Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szvelovszky Norbert

Zene
Ruhák
Maszk

Az épületben nyüzsögnek az emberek, ez az este, ez a bál sok vendéget vonzott, akik a nagyteremben érdekesebbnél érdekesebb jelmezekben múlatják az időt és élvezik a műsort. Hátul az öltözőmben várok rá és egyre feszültebb vagyok. - Vajon tetszeni fogok neki? Vajon minden úgy megy majd, ahogy elterveztem? - cikáznak át elmémen a kérdések, megválaszolatlanul - - Megérkezett! Itt van! Ena, megjött a kékszemű! - kiabálja már a folyosón Ramon, s a mondatát az öltözőmben fejezi be. Félelemmel a szememben nézek fel és a tükörben látom a mosolyát. - Színpadra szívem! - nyújtja felé kezét, majd közösen indulunk el nyomunkban a többiekkel. Mindenkin álarc és különböző tündér jelmezek, rajtam van csak fehér ruha. Kiérve a függöny mögé kikukkantok, hogy megkeressem őt, s miután megtaláltam még hevesebben kezd dobogni a szívem. De innen már nincs visszaút. Felemelkedik a nehéz brokát és mi a vendégek közé sétálunk le a világot jelentő deszkákról, míg Tomi, aki ma a konferanszié, kihirdeti a Táncosok és Táncosnők Válaszát. Csapatom nő tagjai egy-egy férfi, míg a férfiak egy-egy hölgy elé lépnek és kérik fel a keringőre, mely eközben megszólal. - Szabad, uram? - szólítom meg a cowboy-nak öltözött férfit. Hajam díszektől ragyog, szemeim kicsillannak az ezüst álarc alól, ajkam mélyvörös rúzs fedi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szvelovszky Norbert

 Felismert engem, ez így rendben van, hiszen azt hiszem beleírtam magam a lelkébe, ahogy ő is magát az enyémbe. Pillantásától úgy dörömböl bordáim alatt a szívem, mint rab madár a kalitkában. A zene taktusai vezetnek ahogy elfoglaljuk helyünket és felvesszük a tánctartást. Egyik keze derekamra fonódik, ujjai még ruhám selymén át is perzselik bőröm, másik kezébe teszem saját kezem és elkezdünk táncolni. A keringő ritmusa elandalít, a forgások és sasszék oly könnyen jönnek mint a lélegzetvételek. Mámoros érzés a karjai közt lenni, vezet és én követem, mintha mindig is együtt táncoltunk volna. - Mindig betartom amit ígérek... - suttogom a fülébe, majd lágyan érintem ajkam az övéhez, elterelve figyelmét arról a kis varázslatról, mellyel meg szerettem volna lepni. A ruhámból ugyanis hószín szárnyak bontakoznak ki, s mi néhány centiméterrel a föld fölé emelkedünk. Egy bűbájnak hála minden mugli körülöttünk úgy látja mintha kötelekkel volnék a mennyezethez rögzítve, de a varázserővel bírók a valóságot láthatják. Szárnyakat és lebegést. Akár a szerelem, melyet iránta érzek azóta, hogy az öltözőmben odaállt mögém, hogy segítsen felhúzni a ruhám zip-zárját. Azonnal tudtam, hogy ennek lesz folytatása. Aztán a tónál, majd a patikában is végig arra vágytam, hogy ez történjen. Oh, bár biztos lehetnék benne, hogy ő is így érez. De nem szól semmit, csak néz rám, és én elveszek a szemében. Vad tenger hullámait látom, ahogy tajtékjuk elemészt, de én mégsem félek. Nem. Többé már nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szvelovszky Norbert

Zene
Ruhák

Mint az eleven tűz hévvel égő lángja, mely elemészt, felperzsel vagy melegével óvón átölel. Kimondott szava lelkem parazsát fellobbantotta. Mit mondhatnék, hogyan is fejezhetném ki jobban azt, amit érzek? Csak mosolygok, szemeimben könnyek csillannak, de ajkam néma marad, lélektükreim melyeket rá vetek beszédesebbek, hiszen nincsenek rá szavak, tán csak hangok és dallamok, mozdulatok. Csupán ezek fejezhetik ki igazán mit is jelent ő nekem. A keringő dallama lassan elhal, hogy helyét lüktető ritmusnak adja át, s én leereszkedem a földre, majd szárnyaim szertefoszlanak akár a füst, hogy szinte másodpercek alatt egész öltözetem átalakuljon, hószínből vérvörössé, angyaliból kísértővé, éterien áttetszővé, mégis ízlésessé. Megsimítom arcát és ahogy a többi táncos úgy én is visszasietek a színpadra, hogy ezt a dalt ott táncoljuk el. A kompozíció a mi történetünket is elmesélhetné, remélem ez feltűnik majd szerelmemnek. Annyi évnyi magány után, élethossznyinak tűnő sötét éjszakák után, melyekre a hajnal kínkeserves jött egy ifjú író, öltözete régi kort idéz egy alkonyon megpillant egy nőt akit én formálok meg, míg az író állandó partnerem, Ramon. A férfi próbálja követni és utolérni a jelenés szerű alakot, aki szinte megigézte. De az eltűnik szeme elől. Ezután árnyéka önmagának, megszállottan próbálja leírni művében a nőt de a gyöngy betűk nem állnak össze múzsája képévé így sorra veti tűzbe a lapokat. Míg egy éjjel, a legsötétebb órában, mikor már a mécsvilág sem festi be a költő szobájának falát, a nő megjelenik előtte, oly közel, hogy megérintheti. Múzsája lágyan simítja homlokát és reája csókot ád, ekkor ébred a férfi és teremt a papíron csodát. Változik a kép az író magányosan ül kezében élete műve, összegyűrve, s csak vár, míg lebben a vörös szövet és feltűnik nő. A papír helyett a férfi utána ered, s végre sikerrel jár, s tán míg világ a világ egy pár lesznek eztán. Itt ér véget a zene s egy lélegzetvételnyi időre néma csend áll be, majd tapsorkán robban, mely alig akar szűnni. Ekkor kezdek lefelé rohanni, ruhám szinte úszik utánam a légben, mintha tűz volna, vagy maga a lüktető vér. Egyenesen hozzá futok, s karjába vetem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szvelovszky Norbert

 Az élet már csak ilyen, az idő halad a pillanat szalad. De mi egy percet most még állunk és hagyunk magunk mellett elrohanni mindent. - Ez a hely nekem több, mint egy  mulató. Itt én Sedna vagyok a volt pincérlány, aki most énekes és táncosnő ha arra szükség van - magyarázom mosolyogva és körbeintek a termen. - Szilveszterkor is azért találkozhattunk és boríthattalak el a ház ajándékának szánt koktéllal, mert beugrottam az egyik lány helyett - nevetek mert elém villan a kép a repülő pohárról. - Jó estét ! Elrabolhatom a mi ragyogó fekete démonunkat egy pillanatra - toppan mellénk Petró és Ramon és sokat mondóan néznek ránk. Bocsánatkérőn pillantok fel kedvesemre, majd eloldalgok a két férfi díszkíséretében. - Mesélj! - kezdi a mixer - Igen szívem, ne csigázz, sikerült? -tódítja táncpartnerem. Bólogatok sejtelmes mosollyal míg el nem tűnünk Norbert látóteréből, majd a nyakukba vetem magam és kacagva ismételgetni kezdem - Igen, igen!- két jó barátom egyként örül velem - Látnod kellett volna a fejét, úgy bámul mint akinek megjelent Merlin! - informált Petró igen szemléletesen - Ahj, most az egyszer megbocsátom, hogy lecsaptad a kezemről - affektál manírosan Ramon, ám szeme és mosolya elárulja valódi érzéseit. - Ti, ketten, irány a dolgotokra! - jelenik meg, szinte a semmiből Adél - Neked pedig ma már nem kell színpadra állnod. Menj, ne is lássalak - intézi hozzám szigorú szavait, arcomon elhalványuló mosollyal fordulok sarkon - Igyatok, amit csak akartok, a ház állja...-hallom hangját és szinte látom ahogy elmosolyodik mögöttem. Imádom ezt a nőt. Visszatérve szívem választottját a bárpultnál találom.  - A szokásos, picit turbózva jöhet csajszi?- kacsint rám Petró - Igen, duplát mert csodás estém van! - nézek büszkén Norbertre -És önnek mit adhatok? - kérdezi a mester mixer immár a cowboynak öltözött kékszeműt. Én pedig boldogan kortyolok bele kedvenc italomba, amiben kivételesen egy picike fehér rum is van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szvelovszky Norbert

 Megsimogattad arcomat, megérintettél, szívem így még nem dobogott, vérem így még nem száguldott, gyomrom nem remegett, hangom nem szegte kapkodó lélegzetem ily sokszor és erősen semmi. A bár után, a bál végén elkísértél egészen szállodai szobám ajtajáig. Elbúcsúztunk, de én nem tudtalak elengedni. Te már alszol, de nekem nem jön álom a szememre, mert félek, ha elalszom nem rólad álmodom majd. A percek telnek az óra odalenn kattog, hangját hallom és a szuszogásod ritmusát lassan felveszi az enyém. Pilláim sűrű, fekete függönyként ereszkednek szemeim elé és végül mégis elnyom a fizikai fáradtság. Tudatalattim zárt kapuja kitárul, éles fénypászma sugarát követem a sötétben, míg a résen át meg nem látom a borzalmat. Anya arca eltorzult sikolyba dermedt, mellkasa nyitva, vére még, mint vörös patak csörgedez foszlott ereiből, a szeme vörsesbarna, mint az én jobbom, élettelen, szikrát nem vet már benne a létezés. Apa hangját hallom. Csendes és monoton. Értem a nyelvet, inuit ima, a holtakért könyörgő. A szörny már zihál, mocskos pofájából tűéles fogak villannak elő és támadásra húzza izomzatát. Kivágódik a szekrény ajtaja. Rohan a kislány, vékony alakja, fekete haja, felemás szeme az enyém. Magam látom, s kapnék rögtön karom után, de lassú vagyok, s nem érem el. Berohan apánk elé, a kaszaboló mancs az ő mellkasát majd bal oldalát éri, ahogy hozzá fordul az első ütés után. - SEDNA NEE! - kiáltja apánk és hátával védi immár a vérző lányt. A férfi gerince hangosan roppan, feje furcsa szögben mozdul el, kiömlő meleg vére illatát orromban, tapintását ujjaimon érzem, ahogy a résen át látom megelevenedni emlékemet. Gyermek énem elájul, pedig valójában akkor öltöttem először holló alakot. A bűntudat szüli most az álmomat, mert cserbenhagytam őket és elmenekültem, miután a vérfarkas belém vájta karmait. Mikor feleszmél fiatal énem, apánk teste ránehezedik, hogy levegőt is alig kap. Letolja hát magamról és feltápászkodik. - NEEEEEEEEM! - Kiáltom torkom szakadtából vele együtt és immár a valóságban is hallhatóan, pedig még mindig álmodom. Kivágom az ajtót, hogy kizuhan tokjából, odarohanok és letérdelek a két testhez. - NEEE! NEEE! KÉRLEK, NEEE! - úgy hangozhat engem bántanak, pedig én ostorozom magam, hiszen tudom elmentek. A kis Sedna mellettem áll, felnézek rá. - A te hibád! Ha az iskolában maradsz és nem szöksz haza, még most is élnek! - hangja vékonyabb, ártatlanabb, de a sajátom - Te vezetted őket ide! Te ölted meg őket! - szavaira csak könnyeimmel tudok felelni, tekintetem térdemre vetem, amin kezeim pihennek, az egyikben egy hatalmas kés, a másik vérben ázik. - ELÉÉÉÉG! - üvöltöm és azzal a lendülettel amivel felállok dobom el a kést és válok hollóvá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szvelovszky Norbert

 Kiáltanék, ha hangom nem kárálás volna, de az, madár vagyok és szállok a sötét, holdtalan éjen át. Álmomban hollóvá változtam, hogy elmenekülhessek a rám nehezedő, fojtogató önvád elől, s úgy tűnik a valóságban is felvettem állat alakomat. Hollóként ébredezem, zihálok és verdesek, míg meg nem érzem a kezét tollaimon. Simogatásától megnyugszom, kérdő hangja arra késztet, hogy összeszedjem magam annyira, hogy deanimáljak. Kisvártatva immár az ölében fekszem, takarónkat magamra terítve bújok el ölelő karjaiban. Verejtéktől nedves fürtjeim homlokomhoz, hátamhoz és csípőmhöz tapadnak. Felnézek rá és suttogón szólalok meg. - Igen... - felelem, sóhajtva, s nem igazán tudok mást mondani. Nem meséltem neki semmit a múltamról, vagy a képességemről, de még arról sem, hogy animágus vagyok, így kérdésében érzem azt a mélységet, melyre egy olyan vallomás volna a megfelelő válasz, ami részletes és mindenre kiterjedő magyarázattal szolgál számára a történtekről. De úgy érzem nem állok még teljesen készen rá, hogy ezt megtegyem. Ha azonban úgy dönt, hogy kérdez, elmondok mindent, amit csak bírok, de magamtól túlságosan nehéz volna belekezdenem a beismerések sorába. Arcom oldalra fordítom és mellkasához simítom, hallom a szívverését és könnyek csordulnak ki szemeimből, le is hunyom őket, hogy a további cseppeket pilláim közé zárjam. Napok óta alig alszom, ha nem innám a bájitalomat már nem is tudom mi lenne velem. Ma a nagy készülődésben azt hiszem elfelejtettem felhajtani, ezért történhetett meg mindez. A rémálmaim, ha nem védekezem ellenük a főzettel, éhes farkasként törnek rám és marcangolják szét lelkemet. Pedig a Nagy Szellem a tanúm rá, hogy próbálkozom. Járok több kollégához is terápiára, hogy egy nap ne kelljen a szer és ne rettegjek attól, hogy elaludjam nélküle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szvelovszky Norbert

 Minden olyan zavaros és olyan gyorsan történt. Nem vagyok ilyen heves, sem ilyen ösztönös, bár ki tudja az eltelt évek remete életmódja miféle változásokat generált bennem így túl a harmincon. Mindig is feszegettem a határaimat és a maximumig igyekeztem kitolni tűréshatáraimat, így nem csodálkozom, hogy most itt vagyok. A történtek hatását még most is érzem, de Norbert kedvessége, simogatása és szavai lassan lecsendesítik a lelkemben dúló vihart. Kibontakozom karjaiból és az ablakhoz sétálok, majd megállok és kipillantok. A legfelső szintről, ahol szobám van, tisztán látszik a Dóm két tornya és a Tisza is a rajta átívelő híddal. - Most még nem tudok erről beszélni, de ígérem el fogok mondani mindent, csak kérlek bízz bennem - hallgatásom nehéz brokát súlyával telepszik kettőnk közé, mint a félhomály, melyben alakom körvonala látszik csupán a rajta megfutó kintről beszűrődő fényben. - Bármi is történt ma, vagy fog még történni, egy dologban biztos lehetsz: Abban, hogy Szeretlek - mondom, majd elindulok a fürdőszoba irányába, hogy lezuhanyozzam. A kellemesen langyos víz kitisztítja gondolataimat és helyrebillenti hangulatomat is, melyet a rémálom megtört, pedig boldognak kellene lennem, hisz itt van egy ilyen csodálatos, elképesztő férfi, a szobámban, sőt mi több az ágyamban... Homlokomat a fülke falának támasztva gondolkodom, nem is veszem észre, hogy bejött utánam és már mögöttem van, csak amikor ujjai a vállamhoz érnek térek vissza a jelenbe és fordulok szembe vele. Ő átölel, s én hagyom, hogy karjaiban csókjai és a víz elmossa minden bánatom, akár a homokban hagyott lábnyomokat a tenger hullámai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Selva olyan csendes és már-már érdektelen volt mostanában, hogy úgy éreztem, mintha átvette volna a hangulatomat, vagy csupán lebetegedett, ahogy a gazdája, csak míg ő valóban elkapott valamit, addig nekem a lelkem roppant össze? Meglehet. Szvelovszkyt azóta sem láttam, talán kerültem is, hiszen a patikában engem helyettesítőt mind a mai napig nem váltottam le. Sokszor néztem rá azóta a bal tenyeremben lévő seb nyomára. A szállodai szoba poharának szilánkja egy félhold alakú heget hagyott, ahogy ujjaim ráfeszültek. Mindig ő jut eszembe róla, és fáj. Ráadásul, mióta nálam vannak a birtok iratai, azon tűnődöm, vajon ez egy újabb esély, jelző tábla életem útján és követnem kellene iránymutatását, vagy csupán egy adomány, melyet nem szabad veszni hagynom és a köz javára kellene fordítanom. Nem tudom, azóta sem tudom. Az orromat is alig dugom ki egy ideje a lakrészemből, most is csak szeretett vörös kandúrom miatt léptem át a patika küszöbét, hogy elmenjek neki némi gyógyszerért és egy új kaparófáért, amin játékok is vannak. Hátha felvidul tőle. Ebben bízom. Hiszen rajta kívül senkim sincs itt. Ataksak nagyinak ugyan megírtam mindent, kicsit finomított verzióban, mint ahogyan valójában történt, de ő messze van. Mást pedig nem terheltem Antonon kívül a nyűgömmel, de vele sem túl sokat társalogtunk a történtekről, mert ő nem az a fajta ember, aki mélylélektani szemináriumokkal foglalkozna.
 Az üzletben a sok ketrec és állat közt nagy nehezen megtalálom a boltost, akitől igyekszem segítséget kérni. Kedves ember, készséges és alapos, bár a berendezés trehánysága alapján minden bizonnyal szétszórt, persze a nettség rólam sem feltétlenül mondható el. Hajam kócos kontyba fogva, szürke, jelen pillanatban kinyitott kabátom alatta egyszerű fekete kivágott pulóvert és szintén fekete nadrágot viselek, hozzá szürke bokacsizmát. Arcom fáradt, tekintetem fénytelen, sok könnyet hullattam de egy pár napja már nem sírok, így szemeim nem vörösek, csak karikásak. A bánat karmai igen mélyen beleszántottak lényem eddig oly ragyogó talajába, mint nehéz eke, húzott barázdát szívembe szerelmem önhibámból való elvesztése. Azóta tetoválásaimat hosszan tartó bűbájjal fedtem el, fülemben a szokásos három helyett csak egy pár fülbevaló van, amit még az nagymamámmal vettünk, amikor Krakkóban jártunk, a tizennegyedik születésnapomon. Pipacsot mintázó, különleges darab, amit még az egyik vásárló hölgy is megjegyez. Halvány mosollyal hálálom meg szavait. Most csupán ennyire futja tőlem. Elkeseredett és szomorú vagyok, bár igyekszem titkolni, látszik rajtam, hogy alapvető alvászavarom mellett egyéb bánat is lterheli szervezetemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

 Először fel sem fogom, hogy kit látok bejönni, a boltos beszél hozzám, a gondolataim azonban egészen máshol járnak. Próbálok a férfi javaslataira koncentrálni, de nehezen tudok, mert üres lélekharangnak érzem magam legbelül. A kék szempár azonban, mely egy pillanatra tekintetem keresi, azonnal kijózanít abból a depresszív delíriumból, amiben jó ideje lebegtem már. Itt van. Ő az és rám néz. Igen, semmi kétség, Nor halad el mellettem, ám egy fiú vonja magával, akiről nem igazán tudom kicsoda lehet. Amennyit látok belőle, mert szemeimmel kísérem őket egy darabig, olyan tíz év körülinek tippelem, de nem hasonlít rá, így magamban elvetem, hogy a fia volna, inkább az egyik rokona, talán a keresztfia vagy az unokaöccse. Azt sem tudom van-e egyáltalán testvére, de az lehet a legvalószínűbb magyarázat a gyermek jelenlétére, hogy egy rokona. - Arról tudnék, ha volna gyermeke, azt elmondta volna!- nyugtatom magam, mégis remegő és szomorú szívvel, fordulok vissza az üzletvezetőhöz, hogy megköszönjem neki a segítséget. Ezután kifizetem és elteszem az orvosságot a táskámba, s feltett szándékomban áll mihamarabb kisétálni innen, mert ha a férfi, akit még mindig szeretek eddig nem jött ide hozzám, nem valószínű, hogy később megtenné. Azt hiszem a gondolkodási idő neki arra volt elég, hogy elfelejtsen engem és mindent. Ettől a teóriától nyomban a düh és a bánat egyszerre szorítják meg jeges, kemény ujjaikkal torkomat, de nyelek egyet és elindulok az ajtó felé. Ekkor toppan elém egy éles nyelvű, ingerült kamasz lány és az utamat állva kérdőre von. "...az apámhoz?..." visszhangzanak fülebe szavai. - Hát mégis az ő gyermekei! - elkeseredésemben sikítani tudnék, de a higgadtság komor álarcát öltöm helyette magamra, pedig ott tombolnak bennem a fájdalmas kételyek hadai, ádáz küzdelmet vívva ép eszemmel- Vajon mit titkolt el még? Talán nős is? Nem! Az nem lehet! - igyekszem úrrá lenni hangomon, tónusát sötétté és komollyá tenni, hogy válaszomból ne érződjön ki mennyire megalázottnak érzem magam ebben a pillanatban - Az orvosa vagyok - olyan egyszerűen peregnek ki ajkaimon a szavak, mint elpattant gyöngysor szemei szóródnak szerteszét a padlón. Szinte koppannak és lyukat ütnek a lelkemen. Pedig őszinte, igaz hazugság minden egyes szó, mert valóban meggyógyítottam egyszer és esküm szerint megtenném bármikor, ha az élet úgy hozná. Talán ezért is volt ilyen könnyű kimondanom, bár az a szomorú sóhaj melyet a mondat előtt kiadtam elárulhatja a lány számára, hogy több van a dolog mögött - Ne haragudj, de most mennem kell -folytatom, de nem fordulok hátra, pedig legszívesebben megtenném, mégis megállom, s csak a lányra figyelek, egyenesen rá nézek átható pillantású, felemás lélektükreimmel, majd kisvártatva ellépek mellette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Egyetlen kemény, hideg, fagyos pillantás, mellyel egészen a lelkéig hatolok. Kékem háborgó tenger, vörösesbarnám lobogó tűz. Nem szólalok meg, nem válaszolok neki, nem nyugtatom meg és oszlatom el félelmeit, melyek kiülnek arcára. Lelkem mélyén megértem és átérzem, ami vele történik. De vajon volna-e értelme felfedni az igazságot egy olyan szerelemről, ami annyit sem ért az Apjának, hogy ő maga beszéljen róla neki. És aminek minden jel szerint már vége van. Ami az orvosi részét illeti a dolognak, civilben vagyok, s bár talán kötelességem segíteni, mégsem teszem. Így nem, ilyen megalázó helyzetben nem. Miért is tenném? Milyen jogon kér számon engem? Nem, nem azért dacolok vele, mert egy kamaszlány, vagy mert az ő lánya, hanem azért, mert ezt senkinek nem tűröm el. Gyógyító vagyok, de egyben ember és nő is és nem hagyhatom, hogy a méltóságomba így beletiporjanak. Semmi többre nem méltatom a lány undok és sértő magatartását mint erre az egy tekintetváltásra. Azzal, hogy még ráadásul megfogta a karomat és, hogy elém próbál állni, csak szítja bennem a haragot. - Nem vagyok az új nője! Ebben biztos lehetsz! - emelem fel hangom, ám nem rá, magamra haragszom, hogy hittem és reméltem és szerettem. Megint csalódtam. Táncos múltam révén egy könnyed oldallépéssel kikerülöm a lányt és kimegyek az ajtón. Nem jutok azonban messzire. Az üzlet melletti sikátorban előbb a falnak dőlök, majd lassan lefelé csúszva térdre rogyok, lábaim nem bírják tovább tartani testem és lelkem terhét, ahogyan szemeim sem a bennük gyűlő könnyeket. Zokogni kezdek, számra szorított kezembe sikítok a fájdalomtól. A szüleim és az unokanővérem halála rázott meg csak ennél jobban. - Miért?! Miért?! - kiáltom ég felé vetett fejjel - Mit vétettem, hogy ezt érdemlem?! - kérdem a magasabb hatalmat, mely életünk fonalát fonja, s amiben valahol mélyen mindig is hittem. Abban, hogy minden okkal történik, hogy célja van a szenvedéseinknek éppúgy mint a boldogságunknak. De mi ez a cél? Ahogy a helyzet most áll, nos nem tudom. Mély lélegzetet veszek, megtörlöm szemeimet, felállok és visszamegyek a boltba. Nem hallgatok a saját józan eszemre. Belépve odamegyek egyenesen a lányhoz. - Az voltam, a nője voltam. Nem! Valójában szeretem, jobban, mint azt el tudnám mondani, de elszúrtam! - hangom remeg a kétségbeesésétől, ereje és tónusa azonban kemény és őszinte, mint az igazság, amit elmondtam a lánynak általa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

A férfi, aki eddig fiával foglalkozott, most lánya mögé lép, velem szembe. Látom rajta, a meglepettséget, nos magamat is megleptem, bár ami azt illeti mindig is vehemens és konok természetű voltam, aki foggal körömmel harcol és nem ad fel semmit, még akkor sem, ha nincs remény. Nor a lány vállára teszi kezét és öccse után küldi. Egy ilyen apró gesztusból is leszűröm, hogy jó szülő lehet, hiszen a lány zokszó nélkül ott hagy bennünket. Szerelmem nem hagy szóhoz jutni, inkább elmagyarázza kik is a gyermekek. Elhiszem amit mond, és lehorgasztom fejem szemrehányására. Igaza van, effélékről az alatta néhány alkalom alatt nem ejtettünk szót, amikor találkoztunk. - Nem haragszom rá, a stílusa sértő és követelőző volt ugyan, de megértem. Védi azt, ami az övé, attól, akiről azt hiszi elveheti tőle. A helyében én is ezt tenném, még ha okafogyott is a küzdelme - mondom, majd mély levegőt véve folytatom - Nyugtasd meg, kérlek, hogy nem akarok ártani neki. Ki akartam sétálni. Feltűnés nélkül, annak tudatában, hogy az eltel idő alatt sikerült elfelejtened engem. De elém lépett és nekem szegezte a kérdést, hogy mi közöm van hozzád? - egy pillanatra ránézek a két gyermekre, majd a férfira, akinek látványától minden porcikám remeg - Azt mondtam az orvosod vagyok, de ez csak részben igaz...Ugye?-nem tudom folytatni, hangom elfúl, de erős maradok és állok vele szemben, mert azt akarom mondja ki, mondja ki ha már döntött és azt is, hogy miként. Adjunk-e új esélyt annak, amit én még mindig érzek? Kezdjünk-e tiszta lappal, titkok nélkül és próbáljuk-e megismerni egymást? Lehet nem ez a legjobb idő és hely minderre, de muszáj kiderülnie, mert ebbe bele fogok betegedni. Már így sem érzem túl jól magam, de ha ez így megy tovább teljesen kikészülök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Még ha kicsit félve is hallgatom és veszem tudomásul, hogy szembe kell néznem a lányával és a fiával, akkor is úgy érzem megtelek élettel. Néhány szót ejt ki csupán, s én máris a fellegekben járok, feledve minden rosszat, ami ez alatt a néhány hét alatt történt, elmosolyodom. Letörlöm szemem sarkából a könnyeket és megfogom a kezét, melyet felém nyújt. - Akkor ugyanarra vágyunk - mondom és odalépek hozzá, hogy ha vállalja a kockázatát, hogy legalább az egyik csemetéje kitér a hitéből, megölelhessen. Nem csókolom meg, pedig szívem szerint megtenném, de nem szeretném sokkolni ennél is jobban a két gyermeket. Így is elég rosszul áll a szénám a lánynál. Épp elég nekik azt látni, hogy hőn szeretett Apjuk egy vadidegen nőt ölel át, feltéve, hogy megteszi. Bárhogy is legyen azért néhány dolgot még mondok neki, úgy, hogy csak ő hallja. - Neked is lesz azért kit megismerned, rajtam kívül persze...A nagymamámat, Ataksakot, ő a szűk családom, mert sajnos még testvérem sincs. Ha pedig legközelebb kettesben leszünk elmesélek mindent magamról, amit csak tudni akarsz, kezdve azzal, hogy örököltem egy haciendát Mexikóban - felnézek rá és elmosolyodom. Immár vagyonos nő vagyok, nem mintha számítana, hiszen a szeretetnél és az egészségnél nincsen nagyobb kincs számomra a világon, s most mindkettővel rendelkezem. - Menjünk, mutass be a gyermekeidnek, kérlek! - lépek el tőle úgy, hogy karján oda tudjon vezetni a két ifjúhoz, akik minden bizonnyal magyarázatot követelnek majd a szemük előtt lejátszódó iménti történésekről. Próbálok nyugalmat sugározni és azt a boldogságot használni védőbástyámul az esetleges támadások kivédésére, melyet érzek, s melyet kedvesem sugároz felém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Miközben odalépünk a két gyermekhez, a patkány ketrecek tőszomszédságba, végiggondolom a helyzetet a lány szemszögéből. Nehéz lehet neki. Pokoli nehéz és ezt az elutasítástól, veszteségtől való félelmet mi mással enyhítené, mint haraggal egy olyan személyre fókuszálva, akiben bitorlót, vetélytársat, betolakodót lát. A fiú talán másként éli meg, egyrészt kora, másrészt mentalitása miatt. Aggodalommal vegyes kíváncsisággal fordulok most feléjük, ez a legjobb, amit tehetek. Sajnos eszmefuttatásom teljes mértékben igaznak bizonyul. A lány jeges undoksága igazol, mellyel a nevemet kimondja - Igen, akik szeretnek így szoktak hívni - reflektálok szavaira, majd a férfira pillantok, amikor a dacos tini elszólja magát arról, hogy leveleiben szerelmem emlegetett, s közben kezem nyújtom a lány felé. Ha fogadja gesztusom, úgy kezet fogunk, s rá is mosolygok. Ha nem, a kezem visszahúzom ugyan, de rá fogok mosolyogni, mert nem áll szándékomban haragban lenni vele, s ezt jelezni szeretném valahogyan. Magától értetődően melegséggel tölt el a tudat, hogy apjuk, leveleiben rólam írt, ám renomém jelen pillanatban a béka hátsója alatt van Dalmánál és ez elborzaszt. Hosszú távon nem tudok és nem is akarok harcolni ellene, és ötletem sincs mit teszek majd, ha mégis csatáznom kell a férfiért, akit szeretek, a lánya ellen, akit viszont ő szeret. Meghallva azonban a fiú nevét, egy pillanatra szertefoszlanak kétségeim. Ugyanis eszembe jut róla anyai nagypapám, Blas Rubya, akinek felmenőitől a birtokot örököltem, és akit halála napjáig nagyon szerettem, és mostanság is sokat gondolok rá. Ezt jó ómennek veszem - Én is örvendek, Ena vagyok - nyújtom felé is a kezem, s ha elfogadja vele is kezet rázok. - Csak nem azon gondolkozol, hogy egy patkányod legyen? - kérdezem és próbálom valahogyan feloldani a köztünk kialakul kényelmetlen helyzetet azzal, hogy terelem a témát - Ki is választottad már a szerencsést? - érdeklődöm őszintén, s bár a magam részéről maradok a macskáknál, mégis kíváncsi vagyok a fiú által kiszemelt jószágra. Sötét szemeiben hála az égnek nem látom azt a gyűlöletet, melyet nővéréében. Dalma utálata zsigeri felém, még a nevét is kijavította, hogy jelezze, hogy ő Norberthez tartozik, pedig biztos vagyok benne, mert eszesnek tűnik, hogy tökéletesen tisztában van a ténnyel, hogy ez nem így van. Jogilag legalábbis nem. Ám mindent felül tud írni a szeretet, ami jelen esetben igen erős kötelék kettejük között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

A lány nem fogadja el a kezem. Nem haragszom rá emiatt, halványan rámosolygok inkább. A fiúcska azonban kedves velem, láthatóanmegnyugszik a témaváltástól. A kis állatka, amit kiválasztott végül, nagyon aranyos.  - Helyes kis szőrmók, szerintem jól választottál - jegyzem meg, majd hagyom, hogy kedvesem vegye át az események irányítását. Ennek megfelelően azon nyomban el is megy mellőlünk, hogy intézze a szőrös, bájos lényecske családjukba importálását. Más sem kell a lánynak és máris méreget, de tekintetében meglátom a félelmet, melyet dühével fedni próbál. Nem teszem szóvá felfedezésemet, hiszen úgyis dacból letagadná. Másként adom tudtára amit érzek. Ahogy ajkaim szóra nyitom, hangom selymes és szinte simogató, melegséggel, megértéssel teli. Nyugalmam, talán csak a lelkem legmélyén inog, ám ezt a lány észre nem veheti. Tekintetem arcán van, figyelem vonásait, szemeit és csak remélni tudom, hogy szavaim utat találnak a szívéhez. - Tudom, hogy gyűlölsz engem. Megértem, hiszen úgy tűnhet bitorlom a helyet, amit eddig az édesanyád töltött be az apád szívében. De ha egy pillanatra megállsz és jobban átgondolod, a szüleid együtt volnának, ha minden rendben lenne. Nekem annyi a bűnöm, hogy nem tudván mi a helyzet, új szelem magvait vetetem el Norbertben, ami ki is virágzott. Ha ezért büntetést érdemlek, ám legyen. El fogom viselni. De kérlek, előbb adj lehetőséget magadnak, hogy megismerj és nekem, hogy én is megismerhesselek - ennyit mondok, mert nincs más, amit közölni szerettem volna. Látom kedvesem visszatérni igyekszik, Balázs pedig el van foglalva új bolyhos barátjával és talán csak foszlányokat hallott abból, ami elhangzott. Nem bánom, mert főleg Dalmának címeztem szavaim. Amikor szerelmem mellénk ér bíztatón nézek rá és halvány mosolyom is ezt sugallja, mert hiszem, hogy minden rendben lesz...egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

 A lány félreért, hát persze, mit is vártam, hogy majd elfogadja, hogy nem ártó szándék vezérel. A színpadiasság szónál szemeim összeszűkülnek, mert sértésként élem meg, hogy nem képes túllátni az orránál és felfogni, hogy csupán mentalitásom tér el attól, amit megszokott. Szerencsére még mielőtt ez a cserfes kis csitri nevezett része alá dörgölném, a testvére kedvessége gátat vet minden indulatomnak. - Ha szeretnéd, akkor nagyon szívesen - mosolygok a fiúra és megfordul a fejemben, hogy érte is érdemes felvennem a harcot a kedvesnek nem mondható nővére ellen. Nagy kínban vagyok, mert a tiszta szó és nyitott szív politikája éppúgy kudarcot vallott Dalmánál, mint minden, amit eddig kipróbáltam, és úgy fest zabolátlanságának egyetlen ellenszere öccse Balázs szeretete. Testvér híján számomra ez ismeretlen terület. Én ide kevés vagyok és leszek, ez egyre tisztábban kirajzolódik előttem, mint az éji ég sötét homályából feltűnő, szikrázó csillagmilliárd. Emészt a kétség és a bánat tüze, és bár lobogása arcomra pírt nem fest, mégis úgy érzem kedvesem tudni fogja mi zajlik bennem és neheztelni fog rám ezért. Szívtelennek tűnhetek a szemében. Vissza  is tér legott, ahogy rá gondolok. Kezében minden fontos aprósággal, mely a kis jószágnak kell, áll mellém, miközben meginvitál, hogy tartsak velük. Abban a pillanatban élesen elválik két lehetőségem: Melléjük szegődöm és hallgatom még a lány néhány "jóságos" szavát, állom pillantását, míg el nem pattan bennem valami. Vagy távozom és ezzel gyávaságom bizonyítom előtte. Oh, be' szív tégy igazságot, s válassz helyesen a két tévút közül, melyek egyenest vezetnek egyként a romlás felé. Magamban imát mondok és mielőtt felelnék neki még egyszer mélyen a szemükbe nézek. Lélektükreim üresek, érzelmeim fal mögé zártam, hogy megvédjenek, úgy tőlük, mint önvalóm erejétől. - Ne haragudjatok, de most nem lehet. Vissza kell mennem, a betegeim várnak rám. De ígérem legközelebb veletek megyek - búcsúzóul csak megsimítom Norbertem arcát, Balázs vállára teszem a kezem és tőle éppúgy elköszönök, ahogy Dalmától is, majd ellépek kedvesem mellett, míg végül távozom, vissza sem nézve feléjük. - Úgy fáj, hogy az elmúlt hetekben a szerelem mást sem ad, csak kínt és szenvedést nekem - suttogja elmém lelkemnek a keserves igazságot. Reményem apró zsarátnoka pislákol csupán és biztat, hogy lesz elég erőm és kitartásom elnyerni a...Ugyan! Már azzal beérném, hogy legalább elvisel és nem csak a hibákat keresi bennem... Kiérve határozottan vetem lábaim a talajnak, beérve a patikába felszaladok lakrészemig és szobámban lerogyva a fotelba kisírom magamból bánatom, hogy kisvártatva megnyugodjak és folytassam munkámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt