36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Barabás Dália Vanda összes RPG hozzászólása (38 darab)

Oldalak: « 1 [2] Le
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 26. 09:47 Ugrás a poszthoz




Már csak a lány közelségétől olyan furcsa érzés kerített hatalmába. Nem tudnám megmondani mi is volt az, lehet csak a fáradság éreztette velem, és képzelődtem, de még is, olyan különös volt. Vagy az is lehet, hogy minden Rellonos ilyen érzéseket kelt egy magamfajta emberben? Nem kellett sokat várnom arra, hogy ő is válaszoljon, és hát meg kell hagyni, nem jutottunk sokkal előrébb. Ő is unatkozott, akárcsak én. Válaszként csak bólintottam egyet, majd egy pillanatra megálltam a hintával, és körbenéztem. Csak ketten voltunk, sehol senki nem volt a közelünkben. Miután ezt oly elmésen megállapítottam, lábaimmal tovább lökögettem magamat. Kissé élettelennek tűnhettem, olyan szomorúan löktem magamat a hintán, de a lány előtt semmi kedvem nem volt nekiállni vadul hintázni, mint egy kislány. A játszótéren is végigfuttattam tekintetemet, mivel a lány állítása szerint végig itt volt, de én egy lelket sem láttam, mikor megjöttem. Ez még inkább a furcsa érzést fokozta bennem, már kezdett megfordulni a fejemben, hogy csak ideképzelem a hölgyeményt, és valójában kezdek megőrülni.
- Akkor meg kell hagyni, jól elbújtál - állapítottam meg, arcomon egy apró, kedveskedő mosollyal, mint ahogyan azt mindig is szoktam. Az érdekes körülmények ellenére is képes vagyok megmaradni annak a kedves, és aranyos lánykának mint amilyen lenni szoktam. Szeretem ha így emlékeznek rám. Egyik pillanatról a másikra már egy kéz nyúlt felém, és elhangzott végre a lány neve is. Eddig nem is tűnt fel, mennyire hiányérzetem volt, hogy nem tudtam a nevét, de most még is, hogy megtudtam, megnyugvást éreztem. Kezet fogtam vele, ahogyan azt illik, majd én is bemutatkoztam.
- Dália - nyögtem ki, majd kicsit ficeregni kezdtem a hintába, próbáltam kényelmesen elhelyezkedni. Köhécseltem egyet, időközben igyekeztem valami mondandót kitalálni.
- Egész kellemes idő lett, így estére.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:01
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 26. 10:03 Ugrás a poszthoz




- Nincs mit meghálálnod - mondtam, egy kisebb kacaj kíséretében. Láttam Mathiason, hogy hogy megviselte az, hogy egy lány is képes volt megrémiszteni. Természetesen ez nem volt szándékos, de magamban számomra is kissé viccesnek tűnt, hogy még én is képes vagyok ilyesmire, hogy valaki megijed tőlem. Ez lesz az új foglalkozásom, mindenkit a szőke hajammal fogok majd ijesztgetni.
- Bízz is bennem, hidd el, nincs miben kételkedned - Mondtam, majd rákacsintottam a fiúra, aztán ismét elnevettem magamat. Tényleg jó az arcmemóriám, bár csak azoknak szoktam köszönni, vagy jobban megjegyezni az arcukat akikkel már beszéltem is, de ezzel azt hiszem a legtöbb ember így van, így ez nem egy különleges képesség. Kicsit másképp helyezkedtem el a füvön, kezdtek a lábaim rendesen elzsibbadni, de nekidőltem a fának, és onnan néztem vissza a fiúra. Egész jóképű volt, ezt meg kellett állapítanom, de szigorúan csak magamban, és csak egy röpke pillanatra. Sosem foglalkoztam túl sokat a fiúkkal, ami odahaza viszont ritkaság volt. A lányok, akikkel egy környéken nőttem fel, már vagy egy éve a fiúk után koslattak, mindig én voltam az, aki inkább otthon ült, meg hát a szüleim is olyanok voltak, hogy az otthon ülés volt az egyetlen lehetőségem.
- Dehogynem, voltam már egy két helyen, de még mindig van rengeteg ahol nem jártam - válaszoltam a fiúnak - De van még időm bőven mindent rendesen felfedezni. Itt leszek még, ha szerencsém van, évekig, akkor biztos már úgy fogom ismerni a kastélyt mint a saját tenyeremet. Mathiasnak is lesz erre ideje bőven, plusz, ha kell szívesen segítenék is neki abban, hogy jobban kiismerje magát ebben a hatalmas építményben. Egyik pillanatról a másikra, a fiú nyelve úgy megeredt, hogy alig tudtam követni a mondatait. Mikor végzett, mindent újra végigvettem magamban, majd egy széles mosollyal az arcomon igyekeztem mindenre válaszolni.
- Hidd el, rajtam és a réten kívül vannak itt ezerszer szebb szebb és jobb dolgok is - nem túloztam, csak szimplán az igazat mondtam.
- Nem te vagy az egyetlen, aki nem máguscsaládból származik, nincs miért aggódnod, nagyon könnyen be lehet illeszkedni, és biztos vagyok benne, hogy főleg neked, sikerülni fog - nyugtattam meg a fiút, akin látszott, hogy tényleg aggódik kicsit. Itt mindenki egyenrangú, kit érdekel, hogy félvér vagy aranyvér.
- Én varázsló családból származom - mondtam, egy halovány mosollyal az arcomon. Sosem szerettem ezt hangoztatni, mivel sosem szerettem, hogy szerintem mi voltunk a legeslegmágusabb család mind közül. Kiskorom óta taníttatnak, nem csoda, hogy örülök, hogy végre nem otthon kell laknom.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:00
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 27. 10:52 Ugrás a poszthoz




Csak figyeltem Ákost, arcomon a gyengédség tükröződött. Furcsa módon aggódtam érte, elég komolyan, mintha már vagy ezer éve ismerném, pedig csak nem olyan régóta vagyunk egyáltalán beszélő viszonyban. Pontosabban ma óta kerültünk kissé közelebb. Hiába, ez valahogy mindig is benne volt a jellememben, hogyha valakihez egy kicsit is közelebb kerülök, azzal törődöm. Egy halk kacaj kíséretében válaszoltam a fiúnak.
- Nálam ügyetlenebb emberrel nem találkoztál, ha jobban ismernél, ezzel te is teljes mértékben egyet értenél - világosítottam fel a fiút, ezzel is elárulva egy fontosabb információt magamról, bár azt hiszem, ezt Ákos már rég észrevette önmagától is. Kicsit kellemetlenül éreztem magamat a gyengélkedőn, túl csendes volt minden, és az egész szoba bűzlött a gyógyszerek és mindenféle kenőcsök szagától. Mindig kiráz a hideg, ha csak bármilyen gyógyszerre is kell gondolnom, kislány korom óta alig tudtak rávenni, hogy bevegyek valamit, mindig nagy cirkusz volt belőle. Azt hiszem, ezt a tulajdonságomat mára már kinőttem, szerencsére, de még most sem ez a kedvenc elfoglaltságom. Végül is, ki szeret beteg lenni, most komolyan? Ha Ákos egyedül akar lenni, majd szól, ez megnyugtatott, ezzel azt éreztette velem, hogy nem vagyok zavaró tényező, így csak megértően bólintottam feléje egyet. Kicsit próbáltam elhelyezkedni az ágyon, amin ültem, már az is megfordult a fejemben, hogy magam is lefekszem, de azt kicsit kellemetlennek tartottam, sőt, ha a javasasszony visszajön, még rendesen zavarba is jöttem volna. Borzalmasan el tudok vörösödni, ha zavarban érzem magamat, és azt nem szerettem volna megmutatni Ákosnak.
- Hát, az meg, hogy lehet, hogy téged nem imád mindenki? - kérdeztem vissza, hatalmas meglepődöttséggel, és egy széles, és bájos mosollyal az arcomon. Én egész jól megkedveltem a fiút, ezalatt a kis kaland alatt, de azt is éreztem, hogy hihetek neki. Magamban azon kezdtem agyalni, vajon mi lehet ebben a fiúban, ami miatt vannak akik nem kedvelik. Biztos mert él benne az a tipikus Rellonos jellem, már ha hihetek a sztereotípiáknak. Vagy, csak én vagyok annyira naív, hogy megfogott valami a fiúban. Ákos egyik pillanatról a másikra hunyta le a szemét, láttam ahogy szépen lassan álomba szenderül. Elmosolyodtam.
- Aludj csak - mondtam, majd felálltam az ágyról, és magam sem tudom miért, de egy apró puszit nyomtam a fiú homlokára, szinte majdnem pont oda ahol megsérült. Pár percig csak álltam mellette, és néztem. Lehet kicsit ijesztőnek tűnhettem, ezért is mikor észbe kaptam mit is csinálok, gyorsan megfordultam, majd halkan kisétáltam a gyengélkedőről. Később majd még visszajövök, vagy ha már kiengedték, megkeresem a fiút, hogy minden rendben van-e vele.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 27. 10:54
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 30. 15:52 Ugrás a poszthoz




Tetszett, ahogyan a falu egyre inkább elcsendesedik. Mi ketten voltunk a közvetlen környezetünkben az egyetlen hangforrások. Lassan lökögettem magamat a hintán, egy apró pillanat erejéig egy picit begyorsítottam, majd abbahagytam ls visszatértem a lassabb tempóra. Elég öreg hinták lehetnek, mivel még alattam is elég hangosan nyikorogtak. Vagy csak én látom rosszul magamat, és valójában a száz kilót is elérem. Kamilla ismét megszólalt, feléje pillantottam, majd mondata után körbenéztem. Búvóhely? Sehol se láttam semmilyen olyan helyet, ahol úgy el lehetne bújni, hogy nem veszi észre senki, így kissé ismét elbizonytalanodtam, hogy vajon honnan került ide mellém ez a lány olyan hirtelen. Főleg így estére, elég rémisztőek lettek a gondolataim, és a sok horrortörténet után, amiket ismerek, egyre rosszabb és rosszabb összeesküvés elméleteket kezdett el gyártani a képzeletem.
- El nem tudom képzelni, hogy merre bujkálhattál - árultam el a lánynak, amivel azt hiszem el is érte a célját, hiszen pontosan ez okoz neki örömöt, ha nem fedi fel kis titkát. Sok volt a csend közöttünk, amit más esetben kínos csendnek neveznék, de most valahogy úgy éreztem ennek így kell lennie. Semmi olyan nem jutott az eszembe, amiről ránézésre is el tudnánk mi ketten jókedvűen trécselni, ezért inkább vártam, hátha majd Kamilla lép. Az időjárás megbeszélése tűnt eddig az egyetlen okos ötletnek, bár általában erről beszélni kissé sablonos, és őszintén szólva felesleges is. Mindenki tudja milyen idő van, minek ezt megbeszélni?
- Napközben borzalmas volt, de így estére szerintem sokkal jobb - vallottam be a lánynak. Én inkább vagyok az a fajta, aki kint áll a melegben, mint inkább a jeges hóesésben. Nagyon fázós típus vagyok. Egy hirtelen gondolattól vezérelve inkább úgy véltem jobb, ha megtöröm a csendet.
- Te Rellonos vagy, ugye? - kérdeztem rá, mivel nem tudtam megszabadulni ettől a gondolattól. Szinte már azért izgultam, hogy igazam legyen, és bebizonyosodjon, hogy tényleg egész könnyen felismerem az embereket.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. augusztus 7. 12:54 Ugrás a poszthoz




Csodaszép napsütéses reggelre ébredtem. Máskor jobb lenne ha rendesen behúznám a függönyömet az ablakon, mivel pontosan ez a csodálatos napfény volt az oka annak, hogy felébredtem. Mivel nem tudtam visszaaludni, reggel még reggeli előtt tettem egy kört odakint, szívtam magamba egy kis friss levegőt. Voltam ma már a könyvtárban is, kicsit nézelődni, aztán pedig már itt is volt az ebéd idő, és elment a napom fele. Semmi konkrét tervem nem volt mára, így hamar elért az unalom. Tetszett is, hogy ide oda járkáltam a kastélyban, szívesen mutogattam új külsőmet, még ha ezt nem is vallottam be magamnak. Amióta az eszemet tudom, mindig én voltam anyuci pici szőke kis angyala, így még élvezetesebb volt rókavörösben pompázni. A klubbhelyiségünkben egyedül üldögélve bámultam a falakat, majd végül, mivel már kezdtem magamat elég szánalmasnak találni, felpattantam és nekiindultam egy kis felfedező túrának. Egy olyan emelet felé vettem az irányt, amerre ritkán jártam, sőt, talán eddig csak egyszer kellett errefelé jönnöm. Egyik folyosóról fordultam be a másikba, mígnem egy hosszabb előtt találtam magamat. Hatalmas nagy volt a csend, minden kihalt volt. Egy perc erejéig még a libabőr is végigfutott rajtam, annyira furcsa volt az egész hely. Majd amint beljebb sétáltam a folyosón, a falon lévő egyik festmény cukkolni kezdett engem, és meglehetősen hangosan tette ezt, szinte már bántotta a fülemet - "Micsoda vörös róka! Eltévedtél? Biztos Ő itt a takarítónő, olyan külseje van" - Vízhangoztak fejemben a festmény szavai, amik egyre jobban és jobban kezdtek bosszantani, mígnem az egyik mellette lévő elkezdte elcsendesíteni, de az akkor sem hagyta abba.
- Befejeznéd végre? - kérdeztem tőle, hangomban hallható volt a bosszúság - Kezdesz baromira idegesíteni.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. augusztus 14. 13:14 Ugrás a poszthoz





A folyosókon sétálgatva hallottam meg pár diák beszélgetését, miszerint vajsör fesztivált rendeznek a faluban. Be kell valljam, sosem voltam nagy rajongója a vajsörnek, de ittam már finomat, szóval úgy gondoltam lenézek, és kipróbálok majd párat, hátha megtalálom azt amelyik megfelel az én kényes ízlésemnek. Ebéd után rendbe is szedtem magamat, majd nekiindultam. Velem együtt még pár diák is a falu felé vette az irányt, de én csak csendben kullogtam mögöttük, nem akartam csatlakozni hozzájuk, meg igazából lehet, hogy nem is tudtam volna, mert megzavartam volna őket. De nem volt baj, jó volt így egyedül. Hamar leértem, és azonnal egy nagyobb tömeggel találtam szemben magamat. Szinte egyik kiárusító stand sem állt üresen, mindegyik előtt bámészkodók és kóstoló emberek álldogáltak. Én is odacsatlakoztam az egyikhez, csak találomra választottam, majd kikértem egy vajsört, amit miután megkaptam megfordultam és tekintetemmel azonnal egy szabad pad után kezdtem keresgélni. Az egyik háztársamat fedeztem fel egyedül ülni az egyik asztalnál, és alig telt el pár pillanat, a lány már a földön is volt, rajta kiskutyájával. Meglepődtem ezen a hirtelen kutyatámadáson, csoda, hogy a lány nem borította ki a sörét. Átverekedtem magamat a tömegen, majd odasiettem hozzá, hátha tudok rajta segíteni.
- Te jó ég, egyben vagy? - kérdeztem aggodalmaskodva, de láttam, hogy a lány szépen lassan már próbál felülni, és újra összeszedni magát a hatalmas ütközés után. Nagyon aranyos kutyája volt, imádom a kis állatokat, de azt hiszem valamilyen szinten veszélyes is. Ismertem a lányt, a neve hirtelen nem ugrott be, de Ő is Levitás volt, így gyakrabban láttam már az arcát a kastély falain belül. Letettem a vajsörömet az asztalra, majd leültem a padra, várva, hogy a lánynak sikerül-e egyedül megoldania a talpra állást, vagy segítenem kell neki.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. augusztus 18. 18:11 Ugrás a poszthoz





Nem sokkal később, szinte pár pillanat alatt egy fiú is megjelent mellettünk, aki szintén a földön fekvő lány állapota után érdeklődött. A szőkeség hamar kijelentette, hogy minden rendben, csak a kutyusa megrémült, és emiatt történt a baleset. Egy percig a fiúra pillantottam, Ő is kastélybeli volt, de azt nem tudtam, hogy melyik házba való volt, de az arca ismerős volt. Mindenki szépen lassan bemutatkozott, így én is elárultam a nevemet.
- Barabás Dália, szintén Levita - mondtam, majd vártam a folytatást. Imádom a kutyákat, így a tekintetem néha néha a lányéra vándorolt, majd végül úgy döntöttem ezt közlöm is vele.
- Nagyon aranyos kutyád van - mondtam, egy kedves mosollyal az arcomon. Nagyon kis virgonc kutyának tűnt, pont az a fajta, aki képes felborítani a gazdiját bármelyik pillanatban, mint ahogyan az meg is történt. Moondance meghálálta nekünk, hogy ilyen gyorsan a segítségére siettünk, majd egy kisebb csend állt be hármunk között. Még mindig nem tudtam kinőni azt a tulajdonságomat, hogy minden beszélgetés közben, hogyha beáll egy kis csend már azonnal kínosnak érzem, így gondoltam megtöröm azt.
- És, Ti mi járatban vagytok erre fele? - kérdeztem mindkettőjüktől - Csak a fesztivál miatt jöttetek le? - folytattam a kíváncsiskodást. Kezemmel ismét a söröm felé nyúltam, és egy nagyobbat kortyoltam belőle. Nocsak, lassan már kezd elfogyni. Ahhoz képest, hogy annyira nem is szeretem, ennek kimondottan jó íze volt, de talán majd még tesztelésképp megkóstolók még egy kettőt, és magamban rendszerezem őket, melyik volt a legjobb.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. október 31. 11:28 Ugrás a poszthoz




Szinte már meglepő, hogy még mindig életben vagyok. Mostanában még levegőt venni sem volt időm, mindent a tanulásra, a vizsgákra és egyéb feladatokra fordítottam. Prefektus lettem, ami még több munkát tett a nyakamra, de mégsem éreztem olyan megterhelőnek, élveztem. Nem mintha én olyan nagy munkamániás lennék, de tetszett, hogy végre kezdek ide valóvá válni, és van mit csinálnom. Már előre elterveztem, hogy ez a napom nyugis lesz, szeretnék egy kicsi szabadságot. A szobámban fel alá járkálva fésültem a hajamat, majd ledobtam a fésűt az ágyamra. Felkaptam a dzsekimet, meg egy sálat, rendesen felöltöztem, hiszen lassan már itt a tél, aztán elhagytam a szobát. Hamarosan jó lenne már egy levelet is írni otthonra, lehet már rég azt hiszik, hogy elraboltak és egyéb más szörnyűségeket, ahogy az otthoniakat ismerem. Nem is tudják, hogy már nem vagyok a kis szőke kislányuk. Apukám nem szereti a vörös hajú nőket, sosem értettem, hogy nem lehet szeretni egy hajszínt, de neki sikerült. Lehet ha hazamegyek nem is fog majd beengedni a házba, de ezt megkockáztattam.
Utamat a falu felé vettem, nem sokan voltak ma idekint. Egyedül, szépen lassan baktattam lefelé, közben szívtam magamba a friss levegő megnyugtató erejét, és a látványt amit a szabadban levés keltett bennem. Mikor leértem, azonnal a különböző boltok kirakatait kezdtem vizslatni. Magam sem tudom miért, de nagyon szerettem csak úgy nézelődni, lehet vagyok annyira mazoista, hogy kínzom magamat olyan dolgok látványával, amiket tudom, hogy nem tudok megvenni magamnak. Így, a nagy bámészkodás közepette zavarta meg a nyugalmamat egy hatalmas "Vigyázz!" kiáltás, amire persze én is felkaptam a fejemet, és egy tömegen száguldó apró lánykát pillantottam meg, aki éppen felém sodródott. Időm már nem volt arra, hogy félreugorjak, így egy szép karambol lett belőle, de karjaimmal igyekeztem megfogni a lányt, hogy ne essen nagyot, de ezzel a mozdulattal én estem hátra, a lányka pedig legalább puhán landolt.
- Te jó ég! - kiálltottam fel magam is, a hatalmas meglepődöttségtől.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Barabás Dália Vanda összes RPG hozzászólása (38 darab)

Oldalak: « 1 [2] Fel