Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Először azt hiszem nem fogja meg a kezem a láthatóan mély zavarban lévő lány. Mondjuk van, hogy én se fogadok el segítséget az eséseim után, sőt olyan is előfordult, hogy úgy tettem, mintha direkt beterveztem volna azt, hogy arccal előre felnyalom a padlót. Végül mégis megragadja a kínálkozó alkalmat és az ujjaimat, én pedig megszorítom a kezét. Az olasz köszönömöt hallva egy pillanatra lefagyok, de aztán kissé hátradőlve felhúzom a földről, majd széles mosollyal válaszolom:
 - Prego!
Csak remélni merem, hogy ez nagyjából a szívesen, nem probléma és nincs mit szentháromságának valamelyik csúcsánál helyezkedik el. Ha nem, akkor hülyét csinálok magamból, de ezt már megszoktam. Ezekkel az emberekkel legalább nem találkozom többet az életben, ellenben azokkal a szituációkkal, amit olyanok néznek végig, akiket aztán minden nap látok a suliban.
Szívesen megkérdezném, hogy jól van-e, de ehhez aztán tényleg nincs meg a nyelvtudásom, azt a keveset meg nem fitogtatnám, amit eddig sikerült magamra szednem. Úgyhogy mosolygok tovább rendületlenül, és zavaromban egyik lábamról a másikra állok. Vajon mit lehet még itt tenni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Államat a jobb kezemmel megtámasztva bámulok magam elé az egyik kissé félreeső helyen ülve. A könyököm már kezd fájni az asztallappal való túl régóta tartó érintkezés miatt, de nem érzek elég erőt magamban ahhoz, hogy megmozduljak. Már akkor sem voltam teljesen önmagam, amikor néhány évfolyamtársam elhívott kicsit "lazulni" a faluba. Ma érkezett meg ugyanis egy eléggé speciális festék, amit Törökországból rendeltem, és ha a szüleim tudnák, hogy erre költöm a pénzüket, valószínűleg élve megnyúznának. Nemcsak a színe, de az illata is különleges, én pedig a nagy örömködésben - és mert a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy egy sárkányok után futkosó válaszát vártam - elfelejtettem a biztonsági előírásokat betartani. Szóval jócskán beszippantottam az illatát, ami azonnal rá is telepedett az agyamra. Azóta kissé kába vagyok, mintha a föld felett járnék, és mintha mindez igazán meg se történne. Na, persze ez nem zavart abban, hogy eljöjjek iszogatni, és még azt is hagytam, hogy a többiek nélkülem induljanak tova a következő ivóig.
Tekintetem álmodozó, de üresnek nem tűnik, mélán követi egy fiatal, különösképpen vászonra való arcvonásokkal rendelkező férfi mozgását. Néha megrándul a lábam, mintha oda szeretnék menni hozzá, máskor már nyelvem hegyén van a szó, amivel oda hívhatnám. Végül egyszerűen maradok a bámulásnál, miközben körülöttem lassan kiürül a csárda. Fizetni és indulni kellene, de megbűvölt pillantásom képtelen elszakadni tőle, gázoktól és folyadékoktól elszállt agyam pedig hagyja az ösztöneimet szabadon lófrálni.
Mikor felállok, és elindulok felé csak enyhén imbolygok, bár még magam sem tudom, mit fogok mondani, mikor odaérek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Alapvetően nem gondolok semmire, és nem várok semmit ettől az egésztől. Talán csak egy időpontot szeretnék, amikor találkoznánk, hogy aztán festékkel és ecsettel adhassak új életet ezeknek a vonásoknak. De mikor elindulok felé, még nem tudom, mi fog kiszólni belőlem, melyek lesznek azok a szavak, amik agyam rostája nélkül szűretlenül kerülnek elő a gondolataim közül.
Látom, hogy vár engem, ezt bátorításnak veszem, bár valószínűleg enélkül is eljutottam volna hozzá. Addig lépkedek a székeket és asztalokat kerülgetve, mígnem ott állok vele szemben. Mivel némileg bizonytalannak érzem magam, nekidőlök a minket elválasztó pultnak, tekintetemet azóta nem véve le a férfiról, hogy elindultam felé.
 - Én csak... - kezdem nehezen forgó nyelvvel - ...azt... nem... Nem tudom eldönteni, hogy milyen szí... színű a szemed - fejezem be végül a mondatot, magam is meglepődve azon, hogy végül mit sikerült ebből összehozni. Közben kissé előre is dőlök, valóban kíváncsi vagyok, vajon hány szín kellene ahhoz, hogy ezt az árnyalatot vissza tudjam adni.
Zavaró, arcomba lógó tincseimet ügyetlenül a fülem mögé tűröm, hátha azok akadályoznak a látásban, és nem a teremben uralkodó félhomály, az ital és a korábban beszippantott mágikus gáz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Törökülésben kuporgok a székemen és magam előtt rendezgetem a nagy tányér spagettit. Eléggé megéheztem az egész délelőttös vázlatrajzolás után, de illedelmes kislányként még hajlandó vagyok várni, mielőtt egy kulturálatlan ősember vehemenciájával rávetném magamat a tésztára. Az asztal közepére már elhelyeztem egy nagy tányér sült krumplit is, mert bár nem tudom Marci mit fog enni, de az mindenhez megy. Tényleg mindenhez.
Mióta hivatalosan szakítottunk, ritkábban látom, de ez nem változtat azon, hogy ő az egyik legjobb barátom. Jó néhány ismerősöm mind a mai napig értetlenül áll az előtt, hogy miért nem próbáltam megtartani őt - például anyám szerint is Marci az isten lába, de legalább a kisujja, és hülye vagyok, amiért hagytam elmenni. Az ember pedig nem szívesen vallja be az anyjának, hogy az említett ex valójában soha nem is volt a pasija. Az ilyesmi eléggé lelombozó tud lenni.
Megunva a várakozást, felkapok egy hasábnyi burgonyát, beletunkolom a bolognais szószba, majd lassan elrágcsálom. Fura, hogy mind a ketten sárgán kezdtünk és most egy másik házban vagyunk prefektusok. Két szögesen ellentétes házban. Ez minimum ironikus.
Mikor belép az ajtón intek neki, hogy észrevegyen, aztán várom, hogy ő is szerezzen magának valami kaját mielőtt helyet foglal az asztalomnál. Miközben figyelem őt van időm elmerengeni azon is, hogy miről is meséljek neki és hogy érdemes-e bizonyos részleteket eltitkolnom előle. Ha utóbbi mellett döntök, tutira bűntudatom lesz. De maximum meghívom magam valami desszertre a cukrászdában. Egy remegős, habos-krémes biztosan enyhítene a problémán, legalábbis ezen a problémán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Figyelem, ahogy felém tart, és meg kell állapítanom, hogy jó színben van. Nemcsak azért, mert az új házamhoz öltözött, hanem egyébként is. Talán magasabbnak is tűnik, és ahogy az asztalokat, székeket kerülgeti megállapíthatom, hogy magabiztosabban is mozog.
 - Látom készültél - vigyorgok a felsőjére pillantva, bár egy pillanatig sem hiszem, hogy miattam választotta a kék pólót. Mondjuk belőle kinézem, hogy még ezzel is segíteni akar a hirtelen váltást átvészelni. Nem mutatom, de nem egyszerű egyik pillanatról a másikra hozzászokni egy új házhoz és egy teljesen más mentalitású közösséghez. Ha valakivel beszélnék erről, aki tudom, hogy megértene, az Marci lenne.
Mikor homlokon puszil, beszívom az illatát és elmosolyodom az ismerős érzéstől. Sosem voltunk ténylegesen romantikus kapcsolatban, de volt, hogy hozzábújtam, megöleltem, szorongattam a kezét, vagy éppen nálunk filmet nézve rátehénkedtem a kanapén. Mikor apum átölel, mindig mélyen beszívom a levegőt, mert mellette mindig az otthon illatát érzem. Marci valamiféle meghitt biztonságot ad nekem, amihez erősen hozzátartozik az a jól ismert illat. Nem olyan mint egy báty, nem is a pasim, de több egy egyszerű barátnál. Egyszer majd kitalálok rá valami jó szót.
 - Hülyeség az egész - csóválom meg a fejem. - Eleve, aki kitalálta, egyáltalán nem ismeri a kentaurokat.
Magamban és Adélnak is kibosszankodtam már magam, de azért jól esik újra elővenni a témát valakivel, aki hasonlóan gondolkodik. Ezért is sikerült fenntartani az álkapcsolatunkat: érdeklődési körünket tekintve összeillettünk. Csak éppen a szerelemhez kellett volna egy rakás más dolog is.
 - Kéken - mosolyodom el, miközben meghúzkodom az egyik levitásra festett tincsemet. - És prefin. El tudod rólam képzelni, hogy jó prefektus legyek?!
Hitetlen arckifejezéssel rázom meg a fejem, felemás festett tincseim csak úgy repkednek egyik oldalról a másikra. Államat a könyökömre támasztom, elveszek egy újabb krumplit a közösből, és kutató pillantással végigmérem a pasast. Beszélhetek neki vajon róla? Van egyáltalán mit mondani? Vagy csak én értem félre mindig, amikor csak úgy felbukkan az életemben? Az ilyesmit az ember a barátnőivel beszéli meg, nem? De Marcinál kevés fontosabb ember van az életemben.
Végül csak sóhajtok és felkapom a villám. Ideje nekiállni az ebédnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Aki nem is biztos, hogy annyira kedves, de értékeli a gesztust. - Mosollyá szelídül a vigyorom, ahogy feltekintek rá. Jó érzés, hogy itt van, és beszélhetek vele. Az utóbbi időben valahogy pont egymásra nem jutott időnk.
- Szerintem nem gondolkodtak. Illetve dehogynem, de csak azt nézték, hogy ők hogy járnak jól, nekik mi az egyszerűbb. Mindenki másra meg magasról tojnak. - Én már nem húzom fel magam rajta, csak fásultan legyintek. A kentaurok úgyse hagyják magukat.
Szóba kerülő prefektusságunk előtt viszont mindketten értetlenül állunk. Hogy lett belőlünk a szabályokat kreatívan alkalmazóból - gyakran semmibe vevőből - betartató?
 - Fogalmam sincs. Hiszen ismersz. Egyik nap úgy kelek, hogy bekattan valami, aztán addig nincs nyugtom, amíg meg nem valósítom. És akkor előfordul, hogy random tarkón vágok valakit, és a következő pillanatban arra eszmélek... De mindegy is. A szüleim is forszírozták, hogy vállaljak valami "felelősségteljes, közösségi munkát". Úgy tűnik a DÖK tagság nem volt elég nekik. És ahogy napról napra mind többször került elő a gondolat, valahogy eljutottam a megvalósításáig is - vonom meg a vállam. Sosem bonyolítom túl a dolgokat.
 - De mesélj te is! Mivel töltöd ki a napjaidat a hülyeségeim helyett? - kérdezem, miközben a villámra felcsavarok egy kis tésztát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ehhez mit szólsz? - kérdem legjobb barátnőm felé fordulva, magam elé tartva egy amúgy egészen jó színű - a kék egy kellemes árnyalatában pompázik -, de egyértelműen férfiak számára kihelyezett ruhadarabot.
Valószínűleg lógna rajtam, mint tehénen az a bizonyos, de pont ezért tetszik. Meg mert az elején egy stilizált lófigura vágtat balról jobbra. Persze csak képletesen, elvégre képes voltam egy mugli ruhaboltba cipelni Adélt, hogy segítsen már kezdeni valamit a ruhatárammal, mert bár nekem semmi bajom vele, és bizonyos férfiak sem emeltek még kifogást a különféle feliratos pólóim ellen, ha netán még ebben az életben megtörténik, hogy valódi randira megyek, mégsem állíthatok be oda egy "Az ember előtt volt az erdő. Utána már csak a pusztaság." feliratú felsőben meg egy rongyos farmerban.
Szóval most próbálok úgy tenni, mint aki ért hozzá, közben pedig teljes mértékben rá akarok támaszkodni. Mégiscsak ő a nőiesebb kettőnk közül. Sőt! Nem is értem, miért nem rohan utána legalább három pasi egymás sarkát letaposva. Én meg az a furcsa csaj vagyok ott mellette. És ez nekem eddig teljesen meg is felelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Olyan régóta? - kerekednek el a szemeim, majd felhúzott szemöldökkel pislogok a felsőre, mintha azt várnám, hogy majd ő válaszol. Bár szerintem akkor is csak a vállát vonogatná, ha varázsfelső lenne, és képes lenne rá.
 - Öööö - villantom meg intelligenciámat, miközben fülig vörösödöm az említésétől is. - Megszokásból fordultam erre - vonom meg végül a vállam. Na meg mert belépéskor a frászt hozta rám az a rózsaszínben tündöklő sarok, ahol gyanúm szerint a női ruhák találhatók. Úgyhogy gyorsan a biztonságosabb férfi részlegre menekültem.
 - De eskü, tavaly hordtam még ilyet - morgom, miközben hagyom, hogy Adél eltüntesse a kezemből a pólót. Egyébként meg hazudok, mert szerintem tegnap is a kezembe akadt egy hasonló a reggeli öltözésnél, csak végül nem mellette döntöttem. Ha abban lépek be a konyhába, barátnőm lehet hogy szívrohamot is kap. Hm... lehet megszabadulok tőle, ha hazaértem. De olyan cuki zebra van rajta! Ezt még megfontolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mondjuk, szerintem már régen voltunk harmadikosok, még ha rajtam ez nem is látszik, de sejtem, hogy ő nemhogy annyi éve, de soha az életben nem akart volna ilyen ruhákban látni. Hagyom hát inkább, hogy átvezessen arra a részre, ahol úgy érzem magam, mintha valami ormótlan bogár lennék.
 - Ezt nem tudom elképzelni - rázom meg a fejem. - Mármint azt, hogy valami nagy szörnyeteg keresztben lenyel, még egész jól, de azt, hogy többé nem esek hasra... lehetetlen.
Rávigyorgok barátnőmre, akinek a sárkányfiókás beszólásával újfent sikerül zavarba hoznia. Rendes randin se voltunk még, nem tudom miért sárkánynézik itt.
 - Te is tudod, hogy nem passzióból festegetek - húzom a szám egy keskenyebb mosolyra, és elkezdem nézegetni a kivágottabb, tüllösebb, fodrosabb és pasztellesebb, vagyis nőiesebb varrományokat. - Mostanra ez az egyetlen dolog, ami a nagyapámhoz köt. Ha abbahagynám, elveszíteném őt is.
Épp ezért fogok festeni még akkor is, ha netán megvakulok vagy lebénulnak a karjaim. Mindegy hogyan, milyen módon, de mindenképp alkotnék ecsettel vászonra. Ha kell egy sárkány gyomrában is.
 - Ez jobb? - rántok magam elé egy vékony pántos, v nyakkivágású mályvaszín felsőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nagyapám sírja előtt állva újra elfog az a melengetően biztonságos érzés, amit korábban csak akkor tapasztaltam, mikor a kezét fogva mellette sétálhattam. Igaz lehet, bárki is mondta, hogy a sírok az élőknek vannak, nem a holtaknak.
Adél múltkor a szememre vetette, hogy Noel kedvéért fel fogok hagyni a festéssel, és bár a beszélgetés során sárkányok gyomráról, meg sárkányfiókákról is szó volt, ami még hihetetlenebbé tette számomra a dolgot, tudom, hogy félt engem, és minden szavát komolyan gondolja. És néha én is úgy érzem, hogy aggodalma nem alaptalan. Nem hiszem, hogy fel tudnám adni érte önmagamat, de egy különösen elborult pillanatomban, amikor nem létezik rajtunk kívül semmi a világon, talán képes lennék igent mondani valamire, ami mégiscsak odáig vezet, hogy le kell mondanom a festésről.
Elkomorodva simítok végig a mohos kövön a Maróti felirat alatt. Egyiket sem akarom elengedni, sem Noelt, sem a festést, és eddig nem is gondoltam, hogy választanom kellene. Persze rengeteg minden mást is csinálhatnék még ezen kívül, biztosan képes lennék "rendes" szakmát tanulni, de az kicsit olyan lenne, mintha cserbenhagynám a papát. Akkor is, ha ő ilyet soha nem mondott volna nekem. Felőle lehetne belőlem bárki és csinálhatnék bármit, a szemében én a legkisebb unokája maradnék.
Elszoruló torokkal fordulok el a sírkőtől, és elindulok kifelé a temetőből. Ha még sokáig maradok, biztosan elbőgöm magam, pedig azt hittem, már régen feldolgoztam a veszteséget. Feleúton futok össze a halál angyalával. Mivel szomorúnak tűnik és fekete ruha van rajta, megértően sajnálkozó tekintettel fordulok felé, majd bólintok és mikor ellépek mellette halkan odaszólok:
 - Részvétem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hiába mondja halkan, hallom, amit mond, és igazán hálás vagyok érte, de tudom, hogy most nincs igaza. Minden egyes nappal egyre többet felejtek el belőle. Már nem vagyok benne biztos, hogy fel tudnám idézni, milyen érzés, amikor megsimogatja a fejemet, már nem hallom a nevetését. És nem csak a felejtés bánt, de a változás is. Az emlékek idővel módosulnak, és ahogy kétségbeesetten próbáljuk betömni a keletkező lyukakat, mi magunk is torzítjuk az eredeti képet. Tényleg ilyen volt a hangja? Így szokott nézni rám, ilyen melegséggel a tekintetében? Valóban olyan türelmes volt? Tényleg emlékszem még rá?
Fáj, nagyon fáj, ez a téma, ezért is próbálom elterelni, és Adél, mint mindig, most is ért engem. Előkeresem hát a kezemben tartott ruha kék verzióját, majd kutatok tovább. Közben azért feltűnik, hogy barátnőm nincs egészen itt. Mégsem kérdezek rá, hagyom, hogy magától kezdjen bele. És nem is kell sokáig ezt tennem.
 - Egyiptomban? - szűröm le a lényeget a mondanivalóból. Én mondjuk sose mennék oda. Ott csak homok van, tevék, meg romok. Pláne nem egy pasi miatt. Ha összevesznénk Noellel... Eddig jutok a gondolataimmal, amikor érzem, hogy sikerül totál elvörösödnöm. Közben Adél még csak most ér a történet fő részéhez.
 - Lehet csak cukkolni akart, és nem is gondolta komolyan - próbálom védeni az általam nem nagyon ismert srácot. Aztán felrémlik előttem egy este abban a bizonyos csárdában, és már megint kezdem nagyon hülyén érezni magam. - Nem mintha én értenék ehhez - motyogom a ruháknak kissé szemlesütve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Azóta sem tudok aludni. Éjszakánként, ha lehunyom a szemem és pár percre, néhány órára el is nyom az álom, lángokat látok és füstöt. Egyedül vagyok, fülemben sikolyok visszahangzanak. Fulladozom, mellettem sérült társaim fekszenek. Egy lángoló fadarab esik le elém, mögöttem egy összetört zongora disszonáns hangjai vesznek búcsút. Felettem reped a plafon, alattam megnyílik a padló, és én tehetetlenül zuhanok lefelé.
Végül levegő után kapkodva ébredek fel, arcom a párnámba fúrva sokáig sírok még halkan, nem akarom felébreszteni Adélt. Mikor kijutottunk, és megláttam Noelt, az olyan volt, mintha valaki azt suttogta volna a fülembe: "Most már nyugodtan összeroppanhatsz". Úgy öleltem magamhoz, hogy az már nekem fájt, felsőjét eláztatták a könnyeim, és a gyógyítóknak is úgy kellett elrángatni mellőle. Odabent felelősnek éreztem magam a többiekért, hiszen prefektus vagyok, és idősebb is, mint ők. Valaki, akinek vigyáznia kellene rájuk. Mégsem tudtam tenni semmi lényegeset értük. Noel mellett nem kellett valamilyennek lennem, rá mertem támaszkodni és megmutatni neki, milyen gyenge is vagyok valójában. A mugli lánymagazinok szerint, amiket az unokatesóim folyton mutogatnak, talán ez hiba volt. De úgy hiszem a bizalom sosem lehet az.
A térre érkezve egyből megpillantom őt, és bár tudom, hogy a szemem alatti karikák, hullasápadt bőröm, és reszkető ujjaim zavart ember benyomását keltik - hisz nemrég láttam magam a tükörben -, nem zavar annyira, mint bármelyik másik lányt, aki éppen randira készülődött. Ő már látott koszosan, véresen, szakadt talárban, kisírt szemekkel. Ennél mi rosszabbat mutathatnék még neki?
Szeretném átölelni, de nem akarom lerohanni, úgyhogy megállok előtte, kezeimet a hátam mögé téve. Mosolyom szomorkásnak hathat, de őszintén örülök, hogy itt van. Velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Most papolhatnék arról, hogy szerencsétlen nyomorú virágnak mennyivel jobb volt, mielőtt valaki orvul levágta, hogy eladja és aztán haldokolva fonnyadjon a szobámban egy vázában, de... hirtelen ez az egész nem érdekel. Még, ha tudom is, hogy néhány hete még így reagáltam volna, most az érzés, hogy gondolt rám, minden más eszmefuttatást elnyom. Talán Adél nem véletlenül fél attól, hogy túl sokat változom emiatt a pasas miatt.
Olyan észrevétlenül nyugszom meg a jelenlététől, hogy először fel sem tűnik, hogy a mosolyom szélesebbé válik, és a becézgetését hallva akaratlanul is felkuncogok. Annyira ostobaságnak hangzik, de élvezem, amikor így beszél hozzám. Szeretem, hogy szeret.
Elvéve a virágot bújok közelebb, orromat az orrához nyomva, arcomat az arcához simítva. Csókja elkábít, így szavait csak lassan fogom fel.
 - Mi? - nézek fel értetlenül, aztán végre elér a megfelelő központba a korábbi pár szó, és nevetni kezdek. - Cikket is kerekítene mellé? - kérdezem, miközben az a gondolat fut át az agyamon, hogy ha netán mégis lelépnék Noellel sárkányok iránt, legjobb barátnőm valószínűleg tűpárnának használná azt a bizonyos képet.
Mielőtt hagynám kiegyenesedni, csókot nyomok az álla hegyére, majd homlokom egy pillanatra a vállgödrébe helyezem. Mélyen beszívva az illatát húzódok el tőle. Otthon vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Szerintem jobban jársz, ha engedsz neki - vonom meg a vállam, és közben arra gondolok, hogy abból a képből nekem is kell egy példány. Noel és a lángjai egy fotón megörökítve... már a gondolattól is félrever a szívem.
Közben ujjaimmal megszorítom az övéit, ahogy elindulunk a látszólag céltalan sétánkat megkezdve. Legszívesebben ugrálnék örömömben, mint egy kisgyermek.
 - Adél, mint félelmetes? - csóválom a fejem, pedig én se nagyon merek nemet mondani neki. Tisztára, mintha az anyám lenne. Sőt, anyámmal előbb feleselek, mint a barátnőmmel. De azért nem rettegek tőle.
 - Hé! - állok meg egy komoly pillantás erejéig, elvégre mégiscsak a legjobb barátnők legjobbjáról beszél. - A macskákat régen istenként tisztelték. Vedd vallásnak! Nem mellesleg Adél cicái hihetetlenül cukik. Ha nem találkozom veled, öregkoromra én tuti egy faluszéli, furcsa macskás öregasszony lettem volna - vigyorodok el szélesen, hogy aztán rögtön el is piruljak, amikor leesik, hogy mit is mondtam. Ha pasi lennék, a másik fél ezt már vehetné lánykérésnek is. Így is elég erős utalás arra, hogy vénasszonyként is mellette szeretnék lenni.
 - Ami meg a fotót illeti... - szedem össze magam - egyszer nekem is modellt állhatnál - nevetek rá csillogó szemekkel. Mondjuk, én anélkül is le tudnám festeni, hogy ott lenne. Elég becsuknom a szemem, hogy lássam. Legalábbis az alkotáshoz elég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Általában sikerül neki - bólogatok, aztán jobban belegondolva megvonom a vállam: - De, ha túl kényelmetlennek érzed a dolgot, egyszerűen csak mondj neki nemet. Következetesen, mindig. Nem hiszem, hogy provokálni fog, hogy használd a lángjaid, csak azért, hogy le tudjon fényképezni.
Persze Adél mindig megszerzi, amit akar, de ez nem jelenti azt, hogy ő nem ütközik akadályokba. Csak ő egy olyan ember, akit mindig is csodáltam a kitartásáért. Ha nem adod fel, előbb-utóbb a tiéd lesz, bármit is akarsz. Neki ez nem csak egy jól hangzó mondás. De a legtöbben viszont talán ijesztőnek találják a makacsságát.
Lehet, hogy Noel is tart tőle némileg, de gondolatban egymás mellé helyezve őket, ez egy kissé mulattat engem. Na, persze sose mondanám meg neki. Azt bezzeg az orrára kötöm, hogy nyolcvanévesen is el fogom várni, hogy ő sétáljon mellettem. Vagy járókeretezzen.
 - Persze - vágom rá vöröslő fülekkel. - Kíváncsi vagyok rá, milyen vénember leszel. És semmiért ki nem hagynám, hogy lássam az első ősz tincseidet, bár úgy érzem, azokra már nem kell sokat várnom. Mehetünk majd együtt protkót venni, és eskü, akkor sem foglak kevesebbre tartani, ha addigra már csak egy lábad lesz, mert kissé megcsócsál egy sárkány.
Nevetve húzom közelebb magamhoz egy csókra, hogy aztán nem sokkal később ő állítson meg engem.
 - Ha már így felajánlod... Margit néninek szerezhetnénk egy jó napot - válaszolom komolyságot tettetve, bár fogalmam sincs, mit csinálnék, ha tényleg itt helyben ledobná a ruháit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Sárkányokkal, lángokkal, füsttel teli álmot látok, ha időnként a fáradtság lezárásra kényszeríti szemeimet. Ébren tudom, hogy elmém csak ilyen módon próbálja feldolgozni a nem is oly régi traumát, és sejtem, hogy a pikkelyes lényeket a Noel elvesztése miatt érzett félelem miatt pakolja a többihez, de álmomban képtelen vagyok erre. Ott csak a rettegés marad és a tehetetlenség. Mikor kijutottunk a toronyból és megláttam őt, egyből hozzá siettem, nem érdekelt sem gyógyító, sem sérülés. Aztán csak szorongattam és sírtam. Soha életemben nem bőgtem még ennyit. De az, hogy ott volt, és belé kapaszkodhattam, megnyugtatott.
Most viszont a félhomályos teremben, ahol a többi diák mocorog a saját rémálmaitól hajtva, képtelen vagyok megnyugodni. A mellettem lévő ágyon Mária fekszik. Végre megtudtam a nevét. Annyira... szégyelltem magam a toronyban, hogy fogalmam sincs, hogy hívják. Akkor féltem, hogy nem is tudom meg.
Mikor Lily elsírja magát, nekem is elerednek a könnyeim. Hangtalanul, sűrűn pislogva hagyom, hogy folyjanak. Kijutottunk, mégis úgy érzem, hogy többet kellett volna tennem. Nem szabadott volna hagynom, hogy ilyesmit éljenek át.
A toronyban magamra vettem a lányok megmentésének terhét, és képtelen vagyok lerakni. Pedig nagyon nehéz. A beszökő látogatók elől a takaróm alá rejtem az arcom, és megpróbálom eltüntetni a sírás nyomait. Én vagyok a bohókás Maróti lány, akit senki nem vesz igazán komolyan. Ebben a helyzetben nem viselkedhetek ilyen szánalmasan.
 - Hé, szerintetek hol fogunk most lakni? - kérdezem váratlanul, megpróbálva elterelni a figyelmet arról, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hangomon még kicsit érződik a korábbi sírás, de úgy teszek, mintha nem így lenne. - Lehet, hogy valami tök menő helyet kapunk. Én szívesen aludnék felhőágyon.
Képzelgek remélve, hogy valaki csatlakozik hozzám, és legalább ébren egy kicsit feledni tudjuk a történteket. Mielőtt visszaringatna minket az álom, hogy újra a kijáratot keressük a romos toronyból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Hát bizonyára úgy még nem próbáltad, ahogy működőképes lenne - vigyorodom el szélesen színpadias sóhaját hallva. A világvégére költözés említésére azonban egy pillanatra elkomolyodom. Lin elég régóta rágja a fülem, hogy költözzek hozzájuk. Szerinte nincs értelme egy kis faluban maradnom, főleg úgy, hogy nincsenek kapcsolataim a művészvilágban. Ő azonban tudna nekem szerezni mentort, sőt kiállítást is szervezne. De ő a semmi közepén lakik egy szigeten. Nagyon messze innen. A világtól, amit ismerek, a családomtól, Adéltól és Noeltől. Ki se bírnám, ha egy teljes óceán elválasztana tőle. Az se tetszett, amikor a szomszéd országban volt, pedig az még viszonylag könnyen áthidalható távolság. Mégis tudom, hogy amit Lin ajánl, az olyasmi, ami a hasznomra válna. A karrierem szempontjából mindenképp, de szélesedne a látóköröm is, és sokféle emberrel megismerkednék.
 - Hát Adél nagyon kitartó - varázsolok kényszermosolyt az arcomra. Nem most kell mindezt végiggondolnom, de a végső döntésbe Noelt is be kell vonnom majd. Na, meg persze a szüleimet.
A vénember Noelt magam elé képzelve rá kell jönnöm, hogy kicsit sem riaszt a dolog, sőt. Örülnék, ha vele lehetnék. Ha vele élhetnék és mellette öregedhetnék meg. És ahogy beszél hozzám, magam elé képzelem, amint reggelente elbúcsúzok tőle, és ő elmegy sárkányokat ijesztgetni, én meg festegetek, és amikor este megjön hozzábújok, elmeséljük egymásnak a napunk. Látom magam előtt, ahogy dühében szinte tüzet okád, ahogy gyerekekkel, majd később unokákkal játszik. Régen azt gondoltam, én egyedül is megleszek, elvégre önálló, felnőtt nőként nincs szükségem egy pasasra. Minek is az? De Noel kell nekem. A közösen elképzelt életünkre vágyom, mindegy hol is éljük azt. Tudom, hogy a szemem vidáman csillog, de remélem, hogy mellette az a komolyság is tükröződik, amit én az övében látok. A bizonyosságot, hogy egymás nélkül egy tapodtat se.
 - Önző vagy, de legyen - bólintok komolyan. - Tudom milyen fájdalmas elveszíteni valakit, akit nagyon szeretsz. És soha nem akarnám, hogy neked ezt át kelljen élned. Én is bele fogok rokkanni a hiányodba, de legalább abban a tudatban, hogy neked nem kell szenvedned.
Komoly témánkat némi meztelenkedős gondolatokkal enyhítjük, és bár nem ismerek semmilyen Margit nénit, biztos vagyok benne, hogy pasasom pucér látványa bármilyen nőnemű lényt felvidítana. Engem meg közben kinyírna a féltékenység. Igen, a képzeletbeli Margit nénire is féltékenykednék. Noel az enyém, és nem adom. Még a látványát se szívesen.
Újra komollyá váló hangszínét hallva felvont szemöldökkel nézek rá, de nem szólok közbe, megvárom míg eljut a tényleges kérdésig. Ajkamba harapva fordulok aztán előre, így válaszolok:
 - Biztos szívesen látnának? Mármint mégiscsak mugli származású vagyok. Gondolom egy aranyvérű esküvőn nem éppen egy hozzám hasonlóra számít a násznép.
Nem mintha valaha szégyelltem volna a családom, de életem párjának szüleiről semmit nem tudok. Eléggé kényelmetlen lenne, ha kiderülne, nem szeretnék, ha Noel velem maradna. És egy esküvőt azért mégse szívesen tennék tönkre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A gyűrűk, amelyek szétfutottak lábaink elől a víz színén, tekintetedben tükröződnek, és én csak bámulom, akárcsak a nap, mely nem mer fényszikrákat csiholni a szemedbe, mert fél, hogy annak a tűznek a lángjai, melyek benned égnek, őt is megvakítanák.
Hallgatom a lélegzeted, mely elől féltékenységében a szellő is elrejtőzik, mert édesebb, kívánatosabb lenni nem tud nála. Kezed az enyémért nyúl, én pedig ujjaidra simítom sajátjaimat, oda, ahol már régóta a helyük van. Csókodat látva a nap pironkodva kezd elbújni a horizont mögé, de útja lassú, ő sem akarja túl korán megfosztani magát látványodtól.
Szavaid hallatán elönt az öröm, szívem repkedő kismadárként ostromolja bordáim ketrecét, legszívesebben azokat áttörve szállna át a te mellkasodra. Aztán elönt a félelem, mert tudom, hogy mindezt értem, értünk teszed, és ha a sors ostoba játéka folytán a jövőnk nem lesz olyan derűs, amilyennek szeretnénk, örökké engem fog nyomni ennek a döntésnek a terhe. Aztán megnyugszom és elmosolyodom, mert mellettem vagy, és mert elképzelni sem tudom hogyan is lehetne rossz egy olyan jövő, amiben te benne vagy.
 - Szeretlek - mondom, mert bár tudod, nekem jól esik, hogy hallhatod. Fejemet a válladra hajtom, testemmel neked dőlök. - Furcsa lesz ott. Idegen és más, de veled élhetek majd, és most jelenleg a boldogságodon kívül csak ez fontos nekem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ahogy te minden apró rezdülésemből olvasni tudsz, úgy én is ismerlek, néha talán jobban is, mint magamat. Megszorítom ujjaidat, nem bátorításként, mert arra nem szorulsz rá, csak jelzésként, hogy itt leszek. Mindig.
 - Szerintem legalább olyan meglepően jól, mint én - nevetek fel, majd halkan, de komolyan ejtve a szavakat folytatom: - A sziget szereti felkarolni az elkallódó tehetségeket. Lin szerint nagy esélyed van rá, hogy az erényeidet kidomborítva elkapj egy jó lehetőséget.
Az utóbbi időben elég sokat leveleztem a volt tanárnővel, aki egészen belelkesült attól, hogy esetleg odamegyünk, és minden kérdésemre kimerítően hosszú válaszokat adott. Nem lesz könnyű, de minden új helyzetnek megvannak a nehézségei, és olyan helyre soha nem mennék, ami alapból elutasít Téged.
Hagyom, hogy nézz, és cserébe én is gyönyörködöm benned. Nem hiányoznak a tovaszálló szavak, a tekinteted éppen elég beszédes. Ebben a néma, mégis zajos csöndben úgy szól nevem az ajkadról, akárha dallam lenne, melyet csak te tudsz dúdolni.
Nem értem hova fog kifutni mondataid értelme, inkább csak várok, figyelek türelmesen. Érzem megreszkető ujjaid, szemöldökeim akaratlanul is kérdőn húzódnak feljebb homlokomon. Aztán meghallom a kérdésed és a világ fordul egyet körülöttünk, minket pedig ott hagy egy pillanatra - egy életre - megdermesztve az időben.
Egy könnycsepp kívánkozik ki a szememből, és én hagyom, hogy lehullva végigcirógassa az arcomat, és hogy ne legyen magányos, rögtön utána küldöm a társait is. Szabad kezem magától mozdul az arcod felé, mert muszáj hozzá érnem, miközben egyszerre sírok és nevetek. Saját örömömet látom tükröződni a szemeidben, és hogy ne várassalak tovább, bár eddig sem szánt szándékkal tettem kimondom:
 - Igen! - aztán kiejtem még százszor is ezt a szót, akárha mást többé nem is akarnék mondani. Egyre közelebb húzódom, homlokomat a tiédhez támasztom, a végén már csak suttogom azt a bűvös négy betűt, amelyekben benne van, hogy a tiéd vagyok és te az enyém. Mostantól. Mindig.