|
Csonka-Ramholcz Zsombor Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
Csupa haszon RPG hsz: 450 Összes hsz: 1331
|
neeeem tudom, én egy mosómedvének jobban örülnék... és megtaníthatna a faltörős trükkre is btw még nem is láttuk, csak a lakóközösség aranyos nénikéi sikoltoztak amikor meglátták xd
|
|
|
|
|
|
|
|
Csonka-Ramholcz Zsombor Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
Csupa haszon RPG hsz: 450 Összes hsz: 1331
|
Én akartam egy hasadt személyiségű karaktertVagyis ez egy komoly és megfontolt döntések sorozata. Mielőtt igénylem a karaktert, azelőtt számításokat végzek, tervezek, szinte az egész életét előre leírom! nem!Komolyabban, igazából Scart név alapján alkottam. Kitaláltam a nevét, és ahhoz jött minden. Ugye az ő neve is beszélőnév, tehát ebből kellett valamit kihoznom. Tányánál pont fordítva ott az arc volt meg, aztán Kolossal ketten kitaláltunk mindent. Szerintem amúgy egyszerűbb is kitalálni úgy karaktert, hogy miközben kitalálod, közben meg is vitatod valakivel, mert olyankor úgy bekattannak még dolgok, hogy "úúúú és akkor legyen egy alczheimer-es nagyapjuk" meg bármi. Hát Zsombi meg Zsombi. Először nem ezt az arcot szántam neki, hanem Robert Sheehant, de túl öreg lett volt, mostanra meg megszerettem. kiemeltem a lényeget, mert asszem beütött a reggeli kávé
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csonka-Ramholcz Zsombor Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
Csupa haszon RPG hsz: 450 Összes hsz: 1331
|
ELME Találkozás I. Ruganyos léptekkel haladt végig a folyosón a kezelője oldalán. Nem sietett, nem volt kíváncsi. Szeme alatt a karikákba már beköltözött a tél és lilás hidegséggel terítette be a magas fiú arcát. Olyan volt, mint akit hónapok óta nem ért napfény, se egy kedves arc. Pedig a mellette lépkedő dolgozó még így is próbált sugárzó arcot felvenni, és kedves szavakkal illetni az igencsak lassan lépkedő szellemfiút. Beértek a nagyterembe. Zsombinak eszébe jutott, amikor először pillantotta meg a hatalmas falakat, melyeket színes tintára festettek az évek alatt megperdülő kezeltek. Akkor ámulattal nézte a csodát, most pedig számos műve nézett vissza rá. Aztán ahogy a tekintete tovább siklott, hirtelen megállapodott az ismerős arcon. Megtorpant, szinte a világ is megállt forogni. Rá nem haragszom. Ő nem ártott nekünk. Ő írta a levelet. Ahogy agya hátsó zugából felzizzentek ezek a mondatok, úgy kezdett el hozzá visszatérni a környezete. A lassú Bach muzsika, amely a gramafonból csengett, az ápoló keze a karján, mely arra ösztökélte, hogy folytassa az útját és az a feledhetetlen mosoly annak a fiúnak az arcán, akit egyszer a legjobb barátjának tartott. Mintha csak egy másik életben lett volna. Lassan újra nekiindult. Lábai nehezek voltak, csikorogtak mint egy roboté. Legalábbis a fejében. Ott minden más volt. Minden különbözött a régitől. Megállt az asztalnál, ahol Thomas helyet foglalt, és nézte. Remélte, hogy nem neki kell kezdeni. Remélte, hogy nem érinti meg. Remélte, hogy mégis.
|
|
|
|