Kolos

Egyszerűen csak nem akar útban lenni. A fiúnak itt sok az ismerőse, nem sajátíthatja ki. Majd amikor teljesen rá tud koncentrálni és akar is, akkor megint közel lesznek. Addig pedig türelmesen eltáncolgat magában, miért ne?
Nem hallja, csak látja, hogy Kolos mond valamit, majd a közeledő másik férfit veszi észre túlságosan közel magához. A hangját ugyan nem hallja, az nem ér el a füléig, de tapintását érzi magán, amitől eléggé leblokkol. Pislog nagyokat, megpróbál odébb lépni, ám nem tudja, hogyan kell ezt lereagálni.
Szerencse, hogy Kolos időben húzza el onnan. Úgy fogja a kezét, mint egy mentőövet, szalad utána át a tömegen. Nem érdekli, fellök-e valakit, csak ki akar onnan menni, maga mögött akarja hagyni az idegent.
Közel húzódik a fiúhoz, átfogja két kezével a derekát és hozzábújik. Lábujjhegyre állva le kell magához húznia, hogy a fülébe tudjon beszélni.
- Megfogott. Ugye nem a barátod? - kissé zaklatott, hallatszik a hangján, de a másik jelenléte teljesen megnyugtatja. Mosolyogva áll vissza elé és húzza a pulthoz, hogy most ő maga kérjen két erőset. Csak így, a pultos pedig rájuk nézve tölt két kicsi valamit.
- Hazaviszel ha nem tudok majd járni? - nevetve fordul Kolos felé és poharát emeli. Már a szaga is jóval erősebb az előzőnél, hát még az íze. Ezzel együtt viszont édes is, ami Zselykének eléggé tetszik.

Kolos

Az az ital amit a pultos véletlenszerűen tölt nekik valószínűleg valamiféle varázslócucc, nem egyszerű ital. Hirtelen üt, de itatja magát, és mire kettőt pislognak, már ott a második kis pohárka. Ez nem az az este amikor mértéket kellene tartani, mint amikor kakaóról van szó. Érzi a fejében, hogy nem a földön jár. Úgy néz Kolosra, hogy szinte érzi, amint apró csillagfényt szórnak a szemei. A második kör pohara már cukros a szélén, azt nyalogatja tovább mikor kiürül.
- Jó - bólogat nagyon vigyorogva. Nincs ellenére, hogy tovább bulizzanak, főleg ha olyan italokat adnak mindenhol, mint ez az utóbbi. A tömegben levő férfi sem zavarja már. Jön valami más, ami egy pillanat alatt fagyasztja le arcáról a mosolyt. Szemei elkerekednek amint megérzi, hogy mutatóujján nincs ott a gyűrűje. Kissé remegő kezét maga elé emeli, majd tekintete a padlóra vándorol. Kétségbeesetten kutat szemeivel a kis virágékszer után.
- Kolos! Eltűnt a gyűrűm. Meg kell keresnünk - botladozva indul meg néhány lépést, saját lábaiban akad el. Nem lát, nem érzékel, jól érzi magát, de meg van ijedve. Az az ő kincse valahol a táncoló lábak alatt.
Néhány méter átnézése után ajkát szomorúan lebiggyesztve bújik oda a fiúhoz. Valószínűleg feladja a keresést, pedig a gyűrű éppenséggel a hajában van, csak egy kicsit kellene oldalra is látnia.

Kolos

Szólásra nyitja száját, mondaná, hogy az az a gyűrű, amit tőle kapott, de már a gondolatában is belepirul és elakad a nyelve. Nem válaszol, inkább nézelődik egyik irányba, míg Kolos a másikba teszi ezt. Szomorú nagyon, hisz tíz éve megszakítás nélkül viseli az ékszert, melyet az akkor nyolcéves Ardai Kolos adott neki, mellyel megkérte a kezét.
Menedéket keres nála, átöleli, de ezelőtt még látja azt a pillanatot, amint megpróbálja megfogni a nyuszit. Vagyis majdnem orra bukik. A lány szemei kikerekednek, sietne oda hozzá, hogy megnézze, beverte-e az orrát, mire kell gyógypuszit adnia. Aztán mire odaér, már megfordul a vigasztalás és mivel nem találja a gyűrűjét, szomorúan ássa el magát mélyen a fiú ölelésében.
Még a szemét is lehunyja nem törődve azzal, hogy szédül. Tompán érzi, amint Kolos ujjai a hajában kezdenek matatni és a követező pillanatban elszakad tőle. Zselyke megütközve néz rá, meg a tenyerében tartott virágra. Arcába vér tódul. Kolos szemébe néz, néhány másodpercig tartja a szemkontaktust, aztán a tenyerére függeszti tekintetét. Lassan bólint.
- Azt mondtad, már bármeddig játszhatunk - mondja újra felpillantva rá, hogy a halkabb zene mellett hallja amit mond neki.

Kolos

Nem vette komolyan a gyerekkort. Imádott játszani, összekoszolni magát és utána élvezni, ahogy a nagyszülei, vagy éppen Kolos nagyszülei varázslattal megtisztítják őt és a ruháját. Szeretett a fiúval játszani, szerette őt nagyon. Most is. Nem tudná megmondani, milyen érzésekkel, már nem a vőlegényeként tekint rá, de mintha várna. Talán azért őrizgette a gyűrűt, mert tudat alatt arra vár, hogy egy napon eljön az a pillanat, amikor majd az a kijelentés újra elhangzik. Hogy vele szeretne élete végéig játszani.
Nem akar már válaszolni. Kellemetlenül érzi magát, mint valami gyerek, akit a szülei leszidnak, mert rosszat csinált. Száját rágcsálja és közelebb lépve hozzá kiveszi a kezéből a gyűrűt. Nem húzza vissza az ujjára. Kicsit habozik, majd a markába rejti.
Elfeledkezik róla, hogy a kabátját ott hagyta valahol a pult környékén, elfeledkezik arról, hogy ne tud egyenesen járni. Megindul a kijárat irányába és a szép színes hely már nem vonzza annyira. Friss levegőre vágyik és kevésbé arcpirító beszélgetésre. Nem kellett volna Kolos segítségét kérnie... Túl jó ő ahhoz, hogy ennyi idő elteltével is a leendő feleségeként gondoljon a homokozóban üvegkavicsokkal játszó kislányra.

Kolos

Ruhája túl vékony ahhoz, hogy a hűvös éjszakai levegőben csak ez legyen rajta. Összefonja maga körül a karjait és szedi a lábait amilyen gyorsan csak tudja. Sajnos százhatvan centi alatt az ember nem tud hipersebességgel sétálni, ezért csak lassan halad, de törtet előre, dülöngélve és újra meg újra elakadva a saját lábában. Koloshoz hasonlóan ő is majdnem orra bukik az utca felénél járva.
Behúzza nyakát amikor tompán hallani kezdi a közeledő lépteket. Kolos megjelenik mellette, a lány pedig megkönnyebbül, mert össze tudja húzni magán a kabátot. Hálásan pislog fel Kolosra.
- A nagyid megnagyobbította nekem - halkan jelenti ki, az utca jóval csendesebb, mint a szórakozóhely. Az az érzés, amivel ott hagyta most kezd alábbhagyni és örül, mert úgy gondolja, nem jött volna utána, ha nem lenne neki fontos.
Megtorpan. Hallja a szavait és felvonja rá a szemöldökét. Szembefordul vele, megáll az út közepén. Az sem izgatja, ha most egy csapat elefánt akar majd keresztülgázolni rajtuk. Míg egyik kezébe a gyűrűjét fogja, a szabaddal megragadja Kolos kabát alól kilógó ingét. Azzal ahogy közelebb húzza magához, egy lépéssel le is küzdi a köztük levő kis távot és lábujjhegyre állva teljesen meggondolatlanul, de nagyon is akarva csókolja meg őt.

Kolos

Sokat gondolt azóta Kolosra, ami nyilvánvaló azok után, hogy az egész gyerekkorukat együtt töltötték. Néhány héttel ezelőtt az újralátás valahogy egész másként hatott rá, Kolos már nem az a kisfiú volt, mint régen, ahogy ő sem az a lány. Felnőttek, az útjaik külön, egymástól távol indultak meg és hiába az új történés és közös nyomozás, nem is kanyarodnak egyfelé.
Nem beszél, csak cselekszik. Semmit sem vár Kolostól, nem adta jelét annak, hogy érdekelné, de Zselyke a tudtára akarja adni, hogy az a gyűrű nem csak egy gyűrű, hanem több annál. Emlékek vannak benne és érzések, melyek részéről még most is jelen vannak.
A gyűrűt szorongató ujjai ellazulnak, a virágot a csókot követően átadja a fiúnak. Nincs már rá szüksége, de eldobni nem akarja. Halványan elmosolyodva bólint és indul meg mellette olyan összeszedett léptekkel, ahogy csak bír. Teszi a lábait egymás után miközben a némaságban végig cipőjének orrát figyeli. Sejti, hogy azután, hogy becsukódik mögötte a ház ajtaja, nem fognak találkozni többet.
Otthon még elköszön és megköszöni az estét, mintha mi sem történt volna. Jobb mindkettejüknek, ha elfelejtik az egészet, Zselyke pedig keres valaki mást, akivel kipróbálhatja azokat a felnőttes tevékenységeket, amiket Kolossal akart.

CSING HOL VAGY?!

Jahajjj, akarsz játszani? XDDD Nem is tudom, Kirill lehetne mondjuk... Black Panther xD

Hiszekatündérekbennagyonhiszek

Dimi

Zselyke egy kis álomvilágban él, mégsem egy elvarázsolt hercegnő. Csak örül mindennek, ami olyan hatással van a fejére. Ilyen például a férfi, meg a kezei. Sok mindent elárul az emberről a keze, egyből rengeteg gondolat fogalmazódik meg a lány buksijában arról, vajon mivel foglalkozik Dimi.
Elengedi a férfi kezeit, nem is igazán veszi a lapot. Általában csak azzal csinál ilyet, akivel azonnal megtalálja az összhangot, szóval tessék, Dimitrinek van egy új kis barátja Manócska képében. Persze ki tudja, talán csak néhány percre, néhány órára amíg virágot osztogatnak.
- Hajrá - súgja utána amikor a nő közelebb ér és most a kisasszony helyett maga a készítő teszi a fejére a koszorút. Ő meg csak ott áll és vigyorogva nézi őket. Drukkol neki, mert a nő a mosolyából ítélve is egy igazi, emberré vált tündér.
Integet a nőnek amint elsuhan, aztán kíváncsian felvonva szemöldökét fordul szembe Dimivel. Elgondolkodva pillant a hosszú, lebegő hajzuhatag után.
- Tavasztündér volt. Ha jobban megnézed, látni fogod a szárnyait, figyelj - mutatóujjával a távolodó nőre mutat és körberajzolja a képzelt szárnyait. - Miért nem mész utána? Én osztogathatom tovább a koszorúkat. El fogod szalasztani, ha nem sietsz - a férfira pislog és már oda is ugrik a ládához, hogy újabb alkotásokkal repdessen a közeledő hölgyek elé.

Elvetted már a tündért, Dimi?

De azért találkoztál vele?

Dimi

- A szerelmet keresi. Biztosan nem talált rá tündérként. Hogyha egy tündér emberré szeretne válni, elveszíti a szárnyait - kissé szomorkásan sóhajt fel, de közben mosolyog. Hiszen a szárnyáért cserébe szerelmet kaphat. Ha pedig ő ehhez hozzásegítheti a nőt, akkor meg fog tenni ezért mindent. Például utána küldi a virágos férfit, Zselyke érzi, hogy nem lehet rossz vége.
- Elszalasztanád? Azt hittem, te nem olyan vagy - elhúzza a száját miközben egy kicsit talán ezzel akarja rávezetni a férfit a helyes útra. Nem is kell sokáig küzdenie érte, nagy vigyorral az arcán figyeli, amint Dimi meglódul a nő után.
A lányka szemei követik, épp csak annyi időre néz máshová, amíg egy koszorút nagy vidáman felrak egy babakocsit tologató anyuka vörös fejére. Jól állnak neki a kék virágok. Majdnem annyira, mint a tavasztündérnek, akinek a mosolya még így a távolból is elvarázsolja Zselyt.
Figyeli az eseményeket. Megesküdne rá, hogy az ellibbenő tündérnek egy pillanatra a szárnyait is látta. Dimitri pedig diadalmasan mutatja neki a telefont, melyben a megszerzett zsákmány most a nő telefonszáma. Zselyke vigyorogva öleli át a férfit, talán meg is bökdösi a virágokkal.
- Remélem megtalálja a szerelmet a Tündér - huncutság csillan a szemében amint felpillant az ölelésből a férfira.

*hozza a bacijait*

Átragadtak rám a kicsi unokahúgomról *bebújik egy boci ölébe*

Felváltva beteg a kettő...

sziasztoook *-*

*csimpaszkodik Dimibe*

nem szeretnék az összeomlásban a tető alá ragadni ._.

Szép napot *-*

Ma iiis

*megölelgeti az égtájat* Kérsz fagyit? :3

Az nem volt kérdés *ad neki jégkrémet*

Az is fagyi

Sajnos csak ilyenem van .-.

Hahóó *jön a fagyijával*

Dönci :3

*megölelgeti Dimit*

Adnék, de megettem

És jó? Kielégítő?

Dimi
viselet

Tökéletes az időjárás ahhoz, hogy így vasárnap délután, az iskolára való felkészülés előtt még megtalálják a legeslegjobb napozó helyet az új barátjával. Valójában a napokban fedezte fel igazán Bogolyfalvát, Dimi pedig épp kéznél volt amikor társra volt szüksége. Szóval egyszerűen kézen fogta és addig nézett rá szépen, amíg rá nem bólintott, hogy együtt töltsék a délutánt. Egy-két vidám óra mindenkinek kell!
Mezítláb, szandálját a kezében tartva szinte szökell a temető bejárata felé, ahonnan már csak meg kell találniuk azt a pontot, ahol a legjobb szögből, a legkevesebb bökdösős fűszál nélkül kiterülhetnek.
- Hoztam ám vízipisztolyt is - jegyzi meg vidáman miközben beljebb sétálnak. A hátára vetett színes hátizsákban van pár dolog, ami elég felesleges - mint például egy üvegbe zárt felboncolt béka -, de hasznos kis dolgok is. Ilyen a fegyver is, na meg a szendvicsek. Mogyorókrémeset és lekvárosat készített, ami után a barátja is biztosan megnyalja majd mind a tíz ujját.
Jobbját a homlokához emelve takarja el a szemét bántó napsugarakat. Valahol a táskájában maradt a napszemüvege, na de majd kiszabadítja onnan. Addig azonban így, hunyorogva, kezével takarózva néz körbe.