Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Jó dolog a felvigyázás, és egészen élvezem, de nem tudom, hogy vajon az uram mit szólna hozzá, ha hosszútávon lenne egy kutyánk. A corgi nagyon szép, biztos valakié, bár esküszöm, hogy senkivel sem láttam sétálni, és biléta sincs a nyakában, szóval elbizonytalanodva pillantottam rá. Nem koszos, nincs lefogyva, nem fél. Biztos vagyok benne, hogy valahol nagyon jól bánnak vele. De olyan aranyos, hogy szeretném őt hazavinni, és addig nyünyörgetni, amíg csak lehet.
~ Ricsi féltékeny lenne. ~
Szólal meg egy figyelmeztető hang a fejemben, de még azért nem tudok teljesen lemondani arról, hogy legyen egy kiskutyánk. De tény, hogy féltékeny lenne. Többek között ezért sem gondolkozunk még gyerekben. Persze, fiatalok is vagyunk hozzá, most máshol tanulunk, nekem még van egy jó öt évem a sportban, szóval majd utána. De egy kiskutya... ahj, ez a corgi olyan cuki.
Nevetek, ahogy elkezdi a játékokat ledobálni, egészen le tudja foglalni a kölyköket, ami nem rossz, mert komolyan mondom, hogy néha nagyon nagy kihívás elé állítanak, főleg, amikor mindegyik másik irányba szalad, mert szerintük mókás és csak játszunk. Pedig nem mókás, századszorra már én is kifulladok.
- Erősebben lökd meg.
Mondom, mert látom rajta az elszántságot, hogy nekem is akar egyet adni, és remélem, hogy ezzel segítek neki. Persze nem tudom, hogy érti-e, de hát legalább megpróbáltam. Jaj úgy haza tudnám vinni, de nem szabad, tuti ki lennék nyírva, ha egy kutyát hazavinnék. Olyan kár érte. De oké, ha senki sem viszi haza, és nem jön érte senki, akkor megteszem. Legalább megvacsoráztatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

- Vágom.
Mosolyodom el őszintén. Apa valószínűleg kiakadna, és apu is kiakadna hogy egy olyan gondosan a szép beszédre tanított gyerek, mint én, azt mondja: Vágom. De hát azért mégsem mehetek el amellett, hogy tini vagyok, szóval muszáj azért az ízes beszéden túl a kortársaim nyelvjárását is elsajátítanom.
- Úristen, ebben mi az uncsi?
Kérdezem őszinte csodálkozással, talán kicsit hangosabban is, mint kellene, de nem azért, mert kiabálni akarok vele, csak hangosabban sikerült. Hirtelen kapom a szám elé a kezem, és nevetem el magam azon, hogy tényleg hangos volt. Megesik.
- Bocsi. Szóval szerintem mind a kettő nagyon menő. A lakberendezés rengeteg kreativitást igényel, a pálcakészítés meg ritka. Aki tehetséges benne, az nagyon tehetséges benne. Nálunk apukám tanár, de már csak egyetemi előadó, évi pár órával, apa pedig színész. A nővérem meg a suli könyvtárosa, a szőke hajú, kék szemű, világos bőrű.
Mondom én a barna hajú, zöld szemű, leheletnyit sötétebb bőrű. Nem Zsombi lenne az egyetlen, aki nézne ránk furcsán, amikor Francival azt mondjuk, hogy testvérek vagyunk. Tényleg ez a nagy helyzet. Jó, nem vér szerint, de az most mellékes, totálisan. A másik tesóm, Ash is szőke, kék szemű, szóval ez így tényleg mókás, főleg, amikor egy helyen vagyunk.
- Olvastam tőle pár verset. Különleges a kapcsolat közöttetek. Anyudtól nagyon kedves, hogy ilyen szépen megszeretette veled a magyar irodalom egyik kultikus alakját.
Apára emlékeztet, ő is mindig inkább ilyen meséket mondott, és nem a sárkányosakat. A kérdésére kicsit megrázom a fejem.
- Nem tudok úszni, szóval én csak ilyen láblógatós lány vagyok.
Arra, hogy bemutatkozik, elmosolyodom, mert tényleg, ez elmaradt közöttünk.
- Lili vagyok.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ami azt illeti, kiválóan szórakozom, még akkor is, ha nem sikerül neki olyan nagyot lendítenie. Persue odakapok, de a kicsit közül mindig valaki gyorsabb, és hát ha már egyszer csipog, akkor csipogtatni kell, nem igaz? Nevetve engedek minden körben egy-egy odaugró rosszcsontnak, azonban, a jétékok vészesen fogynak, és nem tudom, hogy mi lesz akkor, amikor az utolsót sem sikerül elkapnom. Valószínűleg csalódott kiskutyaszemek.
De nem! Ó bárcsak némi csalódás lenne a legnagyobb problémám. Bárcsak. A kis corgi ugyanis szájába veszi az utolsó játékot, mely még egyet csippan, mielőtt elhátrálna vele. Nem, eszében sincs elfutni, helyette inkább nekilendül és az asztalon végigfutva, ennivalóan tömzsi kis lábaival elrugaszkodik, hogy aztán a sorsra és rám bízza magát.
Még a törpik is megállnak a mozdulatban, ahogy nézik a felettük elsuhanót, minden ledobott játék körülöttünk hever, és pedig gondolkodás nélkül vetem előre magam, hogy ne a földre érkezzen, mert meg is sérülhet. Helyette átölelem, magamhoz szorítom, mint az amerikai fociban a labdát, és úgy nyalunk végig azon a minimális részen, ahol elterülünk. A kutya rajtam, én alatta, és még mindig szorítom maga, de a testem már rázkódik a nevetéstől. Nagyon nevetek.
- Nem vagy semmi, te kis hős!
Simogatom meg a feje búbját, és felemelve a fejem a földről pár puszit nyomok az orricskájára, hogy érezze, mennyire nagyon ügyes volt. Egy adag játékon fekszünk, miközben a többiek ostromolnak minket, de nem zavar, igazán élvezem, hogy így elszórakozzuk a napot.
- Olyan szép tiszta vagy, hogy biztos van gazdid, pedig hazavinnélek. Nagyon élveznéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kicsit úgy érzem, hogy vissza kell rázódnom abba a ténybe, hogy megint járhatok iskolába. Tök jól elvoltam a lovaglással, a tánccal, a korcsolyával és azzal a minimális színházzal, amit csinálok. Olyan voltam, mint egy dolgozó felnőtt. Határidők, elintéznivalók, bevásárlás, és amikor éppen szerencsém volt, akkor nem csak Mimi várt otthon. Teljesen boldog voltam, és ennek következtében - sajnos -, egy betűt sem tanultam. Az iskolaelsőtől pedig ez eléggé szánalmas teljesítmény.
Idén végzek. Még mindig hihetetlen. Hogy hova adtam be a jelentkezésem? Sehova. Hogy hova fogom? Nem tudom. Hogy beadom-e egyáltalán? Azt sem tudom. Tanulnom kellene, nyilván, de egyre csak az lebeg a szemem előtt, amit Ariana a nyílt napon mondott, közvetlenül az után, hogy hazugnak nevezett: Hogy ő is kihagyott egy évet. Nincs abban semmi, kicsit megismered magad, utazgatsz, tapasztalatot szerzel. Az elmúlt hetek tanulsága alapján, képes lennék iskola nélkül is hasznos lenni. Viszont az olyan furcsa lenne, nem? Ha nem tanulnék tovább.
Vissza kell rázódnom, hogy tisztán lássak, vajon tényleg vágyom-e arra a bizonyos hirtelen jött szabadságra, vagy csupán csak illúzió. A fülesemet bedugom, miután bemelegítettem, felhangosítom a zenét, nyújtózom egyet, aztán nekiindulok. Olykor, ha kijövök ide, képes vagyok teljesen elveszni a távokban, és csak menni, kifulladásig. Kikapcsolok és újratervezek. Ez a célom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hogy mikor veszem őt észre? Abban a pillanatban, ahogy futni kezd. Valami megmozdul, én pedig ösztönösen oda kapom a fejem. Ismerem őt, minden mozzanatát, pontosan tudom, hogy ő az.
~ Sógornőm. ~
A gondolatra akaratlanul is mosoly húzódik az ajkaimra. Furcsa, hogy vele szemben nem tudok Lili lenni, nem tudok elnéző lenni, vele szemben vállaltan "Liliána" vagyok. Sosem szerettem, mert durván hangzik. Liliána. Az ó szájából pedig szinte sértésnek. Nem mondhatja senki, hogy nem voltam vele kedves. Az voltam, mint mindenkivel. Olyan voltam, amilyen lenni szoktam, és ezért cserébe lenézett. Gyengének és jellemtelennek nevezett, nem egy alkalommal. Sosem felejtem el neki, hogy milyen gondosan választottam ki a születésnapi ajándékát, és hogy mennyire rosszul esett az a beszélgetés vele, hogy szó szerint elmenekültem onnan, hogy a közelébe se kelljen lennem.
Kerget vagy kergetem? Olyan, mintha üldöznénk egymást, és ebben az esetben minden csak nézőpont kérdése. Nem akarom, hogy elkapjon, nem akarom elkapni. Nem akarom, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, csak fussuk le a köreinket, ki-ki amennyit bevállalt, és menjünk. De hogy ez vajon tényleg működhet-e? Nem hiszem. Akik egyszer rivalizáltak, márpedig mi megtettük, még ha nem is mondta ki egyikünk sosem, hiszen Ricsi kegyeiért küzdöttünk, azok nem képesek feladni addig, amíg a másik nem teszi, és ki tudja, hogy hány kört fogunk így megtenni. Négynél többre nem terveztem ma, de félek, hogy az kevés lesz.
A következő szám kezdődik el, Adele, én pedig felhangosítom a karcos hangját, hogy még több motivációt adjon nekem arra, hogy többet bírjak, mint ő, többet, mint Eszter. És félreértés ne essék, én nem akarok vele rosszba lenni, de nem fogok megint próbálkozni. Úgysem érti meg, és úgysem értem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Azt mondtam, nem akarom, hogy elkapjon, nem akarom elkapni, nem akarok vele találkozni, és mégis, minden lépésemmel egyre lassabb és lassabb leszek. Minden lépésemmel engedem, hogy egyre közelebb kerüljön. Mintha mégis arra hajtanék, hogy elkapjon. A bűntudat. Érzem, ahogy mardos, ahogy egyre mélyebben belém ivódik. Bűntudatot érzek.
Nem akarok háborút, nem tudok harcolni, nem vagyok olyan jó küzdő, mint ő. Küzdök, de nem úgy, mint ő, és valahogy egy ideje azt érzem, hogy éppen elegek a magunk démonjai, nem kellenek még a valós ellenségek sem, főleg akkor nem, ha fontosak annak az embernek, aki mind a kettőnk számára a világot jelenti. Ricsinek nem lennék képes a szemébe nézni úgy, hogy közben forrong az indulat bennem Eszter miatt. Nem lennék képes.
Lassulok, és Ricsit látom a lelki szemeim előtt, azt, ahogy hazajött, a vörös szemeit. Ricsit látom magam előtt, ahogy mellettem fekszik az ágyban. Ricsi büntet engem azért a csókért, egyetlen csókért. Mit tenne akkor ezért? Meggyűlölne, ha nem lennék képes rá, hogy szót értsek Eszterrel. Nem könnyű a természete, de csak mert szereti az öccsét. Túl hevesen reagáltam rá, túl sokszor, és még többször nyomtam el magamban.
A karma nagy pofont ad mindig. Én megcsókoltam Denist egyszer, Ricsi talán soha többet nem fog engem. Nem csókolózunk. Bármennyire is vágyom, bármennyire is ösztönből jön, hogy az ajkait érintsem, elhúzódik, és annál rosszabb nincs, mint amikor a szemedbe néz, miután elfordította az arcát, és te látod, ami a szemében van.
Ricsi nem veszekszik velem, nem kiabál, nem emeli fel a hangját, de büntet. Bár mellettem van, bár minden jó, minden más jó, sokat kell dolgoznom azon, hogy ne legyen menthetetlen ez az egész. Sokszor érzem azt, hogy összeroppanok, sokat sírok, olyan helyeken, ahol senki sem lát. Ráfogom a korai kelésre és a szélre a kivörösödött szemeimet, vagy csak nem is említjük. Nem hagyhatom, hogy vége legyen megint. Nem hagyhatom, hogy ennyi legyen. Nem hagyhatom a karmának, hogy meggátoljon.
Szinte megállok, és szembe fordulva vele, látom, ahogy közeledik, és tudom, hogy elfutna mellettem, de nem engedhetem. Nem akarom megverni, nem is tudnám, de a kellő távolságban, amikor már hall engem, kimondom, ami a leginkább nyomja a szívem:
- Sajnálom, hibáztam veled kapcsolatban. Olyan dolgot feltételeztem rólad, ami nem igaz, csak mert haragudtam rád. De tudom, hogy nem igaz.
Nem tudom, hogy megáll-e vagy sem. De emlékszem arra, hogy tudunk mi jól is beszélgetni, normálisan, felnőtt emberek módjára. Emlékszem, mennyire féltettem őt, amikor kiderült, hogy elrabolták, és látni akartam, függetlenül attól, hogy Ricsivel már nem voltunk együtt. Nem gyűlölöm őt. Sosem gyűlöltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ha már egyszer elkezdtem, nem akarok vissza visszalépni, nem akarok elfutni. Sokszor elfutottam Eszter elől, túl sokszor is, és ez is oda vezetett, ahol most vagyunk, én pedig nem akarok itt ragadni, ebben a kényelmetlen állapotban. Nem várom, hogy barátok legyünk, nem várom el, hogy szeressen. Régen szerettem volna, ha szeret, ha örül nekem, ha örül nekünk, és tudom, hogy Ricsi hibázott a vele való kapcsolatában, hiszen sokszor kértem, hogy legyen Eszterrel, hogy ketten legyenek, hogy engem bármikor megkaphat, de ne hanyagolja el miattam Esztert. Én is hibáztam, hiszen nem mondtam ki az aggodalmamat, csak utalgattam rá neki, hogy mi mért nem jó, nem mondtam ki, hogy attól félek, Eszter megharagszik, hogy csalódik bennünk, hogy ezért eltávolodik majd tőle. Nem akartam, hogy ide jussunk, sem ők, sem mi.
- Hogy csakazért, hogy legyen melletted valaki, kötöttél ki Bertalan mellett, Zlatan után.
Felelem végül teljesen nyugodtan, őszintén, végig a szemébe nézve. Nem jövök zavarba attól, amit mondok, mert tényleg így hittem, elvégre élénken él az emlékezetemben az, ahogy Eszti hangja kihallatszik a telefonból, ahogy Ricsi hajnalban fel sem akarta venni az idegen számot. Emlékszem rá, hogy mennyire megijedtem attól a pár mondattól, amit hallottam, és hogy Ricsi hogyan reagált. Utána mondtam neki, hogy a kanbarlangja helyett inkább egy olyan szobát csinálhatnánk abból az üressé vált szobából, ahol Eszter otthon érezheti magát. Élénken él bennem az az éjszaka.
- De Zlatan csak börtönbe juttatott. Most már tudom. Ahogy azt is, hogy hogyan gondolkozik a nőkről... és magáról.
Jókat beszélgetünk, szeretek vele beszélgetni. Nekem a fiúkkal mindig jobban megy a beszélgetés, és ő olyan, aki semennyire se mozgatja meg a fantáziámat, mégis szórakoztat. De már tudom, hogy hibáztam akkor, amikor rosszat feltételeztem Esztiről, és ezt tényleg sajnálom.
- Örülök a boldogságodnak, őszintén.
És így is gondolom, hogy tényleg örülök neki, hogyha megtalálta a számításait, és a társát. Annál jobb érzés nincs is a világon. Én nem hittem, hogy ez valaha meglesz, aztán jött Ricsi, és pontosan tudom, hogy rajta kívül senkivel nem lennék képes boldog lenni, hogy vele szeretnék élni, akkor is, ha a lényem egy része örökre szomorú marad, mert elutasít azért a csókért. Képes lennék egész életemben vele lenni így is. Ez az érzés pedig csodálatos, ha ezt érzed, csodálatos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Én se voltam jobb, mint akkor Franci.
És pont ugyanazt gondolom magamról, mint amit akkor róla, hogy fogalmam sincs, honnan jött az a gonoszság a hangjába és a gondolataiba. Ahogy este az ágyban feküdtem, én is ezen gondolkoztam, hogy nekem honnan jött, hiszen Eszter nem ezt érdemli. Senki sem érdemli ezt. Én pedig sosem akartam olyan lenni, aki bánt valakit, korábban a gondolataimban sem merült fel ehhez hasonló, és ott és akkor nagyon gonosz voltam, ami nem illik hozzám. Olykor elgondolkozom azon, hogy Ricsi nem érdemli meg, hogy olyan emberrel legyen, mint én, hogy nem kellene velem maradnia, mert már lassan én sem tudom, hogy ki vagyok.
- Rögtön, ahogy összejöttünk.
Felelem engedelmesen, csendben, mert tudom, hogy akkor történt. Ricsi még be se mutatkozott neki, ő pedig egyből elítélte a kapcsolatunkat, és lényegében közölte velem, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy egy Ricsi kaliberű ember hosszan tervezzen velem. Akkor nem gondoltam bele, hogy így lehet, most azonban egyre többször gondolkozom el azon, hogy talán igaza van, hogy tehetek bármit, tényleg nem leszek elég jó neki. Hogy talán sosem fog már annak látni, akinek szeretne, csak még ő is próbálja elhitetni magával, hogy nem én voltam, aki azt tette.
Ricsi említésére, és arra, hogy elárultam őt, néhány árnyalattal sötétebb lesz az arcom, mintha a bánat árnyéka vetülne rá, és a szemeimbe is visszakúszik a szomorúság, ami mindig jelen van, ha az istállóba bujkálva Ricsin gondolkozom. Nem tudok nem szomorú lenni, pedig nagyon igyekeztem, hogy ne áruljon el semmi, és beszélhetek a nagy boldogságról, de aki ismer, aki igazán megnézett már akkor, amikor korábban Ricsiről beszéltem, láthatja, hogy a neve említésére önkéntelenül is bánat húzódik rá a tekintetemre.
- Tudja.
Felelem végül, mert tudja, hogy elárultam. Hogyisne tudná, hiszen a Durmstrangban kötött ki, olyan messzire ment tőlem, amennyire csak tudott, összejött egy lánnyal, és én mást nem tehettem, mint, hogy tudatosan kerültem mindent, ami a közösségi médiában hozzá és a nőjéhez kapcsolódott. Persze az ember így sem úszhat meg mindent, hiszen önkéntelenül is megakad a tekintete, amikor egy csinos lány a szerelme nyakán csüng.
- Igazad van.
Egyetértek vele, hogy ha komolyan tervezek vele, akkor nem célszerű így viselkednem, különösen vele nem. De nem tudom, hogy számít-e, hogy én tervezek vele, most éppen semmit sem tudok, és nem is merek kérdezni. Csak kivárok, türelemmel, mert mindenki azt mondta, hogy legyek türelmes. Bólintok egyet félszegen, felpillantva a karikák felé.
- Azt hallottam a Squadronnak kellene egy hajtó. Kipróbálnám magam nálatok, ha benne vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Igen. Pontosan.
Nem tudom azt mondani, hogy nem így történt, mert így történt. Habár a beszélgetés nagy részében arról volt szó, hogy én mit érzek Ricsi iránt, nem mehetünk el a tény felett, hogy gonosz módon nyilatkoztam Eszterről. Mérges voltam rá, amiért nem képes másként kezelni, mint az elején, mérges voltam rá, sok minden miatt. Akkor egy pillanatig jól esett, jól esett azt mondani, amit mondtam, és vállalom, hogy kimondtam, nem fogom tagadni a nyilvánvalót. Kimondtam, vállalom. Nem tartom valószínűnek, hogy Eszter sosem nyilatkozott rólam negatívan, hiszen csak meglátott, és az arcára volt írva minden, ahogy most is látom az arcán, hogy pontosan ugyanazt gondolja rólam, nem tudok más lenni neki, mint akinek elkönyvelt, még akkor sem, ha olyan nagy szavakat használ velem szemben, mint amilyeneket. Nagy életbölcsességeket mond, mint ha én sosem tapasztaltam volna semmit, mintha egy gyerek lennék, aki nem élt meg még semmit. Pedig de, talán korábban is, mint annak lennie kellett volna.
- Tudja, hogy elárultam.
Pontosítok, mert én nem tartom árulásnak azt, hogy Zlatannal beszélgetek, nem Ricsit juttatta börtönbe, és ahhoz, hogy valaki oda jusson két ember kell. Nem hiszem, hogy csak Zlatan bűne, hogy Eszti onnan telefonált hajnalok hajnalán. Ettől függetlenül nem titkoltam Ricsi előtt, hogy szoktam vele beszélgetni, nem hiszem, hogy okom lenne rá, hogy titkoljam. Ha titkolnám, akkor olyat is tennék, amivel ártanék neki, de az, hogy néha beszélgetek vele, nem minősül annak. El szoktam mesélni Ricsinek a napjaimat, azt is, hogy miről beszélgetek vele.
- Néha csak jó azt hallani, hogy Ricsi is szeret, még ha nem is az ő szájából történik. Csak hallani szeretném olykor, hogy így gondolja, és Zlatan az egyetlen, aki megadhatja ezt nekem.
Nem terjesztem, hogy minden csodálatos, pusztán annyit, hogy a második esélynek olykor igenis nagy jelentősége van. Minden más csak mások által hozzáköltött maszlag. Nem vagyok boldog. Soha életemben nem sírtam annyit, mint az elmúlt hetekben, ráadásul úgy, hogy aki miatt sírok, ott van velem. Minden a szokásos, és mégsem, fal van közöttünk, és félek, hogy akárhányszor is rontok neki a falnak, nem omlik le. Ricsi pedig szépen lassan észreveszi majd, hogy elfáradtam a sok visszapattanásban, és újra elsétál. Még van erőm, még ostromlom a falat, mint egy idióta, még próbálkozom, megmászni, leomlasztani. Még csinálom.
- Akkor megbeszéltük.
Könyvelem el magamban tényként a dolgot, hogy akkor egy csapatban játszunk majd a meccsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Vagy lehetetlen.
Felelem arra, hogy nehéz. Én jelenleg nem nehéznek érzem, hanem lehetetlennek. Életemben nem éreztem még úgy magam, ahogy most Ricsi mellett. Tegyük hozzá, nem is csináltam akkora hülyeséget soha, mint amit az a csók. Ez többszörösen árulás, ha a belső eseményeket nézzük, hiszen pontosan tisztában vagyok vele, hogy Ricsi és a csók távol állnak egymástól, és hogy Ricsi mégis azért csókolózott velem, mert különlegesebb voltam számára, mint korábban ezen a téren bárki. Én pedig, még ha akkor nem is voltunk együtt, mérgemben olyan fájdalmat okoztam neki, amit ő soha nekem. Akkor sem, mikor azt mondta, ő legalább kell az apjának, legalább őt szeretik az édesszülei. Ha nem is voltunk együtt megcsaltam, és ki tudja, talán akkor sem haragudna ennyire, ha lefeküdtem volna vele, de azért inkább ebbe ne is gondoljunk bele. Csak simán ne. Nem akarok kísérletet se tenni rá.
A lényeg, hogy kicsit elvesztettem a hitem abban, hogy még különleges ember vagyok, de csak ilyenkor látszik ez, amikor ő nincs jelen, amikor lovagolok, vagy futok, amikor edzésen vagyok. Amikor csak magam vagyok, és nem kérdezi meg senki, hogy "mi a baj", mert nem tudom azt mondani, hogy nincs baj. Amikor Ricsi ott van, nem engedem meg magamnak azt, hogy gyengének lásson, és elképzelni se tudtam előtte, hogy egy-egy ilyen művelet mennyire sok energiát vesz ki másokból. Most már ezt is tudom, hogy milyen, amikor igazán tartják magukat az emberek. Az olyanok, akiket például állandóan támadnak a felsőbbévesek. Ez is egy nagyon jó lecke az élettől és Ricsitől egyaránt, egy igazán jó lecke.
- Komolyan?
Nem tudom, hogy ez udvariassági meghívás-e és azt kellene mondanom, hogy nem, rengeteg dolgom van, vagy komolyan gondolja, de ő Vajda Eszter, nem tesz semmit udvariaskodásból, és utálja, ha értetlen valaki, így próbálok nem olyan fejet vágni, mint aki teljesen megdöbbent, pedig de, és bólintok párat.
- Az nagyon jó lenne, köszönöm.
Őszintén köszönöm és őszintén hálás is vagyok, hogy ezt felajánlotta nekem, mert igen, nagyon szeretnék elmenni, és velük lenni, nem pedig otthon, próbálva koncentrálni a tanulásra, aminek a vége úgyis az lesz, hogy üres aggyal bámulom a plafont, és csak akkor eszmélek rá, hogy nem mozdultam órákon át, amikor a lemenő nap belevilágít a szemembe.
- Eszter... te gondoltál valaha arra, hogy kihagyj egy évet az alapképzés után? Nem vagyok terhes meg semmi ilyesmi, csak, nem tudom, hogy mi legyen, és gondolkozom. Érdekelne a véleményed.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- ... szóval éppen megküzd magával értem.
Valahogy így jellemeztem magamban a jelenlegi helyzetet. Nem mondhatom, hogy nem jó, mert jó minden, tényleg. Ricsi olyan, mint volt, mint amikor sakkozni tanított, hihetetlen türelemmel és alapossággal magyarázta el a szabályokat, hogy miért buktam el a királynőmet. Ha kellett, egy lépést hatszor is átrágtunk. Tudtam sakkozni, de mellette tanultam meg élvezni is. Az élet is ilyen, tudtam élni, jó életem volt előtte, nem hiányzott belőle semmi, de vele élvezem az életet. Ha úgy tetszik, talált egy még kihasználatlan piaci rést, és betörve oda, egyeduralkodóvá vált, sőt, terméke hatással lett az egész piaci világra. Függővé váltam, függök a szerelmünktől, a lényétől, a tekintetétől. Erre mondják azt a kritikusok, hogy jó nagy szarban vagy. És tényleg. Csak van ugye ez a csók dolog, ami olyan szinten hatással van rám, hogy nem tudok felülkerekedni, és elemészt. Totálisan elveszek benne, és nem tudok túllendülni, a lényem egy részt éppen ezért süpped bele abba az állapotba, amibe most vagyok. Mintha egy fekete szobában állnék, és a váratlan hangok riasztanának. Minden elfordított fej, minden be nem fejezett mozdulat egy hang. Erőnek erejével küzdök magammal, hogy még csak ne is próbálkozzak, hiszen úgy nem sérülhetek, de ez nem igaz. Az agyam tudja, hogy hiányzik, hogy kell, hogy érezni akarom. Az egész testem érezni akarja, ahogy ajkai az ajkaimra tapadnak, ahogy a végünk kicsordul, ahogy apró csókokkal udvarolok neki, hogy figyeljen rám a tőzsde helyett, hiszen szinte meztelenül mászok az ölébe. Az eleje elmarad, és ettől furcsán üressé válik sokszor a vége. Képes leszek így leélni vele egy életet, ettől nem félek. A szívem és az eszem is elköteleződött felé karácsonykor, pedig az nem volt más, mint a hónapok során felgyülemlett feszültség kiadása. Valami, amiről utána már nem beszélünk, és mégis, számomra akkor vált világossá, hogy észrevétlen lettem szerelmes, életemben először, valós szerelemmel.
- Kellene tudom.
Ezzel nem tudok vitába szállni, mert valóban kellene tudnom, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek, mert azon kívül, hogy Kisvajdáné, nem nagyon jutottam még messzebbre. Abban az egyben vagyok biztos, hogy bármit is csinálok vagy teszek, azt Ricsi oldalán szeretném megtenni, és bármit megteszek azért, hogy ő is tervezzen velem. Nem akarom, hogy ez ne történjen meg. Persze számos ok lehet, ami miatt végül elköszönünk majd egymástól, de nem akarok erre a gondolatra fókuszálni, nem akarom ezt bevonzani.
- Csak, nem tudom mégsem. Ha reálisan nézem, van egy jó öt évem a sportban, talán tíz a színházban, ha a színházat tovább csinálom. Ha nem, akkor öt év múlva ott fogok állni, hogy na és akkor most? Jégrevük kiöregedett "sztárja" leszek.
A sztárnál megengedem magamnak a macskakörmözést, mert valljuk be, csak mert most fut az a bizonyos szekér, nem biztos, hogy mindig így lesz. És ezt utálom, hogy nem tudok határozott lenni a tanulmányaimat illetően. Csoda, hogy iskolaelső vagy? Minden tárgyat felvettem, olyan szinten érdekel minden, hogy az már beteges. Meg az agyam is, hogy mindezt befogadja.
- Minden akarok lenni. Vagy legalábbis nagyon sok minden, és ezért is nem tudom, hogy mi legyek. Talán csak túl nagy a nyomás, hogy év végén vége, hogy döntenem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Kérlek, csak a hétvégére. Nem lenne nagy buli, ígérem.
Ujjaimat egymásba fonva, a lehető legártatlanabb és legaranyosabb szemmel nézek Francira, könyörögve, hogy adja nekem a nagyházat a hétvégére. Szeretnék csinálni Ricsinek egy ilyen, ha már itthon vagy a hétvégén, akkor találkozz a barátaiddal és legyen minden póker, pia party, egy kicsit, hogy lazítson. Pillogok párat, hogy hassak rá, mert tudom, hogy nem járnak haza, pontosan tudom, hogy nem nagyon akarják a Farkas házában élő szellemnőt egyedülhagyni, szóval inkább nem itt vannak.
- Kérlek... kérlek... kérlek!
Tudtátok, hogy a pszichopaták mondanak ki három szót egymás után? Vagy a szociopaták? Valamelyik Gyilkos elmék részben volt, még az első három évadban, de igazából belealudtam, és az agyam hátsó részében volt csak meg a tény, hogy van ilyen. Viszont hat a dolog, és áldást ad a bulira, és pedig az asztalt megkerülve, csókot nyomok egyetlen nővérem arcára.
- Ezeket visszavisszem!
Ha már odaadta, legalább dolgozzak meg azért a bizonyos képzeletbeli kulcsért, szóval felkapom a könyveket, és a sorok között elindulok, hogy visszategyem őket. Az utolsót irányítom a helyére, amikor valami a mellkasomnak csapódik, ijedten fogom meg a gerincét, és...

... szisszenve ébredek fel, az agyam is fáj, de annál is rosszabb a térdem és a könyököm érzést, csíp, hiszen fáj, még friss a seb, ráadásul a hajam nincs se befonva, se összefonva, úgyhogy a combig érő tincsek egy része, még a sebbe is beférkőzött. Egy nyögéssel ülök fel, körbenézve, nem tetszik, amit látok, mert tudom, hogy nem itt kellene lennem.
- De hát a könyvtárban voltam...
Mormogom magamnak, és kezd eluralkodni rajtam a pánik. Oké, jól teljesítek stresszhelyzetben, csak ez egy kicsit váratlan stressz most. Nézem az embertömeget, ami két összegubancolódott srác, méghozzá Petya és valaki, aztán a fáról lógó lányt, amit az agyam egy percig tök természetesnek fog fel, majd a térdeimet. Aztán azért a szemem visszakúszik a lányra, és rájövök, hogy nem okés, ami ott van. Nem kéne ott lógnia. Felkelve teszek felé pár bizonytalan lépést, és végül kimondom, ami az eszembe jut:
- Helló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nézem a lányt, majd zavartan petyát, aztán megint a lányt, majd megint Petyát, meg a másik fiút, akinek valami Ali a neve vagy mi. Az előbb valami ilyet mondott Peti. Szóval nézem őket, majd Sárát.
- Hát...
Igen, le kellene szedni onnan a lányt, de én most éppen nem vagyok rá alkalmas. Jó, elméletben lehozhatnám, a mágiám megvan, csak nem nagyon szeretnék tenni azért, hogy azon a bizonyos listán megűrüljön a helyem. Így is már a nyolcadik vagyok, és valljuk be, nekem sosem volt az a vágyam, hogy a világ tíz legerősebb mágiával rendelkező embere közé kerüljek. Ami azt illeti, ez a nyolcadik hely is idegesít. Persze Ricsi néha ezt az orrom alá dörgöli, mert szerinte vicces, de addig nevet csak, amíg azt nem mondják, hogy benne vagyok a top háromba. Hogyan lehet odajutni? Úgy, hogy az előtted lévőket már felemésztette a mágiájuk, és meghaltak. Most még persze ez a nyolcadik nem tűnhet komolynak, főleg, hogy a kapcsolatunk elején is ott voltunk, de öt évvel ezelőtt, amikor felfedezték ezt, az ötvenhatodik voltam. Ilyen tempóban pedig nem vicces a menetelésem.
Arra, hogy álljunk arrébb, kiteszem a két kezem, és hátrébb állok, úgy, hogy a két srác is mozduljon, mert nem csoda, ha bámulnak, elvégre nem mindennap láthatunk ilyet, egy párnázóbűbáj, és egy tökéletes talajra érkezés. Mintha egy macska lenne a lány. Nem semmi. Fogalmam sincs, hogy miért nem találkoztunk eddig.
- Szóval, helló.
Nézek megint a lányra, majd először Petyára, aztán a másik fiúra, végül magamra mutatok.
- Petya, Ali, Lili. És te?
Mondjuk a másik srácnak nincs Alis feje, de lehet, hogy amikor megszületett, akkor még az volt. A szülei ránéztek, és azt mondták, hogy olyan "Ali", aztán felnőtt, és már nem lett Ali. Ez kellemetlen. Közben körbenézek, de nem látok senkit, viszont magamon érzem a tekintetét. Tudom, hogy milyen az, Ricsi sokszor néz.
- Én... um... én a könyvtárban voltam. És ti?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Csak így simán: wow. Nézem, ahogy a lány felvesz egy vastagabb fát, és a combján simán kettétöri. Tényleg simán. Abban a pillanatban eszembe jut Farkas Kamilla, és bár ezer éve nem hallottam felőle, egy pillanatra összerezzenek. Amúgy is összerezzenek a fiúsabb lányoktól, mert mindig szerencsétlennek érzem magam mellettük, és mert ők például Ricsivel is könnyebben megtalálják a hangot. Pillogva nézek rá, ahogy felém nyújtja a botot, és tényleg annyira meglepődök, hogy nem emlékszem rá, mikor történt, amikor átvettem tőle, de tudom, hogy még meg is köszöntem. Na ez a nem mindegy. Mégis, attól még, hogy megborzongat a jelenléte, elönt a nyugalom, hogy itt van, hogy ennyire masszív, ennyire meg tud minket védeni.
- Az első napod?
Ez mondjuk sok mindent megmagyaráz, én akaratlanul is tudom mindenkiről, hogy kicsoda ebben a kastélyban, nem csoda, hogy őt nem ismertem fel, mert igazából sosem láttam. Talán egy kicsit beteg, hogy mindenkit tudok, de eléggé jó az elmém az ilyenekben.
- Óóó, akkor Eli? Tudtam, hogy valami ehhez hasonló.
Akkor ezért nem volt Ali-s, mert ő inkább Eli-s. Az se teljesen, de sokkal inkább, mint az Ali. Sokkal inkább. Riadtan nézek a fiúra, amikor azt mondja, hogy megbukik. Óóó nem, ez csak egy rossz álom, felkelünk, és nem lesz semmi baj, rájövünk, hogy ez csak egy vicc, hogy nem komoly. De mégis, bármennyire is tiltakozom, el kell ismernem, hogy ez nem egy álom, hiszen érzem az illatokat, és álmunkban nem érzünk illatokat.
- Ez egy mesekönyv?
Ellépve a többiektől nézek körbe, de a kérdéskor a tekintetem Sárán van, majd a válasz után visszafordulok a fá felé. Minden olyan valóságos. Most már érzem, hogy fájnak a horzsolások a térdeimen és a könyökeimen. Nézem a környezetünket, és mint mindig, amikor ideges vagyok, ujjamon a gyűrűmet kezdem el piszkálni. Pontosabban a gyűrű helyét, mert még mindig csak fantomérzés, hogy ott van, hogy Ricsi visszaadta, de mindig rájövök, hogy ez nem így működik, hogy csak mert érzem, nem lesz ott. Vissza akarom kapni, ahogy a csókhoz való jogomat is. Egy mesekönyv.
- Vagyis, ha a kinti világban megszakítják köztünk és a könyv között a kapcsolatot, örökre itt ragadunk.
A kinti világban pedig örök életünkben kómába esünk, és ha itt, ezen a világon meghalunk, ott is leáll a szívünk, az agyunk. Akkor teljesen vége lesz. Ez mondjuk nem teljesen jó, mert akkor biztos szellem leszek, Ricsi miatt, a záróvizsgáim miatt. Nekem mennem kell innen, nekem le kell vizsgázni, és nagyon nem tetszik ez az egész.
- Mobil?
Nézek rá, majd a szoknyámat megtapogatva, zsebembe nyúlok, és előhúzom az unikornis kékeslila telefont, és átnyújtom Sárának.
- A képernyőkód 0319. Elhoztatod a mobilod, csak fel kell rúnázni. Nem működik száz százalékosan, de egészen jól. Viszont, ha ez egy mesekönyv, akkor nem fog működni kicsit sem.
Lehunyom a szemem, és Ricsire gondolok. Mostanra talán már a faluban van, és talán meghallja, hogy gondolok rá, hogy akkor megpróbál megtalálni, és megment. De hogyan mentene meg? Nem tudom, de próbálkozom vele, hogy meghalljon. Kinyitva a szemem, Elijah-ra nézek.
- Ez egy jó ötlet. Itt préda vagyunk. Kell lennie a környéken egy menedéknek, oda kellene mennünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy idő után már nem hallgattam meg Esztert, mert a véleményem szerint úgysem akart nekem jót, de talán sosem akart rosszat, csak én voltam túl érzékeny. Ebben viszont biztos vagyok. Onnantól, hogy Ricsivel kimondtuk, hogy szeretjük egymást, onnantól berobbant minden érzelmem. A féltékenység és s féltés a leginkább. Az aprócska szellőtől is féltettem a kapcsolatunk, és akkor ott volt Eszter, akit hurrikánként értékeltem. Igazából az egyetlen volt, akitől valóban féltettem a kapcsolatunkat, mert pontosan tudtam, hogy ő az egyetlen, aki olyan hatással van Ricsire, hogy bármekkora is a szerelme, ne mellettem döntsön. Ezért igyekeztem annyira megfelelni neki, és végül ezért lettem annyira ellene. Érdekes nem? Az Eszterrel való kapcsolatom sokkal érzékenyebben érintett, mint a Ricsivel való.
Ösztönösen összehúzom magam amikor azt mondja, hogy bűnhődöm, és hogy ez a lehető legnagyobb hülyeség. Annyira szeretném kimondani, hogy csak egy csók volt, ahogy nem jelentett semmit, csak mérges voltam, nem voltunk együtt és Ricsi azt mondta, hogy nem is akar együtt lenni, hogy nem gondolkoztam, csak fájt mindenem, hogy nem tudtam a szívemre hallgatni, mert darabokban volt, és nem tudtam az eszemre se, mert az eszem dühös volt, amiért éppen ő törte össze a szívem.
- Ez igaz. Akkor tényleg jó döntésnek tűnt.
Sok minden miatt nincs bűntudatom. A színházban már az előtt felmondtam szinte, hogy Ricsinek megmutattam az új Júlia-ruhát, és bár az az este kínosan zajlott, nem bántam meg semmit. Sem azt, hogy otthagytam a színházat, sem azt, hogy megpróbálkoztam felhívni magamra a figyelmet. Szerelmes voltam, és tiszteltem Ricsit annyira, hogy ne bántsam meg ezzel, mert tudom, hogy nem tett volna jót a kampánynak. Igazából a csókot se bántam volna meg, ha nem úgy reagál, ahogy. Nekem segített eldöntenem, hogy őt akarom, hogy nem érhet fel hozzá senki más. Segített eldönteni, hogy mindent meg fogok tenni, hogy tudja, szeretem őt. Mindent meg akarok tenni, hogy méltó legyek a szerelmére. Csak a dolgok rosszul sültek el, nagyon rosszul.
Elmosolyodom Eszter érintésére, még ha csak egy pillanat is volt, csodálatos érzés, hogy nincs minden veszve, és amit mond, felér egy tanácsadással, sokkal inkább érzem magamban az erőt, mint bármikor az elmúlt hónapokban, és ehhez ő kellett. Tudom, hogy nevetségesnek hathat másnak, aki nincs benne ebben az egészben, de tényleg ő kellett. Ő ismeri a legjobban Ricsit, és ő tudja a leginkább, hogy milyen a helyzetünk. Amit ő mond, az őszinte, hiszen simán kijátszhatna mindent ellenem, és mégsem teszi.
- Ha nem alapozok Ricsire?
Mondhatnám, hogy bárkire, de ugyan, mind a ketten tudjuk, hogy ha "egy embernek", vagy "bárkinek" nevezzük, attól még ugyanúgy Vajda Richárd marad. Mert valljuk be az egyetlen dolog az életben, amit biztosan tudok, hogy viselni szeretném a nevét. Hogy büszkén és szerelemmel pillantson rám, mint az unokatestvére a feleségére. Szeretnék a társa lenni, vele megélni mindent. Szeretném megszülni Kristófot, a fiúnkat. Tudom, hogy neki és nekem csak fiúnk születhet, és azt is, hogy Vajda Kristófnak fogják nevezni. Erre vágyom, hogy egy olyan életet adjak neki, amiben boldog. De számolni kell azzal is, hogy van, ha ez nincs meg, ha ezt nem lesz az enyém, ha magamra maradok a végén.
- Rendezvényszervezéssel foglalkoznék.
Sosem mondtam még ezt ki, de igen, ezt csinálnám a legszívesebben, gondoltam már rá párszor, de sosem mondtam ki ténylegesen. De igen, ezzel foglalkoznék a leginkább, a rendezvényekkel.
- Hű.
Gondolkodás nélkül ölelem át Esztert, de nem akarom, hogy kényelmetlenné váljon neki, így gyorsan elengedem, és egy hálás mosollyal pillantok rá.
- Köszönöm, már tudom, hogy mi lennék. Komolyan, fogalmam sem volt eddig. Megszervezhetem majd az esküvődet? Világraszóló és elegáns lenne. Tudom, még odébb van, de megtanulom, és ez lenne a fő alkotásom. Kérlek, engedd meg!
Az ujjaimat összefonva magam előtt, kérlelőn nézek rá, remélve, hogy igent mond, és megengedi nekem, hogy megszervezzem. Történjen bármi Ricsivel a jövőben, de ezt nagyon szeretném, ha meghálálhatnám Eszternek ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ahogy kimondom, hogy egy mesekönyvben vagyunk, átjár a jeges rémület. Kívülről könnyen maradok nyugodt, de odabent! Egyáltalán nem. Nekem jövőhéten kviddics meccsem lesz, és Eszter lenyakaz, ha nem megyek. Istenem, ki kell jutnunk innen. Oké. Egy aprócska pánikroham, semmi vészes, tudom kezelni a csődjeimet. Viszont a mesekönyv és a tény, hogy Sára egyetért velem, rossz, nagyon rossz.
- Reménykedjünk.
Ajajaj, igen. Reménykedjünk. Nem mintha most minden olyan felhőtlen lenne odakint, de szeretném hinni, hogy még van lehetőségem felhőtlenné, vagy legalábbis ahhoz hasonlóvá tenni, mert nem akarom, hogy ne legyen esélyem. És ha kell, akkor, bár távol áll tőlem, de én magam égetem el a mesekönyvet, olyan szinten, hogy soha többet senki se férhessen hozzá. Eszter tényleg meg fog ölni, ha nem leszek ott azon a kviddicsmeccsen.
- Az ég is feketéllik...
Gondolkodás közben átnyújtom a telefont Sárának, hogy nézze meg, tud-e valamit kezdeni vele, túl azon, hogy mindenki megtudhatta mikor született Vajda Ricsi, vagy éppen nézheti a mosolygós fejét, ami a háttérképemről köszön vissza. Amíg Sára alkot, én a fiúkra nézek.
- Az a baj, hogy ez a mese nem létezik. Ez nem mugli mese és nem is mágikus. Ez valami, amit a mesekönyv éppen most ír, vagyis, minden tettünk hatással van a végkimenet alakulására.
Lenne inkább a Piroska és a Farkas, de tényleg, azzal sokkal, de sokkal messzebbre mennénk. Nem hiszem el, hogy egy olyan mesébe ragadtunk, amit még senki sem írt meg. Így sokkal kockázatosabb benne lenni. A számat elhúzom arra, hogy nincs jel, mert akkor legalább valakit felhívhattunk volna, de nem. Visszavéve Elijah-ra pillantok, és bólintok párat.
- A faluban van egy bolt, ahol megcsinálják. Elmegyek veled szívesen oda.
Ha ugyebár erre még lesz lehetőségünk, de nem lenne szabad ennyire negatívnak lennem. Vegyük úgy, hogy végigvisszük, és minden tökéletes lesz. Viszont a kérdésére csak megvonom a vállam, mert nem tudom a választ. Azt tudom, hogy a sérülések megjelennek, de azt nem, hogy más is. De mindenképpen meg kellene próbálni.
- Van valakinél íróeszköz?
Mert hát az nem lenne egy utolsó szempont, hogy tudjunk mivel dolgozni. Ha kell, akkor viszont képes vagyok arra, hogy belekarcoljam az alkarunkba ezt a feliratot, csak nem szeretnék idáig eljutni. A bokor továbbra is zavar, de mielőtt ezt a gondolatot kifejezésre juttathatnám, a csapat az indulás mellett dönt, és én is egyetértek ezzel, jó lenne inkább olyan terepen lenni, ahol mindent jól beláthatunk. Így hát Péter vezetésével megindulok én is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Furcsa azt hallani Esztertől, ahogy azt mondja, hogy nem Ricsi a világ közepe. Csak bólogatok kicsit, mert azzal egyetértek, hogy nem az, úgy általánosságban, de ha megkérdeznék tőlem, hogy mi nekem Ricsi, én azt válaszolnám: A világom közepe. Nem érdekel, hogy emiatt mások megszólnak. Hogy nem értenek vele egyet. Elfogadom az ő nézeteiket, hiszen ez csak azt mutatja, hogy még nem szerettek annyira embert, mint én Ricsit. Ha majd megtapasztalják ezt, akkor megértik. Ha nem, akkor megmarad az elítélés. Ricsit jobban szeretem magamnál, jobban mindenkinél. Tudom, hogy mit gondol, és tudom, hogy egyetértek vele. Általa vagyok, mert ő meglátott engem. Felébresztette bennem azt, aki valójában vagyok, megerősített abban, hogy a vágyaim nem elítélendőek, olyan lehetek, amilyen sosem voltam, mert féltem. Sosem lesz olyan ember az életemben, mint Ricsi. Éppen ezért nem tudom elengedni, nem tudom azt mondani, hogy jelenleg nem érzem egészségesnek a kapcsolatunkat.
- Sajnálom, hogy miattam nehéz időszakot éltek meg, szeretnék valami biztatót mondani, de az az igazság, hogy jelenleg fogalmam sincs, hogy mire készül, hogy mit szeretne. Azt se tudom, hogy egy hét múlva vagy akár holnap akar-e még tőlem valamit. Azt hiszem, ez az a türelem, amiről komolyabban beszélgettünk, hogy türelmesnek kell lenni Ricsivel, amíg meghozza a döntéseit.
Én pedig - még ha nem is mindig sikerül és nem is mindig könnyű - próbálok maximálisan türelmes lenni vele. Büntet és ajándékoz. Minden alkalommal, mikor meglátogat, ad és elutasít egyszerre. De türelmes vagyok, ha könnyekkel és összeszorított ajkakkal is kell ezt tennem. Néha azt érzem kiégtem, belefásultam abba, amit velem tesz, mégis, mert szeretem és mert tisztelem őt, tovább csinálom. Reménykedve abba, hogy egy nap úgy gondolja, folytathatjuk ott, ahol a szakítás előtt tartottunk, amikor egyenjogú társak voltunk ebben a kapcsolatban.
- Azt hiszem, igen. Sosem gondoltam még erre, de nagyon tetszik jelenleg. De még utána kell olvasnom, hogy beadhatok-e jelentkezést, remélem, hogy igen, mert szeretném csinálni.
Tudom, hogy a jelentkezési határidő már lejárt, de van pótjelentkezés is a világon, szóval talán sikerül bejutnom. Azt hiszem, az AMS-en nincs ilyen, szóval mindenképpen mugli egyetemre kell mennem, de az érettségim már tavaly meglett, szóval annyival beljebb vagyok. Viszont ez most elültette a bogarat a fülembe nagyon.
- Persze, nem most. Előbb még ki kell képeztetnem magam, és az nem kétperc alatt történik. Ráadásul neked a legtökéletesebbet kell nyújtanom. Csak most nagyon izgatott lettem.
A mosolyom is kiszélesedik a szemeim is csillognak. Eddig azt hittem, hogy egy évig csak szenvedek, hogy nincs célom. Mert bár megtehetném, hogy csak férjhez megyek, szülök maximum két gyereket, de nem lennék boldog, ezt tudom. Nekem kell valami, amivel foglalkozhatok ami boldoggá tesz, és amiben kiélhetem a kreativitásomat.
- De most kviddics. Fussunk együtt, és találjunk ki pár taktikát.
Nagyon lelkes vagyok, és nyerni akarok, nem szeretnék, ó nem, én nyerni akarok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megírtam az utolsó vizsgám is, ezzel együtt pedig szabad ember vagyok. Viszont vannak dolgok, amiket szeretnék megbeszélni a legfontosabb emberrel az életemben. Döntéseket hoztam, és szeretném, ha elfogadná ezeket. Nem akarom mélyvízbe dobni, csak kimondani mindent. Éppen ezért kértem, hogy ma ebédeljen velem, és sétáljunk egyet, a vár egy olyan részén, ahol kevés turista van ilyenkor. Karjába kapaszkodva, a macskaköves úton haladok vele, egy rejtettebb, de szép kilátással rendelkező részre.
- Kicsit olyanok vagyunk most, mint a burzsuj tinik, akiknek semmi más dolguk nincs, csak gyönyörűnek lenni.
Pillantok fel rá mosolyogva. Reggel levizsgáztam, az eredményt nem tudom, de úgy érzem, hogy nem buktam meg, hogy mehet tovább minden, ahogy kitaláltam. Jó néhány hónapja itt álltunk, amikor olyan ajándékot adott nekem, ami tényleg engem tükrözött, és azon az estén boldog voltam, a féléves évfordulónkon. Most én készülök ajándékot adni neki, csak még kicsit kivárok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Jól csinálod.
Mosolyodom el a válaszán, ahogy a kőfal felé irányítja a lépéseinket. Ez a hely különleges, és szeretném a mostani találkozásunkat is azzá tenni. Sok minden történt ebben a fél évben, és nem mindenre vagyok büszke, vagy nem mindenre emlékszem vissza szeretettel. Viszont itt vagyunk együtt, és ennél nincs fontosabb.
- Nem, ha te magadtól nem adod, nem kérem.
Szeretem azt a gyűrűt, az első igazi ajándék volt tőle, az első, ami rólunk szólt, az, amibe kapaszkodni szeretnék mindig. De nem kényszer árán. Ha soha többet nem adja vissza és ha soha többet nem csókol meg, az csak azt a ki nem mondott jelentést hordozza, hogy nem vagyok méltó rá, és ezért nem is hibáztathatom.
- Nem folytatom a Bagolykövet, és nem megyek az AMS-re se.
A telefonomat elővéve megkeresem a júliusi sms-t, és átcsúsztatva a telefont mutatom.
- Közösségszervezés, levelezőn. Dolgozni szeretnék, hasznossá válni.
Ez az egyik dolog, és talán nem fog jól végződni, de vele akarom megbeszélni. Akkor döntöttem el, amikor félig külön voltunk, de nem akarom, hogy a döntéseimnek ne legyen része. Azt szeretném, ha valóban közös életünk lenne, és kész vagyok ezért áldozatokat hozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Mindig azt jelentette.
Nálam nem volt szakadás ebben. A gyűrű mindig minket szimbolizált, a helye is. Olyan szinten, hogy egyetlen másik ékszert sem tettem soha a helyére. Nem tudok mindent előtt és utána lévőbe sorolni, mert sosem szűntem meg igazán szeretni őt. Volt, amikor fájdalmas volt, sőt most is van, hogy azt hiszem már, hogy nincs több könnyem, lovaglás helyett mégis a szalmára borulva áztatom át teljesen, de nem tudok lezárt szakaszként tekinteni arra, amit a gyűrű szimbolizál. Az a gyűrű mi vagyunk, ezért szeretem annyira. Benne van minden. Nem tarthattam úgy magamnál, hogy ne legyen igaz mind a két fél részéről.
- Sosem voltál hülye, Ricsi.
Hozzábújva, apró csókot adok az állára, mielőtt a mellkasára döntöm a fejem, csak hallgatni szeretném a szíve dobbanását, hallgatni azt, hogy milyen, amikor velem van. Én keresem magunkban az olyan, mint régen dolgokat, még akkor is, ha tudom, hogy ez nem visszafordítható. Bárcsak láttuk volna, hogy ez hova vezet, bárcsak dönthettünk volna mi arról, melyik útra lépünk.
- Van egy másik gyűrű.
Nem húzódom el tőle, a kék bársony már az összekapcsolt ujjaink között van, egyszerű trükk, de hatásos.
- Tudom, hogy van családi pecsétgyűrűd, de arra gondoltam, hogy talán ez is tetszene. Az alapja lápisz, barátságkő, a monogramod pedig zafír, amiről azt tartják, hogy segít a szerelemben.
Merész lépés, tudom, és azt is, hogy ez több embernek nem fog tetszeni, ha kiderül, de nem érdekel, én ezt szerettem volna neki adni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ha nincs az a kérdés, sosem állok meg, ha nincs a színjáték, sosem veszlek észre, sosem látom meg Ricsit Richárd alatt. Sosem akartam volna többet, mint, hogy láthatatlan maradjak.
Akkoriban ennyit szerettem volna, hogy az olyan menő fiúk, mint a Vajda Ricsi a létezésemről se vegyenek tudomást. Volt elég bajom azzal, hogy a szüleim lemondtak rólam, hogy árvaházban kötöttem ki, hogy örökbe fogadtak, aztán visszavittek, majd megint magukhoz vettek, de két férfi, két gyerekkel. Az életem éppen elég kusza volt, nem akartam még a szexista cinkelődés középpontjába is kerülni. Vannak lányok persze, akik drámáznak ezen, de titokban élvezik, én nem.
- Az első gondolatom az colt, hogy fel akarlak pofozni, sosem gondoltam ezt senkiről ismeretlenül meg főleg nem. Már akkor volt benned valami... megmagyarázhatatlan. Azt hiszem, a lényem egy része mindig is vonzódott hozzád, mintha már életünk előtt összetartoztunk volna.
Más nevetne ezen, és talán ő is megteszi, de tudom, hogy túl ezen érti, amit mondok, érti, hogy mire gondolok. Legalább anélkül ölel át, hogy undorodna tőlem, már ez is egy nagyon komoly lépés, mert az elején aggódtam. Még most sem tudom, hogy mik vagyunk mi egymásnak, pontosabban, hogy én jelentek-e neki hasonlót, mint korábban. Azt nem tagadom, hogy az én érzéseim mit sem változtak az irányába.
- A kisháznál eléggé magabiztos voltam, de csak mert abban reménykedtem, hogy mire a kapuhoz érek, beérsz, visszarántasz, megcsókolsz, és elkezdődik az életünk a kötelék nélkül. Túl romantikus elképzeléseim voltak akkoriban.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon sok mindent beleláttam abba az estébe. Nagyon hinni akartam, hogy odaérek, hogy kilépjek a kapun, már érezni fogom a parfümjét, azt, ahogy visszaránt. Hallottam a fülemben, ahogy sikkantok egy aprót, majd belenevetek a csókba. Belegondolni is szánalmas, hogy vagy fél órát szobroztam egy fa mögött, hátha utánam indulna, és nem akartam, hogy azt higgye, elkésett. Még most is emlékszem, mennyire dobogott a szívem, mennyire fáztam már a végén.
- Néhány hete, amikor volt az a nagyon szerencsétlen péntek, és semmihez se volt kedved. Akkor rajzoltam meg. Előtte már beszéltem a gemmológia tanárommal róla, hogy ajándékoznék neked egy ilyet, a köveket vele együtt választottam. Először a te kézírásoddal írtam le a monogramod, de az nem mutatott benne olyan szépen, így az enyémmel van.
Tudom, hogy nehéz neki beszélni arról, ha hibázott, és hálás vagyok, hogy mégis megteszi. Nekem bármit elmondhat, ezért kezdtünk jóban is lenni, mert szerettem volna, ha beszél velem, és a kötelék miatt tudta, hogy nem árulnám el. Most már csak a szeretetem van, ebben kell megbíznia, és azzal, hogy kimondta ezeket a dolgokat, érzem, hogy igazán fontos vagyok még neki. Nem merek semmiben sem reménykedni, nem akarom elbízni magam, mert olyankor mindig pofára esek. Ezért nem érintik már ajkaim az ajkait, ezért nem mászok bele illetlenül a magánéletébe, ezért nem akarok belegondolni dolgokba, melyek miatt veszekedhetnénk. Megtisztel engem, én pedig őt, míg világ a világ, bármi is legyen velünk ezek után.  
Elmosolyodom, ahogy a fülembe suttog, és a mosoly a halántékcsókkal csak szélesebbé válik, pilláimat lehunyom, hogy kiélvezzem a pillanatot. Ahogy elhúzódik felpillantok, és gyönyörködve nézem, ahogy ujján a gyűrűvel áll ott. Örökre az emlékezetembe vésem ezt a pillanatot, mert csodálatos. Mint egy festmény, annyira tökéletes. Mellé lépve a vállára hajtom a fejem, és a csillogó vízben gyönyörködve kérdezek vissza.
- Hihetetlen? Miért?
Aztán elnevetve magam, egy hosszabbat szusszanok.
- Levelezőre vettek fel, Ricsi. Arra gondoltam, hogy az előkészítőben tovább dolgoznék, és mellette a színházba szervezhetnék egy gyerek-és ifjúsági csoportot, tizenhat éves korig, nekik taníthatnék színészetet. Akkor senkivel sem kellene csókolóznom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nagyon megtisztelőnek érzem, hogy Charlie megkért, hogy kísérjem el erre a próbajátékra, és nagyon remélem, hogy sikerül neki, mert végre újra látom benne a vágyat, hogy ezt csinálja, hogy jól érzi magát, miközben zenél. A múltkor, miután végighallgattam egy délutánon át, ahogy készül, hazamentem, és elővettem az oboámat. Azzal nem számoltam, hogy Ricsi hazaér normális időben, úgyhogy miután kipoénkodta magát az oboázási képességeimmel kapcsolatban, még vacsorázni is elvihetett. Biztos nagyon boldog volt attól, hogy ezt kell csinálnia, de azért előtte természetesen kamatoztattam a tudásomat, szóval belegondolva, annyira nem panaszkodhat mégsem. Chalie azonban inspirál, és ujjaimat keresztbe téve szorítok, hogy igent mondjanak rá. Tudom, az eredmény még heteket várat majd magára, mégis már most, amikor belép az ajtón, és amikor utoljára megölelem, megkezdem a drukkolást a sikeres bemutatkozó érdekében.
Természetesen a kinti monitoron végig figyelem, hogy mit művel bent, mert csak nagyon kevés hang szűrődik ki alapból, de gondoltak ránk is, az izguló kísérőkre, így a pécsi Püspöki Magtárban állva, újra inspirálódom, ahogy a lány játszani kezd. Csodálatos a játéka, és szerintem most az eddiginél is jobban belead mindent. Észre se veszem, hogy mikor került oda, de a szemembe férkőző könnycseppek bizony ott vannak, hiszen az egyik elindul az arcomon lefelé, én pedig csak hagyom, had suhanjon végig az arcomon. Ez a játék most leginkább a nagymamájának szól, annak, amit ő képviselt, és amiben ő motiválta Charlie-t. Ez a játék nem csak tökéletes, de olyan érzelmeket vonultat fel, amit az ember nem hitt, hogy valaha hall. A dallamok kicsit nekem is szólnak, és mindenkinek, aki már komoly veszteséget élt meg az életében. Kicsit most bennem is feltör minden.
Ezután nem tudom megmondani, hogy még mennyi idő, mire vége, és előttem van, de akkor már legalább az arcomon rendezett vonásokkal fogadom, mosolyogva, és átölelve őt, szorosan magamhoz húzom, simogatom a haját, nyakát és arcát nyugtatóan puszilom, miközben halkan suttogom, hogy “gyönyörű volt”.
- Merre szeretnél menni? Elviszlek bárhova.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ölelem Charlie-t ameddig csak meg nem nyugszik annyira, hogy már tudjon beszélni, vagy megállni a saját lábán. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy miért engem választott, mert én vagyok az aki érti azt a veszteséget, amit ő játszik. Nem azt a fájdalmat éltem, meg, amit ő, de ismerem a veszteséget, amit elszenvedett, és tudom, hogy most senki más nem lenne olyan támasza, mint én voltam.
Nyáron jártam egy temetésen. Akkor láttam ezt az arcot, akkor értettem meg ezt a veszteséget, csak én az öcsém arcán. Sosem tudtam igazán elengedni őt. Nem a szüleimet, hiszen az apukáim csodás emberek, akik olyan felnőtté neveltek, akire büszkék, hanem az öcsémet. Amióta egyszer Ricsivel láttam őt, ahogy alig néhány méterrel előttem kutyát sétáltatott, elkezdtem megkeresni őt. Nem beszéltem vele sosem, csak tisztes távolból figyeltem élete minden eseményét. Ezért tudtam azt is, hogy a nagypapánk meghalt. Vagyis, már csak az ő nagypapája, mert az emlékezetükben én már nem léteztem. Eltelt tíz év, de úgy halt meg, hogy már csak egyetlen unokájára emlékezett. Az öcsémet viszont szívének minden szeretetével szerette, ezt a Bence arcán jelentkezett mély fájdalom árulta el. A távolból néztem őket, a misét, a gyászmenetet, ahogy részvétet nyilvánítanak. Meg akartam őt érinteni, átölelni, és azt suttogni, hogy mindent megoldunk, hogy nem kell félnie, vigyázok rá. Éppen ezért, a vágy miatt nem léptem közelebb a gyászolókhoz, és nem vártam meg a menet végét, hanem az elsőkkel együtt elsétáltam én is.
Nem ismerem a fájdalmat, csak közvetetten, de tudom, hogy ahogy az öcsémet nem volt lehetőségem megölelni, úgy ölelhetem át most Charlie-t, mintha ő lenne a testvérem. Mintha kaphattam volna egy második esélyt arra, hogy átadjam a neki szánt szeretetet, mintha egy másik lélekbe csepegtethettem volna erőt a karjaimmal.
- Sosem játszottál még így, mint most.
Törlöm le a könnyeit mosolyogva, biztatóan, kedvesen. Szerencsére nem kell sokat igazítani az arcán, hogy ne bámulják meg, így homlokát csókolom meg büszkén, és egy zsebkendővel nekiállok, helyrehozni.
- Legyen mind. Ebédeljünk, kávézzunk és együnk egy fagyit is. Gyere.
Tenyerébe csúsztatom a kezem, és elindulok fele kifelé, hogy pár perces sétával találjunk egy jó helyet, ahova érdemes beülni.
- Szükséged volt erre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Valóban unatkozom. De akkor, mikor kitaláltam, hogy mennyire menő dolgozó nő leszek, nem hittem volna, hogy valóban lesz szabadidőm, és egy idő után minden szeretett és vágyott dolgot kielégítek, és a napjaim elkezdenek unalmassá válni. Sok mindent csinálok, hiszen a tánc, a lovaglás, a korcsolya még most is mindennapi elfoglaltságok, és tudom, hogy pont eleget csinálom ahhoz, hogy a pár jó évem még tényleg jó legyen. Mellette van az iskola. Mivel állandó munkahelyem nincs, ezért szakmai gyakorlati helyet kellett keresnem, és hát egy közösségszervező hova máshova megy, ha nem egy művelődési házba? Ugye. Viszont az egészen biztos, hogy a félév végén beadok egy kérvényt a munkarend módosítására, és átmegyek nappalira. Viszont a későbbiekben nem lesz gondom a szakmai gyakorlattal, szóval ez is egy kiváló szempont. Ki van ez találva, ahogy mondani szokás.
A mai nap eléggé nyugis, egyedül vagyok bent, így többnyire azzal szórakoztatom magam, hogy megigazítom a képeket a falon. Eddig már átválogattam és újrarendszereztem a gyermekfoglalkozások eszközeit, és feljegyeztem két árust, akik korábban még nem voltak, de idén jönnének a karácsonyi vásárra. Annyira nem vészes a mai nap, inkább csak unalmas, mert itt is pont azt csináltam, amit a szabadidőmmel, mindent azonnal megcsináltam, lelkesen és nem osztottam be szépen a munkát. De amíg nincs új vezető, addig új feladatok sincsenek. Amúgy is, egy művházban mindig hullámzik az érdeklődés.
- Tanár úr!
Lelkesen, mosolyogva köszöntöm, és talán kicsit furcsa az én számból most már ez, de fogalmam sincs, hogy hogyan másként szólíthatnám meg, mert bár már nem a tanárom, de kétség sem fér hozzá, hogy korábban az volt, és nagyon szerettem az óráit, a stílusát, és nagyon tisztelem a pályafutását is.
- Miben segíthetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ahogy a könyvtárat említi ösztönösen elpillantok az irányába, majd vissza a férfi felé. Fogalmam sincs amúgy, hogy iskola után mi a helyzet, maradjon a magázódás vagy annyira menőség, hogy kijártam az iskolát, hogy inkább tegeződünk? Azt hiszem mindenképpen az előbbi a kevésbé ciki helyzetek alapja, így maradjunk annál, meg annál, hogy leginkább nem csinálom egyiket sem.
- Sajnos igen, de ki tudom nyitni, ha fontos, meg tudok kiadni könyvet is.
Egyrészt családon belüli szakmai ártalom, hiszen Franci évekig volt sulikönyvtáros, de mivel most már a harmadik baba is úton van náluk, inkább az anyaságra koncentrált, és úgy tudom, ott fent most három férfi irányítja a könyvtári életet. Másrészt pedig, mint ahogy mindent a művházban, ezt is megmutatták nekem, és azt hiszem, volt némi hátsószándék benne, hogy ne csak a szakmai gyakorlat végéig legyek itt.
- Egyedül vagyok az épületben igazából napok óta emiatt. Állítólag három pályázó is érkezett, plusz könyvtárosnak is jelentkeztek ketten, de nagyon lassan megy a döntés. Kell ugye hozzá testületi-ülés is, de az meg csak a hónap végén esedékes.
Mindent tudok. Mindent is. Eléggé bennfentes vagyok, mert Ricsi elmond nekem ilyeneket, meg már hallottam vissza mástól is, hogy ez a helyzet áll fent, szóval mindenképpen van benne valami. És mivel nem csak Ricsi mondta ezeket az infókat, nem hiszem, hogy annyira titokban kellene tartanom őket.
- Köszönöm, megvallom, egy pillanatra azért átfutott az agyamon, hogy mi lesz a reakciója, amikor a fejről kipillantva megláttam önt a nézőközönség soraiban.
Azt nem mesélem el inkább, hogy a romok eltakarítását segítve fedeztem fel és loptam el a fejét, hogy aztán otthon ereklyeként őrizzem, majd amikor már őrült volt az ötlet, hogy színdarab legyen ebből az esetből, bevittem.
- Igen, szakmai gyakorlaton vagyok. De a színház marad a szerelem, most az ifi tagozattal dolgozom egy színdarabon, amit majd decembertől láthat a nagyközönség, de az is Bagolyköves, így biztos, hogy a fiúnak, ki magát játssza nagy lendület lenne, ha esetleg, véletlenül feltűnne a próbán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ha nem hát nem, nem vagyok az a fajta, aki hosszan könyörög valamiért, ez lehet, hogy egy nap még a hátrányommá válik, de jelenleg nem érzek benne problémát. Szóval a mai eléggé unalmas napban még a könyvtár is zárva marad. Hát jó.
- Oké, remélem, hamarosan már lesz egy nyitott könyvtárunk.
Nem egyszerű ez a mostani helyzet, itt is megtörtént az, ami sok más helyen, hogy nem volt utódlás kinevelve, és annyira hozzászoktak egyes emberekhez és arcokhoz, hogy egyszerűen nem vették észre, ahogy elhalad felettük az idő. Nyilván senki sem kérné egy közel nyolcvan éves nénitől, hogy könyveket pakolásszon. A bennünk lakozó mana miatt tovább élünk, jobban karban vagyunk tartva, ha úgy tetszik, de akkor is, öregszik a testünk, és eljön egy pont, ahonnan már nincs vissza.
- Azt én is, eléggé furcsa a fenti helyzet.
Nem mintha nagyon jártam volna ott, de elképzelni is furcsa, hogy a nővérem helyén három férfi ül. Tudom, hogy nem szabad nemek szerint szétosztani a munkákat, mert a világban nagy az egyenjogúság, mégis, valahogy ha a könyvtárra gondolok, az nekem együtt jár a cicaszem formájú szemüveggel, a kényelmes kardigánokkal, és a különleges teákkal. Nekem a nővérem, ha mondhatom így, nagyon adta a könyvtáros létet, de hát jön a harmadik trónörökös, nem maradhatott örökre.
- Egy férfi és két nő. Az egyik nő vörös hajú. Annyira nem ismerem őket, és csak futólag találkoztunk, mert pont olyan nap vezették őket körbe, amikor rengeteg munka volt.
Mondjuk remélem, hogy Wittner úr és Ricsi nem így akarják elriasztani a lehetséges embereket, hogy azt a pörgést mutatják. Azért valljuk be, egy művházban nem állandó ez a jelenség, csak pont akkor volt Kreatív Kedd, egy kiállításmegnyitó előkészítése és jogi tanácsadás is. Akkor éppen mindenhol emberek voltak.
- Köszönöm. Egy kicsit biztos furcsa lesz a kedvenc tanáromnak azt mondani, hogy szia.
Még bele is kuncogok a dologba, mert valljuk be, tényleg fura. Nekem Várffy volt mindig az a tanár, aki miatt szívesen indultam neki a napnak, mert tudtam, hogy az óráin nem fogok unatkozni, most meg elkezdek vele tegeződni, ez a felnőtt lét egyre szürreálisabb. Még el is pirulok kicsit, de menni fog, maximum az elején leszek kicsit zavarban.
- Andriska. Mármint Andrássy Milán. Nagyon tehetséges, ex-eridonos. Nagyon szeretek vele dolgozni, szerintem már csak idő kérdése, hogy ne itt legyen, hanem Budanekeresden. De, nézd meg magad valamelyik próbán, mondjuk, szerdán vagy pénteken hattól.
Na, megy ez nekem, csak még kicsit furcsa. Egy icipicit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Gyerekként apával, már a vérszerinti apámmal - tudom, nekem annyi van, hogy azt a fél utca megirigyelhetné - volt egy titkos szövetségünk, amit senkinek sem meséltünk el, még anyának sem, mert nem értette volna. Anya és apa között mindig anya volt a túlszabályozó, a túlreális, a túl. Akit nem lehetett máshogy megnevezni, csak így, ő volt a "túl". Szóval ez apával tényleg egy olyan titok volt, amit ketten őriztünk. Az egyetlen. A nagy titok. Ez nem volt más, mint, hogy mindig, mikor kettesben voltunk, elmentünk a Marcipán Múzeumba, és a múzeum után a boltban egy csomó marcipánt vettünk. Nagyon sok minden eszembe jut mindig, és amikor Ricsi még évekkel ezelőtt azt mondta, hogy neki a marcipán a kedvence, emlékszem, kihagyott egy dobbanásnyit a szívem. Akkor volt az első olyan szívdobbanásom, ami miatta volt és igazán különlegesnek számított.
Amíg Charlie-ra várok, mert sosem lehet tudni, hogy mikor engedik el őket, van amikor időben, van amikor csak egy vagy másfél órával később, úgy döntök, hogy megnézem a helyet, és most nem apával osztozok meg a csomó marcipánon, hanem Ricsivel, nem változtak az érzéseim eziránt az édesség iránt. Olyan jó, hogy ez a szenvedélyem társra lelt, ez is. Mintha mi tényleg két fél lennénk, amiből egy tökéletes egészet lehet kirakni. Azonban múzeum már nincs, és marcipánt se lehet kapni a környéken, de egy bácsika azt mondja, hogy van egy néni nem messze, akitől szerezhetek. Elmondja az útvonalat, de annál messzebb van, hogy időben visszaérjek, így inkább a tér felé lépkedek, és amíg várom Charlie-t elkezdem böngészni a színház ehavi és jövőhavi kínálatát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ki kellett vennem pár nap szabadságot, mert kezdett minden a fejemre nőni, és bár nem, de mégis úgy éreztem, hogy szalad a ház is. Ricsit párszor az udvarra száműztem, miközben takarítottam, de muszáj volt rendbe vágnom a helyet. Most megint csak ketten lakunk, és azt hiszem, már jó is lesz ez így, már életünk olyan szakában vagyunk, amikor nem fér bele a lakótárs.
Emellett itt az alapítványi kérdés is. Furcsa volt apuval hagyatékról beszélgetni, amikor a felesége miatt jártas a témában, de ő kezdett el beszélni, amikor megemlítettem neki, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy órák óta videochatelünk, és mindent részletesen átrágunk, annyira kizárva a külvilágot, hogy konkrétan mellettem Ricsi vacsorát főzött, és még csak fel sem tűnt, de nagyon meghatódtam, amikor asztalhoz ültünk.
- Igen, csak aláírunk, és készen is van. Minden rendben halad.
Nem hittem volna, hogy eljutunk ide, de most már ki vagyok művelődve ezen a téren is. Mondjuk Isten mentsen meg tőle, hogy ezt a tudást mostanában használnom kelljen, de tudok intézkedni, ha kell. Megborzongok a gondolattól, mert nem szeretem, ha erre készítenek fel. Az én életemben nem jöhet ilyen változás, nem tudnám kivitelezni ép ésszel. Előbb még a szüleinknek meg kell ismerniük az unokáikat, időt kell velük tölteniük, ott kell lenniük. Lehetetlennek tartom, hogy ne így történjen. Francinál látom, hogy mennyire boldoggá teszi őket az unokahad, és mosolyogva fogadják az újabb terhességeket, szóval, ezt még én is szeretném előbb átélni.
- Honvágyam nekem sincs.
Én mondjuk másként tekintek a helyre, mert nagyon sok mindent adott. A színészet, a szerelem, az élmények, mind ott történtek. Plusz én visszajárok, a színjátszósok miatt és a kviddics miatt is, szóval a váltás nem olyan nagy, mint Charlienál, viszont már én is más minősítésben vagyok jelen.
- De én nem bánom, hogy lehetőségem volt itt diáknak lenni.
Mindig szeretni fogom a Bagolykövet, és ezek nem csak idővel megszépülő emlékek, ezek tényleg szépek. Olyanok, amiket sosem fogok elfelejteni, amiket szívesen mesélek el bárkinek. Voltak rossz pillanatok is, de összességében elégedettnek mondom magam.
- Utána mi a terved? Az aláírás után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Miért lenne az? Akkor már régen leállítottalak volna.
Én nem szeretem szórni a pénzt. Vagyis, oké, ebben a formában nem igaz. Nem szeretem haszontalanul szórni a pénzt, de tény, hogy szeretek nagylábon élni. Szeretem, ha millió rózsaszálat kapok, ha ékszert, vagy drága helyen eltöltött hétvégét. Szeretem a Ricsi melletti életem, mert nem kell azt mutatnom, hogy én nem ilyen vagyok. Ilyen vagyok, vállalom. Szeretem a szépet. Viszont azt nem engedtem volna, hogy az örökségét kidobja az ablakon, megállítottam volna abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy ez az egész hülyeség. De aláírni megyünk, szóval azt hiszem, ez eldöntetett. Sikeres lesz benne, tudom. Hiszek benne, abban, amit képviselni szeretne, és tudom, hogy jól fogja csinálni. Ennél több pedig nem kell nekem, meggyőzött arról, hogy rendben lesz már az élete.
- Gondolod, hogy meg mernének kockáztatni egy férjhez adási kísérletet veled?
Mondjuk én nem értem, hogy mégis miért erőltetik a mai, modern világban még ezt, hiszen szerethetünk szabadon, házasodhatunk muglikkal, nincsenek már akkora társadalmi osztálykülönbségek, és létezik a világban a szerelem. Tudom, hogy ez sokaknak elcsépelt, de én hiszek benne, hogy a szerelem a legerősebb kötelék. Néha jobban, máskor kevésbé, de átjár minket. Szörnyen nyálas vagyok, tudom.  
- Azt hiszem, nem.
Felelem teljesen őszintén, mert a házasság valahogy nem merült fel közöttünk. Én szeretném, de nem erőltetem, ő nem beszél róla. Jól megvagyunk, szeretjük egymást és boldoggá tesszük. Egy nap talán a felesége is leszek, de talán sosem vesz el. Jó, mondjuk ez, na ez egy kicsit azért szíven szúrna, mert én biztos vagyok magunkban, de ha ő nem, akkor nem tudom, hogy hogyan lehetne tovább.
- Nagyon sok minden van az életünkben most. Még mindig nem állt be minden. Neki ott a munka, sokszor napokig úton van, nekem az egyetem, a szakdolgozat, a gyakorlat. Szerintem majd ha már mindenen túl leszünk, ha befejeztem a versenyzést, eldöntöttük, hogy hol éljünk, akkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Halvány mosollyal nyugtázom, hogy képesek voltunk egy meccsen egyszerre nyerni és veszíteni is, annyira ránk vall, de komolyan, hogy az embernek nevetni támad kedve. A normális embereknek, nem az olyanoknak, mint én, akik azt elemzik egyből, hogy hol lehetetett volna összeszedni még hét gólt a győzelemért. Kettőt még az első meccsre simán be tudok tenni, ide négyet is akár, szóval akkor döntetlen lenne, de ha nagyon megfeszíteném magam, megtalálnám a hetedik helyét is. A többsége rajtam múlt, tudom, mert az érzelmeim felülkerekedtek. Hát persze! Nem hetedik kell, hanem az kellett volna, hogy ne verjem be Theon képét, amikor a mellemre talált, hanem csak hagyjam figyelmen kívül. Sőt, az érzelmeimet kellett volna küszöbön kívül hagynom, de annyira pattanásig feszültem mára, hogy pályára se kellett volna lépnem. De önző vagyok, és nem szóltam, pedig Henrik nem ezt érdemli, hiszen ő hozott vissza, neki tartoztam volna ennyivel.
A jó hangulat szerencsére nagyon jó, hiszen rengeteg ponttal zártuk ezt a mai meccset, és miénk a cikesz, amire már megy is az üzletelés. A legjobb dolgok egyike Klaudió, komolyan. Némán húzódok a sarokba, és kezdem el lefejteni magamról a védőfelszerelést. A bal térdvédőm mostanában folyamatosan beleakad a ruhámba és felszakítja, ezért elbíbelődöm vele addig, amíg úgy nem alakul, hogy ketten leszünk a sarokban.
- Sajnálom.
Egyetlen szó. Fejben valahogy jobban megvolt minden, csak szóban nem úgy jött ki, ahogy terveztem. Nem szoktam magyarázkodni, kiváltképp akkor nem, ha nem érzem magam bűnösnek, mégis, úgy érzem, hogy annyira sok ponton elszúrtam ezt a mai meccset, hogy arra szavak sincsenek. Lehettünk volna bajnokok, meglehetett volna. A többiek már kifelé mennek, én addig jutottam, hogy a védőket levettem magamról, de még mindig a mezemben vagyok. Halkan mondom, hogy csak ő hallja, nem mintha Klaudiót érdekelné, ő a cikeszt tervezi megszerezni Laylatól. Jobb is így.