37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Maximillian Liebhart összes hozzászólása (152 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 » Le
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. április 28. 21:31 Ugrás a poszthoz


Zu Hause | 14. Januar


- Igen, tudom. Már, hogy szereted, azért is javasoltam a dolgot - jegyezte meg Maxi, utólag csatolva a magyarázatot, mert hirtelen nem volt benne biztos, hogy érthető a válasza.
- Tudnál, de nem akarsz. Éppen ez az, ami bizonyítja, hogy nem élsz vissza a képességeddel - világított rá a német diszkréten az általa megállapított véleményre. Mert ugye Luca képessége lehetővé tette volna azt is, hogy megváltoztassa a felé fűzött érzéseket, de nem tette, mert nem akart az emberek bizalmával és sebezhetőségével játszadozni.
- Helyes, majd én is igyekszem megkönnyíteni a dolgodat - bólintott Max egyetértően, ami nagy szó volt tőle. Mind az, hogy osztja valaki véleményét, mind hogy tesz egy kapcsolatért. Nem volt különösebben empatikus lény, de legalább ennek teljes tudatában volt és próbált rajta javítani... az esetek többségében. Kicsit persze még nem tipikus házasok voltak, mert ugye, nem laktak úgy igazán együtt, nem volt egy fix hely. Helyette itt is és ott is időzgettek közösen, ami egyelőre jó megoldásnak tűnt mindkettejük számára. Annak ellenére is, hogy ez az emberek nagy része számára nem szokott hosszú távon működni.
- Hát... este hat előtt oda kéne érni - közölte végül a német, finoman a lány ajkába harapva, a karját annak vékony dereka köré kulcsolva. - Mondhatjuk, hogy van időnk.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. május 30. 19:00 Ugrás a poszthoz


Keve 2.0 | Az izé háza előtt | Majd-nem Grace


Max hátrált lassan, mert felülírta benne a reflex és a józan ész a Maxit. Mert ugye magától épp hogy maradt volna és kiabál Kevével, hogy tűnjön el az útból és hagyja már a dolgát végezni, mert ugye neki ez a dolga. Egyben tartani a csapatot, fizikailag és mentálisan is, azt meg nem tudja, ha ribizli az egyikük "párja". Legalábbis, Max így gondolta.
- Nem csak szerintem van ez így! - dühöngött, de a fiúkat nem hozhatta fel példának, mert Lewy és Sebby egyáltalán nem értettek vele egyet. Azt mondták, ha van rá esély, hogy Keve így boldog, akkor nagyon is megéri a rizikót és hagyja már békén a lengyelszármazékot. - Hogy mit nem csinálok?!
Egyszerre érezte úgy, hogy Keve legyőzte, kész, atomjaira fog most szétesni, vagy hányni fog, vagy csak szimplán elájul, ugyanakkor dühös volt, hogy erről vajon ő miért nem lett időben értesítve? Meg mert volna esküdni rá, hogy Lewy tudta, és igaza is lett volna. Közölte, hogy neki ez kell, Max meg még fáziskéséssel émelygett, kissé előre hajolva, így észre sem vette a támadást, míg az orra hatalmas reccsenéssel nem deformálódott el. Azonnal előre hajolt, a már vakító fájdalomtól a füle is becsengett, szinte vízesésként ömlött a vér az orrából, ahogy egy mozdulattal visszaigazította azt a helyére. Hatásszünet következett, ami során hagyta csorogni a vért az orrából, le az állán, a földre, meg Keve ruháira.
- Hogy mit csináltál? - kérdezte elgyötörten, felpillantva rá.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. május 31. 01:22 Ugrás a poszthoz


A Maxy | Kevénél


- Persze és Hannah rögtön négyet rendelt belőle, mert a tükörlakás fontos, de most nem erről van szó! - toppantott nagyot Max a lábával, Keve felé fordulva teljes testtel. Nem akart ő fenyegető lenni, de azért szerette volna letisztázni az erőviszonyokat és hogy jó lenne, ha Keve minél előbb eltakarítaná az undorító angolját a társaság közeléből.
- Nem tök mindegy?! - fakadt ki a német, a parancsoló hangnem ellenére is, sőt, inkább azért. Persze, szerette Kevét, de nem tudta neki a fiú megmagyarázni, hogy miért is lenne jobb bármiben a nő az előző prostijainál, akik végül valahogy mindig csalódást okoztak neki.
Keve kissé le is fagyott, persze, érthető, mert Max azt mondta, hogy Ohana, mindenféle gúny és grimasz nélkül, sőt, teljesen komoly aggályt fogalmazott meg, azzal kapcsolatban, hogy az ő családjába biz nem kerül bele az a céda, ha rajta múlik.
- Mivan?! - fakadt ki, nem értette, hirtelen Keve is miért kezdett el káromkodni, mikor az éppen az ő tisztje, mert ő fel van háborodva és mégis mi a f.sz történik egyáltalán?!
- Ez a terved? Juhú! Remélem rögtön gyűrűt is húzol az ujjára, hogy kevesebben hajtsanak rá. Hajrá! Tapstaps. Majd leszek a tanúd! - Még egy műkönnyet is látványosan eltörölt, mielőtt levágta volna magát nagy nyekkenéssel a kanapéra és hangosat sóhajtott. - Aggódom érted, Keve... csak ne csinálj semmi hülyeséget.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. július 16. 22:03 Ugrás a poszthoz

oláá  Cheesy
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. július 23. 18:30 Ugrás a poszthoz


A Maxy | Kevénél


- Otthon minden a legnagyobb rendben van a szőnyeggel - vetette oda foghegyről Max, mert tetszett neki, vagy sem, Keve nem akarta őt komolyan venni, a dühöngése ellenére sem. Vagy éppen ezért, ez egy nem tisztázott kérdés egyelőre.
Keve még ki is javította őt, elég higgadtan, amire Max agyvize még inkább a plafont verdeste és nem is értette, hogy nem látja be a barátja, hogy ő csak jót akar neki, meg meg akarja kímélni egy nagyon nagy pofára eséstől. Éppen ezért az Ohana dolog is egy nagyon érzékeny pont volt neki az életében, még ha nem is tolta mindenki orra alá. Az eredeti családjából csak a nővérét szerette már, így szerette volna, ha az új családjába tényleg csak az tartozik bele, aki megérdemli és oda való, nem pedig minden... jöttment.
- Leszarom, mit gondolnak a többiek, ha őszinte akarok lenni. - És miért ne lenne az? Ő volt Liebhart, megrögzött hazudozó, de nem volt kedve azért hazudni, hogy azt higgyék a többiek, kedvel egy nőt, akit nagyon nehezére esik még csak elviselni is. Eleget hallott már róla.
- Mi nem fog megtörténni? Nem csinálsz hülyeséget, nem kéred meg vagy nem döntök helyetted? Hold my beer - fújtatott nagyot Maxi, de aztán csak megpróbált lehiggadni és az arcát a kezébe temette. - Csak gondolkozz el ezen Keve. Kérlek. Nem jó ez így.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. augusztus 3. 01:41 Ugrás a poszthoz


A Maxy | Kevénél


Max a mai nap során úgy érezte magát, mint Don Quijote, aki a szélmalmokkal harcol, mert Keve hajthatatlannak tűnt a maga igazát illetően. Kicsit reálisabban is látta a tényállásokat, mint a német. Tudta, hogy neki ez így jó és egyelőre boldog vele. Míg Liebhart csak a potenciális veszélyforrást és azt látta a nőben, hogy el fogja törni a Teamet.
- Azt hiszed, vicces vagy ugye?! - fakadt ki a méregkeverő, mert Keve ezzel most semmit nem segített az ügyön, sőt, leginkább csak azt érezte, hogy most azonnal fog felrobbanni és ezen semmi nem segít. Szinte érezte, hogy belerándul az arca a lüktetésbe, ami a halántéka bal oldalán jelentkezett. Le kellett üljön, mert ha még magasabbra szökik a vérnyomása, biztosan belepusztul.
- Megint hülyeséget fogsz csinálni, igaz? Látszik az arcodon. - Megint elengedte a füle mellett, hogy mit is magyarázott az ügyeletes főgörény neki a nőről, nem akarta hallani, megérteni vagy feldolgozni, csak rossz érzés fogta el tőle, ha a közelében volt. - Mire jutottál, Keve? Csak azt ne mondd, hogy megint olyan baromság, mint a múltkor a kiakadásod, hogy miért nem laktok együtt! Légyszi, ne már...
Inkább le is ült a kanapéra, a kusza, mogyoróbarna tincseket egy laza mozdulattal hátratúrva az arcából. Pár pillanatig meredt a fiatalabbra, majd egy morranással elvette a sört és lepattintotta a kupakját a karikagyűrűjével. Hasznos cucc.
- Nem akarok veled veszekedni...
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. augusztus 3. 01:57 Ugrás a poszthoz


Keve 2.0 | Az izé háza előtt | Majd-nem Grace



Igazából nem nagyon tudott volna olyan embert mondani, aki Mülleren kívül egyetértett vele, de róla azt illik tudni, hogy nem normális, sosem találkozott a nővel és Max rokona, nem tartható különösebben független és megbízható forrásnak.
- Nem lényeges, de ha a helyemben lennél, értenéd, hogy miért csinálom azt, amit, Keve - csattant fel Max, mert ő minden egyes lépését logikusnak és ésszerűnek látta a mai napon, talán azon kívül, hogy elbeszélgetett Majával, amit biztosan nem kellett volna megtennie Keve bőrébe bújva.
A gyűrűs kijelentés teljesen kivette az észből Maxot, a gyomra egy egészen apró, tömör gombócba ugrott össze, volt egy olyan nagyon rossz érzése tőle, hogy neki ehhez az egészhez köze van. Volt is, de jobb volt, míg ezt nem tudta biztosra.
- Mit műveltél?! - fakadt ki, még pár másodperccel azelőtt, hogy a fiatalabb férfi elkattant volna teljesen. Annyi biztos, hogy egy nagyon szépen kivitelezett ütéssel, csípőből lendült Keve és törte be, gyakorlatilag a saját orrát. Egy pillanatra a látása is elinalt, egy fehér villanással, aztán a füle is zúgott, ahogy lassan, homályosan pillogva igazította vissza a helyére az orrát. Az egész keze úszott a vérben, sőt, a ruhái nagy része is, az udvar hirtelen kezdett olyan lenni, mintha valakit megpróbáltak volna megölni ott. Max önbecsülését.
- Bert szerinted attól jobb lesz? Deve, deb lesz jobb, csak egy papírt kapsz róla, hogy gyuhu, a feleséged. Átgondoltad te ezt? A válás fos dolog. Drága és macerás.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. szeptember 11. 02:37 Ugrás a poszthoz


A Maxy | Kevénél


- Lassan megörökítem neked, mert k.rva sokat látom az arcodon - szusszant fel Max, nem szerette ezt a nézést, mióta Keve átváltott valamiféle monogám életmódra és már nem gyűjtötték a cipőket a szökőkútnál a tér közepén. Néha kicsit hiányoztak is neki a régi idők, amikor még minden este lementek inni egyet-kettőt. Így csak figyelte, ahogyan a másik felkel és tesz pár kissé bizonytalan lépést.
Hallotta, ahogyan Keve a teljes nevét mondta ki és nem volt különösebben elragadtatva a gondolattól, mert hát, attól még, hogy mérges volt Kevére, ő nem akart vele összeveszni olyan hülyeségeken, mint a nő.
- Az nem ugyanaz Kev, Luca... az más. Szeretem és régebb óta ismerem, mint a legtöbben gondolnák, ez csak... valami új, nem hiszem, hogy valaha lesz ez még ilyen bárkivel. Nem is akarom, hogy legyen. Nekem ő kell. Csak... ne csinálj baromságot, mint annál az Anne bigénél. - Még neki is olyan szürreálisan hangzott az egész a saját szájából, de egyetlen hazug szót sem ejtett ki. Nem akart mást, neki Rea volt a nagybetűs és ezt már belátta. Fájt volna, ha valaha mást kell szeressen, neki nem volt erre fölösleges érzelmi kapacitása.
Inkább a sörbe kortyolt és ízlelgette a kesernyés folyadékot pár pillanatig, mielőtt jobban leeresztett volna a kanapéban, elsüppedve kicsit. Utána pillantott a szeme sarkából Kevére.
- Miért, mit élsz? Azt, hogy két normál nő lábhosszát kapta meg? Abban van valami - Ezt nem tudta elitatni tőle, ő is elvitte volna egy körre még anno, de ez most más volt. Nem ez volt a zsánere egy ideje. - Mi a jó neked ebben?
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. szeptember 11. 12:14 Ugrás a poszthoz


Keve 2.0 | Az izé háza előtt | Majd-nem Grace


Nem egyformán látták a helyzetet, Keve szerint ő gyerekes volt, saját belátása szerint pedig csak próbálta menteni a menthetőt a lengyel életéből, ami még maradt. Talán jobb is, hogy nem tudott róla, hogy az a gyűrű, amit amúgy a barátja vett, már valahogy a nő ujjára csusszant, nagyon is megterhelte volna ez Maxot ideigileg.
- Ettől? - mutatott a Keve-kopi a ház felé a kezével, kicsit fura volt neki ez az egész helyzet, ahogy hadonászott, meg minden. Az ő keze nem volt szétvarrva és a perifériás látásából látta, hogy bizony, mégis, szóval szoktalan volt, nem akart a lengyel bőrében élni.
- Keve, te bolond vagy - állapította meg a német kiábrándultan, pislogás nélkül meredve a haverjára, a hozzátett kis kiegészítésre még össze is rezzent, olyan volt neki, mint egy arculcsapás.
Aztán a morbid reccsenés és vakító fájdalom közepette görnyedt össze, az orrához kapva, de nem ért hozzá, nem ért meg annyit a dolog. A vére ijesztő mennyiségben zubogott ki, szinte már rosszul is lett az érzéstől.
- Ett begyem úgy, hogy ő fontosabb, mint mi? - mutatott Max magukra, mielőtt e kezét a gatyájába törölte volna. Nem nagyon értette Kevét, kissé elkeseredve is meredt rá, már nem fogdozva a törött nóziját. - Nagyon remélem Keve, hogy tudod, mit csinálsz...
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. szeptember 11. 13:53 Ugrás a poszthoz



Max mostanság nem sok időt töltött Bogolyfalván, sőt, leginkább semmit. Néha napján jutott csak el ide, mióta Julian megszületett, mert ő főállású apa volt. Sokan nem tudják milyen az, pláne nem, ha olyan bőrben élsz, mint Max, aki nem igazán tervezte, hogy gyereket akarna.
De ma sikerült idáig eljutnia, ugyanis Luca átment Majáékhoz, valami mesenézős, babázós happeningre, Max pedig abban a pillanatban, hogy Keve és a nője beléptek az ajtón, kereket oldott. Szerette volna feldolgozni a dolgot és esetleg még támogatni is a lengyelt abban, hogy boldog legyen, de az angol nőtől egyszerűen felállt az összes szőrszál a tarkóján és inkább eljött, hogy csinál valami hasznosat. Jelen pillanatban ez azt jelentette, hogy elhozott a menhelyi kutyák közül kettőt, meg Pascalt sétálni és úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Éppen elmerengve bámult a szökőkút vizébe, mikor a kutyák hegyezni kezdték a füleiket a közelgő lépésekre, de Maxnak még ez sem tűnt fel, egészen addig, míg az ex-neje meg nem szólította.
- Tatiana, csak nem újabb éjszakai hadjárat? Ma kinek az estéjét dobod fel/teszed tönkre? Manci lemondta, nem ér rám egy ideje, csak a kutyákat hoztam ki sétálni - mutatott szabad kezével a másikra, amiben a három póráz pihent. Pascal fel is kapta a fejét, lelkes csóválással, mire Maxitól kapott egy rosszalló pillantást. Miért örül mindenkinek ennyire?
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. november 21. 13:53 Ugrás a poszthoz

Tati

- Nem tudom, nem kéne neki valami felelősségteljes projekt neki? Mit tudom én. Tarts életben egy fikuszt három hónapig? - javasolta a férfi, de a hangján is hallatszott, hogy ő bizony nem foglalkozott soha ilyenekkel. A szülei nem erőltettek rá projekteket, így Pascal csak jött, látott és győzött, anélkül, hogy a németet bárki próbára tette volna. Az utcalámpa kósza sugarai Max amúgy sem kicsi árnyékát még obszcénabb, kísérteties módon elnyújtották.
- Nem tudom, attól függ. Fog a kutya porcelán étkészletet adni a kezedbe? - Próbált humoros lenni, de fáradt volt, rettenetesen fáradt. A napjai sokszor véget nem érőnek tűntek, a vonásai megnyúltak, az éjszakái egyre rövidültek.
Az incidens, ahogy emlegetve lehetne, a német elképzelései szerint korábban történt volna meg. A könyvet nem cél nélkül adta vissza olyan állapotban, ahogy, Tati azon stresszelt, ha a volt férje megtudja, hogy nem is az ő lánya Eszter, majd visszakéri a pénzt. Tehát az egyetlen logikus következtetésre jutott, ami egy férfi eszébe fel kéne bukkanjon: kifizette a nőnek az összeget, hogy erre ne lehessen gondja.
- Nocsak. Micsoda cseles könyveid vannak. Arról nem is beszélve, hogy még csak most nyitottad ki?! -  horkant fel Liebhart, az amúgy egészen mély hangja magasabbra csúszott, számára adta magát, hogy ha visszakap valamit, lecsekkolja milyen állapotban volt. - És mit csináltál vele?
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. november 21. 14:42 Ugrás a poszthoz


A Maxy | Kevénél


Kevében és Maxiban az volt a hatalmas eltérés, amit nem tudtak megértetni a másikkal, hogy a majdnem lengyelnek komplett háttérismerete volt a saját kapcsolatáról. Jobb esetben a dolgok nagy részére emlékezett, tudta, hogy nem mennének el mellőle, mert ő volt az, akiért az angol általában hátrahagyta az aktuális delikvenst. Ennek pedig nem egy és nem két hónapra visszanyúló hagyománya volt, amiről Liebhart mit sem sejtett.
- Be se mutasd, néha kicsit nosztalgiával gondolok rá, mikor még halál lazán vontam egyet a vállamon, ha reggel nem volt ott senki. Most meg majd beszarok, hogy mi van ha gondolt egyet és összepakolt. Durva, nem? - nevette el magát egész keserűen, de legalább már valami olyasmi volt, ami az embert a normál Maxra emlékezteti. A barna tincsek szanaszét álltak, kicsit olyan volt a külseje is, mint a lelkivilága: zilált. Nem akart összeállni a teljes kép.
- Nincs platinakártya? Szomorú. Aranyvérű, igazán lehetne - horkant fel Maxi, miután rosszallóan összehúzta a szemeit a Keve által levegőbe rajzolt - és amúgy meglepően pontos -, sziluett láttán.
Végighallgatta a mondanivalóját, ha mást nem is, azt kénytelen volt elismerni, hogy Keve tényleg itthon volt és görényként, ami azt jelenti, hogy bizony így jött haza. Mert az alkohol és egyéb szerek hatására néha bizony megragadt Maxi barátja abban az alakban is.
- Lassan lehet jobb, ha elhúzok, mielőtt még visszajön és meg kell magyarázzam, mit keresek itt - nyögött fel Max, nem tetszett neki a kommunikáció gondolata sem.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2018. december 11. 16:39 Ugrás a poszthoz


A Maxy | Kevénél


- Igen, tudom - sóhajtott fel Max, kicsit hangosabban is, mint tervezte, de nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Szerette Lucát és alapvetően benne volt a félsz, mi van, ha megint elcsesz valamit. És a nő erről tudott is, hiszen belélátott, ha nem is szó szerint, de érezte, amit a német. Kicsit félt is, ha a képessége nem lenne, talán nem is érezne Max iránt semmit.
Ha Max nem is akarta belátni, mindenki összetartozott a kis kompániában, mert máshogy nem mentek volna semmire. Szerették volna, de nem ment, így nem erőltették túl a dolgot, az eredeti családjaik szarravalók voltak.
- Ne boríts meg Keve, nem osztogatunk platinakártyákat - forgatta a hatalmas barnáit Max. A pénzt sosem féltette, de összességében meg mégis jobban szerette, mikor jó kezekben van.
A németnek volt egy olyan rossz szokása, hogy ha valakit utált, komolyan úgy gondolta, az érzés kölcsönös. Igaz, Green ennek soha, egyetlen szikráját sem mutatta, mert inkább csak rosszul esett neki, amiért a vőlegénye legjobb barátja ilyen szenvedélyesen ellenzi őt.
- Jól hangzik. Majd megbeszéljük. Mondjuk csütörtökön? - kérdezett vissza a német, hogy mikor is lenne jó a majdnemlengyelnek, majd megszorongatta finoman a vállát, mielőtt felkelve felöltözött volna és olyan hangtalanul távozott, mint ahogy érkezett. Az angol éppen ekkor sétált fel a lépcsőházban, egy elég nagy szatyorral a kezében és nyáltermelődést indító illatok társaságában. Egy biccentést követően el is tűnt Pécs utcáin főhősünk. Valamit tennie kell.


//Danke sehr//
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2019. január 22. 22:01 Ugrás a poszthoz


Keve 2.0 | Az izé háza előtt | Majd-nem Grace


Akkor és ott egy pillanatra Max elgondolkozott. A tényen, hogy talán a majdnem német szavainak lehet egy egészen csepp igazságtartalma. Mert tudta, milyen az, mikor szerelmes vagy és mindent képes lennél feláldozni azért, hogy a párod boldog legyen. De egyetlen kósza pillanat volt ez, nem több, amit ha az ember nem figyelt eléggé, el is szalaszthatott Maxi - Keve - arcán.
- Nem is tudom, mondjuk lehet, hogy vannak sejtéseim, az egymás iránt tanúsított hozzáállás alapján, hogy mire is számítsak?! - Nem volt. Maxnak sejtelme sem volt róla, hogy mennyire félreismerte az angol nőt, mert míg ő utálkozott rajta, az csak értetlenül állt a helyzet előtt és szerette volna megérteni, mit vétett. Sikertelenül.
Keve teljesen taccson volt, nem értette és nem is akarta érteni, hogy Max miért nem képes az életével megbékélni. Valahol a német sem teljesen értette, csak helyére reccsentette az orrát, majd szipogva nézett az órájára. Lejárt az ideje, már csak percek kérdése volt, hogy elkezdjen visszaváltozni, ő pedig azt nem itt akarta megvárni.
- Akkor kelljen ez. A teamben találkozunk - szusszant még fel rosszallóan a kevekopi, mielőtt egy rosszalló pillantással kifelé indult volna innen. Nem volt mit mondania, úgysem tudott mit kezdeni a helyzettel. Háborút vesztett.


//Endeeee//
Utoljára módosította:Maximillian Liebhart, 2019. január 22. 22:02
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2019. május 20. 17:38 Ugrás a poszthoz

Ez most szíven ütött. :C így kell megtudnom.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2019. október 7. 01:06 Ugrás a poszthoz


France  | 8 September


Ha bárki megkérdezné Maxit róla, hogy mi az értelme, egész biztosan azt mondaná, hogy 42. De ezzel hazudna, mert még ő sem gondolta ezt komolyan, egész egyszerűen csak szerette mindig önfeledten magát adni és nem gondolni arra, mi lesz holnap. Így kötöttek ki a nem tervezett mini nyaraláson is, ahol ledöbbentette a biciklikölcsönző tulaját, mikor öt különböző férfias biciklire rázott fejet, majd egy glitteres-rojtos lilát választott ki. Nem csalta volna meg Helent, ő otthon várta, de nem is cserélte volna le egy Ildára, aki csupa szürke és komolyság. Így a komoly bringa a törpe nőre maradt a babacipelős kiegészítővel, komoly képet festettek a családról.
- Világgá, Rea, világgá! Én nem megyek haza a nővéremmel ebédelni! - tekert is kicsit gyorsabban a német, csak hogy látsszon az igyekezet, mennyire szeretne megmenekülni még a gondolattól is, hogy a testvéréékkel kelljen enni. Ő megmondta a nőnek, hogy nem lesz az országban aznap, mikor családi ebéd lesz, erre az idősebb közölte vele, hogy akkor ő megy hozzájuk. Max is ettől tartott.
Aztán vettek egy kanyart, Maxi biztos volt benne, hogy az a fánk automata valahol itt volt. Márpedig a német tájékozódó képessége az évek alatt mesterire fejlődött, különben biztos, hogy sosem talált volna haza részegen annyiszor, annyi különböző helyre. És mégis megtörtént, nagyon ritkán aludt el köztereken.
Le is parkolt végül, csengetve egy nagyot, hatalmas mosollyal az arcán.
- Helyben vagyunk!
Utoljára módosította:Lewy Bojarski, 2019. október 7. 01:17
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2019. október 28. 00:48 Ugrás a poszthoz


France  | 8 September



- La La La La La, nem hallom, miről beszélsz! - kezdett a német hangosan óbégatni, azzal a logikával élve, hogy ha nem hallod, nem is létezik, nem kell elfogadnod. Ezzel szemben egyedül annyit sikerült elérnie, hogy Julian hangos nevetésben tört ki a Luca tolta taligában, sőt még tapsolt is hozzá nagy lelkesen. A jövő nemzedékei majd retteghetnek DJ JL-től, az ördögi lemezlovastól. Ilyen muzikális ízléssel...
- Olyasmi, a napokban szóltak, hogy hát, a nővérem terhes és hintelgettek, hogy tudják, kiket szeretnének keresztszülőnek. Ugye nem kell folytassam? - kérdezte  a német nagy tekerések közepette. Ő nem akart ebbe az egészbe belemenni, szerette a saját fiát, de ennyire volt ideje és affinitása, nem többre. Senkinek nem akart a tartalékszülője lenni, hülye zsúrokra járni és mindig ajándékon stresszelni. Nincs neki erre lelke.
Max végül filmbe illően lefékezett és megnyálazva a hüvelykujját felemelte azt, mint aki a széljárást figyeli. Nem mintha annak lett volna befolyása arra, hogy pontosan hol is voltak Franciaországon belül, de sokkal professzionálisabbnak hatott így véleménye szerint. A biciklit magával tolva haladt tovább, majd kiláncolta azt a falhoz, neki ne ma lopják el a cangáját.
- A Helyen. Ahová jöttünk - hangsúlyozta a német, hogy nem csak akármilyen hely ez, hanem A hely. Meg is várta, míg a nő kioperálja a gyermeküket a hintó fogságából, majd elindult a kis utcákon és egy jobbra kanyar után ott is volt. A fánkautomata. Maxi Will Smithesen széttárt karokkal mutatott rá a nagy gépre.
- Tá-dá! Már csak azt kell megtudni, ehető-e a tartalma.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2019. november 30. 10:12 Ugrás a poszthoz


France  | 8 September


Maxi érezte a hangsúlyból, hogy Luca nem veszi komolyan, poénra veszi a helyzetet, hogy ne legyen égés ebből az egészből. Komoly dolgokról kellett volna beszélniük, de Max ezt nem akarta, utálta, mikor valami túl komolyan van véve, az esetek nagy többségében ez így is volt, ő pedig ezt oldani akarta.
- Az egésztől, ahogy van, nekem elég a saját gyerekem, alkalmanként Bojarskiék, meg Mikoláék, nekem nem kell még egy rakás gyerek. Persze, örülök a nőnek, de miért kell ezt rámtestálni? - engedte el a kormányt Maximus, hogy mutogasson nagyon látványosan, ahogy egy láthatatlan kéz a levegőben pakolnak dolgokat. Esetünkben rá, terhet.
- Remélem nem próbálod meg Julesra fogni, neki kettő, ami nekem egy - jegyezte meg Max, talán kicsit túl bátran is, de a német soha sem az életösztönéről volt híres. Ettől még akadtak barátai, csak nem kifejezetten sok. De azok cserébe nagyon hűségesek voltak hozzá, mintha nem lenne más választásuk. Nem is igazán volt.
Max nem volt ostoba, nem véletlen hozta ide Lucát, még ha az alap indoka önző is volt a kis kiruccanásra. Ő nem akart hazamenni, akkor inkább szívesen volt a közeli családjával és nem gondolt minden borzalomra, ami közben jöhetett.
- Bizony! - helyeselt a német, majd elmosolyodott halványan, a feleségét figyelve. Maxinál volt tárca, ő emiatt nem aggódott, csak a sajátját a nő felé nyújtotta. - Odaadjuk egy hajléktalannak, vagy kidobjuk, bánom is én, ez legyen a legkisebb probléma.
Maximillian Liebhart
INAKTÍV


Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
Írta: 2019. december 28. 21:04 Ugrás a poszthoz


France  | 8 September


- Mert Keve azzal működik. Nem tudom, mióta ennyire gyerekcentrikus, de neki az összes kell egyszerre, nem elég egy-kettő-három, ha vinni akarja, akkor mindet! - fakadt ki a német, még széles mozdulatokkal kalimpált is, érzékeltetve a probléma súlyosságát. Ő nem vette észre ezt a változást fokozatosan, csak hogy Mikola egyszer csak úgy érezte, az élet értelme a család, a család meg csak négy plusz gyereknél kezdődik.
- Ja, én is őt, de ez nem kifogás! - ismételt tiltskozásba fogott a férfi, mert szerinte a szeretet nem mindenre indok, vagy kifogás, neki rendben volt az, hogy néha csak történnek dolgok, amire nem mondhatod azt, hogy azé teszem, me szeretlek. Le is parkolt a bringával az adott helyen, rátéve azért a biciklizárat, mert a modern társadalomban már soha nem lehetsz benne biztos, hogy nem köti el valaki a cangádat. Lucáék eközben nagy lelkesen próbálták meg utolérni az óriás termetű méregkeverőt, aki pár ugrással már a fánkosban is termett.
- Lehet, hogy tényleg csak kivetülés és tök Föld íze van - állapította meg, mire Julian csak értetlenül annyit kérdezett vissza "tökföld?". A német meg is ingatta a fejét, viszonylag kevés alkalommal evett tökföldet.
- Tehát akkor így is, úgy is megeszed, maximum vágsz hozzá egy grimaszt - jutott Liebhart konklúzióra, miközben elkezdte szórni az aprót a gépbe, felváltva Juliannal, majd ki is kérte a két fánkot a családjának, majd egy fehér mázas, eper töltelékeset saját magának is. És mivel a puding próbája az evés, nem sokkal később bele is harapott. Nem olyan volt, mint amit ő otthon, frissen süt, de nem is esett le egy sparos, állott péktermék szintjére. Viszonylag elégedett volt.
- Vélemény?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Maximillian Liebhart összes hozzászólása (152 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 » Fel