37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Egressy Auróra összes RPG hozzászólása (169 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] Le
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 23. 22:12 Ugrás a poszthoz

Te
Antalya, Türkiye


Egyelőre nem foglalkozik a feszült, hűvös hangulattal, nem veszekedni fog, inkább megmutat egy szeletet az itteni lét kellemesebb oldalából. Na meg persze ideje lesz elmondani neki az utolsó néhány dolgot, ami még rejtve volt előtte. Ugyanis Rora szinte semmit nem mondott el abból, ami Hanna három éves kora előtt történt Törökországban, szégyellte, nem akarta, hogy Bálint másként nézzen rá. Hiszen jelenleg ő volt a legszerencsésebb nő a földön, ebben egészen biztos volt. Egy olyan férfi szíve lett az övé, akiről korábban többször is leírták, hogy nincs szíve. Elfogadta, sőt, szerette a lányát, sőt, szálka volt a szemében, hogy nem ő vér szerinti apja. Csodálatos helyeket látogathatott meg, gyönyörű otthonuk volt. Továbbra is látni akarta azt a bizonyos tekintetet a férfin, mikor ránéz. Ölni tudna érte, gondolkodás nélkül. Betegesen odavolt érte és ahogy hallotta a nehéz lépteket maga mögött, alig tudta megállni, hogy ne forduljon meg.
A hátsó lépcsőn át a teraszhoz érnek, onnan pedig ki a kikötőhöz, ami éjszaka csodálatos látvány. Az emberek zaja tompa, nem ér el egészen idáig, a hullámok hangja viszont beteríti a teret.
- Gyere..
Amilyen óvatosan csak tudja megfogja a férfi kezét, és elkezdi húzni egészen a stég végéig, ahol felugrik egy kikötött hajóra, és megvárja, míg a férfi is így tesz.
- Egy perc és jövök.
Gyorsan leszalad a kabinba. Majd két pohárral és egy üveg whiksyvel tér vissza, és elindul a hajó orrához, ahol a legkényelmesebb. Leül, kicsit odébb húzódik, majd maguk közé rakja a poharakat és kitölti az italt.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 23. 22:13
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 23. 22:32 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


- Nem is azzal fogom.
Halványan mosollyal kel fel, odaviszi a férfinak az italt, majd visszaül a hajó orrába és végignéz a tájon. A tekintete megállapodik a sötétségen, figyeli a tengert, mintha látna bármit is a távolban.
- Anya nagyjából elmesélte, miről beszéltetek délután. És elejtett egy megjegyzést, arról mi volt előtted, és hogy tulajdonképpen mit jelentesz te nekem.
Sóhajt, még mindig nem néz a férfire, nem tudna. Helyette inkább lerakja maga mellé a poharat, persze, csak miután belekortyolt. Helyette a gyűrűjét nézi, majd, hogy csináljon valamit nekiáll azt forgatni. Szerencse, hogy ekkora rajta a kő, legalább van mibe kapaszkodni.
- Mikor megszültem Hannát, és hazahoztuk. Rá sem tudtam nézni, nem tudtam elhinni, hogy ő az enyém. Mindenki dicsérte, hogy milyen szép..és az is volt. De nem tudtam megvigasztalni amikor sírt, nem tudtam megetetni, levetkőztetni.
Kirázza a hideg. Egy pillanatra abbahagyja, de ez még semmi.
- Akkor indultam el a lejtőn. Nem ettem, nem csináltam semmit, csak feküdtem, nem beszéltem senkivel. Mindig is bajom volt az evéssel, de soha nem így. Aztán egyszer csak fordult a kocka. Mikor Hanna egy hónapos lett kivettem az anyám kezéből és onnantól kezdve nem akartam odaadni senkinek. Nem fogadtam el segítséget, alig aludtam, hirtelen jól akartam csinálni, aztán kórház lett a vége.
Érzelemmentesen beszél, belekortyol az italába csak utána folytatja.
- Mikor elmentem innen, mindenki halálra aggódta magát. Mert féltek mi lesz ha teljesen egyedül maradok és megint összetörök. Aztán jöttél te...és...ahh, annyira hihetetlennek tűnik az egész.
Mérgesen törli ki a könnyet a szeméből, sűrűn pislog, nem akar bőgni. Mondta már a férfinek korábban, hogy szereti, de azt soha nem volt bátorsága megosztani vele, hogy mennyire.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 24. 12:25
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 23. 23:04 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


Nehéz mindezt bevallani, mert bár nem tűnik olyan nagy dolognak, neki mégis be kell vallania, hogy gyönge volt. Sok nővel előfordul ez, miután babájuk születik, de Rora maga döntött úgy, hogy egyedül fogja nevelni a lányát, de mégsem sikerült, nem tudta a gondját viselni, nem volt jó anya. Persze, most már más a helyzet, hiszen Hanna egy kicsivel önállóbb, egyedül eszik, iszik, tud menni a saját lábán. De a legelején mégsem tudott száz százalékosan ott lenni. Számára ez egy törés volt, hiszen korábban mindig pozitív visszajelzést kapott mindenhonnan. Legyen az egy versmondó verseny, vagy akár egy csinos ruha. Bálint is ezt erősíti benne, úgy bánik vele mintha tökéletes lenne, pedig korán sem az, csak az akar lenni. Lopva rápillant, majd inkább összevont szemöldökkel süti le a szemeit, nem akarja látni a szánakozást, ami még a félhomályban is tökéletesen átjönne. Sem a csalódottságot, dühöt...azt most már elviselné, hisz megérdemli.
Mikor Bálint leül mellé, futólag rámosolyog, majd inkább ismét a sötétségbe bámul, próbálja szavakba önteni azt, amit az elmúlt időszakban kapott, ami miatt nem csak ő, hanem mindenki más is annak tartja, ami. Talán mutatnia kellene egy fényképet, akkor lehet, hogy a férfi elhinné mennyire más most minden. És mindennek köze sincs a pénzhez, vagy a luxushoz, amiben élnek, mindez csak a ráadás. Mikor megismerte Bálintot fogalma sem volt róla, hogy mennyi pénze van, mégis elemi erővel vonzotta magához, pedig még a nevét sem tudta.
- Lehet, hogy te nem tartod magadat annak.
Képtelen rá, nem tud többet mondani, de ezt a pár szó olyan biztosan hagyja el a száját, mint még soha semmi. Számára Bálint a megoldás, ő jelen mindent. Erről nem akar vitázni, nem kérdezett, kijelentett. Ha a férfi nem hiszi el, az az ő baja.
- Soha nem szerettem úgy senkit, mint téged. És ezalatt nem feltétlen azt értem, hogy soha nem voltam szerelmes. Megmagyarázhatatlan, több, mint puszta érzelem, más mint amit bárki iránt éreztem valaha. Nem csak szerelem, nem csak szeretet. Minden egyszerre.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 24. 12:25
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 23. 23:38 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


Lepillant a combjára, és még inkább úgy érzi, hogy nem fogja tudni megállni az egészet. Nem akarta neki elmesélni, hiszen eddig ő volt a szuperanyu, aki mindig csinos, és összeszedett, tanul és gyermeket nevel egyszerre, ráadásul szemtelenül fiatal is mellé. Ezzel mondjuk sikerült elérnie, hogy ő legyen a legnépszerűbb csaj az oviban, de soha nem érdekelte különösebben az a sok utálkozó tekintet, erőt merített belőlük. Mert ez az jelentette, hogy jól csinálja, most már jól. De azt az egy évet senki nem fogja neki visszaadni, az már örökre elveszett és ha Hanna nem is, de Auróra mindig is emlékezni fog rá és gyűlölni fogja magát érte, mert tudja, hogy nem fogja tudni jóvátenni, akárhogy is kapálózik. Bármennyit van a lányával, hiába van kastélyos szobája, bármennyi hercegnős ruhát is kapott. Belekortyol az italába, majd egy hirtelen döntés után inkább kiissza a tartalmát. Elfintorodik majd ahogy végigmarja az ital a torkát, kirázza a hideg. Soha nem szerette ez az italt, egészen addig, amíg nem érezte Bálinton még a szagát is utálta, de egyrészt csak ezt találta, másrészt pedig tudta, hogy csak ezt fogja találni, mivel ő rakta oda korábban, hogyha esetleg idejönnek, tudjon Bálintnak adni egy pohárral. De arról nem volt szó, hogy ő is iszik. Ahhoz képest most már a második poharat önti magába, hátravetve a fejét. Ha Bálint nem figyelne, lehet, hogy még az orrát is befogná, hogy ne érezze az ízét. De mivel a vőlegénye jelen van és így is kellemetlen a helyzet, inkább úrinő marad.
- Tudom...vagyis remélem, szeretném ezt hinni. De még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy az anyám ezt elhintette neked. Mintha szükség lenne arra, hogy megbizonyosodj róla mennyire ideális vagy számomra. Mintha nem tudnád amúgy is.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 24. 12:25
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 24. 10:55 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


- Mert túl jól néz ki egy anyához képest. Nem mintha a tiéd annyira rossz lenne..
Nevetve rázza mega fejét, a könnyek még mindig ott vannak a szemében, de elnyeli őket, feleslegesek. Nem akarta ő ezt, nem akar belőle drámát csinálni, de ha elhallgatta volna, most sokkal rosszabbul érezné magát és ha a férfi mástól tudja meg, akkor nagy balhéra számíthatott volna, tapasztalatai szerint.
- Undorító vagy.
Összekoccintja a poharaikat, mintha csak toastot mondott volna Bálintra. Az égető érzés megint kiöl belőle mindent egy pilantra, majd mikor visszaér a jelenbe oldalra billentett fejjel figyeli Bálintot. Szívesen beleturna a hajába, közelebb húzódna hozzá, hogy a fülébe súghassa a legmocskosabb dolgot ami az eszébe jut, de bölcsebbnek látja meghagyni a távolságot. Korábban ebből is volt már problémájuk (mint lassan már mindenből), hogy túl könnyen adja a kínálkozó helyzetet. De hát kit tehetne? Bálint váltja ki ezt belőle, szabályosan küzdenie kell az ösztönei ellen
.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 24. 12:24
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 24. 12:18 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


- Azt hiszem azt passzolom.
Nem tudná elképzelni, hogy ő legyen a határozottabbik fél. Neki szüksége van valakire, aki fölötte áll a legtöbb szempontból, Bálint pedig tökéletes erre, idősebb, tapasztaltabb, minden szempontból, arról nem is beszélve, hogy okos és csiszol üzletember, szinte bármiben ki lehet kérni a tanácsát, a segítségéről nem is beszélve. Befolyásos ember, olyan messzire ér a keze, hogy Auróra bele se mer gondolni. Magától értetődő hát, hogy övé az irányító szerep a kapcsolatban és ez így teljesen rendben van. Szereti, hogy a férfi ilyen és kész, imádja, mikor reggelente visszafordítja egy-egy illetlen ruhadarab miatt, mikor ráparancsol, hogy egyen. Erre a Bálintra van szüksége, ezért szeretett bele.
Ha már koccintottak bele is iszik az italba, aminek a hatását azonnal érzi minden porcikájában. Felmelegíti, még az arca is kipirosodik tőle, már nem látja annyira borúsan a dolgokat, felenged egy kicsit.
- Csak halvány sejtéseim vannak.
Huncut vigyorral harapja be a száját, kicsivel közelebb ül a férfihez, az ujjával végigsimít az alkarján. Próbál rájönni, hogy most akkor szabad-e vagy sem. A férfi mosolyából ítélve igen, de sosem lehet tudni, hogy pontosan mi jár Bálint felében. Lehet, hogy túl korai, de az is lehet, hogy már régen elkésett azzal, hogy körberajongja. Így inkább egy óvatos taktikával igyekszik a középutat választani és szép fokozatosan ráérezni a határokra.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 24. 12:26
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 24. 15:22 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


Nem kell neki kétszer mondani, az üres poharat lerakta a földre, majd egy óvatos, de határozott lökéssel messzebbre löki a földön, hogy ne legyen útban, nem akarja takarítani a szilánkot, sem a vért. Szüksége van a kezeire, és így kissé már kótyagosan ez tűnik a legjobb megoldásnak. Miután az italt is sikerült elvarázsolni a közelből, kisvártatva felkel, vigyorogva beletelepszik a férfi ölébe, és átkarolja a nyakát. Hosszú lábait igyekszik úgy pakolni, hogy legalább az egyiküknek kellemes legyen. Ha testiség kell, akkor kap is, csak egy szavába kerül, legtöbbször abba sem. Számára is fontos volt, főleg az utóbbi időben, korábban soha nem gondolta volna, hogy ennyit ér egy kósza érintés, vagy egy csók, a kapcsolat részének tekintette. Aztán rájött mekkora tévedésben is volt. Na nem mintha Bálint előtt akkora tapasztalatra tett volna szert, a legtöbb dolgot a férfitól tanulta, meglepő, de még magára a kapcsolatról is.
- Büdös piaszagom van, mint egy rossz alkoholista.
És nem csak amiatt, mert magába öntött két pohárra a keserű italból. Érzi, hogy a karja ragad a bortól, amiből jó adagot kapott, de arra már nem volt esze, hogy lemossa, csak, hogy ruhát cseréljen. Tipikus, de igyekszik figyelmen kívül hagyni a savanykás, ragadós helyzetet. Kadir egy igazi idióta, de ezt inkább nem firtatja, felesleges lenne belekezdeni abba mi történt odalent. Pedig biztos jót röhögne rajta Bálint, de inkább majd máskor.
- Sajnálom, hogy elmész.
Végigsimít a tarkóján, miközben oldalra billentett fejjel figyeli. Legalább kibékültek, és ordibálás, ajtócsapkodás nélkül megúszták.
Rora odahajol a férfihoz, lassan csókolja  meg, miközben a körmei végigszántják mellkasát. Kicsit megemelkedik, fészkelődik, kelletti magát, ahogy azt illik. A háta megfeszül, szomorú sóhajt hallat. Csókot lehel a borostás állra, majd lassan tér át a nyakára, miközben a férfi combján, maga előtt támaszkodik a kezeivel.
- Nagy kár. Annyi mindent nem tudunk emiatt csinálni.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 24. 15:23
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 25. 17:59 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye

Ingerelni? Ha teszi is, csak félig szándekosan. Az igazság az, hogy szeret vele játszani, szereti látni, hogy hogyan reagál rá a férfi, de úgy tűnik jelenleg vesztésre áll. Így kissé sértetten húzódik el és támaszkodik meg a feje mellett. Végre valahára kissé más irányba menne a dolog, békülne, játszana, de a férfi elutasítja.
- Tudod, néha oltári nagy paraszt tudsz lenni.
Nem, nem megbántani akarja, csak biztosítja arról, hogy a korábbi véleménye nem változott. Számtalanszor mondta már ezt a férfinek, eggyel több vagy kevesebb már igazán nem számít. Hangjából sértettség cseng, mert tudja, hogy Bálint csak az eszét játsza és ha nem tartaná tiszteletben az ő nem létező erényeit már rég nem kellene beszélgetniük.
- Csak el akarom érni azt, hogy akarj maradni. De nem engeded...
Nem fog könyörögni, most nem akar megalázkodni, tartja magát ehhez.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 25. 18:00
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 25. 21:58 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


Hihetetlen, de Bálint képes elérni azt, higy egy pillanat alatt magát okolja mindenért. Mikor Bálint csókot lehel a kezére alig láthatóan elhúzza a száját, mert tisztában van azzal, hogy most mi fog kövezkezni. Kioktatás...mint az általáos iskolában, csak épp a téma változott meg. Jön a költői kérdés (mintha bizony lenne tisztában az okokkal amúgy is), aztáb mikor a legmegfelelőbb a reakció, már el is durran a tanár bácsi agya. Ismeri már, végigszenvedte párszor és bár kifejezetten a tetszésére van a felállás, a téma annyira már nem.
- Sajnálom. Nem akartam sírni, vagy hisztizni, mert azt gondoltam attól még rosszabb lesz.
Lesüti a szemeit, mennyire tőle telik igyekszik bűnbánó lenni, mint egy kisgyerek, akit rosszaságon kaptak.
- Ezerszer, de könnyebb azt mondani, mint megfogadni.
Nem akar feleselni, de olyan könnyen gördülbek le a szavak a szájáról, hogy észre sem veszi. Egyszerűen csak ezt látta a könnyebb megoldásnak, mert az esetek többségében ilyenkor a férfit kenyérre lehet kenni. Ha érvel, vagy veszekszik, az nem mindig torkollik sikerbe. Magától értetődő, hogy a könnyebb és az amúgy sokkal élvezetesebb utat választaná.
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 26. 09:40 Ugrás a poszthoz

- Én ilyet nem mondtam.
És soha nem is mondana. Mindössze annyit, hogy ezzel a férfinél sok dolgot el lehet érni, na meg amúgy is szeret neki örömet okozni. De nem csak Bálint ilyen, tudomása szerint a legtöbb férfi rendelkezik ezen képességgel. Főleg ha egy szép nő tesz a kedvükre. Kár lenne tagadni, vagy játszani a sértetett Bálintnak.
- Mikor legutoljára kész tények elé állítottalak szakítottunk.
Válaszol kissé szárazon, mert nem szívesen emlékszik vissza arra a veszekedésre ami amúgy elég élénken él benne. Még az előtt volt, hogy Bálint megkérte volna a kezét. Annyira butaságnak tűnt innen, több ezer kilométerről, de a még hallja ahogy a férfi követelőzik, ahogy megszorítja a kezét, a sötétség a tekintetében...
Hetekig nem is találkoztak utána, ő pedig annyira maga alatt volt, akkor is csak azért volt hajlandó enni, mert az akinek az ölébe ül megfenyegette. Hát hogy lehetne őt erős nőnek nevezni? Talán másokkal szemben az, de Bálint, vele egész másmilyen.
Nem akarja még egyszer átélni, nyilván emiatt nem fog követelőzni. Könnyű azt mondani, hogy erős és független nő, amikor ő maga még erősebb férfi. Nyilvánvaló melyikük az erősebb. Ha ő nemet mond, akkor az nemet jelent.
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 27. 17:49 Ugrás a poszthoz

- Ezt tudom, pontosan ezért is nem merek kiállni a dolgokért. A végén még kicsúszik a számon, úgy, ahogy legutóbb...azt pedig nagyon nem szeretném.
Rossz érzéssel tölti el, hogy a férfi képes lenne bármikor elengedni, mikor ő ugyanerre nem képes, ez is csak hozzáad az amúgy is kiszolgáltatott állapotához, nyilvánvaló, hogy neki sokkal nagyobb szüksége van rá, mint fordítva.
- Annál azért jobban tartanak tőled.
Nevet fel finoman, majd megtámaszkodik a férfi vállai mögött. Tekintetét az övébe fúrja és próbál rájönni, mire gondol most Bálint, igazából. Mert hát ötletei vannak, de a nyilvánvalón túl. De nem tud mit mondani, nem tud tovább lépni csak úgy.
Pontosan ez a probléma, ha kiáll magáért, akkor sajnos nem tud illendően viselkedni. Legalább a testiség szabályait ismeri kettőjük között, a komkunikációét kevésbé.
- Hát azért valljuk be, üzletember vagy. Az apád...legalábbis a hivatalos, elég gazdag és befolyásos. Bár ami azt illeti,  hentes bárd is lehet nagyon befolyásos.
Csücsőrítve gondolkodik el, majd felnevet.
- Sajnálom. Szeretném, ha nem szállnál fel a gépre holnap. Tudom, hogy nehéz volt a kezdés, de ez csak egy első nap, kell az átfutási idő. Még Hannát is lepasszoltam, látod.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. június 27. 17:49
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. június 27. 19:27 Ugrás a poszthoz

- Ami azt illeti...egy nagyon picit igen.
Nyelvet ölt a férfire, majd egy picit ficereg, hogy rátegyen egy lapáttal a dologra. Ha már Bálint ennyire nyilvánvalóvá tette, akkor hülye lenne nem szórakozni vele egy kicsit, csakhogy oldja a hangulatot.
- Én nem. De szerencsére ők ezt nem tudják. Anyámat lenyűgözted délután, ami azt jelenti, hogy felkerültél a térképre.
Amin már amúgy is rajta volt, de nem akarja tovább pumpálni a férfi egyébként is hatalmas egóját. Pedig az igazság az, hogy az anyja szereti az egyenes beszédet és bár meglett belőle a baj, az anyjának valamiért mégis kivíva a megbecsülését. Bezzeg anno az apjával nem volt ilyen nehéz dolga, pedig az sokkal nagyobb kihívásnak tűnt. Bárcsak Auróra is elmondhatná magáról, hogy a választottja szülei legaláb kedvelik, vagy elviselik. Ehhez képest az anyja ki nem állhatja, az apját még soha nem látta, pedig boldogítják már egymást egy ideje. Ez idő alatt pedig annyit sikerült elérni, hogy az anyja majdnem szézromboltatta a lakásukat.
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. július 7. 21:45 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


- A büntetesben benne vagyok..
Vigyorog szélesen, majd egyszerűen csak sodródik az árral, hiszen miért ne tenné? Végre újra együtt vannak, másfél hét kihagyás után, túl van egy kisebb veszekédes és minden rendben van. Boldog volt, ez az érzés pedig tetőzött benne, ahogy Bálint végre ismét közeledett hozzá. Furcsa egy kapcsolat volt az övék, nagyon sokszor veszekedtek, kiabáltak egymással, talán többször is, mint az normális lenne, de egy idő után ez vált számára a természetessé. Bálint előtt nem nagyon volt lehetősége tartós kapcsolatra így viszonyítási alapja sem, de abban biztos volt, hogy ezt az egészet senki nem tudná űberelni.
- Szörnyű vagy.
Neveti bele a vállába, majd leül mellé és megpróbálja felmérni a károkat, amit Bálint okozott. Nem maradéktalan, épp elég ahhoz hogy hiányos legyen.
- Öntök neked még egyet, aztán ha gondolod, tőlem vissza is mehetünk.
Odasétál a poharakhoz, önt az egyikbe, majd a férfi felé nyújtja, ő pedig visazaül mellé. Ő már többet nem iszik, így is kellően imbolyog.
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. július 7. 22:23 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


- Ez a legnagyobb hibám.
Színpadiasan sóhajt, majd vigyorigva megrázza a fejét, igyekszik éreztetni, hogy csak viccel, de ez ittasan nehezebb, mint gondolná, de azért próbálkozik. Tekintetével követi a férfi mozdulatait, azt gondolta volna, hogy rögtön belekortyol az italba, ahogy általában ilyenkor tenni szokta és meglepődik mikor nem ez történik.
Nem tétovázik, elfogadj a felkínált kezet és visszaül Bálint ölébe, fejét a nyakába fúrja és mélyen beszívja a semmivel össze nem keverhető illatot. Ami már annyira hiányzott neki, ami megcsapja mikor kinyitja a szekrényt, amit maga mögött hagy az ágyon, imádta és nagyon hiányzott neki az utóbbi időben.
- Sok volt ez a másfél hét, most nehezebben ment, mint máskor.
Többször voltak külön hosszabb ideig, hiszen Bálint utazott ő pedig nem mehetett mindig vele, de rosszabb volt így, hogy ő utazott nélküle. Reméli, legalább megérte a dolog, de ezt nem meri felhozni.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. július 7. 22:24
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. július 8. 15:16 Ugrás a poszthoz

Aşkim
Antalya, Türkiye


Szép gondolat, kár, hogy nem valósítható meg. Hanna az elmúlt időszakban sokat maradt ki a óvodából és többet aludt repülőn, mint a délutáni csendes pihenő idején és szeretett az apukájánál, vagy a nagyapjánál lenni, de az akkor sem "anya". Bármilyen csábító volt a gondolat, kénytelen volt két lábbal állni a földön, még akkor is, ha jelenleg eszében sem volt kipukkasztani az álombuborékot, amibe kerültek.
- Így is több helyre vittél, mint az normális lenne.
Jegyzi meg félig viccesen, majd felkel, végigpillant a ruháján, de inkább nem kommentálja mit művelt vele a férfi, helyette körbepillant, van-e a közelben valaki. Ideje lesz visszaszökni a szobába, mintha el sem mentek volna.
- Rajtam ne múljon. Tőlem mehetünk.
Felveszi a poharakat és eltűnik a hajó gyomrában, hogy gyorsan visszapakoljon mindent a helyére, nem valószínű, hogy ez holnap kifut, de akkor sem szeret maga után kupit hagyni, biztos mérgesek lennének rá. Az üveget Bálintnál hagyja, úgyis neki vette az italt, szóval maradhat. Mikor nagyjából mindennel végzett, könnyedén kiugrik a stégre, hogy ott várja meg a férfit. Ismét gondtalannak érzi magát, hirtelen megint helyre állt a világ rendje. Még mindig szerették egymást, rendben voltak, nagyon is. A gyűrű ott díszelgett az ujján, a ital melegen és elevenen tartotta, a szél a hullámos hajába kapott, a sós levegő kitisztította a tüdejét. Itthon volt és ezt soha nem cserélte volna el semmire.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Egressy Auróra összes RPG hozzászólása (169 darab)

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] Fel