36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Egressy Auróra összes RPG hozzászólása (165 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Le
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 6. 21:49 Ugrás a poszthoz

Bálint
Hotel


#nemhagylak #acélugyanaz #szépaszobád #denematiéd

Tehát rajta múlik. Ez gondolkodóba ejti, vajon mit csinálna most szívesen? Nem akar elmenni. Nem tudja, hogy ez az egész meddig fog tartani, ezért addig él a helyzet adta lehetőségekkel, amíg tud. Ha most lelépne, biztos, hogy egész életében bánná. A barátai már biztos messze járnak, és valószínűleg ittasak, felesleges lenne csatlakozni hozzájuk. Érdemben semmi jóra nem számíthatnak ha most nekiállnak bulizni.
 - Melyik a te szobád?
Ha Bálint megmutatja, ellép a férfitől és elindul a szoba irányába, közben persze mindent megnéz, csöndben, nem szól egy szót sem, figyel. Próbál valami személyesre bukanni, bármire, amiből le tud szűrni valamit, de csalódnia kell. A szobába érve sem talál semmit, a bőrönd csukva. Nem zavartatja magát, belepillant a szekrénybe is, de az öltönyön kívül semmi érdekeset nem lát, végighúzza rajtuk a kezét, majd visszamosolyog a válla fölött a férfira.
- Szép.
És ekkor veszi észre a hatalmas, puha bevetett ágyat. Nem tudja megállni, lerúgja a cipőjét és elterül rajta.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 6. 21:50
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 6. 22:17 Ugrás a poszthoz

Bálint
Hotel


#másnap #holvagyok #jahogyitt


Egy puha ágyban kel...ami furán nem hasonlít a sajátjához. A szemei rögtön kiapattannak, magához szorítva a takarót felül és körbepillant. Ekkor látja meg a mellette alvó Bálintot. Kicsit megnyugszik, ám ahogy a tegnap éjszaka emlékei megrohanják kénytelen a kezeibe temetni az arcát. Nem bánta meg, egy pillanatra sem. Óvatosan kikel az ágyból, miközben elkapja az éjjeliszekrényen lévő telefont és miközben suttogva szól le a portára kávéért könyörögve megtalálja a férfi ingjét, jobb híján abba bújik bele.  A portás közli, hogy néhány percen belül felviszik a kávét, úgyhogy csöndesen elhagyva a szobát elindul az ajtó felé, abana  reményben, hogy még senki nincs ébren. Septében körbenéz, de csend honol a lakosztály minden pontján. Nyilván mindenki kipiheni a tegnao estét, de neki semmi baja, tele van enegeriával.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 6. 22:18
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 6. 23:29 Ugrás a poszthoz

Bálint
Hotel


#belédesek #vagymárestem #büntetnikellene

Szerencsére az egész lakosztályban csend honol, sehol egy lélek. Egy kicsit megnyugszik, mert a ruházata igencsak foghíjjas, lényegében csak az ing van rajta, semmi más. Türelmetlenül vár az ajtó előtt arra várva, hogy végre kopogjanak, elvehesse a kávét és visszameneküljön az ágyba.
Ez perceken belül meg is történik, pont amikor Bálint kilép a szobájából. Rora elveszi a tálcát a pincérnőtől, aki elég látványosan nyújtigatja a nyakát. Rora hátrapillant, megvárja míg a félmezetlen férfi odaér, viszonozza a csókját és a nőre pillant, aki még mindig az ajtóban áll.
- Foglalt.
Sziszegi a fogai között, majd szó szerint bevágja a nő orra előtt az ajtót.
- Jól van, megyek már vissza...nyugi, nem vettek észre, mindenki alszik.
A tálcát a kezén egyensúlyozva sétál vissza a szobába.
- Hozattam nekünk kávét, remélem nem bánod.
Igyekszik tünderi képet vágni, mert tudja, hogy nem szabadott volna kijönnie a szobából.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 6. 23:31
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 6. 23:41 Ugrás a poszthoz

Bálint
Hotel


#muszájlesz #rosszvagy #mileszmost

- Muszáj észhez térnem, és ez csak kávéval lehetséges.
Sóhajtva lerakja az asztalra a tálcát, majd visszasétál a férfihez, átkarolja, majd mikor az belecsíp a hátsójába felsikkant.
- Azt megköszönném. Nem szívesen lépnék ebbe fényes nappal ezzel az utcára.
Ráadásul nem szeretné ha ennyire nyilvánvaló lenne, hogy éjszakázott, na nem mintha szégyellné, de nem akar olyan lány lenni, a méltósága utolsó morzsáját hát ezzel megőrzi.
A kávéval az ablakhoz sétál, belekortyolva nézi a Dunát, az autókat és az embereket. Van aki minden nap elmegy ezelőtt az épület előtt és még csak be sem engednék, egy kávéra sem telne nekik.
- Lassan amúgy is mennem kell...
Erre több oka is van. Egyrészt Hanna biztosan várja haza, na meg Bálintot sem áll szándékában feltartani, hiszem hamarosan úgyis tovább állnak.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 6. 23:41
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 6. 23:57 Ugrás a poszthoz

Bálint
Hotel


#muszájmennem #összefogsztörni #mármostsírok

 
- Te is az vagy.
Visszapillant a férfire, megajándékozza a legszebb mosolyával, amit csak ki tud préselni magából. A szíve összefacsarodik a gondolatra, de amikor Bálint megérkezik a ruhával, tudja, hogy mennie kell. Szavai ellenben állank a tetteivel, kezdi úgy érezni, hogy a szorul a hurok és menekülnie kell, ez nem az ő világa és talán soha nem is lesz az.
- Köszönöm.
Kiissza a kávét, majd ledobja magáról az inget és elindul a fürdőbe, hogy összeszedje magát.
- Bálint...
Vet rá egy pillantást, mikor visszajön, majd a táskáját kezdi keresni.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Hamarosan amúgy is menned kell...bárhová is mentek. Nem szeretnélek visszatartani.
Bár megtehetné! Legszívesebben elsírná magát, de igyekszik határozott maradni, de nem döntött véglegesen.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 6. 23:57
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 7. 08:16 Ugrás a poszthoz

Bálint
Hotel


#márbántasz #pedigmegígérted

Néhány másodperc után azonban
már máshogy áll a dolog. Jól esett volna neki, ha Bálint marasztalja, de nem így történt, neki pedig eszében sincs könyörögni, ahhoz túl büszke. Talán csak egy kis megerősítésre lett volna szüksége, amiből sejthette volna, hogy van értelme maradni, hogy a férfi tényleg szeretné és nem csaj illemből mondja. Az azonban egyáltalán nem éri váratlanul, hogy Bálint nem tesz semmit, hanem bezárkózik és szélbek ereszti. De ez még nem jelent azt, hogy nem is bántja a lelkét. Egy hosszú percig még farkasszemet néz Bálinttal, aztán lenyúl a ruhájáért és a kabátjáért.
- Nem hagyom itt. A ruhát pedig majd visszaküldöm.
Biztos nagyon drága volt, így amint lehet, leveti. Amúgy sem szeret más ruhájába bújni. Arról nem is beszélve, hogy a tulajdonos kilétét illetően is vannak kétségei. Már nem is annyira szép ez a ruha.
- Én is örültem.
Amikor kilép az ajtón az ujjával Bálint kezéhez ér és úgy indul el a kijárat felé.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 7. 08:19
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 17:12 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#mivoltez #johogyittvagy #imádlak

Az elmúlt egy hét borzalmasan telt számára. Csak arra tudott gondolni, hogy hibát követett el. Nem első benyomás alapján kellett volna megítélnie a férfit. Elveszítette azt, aki olyan bódító volt, a büszkesége miatt. Az apja elment egy három napos kongresszusra, így ketten voltak Hannával. Miután lefektette az apróságot unalmában megette a maradék csokis epret, amit nőnapra kapott. Ez valamiféle bizakodásra adhatott volna okot, azonban ő nem látta fényesnek a helyzetet, úgy egyáltalán. Bálinttól a levél óta semmilyen más üzenetet nem kapott, így elkönyvelte pillanatnyi fellángolásként.
Igen későre járt már, unottan kapcsolgatta a tv-t, semmi nem kötötte le a figyelmét, amikor kintről kiabálás ütötte meg a fülét. Az ablakhoz ment, két idegen srácot pillantott meg, mögöttük pedig egy harmadikat aki nagyon ismerős volt. A szíve kihagyott egy ütemet, amikor felismerte Bálintot, de el is öntötte a méreg mert ha tovább ordibálnak, Hanna felébred. Mérgesen kapta magára a kabátját és a kerten át a kapuhoz sietett.
- Volnál szíves a elcsöndesíteni a haverjaidat? Felébred Hanna.
Ránézni is alig mert, zavartan fonja össze a mellén a kezeit, miközben a kapuban toporog.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 17:14
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 17:39 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#bűzlesz #cukivagy #nemszámít

Ahogy a részeg férfi felé közekedik, néhány lépést hátrál, még a kaput is képes lenne az arcába csapni azért, hogy ne jöhessen a közelébe. Nem, nem volt az alkohol ellen, de jelen esetben nem tudta tolerálni a helyzetet. Főleg, hogy Bálinton kívül egyiküket sem ismerte és ki tudja kiből mit hoz ki az alkohol.
- Miről beszél?
Értetlenül pislog Bálint felé, aztán realizálja, hogy ő sem épp a józanok táborát erősíti.
- Bűzlesz
Hangzik az egyszerű köszöntés, s hogy elnyomja a vigyorát a szája elé emeli a kezét de a szemein látszik, hogy vigyorog. Igyekszik komolyan venni a helyzetet, de az első meglepődés után kicsit felengedve már lehetetlen. Ettől függetlenül azonban boldogság önti el a tudattól, hogy annyi hely közül pont itt van.
- Mennyit ittál?
Elképedve figyeli, ahogy a férfi betuszkolja a haverjait a kocsiba, és rájuk csapja az ajtót, egy pillanatra felveszi a szemkontaktust Kátéval, de csak azért mert a férfi a kocsi ablakából is őt nézi.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 17:43
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 17:58 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#talánbetegvagy #ápoltakamszterdambanelegen

 
- Mi történt?
Nem gondol egyből arra, hogy miatta van ilyen állapotban. Nem mer ilyesmikbe még csak belegondolni sem, mert ha a remény legkisebb szikrája is felvillan, akkor vége mindennek. Megadja magát, és nem fog tudni szabadulni.
- Ohh, szóval nem akartál idejönni?
Ez azért fáj neki, még ha nem mutatja ki, csak a szemeit süti le. Az alkohol azonban mégis idehozta, de legalább őszinte volt, ez is valami. Az igazat megvallva, ha nem így történt volna, meg lenne lepve, bár így is megvan, mondhatni nem igazán van képbe azzal, hogy mi történik most, de úgy van vele, higy inkább feladja a józan észt és sodródik az árral.
- Öhh, persze. De mi lesz a haverjaiddal?
Fejével az autó felé bök, ami meglepő módon tökéletesen parkol a házuk előtt. Az viszont kissé szokatlan, hogy a hátsó ülésen ketten is alszanak, illuminált állapotban. Nem szeretne balhét, de azt se szeretné ha valami történne velük.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 17:59
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 19:02 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#kapszkávét #nyugalom

Kicsit húzza az agyát igaz, de ennyit megérdemel ha már éjnek évadján így rátörnek. Nem is egyedül, hanem egy egész horda. Egy részeg horda. Mondjuk lehetne ennél rosszabb, például ha agresszív részegek, vagy ha egyszerűen csak Bálint eldől mint a fa. De láthatólag annyira nincs rossz állapotban, szóval nem kell attól tartani, hogy megcsókolja a padlót, egyelőre legalábbis nem.
 - Ha te mondod...
A töbivel inkább nem foglalkozik, hanem eláll a kapuból ezzel jelezvén, hogy Bálint bejöhet. A csípős megjegyzés perzse a nyelve hegyén van, de lenyeli, nem akar újabb vitát szítani kettőjük között, jelen állás szerint az mindennek a végét jelentené. Ha a férfi bejön elindul befelé, megkerüli a házat, hogy a teraszon keresztül egyenesen a konyhába mehessenek. Mikor bent vannak kihúz neki egy széket, ő pedig a pulthoz megy, hogy készíthessen egy kávét.
- Felkeszítelek, hogy a közelébe sem ér annak, amit a hotelben ittunk.
Biztos ami biztos, a ficsúrunk a luxoshoz van szokva. Bár Rora nem tudja pontosan ki is ez az ember, de abban biztos, hogy nem a Kispesti lakótömbbe nyomorog.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 19:03
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 20:52 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#kotyogós #mintaméreg #miértvagy ellenállhatatlan

Amint felrakja a kávét leül vele szemben, nem nagyon tud betelni a látvánnyal, még akkor is ha Bálint nincs a helyzet magaslatán. Ettől még nem lesz kevésbé sármos, de elég megviseltnek tűnik, talán az alkohol, de a nőnek sokkal inkább az az érzése, hogy nem tud kibékülni azzal, mi jelenleg dúl benne. De akkor legalább ezzel ketten vannak.
- Nem túl kellemes.
Lesüti a szemét, kényelmetlenül érzi magát, inkább az asztalra rajzol apró köröket, az sokkal érdekesebb, mint azt bevallani, hogy hiányzott neki a férfi. Nem múlt el úgy nap, hogy ne gondolt volna arra, hogy mit csinál, kivel van. A féltékenység kissé elhomályosítja az emlékeit.
- Kongresszuson van, külföldön.
Körbepillant, majd mikor pedig kész a kávé felugrik és kitölti neki egy csészében.
- Üresen iszod ugye?
Legutóbb legalábbis úgy itta, figyelt.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 20:54
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 21:23 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#tetörténtél #hülyétcsinálszbelőlem

Most, hogy lényegében mmegkatq az a figyelmet, amire annyira vágyott, már nem is szeretné annyira. Na nem a férfi miatt, egyszerűen csak nem szeretne az elmúlt hétről beszélni. Nem biztos benne, hogy kész arra, hogy kiadja magát. Sőt, nem szabadna, hogy ez törtéjen, a férfi közelében viszont a józan ész és ő két külön dologgá válik. Ez történt legutóbb is, és most sincs másképp. Elég csak rákérdeznie, rápillantani, de Bálintnak ez nem élg, teljesen le akarja rombolni. Mikor megfogja a kezét valami elpattan benne.
- Nem lett volna szabad otthagynom téged, legalábbis nem olyan hirtelen.
Kész vicc, hogy nem is ismeri ezt a férfit, valamilyen érthetetlen okból azonban mégis ragaszkodik hozzá. Talán azért mert mellette ismét az lehetett, aki régen lenni akart. Legyezte a hiúságát, hogy egy ilyen férfi a közelébe akar férkőzni.
- Remélem nem volt olyan rossz. Nem igazán tudok kávét főzni.
Csak, hogy mondjon rá valamit...bármit, hogy szóval tartsa, hogy marasztalja.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 21:24
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 21:43 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#nemmehetszel #biztosakarodlátni #nemhiszem

A legközelebb szóra önkéntelenül elmosolyodik, bár még mindig nem tudja, pontosan mit is jelent ez, vagy van e egyáltalán jelentése. Nem hiszi el teljesen, ám ezt nem mutatja, nem akarja a saját bizonytalanságával kizökkenteni Bálintot.
- Hát jó.
Kissé tétován felkel, majd a férfi kezéért nyúl és behúzza a nappaliba, hol még mindig megy a tv.
- Nem valami nagy, épp akkora, hogy apám egyedül érezze magát ha nem vagyunk itt. Arra van a dolgozó szobája, meg egy vendégszoba.
Nekik éppen elég. Lassan húzza a lépcső felé, igyekszik, nehogy a férfi orra bukjon. A fa kellemesen nyikorog alattuk, miközben felfelé tartanak.
- Itt vannak a hálók. Az apámé, a húgomé Tíráé, aki anyával él Törökországban, ez az enyém, itt pedig Hanna alszik.
Halkan benyit a szobába, ahol a játékok tömkellege képez akadályt, elengedi a férfi kezét majd óvatosan besétál, hogy ránézzen a kislányára.
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 21:54 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon

#benehányj #ugyenemfogsz #kifogszdőlni

Miután betakarta Hannát, adott neki egy puszit visszafelé már nem találja ott Bálintot, úgyhogy besétál a szobájába. Biztosan ott van, és csak remélni tudja, hogy nem aludt be.
Viszonozza a mosolyt, sőt legszívesebben odamenne és bedőlne vele együtt ágya, de nem teheti, félő, hogy a férfi ugyanolyan sorsa jut, mint a barátja odakint. Így lassan sétál oda hozzá, és leül mellé.
- Nem is tudom, mit mondhatnék.
Körbepillant a bordó falakon, számtalan képen időzik el a tekintete, de egyikről sem tud olyasmit mondani, ami érdekelheti őt.
- Itt nőttem fel Magyarországon, a Bagolykőbe jártam, Eridonos voltam. Egyenes út vezetett az egyetemre, de Hanna közbe szólt úgyhogy első felindulásból itthagytam mindent és anyámhoz mentem. Ő Antalyaban lakik a húgommal, a nagyszüleimmel, a nagybátyáimmal egy hatalmas házban, aminek az aljában étterem van. Az óvárosban a tengerpart mellett. Csodálatos hely, de tényleg. A nagyapámnak több hajója is van. Turistákból él az egész család.
Elkámpicsorodik, mikor erről beszél. Annyira hiányzik neki az egész. A nyüzsgés,  meleg, a sós levegő. Itt egészen mások az emberek. Sokkal komorabbak.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 21:55
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 22:15 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#nemharagszok #hannábafogszszeretni

Hát, hiába beszélt olyan szeretettel az életéről, Bálint túl részeg volt ahhoz, hogy felfogja a dolgokat. Mire Rora odapillantott, a férfi már mélyen aludt. Fáradtan sóhajtott fel, majd igyekezett őt betolni az ágyba, levette a cipőjét, betakarta, biztos ami biztos, aztán mellé fekve ő is elaludt. Vagyis próbált, de ez nehezebb volt mint máskor. Folyamatosan oldalra pillantott, habár Bálint meglepően nyugodt alvó volt, még ittasan is. Nem horkolt, nem csapkodott, szimplá csak aludt, méghozzá jó mélyen. Ez pedig a mellette fekvő nőről nem volt elmondható.
Reggel korán kel, Hanna ébrszti. Kicsit megtorpan az ajtóban, mikor látja, hogy nincs egyedül, de az anyja gyorsan kidumálja magát így Hanna egy idő után derűsen méregeti az alvó férfit.
Lemennek a konyhába, kávét készít, reggelit. Kiviszi a srácoknak a kocsihoz, majd közli, hogy Bálint még alszik, később utánuk megy.
Hanna a nappaliban ül, játszik, amikor a férfi lejön a lépcsőn, egy pillanatra megijed, hatalmas szemeivel méregetu a férfit, mintha maga sem lenne biztos abban amit lát, de aztán rájön, hogy korábban beszéltek róla az édesanyjával. A kérdésre törökül felel, majd inkább oda totyog Bálinthoz és megfogva a kezét elkezdi a konyha felé húzni.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 22:16
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 22:27 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#kicsién #túlkedves #hiszmégahercegekben

Épp kikap két pirítóst a sütőből, amikor Bálint megjelenik Hannával az ajtóban. Egy rövid ideig meredten nézi, aztán inkább megrázza a fejét és úgy dönt nem kommentálja a dolgot. Tudta, hogy a kislány közvetlen, nem túl ijedős gyerek, de ezt azért nem várta volna.
-Jó reggelt.
Nem haragszik rá, ez a tekintetén és a viselkedeséből is látszik, csak egy szimpla szombat reggel, mikor laza a nap, úgyhogy süt reggelit, ráérősen. Úgy tesz, mintha Bálint jelenléte a világ legtermészetesebb dolga lenne, mert valahol az is.
- Hanna, itt a reggelid, gyere edd meg. Bálint...
Törökül hadar a kislánynak, aztán mikor észbe kap, átvált magyarra.
- Te szeretnél valamit enni? Vagy marad a víz?
Belekortyol a kávéjába, és a pultnak támaszkodva figyel.
- A barátaid hazamentek, kaptak kávét és rántottát. Egész otthonosan érezték magukat.
Ergo, Bálint itt maradt, itt vannak ezúttal hárman Hanna egészen eddig csöndben evett, de nem tudja megállni, mosollyal az arcán fordul Bálint felé.
- Anya azst montta tegnap bejúgtálj...
Rora nem tudja megállni, hogy ne röhögjön bele a bögréjébe, el is fordul a mosogató felé inkább, de fülel.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 22:27
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 22:41 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#mehetszhaakarsz #denemenj #tudomhogysok

Ez az ő életük. Nem a csillogó ruha, meg a hotel és a szobalányok. Bálint a közepébe csöppent, csoda, hogy eddig nem menekült el. Ha megtenné sem hibáztatá érte a nő, hiszen ez teljesen szembe megy azzal, amit eddig tapasztalt, vagy aki megszokott volt neki. Számukra viszont ez a természetes és Rora ezt nem lenne hajlandó senkiért sem megbontani.
- Azst montta, hodzs helyes vad és azsért aujttál azs ágyában mejt féltél egyedül.
Behúzza a nyakát, ahogy Hanna kissé szagatott, még inkább babás beszédét hallgatja. Szóról szóra elismételte az mit hallott az anyjától. A gyerekek őszinték, akkor is ha kell, ha nem. Hanna csak azt mondja el amiről kérdezik, Rora pedig hagyja neki, miért ne tenné? Nem szégyell semmit. Na meg a nagy részét amúgy sem érti a kislány és bár nagyon kíváncsi, nem kérdezett rá mit jelent a berúgni, nagyon valószínű, hogy szó szerint értelmezte, talán, hogy valamibe belerúgott és azért kellett az anyukája ágyában aludnia.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 22:45
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 22:52 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#hiddcsakel #ittszeretnek #minthaotthonlennél


Bálint válaszára Hanna felnevet, a szája emeli az ujját, jelezvén, hogy megtartja a titkot, de csilingelve nevet fel, mikor felfogja, mit is mondott a férfi. Egyáltalán nincs zavarban, hozzá van szokva az idegenekhez, ami ritka egy ilyen fiatal kislánytól, de hát ebbe nőtt fel, napi szinten új emberekkel találkozott, akik kérdezgették, babuzsgatták, így talpraesett kislányt nevelt belőle az élet. De amint Bálint sz étel fél fordítja a figyelmét, Hanna sz snyja felé fordul.
- A bácsi azst mondta, hodd sép vagy.
Rora halványan elmosolyodik, Bálintra emeli a tekintetét. Hálás neki, hogy a koslány partnerre és nem elutasításra talált benne.
- Anya azst montta, hogyha nem éblesztelek fel, elvis a jásokházsba. Ami hatalmas, van csúszda, meg sok sínes labda.
Kezével hadonászik, hogy érzékeltesse mekkora nagy szó ez. A nő megadóan sóhajt, s mikor a kezét a kezén érzi, nem tudja megállni, hogy annál fogva ne húzza magához egy csókra. Tudja, hogy nem szabadna, de csak egy nagyon rövid, nagyon gyors jelre van szüksége.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 22:54
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 10. 22:59 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon

#gyerekszáj #ittabaj

Csak egy apró csók, semmi több, Hanna még csak észre sem veszi. Szerencsére egyik piallantról a másikra el tud veszni a saját világában ha arról van szó. Rorát pedig nem zavarja az, ami a férfit feszélyezi. Egész éjjel mellette feküdt, ha nem bírta volna, átment volna egy másik üres szobába. Mert van egy pár, de ő meg nem az a fajta aki nekiáll hiszériázni az másnapos szag miatt, amit egyébként már nem is érez, és ha nem így lenne sem érdekelné. Szüksége van a visszajelzésre, bármilyenre.
- Semmit nem tudsz neki elmondani. A gyerekek nem tudnak titkot tartani, Hanna mégannyira se.
Igyekszik nem feszélyezve érezni magát a beállt változástól. Érzi, hogy most Bálint az, aki szándékozik lelépni, és ezt hamarosan a lányok tudtára is adja. Rora nRm marasztalán, eszébe sincs ilyesmire vetemedni, de Hanna megelőzi.
- De nem jöss el velünk?
Rora felszisszen, alih hallhatóan. Ez most nár tényleg sok lesz. Kelletlenül lép odébb a férfitól és inkább nekiáll a mosogatásnak.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 10. 23:01
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 08:48 Ugrás a poszthoz

Bálint
Itthon


#kedveltéged #dögöspótapuci #ígyjártál #Hannamegment #énnemkuncsorgok

Kelletlenül figyeli Bálintot, tudja, hogy ez az egész mennyire kellemeltlenül érinti, és nem szertené ha rosszul érezné magát itt. Ő nem merte volna meglépni azt, mit Hanna egyetlen szóval megtett. Egyszerűen nem fair belekényszeríteni ebbe valakit, de mégsem tud semmi mondani. A kislányát nézi, aztán Bálintot, aki végül beleegyezik, Rorának pedig majdnem leesik az álla a döbbenettől.
- A hotel  lakásod?
Na itt lesz elég, Hanna egy kicsit túl messzire megy, ezért Rora felkapja a székből és elindul vele a szobájába.
- Két perc és visszajövünk, aztán elindulhatunk, elviszünk hotelhez.
Összekészíti Hannát, közben kiokioktatja arról mennyire helytelen ilyet mondani másnak, majd ő is felöltözik. Egy hosszú ujjú terepzöld egyberuha mellett dönt, a haját hullámosan hagyja a hátára omlani, egy kis smink, és máris kész. Jóval tovább tart mint két perc, de legalább visszaváltozik dögös anyukává, akinek Bálint nem tud nemet mondani.
- Hívtam egy taxit, szerintem mindjárt itt lesz.
Mugli eszközökben nincs hiány, de hát istenem, egy gyerekkel ha ez a legjobb megoldás, még ha nem is a leggyorsabb.
- Menjünk.
Kisebb harc árán sikerül Hannára is ráimádkozni a sapkát, így elindulhatnak be a városba. Jobban mondva előbb a hotel elé.
Mikor odaérnek, Rora várja, hogy Bálint kiszálljon az autóból, ő azonban tétovázik. Még mindig nem biztos benne, hogy a férfi is velük tart.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 08:49
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 09:12 Ugrás a poszthoz

Bálint
Úton


#megkérlek #törlesztek #rabodvagyok

Hanna mosolyog, és az anyjára pillant, a ruha már eltűnt a kabát alatt, de hamarosan ismét előkerül, hogy levehesse a lábáról Bálintot. Ez volt a célja, még ha szándékosan ezt nem is mondja ki. A csókot engedi, végigsimít a mellkasán, csak utána száll be a kocsiba.
- Nem hiszem, hogy nekünk be kellene menni oda.
Mutat a hotel felé, de mikor Hanna már Bálint nyakába csüng, kénytelen ő is kiszállni. Meglepő, hogy amint titkot cseréltek, Hanna már nem látja okát annak, hogy féljen, vagy egyáltalán tartson a férfitől. Főleg, mivel látta, hogy az anyukája is közel engedte magához.
- Megvárunk odalent.
Bólint, majd elindulnak a kanapé irányába és türelmesen várnak a sorukra. Mikor pedig Bálint visszatér, ők is felkelnek és az oldalán elindulnak a kijárat felé. Hannát kicsit húzni kell, mert mindenre rácsodálkozik, de csak sikerül ismét taxiba kerulülni.
- Az egyedülálló anyukák meg fognak őrülni érted.
Nem tudja megállni, hogy ne kacsintson rá, miközben a taxist a pláza felé irányítja. Hanna alig tud a fenekén ülni, már várja a játékot.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 09:13
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 09:29 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#meg #ne #merd

Kicsit furcsán érzi magát hátul, de meg sem mer szólalni, mert attól fél, hogy ha egy rossz szót is szól bottal ütheti a férfi nyomát. Így csak a plázában mer ismét beszélgetést kezdeményezni. A gyerekzsivaj elnyomna a gondolatait, kicsivel felszabadultabb lesz, mint korábban. Leveti a kabátját majd Hannáét is, leveszi a kislány cipőjét, és mire bediktálja a nevét Hanna már el is tűnik.
- Általában csak ülni, vannak ott asztalok, meg kanapék
Egy két unott anyukán és apukán kívül senki nem ül ott, ezért lesz helyük. El is indul arra, és keres maguknak egy félreeső helyet, de amint az első anyuka megböki a barátnőjét és Bálintot kezdik nézni inkább megfogja a férfi kezét, veszettül féltékeny. Pedig nincs mire, nem ismeri ezt a férfit, és az is lehet, hogy ezután soha többet nem látja. Visszapillant a két idősebb nő felé, kik sutyorognak, a szemük újra meg újra átsiklik rajtuk. Lehet, hogy valamiről lemaradt volna? Vagy ők is ismerik a mellette ülő férfit?
- Innentől kezdve egy órát nyugiban lehet tölteni. Aztán jön a hiszti, hogy szomjas meg éhes.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 09:33
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 09:48 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#hahh #meglátodnemleszunalmas

Mivel túlzottan zavarja, hogy hirtelen, ok nékül kerültek a tekintetek kereszttüzébe, inkább nem ácsorog tovább az ajtóban, hanem céltudatosan, fogva a férfi kezét elindul a legkedvezőbb ülőalkalmatosság felé. Ezen a ponton talán feltűnhetne neki a dolog, de túl féltékeny ahhoz, hogy tisztán lássa a helyzetet, nem látja tisztán szojat a tekinteteket amik nem nézik Bálintot, hsnem felismerik. Leül az egyik oldalsó kanapéra, és maga mellé húzza Bálintot is, csak utána engedi el a kezét. Így a gyerekek nem, csak néhány kíváncsibb anyuka tudja őket kilesni. Hanna közben megérkezik, egy másik kislányt húzva maga mögött, majd mikor megbizonyosodik róla, hogy az anyja itt ül, tovább is áll. Az új barátok és a játék sokkal inkább leköti a figyelmét. Így Rora a férfivel tud foglalkozni, és meg is teszi.
- Meglátod, el fog telni, gyorsan.
Odahajol a nyakához, csókot lehel rá, majd még egyet és még egyet. Kínzóan lassan teszi, a keze végigsiklik a mellkasán, lassan besimít a frissen valast ingje alá. Mindezt persze nagyon diszkréten, már amennyire a helyzettől telik.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 09:50
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 12:16 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#könnyűmondani #kínzol


Már várja, mikor lesz megállítva, de addig is...addig kínozza a férfit ameddig csak lehetséges. Nem egészen tudatos amit tesz, de nem tudja megállni. Mikor Bálint megragadja a kezét, úgy mosolyog rá, mint egy rosszaságon kapott kislány, kivéve a bűnbánó pillantást, azt nem tudja megjátszani.
- Erről kizárólag te tehetsz. Olyan vagy mint egy hatalmas mágnes.
De ha kéri, hát abbahagyja, kicsit lehúzódik, majd a háta mögé pillanatva odainteget az állukat éppen felrángató anyukáknak. Nem szívbajos, sosem volt az, de ez a viselkedés sem volt rá korábban jellemző. Bálint bolondot csinál belőle.
- De igen. Csak ez nem olyan egyszerű...nem mehetek csak úgy vissza.
Míg beszél önkéntelenül a férfi térdére csúszik a keze, mikor észbekap, gyoran elveszi onnan, mintha megégette volna. Igen, nem szabad. Igen, szóltak érte. Meg kellene tanulnia végre a korához mérten viselkednie, vagy legalábbis meg kellene próbálnia.
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 12:35 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#méghogyáldozat #eznemtúligazságos

Mikor Hanna apja szóba jön, kicsit elkomorul, köhint egyet és előre bámul. Érezte, hogy előbb vagy utóbb feljön ez a téma, de más férfi előtt kellemetlen erről beszélnie, pláne ha odavan ezért a férfiért. Ugyanakkor nincs mit titkolnia, felesleges lenne köntörfalazni, egy percig sem gondolkodik el azon, hogy esetleg hazudik, vagy ködösít.
 - Hanna apja. Kirillnek hívják, a tanodában tanít. Az egyetemen ismerkedtünk meg, egyetlen egyszer találkoztunk..az olyan jól sikerült, hogy kilenc hónapra rá megszületett Hanna. Nem ismerem igazán, egyszer találkoztunk azóta, amikor megmondtam neki, hogy Hanna az ő lánya, csakis azért tettem, mert Hanna elkezdett kérdezgetni az apjáról. Nem tartottam fairnek elzárni őt tőle, így visszajöttünk, és ennyi.
Színtelen hangon beszél, azt kivéve, hogy hálás a férfinek, miért nem tolta el magától a lányát, semmi egyebet nem érez iránta. Ez viszont a mellette ülőre nem igaz. Mikor megérzi a kezeket a a combján, akaratlanul is felnyög, de bem tesz semmit, nem szabad, ezt Bálint az imént világossá tette. Nem akar ellenkezni, mett van egy olyan érzése, hogy a mellette ülő nem nagyon tűr ellentmondást.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 12:36
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 13:19 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#könnyű #azt #mondani


Nem kíván több szót pazarolni Kirillre, most kettőjükre koncentrál, de hiába, mert Bálint a földbe döngöli a gyönge próbálkozását. Mikor belenéz a férfi szemeibe az egész teste megfeszül...megpróbálna ellenkezni, de sarokba szorítják, kőkeményen. Így csak annyi lehetősége van, hogy a férfi nyakába fúrja az arcát, ezzel rejtve el mások elől az arcát, ami olyan piros, mint a paradicsom.
- Ne csináld...kérlek.
Hamarosan megérkezik a könyörgés is, Bálint a bolondját járatja vele, megőrjíti.
Csak akkor bukkan elő megint az arca, amikor megcsókolja  férfi, belenyög a csókba, bosszúból meg is harapja a férfi ajkát, habár fele nem olyan erősen, mint szeretné. Az ujjaival zavartan túr bele a hajába, reméli, hogy senki nem hallotta az előző kis szösszenetet. Gyerekek nincsenek a közelben, de a felnőttek is kellően messze ülnek tőlük, úgyhogy legalább ez nem okoz problémát.
- Szörnyeteg vagy.
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 13:38 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#temegkiszolgáltatottá #nemtudokelállni

Már el sek tudja rejteni a férfi elől, csak lesüti a szemeit, ránézni sem mer. Bálint olyan kettősséget hozott ki belőle, amiről nem is tudta, hogy benne van. Felvonultatja a szégyenlős kislánytól, a vadmacskáig minden énjét, akár fél óra leforgása alatt.
 - Ezt nem lehet nem élvezni.
Ha nem akarná sem tudná, olyan dolgokat művel vele, olyan könnyedén, amit csak hosszú évek tapasztalata során lehet elérni.
- Nagyjából fél óra...lassan megunja.
Néha látja a hosszú szőke fürtöket, így tudja, Hanna éppen merre jár, nincs megijedve, a kislány amúgy is sokszor elvan magában, nem okoz problémát, vsgyis az esetek nagy részében. Ma reggel igencsak megkavarta az állóvizet, bajr okozott, de még akár valami jó is kisülhet belőle. Halvány mosollyal az arcán nyugtázza, hogy még mindig testi kontaktusban vannak, aztán mikor elhúzza a kezét, Rora utána nyúl. Finom csókot lehel a tenyerébe, hátatfordít a közönségnek, nem akar ránézni senkire, mert nem akarja látni azokat a fura, irigy tekinteteket.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 13:41
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 14:02 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#takarítunk #nagyakosz

Fél óra hosszú idő, na persze az idő relatív, lehet, hogy Bálint ezzel nem ért egyet, de nem firtatja a dolgot, mert a végén még abban is elbizonytalanoda, mennyi is fél óra. Bálint szinte bármit képes neki bemesélni, eddig is csüngött a szavain, ez valószínűleg ezután sem lesz máshogy. Az viszont jó lenne, ha ez az idővel elmúlna. Mert nem lenne jó, ha minden szavára csak úgy ugrálna. Nem az a fajta, aki bármit megtesz két apró szóért cserébe, de úgy tűnik, hogy a férfi ezt is el tudja érni. Ez pedig még őt is meglepi.
- Nem mered.
Kaján vigyor húzódik a képére, igyekszik nem nevetni, az azért elég kellemetlen lenne ebben a szituációban, de nem tudja megállni.
 - Azt hiszem az egy takarító szekrény.
Bizonyára az, hiszen ezen a helyen oda kell figyelni a higéniára, mégiscsak gyerekek vannak itt, akik néha gusztustalan dolgokra képesek. Ennek a gondolatára el is gondolkodik. Talán tényleg jobb lenne, ha megnéznék milyen eszközökkel takarítanak itt, nem lenne jó, ha esetleg a kislány lebetegedne.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 14:03
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 14:25 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#mindenrendben #legalábbtisztaságvan

Az aggodalom olyan szinten eluralkodott rajta, hogy muszáj volt Bálint után mennie és megnézni tényleg megfelelően fel van-e szerelve ez a hely. Mert ha nem, akkor legközelebb biztos nem hozza ide a kislányát, sőt, még fel is jelenti a helyet.
Meglepő módon mikor később kijönnek, mindent rendben találnak. Végre megnyugszik, legalább a kislány biztonságban van.
Visszaül az iménti helyükre, nyom egy csókot a férfi arcára és várja a kávét. Csöndesen fogyasztja el, nem szól közben semmit, kerüli a férfi tekintetét, biztos ami biztos.
Végszóra pedig Hanna is megérkezik, kipirulva fut oda hozzájuk, kócos hajjal és közli, hogy bizony éhes és szomjas is, szeretne menni.
- Azt hiszem, itt a vége.
Mondja Bálintnak sóhajtva és halványan rámosolyog. Úgy tűnik ennek a délelőttnek lassan vége.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 14:25
Egressy Auróra
INAKTÍV



RPG hsz: 177
Összes hsz: 612
Írta: 2017. március 11. 14:46 Ugrás a poszthoz

Bálint
Játszóház


#viszláteste #örülökhogyittvoltál

Sóhajt egyet, igazából nem akar semmire gondolni, csak szeretné élvezni amíg lehet. Szeretne anya és nő lenni, egy ilyen pasi mellett pedig mindkét énje a felszínre tör, mert a férfi engedi neki. Lerakja Hannát az öléből es a kijárat felé vezeti. Míg fizet, fél szemmel Bálintot nézi, ahogy Hannára probálja ráadni a kabátot, majd végül odamegy segíteni, de addigra megoldja, így őt is ötlöztethetik. Igazi királyi bánásmód. Ugyancsak kettősség feszül, szemben azzal, ahogy korábban viselkedtek.
- Rendben.
Nem kötekszik, nem hisztizik. Hiszen neki is lehet élete, nincsenek összekötve, sőt, valójában semmilyen kapcsolatban nem állnak egymással.
 - Ühüm.
Hanna bólogat is közben kezével integet a férfinak, mikor pedig végeznek Rora felemeli a kislányt, úgy gyorsabb lesz.
- Szia.
Viszonozza a csókot, egy ideig nézi, hogy Bálint távolodik, aztán egy mély sóhaj keretében ők is elindulnak.
Utoljára módosította:Egressy Auróra, 2017. március 11. 14:47
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Egressy Auróra összes RPG hozzászólása (165 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 » Fel