37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dr. Wittner Erik Benjamin összes hozzászólása (65 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. szeptember 22. 13:11 Ugrás a poszthoz

Kiscsillag

- Csak nem szorít a cipőd?
Kérdezem a felszisszenésre. A gyerekem, mindent észreveszek rajta, kivéve talán egy tetoválást. Mondjuk mindennek eljön a maga ideje, gondolom. Mondjuk a másik témát tényleg érdemesebb lenne hanyagolnom, mert egyszerűen, annyira kis butusnak hat, pedig tudom, hogy nagyon nagy manipulátor. Emlékszem, amikor még beszélni se tudott, csak gagyogott valamit - mert persze ez nem akadályozta meg abban, hogy ne járjon a szája - én teljesen oda voltam. Elvesztem benne, a lánygyermekemben. Ő mindig is különlegesebb volt számomra, mint a fiúk, de ez azt hiszem, így is van rendjén. Gergely és Dávid mindig anyaszövetségben voltak, Laura és én... illetve most már Stella és én, pedig apaszövetségben. Nem fogom tudni elfogadni, hogy az anyja engedte azt, hogy a Stella legyen a hivatalos neve. Ismerek két Stellát. A soha meg nem történt esküvőm előtti legénybúcsúról. Elég nyíltan megmutatták, mivel áldotta meg őket a jóisten meg a plasztikai sebész. Nem akarom, hogy az én lányom is csak egy "Stella" legyen. A Laura annyival érettebb név.
- Három gyerekem van, szerinted kell még beszélgetnünk?
Kérdezem halvány mosollyal, mert azért egy kicsit megnyugodtam, hogy nem nekem kell elmondanom a mocskos hímek minden szándékát az olyan ártatlan kislányokkal, mint amilyen ő is. Tizenhat... Merlinre mondom, a jó világom véget ért. Most majd már tényleg ideje lesz beszereznem egy puskát.
- Viszont, ha már cipő. Akkor gondolom kell hozzá táska meg kiegészítők is.
Mert ezeknek tudom, hogy fontos az összepasszolása, hiszen az összkép csak így lesz igazán jó. Hogy én mennyi mindent tanultam az évek során... szinte már félelmetes.
- Persze, egy srácot, aki évek óta stabil párkapcsolatban van egy másik sráccal.
Nekem ugye az lenne a legtökéletesebb, de aztán csak kicsit nevetgélek ezen, és megrázom a fejem. Tizenhat lett, még mindig szinte hihetetlen felfognom. Nem marokfegyvert veszek, hanem olyan igazi, hosszúcsövű puskát, hogy a közelébe se jussanak.
- Minden álmodat valóra váltom... Stella.
Bah, még mindig borzalmas kimondani, de tudom, hogy neki fontos.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. október 8. 17:14 Ugrás a poszthoz

Kiscsillag


Engedelmesen követve a számomra legértékesebb nőt a világon, kezdek rendesen rettegni. Eljutottunk abba az életkorba, amikor már eléggé „para” az a rész, amikor mi leülünk beszélgetni. Nekem – legyen ő bármennyi idős is –, a kis hercegnőm marad, aki az anyja magassarkújában, a takaróhuzatot magára terítve vonult végig a házon, közölve, hogy ő egy hölgy. Valóban az is volt, mindig, egy kis bolondgomba, de azért más, ha már azért kell beszélgetni, hogy hölgy, és ne megesett asszony legyen.
- Az első?
Emelem meg a szemöldököm, ahogy felé fordulok. A könyököm a térdemen pihen, tenyeremen az államat nyugtatva. Az első, nem azt jelenti, hogy volt maximum kettő. Tudom, hogy nem. Ismerem magamat, ismerem az anyját, ismerem azt, amit tőlünk látott. Éppen ezért aggódom is. Nem akarom tudni, hogy mennyi, mert félek elképzelni, hogy egyáltalán van. Pontosan tudom, hogy az ő korában a fiúk mennyire nagyon, és az én lányom kitűnik a tömegből, eléggé sok mindennel.
- Aham, később.
Ezt már csak úgy motyogom, leginkább azért, hogy jelezzem, még jelen vagyok a beszélgetésben, még akkor is, ha az ábrázatom nem ezt mondja. A vér már szerintem teljesen kifutott az arcomból, a jobb kezem zsibbad, szerintem éppen most hordok ki lábon egy infarktust. Egy olyan apafarktust, amikor a lányos apa megtudja, hogy van már olyan hímnemű a világon, akit le kellett volna puffantania, és ő még nem tette meg, csak mert az a valaki hozzászólt az ő kis virágszálához. Figyelek, tényleg, csak ne legyen több ilyen információ.
- Remélem, nem terhességi tesztet.
Azt is csak akkor lányom, ha negatív, de legalább ezt a második részt nem teszem hozzá. Az megvan, ugye, hogy te tök boldog vagy, és el akarod mondani a szüleidnek, hogy minden király, jön az unoka, akik meg azt felelik élből erre, hogy: „Remélem nem azt, hogy Rozi terhes.” Köszönjük, ezt a kört mi is végigcsináltuk, aztán az unoka is meglett, a nagyi is örült, csak nem kellemes innen a felemelkedés. Én meg, bár nem akarok unokát, azért nyilván nem akarok egyből leteremtő lenni. Annál kevés rosszabb dolog van szerintem.
- Dávid még mindig nagyon jó a részletekben.
Egyből felismerem a keze munkáját, hiszen tényleg nagyon dicséretre méltó, amit itt művel ez a kölyök. Nem tudom, hogy ez miért olyan nagy dolog, de azért remélem ennyi, amit mutatni akar, és az a bizonyos teszt nem kerül elő.
- Nekem is kellene valami. Vagy lehetne valami családi, közös motívum.
Igen, tudom, mostanában nagyon ráálltam a családozásra, de valahogy egy ideje van bennem ez az inger, hogy magányos vagyok, és kellene egy társ a mindennapjaimba.
- Meleg fiú? Ahhoz képest most eléggé úgy néz ki, mint aki apa lett.
Oké, már a meleg bárpultosokban sem bízhat meg az ember, hát hihetetlen ez a mai világ.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. november 1. 19:34 Ugrás a poszthoz

Mr. Brightmore
A hivatalban

Az utóbbi napokban sikerült visszakapnom az irodámat, így mostanra már csinos halmokban állnak újra az iratok a nagy barna asztal számos pontján. Állítólag ez a komorság, amit a szoba közvetít, nem illik hozzám, de a lányom még nem állt neki átdizájnolni, szóval egyelőre ez van. Most is, mint mindig, az asztal mögött ülök, egy ügyiratot olvasok, és közben papírdobozból pirított tésztát és szezámmagos csirkét majszolok.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. november 1. 19:45 Ugrás a poszthoz

Mr. Brightmore

Szusszanva dőlök hátra, ahogy a napok, sőt hetek óta nyomasztó érzés újra elfog. Mintha nem lennék egyedül. Kezdem azt hinni, hogy a dolgaim elvándorlása nem a korai szenilitás számlájára írandóak, és mintha most sem lennék egyedül. Lassan tényleg begolyózok. A gondolatokból a kopogás rángat vissza.
- Tessék!
A naptáramra pillantok, de mostanra nincs beírva senki, gondolom ez akkor azt jelenti, hogy olyan jön, aki Márta szívét igencsak megnyerte. A gyermekeim nem tudnak kopogni, így őket ki is zárom.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. november 1. 19:54 Ugrás a poszthoz

Mr. Brightmore

Ahogy az ifjú belép, egyből tudom, hogy nem ismerem, és amikor bemutatkozik, akkor rá is jövök, hogy valóban nem. A kéznyújtáskor felemelkedek ültömből, és viszonzom azt.
- Wittner Erik, örvendek. Foglaljon helyet.
Legalább nem köntörfalazik, egyből őszintén megmondja, hogy a mostani beszélgetésünk eredménye az ő érdekeit szolgálják majd.
- Hallgatom.
Biccentek egy aprót, ha már ilyen komolyan beszél, és keresztezett ujjaimon megtámasztott állal figyelek rá.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. november 1. 20:10 Ugrás a poszthoz

Mr. Brightmore

Nem szólok közbe, először meghallgatom, hogy mit szeretne, nem akarok a szavába vágni, és nem is nagyon kell, mert gyakorlatilag a legtöbb kérdésemet megválaszolja. Persze, még így is maradnak kérdések, de sokkal könnyebb dolgunk lesz egymással.
- A ketrec nem állatoknak való, a hárpia pedig egy különösen szép példány, én egy Augurey-t tartok, Ellie-t, aki éppen most ült el a tojásain.
Gondoltam, ha már ő is elmeséli a sajátját, én is a magamét, nehogy úgy tűnjön, mintha csak úgy mondanék valamit. Az valahogy nem az én asztalom.
- Mi történik abban az esetben, ha Manci néni elengedi Fülest, a tacskóját a tó mellett, a hárpia pedig elragadja?
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. november 1. 20:31 Ugrás a poszthoz

Mr. Brightmore

Halván mosoly jelenik meg az ajkaimon az ösztönösen jött válaszra. Igen, nagyjából erre számítottam, így nem csak az mosolyogtat meg, amit a fiú mond, hanem az is, hogy eltaláltam a reakciót.
- Az első időkben elkísérném, amikor a faluban járnak, csak, hogy megnyugtató legyen a lakosság számára is, illetve a magam számára is, Fülesről már nem is beszélve.
A végét persze viccnek szánom, de igyekszem minél komolyabb arcot vágni, talán csak a szemöldököm emelkedése árul el.
- Persze, ha csak nem bánja.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. november 1. 20:39 Ugrás a poszthoz

Mr. Brightmore

- Igen, ha valaki megkérdezi, hiteles információkat tudok mondani. Olyan vagyok, mint egy nyugdíjas hölgy, imádok minden információt.
Szeretek tudni dolgokról, éppen ezért is vállalom be szívesen ezt a túrát. Persze, én nem körítek hozzá Andersent megszégyenítő mesét, inkább a tényekre hivatkozom.
- Mikor lesz eredménye a teszteknek?
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. november 1. 21:01 Ugrás a poszthoz

Mr. Brigthmore

- Olyasmi.
Mosolyodom el szélesen, bár azért ez a mosoly nem őszinte. Milyen térfigyelő az, aki maga is azt érzi, hogy megfigyelik? Viszont ez a jövő problémája, nem a jelené.
- Akkor úgy vélem, hamarosan újra találkozunk.
Elvégre ha ilyen gyorsan lefolyik a dolog, akkor hamarosan megjelenik az egünkön.
- Egy másolat tökéletesen elég. Ha nincs éppen kéznél bagoly, a gyerekeimnek is odaadhatja, a vezetéknevük Wittner, és egyáltalán nem hasonlítanak rám.
Eltéveszthetetlenek. Viszont úgy vélem, hogy a történet ezen szakasza akkor le is lett tudva, ismét megemelkedem, és most én nyújtom a kezem.
- Várom a baglyát, Mr. Brightmore.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. december 7. 22:22 Ugrás a poszthoz

Mikulás napján.

Az utóbbi napokban eléggé elúsztam, ahogy közeledik a karácsony és az év vége, egyre többen akarnak valami olyat elérni, ami egész évben lehetetlen volt. A sokadszorra visszautasított szökőkutat minden ház elé ötlet tegnap megint az asztalomon landolt, azt otthagyva indultam haza, hogy ennek köszönhetően egy elárasztott faluval álmodjak. Most reggel, amikor befelé tartottam, arról gondolkoztam, miként lehetne megírni úgy, hogy meg is értse a jóember, ez nem az a szint, amit meg lehet itt valósítani.
Amint a megfelelő közelségbe érek, Mártika fontoskodva toppan be elém, és már adja is át a fontos dokumentumokat, és teszi hozzá, hogy a lányom hozott egy csomagot, eléggé sietett, de azt azért itt hagyta. Cserébe az információért, és mert amúgy is Mikulás van, adok Mártinak egy illetlenül nagy csomagot, tele minden finomsággal, amit ő nagyon szeret. Lássa, kivel van dolga. Az államat vakarva lépek az irodába, meg kéne borotválkozni már, főleg mivel Mártika arra is felhívta a figyelmemet, hogy így nem igazán fognak már megfordulni utánam az asszonyok. Nem mintha most még egy nőre is lenne időm, arra se volt, hogy ennyi idő alatt ne egy bérelt lakásban éljek.
A csomagot először félreteszem, fontosnak tartom, hogy előbb megírjam a választ a jóembernek, aki annyira akarja a szökőkutakat, ráadásul télen, tiszta felelőtlenség, csak miután azzal végeztem, veszem magamhoz végre a arany dobozkát. Először a bodyt veszem a kezembe, és elmosolyodok, hiszen belegondolva, hogy mindegyik innen indult, elfog a nosztalgia. Emlékszem, Dávid volt a legkisebb hármuk közül, Gergely pedig golyófejűként született, szinte csík volt a szeme. Aztán megszületett Laura. Az a sok haj, azok a tündéri vonások, a harcias tekintet. Csodáltam őket, mindegyiküket. Nagyapa. Nem bánnám, ha nagypapa lennék, Gergőnek időszerű lenne családot alapítania. Nem is értem, miért nem teszi, csak van egy olyan kislány, akivel hosszabb távra tervezve.
Így kerül a kezembe a második dolog, egy terhességi teszt. Egy csík, két csík, pozitív. Pozitív? Most kezd kitisztulni a fejem, és kezdek el tovább látni, mint ameddig a ködös tekintetemen át az emlékek engednek. Egy terhességet akarnak bejelenteni nekem. De nem lehet a gyermekeim anyja, hiszen nem találkoztunk már jó ideje úgy, hogy közöm legyen a terhességéhez, és nem lehet más sem, legalábbis nagyon remélem. Gyorsan kutatni kezdek a dobozban, de az elmémben már ott a válasz: Laura. A kislányom, a hercegnőm, az életem. Jött valaki, akárki, nem is érdekel, mert nem méltó hozzá, és a kicsikémben kárt tett. Ő az én kislányom, még gyerek. Az én szememben az az öt éves, aki koronával a fején, durcásan magyarázott, hogy miként szeretne zsúrt. Ő nem várhat gyereket. Még nem tartunk ott. Soha nem is fogunk.
Nézem a csomagot, nézem a nevét a cetlin, már csak az van a kezemben, csak a cetlit nézem, ahogy a székembe roskadok. Nem lehet. Ez nem lehetséges, ez nem igaz. És mégis. Ott van, láttam, ott van minden.
Nem tudok itt maradni, úgy érzem, ez az egész hely megfojt. A kis rugdalózót  és minden egyebet ott hagyva, monoton léptekkel indulok meg az ajtó felé, majd lépek ki rajta.
- Hazamegyek, ma már senkinek se vagyok elérhető.
Felelem csendesen Mártának, aki nem szól semmit, valószínűleg látja rajtam, hogy most jobb nem csacsogni, vagy csak tele van tömve a szája csokoládéval. Mindenesetre én elindulok, és fogalmam sincs hogyan, de valahogy haza is keveredek. Egy üveg olcsó bor társaságában. A lényeg az volt, hogy üssön. Az ajtót mágikusan zárom be, és igyekszem mindent és mindenkit kizárni a fejemből. Ez nem lehet igaz. Ez nem valós.  
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. január 26. 22:35 Ugrás a poszthoz

Sárközi kisasszony


Nos, az alap koncepció azt hiszem megbukott. Az eredeti terv az volt, hogy egy gyerekeket segítő célt szolgálunk, vagyis a képeknek is olyanoknak kellene lennie, amik beleférnek a családbarát jelzőbe. Azt hiszem, az én három képem, melyeket az esemény okán hoztam el, ki is tűnnek, hiszen az egyiken egy anya gyöngysort akaszt a lánya nyakába, a másikon gyermekek játszanak egy kiskutyával, míg a harmadikon az első érintkezés van, ahogy egy édesanya mellkasára fektetik újszülött gyermekét. A többi kép, igencsak eltér ettől. Hasonló alkotásaim nekem is vannak, nem, nem olyanok, mint ami előtt az ifjú nő áll, hasonlók. Ezekre nehezen találok szavakat.
- Tetszik, amit lát?
Érdeklődöm, zsebre tett kézzel, megállva mellette, szemem a képre szegezve. Isteni. Azt hiszem, idén össze kell kapnom magam, ha akarok itt második ciklust.
Utoljára módosította:Dr. Wittner Erik Benjamin, 2019. január 26. 22:36
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. január 26. 22:56 Ugrás a poszthoz

Sárközi kisasszony


- Rossz fát tett a tűzre?
Érdeklődöm egy szemtelen mosollyal, túl fiatal. Lassan fel kéne nőnöm a saját koromhoz, a lányom lehetne. De ebben a teremben - szerencsére - nem igazán állnak meg az emberek. Nem bánom, mert nem ez az egyetlen kép.
- Őszintén remélem, hogy a kép az őrület szélén tengődő tébolyulást szimbolizálja, és nem egy megerőszakolt és hasba lőtt kéjnőt. Gyermekek javára megy a ma összegyűlt összeg.
Meg arra, hogy az én döntéseimet tárgyalják ki. Az előbb úgy beszéltek rólam, hogy közöttük álltam, csak a szakállamat nem szokták még meg. Csak ennyi.
- Mit lát, ha a festményre néz?
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. január 26. 23:23 Ugrás a poszthoz

Sárközi kisasszony
A következő


- Dicséretes.
Bólintok is egy aprót a kijelentésemhez. Valóban, milyen szerencsések a szülei. Koncentráljunk a szüleire, biztos jó emberek, akik sokat dolgoznak, keményen, biztos. Mennyi idős lehet? Húsz körül? Mégis, ahogy mosolyog, többnek érzem, de ez nagyon megtévesztő tud lenni. Egy ideje már én magam is csak a saját képzeletemmel vívok harcot.
- Azért csak ne menjen a festő közelébe.
Nem tetszett már akkor sem, amikor bemutatták nekem, és most még inkább ellenszenvessé vált. Lépek egyet vele én is.
- Ez azt hiszem, holnapra felszámolásra kerül. Nem hiszem, hogy éppen ilyet terveztek ide. Nos, vagy ilyet.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. január 26. 23:49 Ugrás a poszthoz

Sárközi kisasszony


- Egy festőnek vagy egy perverznek?
Kérdezek vissza, mert azért nem mindegy, hogy minek néz, nem szeretném egy perverz látszatát kelteni. Bár, ketten vagyunk egy a festmények miatt hangulatosan megvilágított teremben. Nos, ezek szerint, ha nem jön be a polgármesterkedés, perverz még lehetek. Remek.
- Bájos. Azonban, ha megnézi a vonalvezetést és a színek kombinációját.
Közelebb lépek a képhez és az alsó harmad fehér és bőrszín kontrasztját mutatom, majd ujjam feljebb csúszik a mellkas részére.
- Túl szembetűnőek azok a részek, melyeket egy ártatlan képnél inkább elrejtünk. A fehér pedig csak még incselkedőbbé teszi, hiába a szűziesség ábrázolásának színe, itt nem hiszem, hogy ez történt volna. De lehet, hogy én látok bele túl sokat.
Visszalépve mellé felemelem kicsit a szemöldököm, de aztán úgy vélem, nem tudja, hogy ki vagyok, és nem is bánom, kicsit lehetek más, mint aki.
- Itt, a munkám nagy része a hivatal kötelékében tart. Perverznek nem tartom magam, festőnek talán.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. január 27. 00:16 Ugrás a poszthoz

Sárközi kisasszony


- Ön az első, aki ilyennel vádol.
Nem zavar, csinálja csak. Az csupán az ideges vagy felcsattan ember, akinek van oka felcsattanni. Én a magam részéről nyugodtan fogadom az alaptalan vádat. Nincs okom azt feltételezni, hogy el is hiszi ezt. Kóstolgat, én pedig élvezem a játékot.
- A teremben vagy az életemben?
Kérdezek a kérdésére, incselkedését tovább víve. A múltkor is megfájdult a fejem egy hasonló játék miatt, és a mai napig nem tudom eldönteni, hogy az, csupán egy igen kézzelfogható álom volt-e vagy valóság. Nehéz ügy. Ujjaimat összeérintve, lassan sétálok a képek között.
- Nos, mindenképpen több kedvencem van. De megindoklom. Ez a szépen rejtett keserűség miatt, míg ez az érintés fontossága miatt tetszetős. Erről azonban maga jut eszembe. Ki tudja, talán megveszem. A gyermekek megsegítése érdekében.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. január 27. 00:44 Ugrás a poszthoz

Sárközi kisasszony


- Azzal, hogy sótlan vagyok.
Felelem őszintén, és ahogy kimondom, el kell nevetnem magam.
- Hát mi lehetne annál ízesebb, mint egy jogász, aki fest? Az egyik két lábbal áll a földön, a másik a föld felett lebegve létezik.
Sosem értettem ezt a sótlan kifejezést, de néha én magam is tapasztalom, amikor nem érnek olyan impulzusok, mint például ennek az ifjú hölgynek a játéka. Megkeseredett öregembernek érzem magam. Máskor, most nem. Most olyan vagyok, mint egy kamasz, aki el akarja hinni, hogy ez most meglesz.
- Esetleg?
Emelem meg a tekintetem, miközben követem, tekintetem az övébe fúrva, bátor, hogy így hátrál egy kiállítóteremben.
- Ígéretek. Tovatűnik és magányba taszít, egyedül a téboly szélén.
Ha már az első együtt látott képre utalhatok egy aprót.
- Nem tetszik? Dacos, a tekintettel viaskodó, központi elem. Szerintem ezek igazán illenek önre is. A teremben rengeteg festmény van, én azonban, önt láttam meg.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. január 27. 01:12 Ugrás a poszthoz

Sárközi kisasszony


- Sótlan.
Erősítem meg abban, hogy valóban ezt gondolják rólam az emberek. A kérdésére hezitálok egy kicsit végül mégis bólintok.
- Csak nem mindig tudom kontrollálni, hogy éppen mihez van kedvem. Magyarázta már ki magát valami alól, amihez nem volt kedve, pedig kötelező volt? Néha, csak egész nap festenék, máskor mást sem csinálnék, csak a törvényességet felügyelném. De inkább persze a festés.
Valahogy mindig a festő a rakoncátlanabb. Ez már csak ilyen. Az újralátás ígérete megmosolyogtat, de jelenleg nem tudom elképzelni, hiszen eddig sem láttam sosem, ám a lehetőség miértjét ő maga adja meg nekem, édes, ahogy elpirul, finoman keze után nyúlok, és ha engedi, leeresztem az arcáról.
- Talán, lehetne a múzsám, aki homlokon csókol. Vagy, a modellem. Szebbet, őszintébbet festenék magáról, mint bármely kép a teremben.
Ezt pedig komolyan is gondolom. Megfesteném őt, a pírt az arcán.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. január 27. 15:12 Ugrás a poszthoz

Sárközi kisasszony


- Ne féljen tőlem, mert még a végén tényleg elkezdek aggódni, hogy perverz vagyok.
Van ez a betegségem, hogy ha valami bekattan, akkor nekem azt meg kell csinálnom. ez is most egy ilyen dolog. Hogy meg kell csinálnom. Le akarom festeni őt, valóban látni és vászonra vinni. Végül enged, és szerintem ez a pír csak még csodálatosabbá teszi. Oyanná, akire emlékezni akarok, akit meg akarok mutatni a világnak. Igent mond, én pedig elmosolyodom.
- Ruhában.
Teszem hozzá, mert valljuk be, hogy nem éppen beszéltünk meg részleteket, mielőtt igent mondott, és azért számos olyan pont van, ami miatt akár még aggódnék is, ha a helyében, vagy az apja helyében lennék. Én nem ilyen képeket festek, vagy ha mégis, nincs modellem. Sosem volt. Tiszteltem a gyerekeimet és tiszteltem az anyjukat is, hogy ne akarjanak meztelen emberek között játszani vagy főzni. Az olyan képek alapjai, melyeken hiányos egy-egy öltözet, a gyermekeim anyját ábrázolom, olyan hetven százalékban. Maximálisan tisztelem a nőket, és éppen ezért bosszant ennyire ez a kiállítás is.
- Lassan mennem kell, de adok egy címet.
Papírt és tollat húzok elő a belső zsebemből és gyorsan felírom rá a Tündérmanó utca 18-at, ahol jelenleg lakom. Alá pedig azt, hogy Benjamin. Átnyújtom neki a lapot.
- Egy nagyobb családi ház, de társasházként funkcionál, nem biztos, hogy én nyitok ajtót, viszont akárki is, elég csak azt mondania, hogy Benjamint keresi. A tetőtérben lakom. Ha nem vagyok otthon is beengedik, megvárhat. Tudni fogom, hogy ott van.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. február 26. 07:15 Ugrás a poszthoz

Hannah


Nagyon szeretek az előkészítőbe járni, hiszen mindig olyan vidám zsivaj fogad itt, mégis, mikor meglátnak, mind illemtudóan köszönnek. Imádom őket, lelkesek, őszinték, nyitottak a világra. Imádom őket, mert ártatlanok. Éppen ezért is fáj most ide jönnöm, szomorú ügyben érkeztem, szinte kiszakadt a szívem, amikor meghallottam a hírt. A temetésen mind a ketten megjelentünk, később azonban csak én tudtam az örökössel beszélni, de nem volt egy hosszú, vagy kellemetlen beszélgetés, eléggé határozottan és gyorsan jutottunk el a lényegre, igazából az ő elképzelései majdnem hogy összecsengtek az enyémekkel, csak az övéi jobbak voltak.
A hivatalba már nem tervezek visszamenni, nem tudom, hogy ez közöttünk meddig fog tartani, de úgy döntöttem, hogy nincs most bent olyan feladat, ami ne várhatna meg. Holnap is van nap. Április után meg ki tudja, hogy mi leszek, polgármester vagy jogász vagy festő. Rokonszakmák. Végül is, azt hiszem, minden vagyok, csak kétségbeesett nem. Így hát, túllendülve a problémán intézem a mindennapjaimat. Most például aktatáskámat a balomban tartva, jobb kezemmel kopogok az igazgató ajtaján, abban a percben, amit megbeszéltünk, és az engedély megadása után belépek.
- Szia. Hihetetlen, hogy meghallottad a kopogásom ebben a hangzavarban.
Biztos van valami hetedik érzékük erre, hogy valaki kopogtat az ajtón. A tanáriba is simán bejutottam, most ide is. Hihetetlen. Gyorsan leveszem a kabátom, és helyet foglalok a nővel szemben.
- Beszéltünk az alapítványról meg az iskoláról. Több opció is felmerült, hogy mi legyen. Az biztos, hogy államosítani nem szeretnék, ami jó hír nekünk, hiszen továbbra is magánkézben marad.
Nem hiszek valahogy az állami dolgokban, ami eléggé ironikus így, hogy a kevés teljesen mágusok lakta falu egyik vezetői tisztségét töltöm be. Viszont mindig örömmel töltött el, hogy ha azt vesszük, akkor a miénk, és nem az övék.
- Az alapítvány gondozását azonban szeretné, ha olyan látná el, aki benne van az iskola életében, és én azt mondtam, hogy erre te vagy a legalkalmasabb személy.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. március 21. 07:50 Ugrás a poszthoz

Hannah


- Óóó, hát így könnyű!
Vidáman elmosolyodom, holott mostanában valahogy megint inkább a befelé fordult művészt kezdtem el magamban felfedezni. Rendesen elhiszem már, hogy tudathasadásom van, pedig eddig azzal nyugtattam magam, hogy nem, csak másként kezelem az érzelmeimet, mint a nagy átlag. Viszont a madarak aranyosak és praktikusak, így mindenképpen megérnek egy vidám mosolyt.
Biccentve fogadom el a leülés lehetőségét, és a zakómat kigombolva foglalok helyet. Nem akarom sokáig rabolni az idejét, de ahogy mondani szokás, ezeken a bizonyos kötelező rosszokon jobb is, ha gyorsan túlesünk. Szeretném, ha ezt most megbeszélhetnénk, és utána beállna a rend. Szeretem, hogy Hannah lett a vezető, mert minden működik. Nincsen csapongás, minden precíz, pedig ki gondolta volna, ugye? Bevallom, én is tartottam tőle, hogy jó ötlet-e ez, mostanra azonban nem maradt bennem egy szemernyi kétség sem, sőt nagyon remélem, hogy nem találja ki egyik pillanatról a másikra, hogy ez neki nem kell, mert félek, akkor összedől itt minden.
- Ó bizony.
Értek vele egyet én is, de szerintem nagyon is logikus lépés. Milan bízik bennünk, én bízom Hannah-ban, szóval nagy baj nem lehet. Eddig is nagyon ott volt mindig, amikor kellett, tényleg olyan ember, aki százhúsz százalékon kezdi el a minimum teljesítést, és innen csak felfelé vezet az a bizonyos út.
- Egyelőre még nem szeretnénk ülést. Ha lezárul a tanév, elkészülnek a költségvetések az elmúlt és az elkövetkezendő tanévre, illetve feláll a végleges dolgozói állomány, akkor szeretnének egy tájékoztatót kapni, illetve megnézni, hogy minden rendben van-e.
Nekem úgy jött le, hogy ebbe az egészbe Elisabeth fián kívül senki sem kíván beleszólni, meghagyják neki, hogy intézkedjen, ő pedig a kötelezőkön kívül nem kíván ránk szállni.
- Ezenkívül lesz egy kiállításom, hamarosan, ahol szokás szerint az alapítvány részére gyűjtünk majd. Ez nem lesz olyan, mint a legutóbbi a vándorfestői kiállítás, ott eléggé félrenézte a volt titkárnőm a képek milyenségét. Ezeket viszont én festettem, teljesen megbízhatóak.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. április 20. 08:00 Ugrás a poszthoz

Hannah


- Határozottan egyetértek.
Ki hogyan látja a segítséget. A magam részéről a segítség jelenleg a festés, pontosabban az, amikor a négy fal között tudhatom magam Alexandrával, beszélgethetünk mindenről, anélkül, hogy egymásról bármit is tudnánk. Ha akartam volna, megnézhettem volna, hogy ki ő, és azt hiszem, ő sem tette meg ezeket a lépéseket. Mind a ketten kívül hagyjuk a mások által kialakított képet, és őszintén tudunk kérdezni egymástól, még ha az a kérdés balgaság is. Élvezem, hogy van egy sziget, ahova visszavonulhatok, és jelenleg ez a sziget, ez a fiatal lány és a jelenléte a minden nekem. Nem vágyok másra, csak hogy ennyi idősen legyen egy kellemes személy az életemben. Hamarosan vége, mind a ketten tudjuk, indokolatlan okokkal nyújtom, de véget fog érni. Előre gyászolom magamban ezt, de kifelé sosem mutatnám. Boldog vagyok, ott és akkor igazán boldog. Minden más csak formalitás.
- Igen, egyszerűbb lenne, de ahogy kihallottam, nekik más problémáik is vannak. Néha elnézem a kis Charlotte-ot az utcán, és úgy gondolom, hogy valami meghúzódik még a háttérben. Furcsa, de nekünk mindenképpen így a legjobb most, így nem keveredik ez az egyéb dolgaikkal. Nem tudom, hogy milyen dolgok, nem akarok messzemenően téves következtetéseket levonni, csak érzem, hogy jobb ez most. Én segítek neked mindenben.
Felajánlom, de ez inkább formalitás, mert a nő határozottsága és átlátóképessége olyan, ami elárulja, hogy ő egy igazán jó vezető, és jó szervező is, az élet minden egyes területén. Bízok benne, és bízok a döntéseiben is. Megvallom, meglepett, amikor először találkoztunk, felületes voltam, és ezt az illetlenséget azóta már százszor megbántam, hiszen ez a nő nagyon logikus és nagyon határozott. Emellett pedig, természetesen, könnyen célt ér, de az nekünk sosem rossz.
- Hét. Merlinre.
Összevonom kicsit a szemöldökeimet, balommal megkönyökölöm a karfát, szám elé helyezem a kezem, és a szakállam piszkálásával igyekszem végiggondolni, azt, amit mond. Kezembe véve a papírt, futom át az önéletrajzot. Nem kell hozzá sok idő, mert ismerem, Payne doktor is nemrég mutatta, amikor a teljes gyógyítói gárdáját áthozta.
- Szimpatikus kishölgy, ha téged meggyőzött, engem is.
Leteszem az asztalra a papírt, és visszacsúsztatva pillantok rá. Értem a problémát, lesz pénz, mert mind a ketten azon dolgozunk, de későn, és az a lényeg, hogy működjön az iskola. Nézem őt egy pillanatig, arcomra lassan ül ki a mosoly.
- Egy éve nem vettem fel a fizetésem, ott van a tartalékokban, átcsoportosítom, te pedig tudsz felvenni embereket. Nézzünk körül a tanodába, biztos vannak olyanok, akik egy kis pluszért eljönnének hozzánk dolgozni. Nem teljes bérért, nem teljes foglalkoztatásban. Ha nem kell kifizetnünk a diplomás bért, jobban állunk. Szeretném, ha a gyerekek megismerkednének a tanodabeliekkel. Illetve beszélhetek Dorottyával, hátha van olyan végzőse, aki szívesen jönne el.
Agyam egy hátsó szegletében jegyzem ezeket, megjegyzek mindent, hiszen ez valóban fontos.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 14. 07:47 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


Ha megkérdeznék most, hogy mi a boldogság, nem biztos, hogy tudnék rá felelni. Csak állnék, és habognék, összehoznék valamit persze, de tudom, hogy a kérdés, hogy "boldog-e ön", végleg kitaszítana az amúgy sem stabil komfortzónámból. Túl sokat dolgozom mostanában, és a sikerek elégedettséggel töltenek el, de nem vagyok boldog. A legkevésbé sem. Ezt pedig egészen addig nem merem bevallani, amíg meg nem látom a magasba nyújtott, felém integető kezeket. Visszaintek, egy szélesedő, de nem feltétlen őszinte mosollyal. A gyerekeim kerülnek egy ideje, és ez az ösztön valahogy bennem is feléled, én is kerülni kezdtem őket. Széthullottunk, mint család, akkor, amikor az anyjuk kitalálta, hogy végleg vége. Sokszor voltunk külön napokra, olykor hetekre, ám most már évek óta tartunk ott, hogy csak a gyerekeink miatt beszélünk, minimálisan. Ez sem egészséges.
Nem indulok meg feléjük, mert a Hannah-val bájolgó férfi még csatlakozni fog hozzám, csak a búcsú után léphetek. A férfi egy magas, idősebb úr, jó kiállású. Azért jött, hogy adjon, játszóterek tervezésével és építésével foglalkozik, emellett jó viszonyt ápolt az iskola alapítójával, a jelenlegi játszóteret is ő tervezte. Átépítené, ingyen, hogy így adózzon az itt folyó kiemelkedő munkáért.
Felpillantok az ajtóban álló nőre, aki hihetetlenül jól kezeli a bájolgást, aztán vissza Stellára, majd megint Hannah-ra. Végül ösztönösen indulok el a padon üldögélők felé, nincs olyan messze, hogy ne venném észre, ha a férfi indulna. Odaérve csókot nyomok a lányom homlokára, és leülve mellé nézek végig a két gyereken.
- Jól áll.
Most már őszinte a mosolyom, szeretem a gyerekeket, és tényleg jól néz ki, ahogy Stella felelősségteljesen foglalkozik velük. Az igazság az, hogy mindig szerettem volna olyan korban nagypapa lenni, amikor még a testem is engedi, hogy kiélvezzek minden játékot, lehessek a lelőtt bandita, a lovacska, kommandózzunk a földön. Aztán Gergő azt mondta, hogy ő auror akar lenni, és bevetésekre járni. Zsebemből egy csomag zsebkendőt húzok elő, kettőt kivéve ledobom magam mellé a maradékot, egy-egy tenyerembe gyűröm őket, majd megrázva kinyitom, és a zsebkendő helyén már egy-egy kis plüss rája fekszik, mosolyra álló szájjal. A legegyszerűbb trükk, amivel a saját gyerekeimet is szórakoztattam.
- Gyakorolnom kellene, mert kutyát akartam csinálni. Hogy vagy?
Pillantok fel végül az egyszem lányomra, életem legnagyobb lázadójára, aki miatt nem egyszer dagadt meg az ér a homlokomon. Hiányzik, hogy bosszantson.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 14. 15:49 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella


- Milyen hivatalos. A polgármester.
Pillantok oldalra, de az ajkaimon egy halvány mosoly ül, ahogy a gyerek kihúzza magát. Néha azt hiszem, hogy senki se tudja ki vagyok, máskor meg meglep, hogy milyen kis emberek is tisztában vannak vele, mit is jelent ez.
- Stella a kislányom, mint te az apukádé. Neki én vagyok az apukája.
Magyarázom, és próbálom gyerek nyelven elmagyarázni, ami nem könnyű, mert mostanában a legfiatalabb gyerek a közelemben Vajda Richárd volt, és ő sem mondható már sem gyereknek, sem naivnak, szóval vele is úgy kell beszélnem, mint egy felnőttel, pedig karon ülő volt még, amikor először találkoztam vele. Most meg... politikusi babérokra tör.
- A kisfiú.
Pontosítok, mert tudom, hogy egyből a ruhára gondol, pedig már amikor kimondtam, akkor tudtam, hogy muszáj pontosabban megfogalmaznom, hogy mire is gondolok, amikor az mondom, jól áll. Bár tény, azt tudnám a legnehezebben elfogadni, ha a lányom jelentené be, hogy terhes. Az első pillanattól, ahogy megláttam, szerelmes voltam belé. Szeretem a fiaimat, ehhez kétség sem fér, de ő a kislányom, akiért ölni is képes lennék.
- Azt mondod?
Előveszek még egy zsebkendőt, és a tenyerembe gyűrve, az előbbinél hosszabban rázom meg, mire egy egészen macskaformájú plüss lesz belőle, csak valahogy a farka marad el.
- Azt hiszem, én lehetnék az egyenlő bánásmód oktatója. Két rája, akik kutyának képzelik magukat, és egy macska, akinek nincsen farka.
Még a végén könyvet írok belőle. Gyerekkönyvet. Nem, vicceltem, ez a művészeti ág nekem sosem ment, én csak festek. Viszont ha már ennyi zsebkendőt elhasználtam, ne vesszen kárba, a kislánynak és a kisfiúnak is adok. Amikor lázadtam a rendszer ellen, akkor tanultam meg ezeket a trükköket. Nem nagy ördöngösség, de tényleg.
- Kicsit, furcsa az idő, egyszer meleg, egyszer hideg. Félek, úgy telik majd el a nyár, hogy nem is éreztük meg igazán.
Mondjuk én minimálisan vagyok csak az igazi nyár híve, de ez a változékony idő, borongóssá tesz, és néha a munkámra is kihatással van. Hátradőlök, hogy rendesen Stellára tudjak nézni.
- Anyáddal pár szót, nem kedvelem az új pasiját, erőszakos. Sokkal jobb volt, amikor a szomszédunkkal kavart össze.
Nem mindenki mond ilyet nyilván, akit kidobtak, de valóban, kedveltem a szomszédunkat, és hát az éremnek mindig két oldala van, a megcsaláshoz is mindig két ember kell.
- Gergő fél évet még aláírt az egyiptomi hivatalnál, így nem biztos, hogy karácsonyra hazajön, Dávid meg... egyszerűbb lenne, ha bejelentkeznék hozzá tetoválásra. Gondolkoztam egy skorpióban a nyakamra.
Mondom teljesen komolyan, de nem, eszemben sem volt skorpiót tetováltatni, viszont tényleg elgondolkoztam azon, hogy időpontot foglalok nála, és kifizetem a velem töltött időt, csak kicsit szánalmasnak élem meg ezt.
- Miért?
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 14. 17:05 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


Összevont szemöldökkel pillantok rá a megjegyzése következtében, de nem szólok egy szót sem, mert látom, hogy mennie kell, biccentek csak, hogy vigye nyugodtan a kisgyereket, és még akkor sem enyhülnek a vonásaim, amíg azt nézem, ahogy beköti a cipőket. Nem teljesen értem, hogy a nevelésének melyik része nem tetszett, hiszen ha valakinek, neki mindig mindent megadtunk. Talán túlontúl elkényeztettük? Nem értem.
- A megfelelő dinggel. Ez egy nehéz terep, de segíthetnél rajtam. Szóval vagyok én. Aki két évtizedik azt hittem, hogy anyád a megfelelő ding, de mint a mellékelt ábra mutatja, nem az. Honnan tudnám bárkiről is, hogy ő már a megfelelő ding?
Nem akarok váltogatni, sem alkalmi partnereket, nem egyedül lenni, valahogy egyik sem az én asztalom, de nem akarom azt megint eljátszani, ami valóban az elmúlt több, mint húsz évem volt. És bár talán sokan furcsán néznek rám emiatt, de terveim között szerepel megállapodni, és nem csak egy tetőtérben lakó árny lenni.
- Csak arról tud beszélni. Most is csak azért beszéltünk, mert úgy volt, hazalátogat, de nem tette, ezért rákérdeztem.
A vállaimat is megvonom kicsit, mintha nem számítana. Szeretem a gyerekemet, igazán szeretném már látni, magamhoz szorítani, de nem szeretném azt, hogy ne érezze jól magát. Neki ez az élete, ezt szereti csinálni, én pedig tiszteletben tartom, hogy erre vágyik. A következő mondatokra azonban úgy nézek rá, mint amikor valaki először lát mozgófilmet. Csak nézem őt, és még pislogni is elfelejtek. Nem tudom, hogy milyen hosszan, aztán azért csak kell, mert elég rendesen kiszárad a szemem. Megköszörülöm a torkom és:
- Baba dolog? Bogna terhes?!
Egy picivel talán hangosabban mondom ki a kérdésem, mint terveztem, gyakorlatilag rákiabálok szegényre, pedig nem így terveztem, és ezt remélem ő is tudja, hiszen az arcomon hihetetlen boldogság tükröződik. Terhes. Nagypapa leszek. Ez csodálatos hír. Mosolygok, mint egy rendes hülye, de nem érdekel, mert hetek óta nem éreztem ilyen boldogságot.
- Ezra? Nem. Miért, kellett volna?
Nem tudom, hogy miért kellett volna Ezrának beszélnie velem, és nem, most túl boldog vagyok ahhoz, hogy összerakjam ezt azzal, hogy vissza akartam kérdezni, miért nem tetszik neki az, ahogy neveltem.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 14. 18:14 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


Nem hittem volna, hogy egyszer ide lyukadunk ki, hogy ő mondja el, hogy milyen is az, amikor a másik az igazi, és mennyire könnyen le lehet vetíteni, mi az anyjával miért nem voltunk egymáshoz valók. Sosem beszéltük meg, csak továbbléptünk, és ritkán mondtuk ki, hogy szeretjük a másikat. Szeretjük, de nem úgy. A megszokás tartott minket össze.
- Haragudnál rám, ha lenne nekem is valaki az életemben?
A gyerekeim miatt nem akartam ebbe jobban belegondolni, de ahogy beszél róla, vágyok rá, hogy legyen, hogy tényleg elkezdjem elölről. Tudom, hogy nem vagyok már fiatal, de nem akarok magányosan élni, és a gyerekeim kirepülnek, olyan gyorsan, hogy észre sem veszem. Én pedig reménykedem benne, hogy még van lehetőség a számomra. Egy próbát megér tényleg így nézni ezt.
- Szedd rendesen a gyógyszereidet.
Mondom teljesen komolyan, mert elfogadtam azt, hogy kivel van, elfogadom azt is, ha gyereket akar, de akarja azt a gyereket. Én abban voltam csak mindig biztos, hogy akarom a gyerekeimet. Jobban örültem, mint a nejem, amikor megtudtam, hogy vannak, és igazán örülök annak is, hogy nagyszülő leszek. Ott akarok lenni. Talán tényleg ideje volna visszavonulnom a nyilvánosságtól, és egy nyugodtabb életet élni, hogy részese lehessek az unokáim életének. Meg hát ott van ez a ding-kérdés is, nem ártana akkor erre is ráfókuszálni.
- Nem kell házasság ahhoz, hogy gyerekük legyen. De a szándék fontos.
Mondom én, ugyebár. Nálunk sosem volt esküvő, egyszer rákérdeztem, azt mondta nem akarja, aztán ennyiben maradtunk. Jöttek a gyerekek, teltek az évek. Valahogy nem hiányzott, hogy házasok legyünk, és esetünkben ez jól is jött ki, hiszen rengeteg kellemetlenségtől megkíméltük magunkat.
- Pozitív?
Kicsit megint csodálkozok, homlokráncolva nézek rá, aztán megvonom a vállam azon, amit mond.
- Igen ez ilyen genetika dolog. Ezrának is magas, meg a nagyapádnak is.
A végére kicsit lehalkul a hangom, mert pontosan tudom, hogy Ezra nem az anyánktól örökölte a homlokát és azt is, hogy a "nagyapád" nem az én apám, hanem Ezráé. Ezráé. A fejem hirtelen kezd el lüktetni, ahogy az ér, ami mindig megdagadt, ha hülyeséget csinált, most megint láthatóan előjön. A tenyerem rá helyezve kezdem el masszírozni.
- Mire szeretnél kilyukadni?
Tudja, hogy tudom, hogy képes vagyok összerakni, és azt is, hogy próbálom olyan szinten kilökni a sejtett tényt a fejemből, amennyire csak lehet. Csak nem. Egyszerűen csak nem akarom tudomásul venni. Nem és kész.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 18. 06:38 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


- Senki és semmi. Ez mondjuk egy jó alap.
Nem tudom még, hogy hogyan lesz. Voltak átmeneti esetek, olyanok, akikről inkább nem is beszélek, mert felesleges. Próbálkoztam, nem jött be, voltak olyanok, akik nem tűntek el egyik napról a másikra, vagy akiknek az életéből én nem tűntem el egyik napról a másikra. Hogy lesz-e ebben állandóság, hogy lesz-e tényleg ding, azt még nem tudom, de vágyom rá. Furcsa lenne? Nem hiszem. Az elején úgy véltem, hogy ennyi idősen már nem jár, most azonban már kételkedem.
- Nem voltunk valami jó példa nektek.
Állapítom meg szerény csendességgel, egy kellemetlen, kínos mosollyal az ajkaimon. Tényleg nem. Próbáltuk, sokáig, talán túl sokáig is, jobb lett volna egymástól távol, de közösen nevelni a gyerekeinket, és nem ide jutni, hogy az éppen csak nagykorú lányom mondja meg, hogy gyerekként a testvérével szövetséget kötöttek arra, hogy ők nem úgy csinálják majd, mint mi.
- Lia egy tündér, jót tesz a jelenléte mindenkinek.
A gyerekek jelenléte mindig jót tesz nézeteim szerint, hiszen valljuk be, az ő őszinteségük és cserfességük valami olyan, amit mindig szerettem a környezetemben tudni. Ezért vágytam olyan nagyon a gyermekeimre és arra is, hogy unokáim szülessenek. Nem szívesen viselek öltönyt és nyakkendőt, de elfogadtam annak idején, hogy olyan állás kell, amivel biztosítani tudom a családom anyagi jólétét, és jelenleg pont ebben vagyok benne. Emellett polgármesterként legalább némi társadalmi felelősségvállalásban is részem lehet, ami szintén kiváló.
- Úgy tűnik anyádnak tényleg csak egy megbízhatóbb marha kellett.
Mert, ha olyan nagyon hitt volna Ezrában, akkor nem jön el hozzám, nem furakodik addig, amíg az ágyamban nem köt ki, hogy aztán azt mondhassa, terhes tőlem. Akkor vele maradt volna, de inkább csak hülye volt és gátlástalan, mivel egész végig azt közvetítette felém, hogy legyek hálás, amiért megadta nekem az áhított lány gyereket. Tévedés ne essék, hálás voltam, a világ leghálásabb embere, hiszen valóban a két fiú után én szerettem volna még egy kislányt, én utalgattam rá, én vetettem fel, hogy akkor dolgozok többet, de hátha. Szerettem volna, a van egy hercegnőm, és lett. Most pedig majdnem két évtized után Ezra azt hiszi, vicces, pedig nem az. A legkevésbé sem az. Érzem a szemembe gyűlő könnyeket, de sosem sírtam a gyerekeim előtt, a drámát mindig az anyjuk képviselte. Behunyva a szemeimet, hüvelyk és mutató ujjammal nyomogatom meg kissé a belső szemzugokat, és tudom, hogy nem a legtisztább a szemem, de visszanézek, egyenesen bele Stella szemébe, és bár eddig nagyon odafigyeltem arra, hogy hogyan beszélek előttük, most a düh és az ideg győz.
- Leszarom, hogy Ezra a szabadidejében miket tesztelget, a lányom vagy. A lányom voltál és a lányom leszel, mindig. Ölnék érted, és ezt k*rvára nem az határozza meg, hogy milyen magas a homlokod.
Én neveltem fel, én voltam mellette, amikor beteg volt, én hagytam hogy szétkenje az anyja rúzsait a fejemen a hercegnős teapartin, szóval nem, ennyi idő után pont nem érdekel. Ő az én lányom, ha tetszik neki vagy Ezrának, vagy az anyjának, ha nem.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 25. 11:47 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


Nem könnyű szülőnek lenni, különösen úgy, ha nem vagy boldog. Nem tudsz nyugton maradni, hiszen a változást vágyod. Nálunk ez így volt, mind a kettők részéről. Mást akartunk, máshogy akartuk, másokkal akartuk. Ez pedig, hiába figyeltünk oda rá, a gyerekeinken is csattant. Sokan nem hiszik, hogy a gyerek ezt megérti, mert, hogy még nem olyan okos, mint egy felnőtt, de szó sincs erről. A gyermeki érzelemvilág sokkal gazdagabb, mint a felnőtteké, sokkal változatosabb, nagyobb volumenű, sokkal érzékenyebbek arra, ami körülveszi őket. Sokan semmibe veszik a gyereket, pedig pont ő a legnagyobb elszenvedője.
Amíg beszél, amíg elmondja, hogy érti, hogy egyikünk sem volt boldog, ujjammal az államat simítom meg többször is. Gondolkozom azon, amit mond, és vádolhatnám magam, az anyját, a világot, de nem tudom, mert vannak helyzetek, amikor senki sem tehető száz százalékig felelőssé, és ezt is így élem meg. Próbáltuk, nem ment, de legalább próbáltuk. Sokan ennyit sem tesznek meg, aztán csak csodálkoznak.
- Szerintem is, és Ezrának is jót tett az elköteleződés, határozottan.
De még mennyire, hogy jót tett, és ennek tényleg örülök, függetlenül attól, hogy pár perccel ezelőtt mit mondott nekem, hogy mennyire nem tudom még hova tenni a tényt, hogy nem én vagyok a biológiai apja. Rosszabbat feltételeztem magamról, bevallom. Első gondolatra úgy terveztem, hogy felkelek, és kérdés vagy kérés nélkül elindulok, hogy szétverjem a fejét. De tényleg jogos lenne? Nem nagyon hiszem, hogy az anyjuk többet jelentett volna neki, mint egy lehetőséget arra, hogy nővel legyen, hiszen akkor, ha annyira hitt volna a kapcsolatban a nő, nem bukkant volna fel nálam. És haragszom-e rá? Nem, hiszen Stellát én neveltem fel, a sajátomnak tekintem most is. Nem tudok nem úgy nézni rá, mint a lányomra, mert a lányom. Én voltam az, aki teapartikon vett részt, túlméretezett hercegnőnek öltöztetve, rúzsosan, aki órákat gyalogolt a plázákban, hogy aztán az első kiválasztott cipőt vegye meg, én voltam az, akire furcsán néztek, mert nyolc menüt rendelt, és egy kislánnyal az egészet befalték. Az emlékeim, a szeretetem a lányom iránt mindig valós volt, és mindig valós lesz. Mindig a gyerekem lesz, és nem érdekel, hogy ennyi év után azt mondja egy teszt, hogy nem az én DNS-em van benne. Nem érdekel. Ez nem változtat semmin. Ha változtatna valamin, akkor már most meg kellett volna történnie, már most változott volna a dolog, de nem így történt, szerencsére.
- Csodabingbaba. Ez lesz a mai nap nyelvtörője. Jobb külön. Ennyit tudok mondani a barátnődnek, mert tényleg bele lehet betegedni ebbe. Ha annyira igaz a szerelem, akkor visszatalál, ha nem, akkor lesz más. Én évtizedekig próbálkoztam anyáddal, és szeretem, tisztelem őt, de az egyik legrosszabb döntés volt, amit mi ketten meghoztunk, és ki tudja, hányszor.
Talán tényleg jobb lett volna a harmadik után békésen elválni egymástól és nem visszamenni újra meg újra. Nem mindig jön be a dolog, nem mindig választunk jól elsőre. És talán van második esély, talán nincs. Én szeretném hinni, hogy van, még ha a mostani esélyem egy kicsit vadnak is hathat. Talán működőképes, talán nem, talán egyik sem lesz az a jövőben. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem szeretnék még egyszer egy olyan kapcsolatba keveredni, ami megbetegít engem is, és a környezetemet is.
- A gyerekem vagy és az is maradsz. Ezen nem változtat semmi.
Tényleg nem. Én sem tudtam, hogy hogyan reagálnék erre, és nem is hittem, hogy valaha reagálnom kell. Azt nem mondom, hogy fiatalon, mint a barátnője meg annak a párja, ne döntöttem volna úgy, hogy nekem ez nem kell, csinálja végig az, aki sz*rba lépett, de attól a pillanattól fogva, hogy én a kezembe vettem a lányomat, a függője lettem. Sosem ereszteném el, akkor sem, ha ez nem tetszik neki, ha azt várta, hogy kilépek az életéből. Nem fogok, ez a teszt számomra tényleg nem bizonyít semmit, még csak a véleményem sem változik meg sem az anyjáról, sem Ezráról. Nem is érdekelnek, csak Stella. Kinyújtom felé a kezem, és ha elfogadja, magabiztosan megtartom, és nyugtatóan simogatni kezdem.
- Ne érezz bűntudatot, mert boldog vagy. Szerencsés helyzetben vagy, hiszen megtaláltad azt, akivel leélnéd az életed. Dávid is boldog, Gergő is. Az anyád is és Ezra is. Kinek előbb, kinek később jön el a boldogság, szerencsés vagy, mert nem vagy a barátnőd helyzetében, és a barátnőd szerencsés, mert te ott vagy, és tudsz neki segíteni. Gondolj erre, rendben? Olyan jól áll, amikor mosolyogsz, ne szomorkodj.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. július 31. 15:15 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Stella Love


- Ha nem akarok valamit, akkor nem csinálom. Ha nem akarta felkavarni az állóvizet, akkor nem csináltatott volna tesztet.
Ez, hogy nem kellett Ezra nyakába, nem tesz engem könyörületessé a ténnyel szemben, hogy képes volt lefeküdni a gyermekeim anyjával, teherbe ejteni, elnézni évtizedekig, ahogy nevelem Stellát, majd amikor már kirepült, akkor előállni, hogy ja, tényleg, bocs, ő volt. Ez nem így működik, tisztességes ember, aki szereti a testvérét, már csak elvből sem tesz ilyet. Ha meg megteszi, hallgat. Fogalmam sincs, hogy Ezrának ez mire volt jó, hogy miért kellett ezt, hogy mit akart elérni, de remélem, ha már így járt el, akkor legalább nagyon büszke magára. Ha valaki, ő pontosan tudja, hogy Stella mennyire fontos nekem, mennyire fontos az életemben. Hogy érte bármit megtettem volna. Pontosan tudja, és ez fáj a legjobban.
- Mert szeretlek.
Hogy miért teszek úgy, mintha nem számítana? Mert ő a lányom, a gyerekem, akit mindig védtem, mindig óvtam, akit neveltem, tanítottam. A gyerekem, akiért aggódtam minden nap, amíg nem találkoztunk újra, akire napközben többször is gondoltam. Élvezi az óvodát? Örülni fog annak, amit veszek neki? Mivel lephetném meg, hogy jobb kedve legyen?
Értem az elvet, hogy mindenkinek jár az, amiért megdolgozott, de nem tudom elfogadni, hogy Stella úgy tekint Ezrára, mintha szent lenne. Nem az. Minden, csak nem szent. Nem értek egyet azzal, hogy most hirtelen majd apásat játszik vele, de Stellánál sosem számított, hogy mit szeretnék. Annyit kértem tőle, hogy ne vetesse el a nevét, nem írtam alá a papírt, az anyja megtette. Egyikük se tartotta tiszteletben a kérésemet, most pedig már ugye férje van. Nem a házasság tesz nagy emberré, felnőtté, gondolkodóvá. És bármennyire is szeretem, a szavaival olyan szinten bánt, hogy érzem, nem ismerem azt az embert, aki most fölém tornyosulva áll.
- Sajnálom, hogy úgy véled, én vagyok a gonosz ebben a történetben. De ha elfogadod, ha nem, nekem mindig a lányom maradsz, mert az életemnél is jobban vágytam rád, és boldog voltam, amikor megérkeztél, sőt, boldog vagyok, hogy vagy. Egy nap majd megérted, milyen szülőnek lenni.
Felkelve a belső zsebembe nyúlok, egy borítékot és egy hosszú bársonykék dobozt húzok elő, mely egy nyakláncot rejt, és anélkül, hogy ellenkezni tudna, a kezébe teszem őket.
- A bankkártyán az örökséged van, Stella. Boldog születésnapot.
Igaz még van pár nap addig, de a dolgok jelenlegi állása szerint, nyilván az apjával kívánja majd tölteni, hiszen ő az, aki megérdemli. Végül is, ha így látja, akkor csinálja. Mélységesen elkeserít, de nem fogom érte hibáztatni. Vetek rá még egy pillantást, nem érintem meg, hiszen nem vagyok az apja, és a kinyilatkoztatása alapján nem is kér belőlem. Biccentek egyet, majd elfordulva elsétálok. Tekinthetjük a mondandóját úgy is, hogy már nincs haszna belőlem. Én pedig nem kívánom zavarni a köreit.
Utoljára módosította:Dr. Wittner Erik Benjamin, 2019. július 31. 15:15
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. szeptember 22. 15:19 Ugrás a poszthoz

Merkov Szkilla


"Köszönöm, majd értesítjük."
Olyan hatszor mondtam már ezt, majd fogtam finoman kezet egy-egy nővel és egy férfival - jó, vele rendesen fogtam kezet -, mielőtt Richárd kikísérte. A Vajda fiú, ha úgy tetszik, az új kedvenc játékszerem, bár ez nagyon rosszul hangzik, de Karcsi a művházból így ítélte meg a piszokszőke srác funkcióját, így hát az ő kifejezésének engedtem. Persze csak magamban, néha, amikor nem hallja. Mint most is, amikor nincs itt. Valami családi ügyet kell intéznie. Legalább nem a hivatal előtt ülve bagózik és beszélget a Brightmore gyerekkel, ezt értékelem.
Szóval egyedül vagyok, de ettől még nem állhat meg az élet, főleg, hogy szükségünk van valakire, aki egyben tartja a hivatali életünket, tudja a találkozóinkat, megfogalmazza a leveleinket. Kell valaki, akinek köszönhetően életünk női vacsorával várnak otthon és ölelő karokkal, nem pedig serpenyővel és eltorzult arccal. Egy pillanatig sem tartom fairnek egyik nővel szemben sem, hogy hetek óta nem találnak otthon minket tíz, de sokszor éjfél előtt sem. Kiszólok, hogy szabad, és amikor a nő belép, előtte termek, gyors, rövid kézfogással.
- Üdvözlöm, Wittner Erik vagyok, kérem, foglaljon helyet.
Mutatok a kanapéra, én pedig újra helyet foglalok a fotelben, a sötétkék öltönyöm alsó gombját kigombolva. Ujjaimat összefonom magam előtt, és végigmérem a nőt. Ideális titkárnő alkat, feltűnő, bájos mosollyal, kellemes megjelenéssel. Egész jól kezdünk.
- Kérem mondjon pár szót magáról Merkov kisasszony.
A neve érdekes. Szkilla. Nem gyakran neveznek el így embert, a vezetéknevével gyorsan kimondva pedig nem tudok elvonatkoztatni a "Merkovszky" névtől, bár ezt egyelőre csak a saját elmémben tartom roppant érdekesnek. Az egy szomorú történet, ha jól sejtem, a nő nem is tudja miért. Inkább csak koncentrálok rá.
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2019. szeptember 27. 11:07 Ugrás a poszthoz

Merkov Szkilla


Nyugodtan hallgatom a nőt, pedig odabent annyira nem vagyok nyugodt, és nem feltétlenül tudnám megmagyarázni, hogy miért nem. Valahogy nem érzem, nem is tudom, talán nem érzem biztonságban magam. Igen, azt hiszem itt a biztonság a legjobb szó. Pedig azok alapján, amit mond, nem nagyon van okom rettegni. Talán többet kellene aludnom.
- Miért nem a vendéglátást választotta inkább?
Teszem fel a következő, érdeklődő kérdésemet, mert szeretném tudni, hogy mennyire határozott abban, hogy a titkárnőm lenne. Évekre tervezek, legalábbis erre a ciklusra, mert szeretek polgármester lenni, túl persze azon, hogy hiányzik azért a régi munkám, de egy-két barátnak hála ott is be tudok segíteni. Ami igazán hiányzik, az a festésre szánt idő, mert szívem szerint mindig csak festenék. A velem szemben ülő, nyugodt nő is vászonra illő szépség, akinek hamvas fehér bőrét, izgalmas vörös haját szívesen ötvözném bézzsel és méregzölddel. Persze ez most nem olyan dolog, amibe mélyen el kéne vesznem, inkább csak egy olyan kis érdekesség, ami megragadta a figyelmem. Ahogy lelki szemeim előtt kezdek el kísérletezni egy alternatív kékes-feketés iránnyal is, figyelem a válaszát is. A festészet, a színek segítenek a koncentrációban.
- Az igazság az, hogy ez a hely se jobb, sokszor, mint a pub. Korán kezdünk, későn végzünk. Jelenleg több tanácstag is kisgyermekkel rendelkezik, így van, hogy eléggé lehetetlen időpontokat választunk mi magunk is ülésezésre, sőt, olyan is, hogy a gyermekek is itt vannak.
Nem elijeszteni akarom, eszemben sincs, de a tények makacs dolgok, szeretem tisztázni őket. Volt olyan, aki éppen a gyerekek jelenléte miatt nem vállalta az állást, még ha ez minimális eset is. De megesik, hiszen például Norina férjét bármikor behívhatják, nem tud előre biztosat mondani.
- Ami a legfontosabb, hogy elsősorban az én titkárnőm lenne, másodsorban a tanácsé. Természetesen ez fizetéskompenzációban is megjelenik. Velem szorosan Vajda Richárd dolgozik együtt, ha elvállalja az állást, megkérem, hogy jöjjön be bemutatkozni. Főleg kettőnknek kell a segítség.
Mindenkinek, tény, de inkább nekem, és a velem most már egy irodában helyet foglaló ifjabbik Vajdának, aki eddig hősiesen tűri, hogy az életét most már inkább velem, mint a párjával tölti.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dr. Wittner Erik Benjamin összes hozzászólása (65 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel