36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Hercegh Kriszpin összes hozzászólása (146 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Le
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 11. 22:18 Ugrás a poszthoz

Bárcián
hétköznap délelőtt az irodában

Számítottam valami hasonlóra, azonban vannak dolgok, amikre az ember nem tud eléggé felkészülni. Szóval a férfi arcát látva bocsánatkérő mosoly kúszik az ábrázatomra. Mintha legalábbis jóval durvábban közöltem volna vele valamit, mint azt illendő lenne; vagy éppen az utolsó pillanatban szóltam volna egy igenis fontos és haladéktalan ügyről. Szóval ilyen "elnézést. de ugye azért segítesz?" mosollyal pislogok rá, mígnem a kérdése érkezik.
- Egészen biztos, igen - vágom rá, bólogatva.
- Nekem nincsen szükségem ennyi pénzre - vonok vállat. Így, hogy a kastélyban élek, ahol van saját irodám, egy nem elhanyagolható hálótermem és a konyha mindig nyitva áll, szinte nincs is kiadásom. Mindenem megvan. Amire esetleg elvétve kell, arra bőven marad így is. Való igaz, hogy nem dúskálnék az anyagi javakban akkor sem, ha nem adományoznám el a fizetésem felét. De nekem, akinek bőven elég, ha van mit ennie és van hol aludnia, az már csak ráadás, hogy tudok félretenni és emellett olykor-olykor vásárolni egy új ruhadarabot, elmenni színházba vagy ajándékot venni valakinek.
- Abban is benne lennék, hogy szétosszuk a tanárok és más itt dolgozók között, csak ők szerintem nem mennének annyira sokra vele, mint amennyit az intézménynek jelentene ez az összeg - árulom el, milyen lehetőség merült még fel bennem. Közben pedig cinkosan mosolygok kicsit, hiszen végülis éppen arról beszélek, hogy miért vetettem el azt az ötletet, amivel az előttem álló gazdasági igazgató is valamennyire jól járt volna. De ez a lényeg: csak valamennyire.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 15. 23:57 Ugrás a poszthoz

Bárcián
hétköznap délelőtt az irodában

Nem akartam ilyen hosszan időzni nála és elvonni az egyéb munkáitól. Ráért volna ez még pár napig. Azonban látom, hogy belelendült a kérdésbe és a világ minden kincséért sem akarnám kizökkenteni, úgyhogy élek a felkínált hellyel. Taláromat magam alá simítom, így ülök le, és amíg ő lázasan keresgél, addig én még jobban szemügyre veszem az irodáját. Viszont azt a kis pillantását pont elcsípem. Türelmesen rámosolygok. Csak nyugodtan.
Azt persze nem mondhatom, hogy nem sietek, de ha egyszer már úgy döntöttem, hogy idejárulok hozzá ebben az ügyben, akkor nem szabad sajnáljam rá ezt a pár percet. Főleg, hogy ezzel a pár perccel csomó időt és energiát spórolunk meg az elkövetkezendőekre nézve.
Ettől függetlenül azért persze már megszületett a fejemben az a pár mondat, amelyben előre is megköszönöm a segítségét és magára hagyom azzal, hogy biztos könnyebb mindezt kidolgoznia az én árgus tekintetem nélkül, amikor éppen sort tud keríteni rá. Azonban ez a pillanat ráér még addig, amíg úgy nem érzem, hogy ő nagyon távol van a megoldástól, engem pedig nyomasztani nem kezd az a sok teendő, ami a mai napon még előttem áll.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 16. 00:27 Ugrás a poszthoz

Mácsai doktor és Bárcián
kora délután az irodában

Azt hinné az ember, hogy nem nehéz meglátni valakit a dolgozószobájában, főleg, ha nyitva a bejárat és ha egy nem túl nagy szobáról van szó. Azonban én mesteri szintre fejlesztettem a váratlan helyeken való felbukkanás művészetét. Így tehát amikor a mi jóvágású gazdasági igazgatónk betekint a kitárt ajtón, kell egy kicsit nézelődnie, mire észrevesz az ablaktól balra eső dobozhalom mögött. Igazából akkor is csak azért, mert a kopogást hallva érdeklődő mosollyal lépek elő.
- Helló! Persze, jöjjenek csak! - hívom őket beljebb és már intek is a pálcámmal, közelebb húzva még egy széket az asztalom túloldalára. Általában csak egy hely szokott ott várakozni az elfoglalójára.
- Ha szeretnék, becsukhatjuk... - ajánlom az ajtóval kapcsolatban. Nem tudom, milyen jellegű ügy az, amivel felkerestek most. Lehet, nem akarnák, hogy mások meghallják, miről folyik a szó. Nem mintha olyan túl sok kiszűrődne az egyébként sem túl csöndes folyosóra.
Egyébként mindig kicsit különös helyzet az, ha a beszélgetőpartnerek közül az egyikkel tegeződünk, a másikkal viszont nem. Azonban én egyáltalán nem csinálok ebből gondot, főleg itt az iskolában. Más kollegák és a diákok jelenlétében Bárciánt még akkor is magázni szoktam, ha történetesen magunk közt társalgunk. Valahogy nekem ez adja magát, ahogyan a talár viselése szintúgy. Nem volna kötelező, mégis, számomra ez hozzátartozik a tisztségemhez.
Leülök a székembe és figyelmesen hallgatom őket, mivel érkeztek hozzám.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 17. 22:17 Ugrás a poszthoz

Mácsai doktor és Bárcián
kora délután az irodában

Záródik az ajtó. Bólintok. Ha számukra így kényelmes, akkor így fogunk beszélni. Szerencsére nem kell vallassam őket. Nyomban megered a nyelvük, amint lehetőséget kapnak. Kezeim az asztalon pihennek, ujjaim összekulcsolva. Mikor a pszichológusunk említi, mennyire idegesek tudnak lenni a diákok és hogy mennyire rossz hatással van rájuk a stressz, tekintetem egyre fájdalmasabb lesz. Ki nem álhatom, ha bárki is szenved, bármilyen szinten, akármiért.
Vonásaim azonban csakhamar megváltoznak. A szomorúság helyét egyfajta komorság és keménység veszi át, mégpedig akkor, amikor a kollegina rátér a "mágikus nyugalomra". De ez csak pár pillanatig van így. Bár meglehet, ez a velem szemben ülőkre nagyobb benyomást tehet, vagy hosszabb időnek tűnhet, hiszen nem igazán láthattak még ilyennek. Minden esetre hamarosan lágyul az ábrázatom valamelyest. Azonban csak annyira, hogy a világon semmit ne tükrözzön. Figyelek tovább. Az "illegális" szóra már meg sem rezzenek.
Viszont Bárciánra odapillantok, mikor az ő neve merül fel. Megemelt szemöldökkel várom, hogy elmesélje, mi is ez az ő bizonyos mágiája. Hiszen tényleg nem tudtam róla eddig. Bólogatva hallgatom. Valóban éreztem halványan valamit a közelében, csak eddig nem tudtam, mit. Így viszont már világos. Különleges és bámulatos egy képesség. De most nem azért vagyunk itt, hogy ezen elmélkedjek.
Miután mondandójuk végére értek, mély levegőt veszek és lassan fújom ki, miközben tekintetemet az asztallapra engedem. Pislogok néhány másodpercig az előttem heverő papírokra. Végül összeszorítom a számat.
- A pokolhoz vezető út... - mondok ennyit halkan és a szemükbe nézek. Arcomon egy vérszegény mosoly ül, amely koránt sem kedves, sokkal inkább keserűen elnéző. A jószándék miatt.
- Hogy ne árthatnánk sokat azzal, ha bárkire, főleg gyerekekre mesterséges nyugalmat kényszerítünk? - teszem fel a kérdésem és nem várok rá választ.
- Szerintem keverjünk valamit a sütőtöklevükbe - vonok vállat, kezeimet széttéve, mintegy kínálva nekik az én tökéletes megoldásomat. Aztán szusszanok egyet, szememet lehunyva. Ráfogok az orrnyergemre.
- Bocsánat, csak... - nézek kettejükre ismét, fejemet rázva. Kezemet leengedem a karfára és helyezkedek kicsit ültömben. Ezen most a nyugimágia sem segít. Nem segít, mert amit felvetettek, az előhozta belőlem azt az -egyáltalán nem mélyen megbújó- énemet, amelyik habozás nélkül kivonul az utcára egy-egy ügyért és mindenféle köntörfalazást elhagyva adja a világ tudtára véleményét. Itt most azonban nem egy elnyomó hatalom vagy erőszakszervezet ellen lépek fel, hanem két kollegámmal ülök az irodámban, akik csak jót akarnak. Viszont ha ezt mint törvényjavaslatot nyújtották volna be a Minisztériumban, már venném is magamhoz a tiltakozó transzparenseimet.
- Rendben. Kezdjük újra! - emelem fel jobbomat jelentőségteljesen.
- Inkább kérdezek párat - közlöm, lazán hátradőlve a székemben.
- Milyen módon szórnák szét ezt a mágiát? Ki kapna belőle? És milyen mennyiségben kapná? Mennyi ideig tart a hatása? Állandó lenne vagy csak a vizsgaidőszakokban alkalmaznák? Felmérték-e már, milyen következményekkel járna, ha az illetőről lekerül a bűbáj és egy olyan, feszült élethelyzetben találja magát, amit kénytelen ezúttal önállóan feldolgozni? Nem gondolják-e, hogy ezzel sokakat pont hogy az izgalom hajtóerejétől fosztanak meg, illetve hogy hozzájárul a jellemfejlődésükhöz, hogy önmaguk küzdjék le ezeket az akadályokat és hogy ha segíteni akarunk nekik, hogy mindez ne menjen a lelki és testi egészségük rovására, akkor azt egészen máshogy kéne tennünk? - árasztom el őket beígért kérdéseimmel, amelyekre nem kell egyenként megfelelniük. Csak azt akartam, hogy lássák, mi mindenről szeretném, ha még beszámolnának. Amit persze nyilván maguk is megtettek volna, ha nem folytom olyan hevesen beléjük a szót. Hallgatom őket és próbálok olyan nyíltan állni az ötletükhöz, amennyire csak lehet. Meg amennyire az elveim és a világnézetem engedik. Azok viszont nem sokat szoktak engedni. De néha a kicsi is elég lehet a kompromisszumhoz. Arra pedig mindig hajlok.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 22. 21:16 Ugrás a poszthoz

Mácsai doktor és Bárcián
kora délután az irodában

Nekem sem tetszik az irány, úgyhogy nagyon örülni fogok, ha másfelé kanyarodunk el. Minden esetre már nem sok nyoma van rajtam az iménti felfokozottságnak. Mikor azt mondtam, kezdjük előről, komolyan gondoltam. Nagyon erősen rám bírnak törni az érzelmek és jóval több, mint az egészséges, de már rég megtanultam úrrá lenni rajtuk. Úgyhogy bár tekintetem szilárdságából nem engedek, semmi támadó vagy elítélő nincsen benne. Mert nincs is bennem ilyesmi. Csak várom, hogy jobban megismerhessem szándékait. Mielőtt pedig félreértés esne: egy percig sem feltételeztem két ilyen jó és értelmes emberről, hogy tudatmódosítani vagy bárhogy károsítani akarná a diákokat. Viszont meg kell engedtessék egy igazgatónak vagy igazából bárkinek, hogy ilyen szavak hallattán, ilyen összefüggésben aggodalomra adjon okot magának.
Székemben hátradőlve, kezemben arcomat elgondolkozón támasztva könyökölök a karfán, miközben Zóját hallgatom, ahogy kifejti az elképzelést. Figyelmesen és egyúttal egyetértően bólogatok. Főleg annál a résznél, hogy túl sokat várnak el a gyerekektől. Ezzel kapcsolatban már el is kezdtem lépéseket tenni.
Mikor az iskolapszichológus megszólít engem, elmondva véleményét a szorongás hajtóerejének nem létezéséről, csak mosolygok egyet. Hiszen nyilvánvalóan egyetértek és egyáltalán nem erre vonatkozott a kérdésem. De ezután háborítatlanul folytatom könnyed bólogatásomat. Mígnem rátérünk magára a mi kétlábon járó békeforrásunkra. Rápillantok Bárciánra.
Mesterséges nyugalom. Igen, az. Azonban ezt nem fejtem most ki bővebben, főleg, hogy nem kevés sértettséget érzek ebben a visszakérdezésben. Pedig nem állt szándékomban bármilyen módon becsmérelni a férfi képességeit vagy őt magát. Fel sem merült bennem, hogy így értheti. Hagyom tehát most ellillanni ezt a pillanatnyi feszültséget kettőnk közt és inkább koncentrálok a taglalására. Arra, hogyan menne ez a nagy, közös relaxálás és miként működik az ő ereje. A gúnyosságára pedig meg sem rezzenek. Vagyis csak annyira, hogy egy mosoly fusson át az arcomon. Nem lenéző vagy cinikus mosoly, hanem amolyan "rendben, értem, hogy ez fájt" mosoly.
Miután egy szó nélkül végighallgattam őket, néhány jelentősebbet bólintok, hogy jelezzem, tudom, hogy ezzel a beszámolójuk befejezéséhez értek, csak nekem nincs még mondanivalóm. Végig kell gondoljam az elém tártakat, mielőtt bármit szólnék vagy újabb kérdésekkel árasztanám el őket. Így telik el néhány néma másodperc, ami alatt hol egyikükre, hol másikukra, hol az asztalomon heverő iratokra nézek.
- Az ötlet, hogy segítsünk a diákoknak oldani a szorongásukat és hogy mindezt csoportos foglalkozásokon tegyük, nagyon tetszik - hangzik el a számból végre valami bíztató is. Ismét előrébb dőlök a székben, kezeimet az asztalon kulcsolva.
- Másfelől viszont - kezdődik megint a feketeleves.
- Nem tartom jónak, hogy minderre kifejezetten Bárciánt használjuk - nézek a gazdasági igazgatóra, először a szemem sarkából, aztán teljesen felé fordítva arcomat. Kissé előrébb dőlök, közelebb hajolva hozzájuk.
- Mivel már látom, hogy ez koránt sem annyira mankó lenne a gyerekek számára, mint inkább bíztatás, így nem az a bajom, milyen hatással lenne rájuk vagy az életükre. Valószínűleg csak jóval. Valószínűleg könnyebbség lenne nekik. Különösen, hogy megízlelhetnék, milyen nem izgulni. Milyen elengedni a problémákat. Ha belekóstolnak, emlékezni fognak rá, hogy így is lehet, és legközelebb talán már maguk érik el ezt a nyugalmi állapotot, mert akarni fogják. Értem - nyomom meg utolsó szavam és biztosítom őket ezzel a saját gondolatmenettel arról, hogy tiszták és világosak a céljaik a számomra.
- De biztosan szeretné felfedni nagy nyilvánosság előtt ezt a képességet? Készen áll erre? - fedem fel az egyik aggályomat, miközben itt ül egy olyan személy az irodában, aki pontosan tudhatja, miért kérdezem ezt. Akit nyilván nem egyszer értek már vádak és került kellemetlen helyzetbe amiatt, mert különleges mágiát tudhat magáénak.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 24. 20:27 Ugrás a poszthoz

Mácsai doktor és Bárcián
kora délután az irodában

Rendben. Ha a férfi jól átgondolta és nem tart ettől, nincs okom lebeszélni. Lehet, csak túl sok mindent láttam már, és azért vagyok ilyen óvatos. Többek közt azért, mert az emberek egészségtelen módon képesek lecsapni azokra a javakra, amiket megszerezhetőnek vélnek. Amikről úgy gondolják, hogy ha egyszer a közelükben van, megilleti őket. Hiába tartozik valaki máshoz. Ha pedig úgy adódik, erőszakossá is válnak, csak hogy az övék legyen, amire a fogukat fenik, legyen az pénz, hosszabb élet, vagy nyugalom. Kívánom, hogy Bárciánnal ne így történjen. Ha mégis, természetesen mellette fogok állni annak ellenére is, hogy az iménti kérdéseimmel előre figyelmeztettem.
Összevont szemöldökkel hallgatom Zója taglalását a függőségekről. Olykor bólintok. A megismertek alapján így gondolom magam is. Nem fog semmi hasonló kialakulni a fiataloknál. A fentiektől ennek ellenére továbbra is tartok. Kétségem sincs afelől, hogy lesz olyan diák, aki jobban keresi majd a gazdasági igazgató társaságát ezek után. Reméljük, mindezt kíméletesen teszik majd!
Bólogatok tovább, hiszen a kollegina a számból veszi ki a szavakat. Magam is hasonlóakat akartam javasolni azzal kapcsolatban, miként jöjjenek majd létre ezek a csoportok. Faliújságon én sem hirdetném semmiképp. Ráadásul az sem mindegy, hogyan tesszük közzé. De ezt ki fogjuk találni.
A vélamágia. Bevallom, nem teljesen értem, hogyan jön ez most ide. Mármint az, hogy versenyeztessük a veszélyes képességeket. Igazából minden ilyen érzelem és tudatmódosító képesség veszélyes lehet, ha tisztességtelenül használjuk. Gyakorlott és jó kezekben viszont ártalmatlannak nevezhetőek. Erre mondják, hogy az eszköz önmagában nem veszélyes. Márpedig a képességeink eszközök, és mi döntünk arról, hogyan használjuk őket. Egy szó, mint száz: nem kell nekem semmit bizonygatni és nem értem, miért jött elő a kollegina ezzel. Viszont felkeltette az érdeklődésemet.
- Nem akarom, hogy Bárcián leugorjon a tetőről - szögezem le mosolyogva.
- És nincs mit bizonygatnia - teszem hozzá, majd előrébb dőlök.
- De szívesen kipróbálnám - adom be a derekam könnyedén, élve a lehetőséggel. Nincs sok dolog, amit jobban megvetnék annál, ha valakitől elveszik a szabad akaratát és ha az engedélye nélkül az elméjébe férkőznek. Azonban én most megengedem a doktornak, mert érdekel. A tárgytól már jócskán eltértünk és számomra ez teljesen független attól. Vesse be a mágiáját!
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 25. 22:57 Ugrás a poszthoz

Mácsai doktor és Bárcián
kora délután az irodában

Kicsit én is meglepődöm magamon. Hiába lehetne azt hinni az eddigi életem alapján, hogy felfedező és kalandvágyó típus vagyok, igazából nem a veszélyes vagy kirívó élmények azok, amik igazán vonzanak. Az izgalmakat pedig soha nem keresem direkt. Viszont, ha már így tálcán kínálja magát az alkalom, nem átallok kapni rajta.
Hátradőlök a székemben és hagyom magam. Kezdődik. Várakozó mosolyom halványodik, ám szemeim fénye erősebb lesz. Bizarr állapotba kerülök. Voltam ugyan már megbűvölve és értek hasonló behatások, azonban ez egyikhez sem fogható. Különösen, hogy pontosan tudom bár, hogy ez most egy amolyan bemutató és hogy amit érzek, nem az én valódi érzésem, mégsem veszek erről tudomást. Hadd duruzsoljon a józan eszem a háttérben. Nem foglalkozom vele. Helyette csodálva figyelem a nőt, akinél eszményibbet még soha nem láttam. Örülök, hogy ez a kísérlet most felnyitotta a szemem. Le sem tudom venni róla. A számat is eltátom kicsit. Szavakat kezdek formálni olykor, aztán mégsem szólalok meg. Csak mosolyogva megrázom a fejem, hogy ne is törődjön velem. Mikor az ablakhoz megy, már csak visszafogottan követem a tekintetemmel. Csak rásandítok olykor. Udvariatlanság volna így bámulni. Mágia ide, mágia oda, nem alakulok át olyan férfivá, aki nem vagyok. A magam módján epedek érte. Csöndesen, visszafogottan, belül dübörögve.
Torkot köszörülök és helyezkedek kissé ültömben. Aztán figyelem, ahogy megfordul és a gazdasági igazgatónkhoz szól. Ó, tényleg, hiszen ő is itt van. De nem kéne itt lennie. Kedvelem, tényleg, nagyon kedvelen, de jobb lenne kettesben maradni a doktornővel. Szeretném, ha inkább velem beszélgetne. Egyikükről a másikukra nézek. Tekintetem talán követelőzik is kissé, hogy legyenek szívesek velem foglalkozni inkább. Különösen Zója. Igazából csak Zója.
Valami aztán változik. Egyre kevésbé vagyok izgatott, ami igazából némileg üdítően hat, hiszen már a fejemben éreztem a szívdobogásom. Kezdek felhagyni a helyemen fészkelődéssel. Kezdek megnyugodni. Egy ideig valamiféle békés, szerelmes, elégedett állapotban lebegek, aztán mindez elcsitul. Összevont szemöldökkel pislogok a nőre, akit bár még mindig igazán elragadónak látok, már nem pezsgek miatta. Már nem bolondulok érte. Bárciánra kapom a tekintetem és így, tisztuló fejjel már kezdem összerakni, mi történt. Lassan, de biztosan rámosolygok a velem szemben ülő férfira. Aztán sóhajtok egy jólesőt. Ez igen.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 27. 23:16 Ugrás a poszthoz

Mácsai doktor és Bárcián
kora délután az irodában

Minden bizonnyal nagyon sokat nyomott a latba, hogy tudtam, mi vár rám. Ha nem lettem volna felkészülve erre az érzésre és nem tudtam volna, honnan tör rám, elképzelni sem tudom, miként reagálok. Valószínűleg inkább nyomban odébb álltam volna, semmint a nőre támadjak a szerelmemmel. Legalábbis ezt feltételezem magamról. Azonban örülök, hogy nem kellett ezt megtapasztaljam, és azt sem, mi lett volna, ha Zója még egy-két percig a hatása alatt tart. Pont jókor csitította el a mágiáját. Lehet, más típusú ember vagyok, mint azok, akikkel eddig dolga volt, és lehet, jobban bírtam ezt a fajta igencsak felfokozott vágyódást náluk, azonban ez csak annak köszönhető, milyen nagy bennem a mások óvására való törekvés és az egyén szabadságának tisztelete. Ám ha valaki fejét teljesen elborítja a köd, amit a bűbáj okoz, minden bizonnyal nem maradnak meg ezek az elvek és erkölcsök, hanem csak a színtiszta ösztön. Szerencsére nem volt most alkalmam átesni ezen a határon. Nem is kívánom. Az pedig, hogy egyébként mennyire vagyok erőteljes vagy túl szenvedélyes egy vita során, vagy éppen a véleményem kinyílvánításakor, esetleg egy ezeknél jóval sarkalatosabb helyzetben, az szerintem egészen más ügy. Nem ugyanarról a tőről fakad egy szerelmes hév és egy bizonyos álláspontot határozottan képviselő, akár dühödt hév. Nálam legalábbis biztosan nem.
Elmosolyodom a kedves szavakra, és amennyire a visszatérő tudatomból telik, levonom belőle a következtetést, hogy valóban nem mindenki reagál ilyen visszafogottan. Noha belül én is minden voltam, csak visszafogott nem. Még jó, hogy az számít, amit teszünk, nem pedig az, ami lejátszódik bennünk. Nyelek egyet, szememet lesütve, ahogy azért még belém villan pár gondolat. De aztán ismét a kollegákra nézek derűsen.
- Lenyűgöző - közlöm velük nemesen egyszerű véleményém, és ezzel persze mindkettejük képességét méltatom. Azonban látom rajtuk, hogy ennél azért kicsit bővebb kifejtést remélnek tőlem. Megteszem, amit tudok.
- Köszönöm a szemléltetést. Pontosan azt kaptam, amit felvázoltak a képességeikkel kapcsolatban - mondok ennyit, talán kissé hivatalos hangon, azonban most ez telik tőlem. Még nem tértem teljesen magamhoz. Se a jóleső nyugalomból, se az előtte lévő felfokozottságból. Továbbra is látni a szememben azt, amit ezelőtt nem láthatott Zója, ha ránéztem. Hiszen most úgy láttam, ahogy eddig nem, és lehet, az élmény végleg bennem marad. De nem bánom. Tudom kezelni.
Váltunk még néhány szót és abban maradunk, hogy a későbbiekben egyeztetünk a csoportos foglalkozásokról. Átgondolják ők is, átgondolom én is, hogyan jöjjön mindez létre. Most azonban mindenki visszatér napi teendőihez. Ki mennyire tud. Részemről elég szórakozottan folytatom a munkámat.

###
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 5. 23:10 Ugrás a poszthoz

Bárcián
este a pályára tartva

Hosszú, de meglehetősen eredményes napot tudhatok magam mögött. Mikor elteszem a helyére az utolsó iratot is azok közül, amiket át kellett nézzek, karjaimat széttárom és nyújtózom egy hatalmasat az asztalom mögött. Mint aki most ébredt. Igazság szerint csak nagyon elültem magam és jól esik megmozgatni a tagjaimat. Kellemes sóhajjal engedem le kezeimet és pillantok ki az ablakomon. A szürke tájra pislogva egy különös jelenségre leszek figyelmes.
Mintha fényes kis gömbök cikáznának a kviddicspályánál. Esti edzést tartanak? Nem, akkor az egész pályát világítaná ki, nem csak a labdákat. Hunyorogva próbálom kivenni, mit látok. Érdekes, mintha egyedül lenne ott valaki. Mivel amúgy is kívánok most egy kis mozgást, úgy döntök, megnézem magamnak, mi történik odalenn. Felkapom a kabátom, sálam és már ballagok is ki az irodámból.
Néhány perc és a pályánál vagyok. Innen már kivehető, hogy az a bizonyos fénygömb egy megbűvölt gurkó. Ahogy pedig sejtettem, tényleg egy maga játszik valaki. Viszont nem diákról van szó. Még nem lépek a zöld gyepre, mikor már felismerem az alakot. Mosolyom erősödik, így haladok felé, zsebre tett kézzel. Azonban ahogy a pálya szélére érek, elbizonytalanodom. Feldúltnak látszik. Mintha nem is kedvtelésből űzné ezt a furcsa, sötétedés utáni sportot, hanem... egyfajta dühlevezetésnek. Ebben a dologban pedig sok-sok furcsa tényező akad. A legfőbb furcsaság, hogy Béres Bárciánról beszélünk. Megállok. Szeretném megszólítani, csak tartok tőle, elvétené az ütést és a labda eltalálná. Nem kéne megzavarnom.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 5. 23:54 Ugrás a poszthoz

Bárcián
este a pálya szélén

A lehetőségeimet mérlegelem éppen, amikor már hamarosan nincs is mit mérlegelnem, hiszen a férfi észrevesz. Az élet így oldja meg mindig önmagát. Hiába azonban a gazdasági igazgató döbbent, zavart tekintete, barátságosan rámosolygok, amint rám pillant. Mikor nekiáll szedelődzködni, elgondolkozva figyelem őt tovább. Mondanám, hogy miattam nem kell ám befejeznie, azonban mire ezt közölném, már nagyjából megvan az elpakolással.
Kissé összevonom szemöldököm, ahogy felém indul. Nagyon különös a viselkedése, a kisugárzása. Mintha nem önmaga lenne. Vagy éppen önmaga, csak éppen egy szélsőséges lelki állapotban, amilyet viszont még nem láttam tőle. Egyedül talán csak a múltkori vitánál az igazgatóiban. Azonban ez a mostani sokkal erősebb.
- Nem akartalak megzavarni - mosolygok az engem megszólító Bárciánra.
- Csak érdekelt, mi ez a fény - biccentek fejemmel egy kicsit a lecsatolt dobozra, amelyben a labdák pihennek. Mosolyom aztán elhalványodik, barátságos kifejezésem azonban megmarad. Nem csak megmarad, de elmélyül. Fürkészőn, nyílt tekintettel figyelem az előttem állót.
- Jól vagy? - kérdezem meg csöndesen, törődőn. Amilyen indulatosnak tetszett az imént, most olyannyira áradóan kedves és szeretetteljes. Kissé arra emlékeztet, mint amikor valakit valami szörnyűség ér és próbálja egyedül elrendezni magában, aztán amint betoppan valaki a képbe, megőrül az illetőnek és annak, hogy van, akihez esetleg fordulhat. Egy ilyen helyzetet feltételezek az elérzékenyült, ragaszkodó tekintet mögött, ami mintha kapaszkodna belém.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 7. 18:48 Ugrás a poszthoz

Bárcián
este a pálya szélén

Megfordulok, amikor megkerül engem és bár nem állok fel mellé az alsó lépcsőfokra, egyik lábamat ráteszem, a kezeimet meg karba. Így pislogok felfelé a férfira, aki amúgy is magasabb nálam valamivel, hát még így. Ha tudnám, mi jár a fejében, megerősíteném benne, hogy jól döntött. Az őszinteségből nálam nem sülhet ki rossz. De azt is el tudom fogadni feleletül, ha az illető nem akar beszélni róla és ezt közli velem. Tiszta sor. Lenne. Most nem ezzel állunk szemben. Figyelek tehát.
Meghallva a kérdésbe burkolt magyarázatot, karjaimat leveszem összefonottságukból. Egyik kezemmel a nézőtér körlátjába kapaszkodok, a másikat zsebre vágom. Közben elgondolkozva figyelem őt.
- Várj csak, azt mondod, hogy az erődnek ilyen fokú hatása van rád? - térek rá az alapokra, hiszen én még ezzel sem voltam tisztában. A nyugalmat árasztó képességét már ismertette velem, azt viszont nem hittem, hogy ez őt magát is ennyire befolyásolja. Sejtettem, hogy békésebb természetű tőle, azonban azt nem, hogy csak főzet segítségével tapasztalhat meg jelentősebb érzelmeket. Márpedig most nagyon így tűnik.
- Bájital nélkül sokkal gyengébben éled meg ezeket? - kérdezek tovább, kissé közelebb húzódva, miközben próbálom elképzelni ezt a helyzetet. Ezt az élményt. Meglehet, nem sokban különbözik attól, mint mikor jó a kedvem és történik valami, ami teljesen elrontja. Vagy éppen fordítva. A heves természetemnek köszönhetően -amit sokan nem is feltételeznének rólam- pedig ég és föld a két állapot. Mintha más ember lennék. Pedig ugyanaz vagyok, csak nagy lángon égve. Ilyesmi lehet Bárciánnal is, csak nála ezt egy készítménnyel lehet elérni.
- Mint például? - mosolyodom el érdeklődön a meglepetéssel kapcsolatban.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 8. 19:53 Ugrás a poszthoz

Bárcián
este a pálya szélén

Sejtettem mindezt a nyugalmával kapcsolatban és egyáltalán nem lep meg az sem, amit az életveszélyes helyzetekről mond. Talán már akkor eszembe jutott ez az összefüggés, amikor először említette az extrém sportokhoz való vonzódását. Vannak, akik folyamatosan hatalmas fordulatszámmal léteznek és így ez a tevékenység beillik a képbe. Viszont az olyan békés lelkeknél, mint a gazdasági igazgató, más oka van. Az, hogy érezni akarnak. Nagyot akarnak érezni. Hajhásszák ennek a lehetőségét. Világos.
Nem találom gondnak, hogy csak most tudtam meg ezt, ahhoz képest, mennyi időt töltünk együtt. Úgysem lehet egy embert teljesen ismerni. Minden, amit fokozatosan megtudsz róla, az csak egy része. Mind értékes és mind különleges. Minek kéne hát válogatni, mit ismerünk meg előbb és mit később? Mindennek eljön a maga ideje.
Mikor a férfi lehuppan elém, maradok egyik kezemmel a korlátba kapaszkodva valahol a vállam magasságában, csak éppen felé fordulok. Már nem kell felfelé nézzek rá. Annyira. Sőt egyáltalán nem kell megerőltessem magam, hogy ránézzek, hiszen olyan közel áll, hogy nehezen tudnék másra nézni. Bár nem is akarok. Egy pillanatra azért körbetekintek, hiszen ebből a közelségből úgy veszem, valamit mindenképpen bizalmasan szeretne velem közölni. Szerencsére nincs itt senki más.
Ami következik, arra viszont nem számítok. Vallomása után nyalok egy aprót a számon és pislogok párat, miközben próbálom magamban helyretenni a hallottakat. Vajon úgy érti ezt, ahogyan gondolom? A tekintete, a hangsúlya, a közelsége... mind ezt támasztja alá. Zavartan elmosolyodok, talán még nevetek is egy aprót. Bár ez inkább csak szusszanás. Lesütöm a szemem és halkan torkot köszörülök. Ezt nem hittem. De a bájital elfogyasztása előtt valószínűleg ő se. Azt mondta, meglepetés a számára. Nekem is az. Ráadásul nyilvánvalóan nem is kellemetlen. Hogy is lenne az? Kellemes meglepetés, ez kétségtelen. A többi már más kérdés.
Visszaemelem rá a tekintetem. Vonásaim kedvesek és közvetlenek, de nem másak, mint eddig. Nem húzódom el tőle, de nem is közeledem felé. Nem mondok semmit, hiszen nem is tudnék mit. Csak valami olcsó visszakérdezésre futná tőlem, viszont azt könnyedén félreérthetné. Nem akarom, hogy félreértsen. Amilyen hízelgő és jóleső, egyben olyan nehéz a helyzet. Ha képes volnék is viszonozni az érzéseit, váratlanul ért ez most.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 11. 23:17 Ugrás a poszthoz

Bárcián
este a pálya szélén

Valahogy abban reménykedek, hogy folytatja, hogy mond még valamit. Hogy nem riasztja el a zavarom és hogy kapok még időt feldolgozni ezt. Legalább annyira, hogy válaszolni tudjak. Így ami neki kínos hallgatásnak tűnik, az számomra csak néhány pillanat, hiszen nagyon sok mindent gondolok át közben. Mikor aztán bocsánatot kér, szinte megálljt intően emelem fel a kezem, hogy ezt ne csinálja. Közben a fejemet is megrázom. Mégis mit sajnál? Hogy elmondta, mit érez? Hogy őszinte volt? Ne. Ezt ne.
Noha máskor azonnal tudom, mi a teendő, miként kell cselekedni, és nem is hezitálok egy percig sem, most kissé elveszett vagyok. Sok minden jönne reflexből, de nem akarok rontani a helyzeten. Kezemet leveszem a korlátról, zsebre teszem, aztán kiveszem onnan. Nem tudom eldönteni, hogy legyen. Inkább megtörzsölöm a tarkóm. Bár aztán azzal is felhagyok.
- Nem. Nem, nem, nem - ismételgetem lágyan, közelebb lépve, mert már most szeretném leállítani az önostorozását és gátat szabni a szégyenérzetének. Viszont más egyebet nem tudok mondani. Bármi, ami elhagyná a számat, az vagy félreérthető lenne, hamis bíztatás; vagy pedig olyan szöveg, aminél még az egyenes elutasítást is szívesen hallják a legtöbben. Mint a "köszönöm, kedves tőled, hogy elmondtad" vagy a "megtisztelő, amit érzel irántam". Mind igaz. Mind mélyen igaz, és pontosan ez van most bennem, azonban üres frázisnak hathat és csak bántja azt, aki ilyen sebezhető éppen.
Hiába próbálok tehát okos, illendő vagy praktikus lenni, ez nem a helyzet, amiben képes lennék rá. Úgyhogy nem fogom vissza az ösztöneimet. Nem beszélem tovább le magam arról, amit a legszívesebben tennék. Szóval a sok "nem" és a fejrázások után odalépek Bárciánhoz és megölelem. Ki tudja, ezzel talán csak nehezítek a jelenünkön, de inkább teszem azt, mint belemenjek valami hideg, semmilyen, egyezményesen fátylat borító lezárásba, hogy aztán kínos mosollyal kívánjunk egymásnak további szép estét, mintha mi sem történt volna és ezzel valami megváltozzon köztünk. Inkább szorosan megölelem őt. Így mondom el némán azt, ami szavakban elcsépeltnek hatna. Azt, hogy ne hülyéskedjen ezzel a mentegetőzéssel, és hogy nagyon kedvelem őt. Igazából a barátomnak tekintem, hiába ismerem mindössze csak néhány hónapja.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 12. 16:41 Ugrás a poszthoz

Oravecz kisasszony
kora este az előtérben

Szavahihető ugyan a kolléga, aki körbevezette a hölgyet, ám teljes bizonyossággal semmiképp nem állíthatta, hogy nem leszek itt ilyenkor. Hiszen még én sem tudom, mikor vagyok itt a hivatalos munkaidőmön felül. Nem mintha túlságosan szemelőtt tartanám, mettől meddig kéne dolgoznom. Ez nem az a fajta munka. Ahogy az önkéntes a misszója alatt végig önkéntes, úgy az igazgató is végig igazgató. Ez nem állás, ez egy tisztség. Egy hivatás. De visszatérve arra, mit mondott az az illető az itt létemről vagy az itt nem létemről: vagy nagyon rosszul fejezte ki magát, vagy az újdonsült kollegina értette félre. Hiszen az meglehet, hogy ilyenkor már nem dolgozom az asztalom fölé görnyedve, azonban valószínűleg jelen vagyok, hiszen a lakrészem az irodámból nyílik.
Befordulok a fejetlenség folyosójára, ahol rögtön rálépek a sálamra. Már meg sem lepődöm. Itt mindig történik valami. Lekanyarítom inkább a nyakamból és a karomra terített kabátomra dobom. Az irodához érek. Az előtér ajtaja érdekes mód nyitva. Kissé meglepetten sétálok be rajta és veszem rögtön észre az itt serénykedő fiatal nőt. Az új titkársági vezetőt, akihez eddig személyesen nem volt szerencsém. Ám a képekről és a helyzetből hamar felismerem.
Már köszönnék is rá, de látom, be van dugva a füle. Ez ilyen zenekészülék lehet. Úgyhogy visszacsukom a számat és mellé állok, hogy észrevegyen. Intek neki egyet.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 12. 20:51 Ugrás a poszthoz

Oravecz kisasszony
kora este az előtérben

Hűha. Nem számítok arra, hogy a szívbajt hozom szegény lányra. Azt hittem, ez kíméletesebb út, mintha megpróbálom átkiabálni a zenét, ami ki tudja, milyen hangerővel bömböl a fülébe. Tévedtem. Minden esetre a mellkasomra kapom integető kezemet, amikor így csípőből lehord. Szemöldököm az egekben, a számat meg összeszorítom, hogy ne mosolyogjak túlságosan. Nagyon tetszik a riadalmának mikéntje, de nem akarom, hogy megsértse a derülésemet.
- Bocsánat, nem akartam megijeszteni - tisztázom, amikor kiveszi a fülest. Figyelem mozdulatait és hagyom, hogy befejezze őket. Közben végigpillantok rajta ismét, azonban mindenféle félreérthető méricskélés távol álljon tőlem, akármit is hisz rólam. Pusztán csak szemügyre veszem az új kollegámat, különös tekintettel a rellonos melegítőre. Már az önéletrajzában feltűnt, hogy nem csak egy házból valók vagyunk, de valószínűleg egy-két évet együtt jártunk ide a tanodába.
- Üdvözlöm! - fogok vele kezet.
- Hercegh Kriszpin - mutatkozom be egyszerűen.
- Mostmár itt vagyok és igen, remélem, hogy sok mindenben fog nekem segíteni az elkövetkezendő időkben - közlöm derűs mosollyal, bólogatva néhányat.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem - teszem még hozzá.
- Lerakom a kabátomat és jövök. Egy pillanat - kérem a türelmét, és már nyitok is be az irodámba. Egy pálcaintéssel fényeket gyújtok, felakasztom az ajtó melletti fogasra a sálamat, kabátomat, aztán ígéretemhez híven már vissza is térek a hölgyhöz, akinek ezzel remélhetőleg elég időt hagytam, hogy rendezze magában a tényt: én vagyok az a bizonyos igazgató úr, akinek ő a titkárnője lett.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 12. 21:22 Ugrás a poszthoz

Bárcián
este a pálya szélén

Ez valószínű. Mármint hogy nincs ki mind a négy kerekem. A jelen igazolja. Ami meg még rosszabb, hogy bizonyos helyzetekben talán túlságosan magamból indulok ki. Abból, hogy nekem mi esne jól. Hogy én mire vágynék. Aztán pedig eszerint cselekszem. Márpedig, ha én ilyen vallomást tennék valakinek, az egyik legutolsó, amit látni szeretnék tőle, az a kimért, visszafogott, túlillendő viselkedés. Abból csak arra következtetnék, hogy ez most már így lesz. Hogy ezzel elszakadt valami és már soha nem lesz velem olyan közvetlen, mint régen. Nem mondom, az, hogy megölel, szintén egyfajta kín, de egy egészen másféle. Amolyan fájdalmas öröm. És legalább ott van benne a megnyugtató gesztus, hogy ettől még nem fog kerülni engem. Nem fog távolságot tartani. Nem fogom kerülni őt és nem fogok távolságot tartani. Ezt akartam csak tudtára adni. Az más kérdés, hogy nagyon jól esik. Ölelkezős ember vagyok. Az olasz vér.
- Mi lenne, ha inkább játszanánk egyet? - bökök a fejemmel a labdás láda felé, előállva egy újabb remek, meglepő ötlettel. Most komolyan el akar köszönni, felballagni a szobájába és álmatlanul feküdni a sok érzéstől, ami a bájital miatt kavarog benne? Vagy inkább kiadná dühét, örömét, bánatát némi repkedéssel vagy akár csak passzolgatással, hogy aztán a kimerültségtől már ne legyen ereje ostobaságokon törni azt a szép, párnára nyugtatott fejét?
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 13. 16:42 Ugrás a poszthoz

Oravecz kisasszony
kora este az előtérben

Érdekes. Méha megkapom, hogy angolos a modorom, és ki tudja, hányan gondolják ezt még, akik ki se mondják. Pedig már ránézésre sem északiak a felmenőim. Azt meg szerintem nem lehet mondani rám, hogy kimért lennék. Sem azt, hogy hideg. Mind elég messze áll tőlem. Vagy ha valaki egy ilyen helyzetben nem nagy drámával vagy éppen nagy derűvel reagál, az már rögtön rideg lesz? Vagy a barátságosságom mögött rosszat sejtenek? Nem tudom, nem nagyon értem. De valószínűleg nem is kell megértsem. Érdekesen látnak az emberek másokat.
A hajamat megborzolva érkezek vissza, igazítva aztán egy kicsit a zakómon. Mindig elzilál ez az időjárás, nem vagyok egy téli figura. Szeretem, de nem éppen a természetes közegem. Körbepillantok a már egész rendezett helyiségben és érdeklődve a nőre nézek, aki már kezdi is az elnézéstkérést.
- Nem történt semmi - intem le a dolgot. Fátylat rá. De azért majd szívesen emelem fel azt a fátylat olykor, hogy visszaemlékezzek erre a kis jelenetre, ha éppen nagyon letört lennék. Bár olyan nem nagyon szoktam lenni.
- Szeretem, ha nyitva van, igen - nézek az említett ajtókra.
- De ha éppen benne lesz valami olyan munkában, amiben zavarja a folyosón zajló élet, nyugodtan csukja be! - adom erre áldásom, hiszen attól még, hogy én olyan alkat vagyok, akit nem hogy nem akadályoz, de még inspirál is, amikor nem érzi elzárva magát mindattól, ami körülötte zajlik.
- Ez így mindjárt más - nézek körbe a helyiségben, elismerően mosolyogva aztán a hölgyre. Végül kezemet zsebretéve állok meg a küszöbömön, az ajtófélfának támaszkodva, elgondolkodva a feltett kérdésen.
- Nem, azt hiszem, nincsen. Viszont szívesen átbeszélném, hogyan képzelem el a közös munkát. Már ha szeretné most átbeszélni. De lehet holnap is. Nem akarom feltartani a szabadidejében - ajánlom a lehetőséget, hiszen már az is nagyon szép tőle, hogy külön bejött felszámolni a tarthatatlan állapotot, ami az előtérben uralkodott. Hasonló körülmények voltak az irodámban jó ideig. Nem túl rég jutottam el oda, hogy végre rend van. Éppen gondoltam is rá, hogy idekint folytatom. Nem mintha nagyon ráértem volna, de aminek meg kell lennie, meg kell lennie. A felmentősereg azonban megérkezett.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 13. 23:37 Ugrás a poszthoz

Bárcián
este a pálya kellős közepén

Szerintem semmi baj nincs a diákokkal és velünk se. Nekem sokkal furcsább, amikor valaki teljesen összeszedetten és az elvárásoknak megfelelően cselekszik, mintha legalábbis egy könyv lapjáról ugrott volna le. Ugyanis a valóságban ilyen ritkán van. Nem mondom, fontosak az ilyen képek, amik rögzültek bennünk azzal kapcsolatban, miként cselekedhetnénk bizonyos helyzetekben, hiszen nem alaptalanok, ám ahány féle ember, annyi féle mód és megélés. De most nem fűzöm tovább ezt a gondolatmenetet. A lényeg, hogy nekem tetszik az, amilyenek vagyunk. Nem véletlen vagyunk olyanok.
Örülök, hogy kap az ötleten. Szélesen elvigyorodom és követve a példáját, én is magamhoz veszek egy seprűt, majd amíg ő a fényekkel bíbelődik, én a labdákról gondoskodom. Igazából szerintem nekünk elég most a kvaff. Amint a hónom alá kaptám, a seprűt meg a lábam közé, felemelkedem pár méter magasba és innen figyelem barátom ügyködését.
- Biztos készen állsz? - kérdezem tőle, viszonozva a kihívó hangnemét, amit egyébként egy kviddicspálya meg is követel. Közben pedig hanyagul játszom a kvaffal, feldobva kicsit, aztán elkapva újra és újra.
- Az én karikáim, a te karikáid - mutatok először a hátam mögé, aztán a pálya másik végébe, egyszerűen felosztva a térfeleket, majd repülök is középre, hogy onnan induljunk.
- Meddig menjünk? 50-ig? 100-ig? - teszem fel végső, nagy kérdésem.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 14. 00:40 Ugrás a poszthoz

Oravecz kisasszony
kora este az előtérben

Most nem ennek a bizonyos emberrétegnek az egyik képviselőjével van dolga. Ez nem verseny. Mindenki teszi, ami tennie kell. Az a fontos, hogy értsen ahhoz, amit csinál és törekedjen a legjobbra, foglalkozzon bármivel is. Úgyhogy kicsit furcsálom, hogy mindenképpen beleszövi a mondatába a diplomájának meglétét, ám inkább ezt hagyom elsiklani a gondolataim mellett és figyelek a lényegre, még pedig, hogy nem gond neki a nyitott ajtó. Remek, remek.
Csak békésen bólogatok, ahogy nekiállnak áradni belőle a szavak. Felötlik bennem, hogy rákérdezek, ki a kedves barátja, mert valahogy olyan felhanggal mondja ezt az egészet, mintha én is ismerném. Egyenesen, mintha tanodabeli lenne. Azonban már halad tovább a szófűzéssel, így el is terelődik a figyelmem. Mire pedig mondatai végére ér, már csak arra összpontosítok, hogy szeretné inkább most átbeszélni a feladatait, ha lehet. Részemről semmi akadálya. Ahogy a csacsogásnak sem. Nem ígérhetem, hogy csatlakozom, de szívesen hallgatom, aztán még talán észrevételeim is akadnak. Szeretem az eleven embereket.
- Nos... - kezdek akkor a kifejtésnek, megsimogatva kicsit a borostámat, miközben ellököm vállamat az ajtófélfától és közelebb lépek.
- Egy részt arra szeretném kérni, hogy fogadja azokat, akik bejönnek az irodába. Mivel nyitva az ajtó, így persze én is látom majd, ki érkezett. Már ha éppen nem merültem bele nagyon valamibe - teszem hozzá elmosolyodva.
- De lehet, hogy olyasmi miatt térnek be, amiben Ön is tud nekik segíteni - magyarázásom közben finoman intek a szobákban ide-oda. Éppen arra mutatva vagy nézve, amiről beszélek.
- A pakolás közben, gondolom, már nagyjából képbe került, milyen anyagok állnak majd a rendelkezésére. Ha bármiben elakadna, szóljon! - buzdítom rá, hogy ne habozzon a segítségemet kérni. Bár nem egy elveszett lány, nem tartok tőle, hogy félne hozzám fordulni, vagy ne oldana meg egyből bármilyen problémát.
- Ha éppen zárt ajtók mögött beszélgetek valakivel és jönnének hozzám, az Ön ítéletére bízom, bekopog-e szólni az illetőről vagy megkéri, hogy várjon - térek ki ezekre a részletekre is. Fontosnak tartom ezeket tisztázni a gördülékeny munkamenethez. Elég sok mindent hozok fel és sok mindent mondok el, de úgy látom a kolleginán, hogy bőven képes tartani a tempót.
- Úgy rendszerezi az iratokat, ahogy a áttekinthetőnek és praktikusnak találja - lépek oda a szekrényhez, amiben a dokumentumok vannak.
- Ha valami kell nekem, Önnek fogok szólni érte, ahogy mások is - biztosítom róla, hogy ez az ő birodalma és tegyen vele belátása szerint.
- Kezeli az érkező papírokat. Ha valami olyan, amiről Ön szerint jó tudnom, hívja fel rá a figyelmem! Amennyiben aláírandót kapok, azt vagy gyűjtse egybe, vagy hozhatja egyenként is, de azzal számoljon, kérem, hogy mindig átolvasom, amit aláírok. Úgyhogy nem csak egy firkantásnyi idő. Formadokumentumoknál persze kicsit gyorsabb - teszem karba a kezem, visszatámasztva vállam a félfának, miközben elgondolkozom rajta, mik azok, amiket még mindenképpen el szeretnék mondani így az elején.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 15. 22:42 Ugrás a poszthoz

Oravecz kisasszony
kora este az előtérben

Egyértelmű a számomra, hogy nem gúnyolódik velem. Úgyhogy el is mosolyodok, amikor megismétli a kis felvezető szavamat, aztán hallgatom véleményét, mondandóját, igényeit. Az első ilyet pedig rögvest teljesítem is. Felemelem mutatóujjam, így kérve egy pillanatot. Éppen csak belépek az irodámba, pálcámmal intek az egyik könyv felé, amit magamhoz lebegtetek és végül átadom a hölgynek. Ebben megtalálja az iskolai dolgozók legfőbb adatait és fényképeiket. Minden eddigi alkalmazottat és a jelenlegieket is.
- Én is Önre - bólintok neki. Előttem van az arca a diákéveinkből.
- Rendben. Pompás - kezdem meg aztán helyeseléseim és figyelmes hallgatásaim sorát, miközben belelendül ő is mindannak a taglalásába, amit a munkamenetével kapcsolatban elképzelt. Nagyon tetszik a céltudatossága és a szervezettsége. Karbafont kézzel bólogatok szorgosan, aztán ugyanezt folytatom, átvéve az előkerülő papírokat és átfutva őket, csak ehhez még a szemöldököm is összevonom.
- Köszönöm, átnézem őket - lebegtetem is be az irodámba a dokumentumokat.
- Ami a munkaidőt illeti... - térek rá erre, visszafordulva felé.
- Nem várom el, hogy reggeltől délutánig itt üljön az asztalnál. Ahogy eddig tapasztaltam, általában az órák közti szünetekben indul meg az élet. Úgyhogy olyankor mondjuk érdemes itt lenni, de különben nyugodtan jöjjön-menjen, intézze az ügyeit, tartson egy kis pihenőt - legyintgetek lazán a kezemmel. Valószínűleg furcsa az, amit mondok, hiszen a tanodánkhoz hasonló intézmenyekben meg úgy általában a legtöbb munkahelyen szeretik, ha a munkaerők oda vannak szögezve a helyükre, mint egy jó öreg bútordarab. Szerintem viszont ez nem embernek való. Ha valaki elvégzi a feladatát és hamar elérhető, amikor szükség van rá, akkor hadd ne gönyedjen órákon át egy asztal fölött, hanem igazából csinálja nyugodtan azt, amit szeretne és amit hasznosnak vél.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 16. 20:36 Ugrás a poszthoz

Oravecz kisasszony
este az előtérben

Együttérzően szorítom össze a fogaimat a bájitaltanos történetre. Mármint gondolom, ott történt a baleset. Ez nem lehetett kellemes. Viszont nem nagyon fogja tudni sokáig kerülni őt. De szerintem nem is kell.
- Nem, arra nem - rázom meg a fejem bevalló mosollyal. Elég nagy ez az iskola ahhoz, hogy az ember az évfolyamába járókon kívül csak olyanok nevét tudja, akik valami miatt előtérbe vagy a figyelem középpontjába kerülnek. Esetleg olyanokét, akikkel rendezvényeken hozza össze a sors. Ezzel még én is így voltam, pedig én aztán kivettem a részem a közösségi életből.
- Úgyhogy noha egyébként sem kötném mások orrára, így végképp nem fogom - biztosítom efelől derűsen és természetesen nem faggatom, mi is ez a titkolt vezetéknév. Ha nem akarja nyilvánosságra hozni, tiszteletben tartom.
- Jóban vannak? - csillan fel a szemem Bárcián említésére. Közben pedig szöget üt a fejemben, hogy talán ő az a bizonyos barát, akit a korábbiakban említett.
- Egészen biztos - bólintok határozottan. Van, aki szívesen ül egész nap egy helyben, mert így adja át magát a munkájának. Ha ilyen alkat lenne, ebben sem akadályoznám meg, de úgy sejtem, hogy ő nem ilyen. Ezt tudtomra is hozza.
- Talán majd szaván fogom, ha úgy adódik, de nem szeretném általánossá tenni a túlórázást - mondom a késő estig bennmaradást illetően. De igazából szeretném majd inkább hamarabb hazaengedni őt, amikor lehetséges. Már csak a gyereke miatt is. Ha csak nem az a fajta, akinek a munka kikapcsolódás a családi életből, mert akkor szívesen találok persze tennivalót. Akad mindig.
- Nekem tetszik - viccelek az öltözékét illetően. Mármint komolyan gondolom, hogy tetszik, hiszen jól áll nek és takarításhoz tényleg ideális, ráadásul a házunk színeiben pompázik. Azonban nyilván más ruházkodást követel meg a beosztása.
- Most nem tartom fel tovább. Én is elvonulok - fogom búcsúzóra.
- Az irodából nyílik a lakrészem egyébként - mutatok el arrafelé, felfedve ezt előtte, hogy tudja, hol talál és azt is, hogy hogy lehet, hogy ilyenkor itt lófrálok.
- Akkor... holnap - biccentek az első közös munkanapunkra.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 18. 23:16 Ugrás a poszthoz

Hajna
takarodó után

Hűs idők járnak bár, de már koránt sem olyan fagyosak, mint a tél eddigi részében. Mivel pedig ma eléggé elhúzódott a munka, úgy döntök, teszek egy nagy, esti sétát levezetőül. Talán még a faluba is betérek egy vajsörre.
Lassan a bejárati csarnokhoz érek és éppen tekerem körbe nyakamon a sálat, amikor észreveszek egy diákot. Jobban mondva először a művére leszek figyelmes, amit nem lehet nem meglátni. Félbemarad az öltözködő mozdulatom. Végül le is tekerem a sálat, hagyva csak két oldalt lelógni nyakamból. Hiszen mégsem fogok én olyan hamar kilépni a kapun, úgy tűnik. Kezeimet csípőre rakom, így figyelem a munkáját szemlélő lányt és a legkisebb erőfeszítést sem teszem annak érdekében, hogy elkerüljük az ütközést. Nekem hátrál szépen. Mikor aztán megfordul, hogy megnézze, ki vagy mi okozta a fennakadását, én ráérősen felnézek az alkotására.
- Mit ábrázol pontosan? - kérdezem meg a mi éjjeli művészünket, mintha csak múzeumban lennénk. Még a csípőre vágott kezű tartásom is azt idézheti, amikor egy nagy műérő filozofálgat épp. Noha ebben nincs részemről semmi szándékosság.
- Mi a mondanivaló? - pontosítok kérdésemen, hiszen látom én az alakot és a tűzbe vetetett könyveket, csak nem teljesen világos a számomra, mi az eszmei háttér. Egyszerűen a vizsgák és a tanulás ellen lázad így a művész? Vagy van valami összetettebb üzenet?
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 20. 20:30 Ugrás a poszthoz

Hajna
takarodó után

Ó, vagy úgy. Szinte hozzértően hümmögök, ahogy egy kerek mondatban összefoglalja, milyen eszmei mondanivalót hordoz a műve. Valahogy sejtettem, hogy erről lehet szó, és ehhez még nyomozónak sem kell lennem. Csak mondjuk furcsálltam, miért pont a könyvek esnek ennek áldozatul esetünkben. Azonban erre rá se kell kérdeznem, már jön a magyarázat.
- Igen, az valóban szerencsésebb lett volna - értek egyet bólogatva.
- Nem, nem rossz - méregetem a remeket a kérdése nyomán.
- Csak sajnos nem jó vásznat és nem jó időpontot választottál - nézek le a rellonosra, egyenesen a szemébe. Tekintetem megrovó, de dühösnek egyáltalán nem dühös. Sóhajtok egyet és leveszem a kabátomat, a karomra terítem, majd egy közeli ablakpárkányhoz sétálok és lazán felülök rá.
- Tüntesd el, kérlek! - bökök a fejemmel az alkotás felé. A kérésem hangsúlya pedig ugyan valóban kérésszerű, mivel azonban a takarodó után kéri mindezt az igazgató egy művészien lázadó diáktól, így sokkal inkább vehető felszólításnak. Részemről pedig türelemmel ki fogom várni, amíg végez. Mást terveztem. Elvileg már odakint kéne ballagnom, friss levegőt szívva. Most viszont így alakult a programom. Kabátomat leterítem magam mellé a párkányra. Kezeimet összekulcsolom magam előtt és figyelek.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 22. 21:21 Ugrás a poszthoz

Hajna
takarodó után

Ügyes a próbálkozás ezzel a délelőttig fennmaradással, a jutalma érte egy mosollyal egybekötött, sokat mondó pillantás. Nem, nem maradhat. Sajnálhatják azok, akik nem részesülhettek ebből a látványból, de szegények így jártak. Derűsen hallgatom a további ötleteit is, azonban mondani nem mondok semmit. Ráérősen üldögélek a párkányon, figyelve igyekezetét.
- Ó, nem, megvárlak - legyintek a cseles felvetésre.
- Utána el is kell kísérjelek a körletedhez - tájékoztatom az ezt követő programról. Ugye nem gondolta, hogy csak úgy elköszönök tőle, mielőtt még ott tudnám, ahol így takarodó után lennie kéne? Szóval finoman elutasítom a nem túl önzetlen ajánlatát, és csak szemlélem tovább ténykedését. Olykor változtatok a helyzetemen. Végül fel is kelek a párkányról és fel-alá járkálok kicsit.
- Ha megvagy ezzel, rendben leszünk - árulom el neki, mire számíthat.
- Nem vonok le pontot és nem adok bűntetőmunkát - rázom meg kicsit a fejem. Nem vagyok híve ezeknek. Ha valaki rossz fát tesz a tűzre, hozza helyre, és ennyi.
- De legközelebb kénytelen leszek - teszem azért hozzá ezt is. A szó szoros értelmében kénytelen leszek. Se kedvem, se szívem nincs hozzá, azonban ha egy prefektus vagy egy másik tanér csípte volna most fülön, neki élnie kellett volna valamelyik megrovás móddal. Előbbinek főleg, hiszen neki igazán más eszköze sincs. Ha pedig én idővel nem alkalmazom ezt, úgy másokat tűntetek fel zsarnokszínben. Aranyközépút gyanánt tehát elsőre elnézem, ahogy azt én a legjobbnak tartom. De ismét már nem tehetem meg.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. február 23. 21:26 Ugrás a poszthoz

Hajna
takarodó után

Pislogok kettőt az ál-meghatott szófűzésére, de mondani nem mondok rá semmit. Nyilván fel kéne csattanom, micsoda szemtelenség ez, és mit meg nem enged magának. Azonban ezzel még nem sokan jártak sikerrel, nem igaz? Különben is, fiatal még, majd kinövi. Ha meg nem, akkor így járt. Ő az, akinek kára származhat belőle, ha nem tud csomót kötni a felvágott nyelvére. Mondjuk, amit ő tesz, egyelőre csak kedves pimaszság. Legalábbis az én szememben.
- Kétségem sincs felőle, hogy visszatalálsz - húzom ki magam, karbatett kézzel és pár bólintással megfúszerezve biztosítom róla, hogy nem kérdőjelezném meg ezen képességeit. A mondatom viszont nem folytatódik és többet se jelent annál, mint ami. Tudom, visszatalálna és talán még el is hiszem, hogy szépen a körletébe venné az irányt, de én mindenképpen a társasága leszek ebben.
- Én is remélem - értek egyet.
- És azt is, hogy a prefektusok sem, akiket persze muszáj lesz figyelmeztetnem, hogy hajlamos vagy a körleteden kívül felejteni magad takarodó után és a művészetedhez az iskola tereit felhasználni - mosolygok a lányra, mint igazgató a diákra, de úgy is, mint rellonos a rellonosra. Különben szépen halad az alkotás felszámolásával. Minden alkalommal viszonzom a derűs kifejezését, amikor rám pillant.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. március 11. 11:07 Ugrás a poszthoz

Hajna
takarodó után

Minden egyes mondatomat új megvilágításba helyezi a saját fényében. Mégse legyen már olyan sablonos az ügy, hogy ő takarodó után tilosban járt és ezért én nyakon csíptem. Hiszen az élet nem ilyen egyszerű. Amiben különben igaza is van.
- Végülis... - megyek hát bele pár bólintással a felvetésére azzal kapcsolatban, hogy igazából csak jó társaságot akarok magam mellé. Az ilyen mindig elkél.
A további szófűzésein csak jóízűen vigyorogni tudok. A pofátlansággal határosan őszinte, és szerencséjére én ezt sokkal jobban becsülöm, mint mikor valaki sumákol és mellébeszél. Szeretem, ha tudom, mire számíthatok a másiktól. Ha valaki olyan, amilyen. Nem mindenki olyan, amilyen. Szeretnek álarcot viselni. Neki viszont tökéletesen elhiszem, hogy kedvezően jött ki ezekből a helyzetekből eddig. Ez azért van, mert ő így fogja fel.
- Ahogy mondod - csapom a combomra kezeimet és húzódom el a párkányra támasztottságomból, hogy már útnak is indulhassunk. Édeskettesben ballagunk a zöldek hálótermei felé. Közben találkozunk egy járőrörő prefektussal, akivel közlöm is, hogy éppen visszakísérem a hölgyet a Rellon körletbe. Átpasszolhatnám neki a feladatot, dehát nem ezt ígértem és igazából nem is akarom ezt tenni. A sétánk persze nem telik néma csendben. Kedélyesen elbeszélgetünk még, hasonló hangnemben az eddigiekhez. Mikor pedig célba érünk, jó éjt kívánunk és megvárom, míg eltűnik a kőfal mögött. Mosolyogva szusszanok egyet és ismét a bejárati csarnok felé veszem az irányt. Ezúttal talán nem lesz feldíszítve és talán túl is jutok rajta.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. március 28. 12:05 Ugrás a poszthoz

Sólyom Máté ?
egy szerda délután az asztalomnál ülve

Múlt heti levélváltásunk nyomán négy órára várok valakit az irodámba, személyes találkozóra. Az AMS pedagógia szakos hallgatója az illető, aki éves gyakorlatát nálunk szeretné tölteni. Mivel közeledik ez a bizonyos időpont, félrerakom egy megkezdett munkámat, hiszen az ráér. Magamhoz veszem a levelezésünket, valamint a mellékelt önéletrajzát. Átolvasom újra, de nem jegyzek fel kérdéseket. Nem azért kértem a találkozást, hogy további adatokat nyerjek ki belőle, hanem egyszerűen csak azért, hogy személyesen is megismerjem. Tudom, a legtöbbeknek a papírra vetett tények számítanak. Nekem inkább az emberek. A döntéseimben sokkal többet nyom a latba, amit velük kapcsolatban tapasztalok egy ilyen beszélgetés során.
Oravecz kisasszony tartja számon a találkozóimat, egyéb teendőimet, így természetesen tud róla, hogy várunk valakit. Kint ül éppen az asztalánál az előtérben és papírokat rendezget. Mind a folyosóról nyíló ajtó, mind az irodám ajtaja tárva nyitva. Aki belép, azt a hölgy fogadja és ha nem vagyok épp túl elfoglalt, arra bíztatja, jöjjön csak be hozzám. Viszont ha nem kolléga, tanuló vagy más ismerős az illető, akkor előbb megtudakolja tőle, mi járatban van és ezután bejelenteni nekem. Nyilvánvalóan most is ez utóbbi fog történni.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. április 2. 21:46 Ugrás a poszthoz


Évnyitó ünnepély
- 2017. tavaszi-nyári tanév -


Ezen a jeles hétfői napon, délután fél 5-kor a terem ajtajai kitárulnak, utat engedve az ünnepségre érkező diákoknak, tanároknak és a tanoda más dolgozóinak. Bőven van ideje mindenkinek kényelmesen elfoglalni a helyét és gyönyörködni a piros, kék, sárga, zöld díszítésben. Az ünnepély 5 órakor veszi kezdetét.
A teremben a házak zászlai lengedeznek a hosszú asztalok fölött. A falakon, szobrokon girlandok húzódnak. A magasban gyertyák lebegnek. A tanári asztal fölött az iskola címere foglalja el méltó helyét.

//ehhez a hozzászóláshoz szálazzatok (Válasz erre), vagy a játékra érkezett bármelyikhez! a címzésnél jelöljétek, hogy az Évnyitó ünnepélyen vesztek részt!//
Utoljára módosította:Hercegh Kriszpin, 2017. október 20. 13:51
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. április 2. 23:11 Ugrás a poszthoz

Sólyom Máté ?
egy szerda délután az asztalomnál

Miután átnéztem az anyagokat, hamarosan azon kapom magam, hogy arcomon ábrándos mosollyal pislogok irodám azon sarkába, ahová a kutyám fekhelyét tervezem. Még néhány nap és hazahozom a menhelyről. Sejtettem, hogy kellemes élmény lesz magamhoz venni egy állatot, azonban arra nem gondoltam, hogy ennyire izgatott leszek emiatt.
Amint felfigyelek az érkezőre, agyam átkapcsol. Félreteszem a papírokat és érdeklődve nézem az előtér történéseit, majd felemelkedem székemből és kilépek, hogy köszöntsem a fiatal férfit.
- Üdvözlöm! Hercegh Kriszpin - fogunk kezet.
- Kérem - intek az asztalom előtti űlóhely felé, miközben ismét elfoglalom saját székemet, taláromat magam alá simítva.
- A levelében azt mondta, hogy felutazik ide. Vonattal jött? - idézem saját kifejezését, amit már az elolvasáskor furcsálltam kissé. Hiszen arra enged következtetni, hogy hosszan tart idefelé, méghozzá valamilyen járművön. Pedig mi sem könnyebb egy hoppanálásnál, vagy a hopp-hálózat használatánál. Lehet, az egyiket értette ez alatt? Ha igen, akkor csak érdekes szót használt rá.
- Szóval az Academia Magicae Sopianaeiensis hallgatója... - bólintok mosolyogva.
- Mit remél a nálunk eltöltendő gyakorlattól? - kérdezem, hátradőlve a székemben. Kezeimet összekulcsolva engedem ölembe. Szavaim talán hivatalosak, azonban beszédstílusom és kisugárzásom nagyon közvetlen. Nem éreztetem, hogy bármi súlya lenne ennek a találkozónak. Hiszen igazából nincs is neki nagy. Csak szeretek találkozni azokkal, akik sorainkat fogják gyarapítani. Persze, ha valami kirívót tapasztalnék a beszélgetés alatt, nyilván nem engedném a sorainkba. Mivel azonban ezeknek az eseteknek a száma elenyésző, ez a találkozó inkább csak formalitás.
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. április 7. 22:04 Ugrás a poszthoz

Évnyitó beszéd
délután öt órakor az ünnepélyen

Egy jóleső sóhajjal lépek be a feldíszített terembe. Oda-odamosolygok a diákokra, akik izgatottan igyekeznek a helyükre a házak asztalainál. Hamarosan a kollégákhoz érek. Néhányan még nem értek ide, de még úgyis van pár perc a kezdésig.
Egyelőre leülök én is és figyelem a nyüzsgést, váltok néhány szót a hozzám közel lévőkkel. Bár párszor az asztal másik végével is. Mire aztán észbe kapok, a létszám nagyjából teljes. Késők persze mindig akadnak. Minden esetre ahogy ötöt üt az óra, felemelkedek a székemből és hangosító bűbájt teszek magamra.
- Üdvözöllek benneteket évnyitó ünnepélyünkön! - kezdek beszédemnek.
- Ahogy tavaly, így most sem rabolnám soká a drága időtöket, amit sokkal hasznosabban is tölthetnétek a vacsorátok elfogyasztásával és a tanáraitok kibeszélésével - nézek kicsit körbe magam körül, széles mosollyal.
- Mindössze szeretnélek tájékoztatni titeket a fontosabb változásokról, valamint ismertetni veletek az előző tanév ilyen-olyan eredményeit - foglalom össze, mire számíthatnak. Nem nagy meglepetés. Minden évben ez van terítéken. Hagyomány.
- Hornyák Gábor és Markovits István professzorok távoztak sorainkból. Köszönjük eddigi munkájukat! - bólintok, bele is vágva a közepébe, majd elrakom a pálcámat, amit még az iménti varázslás óta a kezemben felejtettem.
- Az idei tanévtől Repüléstant tanít majd nektek Lewy Bojarski, Álomfejtést Kormos Katalin, valamint Csillagászatot Várkonyi Zoltán - tekintek kollégáról kollégára, ahogyan említem őket és tárgyaikat.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Hercegh Kriszpin összes hozzászólása (146 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Fel