36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Krushnic Dimitri összes RPG hozzászólása (141 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Le
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. augusztus 10. 16:30 Ugrás a poszthoz

Lisa


A lány túlságosan élvezi, hogy megkopasztotta a pénztárcámat. Biztos a parfüm se lesz olcsóbb. Túlélem valahogy, két helyről kapok fizetést, de egy diák hogy van ilyen jól eleresztve? Valamit nagyon elszúrtak a szülei, ha engem kérdezel.

- Trump - egészítem ki a mistert, egy kacsintással megtoldva. Ha képben van a mugli világ eseményeivel, akkor most meglepődik, de ha nem, akkor simán azt fogja hinni, hogy így hívnak. És ha majd valaha rossz híremet akarja kelteni, akkor a Trump nevet úgyse tudja jobban besározni. Hibátlan terv.
- Aggodalomra semmi ok - nyugtatgatom, mintha szüksége volna rá. Lazán megvonom a vállam is, csupa nyugalom és világbéke vagyok. Nehogy ne tudjon aludni a lány amiatt, mert nekem gondot okozott. Azt a lelkiismeretem hogy viselné el, ó jaj?
Diszkréten az ajtó felé fordítom a törzsem, zsebretett kézzel toporgok, félig már elindulva, de azért még megvárom, nem-e akar mást is a nyakamba varrni.
- Akkor talán megmutathatnád, mit dobtam ki az imént a kukába - indítványozom előzékenyen. A fejemmel az ajtó fele intek, hogy csak tessék, menjen szépen előre. Mi ketten és az ajtó nem egy jó ötlet, úgyhogy csak távolról követem.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. augusztus 13. 08:09 Ugrás a poszthoz


| outfit | Pécs

Szandálban gyorsan szelem lefele a lépcsőket. Már a félhomályba burkolózó folyosón felnyomom az orromra a napszemüveget, amitől persze nem látok semmit és kis híján odakenem magam a betonhoz. A fényre kiérve rögtön megtalálom a lányt egy padon ücsörögve. Szélesen elvigyorodok. Nah nem olyan creepy bácsisan, hanem csak örülve és szórakozva a lány öltözetén.

Odaslattyogok mellé, már kevésbé sietősen, elvégre már késtem, ezen javítani nem lehet.
- A glitteres tütüm és az unikornis szarvam épp a tisztítóban van, remélem jó leszek így is - kezdem mindenféle köszönés helyett, miközben beérkezek elé. Lenézek magamon, mert tényleg fogalmam sincs, miket kapkodtam magamra. Megkönnyebbült kis sóhajjal veszem tudomásul, hogy nem felejtettem el nadrágot húzni. Kicsit pecsétes - néha elfelejtem, hogy varázsló vagyok -, de kényelmes rövidnadrág, pont ideális egész nap kutya játszóteret építeni. A csodás külsőmet egy kinyúlt pulcsival és egy sapkával egészítettem ki, mert én ilyen divatbetyár vagyok. Giorgio Armani, ezt kapd ki.
Nem hoztam magammal semmit, ilyenkor mindig adnak szerszámokat meg vizet, úgyhogy megleszünk. Mivel épp titkos ügynökök vagyunk - muglik közé igyekszünk beépülni -, egy mobil húzza le a zsebemet pálca helyett. Sok mágus nem mer egy pillanatra sem megválni a pálcájától, mintha nélküle meztelennek éreznék magukat, kiszolgáltatott és védtelen kisbabának. Sose értettem őket. A muglik se mászkálnak farzsebbe dugott fegyverrel - legalábbis nem mind, s nem ebben az országban -, s ha mégis veszélybe kerülnek, azt teszik, amit minden épeszű embernek tennie kéne - elfutnak. Vagy teljes tüdőből visitoznak. Jobb esetben beküldenek egy jobb egyenest, s a dolog el van intézve. Én is a jobb egyenes - meg a visítás - elkötelezett híve vagyok, nem mintha gyakran megesne. Főleg nem Pécs álmos kisvárosi miliőjében.

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. augusztus 15. 11:10 Ugrás a poszthoz


| outfit | Pécs

Bűnbánó arcot vágok, szánva-bánva hiányos és nem eléggé glitteres öltözetem.
- Legközelebb jobban odafigyelek, becsszó! - fogadkozom, miközben már előre látom, hogy legközelebb megint csak úgy fogok kinézni, mint aki behunyt szemmel végigszaladt egy szekrényen, s ami ráakadt, azzal jött ki. Az óráimon és dedikálásokon kívül nem szoktam ilyesmivel fárasztani magam. Nem mintha akkor tütükében jelennék meg, csak... alkalomhoz illően.
- Még nem jártam ott, vezess - vallom be töredelmesen és félre is állok, hogy megvárjam, merre indul. Hátul összefont kezekkel hintázok a talpamon, mint egy felszállni készülő helikopter. Nagyon kényelmes ez így, hogy nem kell egy kandallóért kuncsorogjak valamelyik kollégánál, vagy nem kell fél órát kajtassam a zsupszkulcsot, amit mindig úgy elrejtenek, mintha kincskeresős játék része volna. Nem véletlenül szoktam mindenhova motorral menni. Ha elkések, legalább rá tudom fogni az időjárásra. Azt nem teszem hozzá, hogy valójában nem tudok hoppanálni, elég ok az, hogy nem ismerem a célt. Miért várják el minden iskolát kijárt embertől, hogy tudjon hoppanálni? És ha valaki nem tud? Vagy nem mer? Miért furcsa, ha valaki egészséges ragaszkodással viseltetik minden belső szerve és végtagja iránt? Köszönöm szépen, jól megvagyok én így, egyben.
- Szerintem írjál panaszt. Ilyen igénytelenséget! De jól van, elfogadok egyet. - Jaj milyen kegyes vagyok. Én a mentolos-klasszikus rágnivalók rajongója vagyok, de megteszi. Legalább ketten fogjuk eregetni a rózsaszín lufikat.
Közben meg is indulunk, én csak hűségesen követem a kanyargós utcákon szlalomozva. Legközelebb motorral megyünk.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. augusztus 22. 16:19 Ugrás a poszthoz


| outfit | Pécs

Nekivágunk a hatalmas kalandnak, ami kb a következő sarokig vezet, ahonnan majd szépen elpucolhatunk egy szempillantás alatt. Érzem, hogy tényleg nagy a felháborodás, s kicsit szórakoztat, hogy ennyire álkomolyan tudja venni. Nem mintha engem sajnálni kéne, nagyon elítélő szemöldökráncolással veszem át a rágót s gyúrom a számba. Uhh, ez édes. Beleborzongok, de hamarosan jobb lesz s én is vígan kezdem fújni a buborékokat.
Internet? Tényleg modernek ezek a milleniális máguspalánták.
- Legközelebb akkor telefont is használhatunk, a baglyok lassabbak, meg folyton megállnak kajálni, pihenni, ilyen hülyeségek - felháborodva horkantok egyet, mint aki nem is tudja elképzelni, miért lehet szüksége egy madárnak ilyesmikre. Méghogy kaja. Munkaidőben lazsálni, ejj.
- Ááhh - lelegyintem. Nekem problémám a hopphoppal? Neki van velem. - Vasból van - paskolom meg a pocakomat, s csak némán fohászkodok egyet mellé, hogy tényleg ne dobja ki a taccsot. Általában jól viselkedik, jól bírom a hullámvasutat is, de a hoppanálás valahogy... kitör tőle a frász. Most mégis bátornak tűnő határozottsággal adom a mancsomat, mintha én volnék a Gyáva Oroszlán, ő meg Dorothy.
- Ez itt már nem Kansaaas! - Még épp sikerül félhangosan felkiáltsak, amikor érzem a rándulást a gyomrom mélyén és minden sötét lesz. A következő pillanatban egy mosógép centrifugájában találom magam, de ahogy lassan kitisztul a kép s leáll a forgás, rájövök, hogy ez csak egy ösvény. Még szerencse.
- Innen pedig...? - nézek körbe, pedig előtte elolvastam az útbaigazítást. Nagyon hasznos volt. Valahonnan a közelből kutyaugatás hallatszik, vigyorogva abba az irányba mutatok. - Megvannak.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. szeptember 2. 21:51 Ugrás a poszthoz

Vali


Kicsit zavartan vakargatom a fejem búbját. Tudom, hogy sokszor kifejezetten hülyegyerek benyomását keltem - és tudom, hogy sokszor ez sziklaszilárd tény -, de most nem volt ez ennyire éretlen spontán naivitás. Ó nem.
- Mennyire szomorú, ha azt mondom, hogy alaposan felmértem a pro-kontra viszonyokat? - A kontra az mindenkinek egyértelmű, aki valaha betette a lábát egy iskolába, főleg egy egyetemre. A pro meg remélem valamilyen különös, de ártatlan oknál fogva egyértelmű lesz neki. Nem lesz igaza, de nem baj, csak higyje azt. Persze, volt ott nemes mártíromság, s a hősi terv, hogy a jövő nemzedékének szellemi löketet adjak a világmegváltáshoz. A motivációs levélben biztosan jól mutattak. A teljes igazságot azonban soha nem okos nagydobra verni. Meg amúgy is, kit érdekel? Valit valószínűleg igen, de csak nem indíthatok egy kéretlen gyónással. Lehet már a túl sok információ-kategória lenne. Szép lassan. Előbb például szedjem ki belőle én, hogy mi mindenről maradtam le az elmúlt... túl sok évben.
- Ó? - vigyorgok rá sunyi pofával. - Tudod, hogy a szívügyek a gyengéim, nem úszod meg ennyivel. - Ahogy kimondom, vizualizálni is kezdi az agyam azokat a bizonyos szívügyeket. Oh. Oh? Hmmm. Érdekes. Mondanám, hogy más szemekkel nézek Valentinra, de valójában ugyanolyan fogkrém-reklámként virítok, mint addig. Semmi jót nem ígér az arcom, s nem alaptalanul. Ma gyónni fog valaki.
A gyónás gondolata azonban jelenleg a távoli, hűs jövőbe vész, előtte szeretnék beérni fedezékbe. Követem hűségesen, caplatok a nyomában, próbálva minél kevesebb energiát kifejteni. Ez az idő már az a szint, amikor még én is inkább hallgatok. De aztán nyílik előttem az ajtó és, mint Frodóék Hobbitfalvára beérve a kis mordori kaland után, hálaéneket rebegve, magamat lassított felvételben kívülről figyelve, evezek be a kávézó légkondicionált belsejébe. Ebben az állapotban kúszok oda az első üres asztalhoz, s nagyot nyögve heveredek rá az egyik székre.
- Soha nem megyek innen ki - közlöm túlvilági mosollyal. Elértük a nirvánát.

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. szeptember 8. 16:29 Ugrás a poszthoz


| outfit | Pécs

Igen-igen, állatbarátibb is. Nyilván érdekel a kis szárnyasok sorsa, bár többször láttam elkényeztetett, gőgös példányokat a postás változatból, mint nehéz sorsúakat. A Roxfortban elmaradott ogrének néztek, ha az iskolai madarakat használtad és nem volt sajátod, lehetőleg valami jó drága faj. Kérlek. Örültem, hogy futotta használt tankönyvekre s nem a könyvtárból kellett kunyeráljak.
De a kutyák - na, ők már más kategória. Őket én is szívesen elkényeztetném, már ha lenne nekem olyan. Ezzel a mai akcióval igyekszem kicsit kiélni efféle vágyaimat.

Megérkezve hamar meg is indulunk a sárga köves úton a hangok irányába.
- Jajj csak a repülő makikat ne! - Rendesen kivert tőlük a frász kissrác koromban. Hálás voltam, hogy mugli származású barátaim bevezettek a televízió rejtelmeibe, de ez mindig tüske volt a boldogságomban. Ez, meg a Madarak. Ugh. Mindegy, most szerencsére csak egy poros közép-kelet európai ösvény kanyarog előttünk, nincsenek itt se repülő, se másmilyen makik.
- Jöhet a közös játék - bólogatok, miközben érdeklődve figyelem, hova kerültünk. Még túl sok négylábút nem lehet látni, de hallani már őket igen. A szervezők köszöntenek is minket szépen, invitálnak befele, jobbra vagy balra, mint valami kedves Schutzstaffel katonák a rámpákon, csak itt tényleg kiválaszthatod, hogy jobbra vagy balra szeretnél menni.
- Szereljünk! - indítványozom lelkesen. Építeni-barkácsolni mindig jobban szerettem, akár pálcával, akár kézzel, mint festegetni. Az a típus vagyok, aki még most is a lap felső sarkába húzott félkörívként illusztrálja a napot. Ha Majának is megfelel, akkor már terelgetnek is tovább minket a megfelelő irányba.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. szeptember 11. 17:43 Ugrás a poszthoz

Vali


Tudom, hogy nem fogom megúszni én se a vallatást, úgyhogy igyekszem elejét venni egy semmitmondó válasszal, ami mégiscsak igaz, csak épp nem fedi a teljes igazságot. Így a legjobb hazudni.
- Eh, tudod, milyen vagyok. Mint a kutya, ha csontot talál - vonom meg a vállam. - Minden apróságnak tűnő feladatból hadikampányt kovácsolok. És mindig kell egy ügy. Valami, amit felnagyíthatok, isteníthetek, és aztán hősi halált halhatok érte. Tudod, csak a szokásos - még szerencse, hogy nem háborús időben születtem, mert biztos hamarabb lettem volna jelöletlen tömegsír lakója, mint ahogy leesik a tojáshéj a fenekemről. Teljesen tisztában vagyok a gyengéimmel. Az ember azt gondolná, hogy így képes vagyok javulni és kiküszöbölni a hibákat. De az ember csak hülyeséget gondol. Ami elméletben szép meg jól fest, az a valóságnak csak távolról integet, vagy még azt sem.
- Jól van, de nem felejtek! - Mindigis tudtuk, hogy hozzuk egymást kellemetlen helyzetbe. Ha csak egyoldalú lett volna, akkor azt zaklatásnak nevezik, s valószínűleg a másiknak élete végéig tartó traumát okoztunk volna. Ehelyett barátok lettünk. Akik néha évekig nem beszélnek, aztán öt percen belül elkezdik sebészi precizitással kipiszkálni a másik mocskos kis titkait. Olykor talán a gyerekkori trauma is kecsegtetőbb kilátás. Nem mintha cserélnék, nem-nem. Ameddig ejti a tanárság témát, én is hajlandó vagyok... nos, nem megharagudni. Ennyit talán megengedhetek. De az Evetteres témát nem adom. Koncként fogom tépni-rágni. Azt már megkaparintottam, sajnálom.

A túlvilági boldogságban ücsörögve magam elé húzom az itallapot és végigfutom felületesen. Úgyis tudom, mi kell.
- Legyen benne koffein és jég - jelentem ki a hozzánk lépő pincérnek, aki erre csak felvonja a szemöldökét, s nyitná a száját, de aztán meggondolja magát. Okos ember.
- Ilyen járatos vagy mugli közegekben? - kérdem tőle, mikor újra magunkra maradtunk. Amilyen céltudatosan mutatta az utat, biztos nem először jár erre. Bár számomra is elég otthonos már a mugli London, de a legtöbb városban még mindig elveszett kis pálcás vagyok, aki tátott szájjal bámulja a technika legújabb vívmányait.

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. szeptember 13. 16:46 Ugrás a poszthoz

Lora | piacnapon | megjelenés


Menjek, ne menjek. Fintorogva lesem az eget a ponyva alól, s ugyan az eső alábbhagyott, de közben meg a szél kezdett rá. Ez biztos csak amolyan nyári hóbortos vihar. Összefonom a karom s kicsit visszalépek, hogy ne ázzak, amivel jól beleütközök valakibe, még le is taposom - mire egy mondaton belül van emlegetve édesanyám meg a hegyi trollok és volt ott még valami, de aztán elvesztettem a fonalat. Pofát vágok, majd inkább elfordulok tőle, így hátha hamarabb megunja.
- Tessék?
Két perce sem állok itt, de már mindenki velem veszekszik. Ránézek a vénasszonyra, az meg rikácsolás közben a földre mutogat. Lepillantok, hogy lássam, mi történik, mielőtt még felpofoz vagy elátkoz. Vagy mindkettő.
- Ó - foglalom össze tömören a történteket, de azért nem vagyok nevetlen troll-fióka, bármit is állítsanak egyesek, s gyorsan lehajolok a lányhoz, hogy megnézzem, él-e még. Szerencsére igen, szuszog meg van pulzusa is, úgyhogy felegyenesedek, mint aki jól végezte dolgát.
- Csak elájult - közlöm a verdiktet a nénivel. Lendül egy táska, telibe kapva az arcomat. Pörög egyet a tér meg az emberek meg az eső, minden elmosódik, én valakibe kapaszkodva igyekszem túlvészelni a hullámvasutat, ami szerencsére hamarosan csillapodni kezd.
- Most komolyan? - morgom az arcomat simogatva. Legalább a fél házát a táskájában hordja, esküdni mernék, hogy egy kaktusz és legalább három könyv gerince került közeli viszonyba a fejemmel. Oké, törékenynek tűnő nénikékkel ne álljak le máskor veszekedni, mert a végén még hordágyon visznek el.
Sóhajtva leguggolok a lányhoz, aki még mindig ugyanott fekszik - de jó neki -, s alátéve a karjaim, felemelem az ölembe. Jó, mostmár nem ázik, ez szép, de mit kezdjek vele? Tanácstalanul nézek körbe, néhányan összehúzott szemmel méregetnek, mások bólogatnak, mintha ők mindigis tudták volna, hogy én rendes ember vagyok és megteszem, amit kell. De senki se ajánlja fel a segítségét.
Mi van a közelben? Csupa hivatalos épület, meg néhány magánház, meg egy patika. Egy patika! Kibújok a fedél alól és a nyakamat behúzva átkocogok a téren, majd a hátammal belököm a Silver Salus ajtaját.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. szeptember 13. 17:42 Ugrás a poszthoz


| outfit | Pécs

Kutya? Kérdőn nézek rá, amolyan igen?-mesélj!-arckifejezéssel. Nem szoktam túllelkesen, magas hangon lelkendezni, hogy óóóó hát van kutyád? Milyen fajta, milyen idős, hogy hívják, megsimogathatoom? Bár garantáltan szórakoztató lenne egyeseknek, de nem. Csak nem. Amikor más csinálja, attól is kiráz a hideg. Szóval csak ilyen szép diszkréten érdeklődök, mert egyébként mesélhet nyugodtan, biztos jófej kutya. Meg nyilván az is érdekes információ, hogy többes számú az a birtokos személyjel. Nem sok személyes jellegű tényt közöltünk még a másikkal, nem mintha bármelyikünk titkolózna, csak valahogy nem adta a helyzet. Talán kicsit furcsa is lenne, egy tizenéves lány és egy vén trotyi lelkizése.
Nekünk az ilyesmi való. Építeni, önkénteskedni, tenni, nevetni. Terelnek is már minket előre, mutatják, mi merre, én rögtön kapok egy asztaloskötényt, meg egy kalapácsot. Mint egy szocialista mese főhőse, harciasan nézek szét, hogy mit kéne kalapálni.
- Szoktam, igen, főleg fával szeretek barkácsolni - bólogatok, miközben még mindig nézelődök, hogy hol is kezdjük. Néhány eb körülöttünk rohangál lihegve, lobogó nyelvvel. A közelben egy mászóka van, azt már hárman is szerelik, bár amennyire szerencsétlenül, lehet, hogy megmentenénk az életüket, ha beszállnánk mi is. - Víz-gáz szerelést is vállalok, kék űrlényeknek féláron - vigyorgok előre, csak vetek egy gyors oldalpillantást rá, hogy lássam a reakcióját.
- Neked mid van? - nézek a kezében szorongatott műanyag izékre. Valami kisebbhez fognak azok passzolni, esetleg olyan átbújós karikák? - Nézd, vannak ott még olyanok - mutatok kicsit arrébb, ahol színben meg alakban talán ugyanolyan izék sorakoznak, átbújni meg átugrani lehet őket, mármint a kutyáknak, bár más is megpróbálhatja, ha nagyon akarja.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. szeptember 27. 19:14 Ugrás a poszthoz


| outfit | Pécs

Nem kell azért olyan sokat győzködjem, hogy meséljen, jön az magától szerencsére. Én csak hümmögve bólogatok, meg nézem a képeket, amiket mutat - tényleg édes dög -, néha ót?, máskor áát mondok, de érdemben annyira nem szólok hozzá. Egészen a végéig. A Bojarski gyerek a férje? A férje? Hirtelen szeretném elkérni a személyijét, mert nehéz felfogni, hogy már nagykorú, mert ha ő nagykorú, akkor nekem hol maradt az utóbbi öt évben a nyugdíjam, kérem a nyugdíjamat, jaj a derekam.
- Mostmár értem a repülés iránti imádatot. - Világosodok meg hirtelen, vigyorgok is hozzá boldogan. - Családi hagyomány, eh? - Gondolom a lengyel fiú rá se vetné a tekintetét egy lányra, aki a seprűt csak takarításra használja.
- Aha, bútoros dolgokat - bólogatok újfent. Nem vagyok én beltéri designer, de elboldogulok. A matek-része is relatív jól megy, mert ugye anélkül elég Dalí-szerű alkotások születnének, ami jól mutat a vásznon, de próbálj csak meg ráülni egy minden irányba álló lábú székre. Minden irányba. - Semmi flancos, csak csupa pragmatizmus, de jól össze lehet kombinálni a mugli technikákat a mágiával. - Most is bánom, hogy nem lehet egyszerűen össze-vissza reptetni a cuccokat, hogy a végén szépen egy játszóteret alkossanak. A minisztérium kutyái elég hamar a nyakunkon lennének. Meg a játszótér kutyái is, bár azt annyira nem bánnám.
De pálca nélkül is megy ez nekünk. Leülök törökülésben a földre, s hűségesen mindent a helyére kalapálok, amit összerak a lány. Csodás munkamegosztás.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. október 17. 16:44 Ugrás a poszthoz


| outfit | Pécs

Elvesztem a fonalat a megismerkedésük történetében, csak pislogok értetlenül, de aztán megrázom a fejem. Jól van, végülis a mikor és a hogyan annyira nem érdekel. Meg semmi közöm hozzá. Általában szeretem a szaftos sztorikat, de nem mindenkiről s nem mindig. Maja múlt héten még hátulgombolósban kente a spenótot a falra, úgyhogy valahogy nem érzem helyesnek, hogy túl sok információt megtudjak a magánéletéről. Ha a lányom lenne, akkor talán részletes beszámolót követelnék, de… lehet, hogy nem. Igazából nincs honnan tudjam. Valószínűleg örökre rejtély marad. Hacsak nem fogadok örökbe. Ami nem is olyan elképzelhetetlen.
Amíg a lány mesél, én a figyeléssel párhuzamosan merengek az életdöntéseimen, s az egészből a kérdései zökkentenek csak ki.
- Öööö - megvakarom a kalapáccsal a fejem búbját. - Van egy motrom - közlöm végül, jobb híján. Az is valami. Vele is kell foglalkozni, etetni, mosdatni, néha felidegesít, máskor örömöt okoz. Teljesen olyan, mint egy gyerek. Csak ha berakom télire a sufniba, nem fog bomlásnak indulni tavaszig.
- Jól hangzik. Már nem a tapétázás, azt elvből nem szeretem. - Otthon az egész ház tapéták rétegeivel van befedve, egyik rondább, mint a másik, s a penész úgy ül meg alatta, mintha tenyészet volnánk. Ugh.
- Ja, egyszerűbb, meg nagyon látványos, de talán kevésbé érdekes. Nekem legalábbis. Varázslattal minden olyan gyorsan megy, le se izzad az ember, csak hadonászik a pálcájával s kész is van. - Nem mondom, a varázslatnak is megvannak a maga előnyei, de nem ugyanaz az érzés, mint kézzel dolgozni. - Muglisan... olyan más. Rácsaphatsz az ujjadra véletlenül, rosszul szerelhetsz valamit össze, káromkodsz és izzadsz, mint egy ló, de amikor kész van, az az elégtétel, az mindent megér. - Szerintem nincs olyan ember, akit nem tölt el boldogsággal s büszkeséggel, ha valamit megjavít vagy valamit alkot, ami hasznos s esetleg szép is. Mint ahogy most is, amint lassan felépül ez az átbújós izé, már csak néhány elemet kell a helyére pattintani és az egészet odarögzíteni egymáshoz, hogy az első kutya ne vigye magával véletlenül.
- Sokat önkénteskedek, igen, meg segítek ahol s ahogy tudok - felelem két kalapácsütés között. Nem szoktam sokat mesélni arról, amit s amiért csinálok. Praktikusabb módszer egyszerűen megtenni, nem pedig beszélni róla. Hacsak nem konkrét információval kell szolgáljak valakinek, akit érdekel a dolog s esetleg szeretne csatlakozni a hadjáratomhoz. Az más. Akkor félórás szónoki beszédeket vágok ki, aminek legalább egyharmada véletlenül káromkodássá fajul, de mit tehetnék? Ha valami érdekel, akkor teljes szívem-lelkem beleadom s kicsit elkap olykor a hév.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. október 17. 16:49 Ugrás a poszthoz

Vali


Úgy néz rám, mint egy kiskutya, félve, hogy rögtön holtan esek itt össze. Ez valami új. Megint. Nagyon sok mindenről lemaradtam. Vagy csak felnőttünk? Ez olyan szép királyi többes, magában hordozza a lehetőségét, hogy én is felnőttem, ami egy elég bizarr és reménytelen gondolat. De szép. És főleg naív.
- Annál azért szívósabb alkat vagyok - vonom meg a vállam, de azért bíztatóan vigyorgok. A hadjárataim számát tekintve már legalább tucatszor kellett volna különböző okokból kimúlnom, végelgyengülés, halálos átok, hipotermia, szívstopp, miegymás, de valahogy eddig még megúsztam.

- Most szépen traumatizáltad szerencsétlent - bökök a fejemmel a távolodó pincér után. Miért bámulta így meg? Összehúzott szemmel stírölöm Valit. Nagyon megváltozott. Vagy csak jót tett neki a színészet. Vagy rosszat? Nem tudom hirtelen eldönteni. A Roxfortban is már kedveltem - nyilván -, úgyhogy egyelőre nem tudom hova tenni ezt a metamorfózist. És doppio vaníliával? Mi történt a jó öreg kávéval, amit úgy hívnak, hogy kávé, csak ennyi, semmi más, legfeljebb tej meg cukor meg jég mehet bele, s itt vége is a listának.
- Hogy… mindkettő? - Először csak a kávézóra céloztam, de most, hogy jobban belegondolok, akár a fesztivál is furcsa lehet. Bár én is itt vagyok, de én mindenhol ott vagyok. Mugli vagy mágus esemény, nem érdekel, csak ne üljek a fenekemen a négy fal között.
- Utóbbi - vigyorgok rá szélesen, ami elég ijesztő valószínűleg. Legalábbis annak szánom. Nincsenek túl sokan körülöttünk, leszámítva a pincért, de ő láthatóan minél gyorsabban szeretne lerendezni minket, hogy bebújhasson a pult mögé, messze tőlünk. Pont ideális hely a lélekbogarászáshoz, vagy egy jó pletykáláshoz. A kettő egyben is jöhet, amint megérkezik a kávém, képes leszek befogadni új információkat.

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2017. november 4. 18:24 Ugrás a poszthoz


| outfit | Pécs

Mi, kinézi belőlem, hogy valami pici robogón gubbasztva döcögjek? Olyan please arccal nézek rá s végül elmosolyodok horkantva.
- Igen, olyan nagy. Meg rendes. Eredetileg mugli járgány volt, nem is tudott repülni, de elvittem és megbűvölték. De azt hiszem, nem volt a legjobb bűvölő az alak, mert azóta is rendszeresen lezuhanok vele. - Kicsit elmélázok a dolgon. Nem kéne elvigyem egy rendes szakemberhez? Mármint egy másikhoz, mert az első is annak tűnt, még drága is volt, erre tessék. Néha fogja magát a Hondám és nagyon hiányozni kezd neki a föld, ezért rögvest el is indul zuhanórepülésben felé. A gravitáció nem szeret engem, tudom én. Vagy túlságosan is szeret. Hm.
- Öhm... felajánlanám, hogy elviszlek egy körre, az egyetemnél van leparkolva, de azt hiszem, elég rosszul fogtam neki a meggyőzésnek - széttárom kalapácsot meg szegeket tartó kezeimet, de azért várakozón nézek rá. Lehet, hogy nem ijedt el ennyitől. Elvégre még én is élek, megvan minden végtagom és nincs semmi látható sérülésem. Vagy van? Lehet, hogy sokak számára magyarázatként szolgálna ez arra, hogy hova lettek a kerekeim. Lehet, hogy nem magyarázat, de kifogásnak tuti jó.
- Eh, ne is kezdjük... Azt gondolnád, hogy ez csak a muglik hülyesége, elvégre elég könnyen tudunk mi festeni, de neem... A logika és a szépérzék teljes hiánya nem mugli specialitás.
Gyerekként persze mit érdekelt engem, hogy az, amit összefirkálok, ragasztva vagy festve van, a lényeg az volt, hogy volt elég helyem és aztán anya lila fejjel üvöltve kergetett keresztül a házon. Sokszor kaptam azon magam, hogy a levegőben lógok fejjel lefele, anya meg kivont pálcával jön felém, mint egy norvég tarajos, füstöt eregetve, vérszomjasan. Lehet, hogy ez részben a gyermeki fantázia szüleménye, de nem biztos… Hol is tartottunk?
- Pálcikázni? - kérdezek vissza elszörnyedve. - Mit tanítanak a Bagolykőben? Varázsolni király dolog! - A vége kicsit hangos lett, gyorsan behúzom a nyakam és halkabban folytatom. - Persze, lehet az veszélyes is, de… hogy csinálsz fényt, ha hirtelen kell? Hogy mosogatsz? Hogy… élsz? - A felsorolás végére érve felmerül bennem, hogy esetleg muglik a szülei és akkor mindez neki teljesen természetes. Végülis… valahogy eljutottak eddig ők is és nem tűnik úgy, hogy mostanában készülnének kihalni - bár ez néha kifejezetten döbbenetes fejlemény. A többség rémesen életképtelen, a maradék meg hajlamos arra, hogy a tömegpusztító fegyvereket kiváló ötletnek tartsa. Mi az ilyeneket dementorokkal őriztetjük, náluk meg elnökké választják. Elképesztő.
Közben kapunk egy eltévedt csomagot, amiért két perc múlva egy másik önkéntes odafut hozzánk és el is rohan vele. Kéne még valami munkát kérni. Jól beütöm a helyére a csöveket, aztán nyomkodni kezdem előre-hátra a szerkezetet. Elégedetten engedem le a kezem, amikor látom, hogy nem akar kifordulni a helyéről.
- Vigyázz a kártyázó nénikkel! Olga néni a budanekeresdi otthonból a vérprofi pókerezőket is könnyekre fakasztaná. A múltkor már alsógatyában ültem, mert a pénzem már az első fél órában elfogyott. - Az emlék kifejezetten kellemetlen, de azért hűségesen tűrtem, mert láttam rajtuk, hogy mennyire élvezik. Az azóta sem világos, hogy a kártyázás vagy az én pucérkodásom tetszett nekik ennyire, de nem is akarom tudni. - Soha ne játsszatok tétben - figyelmeztetem komor tekintettel. A többségüknek rohadt sok aranyuk van, mert a hely elég olcsó és a maradék nyugdíjat nincs mire elverni, ritkán járnak ki az otthonból, úgyhogy az egészet felteszik pókerben. De mindettől eltekintve kedvelem az öreglányokat, ők is engem, úgyhogy tetszik az ötlet.
- Ők mindig örülnek a látogatóknak, csak nehogy szombat délután négy és öt között merj menni. Amióta rávették a vezetőséget, hogy szerezzenek be egy tévét, azóta nem lehet lecuppantani a a szemüket a szombati szappanoperájukról.
Valaki közben hevesen integet felénk, úgyhogy felszedem magam a földről s bevárva a lányt, megindulunk a többiek felé. Elég szépen összeállt a játszótér, már csak a teszt-csapatot kell beengedni.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. január 30. 18:26 Ugrás a poszthoz




- Igen, csak ezt a kettőt - adom az eladó kezébe a két almát, amit az vállvonogatva átvesz és lemér, aztán kifizetem őket és ellépek a standjától. Futócipőben és -nadrágban, nyúzott AC/DC-s pólóban, csípőre tett kézzel nézek szanaszét, az egyik almán nyammogva. Az elmúlt egy órában lenyomtam 10 kilométert, csorog a hátamon a víz és annak ellenére, hogy fehér párafelhőket eregetek, nem fázok rövidujjúban sem. Vajon van otthon elég tojás? Úgy rémlik… és talán paradicsom is - bár ilyenkor elég pocsék ízűek. Megfordulok és végignézek a pultok során. Valami még kéne. A nevemet hallva - vagyishát annak egy formáját - hátrapillantok és széles vigyor terül szét a képemen.
- Stitch - tárom szét felé a karom, de elég messziről, hogy ne öleljen meg. Nem akar megölelni. Gusztustalan és büdi vagyok. - És a kis mini te, hát helló - próbálok belesni a babakocsi mélyébe. - Reggeli körút, hm? Hogy vagytok? - Lelkesen beleharapok az almámba, de azért nagyon figyelek ám. Csak éhes vagyok.
Mióta nem láttam? Hát lássuk. A nyáron még találkoztunk, meg ősz elején, voltunk önkénteskedni, aztán úgy szalagszakadás, mert jött a tökmag, küldtem ajándékot meg levelet, meg aztán még egy baglyot később, de úgy ennyi. Nem mintha ezt különösnek tartanám. Így megy ez.

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. február 15. 17:58 Ugrás a poszthoz




Almával teli pofazacskóval bólogatok lelkesen. Mindig jó hallani, hogy vannak még rendes emberek, akik másokra is gondolnak.
- Úgy látom, a helybeliek, főleg az idősek, kicsit idegenkednek a külső népektől. De az jó, ha titeket megszerettek. Én… - elhúzom a számat. - Hát értem nem rajonganak a bogolyfalviak. Érthetetlen, teljesen. Pedig próbálkozok! Mindig gnómtalanítom a szomszédok kertjeit, meg nem zajongok éjfél után… annyira.
Lehet, hogy köze van a dologhoz annak, hogy a Shadowom viszont épp eléggé zajos meg közveszélyes. Biztos az lesz. Mert az nem lehet, hogy életemben először nem kedvelnek az öregek. Az öregek mindig imádtak! Meg a gyerekek. A kettő közötti generációk viszont többnyire irritálónak, infantilisnek, arrogánsnak, vagy csak simán idiótának tartanak. Nem tudnak ők semmit.
- Hát akkor tökéletesen funkcionál. - Megpróbálom megtalálni a ruhák és takarók alatt a békésen szuszogó lakót, akiből végül sikerül felfedezzek egy rózsaszín orrocskát meg néhány miniatűr virslire emlékeztető ujjacskát. Pont úgy néz ki, mint egy egészséges, boldog baba. Persze kétségeim se voltak effelől. A fiatal szülőktől mindenki félti az utódot, de közben kevesen gondolnak arra, hogy ők lesznek a legjobb szülők. Hisz még emlékeznek, milyen volt gyereknek lenni. Még van bennük élet, nem égtek ki, nincsenek túl öt váláson és három anyagi csődön. Még optimisták. És olykor még maguk is kicsit gyerekek. A felelősségtudat nem ott kezdődik, hogy valaki betölt x életévet. Én már csak tudom.
- Voltam futni és megéheztem - harapok bele a második almába, az elsőnek a csutkáját meg diszkréten berugdosom a pult alá. - Az egyetemi koszt se rossz, de azért nem az igazi. - Még van néhány órám az előadásomig, de addig még vár rám egy torony dolgozat. Miért nem szólt nekem senki, hogy a tanítás 99%-a dolgozatok és vizsgák javításából fog állni? Pedig amit csak lehet, szóbelivel és gyakorlattal pontozok, mert nem látom értelmét a különböző kötetekből összeollózott, rémunalmas szövegeknek. Mágusok vagyunk, ennél többre is vihetnénk.
Utoljára módosította:Krushnic Dimitri, 2018. február 15. 18:30
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. február 15. 18:12 Ugrás a poszthoz

Keve PókIca Peter Parker The Amazing Spider-Man | külcsín | Farsang


Ahogy meghallottam, hogy lesz farsangozás a faluban, rögtön tudtam, hogy nekem ott a helyem. Persze, bárki joggal kérdezhetné, hogy mégis miért, elvégre semmilyen kapacitásban nem vagyok-voltam bagolyköves, ez meg nagyrészt nekik szól, meg a többi környékbeli gyereknek - de nem kérdezett senki ilyet, s ha tette is volna, valószínűleg annyira nem értékelte volna a válaszom.
Reneszánsz szuperhősök? Sok álmatlan éjszakát töltöttem el azóta ezzel az oximoronnal. Reneszánsz Batman? Gyakorlatilag csak egy szupergazdag arisztokrata szifilisszel, de az összes modern mugli kütyű nélkül. Együtt járhatnak Tony Starkkal piócázásra, mintha az segítene valamit is rajtuk.
Végül a másik megközelítést választottam, a reneszánsz jelzőre téve a hangsúlyt. Hamar kigyúlt a körte és körülbelül tíz percen belül már kész is voltam mindennel.
Kevével azt beszéltük meg, hogy hát elmegyünk, ott leszünk és valahogy találkozunk. Szeretem az ilyen ad-hoc jellegű találkozásokat.

A nagy napon felöltöttem díszes kosztümömet - vagyis feltettem a fejemre egy vízfestékkel aranyra befestett, csálé koronát, és egy anyukám által kézzel hímzett pokrócot borítottam a vállamra, összefogtam az egészet elől egy biztostűvel s voilá. Kilibbentem az ajtón.

Megérkezve a tett színhelyére, egyesek ferde pillantásokkal méltattak, bár ezt csak a tudatom perifériáján enyhén vibráló vészjelző sugallta, de nem nyilvánítottam neki túl nagy figyelmet. Az a vészjelző néha a Richter-skálát is mozgásba indítja s olyankor se nagyon szoktam törődni vele. Csak ha túllépi az ötöst, akkor érdemes bármit is kezdeni vele.
Most ez semmi. Hisz annyira nem is lehetek furcsa. Farsang van! Persze, hogy egyesek szabadabban értelmezik a tematikát. Nehogy már mindenki Pókembernek legyen beöltözve, mint ez az ipse is itt mellettem, mit jön ilyen közel, héé, szállj le rólam, pókica.
- Akkor tartsd máskor magad alatt - csípőre teszem a kezem, királyi pózba vágva magam. Ahogy jobban megnézem ellenfelemet, hirtelen olyan ismerősnek tűnik… Ó hát persze.
- Örülök, hogy ilyen ügyesen megtalálták egymást a lábaink. De mondjad csak, mit bámultál annyira? - lépek mellé, hogy jobban lássam, amit látni kell.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. február 26. 14:17 Ugrás a poszthoz

Keve PókIca Peter Parker The Amazing Spider-Man | külcsín | Farsang


Igazából lehet, hogy egy melegebb öltözettel jobban jártam volna. Elvégre ezek a királyok elég betegesek voltak, biztos folyton fáztak, mint anyám. Meg mint most én. Jobban összehúzom magamon a köpenyt és szétnézek, hogy lehet-e valami forró innivalót találni. Mondjuk lángnyelv whiskyt. Széles vigyorral kinézem magamnak az egyik közeli pultot, de még nem indulok meg felé.
- A lábaknak lehet van valami hatodik érzékük - mélázok el, bólogatva. Tényleg vicces, ahogy sikerült egymásra tapodni anélkül, hogy különösen próbáltuk volna megtalálni a másikat. Biztos az a titok! Nem szabad próbálkozni, s akkor sikerül. Zseniális vagyok.
- Mindenképp - lelkesen rá is mutatok a bódéra, ahol jóféle portékát lehet kapni kicsi csinos pohárkákban. Megindulok keresztül a tömegen, mindvégig igyekezve nagyon arisztokrata mozdulatokkal vonulni. Eléggé nehezen megy, mert folyton egy Batman vagy egy Superman áll be a képembe. Mindenki ennyire odavan a mugli képregényekért? Jó, én is, de az most mindegy. Nem lehet mindenki XIV. Lajos, ez igaz. Abból csak egy van! És azt az egyet se lehet felismerni. Kellett volna egy névcédulát tűzzek a köpenyemre.
- Szolga! - szólok rá királyian a felszolgáló lányra, aki ettől ijedten pislog ki rám a pult mögül. - Két lángnyelv whiskyt, de a legjobb fajtából! - Fogalmam sincs, hogy nekik hány fajta lángnyelv whiskyjük van, de jobb biztosra menni. Egy uralkodói torkot nem lehet csak úgy bármivel felperzselni.

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. február 27. 19:49 Ugrás a poszthoz




Csak a vállamat vonogatom az értetlenkedésére. Engem is meghalad. Tudom, hogy sokszor nagyon idegesítő segg tudok lenni, de az idősekkel mindig udvarias vagyok. Mármint úgy magamhoz mérten. Valahogy ez mindig bennem volt. Lehet azért, mert én soha nem ismertem a nagyszüleimet, elnyelte őket a nagy vörös gépezet. Persze mással se vagyok szándékosan köcsög. Csak véletlenül.
- Lehet valami pletyka kering rólam - vetem fel, inkább kérdésként, mint kijelentő módban. Fene se tudja. De azért tovább próbálkozok. Erre jön is egy gondolatom, amit már rég megszerettem volna osztani a lánnyal. Szétnézek morfondírozva a piacon. Valahol a közelben van egy teázó, tudom, mert mindig elszaladok előtte, de még nem jártam bent. Az jobb lenne, mint itt feltartani a sort.
- Senki nem egyforma, főleg nem a babák - bólogatok meggyőződéssel. Felnőttként már jobban uniformizálódunk, de gyerekként még szabadok és őszinték vagyunk. Őket még nem szippantotta magába az ár. - Hamarosan megszólal - és akkor meglátod, milyen végtelen és csodálatos világ van benne - lemosolygok a takaró-halomra, olyan “ugye, igazam van?”-cinkos fejbólintással. Mi tudjuk ezt.
- Hát nem tudom, én a Roxfortban az asztal lábát is megettem volna, folyton éhes voltam, meg az ottani manók szerintem mind michelin-csillagosok, de ezek… lehet, hogy szándékosan kínoznak, valami sztrájk, amiről nem hallottunk? Mindegy is, ritkán eszek ott - megvonom a vállam, de azért mentális emlékeztetőt teszek magamnak, hogy majd nézzek le a konyhába - mindig is megakartam kérdezni, hogy “mi a manó?!”. Bár lehet, hogy ezek annyira nem bírnák a humoromat. Mindenesetre ki kell derítsem, hogy mi történik. Még az is lehet, hogy szegényeknek senki nem szólt, hogy az emberi ízlésnek az ő főztjük nem épp az ideális-kategóriában mozog, s megvannak győződve, hogy mindenki elégedett.
- Mit szólnátok egy teához? Nem a suliban, ne aggódj! A teájuk se valami jó szegényeknek… - Úgy hozzávetőlegesen a megfelelő irányba mutogatok. - Van arra egy teaház. Ha mindennel megvagytok és a néni csomagjait is hazavittük - teszem hozzá, és szétnézek, mintha arra várnék, hogy ezt a pillanatot választja ki a néni, hogy odalépjen hozzánk.
- Jah, már mindenki pánikolva éjszakázik a könyvtárban. Lewynek… igen? Azt hiszem. Ha nem szándékozik megbukni. - A soktantárgyas tanárokkal mindig ez van, alig győzzük észben tartani, hogy ki hova jár hozzánk órára. Már előfordult, hogy egy diák beérkezett szóbelizni varázspszichológiából, én meg rutinos nyugalommal kiadtam a szociológia-tételeket, hogy válasszon, ő meg majd’ elsírta magát. Végülis pszichológia-vizsgának is elment - de ebben az esetben megbukott volna. Amit végül nem tett. Az is megtörtént, hogy az idegösszeroppanás szélén álló diák azt se tudta, hol van, és teljesen random kezdte el mondani a méregtant. Tételhúzás nélkül, ülve szépen a hatodik sorban. Úgy, hogy írásbeli volt. Szociológiából. Fél órával azután, hogy lejárt a vizsga.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 8. 21:00 Ugrás a poszthoz




Nagyon egyetértően bólogatok. A pletykát az emberi kommunikáció szemetének vélem. Valakinek nagyon unalmas és sívár kell legyen az élete, hogy a máséban kezdjen el turkálni.
- Majdcsak megenyhülnek valahogy… - vonom meg a vállam. Sokáig tervezek a faluban maradni, megkedveltem a helyet, úgyhogy nem ártana, ha nem lennék a falu egyes számú közellensége. És akit a nénik utálnak, az bizony közellenség lesz. Ez az univerzum rendje.
- Ügyes kislány - vigyorgok rá a takaróhalomra, azt meg kegyesen nem jegyzem meg, hogy csak a második alkalommal volt minden okés. Mit akarok? Valószínűleg üvöltve téptem volna ki a védőnő haját, ha rólam van szó. Mármint babaként, most azért nem. Hülyén néznék ki. De ezt sose fogom megtudni, mert vén vagyok és nekem még nem voltak ilyenek. A varázslók maradiak. Meg főleg a szüleim.
- Mikor nem panaszkodik valaki? Ki tudja, milyen körülmények között güriznek a manók.
Ahhoz képest, hogy most megrugdosnám a panaszkodókat, hogy ne rinyáljanak, nem hercegnők, néhány perce még én is amiatt óbégattam, mert nem elég finom az egyetemi koszt. Nem szép részemről. Vagy csak nagyon éhes vagyok és emiatt sok a bajom.
Elindulunk szépen a néni felé, követem őket a szűk sorok között, mint valami kiskacsa. Jó is, hogy elindultunk, már kezdtem fázni.
- Van időnyerője? - kérdem vigyorogva, persze nem gondolva komolyan. Vagy tényleg van? Nagyon kevés létezik belőle, dehát soha nem lehet tudni. Mármint nem szoktam különleges engedélyekről beszámolót kérni, felőlem thesztrálokon is lovagolhatnak a szabadidejükben. Nekem már az egyetem is meghaladja néha a tűrőképességemet, pedig mostanában tényleg csak ezzel foglalkozok. A mugli ügynököm már eszi is az idegeimet, meg szorít a határidő, de valahogy csak idejében befejezem az újabb kötetet. Még van körülbelül fél évem és megírtam kereken… három oldalt. Jó, talán nem fogom befejezni idejében. Nem mintha annyira tartanék tőle. Egy mugli papírtologató, aki szupersztárnak érzi magát, mert sikerült néhány írót felfuttatnia. Kérlek.
Bemutatkozok a néninek, aztán hamar el is búcsúzunk tőle, ez se tartott sokáig, oké, nézzünk szét, hol is van… Igen, arra.
- Csak tessék - mutatom az irányt, meg hogy mehetünk, s aztán én is felzárkózok melléjük. Az út túloldalán ott is van a keresett hely, ahol biztosan boldogak lesznek, hogy ilyen remek kis izzadt, kinyúlt pólóban teszem jelenésemet. De már voltam itt néhányszor, úgyhogy másfelől meg valószínűleg számítanak egy ilyesmire.
Benyomom az ajtót és felpasszírozódva az ajtófélfára, kitárva tartom, hogy a lányok betudjanak menni. Szerencsére nem kell öt csigalépcsőn felmászni, meg még néhány csapóajtón bekúszni, mint egyes helyeken. Ez egy egész normális hely, de nagyon értenek a teához.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 9. 18:47 Ugrás a poszthoz

Zsé | megjelenés | Budanekeresd, március 8.


Amikor négy éves voltam, megtudtam egy lehangoló, lélekpusztító valóságot. Addig abban a meggyőződésben éltem, hogy minden fiú lány lesz, amikor felnő. A bácsik pedig csak félresikerült példányok, mert ők sose lettek lányok. Nagyon szófogadó gyerek kellett legyek, mert tudtam, hogy rossz kisfiúkból csak ronda bácsik lesznek. Aztán puff, nesze neked valóság.
De azóta is úgy gondolom - és ez mostmár nem tévhít -, hogyha nők vezetnék a világot, sokkal jobb hely volna. Valószínűleg már több bolygót betelepítettünk volna és ez az eredeti is egészséges és tiszta volna, nem ilyen teleszemetelt, haldokló golyóbis.

Ennek örömére minden évben alaposan megünneplem március nyolcat. Kezdve természetesen egy gyors hazalátogatással, ahova nem érkezhetek meg egy hatalmas csokor virág nélkül, aztán az egyetem és a falu következik. Idén azonban elég hamar lerendeztem ezeket az ügyeket, úgyhogy visszatérve Bogolyfalvára még volt időm beugrani a piacra egy újabb adag virágért. Eléggé kétségbeesett arccal fogadtak, biztosan nem könnyű nekik ez az időszak, főleg ez a nap, de végül csak találtunk a raktárban még egy ládányi aprófejű rózsát. Néhány gyakorlott mozdulattal hamar koszorúkat formáltak belőle, a végén már nekem is sikerült a varázslat anélkül, hogy ne legyen az egészből valami felismerhetetlen maszlag. A legutolsót felraktam a saját fejemre, kifizettem a munkájukat és sietősen megindultam a kandallóm felé.

Budanekeresden még nem akcióztam eddig. Ami azt jelenti, hogy a helyiek még nem ismernek s esetleg örömmel fogadnak. A bogolyfalviak reggel úgy vették át a virágcsokraimat, mint valami kötelező házimunka eszközét, ami nem túl kellemes, de gyorsabban túlvannak rajta, ha egyszerűen hagyják magukat. A bagolykövesek örültek csak igazán, meg az egyetemen a diákjaim.
A főtér közepén lepakoltam a ládámat és megigazgatva a koronámat, szétnéztem. Egy “A világnak több fantasztikus/gyönyörű/bátor/trágár/parázna nőre van szüksége” feliratú pólóban feszítettem, a felirat pedig néhány másodpercenként váltogatta a jelzőket, olykor bedobva egy-egy meglepőbbet is. Felül csak egy vékony kabát, hogy ne takarja nagyon ki a szöveget.
Na, akkor osztogassunk virágkoszorúkat. A karomra akasztottam néhányat, hogy legyen tartalékban s mindkét kezemben egyet-egyet megfogva közelebb léptem egy szekerét húzó nénikéhez. Széles mosollyal felköszöntöttem, ő meg morogva felnézett rám, aztán valósággal felragyogott az arca, amikor meglátta, mit szorongatok a kezemben. Mosolyogva, virágkoszorúval a fején csoszogott tovább, folytatva útját ki tudja merre. Ezek a nők, ugye megmondtam?
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 12. 22:03 Ugrás a poszthoz

Keve PókIca Peter Parker The Amazing Spider-Man | külcsín | Farsang


Lenézek a lábára, aztán fel rá vigyorogva. Igen, a lábaink külön jelmezként kéne induljanak. Tuti nyernének. Már ha valaha eltudnánk ezt magyarázni a pórnép szintjén is. Túl zseniálisak vagyunk, ez a helyzet.
Tudom, hogy ez a tanár-diák együtt iszik-nóta nem cseng annyira szépen sok fül számára, de a fiú nagykorú, eltudja dönteni, mit csinál. Engem meg legfeljebb megejnyebejnyéznek, az meg nem érdekel. Egyébként is, jelmezben vagyunk! Biztos nem ismernek fel. Főleg engem. A farsang meg a halloween a kedvenc ünnepeim, ilyenkor bárki lehetsz. És ki mondhatná meg, hogy nem ünnepelhet együtt Pókember a Napkirállyal? Hol itt a probléma?
A pultnál ácsorogva nézelődünk, mármint én úgy szanaszét, Keve meg hol a tömeget, hol a kiszolgálólányt bámulja.
- Öhm... varázslattal? - tippelek a kérdésére. Nem is tudom, miből gondolom, hisz ez annyira elképzelhetetlen. Varázslat? Pff, hagyjuk már. Széles vigyorral fordulok vissza a pulthoz, amin megjelentek a poharaink a kissé ijesztő külsejű nedűvel. Biccentve a lánynak leteszem a pénzt a pultra - sajnos nem sikerült kora-XVIII. századi Lajos-aranyat kerítenem, úgyhogy ilyen gyatra modern érméket szórok le elé.
- Egészségünkre! - emelem Keve felé a poharam, s egy pillanatra elgondolkodok. Vajon mit mondtak a francia királyok ilyenkor? Éljen a haza? Éljek én? - Az állam én vagyok! - vágom ki végül a rohadtul találó pohárköszöntőt.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 13. 20:05 Ugrás a poszthoz




Nagy az egyetértés, dehát ezen nem kell meglepődni, eddig még szinte semmiben se különbözött a véleményünk. Biztos akadna olyan is, ha nagyon keresni kezdenénk, de minek tennénk ilyet?
- Az emberi faj felsőbbrendűség-érzete és egy elavult társadalmi rendszer az oka - felelem komolyan bólogatva. A Roxfortban voltak még egyenlő jogok-gyűléseink, meg néhány alkalommal megjelentünk a Nagyteremben is táblákat lóbálva és szlogeneket kiabálva, de nem értünk el semmit. Ennél sokkal többre volna szükség, hogy legalább egy iskolában vagy egy aranyvérű családnál megváltozzanak a dolgok. Rég nem is gondoltam rá. Pedig mostanában kezdenek új szelek fújni és a régi állott, mérgező levegőt kifújják a sunyiba. Csak sokkal lassabban megy, mint a mugliknál. Ők a rabszolgaságot, aztán az apartheid-rendszert is levetkőzték, most pedig elérték az egyenlőség bölcsödés-korát. Tehát már elindultak a jó úton, de néha még beszarnak és rendszeresen ki kell cserélni a pelust. Bár mi is legalább ott tartanánk.
- Még bírja, aztán biztos visszavesz a rohanásból, s ő is inkább otthon ül veletek - vetem fel, bár annyira nem vagyok meggyőződve. Nem tudom, hogy ilyen-e a valóság, vagy túl sok mugli filmet néztem.
A teázóban végre leolvadnak a jégcsapok rólam. Soha nem megyek innen ki. Miután a lányok elrendezkedtek, én is ledobom magam a szembelévő székre és forgolódva keresni kezdem a pincért.
- Earl greyt és egy sonkás szendvicset - adom le a rendelést nagyon lényegretörően. Azért mosolygok mellé, hogy ne mondhassák, faragatlan tuskó vagyok. De azért hozza ki gyorsan, or else. Éhes vagyok.
- Unatkozni? - pislogok Majára. Hitetlenkedő kis kacagás jön elő belőlem. - Jó, nem egy broadway, nem megy a buli egész nap, s főleg nem egy tengerparti nyaralás, de unatkozni - na, azt nem szoktam. Bárcsak lenne időm arra! - megrázom a fejem s megvakarom az orromat. Unatkozni? Ilyet.
- Szeretem csinálni s a tantárgyaim szerintem soha nem egyhangúak. Amennyire csak lehet, gyakorlatokat adok ki, csökkentem a beadandókat és az írásbeliket. Önkénteskedünk, emberek közé megyünk, kérdezünk, hallgatunk.
Most, hogy ilyen pozitív fénybe állítottam az életemet, mintha valami elmozdult volna bennem. Valahogy nem azt érzem, hogy ez fárasztó, güriző munka és púp a hátamon, hanem hogyha fáradt is vagyok a nap végén, egy jól elvégzett, hasznos, fontos munkát csináltam. Egy kicsit... nem tudom. Jó érzés.

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 20. 19:51 Ugrás a poszthoz




Jó hallani, hogy vannak még párok, családok, akik... rendben vannak. Nem mondhatom, hogy az otthoni példa számomra olyan traumatikus lett volna, mert nem, egyáltalán, csak az más. A szüleimnek a kapcsolatuk volt az egyetlen kapocs és az egyetlen lehetőség egy normális élethez. Az egyedüli mentőcsónak. De ma már megváltozott minden. Nincs egy Nagy Testvér. Nem kell diktatúrában élni. Legalábbis nem itt. Úgyhogy mindenki valahogy könnyelműbb lett. Csak úgy szórja az éveit, az érzéseit. Úgyhogy jah, jó hallani, hogy egyesek nem így tesznek.
- És te mit szeretsz csinálni? - kérdem, talán meglepően komoly hangon. Szoktam néha ilyen is lenni. - Mihez kezdesz, ha majd a tökmag nagyobb lesz és nincs egész nap szüksége rád?
Már amennyire tudom, az iskolából rögtön az anyaságba csöppent. Mint valami tizennyolcadik századi úrilány, akinek az az egyetlen feladata, hogy porontyokat alkosson, aztán hat gyerek után harminckét évesen tüdőgyulladásban meghaljon. Nem hiszem, hogy ennyi elég volna neki. Nem az a típus.
- Még nem tudom, milyen újra s újra előadni ugyanazt, nem tanítok olyan rég - vonogatom meg a vállam. Ez a... második? Igen, a második vizsgaidőszakom. Elméletileg kétszer végigvettem már ugyanazt a tananyagot minden tárgyamnál, de gyakorlatilag még mindig az egész új, felfedezetlen számomra. - Mivel nem a szorzótáblát oktatom heti negyven órában, nem is érzem repetitívnek. De majd kérdezz meg tíz év múlva - vigyorodok el. - Ha tíz év múlva még mindig tanítani fogok... amit kétlek.
Elég kicsi esélyt látok erre. Pedig jó dolog tanítani. Általában. De tíz évig megülni a fenekemen, ugyanazokban a termekben ugyanazt csinálni? A tíz év lejárta előtt a Mungóban leszek páciens.
Közben figyelem, ahogy nyüzsög a borsószem Maja karjaiban, láthatóan őt se arra találták ki, hogy megüljön a fenekén. Pedig neki egy ideig muszáj lesz, legalábbis amíg megtanul járni. Aztán meg se fog állni. Pufi kis lábain úgy fog totyogva suhanni, hogy az anyja aztán jöhet velem maratonra, mert már profi lesz benne.
- Az a baj, hogy az emberek félnek nevetségessé tenni magukat. Azt hiszik, hogy van egy alapbeállítás, amit mindenkinek követni kell, s ha egy kicsit eltérnek attól, akkor majd mindenki kinézi őket. Az emberek hülyék. Ha van valamiféle alapbeállítás, akkor ez az - megcsóválom a fejem, aztán kicsit arrébb húzódok, mert érkezik a rendelésünk. Kaja! Közelebb húzom a tányéromat s gyorsan nekifogok ledarálni a szendvicset. - Mostanában... ja igen, voltam szombaton a grosserliebes kölykökkal a budanekeresdi otthonban, vittünk festékeket, vásznat, meg sok házi sütit, s az öreglányokkal festegettünk a nyári kertben.
Elkezdek kutatni a szabad kezemmel a zsebemben a telefonom után. Ó, otthon maradt, tényleg. Pedig készült néhány egész jó fotó, csak ilyen mugliféle, nem mozognak, de nagyon hangulatosak, ahogy ott egymás mellett festenek a diákok az öregekkel, s közben mindenki olyan maszatos, mint egy kétéves. - Majd mutatok képeket, tök jó volt.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 20. 20:01 Ugrás a poszthoz

Árnyak a sötétben



Mindig halogatom a dolgokat. Pató Pál úr amatőr mellettem. A határidők számomra olyanok, mint Supermannek a kriptonit. Ne jöjjenek a közelembe. Aztán vannak azok a dolgok, amikre még határidő sincs. Lehetne, de nincs. Mert nem érdekel. Nem fogok határidőket kiszabni magamnak, nem fog egy hülye mánusos masina irányítani egész nap.
Pedig milyen jól tenném, ha néha, csak néha, bár csak egyszer, nem halogatnék valamit. De már mindegy. Ezúttal legalábbis. Mert már itt vagyok, egy fán fennakadva, s úgy lógok a kabátomtól, mint egy szerencsétlen marionett-bábú. Shadow alattam van, úgyhogy annyira nem is vágyom arra, hogy elváljunk a fával.
A francba.

Megpróbálom felemelni az egyik karom, de rögtön csúszni kezd a kabátom az ágról lefele. Oké, nem mozgunk akkor. Lenézek, próbálom megtalálni a sáros avarban a pálcámat, de ebben a sötétben semmit se látok, csak épp azt a pár tenyérnyi helyet, amit a Shadow elrepedt lámpája megvilágít. És mégtöbb sáros avaron kívül semmit se világít meg.
Szétnézek, hátha van valami életjel a közelben, hangok, fények, bármi, ami emberekre és nem egy kiéhezett anyamedvére utal. Vannak egyáltalán errefele medvék? Nem igazán élnek Magyarországon, de ez lehet valami vérmedve. Valami szörny, amit az iskola pincéiben teremtettek, egy torz hibrid két fejjel és traktorkeréknyi mancsokkal.
Az ott egy... ház? Igen, az egy ház. Derengő fények szűrődnek ki, de még azok is olyan csodálatosak, mint a fény az alagút végén. A legszebb ház ez, amit valaha láttam. Bárcsak kicsit közelebb lenne. Ajj, bárcsak-bárcsak... de azért megpróbálhatnék kiabálni, talán épp kint van a lakója s meghallja, hogy valaki itt nyekereg az erdőben.
- Hahóóóóó - ordítom, s a zajra felröppen néhány madár, rikoltva menekül a közelemből, amitől persze frászt kapok. De oké, igazságos, én is a frászt hoztam rájuk, meg rázuhantam az otthonukra.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 21. 20:19 Ugrás a poszthoz

Zsé | megjelenés | Budanekeresd, március 8.


Még alig távolodik el a néni a szekerével, már rögtön megrohamoznak. Jó, csak egy ember, de annyival másabb itt a reakció, mint a faluban, hogy hirtelen tömegnek érzem azt az egy embert is. Rávigyorgok az elém toppanó lányra. Nem sokat köntörfalazik, tetszik.
- Én… is. Ezt… - megkeresem a karomon azt, amiről biztos vagyok, hogy az én alkotásom. Hogy miért? Mert csámpás szegény. De legalább egyénisége van. - Ezt én, meg még néhányat - emelem fel a csodás példányt. Egy szirom épp most dönt úgy, hogy könnyes búcsút vesz a többiektől és bánatos lassúsággal kezd aláhullni. Figyelem egész addig, amíg földet nem ér, aztán megköszörülöm a torkomat. - A többi jobban sikerült. De tudom, hogyan kell, legalábbis elméletben, csak körülbelül fél órája kezdtem el ezt az egészet tanulni, nem vagyok még profi benne.
Közben a fejére biggyesztek neki is egy koronát s gyorsan arrébb suhanok, hogy egy siető nőnek is adjak egyet, akinek az arcából ítélve újra hálát adhatok, hogy tekintettel nem lehet ölni. Mindegy, nem tudok mindenkit boldoggá tenni, s nem is akarok. Visszafordulok a lányhoz inkább, ő legalább értékeli a művészetemet.

Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 21. 20:22 Ugrás a poszthoz

Keve PókIca Peter Parker The Amazing Spider-Man | külcsín | Farsang


Ahogy elnézem a fiút, engem inkább csak gyertyatartónak hívott ide. Nekem ez soha nem ment. Mármint tudok én flörtölni, de csak akkor, ha nem gondolom komolyan. Ha tényleg tetszik valaki, akkor egy idióta segg leszek, aki kb egy ötéves ovis szintjén mutatja ki az érzelmeit. Hajhúzás, nyelvöltés, duzzogás, piszkálás. Valamiért nincs magánéletem.
- Komolyan? - nézek rá kicsit hitetlenkedve. - Megtudjuk változtatni a külsőnket, vissza tudjuk növelni a csontjainkat, egy pillanat alatt áttudjuk helyezni magunkat máshova - de te egy kastélyon akadsz ki? - röhögve megrázom a fejem. Szerintem ez a minimum. Ahhoz képest nem is láttam még sok furcsaságot, inkább diákok meg muglik közt mozgok, ők meg nem épp a menő varázsképességeikről híresek, főleg nem az utóbbiak. - Sárkányok és óriások élnek köztünk, sárkányok!! - teljesen kiakadva megrázom a vállait, hogy jól nyomatékosítsam benne a helyzet súlyosságát. Emlékszem a mugli származású csoporttársaim fejére, amikor először láttak hippogrifet, vagy amikor először ültek seprűn. Nem azért emlékszem rá ilyen jól, mert egy zseni vagyok, hanem mert mindig mindenkinek ugyanolyan feje van. Az a döbbent-csodálkozó arc, azok az áhitatos szemek, az az Ó-száj. Mindig.
 
Én nem szeretem kortyolgatni a dolgokat, gyorsan ledöntöm a poharam tartalmát, aztán próbálom visszatuszkolni a könnyeimet és nem megfulladni a feltörő köhögéstől. Nem tűnhetek puhánynak ennyi tinédzser között.
- Mi? - hörgöm félig megfulladva, lila fejjel. - Ne mondd, hogy nem szerveztek illegális bulikat az egyetemen. Nem kell tenni a szépet nekem, voltam én is egyetemista.
Voltam bizony, hajaj. Nagyon jól ment az nekem. Egyetemistának lenni. A szobám átjáróház volt, megszokták, hogy ott mindig élet van, s már azzal se törődtek, hogy eredetileg az az én szobám. Ahol aludni meg… izé, öltözködni szoktam. Privát dolgok. Esküszöm, többször aludtam a földön, mint a saját ágyamban.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 22. 21:08 Ugrás a poszthoz

Zsé |megjelenés | Budanekeresd, március 8. |
flower power


A legszebbek? Hmm. Ránézek a koszorúkra, amik közül egyértelműen kitűnik, hogy melyiket alkotta profi, s melyiket én. De igaza van. A szépség relatív, s egyébként is, túlértékelt. Az egyéniség többet ér. Meg… meg azokat én csináltam, nem valaki kötelességből, azért mert fizettem érte.
- Nem - felelem halálkomolyan, aztán elkezdek vigyorogni. - Neked sokkal jobban menne.
Nincsenek szálas rózsáim, csak ha szétszedek egy koszorút, de esetleg kerítünk valahonnan, biztos találunk ma virágárusokat. Vagy szétszedünk egy koszorút. Végülis minden szálban benne van a lehetőség, hogy korona legyen! Újra lehet őket alkotni. És biztos sokkal szebbek lennének.
- Dimitri és szívesen - rázom meg a felém nyújtott kezet, ami mellett az enyém egy medvemancsnak tűnik. Pedig nem az, nagyon nem, csak kicsit durva meg heges.
- Segítesz ezekkel? - bökök a ládámra, amiben soksok koszorú vár szétosztogatásra, csak nem volt elég karom, hogy mindegyiket felakasztgassam.
- Né, ott jön egy csapat lány - intek a közelben beszélgetve-nevetve sétáló lányokra, aztán várakozva Zselykéhez fordulok. Most adhat ő virágot, ha akar. Az hülyeség, hogy férfi kell adja. Igazából én férfiaknak is osztogatnám, csak lehet, hogy hozzám vágnák, s kár a virágokért. Pedig mindenkin jól mutat egy rózsakorona. Csak rám kell nézni! Egy esztétikai gyönyör vagyok.


Utoljára módosította:Krushnic Dimitri, 2018. március 22. 21:15
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 23. 20:25 Ugrás a poszthoz

Zsé |megjelenés | Budanekeresd, március 8. |
flower power


Úgy vigyorog itt nekem, mintha azt mondtam volna, hogy az egész élet kiskutyákból és csokitortákból áll, és soha nem halunk meg. De ragályos a jókedve, s nem csak rám, hanem úgy látom, mindenkire átragad, akihez hozzászól. Lüke törpe.
A kezemet olyan áhitattal csodálja, amitől nagyon furcsán kezdem érezni magam. Nem szoktam furcsán érezni magam. De a kezemet se szokták csodálni, úgyhogy ez egy ilyen nap. Ma minden szép. Vagy legalábbis ennek a lánynak az.
- Az enyémek, megtartanám őket - jelzem diszkréten, de azért mosolyogva. Közben megpróbálok nem röhögni, amitől egy túlérett padlizsánra emlékeztet a fejem.
Úgy látom, nekem ma már sok dolgom nem lesz itt. Koszorú-osztogató menedzser lettem. Kérném a fizetésemelést, köszöntem.
- Szerintem ehhez neki is lenne néhány szava - nézek el a nő felé. Oké, tényleg csinos. Kicsit megbököm a törpét, hogy most majd én. Teszek néhány lépést a nő fele, aki erre észrevesz s meglepődve kis mosolyt küld felém. Oké, Töpszli, ne vigyorogj. Átadok egy koszorút a nőnek, aki teljesen jól reagálja le a helyzetet, pukedlizve teszi fel a fejére, aztán siet is tovább.
- Szerinted a tavaszi vagy az őszi esküvőket szereti jobban? - lépek vissza Zselyke mellé, még mindig a távolodó nőt bámulva.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 23. 20:28 Ugrás a poszthoz




Csak hallgatom a lelkes felsorolást. Semmi baj nincs ezzel, nem a karrier a minden. Csak aztán a tökmag nagy lesz, elköltözik otthonról, Lewynek már nem kell szurkolni, s akkor is kell legyen valami. Bár ennyi elfoglaltsággal biztos nem esik majd nehezére új hobbikat találni. Vagy majd engem látogat az öregotthonban s együtt römizünk szombatonként.
- Persze, nem úgy értettem - próbálom gyorsan megnyugtatni, de már késő. Már kiakadt. Nagyon zseniális volt a szóválasztásod, Dimi, ügyes vagy. Most jól kiborítottad. - Mindig szükségetek lesz egymásra. De majd egyszer iskolás lesz, esetleg bentlakó, aztán saját manói lesznek, s kell teret engednetek egymásnak. És ez jó, ez természetes. De igazad van, az még nagyon-nagyon messze van. A nagyon-nagyon messze pedig nem számít.
Tényleg nem számít. Miért is kérdeztem ilyen hülyeséget? Végülis csak azt akartam megtudni, hogy vannak-e tervei. Karrier-álmai. Lehet, hogy nem karriert akar, csak élni. És boldog lenni. És egy kviddics-csapatnyi törpét. Legalább akar valamit s tudja, hogy mi az. Én mit akarok? Csak úgy csapódok ide-oda. Se család, se karrier. Utóbbi lehetne, de nem lesz, tudom. Nem maradok ahhoz elég sokáig egyhelyben. Meg nem érdekel eléggé. De boldog - nos, az én is szeretnék lenni. Valahogy.
- Tíz év? Hmmm - belekortyolok a teába s elgondolkodok. Az olyan messze van. Fogalmam sincs.
- Remélem valami jót. Valahol a világ leghátsó sarkában házakat építek a hajléktalanoknak. Vagy tanítom a kölyköknek a szorzótáblát. Igen, minden évben mindig ugyanazt - röhögöm el magam a csészém mögött, ami miatt épp csak a szemem látszik, abból se sok, mert két csíkká szűkült a nagy vigyorgásban.
- Neked az a fontos, hogy bármit csinálj, csak a családoddal legyél, és ez jó. Nekem pedig az, hogy másoknak segítsek valahol… És ez is jó - felvonom a vállamat s még iszogatok egy kicsit a teából.
- Most épp tanítok és így segítek. Aztán ha úgy érzem, már nem tudok többet adni, vagy máshol többet tudnék, akkor továbbállok.
Majdnem hozzáteszem, hogy a krimijeimmel is segítek, mert szórakoztatok - remélem -, de aztán eszembe jut, hogy nem tud erről az egészről. Egyszer majd elküldöm neki a teljes bibliográfiámat s megkérem, hogy mondja el a véleményét anélkül, hogy tudná, én vagyok az író. Ja, ez jó terv. Hacsak nem fogja utálni őket. Mert akkor nagyon rossz terv.
- Nagyon örültek a kölyköknek, hiába a nagy korkülönbség, szerintem a gyerekek jól megértik az öregeket, meg fordítva. Még mennek egy páran ezen a hétvégén is. Visszavágót kell játszani römiben.
Lehet, hogy én is csatlakozok hozzájuk, de akkor fogalmam sincs, mikor fogom kijavítani a vizsgáimat. Hülye kötelességek.
- Egyáltalán, nagyon lazán kezelték. Fotogének az öreglányok! Kértek is belőle másolatokat, de borzalmasan felháborodtak, hogy nem mozognak a képek, úgyhogy most ez egy ideig kényes téma. Azért remélem elfogadják majd az előhívott fotókat.
Majd tényleg meg kell neki mutassam, át is küldöm őket, amint mugli környékre értem a készülékemmel. Addig kicsit problémás volna a buta mobilommal és a buta mágikus lefedettség-gátolóval.
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. április 5. 09:37 Ugrás a poszthoz

Árnyak a sötétben



Hangokat hallok. Már nem azt a “kezdek teljesen becsavarodni”-fajtát, hanem olyan igazit. Legalábbis remélem. Nyílik egy ajtó, meg egész halkan lépkednek. Nem sietik el a dolgot. A kabátom lassan araszolgat lefele az ágról, s én valahogy igyekszem elfelejtetni a gravitációval, hogy létezem. Vajon ha nagyon-nagyon mozdulatlan vagyok, mégcsak levegőt se veszek, előbb-utóbb nem hagy békén? Egy tollpihe vagyok, egy tollpihe vagyok...
Na csak megérkezik a ház tulajdonosa, halál nyugodtan és ráérősen ideballag, s apatikusan végigmér. Tök sötét van, de úgyis látom, hogy nem izgatja magát egyáltalán. Biztos gyakran szoktak idegen pofák lógni a fákon errefelé. Lampionvagyok, lampionvagyok, lampionvagyok… nem, nem működik, még mindig közeledik a föld felém.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha nem adna idióta tanácsokat - morgom felé, épp csak annyira mozgatva a számat, amennyire szükséges. Miért nem vagyok hasbeszélő?
Ő meg miért nem varázsol? Nem tűnik úgy, mint akinél pálca van. Lehet, hogy nem tud. És… miért van mezítláb? Mármint megértem ezt az egész nonkonformitást, de nem fázik vagy valami? Lehet azt se tud. Nagyon érdekes. Mondanám, hogy megnézném közelebbről, de igazából nem, nem nézném meg közelebbről. Maradok inkább itt, örökre. Most hogy innen is megszemléltem a világot, már rájöttem, hogy nem is olyan rossz. Egy falevél vagyok, egy falevél vagyok…
- Csak azt tudok - nyögöm s nyekken egyet az ág fölöttem. Mondtam, hogy falevél vagyok, hát ez a fa süket? Mármint… gondoltam, de ő egy fa. Neki tudnia kell az ilyesmit.
- Elkap? - Ilyen helyzetekben spórolnom kéne mindenféle mozgással, beleértve a hülye kérdések kimondását is, de valahogy kibukik belőlem a visszhang. Nem vagyok egy lamantin, de azért már jó harminc éve, hogy bárki felajánlotta, hogy majd cipeli a nagy hátsómat. Mégha csak egy pillanatra is, amíg lepakol a földre.
De minden további tárgyalást berekeszt a fa, mert azt mondja, hogy kopjak le már, s eltörik fölöttem az ág. Egy kislányos sikoltást adok ki, miközben szelem a levegőt s még arra is jut időm, hogy elmerengjek az életemen. Vajon muszáj volt olyan ronda dolgokat mondjak annak a hugrás lánynak ötödikben? Most vajon hol lennék, ha anyámék inkább a Durmstrangba küldtek volna? Vagy ha a nagy orosz tundrán jövök a világra?
Vajon még messze van a föld?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Krushnic Dimitri összes RPG hozzászólása (141 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 » Fel