37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sárközi Norbert Dorián összes RPG hozzászólása (73 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Le
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. július 1. 21:13 Ugrás a poszthoz

Medenceparti
az Eridon szervezésében!




Amikor az Eridon kitalál valamit, akkor ha nem teszi meg azonnal, akkor a tervben annyi is lesz. Ezért természetesen, most is azonnal, ahogy a déli ebéd után kellemesen punnyadtak a melegben kitaláltak valamit, és az a valami, azonnal kellett. Így eshetett meg, hogy 14 óra 02 perckor megkezdődik a felállítás hadművelete, ismét. Alig egy évvel ezelőtt Kedves és Sárközi kettősünk egy órán át keringett a WIKEA rejtelmeiben, ahol nem vágták le az utat, és nem löktek fel egy gyermekével zsörtölődő boszorkányt sem. Csodálatos módon, mint Jancsi és Juliska, haladtak előre a kijelölt úton míg végre meg nem leleték őt, a hatalmas, felfújható medencét. A következő negyed óra azzal telt el, hogy találjanak főnixes vagy legalább madaras verziót, de egyik sem jött össze, így kénytelenek voltak sárkányosat venni, és megállapodni a pénztári sorban állás közben, hogy azért ilyen, mert a főnixek ezzel mutatják ki, hogy legyőzték a sárkányt. A lényeg viszont az, hogy megvan az a giganagy csoda, a hatalmas dobozával, így menetrend szerint meg is kezdődött az építkezés, ami a varázsvilágos létnek köszönhetően egészen 14:05-ig el is tartott. Innentől átvette a helyét a teletöltés fázis, amikor az összes olyan kölyökkel, aki jól használta a vízfakasztó bűbájt, teletöltették a medencét. Aki nem volt alkalmas rá, mert még kicsi volt, vagy lusta vagy bármi ilyesmi, azt pedig elküldték értesíteni a népet, hogy szabad medencézés van az Eridon jóvoltából. Ez az igazán gyönyörűen felosztott gyermekrabszolga munka, de legalább nem csak száraz kiflicsücsköt, hanem kellemes élményt kapnak. Amúgy is, messze még az év vége, legalább élvezzék egy kicsit a jó időt.


//Tavaly egy hirtelen jött ötlet volt, és visszakérték, semmi konkrétum nincs, gyertek pancsolni, napozni, csúszni egy jót. Játék kifulladásig vagy amíg az igazgató bácsi le nem szedi a fejünket. Ja igen, a rét háromnegyedét elfoglalja ez a medence, de a már futó játékokat nem befolyásolja, és ha nem itt akartok játszani, akkor elég csak azt megemlíteni akár, hogy van egy ilyen. Köszi!  Kiss Kiss  //

Szerepjátékosan: 2019. 07. 01 - 07. 28-ig
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. július 7. 14:54 Ugrás a poszthoz

Gyöngyvér, Adrian
Sárkitime

Csak mert annyira akarták, hoztam vissza a hatalmas medencét, na meg persze azért, mert Anna annyira nem akarta. Szóval neki is álltunk összeszerelni a történetet. Amíg kulturált gyerekmunkával a medencét töltettem meg vízzel, körbeudvaroltam Magnust és Warrent, hogy adják oda a grillsütőiket, meg befogtam Adriant, hogy dolgozzon meg a kettesért legilimencia vizsgaengedélyért. Mert én egy ilyen jó arc ember vagyok, bár így is a pokolra jutok, de legalább már ismerem a társaság jó részét.
- Rendben.
Bólintok egyet arra, hogy ott vár rám Angelina a bejárati ajtónál, és figyelnék is tovább, de ekkora a nyakamba kapom Gyöngyvért, és még jó, hogy vannak reflexeim, mert egyrészt elrántom a másik irányba, hogy se Adrian, se a hús, se a zöldséges, és leginkább, hogy se a lány ne sérüljenek, majd nevetve teszem le a földre, és borzolom össze a haját, mert én ilyen rendes vagyok. Ezt szerintem Adriannek is és Denisnek is én tanítottam, azzal a viccel, hogy hogyan lehet a leggyorsabban elérni, hogy egy lány kiverje a magas c-t. Rossz poén, sajnálom.
- Szóval. Két nagyon markáns arcú nőről beszélünk, szóval inkább maradnék veled, és söröznék.
Komolyan, ez lenne a legjobb válasz, és hogy lássa, a saját alkoholmentesemet magamhoz véve le is húzom, hogy amikor majd szavazni kell az év tanárára, lássák, hogy mi együtt milyen jó arcok vagyunk.
- Amúgy ez egy amatőr kérdés, természetesen bemennék a hátsó ajtón Jenny-vel, aztán megjelennék elölről Angie-nél. De leginkább ha színész csajt kell választanom, akkor Reese Witherspoon. Hát milyen angyali arca van már!
Igen, és a nejemre is hasonlít ugye, de ez most tök mellékes. Lexával hihetetlenül sokszor meg kellett néznem a Dr. Szöszit, de nem bánom.
- Oké, én jövök. Selena Gomezt választanád-e vaaagy Kate Uptont?
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. szeptember 28. 21:57 Ugrás a poszthoz

Charlotte

Arcomon komoly összpontosítással, nézem az elméleti transzfigurációs könyvet, amit a kezemben tartok. Hazudok, persze, hiszen a könyvben egy sudoku van, amit szépen méretre hajtogattam, így a nagy tudásbővítés igazából csak keresztrejtvény fejtés, semmi több. Túl sok az ötösöm, és nem értem, hol ment félre, de még nem akarom elolvasni a megoldást, én akarok rájönni, mi lett elszúrva.
- Hála Merlinnek!
A kezem a szívemre teszem, és egy ripacskodó, eltúlzott sóhajjal veszem tudomásul, hogy nem akar a házamba járni. Pedig valljuk be, amióta Dia is ott van, nem mondhatom egy szóval se, hogy nem a legjobb arcok gyűjtőhelye. Áh tényleg, meg is kell dicsérnem Diuskát, hogy jól áll neki a piros, és megkérdni, hogy ne bombázza az elmémet pénteken hat után, mert az asszony lassan kiakad.
- Van.
Biccentek, aztán elmosolyodva felnézek rá.
- Ez jó buli volt. Elégedett?
Pillantok fel rá kérdőn, és remélem értékeli, mennyire odafigyelek á, meg egyéb igényelt női maszlagok.
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. szeptember 28. 22:03 Ugrás a poszthoz

Charlotte

Akadnak kétségeim afelől, hogy anno Elisa tényleg erre az unokájára mondta-e, hogy kiemelkedően okos és éleselméjű. A vicc halála a magyarázat, először csak hagyni akarom, és nem mondani semmit, mert tényleg megölném vele a dolgot, mégis elnyílnak az ajkaim, és összerakom neki, hogy min kellett volna nevetnie, és mi is volt az a bizonyos jó buli:
- Azt kérdezte, lehet-e egy kérdése, majd megkérdezte, hogy van-e időm, én pedig azt feleltem, hogy van. Haha, jó poén. Érti?
Mert nem tudom, hogy érti-e, de abban biztos vagyok, hogy ez a lány se Levivel, se Lexával nincs jóban, de Kincsővel se beszélt sokat, mert az én gyerekeim már megedződtek arra, hogy az apjuk lecsapja a labdákat. Sőt, vannak páran, akik már megszokták ezt a stílust tőlem, és ha nem így beszélek, akkor azt hiszik beteg vagyok. És tényleg, bár szerintem amikor elér a férfinátha, én akkor is éppen ennyire vagyok bunkó. Sokak szerint viccelek csak. Pedig nem. Apró dráma, hogy engem senki sem ért meg, de nem drámázok. Gondnélkül lehetek paraszt, mert mindenki azt hiszi, hogy vicces a tanárbácsi. Pedig nem. Vagyis de, de inkább bántó. Mindegy, engedjük el.  
- Ha magának jól esett receptet írni, akkor egészségére.
Nekem meg jól esett a buktatás, maradjunk ennyiben. Viszont látom rajta, hogy azért komoly nyígja van, hát csak sóhajtok egyet, és engedek annak a lágy szívemnek, hátha ő is rám szavazott az év házvezetője szavazáson.
- Na, mondja, mit akar.
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. szeptember 28. 22:10 Ugrás a poszthoz

Charlotte

- A reakciója is.
Olcsó poén volt pedig, de ha nem, hát nem, kár is róla többet beszélni, vérzik a szívem ilyenkor. Viszont nem lehet mindenki olyan kis pofátlan, mint én, meg nem lehet mindenkinek ugyanolyan a humora, mert ha így volna, akkor simán csak nem lennénk humorosak, aztán megint ki kellene találni valamit, hogy miért vagyunk mégiscsak viccesebbek, mint mások, de előfordul olyan is, hogy egy idő után már nem lehet ezt fokozni. Tudom, durván hangzik, de én már láttam, sőt tapasztaltam is ilyet. Meg kell állni egy ponton, mert könnyen kínossá válhatunk, és azt senki sem szereti.
- Japp, az vagyok.
Értek vele bölcsen egyet, a bölcsességem jeleként pedig még bólintok is egyet. Milyen okos kislány, aztán mégis azt hitte, hogy majd elég lesz nekem egy könnyű recept. Legalább valami olyat írt volna, amivel szivathatom az asszonyt, hogy márpedig nekem azt meg kell kóstolnom, ami a papírra van írva, de neeeeem. Utálom, ha valaki még csak nem is kreatív.
- Nem. A legilimenciának is van egy egészséges korláta, a legkiválóbbak se tudnak bárhonnan a másik fejébe lenni.
Feladom a sudokut, egyelőre és lapozva egyet látatlanul, inkább egy szókeresőnek esek neki. Tudom, ez nem akkora agytorna, de be kell vallanom, imádom, és nagyon tudok dünnyögni, amikor Alexandra kisajátítja, és csak úgy megfejti. Az kérem szépen apuka rejtvényújságja, vegyen magának a kisasszony, ha annyira fejtegetne. Ezen sokat nevet, kinevet konkrétan, bezzeg, amikor pávát lop és el kell tusolni, akkor jaaaj apuci így meg jaaaaj apuci úgy. Mocsok kölykeim vannak.
- Miért, hangokat hall?
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. szeptember 28. 22:15 Ugrás a poszthoz

Charlotte

- Nem. Ha nem hiszi el, miért kérdezi?
Türelmet kéne tanulnom, azt hiszem, mert valahogy mindig kicsit felpörgök ezeken a megmagyarázásokon. És akkor még jönnek nekem azzal, hogy nem szép dolog kedvenceket választani. Tényleg nem, de sem Denis, sem Adrian, sem Dia nem cáfol meg, ha egyszer már azt mondtam, hogy nem. Ne ezért ők a kedvenceim, mert normálisan is tudunk kommunikálni. Persze, elméleti kérdéseik, vagy elméleti kutatásaik és határsúrolásaik nekik is vannak, de azok mások. Nem, ezt nem azért mondom, mert a kedvenceim, hanem mert olyan dolgokat kérdeznek, vagy próbálnak, amik az én érdeklődésemet is felkeltik, és itt most elsődlegesen arra gondolok, hogy Dia a könyvtárban kreatív volt, nem arra, hogy az elmémbe tolja a mocskos - és igen hízelgő - gondolatait.
- Legilimenciával nem lehetséges. Varázstárgyakkal igen. Például ikertükrökkel, és mágiával átitatott ékszerekkel. Mondjuk ha mind a kettejüknek van egy-egy gyűrűje, akkor lehetséges ezt a kapcsolatot létrehozni.
Tudom, hogy a Brightmore-ok között is van valami ilyesmi dolog, a két lány között, de annyira nem ismerem a részleteket, csak nagy vonalakban tudom a funkcióját, mert Catherine ennek köszönhetően bármikor kisétálhat bármelyik órájáról, ha úgy van. Engedélyeznem kellett.
- De azt hiszem, jelen kell lennie mind a két félnek a mágikus kötelék megkötésekor. Bár lehet, hogy nem, nem tudom.
De most már kezd érdekelni a dolog, majd utánanézek.
- Madarász? Loool. Akkor ő biztos, hogy elintézte, hogy szemmel tartsa magát. El kéne kezdeni viselkedni.
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. szeptember 28. 22:17 Ugrás a poszthoz

Charlotte

- Nos, az ember nem válogathatja meg a családját. Hogy ön fél az anyjától, az egy teljesen természetes dolog, igen durván tud para lenni a nő.
Ismerem, hiszen a férje a tanoncom volt, ahogy most a gyereke is, kedvelem, mert határozott, és mert jó hatással van a férjére is. Nem ismerem persze olyan jól, de amit láttam belőle, kielégítő.
- Reméljük a könyvtár nem omlik össze és a könyvtárosnő nem lesz mentálisan sérült, hogy meglátja magát ott.
Aggódom, annyi minden dőlt már romba itt, ha ez a lány beteszi oda a lábát, talán annak a helynek is vége. Válaszolnék neki valami csípőset, de fogalmam sincs, hogy helyes volna-e, így inkább csak mutatóujjammal megsimogatom a bajszom.
- Elveszítette a társát, ne várja el tőle, hogy a régi legyen.
Csendesen, de határozottan jegyzem meg neki, hogy érezze, ennek komoly súlya van. Ha valaki, én láttam kétségbeesett embereket. Láttam Cath szemében a félelmet mindahányszor úgy volt, hogy Denis nem lesz már többé az élete része, láttam a saját lányomnál a félelmet, hogy mi van, ha elítéljük a választását. Én még nem ismerem a veszteséget, csak azt tudom, hogy egy nap én leszek a veszteség, és a feleségemnek kell ezt elviselnie, mert ő erős, én viszont, bár nem mutatom, de gyengülök.
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. szeptember 29. 13:52 Ugrás a poszthoz

Charlotte

Csendben figyelem, miközben azért kihúzom a sárkányszarv-őrlemény szót átlósan a jobb sarokból a bal felé haladva. Bár a férfiak nem nagyon tudnak egynél több felé figyelni, mégis vannak társaik, mint én is, akik legilimentorként és egy pszichológus férjeként elsajátították azt a nagyszerű képességet, ahogy több síkon is tökéletesen helyt állnak. Rengetegszer fejtettem már játszi könnyedséggel rejtvényt, miközben a családom gondolatait hallgattam, észrevétlen járva egyik fejből a másikba.
- Nem, nem tudja.
Ingatom végül meg a fejem, ahogy kihúzom még gyorsan a piócát is, majd felpillantva rá a szemébe nézek, és remélem, hogy ő is megtisztel azzal, hogy viszonozza a pillantásomat.
- Nézd, Charlotte, elveszítettél egy fontos embert az életedben, egy meghatározó személyt, egy ölelő kart. De te hazamész a családodhoz, ahol vidám emlékeket hoztok fel, ahol próbáljátok egyben tartani az emlékét. Az édesapád az anyját veszítette el, de ott van a felesége, a támasza, a világa, aki átöleli, és megnyugszik a világ.
Szintek vannak egy halálnál, és próbálom a lehető legfinomabban, de mégis nyomatékosan elmagyarázni neki, hogy ez mit is jelent. A halál, veszteség, megérteni meg lehet a fájdalom szintjét, elfogadni is el lehet, de tudni, hogy mit érez a másik fél, azt nem.
- A nagyapád már soha többet nem fogja maga körül érezni ezt a kart, mert meghalt, elment és nem jön vissza többet. Ő hazamegy egy házba, ahol a csend és a némaság fogadja. Haza az ürességbe. Lehet bármennyire erős, bunkó, önző egy ember, a felszín alatt nem tudhatod mi van. Sosem érthetsz meg igazán egy embert sem, mert ő nem te vagy, nem úgy éled meg az érzéseket, mint ő. Ezt tanuld meg tiszteletben tartani, és ha szereted a nagyapádat, ha szeretnél neki segíteni, akkor engedj az önzésből, értsd meg az ő gyászfolyamatát, engedd, hogy a maga tempójában dolgozza fel. Légy ott neki, légy támasz, és légy türelmes.
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. október 27. 09:29 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Kincső Love
Pólófelirat

Az elmúlt napokban felforgattam az egész otthonunkat, és mondanám, hogy Anna, az én szerelmem ennek nem örült túlzottan, de ez nem igaz. Ha unokád lesz, akkor elkezdesz nosztalgiázni. Emlékszel még milyen pici volt, amikor megszületett? Hát szinte elveszett a tenyeremben! Azok a csöpp kis lábak, most meg már hogy szalad, és amikor nagyobb volt a szeme, mint a feje. Ilyen édes dolgokkal teltek az elmúlt napjaink, miközben a ruhácskákat néztük át, meg az udvaron festettem le a kiságyat. A mai modern ágyak egy gyerekig jótállásosak, ebben viszont, amit én készítettem, három gyerek is biztonsággal felnőtt, és most is, ennyi év után is ugyanolyan strapabíró. Ki tudja, merre laknak majd, de már most jó elkezdeni készülni, nálunk meg nagy a hely, és örömmel tölt el minden ilyen dolog a háznál.
- Szia Kisbogár!
Ölelem szorosan Kincsőt, és felhúzva magamhoz, még meg is forgatom kicsit a levegőben. Olyan kis alacsony ez a lány, imádom, hogy könnyen fel tudom kapni, és őszinte, apai szeretettel megropogtatni a csontjait. Ugyanilyen apai szeretettel hozom kínos helyzetekbe is, szóval tudhatja, hogy mint minden testvéréért, úgy érte is oda meg vissza vagyok. Persze nem akarom, hogy itt rosszul legyen nekem, így szépen visszaeresztem a földre hogy ő is megcsodálhassa legújabb pólómat.
- Na mizu van, Törpicsek?
Érdeklődöm, miközben a korlátra támaszkodom, és elnézek a távolba. Állítólag ez az utolsó szép nap az évben.
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. október 27. 10:35 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Kincső Love

- Helyes, nincs még rájuk szükséged.
Amúgy is már maga a tény, hogy tanárgyerek az ember, riasztó lehet, főleg, ha ekkora benga állat az apja, na meg, hogy pszichológus az anyja. Szegény kölyök, elképzelem, ahogy vacsorára jön a nyomorult, és egész végig izzad meg zavarban van, mert azt hiszi, hogy egy kísérlet része, ami közben a gondolatait lehallgatják, majd elássák a hátsó kertben. Pedig nem szándékozom ilyesmit tenni, esküszöm.
- Elég jó, bár nem ezért csinálom, de valljuk be, hazug lennék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem a legmenőbb tanár szerepét. Eléggé király.
Mindenki szerénykedik egy szinten, hát én nem. Én rendesen azt mondom, hogy király vagyok, és igen, eléggé jogos a megtiszteltetés, de hát akinek ilyen személyisége van, az másmilyen nem is lehet.
- A mintákon gondolkozom. Egyszerű és letisztult kell, elegáns, mint a nővéred, de nem tudom, hogy melyik legyen, több is felmerült. Hétvégén akár megnézhetnéd velem őket, és eldönthetnénk együtt.
Remek kis program lenne, már most látom magam előtt, ahogy együtt elmélkedünk a minták ívei felett, és végül kialakul a végleges, mindentől független, saját minta, amivel akár hagyományt is teremthetünk.
- Nem tudom, hogy meglepetésnek szeretnék-e vagy előre bejelentik, úgyhogy egyelőre még izgulunk. Szerinted kisfiú vagy kislány?
Pillantok le a Törpike felé, mert neki elég jó megérzései szoktak lenni és szívesen kötök vele akár fogadást is, még ha tudom, hogy veszíthetek simán. De élvezem az ilyen kis bohózatokat.
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. október 27. 11:14 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Kincső Love

- Nincs szükségem klubra, megvannak a rajongóim.
Legyezem meg magam, mint aki jól végezte a dolgát, mert hát valljuk be, valamit tudok. Ha van olyan, amit igazságosan választottak meg minden évben, akkor az az év tanára. Szerintem eddig mindenki, aki kapta, teljesen megérdemelte.
- Várffynak sajátos a marketingpalettája, más, mint az enyém.
Ezzel a mondattal pedig illően kívánom lezárni a témát, hogy miért is nincs nekem közös klubom vele. Ő még fiatal, és élvezi az olyan megmozdulásokat, amikhez én már nagyon vénnek érzem magam, meg aztán nekem ott a feleségem, senki más nem érdekel ebben a témában, én nem akarok ilyen diáklányokat hajkurászó kujon lenni, az én szívem sokszor a nejem tempóját se bírja.
- Engem nem igazán könnyű kiidegelni.
Vonom meg a vállam vigyorogva. Mindenki csodálkozik, hogy mégishogyan lehet Gyöngyvér ténykedését elviselni, de igazából könnyen. Auror voltam, tudom milyen az, amikor az idegeim pattanásig feszülnek, mikor egyetlen pillanat is sorsdöntő lehet, és nagyon sok ilyen pillanat volt, nem mindegyik zárult szerencsésen, éppen ezért van az, hogy Kincső nem csak, mint a keresztapja, hanem mint az apja ismer. Ezek mellett Gyöngyvér csak egy kis porszem, ami pofátlanul mindig az orromba másik és tüsszentésre kényszerít. Amúgy is, az ember nem bosszankodhat állandóan.
- Ez egy komoly és megfontolt törvény. Egy csomó hülyeséget csinálhattok, és jobb egyszerre szabályozni mindenkit, mint kiválogatni az embereket. Egyenlőség van. Amikor nagykorú leszel, már tudsz egymásra épülő varázslatokat is és azok semlegesítését, ez pedig fontos. A saját biztonságod érdekében.
Én nem bánom, hogy így alakult ez a törvény, saját magamon és a gyermekeimen is tapasztalom ennek jótékony hatását. Lehet, hogy most nem boldog ettől, de majd úgyis az lesz, amikor odakerül. Az emberek többsége, ahogy varázsolhat, először valami hülyeséggel indít, és majd ott áll, és azt mondja, hogy érti már, miért nem engedték neki ezt az iskolán kívül.
- De amúgy persze, amilyet csak szeretnél, olyan szobát csinálunk.
Eléri őt is lassan a nagylányosodás, fokozatosan el kell majd engednem, ahogy Lexát is, és ahogy Levit is. Kettejük közül az utóbbit volt szörnyen nehéz elfogadnom, de meg kellett értenem, hogy felnőtt.
- Rendben, akkor én azt mondom, hogy kiskölyök lesz.
Nyújtom felé a kezem kézfogásra, habár én is abban reménykedem, hogy kislánnyal gazdagodik a család. Én duplán nyerek, még ha vesztek is ebben az esetben, hiszen lány unokám lesz és Kincső nyer.
- Örülnénk neki. Te is hiányzol neki. Kiürült a ház. Persze csak azután, hogy megtanultad biztonságosan használni a hopphálózatot. Vagy inkább vonatoznál?
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. október 27. 11:57 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Kincső Love

Elmosolyodom arra a kijelentésre, hogy itt semmi sem marad titok. Na igen, ez valóban így van. Semmi sem maradt titok, de nem zavar, mert a lelkiismeretem tiszta. Az meg egy dolog, hogy Dia a közelemben van, sőt még Eridonos is lett, amit nagyon imádok, hiszen az egész házra élénkítő hatása van, de még ha a képeket is látnák, amiket nekem üzen, akkor tutira mindenki dobna egy hátast tőle. Meg attól is, hogy én ennek ellenére miért nem törtem még meg, és vetettem rá magam Diára, hiszen neki nem lenne ellenére. De nem. A nejemet túlzottan szeretem, mint, hogy ilyen meglehetősen zavarbaejtő és hízelgő képek miatt megtörjek. Különben is, ha megtörténne, hol maradna utána a játék? Annak az élvezete szerintem sokkal nagyobb, hogy igyekszem nem zavarba jönni, de nem sikerül, ő pedig mindig rátesz egy lapáttal.
- Még nagyon az elején vagyunk, ilyenkor csend van, majd télen kezdenek zsongani, amikor kevesebb lehetőség van a szabadban tartózkodni.
Mindig télen indulnak be, ahogy közeledik a karácsonyi szünet, egyszerre minden bomba robban. Jönnek a nagy szerelmek, a nagy szakítások, a nagy megcsalások. Ezer éves barátok vesznek össze, váratlan szövetségek alakulnak, emberekről, akikről senki sem gondolta volna, derül ki, hogy végig kétszínűek voltak, és mind a két oldalt támogatták egy erősen vitás helyzetben. Van itt minden, mintha az első hóval kötelezően jönnének ezek a dolgok is.
- Az igen, szóval én csináljak meg mindent, te meg majd elégedetten sóhajtasz egyet?
Nem értem, hogy miért lenne akkora befektetés egy új bútor vásárlása, csak mert kifizettem egy esküvőt, még nem mentem tönkre anyagilag, sem attól, hogy jön majd az unokám nem fogok. De van életem nőinek ez a díájváj mániája, hogy mindent meg kell reparálni, mert akkor mennyire jobb lesz és újszerű és je. Nem. Ha valami tönkremegy, kidobom és veszek másikat. Pazarló társadalom, tudom.
- Nem szokásom kilesni a meglepetéseket.
Én ugyanis szeretem a meglepiket másokkal ellentétben, és izgulok is, karácsonykor sem leskelődök, maximum annyira, hogy ki minek örülne, hogy ne vegyek hülyeségeket.
- Én sem, de rendben, akkor vonat lesz. Ma megírom a papírokat, és ha az jó neked, akkor pénteken hazaköltöztetlek, és onnantól leszel bejárós.
Sárközi Norbert Dorián
INAKTÍV


#fatherofthecentury | #sukhar_deddi
RPG hsz: 185
Összes hsz: 800
Írta: 2019. október 27. 12:54 Ugrás a poszthoz

Kislányom, Kincső Love

- Persze, persze, csak finoman megemlítetted. Van még mit tanulnod Lexától.
Lexa a hízelgés mestere, főleg mivel nagyrészt nem tudatosan csinálja, pusztán ilyen a személyisége. De azért pontosan tudja, hogy mikor kell beletenni azt a kis pluszt ami kell ahhoz, hogy teljesen megpuhítsa a szívemet. Azért ez a nem mindegy. Nagyon tehetséges a nagy bambi szemeivel, igazán könnyen meglágyítja az én kemény - NEM - apai szívemet.
- A héten elkezdem majd megcsinálni a dolgokat, és amikor hazajössz, akkor majd átdobáljuk őket a megfelelő helyre. Nélküled nem akarok nekiállni az átrendezésnek, mert ha nem tetszik, akkor nem kell variálnunk.
Nem akarok feleslegesen dolgozni, meg azt sem, hogy azt mondja, tetszik neki, de közben mégsem. Nagyon sok mindent kitalálok én is fejben, és úgy tényleg nagyon jó is, aztán jön a valóság, és rá kell jönnöm, hogy egyáltalán nem olyan, mint amilyennek lennie kéne. Akkor persze jön a variálás, átszervezés, és a végén kiderül, hogy sokkal több energiát fektettem bele, mint amennyi szükséges volt, ezek pedig nem szerencsés tények.
- Akkor szombaton elmegy veled valamelyikünk. Vagy mind a ketten. Te anyáddal összenézed, hogy mi kell, én meg fizetek.
Mint általában, bár én azok közé a férfiak közé tartozom, akik szeretnek vásárolni, és eléggé türelmesek is, úgyhogy velem a sok nő, akik körülvesznek, nagyon jól jártak.
- Te is aztán tudsz udvarolni.
Nevetem el magam, ahogy átölel, és visszaölelem. Hát nem semmi egy gyerek annyi bizonyos.
- Van kedved forrócsokizni? Ma indul a tesztkóstolás a faluban, gondoltam elmehetnénk megnézni az új ízeket.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Sárközi Norbert Dorián összes RPG hozzászólása (73 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Fel