Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
NikoIlyenkor szép a falu. Amikor este van, és kevesen járnak kint, és égnek az égők. Körülbelül a főutca közepénél foglalok helyet, előttem az állvány a vászonnal, a számban egy ecset, a balomban az éppen kikevert színem, miközben a jobbommal kidolgozni igyekszem az egyik utcalámpa adta fény visszaverődését. Jó ez a csend.
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
NikoNos van nekem ez a rossz szokásom, hogy amikor festek, nem figyelek arra, ami körülöttem forog, vagyis nyilván figyelek arra, amit lefestek, de úgy másra nem. És őszintén, senki nem várta volna, hogy a főnöke csak úgy mögé settenkedik, és derült égből Nikolai. Összerezzenek, összeszorítom szemeim, és igazából félek is kinyitni őket, mert ha ____miatta elrontottam, én felkötöm magam. - Te minden alkalmazottad így köszöntöd az utcán? - összeráncolva homlokom fordítom felé fejem, hátra is húzva a buksimat. Azért kell az a személyes tér.
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
Niko- Naaaaaa, én igenis rendesen dolgozom- makacsul összefonom karjaim magam előtt, úgy nézek a hű de félelmetes felettesre. - Ez nem paca - felhúzva orrom fintorodom el a megnevezésen - ti férfiak szándékosan alacsonyítjátok le a művészetem, he?
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
NikoKomolyan megfordul a fejemben, hogy az arcába nyomjam a palettát, és akkor majd megtudja, hogy mi az a paca, de.. De nem. Én nem vagyok ilyen. Helyette viszont megforgatom szemeim, és vissza is fordulok a vásznamhoz. - Te vagy egy nagy paca, jó? - dünnyögve húzok még egy vonást az ecsettel. - Mondanám, hogy csinálj jobbat, de.. Ne erre.
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
Niko- Csak figyelj, főnök - elmosolyodva nézek fel rá, amúgy nem vagyok ilyen haragtartó, szóval ez a sértettség is ilyen, hogy hamar jön, hamar megy. - Magának is, uram - az ecsetes kezemmel szalutálva biccentek.
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
Ahogy csak szívja és szívja a levegőt, mintha egy lufi lenne a mellkasában, hátrálok egy fél lépést, és már fel is készülök a nagy sivalkodásra, de nem, beenged. Egy fél pillanatig csak meglepetten pislogok párat, majd heves bólogatásba kezdek, és el is indulok. - Köszönöm, köszönöm, lekötelez - ahogy elslisszanok mellette, még mindig bólogatok, mint akinél beállt a krakk. Aztán hagyom, hogy irányítgasson, és hamarosan meg is pillanthatom a hűséges házőrzőt, aki, nos, kevésbé tűnik úgy, mint egy halálos fenevad. De meg kell vallanom, hogy azok a leginkább veszélyesek, akikből ki sem néznéd, szóval valószínűleg, ha az ablakon másztam volna be, most nem lenne, amivel kimászhatnék. Énbármit kinézek belőle. - Istenem, te disznó - ezeket a szavakat már a macskámhoz intézem, természetesen, aki a hangom hallatán felkapja a fejét, és még el is nyávogja magát. Megforgatom szemeim, motyogok valamit arról, hogy nem szép az anyjának feleselni, aztán el is indulok utána, mire megint csak nyávog egyet. Nos, az emberek többsége azt hiszi, hogy a méretéből adódóan az állatom nehéz is, de ez nem igaz. Mármint nyilván megvan a súlya, de a teste kilencven százalékát a szőre adja ki, és valljuk meg, a szőre, na az nem nehéz. Szóval az elülső lábai mögé fel is emelem a hűtlen jószágot, és magamhoz is veszem, mintha a babám lenne. - Öhm, elnézést a kellemetlenségekért - vissza is fordulok a ház gazdája felé, miközben elindulok arra, ahonnan jöttem. - És további szép estét, meg boldog új évet, meg mindent - nem áll szándékomban maradni, így is eleget zavartam már, meg minden bizonnyal jobb dolga is van annál, mint, hogy engem meg a macskám istápoljon.
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
Még azok is tudják mi ez, akik nem művészek. Mert bizony egy olyan borzalmas dolog, ami, ha gyakori lenne, leszakadna a föld a pályájáról, de minimum kihalna egy állatfaj generáció. Az állatokat nem bántjuk. Mert ez bizony az ihlet hiánya. A múzsám elhagyott, megcsalt, talált magának egy jobb festőt, írót, költőt, valakit. És ez a depresszív állapot már napok óta tart. Már napok óta nem tudok belekezdeni egy vászonba, nem tetszenek a színek, de még csak az sincs, amit lefesthetnék. Az utcát sem fejeztem be, ott áll a többi félmunka, vázlat között. A falak sem nyújtanak semmit. Pedig eddig hívogattak. Minden üres felület új lehetőségeket tartogatott magában, most.. Semmi. Egyszerűen semmi. Ezért is vagyok itt. Hoztam apának kaját, hogy ne haljon éhen, Alexát rábíztam a bátyánkra, és most itt ülök az egyik padon, ceruzával és füzettel, hátha meglátok valamit, ami képes visszahozni az életkedvem. Mert ez már tarthatatlan. A szám harapdálva tépek ki egy újabb telefirkált lapot, aminek a tartalmát még egy elsős és szégyellné magát, aztán sóhajtva helyezem ismét a grafit hegyét a még szűz felületre. És. Nem. Történik. Semmi. Egy nyamvadt fát nem tudok kierőltetni magamból, hát itt dobom magam a vonat elé, esküszöm. A szemem sarkából pillantom meg Az Arcot, csupa nagybetűvel, aláhúzva, neon fényekben villogva, mintha csak a megmentőm szállt volna alá. Becsapva a füzetem fordulok hátra, ahogy elmegy mellettem, és bár nem láttam teljesen, én tudom, hogy erre van szükségem. Szóval nem túl feltűnően átesek a pad támláján, és már indulok is utána, hogy elébe vágva álljam el az útját, és még a noteszem is az arca elé tartom, hogy még véletlenül se gyalogoljon át rajtam. Ez van, ha az ember leánya akkora, mint egy méretes negyedikes, esetleg ötödikes, akkor mindent be kell vetnie a jó cél érdekében. - Nevet, házat, évfolyamot - komolyan, annyira, de annyira vártam már erre a mondatra, hogy elhagyhassa a számat, hogy külön örömet okoz kimondani. Persze fogalmam sincs, ki az, lehet, hogy nem is iskolás, de a két kezem összeraknám érte, ha iskolás lenne, és nem mestertanonc.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
Egressy Auróra - 2017.02.25. 10:37Férfiak, néha úgy érzem lementek olyan szintekre, ahováa halandő női nem, nem talál el. De lehetnek, csak ha a nőd lenne kicsit érdkes lenne, sitt ügyileg biztos Lehet, hogy valójában most mindannyian egy sitten vagyunk, csak nem tudunk róla
|
|
|
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
Fel se veszem magamra, hogy nem veszi tudomásul a közeledésem. Igazából én is valami ilyesmit produkálhatok festés közben, mikor belemerülök, de most az sincs, amibe belemerülhetnék. A kérdéssorozatomra jön a válasz, ami valljuk meg, nem igazán tetszik. És ez a nemtetszés meglátszódhat az arcomon is, mert szinte érzem, ahogy megnyúlik a kifejezésem. No de sebaj, majd jól megjegyzem a vonásait magamnak. - Ja, ne haragudj. Szia - szórakozottan vonogatom meg vállaim, igen, az ilyesmi előfordul, hogy megfeledkezem az ilyen formaságokról, de semmi baj, mert igyekszem pótolni is a mulasztást. - Lola Kíra - mivel, hogy már eléggé észrevett, le is eresztem a noteszkés kezem magam mellé, a ceruzát pedig beleszúrom a kontyomba, csak az után nyújtom oda neki a kezem. - Nem tűnsz annyira felnőttnek - jegyzem meg, jobban szemrevételezve az az arcát. Minden kis apró részletre szükségem van, mert az ördög ugye az apróságokban rejlik, és a kicsinységek nélkül nem jó rajz a rajz. Vagy mi. Amúgy nem mászok bele a személyes terébe, se semmi, csak így szépen diszkréten vésem fel az agyamba az arcszerkezetét. Nem vagyok én pszichopata. - Gyerekfelvigyázó. Hát így is mondhatjuk - elmosolyodva bólintok. Lévén prefektus, eridonos, ha úgy vesszük, egy csomó gyermekem van, kezdve Viktortól meg Ádámtól, az elsősökig. Vagy fordítva. Nevermind. - Honnan jöttél? - kíváncsian biccentem oldalra a fejem, és a kérdés is csupán szigorúan a művészi véna miatt van. Mindent tudnom kell. Mindent. És mivel egy állomáson vagyunk, nyilván hülyeség lenne a "most jöttél?", mert tekintve a táskát, meg a helyszínt, igen valószínű, hogy most jött. Ha most menne, akkor nem lenne itt, és ha várna valakit, azt bizonyára az ellenkező irányba fordulva tenné meg. Szóval ja.
|
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
Szóval nagyban járom az őrjáratom, mert senki nem mondta ám, hogy csak éjszaka lehet szabályt szegni. Már nem nekem, hanem másnak, én azért vagyok itt, hogy rendet tartsak, vagy mi. Ja. Szóval nagyban járom a számomra kijelölt folyosókat, kezemben egy notesszel meg egy pennával, a taláromon ott díszeleg a jelvényem is, mert másképp nem büntethetnék. És ha egyszer büntetni kell, akkor büntetni kell, bizony. Éppen csak befordulok a sarkon, és ugyan meg kell torpannom, hogy ne gyalogoljak bele a valakibe. Pedig már nagyon belejöttem ebbe a zombiféle gyalogolásba. De végre történik valami!, és erre fel is csillannak a szemeim. - Probléma van talán? - vállam nekitámasztom a falnak, ahogy a kislányra nézek, majd a derék huszárra, majd megint a kislányra. Egyelőre nem állok elő a szokásos "nevet, házat" dologgal, mert még semmi nem bizonyítja, hogy a fiatalabbik bűnös lenne. Ahogy pedig ismerem ezeket a festményeket, valószínűleg nem is vele van a baj. - Lola, eridon - átpasszolom a másik kezembe a pennát, úgy nyújtom jobbom a leányzó felé. Ha mégis ki kell rá szabnom valamit, legalább annyit tudjon, hogy ki tette meg, meg, hogy kit kell keresnie. A festmények már úgyis tudják, ki vagyok, annyiszor volt már itten baj, nem csak most, hanem a kastély keretei közt leélt négy évemet is tekintve, hogy még egy könyv is kevés lenne nekik, ha le kéne írni őket.
|
|
|
|
Tóth Lola INAKTÍV
RPG hsz: 35 Összes hsz: 335
|
A kérdésre megvonogatom vállaim. Az emberek többnyire Lolának hívnak, de nekem nincs bajom a másik nevemmel sem. Mármint vannak emberek, akik a második nevüket nem szeretik, nem használják, meg ilyenek. - Úgy szólítasz, ahogy szeretnél - adom meg a választ. Jó, az már nekem sem tetszene, ha a családnevemen hívnának, hogy "hé Tóth, gyere má' ide", de ilyenre szerencsére eddig nem volt példa. És remélhetőleg nem is lesz. Ahogy jön a magyarázat, mintha felvilágosodnék. Szóval, ha még nem iratkozott be, akkor be fog, és akkor mégis csak a kis társadalmunk tagja lesz. Ami nekem mindenképp jó. Nem mintha ilyen kihasználós lennék, vagy ilyenek. - Ó - hogy miért nem a kastélyban vagyok? Nos, ez egy igen jogos kérdés, tényleg ott lenne a helyem, de mint mondtuk, ott már nincs ihletem - igazából eddig itt sem volt -, és ha lenne legrosszabb prefektus szavazást, azt is igencsak én kapnám meg. Még egy nyamvadt büntetést sem szabtam ki, hát én nem tudom, hogy nem bűnöznek mostanában a fiatalok. Bezzeg az én időmben.. - Kellett egy kis levegőváltozás - megvonogatom vállaim. Ja, az a sok gyerek, meg a nagy zaj, amit művelnek, hát borzalmas. Nem mintha bajom lenne amúgy a dolgokkal, másképp nem lennék sem prefektus, sem eridonos. Mondanám én, hogy hamar levágom a kelletlenséget, de nem. Én nem vagyok ilyen pszichológusi tehetségekkel megáldva, hogy egyből olvassam a testtartást, meg az arcmimikát, meg a hanglejtést, szóval csak az után érzékelek valamicskét, hogy válaszol. Azt is inkább, mert túl egyértelmű, no de sebaj. - Értem - bólintok, ahogy betuszkolom a farzsebembe a noteszem. Hát az jó. Én itt nagyjából ki is fogytam a beszédből.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|