Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Igen. Néha csodálkoztam rajta, hogy még hogy nem csaptak le, amennyit képes voltam járatni a számat. Ez az egy tulajdonságom az, amin még mindig képtelen voltam csiszolni, de majd idővel kinövöm. Vagy nem. Ki tudja azt így előre, max egy nagyon profi jós.
- Örömmel hallom, nekem még a VAV-ig van két kemény év, amit valahogy túl kéne élnem anélkül, hogy romba döntöm a környezetem – ráncoltam a homlokom. Ezt elég nehéz lesz kivitelezni, mert valami apróság nélkül úgyse fogom kibírni, pláne karácsony tájékán, amikor úgyis megszaporodik a szabadidőm, igaz, most már itt van visszatartó erőnek Evgenij, nem igen szeretném, ha botrányhősökként szerepelnénk a címlapokon.
De néha-néha egy kisebbecske móka, amivel nem ártok senkinek, csak belefér.
- Ó, a kedvenc prefimet kihagyni egy lazuló szórakozásból? Főben járó bűn –kacsintottam. Amúgy is olyan letört volt egy bizonyos Casanova miatt az utóbbi időben, ideje volt, hogy végre mosolyogni is lássam.
- Verseny? Naná! – csillant fel a szemem, és valahogy most még az én agyamnak is sikerült félredobnia a kaja-témát ennek hallatán. – Háromra mehet?
Egy kis versenyszellem sose árt meg, tök mindegy, vesztek-e, vagy sem, az élmény-érzés a lényeg.
A víz kellemes volt, kellemesebb, mint a kinti kánikula, így örülök, hogy ezt választottam a klubbeli punnyadás helyett. Annak nem biztos, hogy jó vége lett volna, ha engem hagynak ott bent unatkozni.
Legalább szem előtt vagyok , és egy prefektusi jelenlét visszatart attól, hogy ramazurit rendezzek.
Ez a kis verseny jó kis adrenalin-tuning. Függő lennék? Meglehet, sosem gondolkodtam el ezen. Majd rákérdezek Emily-nél, ő mit gondol, de kizárólag a vizsgaidőszak után, mert most képzelem, mennyire el lehet havazódva szegény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ezer örömmel passzoltam le neki az én naptejes flakonomat, miután magamat is alaposan bekentem, leégést elkerülendő. Most már ugyan barnában nyomatom, de a természetes vörös egykori színemhez meglehetősen érzékeny, szeplős bőrt osztott az élet nevű sorsolós játék, úgyhogy kétszer is meggondoltam, hogy naptej nélkül nyáron kimozduljak-e.
Ah, öcskös é hugi most el volt foglalva a saját életével, úgyhogy kellett találnom valakit, akivel kijöhetek, mert egyedül ez már nem buli. A kaja olyasmi, amit meg kell osztani másokkal is. Öcskössel utoljára egy hónapja találkoztam, hugival egyetemben, közösen összeültünk átbeszélni, kivel mi történt. A hóemberes sztoriról anélkül is tudtak, hogy én meséltem volna. Elsőnek szegezték nekem a kérdést: tényleg bűvöltél egy hóembert és bevitted a karácsonyi partira?
Naná, hogy. Csak azt sajnálom, hogy Kedves bá’ lemaradt róla, pedig az ő kedvéért rendeztem az egész ziccert, csupa jó szándékból. Folyton olyan morci, egy kis jó hangulat igazán ráfér az öregre.
Sárki bá bezzeg tudja, mi kell az embernek, tud élni.
- Minek hoztam volna? Butus kérdés, drágám, hát persze, tessék pusztítani, különben megsértődnek a manók – nevettem fel vidáman.
Minek stresszelném túl az életem? Ahhoz túl sok minden vár felfedezésre, hogy ilyesmire pocsékoljam az energiám.
Más kérdés, hogy néha néhányan visszarángatnak azért a talajra, ilyen személyek pl. Nóci és Emily az életemben, meg most már az én orosz mackóm is. Na jó, nem olyan az alkata, csak jó néha összebújni, amikor sikerül úgy intéznünk, hogy hosszabb időt is együtt töltsünk.
- Hogy telt az éved? Hányasra értékelnéd úgy egytől tízig? – Nekem simán egy laza hetes, ami egész jó, amíg ötnél feljebb mozognak a mutatóim, eszemben sincs nekiállni aggódni.
Ráérek majd akkor, ha valaki vérdíjat tűz ki a fejemre, hogy vajon van-e elég vér bennem, hogy megérje a szerencsétlennek.
Na, igen. Szerettem néha ilyen gondolatmorzsákat elhinteni, hogy unalmas pillanataiban kedvenc ismert legilimentorunknak is jusson némi röhögős pillanat.
Bár annyira nem félek attól e, hogy esetleg megfigyelne mentális úton, eléggé jó gyerek lettem mostanában ahhoz, hogy lazítson a gyeplőn, és idén évnyitón is az volt a vicc, hogy nem volt vicc.
Én pedig kegyetlenül jól szórakoztam, és ez a jó nyitány megadta a lendületet, néhány apró mementót leszámítva, de hát oda se neki. Összességében király volt a harmadik évem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Egy szuper nap ez is, mint mostanában szinte az összes többi, kivéve akkor, amikor annyira fáradt vagyok, hogy csak az ágyamat akarom, és Álomországot a tengerparttal. Igen, khm, most se vagyok teljesen százas, ez már csak ilyen.
Arról én is hallottam, hogy a vadőri feladatok nincsenek ellátva, és kéne foglalkozni az állatokkal, ezért örömmel belementem, amikor Angie felajánlotta, hogy kerekedjünk fel, igaz, ennek valószínűleg nem sokan fognak örülni.
- Ugye tudod, hogy engem ezért kicsapatnak? Nem ez az első erdős magánakcióm... – legalábbis minimum nagyot kapok a fejemre, mert elég veszélyes az, amibe belementünk, pláne tanári felügyelet nélkül.
- Megyek én – nyeltem nagyot. Kihívás. Kaland… kész, végem van, de nem érdekel, kell az adrenalin.
Én kifogtam egy barna-fehér foltos példányt, olyan két méteres távolságra megálltam tőle, é megvártam, amíg egyenesen rám nézett.
A meghajlás után már közel merte menni, hogy megsimogassam.
- Szia, szépségem. Ügyes vagy – suttogtam kedvesen. A hippogriffek büszke állatok, eggyel se szeretnék ellensége viszonyba kerülni.
Ez a példány kimondottan jópofa, és behunyt szemmel tűrte, ahogy finoman cirógattam a kis tollas fejét.
Szerencsére a csomagolt húst se vetette meg.
- Na? Megpróbálod, Angie? – kérdeztem, némileg felbátorodva, most, hogy összebarátkoztam a kiszemelt kedvenccel. – A lényeg az, hogy engedd, ő kezdeményezzen. Szemkontaktus, meghajlás, ha meghajolt ő is, jöhetsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Valahogy éreztem, hogy ennek ne lesz túl jó vége, ha sokáig maradunk itt kint, és esetleg khm, elkezdenek keresni bennünket. Ezért minimum ki is csaphatnak, a hippogriffek ne éppen veszélytelen állatok, egy rossz mozdulat, és akár az életünkkel is fizethetünk a meggondolatlanságért.
- Angie, ennyi szerintem elég lesz mára. Mielőtt kicsapatjuk magunkat – figyelmeztettem. Ennyi eszének levitás létére kéne lennie, azért ezzel magasan túlléptük a határt. Így is örülhetek, ha sima büntetőmunkával megúszom a szitut.
Egyedül volt a kicsike. Jó, nem annyira kicsike. Az enyém nem igen akart még elengedni, talán jól esett neki a kis törődés.
- Szívem, édes vagy, de nekünk is megvan még ma a dolgunk, majd talán visszajövünk máskor is, ha találunk tanárt, aki szívesen jönne velünk. – Ezt eleve így kellett volna kezdeni, de utólag már késő okosnak lenni. A távozást a megfelelő „rítussal” lezártam, és vártam, hogy Angie mikor tud elszabadulni úgymond a sajátjától. Óvatosan kell őket kezelni, hiperérzékeny lények, persze, a maguk nemében páratlanul gyönyörűek is ugyanakkor.
Megérdemlik a kellő tiszteletet.
Annyira már nem voltam olyan, hú, de nagy vadóc, mint korábban, és kezdtem érezni, hol húzódik az a határ, ami még ennyi idősen belefér. Na, ez már pont nem. Hogy akkor mégis miért mentem bele? Maradjunk annyiban, hogy mérsékelt kerék – és néhanapján agyhiányban szenvedek.
Kivételesen elfeledkeztem arról a fenyegetésről, amit még a tanév kezdetén, az évnyitón intézett felém Sárközi tanár úr: egy stikli, és akár egész tanévre büntetőmunkán végzem.
Jó, a harmadik évem után ez kimondottan jogos volt, khm, nem is vitattam el ezt soha. Nézzük azért a dolog pozitív oldalát is: a cukiság faktorom mára kimaxolva, és még a kaland is kipipálható. Sőt, ha minden igaz, egy cél lekerülhet ezzel a bakancslistámról. Régi álmom volt hippogriffet simogatni, igaz, azt nem gondoltam, hogy ilyen kis kalandos lesz.