Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elérkeztünk az este... vagyis inkább a késő délután egyik fénypontjához. Kviddics. Habár szeretek repülni, soha nem voltam az iskola csapatának tagja. Lelkes szurkolójuk viszont igen. Úgyhogy mindig örültünk bár minden egyéni eredmények tanulásban és miegymásban, a csapatszellem és a sportmérkőzések megidézett hangulata elősegítette, hogy a kviddicskupa odaadása olyan légkört hozzon létre a Nagyteremben, mintha az egész tanoda a lelátón ülne és várná, vajon betalál-e a kvaff, vagy éppen hogy a fogó eléri-e a cikeszt.
- A tanulmányi eredmények után jöjjön egy kis sport! - vezetem fel az elkövetkezőket. Arcomon egy visszafogott mosoly ül. Próbálom nem túlzottan élvezni a teremben ekkor szétáradó, kellemes feszültséget. Legalábbis próbálom nem kimutatni. A végén még rossz néven vennék, vagy azt hinnék, szórakozok rajtuk és lekicsinylem az izgalmukat. Pedig pont hogy az ellenkezőjéről van szó. Nagyon tetszik, amikor valaki ilyen szenvedéllyel viseltetik valami iránt. Ráadásul közösségben. Sokan kimaradnak ebből, mert nincsenek úgy oda a sportért vagy nem ennyire társasági lények. Ezt is teljesen megértem.
Mielőtt belekezdenék a tabella ismertetésébe, kezeimet ökölbe szorítom, majd háromszor ráütök velük magam előtt az asztalra, mintha csak követelnék valamit, ezután hirtelen széttárom tenyereimet és mintha belőlük szökne ki, megjelenik előttem a kviddicskupa, a maga impozáns valójában. Azonban a dátumon kívül egyelőre még nem szerepel rajta más felirat.
- Az idei kviddicsbajnokság IV. helyezettje a Levita csapata lett 160 ponttal. - hirdetem és már fordulok is a szfinxek felé, megtapsolni őket.
- III. helyezést ért el az Eridon ház 430 ponttal. - folytatom kicsit emeltebb hangon és szaporán összeütöm a kezem a pirosak asztala felé is. Az igazi izgalmak pedig most következnek, hiszen bár sejthető, csaknem tudható már az eredmény, azonban hirdetésre nem került még sor hivatalosan.
- 490 pontot szerzett és ezzel II. lett... - vezetem fel kedélyborzolóan.
- ... a Navine csapata! - mutatok az unikornisok felé lendületesen, miközben hangosan jelentem be őket és tapsolok is rendesen. Ezek után pedig nincs más hátra, mint a győztes.
- Az a ház, amely 580 megszerzett ponttal I. helyezést ért el a bajnokságon és így elnyerte az idei kviddicskupát, nem más, mint a Rellon! - szinte kiáltom a ház nevét. Azt hiszem, elkapott a közvetítői hév. De talán nem bánják. Alaposan megtapsolom őket.
- Kérem a csapatkapitányt, fáradjon ide és vegye át a kupát! - veszem magamhoz a serleget, amelyre ekkor zöldes díszítés kúszik és feltűnik rajta a sárkányok házának neve, szimbóluma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Erősnek és könnyednek tűnök. Mint aki a helyzet ura, és mint aki pontosan tudta, hogy az a láda nem fog senkin landolni. Igazából ez olyan szempontból tényleg így van, hogy ha nem varázslással akadályoztam volna meg a balesetet, akkor vetődtem volna. Ellökve a diákot a zuhanó  bőrönd elől és talán kicsinálva magam, vagy legalább egy részemet. Azt nem hagytam volna, hogy ő essen áldozatul. Neki persze erről fogalma sem lehet. Látom rajta, hogy egyszerre ijedt, dühös és minden egyéb. Elhúzódik tőlem és pótcselekvésül nekiáll a holmijaimat összeszedni.
- Ne, hagyd csak! Köszönöm. - nyúlok a nála lévő könyvért, miközben másik kezem a pálcámmal suhintgat. Felnyitom így a ládát és belelebegtetem a szanaszét heverő ingóságokat. Majd az irodámban rendet rakok. Ez izgat most legkevésbé.
- Sajnálom és remélem, tényleg nem esett semmi bajod. - nyomatékosítom, arcomon egy erőtlen mosollyal, búsan csillogó szemekkel. Hiába nem tehetek arról, ami történt, mégis nagyon rosszul érint ez az egész. Mint említettem, erősnek és könnyednek tűnök. Az is vagyok, mert annak kell lennem az ilyen és hasonló helyzetekben. Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy ne szomorítana el rémesen a dolog. Hogy pontosan mi? Az, ha rosszat teszek valakivel. Ha akaratomon kívül fájdalmat okozok. Lelkit vagy testit, az mindegy. Ennek a lánynak pedig egyszer már nekimentem lent a faluban, most meg csaknem ráesett a ládám. Miután tehát közöltem vele az iméntit, lesütött szemmel szedegetem össze a cuccaimat és már nem szólok hozzá. Békén hagyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Átadom a díjat a pulpitusra érkező csapatkapitánynak, aki boldogan vonul vissza vele a zöldek asztalához. Miután az ünneplés valamennyire csöndesedik, kezeimet összedörzsölve nézek körbe a nagyteremben, hiszen a beszédem végéhez közeledve még egy nagyon fontos dolog hátra van.
Pálcámmal négyet suhintok, a tér különböző pontjaiba, mire a díszítés egy-egy eleme leválik helyéről, elém repül és addig kavarognak, mígnem megformázzák magát a házkupát. Mindenki sejtheti, mi következik.
- Az elmúlt tanév pontversenyén 2127 pontot szerzett és ezzel negyedik lett a Rellon ház. - hirdetem az eredményüket. Úgy hiszem, hiába csúsztak le a dobogóról, a kviddicsben nyújtott teljesítményük talán kárpótolja őket valamennyire. Jár a taps.
- Harmadik lett 3335 ponttal a Levita. - ütöm össze tenyerem a szfinxek felé is. Ők sem panaszkodhatnak az iskolaelsőikkel.
- Második helyezést ért el a házak közti versenyben 3453 ponttal... az Eridon. - hagyom meg itt is a kötelező hatásszünetet, amit az a jellegzetes zsibongás és hangulat követ. A pirosak vigasságába a még fel nem sorolt ház, egyelőre visszafogott, izgatott öröme vegyül.
- Első lett 5160 ponttal és ezzel a házkupát megnyerte a Navine! - jelentem be a győztest és lendítem kezem az unikornisok asztala felé, mire az egész teremben minden dekoráció sárgára vált. A feltűnő motívumok egytől egyig az ő címerük szimbólumait vonultatja fel. A serleget átadom Belmonte professzornak, majd ismét az egybegyűltek felé fordulok.
- Gratulálok mindenkinek! - bólintok mélyet, mosolyogva.
- Nincsen más hátra: a tanévet megnyitom. - jelentem be nemes egyszerűséggel.
- És jó étvágyat kívánok! - tárom szét kezeimet, mire az asztalok sora végre megtelik a válogatott finomságokkal. Derűsen figyelem egy pár pillanatig a lakomára rontó diákságot, aztán helyet foglalok és pálcámat a nyakamhoz tartva megszüntetem a hangosító bűbájt. Mielőtt pedig bármi másba kezdenék, töltök magamnak egy nagy pohár sütőtöklevet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nem engedem el túl hamar a kezét. Még fogom kicsit, miközben beszélünk. Nem mindenkivel közvetlenkedem ám ennyire. Szívem szerint tenném, de tudom, hogy sokan nem szeretik. Viszont a férfinek nincs problémája vele. Legalábbis úgy tűnik. Különben észreveszem, hogy most is kesztyűt visel. Az első találkozásunk alkalmával azt hittem, a sportokhoz szükséges neki valamiért. Futásnál is rajta volt, meg mikor utána seprűvel érkezett. Igaz, aztán a vacsoránál is viselte, de valami olyasmit gondoltam, hogy csak magán felejtette mondjuk. Vagy hogy van valami gond a kezével és ez a védelmét szolgálja. Lehet, hogy ez utóbbiról van szó, de akkor viszont nem ideiglenes a probléma, mint véltem. Akárhogy is, nem kérdezek rá, főleg, hogy nem is igazán foglalkoztat. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel, csak azt, hogy nagyon sokféle emberrel találkoztam már, és eszemben sincsen furcsállni, hogy milyenek. Főleg nem faggatni őket a dolgaikról. Mindenki olyan, amilyen, és ha eljön az ideje, úgyis kiderül, miért olyan. Ha nem, akkor meg nem.
- Most hogy mondod, talán imádtam volna. De erről már lecsúsztam. - bólogatva ráncolom kicsit az orromat ál-keserűségemben, hogy elbaltáztam az alkalmat ilyen fölényeskedő felütésekkel bemutatkozni.
- Ó, rendben. Foglalj helyet nyugodtan, ha gondolod! - hívom beljebb, amikor közli, miért jött. Részemről az asztal szélére ülök le egy kis szabad felületre. Közben nyújtom a kezem a dokumentumokért, hogy átolvassam őket, miről is van szó. Tájékozódásomból a tegezéssel kapcsolatos, félig viccelődő kijelentése zökkent ki némileg. De csak felmosolygok rá az iratokból. Egyelőre még nem mondok rá semmit, hanem a pennámért nyúlok, lerakom magam mellé a papírokat és már írom is alá őket. Ezek már mind az én hatásköröm.
- Úgy gondolod? - pillantok rá egy szusszanó nevetéssel a dicséretet hallva. Elmélázva körbetekintek az iroda régi-új berendezésén.
- Akkor ez is közös bennünk. - suhintok egyet a pennámmal jókedvűen, majd amint végeztem a szignózásokkal, nyújtom is vissza őket a gazdasági igazgató úrnak.
- Hogyan tudnám orvosolni a félelmeidet a tegezésemet illetően? - biccentem mosolyogva oldalra a fejem, Bárciánt fürkészve vidáman. Kár, hogy a kérdésemre nem lehet normális választ adni, legfeljebb elpirulni a hangsúlyomtól és az arckifejezésemtől. Igen, már megint itt tartunk. Észre sem veszem magamat. De ha én nem veszem észre, talán ő se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ha nem akar leülni, én aztán nem fogom erőltetni. Nem szeretem a tukmálást. Már maga a szó sem valami kellemes hangzású. A lehetőséget megadom, felajánlom, aztán mindenki azt csinál, amit szeretne. Tőlem a küszöbön is téblábolhat vagy felfekhet az asztalra. Csak vigyázzon az iratokra.
Egy másik generáció? Nem mondok erre semmit, csak megemelem egy kicsit a szemöldökömet. Az a helyzet, hogy elképzelésem sincs, hány éves Portnipper prof. De én nem hittem nálam idősebbnek vagy fiatalabbnak. Nem hittem semminek. El se gondolkoztam rajta. Nem szoktam. Nagyon hidegen hagy az emberek kora meg még ezer más dolog. De ez ugyanaz a fajta érdeklődés hiány, mint a kedves gazdaságisunk kesztyűjénél. Nem ez alapján ítélek meg embereket, és más tennivalóm sincs ezekkel az infókkal, így nem figyelek igazán rájuk.
Miután Bárcián átveszi a papírokat és látom az enyhe zavart az arcán, észreveszem végre magam. Bár ki tudja, jó-e ez nekem vagy bárkinek. Hirtelen ugyan nem értem, mi a baj, ha baj egyáltalán. Aztán visszajátszom a jelenetet, mintha csak merengőbe dugnám a fejem és ekkor rájövök. Talán. Bár az nem igazán esik le számomra, hogy kihívóan viselkedem, csak inkább az, hogy talán túl közvetlenül. Mintha már nagyobb múltunk lenne, mint ami van és így megengedhetném magamnak. Viszont amilyen könnyedén és kedvesen reagál, azt szűröm le, hogy tényleg megengedhetem magamnak. Nincs vele gond. Ugye nincs vele gond?
- Fogunk. - bólogatok mosolyogva. Kétségem sincs afelől, hogy nem csak annyit beszélgetünk majd, amennyit a közös munkánk megkövetel. Apropó munka.
- Van bármi fontos tudnivalóm így elöljáróban a gazdasági ügyeket illetően? - kérdezem és ez a mondat összetételéből adóan akár egy nagyon hivatalos tárgyaláskezdet is lehetne, ha közben nem üldögélnék olyan lazán az asztalszélen és nem pislognék ilyen barátságosan a férfira.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szépen végighallgatom a kollégát, ám már az elmondása felénél tudom, mit fogok mondani neki. Viszont nem akarnám megzavarni, hátha tényleg eszébe jut valami, amit mindenképpen jó, ha tudok. De ahogy egyre jobban belemelegszik, kezdem azt hinni, félreértette a kérdésemet. Nem baj, akkor sem szakítom félbe. A mondandója végén viszont rögvest felemelem kezeimet, mint aki megadja magát.
- Már az első ponttal megvettél. - közlöm vele mosolyogva, arra a részre utalva, mikor tudatta velem, hogy jó kezekben vannak a gazdasági ügyek. Nekem ez bőven elég. Az érdeklődésemmel pusztán lehetőséget akartam neki adni rá, hogy elém tárja, ha van bármi fontos közlendője. Ha nincs, akkor nincs.
- Szóval ne fáradj azzal a listával! - intem le.
- Kár belém, mert én és a pénzügyek az kettő. - becsmérlem gazdasági és üzleti hozzáértésemet derűsen. Abban igaza van a férfinak, hogy nem lehetnék most itt, ha nem látnám át annyira, amennyire szükséges egy ilyen pozícióban. De nem akarom, hogy egy percig is azt higgye, hogy méltó partnere leszek egy ilyen jellegű megbeszélésen és hogy nem kell majd számomra érthető szavakat használnia a szakzsargon helyett. De nem hiszem, hogy bármilyen fennakadásunk adódna ebből.
- Bízom a hozzáértésedben. - simítom meg barátságosan Bárcián karját, ahogy megkerülöm az asztalt és átsétálok annak túloldalára, kicsit rendezve a papírhalmokon. A kérdésemre pedig ő tőle bár csak közvetetten kaptam választ, magamnak megfelelem: menet közben minden kiderül. Nincs olyasmi, amit jó, ha már előre tudok. Nem vagyunk se szorult helyzetben anyagilag és nincs más rendkívüli sem a gazdasági ügyeinket illetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Talán most érzem csak, hogy izgultam egy kissé a beszédem alatt. Most, hogy sütőtöklevemet szürcsölgetve ülök, a jelenlévőket figyelve. Megkönnyebbülve érzem magam. Nem mintha ne esett volna jól a tanodabeliekhez szólni, dehát első alkalom volt. Biztosan ott motoszkált bennem, nehogy elszúrjak valamit és az maradjon meg bennük, milyen szerencsétlen ez az új diri. Bár nem baj, ha látják, hogy én is ember vagyok, aki hibázik és aki aztán ki tudja javítani a hibákat. De nem történt semmilyen kellemetlenség. Minden rendben ment és sikerült nem is túl hosszúra nyújtanom a beszédet. Nem csoda hát, ha megkönnyebbült és -végülis- elégedett vagyok.
Most már alaposabban körbenézek az asztalon és szedek magamnak egyet s mást. Miközben megvacsorázom, társalgok kicsit a mellettem ülő kollégákkal és élvezem ezt a jól ismert közeget. Hiába dolgoztam eddig is mágusiskolában, természetesen más az itteni a hangulat. Nyilván azért is, mert olyan, mintha most értem volna haza kalandozásaimról egy bő évtized után.
Az étkezés befejeztét követően csak üldögélek tovább, kényelmesen hátradőlve. Úgy tervezem, hogy így maradok egy jó ideig. Talán alkalmam lesz szóba elegyedni még néhányakkal. Akárhogy is, kellemes itt lenni és végtére is nem sietek sehová. Bár ezer és egy dolgom van, most semmi nem lehet olyan fontos, mint ezek a pillanatok. A többi ráér. Meg fogom oldani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Barátságosan bólogatok ígéreteire. Örülök annak, amit hallok, és ha valóban minden így alakul, nem hiszem, hogy bármi gond lenne közöttünk. Főleg, ha az utolsó mondata is igaz. Jobban elmosolyodom, hümmögve egy keveset a friss sütemények gondolatára, hiába most tettem magamévá egyet. Tudom, hogy ez persze csak tréfálkozás volt a részéről, a komoly témát lágyítandó. Mármint természetesen remélem, hogy csak az a része volt tréfa, hogy ezt megvesztegetésnek szánná.
- Igen, ez így van. - erősítem meg a tudomását rólam.
- Jobban mondva: mind a mai napig teszem. - javítom azért ki egy kicsit.
- Öm... igazából szerte a nagyvilágban. Főleg a szegényebb országokban. Afrika egyes részein, Dél-Amerikában, Indiában... - sorolok fel néhányat a helyszínek közül. Hangsúlyom és kisugárzásom némileg megváltozik, ahogy az önkéntességemről beszélek. Könnyeden mesélek, de a tekintetemben egyfajta mély eltökéltség, megrendíthetetlenség ül.
- Volt, hogy gyermekeket felügyeltem, vagy éppen ispotályoknál segítettem. Akadt, hogy elmaradottabb varázslótelepülésre szállítottunk készleteket, máskor jogtalanságok ellen küzdöttünk. - vonok finoman vállat, megosztva vele, a társaimmal milyen feladataink adódtak többek közt. Némelyik mindössze pár napos küldetés volt, de volt olyan is, ami hónapig tartott.
- Ön szokott önkénteskedni? - kérdezem, szemöldökömet megemelve, és tenyeremet felfelé fordítva. Ez nem valamilyen teszt a részemről és semmi esetre sem várom el, hogy a válasz igen legyen. Csak ha erről érdeklődnek tőlem, mindig felmerül bennem, hogy talán azért teszik, mert maguk is érintettek, vagy mert szeretnének hasonló módon segíteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bárcián, Bárcián. Miért vagy te Bárcián? És főleg miért kell tönkretedd magad? Bő fél órája röppent be a gólya alakú patrónus az irodámba és közölte velem, hogy a gazdasági igazgatónkat baleset érte és néhány napig most nem fog tudni munkába állni. Elrendeztem hát a dolgaimat, és már indultam volna szólni a tanáriba a kollegáknak, hogy el kell mennem, ám út közben rájöttem, hogy vasárnap délután van. Mindegy, azért ha már odamentem, megnéztem, van-e bent valaki. Volt is, így megejthettem az eltervezett közlést. Meg akkor már beszállhattam az ott lévő kandallóba. Ritkán közlekedem a hopphálózaton át, azonban ha sietek valahová, nem lenne kifizetődő seprűre pattannom.
Megérkezem a fővárosi ispotályba és a pulthoz sétálok. Elmondom az ott tüsténkedő boszorkánynak, kit is keresek, ő pedig hamar útbaigazít. Mindez kedves tőle, de végül csak eltévedek. Régen jártam itt szerencsére. Leszólítok hát egy ápolót és kérek némi segítséget. Ő pedig elkísér ahhoz a gyógyítóhoz, aki üzent nekem. Lekezelek vele, elmondva, hogy megkaptam a patrónusát és szeretnék bemenni Béres úrhoz, ha lehet. Arról nem állok neki faggatni, mi történt vele és milyen az állapota. Ezeket úgyis csak hozzátartozónak adhatja ki. Az orvos megengedi, hogy benézzek hozzá, szóval az egyik ápoló meg is érdeklődi a férfit, fogad-e látogatót, aztán már hamarosan tér is vissza az igenlő válasszal. Szóval besétálok kollégámhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Belépvén a többágyas helyiségbe, körbepillantok és már megyek is arra, amerre a javasasszony mutatja. Közben gyorsan megköszönöm neki a segítséget. Egyre szélesedő mosollyal haladok a pórul járt férfi felé, akin közben jól végigtekintek. Észreveszem műkarját, ami eddig fedve volt előttem. Magamban meg is lepődök rajta és már éppen azt hinném, hogy ennyire súlyos volt a baleset, ám ekkor eszembe jut a kesztyű. Megnyugszom tehát, hogy ez nem új szerzemény. Meglepődésemből azonban semmi nem látszik rajtam. Köszönhető ez annak, hogy az ilyen és efféle gondolatmenetek valahol olyan mélyen játszódnak le bennem, hogy sokszor még magam sem tudok róla. Mindig inkább a jelenre, az adott helyzetre figyelek.
- Helló! - vigyorodom el a furcsa köszönésen, miközben odaérek.
- Szóltak, hogy történt veled valami. Tartottam tőle, hogy mondjuk kiraboltak és nálad volt az iskola fél vagyona. Úgyhogy siettem, ahogy tudtam. - regélem el neki ezt a szemen szedett hazugságot, pimasz derűvel. Aztán körbenézek, le tudok-e valahova ülni, hogy ne magasodjak itt szegény betegünk fölé. Hamar ráakadok egy székre, amit odahúzok magamnak az ágya mellé.
- Nem maradok ám soká. Gondolom, pihenned kell. - nyugtatom meg efelől. Ne kelljen már még ilyenkor is a főnökével foglalkoznia! Tudom persze, hogy ha nem munkáról van szó, barátjaként vagy legalábbis valami hasonlóként tekint rám. De nem kell, hogy most bármilyen szinten a eszébe juttassam a teendőit.
- Mi történt? - pillantok együtt érzően a fejére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Nagy örömmel tapasztaltam, hogy mennyi mindent pakoltak már az első hetekben a bagolykövesek az adománygyűjtő ládába, amit a bejárati csarnokban helyeztünk el. Kitettem róla egy hirdetményt is a faliújságra, hogy mindenki tisztában legyen vele, kiket támogat azokkal a holmikkal, amiket beletesz.
- Szerintem tényleg elég lenne mondjuk hetente üríteni és szétválogatni az adományokat. Nem szükséges naponta. - tárgyalom meg a ládával kapcsolatos teendőket azzal a házimanóval, aki elkísért most engem ide az előkészítőbe, hogy elhozzuk az első szállítmányt. A hozott csomagban főleg könyvek és néhány játék van. Jó helye lesz itt.
- De ez nekünk nem fáradtság, igazgató úr. - feleli a kis lény vékony hangon, miközben lépdel mellettem, a dobozt cipelve. Semmi esetre sem hagyta, hogy lebegtető bűbájjal oldjam meg a szállítását.
- Tudom, hogy nem az, csak... - magyaráznám el felvetésemet, amikor egy puffanásra tompa leszünk figyelmesek. Amint sietős léptekkel befordulunk a folyosóra, már látjuk is, mi történt.
- Segítsünk! - szólítom fel erre a manót, hiszen tudom, ha nem kérem meg rá, tőle akár tűz is kitörhetne az orra előtt, akkor is csak a csomagot szorongatná, hiszen ez a dolga. Míg én másra nem utasítom. Leteszi tehát a dobozt és a szökevény csokicsótányok nyomába ered. Részemről a pálcámat hívom segítségül. Egész hatékonyan tudom így összeszedegetni őket. De túl sokat nem lehet egyszerre. Ami megvan, azzal már megyek is a lányhoz.
- Mennyi hiányzik még szerinted? - kérdezem, miközben átadom neki a kezemben lévő példányokat és már pásztázom is a folyosót a többi után kutatva. Elég fürgék ezek az édességek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Csöndesen dudorászva pakolom az iratokat. Keresek néhány rég feledésbe merült dokumentumot és azt mondták nekem a professzorok, hogy itt talán rájuk akadok. Úgy nézem, ez az a szekrény, ahová mindenki mindent bedobál. Jó, ez túlzás, de tény, hogy koránt sincs benne akkora rend, mint lehetne. Böngészgetek tehát és hirtelen rájövök, hogy a dal, amit dúdolok, egy karácsonyi szám. Úgyhogy leállok vele és éppen töprengeni kezdek, mi váltsa fel, amikor egy fiatal kollegina berobban a térbe. Legalábbis meglehetősen dühös lendülettel csapja le az asztalára a holmikat egy gyenge köszönés után.
Csöndesen viszonzom az üdvözlést a többi tanárral együtt, aztán figyelem még kicsit a lányt a szemem sarkából. Nyilvánvaló, hogy valami bántja. Lehet, csak kimerült. Minden esetre nem akarok tolakodó lenni vele, így nem tudakolom meg, mi bántja. Egyelőre nem. Főleg, hogy aztán kibont egy levelet és mintha egy csapásra minden megváltozna. Nem mondom, hogy felderül, de a gondjai talán elillanak kicsit. Elmosolyodva konstatálom mindezt és rendezkedem tovább. Immár a Walpurgis Leányaitól hümmögök valamit. Mígnem...
- Megvagy! - közlöm a keresett irattal, amint végre a kezem ügyébe kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A konyhába tartok. Szeretnék megkérni néhány házimanót egyre, s másra. Bár ők jobban szeretik, ha utasítom őket, nem pedig kérem. Nekem viszont már az is nehezemre esik, hogy bárkit úgy igazán alárendeltemként kezeljen. Ők pedig ezt szinte elvárják. Azért meg lehet találni az arany középutat, de már rég tervezem, hogy jobban elbeszélgessek néhány manóval. Sok kutatást olvastam róluk, de mint a varázslényjogok egyik élharcosa, nem könnyű elfogadnom, hogy nekik jó, ha szolgaként kezelik őket.
A bejárati csarnokba érek és elpillantok a láda felé, ahol észreveszem, hogy valaki szorult helyzetbe került. Gyorsítok lépteimen, hogy mihamarabb ott legyek nála. Igyekeztük pedig a lehető leghatékonyabb bűbájokkal ellátni a ládát, de főleg arra figyeltünk, hogy a belerakott ingóságok jól elférjenek vagy éppen, hogy könnyű legyen majd szállítani, üríteni. Az ilyen esetekre nem gondoltunk.
- Várj, segítek! - érek oda a lányhoz és felemelem a láda tetejét. Hirtelen nem értem, miért nem húzza ki rögtön a karját. Aztán meglátom, hogy beakadt a ruhaujja a kapocsba. A szabad kezemmel kiakasztom hát.
- Fáj? - kérdezem, miután sikeresen kiszabadult. Nem láttam, milyen magasról vagy hogyan csukódott a fedél a karjára. Márpedig nem egy könnyű darab.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Látom rajta, hogy nem csak hogy fájdalmai vannak, de kellemetlenül is érzi magát az egész helyzet miatt. Pedig nem kéne. Vele történt meg a baleset, nem mással. Ő a szenvedő alany és akár önhibájából történt, akár önhibáján kívül, itt ő az áldozat. Megkönnyebbülök, amikor sikerül ilyen gyorsan kiszabadítani őt a láda fogságából. Annak viszont kevésbé örülök, hogy megsérült. Minden bizonnyal sokkal jobban fáj neki, mint azt mutatja. A szavai ellent mondanak kínlódó vonásainak, testtartásának.
- Hercegh Kriszpin. - mutatkozom be mosolyogva, és finoman kezet fogok vele, ha már ilyen illemtudó. Igazából túlzottan az, hiszen ő nyilvánvalóan tudja, ki vagyok, nekem meg elég azt tudnom, hogy az egyik diákom. Akárhogy szeretném, nem fogom mindőjük nevét megtanulni. Talán jó, ha a felét. De szerintem nem is szükséges. Az se zavarna, ha ők se tudnák az én nevem. Ezek csak formalitások.
A navinés nekiáll magyarázkodni. Mosolyom megmarad, de szemöldökömet egyre jobban összevonom. Így hallgatom őt. Alig tudom megállni, hogy félbe ne szakítsam azzal, hogy ne is gondoljon ilyen sületlemnségekre. De végül kivárom a mondandója végét, a sajátomat meg egy hitetlen fújtatással kezdem.
- Bonyodalmat? Ugyan már. Én sajnálom. - teszem a mellkasomra a kezem. Más esetben talán csak annyit mondanék, hogy ne butáskodjon, azonban ezen a lányon látom, hogy teljesen komolyan gondolja, hogy amit ügyetlenségében művelt és ami miatt szorult helyzetbe került, az egy súlyos vétek és hogy gondot okoz vele. Biztosítani akarom róla, hogy ez egyáltalán nincs így. Ő csak jót akart és eközben egy szerencsétlenség történt vele. Ennyiről van szó.
- Teszünk majd még néhány bűbájt a ládára, hogy mással ilyesmi ne történhessen meg. Sajnálom, hogy veled megtörtént. - bólintok szomorkásan és látszik rajtam, hogy őszintén így gondolom. Nem mindig szükséges az ennyire egyértelmű kinyilatkoztatás, azonban akadnak olyan megtört vagy megfenyített lelkek, akik talán még úgy sem hiszik el, hogy nem ők a hibásak, ha valaki ilyen tisztán közli ezt velük.
- Biztos ne kísérjelek el a gyengélkedőre? - ajánlom fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az elején még kicsit szokatlan a férfi beszédstílusa és a használt szavai, de hamar elfogadom, hogy most egy ilyesféle különös, ütött-kopott Bárciánnal kell társalogjak. Nem jelent problémát. Arcomon apró mosollyal hallgatom, és amikor a balesetét taglalja, megráncolom kissé orromat. Ez nem hangzik kellemesen. És bár tudom, hogy a kavics alatt egy sokkal nagyobb kődarabot ért, ebben meg is erősít engem. Bólogatok csak. Nincs gond, értek én mindent.
- Ezúttal elnézem. De legközelebb nem fogok bedőlni az ilyen "megsérültem sportolás közben" meséknek. Ha szabadságra szeretnél menni, mondd azt! Emiatt nem kell direkt vízbe borulni. - rázom a fejem, folytatva a humorizálást. De végül egy mosolygó fújtatással úgy döntök, leállok lassan a jópofáskodással. Arra ott vannak a bohócdoktorok. Bár kétlem, hogy itt a fővárosi ispotályban lennének.
- Hozzak be neked valamit? - pillantok el az ágya mellett lévő éjjeliszekrény felé. Látom, járt már nála valaki és ellátta ezzel-azzal. De ettől még hiányt szenvedhet bármi olyanban, amit a látogatója nem hozott és amit ő pedig nem akart kérni tőle. Idefele inkább siettem, hogy mielőbb beérjek. Csak néhány összegzést meg pár pennát tudtam volna magamhoz venni. Azonban nem hiszem, hogy bármelyik túlzottan kedvére való lett volna.
Körbenézek a kórteremben. Egyetlen javasasszony van most itt, az is egy másik beteggel foglalatoskodik. Felkelek a székből és az ágy végéhez megyek, ahová fel van akasztva a férfi kórlapja.
- Szabad? - kérdezem meg tőle. A gyógyítók nem örülnek neki, ha a látogatók ezeket a dokumentumokat olvasgatják. Viszont nekem csak az számít, Bárciánnak nem gond-e. Ő róla van szó végülis. Ha nem akarja, hogy belenézzek, nem fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Crispin római cipészmester volt, akit a katolikus egyház szentként tart számon. Ingyen készített lábbeliket a szegényeknek. A Crispus meg egyébként latinul göndörhajút jelent, szóval... - hagyom befejezetlenül a mondatot és helyette sötét fürtjeim felé mutatok derűsen, így jelezve, hogy szerintem illik rám a nevem. A kérdése miatti bocsánatkérését figyelmen kívül hagyom, hiszen teljesen felesleges. Nem volt tolakodó, csak érdeklődő. Egy tanulónál különben is csak az előnyére válik, ha kíváncsi és vannak kérdései.
- Ó, ez most már itt marad. - teszem a kezemet a láda tetejére.
- Mindig lesz mit adományozni és mindig lesz, aki szívesen fogadja. - magyarázom meg, miért nem csak ideiglenesen helyeztük el ide ezt a gyűjtőt. Nem kell, hogy bárki határok közé szorítva vagy siettetve érezze magát. Ha van olyan holmija, amire neki nincsen szüksége, de sajnálná kidobni, hiszen még bőven használható, akkor bármikor jótékony célra fordíthatja. Ha rajtam múlna, minden intézményben lenne egy ilyen tároló alkalmatosság.
Ahogy beszélgetünk, érkezik egy levitás a ládához. Elhúzódom onnan, hagyva őt érvényesülni, de a szemem sarkából figyelem, ő miként boldogul vele. Látom rajta, hogy nem nyitja ki olyan egyszerűen, mint amilyen egyszerűen lehetne és a zárásnál is figyelnie kell, hogy finoman érkezzen a fedél, miután belehelyezett pár ruhadarabot. Végignézem a folyamatot, majd amikor a diák már elsétált, visszalépek a ládához. Próbálgatom kicsit a nyitását, aztán előveszem a pálcámat és ellátom néhány alapvető bűbájjal. Könnyítek a tetőn, hogy ne legyen semmilyen szinten megerőltető feltárni és lassítom a lecsukódását. Aztán kipróbálom ismét. Sokkal jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Amilyen zárkózottnak és elnyomottnak tűnik a lány egy részről, más részről annyira nyitott és érdeklődő. Nem sok diák áll le így a tanárával beszélgetni. Pláne nem az igazgatóval. Tény, ami tény, nem olyan vagyok, mint amilyen kép a legtöbbekben él az igazgatókról. Talán ez teszi. Meg a navinés kíváncsisága.
Elárulom neki, hogy ezelőtt önkéntesként tevékenykedtem a világ különböző pontjain, valamint Remus Lupin Mágusképzőjében dolgoztam az elmúlt években. Ez még természetesen nem vonná egyből maga után, hogy megfelelő legyek egy iskola vezetésére, ám a feladataim, amiket vállaltam és elláttam, mind kellő tapasztalatot adtak és alkalmassá tettek rá.
Miután elmeséltem Alíznak, miket csináltam eddig, érzékeny búcsút veszek tőle, hiszen mennem kell. Azért távozóban még javaslom neki, hogy keresse fel a gyengélkedőt, ha esetleg mégis fájni kezdene a karja.
Örülök neki, hogy a ládának különben ilyen sikere van. Nyilván szerepet játszik a kezdeti lelkesedés is abban, hogy ennyi adomány gyűlik össze hétről hétre. Azonban nem hinném, hogy eljönne az idő, amikor ne találnánk benne legalább néhány kedvességet, amikor a kiürítésre kerül a sor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mosolyogva emelem meg a szemöldököm, amikor kiderül, hogy az édesanyja volt az, aki ellátta mindenféle jóval. Az anyák már csak ilyenek. Az enyém is mindig tejben-vajban füröszt. Nincs mit tenni, örökké a gyereke leszek. Az ő édes kisfia. Nem nagyon hadakozom ez ellen.
Az engedély után odaballagok hát az ágy végébe és magamhoz veszem beteglapot. Aprókat bólogatva olvasom végig. Tényleg nincsen benne semmi kirívó vagy bármi aggasztó. Vissza is akasztom szépen a helyére.
- Igazad van. A neved a legérdekesebb rajta - véleményezem elmosolyodva.
- Úgy lesz - bólintok egy nagyot Bárcián ajánlatára azt illetően, hogy sürgős ügyben nyugodtan küldjünk neki baglyot. A válaszomat pedig nem viccnek szántam. Komolyan mondtam. Bár tény és való, mindezt abban a reményben tettem, hogy ilyesmire nem kerül sor. Különben pedig csak meg akartam spórolni magunknak némi szóadogatást, amelynek keretében én közöltem volna vele, hogy felejtse el, pihennie kell; mire ő azt mondta volna, hogy ez tényleg nem fáradtság neki és legalább van mivel töltenie az időt; erre én hárítottam volna, mire ő tovább erősködött volna és a többi és a többi. Noha kettőnk természetét ismerve az első kör után valamelyikünk talán engedett volna a másiknak, de ezt most már nem fogjuk megtudni.
- Üzensz valakinek valamit? - érdeklődöm meg, átadjak-e bármit a tanodabelieknek. Közben ismét elfoglalom a helyemet mellette a széken. Gondolom, a fontos dolgokat úgyis megküldi bagolyban az érintetteknek, de hátha van, amiért nem ragadna külön pennát, viszont ha már itt az alkalom, szeretné tudatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Végre itt vagyok. Mióta az elődömmel való megbeszélések kapcsán elkezdtem ismét el-ellátogatni a faluba, egyetlen egyszer tettem be ide a lábam, de az is csak egy futó körbenézés volt. Azóta meg ugyebár igazgatóként rengeteg tennivalóm akadt és úgy dönöttem, majd akkor jöhetek le ide, ha már kiérdemeltem. Elérkezett ez a nap.
Arcomon nagy mosollyal lépek be a cukrászdába. Magamba szívom a sütemények és egyéb finomságok édes illatát, és beljebb sétálva figyelem a vendégeket, töretlen derűvel. Utam a pulthoz vezet. Akarva-akaratalanul megnyalom a számat a pazar kínálatot látva. A minőség mit sem változott. Egészen előre hajolok, orrom csaknem a vitrin üvegét éri. Ujjaim végével számat simogatom, ahogy el vagyok veszve a bőség zavarában. A többiek sokkal céltudatosabbak, mint most én. Gyakran intemen is kell, hogy fáradjanak csak elém, mert nekem fogalmam sincs még. Ugyanígy a pult mögött álló vagy épp szorgoskodó kiszolgálók mindegyikével mosolyogva közlöm, hogy még válogatok, ne is foglalkozzanak velem.
Míg próbálok dönteni, néhány belém botló diák vicces odaszólásokkal szórakoztat. Mint például, hogy melyik mérgezett tortát kerüljem el az ilyen meg olyan hatása miatt. Vagy éppen hogy próbálnak rámtukmálni egy-egy édességet, mert nekik az a kedvencük. Annyira élvezem a le- és rábeszélési leleményességüket, hogy igazából nem is bánom, hogy ennyire képtelen vagyok választani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Rendben, most már ideje döntenem. Egyre többen vagyunk itt a cukrászdában és pontosan tudom, hogy tömegben nem sokan képesek ennyire megőrizni a kedélyességüket, mint én. Hiába most ez a jópofa odamondogatás, hamar türelmüket veszthetik akár a pult mögött is. Úgyhogy választok végre. Bevallom, egy ideje már biztos voltam benne, mit fogok kérni, csak még gyönyörködtem kicsit.
Felegyenesedem a nézelődésből és mielőtt még ténylegesen beállnék a sorba, azért körbetekintek. Hiszen ha mondjuk a mögöttem álló nagy lendületben van már, akkor őt még előre engedem. Rá is pillantok arra, aki utánam jön és egy pillanatra elkeredik a szemem. A gesztusom csak azért nem tűnik ijedtnek, mert mosolygok közben. De hogy mire fel a meglepettség? Ugyanis az a bizonyos navinés áll ellőttem, akit már olyan sok szerencsétlenség ért a közelemben.
Összeszorítom ajkaimat, lehajtom kissé fejem és intek neki, hogy parancsoljon csak. Menjen elém! Részemről meg besorolok majd szépen utána.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Jön az újabb szemelkerekedést. Meg két pislogás. Aztán pedig nem mondok semmit, csak mosolyogva nézem a lányt. Nem derűs mosollyal, hanem nagyon komollyal és jelentékennyel. Ezek a helyzetek ugyanis azok, amikor egy tekintet többet mond minden szónál. Esetünkben azt közlöm így a diákkal, hogy nem valami kedves ám és jó lenne, ha észrevenné magát. Nem azért, mert az igazgató vagyok, vagy mert egy tanár, vagy mert egy felnőtt. Hanem mert egyáltalán nem tettem semmi olyasmit, ami miatt így kéne hozzám szólni és ingerülten csipkelődni. Mert ez nem kedves zrikálás a részéről. Ha az lenne, semmi gondom nem lenne vele, ahogy az előtte lévőkkel se volt. De ez nem az. Mérges. Kihallatszik a szavaiból és látszik is rajta. Egyszerűen csak undok.
- Köszönöm - érkezik semmilyen hangon a hálám, bólintok egyet és belépek a sorba. A kiváncsiságára nem mondok semmit, hiszen az igazából szerintem szintén csak valami piszkálódó ál-kiváncsiság. Úgyhogy többet nem is nagyon foglalkozok vele. Főleg, hogy az egyik kiszolgáló jókedvűen megkérdezi, sikerült-e választanom. A barátságos kisugárzásom és a hangulatom egy csapásra a régi lesz. Kérek egy krémest meg egy sütőtökös kávét. Előbbit nagyon régen ettem már és nagyon jól néz ki, utóbbira meg gyakran lecsapok, ha a kínálaton van.
Megkapom a süteményt, amit felmutatok az érdeklődő diáknak, aztán haladok tovább. A kávét a kasszához hozzák. A zakóm belső zsebébe nyúlok a tárcámért, mikor is az eladó már emeli is fel a kezét, hogy hagyjam csak.
- Nem kockáztatom meg, hogy ha Szófia néni erre jár, kitekerje a nyakamat, amiért nem láttuk vendégül az unokaöccsét a cukrászdájában - ad rögvest magyarázatot, miért nem akarja, hogy fizessek. Nevetek egyet.
- Csak a másodunokaöccse vagyok - próbálom rábeszélni.
- Az teljesen mindegy - int le engem és máris a következőre néz, aki nem más, mint a navinés. Átveszem hát a tálcámat és megemelem kicsit a pult mögött állók felé egy hálás mosoly közepette. Nagyon kedvesek. De azért legközelebb is megpróbálok fizetni, amikor idejövök. Most viszont indulok helyet keresni. Látok egy szabad kanapérészt, nem messze a sarokasztaltól. Leülök oda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Érdeklődőn, nyílt tekintettel hallgatom a hölgyet. Gyakorta bólogatok. Néha elismerően hümmögök. Őszintén, csak felületesen ismerem ezt a problémakört. Találkozni nem találkoztam vele a misszióim során. Úgyhogy újdonság az, amiről beszámol. Látszik is rajtam, hogy nagyon figyelek és hogy elgondolkodtat. Csaknem észre se venném, hogy mélyen érinti a téma, de még éppen elcsípem azt a bús, szorongó kifejezést az arcán. Firtatni persze nem firtatom.
- Mindenképpen szólok - vágom rá az első kérésére.
- Hosszabb küldetésre a közeljövőben nem fogok menni, hiszen ilyen sok időre nem hagyhatom itt az iskolát. De talán majd a nyári szünetben pár hétre - tárom elé terveimet. Kezeimet az asztalon kulcsolom magam előtt.
- Viszont állandóak az olyan megmozdulások és rendezvények, ahol örömmel látjuk a segéderőket. Ha gondolja, ezekről szólok majd. Azokról is, amik nem feltétlen vágnak a profiljába. De hátha érdeklik - vonok vállat könnyeden. Biztos vagyok benne, hogy az ispotályok külsős eseményein szívesen segédkezne, de talán a jótékonykodások vagy éppen egy-egy támogató összejövetel sem lenne ellenére.
- Lehet, ezeket majd a tanáriban is hirdetem - érkezik ebben a szent pillanatban az ötlet, úgyhogy összevont szemöldökkel mosolygok kicsit, ahogy már tervezgetni is kezdem ezt magamban. A professzorok nagy része megfelelően tapasztalt ahhoz, hogy ilyen közösségi rendezvények szervezésében és kivitelezésében megtalálja a helyét, és reményeim szerint sokakban a lelkesedés is megvan hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Jólesően nézelődök körbe, miközben megcukrozom a kávémat és ráérősen kevergetem. Ez a hely nem sokat változott se kölyökkorom óta, se mióta utoljára itt jártam, pedig rengeteg az új berendezés, más a személyzet és sokban más a kínálat. A hangulat viszont adott. A diákok hétvégi zsivaja, az elégedett arcok. Szófia néni néha csak állt a pult mögött és figyelte ezt. Vagy éppen az asztalok közt sétált és mindenkivel szóba elegyedett.
Ilyen emlékeken merengek éppen, a tökös kávémba kortyolva, amikor valaki hozzám szól a szomszédos asztaltól. Odakapom rá a pillantásomat és egyből elmosolyodom.
- Egyáltalán nem haragszom - tudatom vele gondolkodás nélkül. Hiszen így van. Ott és akkor a sorban talán mérges voltam, de csak egy pillanatig. Akkor sem rá voltam mérges, hanem arra, ahogy viselkedett. De az én mérgem ilyen esetekben nagyon gyorsan elszáll. Vagy inkább átalakul? Igen, inkább. Egyfajta apró szomorúsággá változik, hozzáadódva a sok más keserűséghez amiatt, amilyenek az emberek tudnak lenni egymással. De ezekre soha nem szabad hasonlóan reagálni, mert pont azzal érjük el, hogy valós gonddá dagadjanak.
- Ó, igen, emlékszem. Ez velünk is így volt - bólogatok, visszagondolva az én bagolyköves éveimre és a kimenőinkre a faluba. Egyszerre szabadult ki az a sok-sok gyerek, a nagy részük meg persze töménytelen mennyiségű édességre vágyott, amit itt kívánt elfogyasztani. Én sem voltam kivétel. Pedig nem mondhatni, hogy az iskolai étkezések ne lennének bőségesek. De az más. Egy cukrászdában egészen máshogy esik a falat. Apropó: már kanyarintok is le egy nagyobb darabot a krémesemből, hogy aztán alig érjen a számhoz, már élvezettel hümmögjek és bólogassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A kanál kavargatja a teámat az irathalmok mellett, én pedig épp bezárok és a helyére lebegtetek egy mappát, amikor kopognak az ajtón. De miért? Mármint nem az illendő gesztussal van a gondom, hanem hogy bárki erre kényszerül. Majd nemsokára megmagyarázom.
- Szabad - szólok ki a még ismeretlennek.
- Á, hát megérkeztél - mosolygok szélesen a mégsem ismeretlen férfiúra és lekezelek vele, aztán intek neki, hogy foglaljon csak helyet.
- Én köszönöm, hogy itt vagy - viszonzom a hálát, ami nem csak üres frázis. Nagyon örülök, hogy ilyen kiváló emberek jelentkeztek erre az állásra és hogy a zavarom egyedül a bőségnek volt betudható.
- Kérsz valamit? Egy teát, kávét, mást? - kínálgatom, magamhoz véve közben saját csészém. Belekortyolok, mielőtt még kihűlne.
- Le fogom szerelni azt az ajtót! - mutatok el a bejárat felé felháborodva.
- Mindig nyitva hagyom és mindig becsukódik - érkezik az ígért magyarázatom az iménti, belső morgásomra. Ha éppen nem bizalmas beszélgetést folytatok valakivel, vagy ha nem olyan munkát végzek, ami igényli a nyugalmat és nagy odafigyelést, akkor szeretem kitárva tartani az ajtót. Részese lenni mindannak, ami ezen a hóbortos folyosó zajlik. Nem vagyok az a bezárkozós ember. Semmilyen értelemben.
- Különös érzés, nem igaz? - élem át magam is mélyen a furcsán jóleső élményt, hogy ismét itt vagyunk a Bagolykőben. Hiába egészen mások a körülmények, merőben új a felállás, ettől még a tanoda az a bizonyos tanoda, ahol mi is koptattuk a padokat évekkel ezelőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kér teát. Nagyon jó döntés. Már lépek is a szekrényhez és veszek még elő belőle bögrét, hogy elkészítsem a meleg italt. A gőzölgő tea nem sokkal később lebegve ereszkedik az asztalra a férfi elé.
- Bűbáj lesz belőle - bólogatok, megosztva a kollégával, melyik módszer felé hajlok. Nem mintha ne volna tökéletes a mugli megoldás is, részemről viszont azon mezei mágusok egyike vagyok, akiknek a varázslás szinte természetesebb, mint azok a mozdulatsorok, melyekben a pálca nem jut szerephez. Valamint a mozgóképi alkotásokat sem igazán ismerem, ha már itt tartunk.
- Kiváló ötlet! - csillan fel a szemem az elsősegély tanfolyam gondolatára. Soha nem értettem, az efféle okítások miért nem képezik az alap tanterv részét.
- Biztosra veszem, hogy lesznek is rá bőven érdeklődök - borítékolom a sikert. A hiedelmekkel ellentétben ugyanis a diákokból a legkevésbé sem hiányzik a vágy a hasznos tudás elsajátítására.
- Van esetleg már kész terved erre, amit most megosztanál velem, vagy egyelőre felveszed az itteni ritmust, belerázódsz a feladataidba, és térjünk majd vissza rá később? - tárom elé a választható lehetőségeket és belekortyolok ismét a teámba, miközben kényelmesen üldögélek székemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Érthető és teljesen rendjén van. Rázódjon csak bele a munkába, az ittlétbe. Ráér utána nagyobb terveket szőni. Sokan esnek abba a hibába, hogy fejestugranak mindenbe, aztán nem győzik utolérni magukat. Nekem viszont nem kenyerem siettetni a kollégákat csak azért, hogy érezzék a figyelő tekintetem magukon. Az ilyen feszített munkának semmi értelme. Egy iskolában meg főleg káros.
- Ha már megvan a pontos elképzelés, tudod, hol találsz - bólintok mosolyogva.
- A játékvezetővel és a csapatkapitányokkal érdemes szerintem - felelek a kvidiccsel kapcsolatos kérdésére, miközben összevont szemöldökkel kutatok valami után az asztalom fiókjaiban. Végül egy diadalittas "áhá"-vel előveszem az említettek névsorát, átadva a gyógyítónak.
Elbeszélgetünk még egy keveset, ismét tudtára hozom, hogy örülök annak, hogy itt van, aztán kikísérem az irodából, hiszen nekem dolgom van az ajtóval. Neki is látok kipróbálni néhány bűbájt rajta. Miután elláttam a varázslatokkal, a nap folyamán egyszer sem csukódik be magától. Ezt pedig teljes sikernek könyvelem el. Végül még estére sem zárom be. Minek, amikor a hálókörletemnek van saját ajtaja? Teljesen felesleges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Azt hinné az ember, hogy nem nehéz meglátni valakit a dolgozószobájában, főleg, ha nyitva a bejárat és ha egy nem túl nagy szobáról van szó. Azonban én mesteri szintre fejlesztettem a váratlan helyeken való felbukkanás művészetét. Így tehát amikor a mi jóvágású gazdasági igazgatónk betekint a kitárt ajtón, kell egy kicsit nézelődnie, mire észrevesz az ablaktól balra eső dobozhalom mögött. Igazából akkor is csak azért, mert a kopogást hallva érdeklődő mosollyal lépek elő.
- Helló! Persze, jöjjenek csak! - hívom őket beljebb és már intek is a pálcámmal, közelebb húzva még egy széket az asztalom túloldalára. Általában csak egy hely szokott ott várakozni az elfoglalójára.
- Ha szeretnék, becsukhatjuk... - ajánlom az ajtóval kapcsolatban. Nem tudom, milyen jellegű ügy az, amivel felkerestek most. Lehet, nem akarnák, hogy mások meghallják, miről folyik a szó. Nem mintha olyan túl sok kiszűrődne az egyébként sem túl csöndes folyosóra.
Egyébként mindig kicsit különös helyzet az, ha a beszélgetőpartnerek közül az egyikkel tegeződünk, a másikkal viszont nem. Azonban én egyáltalán nem csinálok ebből gondot, főleg itt az iskolában. Más kollegák és a diákok jelenlétében Bárciánt még akkor is magázni szoktam, ha történetesen magunk közt társalgunk. Valahogy nekem ez adja magát, ahogyan a talár viselése szintúgy. Nem volna kötelező, mégis, számomra ez hozzátartozik a tisztségemhez.
Leülök a székembe és figyelmesen hallgatom őket, mivel érkeztek hozzám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Záródik az ajtó. Bólintok. Ha számukra így kényelmes, akkor így fogunk beszélni. Szerencsére nem kell vallassam őket. Nyomban megered a nyelvük, amint lehetőséget kapnak. Kezeim az asztalon pihennek, ujjaim összekulcsolva. Mikor a pszichológusunk említi, mennyire idegesek tudnak lenni a diákok és hogy mennyire rossz hatással van rájuk a stressz, tekintetem egyre fájdalmasabb lesz. Ki nem álhatom, ha bárki is szenved, bármilyen szinten, akármiért.
Vonásaim azonban csakhamar megváltoznak. A szomorúság helyét egyfajta komorság és keménység veszi át, mégpedig akkor, amikor a kollegina rátér a "mágikus nyugalomra". De ez csak pár pillanatig van így. Bár meglehet, ez a velem szemben ülőkre nagyobb benyomást tehet, vagy hosszabb időnek tűnhet, hiszen nem igazán láthattak még ilyennek. Minden esetre hamarosan lágyul az ábrázatom valamelyest. Azonban csak annyira, hogy a világon semmit ne tükrözzön. Figyelek tovább. Az "illegális" szóra már meg sem rezzenek.
Viszont Bárciánra odapillantok, mikor az ő neve merül fel. Megemelt szemöldökkel várom, hogy elmesélje, mi is ez az ő bizonyos mágiája. Hiszen tényleg nem tudtam róla eddig. Bólogatva hallgatom. Valóban éreztem halványan valamit a közelében, csak eddig nem tudtam, mit. Így viszont már világos. Különleges és bámulatos egy képesség. De most nem azért vagyunk itt, hogy ezen elmélkedjek.
Miután mondandójuk végére értek, mély levegőt veszek és lassan fújom ki, miközben tekintetemet az asztallapra engedem. Pislogok néhány másodpercig az előttem heverő papírokra. Végül összeszorítom a számat.
- A pokolhoz vezető út... - mondok ennyit halkan és a szemükbe nézek. Arcomon egy vérszegény mosoly ül, amely koránt sem kedves, sokkal inkább keserűen elnéző. A jószándék miatt.
- Hogy ne árthatnánk sokat azzal, ha bárkire, főleg gyerekekre mesterséges nyugalmat kényszerítünk? - teszem fel a kérdésem és nem várok rá választ.
- Szerintem keverjünk valamit a sütőtöklevükbe - vonok vállat, kezeimet széttéve, mintegy kínálva nekik az én tökéletes megoldásomat. Aztán szusszanok egyet, szememet lehunyva. Ráfogok az orrnyergemre.
- Bocsánat, csak... - nézek kettejükre ismét, fejemet rázva. Kezemet leengedem a karfára és helyezkedek kicsit ültömben. Ezen most a nyugimágia sem segít. Nem segít, mert amit felvetettek, az előhozta belőlem azt az -egyáltalán nem mélyen megbújó- énemet, amelyik habozás nélkül kivonul az utcára egy-egy ügyért és mindenféle köntörfalazást elhagyva adja a világ tudtára véleményét. Itt most azonban nem egy elnyomó hatalom vagy erőszakszervezet ellen lépek fel, hanem két kollegámmal ülök az irodámban, akik csak jót akarnak. Viszont ha ezt mint törvényjavaslatot nyújtották volna be a Minisztériumban, már venném is magamhoz a tiltakozó transzparenseimet.
- Rendben. Kezdjük újra! - emelem fel jobbomat jelentőségteljesen.
- Inkább kérdezek párat - közlöm, lazán hátradőlve a székemben.
- Milyen módon szórnák szét ezt a mágiát? Ki kapna belőle? És milyen mennyiségben kapná? Mennyi ideig tart a hatása? Állandó lenne vagy csak a vizsgaidőszakokban alkalmaznák? Felmérték-e már, milyen következményekkel járna, ha az illetőről lekerül a bűbáj és egy olyan, feszült élethelyzetben találja magát, amit kénytelen ezúttal önállóan feldolgozni? Nem gondolják-e, hogy ezzel sokakat pont hogy az izgalom hajtóerejétől fosztanak meg, illetve hogy hozzájárul a jellemfejlődésükhöz, hogy önmaguk küzdjék le ezeket az akadályokat és hogy ha segíteni akarunk nekik, hogy mindez ne menjen a lelki és testi egészségük rovására, akkor azt egészen máshogy kéne tennünk? - árasztom el őket beígért kérdéseimmel, amelyekre nem kell egyenként megfelelniük. Csak azt akartam, hogy lássák, mi mindenről szeretném, ha még beszámolnának. Amit persze nyilván maguk is megtettek volna, ha nem folytom olyan hevesen beléjük a szót. Hallgatom őket és próbálok olyan nyíltan állni az ötletükhöz, amennyire csak lehet. Meg amennyire az elveim és a világnézetem engedik. Azok viszont nem sokat szoktak engedni. De néha a kicsi is elég lehet a kompromisszumhoz. Arra pedig mindig hajlok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nekem sem tetszik az irány, úgyhogy nagyon örülni fogok, ha másfelé kanyarodunk el. Minden esetre már nem sok nyoma van rajtam az iménti felfokozottságnak. Mikor azt mondtam, kezdjük előről, komolyan gondoltam. Nagyon erősen rám bírnak törni az érzelmek és jóval több, mint az egészséges, de már rég megtanultam úrrá lenni rajtuk. Úgyhogy bár tekintetem szilárdságából nem engedek, semmi támadó vagy elítélő nincsen benne. Mert nincs is bennem ilyesmi. Csak várom, hogy jobban megismerhessem szándékait. Mielőtt pedig félreértés esne: egy percig sem feltételeztem két ilyen jó és értelmes emberről, hogy tudatmódosítani vagy bárhogy károsítani akarná a diákokat. Viszont meg kell engedtessék egy igazgatónak vagy igazából bárkinek, hogy ilyen szavak hallattán, ilyen összefüggésben aggodalomra adjon okot magának.
Székemben hátradőlve, kezemben arcomat elgondolkozón támasztva könyökölök a karfán, miközben Zóját hallgatom, ahogy kifejti az elképzelést. Figyelmesen és egyúttal egyetértően bólogatok. Főleg annál a résznél, hogy túl sokat várnak el a gyerekektől. Ezzel kapcsolatban már el is kezdtem lépéseket tenni.
Mikor az iskolapszichológus megszólít engem, elmondva véleményét a szorongás hajtóerejének nem létezéséről, csak mosolygok egyet. Hiszen nyilvánvalóan egyetértek és egyáltalán nem erre vonatkozott a kérdésem. De ezután háborítatlanul folytatom könnyed bólogatásomat. Mígnem rátérünk magára a mi kétlábon járó békeforrásunkra. Rápillantok Bárciánra.
Mesterséges nyugalom. Igen, az. Azonban ezt nem fejtem most ki bővebben, főleg, hogy nem kevés sértettséget érzek ebben a visszakérdezésben. Pedig nem állt szándékomban bármilyen módon becsmérelni a férfi képességeit vagy őt magát. Fel sem merült bennem, hogy így értheti. Hagyom tehát most ellillanni ezt a pillanatnyi feszültséget kettőnk közt és inkább koncentrálok a taglalására. Arra, hogyan menne ez a nagy, közös relaxálás és miként működik az ő ereje. A gúnyosságára pedig meg sem rezzenek. Vagyis csak annyira, hogy egy mosoly fusson át az arcomon. Nem lenéző vagy cinikus mosoly, hanem amolyan "rendben, értem, hogy ez fájt" mosoly.
Miután egy szó nélkül végighallgattam őket, néhány jelentősebbet bólintok, hogy jelezzem, tudom, hogy ezzel a beszámolójuk befejezéséhez értek, csak nekem nincs még mondanivalóm. Végig kell gondoljam az elém tártakat, mielőtt bármit szólnék vagy újabb kérdésekkel árasztanám el őket. Így telik el néhány néma másodperc, ami alatt hol egyikükre, hol másikukra, hol az asztalomon heverő iratokra nézek.
- Az ötlet, hogy segítsünk a diákoknak oldani a szorongásukat és hogy mindezt csoportos foglalkozásokon tegyük, nagyon tetszik - hangzik el a számból végre valami bíztató is. Ismét előrébb dőlök a székben, kezeimet az asztalon kulcsolva.
- Másfelől viszont - kezdődik megint a feketeleves.
- Nem tartom jónak, hogy minderre kifejezetten Bárciánt használjuk - nézek a gazdasági igazgatóra, először a szemem sarkából, aztán teljesen felé fordítva arcomat. Kissé előrébb dőlök, közelebb hajolva hozzájuk.
- Mivel már látom, hogy ez koránt sem annyira mankó lenne a gyerekek számára, mint inkább bíztatás, így nem az a bajom, milyen hatással lenne rájuk vagy az életükre. Valószínűleg csak jóval. Valószínűleg könnyebbség lenne nekik. Különösen, hogy megízlelhetnék, milyen nem izgulni. Milyen elengedni a problémákat. Ha belekóstolnak, emlékezni fognak rá, hogy így is lehet, és legközelebb talán már maguk érik el ezt a nyugalmi állapotot, mert akarni fogják. Értem - nyomom meg utolsó szavam és biztosítom őket ezzel a saját gondolatmenettel arról, hogy tiszták és világosak a céljaik a számomra.
- De biztosan szeretné felfedni nagy nyilvánosság előtt ezt a képességet? Készen áll erre? - fedem fel az egyik aggályomat, miközben itt ül egy olyan személy az irodában, aki pontosan tudhatja, miért kérdezem ezt. Akit nyilván nem egyszer értek már vádak és került kellemetlen helyzetbe amiatt, mert különleges mágiát tudhat magáénak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Rendben. Ha a férfi jól átgondolta és nem tart ettől, nincs okom lebeszélni. Lehet, csak túl sok mindent láttam már, és azért vagyok ilyen óvatos. Többek közt azért, mert az emberek egészségtelen módon képesek lecsapni azokra a javakra, amiket megszerezhetőnek vélnek. Amikről úgy gondolják, hogy ha egyszer a közelükben van, megilleti őket. Hiába tartozik valaki máshoz. Ha pedig úgy adódik, erőszakossá is válnak, csak hogy az övék legyen, amire a fogukat fenik, legyen az pénz, hosszabb élet, vagy nyugalom. Kívánom, hogy Bárciánnal ne így történjen. Ha mégis, természetesen mellette fogok állni annak ellenére is, hogy az iménti kérdéseimmel előre figyelmeztettem.
Összevont szemöldökkel hallgatom Zója taglalását a függőségekről. Olykor bólintok. A megismertek alapján így gondolom magam is. Nem fog semmi hasonló kialakulni a fiataloknál. A fentiektől ennek ellenére továbbra is tartok. Kétségem sincs afelől, hogy lesz olyan diák, aki jobban keresi majd a gazdasági igazgató társaságát ezek után. Reméljük, mindezt kíméletesen teszik majd!
Bólogatok tovább, hiszen a kollegina a számból veszi ki a szavakat. Magam is hasonlóakat akartam javasolni azzal kapcsolatban, miként jöjjenek majd létre ezek a csoportok. Faliújságon én sem hirdetném semmiképp. Ráadásul az sem mindegy, hogyan tesszük közzé. De ezt ki fogjuk találni.
A vélamágia. Bevallom, nem teljesen értem, hogyan jön ez most ide. Mármint az, hogy versenyeztessük a veszélyes képességeket. Igazából minden ilyen érzelem és tudatmódosító képesség veszélyes lehet, ha tisztességtelenül használjuk. Gyakorlott és jó kezekben viszont ártalmatlannak nevezhetőek. Erre mondják, hogy az eszköz önmagában nem veszélyes. Márpedig a képességeink eszközök, és mi döntünk arról, hogyan használjuk őket. Egy szó, mint száz: nem kell nekem semmit bizonygatni és nem értem, miért jött elő a kollegina ezzel. Viszont felkeltette az érdeklődésemet.
- Nem akarom, hogy Bárcián leugorjon a tetőről - szögezem le mosolyogva.
- És nincs mit bizonygatnia - teszem hozzá, majd előrébb dőlök.
- De szívesen kipróbálnám - adom be a derekam könnyedén, élve a lehetőséggel. Nincs sok dolog, amit jobban megvetnék annál, ha valakitől elveszik a szabad akaratát és ha az engedélye nélkül az elméjébe férkőznek. Azonban én most megengedem a doktornak, mert érdekel. A tárgytól már jócskán eltértünk és számomra ez teljesen független attól. Vesse be a mágiáját!