Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megígértem. Csak ennyi tart itt, mert hát az esetek többségében igyekszem én állni a szavam. Felhoztam a kastélyba Pamacsot is, bízok a háztársaimban, hogy amíg helyre nem jönnek a dolgok, életben tartják nekem. Minához értelemszerűen nem is akartam vinni, az a szoba nem kompatibilis egy nyúllal, még ha az utóbbi nem is foglal akkor a helyet. Na, meg a lényem egy része erősen küzd az ellen is, hogy bármit magammal vigyek, ami még többször eszembe juttatja őt. Na, nem mintha nem gondolnék rá szinte minden órában, de most... most ezt is alább kell vennem, hogy megtaláljam a lelki békém. Amiben egyébként nagyban segít, hogy köztünk most béke van. Nem nehéz tartani ezt a tendenciát, s nem is értem, hogy voltam képes kiakadni, mikor... de hát meg sem hallgattam, még őt sem. Mindenesetre, nem is olyan nehéz megtartani az ígéretem, és tiszteletben tartani, hogy neki is kell tér.
Miza aztán meg is jön, és egyből belefogunk kivesézni az aktuális témákat.
- Te... Norbival most mi van? - pislogok rá, mert hogy azt a részét valószínűleg szépen elkerülte. Én még ott tartok, hogy együtt vannak, de már csak magamból kiindulva is tudom, mennyire rövid idő alatt változhatnak a dolgok.
Feltűnhet neki a tisztes távolság, amit nem vagyok hajlandó csökkenteni, de ez nem neki szól, tényleg... egyszerűen a rajta csüngő valamivel nem tudok mit kezdeni, azon túl, hogy sűrűn ragad rajta a tekintetem. Még sose láttam, még csak hozzá hasonlót sem.
- Egy pillanat... - torpanok meg, mikor egy furcsa árnyat látok elsuhanni magunk mellett. Szépen előhalászom az érmét, amivel ide tudom csalogatni Ront, aztán fel is kapom, hogy legyen akkor már velem. Nem kéne, hogy még itt is galibát okozzon.
- Miza, Ron... - mutatom be neki a furkászom, nem tudom, mennyire van képben azzal, hogy az enyém.
- Igen, a gazfickó, aki hőn szeretettel tolvajkodik a kastélyban is - forgatom meg a szemem, mert ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a múltkor még pórul is járhatott volna, ha nem tudok hatni a fiúra.
- Sziasztok - köszönök én is aztán a lányoknak, ami után körbe pislogok a helyen. Valahogy most marha jól néz ki a tér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Pakuami? - pislogok rá lassan, lévén én ezt a szót még kiejteni sem tudom, nem hogy fogalmam lenne arról, mi is az.
De aztán hamar megtörik a jég, mikor még gumicukrot is hoz nekem. Igen, pontosan azok után, hogy úgy viselkedtem vele, így megint bezsebelek némi bűntudatot, és megpróbálom jóvá tenni a történteket. Elvégre nem vagyok olyan, vagyis nagyon szeretnék nem olyan lenni, egyszerűen néha csak úgy jön magától. És megijesztett, de már ott tartok, hogy a míg nem bánt, addig nem érdekel.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne - sóhajtok mosolyogva, mert az még rendben van, hogy én belátom a dolgokat, de a kastélyban rengetegen vannak, akik erre nem képesek.
- Abban a pillanatban igen. Valami megmagyarázhatatlan bizé lekerül rólam... - biccentek komolyan, elvégre miért hazudjak neki? Be is kapok még egy cukrot, mielőtt folytatnám.
- ... de aztán hamar megbánom, és bűntudatom lesz, mert mást okolok valamiért, amiről még én magam se tudom, mi az - mert igen, ez is hozzátartozik. Én nem is tudom elképzelni, más hogy bír el a lelkiismeretével, nekem nem megy... mindig az győz.
Még beszélgetünk kicsit, míg ki nem ürül a zacskó, aztán mindenki megy a saját dolgára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Metallicát tud? - ezt már csak a poén kedvéért teszem hozzá, a vigyorom is elárulja. Na meg, ha már egyszer mindent a vendégért, had használjam már ki.
- Tudod... azért szívás, hogy még azért is könyiznem kell, hogy megkapjam, amit akarok - szontyolodok el, mert értem én, hogy fő az egészségem, meg hogy Zója ne keljen ki magából, de azért igazán lehetnének engedékenyebbek az emberek.
De aztán mégis türelmesen várok. Hála égnek az ilyen rossz hamar túllendülök. Jó, vannak, amiken kicsit nehezebben, de hát a végeredmény szinte mindig a vigyorgó fejem. Meg hát Annára se haragszok, csak rossz, hogy hiába vagyok aránylag független, erre mindenki tojik. Pedig tudják, hogy nálam a család nem úgy működik, ahogy. Bárhogy is próbáltuk elkerülni, az újságok lehúzták, az örökbe fogadós dolgot, és ja, apát rossz fényben tüntették fel, és amikor lehetőségem adódott rá... hát én csak az igazat mondtam. Rosszul éreztem volna magam, ha azért hazudtam volna, hogy ő jobb fényben tűnjön fel. Bárkinek lazán elmondom, hogy csapni való szülő, de azt is, hogy annak ellenére az apám, és ez nem fog változni.  
- Fúúú akkor én most ilyen elit vendég vagyok? - csillan fel a szemem, Anna érkezése a legjobbkor történik, mert megint elkezdtem volna emészteni magam, vagy azon agyalni, mit szúrtam el én, mert valamit tuti.
- De Arlen a híres... nem én... és nem vagyok a nője, vagy ilyesmi... - rázom meg a fejem, mert a lehető legtávolabb áll tőlem, hogy az ő fényében sütkérezzek, sőt... mennyivel jobb lenne, ha neki se lenne fénye. De az ő élete, ez meg az enyém, és ez így van jól. A kettő úgyse passzolna együtt.
- Hmmm... épp az egyik hivatali alkalmazottnak tett egy javaslatot, hogy hová is dugja a jelentéseit, mikor leléptem... Nehezen viseli, ha meg akarják neki mondani, hogy végezze a dolgát, olyankor meg tök ijesztő azért - persze halkan kuncogok, mert az ostor nem rajtam csattan. Engem szeret, meg én is őt, és mi sose fogunk így beszélni egymással.
- De tényleg nem értem, miért szólnak bele. Tudod, hány gyereket kezelt már ki? Nekem is elmulasztotta az aszociális személyiségzavarom, pedig azt hittem, az fog bekebelezni, de tényleg... ha ő nem lett volna, tuti nem csacsognék itt neked, szóval őt utáld - vigyorgok rá teli képpel, aztán a tortámat nemes egyszerűséggel félbe vágom, és az asztal közepére teszem, hogy Anna ehesse a másik felét.
- Annyit dicsérted, de gondolom, még csak meg se kóstoltad, meg hát... nem ér, hogy csak az én fenekem hízik - olyan könnyen megy vele az ilyesmi, ő is tök kedves velem, szóval megérdemli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Már a kilincsen a kezem, bennem meg az elhatározás, hogy kinyitva az ajtót, nemes egyszerűséggel ráborítom az asztalt valakire. Aztán visszatáncolok, na nem azért, mert nem lennék képes rá, ebben a szent pillanatban még csúnyább dolgokat is megtennék, épp csak eszembe jut, hogy a másik fél vélhetően mit sem tud erről - lévén közölte velem, hogy el se szokta olvasni az újságot -, és úgy érzem fairnek, ha miattam szembesül a ténnyel, hogy rá is kúszott a reflektorfényből, amit nekem tartanak fent ezek szerint.
Még idegesebb leszek, mert ha eddig lett volna esély arra, hogy kiküszöböljük azt a hibát, amit a szobában ejtettünk, most már annak lőttek. Tudom, hogy nem kívánja, hogy rajta csámcsogjanak, vagy ami még rosszabb, előtérbe helyezve őt, az ő múltjában áskálódjanak, mellettem pedig ez sanszos lehet.
- Nem láttad Dantét? - ragadom meg az egyik rellonos karját. Jelenleg nem tudom, hogy őt vagy engem lep-e meg jobban ez a cselekedet, de nem is gazán törődök vele. Amint megkapom a választ, megyek is a társalgóba. Lassan, időt hagyva magamnak, hogy legalább némileg lenyugodjak. Megfogadtam, hogy nem drámázok, de úgy néz ki, nekem már csak abból jut, hiába vágyom én annyira a nyugalmat, esélyes, hogy már sose fogom megkapni.
Nem telik sok időbe, míg azt az ajtót is meglelem, és most még kellemetlen szájízzel is nyitok be.
Egyből meglátom a kanapén fekvő rellonost, és a mellkasom szorítani is kezd, ahogy végigtekintek rajta. Összeszedem magam, nem fogok sírni, mikor még csak sejtem a következményeket, hisz annyira nem ismerem őt, hogy elkönyveljem, már nem tud meglepetést okozni.
Óvatosan ülök a kis helyre, ami mellette szabadult fel, és végig simítok az arcán óvatosan, kiélvezve a pillanatot, mert lehet, most tehetem meg ezt utoljára. És ha látom, kezd feleszmélni az éberálomból - annyira egyenletesen nem emelkedik a mellkasa, hogy ténylegesen aludjon -, a mellkasára helyezem az újságot.
- Gratulálok - a mosolyom minden, csak nem szívből jövő. Inkább belenyugvónak tudnám mondani. Mindenesetre nem szólalok meg, amíg el nem olvassa a cikket, aminél nyitva van, és amin az ő képe is díszeleg. Viszont végig az arcát nézem, nem akarok kihagyni egyetlen reakciót sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Igazából számítok rá, hogy morcos lesz, ezért sem veszem fel azt a szép megjegyzést, amivel illet. Most legszívesebben én is ilyen vágnék bárki fejéhez, aki a közelembe merészkedik, de még mindig türtőztetem magam.
- De Dante... csináltál - hangom keserű, magamat okolom, mert belerángattam őt is ebbe. Hülye ötlet volt, hogy mi összekeveredtünk, vagyis ebben a pillanatban ezt érzem, és még a gondolat is megfogalmazódik bennem, hogy leveszem a válláról terhet, és kilépek, mielőtt még csúnyább dolgok kerülnének be a sulis újságba. Jó, komolyabban veszem ezt, mint mások, de tapasztaltam már, milyen olyan címlapon lenni, amit nem csak a kastélylakók olvastak. Mikor folyton ott díszelegtem Arlen mellett a képeken, nem voltam valami közkedvelt, sőt. Csak nem törődtem vele, a cetlikkel, a kéretlen és cseppet sem valós jelzőkkel, amik valamiért elszaporodtak, mikor Sebby is bekerült a képbe, hát most mi lesz még. Előre tartok attól, hogy valaki most már tényleg fellóghat, mert hogy a folyosókat járva szembesülnöm kellett azzal is, hogy Dante is közkedvelt személyiség a lányok között. És ha jobban belegondolok, ide is kísértek tekintetek, amik csoda, hogy nem nyársaltak fel.
- Ri... - kapom is az első megjegyzést, mikor három lány sétál el mellettünk, és hirtelen nem tudom melyik néz lekezelőbben a másiknál. Sóhajtva túrok a hajamba, próbálva leplezni, hogy mennyire betalált most még ez is.
- Nem vészes? Neked nem nagy ügy, hogy csak egy újabb név vagy a listámon? Hogy téged is úgy kezelnek, mintha a gyűjteményem egy darabja lennél? Az Istenért, bárkivel szóba állok, összehoznak, vagy még rosszabb, és Farkas, könyörgöm ő meleg - nem tudom, mikor pattantam fel, és kezdtem járkálni, az egyetlen, ami átkúszik az agyamra telepedett vörös ködön, az a szemközti falon lévő festmény hangja, ami épp padlót fog. Nem gyakran, de előfordul még, hogy a varázserőm is elszabadul, mikor robbanok, már pedig... még a hangom is megemelkedik.
- És hallottad, nem? Mindig ez van... tehetek bármit, nem leszek más a szemükbe, és ez neked nem nagy ügy? Könyörgöm, most épp téged hoztak hírbe velem... nem veheted ezt félvállról, mert még téged is megbélyegeznek - kétségbeesetten pislogok rá, de nem merek közelebb menni. Remeg mindenem, ahogy kitör az elfojtott indulat, pecekig csak meredek rá, míg legalább egy picit lenyugszom.
- Ha velem vagy, te is ezt kapod... cetlik, megjegyzések... nem kell neked ez Dante - motyogom, kivételesen lehajtva a fejem, mert igen... őt kímélem meg ettől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

És kezdődik. És már tudom, hogy ez addig tart, míg a következő szám meg nem jelenik, és csak imádkozhatok azért, hogy lekerüljön rólam a reflektorfény. Most még az is dühít, hogy Dante ezt félvállról veszi, noha egy halvány, hálás mosolyt megeresztek, mikor kiáll mellettem, még ha romantikus cselekedetnek nem lehet ezt elkönyvelni. Jól esik, csak a dühöm marad meg.
- De ez sem tarthat a végtelenségig, lesz mikor már érdekelni fog és rájössz, hogy miattam... mert én kevertelek bele, nem akarom, hogy megutálj te is - mert ez az egyetlen dolog, amitől annyira félek. Nem akarom elveszíteni, mert fontos nekem, fontosabb, mint amennyire szabadna, vagy amennyire a helyzet megkívánná, elvégre... ez az egész még túl korai, én meg annak ellenére, hogy megfogadtam nem, vágtázok ezen az úton, és marhára félek attól, hogy megint a földön kötök ki, nem biztos, hogy még egyszer visszatudnám magam verekedni a lóra.
Én nem tudom ezt olyan félvállról venni, de mindent megtennék azért, hogy képes legyek rá. De engem még mindig foglalkoztat mások véleménye, mert nem akarom, hogy így könyveljenek el. De senki, még csak lehetőséget sem ad arra, hogy felvázoljam a tényleges helyzetet, vakon hisznek valakinek, akiben még annyi bátorság sincs, hogy a saját nevét adja a cikkhez. És készpénznek vesznek mindent, amit valaki talán a hasára csapva talál ki, bele se gondolva abba, mit tesz azzal, akiről ír. Milyen undorító már ez?
Amint elfeküdni kényszerülök Dante mellé, helyezkedek kicsit, hogy kényelmes legyen. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem, amit a szavai váltanak ki, aztán meg a jóleső borzongás, amit a közelsége vált ki.
- A múltkor azt kérdezted, segítene, ha azt mondanád, a barátnőd vagyok... most segítene... - harapok az ajkamba, felé fordítva a fejem, amennyiben eltávolodott a nyakamtól. Kezem a mellkasára helyezem, ujjaimmal lassú köröket rajzolva rá. Érzem, hogy folyamatosan leszek egyre nyugodtabb még.
- De csak, ha tényleg így gondolod, és nem csak "felőled"... tudom, vagyis sejtem, hogy ez sem jelent neked sokat, de nekem igen... és nem akarok mindegy lenni... - őszintén bízom benne, hogy megérti, mire is gondolok, mert ennél jobban nem tudnám megfogalmazni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem tehetek róla, mindent mindig túlaggódok, és kombinálok magamban, amivel mindenki dolgát megnehezítem. Tudom, hogy le kellene szoknom erről, csak elfogadni a tényt, hogy valaki még a flúgosságom ellenére is kedvel, de a történtek után olyan nehéz hinni benne.
Hisz szerettem valakit, és csak annyi vágyam volt, hogy ő is engem, ez mégse jött össze, én meg minden kis apróság miatt komoly traumákat éltem át, csak mert fel lettek nagyítva a problémák. Ezt másodszor már nem akarom, és nem is firtatom, látva hogy Dante se kíván mást hozzáfűzni.
- Mert kell a tudat, hogy valaki a pletykák meg minden hülyeségem ellenére elfogad. Mert kell a tudat, hogy a tiéd vagyok... - motyogom, nem nézve rá, mert sejtem, ő ezt nem érti. Feleannyira se emóciális, mint én, és ez tulajdonképp tök jó dolog. Eddig is sikerült visszaparancsolnia az ostobaságokat a fejembe, mielőtt még kiszabadultak volna, és meghallgat, nem is tudja, ez milyen jól esik nekem.
- Mihelyst megnevezel valamit, már ismered. Az emberek meg félnek attól, amit nem ismernek, de tudod, nem? -ő már több mindent látott, biztos volt szerencséje ilyet is tapasztalni.
- Meg most, hogy a barátnőd vagyok, és ki is lett mondva, jogosan háborodhatok fel, ha például más lányok fenekét fogdosod - vigyorodok el, megnyugtatva őt, hogy ezt csak viccnek szántam, bár belegondolva... nem biztos, hogy boldog lennék, ha ilyet látnék.
- Tudom... átgondoltam utána, csak az aznap amúgy is katasztrófa volt, lehetetlenül viselkedtem, sajnálom - gondolok egyet, aztán nemes egyszerűséggel a csípőjére ülök, hogy aztán úgy csókoljam meg, és túrjak a hajába. Nagyon szeretem a haját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Tényleg? - ezen őszintén meglepődök. Mármint azon, hogy érti, és nem vágja a fejemhez, hogy menjek a francba, vagy valami.
- És nem zavar? Mármint... tudom, hogy a pasik azt szeretik, ha valaki nő... de.. én még nem - és jó sok idő kellett ahhoz, hogy ezt be is lássam. Vagyis a belátással nincs is gond, az elfogadással volt komoly probléma. Fel akartam nőni, azt hittem, menni fog, de nem.
- és nem tudom úgy irányítani a dolgokat, meg ilyenek... megpróbáltam, de nem ment... - hajtom le a fejem félszegen. Nem akarom, hogy ez gátló tényező legyen, de azt viszont igen, hogy tudja. Bár sejtem, ezzel már így is tisztában van, na mindegy.
- Megfogadtam, hogy nem is fogok. De nem olyan egyszerű ám, sőt... - sóhajtok fel, de azért elmosolyodok, jelezve, hogy ez nem akkora katasztrófa, mint a tény, amit írnak rólam, és ami nem is tény igazából. Még csak a közelében sem jár.
Amit teszek, az pedig ösztönösön, nem is gondolkodok igazából, csak úgy jön magától. És nem is lövök mellé, lévén a rellonos nem lök le magáról, ez pedig megnyugtat.
Egyébként meg szeretem őt csókolni, meg úgy hozzá érni is, az olyan... olyan valami, amit még nem is igazán éreztem. Csak megteszem, mert lehet, mert nem szúr le, vagy valami és ez jó érzés.
Ahogy az is, mikor fölém kerekedik, bele is kell mosolyognom a csókba, amit aztán csak nagy erőfeszítések árán tudok megszakítani, de muszáj, mert...
- forgalmas helyen vagyunk... kár - motyogom, neki is tudtára adva ezt, és az elkeseredés tényleg kicseng egy kicsit. Inkább a mellkasába fúrom a fejem, úgy bújok hozzá, még a szemem is behunyom. Egy pillanatra talán sikerül is.
- Jövőhéten nem vacsorázol velünk? Be akarlak mutatni Zójának, csak ő lenne ott, vagy ez még korai? - pislogok fel rá nagy barna szemeimmel, de hát nincs mit tenni. Zója már tud róla, így érthető, hogy kíváncsi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Előbb hazajöttem. Valahogy elment a kedvem az egyetemtől, meg úgy a környékétől is, szóval visszajöttem inkább ide. Minával úgyis átbeszéltük a fontosabb dolgokat, még egy fejmosáshoz meg abszolút nem volt kedvem, és most még rosszul is érzem magam, amiért egy kicsit elfelejtettem, van barátom. Úgy hivatalosan, de nem is baj, ez többet úgyse fordul elő.
A nagyterem felé veszem az irányt, hátha tudok még valami nasit szerezni, és megnyugszok, mikor látok még bent embereket. Mivel most már nem kell házak szerint ülni, így leülök azzal a vörössel szembe, akitől hetekkel ezelőtt a falra tudtam volna mászni.
Aztán volt egy jól szituált éjszakánk, mikor ki tudtuk beszélni a dolgokat magunkból, és így rájöttem, hogy nem is olyan szörnyű ember, sőt... megkedveltem. Bizony.
- Képzeld.... menyasszonya van - mutatok macskakörmöket, hogy ezzel is idézzem, mert ő is csak így beszélt róla. Ja, nevet minek mondani, mindketten tisztában vagyunk vele, kiről van szó.
Csaklizok is magamnak egy szelet tortát, amit el is kezdek bemajszolni.
- Ma találkoztam vele - vágok egy grimaszt, mert most a düh nagyobb, mint az öröm, és igazából csak saját magamra vagyok dühös. De arra nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Jól hallottad - biztosítom róla, és sztoikus nyugalommal látok neki a vacsimnak, miután benyakaltam azt a tortát. Tudtam különben, hogy az eridonos ettől minden lesz, csak épp nyugodt nem, így valahol még kicsit rossz érzés is, de hát... neki is tudnia kell róla, nem?
Nem is törődök a megütközött tekintetekkel, amik igazából minket vizslatnak, egyszerűen annyira megszoktam már, hogy mások figyelnek rám, hogy már nem is érzem, vagy ha érzem is, nemes egyszerűséggel nem veszem fel. Ennyi.
- Azért ne szúrj le - nevetve hajolok el, mikor épp felém kalimpál a villájával, mert valahogy nem szeretném, ha belém állna.
- Tudja a franc, nem is érdekel úgy igazán, csak érted... előtte még flörtölt is velem, aztán mikor kinyögtem, hogy van valakim, csak aztán közölte ezt, és ehh - grimaszolok mellé, kortyolva a narancsléből.
- Egyébként fogalmam sincs, ki lehet - sejtem, a következő kérdés ez lenne, így csak megvonom a vállam. Nem is akarom úgy igazán tudni szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Teljesen jól elvagyok különben ebben a hőségben. Ma végre volt időm arra, hogy haza is menjek, de csak pár könyvért, amit Mina megígért, hogy elvihetem, mert neki már nem kell, nekem meg pont most van rájuk szükségem. Azért van előnye annak, ha a nővéred csak nemrég végzett itt, így pár jegyzetét is lenyúlhattam, így nekem tényleg könnyebb a tanulás, mint egy olyannak, akinek senkije nincs a kastélyban.
Beugrottam azért még egy kávéért is, lassan közeledek a nagykorúság felé, így már nem is kell annyiszor szépen pislognom, csak ha új ember van a pultban, aki még nem ismer. Persze ezzel most sem volt gond, kiadta nekem, és jó fej is volt egyébként, mert nagyon sokat mosolygott, így meg nekem is kellett, na. Azért a jó kedvem úgy párolog, ahogy egyre közelebb érek a kastélyhoz, valahogy már nem annyira élvezem, hogy folyton itt vagyok. Jó volt csak úgy eltűnni, és felbukkanni valahol máshol, de annak már vége, így ebbe kell beletörődnöm.
- Szia - köszönök óvatosan a fiúra, akit meglátok, még a szemöldököm is összevonom, hátha beugrik valami, hogy ismerem-e, vagy hasonlók.
- Ne segítsek? - teljesen ártatlanul teszem fel a kérdést, miután az üressé vált papírpoharat kidobom a szemétbe. Nem csak azért teszem, mert prefektusként rossz lenne, ha hagynám itt, alapból a természetem ilyen, jelvény nélkül is.
Mondjuk azért már kezdek hozzászokni úgy tényleg, hogy van, már párszor majdnem meg is büntettem embereket, csak aztán valamiért sose. Az Dante reszortja, neki jobban megy.
- Most jöttél? - még a fejem is oldalra döntöm, úgy pislogok rá, csak mert egyáltalán nem rémlik, hogy valaha is láttam volna. Nem olyan az arca, amit az ember lánya könnyedén elfelejtene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Rellonos.
Igen, ezt így, három betű után megállapítom. Persze foghatnám arra is a dolgot, hogy éhes, vagy rossz napja van, vagy... a fiúknak meg szokott jönni? Valami hasonló biztos, hogy van nekik, mindegy is.
Igazából be nem vallanám, de így kicsit rosszul esik, hogy csak így rám förmed, pedig én tényleg csak segíteni akartam, de ez meg nem látszik rajtam. Továbbra is kellemesen mosolygok, még annak ellenére se tágítva mellőle, hogy tudom, szinte kiabál róla, hová kíván. Talán hagynom kéne, de akkor meg el fog tévedni, vagy még rosszabb. Ez egyébként mindig így van. Idejönnek, azt hiszik, hogy rajtuk nem fognak ki a falak, aztán meg mégis.
- Azért annyira nem - nevetek fel, bár lehet nem kellene, lehet, hogy még ez is idegesíti, mármint a tény, hogy még ez is lágy, csilingelő, nem az fülsértő, de őt biztos, irritálni fogja. Ez ellen pedig sajnos nem nagyon tudok mit tenni.
- El fogsz tévedni... komolyan - nem hagyom magam lerázni, hamar beérem, mit sem törődve azzal, hogy nem kívánja a társaságom.
- A lépcsők mozognak, a falon lévők portréknak meg nem szabad hinni, mert úgy elnavigálnak, hogy tyűha. Tudom, ezen én is átestem, én is utáltam, hogy a nyakamon lógott valaki, aki segíteni akart, de hidd el, hasznom fogod venni, és megköszönnöd sem kell - pislogok rá nagy szemekkel, a vállamon lévő táskát szorongatva, mert mégsem kellene elhagynom.
- Nem untatlak olyasmivel, amit nem akarsz hallani, de szívesen mesélek olyan helyekről, amiket jobb kerülni. Nem mellesleg, ha tíz után se találod meg a házad, meg kell, hogy büntesselek... még sose büntettem meg senkit - szontyolodok el, mert tényleg nem szeretném, ha ő lenne az első.
- Egyébként nem barbi... Ráhel - megvonom a vállam, kezet nem nyújtok, még a végén letépné tőből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Tetszik, nagyon tetszik, hogy nem kerít akkora feneket a dolgoknak, mint én. Nyugodtan rá merem bízni magam, ami azért furcsa, mert ezt azért nem osztogatom úgy, mint mások a cukorkát, főleg nem akárkinek.
- Rendben - sóhajtok fel, kicsit talán meg is könnyebbülve, mert így talán kevesebb az esélye annak, hogy elszúrom. Tényleg nem akarom elszúrni, mert ez most jó. Feleannyi feszültséggel se jár, és tök jó élvezni, hogy csak van... csak nekem, és nem kell kismillió emberrel osztoznom rajta. Aztán meg még figyel is rám, ami hatalmas luxusnak minősül az én mércémmel mérve.
Bűnbánón nézek rá, mert tényleg sajnálom, hogy itt vagyunk, de... talán jobb is így. Oké, tudom, hogy a kezdeti feszültségnek nem kellene lennie, de az első alkalom, nos sokkal inkább ösztönös volt, mint megfontolt. Nem mondom, hogy bánom, mert azt marhára nem tudom bánni, csak így... most már más a felállás, számomra legalább is. Azt sejtem, hogy a rellonos nagyon nem kerít neki akkora feneket, amekkorát én.
És látom az arcán is a csendes beletörődést, és jelen pillanatban nem tudok hirtelen eldönteni, hogy rosszul érezzem magam, vagy hagyjam itt a francba, mert ha mindez csak azért van, akkor talán nem is kérek belőle. Zavaros még ez az egész, és csak azt tudom, hogy meg akarom próbálni. Hány ember tovább lépett már, és lett boldog, talán... talán én is.
- De Zója más... ő majdnem mindenkit kedvel, és nem turkál az agyban, ha család van. Vagyis nem mindig - vonok vállat, boldogan mosolyogva rá, hisz magamban már tervezem is a dolgokat.
- Megyek, szólok is neki - rendesen felspannolt ez, szóval felpattanva, csak egy rövid puszit nyomok a szájára, aztán el is libbenek onnan szépen, hogy közöljem anyámmal azt, ami történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Most is csak onnan tudom, hol van, hogy Mina mondta, látta. Szuper egy kapcsolat ez, de tényleg, bár egy szavam nem lehet. Bár... ő kezdte, ő szívódott fel, én csak... felszívódtam én is. És csináltam a hülyeségeim.
Napszemüvegben járom az utcát, hálát adva, hogy takarja a szemeim, mert Merlin legyen rá a tanúm, ezt a fejet senki nem akarja látni. Lassan megyek, még össze kell szednem magam, holott Leveténél megküzdöttem már az oroszlán részével. Lassan körvonalazódik bennem az is, hogy hogyan tovább. Abba bele se gondolok, milyen köröket kell lefutnom, hogy lehet a kapcsolatom olyan tiszavirág életű lesz, hogy azt fel is lehetne jegyezni valahová, mert... Jó, Dante az az ember, akivel meg lehet beszélni a dolgokat, és most nem akarok vállat vonni, meg a szőnyeg alá söpörni... Jól akarom csinálni.
Ahogy közeledek, úgy érzem egyre inkább pocsékabbul magam, pedig tényleg semmit nem tettem, amit egy kapcsolatban élőnek nem szabadna tenni, de... akartam, és ez az, ami annyira aggaszt. Tudom, hogy csak azért volt, mert újra felbukkant, de mégis egy szemét embernek érzem magam. Arról nem is beszélve, hogy anyám is pontosan ezt tette. Olyan görcsösen keresem az indokokat, miért nem hasonlítok rá, hogy egyre több és több hasonlóságot vélek felfedezni, amitől a gyomrom felfordul.
- Lelépek - ülök hirtelen a barátom mellé, és nézem a vizet. Köszönni minek? Ez az apróság már tényleg elhanyagolható azok után, ami az elmúlt órákban történt.
- Jössz velem? - oldalra fordítom a fejem, hogy láthassam az arcát. Felteszem a kérdést, holott igazából tisztában vagyok a válasszal. A kapcsolatunk korántsem olyan mély, hogy kövessen engem a világ végére is, és igazából neki indíttatása sincs rá. De megkérdezem, mert fontos nekem. Ebben az egyben biztos vagyok, ha másban nem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Nem maradok itt - veszem a bátorságot, és vele szembe ülök, most már lassan közölve ezt vele, nem mintha itt a tempóval lett volna baj, vagy azzal, hogy hadarok. Egyszerűen nekem csak így megy, nem tudom milyen kerülgetni a kását, vagy szépen felépíteni a dolgokat.
- Magamra tetováltattam Arlen nevét, Zója nem ment férjhez, mert egy idióta vámpír bekevert, az anyám meg felnőtt filmes, az apámat meg a napokban csukták le, mert csalt valamivel... elegem van, nem akarom ezt... ezt a helyet se - tárom szét a karom. Nem kiabálok, meg nem hadarok, igazából ez már a nyugodt fázis, mikor én már eldöntöttem valamit, és így lesz. Ja, mondjuk ha eszerint működnék, már rég a Herczerbergben kéne lennem.
- És cefet másnapos vagyok - igen, ez már csak hab a tortán, még egy kelletlen grimaszt is vágok mellé, mert egyáltalán nem vagyok büszke rá, de... vannak ennél rosszabb dolgok is, már tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Bocs már... szerinted nekem hiányzott? - mindenre számítottam, csak erre nem. És nem, most nem megy, hogy megértsem, vagy elkönyveljem, ő ilyen. Hát könyörgöm, most fordult feje tetejére a világom, kilukasztották a buborékom, legalább egy kezdeteleges empátia legyen meg benne. De nem. Mert ő Dante. És úgyse fogja megmagyarázni, vagy kicsit is belegondolni a dolgokba, vagy átérezni... átérezni, pff... hát ő Dante.
Rendesen felbosszant, nem mintha alapból nem robbannék amúgy is bármire, de ha a páromról van szó, szerintem jogosan várom el, hogy egy kicsit megerőltesse magát, főleg, ha nekem kellett megint csak rábukkannom, mert mintha megfeledkezett volna a tényről... de hagyjuk is, hisz ő Dante, biztos fontosabb dolga volt annál.
És most nekem kéne rosszul éreznem magam, mert csak úgy rázúdítom? Könyörgöm, ha mellettem lett volna, fele meg se történik. Lassan állok fel, mert... én nem fogok bocsánatot kérni, meg azért kuncsorogni, hogy hallgasson meg. Nem kell.
- Az, sajnálom, hogy be akartalak avatni, többet nem fordul elő... Tudom, tudom, marha sz*r, hogy ilyenekkel fárasztalak, nem is értem, hogy juthatott eszembe... Talán fognom kellett volna a jelet, biztos oka volt annak, hogy egy szó nélkül szívódtál fel, igaz? Mindegy is, hülyeség volt idejönnöm... - rázom meg a fejem csalódottan, aztán lépek párat hátra. Nem, nem kiabálok, az sose megy, egyszerűen csak... ha így állunk, akkor így állunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Egyszerűen fel tudnék robbanni, komolyan. Miért... hogy lehet valaki ennyire érzéketlen, mint egyes emberek? Én meg azért gürcölök, hogy ezeknek feleljek meg? Hát a francokat, nem érdemlik meg, még Dante se.
Nem mondok semmit. Én nem drámának tudom ezt be, bárcsak az lenne, mert azt tudom kezelni, nem úgy, mint ezt. Sorba kapom a pofonokat, és fogalmam sincs, mennyit bírok, vagy akarok még elviselni. Az biztos, hogy itt van az a pont, hogy újraértékeljem a kapcsolatunkat, vagy legalább elgondolkozzak azon, hogy ez az, ha meg az, akkor szükségem van-e rá...
- Okééénvégeztem - megrázom a fejem, meg széttárom a karom. Egyszerűen ez így nem megy. Dühös vagyok rá, marha dühös, és tudom, attól, hogy az én dühöm majd csillapodik, az ő hozzáállása nem fog, mert én ilyen vagyok, ő meg olyan. És már nincs kedvem szemet hunyni, vagy tolerálni bármit is, már nem érdekel semmi, ha egyszerűen őt sem.
- Hülyeség volt azt hinni, hogy ez akár működhet is, mert nem - halkan beszélek, de legalább őszintén, mert így látom. Itt az az eset, mikor kiütközik, mennyire vonzzák egymást az ellentétek.
- Szia Dante - ott hagyom őt, mert gondolom, hozzáfűzni úgyse fog semmit, meg tudom, bármit is mondana, az olaj lenne csak a tűzre, elég volt az a négy mondat, amit a fejemhez vágott... bőven elég.
Meg akarom találni Zóját, és ha kell, a hajánál fogva cibálom haza, mert remélem, egy percig se gondolja azt, hogy ezt az egészet, csak úgy megússza. Rohadtul nem fogja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Még az utolsó métereknél is ott van bennem a késztetés, hogy nemes egyszerűséggel visszaforduljak, de nem... mert kíváncsi vagyok, mert naivan reménykedek abban, hogy belátta, hogy nem volt fair, amit tett, bár... mindegy is.
Sose jártam a csárdában, és kicsit kellemetlen is, hogy oda kell bemennem, de hát... egyszer mindent ki kell próbálni, nekem meg már úgyis mindegy, mit hisznek rólam. Ha én próbálom helyrerázni, a családom tesz róla, hogy egy pillanatig se legyenek rólam jó véleménnyel, így innentől kezdve már tényleg nem törődök másokkal. Elég volt.
- Pont ide? Nem fogok asszisztálni a részegedésedhez - felvont szemöldökkel ülök le Dantéval szembe, nekem elég volt az alkoholból egy életre, és azt se szeretném bégig nézni, ahogy ő issza le magát, bár... sejtem nem erről van szó. Akkor is furcsa ez a helyválasztás, és még inkább az lesz, ahogy körbenézek, és olyan alakokat látok, akikkel nem szívesen futnék össze egy sötét utcán.
Az a furcsa, hogy nem érzem igazából azt a haragot, amit a tónál, szerintem már kiment belőlem, vagy nem tudom, leginkább olyan semmilyen hangulatom van, ami még rosszabb, mert egyhangú és unalmas.
- Miért hívtál? - ez csal belőlem leginkább elő némi kíváncsiságot, hisz volt idő, mikor akartam sem találtam, talán most először van, hogy ő keresett meg engem, ami... furcsa, de valahol mélyen még jól is esik. Mert Dantéról van szó, aki ilyen hülyeségeken nem töri magát, mert minek? Meg energia... ki érti őt is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Úgy ülök le igazából, hogy bármikor könnyedén fel tudjak pattanni. Nem, hiába a remény, nem látok sok esélyt arra, hogy Dantéval hirtelen fordult volna egyet a világ, és ha megint elkezdi... nos, nem kell végighallgatnom. Pedig Merlin legyen rá a tanúm, hogy utálok veszekedni, főleg olyas valakivel, akit még kedvelek is, és igen... régen inkább vállaltam magamra a dolgot, és könyveltem el hisztinek én magam is... régen. De ez most más, most minden összejött, és csak levegőt akarok kapni, meg egy kis időt, hogy végiggondoljam, egyáltalán mit akarok kezdeni a helyzettel, mert ez nem olyasmi, amit szőnyeg alá söpörhetnék, és aztán úgy tehetnék, mintha meg se történt volna.
- Jogos - biccentek, az üres korsót vizslatva, de a kellemetlen emlékképek hatására elhúzom a szám. Valljuk be, én és az alkohol talán sose leszünk jóban, de ez jól is van így.
Ránézek, így pislogás nélkül. Látni akarom, hogy tényleg érdekli-e, vagy ez is csak valami olyan, amit illemből dobnak fel. Közben meg el kellene döntenem azt is, hogy állunk. Persze, nyilván nem hosszú gondolkodásmenet előzte meg a szakítást, csak... könnyebb volt, és azt még meg is bántam.
- Jól vagyok - motyogom, vállat vonva, aztán fel is sóhajtok. Gondosan kerülöm ezt a témát. Nem akarom beavatni, vagy elhinteni, mit tervezek, mert félő megint ugyanott lyukadnánk ki, és nincs rá szükségem.
- Zója hazament - ezt még azért hozzáteszem, direkt játszva úgy a szóval. Mert hogy én jelen pillanatban Simfeléknél csövezek, és tökéletesen megvagyok ott. Még mindig jobb, mint a kastély, annyira meg hát mégse vagyok jól, hogy a nevelőanyám elé álljak.
- Ohh... akkor narancslét kérek... köszönöm - halvány, mosolyféleség is az arcomra kerül, de legalább a szemem felcsillan, még ha csak egy pillanatra is, de legalább kicsit élőbb, mint az ábrázatom úgy alapból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Öhm... még mindig hidegen hagy Warren lelkivilága - nem, nem változott ez azóta sem, mióta instant hamutartónak használt, pedig... az ember azt hinné, hogy ez a bizalom első jele, de nem. Warren egy pszichopata, ezt minden ép agysejttel rendelkező ember le tudja szűrni, én meg kifogtam az egyik rosszabb napját. Hát ez van. Semmit nem tett, ami annyira megrökönyödésre késztetett volna, bár tudom, hogy legalább egy kicsit megszeppeni illett volna.
Dante közben elmegy az innikért, így alkalmat hagyva nekem, hogy addig is, bejárhassam tekintetemmel a helyet. Nem, nem ez lesz a kedvencem. Az alakok, akik itt lézengenek pontosan olyanok, akikkel nem szeretnék egyedül sötétben összefutni. Ez a szag sem kellemes, ami itt terjeng, de sebaj, egyszer kibírom. Közben pedig azon kattognak a fogaskerekeim, hogy vajon a rellonos is szakításnak vette-e, vagy hogy most mi van velünk, de... nem lenne jogom erre rákérdezni, ha már egyszer én adtam ki az útját, meg amúgy is... kiforrja magát előbb utóbb.
- Köszönöm - veszem el az italt, majd jólesően bele is kortyolok. Nem is tudtam, hogy így megszomjaztam, szóval azzal az elánnal, felé fel is hajtom.
- Ne... nem akarok megint veszekedni, csak... hagyjuk - sóhajtok fel, a plafonra emelve a tekintetem. Tényleg hülyeség volt egyáltalán beavatni őt, tudnom kellett volna, mennyire hidegen hagyja ez az egész, de most már legalább tisztában vagyok vele, hogyan is állunk.
- Csak... minden összejött, így egybe... ennyi rossz. Mert igen, ha neked nem is, nekem rossz. A saját nevelő anyám csinált hülyét belőlem, érted? Mi... megfogadtuk, hogy mindent elmondunk a másiknak, erre ő... - megrázom a fejem, ennyi. Tényleg nem akarom ezt boncolgatni.
- De mindegy, lenyugodtam, és sajnálom, hogy úgy viselkedtem. Én... nem gondoltam komolyan, hogy emiatt akarok szakítani veled, csak... azt sokkal könnyebb volt, mint várni, hogy lehiggadjak kicsit, és átgondoljam a dolgaim... - igen, mert képes vagyok bocsánatot kérni, ha tudom, hogy én hibáztam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Jól esik az ital. Csak úgy tolom magamba, hamar kiürítve a poharat, a végén még fel is sóhajtok. Nem hiába, a hőség az hőség. Jobban belegondolva ez a hely is teljesen jó, mert hűvös, és nem kint a tűző napon van.
- De az is... meg, hogy aput lecsukták, mert... valami rosszat tett, csalt, vagy nem is tudom... túl hivatalos volt a levél, nem értettem - ráncolom a homlokom. Teljesen normálisan mesélek most már. Csak... meg akarom vele osztani.
- Erre kiderül, hogy akiről azt hittem, legalább normális és apa miatt hagyott el, ahogy azt egy levélben megírta... nos... teljesen mást csinál... nem tudom, mintha az egész családom rossz lenne, én meg cefet naiv, mert eddig nem vettem belőle észre semmit. És már nem is érzem, hogy jónak kéne lennem, mert... minek? Úgy is hátba szúrnak, mert megteszik, és akkor én miért törjem magam azon, hogy jó legyek? Érted? Nem tudom... már nem látok úgy semmit, ahogy eddig - nem tudom, mennyire hangzik ez hülyén, nem is igazán érdekel. Azt hiszem sikerült teljesen kiábrándulnom így a világból.
- És akkor bárkihez fordultam, az csak megvonta a vállát, vagy hisztiként könyvelte, pedig... pedig tényleg nagyon rossz volt. Csalódtam, és... most azt se tudom, én ki vagyok... - az ajkamba harapok, nem értem, honnan, vagy miért jön ez az őszinteségi roham. Én ezt nem akartam megosztani vele, mert nem. Mert haragudtam rá is, de mintha az a harag elszállt volna, és most megint csak örülök, hogy meghallgat, és jól esik, és... kedvelem.
És bocsánatot kérek, mert egyre biztosabb vagyok abba, hogy kell. Hogy vannak alkalmak, mikor igazán megéri félredobni azt a fránya büszkeséget, és felvállalni, hogy igen... rosszul reagáltál, igen, olyanon csattant az ostor, akin nem kellett. Tudom, ha továbbra is makacskodnék, az se vezetne semmire, vagy szimplán elveszíteném, és nem akarom.  
Megfogja a kezem, és nem csak ezzel lep meg teljesen, hanem már magával a kérdéssel is. Igazság szerint, nem nagyon gondoltam erre kapcsolatként, mert végig ott volt bennem a tüske. Az a mindegy... de most, most olyan, mintha mégse lenne mindegy. Lassan bólintok, kicsit megszorítva a kezét. Hezitálnom kellene, vagy szólni valamit Arlenről, meg a bizonytalanságról, ami... hol is van? Egyszerűen köddé vált. Nem tudom, mikor, vagy hogyan, de egyszerűen, mintha azt a szálat elnyisszantották volna. Nincs lelkiismeretfurdalásom, nem érzem, hogy szeretnék bárhol máshol lenni ebben a pillanatban, sőt... én tényleg csak Dantéval akarok lenni. Azzal, aki elfogad, még akkor is, ha hisztizek, vagy bizonytalan vagyok magamban is. Vagy megint újabb hódítási kísérletekkel hoznak hírbe.
- Én... nagyon kedvellek - felsóhajtok, mert ez igaz... meg igaz is volt, csak eddig valamiért sose ment, hogy ezt kimondjam. Előrébb is hajolok egy kicsit, csak hogy könnyedén elérjem az ajkait, és egy puszit adok rájuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- De mégis róluk ítélnek meg. De komolyan. Láttad volna Nyestét, mikor az első edzésen voltam. Azt hitte, csak mert apám profi kviddicses, én is kisujjból rázom ki. Csak hát apa tiltott tőle. Mások meg azért néznek furcsán, mert vélákkal lakom, ha most még kiderülne, hogy több közöm van Mácsaiékhoz, mint kéne... Ja tényleg... Mácsai Odett, ez a rendes neve - forgatom meg a szemem, mert a művész nevével még mindig nem vagyok képben, és nem is szeretnék képben lenni. Egyszerűen számomra ez még mindig gyomorforgató.
- Jó, tudom, hogy te máshogy látod, de az emberek többsége pontosan ezt csinálja... és.. oké, nem kéne ezzel foglalkoznom - de akkor se olyan könnyű lemondani arról, amiért évekig gürcöltem.
Nyílik az ajtó, az én szemem meg elkerekedik, mert ez az alak meg már tényleg minden, csak ép bizalomgerjesztő nem. És hát furcsán csend is lesz egy pillanatra, ebből merek arra következtetni, hogy valahol, valamilyen körökben biztos nagy hal lehet. És felteszem magamnak a kérdést szép halkan, mit keresek még mindig itt... ezen a helyen. Ha félreteszem a jó érzést... ijesztő.
- Szerintem egyedül nem fogok idejárni - motyogom, jobb híján a poharamnak, de figyelek arra, hogy Dante is meghallja. Én nem tudom, ő hogy ilyen nyugodt még most is. Félhet egyáltalán valamitől is?
Aztán így ezek elfelejtődnek, mert hozzám ér. Igen, naivan azt hiszem, az érintése az, ami így a helyére billenti a dolgokat, és örülök neki. Semmi kétely nincs bennem, még csak zavar sem, mikor közlöm vele, hogy érzek. A mosolyát látva pedig nekem is mosolyognom kell.
Fészkelődni kezdek, mert egyből nem jó nekem így. Túl távol van, nem úgy, mint a társalgóban, vagy abban a furcsa szobában, és a pír megjelenik az arcomon, mikor eszembe jut egy kósza gondolat... még az ajkam is beharapom.
- Figyelj, ha már úgyis itt lent vagyunk.... nincs kedved nálunk aludni? Izéé... velem? - ebben azért nem vagyok teljesen biztos. Mármint abban igen, hogy szeretném, csak abban nem, hogy az időzítés jó-e. De aztán mintegy magamban vállat vonva, nézek a szemeibe. Mert mikor, ha nem most?
- Zójáék nincsenek otthon, meg szerintem Bella sem... üres a ház - halkan beszélek, azért nem lenne jó, ha ezt olyan is hallaná, akinek aztán kedve támadna betörni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Igazából meglepett egy kicsit, hogy ebben is benne van, de csak örülök neki. Mióta kibékültünk, én teljesen máshogy látom a kapcsolatunkat, komolyan veszem többnyire, és szeretem, mikor velem van. Nem beszélve az aprócska tényről, hogy ami eleinte döcögősen sikerült, azt mostanra könnyedén kivitelezem szinte bárhol. Pedig ez mindig gátló tényező volt, és elmúlt. És ő se mondott még soha nemet semmire.
- Ehh... tuti túlöltöznek - vonom meg a vállam. Ezt a ruhát is Francitól kértem kölcsön, mert ilyen alkalmi dolgaim annyira nincsenek. A hajammal se estem túlzásba, egyszerűen kivasaltam, és most szépen omlik a hátamra. Még mindig sokk már az is, hogy szőke helyett, barna tincseket látok, de ez jól is van így. Még mindig úgy tartom, ez sokkal jobb, és így tényleg beillek a családomba.
- De te jól nézel ki - vigyorogva hajolok oda, hogy adjak egy puszit a nyakára, aztán újra megfogom a kezét - már ha hagyja -, mert ez már rögeszme. Vagyis.. inkább olyan természetes. Tudja is csak mindenki, hogy hozzám tartozik, és velem jött ide.
A tóhoz érve, megint dobok egy hátast képzeletben a dekorációt látva, mert nagyon bejön.
- Jaaaj, már csak három évem van megtanulni - grimaszolok, végignézve a  végzősök táncát. Nekem ez a keringő nagyon durva, csak mert szerintem képtelen vagyok rá. Arlennel is anno elbotladoztam a parketten, mert hát a zavar nagyobb volt, mint a tudás.
- Amúgy te tudsz táncolni? Vagy meg se próbáljalak rávenni? - pislogok fel Dantéra, mert ez is pontosan azok közé tartozik, amiket nem tudok róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Danténak tényleg nagyon jól áll ez a ruha. Nem az a bájgúnár kiállás, mint aki a tükör előtt töltött órákat, de az is látszik, hogy megerőltette magát, ez pedig nekem tökéletesen megfelel így. Az meg már csak tényleg mellékes, hogy még passzolunk is egymáshoz.
Ha nem történt volna az ami, holt biztos, hogy rózsaszínben tipegnék, vagy valami, de most... most ez is teljesen jó. És még csak nem is meleg.
- Leveheted ám, szerintem marhára nem kell szenvedned - utalok itt a zakóra. Engem aztán marhán nem zavar, hogy nem megy a többiek után és sül meg, és nem akarom, hogy a kelleténél is kényelmetlenebbül érezze magát, mert sejtem, okkal nem lóg sose zsúfolt helyeken.
- A legszívesebben én is levenném - sóhajtok fel, mert hiába este, a meleget én is érzem, szóval nem ártana gyorsan valami hideg után nézni, vagy lelépni innen, és könnyíteni a helyzeten, bár... akkor már felesleges is lett volna eljönnünk.
Nekem tetszik a látvány, meg a műsor és a végzősök tánca.
- Hmmm... pedig jövőre neked is muszáj lesz... maradsz itt? Mesteren, vagy valami? - hirtelen vág mellbe, hogy akár le is léphet, meg az érzés is, hogy én azt mennyire nem akarom, így akarva-akaratlan szorítom meg a kezét. Nem nézek rá, nem akarom, hogy lássa azt a kósza árnyat, ami hirtelen átfut az arcomon, inkább mosolygok megint.
- Nekem a szórakozóhelyek nem jönnek be. Életem első csókját ott kaptam, mert éjfél volt meg szilveszter, de... így még csak esélyt se hagytak arra, hogy feldolgozzam, vagy felkészüljek... hála égnem nem láttam azóta a srácot, szerintem csak egy mugli volt - vonom meg a vállam. Oké, én akkor is tudtam, hogy ez nekem korai, de Mina meg Franci is ott volt, velük mentem tulajdonképp, és azt leszámítva nem volt rossz, sőt.
- Ohh köszi... - folytatnám, nagyon odaszúrnék még valamit, de azt csak a tekintetem csillanása mutatja, miközben ránézek, meg az a mosoly, amit már egyszer láthatott az arcomon. Nem, nem kell mondania, bizonyára úgy megvolt lepve, ahogy én is. Konkrétan azt se tudtam, mit csináltam, csak úgy jött magától.
- Gyere igyunk valamit... fúúú nézd, olyan rózsaszíneset - lelkesülök fel egyből, és húzom is oda, majd beszerezve az italokat, le is ülök az egyik kanapéra, ha addig nem tart vissza.
- Itt azért kellemesebb, nem? - főleg, mert távol van a tömegtől, és még a szellőt is érezni lehet.
- Egyébként meg... Zója rájött, hogy volt nálunk valaki, de nem akadt ki, sőt... azt hiszem, engedélyt kaptál, hogy jöhess... bár kicsit zavart volt - ráncolom a homlokom, mert mostanság Zója tényleg ilyen, én meg kínosan ügyelek arra, hogy az anyám még véletlenül se kerüljön szóba. Nem akarok vele veszekedni, de még arra se állok készen, hogy ezt átbeszéljem vele. Addig meg szinte mindent megenged. Ami végül is nem egy rossz dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Pedig még jól is éreztem magam, de úgy tényleg. Úgy néz ki, egy beszélgetés tényleg hat, merthogy Dantéval mintha azóta jobban ellennénk, vagy lehet csak én látom így, de teljesen mindegy.
Aztán derült égből villámcsapásként ér az átok. Még fel se bírom fogni azt, csak az ujjaimba nyilalló fájdalmat. Az egész hely egy pillanat alatt változik át egy csatatérré, én meg pontosan úgy pislogok, mint aki semmit sem ért. Persze ez így is van.
Dante persze képben van, ez lerí róla. Próbálok a keze után kapni, mert jobbnak látom a rellonost lenyugtatni, mint a másikat, akinek vélhetően ártott. Igen, tudom, hogy képes rá, van fülem, meg elég nagy képzelőerőm is, így eszemben sincs megkérdőjelezni a pletykákat, amiket szépen alá is támaszt Dante azzal, hogy szó nélkül pálcát ragad.
Tudom, nem kellene, mégse tágítok mellőle, csak összeszűkült szemekkel vizslatom a rendbontót. Meg kellene büntetni, vagy valami? Vagy azzal csak magam alatt vágom a fát?
A kezeimmel meg egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Bárhogy forgatom őket, hiába mélyesztem tenyereimbe a körmeim, a fájdalom nem csökken. Most közéjük kéne állnom? Az nem lenne jó ötlet, nagyon nem. Tanácstalanul nézek hol Ervinre, hol Zójára, hol Alexandrára, de okosabb nem leszek.
- Haza szeretnék menni - az ajkamba harapva, lépek Dante mellé, és a vállára teszem a kezem, persze csak óvatosan. Még a szavakat is csak halkan ejtem ki a számon.
- Légyszi... menjünk innen... - könyörgőn tekintek rá, hátha legalább egy kicsit meghatja, legalább ez, mert az, hogy "ne süllyedj a szintjére", "hagyd a francba", gyanítom nem válna be ebben a pillanatban. És esélyét nem látom annak, hogy szépen félrevonulunk, és megbeszéljük a problémáinkat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem terveztem én, hogy visszajövök ide, de amint tudomásomra jutott, hogy ez nem egy egy éjszakás kaland lesz, megszólalt bennem a lelkiismeret, hisz mégis csak én vagyok a kiváltó ok. Bármennyire is nem tehettem róla, akkor is nehezen viselem, hogy valaki kórházban van miattam.
- Uhhh... nem jól nézel ki - vágok egy grimaszt, miután bedugtam a fejem a kórterem ajtaján, hogy megbizonyosodjak róla, nincs ott senki. Aztán be is tipegek, most már egy táskával rajtam, amiből lassan elő is pakolok.
- Mentőcucc - pakolom az ágyára a laptopot, aztán a nachosokat, meg a szószokat.
- Nem tudom, melyiket szereted jobban - vonok vállat, hisz legjobb tudomásom szerint mindent megevett. Előkerül a csokibéka is, mert hát... valamiért mindig volt nála, és azt legalább tudom, hogy nagy kedvence.
- Mi történt? Miért kell tovább bent maradnod? - pislogok, miközben leülök megint a székre. Nem, egyáltalán nem kényelmes, de hát... be kell érni ezzel.
- Rosszul lettél? - óvatosan teszem fel a kérdést, mert tudom, mekkora érvágás ez neki, lehet mostanra már utál is, amiért nem fogadtam szót, és vitettem egyből haza, de mint kiderült... jobb ez így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Tényleg csúnyán beverhetted a fejed - biccentek egyet, halvány mosollyal az arcomon, mert hogy eddig elviselni nem tudott, vagy nem is tudom... Mindenesetre, nem fog el a kétségbeesés a szavai hallatán, hisz tudom, hogy nincs jól.
Inkább csak örülök, hogy betaláltam a kajával, de hát... róla van szó. Kicsit meg is botránkoztat, hogy másnak ez meg se fordult a fejében, de tényleg. Hisz ő Arlen, mindig eszik, ha meg nem, akkor morcos. És most bizonyára nagyon morcos, szóval kaja kell. Nem olyan bonyolult gondolatmenet ez szerintem.
- Elfelejtesz dolgokat például - vigyorgok rá, bár tudom, hogy nem vicces, de olykor tényleg jobb lenne bizonyos emlékeket csak úgy elfelejteni.
- Azon gondolkodtam... hogy én majd megtanítalak biciklizni, na? - pislogok rá, mert sejtem, hogy attól, hogy ez most történt vele, még nem fog lemondani róla. Ahhoz ő túlságosan is makacs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Komolyan Dante én ezt nem aka... - és az átok betalál. Megint. Én nem tudom, mit árthattam szerencsétlen fiúnak, amiért engem is részesít ebben a kivételes bánásmódban, de... kezd nagyon rosszul esni.
Tátogok, mást nem igazán tudok, és vicces látványt nyújthatok, hisz szavak a számon nem jönnek ki. Könny szökik a szemembe, erről már igazán leszokhatnék mondjuk. De mindig is nehezen viseltem, ha bántottak. Zója talán megérti ezt, vagy tudja is, hisz karon ragad és elnavigál onnan. Ideges kalimpálásba kezdek, veszettül tátogva, mert nem akarom ott hagyni Dantét. Hiába tudom, hogy a helyzet magaslatán áll, és feltételezem, még élvezi is, jobban mint a békés ücsörgést.
Annyi bátorságom viszont nincs, hogy visszamenjek a csatatér közepére. Idegesen kotrom elő a pálcám, betűket rajzolva a levegőbe vele, hogy megértessem anyámmal, mi is a helyzet jelenleg.
Elvette a hangom!
A szavak gyöngybetűvel rajzolódnak ki, én meg könyörgőn pislogok, hogy ha mást nem is, azt adja vissza nekem. Mondjuk nem tudom, mit kezdek vele, kinek a fejét üvöltöm le, abban sem vagyok biztos, hogy nekem ebbe jobban bele kéne folynom, hisz ahogy láttam, van még ott pár prefektus, akik idősebbek, hát tegyenek ők rendet. Megtörlöm a szemeim, még a szipogás se hallatszik, csak a vállaim reszketése mutatja, hogy bizony a mécses megint eltörött.
Pedig annyira jó volt ez a bál, tényleg. Kimondottam élveztem, de most mást sem szeretnék, csak hogy hazamenjünk innen. Még szerencse, hogy a tónál van, így nem lakunk messze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Valami megváltozott. Egyszerűen már nem érzem, hogy hű de biztos lennék abban, hogy nekem mellette kell lennem. Nem érzem azt a valamit, amit napokon keresztül, és frusztrál a tény, hogy mint azt a csajokkal kiokoskodtuk, vélhetően nem is magam miatt éreztem. Elkeserítő még csak belegondolni is abba, hogy Dante tehetett ilyet, de könyörgöm? Miért ne tehetett volna velem bármit is? Az értékrendje teljesen más, és biztos, hogy ő maga is azt hitte, teljesen oké, ha eléri, hogy ne magam döntsek, vagy érezzek, hanem valami más. De akkor az nem én vagyok. Persze, érthető, a bizonytalanság mindig is ott volt bennem, mert tudom, merre felé húz a szívem, de a problémákat akkor sem így kellene megoldani. Pedig azt hittem megbeszéltük.
- Miért? - tárom ki az erkély ajtaját, miután sikeresen kinyomoztam, hogy a rellonos itt van. Nem, nem akarok köröket futni, nem akarom megbeszélni, valószínűleg tisztában van vele, ha tesz valamit, ami múlandó annak előbb-utóbb ez a vége.
Nem vagyok dühös. Csalódott igen, értetlen meg annál is inkább, viszont legalább a tudat megvan, hogy ez köztünk tényleg nem működik. Nem is rontok neki egyből, nem hordom le a föld alá, mert felesleges, és marha gyerekes.
- Csináltál valamit, tuti, hogy csináltál valamit, mert felszállt a köd... nem érdekel, hogyan és mit... csak... miért? - ezt pedig jogom is van tudni szerintem. Nem egy normális eset ez, az emberek a problémákat megbeszélni szokták, nem valami rafinált dologgal a szőnyeg alá söpörni, mert úgysem lehet, íme itt az élő példa rá.
És még én érzem magam rosszul, mert olyan könnyedén beadtam a derekam, nem akartam, nem terveztem, és mégis...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Hála égnek. Ciki lett volna úgy beállítani, hogy már teli vagy velük - az ajkamba harapok, mert hogy ebbe nem igazán gondoltam bele. Még szerencse, hogy másoknak tényleg nem jutott ez eszükbe, legalább nem feleslegesen hoztam.
- Csak óvatosan... rolex, nehogy elkobózzák - nevetek halkan, mert a kórházakba ilyet elvileg nem is lenne szabad behozni, mert a csupa egészséges kaja ugye. Elvesznek tőlük mindent, ami finom, és ez egyáltalán nem fair.
- Én még nem kötöttem ki itt agyrázkódással, tudod? - nyújtom ki a nyelvem, mert sejtettem, hogy ezt nem fogja szó nélkül hagyni. De jó is így, ebből látszik, hogy komolyabb baja tényleg nincs.
- Egyébként meg tök jó, hogy itt van, házi látogatást nem hinném, hogy meglovagolhatnék - mosolyodok el halványan, miközben az ujjaim tördelem, ez most így egy új rossz szokás, majd kinövöm.
- Nem Arlen, nem leszek megint szőke, ne nézz így - ezen meg már felnevetek, mert hogy a rosszallás az arcára van írva.