Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

LAURA
szombat délelőtt a kisállatos napon | x


Eltöprengek a témákkal kapcsolatos kérdésén, kicsit el is bambulok.
- Nem igazán tudom. Szerintem majd jön - osztom meg vele a nagy elgondolkozásom eredményét, a hatalmas semmit. Dehát tényleg fogalmam sincsen, mikről írnék. Azt remélem, a témák adják majd magukat.
- Tartottam is tőle, de mindenképp ki akartam próbálni. Szerintem élni kell az ilyen lehetőségekkel. Kipróbálod, aztán legfeljebb, ha nem megy, nem megy - vonok vállat és valószínűleg egész bölcsnek meg lazának hathatok, pedig nem vagyok én egyik sem. Tényleg irtóra izgultam, helyt állok-e vajon. Végül sikerült. Belejöttem a főszerkesztősködésbe.
Nagyon sok minden szépet és jót el lehet mondani a velem sorban álló lányról, azonban azt nem, hogy jól tudna nyugtatni. Legalábbis most nem. Hiszen szépen elmeséli, milyen magas, ha felülsz egy lóra és hogy úgy érzed, könnyen ledobhatnak magukról. Miután így nyit, nehezen lépek túl ezen a baljós érzésen, hiába a további bátorítás. Kicsit erőltetetten mosolygok rá, ám a kifejezésem hamar őszintébe csap át, amikor elmondja, hogy ő azért szeretne odamenni hozzájuk, megpaskolgatni őket.
- Ó, azt én is, persze - csapok le rá lelkesen. Nem félek tőlük egyáltalán. Nagyon kedvelem őket. Ahogy kb. tényleg minden állatot. Esélyes, hogy még arról is külön le kéne beszélni, hogy egy sárkányhoz odamenjek haverkodni.
- Szerintem ez nagyon emberfüggő - kezdem feleletem a komoly kérdésre.
- Van, akinek jót tesz, ha szembenéz vele és rögtön rájön, hogy nem is olyan vészes az a valami, mint hitte. Viszont másoknak meg jól jöhet a segítség. Vagy mindkettő. Én mondjuk elmentem a sulipszichológushoz, amikor tartottam valamitől - árulom el neki gátlástalanul, mindenki füle hallatára, hol jártam. Engem egyáltalán nem feszélyez, ki mit hall meg. Igazából bele se gondolok, hogy talán nem kéne. Ez elvileg egy jó tulajdonság, azonban koránt sem kifizetődő sok helyzetben.
- Mondjuk még azóta se mertem megtenni - nevetek egyet keserűen.
- De jól esett beszélgetni róla és szerintem merítettem belőle némi bátorságot ahhoz, hogy legalább ne vessem el az ötletet - ecsetelgetem tovább, hol magam elé nézve, mennyien vannak még előttünk, hol Laurára pillantva. Aztán eljön a nagy pillanat: én következem. Miután részesültem a legnagyobb örömökben, oldalra állok és megszemlélem a nagy találkozást. Ami történik, az tényleg intenzív. Nagyon az. Ez jó szó rá. Mivel pedig engem még a nem intenzív dolgok is megkapnak, ettől főleg túláradnak bennem az érzelmek. Hamar könnyel telik meg a szemem. Megilletődötten mosolygok a pároson. Mikor háztársam mellém ér a magyarázatával, szipogva törlök egyet a szemem és bólogatok, aztán már nézek is körbe, próbálva elengedni a pillanatot meg a gombócot a torkomból.
Hamar eldől, merre tovább. Indulunk a pacik felé, ahol egy minikornis megjelenése okozza a jelentős közönséget. Sorba is lehet állni, ha meg akarod simogatni. Nem tudom, ezt ki akarjuk-e várni, viszont a többi lóhoz mindenképp odaballagunk és megkapják tőlünk a megérdemelt paskolgatást, simogatást. Olyan méltóságteljes lények! Amint pedig kipaciztuk magunkat -legalábbis egy időre-, indulunk kutyust szabadítani. Laura és én is kiengedünk egy-egy rabot. Részemről megint teljesen random választok. Igazából kiszámolom, ki legyen a szerencsés. Végül egy Staffordshire Bull Terrier lesz az. Na nem vagyok ilyen tudós a kutyafajtákban, csak ki van írva a kis táblájára a rácson. Miután kiengedem őt, már jön is hozzám, én meg hajolok le, simogatom, dicsérgetem. Mikor pedig csakhamar bemegyünk leülni enni-inni kicsit egy plédre, szépen mellém helyezkedik. Muszáj vagyok simogatni, ölelgetni, puszilgatni olykor. Fantasztikus ez a nap! Már most az, és ekkor még nem is sejtem, milyen meglepetéseket tartogat Laura és a csodacica számára. Biztosan kiugrom majd a bőrömből, pedig már most is oda meg vissza vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Nagy vigyorral nézegetem, miket alkottunk. Közel ülünk a lánnyal, az egész oldalunk összeér. Néha a fejünk is kicsit, hiszen mindketten jól akarjuk látni a kis képernyőt. Egyik fotó jobb, mint a másik.
- Ó, de most miért? - kérdezem vidáman a tüsszentési versenyesnél.
- Vicces ez is! Jó, tudom, nem lehet mindet megtartani - forgatom a szemem derűsen, hogy oké, persze, tiszta sor. Bár szerintem mind egészen tökéletes. Már az elmosódottakat kivéve. Meg amelyiken valamelyikünk fele nem látszik. Noha a belógó testrészeink is lenyűgözőek.
Figyelmesen, komolyan hallgatom, mindazt, amit elmond nekem aztán. Közelről nézem közben. Eléggé elcsodálkozom azon, mit arról mesél, mennyire betegen született. Szomorkásan pislogok rá. Nem szánakozva vagy ilyesmi, csak képzelem, min mehettek át a szülei, meg hát nem is értem, olyan cuki és ártatlan lények, mint a babák, hogy lehetnek betegek. Mármint: kinek jó ez? Mi értelme? Bólogatva hallgatom a fordulatos történetet a bátyjáról.
- A múltkor a folyosón... - ráncolom a homlokom, visszaemlékezve a szünet előtti hógolyós esetre, amikor Denis érkezett a segítségünkre.
- Akkor még nem tudta? - kérdezem, miközben felsejlik előttem a jelenet. Nem olyanok voltak, mint a testvérek. Egyáltalán olyanok sem, mint akik ismernék egymást.
- Az klassz, ha már rendben vagytok - mosolyodok el.
- És... most már jól vagy? - pillantok végig rajta, hiszen felmerül bennem, hogy ha már úgy született, hogy komoly egészségügyi gondjai voltak, abból visszamaradhatott valami. Az úgy szokott lenni. Látni nem látok rajta semmit, azonban ezek gyakran nem észrevehető dolgok.
- Az irtó király lenne - lelkesülök fel rögtön az ötletre, hogy bagolyköves legyen.
- Hú, nem tudom. Örülnék, ha navinés lennél - mosolygok idülten.
- Melyik házba szeretnél kerülni? - kérem ki az ő elképzelését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x


Igazából szerintem szeretem a vizsgaidőszakot. Van egy nagyon különleges hangulata. Meg tök jó, hogy minden nap csak 1-2 óra kötelező elfoglaltsága van az embernek. Ráadásul nem kell a táskánkat mindenhova magunkkal cigölni. Uniformisomban, zsebretett kézzel bandukolok ki az Asztrológia vizsgámról, derűsen. Mások bosszankodva teszik ugyanezt vagy éppen idegesen, mert nem biztosak benne, hogy sikerült. Lehet, mérsékelnem kéne a jókedvemet, hogy ne bántsak meg másokat, azonban arra jutok, hogy a derűm talán ragadós is lehet. Meg különben is, csak nem bánhatják, ha valaki jól van. Én legalábbis ezt nem bánom soha. Örülök neki. Nyilván nem magamból kéne kiindulnom, viszont nem tudom, fogok-e valaha nem így tenni.
- Laura - szólítom meg mosolyogva háztársam, mikor észreveszem. Odaintek neki.
- Most jövök Asztrológiáról. Ma már nincs több vizsgám - számolok be neki vidáman arról, mi velem a helyzet. De még oda se értem hozzá. Menet közben osztom meg vele az infót a távolból, úgyhogy nagyon sokan mások is értesülhetnek róla. Nem mintha annyira érdekelné őket. Sőt, kapok pár amolyan megrovónak induló pillantást, ám aztán besülnek, mert valahogy ők is kicsit derűsebbek lesznek tőlem.
- Te hogy állsz? - érdeklődöm meg tőle, mostmár odaérve hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x


- Nem, tényleg nem. Tök jó volt - értek egyet a véleményével az Asztrológia vizsgáról. Aztán bólogatok a feleletére az ő dolgait illetően.
- Persze, kell a pihenés. Igazából én már nem is igazán tanulok semmiből - vallom meg, felhúzva vállaimat. Figyelni szoktam órákon, ott a tananyag nagy részét magamba szívom, aztán a vizsgák előtt mindent átolvasok még néhányszor és úgy nagyjából ennyi. Nem igazán hajtok arra, hogy minden vizsgám tökéletes legyen, csak hogy mindenből tudjak eleget ahhoz, hogy jól teljesítsek. Úgyhogy rendesen meglepett tavaly is, hogy annyira klassz eredményeim születtek. Erre azért nem számítottam.
- Remélem, soha! - nézek oda a zsonglőrködő alakra lenyűgözve. Nagyon ügyes a mutatványban. Kár lenne mind a pohárért, mind a mulatságért. Oké, egyszer el kell ennek jönnie, azonban jó, ha inkább utóbb, mint előbb. A legklasszabb az lenne, ha akkor lenne vége, amikor önszántából fejezi be az attrakciót.
- Akkor most szabad vagy? - pillantok vissza Laurára.
- Ücsörgünk egyet a párkányon? Vagy sétálhatunk is - csábítom őt velem való időtöltésre, először elnézve az egyik ablak felé, aztán kicsit el a folyosón.
- Este őrjáratozom, de addig már nincs más tennivalóm, szóval szerintem hazamegyek majd pár órára addig. Bár nem tudom még. Lehet, elvagyok itt addig - fedem fel előtte a mai programomat. Vagyis hát annak hiányát. A prefektusi teendőm az egyedüli, ami biztos. Viszont az befolyásol is minden mást. Simán érdemes lenne még hazaugranom addig Budanekeresdre, viszont azzal az erővel igazán ellehetek itt is. Van kedvem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x


Vannak arra megoldások, hogy a mutatványos ihasson az előadása közben is. Szívószállal lehet neki kínálni valamit, csővel a szájába vezetni, esetleg cseppeket odairányítani. Erre Laura talán még képes is. Milyen menő lenne, ha kis vízcseppeket kapdosna a szájába még a zsonglőrködés mellé! Az egy külön műsorszám.
- Klassz - fejezem ki örömömet, hogy egész nap ráér a lány. Akkor szerintem ez eldőlt. Maradok itt a kastélyban, nem ugrom haza. Lehet, egy időben érkezem így majd Liam bácsival. A fontos, kései emberek.
- Ú, mesélj aztán, mi volt! Nekem az még hátravan - kérlelem az Önismret vizsgát illetően. A tavalyi feladatok tetszettek. Szerintem idén sem fogok csalódni.
Odavetjük magunkat a párkányhoz. Nekem szerencsére nincs táskám, amit bárhova is raknom kéne, úgyhogy csak felülök háztársam mellé, helyezkedve kicsit, hogy talárom ne húzódjon úgy a fenekem alatt. Hamarosan meglelem a megfelelő pózt: hátamat a falnak vetem, az ablakkal párhuzamosan ülve, törökülésbe húzódva. Eléggé széles hozzá, hogy így is ellegyünk rajta. Kezeimet ölemben nyugtatom.
- Jó, persze - bólintok azonnal a későbbi sétára.
- Zeneszobát? - kérdezek vissza, szemöldökösszevonva.
- Hát igen, az nem lenne szerencsés - vigyorgok az őrjáratra kísérés ötletén.
- De nem unalmas különben. Összefutok tanárokkal meg más prefikkel - vonok vállat, hogy nem kell ám sajnálni engem. Tök jól elvagyok a feladatommal.
- Awh - olvadok el a felajánlásra.
- Komolyan? Oké, ezt nem hagynám ki - csapok le azonnal rá, hogy a csodacicával járőrözhessek. Micsoda társaság! Hasznos is, jól a bubi hasa csapdájába ejtheti a tilosban járókat. Meg ki tudja, mikre képes még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x


Igazán örülök, hogy így összefutottunk. Olyan klasszul el tudok lenni magamban is, hogy hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire jó együtt lenni valakivel, akivel egy hullámhosszon vagyunk és akivel közösen átélni élményeket háromszor olyan klassz érzés, mint egyedül. Laura ilyen. Zsombi is ilyen. Márton is. Annie is. Riley is. Vannak jópáran szerencsére. Hát Liam bácsiról aztán nem is beszélve. Ó, Liam bácsi! Valahogy el sem tudom képzelni, hogy valaha is kevésbé szeressem, mint most és hogy valaha is kevésbé várjam, hogy a nap végén együtt legyünk.
- Ja, értem - bólogatok a magyarázatára a zeneszobát illetően, és már töprengek is, hova mehetnénk hangszerre bukkanni. Lehet, az az óhajszoba volna a legegyszerűbb. Ott aztán azon játszik, amin csak szeretne.
- A Kívánságok terme? - vetem is hát fel a gondolatom. Különben pedig lehet, nem teljesen kényelmes a szoknyája, viszont, ha tudnám, hogy átkozza magát érte, biztosan megmondanám neki, egyáltalán nem volt butaság, mert nagyon csinos benne. Mindenhogy nagyon csinos, így viszont végképp. Persze, ha nagyon kényelmetlen, nem kell hordania. Máskülönben azonban megérik szerintem ezek a dolgok. Nekem is kellemesebb lenne nem uniformisban lennem naphosszat, viszont úgy érzem, prefiként ez valamiféle kötelességem és emiatt egyfajta büszkeséggel tölt el, hogy ennyit van rajtam. Már meg is szoktam.
- Ú, a saját szoba klassz, az igaz - értek egyet vigyorogva, ahogy az enyémre gondolok, ami valami fantasztikus. Semmi extra nincs benne, de szerintem tökéletes.
- Egyszer átjöhetnél - vetem fel.
- De azért jó nektek is. Tudod, hogy együtt vagytok. Van azért elég helyetek. Mármint nem vagytok olyan sokan. Meg megválaszthatjátok a szobatársat, igaz? - érdeklődöm, hogy is van ez. Ebben nem vagyok biztos.
- Az otthonban nálunk nagyon zsúfoltan voltunk - fintorgok kicsit, orromat ráncolva. Mondjuk én azzal is elvoltam, viszont tény, ma már, hogy megtapasztaltam, lehet ezt máshogy is, nehéz lenne visszaállni arra. Főleg, hogy ott muszáj voltál mindenféle srácokkal egy térben éjszakázni. Sok olyannal is, aki jó viccnek tartotta megzavarni az álmod. Vagy az ébredésed. Vagy a teljes ébrenléted.
- Márton gitározik - jelentem be, a zenés témára reagálva. Nem tudom, ez mennyire érdekes az én csini háztársam számára. Csak eszembe jutott. Irtó jó, mennyi tehetséges és sokszínű barátom van.
- Velük is, igen - vigyorgok a rendbontókat illetően.
- Bár meglepően kevéssel - emelem meg a szemöldökömet.
- Jól van, persze - ígérem, hogy visszakísérem a csodacicát a khba az őrjárat után. Merlinre, alig várom! Igazából az egész napomat nagyon várom. Azt is, amit az elkövetkezendő percekben és órákban csinálunk Laurával, azt is, hogy a kastélyt rójam Benitoval és azt is, hogy hazaérjek a bácsikámhoz. Választani se tudnék, melyik miatt vagyok izgatottabb. Szerencse, hogy nem is kell.
- Az őrjáratot? - pislogok rá értetlenül. Azért nem ilyen veszélyesek...
- Ja a vizsgákat! - kiáltok fel szinte, ahogy rájövök, miről beszél. Egy mellettünk elsétáló levitás ugrik is egyet, úgy megijed.
- Jaj, bocs, bocsánat - nyújtom ki felé a kezem mosolyogva, ő meg csak vigyorogva, a mellkasát fogva rázza a fejét, hogy nincsen semmi baj.
- Liam bácsival csaptunk tavaly egy filmnézős, lazítós estét a vizsgaidőszak végén - emlékszem vissza erre jókedvűen. Nem tudom, hogy ez hagyomány lesz-e. Szerintem igazán lehetne.
- Miért, te? - kérdezek vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ahogy látom, hogy hópelyheket kóstolgat, felfelé fordítom saját, koránt sem kreaol, sokkal inkább angol sápadt arcomat, amin alig látszanak meg a ráhulló kis pihék. A szempillámon annál inkább. Mosolyogva pislogom le őket onnan. De aztán persze visszatérünk a mi kis eltévedtünkhöz. Összeszorítom a számat, hogy ne nevessek a tiszteletet parancsoló szempárba nézve. Bólogatok serényen.
- Rendben. Klassz ötlet - megyek bele a dealbe könnyedén.
- Awh - adom ki az olvadás hangját, megtudván, ki Mercury.
- Ez aztán a név! - szökik fel a szemöldököm, meghallva, mi a teljes, becses megszólítása ődorombolóságának. Szerintem a macskák mindegyikének ilyen arisztokrata, szép hosszú neve van, csak van, akinek még az embere sem tud róla.
Oké, akármilyen csodálatos dolog a nyakamban függő, fordítóbűbájjal ellátot ezüstkereszt, azért megvannak a maga hiányosságai. Mint egyébként minden mágikus tárgynak. Kissé szeszélyesek és vannak hibáik, akármilyen klasszak. Éppen ezért, amikor Merse az egyik barátnőjéről beszél, nem világos számomra, mit ért ezalatt, sőt, valahogy úgy sikerül az eszköznek eljuttatni a tudatomig, hogy valószínűleg pont rosszfele billen a mérleg. Nem a valóság felé.
- Egy barátnődnél? Mondd csak, hány... barátnőd van? - kérdezem, arcomon zavart kis mosollyal, ám vonásaimban semmi elítélő nincsen, inkább csak érdeklődés ül bennük, ahogy hangomban is. Több lánnyal jár egyszerre? Ez hogy működik? Akárhogy is, az még érdekes lesz, neki hogyan fordítja át a saját mágikus tárgya a kérdésem (ha van neki), vagy hogy az enyém hogy juttatja ezt el hozzá. De lehet, akárhogy teszi, a hangsúlyomból és arckifejezésemből rájön, hogy valamit félreértettem.
- Király - reagálok sugárzó arccal a fényképezős ötletre, aztán rávigyorgok a békára, aki egészen biztosan csodásan fog festeni a fotón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


- Ú, köszi. Annak nagyon örülnék - lelkendezem, hogy kaphatok majd esetleg az előhívott képekből. Már tudom is, hol lesznek: az asztalom fölötti táblámon van még hely. De oké, próbálom nem nagyon beleélni magam, hiszen ki tudja, Willnek lesz-e érkezése megcsinálni.
Szemöldökömet megemelve bólogatok, ahogy kiderül, akkor még tényleg nem tudott Denis arról, hogy a tesójával áll szemben a folyosón. Ez mennyire fura lehetett már? Mind a lánynak, mind utólag a rellonosnak, amikor összeállt a kép.
Amikor azt mondja, sosem lesz jól, belenyilal valami a mellkasomba. Mintha erősen megböknének ott. Torkom elszorul és csak hallgatom, ahogy folytatja. Kevés az esélye, hogy megélje a 20 éves kort? Kész, ennél a mondatnál elszakad nálam valami és szemeimet könnyek lepik el, ahogy nézem őt. Hogy lehet ez? Mégis miért vannak ilyen dolgok? Miért kell egy ilyen édes lánynak ilyen kevés időt kapnia? Miért kell bárkinek? Gyorsan nekiállok azt súlykolni magamba, hogy dehát azt mondták, már baba korában meghal, aztán tessék, itt van, szóval akármi megtörténhet. Lehet, túlél mindnyájunkat. Szipogok párat és megtörlöm a szemem. Látszik rajtam, hogy nem érzem magam kényelmetlenül, amiért úgymond sírtam kicsit előtte. Inkább azért igyekszem ezt abbahagyni, hogy ne bántsam vele. Ne emlékeztessem arra, hogy ez egy szomorú dolog. Lehet, majd elszontyolodom még párszor nagy magányomban, ha ez eszembe jut, de megtartom most akkorra.
- Mert az is vagy - jelentem ki, mikor közli, hogy most erősnek érzi magát. Nem csak annak érzi magát, az is. Akkor is az, amikor ispotályban kell feküdnie. Mindig az, különben nem üldögélne most itt velem forrócsokit iszogatva meg idétlen képeket készítve. Mások háromszor olyan egészségesek, mint ő és mégis szenvednek. Mindentől. Nem akarom lekicsinyelni a fájdalmukat ezzel persze, csak a lány bátorságát és szívósságát méltatom.
- És akkor hanyadikos lennél? Kezdhetnél elsőtől? Lehet egyáltalán ilyet? Mert gondolom, jó lenne onnan kezdeni. Vagy nem szeretnéd? - lépek túl az iméntieken, jobban Annie felé fordulva, ahogy kérdezgetem a terveiről, meg hogy hogyan képzelte mindezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


Alig várom, hogy többet megtudjak a filmekről. Persze, nem türelmetlenkedem. Nem szokásom. Az izgatottság annál inkább. Kicsit ráncolom a homlokom aztán.
- Ízelítő? - pislogok érdeklődőn Rileyra. Egy ilyen mozgóképi alkotásnál mit mondunk ízelítőnek? Amennyire el vagyok foglalva a poszterekkel meg a mozizótársammal, azt észre sem veszem, hogy a kisebb képernyőkön ott mennek ezek a bizonyos trailerek. Vagyis hát látom, hogy megy ott valami, csak nem fogom fel, mi. Túl sok a behatás.
Bólogatok a Marry Poppinst illetően. Megjegyzem magamnak, hogy akkor ezt megnézzem. Akár majd egyszer a férfival, akár Liam bácsival.
- Sci-fi... - ismétlem meg nagyon halkan a számomra új kifejezést, de erre nem kérdezek rá külön, mert túságosan elmerengek az Űrdongó plakátot nézve. Visszakapom aztán rá tágra nyílt... igazából a világ minden dolgára nyílt szemeimet, figyelve arra, amit a Bohém Rapszódiáról mond.
- Ú, hát persze! - kurjantom el magam a pénztárok előtti tér sokaságának kellős közepén, mit sem törődve vele, hogy hányan kapják oda a fejüket.
- Queen! Ismerem őket, Liam bácsinak van pár dala tőlük - újságolom, hogy képben vagyok ám. Mindig random teszek fel otthon egy-egy lemezt a gyűjteményből, aztán persze elolvasgatom, mit hallok épp. Ez a banda tényleg baromi klassz. Amit pedig Riley mond el a frontemberről, azt eltátott szájjal hallgatom. A melegségről nekem persze egyből gyámom jut eszembe - hsizen tudomásom szerint ő az egyetlen meleg ember, akit ismerek - és maga a tény különös érzéssel tölt el, hogy bárkinek külön fel kell vállalnia az irányultságát. Nem nagyon értem én ezt. Mármint nem azt, hogy valaki ezt teszi, hanem azt, hogy miért kell tennie.
- Betegség? Milyen betegsége volt? - vonom össze szemöldököm.
- Ezek mind irtó jónak tűnnek - tekintek fel újra a filmkínálatra, a bőség teljes zavarában, miközben hagyom magam ölelgetni. Nem csak hagyom, hanem néha meg is simogatom kicsit a férfi kezét, karját, vagy csak úgy megfogom.
- Nézhetjük az Űrdongót? - pillantok fel rá kérőn. Legszívesebben az összesre beülnék most rögtön, különösen a Queen mozira, viszont ez a hatalmas, sárga, barátságos robot túlságosan vonz. Aranyosnak tűnik nagyon és főleg olyasminek, amilyenhez még csak hasonlót sem láttam. Talán elképzelni se tudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stégen | x


Nekiállok elrakni valahogy Mr. Billy-Bobot. Kezd fázni a kezem, meg szerintem neki is jobb valahol meleg helyen. Először kabátom alá akarom becsúsztatni, végül elég nagynak találom a zsebem, hogy szépen odarejtsem. De persze ott tartom rajta kezem, nyugtatólag. Valószínűleg moshatjuk majd ki a dzsekim azután, hogy a breki otthonául szolgált, dehát ez legyen a legkevesebb.
Vigyorogva figyelem mind az úrias kézmozdulatot, mind azt, ahogy a fiú egyensúlyvesztése miatt visszatér hozzám a stég deszkáira. Igen, itt biztonságosabb.
- Remélem, lesz alkalmam találkozni Őfelségével - fejezem ki ebbéli vágyamat egy olyan bólintással, mintha máris a macska előtt hajtanék fejet, mint azt illik.
Pislogok azért egy párat, amikor azt mondja, nincs olyan sok barátnője, meg hogy az egyiket még méltatóan ki is emeli. Végignézek rajta kicsit, miközben próbálom fejben összerakni, hogy ez tényleg hogy működik.
- Legjobb? - kérdezek vissza. Mitől lehet ő a legjobb? Vagy miben? Összevonom aztán kicsit a szemöldököm, mikor immáron barátságokról beszél. Lehet, hogy ez valami ilyen odakacsintós kifejezés.
- És ők tudnak egymásról? Nem baj nekik, hogy többen vannak? Hogy mással is jársz? - kérdezem, a korlátot fogva, immáron egyértelművé téve, mennyire félreértettem. Szavaimat viszont továbbra is csak puszta érdeklődés hatja át, semmi megrovás. Odakapok aztán másik kezeet is zsebemnhez, mert új haverunk szökni próbál. Inkább visszaveszem markomba.
- Igen. Én igen - bólogatok a kérdésére, de most kicsit leköt a béka, akit viszont ezennel át is adok Mersének, mosolyogva, ahogy nyúl érte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x


Mosolyogva bólogatok a Kívánságok termét illetően.
- Bizony. Amit csak szeretnél, ott lesz. Magaddal persze semmit nem vihetsz onnan, hiszen nem igazi, ami ott van. Viszont neked valóságosnak tűnik ott és akkor - magyarázom kicsit, miben is áll a hely varázsa, aztán a tortás kérdésével jól megfog. Ezt még nem próbáltam. Mármint nem ettem-ittam bent. Furcsa is, hogy még nem tettem. Dehát, ami késik...
- Kideríthetjük, ha már ott vagyunk - jutok erre, vállat vonva.
Picit közelebb fészkelődöm az ablakhoz, hogy tényleg kényelmesen elférjen, mikor pózt vált. Ettől még hozzám simul a lába, ami nagyon kellemes. Részemről szeretek közel lenni az emberekhez. Főleg azokhoz, akiket kedvelek. Hozzájuk kifejezetten. Természetes és jó hozzájuk érnem. Nekem legalábbis. De ha valakin látom, hogy nem rajong ezért, persze, nem teszem. Azonban még nem sok ilyennel találkoztam.
- Na tök jó, akkor majd kitaláljuk - bólogatok, mikor ilyen szívesen fogadja a meghívásomat hozzánk. Már agyalok is, mikor lenne a legjobb. De tényleg megbeszéljük még. Lehet, spontán döntünk majd úgy, hogy na most hazajön velem. Persze, előbb megkérdezem Liam bácsit, dehát nem is tudom, mondott-e nekem valaha is nemet bármire. Lehet, ebben nagy szerepe van annak, hogy nem igazán szoktam olyasmit kérni, ami ellen akármilyen kifogása is volna.
- Nem kell jól viselkedni - vigyorgok háztársamra, és ha nem rólam lenne szó, akár még azt is hihetnénk könnyedén, hogy valami huncutságra csábítom a lányt ezzel. Pedig tényleg csak arról van szó, hogy lazaság van otthon nálunk. Ha csak arra gondolok, Mártonnal mit rendeztünk az első ottalvós bulin...
Néha kicsit kinézek az ablakon, ha már ilyen klassz a kilátás itt a párkányon ücsörögve, azonban persze főleg a lányt figyelem, most éppen a beszámolóját hallgatva a közös lakrészekről. Hát akkor nem tudom, hogy van ez a választással vagy nem választással. Nem is érdekes.
- Fiúotthon - felelem, nyakkendőmet birizgálva épp.
- Voltak - fintorodom el, de azért még mindig mosolygok. Hiszen ez a múlt. Már nem kell ott lennem velük. Oké, itt is van pár szemétkedő, dehát őket könnyebb kerülnöm, ráadásul prefiségem miatt csak az igazán eszetlenek vagy merészek kekeckednek velem számottevően.
- Szerettek kipécézni, mert soha nem vágtam vissza - vonok vállat és lesütöm a szemem. Próbálhatnám szépíteni, azonban ténykérdés, hogy mindig a "hagyd magad, előbb szabadulsz" taktikát választottam, ráadásul belőlem tényleg hiányzik az az indíttatás, hogy akármilyen szinten részt vegyek sértegetésekben, erőszakoskodásban. Még reposztként sem. Kérni mindig kértem őket, hogy ne csinálják. Igazából a mai napig is csak ennyi telik tőlem. Ha viszont valaki mást bántanak, akkor meglepően határozott tudok lenni néha. Akárhogy is, szerintem, ha annak idején visszaszólogatok a támadóimnak, még nagyobb veréseket kaptam volna.
- Nem is tudom. Mármint... bőven voltak ott jó dolgok is, persze, meg barátok, kedves emberek, viszont... nem mondanám, hogy van, ami kifejezetten hiányzik - válaszolom neki elgondolkozva. Különben is, ami volt, elmúlt. Szerintem alapból sem vagyok az a fajta, aki azt vágyná vissza, ami már nincs.
- Igen, Márton és Zsombi. A legjobb barátaim - bólogatok derűsen a lánynak.
- Azt hiszem, én a lelkes közönség szerepét tudom vállalni, vagy mondjuk táncolok a zenére, amit játszotok - tárom elé, mivel tudok hozzájárulni az együttes sikereihez. Nem tudok hangszereken játszani, egyen sem és szerintem nagy énekes vagyok. A legtöbb, amit elmondhatok az énektudásomról, az, hogy talán nem vagyok hamis. Vagy legalábbis nem mindig.
- Oké. Lehet, szavadon foglak - nevetek a rendbontó felajánlásán.
- Ja, nem kell - rázom a fejem. - Látod, csak rájövök végül - nyugtatom meg afelől, hogy fölösleges külön felhívnia rá a figyelmem, ha témát vált. Nem is árt nekem, ha megpróbálok olykor jobban összpontosítani. Igazán hajlamos vagyok az elkalandozásra.
- Otthon - felelem, és látszik rajtam, hogy lelki szemeim előtt ott lebeg az a filmnézős este meg még pár másik. Említettem már, hogy néha elkalandozom?
- Öm... ezt hogy kell elképzelni? - érnek el hozzám Laura nagy tervei a vizsgák utánra. Igazán különös módja ez az ünneplésnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

ANNIE
délután egy ablak melletti asztalnál | x


Jól esik, ahogy a hátam simogatja. Mindig jól esik a kedves érintés azoktól, akiket kedvelek. Őt pedig határozottan kedvelem. Vicces lehetne persze, hogy ő vígasztal engem, akinek ilyen súlyos az állapota, viszont bennem ez fel sem merül. Szerintem ez a felállás most így van jól, ahogy van.
- Akkor egyből fölöttem fogsz járni - vigyorodom el. Hiszen én csak most leszek harmadikos. Jópofa lesz, hogy miközben ő lesz a frissen érkezett, közben már egyből a sűrűjébe kerül. Teljesen izgatott lettem a gondolattól, hogy iskolatársak legyünk. Szerintem kb. annyira, mint ő. Élvezem, hogy naponta találkozom a barátaimmal. Így őt is láthatnám még gyakrabban. Remélem, a hogyléte engedi majd!
- Oké. Benne vagyok - csapok le egyből a sétálós lehetőségre. Dehát van olyan, aki akár egy percig is azt hitte, nem fogok kapva kapni valamin, amiben sétálás, mókusok meg erdei ösvény is szerepel?
Ráérősen elfogyasztunk még mindent, ami előttünk van, aztán magunk mögött hagyjuk a cukrászdát. Nem esik már több szó ma köztünk mindarról, amit elmondott nekem a betegségét illetően. Szerintem én nem is fogom ezt felhozni. Miért tenném? Ha akar majd beszélni róla, nagyon szívesen meghallgatom, meg így legalább, ha esetleg úgy látom, nincs jól, tudom majd mihez kötni és nem esek pánikba. Vagyis hát nem annyira. Minden esetre annyi biztos, hogy ez mit sem változtat kettőnkön. Nem tudom rossz vagy jó-e ez, de nem hiszem, hogy akármennyire is máshogy állnék hozzá ez után. Nem látom okát, hogy megtegyem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x


Hiába hűsebb nálam a lány, én ezt nem veszem észre. Csak jól esik, hogy közel van.
- Nem hiszem, hogy kell - vonom össze a szemöldökömet elgondolkozva, a hozzám látogatásos kérdésével kapcsolatban. Ami pedig jogos.
- De nem vagyok biztos benne. Jobb, ha megkérdezed valamelyik profot - javaslom neki, hiszen nem akarnám, hogy bajba kerüljön, csak mert én hiszek valamit.
- Ó, jön ő is? - kérdezem jókedvűen, mert bennem az fel merült, hogy hozná a csodacicát, pedig tök igaz, hogy hogyne hozná? Mégis mi lenne addig Benitoval, amíg ő nálam lebzsel? Oké, akkor ezt is mondom majd Liam bácsinak, hogy jönne a lány állatkája is. De én nem gondolom, hogy ennek bármi akadálya lenne.
Úgy elmerengek pár pillanatra a múltba, hogy csak félig fogom fel, hogy történik valami az ablakon, ám aztán csak magamhoz térek és egyre elszélesedik mosolyom, elkerekednek szemeim. A lány és a műve közt ingázik tekintetem. Hamar rájövök, hogy ezt ő csinálja. Hihetetlen ügyes már!
- Persze - vonok vállat a táncra lezseren.
- Az nem biztos, hogy jól fogok táncolni, de táncolni fogok - pontosítok azért kicsit, nehogy azt higgye, hogy tényleg tudok táncolni. Legalábbis se nem tanultam, se nem gyakoroltam ilyet soha. De szeretek ugrándozni meg mozogni a zenére. Én klasszul érzem magam, hogy ez kívülről hogy fest, az meg már egy másik kérdés.
Figyelmesen hallgatom, honnan is ez az úszás tanulás ötlet.
- Nem kell egy szárnysegéd? - ajánlkozom magamtól.
- Vagy hát... uszonysegéd - vigyorodok el. Persze, ha inkább egyedül próbálkozna, az is oké, megmondhatja. Csak úgy éreztem, tudatnom kell vele, hogy én szívesen társául szegődök ehhez az attrakcióhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

MERSE
vasárnap délelőtt a stégen | x


Akkor ez bizony tartós szerelem lesz irányomba, hiszen már most rajongok a macskájáért - mint különben nagyjából minden állatért, azonban ez mit sem változtat azon, ahogy külön-külön irántuk érzek. Amikor velük vagyok, akkor csak ők vannak. Akkor nincs édesebb lény a földön. Ez nyilván meg fog változni, ha esetleg nekem is lesz saját kisállatom, onnantól kezdve mindegyikük csak a második legcsodásabb lehet. Sajnálom.
Először csak megemelem a szemöldököm a nevetésére a kérdéseim nyomán, hiszen nem tudom mire vélni egyelőre. Utána azonban lassan felfedi. Don Juan? Mintha már hallottam volna ezt a kifejezést, vagyis hát nevet. Csak sajnos az alapműveltségem kevesebb, mint az átlagnak. De gyorsan zárkózom fel! A lényeg, hogy szerintem azt akarja ezzel mondani, hogy nem olyan szoknyavadász ő, mint hihetem.
- Áá - adom a megvilágosodás hangját, ahogy tisztázza, hogy ők nem olyan barátnők. Ők a barátai. Ennek fényében újraveszem mindazt, amit elmondott róluk. Így már lassan minden a helyére kerül. Bólogatok, miközben a fejemben egy nagy csapat házimanó dolgozik, hogy mindent rendbe tegyen.
- Nekem sincs - közlöm a sráccal, hogy nálam sincs képben romantikus kapcsolat, igazából ugyanazon okokból, mint neki, hiába vagyok idősebb nála kicsivel. Egy korúnak tetszem vele, vagy még fiatalabbnak. A külsöm is ifjabb a többiekénél, a személyiségem meg csak erősít ezen. Ja egyébként azt nem tudom, miért tartottam fontosnak közölni vele, hogy nekem sincs. Szerintem ez ilyen reflexszerű volt.
- Ó én... én otthonban nőttem - javítom ki az elképzelését arról, hogy varázscsaládban nevelkedtem volna, azonban mosolygok közben, szóval láthatja, nem vészes téma ez számomra.
- De mágus otthonban, szóval... - vonok vállat derűsen, hogy a téma szempontjából mindegy, mert mágikus környezetben éltem le eddigi életemet, úgyhogy számomra ez a természetes közeg.
- Most meg a bácsikámmal lakom Budanekeresden. Ő is varázsló - árulom el neki a jelenlegi helyzetem, egy részt, hogy ne gondolja, hogy mondjuk még mindig az árvaház az, ahova a suliból hazajárok, más részt meg azért, mert imádott gyámom semmiképpen sem maradhat ki egyetlen beszélgetésből sem. A szemem is felcsillan, ahogy végre megemlíthetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


A mellém kerülő, borostás arcra nézek, hogy bemérjem, merre tekint, aztán követem mutató ujja vonalát is és meglátom a kis képernyőkön vetített mozgóképeket. Hallatok egy kis felismerő hangot, majd összeszűkítem szemem, mert az a helyzet, hogy nem látom a trailert rendesen. Finoman eltátott szájjal nézem egy darabig, azonban az fel sem tűnik, hogy alatta feliratozzák is. Nekem az csak egy homályos, fehér, hosszú maszat a képernyő alján. Pedig innen látnom kéne.
- Science-fiction - ismétlem el, amit mond, hogy emésztgessem a kifejezést, viszont így már megértem, miről lehet szó. Ez nagyon érdekesen hangzik.
Elismerően bólogatok, ahogy megtudom, micsoda gyűjteménye van Queen dalokból, mozgóképekből, aztán itt az ideje megint szemöldök összevonni, amikor elárulja, milyen betegsége volt Freddy Mercurynak. Talán hallottam már a HIVről, azonban nem tudom, mi az. Viszont valahogy úgy érzem, erről nem most kéne kifaggatnom Rileyt. Talán nem is őt kéne kifaggatnom. Ettől függetlenül valószínűleg meg fogom tenni, ha majd legközelebb eszembe jut.
Űrdongó nézésre fel! Minden további nélkül hagyom magam szeretgetni, ölelgetni a férfi által, gyakran viszonozva is egy-egy átkarolással, érintéssel. Mind teljesen természetesen jön magától. Nagyon szeretek közel lenni másokhoz.
Nemsokára megvan a jegyünk, és indulunk kajáért, aminek már tényleg ideje. Most jövök rá, mennyire éhes vagyok. Miközben majszoljuk a gyrosunkat, ámuldozunk a kirakatok előtt. A holmik jó részéről elképzelésem sincs, micsodák, azonban csak a töredékére kérdezek rá Rileynál. Aztán éppen befejezzük az evést, már mehetünk is vissza a mozihoz. Bevetjük magunkat a terembe. Még jó, hogy vettünk innivalót, mert annyit van tátva a szám, hogy irtó hamar kiszárad. Színházban voltam már, arra emlékeztet maga a terem, a széksorok, csak éppen nem itt és most játszanak nekünk a színészek, hanem a vásznon zajlik minden. Könnyebb így befogadni az élményt, hogy már néztünk Liam bácsival filmeket. Nem tudom, mi lenne most velem, ha nem tettük volna. Így is letagóz. Persze, a legjobbféle képpen. A kocsirobottól meg teljesen oda-visszavagyok. Örülök, hogy sokan vagyunk és hogy egyszerre nevetünk meg olvadozunk meg hőkölünk jeleneteken. Nem mondom, ha a nézőtársak nem lennének ilyen aktívak, akkor sem tartanám magamban az érzelmeimet, csak hát akkor biztos zavarnék másokat. Azonban így nem, főleg, hogy elég sok ám a gyerek. Na őket nem zavarja semmi. Engem is csak a túl hangos részek a filmben egy picit, meg az, hogy nem mindent látok. Megint hunyorgok kicsit, mint odakint tettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x


Hallom a kérdését és látom rajta, hogy nem rajong a gondolatért, hogy a hopp-hálózattal utazzon. Mondtam már neki, hogy nincs azon semmi félnivaló, dehát ráerőszakolni nyilván nem fogom. Úgyhogy inkább morfondírozom más megoldáson. Ehhez csücsörített számat ide-oda mozgatom, miközben kifelé nézek az ablakon.
- Jöhetsz vonattal, az sem olyan hosszú - vonok vállat. Nem emlékszem, mennyi pontosan az út, dehát egy-két óránál nem több. Zsupzskulcsos lehetőségről én nem tudok. Seprűvel, gondolom, nem repkedhet át csak úgy Magyarországon. Hoppanálási jogosítványa meg még nincs. Viszont...
- Vagy egy felnőttel elhoppanálhatsz - bólogatok. Bár, ha a kandallós utazástól fél, talán ettől is tart. Noha itt sokat segít, hogy van egy gyakorlott kísérőd. Az adhat némi biztonságot. Figyelem háztársam arcát, melyik javaslathoz mit szól.
- Persze, megkérdezem Liam bácsit, de nem hiszem, hogy gond lenne - rázom a fejemet mosolyogva. Már csak abból indulok ki, hogy tudom, gyámom szereti az állatokat, ráadásul ő is át szokott eggyé alakulni és van, hogy otthon is. Szóval ja.
Nem csodálom, hogy más is leáll megszemlélni az ablakon kibontakozó művet, amiről éppen csak azért nézek el, mert meghallom a lelkes elsősöket. Rájuk mosolygok, majd visszanézek az alkotásra. Azonban, ahogy Laurára tekintek, észreveszem, hogy valami zavarja. Felvonom a szemöldököm, és kell egy pár hosszú pillanat, míg összerakom, mi lehet a gond. Odafordulok a lányokhoz és beszélgetni kezdek kicsit velük, ecsetelgetve, nekem mi tetszik legjobban a vízremekben. Ezzel annyit elérek, hogy a művészről magáról elterelődik a figyelem. Inkább az alkotására, meg mostmár rám koncentrálnak. Ahogy aztán jól áttárgyaltuk az élményt, már illannak is el. Utánuk nézve pont látom, ahogy az egyikük elvágódik a szőnyegen. Összeszorítom fogam, de ahogy már pattan is fel, elmosolyodok. Rendben van, semmi baja.
Lágy, figyelmes ábrázattal hallgatom, ahogy párkánytársam kifejti gondolatait arról, mit jelent szerinte jól táncolni. Arcomon egyetértő, nyugodt mosoly ül. Ez szerintem is így van. Szóval csak bólogatok.
- Akkor nem táncolok - tagadom meg a dolgot. Nem akarom, hogy ne énekeljen. Utána azért elvigyorodom, hogy csak viccelek, közben viszont igazából tényleg szeretném hallani énekelni egyszer. Mondjuk oké, nem muszáj nyilvánosan. Csak nekem. Vagy énekelhetünk együtt!
Jaaaj, nem jöttem én ám rá semmire. Nem gondoltam rá, hogy kifejezetten akarna engem segítségül az úszástanuláshoz. Csak az ötlött belém, hogy nekem jól esne, ha valaki, aki már jártas ebben, ott lenne velem. Meg amúgy is. Szóval igazából én csak hozom a szokásos formám, mindenféle tudatosság nélkül.
- Ezt megbeszéltük - bólintok. Akkor találkozunk a medencében!
- Tudok, igen. Fennmaradok a vizen meg haladok is - dicsekedem vele jókedvűen, miben is merül ki az én nagy úszástudásom. Dehát végülis ez a lényeg, nem? Na csak annyit akartam ezzel a tudtára adni, hogy nagy mester az nem vagyok.
- Hm... - adom a gondolkodás hümmögő hangját, ahogy eszembe jut valami.
- Igazából lehetne akár, hogy együtt hazavonatozunk mondjuk egy pénteken. Vagy szünet alatt - nyújtom a lány felé felfordított tenyerem, mintegy új megoldásokat kínálva, és látszik rajtam, nagyon el vagyok merülve ebben a tervezgetésben.
- Oké, az is lehetne, hogy együtt megyünk haza, aztán jövünk vissza másnap reggel suliba, csak... akkor nagyon korán kell kelni. Meg nem lehet sokáig fenn lenni - fintorodom el, teljesen lazán tárva tehát a lány elé, hogy én nem is nagyon gondolkozom másban, mint egy ottalvós buliban. Igazából talán gondolkoztam, amikor még úgy hittem, simán odajön a kandallóban, hiszen akkor érkezhet tanítás után, aztán este egy pillanat alatt otthon lehet, viszont így utazgatva nem éri meg. Túl kevés időt lehetne nálam. Csak néhány órát. Az úgy nem jó. Viszont ottalvással nagyon klassz. Mártonnal is mindig az. Mármint azzal a pár alkalommal az volt, mikor pizsipartyztunk. Az továbbra sem esik le nekem, hogy ezúttal viszont egy lányt hívok magamhoz. Egy nem akármilyen lányt. De majd később szerintem leesik. Lehet, hogy már csak akkor, amikor Liam bácsinak mondom és meglátom az arcán a kérdést. De akkor majd biztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x


Egy kis eltöprengés után bólogatok a kérdésére. Igen, nekem ez a két lehetőség ugrott be most így hirtelen. Viszont hiába néz rám sokatmondóan szegény, nem teljesen értem, mit akar üzenni ezzel. Volt már olyan téma, aminél megpendítette, hogy nincs oda tőle, hogy valaki csak úgy hozzáérjen, viszont bennem nem állt még össze a kép, hogy ez valós gondot jelent számára. Ennek talán az az egyik legfőbb oka, hogy velem nincsen így. Legalábbis, ahogy én látom. Azt pedig a mai napig nem veszem észre, hogy másokkal így lenne. Nehezen rakom össze ezeket a dolgokat. Amíg valaki nem közli velem egyértelműen, talán soha.
- Igen. Vagy Riley... - vonok vállat, a mondatom végén fennhagyva a hangsúlyt, így jelezve, hogy ez csak egy felsorolás kezdete. Biztos van még, akit megkérhetünk. Csak hirtelen nem jut más eszembe.
- Oké, rendben - mosolygok a vonatos választására minden esetre. Nekem mindegy, hogyan, csak el tudjon jönni hozzám. Nem fogok semmit ráerőltetni, amitől óckodik. Persze, talán előnyére válna, ha túllépne a korlátain, viszont az nem én leszek, aki azokon kívül taszigatja. Nem, én addig kedveskedem, amíg hirtelen azt veszi észre, hogy már kint van. Mint akár a mostani párkányozásunk esetében, ahol teljesen kellemesen üldögél ilyen közel hozzám. Tudtomon kívül terelgetem néha, úgy tűnik. Csak csinálom, ami szerintem a legjobb, és amivel szerintem a legjobbat teszek.
- Naná, hogy csak ugratlak - felelem vidáman, széles vigyorral. Aztán csak bólogatok, amikor megígéri, tájékoztat majd az úszástanulás részleteiről. Izgalmas lesz jelen lenni annál, amikor elsajátítja ezt az új tudást. Már most azon gondolkozom, milyen tanácsokat adjak majd neki. Lehet, ki fogom kérdezni bácsikámat. Ő nem úszást oktat, azonban más sportot igen. Biztos vagyok benne, hogy ezek mind egy tőről fakadnak.
Elmosolyodom, amikor megfogja a kezem. Egyáltalán nem azért nyújtottam neki, hogy bele rakja az övét. Fel se tűnt, hogy gesztikulálok, amíg így nem tett. De nem baj persze egyáltalán. Kellemes a keze a kezemben. Viszont utána nem nagyon értem, mi történik. Hogy mik azok a cseppek. Hogy mit kap el a levegőben. Azonban nem kérdezek rá, csak figyelem őt, meg hallgatom az érkező válaszát. Bólogatok. Igen, mindenképp jobb lenne inkább valami szüneti vagy egyéb szabadnap.
- Ne, inkább ne, abban nagyon rossz vagyok - rázom a fejem mosolyogva a pirospacsi ötletére. Nem visz rá a lélek, hogy valakinek, akit kedvelek, a kezére csapjak, még játékból sem. Én pedig soha nem tudok kitérni a csapások elől. Ígéretes kezdetek ezek a harcművészetek majdani elsajátításához, tisztában vagyok vele. Nem csoda, hogy nem vágtam még bele. Elég az hozzá, inkább alulról barátságosan hozzáütögetem tenyerem Laura tenyeréhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

MERSE
kora délután | x


Váratlanul ért a tányéromra ejtett levél tegnap az ebédnél. Ritkán kapok baglyot és a Nagyteremben még soha nem kaptam. Eridonos barátom keresett meg egy újabb lénymentés ügyén. Még valamikor télen ugye Mr. Billy-Bobról, a kedves varangyról gondoskodtunk és most itt az ideje egy újabb kisállatos kalandnak.
Uniformisban érkezem  a faházhoz. Ezt a találkahelyet ajánlottam Mersének válaszüzenetemben. Mielőtt felmászom oda, körbenézek. Tisztára, mintha valami titkos hadművelet részese lennék. Igazából az is vagyok. Ahogy felérek és belépek az ajtón, eléggé elkerekedik a szemem a srác láttán. Nem ilyen szereléshez vagyok szokva tőle.
- Szia - köszönök rá mosolyogva, majd azon nyomban a letakart akármire nézek.
- Róla lenne szó? - kérdezek rá a nyilvánvalóra, rögtön a lényegre térve. Izgatott tekintetem iskolatársam és a rozoga asztal között ingázik. Próbáltam utánajárni, mivel lehet dolgunk, annak alapján, amit a levelében írt, azonban sajnos nem sokra jutottam. Ha majd látom, talán okosabb leszek. Mármint jó, okosabb az nem leszek, az nem így megy, ez csak egy mondás. Elég az hozzá, kinyitom talárom egyik szárnyát, hogy kivegyem onnan a tartójából pálcámat. Az eridonos túl érzékletesen írta le, mennyire tart ettől az akármitől, szóval valahogy úgy érzem, jobb félni, mint megijedni. El is kezdem a fejemben végigpörgetni a varázslatokat, amiket alkalmazhatok, ha bármi gond adódna, azonban mivel még nem harapta le Merse karját, tényleg nem valószínű, hogy most hirtelen megvadulna. De na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

ANNELIE
tanítás után egy hintában | x


Alapjában véve kellemes az idő, azonban mivel, ha eltűnik a nap, beüt a cidri, ha meg előbukkan, majd' megsülsz, így nehéz eldönteni, melyik ruhadarabjaidat tarts magadon. Az élet nagy gondjai. Jelenleg én amellett döntöttem, hogy hagyom farmerdzsekimet, viszont alatta csak egy póló marad. Ingemet a hátizsákomba hajtogattam, ami nem messze hever egy padon. Hogy én magam hol vagyok? A hintában. Fogom a láncokat vállam mellett és nyugisan hajtom magam, derűsen nézelődve. Mivel ilyen elég klassz az idő, sokan vannak kint így délután. Nyilvánvalóan főleg a szülők a gyerekeikkel. Meg pár előkészítős, fiatalabb bagolyköves. Van, akinek mosolyogva oda is intek.
El-elvigyorodom egy-egy vicces hangra, amit a csúszdák meg mászókák adnak ki, amikor a kisebb gyerekek használják őket. Kacagnak ők is ilyenkor rendesen, hiszen a legváratlanabb effektek érkeznek az eszközökből. Szeretek néha kijönni ide, hagyva, hogy beszippantson ez a zsibongás. Kinézni se néznek ki, mert hiába vagyok már tizenhat, nem csak hogy nem érzem magam annyinak, de nem is nagyon tűnök annyinak. Sem az alapján, amilyen lelkesen figyelem az itteni népséget, meg úgy semmi alapján. Oké, ha valaki nagyon tárgyilagosan megnézne, talán szöget ütne a fejébe, hogy kicsit idős vagyok már én ehhez. Főleg, hogy nem is a haverjaimmal bandázom itt vagy ilyesmi, csak lézengek, elvagyok, mint bármely másik gyerek. Rendben, azért nem állok neki a földön kúszni-mászni, meg a játékokon ugrálni. Bár közel járok hozzá, hogy kedvet kapjak a víg gbagázstól körülöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

ANNELIE meg a gyerekek
tanítás után a hintában... egy ideig | x


Minden teljesen idilli a játszón. Hosszú percek óta ragyog a nap, egyelőre senki nem esett nagyot, nem törött el a mécses, nem veszett össze vészesen senki a másikkal. Kisebb összezördülések vannak, az viszont szinte hozzá tartozik az élményhez. Úgyhogy békésen üldögélek, most nem is annyira hintázva, mint inkább csak billegve kicsit, tornacipős lábam hajlítgatva a talajon, szelíden figyelve a jelenlévőket, mígnem felbukkan előttem egy kisember és úgy néz rám, mintha lethifoldot látna.
Összevonom a szemöldököm, nyelek egyet, megállok a dülöngélésben és körbenézek kicsit, jobban kapaszkodva a láncokba. De nincs itt semmi fura, se fölöttem, se mögöttem. Én vagyok a fura valamiért. Legalábbis a kiskölyöknek. Nem is egyszerűen fura, hanem egyenesen... rossz? Úgy néz rám, mintha csináltam volna valamit. Mit csináltam? Vagy összekever valakivel? Már szóra nyitnám a számat, hogy megkérdezzem tőle, mi baj, amikor megérkezik az anyukája még egy poronttyal. Mármint szerintem az anyukája lehet.
- Ó... - bólintok, szemöldököm megemelve. Így már értem.
- Ó! - ismétlem meg az előbbi hangot, ahogy rájövök, hogy akkor talán legjobb lenne felállnom, amit rögvest meg is teszek.
- Parancsolj! - intek a kisfiúnak a lendületes felkelésemtől még mindig finoman ingázó hinta felé, aztán zavartan vakargatom meg a nyakamat, majd zsebrevágom kezeimet. Idétlenül érzem magam, hogy nem esett le, miért mered úgy rám a srác. Pedig így már egyértelmű. Csak hát nem erősségem összerakni a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

ANNELIE meg a gyerekek
tanítás után a hintában... újra! | x


Visszatessékelnek a hintába. Pedig tényleg szívesen átadom. Mikor viszont látom, milyen helyesen megengedi a kissrác, hogy maradjak még, úgy döntök, ezt semmiképp nem lehet visszautasítani.
- Már csak kicsit hintázom - ígérem meg a fiúnak és folytatom is. Közben rámosolygok az anyukára meg a még picibb gyerekre rajta a kendőben, aztán elnézek a kavicsokkal ügyeskedő felé. Nemsokára visszatér hozzám.
- Nahát ezt... ez az enyém? Nekem adod? - kérdezem tőle, megemelt szemöldökkel. Mert bár nagyon úgy tűnik, ez egy ajándék, jobb azért tisztázni, nehogy elvegyem tőle, ha csak megmutatni akarta. Azonban nem erről van szó.
- Köszönöm. Nagyon szép - forgatom a követ ujjaim közt, gyönyörködve benne.
- Tessék, gyere csak, én kihintáztam magam - adom át kisvártatva a helyem, közben elpillantva a nő felé is, hogy vajon a kiskölyök fel tud-e oda egyedül kepeckedni vagy segíteni kell neki. Elég önállónak tűnik, de akkor is apró még. Minden esetre átadom a terepet, arrébb állva, nézegetve az ajándékomat, aztán egy kezemben dobálom kicsit, szusszanva nézve körbe a játszón. Nem is tudom, maradjak-e még. Egyre többen jönnek és hát csak nem foglalhatom a játékokat a tökmagok elől. Azon filózom éppen, hogyan tovább, amikor a táskám lezakózik a padról, beleloccsanva egy pocsolyába. A szemem sarkából éppen látom.
- Jaj, ne ne ne! - spurizok oda és kapom fel, mielőtt teljesen megszívná magát vízzel. Visszarakom a padra és elkezdek gyorsan kirámolni belőle. Az ingem, tankönyvek, pennák... mind nedves lett. Elkeseredetten pakolom ki őket. Pedig annyira vigyázok a cuccaimra! Előveszem a pálcámat és lehunyom a szemem, próbálva felidézni a szárítóbűbájt. Mennyivel egyszerűbb lenne ha itt lenne Laura! Seperc alatt segítene rajtam az elemi mágiájával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

MERSE
kora délután | x


Hiába nyom össze az ölelésével és szinte lefogva karjaimat, túlságosan szeretek ölelkezni, főleg olyanokkal, akiket így kedvelek, szóval mosolyogva élvezem a nyomorgatást és a kezem is a derekára csúsztatom. Addig ér csak el most. Mikor elenged, még akkor is maradnak rajta mancsaim, miközben figyelmesen hallgatom őt, felfele nézve rá. Csak akkor veszem le róla kezeimet, mikor összehúzza magát.
- Hát... - kezdek neki bizonytalanul.
- Megnézhetem? - mozdulok a ketrec felé, nyúlva a ponyváért. Addig persze nem fogom lehúzni, amíg erre a srác engedélyt nem ad.
- Ha be tudtad tenni a ketrecbe meg ott is tartani, nem hiszem, hogy nagyon veszélyes lenne - nyugtatom iskolatársamat, mert látom rajta, hogy teljesen kivan.
- Figyelj - lépek vissza hozzá inkább és karjára simítom szabad kezem. Szóval a balt, amivel nem a pálcámat markolom éppen. Merse tekintetét keresem.
- Elvihetem valakihez, ha szeretnéd. Vagy megnézhetem egyedül is - pillantok kicsit a kijárat felé. Nem muszáj itt lennie, ha ennyire tart a leleplezésétől. Hú, milyen bátornak tűnhetek most. Pedig ennyire nem vagyok. Legalábbis nem gondolom magamról. Csak éppen, ha látom, hogy valakinek szüksége van rám, hajlamos vagyok megfeledkezni saját magam féltésétől. Meg az is a helyzet, hogy nem találkoztam még olyan állattal, varázslénnyel, amelyikkel ne imádtuk volna egymát kölcsönösen. Lehet, ez lesz az első alkalom. De megoldom azt is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

MERSE és a szerzet
kora délután | x


Ahogyan a fiú előadja a dolgokat, komolyan kezd nekem is inába szállni a bátorságom. Ám igyekszem erősnek látszani, hiszen már csak az kéne szegény eridonosnak, hogy még én is összetörjek. Na tessék különben, ennyit a sztereotípiákról: amikor egy navinés hősiesen a reszkető eridonos segítségére siet.
- Nagyon jól csináltad - dicsérem kicsit a srácot a lényelfogó technikája miatt, ami mondjuk koránt sem profi, ám láthatóan a célnak megfelelt. Összerezzenek én is kicsit, de nem is annyira a hangtól, mint barátom ijedelmétől.
- Oké - bólogatok aztán, mikor engedélyt ad nekem, hogy megtekintsem, mivel is van dolgunk. Várom, hogy hátrébb húzódjon, aztán felszegem kicsit a fejem, még ki is húzom magam és így indulok a ketrechez. Egyik kezemben pálcám, a másikkal a lepelért nyúlok, amit felemelek és benézek alá, majd...
- Aaawh, hát szia - foszlik semmivé komoly merevségem, ahogy meglátom a mi életveszélyes kis szerzetünket. Egyébként sem túl mély hangom még jobban elvékonyodik az olvadozó üdvözlés közben. Gyors mozdulattal visszarakom pálcám taláromba és lekapom a takarót a kalitkáról, már nyitva is ki az ajtaját.
- Merse, ő egy golymók - tájékoztatom a fiút, miközben szeretetteljes mosollyal nyúlok be az állatkáért, aki még hangosabban dorombol erre.
- Teljesen szelíd - pillantok az eridonosra, immáron a kezemben pihenő, barátságos szőrlabdával, akit jól megsimogatok, majd arcomhoz vonom. Rögtön hozzámbújik. Lehunyom a szemem és szélesen mosolyogva élvezem.
- Éhes vagy, mi? - vonom kicsit távolabb magamtól, nézegetve őt. Szerintem ezért nyújtogatja úgy a rózsaszín, hosszú nyelvét, ami szegény srácra főleg a frászt hozta.
- Lehet, van nálam valami... - jut eszembe, hogy talán akad a táskámban egy-két falat. Viszont így egy kézzel nehéz lenne túrkálni a zsákomban.
- Megfogod? Nem bánt, tényleg! - nyújtom hát Mersének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


Az egészen biztos, hogy én nem fogok panaszt emelni bácsikámmal kapcsolatban semmiért sem. Mind tudjuk, hogy nem csak a tekintetem, de a lelkem is olyan, mint egy kiskutyának: ha szó nélkül magamra hagyna egy hétre, biztos magamba roskadnék, ám amikor belépne az ajtón, lélekszakadva rohannék elé és nem tennék mást, mint örülnék neki. Nagyon. Számonkérés? Düh? Magyarázat követelés? Eszembe se jutna. Mert végre ott lenne megint és az a lényeg. Na nem mintha ilyet vagy akár csak hasonlót tett volna velem valaha és szerintem nem is tenné. Igen, gyakran dolgozik sokáig és van, amikor nem feltétlen tud velem eljönni valahova, azonban én ezt teljesen megértem. Így is mindig figyel rám. Így is bőven van közös idő. Nyilván nem annyi, mint azt szeretném, ám valljuk be, a világ összes ideje is kevés lenne nekem vele. De minden pillanat elég.
Ó, igen, a mozizás. Fantasztikus volt, és kedves ugyan Rileytól, hogy sajnált, amiért szerinte így talán nem volt teljes az élmény a számomra, viszont mivel én nem tudom, milyen jól látni, ezért nem volt hiányérzetem egyáltalán.
Nekem a hajam lobog még kicsit az érkezés után. Jól teszi a doki, hogy figyel rám, mert még mindig szokatlan nekem a hoppanálás. Bólogatok neki, de látszik rajtam, kell még egy pici idő, amíg el tudok indulni. Mélyeket lélegzek és közben nézelődöm, merre vagyunk. Rajtam egy póló meg egy farmer van és utcai sportcipő. Már a fagyi gondolata is felüdít kicsit ebben a tikkasztó időben. Megyek a lánnyal, amerre csak visz. Igen, most lány formájában kísért el engem. Így ritkábban találkozunk. Szóval gyakran azon kaphat, hogy érdeklődve nézegetem őt. Igazából ilyenkor keresem benne az általam jobban ismert, nyakigláb énje jellegzetességeit. Ráismerek tekintetére, mozdulataira, hanglejtésére. Meg hát tudom, hogy ő az és kész. Elfogadom, hogy vele van dolgom.
Besétálunk a Vörös Sün fogadóba, majd annak kandallóján át megérkezünk az ispotályba. Nem voltam még itt, úgyhogy itt sem hagyok fel az érdeklődő pislogással mindenfele. Végig Riley mellett maradok szorosan, karunk átalában összesimul. Itt finom, hűs idő van különben. Odalépünk a recepcióhoz és Riley elmondja, kik vagyunk és mit keresünk itt. Elirányítanak minket egy folyosóval arrébb. Kérik, foglaljunk helyet, majd szólítanak minket. Elslattyogunk arra. Egy gömbölyded arcú, idős boszorkány meg egy középkorú, jól öltözött varázsló várakozik ott. Biccentünk nekik és miután leültünk, harapdálom kicsi a számat meg rázni kezdem a lábamat. Izgulok. Talán picit félek is. Mondjuk nem tudom, mitől. De ilyenkor képes az ember mindenfélét beképzelni. Hiába próbálom elhessegetni ezeket, csak győz az aggodalmaskodásom kicsit. Oldalra nyúlok és megfogom kísérőm kezét, majd a szemébe nézek és elmosolyodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

MERSE és a golymók
kora délután | x


A kis lányos sikolyon talán még nevetnék is, már csak azért is, mert eszembe jutna az ominózus stéges ijedelmünk, azonban túlságosan koncentrálok most arra, hogy segítsek az eridonosnak. Lelki támasz vagyok éppen, nem kacaghatok rajta.
- Golymók, igen - bólogatok, derűsen pislogva a kis lényre. Azonban látom aztán, barátom változatlanul tart tőle. Át sem akarja venni. Már éppen visszakoznék, hiszen nem akarok én semmit ráerőltetni, azonban bátorságot gyűjt a főnix és elfogadja tenyerébe. Büszkén mosolygok rá és igyekszem sietni a harapnivaló előhalászásával.
- Keresek valami ennit neki. Azért nyújtogatja a nyelvét, mert éhes - magyarázom Mersének, miközben kutatok, könyékig merülve oldaltáskámban. Na nem vagyok ám én ilyen nagy lénytudor, de sok minden megragad bennem, ha különféle helyes állatokról van szó. Márpedig nekem a legtöbb állat helyes.
- Nagyjából akármit lehet adni neki - árulom el derűsen, miközben végre a kezem ügyébe akad valami. Diadalmasan kapom elő könyveim alól a papírba csomagolt, félbehagyott croissantomat. Letörök egy kis darabot belőle és nyújtom a golymóknak, aki hosszú, rózsaszín kis nyelvével el is kapja és jóízűen eszegetni kezdi.
- Finom, igaz? - édelgek vele és már adom is a következő falatot.
- Visszavegyem? - kérdezem aztán a fiút, hiszen tényleg nem akarom ezt ráerőltetni, ha változatlanul cidrizik a cukiságtól. Én szívesen fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

MERSE és a golymók
kora délután | x


Vékony szemöldököm felszökik a semmiből jött kérdés nyomán.
- Iiigen... - nyújtom el kicsit a válasz elejét, mintegy határozatlanul. Már nem a feleletem határozatlan, hanem az, hogy ezt vajon most miért. Várakozón pislogok emiatt a srácra, hátha kiderül, mi miatt fontos ez most.
- Hát nem - mosolygok a táblás ötleten. Pedig tényleg hasznos lett volna.
- Ugye? Tök jól csinálja - méltatom a golymók egyedi étkezési szokásait. Noha felmerül a kérdés, miért dicséretes ez a módja a táplálékbevitelnek, vagy hogy egyáltalán milyen szempontok alapján ítélendő egy ilyen folyamat értékelendőnek. Ne kérdezd, mert fogalmam sincs! Bár a válasz talán csak annyi, hogy: mert nekem tetszik.
- De foghatod még, ha szeretnéd - ajánlom neki, miközben azért persze átveszem, ha már visszanyújtotta. Csak úgy láttam, mostmár megbarátkozott vele, akkor pedig nem akarom ám én ellopni tőle a golymók nyújtotta élményt.
- Beadhatjuk a Mancs-helyre - bólogatok. Az lenne a legjobb megoldás. Nincs rajta semmi jelzés, ami arra utalna, hogy valakinek a kskedvence. Mr. Billy-Bobnak volt, ezért is volt érdemes előbb keresgélni a gazdáját. Itt most nem erről van szó. De ha mégis valakihez tartozna, a menhely dolgozói neki is visszajuttathatják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

MERSE és a golymók
kora délután | x


Jaj én olyat nem szoktam. Szinte már sajnálnivalóan őszinte vagyok. A legboldogabban vagyok képes bevallani, ha halvány lila gőzöm sincs arról, miről beszél a másik. Már előre örülök, hogy majd most megtudom. Szóval jól összevonom most azt a bizonyos szemöldökpárt, amikor az eridonos nyugtatni kezd, hogy nem baj, ha nem tudom. Mondjuk ez igazán kedves tőle.
- Á, vagy úgy - bólogatok, mikor kiderül a turpisság.
- Nem tudom, én szerintem ismerem a varázstalan lényeket. Ugyanúgy, mint a mágikusakat. Csak ugye, amelyikük varázslatos, azt jó rejteni a muglik elől, míg fordítva erre nem nagyon van ok - fűzöm a szót filozofálgatva, próbálva rájönni a jelenség nyitjára. Mert külünben logikus a feltételezése. Csak mégsincs szó ilyesmiről.
- Tényleg! - vigyorodok el az állati jó dolgokra, miközben simogatom a hozzám került kis szőrlabdát. Nagyon puha. És mostmár nem nyújtogatja a nyelvét sem.
- Meglett, igen. Tudod, a levitásé. Igazán örült neki, hogy visszakapta - elevenítem fel jólesően a sikertörténetet, az egymásra találást. Elgondolkozva figyelem aztán a fiút, tekintetem olykor a golymókra siklik.
- Nem akarod megtartani? - vetem fel neki.
- Nem úgy tűnik, mint akinek lenne gazdája. De a menhelyen megkérdezhetjük, ők meg tudják állapítani. És ha nincsen... - hagyom a levegőben a mondat végét egy vállvonással. Úgy tudom, nincs a srácnak kisállata. Ezeknél a kis lényeknél pedig nincs helyesebb, ártalmatlanabb, kisigényűbb házikedvenc. Nem mintha Merse ne bírkózna meg valami nehezebbel vagy ne tudna felelősséget vállalni. Nem emiatt dobom ezt be. Hanem... mert miért is ne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


Elmondhatatlanul megnyugtat, hogy itt van velem. Számomra is csakhamar olyan lett, mint mondjuk egy nagy testvér, amim soha nem volt. Azt hihetnénk, egy árvaház olyan, mint egy csomó testvér összezárva, azonban ez nem feltétlen van így. Nálam nem igazán így volt. Gyakran cserélődtek a bentlakók. Én hatottam csak furcsán állandónak. Persze, nem ez az egyetlen ok. Nem tudom még, mik az okok, meg mi miért alakult úgy, ahogy. Nem igazán szoktam a múltat elemezgetni.
- Mit kell majd csinálnom? Tudod, hogy megy ez? - próbálok puhatolózni tőle a vizsgálatról, mikor mondja, hogy hamar meglesz. Közben fogom, simogatom kezét, a másikat ölembe ejtve tartom. Kicsit rázom a lábamat.
- Szemüveg - ismétlem meg a szót bólogatva, elgondolkozva, ahogy elbambulok a folyosó padlója felé. Soha nem hittem, hogy szemüveges leszek. Nem tudom, akarok-e az lenni. De ez nem akarás, kérdése, igaz? Izgalmas a szemüveg különben. Még tetszhet is. Már ha úgy alakul.
Minden ajtónyitásra görcsbe áll kicsit a gyomrom. A kártyámat meg aztán végtelen sokára tudom csak előkeríteni, amikor kéri az egyik gyógyítósegéd. Nekem legalábbis egy örökkévalóságnak tűnik. Pedig Riley mondta, hogy hozzam el és készítsem is elő, ez még ki is van írva mindenhova. zorongattam is egy ideig, csak megint zsebre raktam közben. Na mindegy. Végül csak megvan. Már majdnem Invitot vetettem be rá. Elmosolyodom a hajborzolásra.
- Úgy, hogy látom is a filmet? - vigyorgok, ám látszik rajtam, hiába tudom, hogy elvileg tényleg jobb lesz az élmény, egyelőre elképzelni még nem vagyok képes. Nem tudom, milyen jól látni. Ahogy Riley böngészni kezd, én is odadugom a fejem, hogy lássam a műsort a kis képernyőn. Kobakom a halántékának nyomom, még neki is simogatom. A kezét meg persze nem engedem sehova.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

MERSE és a golymók
kora délután | x


Na nekem aztán mondhatna ilyen internetes felületeket, elképzelésem sem lenne róla, miről beszél. Még az sem teljesen tiszta, mi az az internetes felület. Ha azt mondaná, hogy Torrent, na arról eszembe jutna, hogy onnan jönnek a filmek. De hogy milyen varázslatos módon csalja ki a Torrentből Riley a mozikat, és egyáltalán hogyhogy a Torrentnek ennyi van, ezeket aztán nem értem.
- Ó tényleg, a cicád - bólogatok. Nem mintha őfelségét el lehetne felejteni, csak éppen azt nem vettem számításba, hogy esetleg nem férne meg egy másik állattal. Pedig egy macskánál ez meglehetősen esélyes.
- Akkor marad a menhely. Nagyon jó lesz ott is neked. Hidd el, klassz helyre kerülsz - emelem közelebb az arcomhoz a puha lényt, biztosítva őt mindenféléről. Azonban nem a levegőbe beszélek, olyat nem tennék. Tudom, micsoda pompás egy hely az a magafajtának.
- Ugyan, bármikor - mosolygok aztán Mersére, mikor kifejezi háláját. Érdekes, szerintem a barátaim közül ő az egyetlen, aki Tomnak hív. A felületes ismeretségeimből sokan tomoznak le, viszont a közelebb állók inkább thomasoznak. Most ezt nem azért mondtam, mintha baj lenne, csak mindig feltűnik. Nem nagyon zavar engem semmilyen megszólítás, amíg nem gonosz. Tőlem Lajosnak is nevezhet. Nagyon érdekes ez a magyar név, egy könyvben olvastam futólag. Szörnyeteg Lajos. Jópofa írásnak tűnt, lehet, ki is vehetném a könyvtárból.
- Passzolgatjuk kicsit? - kérdezem, feldobva a golymókot a kezemben.
- Szereti - teszem gyorsan hozzá, bár kétlem, hogy felmerülne a srácban, hogy olyasmit akarnék csinálni bármilyen állattal is, amit ő nem akar. Mondjuk persze lehet, túlzás azt mondani, hogy a golymók ezt szereti. Inkább megvan vele. Azt a részét valószínűleg élvezi, hogy tartják, hogy vele foglalkoznak. A többi meg nem érdekli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

RILEY, a kísérőm
hétköznap délután | a szemészeten | x


Bólogatva hallgatom, mire számíthatok, bár néha összevonom kicsit a szemöldököm. Jó-e a nyomás? Hirtelen az ugrik be, hogy megnyomják a szemgolyóm, amitől vágok egy fintort. Pedig ez biztos nem így megy. El is legyintem magamtól a képet.
Szusszanok, hümmögök, ahogy masszírozgatni kezdi a kezem. Nagyon finom.
- Komolyan? Az alakváltásod miatt romlott a látásod? - kérdezek vissza csodálkozva. Soha nem jutna eszembe ilyesmi. Ez nagyon érdekes. Elmerengve emésztgetem aztán, némileg reménykedőn, hogy esetleg könnyen megúszhatom a dolgokat. Jó lenne. Tényleg nem tudom, való-e nekem szemüveg.
- Azt mondta, klassz - idézem fel Liam bácsi reakcióját a plakátot illetően, és arról persze fogalmam sincs, hogy ez a dicséret félig szarkasztikus volt ám. Az a fele annak szólt, hogy ő tényleg nincs oda ezért, de naná, hogy Riley meg ilyeneket szerez nekem; az őszinte fele meg annak, hogy látta, én milyen boldog vagyok tőle.
Érdekes, most mintha nem lenne annyira nekünk való a kínálat. Drámák meg horrorok meg animációs filmek váltogatják egymást. Na nem mintha műfajfüggő lenne, mi a jó meg mi fog meg, viszont ezek közül egyik sincs, amire hirtelen lecsapnék. Nem úgy, mint múltkor. Ide-oda húzom töprengőn csücsörítő számat.
- Lehet, várnunk kéne a következő bemutatókig - vetem fel neki, ezzel tudtára is adva, hogy valahogy most nem kapott el ez a kínálat. Ami mondjuk kicsit meglepő, még számomra is. Hiszen engem akármi leköt. Ezek is biztosan tetszenének, szinte bármelyik. Lehet, inkább csak az a gubanc, hogy most izgulok a vizsgálat miatt. Vagy mindkettő. Nem tudom.
Éhezem az érintésre, az efféle kedveskedésre, ez pontosan így van. Azonban nem lehet mondani, hogy ne kapnék belőle eleget Rileytól, ne jutna Liam bácsitől és a barátaimat is állandóan taperolom, ők meg szívesen veszik, gyakran viszonozva. Azonban tény és való, hogy ez nekem még így is édeskevés. Kifejezetten visszafogom magam ilyen tekintetben. Nyilván, ami csak úgy jön és nem nagy ügy, mint egy vállmarkolás, karsimítás, azokat bőkezűen osztogatom, viszont a többivel csínján bánok. Ez az önmegtartóztatás szerintem -ahogy annyi minden más- az otthonból maradt meg, ahol is, amikor túlléptünk egy adott kort, a többiek ellöktek maguktól, mikor én még mindig ölelgetni akartam őket. Nekik már ciki volt. Nekem nem. Aztán teltek az évek és én nem változtam ebben, mindenki más viszont igen. Ám arra jutottam, talán nem baj, hogy lett bennem egy ilyen, saját magam által felépített gát, hiszen ahogy látom a világban, nem megszokott ez. Talán azt is mondanák, nem egészséges az, milyen közel akarok lenni máskhoz folyton. Belelátnának mindenfélét, ami nálam egyáltalán nem játszik szerepet. Úgyhogy marad ez. Örülök annak, amennyit érintkezhetek másokkal, azonban a tényleges igényeimtől ez igen távol esik. Rileyval sikerül némileg csillapítani az éhséget.
Mosolygok, ahogy az orrával cukiskodik velem. Nyomok egy puszit az arcára, aztán gyorsan visszadöntöm a fejem, mintha ez meg sem történt volna. Látott bárki bármit? Nem. Na ugye! Tekintetem odakapom aztán az ajtóra. Kijön egy páciens és megy be a következő. Utána én következem! Visszakapom fejem Rileyra, tekintetét keresem. Látta ezt? Ugye jól gondolom, hogy mindjárt mi jövünk? It's happening!