Sziasztok! *bekullog, még mindig betegecskén*

Nagy a csend itt. Csak mi vagyunk csajok a gáton?

Picit kihalt az off...  

Én is szívesen segítek. mert egy mentő vagyok

Weiler Dante

 A tervem nem vált be. A fene vinné el! Se kergetés se káromkodás, se ismerkedés. Az a nyamvadt bűzrúd, mintha más nem is volna érdekes, csak, hogy a tüdejét telepréselje a füsttel, ami nem mellesleg hosszútávon mérgező is. No, de most ez a legkisebb problémám. Valahogy fel kell vennem vele a kontaktust, így hát hirtelen ötlettől vezérelve szárnyra kelek. Körözni kezdek fölötte, majd éles szögben a föld felé veszem az irányt. A bucskázást deanimálással fejezem be. Emberi alakomban sétálok elé és állok meg vele szemben. - Mi a jó benne? Mitől jobb, mint a friss levegő? - kérdezem, miközben megtartom a tisztes távolságot. Nem megijeszteni akarom, hanem szóba elegyedni vele. Valahogyan közel kerülni hozzá. Fiatal, lázadó, de ugyanakkor nagy teher nyomja a vállát, ami miatt valószínű nagy a felelősségérzete, vagy épp olyan kicsi, hogy csak azért nem adja fel, mert erős az életösztöne. A szívem mélyén azt remélem az előbbi helyzet az igaz, és akkor van értelme most törnöm magam. Koromhoz képest laza vagyok és jó pár fiatallal volt már dolgom a családomban, szóval valaki is majd csak szót értek valahogy.  

Weiler Dante

 Huh, nagyon gyorsan előkapja ám a pálcáját, az a fajta ezek szerint, aki előbb emeli fel a varázsvesszőt, és csak aztán kérdez. Ja nem, nem kérdez, de még nem is válaszol és, amit mond az is kicsit már a bunkóság határán táncikál. Az a legfontosabb most, hogy megőrizzem a hidegvéremet. Ráadásul figyelmeztettek, hogy nem épp virágnyelven fog beszélni, így azért valamivel könnyebben viselem a dolgot. Igazi kamasz, no lássuk mire megyünk egymással. - Nyugalom! Nem erkölcs csősz vagyok, csak érdekel, oké? Sosem bagóztam, még egy slukkot sem szívtam el életemben, de mindig érdekelt ki miért szokik rá. - tanulmányaimból tudom, hogy biokémiailag mi játszódik le a szervezetben és a pszichében, de minden ember különböző, így mindenkinek más-más oka van arra, hogy miért veszi fel ezt a szokást, ami hogy jó-e vagy rossz, az is teljes mértékben szubjektív, de szerintem rossz. - Kérlek, engedd le a pálcád, velem van találkád, én vagyok Evena Noxen, akit a gondviselőd említett. - mondom neki, miközben felemelem a kezem, nem védekezőn, nem megadón, csak, hogy lássa nincs nálam semmilyen fegyver. Saját pálcámat olyan helyem tartom, ahonnan nem is tudnám olyan gyorsan előkapni, mint ő, na meg nem is akarom. - Csak beszélgetni szeretnék veled - közlöm, hangom mint a cselló dallama, próbálom minden rezdülésemmel a nyugalmat árasztani felé. Remélem valami módon rá tudom bírni a normális kommunikációra. Nem tartom bolondnak, nem mentális gondja van és nem igazán gond az övé, ha képes kihasználni az előnyöket, ami az állapotával jár.

Sárközi Erik Levente

 Amikor ideköltöztem és a holmijaimat bedobozoltam azt hittem minden könyvem megvan, amire szükségem lehet. Tévedtem. Itt teljesen más a flóra és a fauna, a mineralógiáról nem is beszélve. Tehát ma felkerekedtem, hogy beszerezzek pár ezekkel kapcsolatos könyvet. Nem messze a patikámtól van a könyvesbolt, így komótos léptekkel is hamar ideértem. Belépve meglepődöm a bőséges választékon. Elkezdek sorjázni a sorok között, keresve a nekem megfelelő köteteket. Ahogy nézelődöm megpillantok egy címet, ami szinte kiviláglik számomra a többi közül. "Vérfarkas kalauz, avagy fuss ha felragyog a holdvilág" Leveszem a polcról és először csak nézegetem. A hideg futkos a hátamon, már a borítójától is és felszínre törnek azok a rémképek, amiktől tizenéves korom óta alvászavaraim vannak. Remegő kézzel csapom fel a közepe táján, majd olvasni kezdem. "...Ezüst és farkasölő fű főzete, ennyi csak amivel védekezni tudunk, vagy szedhetjük a lábunk, mert ha jönnek ölnek..." Haragosan csapom össze a könyvet és legszívesebben földhöz vágnám, de nem teszem. Uralkodom magamon, mélyeket lélegzem, hogy megnyugodjak és próbálom kitisztítani elmémet.

Eric Wright - 2017.09.22. 22:00


Nálam is betalált

Kiállítás megnyitó
kinézet

 Amikor elhatároztam, hogy kikapcsolódásként, és mert művészet rajongó amatőr modell vagyok, eljövök erre a kiállítás megnyitóra nem is sejtettem mennyi macerával fog járni, mire csoportos szociális interakcióra képes állapotba hozom magam. Kora délután kezdtem hozzá, első lett a sorban a hajmosás és a frizura készítés, ami abból állt, hogy kicsit behullámosítottam csípőig érő, hosszú hajamat és tettem rá némi lakkot. Bár tudom kár érte, mert mire odaérek, már egyenes lesz mint a szög, de így a lelkem legalább meg van kérem szépen nyugtatva, hogy én igenis megpróbáltam valamit kezdeni hollófekete fürtjeimmel. A következő a ruha, na igen, a ruha.
 Űnyölődtem úgy fél órát, hogy mit válasszak, de végül a klasszikus kis feketénél maradtam, mely látni engedte a tetoválásaim egy részét, de a hegeimet remekül palástolta. Egy apró vörös csavarral éltem, hogy ne legyek túl gyászos küllemű, ami a cipőben testesült meg. Kedvenc vörös cipellőim egyikét vettem fel hozzá. Aztán a smink is jött még, ez egy klasszikus füstös szemet és mélyvörös ajkakat takart. Amikor utolsó pillantást vetettem fenn a hálószobámban lógó nagy fakeretes tükrömbe, úgy éreztem egész jól nézek ki és mosolyogva indultam el. Most pedig itt vagyok, és miután megmutattam a meghívómat más dolgom nincs is, mint elvegyülni és élvezni az este hátralevő részét a művészettel körbelengett kiállítóteremben.
 Nem kis meglepetésemre pár ismerős arcot is felfedezek a nézelődők között, Bogolyfalváról és a fővárosból egyaránt, ám én még élvezem a fehér köpenyes lét rejtő hatását, hisz engem eddig így átalakulva még nem látott senki sem.  Sorjázok az alkotások között, figyelem a műveket, próbálom átérezni, beleélni magam a hangulatukba, elképzelni miért kés mi céllal készültek. Amikor megérkeztem kaptam egy üdvözlő pezsgőt, most, megállva egy kép előtt belekortyolok, s ahogy a buborékok szétáradnak nyelvemen, lehunyom szemem, miközben jólesően felsóhajtok.

Liam

 Miután elmeséltem, hogy elhunyt unokanővérem kérése miatt költöztem Bogolyfalvára és, hogy meg is tetszett a hely, tovább falatoztunk. Örömmel vettem tanácsát a bürokráciával kapcsolatban és azt is, hogy bejött neki az az ízvilág, amit miattam kóstolt meg. A csendes étkezésünk végeztével még egy kicsit hagytuk ülepedni az ételeket. Lassan, kortyonként elfogyasztottam a gyömbéremet, míg pár szót azért csevegtünk és ő, talán véletlenül, talán nem, de elkottyintotta, hogy van egy dojoja itt Pesten. Lelki szemeim igencsak felcsillantak, de nem hagytam, hogy ez látszódjon is rajtam, Liam pedig rájöjjön mennyire elszólta magát. Szóval elvoltunk mint befőttek a vakablakban, majd jött a pincér.
 Nálam meg elmentek otthonról és feladva legfőbb elveim egyikét, hagytam hogy a férfi fizesse ki az egész számlát. Látványos örömet okoztam ezzel neki. Hát milyen ember volnék én, hogy más boldogságába tapossak harminchatos tappancsaimmal, ugye? Na ugye. Így volt egy jó ebédem ingyen és bérmentve, ennek meg a pénztárcám azért nem volt ellene. szóval mindenki jó érzésekkel távozott a végén. Mi odakinn kezet fogtunk, én még egyszer megköszöntem a tolvajkergetést, ő ismét ingadozott lábain és elváltak útjaink. Én visszatértem szálláshelyemre, ő meg fene tudja, talán a dojojába. Amit hamarosan meglátogatok majd.

Sárközi Erik Levente

 Teszek még egy próbát ezzel a jóképességű kötettel, hátha csak idézet volt valamiből. Újra kinyitom és olvasni kezdem. " Amikor látod, hogy előbújt a farkas karma, egy szekrénybe bújj és onnan figyeld tovább az átváltozást, biztonságban tudva tenmagad" - Egyek! Ezt a hülyeséget! Hogy tépne meg egy, te nyomorult idióta! -káromkodok majd visszadobom a könyvet a polcra és elcsörtetek a polctól. Közben, ahogy nagy slungal haladok fellökök egy fiatal srácot. - Bocsánat - morgom továbbra is ingerülten, ahogy próbálok elmenni mellette. - Ha jót akarsz magadnak, akkor azt a könyvet a büdös életben nem veszed a kezedbe, akkora baromságok vannak benne, hogy az embertelen - közlöm a kéretlen tanácsot, mert egyszerűen el kellett mondanom, különben felrobbanok.
 Amikor a szüleimet elvesztettem megfogadtam, hogy jóvátételt veszek és adok azáltal, hogy megtalálom azt a gyógyírt, ami megakadályozza, hogy a jövőben bárki még egyszer úgy járjon mint én. Ne árvuljon el többé senki vérfarkasok miatt, ne vesszen el szülő, hulljon szét család, ne legyen több halál. Soha többé! Soha többé ne kelljen félnie senkinek tőlük és nekik maguktól. Tudom mekkora kín és félelem van bennük, beszéltem már többekkel, hagyták, hogy vérüket vegyem, hogy hipnotizáljam őket, és lássam, amit éreznek, de ez sem elég. Még mindig nincs eredményem, nem halad a kísérletem. Erre jönnek ezek a vacak könyvek a maguk idiotizmusával. Nagy Szellem segíts!

Sziasztok!

Weiler Dante

 Gyanakvóbb egy veszett vérebnél. Tényleg baromi nehéz eset annyi szent. Szűkszavúsága elkedvetlenít és fel is dühít, de ezt nem fogom felé mutatni. A csipkelődés nem segített holló alakban, a kedves szó sem hat most rá, de inkább ez, mint, hogy olyan legyek, aki gorombább egy pokrócnál. - Amit tudsz, arra van szükségem. A kivételes tehetséged kell, hogy jót tehessek. A segítségedet kérem - mondom kertelés nélkül. Minek hülyítsem, hogy segíteni akarok, hogy orvosként érdekel, egy frászt. Az a képessége, amiről tudomást szereztem a gyámja által a hasznomra válhat.
 A szer, amin dolgozom egyszerűen nem akar összeállni, hiába vetettem be minden mágikus gyógyítói és toxikológusi tudásomat. Arra jutottam, hogy egy olyan emberre és erejére van szükségem, aki ért a sötétséghez, a negatív energiákhoz. Nekem sosem volt erősségem. Sőt, csak a gyógyításhoz van affinitásom. Ataksak nagyitól is emiatt tudtam eltanulni az erőátvitelt és minden más tradicionális inuit szertartást.

Neked is szép estét!
Gyertek talira!  

Kár. Azért remélem, hogy lesznek, akik eljönnek.  

Annelie Freya Merkovszky - 2017.09.26. 16:25


Bizony, a napfény városában, ahol ottalvós, társasozós és egyéb meglepi programos dolgokkal készülök.

Weiler Dante

 Azt hiszem csak össze fog ez jönni. Több egész mondatot is mond és mindezt nem olyan stílusban, mint gomba a fa északi oldalán. Pár lépést teszek felé és felülök a hozzá kicsit közelebb lévő pingpongasztal szélére. Egyrészt mert nem loptam a lábamat és jól esik ülni, másrészt mert így megadom neki a lehetőséget, hogy ha akar ő is még közelebb jöhessen. - Épp ez a lényeg, abban én vagyok jó, viszont a sötétebb mágiában nagyon pocsék, azonban ahhoz, amin dolgozom arra is szükség van - magyarázom neki és közben tartom vele a szemkontaktust - Ajánlok egy egyezséget, megtanítalak azokra a gyógyító igézésekre, amiket én tudok, ha te cserébe megcsinálod azokat a részeit, amikhez átkok kellenek - eszembe sem jutott, hogy fekete mágus volna vagy gonosz, egyszerűen neki jobban mennek az ilyen dolgok. Ez pusztán affinitási kérdés, ami független a varázserő árnyaltságától. - Részleteket akkor tudok mondani és mutatni, ha legközelebb nálam találkozunk. A laboromban - magyarázom - Ha döntöttél várlak, az ajtóm bármikor nyitva áll - nézek rá biztató tekintettel. Igazából nem tudok szemléletes lenni, mert nem látja a főzeteket és az igézeteket, amiket eddig kidolgoztam és amik befuccsoltak. Meg azokat sem, amikkel lehet kezdeni még valamit. Az elméletekkel nem fogom traktálni, az tuti elrettentené, éppúgy ahogy a biokémiai háttértanulmány. Ezért csak ennyit mondok el egyelőre.

Szép napot mindenkinek!

Én is. *főleg, hogy reggel végeztem*
Jó reggelt!

Liam a kiállításon

 Annyira belemerülök a képek nézegetésébe, hogy észre sem veszem a felém közeledőket, akik kikerülnek persze, kivéve egyet. Egy férfivel ütközünk össze, nem nagyon, de annyira igen, hogy a kezemben lévő pezsgő dekoltázsomra ömöljön. - A szentségit...- hallatok egy káromkodást, majd táskámból kihalászott zsebkendővel felitatom az nedű cseppjeit. Ebből a ruhából majdnem minden tetoválásom kilátszik, így az is, ami sternumomat díszíti, egy pávatoll. Ekkor ér vissza hozzám a férfi, aki meglepetésemre nem más, mint Liam, a táskám megmentője és fejem betörője. - Jó estét! - viszonzom köszönését még mindig kezemben tartva a zsebkendőt. Talán még mindig bűntudatot érez, amiért a múltkor úgy hókon vágott, hogy a sebhely megmaradt a homlokom bal oldalán, mert szinte azonnal barátságos kérdés érkezik tőle, ami igen kellemes érzéssel tölt el, persze malíciózus énem narratív megjegyzése azonnal átfut agyamon. Azta, lehet megártott neki a welcome drink? - A kettő nem zárja ki egymást - mosolygok félresöpörve belső élcemet- Néha modellkedem, innen a kíváncsiság és a vonzalom a különleges, nem hétköznapi művészetek iránt - magyarázom és csak remélem, ez a kis infó kielégíti kíváncsiságát és nem ragozzuk tovább ezt a témát, nem mintha szégyellném, hogy álnéven jelentek meg képeim kiállításokon, ám ez a múltam része amit magam mögött hagytam egy ideje, oké kicsit kiöregedtem és hírem sem ment, hiszen nem épp a csili-vili címlapokon, mint inkább a goth, dark, film noire, művészi szubkulturális miliőben mozogtam otthonosan - De téged mi szél hozott ide ma este? - kérdezem kedvesen és visszarejtem a táskámba a zsebkendőt, majd belekortyolok a  megmaradt pezsgőmbe. Tekintetemet kicsit körbejáratom a teremben, ahol összetalálkozik pillantásom egy megnyerő férfiével, de ő tovább halad, s majd úgy egy perc elteltével teljesen el is tűnik látóteremből.

Oda én vonszoltam magam
Talán az éjszakás műszak előnye, hogy szép napfelkeltéket látok.

Lány az út mentén

 A temetőtől kifelé vezető úton járok épp, motorom lassan hajtom, nem sietek. Ez talán a véletlen, talán a sors keze, minden esetre ahogy haladok egy alakot pillantok meg a földön fekve. Azonnal bekapcsol bennem az életvédő ösztön, nem hiába lettem gyógyító, megérzem mások fájdalmát és enyhíteni szeretnék rajta, ez a lelkem egyik legfőbb vágya. Lelassítok és figyelek, azonnal látom mi történt. Egy fiatal lány az, alsó lábszára érdekes szögben áll, minden bizonnyal eltört. Menten leparkolok mellette, kiveszem a csomagtartómban lévő orvosi vészhelyzetekre készenlétben tartott táskám és megszólítom. - Szia, látom baleset ért, segíteni szeretnék. Orvos vagyok. Megnézhetem a lábad? - kérdezem miközben letérdelek a lány mellé. Kék farmer, barna csizma, zöld pulóver és bőrdzseki van rajtam, hajam kiengedve omlik le és a földet érinti a vége. Mindennek kinézek csak gyógyításban jártas boszorkánynak nem. Na de sebaj, a fájdalmai egyre erősödnek majd és én tudok enyhíteni rajta. Ha hagyja akkor a farzsebemben lévő bicskával felhasítom a nadrágja szárát, hogy pontosan lássam miként kezelhetem. Poenám, varázserőm kivetítője most a pálcakészítőnél van, aki megígérte hamar meggyógyítja, ezért maradnak a mugli módszerek. Szerencsére azokhoz is értek, legalább annyira, mint a varázsláshoz.

A lány törött lábbal

 Amikor a nadrágja felhasad látom, hogy a csont elmozdult a helyéről, de a bőrt nem sértette fel. Ez azért jó jel. Míg vizsgálom figyelem mit mond, persze tart tőlem és jelzi, várják és tudják merre jár. Nos igen, megértem és nem várok el tőle olyasfajta udvariasságot, amit egy átlagos szituációban kellene felém tanusítania. Egy temető közelében egyedül maradni törött lábbal, aztán találkozni egy vadidegennel, aki mugli közlekedési eszközzel érkezik, akiről nem lehet tudni milyen szándékok vezérlik, jogos az aggodalma. - Rendben, adok egy kis érzéstelenítőt, helyre teszem a lábad, rögzítem és elviszlek a kastélyba. Jóban vagyok az igazgatóval, bejárásom van - mondom neki, miközben egy kíméletes, de erős lokális érzéstelenítőt szívok fel egy tűbe - Ez most kicsit fájni fog, de azután, hogy hatott semmit sem fogsz érezni. Rendben? - kérdezem, mielőtt szúrnék. Ha nemet mond megoldom persze másként de az piszkosul fog neki fájni. Ha beleegyezik beadom az injekciót és míg hat gyorsan vágok két lábszár hosszúságú, egyenes gallyat a közeli mogyorófáról, hogy majd sínbe tegyem a sérült végtagot. Remélem sikerül bizalmat ébresztenem benne, még ha módszereim barbárnak hatnak is egy boszorkánytanonc szemében.

A lány törött lábbal

 Megengedte, hogy beadjam az érzéstelenítőt, ami igazából az ő szerencséje, hiszen legalább nem fog fájdalmat érezni a szúráson kívül. Megjegyzésén csak mosolygok. A magam részéről nincs bajom a tűkkel, ahány tetoválást magamon viselek, csoda volna ha félnék, na meg a klinikai gyakorlatok során és volt időm hozzászokni. A lány csacsog, míg én gyorsan elsietek a két ágért. - Igen, ott voltam és láttam, hogy elaludt. Az igazgató hangja igen megnyugtató tud lenni... - jegyzem meg egy csínytevős félmosoly kíséretében, mert azt nem mondhatom, hogy altató helyett érdemes lefekvés előtt hallgatni esténként. Míg a szám jár a kezem is dolgozik, a lába mellé fektetem a két fát, az egyiket a lábszára belseje felől a másikat kívülről. Egy gyors és határozott mozdulattal helyreteszem a csontot, majd erős fáslival rögzítem a két fával, melyek azt engedik hogy a térde mozogjon, de a sípcsontot a helyén tartja. - Ha minden jól meg nem sokáig. A csont a helyén van, a gyengélkedőn csak össze kell forrasztani, aztán pedig pihentetni egy kis ideig - magyarázom a lánynak, akin látszik, hogy nagyon nem szeretne kiesni a tanmenetből és a közösségből - Gyere, támaszkodj rám. Felülünk a motorra és beviszlek - óvatosan a lány karja alá nyúlok, segítek felkelni és elbicegni neki vasparipámig és persze felülni rá. - Figyelj, most én is felülök és azt kérem, hogy jó erősen öleld át a derekam és ne engedd el, csak amikor már megérkeztünk. Lassan fogok menni, de azért biztos, ami biztos, kapaszkodj! - mondom és elhelyezkedem előtte a nyeregben, ami alá előzőleg a táskámat eltettem. Beindítom a motort és óvatos tempóban megindulok a lánnyal a kastély felé.

Fruzsina

 A lány út közben bemutatkozik nekem, én is neki. A nevem elé gondosan odabiggyesztem azt a jellegzetes két kis betűt, ami igazolja számára, amit látott belőlem és amit állítottam magamról. Az út nyugalmasan fogy alattunk, míg el nem érünk a kastélyig. Nagy odafigyeléssel kerülöm a bukkanókat és gödröket, derekamon érzem a lány karját. Ügyes utasnak bizonyul szerencsére. leparkolok a bejárat mellett. - Itt is vagyunk, segítek leszállni és felmegyünk az emeletre, jó? - adom kezem és testsúlyom támaszául amire számítva szép óvatosan felbicegünk a gyengélkedőig. Nagyon figyelve vezetem, a lehető legkevesebb terhet róni lábaira. Aminkor végre célba érünk lefektetem egy üres ágyra. - Itt már jó kezekben leszel, elszaladok és megkeresem az iskola gyógyítóját, addig helyezkedj el, tedd kényelembe az ép lábad - mondom majd elmegyek megkeresni a helyileg illetékes kollégámat, akit miután megtalálok referálni fogom az esetről és elmagyarázom majd azt is miért mugli módszerrel kezeltem ezt az akudt esetet a sokkal egyszerűbb mágikus helyett, de addig is szorgos léptekkel igyekszem átvágni a széles termen, az ágysorok közt sorjázva az gyógyítói szobát keresve. Ha minden jól megy és megfelelően becsültem meg a lány súlyát, márpedig abban jó vagyok a rajzolgatás és modellkedés miatt, az érzéstelenítő még úgy negyed óráig hatni fog addig van időm rálelni a keresett személyre. Mert bejárásom ugyan van, de helyismeretem még nincs a kastélyban.

Fuzsina

 Nagy nehezen megtaláltam a gyógyítót, épp kórlapokat rendezett egy hátsó kis raktárban. Egy gyors, kölcsönös bemutatkozást követően nagyrészt közös szaknyelvünkön elregéltem neki a szóban forgó eset részleteit. Ezalatt végigjöttünk az egész részlegen. Együtt tértünk tehát vissza a lányhoz, aki szegényem a plafont bámulta. Ugyanígy tett, látva a "barbármugli" rögzítési megoldásomat kollégám is, hiába meséltem el mindent, még azt is, hogy pálcám javításon van, ezért nem a jól bevált módszerekhez folyamodtam, sem a fájdalom csillapítás, sem a kötözés terén.
 A helyi szakember csak forgatja a szemét és járkál körben az ágy végénél. Úgy döntök, hogy innentől én a feladatomat elvégeztem, az ellátásból kilépek és átadom azt teljes mértékig neki. Figyelmem inkább a lány felé fordítom és igyekszem elterelni az övét, a rá váró kezelés felől, így egy széket húzok hozzá közel, majd miután leültem beszélgetést kezdeményezek vele, ilyen formán: - Mond, szereted a sulit? Úgy vettem ki a szavaidból, hogy nem szeretnél sok időt távol lenni. Ennyire jó a társaság vagy csak tanulni szeretsz nagyon? - kíváncsiságom célja ugyan az elterelés, de mindenképp valódi.
 Annak idején, Anya és Apa halála után engem sem lehetett kirángatni a könyvtárból, vagy ha nem épp ott élesítettem elmém pallosait, akkor fenn gubbasztottam a szobánkban, ami a nap nagy részében üres volt, mert a szobatársam alig volt ott. A serpentisi életem jutott eszembe erről a lányról. A lelki szemeim előtt megelevenedő emlékek inkább búsak, mint édesek, de azt nem mondom, hogy nem volna jó még egyszer visszatérni, mert így utólag visszatekintve jó életem volt a suliban. Közben kollégám végzi munkáját oda sem figyelve ránk.

Sziasztok!

Én azért innék egy jót, kell is az elmúlt pár napomra.

Boldog 00:00-t!