Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Részemről tisztességesen elfogyasztom a pizzámat, miközben annyira sok mindenre gondolok, hogy már úgy érzem, nem gondolok semmire. Csak vagyok. Nézelődöm, összepillantok olykor barátnőmmel, időről-időre megtörölközöm.
- Elfelezünk egy sajttortát? - felelek kérdéssel a kérdésre, miután átolvastam a desszertlapot és ezen megakadt a szemem. Kikérjük a kolléganőjétől a továbbiakat, aztán sóhajtok egyet és elmosolyodva kinézek az ablakon. Eddig annyira elvoltam, hogy szinte már komoly képpel üldögéltem itt. Kezdek feloldódni, magamhoz térni. Az a mély, átható öröm, amit Liam bácsi miatt érzek (akit ezentúl is fogok azért így hívni), ott zizeg tovább mozdulataimban, tekintetemben, egész lényemben. Ezzel a varázslatos érzéssel most sokáig elleszek. Valószínűleg örökre.
- Ó - akadok meg, látszólag csak úgy, de igazából az asztal alatt a zsebemet tapogatom. Mivel mozdulataim lendületesebbé válnak, amiért nem találom, amit keresek, így Lau számára is lassan nyilvánvalóvá lehet, mi van velem. Le is nézek a bal oldalira, a jobb oldalira, aztán megkönnyebbülten mosolyodok el - Hát persze, a kabátomban van - nézek el az említett ruhadarab felé a fogason.
- Fel akartam adni a levelemet a bagolyházban, de elfelejtettem. Szerinted ilyen későn is be lehet oda menni? - érdeklődöm meg, hátha ő tudja. Közben megkapjuk a rendelésünket. Miután megköszönttük, már fogom is a villámat. - Hm. Tényleg... ti mikor írtok a Mikulásnak? - dobom be a kérdést, ha már itt tartunk, miközben megszerzem az első mennyei falatot. Mindig külön kell emlékeztessem magam, hogy a magyaroknál december elején jön. Akkor ők már novemberben elküldik a listájukat? Sok mindent átbeszélgettünk múltkor az ünnepekkel kapcsolatban a lánynál az erkélyen forrócsokizgatva, erre viszont nem tértünk ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #inmythoughtsGIF


Elgondolkozva bólogatok. Hát csak az van, hogy nem tudom, van-e a tollasoknak szolgálati idejük vagy mit tudom én. Ezért is kérdeztem rá, mert fogalmam sincs, hogy megy ez. Nem vagyok túl gyakori levélfeladó. Különben édes mindegy, ha most nem jutok oda, majd holnap. Ráér akkor is.
Jóízűen majszolgatom a sajttortát, egészen kis falatokat vágva le magamnak a villával, hogy hosszan kiélvezhessem a finomságot, közben pedig derűsen hallgatom barátnőm válaszát, milyen közös tevékenység volt ez a suliban. Bár először meglep kicsit, hogy ő semmikor, ám az okán elmosolyodom.
- Decemberben igazából bármikor lehet karácsony előtt - töprengek el kicsit, Angliában mikor szoktunk. - Az otthonban is volt néha csoportos levélírás vagy ilyesmi. Másik években meg csak begyűjtötték azét, aki készített - merengek el az árvaházi hagyományokon, csak úgy éppenhogy.
- Nem is tudom. Mármint, biztos oka van annak, hogy listát vezet róla a levelek alapján. Szerintem kell neki azért. Valószínűleg tudná anélkül is, de... - vonok vállat. Eleve nem igazán szokásom megkérdőjelezni dolgokat, hát még ha ünnepi hagyományokról van szó, meg főleg ilyen praktikus listákról. Lassacskán elfogy közben a sajttorta rám eső része. Bekapom az utolsó falatot és kellemes szusszanással rakom le a villámat, dőlök hátra.
- Én ilyenkor szoktam küldeni. Legalábbis az elmúlt években mindig ilyentájt küldtem, szerintem - térek vissza erre a témára a feladási idővel kapcsolatban, megint elpislogva a kabátom felé. - De igazából én se kérek semmit - árulom el, szényenlős mosollyal. - Csak szeretek írni neki - emelem egyik vállam kicsit arcomhoz és vidáman pislogok ki az ablakon, elképzelve, ahogy egy nagy halom levéllel együtt az enyém is megérkezik az Északi-sarkra, ahol a manók kiválogatják és végül magának, a Mikulásnak a kezébe kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #letterbusinessGIF


Olykor én is benézek ám a baglyokhoz csak úgy. Főleg figyelni szoktam őket, ahogy röpdösnek vagy épp ücsörögnek a helyükön. Aztán persze megsimogatom őket, ha közel jönnek és kedvesen csipdesni kezdenek. Nade ennyit a tollas barátainkról. Elégedetten figyelem, ahogy barátnőm jóízűen falatozik az édességből. Helyes. Ez tesz neki igazán jót most.
- Nem, mert anno mondták is nekünk, hogy ne kérjünk ám nagy dolgokat, nem úgy megy, hogy mindent megkapunk; meg én amúgyis mindig örülök azoknak, amiket hoz - magyarázom meg, miért nem kívánságlistát küldök az Északi-sarkra. - Most meg alapvetően megvan mindenem - rántom meg vállam, mosolyogva. Nincsenek és soha nem is voltak hatalmas igényeim, és jelenleg bármit, amit szeretnék, csak kérnem kell Liam bácsitól vagy megvenni a zsebpénzemből. - Meg én szeretem, ha egyáltalán nem tudom, mi vár a fa alatt. Úgy az igazi a meglepetés - érkezik a harmadik ok. Aztán megrázom a fejem. Tökre nem baj, hogy ilyeneket kérdez. Szerintem ez nem olyan, mint a gyertyaelfújós dolog, hiszen itt tényleg nincsen szó kívánságokról, amik ne válnának valóra, ha elmondom.
- Nem a Jézuskának írtok karácsonykor? - kérdezek vissza szemöldökösszevonva. Mert oké, írnak a Télapónak novemberben, mielőtt jönne hozzájuk, viszont Szenteste előtt meg a Jézuskának külenek, nem?
- Hát... - kezdenék neki taglalni, miket szoktam írni neki, ám rögtön megakadok, mert olyan fura érzés lenne ezt most így elmesélni. Inkább kézbe veszem a pálcám és magamhoz invitozom a zsebemből a levelet. - Elolvashatod, ha szeretnéd. Sőt, igaziból megköszönném. Hátha valami nem érthető benne vagy ilyesmi - kérem is fel akkor már lektornak. Igazából a nevelőink mindig átnézték a leveleinket ilyen céllal. Azt már nekem nem kell tudnom, hogy egyrészt azt ellenőrizték, hogyan állunk a helyesírással, nyelvtannal, másrészt pedig kicsit jobban belénk láthattak ezáltal. Átnyújtom a még le nem zárt levelet barátnőmnek, a borítékon az akkurátus címzéssel, és amíg olvassa (ha olvassa), én elfalatozom a maradék sajttortát, ne maradjon már itt. Micsoda önfeláldozás! És inkább kifele nézelődöm az ablakon vagy éppen az étterem népét fürkészem, hogy ne zavarjam őt. KATT

Drága Mikulás, Köszönöm az ajándékokat, amiket tavaly hoztál, nagyon-nagyon tetszettek. Idén sem érkeztem kívánságlistával. Ugye ez tényleg nem baj? Röstelleném, ha megnehezíteném a munkátokat. Ezért is írtam most rá a borítékra, hogy "nem kívánságlista". Gondoltam, így nem okozok galibát a rendszerben. Remélem, hogy megfelel ez a módszer! Mindenem megvan, amit csak kérhetnék. Ha gondolod, nekem nyugodtan készülj kevesebb ajándékkal, és másoknak meg többel, amennyiben lehet ilyet. Csodálatos vagy és fantasztikus, amit csinálsz! Köszönöm neked és minden segítődnek, hogy rendületlenül örömöt hoztok a világba. Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok! Szeretettel, Thomas Arthur Middleton

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #littlebitconfusedGIF


Elmosolyodom. Akkor jól hittem, hogy ők a Jézuskának írnak. Kedvesen rázom meg aztán a fejemet. Megkavarodott csak, gondolom. Igazán semmi gond. Egyébként sem lenne az, most meg végképp érthető, ha picit zavart. Kimerítették a közelmúlt eseményei. Nyugodtan elolvashatja a levelemet. Nincsen benne egyáltalán semmi titkos vagy szigorúan bizalmas. Eleve nem tengek túl ilyenekből az életemben, a barátnőm előtt aztán még annyira sem.
Mialatt ő olvasgat, a sajttorta végleg elfogy. Megint hátradőlök egy szájtörlés után. Eközben belém furakszik egy megkönnyebbült gondolat amiatt, hogy milyen lazán elbeszélgettünk erről. Nem is volt bennem félsz, előállni ezzel. Pedig alapvetően van. Az egyik alkalommal ugyanis azért látták el a bajomat árvaházbéli társaim, mert hiszek a Mikulásban. Először csak nevettek rajtam, aztán elkezdték magyarázni, miért nincs semmi értelme ennek és miért lehetetlen, hogy valódi legyen. Azt mondták, ideje megtudnom, hogy nem létezik. Én meg mondtam nekik, hogy sajnálom, ha ők nem hisznek már benne, de ettől még létezik. Általában nem szájaltam vissza, ezúttal viszont kötelességemnek éreztem. Kaptam is érte. Ennek már sok éve, hitem viszont azóta is töretlen. Senki olyan nem állította még, hogy ne lenne Télapó, akinek adnék ennyire a szavára, és más módon sem bizonyosodott be nekem soha, hogy tévednék. Lehet, nem is tud bebizonyosodni. Lehet, mondhatna nekem bárki bármit. Lehet, soha nem fogok mást gondolni. Ami igazából rendben is van, hiszen a Mikulás létezik.
A lányra pillantok, ahogy megszólal. Ő... sír? Elkerekednek kissé a szemeim és csak figyelem őt, enyhén elnyílt ajkakkal, sűrűn dobogó szívvel.
- I-igen? - kérdezem, picit megkavarodottan. Mit csináljak most?
- Tényleg? Szívesen írnék még hosszabban, csak hát... nem akarom feltartani. Gondolom, ilyenkor főleg nincs túl sok ideje. Remélem, azért a lényeg benne van - mosolygok szégyellősen, miközben még mindig kissé tanácstalanul nézem Laut, visszavéve közben a levelet, vetve a borítékra egy pillantást. Talán olyasmit írtam, ami eszébe juttatott valamit? Mi lehet?
- Visszateszem - jelentem be, hova megyek és felkelek, odasétálok kabátomhoz és visszarakom zsebébe. Az nagy, abban nem gyűrődik össze. Ismét itt vagyok aztán barátnőmnél. Barátságos vonásokkal, ám fürkészőn lesve, jól van-e. És csak ekkor ugrik be, hogy talán egyszerűen csak meghatotta. Vonásaim ellágyulnak. Erről lehet szó?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy ablak melletti asztalnál kora este | #errorGIF


Ó, hála az égnek! Akkor nem szomorú vagy ilyesmi, pont ellenkezőleg. Megilletődött. Szívem tovább zakatol ugyanolyan lendülettel, viszont mostmár az örömtől. Akkor aztán különösen, mikor a lány azt mondja, szerinte ez a levél a Mikulásra is ilyen hatással lesz. Boldogságomat pedig ezzel már nehezen lehetne fokozni. Hihetetetlen jó érzés, hogy barátnőmet ennyire megérintette az írásom, hát még azt elképzelni, hogy a Télapó szemei is könnybelábadnak majd pirospozsgás arca felett, ha ezek a sorok elé kerülnek. Auguránt lehetne velem fogatni. Nem szoktam pedig arról fantáziálni, mit szól majd hozzá, hogyan fogadja. Elküldöm a levelet és kész. Elég maga a gondolat, hogy megtettem és majd eljut hozzá.
- Így szoktam neki aláírni. Gondolom, van pár Thomas Middleton - árulom el, hogy ezzel is energiát akarok spórolni neki. Oké, hogy a postacímem alapján beazonosíthat, de lehet, hogy egyszerűbb, ha már eleve a nevemről beugrik neki, pontosan melyik srác vagyok én.
Valóban eseménydús ez az este. Most is, miután percekig vidáman üldögéltem a szőkeséggel szemben, félig az Északi-sarkon járva, érkezik hirtelen egy jogos kérdés, amitől mosolyom elhalványul és nagyot nyelek, megfeszülve kicsit.
- Nem... n-nem beszéltünk még erről - felelem kicsit robot hangon. Legalábbis ugyanolyan egyszínűen, mint ahogy eddig én találkoztam ezeknek a géplényeknek a beszédével a filmekben. Zavartan elpillantok az ablak felé, az egekben száguldó pulzussal. Eszembe jutott már ez. Hogy vajon hogyan lesz. Viszont bácsikámmal... apával nem tárgyaltunk még róla.
- Úgy lesz, ahogy döntünk. Fe-felvehetem a nevét, de nem muszáj - próbálok tisztességes választ adni, miközben a tányér szélét piszkálom előttem. Tudom ezeket, hiszen az otthonban sok szó esett az örökbefogadás utáni életről. Konokul kifele kezdek nézni aztán az utcára, és minden erőmmel azon vagyok, hogy kiürítsem most a fejem. Hogy ne gondolkozzak most erről.
- Meglátjuk - erőltetek végül egy mosolyt magamra, visszanézve barátnőmre. Szemeimben ott a kérés, hogy erről ne beszélgessünk most tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #walkingintheparkGIF



Az a helyzet, barátom ebben téved most kicsit. Egyszerűen tényleg csak arról van szó, hogy én abból értek, amit kristálytisztán kimondanak, megkérdeznek. Igazán ritkán van az, hogy ráérzek valamire, meglátok összefüggéseket, vagy a sorok között tudok olvasni. Úgyhogy az, hogy mit feleltem neki és hogyan, az ég világon semmit nem jelent. Meg az ellenkezőjét sem. Tudom, tök fura lehet, nem csak Zsombinak, bárkinek, hogy egy vele egykorú srácnak nem egyből az jut eszébe, azonban számtalan oka van, amiért ez így van nálam. De talán legyen elég annyi, hogy én ilyen vagyok. Lehet, barátom az utóbbi hónapokban elszokott kicsit tőlem, mentalitásomtól. Más vette körül. Bár az is igaz, eféle témákról még nem beszélgettünk eddig úgy igazán. Oké, utalgatott ő arra, miket csináltak Ainsleyvel, viszont ugyebár nekem az nem jött át.
Tom. Kevesen hívnak Tomnak, de amikor teszik, kicsit olyan zavart vagyok, mert mintha nem is velem, rólam beszélnének. Viszont Zsombinál nincs így. Még el is mosolyodom rá. Hiányzott már, ahogy mondja. Azonban hamar visszafogom derűmet, hiszen a mellettem bandukoló srác kezd magába roskadni. Rossz utakra téved. Szomorúan figyelem őt és kapkodom fejemben a gondolatokat, mi tévő legyek. Kicsiben, de én is megéltem ezeket, őmiatta. Amiatt, hogy akit egy embernek hittem, kettő, aztán mégis kiderült, hogy egy, de mégis kettő. Volt pár borzalmas napom, amikor én is mindent megkérdőjeleztem. Ő pedig mindezt sokszorosan és folyamatosan éli, nyögi. Nem tudom, mivel tennék jót. Mire nekiállnék kiötölni, már látom, mintha nyugtatná le magát, abban meg nem akarom megzavarni.
Hú. Irtóra oda kell figyelnem a továbbiaknál. Mártonról beszél, aki ugye szintén ő, tehát magáról beszél harmadik személyben, közben mégsem. Megpróbálom feldolgozni ezeket és aztán eljutnak hozzám az infók. Ezek szerint Liam bácsi már azóta tudhatta. Jó ég, az nagyon rég volt. Ő akkor szinte már onnantól tudta, hogy megismerte barátomat. Tutira kikövetkeztette, ő hihetetlen okos. Nagyot nyelek, bólogatva, emésztgetve.
- Ó, ezeket már mióta oda akarom adni! - kapok zsebeimhez hirtelen és előtalálok egy ajándákzacskót, amit persze jól átnézett az intézet személyzete, mielőtt behozhattam. - Volt egy-két rendezvény meg ilyesmi - mondom el neki, honnan vannak a benne található dolgok. Két cukorka karkötő, az egyikre pengető, a másikra ceruza formájú kis édességek vannak felfűzve, ezeket Candylandben készítettem neki; van még préselt érme; egy csoki valamelyik bogolyfalvi bolt eseményéről és még egy pár zsombis mütyűr. Kész kis gyűjtemény, melynek az összes darabja annak a tanújele, hogy bárhol jártam, bármit csináltam, mindig gondoltam rá. Így egy kicsit úgy éreztem, ott van. Legalábbis elvihetek neki egy darabkát az élményből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBI
kora délután az ELME parkjában | #awhGIF



Mosolyogva figyelem, ahogy átveszi a tasakot és ez a kifejezés csak erősödik arcomon, látva, hogy tetszenek neki a jóságok. Bennem csak még bizonyosabbá válik, hogy tényleg ott volt velem. Ebben a pillanatban válik ez végleg igazzá. Megemelem szemöldököm, mikor megszólít, és amit mond... attól enyhén elnyitott szájjal, megilletődötten pislogok rá. Annyi mindent felelnék, viszont képtelen vagyok kinyögni bármit. Pedig elmondanám, hogy ez természetes, és hogy mindig itt leszek, és hogy milyen boldog vagyok, ha tényleg tudok neki segíteni bármiben. Ölelésétől hirtelen kapok levegő után, ám azonnal beleolvadok, átadom magam neki. Kezeim rögvest hátára kerülnek, szeretettel szorítom magamhoz. Gondolatban minden áldott nap megteszem. Megannyiszor jut eszembe mindenféléről barátom és míg jó ideig, amikor nem sokat tudhattam róla, mi van vele, csak reménykedőn sóhajtottam olyankor, picit aggódva érte; mióta viszont meglátogattam, ez a sóhaj már bizakodó és vidám, hiszen újra együtt vagyunk és ő mintha tényleg mindig valamivel jobban lenne.
Miután nagy nehezen elengedem, ballagunk még picit, ám ideje lassan visszamenni. Az épület felé kanyarodunk hát. Búcsúzkodunk egy sort, én pedig szinte szökellve hagyom magam mögött az intézetet, alig várva, amikor legközelebb jöhetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni ajándékbeszerző körút | #ohthanksperfectGIF



Egy-két napja megbeszéltük a Brightmore lánnyal, hogy esetleg együtt bevethetnénk magunkat a faluba a héten egy kis karácsonyi bevásárlásra, úgyhogy most ezt tesszük. Egyikünknek sem volt sok órája ma, tökéletes az alkalom. Már lóbálok is pár ajándékos zacskót a kezemben, mire megérkezünk a teházba, tartom neki az ajtót. Részemről ide mindenképpen be akartam ugrani, neki pedig nem volt ellenvetése. Belépve már tekerem le navinés sálam, gombolom ki kabátomat és nemsokára belépünk az elfüggönyözött helyiségbe. Mosolygósan üdvözlöm a pult mögött álló hölgyet.
- Miben segíthetek? - kérdezi is tőlünk, ahogy egyből megállok nála.
- Majd szeretnék vinni néhány teából, de... egyelőre kigondolom. Köszönöm - bólogatok neki, pislogva a mögötte a polcokon ülő széles kínálatra.
- Nézd, így könnyebb lesz! Válogass csak - vesz elő egy dobozkát, amelyben felsorakoznak a különféle füvek kis filterekben.
- Ó, köszönöm. Pompás - mosolygok még szélesebben és már meg is kezdem a tallózásukat, közben Anniere sandítva, ő fog-e itt venni valamit, meg esetleg szeretne-e ő is teákat szaglászni. Kicsit arrébb húzódom minden esetre, hogy kedvére megtehesse velem együtt, ha akarja.
Érdekesen oldjuk meg különben ezt a vásárolgatást különben. Legalábbis legelső aggodalmaim egyike az volt, hogy lehet, nem kéne olyannal ajándékot venni menni, akinek szintén szeretnék készülni valamivel. Végül valahogy úgy történik az egész, hogy mindketten jól megnézegetünk mindent minden boltban, azonban, hogy végül mi kerül a másikunk kosarába, nem lessük meg. Amolyan néma egyezség. Hiszen azt sem tudom, ő számít-e rá, hogy fog kapni tőlem valamit, én pedig egyáltalán nem gondolkozom azon, ő fog-e nekem adni. Vagy hogy bárki fog. Ilyenkor mindig tök elfelejtem, hogy én is kapok majd esetleg ajándékokat, annyira lefoglal a karácsonyra készülődés, a hangulat, a beszerzés, adás öröme.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #lookingforsomeonespecialGIF


Csöndes bár a falu, ahogyan szokott, mégis ott száll a szélben az a kedves, tompa moraj, amely azt jelzi: megnyitott a karácsonyi forgatag. Szinte hív magához hangjaival, illataival és az ünneppel, amit áraszt. Aki az utcákon sétál, oda tart szinte mind. Hullámokban érkeznek az arra járulók, olykor barátnőm úgy is érezheti, csaknem egyedül van kint. Az üzletekben vásárlóktól is egy világ választja el. Ami igazából csak egy kirakatüveg. Elég az hozzá, egy ilyen magányos pár percet tör meg egy helyes kis szapora kopogtatás. Egy fiatal pitbull körmei kopácsolnak a macskaköveken, ahogy feltűnik a sarkon befordulva, s izgatott farokcsóválással halad egy megszaglászandó cserepes fenyőhöz a virágkereskedés előtt.
- Nagyon szép kis fa, mi? - jön a másik hang, lágyan, nem kevésbé lelkesen, ahogy előlépek én is kutyusom nyomában és hajolok le megsimogatni érdeklődő buksiját, aztán felegyenesedek, körbenézek. Tekintetem természetesen barátnőmet keresi. Rajtam téli csukám, sötét nadrág, rövid, barna kabátom alatt fekete, kapucnis pulcsi, nyakam körül egy zöld-kék skótkockás, meleg sál. A pirosban pompázó lányt előbb veszem észre, mint magát a könyvesboltot. Nahát, már itt van? Rögtön szélesen elmosolyodom és odaintek.
- Gyere, Herceg!



Gyere - paskolom meg combomat, visszanézve állatkámra, aki most már egy másik növényt tanulmányozott bőszen. Ahogy szólítom, nyelvét lógatva lohol is utánam, amitől úgy néz ki, mintha mosolyogna.
- Szia - köszönök rá vidáman, majd lenézek Hercegre.
- Emlékszel rá? Ő Lau, tudod - magyarázom a mellettem megtorpant blökinek, aki fejét édesen félrebiccentve néz fel rám és hallgat engem. Közelebb lépek barátnőmhöz, megsimogatva a karját, hogy ha most kicsit újra is kéne ismerkedniük ebben a tök más közegben, Herceg akkor is értse, hogy ő hozzám tartozik és nem kell tartania tőle. - Ő Lau - ismétlem, lehajolva közben és odanyúlva megdögönyözve a szürkeség fülét. Így most egyszerre fogom kettejüket. Ja, meg eleve imádok ismételgetni szavakat meg mondatokat, egy kutyussal meg aztán egészen nyugodtan megtehetem. Közelebb húzódik hozzánk. Úgy tűnik, részéről jöhet az üdvözlés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #tellingyoumoreGIF


Valahogy úgy veszem észre a kutyámon (a kutyámon!!), hogy mindenkivel újra kell ismerkednie, akivel egy ideig nem találkozik. Egy picit még velem is. Mindössze pár napja hoztuk el a menhelyről. Azóta mindig beadom Rileyhoz, mikor én suliban vagyok és mikor megérkezem érte, mintha egy picit hozzám is csak lassan közeledne. Pár másodperc csak, ám olyan hosszúnak tud tűnni. Azt látom, hogy tudja, ki vagyok és azt is, hogy kedvel, viszont tart talán attól, hogy átadja magát. Kétkedik, hogy tényleg azért vagyok-e itt megint, hogy hazavigyem. Hogy vele legyek. Hogy a gazdája legyek. Vagy csak meglátogattam és nem viszem már többé haza. Ettől mindig összeszorul a szívem, de azzal nyugtatom magam, hogy idővel, mikor már a nagyon sokadik alkalommal is hazaviszem, mint mindig, akkor talán felszabadultan köszönt majd. Mer majd örülni nekem teljes szívéből rögtön, ahogyan én teszem vele.
Öntudatlanul bólintok a lánynak, hogy csak nyugodtan, nyúljon felé. Herceg pedig dugja nedves orrát és szaglászik, majd fejét is mostmár feljebb emeli. Mosolyogva figyelem őket, bár a dicséretet kicsit furcsállva hallgatom, mire viszont mondanék valamit, barátnőm érdeklődni kezd rólunk.
- Pompásan. Elég hamar megszokta otthon. Bár lehet, az ágyát át kell majd raknunk az ágyam mellé, mert mindig ott akar aludni - mesélem sugárzón, szeretettel pislogva lefelé a hol komótosan, hol szaporábban farokcsóváló blökire. Szavakba se tudom önteni, milyen varázslatos az, hogy az életem része lett. Hogy ott jön-megy körülöttem folyton, hogy ott durmol esténként nem messze. - Reggel sétálunk egyet suliba jöhet, aztán délután hazafele, aztán még este is leugrunk - taglalom a napi rutint, ami eddig igazán jól beválik. - Rileyhoz adom be, amíg én a tanodában vagyok, a kertjében klasszul elvan. Aztán együtt megyünk haza. Mármint hazadobnak minket. Riley vagy apa. Hoppanálgatás lett az új menet, hiszen vele nem kandallózhatok - árulom el ezt a kulisszatitkot is. De még minden eléggé kialakulóban van. Lehajolok és én is megsimogatom mostmár. Nehezen bírok néhány percnél többet, hogy ne szeretgessem.
- De... pórázon van különben - jövök elő azzal végre, amit előbb akartam kinyögni. Na nem a kutyusom okosságát elvitatandó, csak a félreértések tisztázására. Miközben pedig ezt elmondom, a barna bőrnyakörvére mutatok. Mintha ezzel bármit is elmagyaráznék. És én abban a hitben is vagyok, hogy ezt teszem. Aztán leesik a tíz knút: a mugliknál biztos más a póráz.
- Itt fogom - tűröm fel kabátom ujját, felmutatva kezem. Csuklómon egy ugyanolyan anyagú karkötő ékeskedik, mint amilyen darabot Herceg visel a nyakában. Még a kis ezüst csat is egyezik. Vajon annyira más ez náluk, hogy nem is tudja, hogy működik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #tellingyoumoreGIF


Az ágyamba való betelepülésen csak mosolygok magamban, kicsit talán szégyellősen. Igen, az a helyzet, még csak éppen, hogy nem mancsolt fel a fekhelyemre, de nagyon úgy ült ott mellette, hogy szerintem elég lett volna megpaskolnom magam mellett a paplant és már ugrott volna fel. Én meg szívesen tettem is volna. Csak nem tudom, aludhat-e velem. Hogy nem baj-e ilyenre rászoktatni. Még ezt Liam bácsival meg akarom beszélni. Bizony, kis izomköteg a kutyus különben.
- Hát velem nem lehet - vonok vállat, elhúzva a számat. - Gondoltam, a Mancs-hely napközijére is, de... az fura lenne. Mármint... valahogy nem akarom visszavinni oda, ahonnan elhoztam. Nem akarom, hogy összezavarodjon - ecsetelem elkomolyodva, hiszen sokat töprengtem ezen. Örültem, mikor Riley felajánlotta a kertjét és szerencsére a szürkeség igazán rendes kutyus, nem okoz galibát a jámborszarvasnál. Otthon semmiképp sem akartam hagyni egész napra egyedül. Egyelőre nem.
- Nem tudom, de... vele ez úgyse nagyon megy - adom a lány tudtára, hogy én se vagyok annyira képben a közlekedésről. Nekem azt mondták, vele nem fogom tudni a hopp-hálózatot használni és én ezt elfogadtam. Ettől még lehet úgy, ahogy a barátnőm mondja. Lehet, ezek az okok.- Jól - bólogatok mosolyogva. A varázskedvencek általában hamar hozzászoknak ehhez az utazásformához is. Nem probléma számukra.
Igen, nagyon úgy látom, hogy nem igazán tudja, hogyan működik a póráz. Azt se értem túlzottan, mit keres annyira a levegőben. Aztán elmondja. Csodálkozón emelkedik meg szemöldököm. Annyi kérdésem volna, hogy hirtelen azt sem tudom, melyiket tegyem fel. Jól értem, hogy náluk valami vezetőszár van? Össze van kötve a kutya meg a gazdája valami kötéllel? Dehát az... az hogy lehet? Nagyon bonyolultnak hangzik. Hú, pedig mintha láttam volna ilyet már.
- Nem, nincs semmi hasonló - kezdek lassan válaszolni a láthatatlan bőrszíjat illetően, miközben még próbálom feldolgozni, amiket az érdeklődése által megtudni véltem. - Amit én a karkötővel teszek, azt ő érzi a nyakörvén. Például, ha húzom, akkor tudja, hogy szeretném, hogy lassítson - vonom is kicsit hátra kezem, mire Herceg rám néz, hogy dehát most mi van, ő itt álldogáll, nem megy sehova. - Okos vagy nagyon - hajolok is le édeskedni kicsit vele. - Vagy tartom - szorítom egyszerűen ökölbe a kezem. - Most nem tud elmenni - rázom meg üstököm. Tehát nem ténylegesen a karkötővel teszem, amit teszek, csak éppen az érzi izmaim feszülését, mozdulataim jellegét, amelyeket egyértleműen a kutyámnak szánok. Csak nekem ugye ez olyan természetes, hogy így tudom csak Launak elmagyarázni. Fürkészem őt, érti-e, vagy rosszul ecsetelgetem.
- Úgyhogy igaziból olyan, mintha a nyakörvét fognám, csak nem vagyok ott - teszem ezt még hozzá, amivel lehet, csak még jobban megakavarok mindent. Vagy nem? Ugye nem? - Amikor pedig nem használom, akkor csak jöhet-mehet, ahogy akar - legyintgetek kicsit kezemmel, ezzel közben el is engedve őt. Bár ebből semmi nem látszik, hiszen ugyanúgy itt van velünk, mint eddig. Viszont ez már az ő döntése. Na majd, ha megyünk valamerre, meglesz a bemutató.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni ajándékbeszerző körút | #teatalkGIF



Egy narancsosat vonok éppen orromhoz és jólesően hümmögök. Aztán támogatóan bólogatok a megihletődésére. A tea fantasztikusan klassz ajándék szerintem. Főleg, ha tudod, nagyjából ki mit szeret. Ha nem, akkor is. Mert még ha valaki nem is nagy teás, valószínűleg eljön az a pillanat, amikor szívesen fogyaszt el egy bögrével egy hűsebb napon és kényelmesedik el, pihen picit, talán még eszébe is jutsz, miközben kortyolgat.
- Változó, de inkább a fekete teákat szeretem. Earl Grey, English Breakfast meg ír-krém. Viszont tök érdekes, mert egy ideig nem igazán kedveltem a rooibost, aztán az elmúlt egy-két évben tök szívesen iszom - ered meg a nyelvem rögvest. Eleve szeretem lázasan mondani a magamét, hát még, ha mondjuk teáról meg időjárásról van szó, ugyebár.
- Mindent sok cukorral és a feketéket tejszínnel - teszem hozzá ezt az igazán fontos infót. - Citromot nem szoktam - rázom a fejem, arcomon egy kis fintorral. Mások meg a tejszínre fintorognak, tudom. Oké, nekem semmi bajom a citrommal különben, simán megiszom úgy is, ha azzal kapom, viszont eszembe nem jutna úgy ízesíteni magamtól. - Neked? - kérdezek vissza, ahogy rájövök, ezt nem tettem meg. Az a helyzet, a világ iránti általános lelkesedésem miatt sokaknak fel sem tűnik, de én nagyon keveset érdeklődöm, kérdezgetek és sokszor visszakérdezni sem szoktam. Úgy kell külön emlékeztetni magam rá, hogy megtegyem. Viszont ez nem szokott baj lenni, ahogy nézem, mert a másik úgyis szívesen nyilatkozik enélkül is. Hiszen látja rajtam, attól még érdekel és figyelemmel hallgatom, hogy külön nem kérdezem.
- Tényleg olyan - hunyorgok, orráncolva a dohos szekrényre, majd nevetek kicsit. - Vegyél valakinek, akit nem annyira szeretsz - viccelődöm. Annak nyilván semmit sem veszel, akit nem bírsz. Ugye?
- Ú, ez jó - kerekedik el a szemem és hevesen nyomok oda Annienek egy mangós őszibarackosat, ami a Napfalat nevet viseli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

LAU
péntek délután az adventi vásárra menet | #talkingtohimGIF


Ez az utazásmegszokás ilyen evolúciós és genetikai dolog, amikről én nem sokat tudok. Addig mindig értem, amíg éppen magyarázzak, viszont visszamondani nem lennék képes. Pedig egyszerű: egy középkori ember nem bírna autómobilba ülni, mert a szervezete nincs ilyen sebessége szokva, hiszen az anyukájáé sem volt és az ő anyukájáé sem, míg ma már egy csecsemő is simán elvan egy kocsiban sok-sok kilóméter per órával. Hozzászokott az ember az évszázadok alatt. Ugyanígy van ez a hoppanálással. A varázslók és varázslények jobban bírják, mint varázstalan társaik. Oké, én mai napig kicsit rosszul vagyok tőle meg először sokan, de ez más kérdés.
- Akkor nem - bólogatok és valamiért meg is lóbálom a kezem. - Igen, ha azért csinálok valamit, hogy Herceget vezessem, akkor igen - válaszolgatok tovább, bár azt a vagyot az elején nem nagyon értem. A kettő egyszerre teljesül. - Tudja - erősítgetem meg ismét. Így van, ahogy mondja. Hogy mindezt hogyan tudja érzékelni egy csuklómra szorított bőrdarab? Hát... hogyan ne tudná, ha egyszer póráz? Ezért van. Ez a bűbája lényege.
- Hogy... micsoda? - vonom össze nagyon erősen a szemöldökömet. Ezt a szájkosár dolgot még csak elképzelni sem tudom. - Én még nem hallottam róla - mondom kicsit révetegen, ahogy elgondolkozom ezen. - Hát... néha odamegy a tálkájához reménykedve, hátha újra töltődött bele az enni, ha meg nem, akkor jön és néz, aztán megint elmegy a konyhába, aztán visszajön és néz és nyüszög - mesélem szeretetteljes mosollyal, és persze már megint úgy alakult, hogy simogatom. Ő mondjuk nem figyel rám, a mellettünk elhaladókat kémleli.
- Igen - nyögöm, elbicsakló hangon, aztán megköszörülöm a torkom, mert nem hittem, hogy ez így fog kijönni belőlem, de igen: van egy kutyusom.
- Na? Megyünk? - bökök fejemmel a vásár felé és hamarosan indulunk is. A szürkeség előre kolbászol, és miközben beszélgetve bandukolunk a forgatag irányába, láthatja barátnőm, ahogy olykor megmozgatom kicsit kezem. Egészen úgy fest, mintha csak tornáztatnám vagy néha, mintha lazán el akarnék kapni valamit a levegőben, de éppen csak felemelem ilyenkor. Herceg pedig rendre hátranéz ránk ekkor vagy meg is áll. Egyre közelebb érünk ehhez az ünnepi varázslathoz. A vidám zsivaly, a kedves dallamok, a meleg illatok, a simogató fények, ... mesés.
- Ne aggódj, Herceg, te itt maradsz - lépek egy falból kiálló kampóhoz, leveszem karkötőm, ráakasztom és hüvelykujjamal birizgálom kicsit. Mint amikor tekersz valamit. Leguggolok kutyusomhoz és simogatom buksiját. - Mi bemegyünk a vásárba Lauval. Gyakran látsz majd minket, meg néha ideköszönünk neked. De te csak nézelődj nyugodtan - magyarázom el neki, mi következik. Ha bárki egy pillanatig is azt hitte, hogy nem fogok a kutyámhoz állandóan beszélni, ráadásul úgy, mintha minden szavamat értené, nagyon tévedett. Én hiszem, hogy ért.
- Sok lenne neki ennyi ember - magyarázom meg a lánynak, miért nem visszük magunkkal, miközben felegyenesedem és várom, részéről is bevethetjük-e magunkat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni ajándékbeszerző körút | #iwouldliketobuyGIF



Tágra nyílt tekintettel, mosolyogva hallgatom.
- Mondjuk azt kipróbálnám - fontolgatom ezt a megszívott citromkarikás megoldást. Mert a citromos tea az ugye nekem nem annyira, viszont a teás citromból mi baj lehet? Persze, cukorba mártokatva. Na most nyelek egy nagyot, összefutott rendesen a nyál a számban. Ez persze fokozódik, ahogy szagolgatjuk meg véleményezzük tovább az egyik teafüvet a másik után. Éjjeli mámor? Micsoda nevek! Finom ez is. Sok van itt, amit nem innék túl gyakran, viszont olykor egy-egy bögrével szívesen fogyasztok.
- Ha választottunk, iszunk is valamit? - dobom be az ötletet, mögénk nézve a csalogató vendégtérre. - Megérdemeljük szerintem - bólogatok vidáman, lepillantva az ajándékszatyrokra, amiket a kezemben szorongatok. Jártunk ma már pár helyen és eléggé eredményesek vagyunk.
- Kérek szépen tíz kis zacskót ebből, szintén tizet a Nap falatból és... - kezdem el sorolni a göndörhajú boszorkánynak, mikből viszek, ő pedig már áll is neki kimérni, csomagolni. Csillogó szemekkel figyelem, szívva magamba az adagolás közben felszálló, csodás illatokat. Jókedvűen nézek össze olykor Annievel. Persze, van, amelyik igényemet gyorsan visszavonom, mert meggondolom magam és picit a variálásomtól meg is zavarodom.
- Köszönöm. Bocsánat. A - a - a többit még kitalálom - jön is rám némi szokásos hebegés, ahogy leblokkolok egy kicsit. - A-addig nyugodtan jöhet a hölgy - intek előzékenyen kedves háztársamnak. - Már ha tudod már - teszem hozzá gyorsan, ezeket a szavakat már hozzá intézve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



Dehogy érzem kínosnak! Szeretem, amikor valaki ilyen jóízűen nevet, meg egyáltalán, ha önfeledten létezik. Úgyhogy igazán szükségtelen visszafognia magát. Kellemesen elmosolygok csak rajta.
- Rendben - támogatom az egymást meglepős ötletet bőszen rögvest.
Miután háztársam befejezte a rendelést, folytatom tovább én is az enyémet, hiszen addigra sikeresen kitalálom. Aztán szintén fizetek. Most nekiláthatok agyalni, mit kérjek Annienek. Ám közbeveti ezt a teaház megvevős dolgot, amire csak vidáman pislogok, körbenézve. Felelni viszont nem tudok rá, bár talán nem is várja. Részemről sem vagyok egy hosszú távra tervezős, viszont én egyszerűen azért nem, mert annyira a jelenben élek. Keveset töprengek a jövőmön.
Csak hümmögök teára, amiről mesélni kezd. Vagy akkor most ezt akarja kérni nekem? Nem vagyok biztos. Minden esetre elmondom a pult mögött álló boszorkánynak, hogy be is ülnénk kicsit, ő pedig kéri, akkor mondjuk csak meg, mit szeretnénk és készítik is. Leadom a rendelésem a lány teájára, ő is kikéri az enyémet és megyünk egy jó kis helyet keresni. Javaslom a puffos részt.
Miután kényelmesen elhelyezkedtünk meg leraktuk a cuccainkat, már hozzák is nekünk a meleg inniket. Annie elé egy Erdei séta nevű, gyümölcsös tea kerül a kannába.
- És? Hogy lesz a karácsony nálatok? - érdeklődöm tőle, miközben az italomat ízesítem. Tudom, hogy elég bonyolultak náluk a viszonyok, szóval talán az ünnepi program sem éppen egyszerű. Azon se csodálkoznék, ha még nem tudná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Napok óta hurcolom magammal ezt a bizonyos levelet és mindig elfelejtem feladni, viszont ez így mostmár tűrhetetlen. Nem halogathatom tovább egy perccel se. Mára tehát ezt szántam a nagybetűs Programnak. Hacsak nem történik valami életbevágó, ami megint letérít az utamról, ennek mindenképpen meg kell lennie. Megállíthatatlanul, a szokásos könnyed, vidám léptekkel ellentétben most szilárd határozottsággal nyomulok a kedves postásmadarak felé, a borítékot lengetve kezemben. Közben azon morfondírozok, hogyan tehettem meg, hogy idáig halasztottam ezt az igen fontos tennivalót; meg akkor már felsejlik előttem barátnőm, akinek megmutattam az étteremben irományomat, róla pedig eszembe jut a karácsonyi vásárban sétálgatás, aztán kutyusom, akinek a hiánya rögtön belém is nyillal, mint egy nap többször, dehát délután találkozunk. Szóval ezer és egy ilyen dologról elmélkedem, azonban rögvest felébredek a mindenfélén agyalásból, amint fordulok a bejárathoz és majdnem ráesek valakire, aki a lépcsőn ül. Oké, ez túlzás, csak nagyon későn kerül a látóterembe, így kicsin múlik, hogy nem lépek tovább, szinte rá. Megijedek, összerezzenek, aztán mellkasomra nyomott kézzel nevetek egyet magamon.
- Jó ég. Bocsánat - szabadkozom derűsen, megsimogatva a csupahaj fiú vállát és hátrébb húzódom. Ő Elijah, nem igaz? Petya fáraóm barátja.
- Minden... minden rendben? - kérdezem aztán kedvesen, ahogy észreveszem, tisztára úgy fest a srác, mint aki... hú, nem is tudom. Nem érzi jól magát? Aggódik valamiért? Vagy csak én hoztam rá a frászt a betoppanásommal. Ki tudja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



Mivel narancsos, amit kapok, ebbe kivételesen most nem kerül tejszín. Pedig szokásom nekem a gyümölcsteákat is megbolondítani vele, ez viszont most tényleg túlzásnak tűnne. Marad az alapos cukrozás.
- Zúzmarás hóbagoly! Dehát miért indulsz olyan korán? - döbbenek meg ezen a hajnali útrakelésen. A reggeli ébredés eleve egy kényes téma nálam, karácsonykor pedig egyenesen kínzásnak tűnik. Belekóstolok végül az eddig kevergetett teámba, miután fújogattam kicsit, és jólesően hümmögök.
- De... jó lenne, ha menne, nem? - kérdezek rá Denisre, miután mosolyogva végighallgattam. A lány kicsit mintha olyan távolságtartóan taglalná ezt, pedig, gondolom, nem mindegy, találkozik-e vele az ünnep alatt vagy sem.
- Ahogy szoktuk - derül fel rögvest ábrázatom, ahogy ő is érdeklődik a mi karácsonyunkról - Délelőtt teszünk-veszünk, készülődünk, délután feldíszítjük a fát, elmegyünk pásztorjátékra, mikor hazaértünk, gyertyát gyújtunk, imádkozunk, felolvasok, megvacsorázunk, utána társasozunk, filmet nézünk vagy csak beszélgetünk, majd elballagunk éjféli misére. Reggel aztán ajándékbontogatás és egész napos pihi - vázolom ragyogó arccal az apával közös programot. Noha már közkeletű, hogy Liam bácsi nemrég örökbefogadott, azért ritkán emlegetem még apa-ként, ezt inkább csak magamban hangoztatom. Egyelőre. Mondjuk ott már jó ideje.
- Csak... idén már a kutyusommal kiegészülve - teszem ezt hozzá, arcomon szende kis mosollyal, ahogy bejelentem új állatkámat Annienek. Most láttam elérkezettnek az időt. Elhoztuk pedig már néhány napja a menhelyről, azonban tudhatja, nem vagyok az a rögtön mindennel elbüszkélkedő meg gyorsan mindenkivel megosztó fajta. Főleg ilyesmivel nem, amit még próbálok magamban rendezni. Annyit mondtam eddig neki, hogy lehet, lesz kutyám. Hát, már van. Várakozón pislogok rá, mit szól ehhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



- Sűrű kis program - állapítom meg, hangomban semmi rosszalással. Nekem mondjuk sok lenne így szerintem, de az én vagyok. Ki tudja, a lány talán élvezi a nyüzsit. Remélem, hogy élvezi! Különben nem lenne túl kedvező ez a karácsonyi időszak neki.
- Mi még huszonhatodikán is főleg otthon leszünk. Meg Lau átjön vacsorázni - teszem hozzá lelkesen, ahogy ez eszembe ötlik. Meghívtam barátnőmet hozzánk az ünnep második napjára, ő meg persze örömmel fogadta el.
Erősen összefut szemöldököm, amikor kiderül, miért nincs most oda a bátyja gondolatáért éppen Annie. Látszik rajtam, ahogy próbálom összerakni ezt az egészet, viszont eléggé nehezemre esik. Kortyolok a teámból, hátha az segít. Legalább abban, hogy valamit tudjak erre felelni. Viszont ezt végül feladom. Ám háztársam talán amúgy is látja rajtam, mennyire meghökkentett ez a ráállítósdi.
- Betlehemes - használom rá a kifejezést, amit mi ismerünk. Nativity play. Mivel viszont a magyar miserendben pásztorjáték-ként volt mindigis feltüntetve és a fordítómedálom érdekesen adta ezt vissza nekem, hajlamos vagyok sheperds play-ként emlegetni. Valahogy így rögzült. Bocsánatkérően pislogok a lányra, amiért ilyen furán mondtam. De így már tudja, miről beszélek, igaz?
- Herceg egy szürke, másfél éves pitbull. Kis izomköteg - mesélek róla mosolygó szeretettel. Heszegnek ejtem, az első e-t kicsit ő-sen. Mivel így hívják, erre hallgat, ezen nincs mit tolmácsolnia a keresztemnek, ám az eljut teázótársamhoz, hogy prince a jelentése a nevének.- Nem, ott nem lesz velem. Mivel nem lakok bent, nincs okom őt is magam körül tartani. Egyelőre Rileyhoz adom be ilyenkor napközbenre. A kertjében tök jól elvan - magyarázom, milyen megoldást találtunk ki és ahogy ragyogok, nyilvánvaló, hogy úgy fogom vissza magam, hogy ne vigyem itt valami feltűnő túlzásba örömömet.
- Ha végeztünk, eljössz velem érte? - vetem fel az ötletet. Akkor azon nyomban találkozhat is vele, nem kell itt külön időpontokat meg alkalmakat keresni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

ELIJAH
délelőtt a bagolyház bejáratában | #everythingisawesomedGIF



Ha attól tartott, hogy valaki olyan talál rá ebben a törékeny állapotában, aki ezt kihasználja arra, hogy megszégyenítse vele, vagy akár csak furán nézzen rá miatta - a legjobb esetben -, akkor megnyugtathatom, nálam ilyesmi szóba se jöhet. Noha ezt ő így nyilván nem tudhatja. Nem lehet biztos.
- Szia Eli - pótolom a köszönést, hisz az elmaradt meglepetésemben. Viszont észre sem veszem, hogy becéztem. Mi nem ismerjük egymást igazán, szóval ez merész egy lépés. Még jó, hogy nem vagyok tudatában, akkor azért megszeppennék kicsit, vajon nem gond-e. Dehát Petya mindig így emlegeti a szintén böngyöri barátját. Csak megrázom a fejem. Ugyan, szerintem tök nem ül rossz helyen. Oké, a lépcsőt nem feltétlen erre találták fel, de az mindegy. Attól még tökéletes rá.
Megértőn bólogatok. Örülök, ha már jobban van. Azért még elég fürkészőn pislogok rá, nehogy itt rosszul legyen nekem ismét. Különös, mindig megtalálom azokat, akik így vagy úgy segítségre szorulnak. Vagy ők engem. Vagy csak mindig annyira érdekel minden és annyira figyelek, hogy észreveszem. Nem tudom. Pedig elvileg nem veszek észre könnyen dolgokat. Azt pontosan nem, mi van, csak hogy van valami.
- Minden, igen - vigyorodom el, ahogy kérdése nyomán bevillannak csodálatos decemberi hétköznapjaim. - Jöttem feladni végre a levelem a Mikulásnak - lobogtatom meg a lepecsételt borítékot hatalmas mosollyal, aztán leengedem kezem, miközben boldogságom elhalványodik és feszültség költözik fiatal vonásaimba. Túlságosan megörültem neki, kibe botlottam bele - majdnem szó szerint -, ilyen izgatottságban meg aztán végképp nem gondolom át, mit mondok. Mindig őszinte vagyok, ám általában igyekszem azért megfontolni, ami elhagyja a számat. A családommal, barátaimmal nem, ám iskolatársakkal és kevésbé közeli ismeretségekkel igen, hiszen... tessék, most is, rögtön közöltem vele valamit, amit egy magam korú srác nem hirdet. Hiszen a többiek jó része már nem hisz és általában kínos reakciók születnek. Szóval nem szégyellem, nem erről van szó, csak hát pont ezzel nyitni...
- És... és te? Minden klassz? Már... mármint azon kívül, hogy most nem vagy túl jól - ráncolom meg kínlódva a homlokom. Hát ez aztán egyre pompásabb. Zavartan nevetek egy kicsit és a fejemet rázom, bocsánatkérően mosolyogva az eridonosra. Beszélek össze-vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



Picit szájelhúzva hallgatom, hogy rosszul volt mostanában, viszont nem kezdek el sajnálkozni vagy kérdezgetni erről. Tényleg, nem szoktam. Egyszerűen csak meghallgatom. Mosolygót szusszanok a szemforgatáson. Kedves tőlük mondjuk szerintem, hogy figyelnek rá és biztos vagyok benne, hogy Annie is értékeli mindezt, annak ellenére, hogy alapvetően bosszantja.
- Öm... - akadok meg kicsit a válaszadásban. Bemutatni? Nem volt bemutatás. Mármint... - Aludt már nálam olyankor is, amikor még nem volt... még nem volt a barátnőm - mosolygok, kicsit zavarban. A mai napig bizarr és különleges a számomra, hogy kedvesem van. Olykor tök lazán emlegetem, mert nem gondolok bele, viszont, ha kicsit is teszem, jön ez a szemlesütős somolygás. - Úgyhogy már akkor megismerkedtek Liam bácsival - bólogatok, elgondolkozva ezen. - Tényleg, te mikor jössz át? - kérdezem vidáman, teljesen úgy, mint aki már hívta magához ott aludni a lányt, csak még nem találtak rá alkalmat. Pedig a helyzet az, hogy én csak hiszem, hogy ez megtörtént, mert annyira készültem rá, hogy végül alappá vált, hogy megtettem. Pedig nem.
- Előadás Jézus születéséről - foglalom össze röviden, ám nem részletezem, csak bólogatok az utánaolvasást illetően. Nem akarom megfosztani az élménytől, hogy ő maga fedezze fel, pontosan mi is ez és miként zajlik.
- Azok! Arany pofák - csattanok fel szinte, mert úgy megörülök neki, hogy ezt mondja. - De képzeld, a legtöbben nagyon félnek tőlük - mesélem kissé szomorúan. Tény, hogy elég jelentőségteljes felépítésük van, viszont az én kutyusom hihetetlen szelíd, békés. Biztos képes lenne persze nagy kárt okozni valakiben, ám kizárólag akkor, ha az illető jó okot ad rá.
- Persze - felelem vidáman. Már hogy ne játszhatna vele?
- Hát... nekem már csak egy kortyom van - közlöm és fel is hörpintem, utána vállat vonva, hogy tessék, részemről már semmi akadálya, hogy menjünk. - Te be szeretnél még menni valamelyik boltba? - kérdezek azért rá erre, ugyanis szerintem én megvagyok most egyelőre. Otthon kell majd átnéznem, hiányzik-e még valami. Úgyhogy tőlem tényleg mehetünk akár már most a kutyusomért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

ANNIE
délutáni teázás az ajándékbeszerző körút közben | #justchatinGIF



Szemöldökösszevonva pislogok a véleményére.
- Hm. Nem, nem igazán - töprengek el ezen, más-e így az, amikor Lau nálunk alszik. Más-e, hogy a kedvesemként tölti nálunk az estét. De nem az. Nyilván, amikor magunkra maradunk, igen. Akkor összebújunk meg ilyenek. Viszont tényleg csak akkor. Különben egyáltalán nem. Úgyhogy, amikor apával vacsorázunk meg elvagyunk mind a nappaliban, az ugyanolyan élmény mindenkinek, mint amilyen bármikor volt. A szobámba pedig nem nyitna be soha Liam bácsi, ha becsukom az ajtót.
- Mármint... értem, hogy érted. És... oké, kicsit talán más - teszem azért hozzá, mert ha belegondolok, akkor nyilván izgi. Olykor észreveszem például, ahogy apa nézeget minket és látom rajta, hogy nem úgy néz minket, mintha egy barátommal figyelne engem éppen. Ilyenek vannak. Ez igaz. És olyankor bennem is tudatosul. Különben viszont egyszerűen csak csodás és természetes.
- Persze, hogy szeretném. De... már mondtam neked, hogy örülnék, ha átjönnél, nem? - fürkészem őt, immáron kételkedve abban, hogy megtettem ezt. - Akarni akartam, igazából már rég, csak ezek szerint elfelejtettem - vallom meg, bocsánatkérő mosollyal. Dehogy azért mondom, hogy nehogy rosszul érezze magát! Csak erről jutott most eszembe. Egyszerűen a nálam alvásról. Jól sejti, hogy én nem állnék elő ilyennel mindössze azért, hogy megfeleljek valaminek. Meg semmivel nem állnék elő ezért. Hanem mert szeretném.
- Igen, az úgy nagyon klassz lenne - bólogatok az időpont latolgatására, némi gondolkodás után. Az ünnepek lecsengését követően tökéletes. - Pompás évkezdés - vigyorgok, hiszen lelkesít az elképzelés, hogy végre vendégként köszönthetem majd az otthononban, amit annyira szeretek. Ja és én teljesen abban vagyok, hogy nálam is alszik. Viszont ezt valószínűleg nem mondtam így egyértelműen. Nem tudom.
Előítélet, bizony. Elhúzom a szám, hiszen így van. Most, hogy mondja, a kisebb termetű ebektől én is jobban tartanék. Már ha tartanék én bármelyiktől. Ezt még jól átbeszéljük, és mivel kiderül, hogy mára vége a shoppingolásnak, így fizetünk, felkerekedünk és megyünk az én édes kutyusomhoz, bemutatni neki Anniet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt a Lau laknál | #hereiamGIF



Szinte harapni lehet a tavaszt. Semmi kabát, simán pulcsiban lépek ki a kandallóból a hivatalban és bandukolok barátnőm felé. Hiába szeretem a sulit meg a benti bandát, mindig nagyon elfárasztanak a hétköznapok és tök nagy igényem van a sima otthonlétre. Nem is igazán járkálok el sehova úgy, mint a többiek, akik beülnek még ide-oda, vagy lófrálnak együtt valamerre. Részemről csak egy-egy barátommal kerekedek fel néha napján, viszont ez semmiképp sem gyakori program, még csak heti sem mindig. Mondjuk Rileyhoz azért pár naponta beugrok. De az más. Elég az hozzá, hogy vártam már a szünetet, főleg a sok-sok vizsga után. Idén már kevésbé sikerültek fényesen, mint tavaly. Amivel mondjuk nincs nagy gond, apa se neheztel semmi ilyesmiért. Csak szokásom ostorozni magam ezeken. Pedig semmi értelme.
Herceg nem jött el velem. Bár egy kicsit most bánom, mert már most hiányzik. Biztos boldogan futkározna itt körülöttem. De gondoltam, szoktatom ahhoz, hogy egyedül otthon legyen. Annyi óra sok lenne, amíg suliban vagyok, viszont most nem leszek távol olyan hosszan, meg lehet, Liam bácsi hazaér hozzá közben.
Ahogy meglátom barátnőmet, kihúzom egyik kezem farmerzsebemből és mosolyogva integetek neki, majd tűrök kicsit szürke pulcsim ujján.
- Szia! Tök jó ez a póló - nyitok egy derűs dícsérettel. Szerintem nem láttam még ezt a darabot, de irtó szép színe van, nagyon kiemeli a haját, a szemeit. Felpillantok az ablaka felé, mert olykor arra sandít. Elvigyorodom a csodacicát észrevéve.
- Awh Benito - sóhajtom arra fordulva és figyelem kicsit, aztán visszafordulok a lányhoz. - És? Merre megyünk? - érdeklődöm a piknikünk helyszínéről, ellesve táskája felé. Részemről ennyire nagyon lazán vagyok, mindössze mobilom lapul a zsebemben, zsebkendő, a pálcám, valami cukorka, fájdalomcsillapító gyógyfiola, sebtapasz, szőlőzsír... jah mert persze a zsebemen is van némi tértágítás, úgyhogy kívülről nem dudorodik ám semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt a Lau laknál | #imreadyIF



Kiakadni? Miért akad ki Benito? Jaaa, hogy nem jöhet. Ó. Szomorkásan pislogok fel megint az ablakra. Vagyis ház főleg együttérzően. Szegény cica.
- Nincs - húzom el a számat, de aztán gyorsan elmosolyodok. Dehát ha akarnám se tudnám letagadni, hogy hiányzik. Amióta megvan a kutyusom, kicsit félembernek érzem magam, amikor nem sündörög körülöttem. De most ez van. Úgy tűnik, nem csak Herceget kell szoktatni a különlétre, hanem engem is. Persze, a suliban sincsen ott velem, viszont az nem ugyanaz, hiszen ott nem is lehetne. Itt lehetne. Mindegy. Elengedem a dolgot, amennyire tudom. Figyelem barátnőmet.
Megemelt szemöldökkel várom, hogy elmondja az úticélt, ám mikor kiejti, azután is maradok úgy. Elgondolkozva nézek aztán ide-oda. Kéne ez a helyszín mondjon nekem valamit? Beszélt már róla nekem?
- Hm. Jól van - bólogatok mosolyogva, miközben kezeimet csípőre teszem. Az a helyzet, leragadtam ennél az Anna-rétnél és az le sem esik, hogy olyasmire készül most, amit még nem csináltunk. Túlságosan hozzá vagyok szokva, hogy mások hoppanálnak el engem valahova és nem nyilall belém, hogy ez itt most egy első alkalom. Valami persze motoszkál bennem, csak nem tudom megfejteni.
- Oké - folytatom tovább a nagy egyetértésemet, és kicsit rugózok lábaimon, meg lóbálom kezeim. Részemről indulhatunk. Menjünk! Bár vicces, hogy én pont most jöttem Budanekeresdről, és most a szomszédban termünk, dehát ez a mi közlekedési módjainkkal lényegtelen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

PETYA
még a téli szünetben Talároson | #hereweareGIF



Izgatott voltam már emiatt a látogatás miatt. Főleg kellemesen izgatott, persze, csak néha törtek rám a szokásos idegeskedések. Meg persze az átlagosnál is többet simogattam, szeretgettem Herceget, hiszen ő marad most itthon Liam bácsival. Mégsem akartam elhurcibálni őt a vendégségbe. Egy kicsit most külön leszünk, amitől rám is törnek apróbb szomorkásságok. Most viszont, ahogy így ballagunk a helyes, hófedte kis utcán, nyoma sincs semmi gondnak. Mosolyom letörölhetetlen már a vonatozásunk kezdete óta. Én is behunytam egy picikét különben, úgyhogy emiatt főleg álomszerű most ez az egész élmény.
Táskával a hátamon bandukolok Petya oldalán és csak jókedvűen bólogatok, amikor kiderül, mindjárt megérkezünk. Nem mintha ne lennék el fantasztikusan így, ezen az irtó édes helyen sétálgatva. De tény, igazán szeretném már megismerni az eridonos anyukáját, látni az otthonát! Hagyom, hogy vezessen és nagy szemekkel vizslatom a helyes környéket. Így belegondolva, nem is tudom, jártam-e már Budanekeresden és Bogolyfalván kívül más magyar mágustelepülésen. Mikor a fiú megáll, megállok én is és a házra nézek. Eltátom a számat.
- Hú! - szökik ki belőlem véleményem egy leheléssel, aztán lemosolygok az engem szorongató Petyára. Szívesen visszaszorongatnám, de ahhoz nagyjából ki kéne törnöm a karját, azt meg a világ minden kincséért sem szeretném, úgyhogy inkább csak kapaszkodom hátizsákom pántjába és tekintetem visszafordítom a házikó felé. Nagyon jó lesz nekünk itt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #amireadyGIF



A kérdő hangsúlyát nem nagyon tudom hová tenni a leokézásánál. Talán nem is akarom. Nem gondolkozom rajta. Csak várom, hogy mondja, mit csináljak, hova álljak, hogy legyen. De előtte még ecsetelgeti, miért ezt a helyet választotta és... ekkor áll össze a kép. Neki ez új. Neki ez egyáltalán nem mindennapi dolog, hanem egy nemrégiben elsajátított tudás. Zavart kis mosollyal bólogatok magyarázatára, miközben a pulzusom emelkedik némileg. Azonban úgy döntök, nem hagyom ezt eluralkodni magamon. Megbízom a lányban. Minden rendben lesz. Mehetünk! Megfogom a kezét. Ennyit teszek, majd mélyet lélegzek, nagyjából vele együtt. Aztán pukk! Mi persze nem egy szimpla pukknak érezzük, hanem minden porcikánkat áthatja a sok, átugrott kilométer. Mintha szertefoszlanánk, aztán újra összeállunk. Ahogy megérkezünk, egy hosszú pillanatig csak állok barátnőm előtt, kb. ugyanúgy, mint nemrég még a lakjánál. Kérdésére pislogok kettőt és csak most, kisvártatva érzem meg testem, ami mintha most termett volna körém. Lehunyom a szemem és kiadósakat lélegzek. Nem engedem el kezét. Viszont aztán kinyitom inkább a szemem. Rémesen szédülök. Másik kezem is utánanyúl, karjába kapaszkodik. Mármint tényleg kapaszkodom. Isten látja lelkem, nem akarnék így a lányra nehezkedni, viszont most nem nagyon tudom szabályozni. Nem érzem, mennyire rá támaszkodom. De talpon maradok, csak kell egy kis idő nekem. Úgyhogy egyelőre még arra egyáltalán nem futotta, hogy körbepillantsak, hova kerültünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #ughGIF



Forgatom szemem, jelentőseget pislogva, ahogy rendeződni próbálok, és mintha kezdene is alább hagyni ez az émelygős forgás. Bólogatok kicsit, jelezve, hogy alakulok és kapaszkodásom is enyhül. Rámosolygok barátnőmre, egy zavart kis nevetés közepette és végül el is engedem. Szusszanok egyet. Nem vagyok még teljesen jól, szédülésem viszont eloszlik mostmár.
- Anna-rét - közlöm, körbepillantva. Szóval ez volna az? Vajon Budapesten belül merre lehetünk mégis? Ezt próbálom talán behatárolni valahogy, majd... - Milyen helyes épület! Mi ez? Egy kápolna? - indulok is meg felé, mintha az imént mi sem történt volna és zökkenőmentesen huppantunk volna ide. Visszafordulok aztán Lau felé. Tökre furdall már a kiváncsiság, miért olyan különleges ez a hely vagy miért pont ide jöttünk, de direkt nem állok neki kérdezgetni, hiszen úgyis ki fog derülni nemsokára, gondolom. Nem türelmetlenkedem. Nem szoktam.
- Van valami innivaló nálad esetleg? - kérek tőle így pár korty valamit. Mivel piknikre hívott, valószínűleg kell lennie nála valami folyadéknak, nekem pedig nagy szükségem lenne most rá. Ki vagyok tikkadva hirtelen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

PETYA és az anyukája
még a téli szünetben Talároson | #wonderingGIF



Részemről pontosan megértem őt, hiszen szeretetéhségnek én sem vagyok híján, bármennyit el tudok fogyasztani belőle és soha nem lakok jól; viszont arra nem emlékszem, hogy attól ennyire meghatódtam volna, mikor mondjuk Zsombi először jött hozzám. Pedig könnyen meghatódom és elérzékenyülök, csak ezeknél az eseteknél inkább izgatottsággal vegyes, aggodalmas öröm volt, van bennem. Igen, létezik ilyesmi. Nálam biztosan. A lényeg, hogy hivatásos pityergőgép vagyok, szóval barátom könnyezését igen tapintatosan és teljes megértéssel fogadnám, ha észrevenném. De most túl sok a befogadnivaló.
Összerezzenek, ahogy lendületesen tárul az ajtó, éppen valamelyik ablak felé kalandoztam. Érdeklődőn emelem meg a szemöldököm, a kilépő boszorkányra tekintve és rámosolygok, aztán figyelem a nekilóduló Petyát. Említettem a könnyen meghatódást: bukfencezik egyet a hasam és szemem környékét megremegni érzem, miközben figyelem őket. Lassan közelebb lépdelek, ám az eridonos már szökell is vissza értem. Elvigyorodva hagyom magam húzni a hóban.
- Szép jó estét - köszöntöm egy derűs, mély biccentéssel az anyukát. Le se tudná tagadni a fiát és fordítva. Mosolyom rendíthetetlen. - Még nem ettem, de biztos vagyok benne - vallom meg, hogy nem kóstoltam még őz sültet, azonban minden eljön egyszer és kétlem, hogy bármi kifogásom lenne. Meglepetten kapom a fejem a vörös villám után, reménykedve pislogva a sötétbe, hogy hamar viszont látjuk. Nagyon szeretném. Az a bizonyos mosolyom pedig még az eddiginél is jobban ellágyul, ahogy Petya anyukája megsimogatja arcunkat. Már megint a szemremegés. Nagyon hirtelen, nagyon mélyen tud érinteni az ilyen végtelen, őszinte kedvesség.
Akármilyen klassz is volt a kinti tündérvilágban baktatni, igazán csodálatos végre itt a melegben. Leütögetem a szőnyegen a cipőmről a havat és állok is neki levenni, meg aztán táskámtól, kabátomtól is megszabadulok, miközben folytatom ámuldozásomat itt a házban is.
- Azta. Petya, ez fantasztikus - járatom körbe a tekintetem - Meseszép az otthonod - véleményezem és szavaim még visszafogottak is ahhoz képest, amit érzek, meg ami a szememben csillog. Annyira szeretem az otthonokat és mindazt, amit árasztanak. Nem külön a falakat vagy bútorokat vagy tárgyakat, hanem az összességüket és azt, amit hordoznak.
- Kérek szépen - kapok a forrócsoki alkalmon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #letsgoGIF



- Akkor innen a rét neve? - teszem fel költői kérdésem, hiszen hát tökre valószínű, hogy igen, azért hívják így a helyet, mert a kápolnát is így hívják. Amikor elmeséli, mik vannak közel, egyedül a kisvasútra nézek valamivel értelmesebben, mert legalább sejtésem van róla, mi az meg milyen lehet; a többire vagy homlokráncolok, vagy csodálkozva pislogok kicsit.
- Libegő? Mi libeg? - kérdezek is rá erre. Érdeklődő hümmögőn bólogatok, miközben megtudom, mi ez a hely. Ilyen szemmel is körbenézek. Szóval ez a muglik közkedvelt kirándulós, kiülős környéke. Szép is, az már az igaz.
- Ügyes vagy nagyon - susogom ezt egy kissé halkan, félszegen. Fogalmam sincs, van-e szüksége bármilyen megerősítésre vagy hogy egyáltalán érdekli-e valakinek a véleménye, aki még egy magában sem tud hoppanálni, nem hogy valakit vinni magával. Oké, biztos érdekli a véleményem, csak ez most olyan... áh, mindegy. De ez tényleg nem semmi és én csak lassan fogom fel, hogy komolyan barátnőm hozott el ide. Durva.
Hálásan veszem át az innit és már kortyolok is nagyokat. Jó ég, ez szörnyen kellett! Máris jobb. Kicsit leiszom magam, szusszanó nevetéssel törölgetem az állam, aztán visszaadom neki a palackot. Felpillantok a kápolnára, amikor említi.
- Keressünk, csak belesek előbb - intek az épület felé és odaballagok, ujjaimat a rácsra fűzöm és úgy skubizok befelé az ajtón. Figyelem a szent képeket és eszembe jut valami. Miközben elmerengek, ösztönösen keresztet vetek pár laza mozdulattal, majd ellépek onnan, barátnőm elé állva, nagy mosollyal, így jelezve, hogy tőlem mehetünk.
Miközben elindulunk, megmasszírozom kicsit a mellkasom meg a fejem, mert érzem őket picit. Azonban ez sem túl tudatos, eléggé el vagyok gondolkozva azon, ami az imént beugrott és most azon agyalok, hogyan hozakodjak elő vele. De aztán kicsit magamra szólok, hogy inkább törődjek most azzal, ahol vagyunk meg hogy együtt vagyunk. Amit meg ki akarok bökni, vagy bökjem ki, vagy tegyem most félre. Mindig ezt csinálom. Annyit készülődöm lélekben még a legapróbb bejelentésekre, kérdésekre, megtennivalókra is, hogy közben nem figyelek mindarra, ami körülvesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

PETYA
még a téli szünetben Talároson | #hotchocolatetimeGIF



Bólintok. Cípőm nyilván marad itt az előszobában, táskámat pedig egyelőre lerakom egy székre. Meghatottra szélesedik mosolyom, nem is annyira azért, amit mond, hanem, ahogy mondja. Elő szoktak állni ezzel az érezd magad otthonnal úgy is, hogy azért annyira nem gondolják komolyan. Barátomról viszont lerí, hogy komolyan gondolja.
- Feltétlenül, Csepreghy úr - bólintok mélyen, úriasan, aztán nevetek kicsit, miközben követem házigazdámat a konyhájuk felé, amely már az illatok alapján is nagyon sok jót ígér. Mindarra pedig, amit közben előad nekem, csak helyeselni tudok. Anyukája zseniálisságát, meg a cicát illetően is.
Hú, eszméletlen jól néz ki ez a forrócsoki. Ebben aztán van anyag! Rendesen összefut a nyál a számban, nyelek is nagyokat. Megkapom a bögrémet, a kommentárra felvonva a szemöldököm, aztán meglátom a feliratot rajta.
- Awh - olvadok mosolyogva, mint csoki a fazékban.
- Hm... hát... elég éhes vagyok - vallom meg szendén. Eddig is az voltam, most meg az illatok bűvöletébe kerültem. Minden esetre belekortyolok végre a fenséges nedűbe, miután emeltük bögrénket. Jó ég, ez mennyei! Átszellemülten hümmögök és nyalogatom a szám. Szemem is hosszan lehunyva tartom, élvezve az ízeket, a sűrűséget, és azt, ahogy egészen átmelegít. A forrócsoki és a hely is.
- Bármit csinálhatunk! - térek a vacsi utáni programra. - Nem tudom, te miket szoktál itthon? - érdeklődöm, mivel tölti az idejét, amikor maga van. Vagy anyukájával. Vagy amikor itt van nála más. Azt nem tudom, hogy ez nem gyakran van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #whatdoyousayGIF



Próbálom elképzelni, amit mond.
- Akkor az a pad libeg - fordítom le magamnak, elgondolkozottan bólogatva. Tudom, hogy a muglik szeretnek ilyen köteleket meg drótokat meg ilyeneket használni arra, hogy tárgyakat emeljenek, mozgassanak a magasban. Itt meg akkor azért teszik, hogy feljussanak a hegyre és közben nézelődjenek.
- Mit? - kérdezek vissza, mielőtt még egyáltalán hagynám magamnak, hogy felfogjam, vajon miről érdeklődhet. - Jaaa - jövök persze rá magamtól, mielőtt még felelhetne. A szédelgést, feltételezem. Azt meg észre se veszem, hogy most is még masszírozgatom mellkasom. - Hát... igen - vallom meg csöndesen. - Bár már rég volt ilyen különben - teszem hozzá, aztán kicsit ijedten fordulok barátnőm felé - Mármint... gondolom, idővel zökkenőmentes lesz. Első pár alkalom persze, hogy rázós még - állok neki rögtön bíztatgatni őt, nehogy már lelombozzam itt azzal, hogy igen, bizony attól lettem rosszul, ahogy idehozott. Hiába ez a helyzet, ez tényleg így van rendjén szerintem, hogy eleinte még nem megy flottul minden. - Mikor Riley először hoppanált engem, az elég kemény volt. Aztán kezdtem megszokni - mesélek kicsit erről.
- Klassz - véleményezem a kiválasztott letelepedő helyet és hamarosan terül a pokróc, helyezkedhetünk el. Lekapom cipőmet is, és törökülésbe vetem magam a plédre. Kellemeset sóhajtok. Tök jó, hogy már kezdenek ilyen enyhe, napos idők jönni. Mélyen magamba szívom a tavaszillatot.
- Lau? - szólítom meg aztán, segítve neki a holmik kipakolászásában. Amit a kezembe ad, azt elhelyezem közénk, bár látszik rajtam, lélekben kicsit máshol vagyok. Hamarosan megvagyunk a rendezkedéssel. Nagy levegőt veszek. - Szeretnélek meghívni a keresztelőmre - bököm ki azt, amit már hetek óta tartogatok. Amíg nem volt meg az időpont meg helyszín meg minden, addig valahogy még nem akartam előhozakodni. Meg ugye már megint bejött az, hogy amíg nincs valami kézzelfogható a dologgal kapcsolatban, addig még hajlamos vagyok félni tőle, hogy nem is lesz meg. Pedig hát miért ne lenne?
- Megkeresztelkedem - közlöm a nyilvánvalót, mert úgy érzem, magyarázattal tartozom (és ezzel most aztán mindent megmagyaráztam) és mert jól esik kimondani. Megilletődötten mosolygok a lányra, közben szórakozottan morzsolgatva a pokróc bolyhait. Érzem, hogy már áradna belőlem tovább az, hogy hogyan jött ez, mit jelent, hogy lesz, meg minden, de visszafogom még, hiszen meghívtam őt, inkább a hasznos infókat kéne szórnom rá először.
- Két hét múlva szombat délelőtt lesz a szertartás a templomunkban - szolgálok is hát pár érdemi tudnivalóval ahhoz, hogy meghozhassa döntését, végiggondolhassa, ott tud-e lenni. Rázom picit törökülésbe rakott lábaimat.