Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
Nem szeretem az őszt. Reggel fázom, délután meg neki kell vetkőzni és a kezemben cipelni mindent. Ma már az ébredéskor tudtam, hogy nem lesz ez egy jó nap, egy fúria hozzám képest kis angyal lehetett. Amibe lehetett belekötöttem, amit lehetett elrontottam, akit lehetett megsértettem. Igaz lett a mondás, 'bal lábbal ébredt'. Még az apámat is elküldtem melegebb éghajlatra, bár azt hiszem ez manapság nem olyan meglepő, az lett volna a csoda, ha vele legalább normálisan el tudok társalogni. Ennek a csuda hangulatnak köszönhetően, úgy határoztam, hogy ma még előbb el kell lépnem a munkából, mint szoktam. Gondoltam legalább sétálok egyet, kiélvezem a napsugarak gyógyító hatását. Talán még kávét és valami pékárút is veszek magamhoz, így lesz lehetőségem lecsillapodni. De hát, amit én eltervezek az... S csatt. Nem figyeltem, körbe se néztem, s mi lett belőle? Egy taxi olyan szépen sodor el, ahogy az a filmekben lenni szokott. Annyi szerencsém van, hogy valamit érezhetett a sofőr, mert nem jött olyan gyorsan. De az ütközés elkerülhetetlen volt, s én csak kiterülve fekszem a földön, a kabátomat pedig úgy szorongatom, mintha az életem múlna rajta.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
Legalább kényelmes lenne. Pihe puha, mint az ágyikóm, amelybe ha belesüpped a hátsóm, úgy ölel körül, mintha egész nap engem várt volna. De nem, ez kemény és hideg, poros és büdös. Ráadásul valaki mozgat, mintha egy bábu lennék. Nekem pedig minden egyes mozdulat fáj és ezt nyüszögve, adom tudtára a jóakarómnak. Aki láthatóan egész jól megtanulta azt, hogy miképpen kell ilyenkor cselekedni. Ha majd feltápászkodom meg is tapsolom érte, mert a stabil oldalfekvést nagyon jól prezentálja. - Az élet - lassan mozdulok, nem kívánok ebben a helyzetben fetrengeni, hiszen nem érzem, hogy bajom lenne. Ha meg mégis, akkor majd otthon rendbe teszem magamat. - Ha továbbra is így hajolsz fölém, még azt hiszem, hogy valamit szeretnél - egy apró mosolyt erőltetek az arcomra. Igen, én az a fajta vagyok, akin akár az úthenger is átmehet, még utána is viccelődni fog. A hőslovag teret ad, akkor lassan felülök és hatalmas szemekkel pislogok rá. - Köszönöm - ez a nap úgy látszik még tartogatott meglepetéseket. - Megleszek, menj csak tovább - majdnem hozzáteszem, hogy úgy ahogy a többi nép tette. De inkább lenyelem ezt a gondolatot, hiszen éppen hálálkodnom kellene, mert ő legalább idelépett.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
Legalább nem fapofa, mekkora szerencsém van. Micsoda cudar világ lenne, ha nem értené a poént. - Legalább egy kávéra hívj meg előtte - mosolyom ott marad, a kávét komolyan gondolom. Mit meg nem adnék érte, talán a fejem se sajognak ennyire. - Ahh köszi - engedem neki, hogy segítsen, mert hát nem vagyok olyan nő, aki elnyomja a férfiak lovagias vonásait. Maximum nem tudok mit kezdeni velük, bár ebben a helyzetben egyértelmű a dolog. Kezemet odateszem, ahol a legjobban fáj, s szemeim is arról árulkodnak, amit szavaival intéz nekem. Tényleg vérzik. Elhúzom a számat, majd kezemet visszateszem a sebre és úgy pillogok az ismeretlenre. - Megvagyok, nem olyan nagy gáz ez - ha használhatnám a pálcát, akkor még kisebb ügy lenne. Hmm, lehet el kellene kezdenem pánikolni, hogy normálisabbnak tűnjek? Előre nyújtom a kezemet, meg is tapogatom a fejét, hogy érezze a törődést, meg lássa azt is, hogy még mindig tudok poénkodni. Lábaimat is megmozgatom, behajlítom, kinyújtom és forgatom, de nem érzek semmit. - Azt hiszem egyben van mindenem - ha tört volna, akkor nem így állnának a végtagjaim. Cudarabb látványt nyújtanék, mint a vérző fej és szénaboglya hajkorona. - Kórház? Ugyan, megoldom otthon - csak jussak addig el, anélkül, hogy ismét elcsapnak. Ennek érdekében, ha hagyja, lassan fel is kelek, s magamhoz veszem a táskámat, meg a kabátot. Ruhámat pár mozdulattal tisztítgatom és kisimítom, majd jobb híján a sálamat kezdem a fejemhez szorítani. - Egyből hazakísérnél mi? Hát ez szép - halkan kuncogok. - Megleszek, ne aggódj - nézek rá immár komolyan. Nagy lány vagyok, volt már és lesz is még ennél nagyobb bajom.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
– Persze, gondoltam tök menő lenne kamikázénak lenni – mosolyogva nézek rá. – Nem volt repülő, így meg kellett oldanom egy taxival – megvonom a vállaimat, miközben beszélek. Hogy én mennyi hülyeséget vagyok képes összehordani, hihetetlen. – Menő volt nem? – érdeklődve nézek rá. Nem kell komolyan venni, csak hülyéskedek. Tudom én, hogy ebben semmi figyelemreméltó nem volt. – Örülök, hogy jól vagy. Nem érezném jól magam, ha hirtelen bajod lenne azért, mert vérzik a fejem – elhúzom a számat. Van, aki bizony nem bírja a vörösfolt látványát, teljesen megértem, én ezt. Szerencsére én magam, nem tartozom ezek közé az emberek közé, hát milyen gyógyító lennék, ha elájulnék a látványtól? – Lennél a sál helyében, mi? – vigyorgok. Nem sajnálom, majd Lénának jó lesz, úgyis mindig lenyúlja a holmijaimat. Aztán kegyese halált ad nekik, a fogai által. De hát én nem tudok ezért haragudni rá. – Van merszed? – elkerekedett szemekkel nézek rá, majd ismét kuncogok. Bár ezt jobb lenne, ha nem tenném, mert fáj, nem is kicsit. – Az előbb ütöttek el és még én csináljak kávét? – megcsóválom a fejemet. – Jöhetsz, de a kávét te oldod meg – ebből nem adok le. Nem fogok én kávét főzni, hát az én fejem vérzik, nem az övé. – De, ha meg szeretnéd ezt úszni.. Hazának van egy pékség, elég vacak kávé, de süti meg valami kaja is van – ha már nem enged a dologból, hát akkor legyen értelme elkísérnie. Otthon maximum sajt van, meg talán pár szalámi, esetleg kutya kaja, viszont ezen kívül. Semmi érdemleges.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
Nincs rosszul, ez még jó is lehet. Legalább nem fogunk, felváltva összepottyanni itt az utcán. Az milyen kellemetlen lenne, meg vicces. Szerintem hirtelen nem is tudnám eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Kissé meglepődve érzékelem, hogy belém karol. Ezt az arcomról is könnyen le lehet olvasni, s ha véletlenül onnan nem tudná, nem vagyok rest csendben maradni sem. – Kíséret nélkül már nem is tudsz haladni? Ennyire vén vagy? – nyilván nem mondom azt, hogy ’hé, engedj már el, ne vagyok szarul’. Drávecz Krisztina a nehezebb utat választja, s a maga módján igyekszik az ember tudtára adni, hogy eressze már el. – Nem gondolod, hogy vérző fejjel beülök valahova ugye? – érdeklődve pillantok rá. Tény, hogy én lazán kezelem a szitut, s láthatóan ő is bírja a dolgot, de azért lehet, hogy nem kellene így tetszelegni mások előtt. Na, meg akkor mi lenne az amúgy is leáldozóban lévő imidzsemmel? – Elindulunk, szépen szerzünk kávét, meg harapnivalót és tovább megyünk. Én pedig megígérem, hogy ezen idő alatt maximum kétszer fogok összeesni – legalábbis megpróbálok. Mert hiába mutatom azt, hogy minden rendben, ez csak terelés. A saját gondolataimat igyekszem más felé terelni, azért, hogy ne kezdjek el pánikolni vagy összeesni. – Az első dolog, hogy fognunk kell egy taxit, merthogy én nem fogok így vezetni az biztos. Vagy… – nagy szemekkel nézek rá. – Van jogsid? – ha nagyon muszáj átpasszolom neki a lehetőséget. Autó van, gyalogolni pedig nem fogok Budanekeresdig, ennyire nem koppant nagyot a fejem. – Ha nincs az se baj, de akkor viszont telefonálnom kell párat – legvégső megoldás Bálint. A nagy és erős bátyó, kinek fejét elcsavarta egy némber. Annyi maradt benne, hogyha hívom, legalább felveszi és igyekszik segíteni. Tőle mondjuk kérhetnék egy autót, meg nyilván egy alapos fejmosást is. De jó lesz ez. – Ja izé, Kriszta – a nevét meghallva már tudom, hogy a vezetéknevemet meg se próbáljam elmagyarázni. Veszett ügy, amibe beletört már a késem, nem is egyszer.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
- Vénnek? Ha te annak, akkor én is - talán pár évvel idősebb. De nem hiszem, hogy ez eget rengető különbség lenne közöttünk. – Amikor már baromira szédülök, akkor szerintem tök mindegy – elmosolyodom, majd mélyen magamba szívok egy nagyobb levegő adagot. – Mást nem, bele omlok a karodba – ahh, amilyen szerencsés vagyok, még azt is elvéteném. Az lenne ám csak a parádé, kétszer padlót fogni egy nap alatt… – Remek ötlet, de beülni, nem fogok – annál azért jobban pánikolok a dologtól, még ha ez nem is látszik. Lassú léptekkel elindulok, hálás vagyok azért, hogy megértette, nem kell kísérgetni. Nem vagyok öregasszony, sem részeg, boldogulok én a támaszték nélkül is, csak nem annyira sebesen, mint szoktam. – Gyógyító.. – nyelek egy nagyobbat, elhúzom a számat, majd gyorsan javítok. - Mármint ilyen ápolószerű vagyok papíron – igen, csak papíron. Nem dolgozok ebben a formában, s nincs is nagy valószínűsége annak, hogy valaha ez lesz a munkám. – Elég ciki lenne, ha rosszul lennék a vértől, vagy ilyesmitől – elmosolyodom. Láttam ennél szörnyűbbet, történt is már velem rosszabb. Kellett már bemennem a kórházba, hogy a bátyámat tegyem össze, s szerintem lesz is még ilyen. Meg amúgy sem vagyok egy hisztérikus nőszemély. – Amúgy is kávéért és ennivalóért igyekeztem, szar egy nap ez a mai – megvonom a vállaimat. Itt nem az adrenalin a fontos, a kávé mindenek felett, még akkor is, ha a kórházban fekszem és éppen vénásan kötik be. – Ahh remek, akkor el tudod az én kicsi kocsimat is vezetni – lazán odaadom neki a kulcsot. Ha soha nem látom majd többet a kocsimat, az sem érdekel. Majd veszek egy újat, elvégre Drávecz uraság ivadéka vagyok, sosem nélkülöztem. A szövegelés közepette, megérkezünk a kávéshophoz és én gondolkodás nélkül válaszolok a kérdésére. – Lattet kérek, laktózmentes tejből és édesítőszerrel – a cukort már régen elhagytam, a laktóz pedig úgy döntött, hogy akárhányszor elcsábulok, becsap és megszívat. Így tőle is könnyesbúcsút vettem. - Siettem? Nem sietek, ez a megszokott tempóm. Vagyis nem ez, amit most látsz. Hanem, ami még a tornagyakorlat bemutatása előtt volt – elnevetem magamat, majd mielőtt lehetősége lenne fizetni, megelőzőm. – Nem hagyhatom, hogy te fizess – apró, ám őszinte magyarázat. Nem sétált tovább és még mindig nem tágít, nem vagyok olyan nő, aki hálátlan. Egyelőre ezzel a kávéval és pékáruval igyekszem ezt meghálálni. – Mond csak, melyik országból származol? – ilyen névvel nem lehet magyar. Mi ez már, hogy mostanság a legtöbb ember, akivel összefutok külföldi? Valamiféle invázió van és nekem elfelejtettek szólni erről?
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ervin  Pécs - Advent
Imádom ezt az időszakot. Nem azért, mert a szeretet ünnepe közeleg, abban már régen nem hiszek. Hanem az utcákat körüllengő hangulat és illatok miatt. Forralt bor, gofri, kürtös kalács és egyéb finomságok sokasága, melyek a cukorszintet jól megdobják, nekem pedig pont erre van most szükségem. A novemberben történt randevú óta, mely egy taxi szélvédőjével esett meg, kissé jobban visszafogom magamat. Több időt töltök Pécsen, mint előtte. Szabadságoltam magamat, de nem azért, hogy az egyetemen sündörögjek és az odajárók ritmusát próbáljam felvenni. A családtól távol van lehetőségem kissé értékelni azt, hogy merre tartok, s mit is akarok. Persze emellett van, akire képes vagyok időt fordítani. A férfiak egyik mintapéldánya éppen itt sétálgat mellettem, s emeli az este színvonalát. Az igazság az, hogy unom már az egyedül töltött időt, s szembe köptem magamat ismét. Annak ellenére kerestem meg Ervint, hogy már ezerszer megígértem magamnak, hogy többször nem szabad. Bírom őt, pedig annak idején a bárban nem így indult, s ha megpróbálok visszaemlékezni az akkori beszélgetésünkre, tisztán rémlik, hogy valami olyasmiről volt szó, hogy egyszer. Aztán lett belőle még egy, meg megint, aztán főzés, filmezés, mintha barátok lennék. De én nekem nem szoktak fiú barátaim lenni. Abból soha nem lett semmi jó. – Tessék, állítólag jó – fordulok felé az árustól, akitől szereztem egy kis melengetésre szolgáló italt. Még csak éppen beköszöntött a tél, de az esték már úgy lehűlnek, hogy bizony csak akkor lehet elviselni őket, ha melegen felöltözünk és iszunk. Hát ebben a forgatagban mindkettőre lesz lehetőség, s még a végén valami ostoba ajándékot is képes leszek megvenni az unokahugiknak és öcsiknek. Pedig mennyire ellene vagyok az ilyeneknek.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ervin Pécs - Advent
– Ahh, ezt nem lehet elégszer hallani – nevetve nézek rá, mikor meghallom a megjegyzését. Szeretem, ha dicsérnek, megcirógatja a hiúságomat ilyenkor, s buta lennék, ha ellenkeznék. Nem sok mindenkitől viselem el a bókokat, ő tőle is csak azért, mert tudom, hogy a komolyság faktor ilyenkor nem a maximumot lobogtatja. Szórakozik, én élvezem, kölcsönösen megteszem, amikor a szükség így kívánja. S ennyi. Jók vagyunk abban, hogy magasztaljuk a másikat, s feltornázzuk az önbecsülést, ha éppen lankadóban lenne. – Fú, féltem, hogy azt mondod, szerezhetnénk mi is egy gyereket – elnevetem magamat. Az, hogy sok időt lógunk együtt, azzal is jár, hogy már nagyjából képben vagyunk azzal, ki kicsoda. Mármint a másik ismerősei közül, Miklósnak még csak a nevét hallottam, látni nem láttam, de sikeresen összetettem, hogy náluk érkezik lassan új lakó. – Kürtöskalács jól hangzik, a hamburgert meg.. Majd lopok a tiedből, ha közösködsz velem, de egy egészet biztosan nem tudok eltüntetni – este van, nem rég ettem. Meg a házi burgerekkel mindig úgy voltam, hogy túl nagyok és az sem mellékes, hogy nem lehet őket gusztusosan enni. Én pedig kényes vagyok még ilyenkor is arra, hogy milyen az összkép rólam. Hát a fenébe is, az előbb mondta azt, hogy Istennő vagyok.. Az pedig ne legyen már maszatos. – Na gyere, te nagy gyerek – belé karolok, s neki iramodok. Bár tömegiszonyos vagyok, most még nem bukkan fel a pánik. Egész elviselhető a kavalkád, nincsenek se sokan, se kevesen. S remélem ez így is marad, vagy Ervin kénytelen lesz a hátán hazacipelni.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Az elveszett.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Hadilábon állok a téllel. Hideg van, nagyon fel kell öltözni, s ettől nem érzem magam annyira szabadnak, mint a nyári ruhácskáimban. Régen szerettem a telet, főleg, amikor hó volt, bár azt kifejezetten nehezményeztem, mikor belevágtak egy nagyobb halomba. Tudtam érte olyan igazi, nőiesnek nem nevezhető hisztit vágni. Szerencsére most már senki nem mer ilyet megpróbálni. Körülbelül fél órája élvezem a csodálatos Adventi vásár hangulatát, sokad magammal, ismét Pécsen. Lassan már több időt töltök itt, mint Pesten. Ha körbe nézek a társaságon csupa olyan fiatalt látok, aki csak azért lépett ki ide ma, hogy egy kicsit maga mögött hagyjon valamit. Vizsgákat, csalódást, szerelmet, odaégett vacsorát és családot. Ó igen. Én vagyok az, aki a családot, hiszen semmi kedvem nem volt az Adams family társaságát élvezni, ahol én számítok fekete báránynak. – Szerzek valami ennivalót – szólok oda az egyik csajnak, aki nem hiszem, hogy értette mit próbálok közölni, mert éppen akkor hahotáztak fel körülöttünk a többiek. A hangulat legalább jó, s ha még isznak pár kört, akkor még jobb is lehet. Nekem előtte viszont szükségem van valamire, ami nem túl zsíros, nem túl nehéz, meleg és finom, hogy szívja az a kevés alkoholt, amit beviszek a szervezetembe. A kürtöskalács éppen jó lesz ehhez, így be is állok az odavárakozók sorába, a forrócsokit tartalmazó, poharamat szorongatva.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Az elveszett.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Fújogatom a poharat, hogy tartalmából tudjak egy nagyobbat kortyolni, s eltüntessem az egészet. Néha visszapillantok a társaságra, akik szerencsére még nem döntöttek úgy, hogy hátra hagynak. Bár, ha véletlenül ez megesne, akkor sem lennék kétségbeesve. A sor viszonylag gyorsan halad, már csak ketten vannak előttem, amikor.. Kellemes borzongás járja át a testemet. A hangot ezer közül is felismerném. - Mi a? – köhögök a felszálló gőznek köszönhetően. Majd nagyra nyílt szemekkel pislogok fel rá. – Na hát, Mr. Francia – nem tudom kimondani a vezetéknevét, így azzal meg sem próbálkozom, de egy mosolyt megeresztek. – Hasonlót neked is – mi ez? Kissé mintha zavarban lennék, pedig még csak két szót mondott nekem. – Köszönöm – a már kiürült poharat összegyűröm és kidobom, majd átveszem tőle, amit felém nyújt. – Rég láttalak.. – sóhajtok egy kisebbet, nem is tudom már, hogy mikor volt.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Az elveszett.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Elnevetem magam, mikor a vezetéknevemmel próbálkozik. Még mindig szörnyen ejti ki, mégis oly kedvesen cseng. A fene vinné el. Szemeim összeszűkülnek, mikor felvilágosít arról, hogy neki mi a neve. – Komolyan? – nézek rá értetlenkedve. – Nem rémlik ilyen név – megrázom a fejemet. Ha játszani kíván, én aztán benne vagyok, de szerintem ezt már eddig is bőven bizonyítottam neki. – Krisztina, de szólítson csak Krisztának – nyújtom felé kecses kacsómat, s mellé egy mosolyt is csatolok. Aztán szemeimet végre leveszem róla, s felmérem a kínálatot. Nem vagyok az a típus, aki a kürtös kalácsban a merészeket választja, így maradok a megszokottnál. – Vaníliás – válaszolok a kérdésre, s már emelem is magamhoz a pénztárcát. – S remélem azt nem gondoltad komolyan – fejemmel az ö tárcája felé bökök. Ebből nem vagyok hajlandó engedni, most sem. – Hogy vagy kedves professzorok gyöngye? – kérdezem tőle, őszinte érdeklődéssel, miután végre a kezemben tudhatom a kalácsot, s elléphetünk a bódétól. Válla fölött nézek a társaságra, nem úgy tűnik, mintha hiányolnának, így teljes nyugalomban szánok a franciára néhány percet. Vagy akár többet is, ha nem hajt el.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Megrázom a fejemet, miközben sóhajtok egyet. Nem tudok beletörődni ebbe, szóval biztos lehet benne, hogy valahogy ezt még honorálom. Elteszem hát a tárcát, bár ez számomra még mindig terhes dolog. – Köszönöm ismét – már megint. Az elmúlt percekben annyit köszöngetek neki, hogy már kezd egy kissé nevetségesség válni a dolog, legalábbis számomra biztosan. Letelepszem az asztalhoz, amit kinézett, majd figyelmesen hallgatom, míg a kérdését fel nem teszi. Nem is tudom mit kéne elárulni, szóval egy kicsit töprengek. – Hmm, röviden tömören? – török egy kisebb darabot az ételből, majd el is tűntetem. – Elütöttek, felmondtam, lézengek, megvagyok – azt hiszem ez így egyben minden. Nincs eltitkolt gyerek, se férj meg feleség. Ha jobban belegondolok, egészen unalmasak voltak a napjaim, azt az egy-kettőt leszámítva. – Lejöttem pár ismerőssel, mert nem volt kedvem Pesten lenni a családdal – teszem még hozzá magyarázatként. Jobban nem fejtem ki, mert szerintem már elégszer említettem, hogy mennyire nem jövök ki velük. – Mik az ünnepi terveid? – klisés kérdés, de hát zavaromban, hirtelen nem is tudom, miről kellene cseverészni. A szépen süt a nap és milyen szép kék az ég, az most eléggé furcsán venné ki magát.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Én várok, mint mindig. Csak tudnám, hogy mire is? Arra, hogy leessen neki, vagy arra, hogy esetleg elrohanjon, keressen egy autóst és megverje? Nem tudom, de várok és mosolygok, őszintén, nyugodtan. Aztán kérdését hallva, elkomorodok, visszaemlékezek, szinte érzem, hogy mennyire fájt. – Pesten. November közepén és senki? – szépen sorban az összesre válaszolok, s mindezt halál nyugodtan. Fejemet kissé oldalra billentem, vizslatom őt és a reakcióját és egy picit elmosolyodok. – Élek, nyugalom, de nem kell sajnálnod, nem te ütöttél el – számhoz emelem a poharat, megfújom, majd kortyolok egy kisebbet. Nem volt olyan nagy gond, hiába volt szépe a repülésem. – Hát, nem repesett. Most egy darabig nem vagyok családtagnak tekintve – elhúzom a számat, majd, hogy enyhítsem bánatomat, török egy nagyobbat az ételből és be is tömöm gyorsan. Legalább addig sem én fecsegek. – De megleszek, majd csak találok valamit – ha neki állok keresni, akkor biztosan. De egyelőre nem jutottam el addig a szintig, hogy munka után kutassak. Majd talán januártól. – Jajj, csak ne dolgozz, annál minden jobb – összeráncolom a homlokomat. Én sem vagyok egy nagy Karácsony fan, de a munka ilyenkor szóba se jöhet. – Nem az, szerintem egész sokan fognak még így tenni. Bár lehet nem a mekit ajánlanám, inkább valami éttermi kaját – én is erre a sorsra jutok? Igen valószínű, de ezt inkább nem mondom, jobb magamban tartani. Ja és mellé kérlek nézd meg a Reszkessetek betörőket! - nevetve nézek rá. Kihagyhatatlan, bár én már évek óta hanyagolom a dolgot, de emlékszem, hogy kisebb koromban el nem tudtak volna ráncigálni a tv elől, amikor az ment.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Felsóhajtok. Érzem, hogy ebből semmi jó nem lesz. Nézem őt, minden reakcióját figyelem, a mimikája, a hanglejtése, a mozzanatai..most először érzem úgy mellette, mintha bajban lennék. – Jamie! Nyugi – elhúzom én is a számat, miközben összébb húzom magam. Minden egyes szavánál úgy érzem, hogy egyre kisebb leszek. Mintha apám kapott volna el, egy csínytevés után. – Az a bor a fejedbe szállt – jegyzem meg, megemelkedett hanggal. – Nem fogok bemenni az ispotályba, ez te is nagyon jól tudod – tekintetemet nem választom el az övétől. Kizárok mindent, ami körülöttünk zajlik, s csak rá koncentrálok. – Egy hónapja volt, nem gondolod, ha valami hatalmas nagy baj lenne, akkor nem itt ücsörögnék veled szemben? – felvonom az egyik szemöldökömet. Nem akarom ezt magyarázni neki, jól vagyok, nincsen baj. Csak feltűnt volna, ha valami nem oké. – Nem megyek be az ispotályba – közlöm ismét vele a nyilvánvalót. – Amúgy is, ha ápolósdit akarsz játszani azt mondjad, ne az ispotályt hozd fel – bevágok egy vigyort, csak érti, hát nem? Értenie kell, meg túllépni az egészen. Innen engem csak a hátán visz az ispotályba, máshova meg megyek magamtól is.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Ez így nem lesz jó. Ő sem enged, s én sem. Mit két makacs öszvér, aki a saját feje után rohan. Nézem őt, eltöprengek azon, hogy megadom magamat, aztán ráeszmélek, hogy bolond lennék így tenni. Most szabadultam meg valakitől, aki az életem minden egyes percét irányítani kívánta, hát nem fogom hagyni, hogy az uraság kicsit is emlékeztethessen rá. – Jamie, semmi kedvem veszekedni veled – halkabbra veszem a dolgot, mint eddigi szavaim. Elég, ha ő hallja, nem kívánok nagyobb felhajtást köríteni magunknak. Kiiszom a maradék bort, a kalácsot becsomagolom, s feltápászkodok. – Na idefigyelj! Nem mondom, hogy rózsaszínködöt építettél körém, de azért szerintem nem éreztük magunkat annyira szarul.. Aztán egyszer csak eltűnsz. Koptattak már le máskor is, de akkor legalább közölték, hogy mi a fene van és nem várták el, hogy következő találkozáson, 'parancsra' ugorjak – rácsapok én is az asztalra, hát álljon már meg a menet. Nem az apám, nem családtagom, s azt hiszem jelenleg barátnak sem nevezném, mégis teszi itt nekem az alfa hímet. Nehogy már. Örülök, hogy van közöttünk némi távolság, mert lehet, hogy ahogy kezeimmel hadonászok szövegelés közben, megütöttem volna, véletlenül. Nem tudom, hogy ez mióta gyűlt bennem, de most csak kiszaladt. – És még csak a viccet se érted, istenem – meg tudnám fojtani. – Nem hiszem el – eltűrőm az arcomba szökő tincseket, aztán csak pislogok rá. Ez az egész nevetséges, ennek se eleje se vége nem lesz. Értetlenkedve megrázom a fejemet, máris távolinak tűnik az öröm, amit éreztem, mikor a hangját meghallottam.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Jól van Kriszta, ügyes gyerek vagy te. Olyan tipikus nő, aki behoz minden ostobaságot, ami hirtelen eszébe jut, csak azért, hogy ő legyen a hangosabb és ő beszéljen többet. Az asztalon körmeim halkan dobolnak, kell valami pótcselekvés, míg hallgatom. Nem úgy tűnik, mint aki ezt könnyen elengedné, szóval felteszem azt a kérdést, amit ismételten tudom, hogy meg fogok még bánni. – Mit akarsz? Jobb lesz, ha lát valaki? – bár nem hiszem, hogy ennyi idővel utána, bármi lényeges kiderülne, de ha ezzel túlléphetünk a dolgon. – Elmegyek akkor holnap, ha attól megnyugszol – most biztosan nem fogok elindulni. Azért jöttem, hogy jól érezzem magamat, kikapcsoljak, nem az ispotály falai között kívánom ezt elérni. – Majd küldök selfiet a dokival, hogy elhidd – teszem még hozzá ezt is. Én mosolygok, mert ez nevetséges. Az egész, ami kerekedett belőle. Mennyivel jobb lett volna a hülye, családi életet taglalni, abban legalább egyetértünk. – Hagyjuk, lényegtelen, nem is érdekel az egész – tényleg nem. Nem sírtam a sarokban, nem tömtem magamat jégkrémmel, elvoltam. Valami mélyről jövő szarság volt ez, amit a lendület kihozott belőlem, de tova is szállt, ahogy az nálam lenni szokott. - Lehet jobb lesz, ha most visszamegyek - menekülés az megy. Innen pedig már csak ez az egy út van, mert azt hiszem a dolog kezd a kínosnak nevezendő szituk közé haladni. Én meg igazán nem bírom az ilyesmit.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Akkor délután biztos nem megyek. Meg amúgy se fogok, csupán csak azért alakítottam így a szavaimat, hogy ezen a témán felül tudjunk kerekedni. S, ahogy érzékelem sikerült, mert szerencsére ennyire még nem ismer. Nem tudja, hogy szeretem forgatni a szavakat, méghozzá úgy, hogy a másik fél azt hallja, amit akar, aztán amit kap, az már nem ugyanaz. Ez van. Ebben jó mesterem volt a Drávecz család. – Nem értem, hogy miért és mit akarnál értelmezni – tényleg nem. Szóval azt hiszem ez amolyan patthelyzet. Ő se ért engem, én se értem őt, mondhatnám, hogy ez egy hatalmas fordulat, de nem így van. Sosem értettem a férfiakat, főleg azokat nem, akik olyan szépen tudnak játszadozni, s minden kártyát úgy keverni, hogy ő nekik legyen jó. – Miért haragudnék? – értetlenül pislogok rá. Nincs ilyesmihez jogom, hiszen senkik sem vagyunk egymás számára, se barát, se családtag, se egyéb. Ha meg lennénk, akkor se haragudnék, azt csinál, amit akar. – Hagyjuk már, nem kell sajnálkozni, meg ilyenek – elmosolyodom. Tényleg nincsen ilyesmire szükség, s már attól kezdem kissé kellemetlenül érezni magam, ahogy beszél. Fúj. Pont az ilyen beszélgetéseket szeretem elkerülni, erre tessék. Csak saját magamnak köszönhetem, hogy belekeveredtem. – De, ha továbbra is így beszélsz, komolyan sikítva elrohanok – legalább a tömeg megkapná azt a véget, amelyre nem számítana. Bár, ahogy nézem, már nem számítunk akkora attrakciónak, így hogy visszább vettük az indulatokat. – Szerintem innunk kéne valami erőset, az biztos mindent elsöpörne – az ötletet úgy adom elő, mintha valami hatalmas nagy felfedezést tettem volna. De csak annyi a célom, hogy a nyomott hangulat eltünjön, mert tényleg nagyon nem vágyom erre, ami most itt van.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
– Idefigyelj, nincsen ezen mit sajnálni, ne idegelj már vele –fújtatok egyet. Hát ennyire nehéz lenne ezt megérteni? Nem érdekel az egész, tényleg nem bántódottam meg, csak a hevesség közepette, valamit oda kellett neki vetnem. A fene sem gondolta volna, hogy ilyen ostobaság kerekedik belőle. Legszívesebben egy kést szúrnék a hasamba, csak mert szerintem még az se lenne ennyire kínos. – Itt vége ennek a beszélgetésnek. Nincs mit megvitatni rajta – adom a tudtára a gondolataimat. Nem kell ezt túlragozni, én már akkor elengedtem volna, mikor kijött, nem hogy még mindig ezen pörgünk. Istenem. – Remek – sóhajtom halkan ezt az egyetlen szót, majd elindulok utána. Nem akarok mellette menni, inkább loholok, mint egy elhagyott kiskutya. – Ha azt hiszed, hogy még ezek után, hagyni fogom, hogy te fizess, rohadt nagy tévedésben élsz – kérek. Nem is kettőt, hanem inkább hatot, csak hogy ne kelljen folyton visszajönni ide. Az én részem úgyis hamar el fog tűnni, ő meg ha nem kívánja, akkor felőlem egy koldusnak is odaadhatja, az ő dolga. – Emelem poharam, nem is tudom mire – hatalmas szónoklatom után, szépen összekoccintom vele az első pohárkát, s férfiakat megszégyenítő gyorsasággal tüntetem el az italt. S a másik kettőt is sebesen elpusztítom, csak hogy ne érezzék magukat megsértve.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Bólintok egyet, bár tudom, hogy ez nem éppen egy szép lezárása a dolognak, de na. Van, amit el kell engedni. - Még szerencse, hogy tulajdonképpen nem együtt jöttünk - vetem oda neki könnyedén. Mögötte kullogtam, el is mehettem volna mellette, szóval.. nekem van igazam ez nem vitás. - Szerintem jobban járunk, ha ezt most nem kezdem el kifejteni, mert még lejjebb jutunk - mert ennél még van lejjebb bőven. Hiszen még elég kulturáltan "veszekedtünk". Bár szerintem ez még nem is nevezhető annak. Megvakarom tarkómat, nagy szemekkel nézek rá. Tudom, hogy már az előző témát is miattam engedte el, így nem is reménykedem abban, hogy ezen is átlépünk. Így hát miután elfogyott mindhárom, torok maró ital sóhajtok egy nagyot. - Hát ez nem segített - semennyit. Ránézek és ő rajta se azt látom, hogy szent a béke ábrázattal és csillogó szemekkel nézne rám. - Jöhet a te ötleted, hátha az beválik - mint az utolsó szalmaszálért kapkodás. Azt hiszem sikerült eléggé megölnie a bulit a nagy számnak, hurrá.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Hát csak nem ereszti. Miért is választaná a könnyebb utat? Miért is hagyná, hogy egyszer az életben ne kapjon mindenre magyarázatot? Ez annyira rossz, nem szeretem az ilyen szokást, főleg azért mert én is rendelkezem vele. - Nem Jamie, nem szeretném, ha meghívnál, nagylány vagyok, ki tudom fizetni - bár jelenleg mellette eléggé törpének érzem magamat. Felpillantok rá, szemeibe látom az indulatot, látom, hogy legszívesebben megfojtana, s meg is érdemelném, hiszen úgy viselkedem, mint egy makacs liba. Ennek a gondolatától is elhúzom a számat. Végül is, ha már egyszer belekezdtünk az értelmetlen beszélgetések sorozatába, miért is éppen ennél szakítanánk meg a műveletet? Mielőtt bármit is mondhatna arra, hogy jelenleg mennyire nem viselkedem nagylányokhoz méltóan, gyorsan kifejtem az álláspontomat. - A magánéletemben nem szeretek olyanoktól bármit is elfogadni, akik ezt nem szívből és szeretetből teszik, hanem csak az illem és a kötelességtudat miatt - egyszerű magyarázat ez, de tudom, hogy sértő is. Igen, szerintem ő csak az illem miatt kíván fizetni, én pedig köszönöm, nem vagyok erre rászorulva. Elég volt az ilyen felszínes szarokból, amíg az apámmal kellett dolgozni, ott el is felejthettem ezt az álláspontot, hiszen egyértelmű, hogy no nem fizethet. Hát akkor a magánéletemben had éljem már ki néha az ilyen hajlamokat. - Akkor legyen ez a végszó - nem állok neki erőlködni, ennek bizony már oda. S ha tovább nyúzom, még rosszabb lesz. - Mindennek ellenére örültem a találkozásnak - megeresztek felé egy utolsó mosolyt, majd kidobom az üres poharakat és lépek egy kisebbet hátra. - Kellemes Ünnepeket Lörox - meg új évet és sok sikert a tanításban, az életben, blablabla. Merthogy én ezek után, ha meglátom, azt hiszem inkább sarkon fordulok és úgy teszek, mitnha nem is lenne ott. Persze az arcommal, hangommal és testtartásommal igyekszem ezt nem sugallni felé, bár nem hiszem, hogyba leesne neki, akkor nagyon meghatná a dolog, hiszen ő is csak egy férfi.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ombozi
A nap olyan szép lenyugvóban van, szinte elvarázsol. Tudom, hogy nem tanácsos megállni a pálya közepén, én mégis szembe megyek a dologgal, s csodálom a látványt. Merengek, gondolataimmal messzi tájakon lavírozok. Nem szeretem különösebben a telet, főleg azért, mert ezek az ünnepi dolgok túlságosan fel vannak magasztalva. Mellesleg mostanában nem nagyon volt olyan igazi Karácsony. Itt Eplényben legalább hó van, nem csak hideg. S mivel a téli sportokat legalább szeretem, így egyértelmű volt, hogy ide kell utaznom, hogy kikapcsoljak. Ámulatomból férfias kiáltás zökkent ki, melyet már későn érzékelek, s mire feleszmélek, már gurulok lefelé, mint Gombóc Artúr. Egy fordulat, még egy és így tovább, az ötödik után már nem is számolom, aztán arccal előre érek földet. A deszka lecsatolódott a lábamról, s pár méterrel tőlem áll meg. – Hát ez levett a lábamról – emelem fel a fejemet, s csak azután tudok megszólalni, hogy azt a kevés havat, mely a számba került, kiköhögöm. – Szerintem ezzel Youtube sztár leszel, ha most valaki felvette – mosolyogva ülök fel, majd végig tapogatom magamat. Egyik testrészem sem áll a másik irányba, mozgatni is tudom mindet. Azt hiszem jól vagyok. - Bocs, én voltam rossz helyen - végignézek rajta, látszólag nincs baja, de azért jobb biztosra menni. - Nálad minden rendben?
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ombozi
Buksimat megvakarom, többször is körbenézek, hogy vajon kik voltak részesei ennek a csodálatos találkozásnak, de szerencsére senki olyan nincsen a láthatáron, aki otthon majd felemlegetné a helyzetet. Nevetése arra enged következtetni, hogy nincsen nála sem komolyabb probléma, így egy kissé megnyugszom. – Akkor miért nem ülsz otthon a melegben? – nevetem el magamat. Bár én is sokszor állítom azt, hogy nem nekem való a tél, de mikor találok valami jó elfoglaltságot, amit csak ebben az évszakban lehet. Na olyankor kifejezetten szeretem. – Kriszta vagyok. Alkoholista. Hello – elnevetem magamat. Ezt nem hagyhattam ki, ha meg elhiszi, hát lelke rajta. Kezemet csak azért nem nyújtom, mert nem kívánok ráfeküdni, már pedig ebben a ruházatban, meg a hóban, nagy eséllyel dőlnék rá. Így csak intek. Lassú mozdulatokkal, feltornázom magamat, majd lepislogok a heverészőre. – Ugye tudod, hogyha van még egy ilyen versenyző a pályán, mint te, akkor hamar átmegy rajtad? – elhúzom egy kissé a számat. Biztosan elég fájdalmas egy pillanat lenne, s én nem szeretném azt végignézni, így kezemmel is mutogatom neki, hogy álljon már fel, mert ez így nagyon nem lesz jó.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ombozi
Hmm. Kicsit megmosolygom, mert az egyik unokaöcsit juttatja eszembe, akinek szintén se a meleg, se a hideg nem jó. De még a középút sem, mert abban is talál valami kifogásolhatót.. Ki érti ezt? – Hagyjuk, mert a nehéz eset témával elvernélek – megvonom a vállaimat. Ránézésre egyszerű vagyok, legalábbis azt hiszik, a szőke lokniknak köszönhetően. Aztán pár szó után.. Már nem így vélekednek az emberek, mennyiszer kaptam már meg azt, hogy nem tudnak követni, meg összezavarodtak tőlem, satöbbi. Senki se állította, hogy könnyű menet mellettem egy nap.. – Óóóó, húsz? Ez igen – elismerésem. Bár nem tudom, hogy milyen lehet valaminek a függőjévé válni, mert ennyire még semmibe sem estem bele. De van ismerősöm, aki próbálkozott leszokni, s eléggé kínkeservesen ment neki. – Hát, olyan vagy, mint egy partra vetett hal. A halakat meg nem csípem, így annyira nem élvezetes – elnevetem magamat, majd közelebb tipegek, s elkapom a felém nyújtott karját. – Nem hiszem, hogy … – tényleg próbálkozom, de lássuk be, nem vagyok egy nagydarab, na meg súlyemelő sem, így hát ez nagyobb kínlódás, mint segítség. – Mondták már, hogy fogynod kéne? – nézek le rá vigyorogva, s remélve, hogy nem egy sértődős fajta.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ombozi
Megrázom buksimat, tényleg nincs kedvem azt taglalni, hogy melyikünk nehezebb eset. Főleg nem így három szó váltása után egy ismeretlennel. Kell a fenének a saját személyiségének égetése, micsoda rossz bemutatkozó lenne az. – Az együtt már a kétszerese az én kilóimnak – jegyzem meg mellékesen a dolgot és képzeletben vállon veregetem magamat, hogy mekkora matekzseni vagyok, még ebben a pillanatban is. Nem mintha ezzel sokra mennék a jelenlegi helyzetben. – Na gyere, te nyers erő – húzom én, amennyire ez lehetséges, s közben igyekszem, nem hátra esni a popsimra. Ha belegondolok ez egy eléggé abszurd jelenet lehet. Általában az erős férfi szokott segíteni a gyenge nőn, erre tessék.. – Visszaadod a kezem vagy szükséged van rá? – sűrűn pislogva nézek rá, miután sikeresen felállítottuk. S ha elengedi végre, akkor oldalazok párat, hogy magamhoz ragadjam a deszkámat. - Képes leszel lemenni úgy, hogy nem ütsz el mást? - pimaszul vigyorogva nézek rá. Nem feltételezem, hogy ennyire béna lenne, de hát ki tudja, ha kell neki segítség, talán még hasznomat is veszi.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ombozi
Micsoda mosoly, ezt nevezem, ha nem ilyen hacukában van mellette, akkor biztosan ennyi is elég ahhoz, hogy ledöntse a lányokat a lábukról. Már értem, hogy miért kellett a gázolást is bevetnie.. Na meg így legalább azt hihetem, hogy talán nem is vagyok annyira gáz, mint hittem, vagy hát ki tudja, minek is szól ez a mosoly, igazából. Vissza mosolygok, mert az úgy illik, sőt még addig is eljutok, hogy végre én is feltoljam a szemüvegemet. – Csak kettő? A többi nem tudott megszólalni a sokktól? – próbálom teljes komolysággal előadni a kérdésemet, de hát csak elnevetem magamat. A deszkámat beleállítom a földbe és összeszűkült szemekkel nézek fel a mellettem ácsorgóra. Gyanús. Valami nem stimmel, s nem olyan fajta vagyok, aki ezt csak úgy annyiban hagyja. – Lökjek rajtad egyet, hogy megindulj? – ártatlanul nézem, s bár kifejezetten élvezetes lenne azt látni, ahogy pár centi után előre bucskázik, lehajolok a lécéhez és a jobb lábán igazítok egyet, míg kattanás nem hallatszik.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ombozi
- Hahaha – nagyon vicces. Bár nem fogok még egyszer bocsánatot kérni miatta, érje be azzal az eggyel, mely már elhagyta szép számat. Lábát kicsit megmozgatom, hogy biztosra menjek, tényleg nem szeretném, ha baja esne, mert a végén még azt is az én hibám lenne. Majd lassan felegyenesedek, s bátorítóan mosolygok rá. – Nem lesz baj – teszem még hozzá, mert nem hiszem, hogy tekintetem elég lenne neki. S mozdulatai, illetve szavai alá is támasztják, feltételezésemet. Merlinre? Felszökken szemöldököm, hiszen ez egy különös szófordulat, mely azért van, amit elárul. Megfontolandó, hogy tegyek-e erre egy megjegyzést, mert bizony ezzel azért felnyitotta szememet, s adott egy olyan információt magáról, mellyel azért jó tisztában lenni. – Jól van már, megyek – felegyenesedek, majd a deszkámat eldöntöm, merőlegesen a pályára, s egyik lábammal felcsatolok. – Mondanám, hogy mire leérsz kérek neked valamit, de szerintem addig, háromszor berúgok... – sűrű pislogások közepette, felcsatolom a másik lábamat is. Nem becsülöm én le a képességeit, de amit eddig láttam az nem igazán kecsegtető. Ártatlanul mosolygok, hiszen nem szeretném elárulni magamat. Szőke hajkoronám alatt, körvonalazódott egy terv, melyet nem szeretnék azelőtt leleplezni hogy bekövetkezne. Így a legártatlanabb formámat elővéve, ugrálok párat, hogy közelebb kerüljek hozzá. – Na, uccu neki – tolok rajta egy kicsit. Nem vagyok az a fajta, aki hátrahagy bárkit is. S az sem különösebben izgat, ha bukfencezve érkezik le, tudom én, hogy nem lehet mindenki profi. – Ha összetöröd magad, befoltozlak – szólok utána, majd ugrok egyet a deszkával és elindulok én is, szép nagy ívben, hogy még véletlenül se hagyjam le. Na meg elütni sem szeretném.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ombozi
Sejtelmesen mosolygok rá, neme akarok én neki rosszat. Valahogy úgyis le kell érnie, hát akkor miért ne lennék a segítségégre? Még van szerencsém érzékelni, hogy a botját elhagyja, így azt felnyalábolom. Az is egy izgalmas mutatvány, mert le kell hozzá huppannom a fenekemre, úgy megtenni az utat, míg elérem. Közben szememet Noelen tartom, mert ha véletlenül esik, arról nem szeretnék lemaradni. Egyrészt, hogy kulturált keretek között kivisítsam, másfelől, meg segítsek, ha arra van szükség. Nem zúgok el mellette, bár elég nagy a kísértés arra, hogy megijesszem, de félő, hogy lent a pályán megtorolná, így a jobbik felemet kapom elő, s szépen lassan csúszok le. – Tessék, tündérkeresztanyádnak jó napja volt, összeszedte, amit elhagytál – lebököm elé a botot, aztán lecsatolok. Nincs kedvem ismét az arcommal tompítani a földet, innen meg nehezen csúszok felfelé. – Egyben vagy? Nem tört el semmid? Meg se vakultál? – felmérem tetőtől talpig, majd elmosolyodom. – Akkor meg ki nem tesz magasról egy nagyot arra, hogy mit fog mondani a kölcsönzős? Most komolyan – megrázom a buksimat, szemeimet az égre emelem. Nem hiszem el, hogy ez lenne a legnagyobb probléma, meg nem olyan, amit ne lehetne megoldani. – Na még egy kör? Kíváncsi vagyok, hogy szemeled ki áldozataidat – nevetve lépek le a deszkáról, amit felemelek, s a ház falának támasztok neki.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Koloska
Ismét itt. Ez már kezd egy kissé beteges lenni. Soha életemben nem fordultam meg egyetlen egy vásáron se annyit, mint idén a pécsiben. Bár be kell látnom, hogy az eddigi két alkalom eléggé, hát változatosnak nevezhető. Az egyik egy kellemes kis andalgás volt, mely úgy végződött, ahogy az illik. A másik meg…esélytelen megfejteni, hogy ott mi van. Kezeimet összedörzsölöm, hiszen fáznak. Hiába van otthon rengeteg kesztyű, egyiknek sem sikerült megtalálni a párját. Így hát nem csoda, hogy éppen egy olyan bódé előtt állok meg, ahol ilyesmi a választék. - Hmm, most egy kesztyűnek kifejezetten örülnék – nézek halál nyugodtan a mellém keveredett fiúcskára. Tudom, hogy a kérdése nem nekem szólt, de ha már hangosan gondolkodott, hát legyen legalább nekem egy jó pillanatom belőle. – Az a bordó éppen menne a ruhatáramhoz – mutatok az egyikre, ami még viszonylag jól is néz ki. Bőrkesztyű, belül bélelt, s még arra is jó, hogy nyomkodhassam benne a telefonomat. Éppen tökéletes. Míg ő eldönti, hogy mit reagáljon arra, hogy így tök ismeretlenül beleszóltam a gondolatmenetébe, én magamhoz emelem az említett kesztyűt és felpróbálom. Tényleg az enyém lesz, vagy így vagy úgy, de megkaparintom. – Nézd, méretben is passzol – mutatom neki lelkesen, mintha ezeréve ismerném őt. Ennek a közvetlenségnek biztosan egyszer meglesz a böjtje, de remélem, hogy nem éppen egy karácsonyi vásárban kíván revansot venni rajtam az élet.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Szépfiú
Mégiscsak ez az a hely, ahol igazán otthon érzem magam. Pécs is csodás, ott is már van sok ismerős, de Budapest az igazi. Olyankor meg kifejezetten szeretem, amikor van benne élet. Az ünnepek ideje alatt mindig akad a társaságban legalább egy valaki, akinek eszébe jut, hogy jó lenne összezörrenni egyet. Hát így van ez ma is. Már nem tudom kinek a fejéből pattant ki, s hogyan lett kiválasztva a helyszín, de nekem éppen kapóra jött ez a kis banzáj. Legalább nem kell tovább bájologni a családdal, nem kell hallgatni, hogy mennyire elcseszett egy alak vagyok, s nem kell az apám szúrós pillantásai közepette inni az alkoholt. Hiszen én már csak így viselem el a családot.
Ruhaválasztásom most az egyszerűség hívében történt. Egy koptatott farmernadrágot, s egy fekete felsőt veszek magamra. Mivel nem egy hivatalos partin kell megjelenni, így a sminkelést és a haj belövését sem viszem túlzásba. Kifejezetten azt a módit képviselem, amellyel könnyedén el lehet veszni egy nagyobb tömegben. Manapság nekem ez éppen megfelel.
Jó kedvűen nevetgélek, társalgok, még a bájolgás is olyan könnyedén jön, hogy magam sem hiszem el. Vannak itt ismerősök, ismeretlenek, fiatalabbak, idősebbek, mégsem érződik az, hogy bárkit kinéznének innen. Ez pedig kifejezetten tetszik. – Bocsáss meg –nézek a velem szemben lévő vöröskére, s a zsebemben rezgő készülékemmel oldalazok kifelé az üres erkélyre. A kijelzőn egyetlen bátyám neve villog, s hiába nyomom már másodjára a telefont, ő kitartóan hívogat. – Hagyjál már – veszem fel végül a készüléket, majd leteszem az erkély korlátjára, s hagyom, hogy az idősebb, okosabb és bölcsebb Drávecz had prédikáljon, míg én a kilátást élvezem. Néha benyögők neki egy ’igen’-t meg ’igazad van’-t, majd öt perc után inkább csak kinyomom a telefont, s úgy röptetem meg azt lefelé, mintha egy madár lenne. Kell a bánatnak, hogy egész este az ostobasággal zargassák.
- Így már jobb – jegyzem meg halkan magamnak, s elégedetten nézek a telefon maradványai után, majd a kezemben lévő italból egy nagyot kortyolok.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Szépfiú
Nézem a szépen táncikáló fényeket, miközben nagyokat sóhajtok.. Azt huss és elmúlik az egész, s én reménykedem, hogy az előbbi jelenetnek senki sem volt tanúja. De hát hiába.
Férfias orgánum kellemes dallama zavarja meg nagy magányomat, s én hunyorogva pillantok felé. Te is szép vagy. Vigyorgok magamban, majd meghallgatom a csodálatos tippjét és vigyorgásom, halk kuncogássá válik.
– Ne lottózz – köszörülöm meg végül a torkomat, s felegyenesedek, hogy mégse a pucsítós formámban legyek bájos. – Okoskodó báty, aki a tökéletesség mintaképe a szülők szemében – jó kapcsolatunk volt, komolyan bálványoztam Bálintot, aztán jött a szőkedémon, aki elcsavarta a fejét. Most meg már olyan puhatestű, akivel nem szívesen mutatkozom.
– Hé, én ismerem ezt az arcot – így, hogy közelebb érkezik, jobban megnézem magamnak, s a felismerés pillanatától, majdnem cigánykereket vetek itt helyben. – Síelők gyöngye – bájosan mosolygok rá. – Hát te mit keresel itt? – ennyire kicsinyke lenne a világ? Egyik héten még Eplény csodás lankáin találkozunk, másikon meg már egy pesti házibuliban. Egész hihetetlen ez a sors dolog, vagy minek nevezik.
|
|
|
|
|
