülésre, de aztán...


 Jó levitás lévén felvettem az összes tantárgyat, utána pedig gyorsan leadtam a felét. Ez utóbbi nem is annyira levitás, mint inkább, teszem azt navinés. Lényeg a lényeg, az asztrológiát meghagytam, és most a terem felé sietek egy köteg pergamennel a kezemben, amit nem volt időm a táskámba tenni. Írtam néhány jegyzetet az alapokról, de azt fent hagytam.
 Megérkezek az ajtóhoz, és remélve, hogy nem késtem el, benyitok. Odabent csak a professzor urat látom, senki mást. A terem felett ott csillog az égbolt millió és egy csillaga, és halvány fényük megvilágít sok fotelt. Miután kicsodálkoztam magam, rájöttem, hogy szükséges lenne köszönni.
- Szép jó napot tanár úr! - Mondtam, és lassan elindultam egy kiszemelt ülőhely felé. Mivel nem szólt rám senki, ezért elhelyezkedtem, elővettem a könyvemet, és figyelmesen hallgattam.
 Közben még bejöttek néhányan, és köszönés után ők is leültek. Vajon milyen lesz az első óra? A könyvet kivételesen nem olvastam el, a véletlenre bíztam, hogy mit veszünk ma. Azért amiket tudtam, átismételtem magamban. Mikor végzek, azon gondolkozok, hogy Zippmancs vajon felvette-e a tantárgyat. Valahogy nem volt idő megkérdezni tőle. Persze az is lehet, hogy csak egyszerűen nem jutott eszembe. Most viszont már mindegy, majd csak kiderül.

Asztrológia óra


Biccentek a vörös hajú lánynak, aki egy kicsit feszélyezetten köszön. Mintha ellenségek, vagy versenytársak lennénk! Pedig én igazán nem vagyok rosszban olyan emberekkel, akiket nem is ismerek.
 Figyelmemet azonban hamar eltereli az Eridonos után belépő Mária, és az utána beloholó Moongas. Zipp azonnal leült mellém ahogyan meglátott, Moon pedig követte a példáját.
- Sziasztok! - Köszöntem rájuk hangosan.
 Amikor hármat ütött az óra, és nem jöttek többen, akkor a professzor feleltetett néhány embert, de nem tudtak sok mindent. Azután azt mondta, hogy válasszunk párt, és el kell játszani egy szituációt. Kis gondolkodás után odagurultam Moongas mellé.
- Leszünk? - Kérdeztem.
- Én Mérleg szeretnék lenni. Te? - Kérdeztem kíváncsian, meg sem várva a reakciót.
 Előkaparom a Mérlegről szóló jegyzeteket, és olvasgatni kezdem. Eléggé társas és művészi lény, ám parancsolni konkrétan nem tud. Legalábbis véleményét nem nyilvánítja ki.
 Egészen illik rám ez a jellemzés, hiába vagyok Vízöntő. Átgondolom a lehetséges szituációkat amik eszembe jutnak, hogy akkor mit tennék Mérlegként.
 Ez lesz a taktikám. Beleképzelem magam egy Mérleg helyébe, úgy talán könnyebb lesz a feladat.
 Moongas mi is? Kellemetlen, hogy azt sem tudom, melyik csillagjegy mikor van uralkodóban. Csak a Vízöntőt, az Oroszlánt és a Halakat. Meg a Skorpiót, bár azt csak sejtem.
 Megint feltúrom a jegyzeteket, és meg is találom az időpontokat. Eszerint, ha Moon szeptember 7.-én született, akkor ő Szűz. Saját magát nem tudja választani, úgyhogy neki is nehezebb a választás.

Dorian Green

Éppen a klubhelyiség bejárata felé tartok, amikor lépteket hallok magam mögött. Érdekes, ilyenkor nem szoktak mászkálni. Legalábbis szerintem nem túl gyakoriak a császkálók akkor, amikor óra van. Mármint Jóslástan. Minden Levitás felvette, én viszont most lógok. Kék csíkok jelzik, hogy Levitás lóg az óráról. A szívverésem kihagy egy ütemet. Ha egy prefektus... Hogyha rajta kapnak... Már csak tíz lépés. Még mindig nem szólított meg. Ó Merlinre! Hátranézek, és meglepődök azon, amit látok. Egy elsőéves Navinés! Odaérek a portréhoz. Hogy mi az, ami a szegénynek van, a gazdagnak kell, ha megeszed, meghalsz? Öt másodperc múlva vágom rá a választ, de a belépéssel várok.
- Semmi! -
Kíváncsi vagyok a Navinés történetére.
- Szia! Ki vagy, és miért járkálsz ilyenkor? Nincs órád? - Kérdezem, mintha a legtermészetesebb dolog lenne az, hogy egy Levitás nincs órán. Miért hagytam ki a tananyagot? Mert szerencsésen elfelejtettem megírni a beadandót mágiaelméletből. Az most fontosabb. Nem húznám az időt, de a Navinés fiú tényleg érdekel. Mármint az, hogy mit keres itt.
- Angelica Black Wing vagyok. De szólits csak Angelicának! - Mutatkozom be, talán egy kicsit későn. Mosolyogva nyújtom felé a kezemet, amelyből gyorsan zsebembe csúsztattam a pálcámat.

Dorian Green

Eltévedt? Végre sikerül bebizonyítanom magamnak, hogy már pedig képes voltam megjegyezni a tantermek helyét.
 Sok kérdésére megrázom a fejemet, és valami hihető történeten töröm a fejem, hogy vajon mit keresek itt. A végén rájövök, hogy igazat is mondhatok. Egyrészt őt úgysem érdekli ha lógok, másrészt meg talán nem is tudja, ki tartja a jóslástant. És a nemes cél érdekében maradok le az óráról, kikérem magamnak!
- Én másodikos Levitás vagyok. Van órám, csak éppenséggel nem mentem be. Egy házi dolgozatot kell megírnom. - Majd sietve hozzáteszem.
- Ilyet nem szabad csinálni. Ne utánozz kérlek! - Emelem rá tekintetemet egy félmosoly kíséretében.
- Ó, a jó öreg bájitaltan! - Mondom ábrándozva. Eszembe jutott az, amikor először sikerült megfőznöm a Goulens bájitalt. Az a boldogság semmihez nem volt fogható. Visszatérve a kérdésre intek a kezemmel.
- Le a lépcsőn, fordulj balra, és a harmadik ajtó. - Igazítom Útba.
- Remélem még találkozunk! - Mondom még gyorsan, mielőtt elmegy. Remélem nem szidják le nagyon. Mondjuk nem igazán úgy ismerem a professzor urat, de ki tudja.
 Előveszem a pálcámat, és szórakozottan megforgatom. Hirtelen elnyomhatatlan vágyat érzek az iránt, hogy megszegve egy szabályt, felrepítsek egy kis tollat, ami valahogy a folyosóra került.
- Wingardium Leviosa! - Mondom ki a varázsigét, és a pálcám intésére a toll felemelkedik, és szépen ellibben  a plafonig, majd ott landol Dorian füle mögött.
- Bocsánat! Ugye nem haragszol? - Kérdezem magamban nevetve az ügyetlenségemen.

Lily manó
.Zárás.

Éppen szünet volt, és békésen sétálgattam a konyha  előtt. Azon gondolkodtam, hogy bemegyek, és eszek valamit. A manók mindig olyan kedvesek! Kár, hogy apa nem szereti annyira az övét, Lilyt. Mindig csak küldözgeti ide-oda. Hogyha nekem lehetne egy ma...
 Valami, vagy inkább valaki nekem jött. Hogyha látom az illetőt, valószínű, hogy számon kérem rajta, hogy miért rohangál. De nem láttam. Helyette egy vékony hang kért bocsánatot. Megrázom a fejem, hiszen biztos, hogy csak képzelődtem. Amikor már arrébb mentem, és elhatároztam, hogy inkább nem megyek a konyhába, hanem sétálok egyet a parkban, hirtelen egy visítást hallok.
 Valaki azt kiáltotta, hogy kisgazdám. Olyan ismerős  ez a hang... Hogyan kerülhetett ide?
- Lily? - Kérdezem lassan megfordulva. Majd amint meglátom a manón a sálat, megértem mi a helyzet. Ruhát kapott. Vajon miért? Majd megkérdezem, de most fontosabb, hogy köszöntsem a kis csetlő botlót. Fittyet hányva arra, hogy nem szeretem, ha valaki rohan a folyosón, most én is nekiállok gyorsan szedni a lábam. Aztán hirtelen felkapom a megszeppent manót, és gyengén magamhoz ölelem. Régen láttam.
 Aki most meglát minket, azt gondolhatja, hogy valami plüsst szorítok magamhoz. Pedig a legjobb barátaim egyike jött el értem. Szinte ő nevelt fel, és mostanában eltűnt az életemből.
 Amikor kiöleltem magam, letettem Lilyt, és elindultam vele kézen fogva a park felé, közben kérdezgettem.
- Te hogyan kerülsz ide? Miért jöttél hozzám, amikor ruhát kaptál? És egyáltalán mi történt? Hogy vannak a szüleim?
 Ez a kérdés áradat, hogyha tárgy lett volna, el temetné szegénykét. Így viszont csak időt vett el tőle a válaszolgatás, az pedig, lévén szabad manó, volt neki bőven.

Lily manó

Friss levegővel telik meg a tüdőm, és gyenge szellő viszi a hajamat. Olyan jó kint lenni!
 Lily mellettem magyarázza az eseményeket, szokásához híven néha kívül állóként emlegetve saját magát. Ez most már egészen kevésszer fordul elő, ahogy hallom. Érdeklődve figyelek fel néhány részletre.
 Fogadni mernék, hogy a sulival kapcsolatban túloz, és sejtésem be is igazolódik, ezért lassan megingatom a fejemet, aztán egy időre elfelejtem.
 Apám, legalábbis az elbeszélés szerint, nagyon megváltozott. Felmerül a gyanú, hogy nem szabad akaratából tett ilyet. Ő nem robbantana fel egy iskolát csak azért, mert a lánya két hónapig kómában volt! Vagy mégis? Ez már nem derül ki.
 Elmosolyodok, amikor Lily azt mondja, szeret. Legszívesebben megint megölelném, de félek, összeroppantanám szegénykét.
 Inkább tovább hallgatom, halkan hümmögve. Azt hiszem, nincs semmi szabály a házimanó "tartásra" vonatkozóan az iskola házirendjében. Mindenesetre ezt még meg kellene beszélni az igazgatóval, meg persze a Házvezetőmmel. Ő biztos megengedné. Az igazgatót még nem ismerem. Első dolgom lesz megkeresni őt holnap!
 Kíváncsian nézek a manóra, amikor az elzárkózásról beszél. Furcsa, igazán furcsa. Apám nem szeret folyton baglyokat fogadni. Na mindegy, most túl sokat gondolkodok, az ilyenek ráérnek később.
 Lily felé fordulok, és tárgyilagosan, egy széles mosoly kíséretében elmondom neki, hogy mi a helyzet.
- Figyelj. Igazán sajnálom, ami történt. De! Örülök, hogy látlak. És nagyon szivesen elfogadom a szolgálataidat. Első "parancsom" - Rajzolok nagy idézőjeleket - az, hogy keresd meg az igazgatói irodát. Utána pedig hozd ide Zhippzar Mária Stellát akár a föld alól is! Örülnék, ha vele jönne Moon Jun Seo is. Hozd őket ide, mondd meg, hogy én keresem őket. Köszönöm Lil. És még valami! - Mondom gyorsan, mielőtt még el tűnne.
- Itt van neked csokis süti. Elhoztam egy kis dobozzal a konyháról. Egyed csak meg. Szia! - Integetem el a manót.

Asztrológia óra
Moongas mellett

Érdeklődve figyelem, hogy hogyan választanak párt a többiek. Néhányan csak lézengenek, őket a tanár egy két intéssel bepárosítja.
 Moon kérdésére felé fordulok, és most jut csak eszembe, hogy ő nem is magyar. Valamiért eddig úgy gondoltam rá. Na, mindegy.
- A mártírok valami nemes cél érdekében képesek meghalni. - Mondom el röviden, tömören.
 Nem szeretném hosszúra nyújtani, mert eléggé fenyegetően hangzik a professzor kérése. Inkább egy alapos gondolkodás után felteszem a kérdést Moonnak.
- Tévedjünk el egy erdőben. Mit szólsz? Ja, te mi leszel? - Kérdezem.
Mártir? Talán halak. Azokról hallottam, mint mártírtípus. De majd csak kiderül.
 Átgondolom, hogy egy Mérleg mit kezdene egy erdőben. Bizonyára kedélyesen elbeszélgetne a társával, és annak minden kérdésére igenlő választ adna. Persze csak a kijutással kapcsolatban. Na meg aztán, ha rábíznák a vezetést, valószínű, hogy mindent a vele együtt eltévedőre hagyna.
 Alaposabban átolvasom a jegyzeteket a Mérlegről. Barátság, és egyedüllét elleni vágy. Legalábbis ez a kettő az, ami most világos. Akkor tényleg. Többször rá kéne kérdezni, hogy jól van-e a barátunk, meg hogy ugye nem baj, hogy idejöttünk, meg egyáltalán az, hogy vele tévedtem el. Utána meg ráhagyni mindent.
 Szegény Moongas! Ő pont egy viszonylag gyenge jellemet választott.
 Egy Halak a kezét gyűrögetné, miközben azon gondolkozik, hogy vajon neki nem lenne-e érdemesebb felmásznia arra a félig kidőlt fára megnézni, hogy merre van a kiút, miközben kedves Mérleg barátja lent gubbaszt, és csendben bólogat minden kérdésére, vagy éppen megvonja a vállát.

Moongas
.zárás.

Gyengén megrázom a fejemet cuki fej kísérletére, és majdnem elnevetem magam. Tényleg aranyos, bár egy kicsit hasonlít egy citromot evett házimanóra, de hát na.
 Elmosolyodok, amikor megjegyzi, hogy az evésre gyanakodott ő is. Persze, tudom hogy nem hülye. Ásítok egy hatalmasat, közben pedig felállok, és a manós megjegyzésre felé fordulok.
- Nekünk van egy otthon. Lily a neve. Ő mindig ad nekem sütit. - Mondom elábrándozva.
Látom, hogy Moongas nem igazán figyel. Biztos elgondolkozott valamin. Meg mernék rá esküdni, hogy Csokiániában kalandozik. Az az ő álomvilága, ahol minden, de tényleg minden csokiból van.
 Még egy ásítás után intek Moongasnak.
- Jó éjszakát! Én megyek aludni. Még van néhány beadandóm, meg egy két könyv, amit el kéne olvasnom. Előtte viszont szeretnék aludni. Szia! - Mosolygok a fiú felé, és lassan elindulok a kijárathoz. Előtte azonban megfordulok, mert eszembe jutott valami.
- Figyelj. Kérnék egy doboz csokis sütit! - Mondom egy manónak, aki erre gyorsan eliszkol, és egy perc múlva kezében egy dobozkával tér vissza.
- Igazán köszönöm! Szép álmokat! - Nézek még szét, tekintetemmel a még mindig evő Moont keresve. Meg is láttam, és elmosolyodtam megint, mert gondolataiban egészen elveszett, és egy sült krumpli még mindig a kezében van, ő maga pedig nyitott szájjal ül.
 Megrázom a fejemet, és résnyire nyitom az ajtót. Körbenézek, sehol senki, és nem is hallok semmit. Kilépek a folyosóra, és elindulok a körlet felé. Biztonságban felérek, és lefekszek aludni, miután elrágcsálok egy sütit.

Eleonore Santos
Házvezetőm

Lélekszakadva rohanok a régóta keresett tanárnő után.
- Tanárnő! - Mondom zihálva, amikor utolérem.
- Beszélnem kell valamiről. Azaz megkérdezni valamit. - Hadarom, majd lassan lecsillapodik a légzésem, és normális tempóban tudom folytatni.
- Az a helyzet, hogy a házimanó ruhát kapott otthon, és engem szeretne szolgálni. Maga megengedi? - Kérdezem egy kicsit remegő hangon. Remélem megengedi. Lily szíve szerintem összetörne, ha nemet.
 Természetesen ezután még az igazgató úrral is le kell rendeznem, de hát azért mégis csak a házvezetőmnek kéne felvázolni, hogy lehet, hogy egy házimanóval gazdagodik a levita.
 Nem tudom, hogy az ilyesminek örülni szoktak  a bagolykövön, Lilyt mindenesetre elküldtem felfedezőútra. Nem tudom, hogyan adnám tudtára, hogy a Levita házvezetője nem engedte meg ezt az egészet... Legyek már optimistább! Miért nem vagyok az? Nem tuom ezt sem.
 Gondolkodás helyett azonban a tanárnőre szegezem kérdő és reménykedő teintetemet. Mondjon igent! Mindjon igent! Próbálok a fejébe hatolni a szemén keresztül, persze csak úgy, hogy hátha megérzi, hogy igent kellene mondania.

Eleonore Santos
Házvezetőm

Jobban megnézem a tanárnő arcát. Ő is éppen úgy ki van fáradva, mint én. Nem jön ki szó a számon, helyette csupán bólogatok, amikor megkérdezi félig a szfinx felé fordulva, hogy őt szeretném-e. Őt, igen, Lilyt, aki a legjobb gyerekkorom béli barátom. Még Moonnál is jobban kedvelem, hiszen ő nevelt fel.
 Mély levegőt veszek, aminek következtében elköhögöm magam. Gyorsan túlteszem magam rajta, és szomorú hangon mondom.
- Tényleg sajnálom, hogy feltartom. Csaak, tudja, egy ruhát kapott manót senki nem venne fel. Mit kezdene szegény pára? Nem mellesleg pedig szinte ő nevelt fel. - Még mindig emlékszem a zimankós, téli estékre, amikor Lilyvel ültünk egy-egy forró teát szorongatva, és beszélgettünk.
- Kérem! Hogyha nem lehet az enyém, legalább hadd lakjon itt! - Nem tudom, mi a nagyobb kérés. Az, hogy Lily az enyém legyen, vagy az, hogy itt lakjon. Ez pillanatnyilag azonban nem érdekelt.
 Inkább azon törtem a fejem, hogy az igazgató úr mennyire lesz elfoglalva, és milyen nehéz lesz őt megtalálni, ha a saját házvezetőmet ilyen nehéz volt.
 Aztán megrázom a fejem, és kérdőn nézek a tanárnőre. Hogyha nemet mond... Hogyha nem egyezik bele... Akkor Lily bosszút áll. Képes rá, volt rá példa. Egyszer leolvasztott egy műanyag csúszdát, mert egy gyerek elvette a labdámat. 4 éves voltam. Mit tenne most?
 Egyszer megtagadta a kastély felrobbantását, de most... Kirázom ezt a gondolatot is. Hülyeség! Miss Santos biztos beleegyezik. Remélem.

Eleonore Santos
Házvezetőm

Bólintok a kijelentésére. Persze, tudom, hogy nem segíthet, de nem is ezért szeretném. Igazából... Igazából Lily miatt kellene igent mondania. Meg a saját érdekében.
- Tudom. Neki csak arra van szüksége, hogy tudja, bármikor kaphat tőlem "parancsot". Legyen abban a tudatban, hogy én vagyok a gazdája. - Erősen megnyomom a "neki" szót.
 Ezt most nem azért kérem, mert nekem jobb lenne. Mármint... persze örülök, hogy Lily idejött, de akkor is. Egy manó felelősség. Egy érző lény!
- Apám manója. Az egész családja a Blackeket szolgálja, már vagy... száz év óta. Ő az első, aki ruhát kapott, mert... - A kötőszó kint volt, visszavonni nem lehetett. Vettem egy nagy levegőt, és kiböktem, hogy Lily miért kapott ruhát.
- Mert nem akarta felrobbantani az iskolát. - Itt már szinte könyörögve néztem a tanárnőre. Lily ezt a dolgot eltúlozta. Egyelőre viszont én is túlzok. Zavaromnak is betudható, hogy most nem az eredeti történetet mondom. Azt majd egy kicsit később, ha túl leszünk a nehezén.
 Hogyha az igazgató urat is ilyen nehéz lesz meggyőzni, mihez kezdek majd? Nem tudom. A torkomban ott a gombóc, és a szemem sarkát már csipi a könny. Nem sírhatok most!
 Inkább elfordítom a fejemet, és merően nézem a falat.
- Akkor, amikor nincs feladata, lemegy a konyhába. Vagy kószál a faluban. - Nyelek egyet. Vajon Lily tudja, hogy most miatta sírom el majdnem magam? Mit tenne, ha tudná? Nem akarom megtudni.
 Csuklok egyet a visszatartott könnyektől, és megpróbálok nem a házvezető szemébe nézni.
- Lily jó manó. Nem lesz útban. - Ez volt az utolsó mondat, amit kibírtam.
 Ezután lehajtott fejjel, némán sirattam az iskolát, Lilyt, és úgy istenigazából mindent, ami ebben a percben eszembe jutott. Csak mert eddig bírtam azt, hogy egy érző lény sorsát jó mederbe tereljem. Meg hát nem éreztem túl rózsásnak a helyzetet.

Lovászi Lara
Mesélő

Reggel kaptam egy levelet, amit a Tintafolt&Pergamen küldött. Attól szól, hogy a verseimet szeretnék felhasználni a naptárjukba idén.
 Mit ne mondjak, nagyon izgultam. Rögtön előkapartam az írásokat, amiket találtam, és leraktam a szekrényemre. Utána felvettem egy hivatalosnak tűnő ruhát.
 Én is írtam egy levelet Lovászi Larának, hogy szeretnék beszélni a részletekről, és megvártam a beleegyező választ. Hamar megérkezett, helyszínnek a Boglyas teret választotta.

Most sietős léptekkel, papírlapokkal a kezemben tartok a Térre. Elrendeztem őket, amilyen sorrendben elképzeltem, de persze ezen még biztos változtatunk.
 Mikor megérkezek a nyílt helyre, körbe nézek, és meglátok egy padon ülő alakot, valószínűleg a levél írója. Közelebb megyek hozzá, és kicsit remegő hangon megszólítom. Hangomból alig kivehető az izgalom.
- Jó napot! Maga Lovászi Lara? Angelica Black Wing vagyok. A verseket hoztam.
Gyenge köszönés, de talán nem haragszik meg miatta. Elvégre nem egy felnőtt vagyok.
 Persze ez nem kifogás arra, hogyha udvariatlan vagyok, de ez azért még nem volt udvariatlanság. Hiszen bemutatkoztam, és köszöntem. Az egyetlen kivetnivaló talán az, hogy túl hamar a tárgyra térek, ez viszont már tényleg betudható az izgalomnak.

Eleonore Santos
Házvezetőm

Csendes pityergésemből a tanárnő ölelése, és vidám szava billent ki.
 Amikor az igazgató urat említi, lassan letörlöm a könnyeimet, elővettem a lila szegélyű zsebkendőmet, és kifújtam az orrom.
- Köszönöm tanárnő. Persze. Ahogy megtalálom az igazgató urat, beszélek vele. Még egyszer köszönöm. Igazán! Lily nevében! - Megeresztek egy gyenge félmosolyt, ami végleg elkergeti a rossz kedvemet.
 Most már nem is lesz olyan nehéz bekopogni az igazgatóiba, és elmondani, hogy mi járatban vagyok. Mármint az, hogy a házvezetőm beleegyezett, nekem már nyert ügy.
 Igaz, hogy Mr. Kriszpin nem feltétlenül egyezik bele könnyebben, elvégre ő szerintem több szempontot is figyelembe fog venni. Fogalmam sincs miket, de már fel vagyok készülve. Remélem. Nem lenne kellemes az igazgatóiban elsírni magam. Ez természetesen tényleg nem valószínű.
 Megrázom a fejemet, hogy visszatérjek a jelenbe, és ne kalandozzak el a jövő felé. Felnézek a tanárnőre, és megkérdezek tőle még valamit. Az utolsó dolgot, ami érdekel.
 Az igazgató ráér holnap is, és ma már nincs órám, úgyhogy beállok mellé.
- Még egy kérdés. Meg tudná mondani, hogy hol van az igazgatói iroda? - Méghogy visszatérni a jelenbe!
 Szinte elnevetem magam, úgy veszem elő a pennámat és egy darabka pergament, hogy jegyzetelhessek. Lily lehet, hogy nem találja meg a termet. Vagy elfelejti. Én azonban nem fogom a szemére vetni.

Eleonore Santos
Házvezetőm
.Zárás.

Enyhén megrázom a fejemet, és teljes mosoly ül ki az arcomra, amikor ő is megköszöni, hogy őt kerestem meg. Miután nevetett egy sort, felírtam az adatokat amiket mondott, és bólintok egyet.
- Köszönöm tanárnő!
 Kérdésére egy "szíves örömest"-et válaszoltam, és a portré kérdésére - A szegénynek van, a gazdagnak kell, de ha ezt eszed, meghalsz - egy mugli angol órának hála gyorsán mondom a választ, semmi. A Szfinx beengedett minket.
 Gondolatban már lent jártam a teakonyhában, egy kamilla teán ábrándozva. Jól fog esni egy fárasztó nap után leülni, és a még gőzölgő teát iszogatva nem gondolni sem manókkal, sem órákkal, sem könyvekkel.
 És mellesleg közben beszélgethetek a házvezetőmmel. Ez egy nagyon jó zárás lesz a mai napra. Valamiért a vezetőkkel mindig jobban kijöttem.
 Már a mugli suliban is az osztályfőnökkel beszélgettem a legtöbbet. Az első évi házvezetőt nem ismertem, mármint nem találkoztam vele.
 Az új tanárnő érkezése azonban izgalmassá teszi az idei tanévet, úgy érzem. Persze lehet, hogy csak számomra, de ezt nem hinném. Alig várom, hogy kiderüljön, milyen meglepetések várnak még rám.

Asztrológia óra
Moongas mellett

Elmosolyodok, amikor megköszöni, és beleegyez az eltévedésbe. Utoljára végigpörgetem a fejemben a történet menetét, aztán lassan felállok.
- Szerintem kezdjük is el. - Mondom egy enyhe biccentés kíséretében. Hátat fordítok Moonnak, és belekezdek a szerepbe.

Már harmadszorra lyukadunk ki ugyanazon a helyen. Nem lehet igaz! Én tényleg nem akartam eltévedni. A barátom azonban mindenképpen sétálni akart egyet, én pedig egyenesen nem bírtam volna egyedül maradni. Persze vagy ötször visszafordultam, végül azonban mégis mentem az erdőbe. A kérdésekre nem válaszoltam, mindent jóváhagytam. Ez lett a vége.
- Sajnálom, nem akartam eltévedni. - Leszegem a fejem, de azért félszememet a társamon tartom, nehogy eltűnjön. Nem akarok egyedül lenni! Le is ülök. Ötletem sincs, hogy mi legyen. Igazából, ha lenne is, nem mondanám el. Hátha rossz, és megbántom vele a barátot.

Kíváncsian figyelem a fiút, hogy mit csinál. Egy halak minden bizonnyal elkezdene aggódni, de majd meglátjuk, hogy ő hogyan játssza ki. Nekem nagyon tetszik eddig a játék, pedig még csak most kezdtük el.

Zippmancs és Moongas

Nagyjából egy órája, hogy Lily elment. Már már azon gondolkoztam, hogy magam is a srácok keresésére indulok, amikor a siető Máriát pillantottam meg.
 Amikor lelassít, majdnem elmegy mellettem, d aztán észrevesz, és megszólít.
- Szia! Persze, üljünk le. - biccentek a kérdésére, bár láthatólag csak udvariasságból kérdezte meg, mert azonnal le is ül. Én pedig mellé.
- Még meg kéne várni Moont. Utána elmondom. - Mondom, miután végignézem a lány arcát. Hosszú napja lehetett, ma nem sokszor futottunk össze. Talán a gyógynövénytan volt az egyetlen. Nem sokára betoppan a fiú is, én pedig köszönés után belevágok a sűrűjébe.
- Az a helyzet, hogy lesz egy manóm. - Zárom talán túl rövidre a témát. Valószínűleg azért, mert a láthatóan félálomban lávő Máriát nem szeretném tovább altatni. Azonban mégis belebocsátkozok a részletekbe.
- Lilyvel biztos találkoztatok. Ő hívott ide titeket, remélhetőleg nem volt a terhetekre. - Mosolyodom el. Lily bizonyára megkínálta őket sütivel, és sokat kotyogott, ahogyan én ismerem. Vettem egy mély levegőt, és tovább magyaráztam.
- Ruhát kapott, mert nem akarta felrobbantani a sulit. Mármint az otthoni, sulival kapcsolatos dolgokat. Aztán úgy döntött, engem akar szolgálni. Ezt persze még megbeszélem Miss. Eleonore-ral, és az igazgató úrral, csak gondoltam, előbb elmondom nektek is. Na, mit szóltok? - Hangom tárgyilagos, de egy kis izgalom kihallatszik belőle.
 Holnap sűrű napom lesz, sok órával, de időt kerítek a házvezetővel való találkára. Remélem sikeres lesz, és befogadja Lilyt.
 A nagyobb feladat persze az igazgató úr lesz, de ő már csak később lesz beszélgetőtársam. Most kíváncsian nézem Moongasékat, hogy mit szólnak a hírhez.

Asztrológia óra
Moongas mellett

- Ha nem találunk ki? Noss... nem tudom. - Mondom heves fejrázás közepette. Mikor megzörren a bokor, és megszólal a hang, összerezzenek. Nem szeretnék rosszul dönteni, mégis megszólalok.
- Szerintem... kövessük a hangot. - Nyelek egy nagyot, és tétova lépekkel elindulok a hang irányába.
 Ez nekem nem tetszik. Nem szeretek irányítani, inkább rábíznám a döntést a társamra, ő viszont most csak arról beszél, hogy mit tenne, ha az a valami a bokron túl megtámadna minket.

Három fotel körbesétálása után, amit Moonnal egymás mellett tettem meg, újra megszólalok.

- Kint is volnánk! Igazán. Nagyon sajnálom, hogy eltévedtünk, meg hogy... nem is tudom. - Motyogom. Kijutottunk végre, és nem kellett szétválni!

Így a végére kicsit kicsúsztam a szerepből, de remélhetőleg ez nem nagy probléma. Kíváncsian nézek a többiekre, akik közben lassan végeznek a saját szituációikkal.
 Leülök, és várok, hogy mi lesz most. Ez az óra egészen jó volt. Remélem, hogy a többi is ehhez hasonló lesz.
 Egy kicsit elgondolkozok, hogy vajon honnan jöhetett a hang, aztán eszembe jut, hogy valahol valami olyasmit hallottam, hogy a tanár úr illúziómágus.

Keresztesi Alexandra

Úgy döntöttem, körbenézek egy kicsit a kastélyban. A körleten belül kezdtem, aztán átjöttem a déli szárnyba, fel az erkélyre, egy kis friss levegőt szívni. A virágokról eszembe jutott a beadandóm gyógynövénytanból, de aztán eltereltem a gondolataimat.
 Körbenézek, és megpillantok egy zöld nyakkendős, szőke hajú lányt. Rellonossal még, azt hiszem, nem is beszéltem ebben a tanévben. Meg talán tavaly sem. Mármint Moongason kívül, aki immár a Levitát boldogítja. Szó szerint.
 Visszaterelem gondolataimat a lányra. Közelebb lépek egy lépést, és köszönök.
- Szervusz! Angelica Black Wing vagyok. De szólíts csak Angelicának. -Mosolyogva nézek a szemébe. Mostanában unatkozni szoktam, jól jön egy barát. Remélem, ezt a barátot találom meg a Rellonos gólya személyében. Mármint gondolom, hogy gólya, hiszen eddig még nem láttam. Persze ez nem jelent semmit... Elsőévben ugyanis nem igazán volt időm ismerkedni. Tanultam, és utána jött a toronybeli incidens. Na, mindegy is.
 Remélem ez a Rellonos nem olyan, amilyennek a zöldeket általában elképzelik. Példa erre a Mardekár. Ami végül is a Rellon elődje. Arról is úgy tartották, hogy "rossz". Ez persze nem volt mindig igaz, mármint az, hogy aki zöld, az gonosz. Mint ahogy nem minden kék okoskodó, nem minden sárga kedves beszélgetőpartner, és nem minden vörös bátor.
 Egy gólya azonban más helyzet. Ő tiszta lappal érkezik az iskolába, legalábbis az esetek többségében nem tudják az elsőévesek előre, hogy mi a házak pontos jellemzése. Lényeg a lényeg, szeretnék barátokat, és nem akarok előítéletekkel lenni a házakról.

Jeanette Bergstörm

Túl vagyok az utolsó vizsgámon is, már csak a kiérdemelt pihenés van hátra. Úgyhogy le is sétáltam jó fáradtan a cukrászdába.
 Első évem elején is jártam itt, és úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap történt volna. Összefutottam Daviddel, aki idén valahogy eltűnt. Tavaly egészen jól elvoltunk...
 Miközben ábrándozok, nekimegyek majdnem egy felnőttnek, aki éppen valami papírokat szedeget. Nem én löktem ki őket a kezéből, de azért lehajolok segíteni.
- Szép napot! - Unom a folytonos "jónapotozást", és bár a felnőttnek nem indulhatott valami jól ez a délután, azért csak nem haragszik meg a kívánságért.
- Nem baj, ha segítek? - Kérdezem, de már szedegetem is a papirokat. Egészen hamar össze is gyűjtöm őket, és átnyújtom.
- Angelica Black Wing vagyok. Örülök a találkozásnak. - Huh. Ez azért érdekes... az ember nem áll le beszélgetni minden vadidegennel, akinek segít. Igaz, velem ez már megtörtént.
 Egy piszkos üstöt nem tudtam kitakarítani, végül odajött egy nálam kicsit idősebb boszi, elintézte a koszt, és utána jókat beszélgettünk. De ő gyerek volt, most pedig egy felnőtt áll előttem.
 Egy "kicsit" késve ugyan, de kinyújtom a kezemet, és fáradtan elmosolyodok. Három vizsgát tudhatok magam mögött. Legalábbis ma. Tegnap négyet tettem le, úgyhogy igazán nem várhatja el tőlem senki, hogy táncot járjak és énekeljek. Beszélgetni és barátkozni viszont szerintem még van energiám.
 Aropó energia... régen ruccantunk össze Moonékkal. Újra kéne egy kis összejövetel, persze csak ha ők is benne vannak.

Nérel Danka

Éppen Lilyt szerettem volna meglátogatni. A vizsgák után már csak az volt hátra, hogy megünnepeljem a sikeres évfolyamlépést. A tekergőket is igazán beszervezhetném egyszer.
 Tervezgetéseimbe merülve észre sem vettem, hogy Lily éppen egy cukros dobozzal a kezében igyekszik a pult felé, ahol egy - talárjából következtetve - navinés lány állt, és törölgette azt. Köszöntem Lilynek, és átvettem a dobozt.
 Szívesen sütnék én is valamit. Még hogyha nem is ehetek belőle. Jólesne más feladatokra koncentrálni, mint a vizsgákéra. Odamegyek hát a lányhoz, és átnyújtom a cukrot.
- Szia! Itt a cukor. Segíthetek? - Aztán hirtelen észbe kapok, és miután a dobozt leszerencsétlenkedem a pultra, kinyújtom a jobb kezemet, és bemutatkozok.
- Angelica vagyok. Levita, másodév. - Azok a szorgalmi házi dogák! Most emiatt mondom az egyébként felesleges információkat a nevem mellé. Szerencse, hogy lassan itt a szünet, és kipihenhetem a nehézségeket, amiket a vizsgázás jelent.
 Eddig, ha jól emlékszem, egyetlen egy navinéssel találkoztam, és ő is eltűnt ebben a tanévben. Kár, mert most nagyon jól jönne néhány olyan ember, akik végighallgatják a nyűgömet, és végül eltudják terelni a figyelmemet a jegyekről.
 Igaz, ez egy levitásra is nyugodtan igaz lehet, de a sztereotípiáknak megfelelően egy navinés lenne a megfelelő egyén.
 Valójában én nem igazán adok igazat ezeknek, de hát néha könnyebb leegyszerűsíteni a dolgokat.
 De száz szónak is egy a vége, úgyhogy a lényeg: jólesne végre más házból való diákkal megbeszélni az elmúlt hetek megmérettetéseiről.

Lovászi Lara
Mesélő

Jelzésére leülök, és izgalomtól csillogó szemeimet rászegezem Miss Larára. Figyelmesen hallgatom. A pénzes részbe jócskán belekavarodok, de úgy gondolom, ez majd elrendeződik. A szerkesztőségben biztosan tudják, mit csinálnak, szóval ezzel nem foglalkozom.
 Elgondolkozom a hallottakon, majd lassan bólintok.
- Szerintem mindent értek, köszönöm. - Halványan elmosolyodok. Majd eszembe jut, hogy hoztam én papírokat is! A felsőt már el is kezdtem gyűrögetni. Azon éppen egy, a jóslást elemző vers volt sietősen lekörmölve.
- Öhm... hoztam néhány verset, itt vannak. - Átnyújtom a négy pergamenlapot.
 Az egyik egy jóslatról
Lehet, hogy e költemény,
nem több mint egy rémkép.
Vaj'a vége siklik majd könnyedén,
mint a szél a fák hegyén?

Vagy egy tavat fodrozgat majd,
S felszínére hullámot kavar?
Lehet bármi egy vers vége,
és ez ugyanúgy igaz az életre.

Hogyha élted jósként tengeted,
helyedet a világban megleled-e?
Lépsz, gondolsz, mondasz,
látsz-e valamit, vagy csak lapozgatsz

egy régi poros könyvet,
közben pedig a csillagokat fejtegeted?
Lehet, de nem biztos,
csak sejted, mi a jobb dolog.

Melyik a helyes út?
Nem is kell, hogy tudd.
Talán jobb ez így,
ha egy versben már nincsen rím,

és nem találsz szavakat
ahhoz, hogy a jóslást helyére rakd.
Oda, ahol elfér, és nincs benne sok remény,
arra egy könyvespolc, oda összes könyve belefér.

Sorokat rendezek, hosszúak, rövidek.
Jó lesz-e, vagy sem, nem reménykedek.
egy szót se jósolok, csak magolok és magolok,
hogy a végén helyre rakjam azt mi eltolódott,

hisz a jóslás, mint a vers,
bizalom, hogy igaz-e.
Minden belé vetett hit
mindkettőt igazzá teheti,

és a legjobb tudása szerint
író, jós egyszermind
tudós ember, lépte port ver fel,
hogy a világ eldönthesse, volt-e,
szólt, kicsit összegyűrt példánya volt, egy másikon egy magyar népdal átírt változata, továbbá a köteg tartalmazta a tekergő indulót
Három tekergő az iskolában,
citromportól ők irtóznak,
Csokiániában laknak,
teliholdkor kóborolnak.

Lehetséges, hogy ma este
a konyhát lesik meg,
de valószínűbb, hogy a parkban
énekelve sétálgatnak.

Telihold és csillagok
a jelükként csillogó.
Felmutatják a faragott kis érmét,
felfedezik iskolánknak belsejét
, és a magyar népmesék
Egyszer volt hol nem volt
négy elsőéves griffendéles fiú.
Ők el indultak az úton
és tekergő lett belőlük.
Bejárták a fél iskolát aztán
továbbálltak barátokként.
Remus Lupin iskolája itt van
Most a talpunk alatt,
és ha telihold van örül hogy ha
ünnep folyik itten.
Talán itt van köztünk még a tekergőknek
Újjászületése.
egy, általam átköltött szöveges változatát. Ez utóbbi eszembe jutott, hogy nem igazán illene ide, de talán az utolsó előtti előtti sem... most viszont már mindegy, átadtam a papírokat, és most, ha lehet, még az előzőnél is nagyobb izgalommal figyeltem a nőt, amikor elvette a lapokat. Remélem tetszeni fognak neki a verseim. Elábrándozok. Vajon miért tetszenek annyira a verseim? Miss Tatiana volt az a tanár, aki beajánlott engem, neki köszönhetően ülök most itt, és beszélgetek Miss Larával.
 Jézus! Azt a verset, amit Mugliismeretre adtam be, nem adtam oda... pedig a tanárnőnek valószínűleg az tetszett a legjobban. Sietve belekotrok a zsebeimbe, de sajnos nincs benne egyikben sem a gumikacsás versem
Vízi csipogó

Sárga, úszik és csipog,
a muglik szeretik, de nagyon!
Vízbe viszik, fürdetik,
kád szélére ültetik.

Nem tudják a mágusok,
mire való, s miért jó.
Forgatják és nyomkodják,
bogozzák a kacsa titkát.

Ám e csomót megfejteni nem lehet,
fogalmunk sincs, miért van ez a szerkezet.
Habfürdőbe engedni miért lehet?
Hogyan marad fenn a vízen?

Régi ez a sárgaság,
csipog mint a kiskacsák.
Nem tudni, hogy a mugli anyák
hogy bírják ki ezt a lármát.

Magas hangja szeli át
az amúgy csendes fürdőszobát,
mikor a gyerek nyomkodja a kacsát,
ezzel túl csipogva anyját.

A mágus gyerek szeretné,
ha a kacsa lehetne az övé,
ám a szülők nem engedik,
hisz a sárgát nem ismerik.

Így hát most a gumikacsa
örökre mugli kezekben marad,
és egy varázsló se fogja tudni,
mire jó ez a fürdő cuccli.

. Lassan belenyugszom, hogy azt nem mutathatom meg, amikor eszembe jut, hogy a tekergő indulót írtam a másik oldalára... tehát öt vers, négy lapon.
 Hihetetlenül megnyugodtam. Ott volt a vers, amiért beajánlottak, tehát egy versem biztosan bekerül. Remélem legalábbis.

Nérel Danka

Az engedélyre elmosolyodom. Szóval nem fogok unatkozni az utolsó hetekben. Legalábbis ma biztosan nem.
 Gyorsan felveszem a kötényt, és elábrándozok, hogy milyen régen volt rajtam ilyen. Legutoljára Lily-vel sütöttünk egy kevéske karamellás sütit. Nagyon finom volt, igaz, a karamella bolti volt, mert nem szerettük volna tönkretenni vagy három edényt, mire megfelelően megolvasztjuk, és karamellizáljuk a cukrot.
 Kicsit késve térek vissza a valóságba, így a kérdésre talán túl gyorsan vágom rá a választ.
 - Amolyan levitásan. - Itt megforgatom egy kicsit a szemeimet. Igazán nem szeretnék dicsekedni, még ha ez nem is látszik.
 - A legendás lények gondozásával meggyűlt a bajom... mármint az volt a legnehezebb nekem. Szerintem jövőre leadom. - Noss igen. Idén eléggé sok tantárgyat vettem fel, talán túl sokat. Bár Moon úgy tudom, mindent felvett... Jézusom! Nem akarom látni, hogyan fog kinézni az utolsó vizsga után.
 Közben Danka megkér, hogy verjem fel a tojást habosra. El is kezdem, és közben visszakérdezek.
- Neked milyenek lettek? - Közben a tojás már kezd egy kicsit habos lenni. Erősebben verem, de félek, hogy ki fogom fröcskölni. Végül azonban sikerül szép fehér habot készíteni.
 - Készen is van! - Mondom egy kis elégedettséggel a hangomban. Régen sütöttem, tényleg.
 Közben eszembe jut valami. Mit is készítünk? Igen, ez eléggé nevetséges, hogy csak most jut eszembe, de hát na. Senki sem tökéletes!
 - Egy pillanat. Mit is csinálunk most? Mármint milyen sütit? - Kérdezem egy kicsit remegő hangon, és közben érdeklődve nézek körül a pulton. Az már biztos, hogy valami édességet, mert egy jó adag cukor van elővéve, és egy kis marcipán.