36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Andrej Scotti összes hozzászólása (75 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 1. 21:25 Ugrás a poszthoz

Piper


- Az én szüleim mindig sajnálták, hogy nem tanultak zenét - sóhajtok fel. - A bátyám zongorázott, de már neki sincs valami sok ideje rá.
Anya és apa soha nem határozták el magukat a zenetanulás mellett, de szerették volna, ha mi már megtanulunk valamilyen hangszeren. Én valami újat akartam tanulni, ezért kötöttem ki a gitárnál. A felmenőim se nagyon zenéltek a családban, valahogy beérték azzal, ha hallhatták másokat. Viszont az unokatestvéreim többségét szintén beíratták zeneiskolákba, úgyhogy ez valami új hullám lehetett a családban, hogy akkor a fiatalabb nemzedék már igenis vegye a kezébe a hangszert.
- Milyen hangszereken játszik még?
A lány nem semmi amúgy. Nem gondoltam volna, hogy ennyire összetett a származása, mondjuk ez ebben a suliban nem meglepő, és a Herzbergben se volt az. Ha úgy vesszük, mi is olasz gyökerekkel rendelkezünk, de már elsősorban horvátnak mondom magam, és most mégis Magyarországon vagyok, csak éppen nem beszélem a nyelvet.
- Bonyolultan hangzik - jegyzem meg elmosolyodva. - Hollandia nagyon jó hely lehet, egyszer mindenképp el akarok oda utazni. De még Magyarországon is alig voltam valahol. Én horvát és olasz származású vagyok, de a horváton kívül csak angolul tudok a suli miatt.
Kár, hogy anyáék nem akarnak sehova se utazni, így már ismerőseim is lennének. Mindenesetre a nyáron elkezdhetnék magyarul tanulni, amíg otthon vagyok, bár pont nem ragadna rám a környezet miatt, de jövőre talán már ha részlegesen is, de elhagyhatnám a fordítógyűrűt.
- Újonnan szívesen fedezem fel a muglik világát. Te hogy vagy velük? Szeretnék egyszer egy felrúnázott számítógépet otthonra, nagyon érdekes lehet.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 1. 21:55 Ugrás a poszthoz



Ha vezetnék valamiféle listát a vizsgáimról, akkor mostanra már a legtöbb tantárgy neve mellett ott virítana egy pipa is a pergamenen. Az utolsó hajrában azonban nem szabad feladni, pedig egyre kevésbé vagyok motivált a tanulásban, akarom mondani ismétlésben. Ehhez kapcsolódik, hogy végre megérkeztek a könyvesboltba a magyar tankönyveim is, amiket nem túl büszkén, de a bőröndöm aljára kellett dugnom, hogy addig se kelljen elővennem. Bőven ráérek nyelvet tanulni a vakáció alatt.
A múltkori látogatásom alkalmával is leragadtam a cukrászdában, ahol végül tök jól elbeszélgettem Alízzal. Ezúttal a tavacskához sétáltam el, ahol egy padon ülve szívtam magamba némi friss levegőt. Már tényleg csak arra tudok gondolni, hogy hamarosan hazautazhatok a családomhoz. Olyannyira elkalandoztam a gondolataimban, hogy észre se vettem az időt, így sikeresen lemaradtam az ebédről. Mehettem volna ugyan a konyhára, de nem volt kedvem magamnak összedobni valamit, aztán séta közben megéreztem a gyorsételek illatát, és hát...
Így kötöttem ki a Falatozóban, korgó gyomorral, tálcámon mindenféle jóval. Sültkrumpli, kóla, dupla sajtburger. Utóbbi nem az a műízű valami, hanem igazi házi recept alapján készül. Egyszer már jártam itt, és akkor is nagyon finom volt, ezért is veszek most kapásból kettőt. Leülök az egyik szabad asztalhoz, ezúttal azonban hiába nézek szét, nincs ismerős az étteremben, akinek integethetnék.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 1. 23:54 Ugrás a poszthoz



Egy halk pottyanással esik vissza a salátalevél a tálcára. Követi néhány csepp ketchup is. Túl későn veszem észre, hogy nem szorítom össze eléggé a zsemléket, pedig igyekeztem igazán stabilan tartani. Az ember mindig megszívja, ha sajtburgert rendel magának. De nincs baj, nem véletlenül vettem el legalább három extra szalvétát is. Az ujjaim zsírosak és ragacsosak, de ki látott még civilizált burgerevőt? Meg kell ragadni és minél előbb a szádba tolni, úgy az igazi élmény. Ez nem randi, vagy üzleti vacsora, hogy jól nézzek ki...
A krumplik az előbb még túl forróak voltak, ezért nem nyúltam hozzájuk eddig. Épp azon vagyok, hogy kihúzzak néhány szálat, amikor valami borzalmas dolog történik. Ilyet eddig még csak a filmekben láttam. Ráadásul az előre kiszámítható fajtájúakban. Na jó, hallottam néhány vicces esetet a való életből is, de egy szó mint száz, nem hittem volna, hogy egyszer én is ilyen szerencsétlen leszek. Egy ismeretlen fiú megcsúszik a vizes padlón, de sajnos vagy nem sajnos nem annyira, hogy eltaknyolva magára borítsa az egészet. A lendülettől tálcája tartalma a levegőbe emelkedik, én pedig csak arra emlékszem, hogy evés közben összerezzenek, behunyom a szemem, s a következő pillanatban már mindenem csupa kajamaradék. De tényleg. Fintorogva megnyalom a számat; az ízek alapján a kólájából is jutott rám. Csak remélni tudom, hogy maradt még valami az ebédjéből, ami nem a padlón végezte, hiszen diákként ő sem lehet milliomos, hogy új adagot rendeljen.
Legalább olyan kétségbeesett fejet vágok, mint ő. Lesöprögetem a ruhámat, aztán megszólítom, még erősen a sokk hatása alatt.
- Izé... Nem tudtál volna jobban vigyázni? Hozz valami törlőkendőt - dörmögöm bosszankodva, de mégse haragszom teljesen a srácra, hiszen tényleg nehéz észrevenni, hogy a padló frissen van mosva. Jobb lesz hamar feltakarítani, mielőtt újabb baleset történne.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 2. 13:30 Ugrás a poszthoz



A legjobb lesz, ha minél előbb eltüntetjük a szörnyű baleset nyomait. Az én fejemre se ártana, ha szórnának egy felejtésátkot, valahogy nem akarok emlékezni erre a rettentő kínos pillanatra. A szemem sarkából kiszúrom, ahogy néhány vendég gúnyos mosollyal követi figyelemmel az eseményeket, mások inkább sajnálkozóan bámulnak, de azt se túl látványosan. Mégis úgy érzem, mintha mindenki engem nézne, ezért elvörösödve sütöm le szemeim. Pláne örülök, hogy ezek közül az arcok közül egyik sem ismerős.
- Köszönöm - dünnyögöm a fiúnak, miután ráparancsoltam a kendőkért, amikből ugye bőven kelleni fog a sok trutyi eltüntetéséhez. Látszik rajta, hogy eléggé bűntudata lehet amiatt, hogy konkrétan a fél ebédje rajtam landolt, de nem kell úgy megijedni, nem egy rellonos mestertanonccal akadt össze, aki levágná emiatt a fejét, vagy megszívatná valahogy, mint amit én is tapasztaltam legutóbb.
- Azt hiszem megoldom, remélem... Maradt még valami ehető a tálcádon? - kérdezem, miközben megigazítom a hajam, ruhám, meg úgy mindenem, ami foltos lett. Megtörlöm a kezeim, majd a zsebemből lelkesen előkotrom a varázspálcám, hogy elvégezzem a tisztító bűbájt. Így már szinte mindenhol tiszta a terep, hála a mágiának. Valahol örülök, hogy legalább lett egy szituáció, ahol varázsolhattam. A kimaradt szegleteket már mugli módszerrel törlöm fel a szalvétákkal, még mielőtt a személyzetnek szemet szúrna a rendetlenség. Sosem szerettem magyarázkodni a takarítóknak, jobb minél előbb megoldani a kalamajkát önerőből, ha lehet.
- Mit olvasol? - pillantok fel a srácra. Valószínűleg a könyv terelte el a figyelmét séta közben, ezért is csúszhatott meg. Hadd tudjam már, hogy melyik műnek köszönhetem ezt a kis sokkot. - Ha gondolod, ülj le nyugodtan. Nincs kedvem haragudni rád.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 2. 19:57 Ugrás a poszthoz



Túl barátságos ahhoz, hogy a rosszakaróm legyen. Csak simán balul jött ki a lépés, szó szerint. Én meg nagyon fáradt vagyok ahhoz, hogy kitomboljam magam rajta. Pedig lehet, hogy azt kellene... Minden feszültségem rajta vezetni le, ami az utóbbi időszakban felhalmozódott. A kajaborítása csak az utolsó csepp lehetett volna a pohárba.
- Ha gondolod, elfelezem valahogy a másik sajtburgerem - vetem oda az ötletet, amit inkább a hirtelenség, mintsem az átgondoltság szült, mert hát egyikünk se lakna jól vele. Mivel nincs nagy sor, ezért a fiú inkább úgy dönt, hogy választ magának valami új ebédet. Addig természetesen félbehagyom az evést, megnézem, hogy nem maradt-e ételfolt még valahol, aztán csak reménykedem, hogy ezúttal már megúszom a dolgot szárazon. És hurrá, a történelem nem ismétli meg önmagát, épségben lerakja a tálcáját az asztalomra!
- Még nem olvastam, de állítólag tényleg jó. Meg hát alapműveltség is valahol - pillantok szomorúan az átázott, maszatos könyvre, majd folytatom. - A faluban van könyvesbolt, a suliban meg ott a könyvtár, biztos be tudod szerezni.
Remélem ettől jobb lesz a kedve. Talán még új itt, és nincs úgy képben a dolgokkal. Ez viszont azt jelenti, hogy végre nem én számítok a legújabb diáknak, mert ugye a vizsgaidőszak előtti iskolaváltással eléggé felhívtam magamra a figyelmet.
- Igen, az Eridonba járok, remélem a következő évtől már harmadikosként. Andrej vagyok - nyújtok kezet udvariasan, ahogy szokás, remélve hogy a következőkben ő is bemutatkozik. - Jövőre leszel elsős? Mennyire új neked a varázsvilág?
Közben egy "jó étvágyat" is elhangzik a részemről, ahogy nekikezdek a maradék ebédemnek.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 2. 20:55 Ugrás a poszthoz



Apáéktól megkaptam a heti élménybeszámolót. A hidegfront miatt ugyan idő előtt távoztak a turisták, de összességében sikeresen zártuk a szezont. Ez főleg azért jó, mert a szüleim legalább nem fognak annyit aggódni a galleonok miatt, lassan vissza tudják fizetni a kölcsönt, na meg a tanulmányaink miatt sem kell idegeskedniük. Még erősen napbarnított bőrrel tértem vissza a kastélyba, egy tartalmas nyári szünet után. Arra azonban nem számítottam, hogy rögtön az első napokban kapok egy baglyot Alíztól. Először azt hittem, hogy a bátyám üzent, így viszont elképzelni sem tudtam, hogy miért kereshetett fel már az első napokban. Talán a karkötő végre megtette a hatását? Elég sok ideje nála van már, úgyhogy szerintem elképzelhető. Otthon is hiányolták a karomról, és valóban furcsa volt úgy mozogni, hogy nincs rajtam. De hát úgy gondolom, hogy ennyit megér a jövőm, és még mindig jobb, mint előre pénzt adni valakinek.
Jó, és egyben furcsa is újra itt lenni a kastélyban. Elhatároztam, hogy jövőre mindenképpen össze kell spórolnom egy külföldi vakációra. A nyelvtanulásba is érdemes lenne belehúzni, főleg amíg még nem tanulunk annyira keményen. És ami azt illeti, ezt az országot is be kellene járnom valamennyire. A szobámban még lenne mit hova pakolnom, a tanév végén inkább elraktam mindent a bőröndöm mélyére, hiszen a bűbájok segítségével nem akkora teher hazavinni őket. Most viszont pakolhatok mindent vissza a helyére, a rendezgetéssel meg már meggyűlik a bajom, hisz idén jóval több személyes holmit hoztam magammal a tavalyinál. Ez lesz az első teljes tanévem a Bagolykőben. Egyelőre várom, hogy a többiek is megérkezzenek, főleg Adrián. Még mindig nagy mázlinak tartom, hogy szobatársak lettünk, de a többiek is jófejek.
A kissé meggyűrt levéllel a kezemben rohanok le a konyhába, ahová a találkozót írta. Nagyon izgulok, hogy mégis mi lehet a felkeresés oka. Ugye nem valami velem kapcsolatos rossz fog bekövetkezni? És miért a konyhában találkozunk? Talán így van esélye megmenteni. Vagy mi van, ha vele történt baj? Újabb bájitalra van szüksége? Aztán persze lehet, hogy csak félreértettem a szavait, és ez az egész nem lesz több egy egyszerű beszélgetésnél. Ezernyi kérdés kavarog a fejemben, ahogy erősen dobogó szívvel futok be a helyiségbe. Látom rajta, hogy valami komoly baj lehet. Napok óta nem aludhatott, valamin tuti őrlődik. De árulja már el végre, hogy mi ez az egész!
- Szia Alíz! Siettem, ahogy tudtam. Remélem nem várattalak meg - huppanok le egy székre, intve a manóknak, hogy egyelőre nem kérnék semmit. Ha izgulok, akkor általában egy falat sem megy le a torkomon, úgyhogy érthető, hogy nem merek enni.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 2. 21:33 Ugrás a poszthoz



- Sokat olvasol amúgy?
Egy ideig rendszeresen bújtam regényeket vagy mugli képregényeket lefekvés előtt. Ez persze még a régi szép időkben volt, amikor az előkészítőben még nem diktáltak olyan kemény iramot, mint itt, így a tananyagon kívül másra is koncentrálhattam. Azóta általában undort vált ki belőlem, ha a könyvekre gondolok, hiszen a vizsgákra való készülés után kifejezetten örülök, ha nem a lapokat kell bámulnom. Van egy olyan gyanúm, hogy vele is ez lesz, de ha nagyon könyvmoly, akkor persze megmaradhat ez az amúgy követendő szokása. És mint mondja, elméletileg levitás lesz, akiknek viszont jellemző tulajdonsága az olvasás.
- Értem - bólogatok zavartan. Talán rossz témát hoztam fel? Ha nem szeretne magáról beszélni, akkor nem erőltetem. Annak viszont örülök, hogy eltaláltam, tényleg elsős lesz. Máskülönben furcsa lett volna, hogy felteszi a "te is diák vagy" kérdést, hiszen kilencvenkilenc százalék, hogy a faluban megforduló fiatalok a Bagolykő tanulói.
- Ja, semmi... Csak szeretném, ha minden vizsgám sikerülne - vigyorodom el. - Te aztán tudsz enni - jegyzem meg utána, miközben én is próbálom utolérni Péter tempóját az evésben, bár én inkább szeretem kiélvezni az ízeket. Biztos éhes volt.
- Horvátországból. De az előző két tanévet a Herzbergben jártam ki, Svájcban. Aztán jöttem ide. Szóval amúgy nekem is elég sok minden új még itt, de már egész jól kiigazodom a környéken. Voltál például a tavacskánál? Ott van a falu szélén. Jókat lehet fürdeni, amíg még meleg az idő. Használd ki, aztán úgyis jön a hajtás. Várod már, hogy tanulhass?
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 2. 23:14 Ugrás a poszthoz



Felvonom a szemöldököm. Úgy hangzik, mintha sokat unatkozna. Néhány éve nekem se volt ennyire izgalmas az életem, gondolok még arra az időszakra, amikor az előkészítő iskola padjait koptattam.
- A bájitalfőzés annak számít? - kérdezek vissza, arcomon egy széles mosollyal. - De amúgy szívesen kísérletezem a bűbájokkal is. Na meg az otthoni üvegházunkban akad néhány növény, amit a szüleim felügyeletével gondozhatok.
Azt hiszem sikerül kimerítő választ adnom a fiúnak. Némileg büszkeséggel a hangomban mesélek neki a hobbijaimról, illetve bármikor bárkit szívesen beavatok az érdeklődési körömbe, hátha társakra akadok. Sok minden érdekel még természetesen, de ezek a legfőbbek.
- Addig jó, amíg nem borítják fel mindenestül. Én már csak tudom - sóhajtok fel, de persze nem valami jó ötlet a részemről, hogy célozgatni kezdek a múltamra, amit javarészt azóta feldolgoztam, és mára már kifejezetten örülök, hogy ide vetett a sors.
- A világjáró azért erős túlzás - javítom ki. - És még rengeteg hely van, ahová szívesen elutaznék, csak hát idő és pénz kellene hozzá, nem is kevés.
Nem hangzik túl jól, hogy ennyire céltalanul érzi magát a kastélyban, de meg tudom érteni, ha egyszer mindenki a vizsgáival van még elfoglalva, neki pedig nem nyomja semmiféle ilyen jellegű teher a vállát. Örülök, hogy legalább őszintén elmeséli nekem ezeket. Gondolkodni is kezdek, hogy mit tudnék még esetleg ajánlani a srácnak azok alapján, amiket nekem is mutattak.
- Igazándiból éppen onnan jövök, de szívesen veled tartok. Nem hoztam le magammal a könyveimet, mert kikapcsolódni akartam itt a faluban, szóval ha nem szótlanul olvasol majd mellettem, akkor indulhatunk.
Jó lenne, ha ott folytathatnánk a beszélgetést, érdekes figurának tűnik eddig. Befejezem a maradékot, aztán felállok és a helyére viszem a tálcáinkat. Estig biztos, hogy nem leszek éhes ennyi kaja után, úgyhogy teli hassal indulok el a kijárat felé.

Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 3. 00:17 Ugrás a poszthoz



Nem gondoltam volna, hogy komolyan el fogunk temetni egy könyvet. Először persze vettünk egy újat, hogy pótolja a Bűn és bűnhődés használhatatlanná válása után keletkezett űrt, aztán visszaindultunk a tavacska felé. Remélem azóta se lepték el a partot a diákok, akiknek amúgy a kastély falai között kellene ismételgetnie. Engem is hasonló feladatok várnának, ha lenne még agyam tanulni. Jobb lesz, ha elengedem a dolgot, és bízok az emlékeimben. Holnap még átnézem, amennyire tudom.
- És amúgy mit vettél? - azért érdekelt, hogy mégis mivel pótolta az örökre elbúcsúztatni kívánt művet.
A faluban sétálva megosztok vele pár információt, hogy mi merre található, ha esetleg nem ismerné a járást, valamint az üzletek kirakatait is megbámuljuk. A tóhoz érkezve elfekszem a füvön a srác mellett, ahonnan nincs is sok kedvem feltápászkodni. Kissé sajnálom, hogy máris a temetésre terelődik a szó, de talán jobb minél előbb lezavarni a szertartást. Ha jól tudom, a vikingek anno fogtak egy csónakot, belehelyezték a halottat, majd amikor már tisztes távolságban úszott a vízen, egy meggyújtott nyílvesszőt kilőve égették el a hozzátartozójukat. Vagy valamit nagyon összekeverek a fejemben...
- Ami azt illeti, nem igazán értek a hajókészítéshez - húzom el a szám. Vajon hogy akar itt rögtönözni egyet? Még csak varázslatot sem ismerek hozzá. Bezzeg, ha otthon lennék, akadna hajó bőven. - Viszont kereshetünk valamit, amin úsztathatjuk. Aztán gondolom a pálcánkkal gyújtanánk meg - vakargatom meg az állam, majd a zavaró napsütés miatt felhelyezem a napszemüvegem, amit szerencsére magammal hoztam az útra. El is kezdek valami hasznosítható dolgot keresni, de egyelőre nem nagyon találok semmit.


Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 3. 01:16 Ugrás a poszthoz



Nagyon művelt és érett gondolkodású lehet, ha ilyen könyvek keltik fel az érdeklődését. Kevés klasszikust olvastam, viszonylag hamar kalandoztam el a sci-fi és fantasy műfajaiba, illetve botanikai lexikonokat, bájitalos receptkönyveket, na meg régi feljegyzéseket böngésztem a mágia történetéről, amik a mai napig ott csücsülnek a családi könyvespolcokon.
Hümmögök egyet, amíg Péter visszaérkezését várom. A tóparthoz közel fekszünk, itt nincs olyan meleg, a hűvös fuvallatok kellemesen simogatják a bőröm. Néhány pillanatig újra lehunyom a szemem, és egyszerűen élvezem, hogy nincs semmi dolgom. Ritka pillanat.
A lelkem mélyén persze alaposan felcsigázott, hogy mégis hogyan gondolta a hajó megépítését. Képzeletben valódi vitorlást álmodok meg, árboccal, hófehér vitorlával, komplett fedélzettel. Kíváncsi vagyok, mi valósul meg mindebből.
Aztán látom, ahogy visszaérkezik a fák mögül, ahonnan alaposan megszedte magát különféle ágakkal és levelekkel. A homlokomra csapok, hisz ekkor már sejtem, hogy mi lehet a terve.
- Zseni vagy! - dicsérem meg egy széles mosollyal, és már segítek is egymás mellé rendezgetni a fadarabokat. Igyekszem a lehető leggyorsabban alkalmazni a bűbájt, hiszen imádok varázsolni. Az egész kezdi felvenni egy miniatűr tutaj méretét, specifikusan a könyv méreteihez igazodva. Már csak a levelekkel való befedés van hátra, majd a közös munkánk, ha minden igaz, el is készül.
- Készen állsz? - kecmergek fel a talajról, hogy a víz felé vegyem az irányt. Eléggé lázba hozott ezzel a rendhagyó temetéssel.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 3. 13:36 Ugrás a poszthoz



Mintha nem gondolta volna, hogy tényleg eljövök. Pedig sejthetné, hogy nem az a fajta fiú vagyok, aki elutasítana egy ilyen kérést. Pláne, ha egy prefektustól jön, akivel ugye nem érdemes szórakozni, de ez most a legkevesebb. A kezdettől fogva volt bennem egy érzés, hogy ezúttal egy komoly dologról lehet szó. Azt viszont nem tudtam, hogy hogyan jövök én a képbe. Még mindig a látomás a legerősebb gyanúm. Egyedül az adna bármiféle értelmes magyarázatot arra, hogy miért áll most előttem olyan meglepetten és frusztráltan Alíz, amivel engem is arra késztet, hogy mindenfajta mosolyt eltüntessek az arcomról, s inkább sápadtan hallgassam végre, hogy mit is szeretne mondani.
Valamelyest megnyugtat a hangja. Veszek egy mélyebb levegőt, mintha akarnék még valamit mondani, pedig inkább csak megkönnyebbült vagyok, hogy időben sikerült megérkeznem. Az is hamar világossá válik, hogy nem rólam, hanem róla lesz szó. Ez még mindig lehet a képességével kapcsolatos fejlemény. Vagy a múltkori bájital mellékhatása. Milyen közös vonatkozásunk van még? Más nem hiszem, hogy akadna... Nem tudom leplezni meglepettségem. Különös érzés fog el, hasonlít egy kicsit ahhoz, mint amikor megnyugszik az ember, s egyúttal egy kis boldogság is szökik belé. Halványan elpirulok szavaira. Rám? Nagyon jó érzés, hogy valaki megbízik bennem, és a segítségemet kéri. Ugyan nem én vagyok a kastély legérzékenyebb és legtapasztaltabb tanulója, de remélhetőleg fogok tudni neki segíteni. Ha más nem, nagyokat bólogatok a szavaira, és akkor én leszek az ő első számú lelki szemetesládája.
Idegességemben a konyhapultra helyezem a tenyerem, ujjaimmal pedig dobolni kezdek a felületen. Annyira furdal már a kíváncsiság a sztorival kapcsolatban, hogy le se veszem a szemem a lányról, még nyelni is elfelejtek. Kizárok minden gondolatot, és próbálom teljesen beleélni magam a helyzetébe, így nagyon személyesnek tűnik minden, amit elmond. Sokszor nehéz visszafognom magam, hogy ne hatódjak meg, párszor még így is libabőrös leszek. Ugyanakkor tény, hogy elég gyorsan zúdítja rám a múltját. Ez mondjuk nem feltétlenül hátrány, hiszen nem lehet egyszerű hatásosan összefoglalni az élettörténetét, és ahogy érzékelem, egész jól besűrítette a lényeget. Egyértelmű és világos. Vagyis nem, tele van logikátlan helyzetekkel. Számomra legalábbis elképzelhetetlen, hogy ez a valóság. Árvaház, mostohaanya. Összeállt a kép, a mostani és az előző beszélgetésekből. Milyen anya az ilyen? Miért nem kereste fel korábban? Legalább annyira tanácstalan vagyok, mint ő. De hát mit is mondhatnék neki? Hiszen az én szüleim teljesen okésak, de ha erről kezdek el mesélni, csak még inkább elszomoríthatom.
- Ez... elég durva - nyikkanok meg döbbenten, egy hosszabb szünet után. Egy ideig fojtogató csendben hallgattam, most itt az ideje kibukni a gondolatoknak. - Basszus, nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nagyon rossz lehet, fú - rázom meg a fejem az értetlenségtől. - Köszönöm, hogy elmondod, és szerintem is irtó nehéz lehet, de talán mégiscsak érdemes lenne találkoznod az igazi anyáddal. Gondolj bele, mennyire nem tudod lezárni magadban ezeket a dolgokat, és ha elhalasztod ezt a lehetőséget, akkor később örökké furdalni fog a kíváncsiság. Ő már valószínűleg soha nem lesz olyan ember, akire az anyádként tekinthetsz, de talán többet megtudhatsz a családodról, ha beszélsz vele. Talán túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy az apád élete alatt lépjen. Ez neki is legalább annyira fájhat, mint neked.
Kissé kellemetlenül érzem magam, hogy ennyire belefolyok. Nem szeretném konkrétan megmondani, hogy mit csináljon, de részemről így cselekednék. És hát azért az anyját se védeném feltétlenül. Jaj...

Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 3. 14:30 Ugrás a poszthoz



Egészen belemerülök a munkába, ezért is zökkent ki kissé a bájitaltanos kérdése, de tulajdonképpen örülök, hogy nem szótlanul telik a közös ügyködés.
- Még van hová fejlődnöm - jegyzem meg szerényen. - Nem is tudom... Sok van. Apa egyszer mutatott egy fiolányi százfűlé-főzetet. Klassz érzés a kezedben fogni, na meg belegondolni, hogy a segítségével bárki bőrébe belebújhatsz. Kár, hogy nem használhattam - fejezem be a visszaemlékezést, némileg elszomorodva. A legtöbb bájitalt már csak az üvegre pillantva is csodálni kezdem.
- Téged mi érdekel még? Csomó érdekeset fogsz tanulni elsősként - próbálom lelkesíteni, felidézve az én újszerű élményeimet. Már az első héten eldőlt, hogy mely tantárgyak lesznek a kedvenceim, előtte pedig erősen sejtettem, hogy amúgy is azok lesznek a befutók.
Mivel elkészül a remekmű, ami bátran állíthatom, hogy leköröz mindenfajta makettet, amit még az előkészítő technikaóráin fabrikáltunk, meg is indulunk a vízpart felé. Péterhez hasonlóan kilépek a cipőmből, megszabadulok a bokazoknimtól, s immár nagyjából térdig gyalogolok a vízben. Vele egy vonalban állva először leellenőrizzük, hogy tényleg lebeg-e, majd izgatottan bólintok a fiúnak.
- Ég veled, könyv - mondom búcsúzóul, várva Péter varázsigéjére. Az ő könyve volt, neki kell meggyújtania, hiába ragadnám meg a lehetőséget a varázslásra.
Várok egy kicsit, hogy ne zavarjam meg a gyászszertartást, majd miután úgy érzem, hogy megszólalhatok, fel is teszem a következő kérdésem.
- Szép hely, mi? Múltkor nem kérdeztem meg, hogy te honnan jössz.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 3. 18:49 Ugrás a poszthoz



- Jaj, ugyan! Érthető, hogy ki vagy borulva - vágom rá tiltakozásul a bocsánatkérésre, majd nyugodt hangon folytatom. - Semmi baj. Jobb, ha kiadod magadból.
Legalább elfárad és jól fog tudni aludni. Tapasztalat. Szerencsére nehezemre esik felidézni a legutóbbi alkalmat, amikor végig kellett zokognom egy éjszakát, de volt már, hogy tocsogott a könnycseppekben a kispárnám. Hát, igen, még a fiúk is tudnak sírni, főleg ha olyan váratlan dolog éri őket, amit eddig elképzelni se mertek. Merlinnek hála azonban egyre jobban kezelem az ilyesmit.
Azt viszont nem, ha sírnak előttem. Nagyon rossz látni, ahogy Alíz másodjára is elérzékenyül. A padlóra meredt tekintettel várom meg, amíg egy kicsit összeszedi magát, nem szeretném, ha a leggyengébb pillanataiban úgy érezné, mintha bámulnám. Igencsak zavarba tudok jönni mások sírásától, olykor még az is megesik, hogy elnevetem magam kínomban, ami nagyon ciki, mert az emberek teljesen félreértik és udvariatlanságnak titulálják. Jelenleg se tudom, hogy mi lenne jó megoldás. Menjek oda, öleljem meg, vagy kotorjak elő neki egy csomag zsebkendőt a zsebemből? Nem, azt már megint előbb oldja meg, mint én... Egyszerűen nem vagyok jó a vigasztalásokban.
Egy kissé azért elmosolyodom, amikor a szemceruzára terelődik a szó. Ez legalábbis már annak a jele, hogy túljutott azon a bizonyos mélyponton. A fiúknak sokkal egyszerűbb dolga van. Bármikor sírhatunk, nálunk nem visszatartó erő a smink. És annyiból azért jó volt, hogy kiderült, mégsem vízálló.
- Nem tudsz átlépni a múltadon, de megtanulhatsz együtt élni vele. Ehhez azonban az kell, hogy végleg elvarródjanak a szálak. De persze nem akarok okoskodni - vonom meg a vállaimat, majd egy üvegpohárért nyúlok, és amíg Alíz válaszát hallgatom, töltök magamnak ásványvizet.
- Erősnek kell majd lenned, de menni fog! - bátorítom mosolyogva. - Hagyj magatoknak időt, és ne engedd hirtelen túl közel magadhoz.
Egyre jobban megértem, hogy mit miért mondott az előző találkozásaink alkalmával. Végtelenül sajnálom, hogy így alakultak anno a dolgai, de sajnos tehetetlennek érzem magam.
- Gondolj arra, hogy mostanra minden jobbra fordult, és talán ez a levél is a folyamat része. Ha szólsz Timinek, akkor ő is segíthet feldolgozni a történteket, ha viszont mégsem engedné, titokban bármikor találkozhatsz vele a tudta nélkül, hiszen az anyád boszorkány, nem? És lehet, hogy mindent meg fog magyarázni.
Felállok a széktől és lassan sétálgatni kezdek a helyiségben, a gondolkodás mellékhatásaként. Még magam is meglepődök, hogy milyen jó ötleteim támadnak.
- Apád... talán haragudott rád amiatt, mert anyád apja bekavart. Nem lehet könnyű kviblinek lenni, aztán rajtad vezette le. De vele már nem beszélhetünk. És.. azért szerintem sokkal jobb, hogy megtudtad az igazságot - jelentem ki határozottan.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 3. 19:11 Ugrás a poszthoz

Adrian


- Köszii - rezzenek össze az érkező vízcseppektől, amik a nyakamtól a térdemig mindenhol foltokat hagynak rajtam, de az időjárásban bízva néhány percen belül már egészen elhalványulhatnak. Feltéve, ha Adrian addigra nem ránt be magával a tó aljára. Sokkal nagyobb és erősebb is nálam, semmi esélyem nem lenne ellene, még elvi szinten se tudnék ilyen rövid idő alatt védekezőtaktikát kialakítani.
Komótosan én is belelógatom a lábaim a vízbe, bár ehhez egészen a stég szélére kell üljek, s így a biztonságérzet megteremtéséért kétoldalt erősen megkapaszkodom a deszkákban.
Tényleg az egyik legszebb helyre hozott. Vele együtt bámulok a túlpart felé. Minden olyan nyugodt és békés, mintha nem is a valóságban lennék, meg hasonló nyálas gondolatok jutnak eszembe, amitől csak elmosolyodom, na meg élvezem, hogy a tóparti levegőt szívhatom. Még úszni is kedvem támad, mondjuk a ruhám nem épp a legmegfelelőbb erre.
- Bárcsak mindig így lenne. Túl sok helyen akarok lenni egyszerre - sóhajtok fel a bátyámra, a családomra és a barátaimra gondolva, na meg a történetre, aminek az a vége, hogy itt kötöttem ki. Biztosan ő is hasonlókon gondolkodik, rég láttam ilyen nyugodtnak.
- Hát... az.. egész - felelem zavartan, mert valahogy nem tudok rangsorolni. Kell pár óra, hogy leülepedjenek bennem a látottak. Jelenleg a tavacska vinné a prímet, de aztán ki tudja. Inkább valami épkézláb témára akarom terelni a beszélgetést a nagy nyugalom után.
- Nagyon köszönöm ezt a mai napot, tudom, hogy nincs nagyon időd másokra, pláne alsós "idegenekre". Mit is sportolsz amúgy? - fordulok felé érdeklődően, akaratlanul is a kezét kémlelve, hiszen tudom, hogy valami küzdősport, de nem akarok rosszat mondani. - Nem túl... kockázatos az adrenalinért?
Hangom egyáltalán nem az a kikérdezős, vallatós fajta, inkább valamiféle magyarázatot várnék, amit a kíváncsiság, meg az aggodalom szül.

Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 3. 19:30 Ugrás a poszthoz



- Nagy kviddics-rajongó vagyok, de túlságosan félek attól a sporttól. Látványos, ugyanakkor veszélyes. A repüléstudásomon is lenne még mit csiszolni - vonom meg a vállam, miután felcsillant szemekkel hallgattam Péter beszámolóját.
Egy rövidebb utat mondjuk el tudok képzelni, hogy seprűvel teszek meg a jövőben. Persze a biztonság kedvéért lenne rajtam védőfelszerelés. Könyök- és térdvédők, meg valami sisak. Aztán a varázspálcám is kéznél lenne, hogy ha esetleg leszédülnék a seprűről, akkor a bűbájoknak hála puhára tudjak esni, vagy legalább lelassítsam a zuhanást. Ezeket a varázslatokat azonban még egyelőre nem merem kipróbálni.
Elégedett mosoly kúszik arcomra, amint lángra lobban a könyv. Én is lehajtom a fejem, de komolyan is venném azt az egy percet, ha nem adná fel utána olyan rögtön. Elröhögöm magam, aztán vele együtt nézek szét. Furcsa érzés a tóban ácsorogni, remélem nincsenek benne sem varázslények, sem harapós halak.
- Villa?! - szalad ki a számon, de aztán inkább elhallgatok. Egy nagyon különös nyakláncot mutat meg, hasonlót azon ékszerekhez, amit a neves aranyvérű családok tagjai hordanak magukon. Mi is aranyvérűek vagyunk, de nem vesszük ennyire komolyan, amit örökölni fogok apától, az még kiadásra vár. Ők viszont nagyon-nagyon gazdagok lehetnek, elég csak a nyakláncra nézni. Ha magyar lennék, talán többet mondana az Aranyfő vezetéknév, így viszont utána kell majd nézzek valahol.
- Nekem csak egy szerencsehozó nyakláncom van - mutatom meg én is, de az övéhez képest a sajátom feleannyira érdekes. - A karkötőmet pedig átmenetileg kölcsönadtam valakinek - eszembe jut Alíz, és hogy remélhetőleg sikerül vele a jövőmbe látnia.
- Amúgy van testvéred? Biztos nagy a családod... - kezdem el követni a part felé, persze még szívesen ácsorognék a vízben, egész kellemes a hőmérséklete.
Utoljára módosította:Andrej Scotti, 2017. szeptember 3. 19:30
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 7. 20:11 Ugrás a poszthoz

Adrian



Csupán reflexből húzom magam össze. Túl hirtelen fröcskölt, én meg hát... megijedtem. Nem mintha eridonos létemre tilos lenne így reagálni a váratlan helyzetekre. Egy tengerparti varázslófaluban élek, nem félek a víztől. Sőt, ha jobban belegondolok, igen szoros kapcsolat fűz hozzá. Egy mélyebb lélegzetvétellel egybekötve konstatálom, hogy a nyílt víz helyett hosszabb ideig ez lesz az egyetlen nagyobb víztömeg, amihez lesétálhatok majd, miután visszajövök az új tanévre.
- Ugyan már - legyintek, mintegy kikérve magamnak az iménti kérdését. - Addig örülj, amíg nincs kedvem viszonozni.
Hangomból egyértelmű persze, hogy semmilyen fenyegetés nincs a mondatban, inkább némi titokzatosságot fedezhet fel benne, amire rákontráz egy sejtelmes mosoly is. Még mindig nem merek túlzottan arcoskodni, mert aztán tényleg a tófenéken kötünk ki, és tuti én maradnék alul. De talán szópárbajban van esélyem nyerni, bár ugratni se akarom annyira, mert nem tudom, hogy hol szakad el nála az a bizonyos cérna.
- Ilyen is volt? Ez komoly? - döbbenek le példája hallatán, amit csak remélni tudok, hogy másoktól hallott, és nem volt köze az érintettekhez. Mégis inkább a hozzáállása az, ami kissé engem is lehangol. Sejtem persze, hogy csupán azért gondolhatja így, mert már jóval több tanévet lehúzott ezen a helyen, s mire én is odaérek, valószínűleg ugyanúgy fogom gondolni, ahogy most Adrian. Egyelőre örülök, hogy itt legalább van egy település a suli mellett, és nem síléccel kell feljutni télen.
- Ha megerőlteted magad? - húzom fel a szemöldököm, ahogy féloldalasan pillantok a fiúra. Persze elégedetten vigyorgok is közben, mert lényegében ezt a választ szerettem volna hallani. Tudom, hogy kevés az ideje, meg hogy nemrég jött át a rellonosoktól, na meg azt is hamar meghallottam a körletben, hogy valami veszélyeset sportol. Ami nem a kviddics. Sokak szemében éppen elég, hogy tartsanak tőle a kastélyban. Velem eddig egyáltalán nem volt lekezelő, vagy durva, ezért ha nem látnám a sebeit, nehéz is lenne elképzelnem, hogy elméletileg vérre menő harcos is tud lenni. Szóval többek között ezért érzem megfelelőnek a pillanatot, hogy egy kicsit kifaggassam a szenvedélyéről. Ezzel gyakorlatilag meg is nyerhettem magamnak, olyannyira kielégítő választ ad, még ha nem is tudom, hogy mit jelentenek pontosan az említett kifejezések. Azért természetesen nagyokat bólogatok, és próbálok értelmes fejet vágni, na meg hümmögök és gondolkodóan az állam vakargatom.
- Sose félsz? Nincs az, hogy egy idő után kiismernek? Vagy ilyenkor simán taktikát váltasz? - próbálom meglátni a lényeget, még ha kissé idegen terep is számomra a küzdősport. - Én anno vízilabdáztam egyébként - szúrom be ezt a kis megjegyzést. Nem mintha számítana.
- Hazamenni? - ráncolom össze a homlokom. Érdekes egy otthont ehhez hasonlítani.
Főleg az utolsó mondatai gondolkoztatnak el. Megigazítom a hajam, majd tekintetemmel a víztükrön kötök ki, melyben viszontlátom magunkat a stég szélén ülve, s így pont olyan, mintha egyenesen a fiúhoz beszélnék.
- Rohadt jó lehet - csillan fel végül a szemem, lelkesen pislogva vissza Adrianra. - Biztos tudsz olyan fogásokat, hogy rögtön összeesek, mi? - húzódom kicsit arrébb poénból, mintha tartanék tőle ezek után. - És hogy jött ez az egész anno, hogy te ezzel akarsz foglalkozni?
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 7. 20:42 Ugrás a poszthoz



- Ó, értem - vonom meg a vállam. Már megijedtem, hogy valami híres milliomos fiával ácsorgok a tóban. Az lett volna ám a megtiszteltetés... Szálltak már meg nálunk tehetős vendégek, de azért a varázslótársadalomban is keményen meg kell dolgozni egy nyaralásért, úgyhogy a legtöbb átutazó hiába költött el rengeteg pénzt, azért tudtuk, hogy előtte hetekig fel kellett kötniük a gatyát, hogy ez lehetővé váljon.
- Inkább az utóbbi. Jól is mutatnak, meg hozzászoktam a viselésükhöz - mesélem neki büszkén, de aztán nyomban zavarba is jövök, mert nem tudom, hogy a kérdéseire mennyire válaszolhatok. Ha rajtam múlna, nem titkolóznék, csak hát pletykás sem akarok lenni. Viszont lehet, hogy azért ennyire érdeklődő, mert neki is van érzéke bizonyos dolgokhoz. Az meg valóban igazi szerencse lenne, ha rövid időn belül már a második ilyen embert ismerném meg.
- Nos, hát... mondjuk úgy, hogy az egyik ismerősömet megkértem valamire. Kipróbálunk valamit. Van egy különleges képessége, úgyhogy elméletileg bele fog látni a jövőmbe. Már ha működik a karkötővel - magyarázom neki lelkesen. Remélem neki is hasonlóképpen izgalmas ez a dolog, mint amennyire nekem. Csak hát ugye nem akarom mindenkinek elújságolni, ha nem muszáj. Mint azt a múltkor megtudtam, egy ilyen képesség nem gyerekjáték, ezért kerülöm a felhajtást ezzel kapcsolatban.
A könyv immáron végleg a lángok martalékaként végzi. Egy utolsó szomorú pillantás után telepedünk le a partszéli sziklákon. Kényelmesen hátradőlök egy laposabb kövön, amin jól meg tudok támaszkodni, úgy élvezem a napfényt, lábammal a vízben kalimpálva.
- Auror? De menő! És jó a viszonyotok? A legtöbb aurornak olyan izgalmas lehet az élete... - álmodozom a vizet nézve, ami itt a köveknél olyan tiszta, hogy látok néhány úszkáló ebihalat is. - Nekem is van egy bátyám, ő most Franciaországban tanul bájitalkutatónak. A nyáron szeretném őt meglátogatni.
Tényleg jó lenne, ha összejönne, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen neki teljesen önállóan, élete első albérletében laknia, meg állítólag dolgozik is tanulás mellett, szóval sajnos úgy tűnik, végérvényesen kirepült otthonról.
- Egyébként mi is elég sokan vagyunk, de mindenki szanaszét lakik. A szüleim megszállott botanikusok, emellett van egy fogadónk az udvar másik végében, szóval elsősorban már ott tevékenykednek. Emiatt tulajdonképpen az én otthonomban is nagy a felhajtás, mármint az átutazó vendégek miatt. De a lényeg, hogy most mindketten távol vagyunk a családunktól, így nem kell törődni velük, nem? - nevetek fel. - Van honvágyad?
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 8. 17:51 Ugrás a poszthoz



Meg tudom érteni. Ez egy tényleg nagyon bonyolult történés most az életében, amire nem árt, ha kellően felkészül, még mielőtt meghozná a végleges döntést. Engem is nagyon érdekelne, hogy kik a valódi szüleim, ha nem ismerném őket. És gondolom úgy van vele, hogy bármennyire is haragszik, hiába hallhatott, illetve feltételezhetett róla csak rosszakat, azért mégiscsak azt kívánja, hogy találkozzanak egyszer. A lelke mélyén mindig is ott lehetett ez benne, ahogy végül utalt rá.
Rám számíthat. Szívesen mellette állok ebben a nehéz helyzetben, ha igényli. Gondolom minél több ismerősével meg szeretné vitatni ezt a témát, hogy megnyugodjon belül, meg hogy a végén jól tudjon dönteni. Nem szeretnék visszaélni a bizalmával, ezért természetesen senkinek nem adom tovább az elmondottakat, illetve továbbra is azt próbálom vele éreztetni, hogy egyáltalán nem volt ciki a részéről az érzéseinek nyílt felvállalása. Jobb is, ha kimutatja ilyenkor ezeket, nem pedig elnyomja magában, mert akkor talán ő se tudná, hogy pontosan hogyan esik ez neki.
- Ez a beszéd! - bátorítom tovább, majd elmosolyodom. - Lehet, hogy híresek voltatok. Nekem a magyar családnevek sajnos nem sokat mondanak. Meg persze az is lehet, hogy a képességedről is többet megtudhatnál, nem?
Gondoljunk csak bele... Az ilyen fajta adottságoknak nyoma kell legyen a családfán. Szerintem nagy könnyebbség lehetne számára, ha tudná, hogy a felmenői hogyan bontakoztatták ki tehetségüket, illetve mire mentek vele később. Az én családomban is előfordult már, hogy valaki különleges képességgel rendelkezett, bár ebből egyelőre úgy tűnik, nem örököltem semmit, de talán majd az utódok, vagy ha ők sem, akkor oldalágon bukkan fel a mutáció.
- Hallgass a megérzéseidre. Vajon miért csak most keresett fel? Lehet, hogy akar valamit? - húzom el a szám, kissé megijedve. Alíznak valószínűleg nincs felhalmozott vagyona, bár... - Az ugye kizárt, hogy apád részéről örököltél volna?
Megborzongok a gondolattól, hogy esetleg a hirtelen felbukkanó anya hátterében remélt anyagi javak húzódnak. Remélem hamar el tudjuk vetni ezt az ötletet.
- Végül is, felnőtt vagy már - vonogatom meg a vállam, elmosolyodva Alíz önállóságán és talpraesettségén. - Gyűlöl, vagy féltékeny volt, már mindegy. De talán anyád meg tudja adni apád élő rokonainak elérhetőségét. Ott is elkezdhetsz kutakodni, és több mindent megtudhatsz. Vagy felbérelsz egy családfakutatót. A Liliomfayból már el lehet indulni.

 
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 8. 18:13 Ugrás a poszthoz

Piper


- Tényleg sok hangszer - csodálkozom el. Mindig is becsültem azokat az embereket, akiknek ennyi elszántság és tehetség jutott. Jelenleg olyan lustának és bénának érzem magam, hogy igazából ezt a levendulás beadandót sincs sok kedvem megcsinálni, úgy kell rugdosnom magam, hogy elkecmeregjek a tanulószobákig. Abban is biztos vagyok, hogy ha a szüleim nem botanikusok lennének, akkor sokkal kevésbé érdekelnének a növények, és nem utolsó sorban alig értenék hozzájuk. Így meg mennyivel könnyebb... Talán ez motivál abban, hogy ha leülök, akkor a tapasztalat és érzék ötvözésével hamar végzek, aztán a nap hátralevő része felszabadul.
- Rendben, ha meggyőzöm anyáékat, hogy a szünetben hagyják ott pár napra a fogadót, akkor előtte tanácsot kérek tőled, hogy mit érdemes megnéznünk - mosolyodom el. Ha majd meglátogatjuk a bátyám, akkor például nem is lesz az olyan messze. Már alig várom!
- Valóban - vigyorgok a lányra, miközben egy kissé meg is illetődöm. Azért szerencsés, hogy meg tudja érteni ezeket a bonyolult családfákat. - Értelek, és sokáig én is így gondoltam. Aztán egy ideig bekerültem a környezetükbe, és úgymond kellemesen csalódtam. Azóta több barátom is van, akiket onnan ismerek. Nem könnyű persze tartani a kapcsolatot. Náluk működik egy úgynevezett elektronikus levelezési rendszer. Küldök egy baglyot a bátyámnak, aki elmegy a legközelebbi számítógéphez, és a nevemben begépeli az üzenetet. Aztán leírja a választ és visszaküldi nekem. Körülményes, de ez van - vonom meg a vállam. Láthatja rajtam, hogy nagy lelkesedéssel mesélem, és amúgy eléggé élvezem, hogy titkolóznom kell előttük. - Ja, és azért érdekelnek, mert olyan mások. Néha jó elvonulni közéjük, ilyesmi.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 8. 19:58 Ugrás a poszthoz

Adrian


- Nagyon - bólogatok színpadiasan, összeszorított szájjal, próbálva elfojtani kitörni készülő nevetésem. Látom ám, hogy mire készül, még egyszer nem érhet meglepetésszerűen a támadása. Ezért már idejében előre, majd kissé oldalra dőlök, hogy mindkét kezem bevonásával visszafröcskölhessek, amihez persze ügyesen kell egyensúlyozzak. Jól célzok, ennek ellenére inkább megismétlem a műveletet még kétszer, hogy kellően vizes legyen. Megmondtam, hogy tudok én veszélyes is lenni. Amúgy mennyivel jobb nekünk, varázslóknak, hogy nincs a zsebünkben okostelefon, ami miatt aggódni kéne ilyenkor. Mugli barátaim most biztosan nagyon irigyelnének.
Viszont még így sem úszom meg szárazon, de nem is lett volna cél kivédeni Adrian vízadagját. Egyszerűen élvezem, ahogy újból vízcseppek folynak le rólam. A levegőhöz képest hidegek ugyan, de hamar megszokom, s már fel se tűnnek libabőrös karjaim, rajtuk a sok kis égnek álló szőrszálakkal.
Miután kellően kinevetem magam, veszek pár mélyebb levegőt, s úgy ücsörgök összefont karokkal az öreg deszkákon. Sorra döbbenek le háztársam szavain. Sikerül kicsit lerombolnia a kastélyról kialakított eddigi pozitív képem, de hát egy igazán jó körbevezető nem csak a szépet és jót meséli el, hanem bizony az érem másik oldalát is megvillantja. Persze alapból gondoltam, hogy ennek a helynek is megvannak a maga szaftos pletykái, sötét sztorijai. Errefelé se minden fenékig tejfel, ezekkel a botrányos emberekkel meg egyszerűen nem kell foglalkozni. Szerencsére eddig mindig megúsztam őket a közvetlen környezetemből.
- De... csak azután vette el, hogy elvégezte a sulit, ugye? - vonom fel a szemöldököm. Vele együtt fintorgok egy sort a hallottakon, örülve annak, hogy azonos az értékrendünk. Kínos lenne a beszélgetés, ha valamelyikünk nem ítélné el ezeket.
- Hiszek neked. Lehetnénk sokkal rosszabb helyen - bököm oldalba mosolyogva, mintegy megvigasztalva magunkat. Nekem is megvan a magam története, hogy miért kellett átiratkoznom, de ezzel a ténnyel már muszáj együtt élni, és csak nehezebb, ha folyamatosan a múlthoz hasonlítom a jelenlegi körülményeket. A régi álmokat el kellett engedjem. Magamnak ártok, ha nem hagyok fel a sajnálkozással.
- Hát, majd csinálhatunk mást is, ha gondolod - vigyorodom el, hiszen legközelebb kötetlenebbül állhatunk szinte akármihez, ha kedvünk és időnk is akad. Ezt a kis javaslatomat persze sokkal halkabban, már-már elhadarva vetem fel a fiúnak, nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha erőltetném. Tudom, hogy mennyire ijesztő tud lenni, ha valaki látványosan ragaszkodik a másikhoz... Ha lesz kedve, majd úgyis minden kialakul magától. Remélhetőleg.
- Azt hiszem értelek. Akkor az egész nagyon rugalmas és természetes - mondom, miközben szemeimmel végigfutok a sebein, majd megállok a sebtapaszon, amit birizgálni kezdett. Próbálom elképzelni, ahogyan ezeket a sérüléseket szerezhette, és hát... nem tudom, hogy én mennyire bírnám a fájdalmat.
- Nagyon fájt? - kérdezem halkan, finoman az ujjaira bökve. Mondjuk biztosan hozzászokott már, nagyjából úgy, mint ahogy én a vízhőmérséklethez.
- Az otthon nekem is inkább egy állapot - mosolyodom el, még ha a családi házra ettől függetlenül nagyon is akként tekintek. Meg ezzel a mondattal ki is menthetem magam, ha esetleg rosszat mondtam volna.
Sejtelmesen hallgatok; most már tudja, hogy meglehetősen jól kijövök a vízzel. Tetszik benne, hogy szabályellenesnek mondja a tiltott ütéseket, de gondolom egyetért abban, hogy végszükség esetén jól tudnak jönni. Egy másodpercre ijedten meredek a közeledő karra, de engedem, hogy találkozzon az állammal. Enyhén előrenyomom a fejem, mintegy ráhelyezve annak súlyát, hogy valóságosabbnak tűnjön az érintkezés, majd nagyokat pislogva képzelem el, mi is lett volna, ha egy kicsit nagyobb lendülettel küldte volna felém a végtagját.
- Szóval először úgymond utánozni akartad, vagy csak versengeni vele? - vágok közbe vigyorogva, túl hirtelen ahhoz, hogy a folytatást is halljam. - Ne haragudj. Nehéz lehet - horgasztom le a fejem bűnbánóan, egy kiadós hebegés után. Annyira nem tudok még semmit a diáktársaimról... Bár miért is kezdené valaki rögtön azzal, hogy van egy beteg testvére? Néhány hosszú kínos másodperc után, ami nekem perceknek tűnt, folytattam.
- Először ugye úsztam, aztán engem is magával ragadott a vízilabda-őrület. Biztos hallottál már a horvát válogatottról. Mindig vérre menő mérkőzések vannak a magyarokkal - kacsintok, örülve annak, hogy neki anélkül mesélhetnék erről, hogy leszedné az ellendrukker-énem fejét. - Akkor kerültem először tisztán mugli környezetbe. Nagyon érdekes volt, minden szempontból... Aztán abbahagytam a suli miatt. Azóta csak simán edzek, itt is, az erőnlét termében. Szoktál oda járni?
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 8. 23:11 Ugrás a poszthoz

Adrian


Szavaival csak azt éri el, hogy egyre nagyobb lendülettel lapátoljam rá a vizet. Felszabadító érzés, még ha én is bőven kapok az arcomba. Oldalra pillantva látom, hogy jócskán szétáztattuk magunk körül a stéget. Hozzá hasonlóan ösztönösen megigazítom a hajam, hisz néhány nagyobb tincs most egészen lecsúszott az arcomig, és hát nagyon zavaró tud lenni, amikor azokon peregnek le a cseppek.
- Nem vészes - vonok vállat, végigsimítva a karjaimon. - Neked nem fájdult meg a kezed?
Idáig nem is gondoltam arra, hogy talán a legutóbbi fröcskölésnél már jobban igénybe kellett vennie, vagy egy óvatlan mozdulatomnak köszönhetően túl sok víz érhette. Az arcát kémlelem, a fájdalom legapróbb jeleit keresve rajta, hátha felszisszen, vagy valami. A mellkasomnál húzok egyet a pólómon, s kissé begörnyedve próbálom elkerülni, hogy a vizes ruha újból hozzátapadjon a testemhez. Rendes tőle, hogy megszárítana, ha kérném, bár nem tudom mennyire gondolta komolyan, lehet ez egy vicc akart lenni. Mindenesetre szeretném neki bebizonyítani, hogy nem vagyok egy nyámnyila alak, akit pátyolgatni kell. Elég csak a sérüléseire pillantanom, hogy erőt merítsek a kitartásából. Összeszedem magam, és a következőkben már el is feledkezem arról, hogy az előbb még fáztam egy kicsit.
A drámai hatásszünet után összeráncolom a homlokom, majd csalódottan ingatom a fejem a történet végén. Megpróbálom az összes tanár arcát felidézni, aki valamilyen formában tanít engem ebben az évben, s találgatni kezdek, hogy vajon köztük van-e az érintett. Biztosan van logikus magyarázat arra, hogy miért nem szankcionálták a szabálysértést. Szerintem a legkézenfekvőbb közülük az lenne, ha az adott tanár túlságosan nagy befolyással bírna a vezetőségben, ezért az eltávolítása meglehetősen macerás lenne. Talán többet ártana a sulinak a procedúra, ezért is engedik el az incidenst. Azt hiszem Adrian is sejti, hogy valami ilyesmi ok húzódhat a háttérben, ezért én is csak sóhajtok egy utolsót, aztán próbálom nem emészteni magam rajta.
- Jaa, azt hiszem van is az a híres börtön, ami olyan, nem? - fordulok felé, hátha megerősít. Csak hallottam erről-arról itt a varázsvilágban, amiket elképzelni is ijesztő, nem hogy megtapasztalni. Utolsó bólintására nagyot dobban a szívem, majd elvigyorodom, na meg újból felcsillannak a szemeim.
- Neked mennyi idő volt megszokni ezt? - kérdezem, miközben finoman megérintem az egyik sebet. Meglehetősen különös érzés. Némi visszakozás végig lapul bennem, de túlságosan kíváncsi vagyok ahhoz, hogy ne álljam meg a felkínálkozó lehetőséget, hisz láthatóan ő se bánja. Gondolom állandóan központi téma nála a keze, már meg se próbál elzárkózni az ilyen jellegű közeledések elől. Sajnálkozóan mérem végig a sérüléseket, feltételezve, hogy ezek nagyon tudnak fájni, és a bőre alatt olykor jóval nagyobb lehet a baj. Mindez csomó mindenben akadályozhatja a szürke hétköznapok során. Maradjunk csak például az iménti fröcskölésnél. Igyekszem a lehető legkevésbé látványosan szörnyülködni, a vége felé már egészen olyan arcot vágok, mintha természetes lenne a látvány. Ehhez persze az kell, hogy ne pillantsak a sajátoméra összehasonlításul. Végezetül hümmögök egyet, afféle köszönetnyilvánításként. Miután a kezét is elemelte az államtól, azért még megérintem a helyét, mintha azt próbálnám levezetni magamban, hogy mégis hogyan képes egy ide mért ütés ekkora hatást kifejteni.
- Huh, akkor jó... Örülök - fújom ki hosszan a levegőt, ez azért nagy megkönnyebbülés a beégésem után. Kérdésére kell egy kis idő, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Aha. Mondhatni. De az régen volt, gyerek voltam, és az egész nem járt ennyi áldozattal. Volt bennem kitartás, de leginkább csak élveztem, hogy játszhatok. És... igen. Azt hiszem, hogy olyan - döbbenek le. Ahogy jobban belegondolok, végül is tényleg igaza van, csak ez egészen eddig fel se tűnt. Mégis úgy látom, hogy ő komolyabban veszi, hiszen a suliban is folytatta, na meg nekem nem kellett semmi elől sem elmenekülnöm, csak ezt már nem teszem hozzá. Helyette arra gondolok, hogy a jövőben ezek szerint akár edzés közben is összetalálkozhatunk, ha a véletlen is így akarja.
- Ha van kedved - ma ő a főnök, úgyhogy ráhagyom a döntést. Amilyen gyorsan pattanok fel mellőle, úgy leszűrheti, hogy nagyon is van kedvem a dologhoz. Cipőm és zoknim mellé rövidesen csatlakozik a felsőm és a nadrágom. Utóbbinál habozok, hogy talán megkíséreljek ruhástul bemenni a vízbe, de akkor meg később lesz kellemetlen. Kijőve úgyis hamar megszáradok.
Vajon mély a víz? Innen nem látszik az alja, csupán a saját tükröződésem. Habozok egy kissé, majd mivel nem sokkal korábban vizeztük össze magunkat, ezért egy nagyobb levegővétel után pár lépést hátralépek, s futva ugrok be a vízbe. Talán így a legegyszerűbb, mintsem fokozatosan szokjam meg. Vigyorogva megvárom, amíg Adrian is csatlakozik.

Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 9. 19:06 Ugrás a poszthoz

Adrian


Különös érzés, ha beléd látnak. Ijesztő a maga nemében, persze attól is függ, hogy ki a tettes. Adrian tudtommal nem legilimentor, inkább csak jó emberismerő lehet, ami persze érthető a sportjából fakadóan. Ki tudja, hogy miken mehetett keresztül, amik az idő múlásával csak finomítottak a képességén. Utoljára a bátyám ismert ilyen jól, legalábbis ő mindig őszintén beszélt hozzám, még amikor mindketten otthon laktunk. Emiatt egy kicsit emlékeztet rá... Az egész helyzet olyan, mint egy időutazás a múltba, ami tudom, hogy hülyén hangzik, de egyszerre tölt el szomorú és jó érzéssel. Csak az elején volt kellemetlen enyhén vizesen itt ülni, mindössze pár másodpercig. A nyári szünet közeledtét is jelző, erősödő napsugárzás ezúttal se hagy cserben. Sokkal rosszabbhoz voltam szokva az úszómedencében, úgyhogy nem hiszem, hogy ennyitől lebetegednék. Ugyanakkor bízom a gyengélkedőn tárult főzetek hatékonyságában, ha mégis szükség lenne rájuk. Sokáig el szeretném engedni a fülem mellett a mondatot, egészen egyszerűen semmit nem reagálva rá, de aztán úgy döntök, hogy mégis megszólalok.
- Általában - nyomatékosítom egy fejbiccentéssel. Az ő szavaira is ugyanezt mondhatnám. A kisebbfajta elpirulásomon kívül nem mintha zavarna, hogy rátapintott a lényegre. Mindenki az erősebbik oldalát mutatja szívesen. Ő is és én is. Mindenki. Tudom, hogy ha valaki, akkor ő megért.
- Neem, ez itt van Magyarországon. Közel a horvát határhoz, azért is tanultunk róla - rázom meg a fejem, de még mindig nem ugrik be a neve. Talán soha nem is tudtam, és csak azt jegyeztem meg, hogy sok-sok szinttel a föld alatt húzódik, meg hogy a híres Azkabanhoz hasonlóan a nagyon veszélyes varázslók kerülnek oda. Utóbbi túl nagy történelmi jelentőséggel bír a közelmúltból ahhoz, hogy elfeledjem.
Magamon érzem a tekintetét, ahogy a sebeit vizsgálom, miközben talán megint azt próbálja fejtegetni, hogy mit gondolhatok. Biztos egy kicsit kellemetlen is lehet a tanulmányozásom, vagy olyan kiszolgáltatott-szerű. A saját esetemben ott van például a szemöldökömben található vonal, ami egy régi baleset eredménye, és ha animágus lennék, biztosan az lenne az ismertetőjelem, ami az átalakulás után is megmaradna. Valami, amivel meg kell tanulni együtt élni, elfogadni, vagy nem fogod tudni elviselni, ha cikiznek miatta. Jó lenne, ha ez a fájdalmas elfogadási folyamat könnyebben menne. Ha a lelki sebekhez is hozzá lehetne szokni. Tudom, hogy lehetséges, de... Ahogy ezek a kezek is mutatják, az egész olyan fájdalmas, és nem utolsó sorban rengeteg időbe telik.
Mellúszásban érek mellé, magam alatt taposva a vizet a felszínen maradáshoz. Ha azt hiszi, hogy ennyi év után is profi vagyok, akkor ki kell ábrándítsam. Kijöttem a gyakorlatból, még úszni is újszerű érzés egy pillanatig, olyan rég volt alkalmam csobbanni egyet. Vetek egy hálás pillantást a fiúra, amiért végül itt kötöttünk ki, s közben követni kezdem. Deréktól lefelé fokozatosan hűl a hőmérséklet, ahogy onnantól a tó már nem tudott úgy felmelegedni, de nagyon jó a víz. Végzek néhány gyors úszómozdulatot, hogy átmozgassam az izmaim, ezzel is kiegészítve a napi edzést.
- Cukorherceeg? Így se hívtak még. - és nem is örülnék, ha visszahallanám másoktól. Ezért "megérdemel" egy újabb adag vízmennyiséget a fejére, úgyis rég kapott. - Amúgy azt se tudom például, hogy milyen szakon tanulsz... - jegyzem meg némileg szemrehányóan, de csak miután kapott elég időt megtörölgetni az arcát.


Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 10. 02:30 Ugrás a poszthoz

Adrian


Még mindig egy kissé zavartabban reagálok a kelleténél. Tudom nagyon jól, hogy mennyire igaza van, és mégis... Valahogy nem feltételeztem, hogy ennyire megnyílhatok előtte. Mi több, hatalmas kő esik le a szívemről. Hihetetlenül megnyugtató érzés, aminek teret engedek. Biztos vagyok benne, hogy sokáig emlékezni fogok a szavaira, és valószínűleg az egész beszélgetésünkre.
- Pedig tanultunk valami ilyesmiről - húzom el a szám csalódottan, felsóhajtva tudatlanságomon. Talán tényleg nem a legmegfelelőbb emberrel vitatom ezt meg, hiszen honnan is tudhatná, ha egyszer ő sem innen származik. Inkább vállvonogatva elengedem a dolgot, mintha az egész nem érne annyit, hogy néhány percnél tovább gyötörjük miatta a memóriánkat.
És ez a különös összhang is nyugtalanít. Belül csak úgy cikáznak a gondolataim, és úgy érzem, tele vagyok energiával. Nekem hosszú perceknek tűnik az a pár pillanat, ami alatt mintha mélyen a bizalmába férkőznék, vagy meglátnám egy olyan oldalát, amit eddig nem. Nem tudom, csak átélem, mindenfajta ellenkezés nélkül. Mindenesetre nem nagyon tudok más hasonló esetet felidézni, de ez simán fakadhat a helyzet hirtelenségéből is. Azt hiszem, ezen még járni fog az agyam egy darabig.
- Csak más ne hallja - mert főleg azzal lenne bajom. És vajon én hogyan hívjam? Elkezdek beceneveken gondolkodni, de nem jut semmi az eszembe. Eskütételét elmosolyodva figyelem, nagyon hitelesnek, már-már túlzottan teátrálisnak tűnik, de lassan már nem lepődöm meg a stílusán. A fröcskölésem ezúttal következmények nélkül marad, habár tényleg nincs sok értelme már, a víz alá meg úgyse lennék képes lenyomni, túl veszélyes játék is lenne. - Segáz, majdcsak megbosszulod - nyújtom ki egy pillanatra a nyelvem.
Nem érzem úgy, hogy fáradnék. Mindketten jó kondiban vagyunk ahhoz, hogy kibírjunk ennyit a vízfelszínen maradva. A biztonságérzetem is rendben van. Felmérem a part és a köztem lévő távolságot, de akár a stéghez is másodpercek alatt vissza tudnék úszni, ha bármi baj lenne. Azért nem egy nagy tó ez, valljuk be.
- Akkor lényegében újból elsős leszel? - kérdezem kissé oldalra döntött fejjel. Végül is tök jó lenne, mert az azt jelentené, hogy Adrian még egy ideig a suliban marad. Persze fogalmam sincs, hogyan működik a mestertanonci képzés, még sajnos messze vagyok tőle, az is lehet, hogy lerövidítheti a tanulmányait az új szakon. Majd biztos mesél egyszer ennek a menetéről. - Hú, izgalmasan hangzik. Pedig mindkettőt el tudom képzelni hozzád - talán az aurorkodást egy kicsit jobban, de csak azért, mert eddig a külsőségek alapján ítéltem. Oké, hogy ott se mindenkinél feltétel a jó fizikai kondíció, hiszen sokan ki se mozdulnak az irodájukból, mert aktatologatók vagy nyomozók. Azt hiszem nem szeretné nagyobb veszélynek kitenni magát, vagy ahogy utal rá, vágyik a kihívásra, meg gondolom egyfajta egyensúly megtalálására törekszik a harc/erőszak és a gyógyítás között. A közös vonás, hogy mindkettő tud véres is lenni.
- Túl sok elképzelésem van - nevetek fel, de azért a lelkem mélyén aggaszt egy kicsit, hogy mennyire nehéz lesz évek múlva döntést hoznom. - Egy kicsit én is a kihívásokat keresem, szóval hiába értek a növényekhez, mégsem hiszem, hogy a botanikus szüleim nyomdokait követem. Talán auror, vagy tudom is én, bájitalkutató, mint a bátyám. Jó, ha több mindenhez is értek. De már szívesen tartanák ott, ahol te - mosolyodom el.


Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 13. 00:28 Ugrás a poszthoz



Egyetértően bólogatok. A nyakláncot visszarejtem a pólóm alá; búcsúzóul, s amolyan megszokásból még magát a láncot az ujjaim köré csavarom egy rövid ideig, végül zsebeimbe süllyesztem a kezem. Némi hiányérzettel gondolok a karkötőmre, még ha nemes célt is szolgál a távolléte, a megszokás mégiscsak nagy úr tud lenni, pláne ha emlékeztetnek rá. Írnom kell egy baglyot mihamarabb, úgy érzem, de talán belecsöppenünk majd a következő tanévbe, mire újra viszontláthatom magamon.
- Klassz hát! Na meg nagyon veszélyes - teszem hozzá vészjóslóan, lassan és kimérten. Emlékeztetem magam, hogy mit tanultam erről. Magam is tapasztaltam, hogy mennyire megviseli a képesség birtokosát. Halványan elmosolyodom, amikor a fiú is érezni kezdi a negatívumokat.
- Hogy tudsz olvasás közben rám is figyelni? - bökök kérdően a könyv irányába, miközben a jövő titkain elmélkedik általánosságban. Furcsállom, hogy ilyen jól ki tudja zárni a gondolataid. Vagy nem is olvas igazán, de akkor miért lapozgat közben? Igaz, a kérdés kicsit hirtelen szökött ki belőlem, ami inkább az eridonos őszinteségemnek köszönhető, de azért mégsem egy vicclapot böngész a kezei között, valóban érdekel a technikája. Vagy vajon ez a kékek egyik titkos adottsága?
- Amúgy szerintem helyzetfüggő. Tényleg van, amit jobb nem tudni előre, de biztos te se bírnád ki, hogy ne kérdezz rá egy-két dologra, nem? - sandítok a srácra némileg gyanakvó tekintettel. Ilyenek vagyunk mi, emberek...
- Jaja, ő a zseni. Én csak az árnyéka vagyok - kissé kínosan nevetek fel, megszoktam már, hogy ezt kell mondani, ha valaki más kérdezősködik rólunk, Scotti-testvérekről. Egyszerű összehasonlítási alap, hogy én inkább vagyok eleven, kalandor típus, ő pedig álmodozó, emellett eszes is. A legjobbak között volt, de persze az én agyam se fog rosszul, ami miatt szégyenkeznem kellene. Csak persze kellemetlen, hogy előtted volt valaki, aki learatta a babérokat, és azt a mércét meg már nem tudod úgy átugrani, de sebaj. Neki volt kitartása, nekem nem annyira. - Nincs szükséged olyanokra - vágok vissza egy széles mosollyal, csak hogy ugrassam.
- Örülök, hogy feldobhattam a napodat - szólok büszkén, már-már elpirulva magamtól - Tuti lesz még izgalmasabb. Csak máskor lehetőleg ne egy balesettel indíts - tanácsolom, gondolva a Falatozóban történtekre.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 13. 01:49 Ugrás a poszthoz

Adrian


Veszek egy mély levegőt, majd halkan kifújom. Érzem, ahogy némileg lecsillapodik a szívverésem, de még mindig kavarognak a gondolatok a fejemben. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy talán csak nekem akar jót azzal, hogy figyelmen kívül hagyja zavartságom. Másképpen olaj lenne a tűzre, tudja jól. Mégis olyan természetességgel lép tovább a dolgon, hogy engem is magával ragad. Egyszerűen túl kölyöknek, vagyis inkább kiszámíthatónak tartom magam hozzá képest. Tekintettel van rám, ami furcsa egy iskolában, ahol inkább azt néznéd ki, hogy szétszívatják a másikat. Meglep és megmosolyogtat ez a kisebb fajta törődése.
- Rendben - egyezek bele az ajánlatba. Utólagos, halk megjegyzésére némileg felvont szemöldökkel fordulok felé, amolyan "komolyan gondoltad ezt a legutóbbit?" nézéssel. Ugyan a legutolsó tippjeim egyike lett volna, hogy Adriannal legközelebb lexikonok lapjait fogjuk kutatni különféle börtönök után, de legyen. Ki tudja, milyen program kerekedik ki abból, a falunéző túrám zárását sem a tó közepe felé úszva képzeltem el. Remélem, hogy tényleg nem csak udvariaskodásból teszi, mert ez az egész önmagában nem ér annyit, hogy rám pazarolja az idejét, ha esetleg tervezett volna még valami egyebet mára, és hát én a további program alatt nem feltétlenül ilyeneket értek, ha ezt esetleg unalmasnak találná. De feltételezem, hogy mivel jó emberismerő, ezért lejött neki, és talán ezért sem kell belekezdenem a magyarázkodásba.
Nem tiltakozom mindenáron a megnevezés ellen. Maradhatok a cukorhercege, aztán idővel ő is kap egy hülye nevet, amivel egymást cukkolhatjuk majd. Nem tudná rajtunk kívül senki. Elvigyorodva bólogatok párat, tudomásul véve, hogy innentől kezdve nem vagyok biztonságban a bosszúhadjárata elől. Bármikor lecsaphat, és azt hiszem tudja jól, hogy mikor nem számítok rá. Talán még itt a vízben, de az is lehet, hogy csak a könyvek lapjait bújva lendül támadásba. Nekem ideje lesz megálmodnom az ördögi kör folytatását, a bosszú bosszúját.
- Akkor még három év? Gondolom kiküldenek közben gyakorlatra is valamelyik ispotályba - valami, amire tuti nem vágynék. Egyrészt végtelenül lehangoló ott tartózkodni, másrészt bármilyen nyavalyát összeszedhetsz. Izgatottan hallgatom a beszámolóját, szájtátva még el is csodálkozom az átfedéseken, mert nem gondoltam volna, hogy egy auror is végigszenvedi magát az elsősegélynyújtás alapjain, bár végül is belegondolva logikus, csak én biztos vagyok benne, hogy lennének olyan szituációk, amelyekben szimplán eluralkodna rajtam az undor, elvesztve a maradék lélekjelenlétem is.
- Vagy legrosszabb esetben szakot váltok - egészítem ki egy vállvonással, az ő példájából kiindulva. Viszont valóban megnyugtató, amit és ahogy beszél. Jólesik, hogy segíteni akar, még ha nem is aktuális dolgokról van szó. - Tényleg! Ez jó ötlet - csillan fel a szemem nem sokkal utána.
Hátradőlök és behunyt szemekkel felfekszem a vízre. Oldalra döntöm a fejem úgy, hogy a hozzá közelebbi fülem kiemelkedjen, ezáltal meghalljam, ha válaszol. Amíg tart a levegőm, hogy kissé kitolt hassal lebegjek a vízen, addig élvezem ezt a pózt, aztán újból taposok.
- Próbálj kicsit örülni. Mestertanonc vagy. Alig vonatkozik rád szabály. A faluba is többször jöhetsz. Ne mondd, hogy nem izgalmas... - mintha nem becsülné eléggé a helyzetét, vagy nem tudom. Pedig lenne rá oka. A faluról és a suliról tud ezt-azt, talán csak kiábrándult valamitől, gondolom.


 
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 25. 01:18 Ugrás a poszthoz



Elégedett mosollyal lépek ki a Hivatalból. Be kellett ugranom egy formanyomtatványért, amit még ma jó lenne elküldenem a szüleimnek bagolypostán. Igazi hercehurca ez egy aprócska engedélyért, mondhatom. De hát muszáj mihamarabb elintéznem, ha már egyszer megkértek rá. Meg amúgy is az én érdekem, hogy felügyelet nélkül használhassam a nyilvános hopp-hálózatot, máskülönben nehezen jutnék haza ilyen könnyedén. Mindegy, néhány év múlva már erre a papírra se lesz szükség. Bárcsak lennék már ott...
Egyelőre átláthatatlan rejtély az előttem álló nyári szünet. Lesz, ami lesz... Már rohadtul várom, eleget szenvedtem a vizsgákkal. Merlinnek hála, hogy sikerültek! Azt hiszem a felszabaduló idő tökéletes lenne arra, hogy egy kicsit jobban megismerjem az országot. Biztos anyáék is örülnének az ötletnek, jó volna körülnézni, úgyhogy szerintem felbukkanok még errefelé a közeljövőben.
A Boglyas téren gyalogolok keresztül, amikor mellém érkezik Natalya. Kellemes meglepetésként ér, egyáltalán nem számítottam ismerősökre a gyors kitérő során.
- Nahát, hello! - torpanok meg a szökőkút közelében. - Egész jól, köszi. A hazautazásomhoz intéztem egy-két dolgot, most meg megyek vissza csomagolni. Szerencsére minden sikerült - újságolom vidáman a fejleményeket.
Natalya is egyike azoknak, akiknek annak idején bájitalt főztem. Ügyeltem arra, hogy semmi kockázatos alapanyagot ne használjak fel, kizárólag gyógynövényeket alkalmaztam, hogy kevés alvás ellenére is kipihentnek érezhesse magát. Nagy sikere van a diákok körében, aminek örülök, mert szívesen kotyvasztgatok, ha időm is engedi.
- Na és veled mi újság? Remélem tudtál aludni. Jó a szemed, hogy így kiszúrtál - jegyzem meg mosolyogva.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. szeptember 25. 20:41 Ugrás a poszthoz



A főszezon előtt anyáék megengedték, hogy a nyilvános hopp pontokat használva - természetesen külön írásos engedéllyel - visszatérhessek Magyarországra. A vakációt szeretném az ország részletesebb megismerésével tölteni, ami nem jelenti azt, hogy kivonnám magam a fogadó körüli teendőkből, vagy hogy elhanyagolnám az otthoni barátaimat, csupán néhány rendkívüli alkalmat kaptam városnézésre. Sajnos szállásom nincs, az már elég drága mulatság lenne, úgyhogy csak kora estig kószálhatok az utcákon, utána vissza kell térjek a faluba.
Ezeket a látogatásokat nem akarom túlságosan megtervezni. Az elsőnél pont kapóra jött, hogy kaptam egy levelet Alíztól, miszerint szívesen összefutna velem. Nagyon örültem, ezért automatikusan elfogadtam az ajánlatot. Otthon is nyugodtabbak, ha tudják, hogy nem egyedül fedezem fel Budapestet. Őt különben is tapasztalt idegenvezetőnek ismerem. Na meg hiába voltam már itt átutazóban, még mindig zavarba ejtő tud lenni az az iszonyatos embertömeg a villamosokon, aluljárókban, pályaudvarokon, meg ahol még az eddigiek során megfordultam. Remélem, hogy nyáron csillapodik a forgalom, nincs annyi járókelő, mint mondjuk Velencében, s ha más nem, akkor a tapasztalt helybeli kísérőm segít majd kiigazodni itt.
A Deák Ferenc téren beszéltük meg a találkozót. Időben érkezem, kissé meg is izzad a hátam ebben a melegben, hiába jöttem fehér pólóban, hozzá rövid farmernadrággal és kényelmes sportcipővel.  Mázli, hogy néhány hétre mellőzhetem a szigorú iskolai egyenruhát. Napszemüvegben vagyok, remélem fel fog ismerni. Igazi turista megjelenésem van szerintem, legalábbis büszkén mérem össze öltözékemet a varázstalan korombeliekkel, habár ki tudja, lehet ők is csak álcázott varázslók. Ki mondaná meg rólam, hogy idegen számomra a világuk, így, pálca nélkül?
Szerencsére nem kell sokáig várakoznom, hamar kiszúrom a közelemben.
- Hali! Idetaláltam - mosolyodom el büszkén, miután melléérkezem. Hangom nyugodtabb az átlagosnál, talán a vizsgaidőszak utáni felszabadulás, vagy csak az iskolamentes környezet az oka.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. október 14. 16:14 Ugrás a poszthoz



Elmosolyodom a megjegyzésére. Tényleg szerettem volna minél jobban beleolvadni a budapesti tömegbe. Tulajdonképpen nem különbözhet annyira az öltözködés a két ország között, azért nem vagyunk messze egymástól földrajzilag. Eleget tapasztaltam a varázstalan európai divatból, de az ilyen alkalmakkor tényleg nagy elégedettséggel tölt el, ha elvegyülök, és nem csak én gondolom így. Meg szerencsére otthon se vagyunk azok a süveges, tradicionális aranyvérű viseletben járkáló család, bár a faluban látok néha furcsaságokat, amik már szerintem is idejétmúlt göncök. Szóval varázstalan világ ide vagy oda, a két megjelenésem között nincs drasztikus eltérés.
Kérdésével elbizonytalanít, méghozzá elég hirtelen. Fogalmam sincs, melyiket válasszam. Azt hittem, hogy komplett városvezetést kapok, de persze hogy is lehetne egy nap elég erre a fővárosra? Örülök tulajdonképpen, hogy rám hagyja a választás lehetőségét, így tényleg csak oda vinne el, ami engem is őszintén érdekel. De még így se könnyű meghoznom a döntést, na... Hümmögök párat, míg végre megszólalok.
- Igazából mindegyik jól hangzik - mosolyodom el. - Az Állatkert merre is van? Felőlem lehet az a befutó...
Ha jól rémlik az a térkép, akkor van a közelében egy tök nagy park, meg útba esik a Hősök tere is, szóval csomó minden nevezetességet láthatok az odaút során, az aranyos állatkákról már nem is beszélve. Azt hiszem van nálam annyi mugli pénz, hogy ne legyen gond kifizetni, diákoknak amúgy is szoktak adni az ilyen helyeken kedvezményt. Legalábbis ezt hallottam, meg erről tanultunk is órán. Szóval lehet az állatkert, mert talán oda menne a legszívesebben. Intek a karommal, hogy részemről indulhatunk. Jó kérdés persze, hogy merre is kell mennünk, de ma minden ilyen problémát a társaságomra bíztam, nem nekem kell törnöm a fejem.
- Te egyébként messze laksz innen? - jut eszembe hirtelen a kérdés.
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. október 27. 23:54 Ugrás a poszthoz



- Sebaj, majd máskor - szomorkodás helyett megvonom a vállam, majd legyintek egyet az egészre. Biztosan lesz még alkalmam megcsodálni a fővárost, előbb-utóbb pedig az ország többi részét is. Most már itt tanulok, talán több napot töltve a kastélyban, mint odahaza, még nem számoltam ki pontosan. Elég ciki, hogy alig tudok valamit a fő nevezetességekről. Türelmetlen vagyok, de tudom magamról, hogy hamar kimerülnék egy erőltetett körbevezetés során, és inkább jobban teszem, ha mindenre hagyok elég időt a későbbiekben.
-  Hm, nehéz kérdés. Föld alatt még nem utaztam - árulom el a lánynak, és bár mindkét közlekedési forma izgalmasan és rejtelmesen hangzik előttem, inkább az utóbbi mellett tenném le a voksomat, ha lehet. Még mindig ő rendelkezik itt nagyobb helyismerettel, így abszolút jogában áll felülírni a döntéseimet, ha szükségesnek érzi.
Lelkesen bólogatok a beszámolójára, habár étel-ital terén inkább visszafognám magam. Direkt bekészítettem indulás előtt egy üveg vizet, ja meg csomagoltam néhány szendvicset is, hogy ne erre költsem a pénzem, nem jó, ha az apróságokon csúszik el az ember költségvetése. De persze beülhetünk majd valahova, ha úgy jön ki a lépés. Egy perec, vagy a sokat emlegetett kürtőskalács... Azt hiszem, ha még pár percig gondolkodnom kell, megkordul a gyomrom.
- Majmok! - vágom rá vigyorogva, de persze sok más állatért is rajongok. Mintha a faluban is lenne valami kereskedésféle, amit a jövőben meglátogathatnék. - Na és neked? Remélem nem a közelmúltban voltál ott utoljára, miattam ne járd be kétszer ugyanazt - mentegetőzöm, bár van egy olyan érzésem, hogy nagyon is menne oda.
Sajnos nem vagyok pesti, ezért nem sokat mondanak ezek a kerületek. Próbálom felidézni a belvárosi térképről az elnevezéseket, de nem ugrik be semmi, szóval tényleg kijjebb lehet. Egyszer megnézném a város másik arcát is, na nem az életveszélyes zónákat, hanem az átlagos lakóövezetet.
- Attól függ. A lényeg igazából a jó közlekedésen van, meg hogy minden legyen közel. Mi most nagyjából pont a két véglet között vagyunk. Kertes házban nőttem fel, de a lakást is meg tudnám szokni, úgy gondolom - mosolyodom el. - Nos, akkor hogy is megyünk?
Andrej Scotti
INAKTÍV


palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
Írta: 2017. november 25. 14:58 Ugrás a poszthoz



Elmosolyodom, majd finoman megrázom a fejem. Nem választottam volna ezt a fajta utazást, ha félnék a föld alatt való tartózkodástól. A mélység nem, inkább a magasság válthat ki belőlem durvább reakciókat. Megeshet, hogy leszédülnék odafenn, de a repülést önmagában bírom, ha nem seprűn kell száguldanom. Talán ezért is maradtam meg egyszerű kviddics-szurkolónak, s nem léptem be egy csapatba sem.
Örülök, hogy nem egyedül kell itt császkálnom, eléggé elveszett lennék a horvát városokhoz képest ebben a világvárosban. Egyszer azért társaság ide vagy oda, egyedül is mindenképpen megtapasztalnám a felfedezés élményét. Valahogy egészen más. Kicsit az önmegvalósítás, önmagam megismerése is játszik a dologban, meg az önállóság-szabadság érzésének furcsa és mámorító egyvelege.
A térnek búcsút intve elindulunk a metró felirat felé, egészen pontosan az aluljáróhoz. Alíz segít nekem a jegyvásárlásban, hiszen miért is lenne bérlete az alkalmi utazónak, s mivel akad is nálam mugli pénz, rövidesen a jegyet szorongatva lépünk be a földalatti világába. Amennyire forgalmas és koszos volt az aluljáró maga, olyannyira hangulatos és egyedi a földalattié. Igazi nosztalgia-vonal lehet.
Pillanatok alatt érkezik a nekünk megfelelő szerelvény, amire felpattanva izgatottan várom, hogy mikor indulunk meg az alagútban. Elég hangos, azt kell mondjam, de nem ülhetünk végig némasággal egymás mellett - ja, mert most épp nincsenek annyian, és mivel elég sokat megyünk a Deák térről, leülünk egymással szemben, kényelmesen.
- Miért ilyen zajos? - hajolok közelebb a lányhoz némi értetlenkedéssel. - Na meg hogy telik eddig a szüneted?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Andrej Scotti összes hozzászólása (75 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel