Kedve lenne feldorombolni attól, amit a tenyerével kitapint, a szálkás izmok még pont nem olyan ízléstelenül túldolgozottak, ami zavaró lenne. Nem is kéreti magát vagy váratja meg a másikat, van annyira önálló és kíváncsiskodó, hogy saját magától folytassa a felfedezést. Meg kell mondani, volt már ennél rosszabb fogása is, már ami a buliban random felszedett srácokat illeti, igaz, ahogy összesimulnak, a fölé magasodó, széles vállú test közel sem egy "srácé", inkább egy férfié.
Nehezebben veszi a levegőt, mikor a nadrág anyaga alatt megtalálja a már jól érezhető merev tagot és incselkedne még szívesen, ha a felsője levételével el nem szakítanák legújabb játékától. Már kezdene méltatlankodni, de időt sem hagynak neki, Konrád szája ismét az övére tapad, nyelve nem kér semmilyen bebocsátást, még csak nem is követel, egyszerűen mintha teljesen magától értetődő lenne, hogy joga van hozzá tör be ismét, de nem is találkozik semmilyen ellenállással, sőt. Átkarolja a férfi nyakát, egy kicsit még talán pipiskednie is kell, de könnyű dolga van, a derekánál, fenekénél fogva megtartják, s így alkalma adódik arra, hogy altestével törleszkedjen ingerlően, miközben viszonozza a csókot.
A hajába markoló ujjakkal sem adódik gondja, ha húzza is valamennyire, minden figyelmét elvonja a vágy és várakozás, hogy végre eljussanak az ágyig és rövid előjátékuknak véget vessenek. Úgy hajol el Konrádtól - egyelőre a felsőtestével, a csípője pont jó helyen van most ott, ahol -, hogy cseppet sem zavartatja magát a top hiánya miatt.
- Körbevezetsz a.. - lakásban? Haha, hát igen, az lenne az átlagosabb kérés, ezzel szemben a befejezés: - .. hálódban?
Egyik kezét elhúzza, de csak azért, hogy a szűk, fekete farmerének gombját kigombolja, majd jelentőségteljesen Konrádra pillant.

Máskor is voltak már vele.. türelmetlenebbek, ez talán még nem is kifejezetten új érzés Diánának, habár az érzékeit és éberségét valóban alaposan beszűkíti az alkohol. Nehezen tudna most összefüggésekben tapasztalni, az egyszerű jobb-vagy-nem-jobb megállapításon túl összehasonlítani élményeket. Amit viszont egyértelműen tapasztal, az az általa vágynak interpretált ösztönösség a férfi mozdulataiban, a testén kóborló kezek, ujjak, a szájára tapadó száj, Konrád kölnijének enyhe odőrje, amelybe még a kinti csípős ideg frissessége vegyül.
Minden lány álma, egy széles vállú, sportos, jóképű idegen, aki egyértelműen odáig van azért, hogy az övé legyen - jóvágású arc, egy saját, gyors felmérés alapján decens lakás, talán még jómódú is ezek szerint. Igazi sikertörténet, ki ne akarna felszedni és csókcsatába bonyolódni egy ilyen idegennel?
Konrád a térde alá nyúl, vigyorogva kapaszkodik meg a férfi nyakában, hogy könnyebben megtartsák, míg viszik, addig is fejét a másik nyakhajlatához dönti, lélegzetét a csupasz bőr veri vissza.
Egy egészen rövid, múló pillanatra, ahogy Konrád fölémászik és testével befedi az övét, míg a tekintetük találkozik egyszer valami rövid, nehezen megfogalmazható riadalom fut át rajta, de olyannyira múlékony és megfoghatatlan, hogy ideje sincs beazonosítani az érzést, csak a pulzusra ugrik meg, ám ahogy a férfi aztán gyengéden vetkőztetni kezdi, s módszeresen felderíti minden porcikáját, ez a váratlan diszkomfortérzet hamar eltűnik. Sőt, utólag izgalomnak éli meg, hogyan is rémülhetett volna meg, mikor ilyen figyelmes odaadással bánnak vele?
Háta ívbe feszül, mikor Konrád a melleinek szenteli a figyelmét, egyik kezével a férfi hajába túr, ujjbegyei a fejbőrét masszírozzák öntudatlanul is, másikkal a széles vállon kalandozik, körme hegyével gyengéd, rendezetlen vonalakat rajzolva.

Tökéletes érzékkel altatták el a gyanakvását, Konrád és az alkoho és a gyengé érintések és a saját naivitása, az a jellegzetes "mi történhet" lüktetés suttog az agya hátsó szegletében. Minden a helyén van.. lesz, minden jó, az idegszálai, az érzékei elégedetten dorombolnak Konrád simogatása nyomán. Nem zihál még, de lélegzetvételei már egyre rendszertelenebbek. A másik várakozását a maga várakozásaival azonosítja, nincs más opció. Egyértelműnek hat, hogy csak ugyanarra gondolhatnak, hiszen Konrád azt csinálja, azt teszi, amire Dia gondol - mintha csak a fejébe látna.
Úgy mozdul bele mindenbe, ahogy a nagy könyvben megírtál, könnyedén húzni le róla minden darabot: amúgy sem fedtek belőle sokat, a felső szinte nevetséges egyszerűséggel kerül le. A félhomályban alkalma van végignézni a férfi testén is, és erősebbet dobban a szíve - de nem érzelmektől csordul túl, hanem az adrenalin hajtja a vérét, amely most őrült mód szalad vénáiban. Combja, vádlija megfeszül, ösztönösen nyújtja ki egyik lábát, még meg is támaszkodik vele Konrád oldalán, sarka egyáltalán nem fájdalmasan, de érezhetően a másik derekán állapodik meg, hogy valami támaszt találjon. Nem mindig vacakolnak esetében előjátékkal, ami néha kellemetlen és hervasztó tud lenni, ez most mindan, csak nem az. Egyszerre tolná felfelé a derekát és egyszerre feszítené ívbe a magát úgy, hogy medencéje az ágyba préselődjön, ez az ellentétes akarat édesen frusztrált nyögésben kulminálódik. Egyik kezével a tarkója alatti párna felső sarkát markolja másikkal a férfi hajánál játszadozik.. játszadozna, ha tudna ilyen precíziós mozdulatokra koncentrálni, valójában majdhogynem kapaszkodik belé.

Pont a legjobb résznél hagyja abba! Pedig már majdnem, már hátravetette a fejét, már gyűjtötte a hangját tudat alatt is, már elkezdett végigszaladni a jól ismert libabőr, az a bizsergés, már ott volt, majdnem ott volt..
És vége, semmi, elmarad az utolsó lépés, az utolsó méter, rávágják az ajtót az utolsó pillanatban. Féligmeddig magához térve, már-már rosszallóan néz fel Konrádra, és akkor szembesül csak azzal, hogy a férfi fölé magasodik. Ez eddig nem is lenne olyan rossz, végül is, érthető, nem? Nem a nyelvével és az ujjaival akarja a csúcsra juttatni, na nembaj. Vannak ilyenek, akiknek ez számít. Tekintete lejjebb vándorol, a merev férfiasság látványa, már csak a méret miatt is egyszerre szárítja ki az izgatottság végett a száját, egyszerre pedig fel is merül benne, hogy ezzel majd módszeresen kell majd megismerkednie.
Nos, igen, ebben a pillanatban még vannak benne naiv elképzelések.
Ezek a naiv elképzelések fulladnak végül eleinte meglepettségbe, ahogy Konrád megragadja, de jó ez még olyan vadulós játék, ezt szereti, ilyet játszott már máskor mással is, neki aztán nincs baja a kinky dolgokkal.. ? Még a saját gondolatai is kérdőjellel végződnek, mert mindezzel egyidőben valami kellemetlen és baljós érzés tölti el.
- Jó, azért azzal csak lass.. - nem sikít. Ahhoz túl hirtelen és túl kellemetlen a döfés, medencéjébe éles fájdalom nyillal, ahogy minden előjáték ellenére is ezzel a mérettel azonnal és finomkodás nélkül hatolnak belé. Nem sikít, csendben marad, mert.. a tüdejébe szorul a levegő rámarkol a takaróra és meglepett-elborzadt arccal eltátja a száját.. majd becsukja. Ezt a másik biztos nem így tervezte, csak pár másodperc kell, míg összeszedi magát és már kap levegőt, akkor aztán majd rászól, hogy mi a fészkes fene volt ez, nem szexelt még lánnyal?! Csak pár másodperc, míg már nem lát csillagokat a fájdalomtól.

Azt hitte, hogy elég lesz néhány másodperc, meg volt győződve róla, hogy ez csak pillanatnyi kellemetlenség, nem több, tova fog szállni és utána szépen visszazökkenhet a jelenbe.
Csak hogy rá kell jönnie, hogy nincs mibe visszazökkenni.. ez a jelen. ez a fájdalom, ez a szúró érzés a medencében, ezek az összeránduló izmok, amik a sajátjai. A legrosszabb, hogy a teste minél jobban ellenáll, minél jobban görcsbe rándul, márpedig ez történik akarva-akaratlanul, annál fájdalmasabban szorul Konrád tagja köré. Minél kevésbé akarja, annál rosszabb, de nem tud felengedni, nem tudja élvezni és időt sem hagynak neki, hogy legalább lecsendesítse az elméjét. És Konrád kérlelhetetlenül megmozdul, nem kérdez és nem óvatoskodik.
Hogy lehet egyszerre tompa a fájdalom és olyan mégis, mintha tőrt döfnének belé? Sípoló hangot hall, de csak érzéki csalódás, az inger túl sokká és túl elviselhetetlenné válik, tobzódik és egyszerűen a "torkán akad". Megpróbál mondani valamit, de ezzel egy időben lök előre a férfi ismét és csak egy elcsukló, nyüszítésre hasonlító, gyengécske, vékony hang szökik ki belőle.
Megpróbálja lefejteni Konrád ujjait a nyakáról az egyik kezével, másikkal már rég nem simogatja vagy becézi a mellkasát, helyette próbálná eltolni, de a magasságkülönbség, az erőfölény, a súly, ami az ágyba préseli túlságosan nagynak és leküzdhetetlennek bizonyul. A másik test mozdíthatatlan falként borul fölé, mintha egy ráomló épület törmeléke préselné össze. Klausztrofób érzés. Hogy érezheti magát egy ekkora szobában mégis úgy, mintha egy apró dobozba zsúfolnák be?
Megpróbálja még egyszer eltolni, a következő lökés mélyebbre sikerül, mint az előzőek, egész testében összerándul, szemében könny gyűlik, remegő, ködös hártyarétegként ül meg a tekintetén, mielőtt kövér cseppé formálódna és legördülne az arcának kerekded ívén.
Az egyik lábát megemelve igyekszik lerúgni magáról Konrádot, a fejében jó ötletnek tűnt, elképzelte a mozdulatot, de a valóságban pusztán azt éri el, hogy új szögben éri az előre mozduló csípő. Hirtelen éri, felkészületlenül, olyannyira elemien, hogy valahonnan bentről, a tüdejéből, a torkából erőszakkal préseli ki a már régóta benne bújkáló fájdalmas kiáltást. Lehetne okos, használhatna mágiát, megvédhetné magát.. lehetne.
Képtelen bármire is koncentrálni. A racionális gondolatok előtt egy olyan áthatolhatatlan, obszidiánfekete, tömör fal áll, amelynek Konrád alakja van, amely magas, amely újra és újra felnyársalja, lélegzetvétel lélegzetvételt követve, szünet nélkül. Nem marad más, mint az elemi ösztönök: rúgni, a kezével tolni, húzni, feszegetni Konrád ujjait, talán még sikerül megemelni magát, a felsőtestét valamennyire, de rögtön visszatolják. Egy ponton nekiveselkedik még annak is, hogy Konrád kezébe harapjon, de az ő mozdulatai túl koordinálatlanok, túl darabosak, a fehér gyöngyházfogsor a levegőt harapva koccan össze. Végül, mikor már fizikailag is elfárad a küzdelembe, arcát oldalra fordítva a paplanba temeti. A frissen mosott, még enyhén mosószer és erdeifenyő fertőtlenítő illatú párna nyeli el felbuggyanó sírását és kiáltásait.