Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

A továbbiak elég tompán jutnak csak el hozzám, hiszen a hideg, kemény csapódás okozta fájdalom végighasított a fejemen. Mostmár csak lüktet, ettől viszont még nem túl kellemes. Egyedül arra figyelek, a csínytevők felénk közelítenek-e vagy odébb állnak. Nagy kő esik le a szívemről, mikor valaki tájékoztatja őket, hogy prefi vagyok. Ez lett volna a következő lépésem: a jelvénylobogtatás. Mert ezekre a srácokra más úgyse hat. Tőlem nem. Mástól igen. Mondjuk egy még náluk is felsőbb éves rellonostól, akinek egészen más a kiállása, mint nekem. Elpislogok ép szememmel a jelenet felé, amin el kell mosolyodjak. Ügyesen csinálja. Jön aztán hozzánk.
- Megvagyok - bólogatok a srácnak az érdeklődése nyomán.
- Köszi a segítséget - fejezem ki hálámat, hiszen nem átallom elismerni, ha mások húznak ki a csávából. Erre elég gyakran van példa, sajnos. Nem mindig vagyok a helyzet magaslatán. Az elsétált megmentőnk után tekintek, aztán a lányra.
- Nem tudom, érdemes-e - bizonytalankodom a gyengélkedőlátogatást illetően. Vörös és nagyon ég meg lüktet, ez biztos, de nem tudom, használ-e rá bármi. Annyira nem vészes, szerintem pár perc múlva alig fogom érezni. Úgy meg aztán főleg, ha ilyen ápolásban részesülök. Meglep ez a gyógypuszi, egyúttal szinte el is feledteti velem, hogy bármi bajom van. Mosolyogva nézem a lányt. Már amennyire most tudom nézni. Közben még mindig a kezemet fogja, amit lehúzott arcomról.
- Szerintem igen - bólogatok. Szerintem jól vagyok.
- Elvileg az - nevetek a prefektusság tiszteletreméltóságát illetően.
- Lehet, hogy egy kis borogatást kéne rá rakni - állok neki morfondírozni a sérülésemről, miután a puszi hatása kicsit már gyengült. Talán kéne kérnem újat?
- Te jól vagy? - kérdezem meg én is. Nyilván őt testi bántalom nem érte, viszont megijedhetett vagy hasonló. Én mindig megijedek. Pedig velem sokszor történik ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Igaza lehet. Úgyis közel a gyengélkedő, érdemes benézni. Bólintok hát neki megadóan, felveszem a padlóról az idő közben valamikor lecsúszott táskámat és elindulok a megfelelő irányba. Kezem még mindig a lány kezében. A másikkal arcomat fogom. Nem mintha az segítene rajta, csak valahogy úgy érzem, ott kell lennie. Mintha jobb lenne tőle. Nem tudom. Ez olyan reflex.
Csak nevetgélek, ahogy ennyiszer elmondja, milyen menő vagyok. Fogalmam sincs, hogy azért teszi, hogy nehogy hősködésből úgy tegyek, mint aki pöpecül van, amikor nem is. De ettől nem kell félnie. Nem szokásom játszani az agyam. Szerintem azt sem tudom, hogy kell. Csak hát nem ez az első hadisérülésem, aztán az otthonban nem volt érdemes állandóan a nevelőkhöz rohangálni minden bajunkkal. Akkor csak még inkább rád szálltak a többiek. Csendben kiszenvedted és ennyi. Valahonnan innen ered nekem most is ez a "hagyjuk, nem érdekes" hozzáállás.
- Akkor jó - nyugtázom, hogy Annie rendben van, közben próbálok nem túl büszkén mosolyogni, amikor közli, hogy megvédtem. Nekem ez le sem esett. Csak tettem, amit tettem. Nem gondolkoztam. A következőekre viszont felszökik a szemöldököm, amitől mondjuk bele is nyilal a fájdalom az arcomba, szóval szisszenek egyet, mielőtt felelnék.
- Láttam, igen. De hagyd őket! Nem érdemes foglalkozni velük - próbálom lebeszélni a megleckéztetésről. Már csak azért is, mert prefektus vagyok, akinek kötelessége az ilyesmit elleneznie. Még jó, hogy egyet is értek ezzel. Közben egyébként a dámák nagy súgdolózásba kezdenek, ahogy nézik, amint egymás kezét fogva bandukolunk a gyengélkedő felé. KATT

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ANNIE és Will
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Nekem is akkor esik le ténylegesen, hogy még mindig egymás kezét fogjuk, amikor a lány elenged. Visszamosolygok rá és várok szépen, lüktető arcomat fogva. Ahogy Will feltűnik, helyzetemhez képest derűsen bólintok neki és engedelmesen követem az utasításait. Az nem nagyon áll össze bennem, miként akadályoztathatnám én egy újabb Payne lurkó születését, mivel azonban valami viccnek vélem, csak mosolyogva bólogatok. Nyugton fogok maradni. Megpróbálok. Hagyom magam vizsgálni, néha fintorgok meg nehezebben lélegzem, illetve sajnos közben esik le, mire is utalt az előbb, amitől szusszanva nevetek egy aprót, de különben nem mocorgok. Hát ez van, na, kívül esnek a gondolatkörömön az ilyen poénok.
- Oh, értem. Oké - nyugtázom kissé feszülten a fejleményeket.
- Tényleg jó ötlet volt benézni - fordítom fejemet Annie felé, miután hanyatt dőltem. Nem vagyok túlságosan otthon a gyógyítás területén, de azzal még én is tisztában vagyok, hogy a szennyeződés nagyon ronda dolgokat okoz. Fertőzés, miegyéb kellemes fejlemények. A szemedben ez főleg nem mókás. Minden esetre a készítmény illata elég bizalomgerjesztő, viszont, amikor kiderül, hogy ezt nem meginnom kell, ráadásul a kinézete sem túl csinos, akkor azért nyelek egy nagyot. De bólintok, hogy jöhet, rendben vagyok. Igyekszem nem összeszorítani a szemem. Hősként tűröm a végtelenül fura kezelést. Közben azért sűrűn szipogok, hiszen a művelet beindítja az orromat rendesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ANNIE és Will
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Mély levegőt veszek és aggodalmas vonásokkal szusszanom ki, amikor Will elárulja, hogy mekkora ostobaság lett volna nem eljönni ide. Ő nem így mondja, dehát a lényeg ez. Máskor nem legyintek majd rá. Csak folyton emlékeztetnem kell magam, hogy nem kell feltétlenül úgy csináljak dolgokat, mint ezelőtt.
Elmondhatatlanul jól esik, ahogyan a lány törődik velem. Azért ez így sokkal kellemesebb, mint amikor néha nagyobbakat kaptam az árvaházban és vonszolhattam el magam valamelyik nevelőhöz a sebeimmel, akik persze csak odavittek a gyengélkedőre, de nem maradtak ott, nem volt rá idejük. Nyilván lett volna azért egy-két olyan társam, aki szívesen meglátogatott volna, ám nem volt érdemes kockáztatni, hogy a támadóim ezután őket pécézzék ki. Úgyhogy viszonylag új élmény nekem ez, hogy nem egymagam gyötrődöm a harci sérüléseimmel. Az meg egyáltalán nem zavar, hogy hűs Annie keze. Lehet, hogy az enyém mindig jó meleg, az övé viszont finom puha.
- Csak néhányuk - rázom a fejem, hogy nehogy azt higgye, ez olyan általános.
- Ők is inkább akkor, ha többen vannak - megyek kicsit tovább az elemezgetésben. Hihetetlen, mennyire másként tudnak viselkedni emberek egy csoport részeként. Mialatt ezen morfondírozok, meg Will is hozzáteszi a maga gondolatát, szipogok tovább és most inkább a számon lélegzem, miközben csak folyik és folyik szememből valami. Nem is tudom, a könnyeim-e azok vagy az a valami, amit a szememre tett. Talán mindkettő. Hagyom aztán bekenegetni szemhéjam.
- Rendben - bólintok, hogy csukva fogom tartani. Tényleg jó meleg. Elvigyorodok a rellonosok méregfogán és majdnem meg is lesem Willét, de rájövök, hogy pont most ígértem meg, hogy nem nézelődöm egy darabog. Szóval csak próbálom felidézni a látványt. Tényleg van olyanja! De szerintem sem gonoszak különben. Véleményemet bólogatással adom tudtukra. Szabad kezemmel viszont előhalászok egy zsepit, elfordítom kicsit a fejem és kifújom az orrom.
- Köszönöm. Kellemes ünnepeket! - szólok utána hálásan, mind a kívánságért, mind az egész ellátásért. Kettesben maradunk a lánnyal. Helyezgetem kicsit a kezem a kezében, jobban elmosolyodva, miközben szépen, nyugodtan heverek a hátamon, lehunyt szemmel. Nagyon jól esik ez a krém.
- Ha menned kell valahova vagy ilyesmi, nyugodtan. Én megvagyok... - biztosítom róla kedves hangon a lányt, hogy nem sértődöm meg, ha itt hagy. Biztos éppen csinálni akart valamit vagy tartott valamerre, mikor a kis incidensünk történt. Oké, az más kérdés, hogy sokkal jobban örülnék, ha maradna, viszont ha valami, az önzősg meg kisajátítás az távol áll tőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Marad. Örülök. Nem is szándékozom tovább győzködni arról, hogy bárhova menjen. De azért a lehetőséget meg kellett osszam vele. Helyezkedek kicsit, szabad kezem hasam tájára pihentetve, lábfejemet ingáztatom és csak mosolygok a magyarázaton.
- Áh, nem kergetnek meg, szerintem elment a kedvük attól... - kezdem nyugtatgatni, aztán megakadok és összevonom a szemöldököm, amikor eljut a tudatomig, amit mondott.
- Hogyhogy nem tudsz futni? Fáj a lábad? - találgatok. Olyan furán hangzott ez hirtelen, mert jó, sokan nem tudnak úszni vagy seprűn lovagolni meg ilyenek, a futás viszont nem olyasmi, amit szerintem így külön tanulni kéne. Vagy amire lehetne képtelennek lenni, hacsak valaki nincs testileg akadályoztatva.
Alig van időm megilletődni a készülő köszönetnyilvántásán, már érzem, ahogy odakepeckedik mellém. A szememet viszont még nem nyithatom ki. Szóval csak sejtem, mi folyik körülöttem. Minden esetre próbálok kicsit arrébb húzódni, hogy több helye legyen, elférjen. Ez persze nem nagyon sikerül. Csak jól összepréselődve tudunk az ágyon lenni. Nagyon közel. De bevallom, én nem bánom. Aztán megkapom a puszit. Ez már a második ma tőle. Csak én képzelődöm vagy egyre finomabbak és finomabbak? Akárhogy is, szemöldököm felszökik, nyelek egyet, zavartan megnyalom a számat, amit egyszerre tök kiszáradtnak érzek, aztán csak vigyorgok tovább kiszolgáltatott helyzetemben. Elég ismeretlen terület ez nekem. Mármint nem a kiszolgáltatottság (az egyáltalán nem), hanem a lányok általi puszilgatottság.
- Hát, azért nem bánom, ha még győzködsz - felelem lazán vállvonva, aztán rögtön ráncolok egyet a homlokomon, mert alig hiszem el, hogy ezt én mondtam. Egyáltalán honnan jött? Honnan szedek ilyen szöveget? Ezt hívnák flörtnek? És én most azt csináltam? Tudok olyat? Jó egyáltalán, ha tudok olyat?
Zavartan mosolygok a kis feleletem után.
- Úgy értem... szóval... örülök, ha szerinted az vagyok. Igyekszem - hebegem, jól belerondítva az iménti macsóskodásmba, ami valószínűleg meg is érdemli, hogy belerondítsak, hiszen igazán távol áll tőlem.
- Szerinted kinyithatom már? - kérem ki a véleményét a bekent szememet illetően. Teljesen elvesztettem az időérzékem. Is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


A szíve. Mielőtt még nekiállnék mélyebben eltöprengeni róla, ez mit takarhat, már érkezik is a kis kiegészítés hozzá. Egy csöndes "ah"-t hallatva adom tudtára, hogy "vagy úgy! értem". Persze, nyilván koránt sem értem tökéletesen, azonban ebből már lehet róla fogalmam. Valamilyen szívbetegsége van, ami miatt kímélnie kell magát. Reakciómban nincsen sajnálkozás, pusztán elfogadás. Egyértelmű, hogy szívesen megtudnék többet is erről a dologról, viszont nem akarok most nekiállni faggatózni. Különben is, ez most itt az én időm a betegeskedésre!
Örülök, hogy ilyen derűsen fogadja a csajozós szövegemet. Nevetek vele én is. Aztán egészen komolyra vált az arcom, amikor felajánlja, hogy szemügyre vesz. Próbálok jó ápolt lenni. Elég klasszul megy szerintem. Még akkor sem izgek-mozgok túlságosan, amikor ismét ilyen közel húzódik. Csaknem rám fekszik. Oké, nem, de nekem ez felér azzal. A diagnózisa meg zene füleimnek.
Kinyitom a szemem, ami már tényleg nem is fáj. Pislogok párat, a lányra nézve. Éreztem én, ahogy a krémtől lassan alább hagy a lüktetés meg az égés is múlik, azonban azt remélni sem mertem, hogy tényleg így elillant. Nem úgy, mint a lány pirulása, amit csak most nyílik alkalmam megcsodálni. Hogy zavar-e? Nincs, ami kevésbé zavarna. Nagyon helyesnek találom.
- Hopposbi...? - kezdek visszakérdezni, miközben egyik kezem fejem alá rakom.
- A hopphálózatra gondolsz? - szökik fel szemöldököm, megsejtve a megoldást.
- Onnan nem nagyon tudok elkésni. Mármint akkor igen, ha bezár a hivatal, de késő éjjelig nyitva van az a része, ahol a kandallók vannak. Mások is járnak onnan haza - magyarázom neki, lazán heverészve mellette az ágyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Különös, hogy nem tudja, pontosan micsoda a hopphálózat. Azt hittem, csak a nevét felejtette el, erre kiderül, hogy azt sem tudja, min keresztül utazunk. Viszont durvaságnak érezném rákérdezni, mugli környezetben nőtt-e, hogy ennyire nincs képben. Dehát csomó varázsló ismerőse van. Vagy ők hirtelen lettek? Na majd egyszer kiderítem. De nem most.
- Nem - nevetek kicsit a lyukas ötleten.
- Kandallóba lépünk - kezdek a magyarázatomba, amihez kihúzom a kezem a tarkóm alól, hogy nekiláthassak a gesztikulálásnak, mutogatásnak.
- Van egy por, amit magunk alá kell hintenünk, miután kimondtuk a nevét annak a helynek, ahova szeretni mennénk - tárom elé a teljes folyamatot.
- Vigyázni kell, hogy érthetően ejtsd, különben nagy baj lehet belőle - teszem hozzá a teljesség kedvéért. Megnyugtatom ezután afelől, hogy a bácsikám nem fog rá megharagudni. Meg senkire. Szerintem ma is csak későn jön, úgyhogy semmi gond azzal, ha én még máshol lődörgök. A fát meg elvileg csak holnap díszítjük úgyis.
Pompásan hangzik a forrócsokis ötlet. Ezt megosztom vele is. Aztán mostmár lassan felülök. Odanyúlok még kicsit a szememhez, mert alig akarom elhinni, hogy már rendben is van. Váltunk még pár szót, aztán elbúcsúzunk. Kellemes ünnepeket kívánunk egymásnak és én elindulok kifelé a gyengélkedőről. De azért párszor még visszanézek menet közben a lányra, akivel jól össze is akad a tekintetünk néhányszor és ilyenkor összemosolygunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
egy délután a cukrászdába menet | x


Én nem vagyok sokkhatás alatt. Én izgatott vagyok, mint életem nagyjából minden percében, csak mindig más-más mértékben. Igaz, nekem nem fekszik senkim ispotályban meg nem ért senkit semmilyen bántalom. Hogy pontosak legyünk: nem tudok róla. A bácsikámmal naponta történnek eszméletlen dolgok, de azokról én nem tudok. Elég az hozzá, velem nem estek meg ilyen érdekességek. Nem csókolóztam se lányokkal, se fiúkkal és nincs az otthonomnak olyan szeglete, amin ne a világ minden örömével ballagnék végig. Most viszont ezzel a világ minden örömével a falu utcáján baktatok. Megyek forrócsokozni. Derákig érő barna kabát van rajtam, sötét nadrág meg az elhagythatatlan navinés sál.
Egyből észreveszem a fehérlő hólányt. Gyorsítok lépteimen.
- Szia! Boldog Új Évet! - kívánom neki vadalmaként vigyorogva, amint odaérek.
- Gyere, menjünk, nehogy megigyanak mindent előlünk! - váltok ál-aggódón sietősre. Nem kell nagy színészi teljesítmény, mert szeretek amúgy is aggódni. Mármint nyilván nem szeretek. Ez csak egy kifejezés, tudjátok.
- Ülünk az ablak mellé? - kérdezem, miközben letekerem a sálam, meg kigombolom a kabátom, aztán le is veszem. Közben körbenézek és sok ismerős arcot látok. Odamosolygok vagy integetek néha valakinek. A legtöbbüknek a nevét sem tudom, csak hogy bagolykövesek és hogy váltottam már velük pár szót. Vagy csak egymásra köszöngetünk mindig és ennyi.
Helyet foglalok a kényelmes székben, szemben Annievel és már veszem is kézbe az itallapot. Számat néha megnyalva mustrálom a kínálatot. Olyan jól hangzanak mind. És még csak a forrócsokikat nézem. Hiszen ezért jöttünk.
- Sütőtökös fahéjas? - sikkantok fel szinte, ahogy ezt meglátom, aztán ahogy rájövök, hogy hangos voltam, zavartan nevetek a lányra. Meg mások is nevetnek kicsit körülöttünk rajtam. Még jó, hogy velük nevetek.
- Ez eldőlt - csukom be lazán a kis füzet fedelét.
- Te mit fogsz kérni? - kérdezem, feltűrve közben sötétkék pulcsim ujját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


- Nagyon csinos vagy - pillantok végig ragyogó arccal a lányon. Nem gondolkozom a bókon, csak úgy kiárad belőlem. Ki kellett mondanom. Persze, minden alkalommal szép volt, amikor találkoztunk, hiszen szép úgy, ahogy van, de most meg annyira, hogy ezt muszáj voltam szavakba önteni.
- Én is - értek egyet az ablak melletti üléssel.
- Bent vagy valahol, de olyan közel van minden, hogy azért kicsit mintha kint is lennél. Csak itt melegebb meg kényelmesebb - taglalom, én miért szeretem azt a helyet, amit ilyen nagy egyetértésben kiválasztottunk.
- Persze - bólogatok a kérésére. Megkóstolhatja majd a remeket, naná.
- Az almáspitét én is, viszont inkább tejcsoki párti vagyok. Az étcsoki nekem nem elég édes - vonok vállat. Ettől függetlenül lehet, kérek majd én is kóstolót.
Ha szeretne jó híreket hallani meg örülni, akkor emberére talált. A jó hírek meg az örülés a specialitásom, tekintve, hogy csaknem bármit képes vagyok jó hírnek tekinteni, örülni meg kb. ugyanennyi dolognak tudok.
- Csodálatos volt - kezdem meg az áradozásom.
- 24-én délután díszítettük fel együtt a fát Liam bácsival. Korábban akartuk, de közbejött neki ez meg az. Nem baj, mert én meg addig még egy kicsit kidekoráltam a lakást.. - mesélek és mesélek, folytatva azzal, hogy elmentünk pásztorjátékot nézni, aztán elköltöttük az isteni finom ünnepi vacsorát és éppen rátérnék a továbbiakra, amikor megjönnek az italaink.
- Köszönjük - mosolygok a pincérlányra, aztán emelem bögrém Annie felé. Belekóstolok a forrócsokiba, majd szememet lehunyva hümmögök, szinte kéjesen. Ez fantasztikus.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RILEY
késő délután a WestEndnél | x


Fájó szívvel hagytuk Freudot otthon egyedül a doki házában, hogy a főváros szívében teremjünk, egymás kezét fogva. Hiszen hoppanáltunk. Csak hogy én nem tudtam, hogy azt fogjuk tenni. Én csak megfogtam Riley kezét, amikor nyújtotta nekem. Azt hittem, így akarja mutatni az utat vagy odavonni a kandallóhoz. Ha tudtam volna, hogy nem, talán szólok neki, hogy én még soha nem hoppanáltam. De talán jobb, hogy nem tudtam, mi következik, így nem volt időm tartani tőle. Egyszerűen csak megtörtént. Emiatt viszont pár hosszú pillanatig még megkövülten állok ott a kapualjban. Szédülök kicsit, neki kell támaszkodnom a falnak. Azonban nemsokára elmosolyodom és bólintok, hogy mehetünk. Ám egyik döbbenetből esek a másikba: mugli környéken vagyunk.
- Ne-nem tudom. Csak ne legyen csípős vagy nagyon pikáns - vonok vállat félszegen mosolyogva, ahogy arról kérdez, mit ennék szívesen. Minél lágyabb és kellemesebb valami, annál jobban élvezem, azonban mindenre nyitott vagyok. Viszont egyelőre próbálom az államat a helyén tartani. Inkább be is dugom a sál alá. Ha előbb a hoppanálásról nem is szóltam, arról esetleg szólhatnék, hogy én különben nem igazán szoktam muglik közt lébecolni?
Átmegyünk egy zsúfolt, ijesztő aluljárón, ahol mindenféle kütyüt árulnak, meg érdekes illatú kajákat és szembántó fénnyel világítanak. Ráadásul az egész nagyon zajos, rengeteg jármű közlekedik fölöttünk. Nehezen fogadok be ennyi ingert.
Belépünk aztán egy hatalmas épületbe, ahol egy vízesés fogad bent minket. Csak ámulok és bámulok, miközben letekerem a sálam, kioldom a kabátom. Riley átkarolja a vállam és egy fémből készült, mozgó lépcső felé terel, amivel a felszínre indulunk. Vigyázok, ahogy rálépek és nagyon megkapaszkodok a fogódzóban. Meg másik kezemmel a dokiban. Elég fura pillantásokat kapunk, azonban én mindenkire csak bíztatóan rámosolygok. Feltételezem, hogy aggódnak értem, mert látják, nem állok teljesen biztosan. Az eszembe se jut, hogy más járhat a fejükben.
Ahogy a megfelelő emeletre értünk sem húzódom tőle messzebb. Sokan vagyunk itt. Meg különben is, biztonságot ad a közelsége. Nem félek vagy ilyesmi, csak túlságosan ismeretlen terepen járok. Kell valami biztos. Eltátott szájjal nézelődök. Kirakatok, fények, emberek mindenütt. Kicsit, mintha álmodnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
az étterembe érkezve még téliszünet előtt | x



[a karácsonyi vásárból jöttünk ide KATT ehhez archívum nézetre kell váltanod]
Csak helyeslek nagyban arra az ötletáradatra, ami a karácsony kapcsán kitör belőle. Szívesen megismerném más nemzetek hagyományait. Mondjuk elég sokat tudok szerintem, hiszen imádom az ünnepeket. Azonban mégis más mondjuk egy olyan esemény, ahol tényleg meg is tapasztalhatnád ezeket.
Nyelek egy nagyot, mikor azt mondja, pofon vágná azt, aki csak úgy megcsókolná a fagyöngy alatt. Nem mintha én ilyenre készültem volna, ettől függetlenül rosszul érint.
- Tényleg képes lennél csak így megütni valakit, aki éppen azt fejezi ki, hogy te meg tetszel neki? - bukik ki belőlem a kérdés, mint olyasvalakiből, aki ugyan kapott már párszor verést, ám vissza soha nem vágott. Meg kezdeni se kezdett. Egyszerűen hihetetlenül távol áll tőlem ez. Erre bevillan, hogy még mindig feltett szándékom küzdősportba kezdeni, ami nem tudom, hogy fog összeférni ezzel a mentalitással.
- Mármint az érthető, ha eltolod vagy elhúzódsz... oké, az is számít, hogyan csókol meg az illető meg milyen szándékkal. Mármint, ha például valaki menőzve csak úgy magához ránt, az nem szép, viszont, ha mondjuk felpillant a fejed fölött a fagyöngyre, aztán rád mosolyog és elkezd feléd hajolni... érted, az szerintem más - vázolok fel elé egy-egy kifejezetten konkrét helyzetet. Érdekes, mennyire megmozgatta az agyam most ez a téma, és hát nem átallom Laura elé tárni mindazt, ami megfordul a fejemben.
Izgalmas ez a Mikulássá válás. Lepillantok magamra, megtapogatom a ruhámat, meghúzogatom a szakállamat. Ez utóbbinak a megsimogatását a lány sem bírja megállni. Persze, hogy pihe-puha! Az én szakállam milyen lenne? Vigyorogva hagyom, hogy tapintgassa. Közben a szemem sarkából látom, milyen jót derülnek a mellettünk elsétálok is a télapóságomon.
Mikor végül visszaalakulok fiatalabb, vékonyabb hohohótlanságomba, valahogy akkor esik le, hogy mit mondott háztársam. Hogy még úgy is jól néztem ki. Ezek szerint így is jól nézek ki szerinte. Így, ahogy vagyok. Kellemesen elmosolygok ezen. Tán még akkor is így teszek, amikor már kéz a kézben ballagunk a Falatozó felé.
- Nagyon szereted a sokféleséget - állapítom meg, mikor belépünk. Hiszen az ünnepek kapcsán is arról beszélt, mennyire érdeklik az egyes nemzetek tradíciói, most meg az ennivalókat illetően is ezt hozza fel, a változatosságot.
- Én is - adom tudtára, hogy ebben partnerére akadt.
- Akkor te a napi ajánlatot választod? - pislogok körbe, a kirakott kínálatot nézegetve, miközben letekerem a sálamat meg leveszem a kabátomat és egy jól irányzott pálcamozdulattal a fogashoz lebegtetem őket szépen. Különben nekem még fogalmam sincs, mit eszek, vagy hogy eszek-e egyáltalán. Nem jutott eddig eszembe, hogy éhes lennék. Jó, azért néhány falatot mindenképp magamhoz veszek, hogy ne hagyjam cserben a lányt. Micsoda önfeláldozás! Micsoda tettrekészség!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


Attól nem kell tartania, hogy ne szólnék, ha szeretnék valamit. Tény, követelőző az nem vagyok, viszont kertelés nélkül kimondom, ha valami tetszik vagy felkeltette a figyelmem. Mindig tudni, mivel lehet nekem örömet szerezni. Mondjuk különben úgy általában bármivel. Most éppen azzal, hogy ilyen óvón közel tart magához. Meg azzal, hogy elhozott ide. Akárhogy tűnök inkább valami rémült kiskutyának, mint bármi másnak, ha lenne farkam, csóválnám rendesen. Nagyon tetszik ez az egész, csak éppen elég nagy falat így egyszerre. De nem baj.
- Jó lenne - bólogatok a boltos ötletre, továbbra is nagyon vigyázva a fémlépcsőkön, meg kapkodva a fejem ide-oda. Különös az egész. Ugyanolyanok ezek az itteni emberek, mint nálunk, mégis teljesen mások. Egyszerre érzem őket nagyon közelinek és nagyon távolinak.
- Azta - kerekedik el még jobban a szemem, ahogy felérve lenézek. Megkapaszkodom a korlátban és csak nézelődöm körbe. Azt hiszem, órákig ellennék itt. Ez is egyfajta mozizás. Viszont van itt nekünk tényleges mozizás is.
- Ó, oké - mosolygok zavartan, ahogy érkezik a választás feladata, ám érződik rajtam, nehezen akaródzik elszakadnom a több emeletnyi mélység látványától. Eltart ez egészen addig, míg észre nem veszem a színes, mozgó óriásplakátokat, képernyőket.
- Hűha - pislogok ámulón felfelé a pénztárak fölött szalagként végighúzódó filmes hirdetésekre. Ugye azt nem gondolja senki egy pillanatig sem, hogy nincsen végtelen tárházam a csodálkozó, lenyűgözött hangokból, kifejezésekből?
- Váó - mondtam!
- Űrdongó? Ő egy robot? - kezdek el a filmekről kérdezni csillogó szemekkel.
- Mary Poppins visszatér? Ő nem egy boszorkány? Annak tűnik. De honnan tér vissza? A Bohém rapszódia az egy koncert? Itt nem csak filmek vannak? Mennyi film van itt? Egymás után jönnek? Annyit adnak, amennyi belefér egy napba vagy...? Ó, nem, vannak termek, látom... - fordul át eddigi, megilletődött szótlanságom végehallhatatlan, izgatott szájjártatásba. Kérdéseimre választ várok ugyan, azonban a felét már el is felejtettem, úgyhogy nem fogom Rileyn számon kérni, ha valamit nem felel meg.
- Neked melyik tetszik? Van, amit mindenképp meg szeretnél nézni? Vagy amit láttál már? - érdeklődöm, arcát figyelve. Feltételezem, ő nem először jár moziban és képben van a filmekről, meg biztos van, amire jobban be akar ülni, mint másra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Értem, persze, hogy értem. Nagyon szeretem, ha sokféle ember vesz körül, vagy ha sok dologból válogathatok. Nem is értem azokat, akik elzárkóznak mindattól, amit nem ismernek vagy ami nem veszi őket körbe állandóan. Ezek mind csak lehetőségek, amikkel szabadon lehet élni vagy nem élni. Részemről inkább élni szeretek velük.
- Sokat gyakoroltam - fedem fel a titkomat vigyorogva. Meg sem próbálok úgy tenni, mintha ennyire menő varázsló lennék, aki kiráz a kisujjából ilyen bűbájokat. Egyszerűen csak lelkes és kitartó vagyok. Figyelem, amint a kabátom szépen akasztót ér, aztán szemöldököm megemelve nézek a lányra, mikor a kezemet említi. Mi van a kezemmel? Hamar megmagyarázza aztán, viszont mivel fura a magyarázat, furán is mosolygok rá.
- Persze, hát azt a csodacicád csinálta - ráncolom homlokom derűsen. Naná, hogy már nincs buborékban a kezem, hiszen már nem simogatom őt. Meg hogyhogy nem vette észre, amikor ő volt az, aki megfogta a kezem és elhúzott ide? Na mindegy is.
Részemről elmorfondírozom egy jó darabig, mit szeretnék. Mindig ezt csinálom. Többeket előre engedek, amíg töprengek. Végül csak összejön a választás és kérek magamnak egy brassóit paradicsomsalátával, inninek meg egy narancslevet és egy feketeteát is. Szomjas is vagyok, ám meleget is szeretnék.
- Ó, de ügyes - dicsérem az állatkáját, mikor a lefoglalt asztalunkhoz érek tálcámmal. Leülök a lánnyal szemben és jó étvágyat kívánok, aztán már lendíteném a kezemet a homlokom felé, ám zavartan megállok a mozdulatban. Soha nem tudom, mennyire jó ötlet, vagy mennyire illik imádkoznom érkezés előtt, ha közösségben vagyok. Azt már valahogy megszoktam, hogy a Nagyteremben nem csinálom, máshol viszont csak úgy jön. De mivel most már félbehagytam, lemondok róla. Torkot köszörülök és iszom egy korty narancslevet, aztán megragadom a villám. Közben Laura visszatér a témához. Kell egy kis idő, mire leesik, miről beszél, viszont aztán csak figyelmesen hallgatom.
- Miért ne téged? - kérdezek vissza csípőből, hitetlenül. Nem is értem, amit mond. Miért ne akarnák megcsókolni? Közben falatozgatok.
- De ez... mármint... - kezdek kicsit dadogni, mikor a hajléktalannal jön.
- Nem az a fontosabb, hogy idegen az illető, mint hogy ápolatlan vagy sem? - alkotok azért végül egy értelmes kérdést. Kicsit összeszorult a szívem a gondolatra, hogy pont azt üti meg valaki, akinek amúgy sincs jó sora. Sok koszos utcagyerek került az otthonba. A legtöbbjüknek háromszor akkora szíve volt, mint bárkinek. De feltételezem, egy öltönyös ismeretlennel is hasonló érzései lennének, csak most valamiért ez a példa jutott eszébe.
- Milyen lánnyal? - kérdezek vissza, miután lenyeltem a falatot.
- Ja nem, ez nem történt meg - árulom el aztán nevetve, mikor leesik, mit hitt. Nem voltam sem tanúja sem résztvevője ilyen romantikus pillanatnak. Csak én így képzelem ezt el, ha fagyöngy alatti első csókról van szó. Akiket viszont eddig láttam ott összebújni, általában már eleve közel álltak egymáshoz.
- Biztos megilletődnék. Szerintem csak nem viszonoznám - vonok vállat.
- Ha meg ebből még nem érti, hogy én nem érzek ugyanúgy, akkor megmondanám valahogy szerintem. De nem tudom én se, mit csinálnék pontosan - morfondírozok, ahogy próbálom ezt elképzelni. Azonban az nincs a változatok között, hogy tettlegességig fajuljon a dolog. Ha nagyon-nagyon nem lenne ínyemre az ügy, tényleg inkább csak elhúzódnék.
Különben nekem fogalmam sincs ám arról, miket beszélnek a lányok rólam vagy hogy tetszenék nekik. Észrevenni nem veszem ezeket, meg foglalkozni sem nagyon foglalkozom velük. Feltételezni meg főleg nem feltételezem. Mondjuk az ellenkezőjét sem. Én tényleg egyszerűen csak nem gondolkozom ezekről. Nagyon gyerek vagyok még, amivel tisztában is vagyok és bánni sem bánom. Ez van, én ilyen vagyok. Majd leszek másmilyen. Vagy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem igazán csodálkoznék rajta, ha a füleinkből kis tűzijátékok repülnének elő, vagy ha szikrák kezdenének pattogni körülöttünk, vagy ha a semmiből buborékok szállingóznának alá ránk. Oké, picit talán meglepődnék, viszont a lényeg az, hogy mind a ketten csak úgy vibrálunk, hullámzunk, lelkesedünk és örülünk egymásnak és mindennek, ahogy pedig ezek az energiák összeadódnak a kis asztalunknál, szinte pezseg a levegő a közelünkben.
- Nem, dehogy. Nyugodtan - adok engedélyt mosolyogva a fotózásra. Addig nem is nyúlok semmihez. Mert, gondolom, nem úgy akarja lekapni az innivalóm, hogy már semmi nem látszik a szép díszítésből és már sehol nincs a fele. Még hátra is dőlök, hogy ne zavarjak a képbe. Aztán mikor mehet a menet, lecsapok a forrócsokira. Úgy elmerülök az élvezetekben, hogy megkésve veszem csak észre, hogy én is áldozatul estem a csinos paparazzinak. Nevetve törölgetem meg a számat a jó nagy szalvétával, ami jár ehhez az italhoz. Tudnak valamit itt a cukrászdában.
- Miket fotóztál eddig? - érdeklődöm, kevergetve forrócsokimat.
- A magyaroknál, úgy tudom, igen. De különben nálunk az otthonban is mindig már december közepe óta állt a fa. Miért? Nálatok hogy van? - kérdezem, összevont szemöldökkel. Ő is angol, nem? Vagy náluk egyszerűen csak más a szokás? Közben pedig le sem esik, hogy Annienek most először említettem azt, hogy hol nevelkedtem. Annyit tudott, hogy a bácsikámmal élek, azonban azt nem, mióta és hogy honnan kerültem hozzá.
- Mondtuk is Liam bácsival, hogy nem nagy gond, hogy ilyen későn díszítettük, ha már egyszer itt lakunk Magyarországon, ennyi bőven belefér - vonok vállat derűsen és ismét kortyolok. Jó csokis leszek már megint és nyalogatni is hiába nyalogatom le körbe a számat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Ez egy remek kérdés. Elbizonytalanodva töprengek, vajon miben vagyok jó. Miben vagyok őstehetség. A nagy igazság viszont az, hogy semmiben. Legalábbs nem tudok róla. Mindent tökre élvezek és irtó lelkes vagyok, azonban zsigerből semmi nem megy. Oké, ez nem igaz: pont a lelkesedés az, ami megy zsigerből. Abban nagyon jó vagyok. Ez számít?
- Az állatok simogatásából - vonok aztán vállat ál-menőzve és nevetek egyet.
- Dehogy sima, persze, hogy... - állok neki derűsen háborogni a feltételezésen, hogy tejszín nélkül iszom a feketeteámat, amikor meglátom, hogy tényleg nem kaptam hozzá tejszínt. Sóhajtok egyet, kérek egy pillanatot és elsétálok szerezni. Meg akkor már cukrot is hozok. Aztán már itt is vagyok.
- Legalább kipróbáltad - nyugtázom ennyivel, hogy neki nem adja a tejes tea.
Megemelem szemöldököm és egy pillanatra nem is értem, mire céloz, mikor azt mondja, csináljam nyugodtan. Aztán, ahogy folytatja, megértem. Már letettem róla ugyan, viszont most már fura lenne nem megejteni, ha így észrevette.
- Római katolikus - bólintok, majd a tányéromra nézve keresztet vetek, imára kulcsolom a kezem, és látszólag csak némán pislogok ezután az ételemre, ám igazából mondom magamban az imát. Hangosan csak otthon szoktuk Liam bácsival. "Édes Jézus, légy vendégünk! Áldd meg, amit adtál nékünk! Uram, add, hogy jól essék! Jézus neve dícsértessék! Ámen" Pár másodperc az egész, aztán ismét keresztet vetek és csak ezután veszem kézbe a villámat.
- Nekem új a dolog, de szeretem - árulom el Laurának, hogy igazából csak azóta húzok a kereszténység felé, mióta a bácsikámmal találkoztam. Ennek ellenére persze koránt sem arról van szó, hogy rám erőltette volna. Sőt, éppen ellenkezőleg. Dehát tényleg tetszik, úgyhogy örömmel merülök el benne egyre jobban és jobban.
Azonnal kiül a lány arcára, mennyire nem elégedett a kajájával. Együttérzően fintorgok, amikor kifejezi nemtetszését. Eleve nagyon bátornak tartottam, hogy ilyet kért. Lehet, sokkal inkább vakmerő volt, mint bátor. Mondanék valamit, azonban még a falatom közepén járok, amikor előjön a válaszféleségével azt illetően, miért nem csókolnák meg a fagyöngy alatt. Homlokráncolt mosollyal nézem őt.
- Soha nem értettem, hogy lehet egy szürke kisegér unalmas. Hogy lehet bármilyen kisegér unalmas? - hadonászok a villámmal, szinte forradalmi hangulatban. Azt hihetnénk, terelem a témát, viszont pont hogy teljesen témába vágok. Furán látják az emberek magukat.
Miközben a lány mesél, egyre lassabban rágom az újabb falatomat, mígnem le is nyelem, aztán csak hallgatom őt. Nem kell részleteznie, mi történt. Feszülten sütöm le a szememet magam is. Velem nem történt még hasonló. Bár amilyen naív vagyok, elképzelhető, hogy csak nem vettem észre. Viszont az otthonban sok olyan gyerek volt, akivel megestek ilyesmik vagy ennél még sokkal rémesebbek. Úgyhogy tudom, mi ez.
- Persze, hogy köztünk marad - motyogom csak szinte, továbbra sem nézve fel az asztallapról. Azt nem most fogom neki megmondani, hogy ettől még nem kell minden hajléktalantól félnie és hogy nem kéne minden váratlan közeledésre ilyen durván reagálnia. Valószínűleg soha nem mondom meg neki. Rájön majd ő. Ha nem, akkor meg nem én fogok változtatni ezen. Az átélt élmények mindig erősebbek, mint valaki kéretlen győzködése arról, hogy ne általánosíts.
- Ó, én ezt nem merném - nézek végre ismét háztársamra, zavartan elmosolyodva a tanácsán. Nem nagyon szoktam azon gondolkozni, hogyan csókolnék meg valakit először, azonban ha már itt tartunk: biztos megkérdezném, szabad-e. Akármennyire béna ez. Viszont mivel én túl nyitott vagyok a világ felé, másokban is ezt látom és téves feltételezésekre jutok. Jobb biztosra menni tehát.
- Ja, hogy Liam bácsinak! - jövök rá, kiről kérdez.
- Készítek valamit. Még vacillálok néhány ötlet közt - bólogatok, és kicsit félbehagyom az ennivalómat. Megtörlöm a szám és iszom inkább.
- Tuti kell, hogy legyen gyümölcslevesük különben. Hozzak neked? - kérdezem meg azt, amit pár perce akartam, és már emelkedek is fel a helyemről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Egy percig sem tiltakozom az ellen, hogy közelebb húzódjon. Jó illatú emberek, ha találkoznak. Pedig nem használok parfümöt vagy ilyesmit. Viszont a tusfürdőm az elég klassz. Mármint nagyon. Irtó sokáig frissít és istenien üde az illata. Üde, igen. Én azt szeretem. Érzem a többi srácon, hogy ők az erős illatokért vannak oda, meg ahogy látom, másoknak is tetszik ez rajtuk. Viszont én nem igazán az alapján választok, hogy másoknak mi tetszene, hanem, hogy én mit szeretek. Nade elég az hozzá, a lánynak is finom illata van.
- Ez egy palota - rikkantok, már megint kicsit hangosabban nyilvánítva véleményt, mint terveztem. Dehát ez komolyan hatalmas egy ház. Vagyis palota.
- Tényleg romantikusnak tűnik - bólogatok nagy hozzáértőn.
- Jaj de édes - bököm meg a kis képernyőn látható kutyus orrát. Ha állatot látok, egyszerűen nem bírom megállni, hogy hozzáérjek. Még fotón át sem. Főleg, ha kutyákról van szó. Vagy macskákról. Oké, akármiről.
- Mit kapott? - kérdezek rá a legfontosabbra. Aztán megkapom a fényképezőt.
- Így kell? - nyomkodom a nyilakat, ahogy nála láttam.
- De így egyszerre csak egyet tudsz nézni. Mármint, nem lehet őket megnagyítani és kivenni őket? Hogy rakod ki valahova, ha akarod? - árasztom el kérdéseimmel, melyek kiválóan adják tanújelét, mennyire nem tudom még mindig kezelni a mugli dolgokat. Most például szent meggyőződésem, hogy amikor a gombokat nyomom, az elkészített kis fotók egy szalagon jönnek egymás után a szerkezet belsejében és így nézegethetem őket. Hiába vannak Liam bácsinak kütyüjei, fotómasinája nincs. A lap topját csak a jelenlétében használom néha, a csodatelefonján meg csak ő szokott ténykedni és ha mutat rajta bármit is, az ő kezében van. Vagy csak átadja egy pillanatra. Tény, nekem is van mobiltelefonom, azonban ez nem olyan, mint az övé. Nem olyan lapos, amin a képernyőt kell éringetni, hanem egy összecsukható, sok gombos. Azért, hogy elérjen engem. Nagyon profin tudom megnyomni a zöld telefonos billentyűt, miután halálra rémültem a bizzegéstől és rögtön meg is nyugodtam, meglátva Liam bácsi nevét a kijelzőn.
Miközben tallózok a képek közt, hallgatom válaszát, viszont a szemöldököm összevonva marad az után is, hogy a szívéhez vonta a kezét. Sajnos nem értem, hogy érti ezt. Mármint sejtem, hogy a szívbetegségéhez van köze. De azt nem nagyon tudom elképzelni, ez hogyan befolyásolja a karácsonyt.
- Az első? Hogyhogy? Eddig nem ünnepeltétek? - kérdezem, miközben tovább járnak bent a fogaskerekek. Egyszerűen nem értem. Mármint azt érteném, hogy valakik nem karácsonyoznak, azonban azt nem, a betegségnek ezzel mi dolga. Ha nem akarja elmondani, akkor persze nem kell. Remélem, tudja, hogy teljesen megérteném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Nem semmi tanúim vannak. Bármilyen pert megnyernék, azt hiszem. Jól elmosolygok magamban azon, hogy Liam bácsi biztos örülne, ha tudná, milyen jogi dolgok járnak a fejemben. Viszont ebből a gondolatból kizökkent a zoológus felvetés.
- Érdekel. Sok minden érdekel - vonok vállat, ilyen nagyon finoman fogalmazva meg, hogy akármiért képes vagyok oda meg vissza lenni. Ez ráadásul állatos téma. Na azzal meg kenyérre lehet kenni. Oké, akármivel kenyérre lehet kenni. Szóval az állatos dolgokkal meg annyira, hogy beleolvadok a kenyérbe.
- Én gyümölcsösbe is szoktam - árulom el neki csöndesen, kicsit odahajolva az asztal felett, mintha valami titkot közölnék vele. Aztán kevergetem tovább teámat.
- Hupsz. Bocs - kérek elnézést a krumpli lövedékért nevetve.
- Minden állat a legjobb választás - szögezem le saját álláspontomat az ügyben.
Igazán jól esik a bizalma. Sokat jelent. Remélem, látszik rajtam! Különben nekem tetszene, ha dorombolna. Nem tartanám furának. Két kezem van végülis, jut egy a csodacicának meg egy neki is. Mármint jutna, ha éppen nem lenne tele az egyik villával, amire krumplikat meg husikat döfködök fel nagy elánnal.
Egészen felragyog az arcom, amikor felvázolja a képet arról, hogy esetleg egyszer majd túllép a félelmein a hajléktalanokkal kapcsolatban. Már látom is, ahogy odamegy valakihez, aki az utcán üldögél, ad neki mondjuk valami finom ételt, az illető meg őszintén és boldogan megköszöni neki, és mindkettejük napja bearanyozódik. Bólintok egyet. Igazán tetszik.
Csak elmosolyodok arra, hogy méltat engem. Kedves, amit mond. Viszont nem tudja, mit hiszek magamról. A helyzet az, hogy nem sok mindent. Mármint nem úgy értve, hogy lekicsinylem magam, hanem egyszerűen nem szoktam nagyon gondolkozni magamról. Tudom, a legtöbb embernek nagyon gyakran jár az az eszében, vajon jól néz-e ki, vajon elég tehetséges-e valamihez, vajon képes-e megtenni valamit. Bennem ilyenek nem igazán vannak. Nem azért nem merném. Tényleg csak nem tudom elképzelni inkább. Különös egy helyzet az első csók. Nem csak a fagyöngy alatt.
- Gondoltam valami rajzra vagy festményre; esetleg öntök gyertyát; vagy köthetnék valamit... - sorolom, amik eszembe jutottak. Többek között.
- Valami tészta rendel - bólintok vigyorogva és bandukolok kérni. Viszont rájövök, hogy nekem hiába tetszik ez meg az, nem akarok neki semmiképp olyat vinni, amit nem szeret. Úgyhogy odaintegetek neki, hogy felém nézzen, mikor pedig így tesz, tátogok pár tésztanevet, közben a kirakott táblákon mutogatva is őket, várva, melyikre bólint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtti stégezés | x


Eddig Mártonnal bandukoltam a faluban. Igazából csak lófráltunk, nem volt konkrét célunk. Simán csak jól esett a sulin kívül is találkozni, ellenni kicsit. Viszont neki mennie kellett. Valójában én is indulhatnék haza lassan ebédelni egyet. A tegnapi vacsi a menü. Általában az. Vagy a tegnapelőtti. Vagy többet csinálunk, vagy Liam bácsi többet hoz és akkor jó még legközelebbre is. Ő csak este jön, szóval az üres lakásba érkeznék, ha most megindulnék haza. Amivel szintén nincs baj, hiszen mindig kitalálok magamnak valami programot. Ugyanolyan klasszul elvagyok egyedül, mint társaságban. Bárhogy jól elvagyok. Egyelőre viszont jól esik még sétálgatni, ezért hát a tó felé kanyarodom.
Dudolászva, sárga-fekete sállal a nyakam körül, zsebretett kézzel lépdelek a parton, nézve a befagyott vizet. Nemsokára a rellonosok mellé érek, és az egyik srácban felismerem azt, aki ott volt azzal a bandával is, akik még a szünet előtt megdobtak a folyosón hógolyóval. Megejtek egy zavart mosolyt feléjük és inkább megyek ki a stégre. Felmerül bennük, hogy megint rám szálljanak, de eszükbe jut, múltkor is mi lett a vége, úgyhogy letesznek róla. Talán mondanom sem kell, nem én félemlítettem meg őket így. Az egyik arra járó háztársuk volt az.
Nyikorognak kicsit az öreg deszkák a lépteim alatt. Kiérek a stég végére, ahol egy nyakigláb srác álldogál. Nem akarom megzavarni nagy magányában, szóval a szélre húzódom. Rákönyökölök a korlátra és csak pislogok körbe a téli tájon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

LAURA
egy asztalnál a téliszünet előtt | x


Ajaj, ez most betalált. Mármint nem úgy, mint az, amikor varázslat feltalálásról beszélt. Koránt sem. Csak tény, hogy bennem is felmerült már nem egyszer, hogy kéne egy kisállat. Pontosan azokért, amik az ő fejében is járnak. Csak az a baj, hogy mindig túl sok a tervem. Túlságosan pörögök, túl sok mindent szeretnék. Amiket aztán mind meg is becsülök és mindig kiderül, hogy érdemes volt rám bízni akár feladatot, akár posztot, akár bármit. Csak hát akkor is. Jóból is megárt a sok. Most az elsődleges a harcművészetes vágyam. Még azt sem dobtam be Liam bácsinak. Amíg meg azzal nem vagyok meg, mással nem akarnék beelőzni.
- Majd talán lesz - válaszolok egy halvány mosollyal.
- Nem, én varázslattal gondoltam - árulom el neki, hogy én bizony szeretnék bűbájokat segítségül hívni az ajándék elkészítéséhez. A kötéshez mindenképpen. Rajzolni különben csak annyira tudok, amennyire egy akármelyik korombeli. Szóval nem úgy, mint egy kisgyerek, de semmi extra. Viszont biztos lehetne valami ízléseset alkotni. Főleg valami avantgárdot.
Pompás, mostmár lassan bárkinek megtudhatnám a tésztaválasztását, csak a lányét nem, mert ő nem figyel rám. Aztán végül csak erre néz és kiegyezünk, mit kér. Mosolyogva engedem le elé a lebegő tálcát.
- Nagyon szívesen - ülök vissza hozzá és belekortyolok az innimbe. A kajámmal már végeztem. Jólesően hátradőlök és körbenézelődöm.
- Meg ám - bólogatok vigyorogva. Meg kéne büntetnem, persze. Viszont én tényleg nem fogok vele tartani. Mármint egy darabon elkísérem. Ezt meg is ejtem, miután itt végeztünk. A falu széléig elballagok még vele, ott búcsúzunk, aztán én indulok vissza a hivatal felé, karácsonyi fényektől övezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napra tartva | x


Ruganyos léptekkel, jókedvűen sétálok át a hivatal folyosóján. Igen, én már bent vagyok, hiszen a kandallón át érkeztem. Viszont az esemény még tényleg nem nyitott meg ténylegesen. Meg Laurával úgyis kint találkozunk, ha jól emlékszem. Nagyon örülök, hogy meghívott erre a dologra. Nehezen tudok elképzelni ennél csodásabb eseményt. Kisállatok mindenütt, viccelsz? Fantasztikus.
Kilépek az ajtón és körbenézek. Hamar észreveszem a helyes párost a fánál. Mosolyogva odaintegetek nekik és már lépdelek is feléjük tornacsukás, sötét nadrágos, kék hoodies, barna dzsekis, navinés sálas valómban.
- Sziasztok - pillantok egyikükről a másikukra.
- Nagy már benn a készülődés, de szerintem van még pár perc a nyitásig - mutatok el hüvelykujjammal vállam fölött a hivatal épülete felé, ahonnan érkeztem.
- Ti nem vesztek részt a jelmezversenyen? - kérem számon a lányon, miért nincs sárkányleopárdnak öltözve. Utána elvigyorodom, hiszen ez persze nem kötelező. Viszont, ahogy körbenézek, jól látható, hogy sokan várnak még az esemény kezdetére rajtunk kívül és hogy mások igen komolyan vették a maskarás felhívást. Mindenféle érdekes fazonok vesznek körül bennünket a cuki állataikkal. Mi mást kívánhatna az ember egy szombat délelőttre?
- Hogy vagy, pajtás? - guggolok le a csodacicához, nyújtva felé a kezem, hogy megsimizzem. Ugye senki sem hitte, hogy meg tudom állni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Helyeslően bólogatok a kutyusajándékokra. Ez a minimum, ami kijár.
- Jaj de jó! Nagyon szeretném - csapok le rögvest a sétáltatás ötletére. Azt hiszem, a lány már rájöhetett, hogy nem igazán vagyok az a fajta, aki azért, hogy menőbbnek vagy megközelíthetetlennek tűnjön, eltitkolná az érzéseit és azt, mennyire érdeklik dolgok. Nem kéretem magam, nem játszom az agyam, nem bánok csínján a véleményezéssel. Lehet, az sokszor előnyömre válna pedig. Dehát ha egyszer nekem az ilyesmi nem megy, akkor nem megy.
Egy picikét értetlenül pislogok, mikor a képek leszedéséről beszél. Honnan szedi le őket Will? Nem kiszedi inkább? Na mindegy, a lényeg, hogy a végét már értem. Előhívja őket. Az úgy mindjárt kényelmesebb lesz, mint ilyen apróban szemlélni. Bólogatok csak. Úgy mindenre. Jelezve, hogy így már világos, meg egyet értve abban, hogy a fotók mindenhogy jók. A szokásos meg a mugli módon is.
- Lefényképezhetlek? - kérek engedélyt mosolyogva, ahogy ez az ötletem támad. Annie nem szerepel a képeken, mert ő csinálja őket. Pedig kéne róla is.
Pompásan érzem magam én is a lánnyal. Ennek talán az egyik legfőbb oka az, hogy hozzám hasonlóan gyermeki csodálkozással jár a világban. Ő ezt az ártatlanságot az eddigi viszontagságos, négy falak közti életének köszönheti, nekem pedig egyszerűen ilyen a természetem. Kedvelni a legtöbben kedvelnek, ám sokan távolságtartóak velem, mert gyerekesnek tartanak. Úgy érzik, nem találnak velem közös hangot. Én úgy érzem, találok velük, dehát ehhez két fél kell. Itt jelen pillanatban pedig most két olyan fél ül, akik passzolnak. Akik együtt örülnek, akik együtt rezegnek. Mindig jó ilyesvalakit találni.
Figyelmesen hallgatom a karácsonnyal kapcsolatos magyarázatát, amit viszont rövid úton félbehagy. Összevonom szemöldököm és ahogy még közelebb húzódik, én is közelebb hajolok, várva, mi következik.
- Ó. Öm... persze - hebegem kicsit, hiszen meglep ezzel. Azonban nyilvánvalóan nagy dolog, ha elárul nekem egy titkot és nálam az jó helyen is lesz. Azt is megérteném, ha nem akarná elmondani az igazat. Elfogadnám. Ha azonban megosztja velem, megbecsülöm és megőrzöm. Mondhatja, készen állok! Bár, mivel nem tudom, mire, így nem feltétlenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Csak megértően bólogatok. Igaz, végülis kockázatos mutatvány sárkányleopárddá varázsolgatni magadat. Nem mintha ne lenne tök menő, ha valaki így fest akár örökre, viszont nyilvánvaló, hogy Laurának kinézni is van olyan menő, ha nem még menőbb, szóval kár lenne ezt bárkinek eldobnia magától.
Mikor szóba hozza, hogy van ám neki cicajelmeze, egy ideig érdeklődve mosolygok, ám aztán elkezd harisnyáról és sminkről beszélni meg nekem dorombolásról, amivel igen másfelé tereli a fantáziálásomat, ami először teljes mértékben ártatlannak indult. Így viszont a végére finom eltátott szájjal pislogok csak rá, szemöldököm enyhén megemelve, hogy aztán egy zavart kis nevetés szökjön ki belőlem meg egy idétlen vigyor költözzön az arcomra. Még szerencse, hogy témát váltunk.
- De... tényleg, annak tűnik - nézem meg jobban a jelmezt, amire mutat. Meg ha már itt tartunk, jól megszemlélem a többieket is. Kitettek magukért páran rendesen.
- Igazán? Te is hiányoztál nekem - dögönyözöm tovább odaadóan a csodamacsekot, és vigyorogva hunyom le a szemem, ahogy arcomnak nyomja pofiját. Elolvadok.
- Mehetünk, persze - nézek el a bejárat felé, simítok még párat Beniton, aztán felegyenesedem és odanyújtom a könyökömet a lánynak, hogy belém karolhasson, ha szeretne. Úgy látom, sok az érdeklődő, jó lesz közel maradni egymáshoz. Hamarosan már sétálunk is be a főbejáraton. A hivatal most egészen más képet fest, mint általában. Színek, lufik mindenütt. Szemezek kicsit a kényelmes plédekkel meg párnákkal, aztán a menhelyes plüssöket kezdem mustrálni.
- Kimegyünk az udvarra is? - bökök fejemmel a kijárat felé.
- Ha úgy jó nektek, szerintem először körbenézhetnénk, hogy lássuk, mik vannak, aztán visszatérhetünk azokhoz, amik tetszenek - vázolom neki a tervemet, magam is kissé meglepve ezzel a határozottsággal. Csak van valami hatása, hogy a suliújság főszerkesztője lettem és nekem kell összefognom több ember munkáját. Megtanít egyre, s másra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Elképzelni sem tudom, hogy lehetne bárki annál boldogabb, mint amilyen boldog én vagyok most. Vagy bármelyik pillanatban, amikor egy állatka hozzám bújik. Hogy lehetnek ilyen csodálatosak? Fel sem tudom fogni.
- Akkor még jó, hogy nem lakom ott. Biztos megijednél, hol van ennyit. Vagy hiányozna neked - vonok vállat feltételezésem közben. Soha nem akarnék semmilyen kis fenevad és a gazdája közé állni. Az más dolog, hogy engem is bír meg nekem is örül és hogy néha agyonszeretgethetem, azonban elcsábítani nem akarnám. Egy együttalvás pedig eléggé elcsábításnak minősül.
Nem tudom, hogy illik. Mármint szerintem nem kell feltétlen megköszönnie, hogy felkínáltam a karomat. De végülis megteheti. Mosolyogva bólintok rá neki és mehetünk.
- Mi az a Dunakavics? - kérdezem, azonban egy részt talán túl halkan ahhoz, hogy meghallja, másfelől éppen elterelik figyelmét az édes plüssök.
- Elég nagyok - mosolygok a dolgon és megtapogatok én is egy játékot. Utána indulhatunk kifelé, ahol nekikezdhetek kedvenc foglalatosságomnak: az ámuldozásnak. Hűhák és nahátok sorra követik egymást.
- Nem tudom, szerintem egész délutánra - fixírozom én is a kitett tábla szövegét, ami a raboskodó kutyusok kiszabadításának feltételeit ecsetelgeti. Én így értelmezem legalábbis. Akárhogy is, legszívesebben most rögtön kiengedném az összeset.
- De majd megkérdezhetünk valakit - jutok végül erre.
- Na? Kezdjük azzal, hogy beállunk a sorba? - bökök fejemmel a kutyapuszik irányába, hiszen ott már most elég szép kis tömeg alakult ki. Amíg pedig eljutunk az imádnivaló élvezetekig, kitalálhatjuk, miket csináljunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Akkor én ezennel nagyjából lebeszéltnek tekintem, hogy az egyik állandó közös programunk a kutyasétáltatás lesz. Hiába nem találkoztam még az ebbel, egyszerűen biztosra veszem, hogy minden rendben lesz. Nem látom át, miért ne lenne.
- Aha - felelek a lánynak a fura kérdésére, azonban annyira őszinte meglepetéssel kérdezi, hogy muszáj vagyok válaszolni rá. Hamar engedélyt kapok, szóval kérek egy gyors oktatást, mit kell megnyomnom a fényképezőn és mire kell ügyelnem, mikor pedig ezen túl vagyunk, emelem is a gépet.
- Oké... mehet? - kérdezem a lencse mögül. Várok még egy igent vagy bólintást, aztán már repül is a kismadár. Többször is elkattintom, hiszen, mint megtudom Annietől, ezen a szerkezeten nyugodtan lehet, mert kidobhatjuk a rosszul sikerült képeket még előhívás előtt. Ha mondjuk homályos vagy ilyesmi.
- Most pedig akkor közös - konferálom fel, mi következik. A lány segít kicsit, mert a gépnek azt a kis képét felénk lehet fordítani, hogy lássuk, mit fotózunk akkor is, ha éppen magunkat kapjuk le. Ahogy ez megvan, eltartom magunktól. Helyezkedem kicsit, hogy tényleg mindketten jól látszunk. Lövök egyet már így a legelején, amin mindketten éppen beszélünk, mivel pedig ezen az alkotáson jót nevetük, azt is lefotózom és ez így megy tovább egy ideig.
- Bocsánat, nagyon sokat csináltam szerintem - adom oda vidáman Annienek, hogy megnézze, jók lettek-e. Biztos akad pár, ami tök elmosódott vagy valamelyikünk félig kilóg belőle vagy a szeme csukva van, viszont emiatt talán nem is baj, hogy kész sorozatot lőttem.
A derűs kattintgatás után teljes figyelemmel adózok asztaltársamnak és mondandójának. Szemöldököm az első szavak után felszökik és szépen úgy is marad. Még a szemem is kerekedik hozzá folyamatosan.
- Tőlem nem fogják megtudni - nyökögöm gyenge hangon, hiszen bár még nem teljesen dolgoztam fel mindazt, amit elmondott, arról mindenképpen szeretném biztosítani, hogy nálam jó helyen a titka. Viszont látszik rajtam, hogy rendeznem kell a gondolataimat. Gyorsan kortyolok egyet az innivalómból, aztán visszafordulok Anniehez.
- Hogyhogy nem tudott rólad? - kérdezem, amint végre valami összeáll a fejemben. Remélem, nem gond! Ha nem akar, úgysem felel. Idő közben pedig, ahogy visszajátszom megint mindazt, amit közölt velem, megakadok az egyik pontnál. Elmosolyodok. Hiszen azt mondta, nagyon kedvel. Viszont, gondolom, fura lenne ilyen megkésve bármit bedobni erre. Majd később. Vagy legközelebb. Most inkább koncentrálok tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stég végén | x


Én 15 vagyok és még én sem nagyon nyomulok senkire. Bár tőlem kitelik, hogy soha nem is fogok. Főleg, hogy úgy tűnik, nem is igazán szorulok rá. Hú, ez most nagyon menősködőn hangzott, pedig nem ilyen ez. Csak hát engem hiába nem foglalkoztatnak még ezek a dolgok, újra és újra azon kapom magam, hogy valaki teszi nekem a szépet. Oké, ez így nem igaz, ugyanis nem kapom magam rajta semmin. Egyáltalán nem veszem észre. Azt sem, amikor valaki szinte már fájóan egyértelműen adja tudtomra, hogy tetszem neki, azt meg pláne nem, ahogy páran kacéran összesúgnak mögöttem meg felém mosolyognak a folyosón. Egyszerű kedvességnek tekintem. Azt hiszem, tényleg csak akkor fognám fel, miről van szó, ha a szemembe mondanák. Akkor meg valószínűleg jól zavarba jönnék. Nagyjából így állok tehát ezzel a nagy nyomulással: sehogy. Nem mondom, kezdenek már megfogalmazódni bennem dolgok, főleg, hogy körülöttem mennyi embernek van párja vagy vannak oda ezért meg azért. Bár főleg csak örülök nekik vagy éppen érdeklődve hallgatom az áradozásukat imádatuk tárgyáról. Kevés még az olyan pillanat, amikor én is elmerengek azon, nekem van-e ilyen vagy kéne-e legyen. Látom, hogy mások a korombeliek közül már régen nyakig benne vannak ebben, de én nem érzek emiatt nyomást magamon. Nem is hiszem, hogy kéne. Majd lesz, ami lesz.
- Szia - egyenesedem fel a korlátról, visszamosolyogva.
- Hát... bagolyköves vagy, igaz? - pillantok végig rajta, megpróbálva kitalálni, honnan ismerhet. Nekem mintha ismerős lenne a folyosóról. Ja és én a kedvességét simán kedvességnek veszem. Feltételezem, egyszerűen csak barátságos. Ezúttal pedig kivételesen rá is hibázok. Az esetek többségében van valami hátsó szándék, amit én túl naív vagyok átlátni. Most nincs szó ilyenről.
- Mert akkor a suliból - vonok vállat, vigyorogva, miközben felfelé pislogok a nálam jóval magasabb srácra. Valljuk be, ez nem nehéz. Mármint nem felfele pislogni (na az tökre nem könnyű), hanem nálam magasabbnak lenni. Nem az, nem vagyok én borzalmasan alacsony, csak éppen annyira, hogy az emberek nagy része vagy egy magas legyen velem, vagy magasabb.
- A Navinébe járok. Thomas Middleton - nyújtok kezet. Lehet, mond neki valamit a nevem. Mindig meglepődöm, hányan ismernek a prefektusságom miatt, meg hogy a suliújság főszerkesztője vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Fura nekem az, hogy bárki is meg tud unni bármit, amit szeret csinálni. Nekem valahogy sosincs olyan, hogy készpénznek vennék valamit és emiatt ne értékelném végtelenül, hogy részem lehet benne. Ugyanolyan élvezettel űzök mindig mindent, mintha először tenném. Amit nem így csinálok, azt inkább nem is csinálom. A lényeg, hogy én tuti nem lelkesednék kevésbé a csodacicáért akkor sem, ha naponta látnám. Viszont ő macskából van, felsőbb létforma, nincs mit tenni.
- Azt, hogy: mi az a Dunakavics? - ismétlem meg a kérdést, amikor már kevésbé terelődik el a figyelme. Az átjön a fordítóbűbájon, hogy Magyarország egyik folyójának köveiről van szó, azonban kétlem, hogy itt szó szoros értelmében ezt árulnák és hogy a lány ennyire nagyon odavolna értük. Mármint persze lehet, hogy tényleg ezek, de biztos van bennük valami extra.
- Szerintem, amelyiktől szeretnénk. Viszont nekem mindegy, kit kapok, úgyhogy, ha gondolod, cserélhetünk, amikor odaértünk. Már ha neked van, akitől szívesebben kapnál - ajánlom Laurának a sorban állva és nehezen veszem el a tekintetem a szerencsésekről, akik már éppen kapják a finom nyalintásokat. Mosolyogva figyelem őket. Szeretem, amikor mindenki ilyen boldog. A kutyusok is, a puszit kapók is meg a nézők is.
- Igen, én vagyok a főszerkesztő - bólogatok, szórakozottan, azonban tényleg nem igazán tudom levenni a szemeimet arról, ami elől folyik. Annyira jó! Szerintem egész nap el tudnám nézni.
- Ha nem is én, de gondoltam rá, hogy valakinek ajánlom témaként, igen - árulom el a lánynak, hogy annyira pompás az ötlete, hogy már nekem is megfordult a fejemben. Kár lenne egy ilyen eseményről nem beszámolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stég végén | x


A bemutatkozásom elősegíti, hogy a srác megfejtse, honnan ismer. Mert úgy tűnik, nem pusztán csak látásból a suliból. Nem. Az Edictum miatt! Hát persze. Nevetek egy amolyan felszabdultat. Mintha csak nekem jutott volna eszembe az, ami böködte a csőröm. Dehát szokásom együtt izgulni másokkal. Meg egyáltalán együttérezni.
- Ki tudja? - húzom fel a vállaimat nagy humorosan, amikor azzal jön, hogy sejtelme szerint nem kell engem bemutatnia magamnak. A viccem gáz volt és értelmetlen. Még csak nem is nevezhető viccnek. Ám láthatóan én ezzel tisztában vagyok és cseppet sem zavar. Csak úgy mondtam valamit.
- Hú, te olvastad a Penna mögött interjút - kerekednek el szemeim vidáman ámulva és jólesően tekintek végig stégtársamon. Itt áll előttem a nagybetús Olvasó.
- Küldd be a megfejtést és akkor kaphatsz pontot! - emlékeztetem erre. A reklám helye. Tudom, hogy mindig ott áll a cikkek végén, hogy van ilyen lehetőség, hiszen én írom oda, azonban ettől függetlenül sokan elsiklanak felette.
- Egy barátommal lófráltunk a faluban... - mutatok el a vállam fölött.
- ... de neki mennie kellett. Én meg arra gondoltam, mielőtt még hazamennék, sétálok egyet - fedem fel előtte a nagyon egyszerű okát annak, hogy itt vagyok. Szólíthat különben Tomnak, bár tény, hogy inkább Thomasnak szoktak. De mivel nekem mindegy, így nem fogom ezt felhozni.
- És te? - kérdezek vissza. Egyik kézzel a korlátot fogom magam mellett. A másik éppen a zsebemben pihen. Csak néha kapom elő, ha szeretnék vele hadonászni valami magyarázáshoz. Szóval igazából nem is annyira néha.
A válaszát hallgatom éppen, amikor hirtelen a semmiből felugrik egy béka a stégre. Mivel ennyire váratlan, úgy megijedek, hogy felsikkantok. Igen, szabályosan felsikkantok. Nagyon vékony hangon. Aztán rögtön kezeimbe temetem arcom. Vállam remeg, mintha sírdogálnék. Még kis nyekegő hangok is kiszűrődnek ujjaim közt. Azonban hamarosan leengedem kezem, hogy lenézhessek a békára, és ekkor válik láthatóvá, hogy igazából nevetek. De annyira, hogy nem adok ki hangot. Szemeim csíkok csupán, szám meg egy nagy vigyor. Végül csak kitör belőlem a kacagás. Egyik kezemmel a korlátra markolok, a másikkal hasamat kell fogjam. A béka csak pislog fel ránk és brekeg egyet. Mondanom sem kell, ez nem javít a helyzeten. Még jobban nevetni kezdek, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Nagyon fáj - nyöszörgöm aztán könnyes szemmel, markolva hasamat, odalamat, amik görcsölnek a nagy derültségtől. Ha bárkinek kétségei lennének, mi is tetszik nekem ennyire: az, ahogy felsikkantottam. Még így belőlről is vicces volt, csak elképzelni tudom, egy kívülállónak milyen lehetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Egy cukormázba mártott földimogyoróból nagy baj nem lehet. Úgyhogy élénken bólogatni kezdek arra, hogy érdemes megkóstolni. Akkor meg is fogom!
- Awh, látom - nézek el a mellőzött kutyus felé. Tökéletes választás! Én ahhoz a blökihez fogok menni, akihez hamarabb odaérek. Ha ő lesz, akkor ő lesz. Mindenképpen nagyon jó lesz, ez nem kérdés. Már alig várom, hogy ott tartsunk.
- Igen, igen. Bár főleg fejtörőket készítek a Rejtvénysarokba. Írni elég keveset írok egyelőre. De szeretnék majd többet - kötöm Laura csinos orrára, hogy ezen szándékomban áll változtatni. Erőltetni mondjuk nem akarom, ám tény, hogy többször is támadt már jó ötletem. Azonban valahogy mindig inkább a szerktársaknak ajánlgattam őket és le is csaptak rá.
- Hm. Én nem hiszem. Vagy hát nem tudom - bizonytalankodom a lovaglást illetően. Inkább csak simogatnám a pacikat. Valahogy felülni nem annyira vágyok rájuk. Talán mert a seprűn sem vagyok egy nagy szám és feltételezem, ez hasonló. Akárhogy is, nekem nagyobb élmény szerintem csak figyelni vagy szeretgetni őket.
- Ezaz - nyugtázom vidáman, hogy a sor elejére értünk. Egy nagyobb testű kutyus szabadul fel nem messze, úgyhogy én máris arrafelé vetem magam. Bedobom az érmét a perselybe, aztán nyúlok az eb után. Jól beletúrok a bundájába és ahogy odahajolok, szememet lehunyva fogadom a nyalintásokat, szuszogón nevetve.
- Köszönöm - simogatom meg hálásan búcsúképpen és lépdelek el tőle, arcomat törölgetve. Észre veszem, hogy van is egy meleg vizű lavor odarakva a szélre hogy meg lehessen mosdani a túláradó szeretet után. Megtörölközöm és elégedett sóhajjal pillantok a lány felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Awh. Tetszett neki. Az Olvasó elégedett. Mégis, mi másra vágyhat még egy főszerkesztő? Semmire. Megvan mindene. Akkor minek folytatni? Hát hogy ez továbbra is így maradjon. Tartani kell a minőséget. Mindig ezen dolgozunk, az ilyen visszajelzések pedig megadják a jó kedélyt hozzá.
Megértően bólogatok, mikor azt mondja, nem tudja, mit keres itt. Van ez így. Néha csak úgy van vele az ember, hogy a lába viszi. Teszi, ami éppen jön. Nem kell mindent mindig túltervezni. Nagyon én sem szoktam. Mindenből kijöhet valami tök jó dolog. Mint most is. Hiszen itt állunk és beszélgetünk. Ez nem jöhetett volna össze, ha akarmelyikünk túlagyalja a délelőttjét.
A béka sem tervezte, hogy a stégre ugorva halálra rémít, majd hasfogós nevetésre késztet bennünket. Aztán mégis így lett. Pihegve próbáljuk összeszedni magunkat.
- Igen - értek egyet vékony hangon, vigyorogva törölgetve szemem. Nagyokat sóhajtozva, fújtatva nézek Merse után, ami nem sokat segít a rendbejövetelemen, hiszen csodás kis gag kerekedik abból, ahogy próbálja elkapni a tovaugráló brekit.
- Te mit... te mit csinálsz? - kérdezem nevetve, ahogy az események hatására rám jön egy újabb roham. Pedig azt hittem, végre megnyugodhatok. Végre békére lelhetek. De nem. Ismét kacagok, mostmár persze jóval fáradtabban, ám ugyanúgy szívből.
- Hogy mi? - kérdezem Rafikitől, közelebb lépve hozzá, mikor végre ismét alább hagyott a vigadalmam. Megint jöhet a pihegés, szemtörölgetés. Lassacskán pedig felfogom a dolgot, ahogy meglátom, mit néz. Leguggolok hozzájuk és megnézem magam is, mi áll a béka nyakláncát.
- Ó, hát helló, Mr. Billy-Bob - üdvözlöm, ha már egyszer tudom a nevét. Átveszem a brekegőt a földön heverészőtől és nyújtom neki szabad kezem.
- Gyere! - ajánlom jobbomat segítségül. Fel fog fázni a hideg deszkákon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stégen | x


Miután sulis társam ismét talpon, a szellő engem is egy kis megborzongásra késztet, azonban észre sem veszem, annyira lefoglal a breki a kezemben.
- Nagyon jó béka vagy és nem téged nevettünk ki - biztosítom őt vigyorogva.
- Engem nevettünk ki - vigyorodom el még szélesebben, összenézve Mersével.
- Ú, ez remek ötlet - kerekedik el a szemem.
- Van ilyen hasábunk, ahol hirdethetünk - mondom, de inkább csak hangosan gondolkodom, hiszen tudom, hogy egy Olvasóval van dolgom, aki ezzel tökéletesen tisztában van. Mindössze morfondírozok a lehetőségeken.
- Persze, közben azért körbe is kéne kérdeznünk, viszont ha nem akadunk rá a gazdájára, tényleg betehetjük őt Edictumba. Mármint nem tényleg őt magát - emelem fel a békát mosolyogva. Ha ő teljes valójában belekerülne az újságba, nem nevezhetnénk többet lapnak. Akkor egy kalap lenne. Tudjátok, mint a Kishercegben. Mondjuk csak onnan ismerem a Kisherceget, hogy Riley többször becézett annak, én meg valahogy sejteni kezdtem, hogy ez nem csak egy amolyan általános kedveskedés, hanem utal vele valakire, úgyhogy megkérdeztem Liam bácsit, aki elmesélte, hogy ez egy könyv és hogy valószínűleg a főszereplőjére emlékeztetem a dokit, amit ő nem is csodál, mert bizony őt is.
- Az biztos - értek mélyen egyet azzal, hogy tutira hiányzik valakinek. Én is megsimogatom, mintegy vígaszalóan és nyugtatóan. Meg csak úgy.
- Mercury? - emelem meg a szemöldököm érdeklődve.
- Nincsen. De rövid időn belül te vagy a második ember, aki ezt kérdezi. Voltunk is ezen a kisállatos napon a faluban nemrég. Te ott voltál? Ha igen, látni szerintem nem láttalak - töprengek el kicsit, vajon emlékszem-e Merse nyurga alakjára az eseményről. Azonban meglehet, magát Albus Dumbledoret se vettem volna észre, ha ott megjelenik, annyira lefoglaltak a helyesebbnél helyesebb lények.
- Mi van, ha nem bagolyköves a gazdája? - térek vissza Mr. Billy-Bob kérdésére, aggódón pislogva le rá. Körbetekintek aztán, mintha csak abban reménykednék, hogy az embere egyszercsak előbukkan valahonnan.