Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Gondolataiba merülve lépked egykedvűen, emlékeire hagyatkozva csupán, hiszen ismeri már a járást. A hosszú itt töltött évek után ki ne tudná becsukott szemmel is megtenni ezt az alig néhány méteres rövid kis sétát, ami egyik ajtótól a másikig vezet, de ahogy mondják, négy lába van a lónak, mégis megbotlik. Neki csak kettő, mégis sikerül belebotlania valamibe, amire nem emlékszik. Egész pontosan valakibe, mint kiderül, ahogy felpillant, hagyva tovaillanni a megválaszolatlanul maradt kérdéseit. Kissé meglepetten pislog a lányra, szemöldökét enyhén megemelve, hiszen nem szoktak sűrűn ücsörögni a folyosón emberek. Kihallgatásra váró tanú még esetleg lehet, ha nem bírja az amolyan váró funkcióval felruházott terem hangulatát, de talán inkább mégsem. Azt súgják a megérzései, hogy a lánynak nincs köze az éppen zajló ügyek egyikéhez sem. Nem fest valami jól, de nem látja rajta annak a bizonyos, jellegzetes zaklatottságnak a nyomait, amivel sűrűn találkozni szokott a becitált tanúknál. Még apátiára vagy sokkra utaló jeleket sem fedez fel, ahogy végignéz rajta. Nem hiszi magát tévedhetetlennek, főleg úgy nem, hogy figyelme ide-oda cikázik egy ideje, sok évnyi tapasztalatra építkezve azonban mégis biztosra veszi, hogy ha más nem, hát ösztönösen tudja, mikor kivel van dolga. Bármennyire is nincs jó bőrben a lány, sehogysem illeszkedik ebbe a környezetbe. Inkább egy pszichológusi rendelő erőterének illúzióját kelti benne, ahogy elnézi némán még egy pillanat erejéig, mielőtt végre megszólalna.
- Bocsánat, az én hibám. Nem néztem körül elég alaposan - kér elnézést, ha már egyszer majdnem átesett szegényen. Nem lehetett kellemes érzés. Akad is benne némi bűntudat, hogy mintha nem lenne elég mindaz, amivel gondja lehet - elég csak ránézni -, még ő is belerúg akaratlanul is. Amikor a zacskót felé nyújtja aztán a lány, ismét meglepetten pislog előbb a zacskóra, majd a lányra, végül megrázza a fejét, igyekezve valami semleges arckifejezést ölteni. Ez biztos valami kellemes szórakozás lehet a karmának, hogy felidéz részleteket neki folyamatosan a múltból, elérve, hogy megint jobban fájjon, amikor már kezdi úgy érezni, hogy lassan talán mégis képes lesz felejteni. Pillecukor, gumicukor, egyre megy.
- Nem, köszönöm - jelenti ki kissé elutasító hangnemben, és megáll egy pillanatra, eltöprengve azon, hogy talán túlságosan is gyorsan vágta rá ezt most a kérdésre, pedig a másik aztán végképp nem tehet róla, hogy a mozdulata mit idéz fel, és mit nem. - Nem igazán jó ötlet, hogy ilyesmit egyek - próbál szabadkozni aztán, hátha mégsem sikerült megbántani, aztán gondol egyet, fogja magát, és ahelyett, hogy tovább haladna a kihallgató felé, egyelőre elfeledkezve arról leül ő is a földre a lány mellé.
- Mit keres itt, ha megkérdezhetem? - kérdezi meg rövid ideig tartó csendes töprengést követően, egyelőre arról is megfeledkezve, hogy talán nem ártana bemutatkoznia, például. Csak jóval később jut eszébe, amitől enyhén rózsaszín árnyalatot ölt a füle, árulkodva ezzel a zavarról, amit egyébként igyekszik nem mutatni. - Farkas - mutatkozik be egész szenvtelen arcot vágva, leszámítva a szája  bal szegletében meghúzódó halvány, mosolyra hajazó görbületet, kezét nyújtva a lány felé. Vajon mikor kuszálódott így össze minden, hogy még az illemről is megfeledkezik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egy ideje a tényleges ünnepekről is megfeledkezik, nem csak az olyan kitalált, de a kereskedelemnek kifejezetten hasznos alkalmakról, mint a Valentin-nap. Meglehetősen összefolytak a napok egy rémesen kaotikus nagy masszává, de talán nem is baj, hogy még ezek is nem bolygatják egyébként roppant ingatagnak bizonyuló, pillanatnyilag majdhogy nem is létező lelki békéjét. Anélkül is akad éppen elég ok, hogy letört legyen, habár nem mondhatni, hogy ne próbálkozna legalább kezdeni valamit a helyzettel. A haladat még nem látszik, de legalább Zóját rendszeresen látogatja, hogy aztán hosszas hallgatásokkal teletűzdelve meséljen erről vagy arról, mikor mi kerül elő éppen egy-egy kérdés nyomán. Most is igyekszik legalább úgy tenni, mintha pusztán fáradt lenne az elmúlt hetekben tapasztalt álmatlanságtól - a kényszerpihenőt is arra hivatkozva kapta -, és a kérdés hallatán szája szeglete úgy görbül felfelé, mint valami ősöreg mesélőnek, aki már sok mindent látott a világból, olyat is, amit el sem hinnének neki.
- Nem feltétlen, de ezek a falak sok mindent láttak már. Nem is hinné, miket mesélhetnének - válaszolja, majd ha már elhárította az ajánlatot, lemondva a felkínált  rágcsálnivalóról, úgy dönt, leül a lány mellé. Jobb dolga amúgy sincs. Munkája épp nem akad, hiszen az ügyeket, amiket hátrahagyott, már mind lezárták eddig, az újakba pedig még nem ütötte bele az orrát. Amíg valami egészen friss nem érkezik, fölöslegesnek is érzi, hogy nagyon bele akarjon mászni bármibe is, így legfeljebb csak lézengene. Már ennek tudatában is a társaságot választja, talán addig is sikerül megfeledkeznie erről-arról, és nem gondolni olyasmire, amire a legkevésbé sincsen szüksége.
- Egy Zóját én is ismerek. Jó pszichológus... meg ember - állapítja meg némileg szórakozottan, amint végighallgatja a lány szavait. Amennyi mindent végighallgat tőle az a nő, nagy szó, hogy sose köt bele semmibe, nem minősíti, nem tesz megjegyzéseket. Tudja, hogy egy pszichológusnak nem is illik, de valahogy mégis várta eleinte, hogy na, most, mindjárt, erre lassan már azt érzi, hogy kezd megbízni benne. Közben, mintha csak otthon lenne, lazán előre nyújtja a padlón a lábait, keresztezve egymáson a bokáit, kezeit ölébe ejtve.
- Örvendek, kedves Ráhel. - Egy pillanatra a lány felé is fordul egy futó mosoly árnyával arcán, aztán a kérdést hallva megvonja a vállát.
- Nem tudom. Egész hosszú ideje ma vagyok itt újra először, de ha van kedve, megnézhetjük - ajánlja fel. Végtére is úgyis szétnézni indult, most az már igazán nem oszt, nem szoroz, hogy azt a sétát egyedül teszi-e meg, vagy közben a lány sem unatkozik. - Azt hiszem, hagynunk kellene azért egy cetlit, hogy nem az ufók raboltak el - vált teljesen váratlanul tegezésre, és feltápászkodva keresgélni kezd a zsebében, egyelőre nem sok sikerrel. - Vagy inkább küldünk neki egy üzenetet az első alkalommal, amikor papír kerül a kezem ügyébe, és talán még váltságdíjat is kérek, mondjuk egy vödör kávét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A lába elé pislogva nevetősen szusszan, még egy tünékeny félmosoly is megjelenik szája szegletében - csupa szarkazmus önmagával szemben -, hiszen valóban ráér. Semmi dolga. Mint valami haszontalan bútordarab, amit óvatosan kerülget most mindenki, nehogy recsegve-ropogva szétessen, amint ráraknak valamit. Cseppet sem tetszik neki ez az állapot. Ki kell lépnie belőle, akárhogyan is, de muszáj. Munka kell ismét, elfoglaltság reggeltől estig, és akkor rendben lesz minden, amint a szőnyeg alá seperheti gondjai nagy részét, ahogyan eddig is tette.
– Ez mindenképp hízelgő - állapítja meg végül, helyet foglalva közben a lány mellett a földön. Kissé meglepetten pillant rá aztán az egyértelmű kijelentés hallatán, miszerint ugyanazt a Zóját ismerik. Nem egy gyakori név, az biztos, de azért lehet még egy-kettő belőle hatmillió lakossal számolva is egy ekkora országban.
– Mácsai? - kérdez rá a biztonság kedvéért, szemöldökét kérdőn vonva fel, egyelőre el is feledkezve róla, hogy olyasmiről volt szó, miszerint mesél a lánynak, mi minden történt már ezek között a falak között. A nevét illető kérdésre vállat von aztán, és lassan, egész lassan kezd felengedni a tartása ebben a beszélgetésben, ha másért nem, hát amolyan mindegy már alapon. Még a padlón is viszonylag kényelmesen helyezkedik el, nem zavartatva magát, bármennyire is útban van éppen bárkinek, aki erre halad el.
– Apám a megmondhatója, de ősmagyar név, és néha arra gyanakszom, hogy hatékony kínzóeszköznek szánták, annyira egyedi - válaszolja megvonva a vállát. Roxfortban ki se tudták mondani, hát átkeresztelték Wolfinak, és voltak mindig kellemetlen alakok, akik vonyítani kezdtek a közelében, főleg telehold környékén, meg hülye kérdésekkel bombázták. – A Ráhel mit jelent? Hangzásra héber eredetűnek tűnik, vagy nem az? – érdeklődik már ő is a lány neve iránt.
– Persze. Úgy nézek én ki, mint aki félrebeszél? Csúnya tüdőgyulladásom volt, de már nincs is lázam – jegyzi meg, miközben a tenyerét a homlokának nyomja, hogy ellenőrizze állítása igazát, aztán meg zsebre dugja a kezeit, hogy papír után keresgéljen - hiába.
– Te is szereted a kávét? Nagyszerű, akkor ebben egyetértünk. Az első alkalommal küldünk Zójának egy levelet, addig meg erre. - Szétnéz az irányt illetően, majd int a lánynak, hogy kövesse, és már meg is előre egyenesen, amíg csak a kihallgatótermekig nem érnek. – Erre tartják a kihallgatásokat... és itt van is valaki - dünnyög, belesve az egyik ajtón túlra a kis ablakon. – Van kedved találgatni, miért van itt? Szerintem... lássuk csak... megpróbálta kirabolni a Mágusbankot, de túl hamar elkapták a koboldok -  mélázik el félhangosan. – Egyszer behoztak egy alakot, aki azzal fenyegette a koboldokat, hogy rájuk szabadít egy padlásszörnyet. Gondold el, mennyire beijedhettek. Röhögőgörcstől fetrenghettek szerencsétlenek, a pasiról meg kiderült, hogy valami szer hatása alatt volt - mesél, hátát a falnak támasztva, majd nem s bírja ki kuncogás nélkül a végére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

– Mhm – hümmög egyetértően a magyarázatra, miközben figyelemmel követi a férfi mozdulatait, mint amolyan mellékelt ábrát. – Logikus. – Tenyerén megtámaszkodva hátradől kissé, és elgondolkodva mered maga elé egy hosszú pillanatig. Minél jobban érti az egész mechanizmust, annál könnyebben épít és bont bármit, és minél többet gyakorol, annál jobban fogja érteni. Az első próbálkozásaihoz képest haladt is már rengeteget, hiszen azok vagy a sikertelen vagy a siralmas kategóriába voltak sorolhatóak többnyire, nem nagyon akartak hihetőre sikeredni. Még most sem az minden alkotása, habár szép lassan csiszolódnak a részletek, ahogy újra és újra megpróbál alkotni is valamit, nem csak az üvegcse titkát fedni fel. Azonban ahogy mondják, az ördög a részletekben rejlik, és az illúzióknál valahogy talán még fontosabbak is ezek az apróságok, mint mondjuk egy rajznál, amire az ember legfeljebb ráfogja, hogy posztmodern alkotás.
Apró mosoly jelenik meg szája szegletében, miközben újdonsült tanára tanácsát hallgatja.
– Olyannak tűnik ez is, mint a nyelvtanulás. Minden kis apró részlet hasznos lehet, ha nyitott szemmel jár az ember a világban, minden elkapott szófordulat vagy ebben az esetben éppen minden kis részlete a valóságnak, ami csak megfigyelhető és megőrizhető – foglalja össze meglátásait a témát illetően. Úgy véli, ha valamihez, hát ehhez is hatalmas bázis kell mögé tudásból, tapasztalatból, gyakorlásból, és ahhoz még hozzájön a kreativitás és a kitartás.
– Az már biztos. De ez így egész érdekfeszítőnek hangzik. Állok elébe. – Az ilyesféle kihívásokat mindig is szerette, már amíg nem volt közük viharokhoz, ez azonban pusztán személyes probléma, amin kénytelen lesz túllépni. Talán éppen az illúziómágia jelentheti valami módon arra is a megoldást, ezzel egyelőre azonban még nem foglalkozik. Messze vannak még a hangok ahhoz, relatíve messze, hiszen még a látványnál tart, a mozgás is csak most következik. Már csak próbaképpen is megemeli a kezét, még ha nem is kapott rá utasítást, hogy alkosson bármit is. Kitárja a tenyerét, melynek közepén egy falevél ölt alakot összpontosítása eredményeként. Élettel teli zöld, éppen csak észrevehetően sárguló szélekkel. Majdnem pontos mása az általa elképzelt képnek. Minden részlete azonban most sem tökéletes, felületén ugyanis azt a hatást kelti, mintha olajfesték adná a színét. Tudomásul veszi, hogy további probálkozásokra lesz szükség a jobb eredmény érdekében. Még nem elég. Tulajdonképpen soha nem is lesz az. Ennek a fajta tanulásnak valószínűleg sosem lesz vége.  
– Ezzel próbálkozom egy ideje, de még mindig bőven van mit gyakorolnom – állapítja meg, ahogy fejét kissé oldalra billentve szemléli alkotását. El se hinné most már, hogy valamikor ez kétszer-háromszorennyi erőfeszítésébe került, ha nem többe, és sokkal bénább volt az eredmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Elismeréssel adózik az elhatározásnak, futó mosolya is ezt tükrözi, miközben bólogat. Aurornak lenni végtére is nemes hivatás, habár ő most pillanatnyilag inkább nyomasztónak érzi, de azt is tudja, hogy ez nem magát a szakmát minősíti, pusztán csak személyes ellenérzés a jelenlegi helyzet iránt. Majd elmúlik, remélhetőleg. Érdeklődve emeli meg aztán a szemöldökét, amikor a lány bizalmat tanusítva iránta közelebb hajol, majd egy meglepett ó hanggal reagál először is a megosztott titokra.
– Nahát. Igazán szerencsés vagy, egy ilyen anyával csak az lehet az ember - válaszolja. Talán még szemernyi irigységet is érezne, ha nem nyomná el minden érzését a benne lakó üresség, még a legerősebbeknek is csak tompa árnyékát hagyva. Zója mégiscsak főnyeremény, amennyit látott belőle eddigi beszélgetéseik alkalmával, az égvilágon semmiben nem hasonlít Teklára. Alig észrevehetően szusszant, ahogy eszébe jut a saját anyja. Szembe kellene néznie vele, de még mindig folyamatosan elnapolja azt a látogatást. Próbál rákészülni lelkileg arra a viharra, amely ebből következhet, de sehogysem érzi, hogy sikerülne, hát eddig még minden alkalommal meggondolta magát, másik alkalomra hagyva az egészet.
– Hát a Piroska és a Farkas meg társai már mind megvoltak, vonyítottak is utánam már, kaptam farkasölőfüvet ajándékba... az összképen a fogaim sem segítenek hú de sokat, ami azt illeti. Ja és hívtak már Farkitól Wolfiig mindenféleképpen, talán a Wuf volt a kedvencem, különösebben újat aligha lehet már mondani nekem - válaszolja fejét csóválva egy röpke pillanatra, miközben számbaveszi az egyes emlékeit, és néhányat bölcsen nem is említ, tekintve a nem éppen még érzekeny lelkű fiatalok fülének való jellegüket. Nem óhajt lelki traumát okozni, ha már választhat.
– Neked is úgy bodorodik netán a hajad, mint a bárányok gyapja szokott? - kérdezi meg, noha érzi, hogy ez meglehetősen béna megállapítás a részéről, semmint szórakoztató. Rá is tér inkább, hogy rövidre fogva megmagyarázza, miért is kénytelen éppen felfedezni maga is, mi a helyzet az intézményben, azon belül is ezen az emeleten, majd megvonja a vállát a kérdés hallatán.
– Dehogynem. Mindenre van, csak éppen allergiásnak bizonyultam az összetevők egyikére, úgyhogy gyógynövényteát kaptam és egy hosszú kényszerpihenőt, hogy ne lábon hordjam ki az egészet - feleli. Persze ez csak az igazság töredéke, hiszen ez a két hónapból három hétig tartott, a többiben inkább a levertség, étvágytalanság és állandó fáradtság volt a gond. Szerencsére már jobb, vagy legalábbis már azt kezdte érezni, hogy ha nem mozdul ki, be fog csavarodni, így itt van. Feltápászkodik közben a földről, igyekezve megoldást találni, hogyan is tudassák Zójával, hogy Ráhel nem fog bajba kerülni, mert nem egyedül kószált el.
– Kihallgató tiszti becsületszavamra - válaszolja, igyekezve nagyon is meggyőzőnek lenni. Nem fogja továbbadni a titkot, abban a lány biztos lehet. – De azért még megkérdezném, hogy van valami egészségügyi oka is, például búgócsiga leszel tőle turbó fokozaton, vagy csak Zója szigorú nevelési elvei nem engedik? - veti fel, hiszen nem árt tudni, mielőtt még valami baj lesz abból, hogy ő nagyon okosan kitalálta ezt a legyen kávé a váltságdíj dolgot. Az első kihallgató ajtaja előtt állva aztán máris találgatásba kezd, nagylelkűen tárva fel az első eszébe ötlő lehetőséget, bármekkora ökörség is.
– Hát - szólal meg némi töprengés után, miután Ráhel rákérdez, beszéd közben állát vakargatva kitartóan. – Nem is tudom. Elég kétségbeesettnek tűnik innen nézve, olyannak, aki ilyesmire is képes, és rémesen ideges, tördeli az ujjait, remeg a keze, talán ő is valami szeren van, és most jelentkeznek az elvonási tünetek... de egyébként csak tippeltem. Ezeket mindig kérdésekből tudom meg, ha nincs már eleve benne az aktában. Az is lehet, hogy illetékteleneknek fedte fel a világunkat... vagy... tulajdonképpen bármit elkövethetett - fejti ki, majd rátér a padlásszörnyre is. – Az egy rémesen ronda, lusta, tohonya bestia, ami viszonylag ártalmatlan, és nem tudom, hogy ki az, akit meg lehetne vele fenyegetni. A ragyáit én sem szívesen kapnám el, amilyen rondán fest némelyik, de azért azzal fenyegetőzni... hát ahhoz nagyon el kell szállnia valakinek. Ki is derült, hogy valami kísérleti bűbájtól volt beállva az illető... hm, lehet, hogy ez az ürge meg épp azokkal kereskedik. Ki tudja. Amennyire remeg, tényleg elvonási tünet is lehet éppenséggel, de lássuk a következőt - mondja, intve a lánynak, hogy kövesse, majd pár lépéssel odébb megáll egy újabb ajtó előtt. Ajkait lebiggyesztve veszi tudomásul, hogy ez a terem bizony üres, így már csak a harmadiknál találgathatnak, ahol épp egy nő ücsörög bent olyan mereven, mint valami viaszbábu Madam Tussaud panoptikumából. – Szerinted ő mit kereshet itt? Van ötleted? - veti fel a kérdést, engedve, hogy ezúttal a lány találgasson előbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

– Nyughass már - szól rá a kutyára a szóhasználat ellenére inkább fáradtan, semmint türelmetlenül vagy idegesen. Ribizli kedveli a várost, meg a régi, megszokott útvonalát a sétáiknak még abból az időből, amikor Budapesten lakott. Budanekeresden is elvan, ez vitathatatlan, de mégis olyan ellenállhatatlan tekintettel kuncsorgott nyüsszögve már az első ottani séta alkalmával, letáborozva az átjáróul szolgáló szökőkútnál, hogy nem tudott neki nemet mondani. Most azonban furcsán viselkedik. Mintha kiszagolt volna valamit. A pórázt rángatva igyekszik mindenáron rávenni őt, hogy térjenek be az egyik utcába.
– Nem - mordul rá a kutyára erélyesebben egy fáradt sóhajt követően, hiszen mégiscsak ő az eb gazdája, és nem fordítva. Még mindig neveli a lassan egy esztendős retriever-labrador keveréket, és egész engedelmesnek bizonyult eddig, már amennyiben cserébe kellőképpen sokat mozoghat. Most éppen ezért is tűnik szokatlanul furcsának a viselkedése, és mégis ismerősnek tetszik. Adta már ki ezt a panaszos, nem mindennapi hangot, mintha... mintha valami bajt jelezne. Talán egy sérült állat lesz az.
– Jól van, de ha csak egy nagy kitérő lesz, nem leszek boldog tőle. Még rengeteg dolgom lenne ma - dünnyögi szusszanva egyet, de mivel az eb továbbra is makacsul be akar térni az utcába, enged a pórázon, hadd vezesse. A biztonság kedvéért a pálcáját előveszi azért, mert nem tudja, mit is fedezett fel a kedvence, amíg oda nem érnek. Gyakorlatilag bármi lehet. Pillanatokon belül elé is tárul aztán az egész rémes látvány, és kiderül, hogy nem egy újabb sérült macskáról van szó, hanem inkább valakiről, akit rendesen helyben hagytak. Vagy ő intézte el magát? Pillanatnyilag jelentéktelen részletkérdés ahhoz mérten, hogy milyen állapotban van. Ribizli már meg is közelíti, barátságosan nyalva meg a fiú arcát.
– Ribizli - mordul rá, de aztán már azon is van, hogy megpróbáljon rájönni, mi is történhetett. Értelmes válaszra egyelőre nem nagyon számíthat, ahogy elnézi, csak annyit tud kivenni a félszavakból, hogy pánik. Megfordul a fejében pár lehetőség, az amputoportálás is, mint olyan, hát azzal a varázslattal kezdi, ami megszakíthatja a rosszul sikerült hoppanálást. Ki kellene hívni a mágikus balesetiseket, de kit érdekel a protokoll, ha itt vérzik el a szerencsétlenje? Különben is előbb meg kellene kérdeznie, mi történt. Mégiscsak több sebből vérzik, nem csak ő, de az amputoportálás elmélete is. A varázslat viszont ha nem használ, nem is árt. A valetudo már annál hasznosabb, legalább az elharapott nyelvére, szorítókötés a lábára, mert mégsem mindennapi az a seb, ahogy elnézi, majd addig is, amíg az ispotályból reagálnak a segélykérésre, és kirepülnek, az erre járók elől elrejti a jelenetet. Hiányzik ide még néhány minisztériumi alkalmazott. A járókelők gyakorlatilag csak azt látják, amit pár méterrel odébbról átvetít eléjük egy vizuális illúzióval, ők pedig ott sem lennének a kép és a valóság között. Úgy tűnik, ha a helyzet úgy kívánja, meglepően összeszedett tud lenni. Talán ki kellene mennie terepre, az irodában elunja az életét is utóbb, de ezt majd máskor gondolja végig, most inkább leguggol a fiú mellé, és a tekintetét keresve szólal meg.  
– Nem vagyok gyógyító, az ispotályból mindjárt ki kell érkezzenek, addig még bírd ki egy kicsit. Van még más sérülésed is? A lábad... nem egy errefelé jellemző balesetről árulkodik, amputoportálásra gyanakodtam, de még ahhoz is túl fura, de majd visszatérek rá, ha egyben leszel. - Megvakargatja a tarkóját. Magyarázatot most tényleg nem vár, legfeljebb csak arra választ, hogy más sérüléssel is kellene-e valamit kezdenie. Ribizli közben már a kezét nyaldossa, mert az tényleg sokat segít épp.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Feels like I'm frozen,
Nowhere to run, nowhere to run from here.

Nem is olyan régen még a környéken lakott. Csukott szemmel is elboldogul az utcácskák kusza rengetegében, így gondolataiba mélyedve halad a hoppanálásra alkalmas sikátor felé. Kedvenc könyvesboltja alig egy saroknyira van innen. Szabadnapját kihasználva benézett oda is, és e látogatás eredményeként az éppen oldalához szorított vaskos francia–magyar szótárral lett gazdagabb, meg egy Baudelaire kötettel és egy szintén nem éppen vékonyka nyelvtani útmutatóval is. Eldöntötte, hogy az elmúlt időben tett kirándulás során összeszedett, egyelőre nagyon is minimális nyelvtudását tovább fogja fejleszteni. Éppen igazít egyet a könyveken, mivel a szótár vastag borítója kényelmetlenül vág oldalába, így egész gyanútlanul sétál be a sikátorba. Soha semmi veszedelmessel nem találta szembe itt még magát, hiszen néhány kukázó nem mondható igazán ijesztőnek sem még. Az erre megforduló szerfüggők talán még beleesnek ebbe a kategóriába, de annyira azért ők sem. Eddig főként csupa ködös tekintetű, álomvilágba merült alakhoz volt szerencséje errefelé. Nem is tart tőlük. Ártalmatlan szerencsétlenek, akik így próbálják betölteni a mellkasukban tátongó űrt. Ezúttal azonban sem egyik, sem másik csoport tagjait nem fedezi fel. Valami sokkal rosszabb várja. Hirtelen szakad szilánkokra szeme előtt a kép. Villanás. Szerteágazó, erős fényű, hangos dörrenés kísérte elektromos kisülés. Villám. Gyomra máris görcsbe rándul, kavicsméretűre zsugorodva. Ösztönösen lép hátra fedezéket keresve. A sötétkék zakóban különösen sápadtnak tűnik, még a fehér ing is mintha csak ezt emelné ki, hogy mennyire sikerült ráijesztenie egyetlen villámnak is. Vihar van. Ez egy rémálom, fut át máris agyán a gondolat. Hiszen az előbb nem volt még sehol egy felhő sem. Képtelenség. Még az áprilisi szeszélyes időjárás ellenére is egyszerűen képtelenség ez a vihar. Mellkasához szorítja a könyveket, mintha azok megvédenék bármitől is, és szemét lehunyva igyekszik megnyugodni. Dolgoznak már ezen Zójával. Nem akar egész életében ezzel a hülye asztrafóbiával küzdeni. Logikátlan. Tudja, hogy ezek a viharok... ezek csak vannak tőle függetlenül, és a legkevésbé sem bántják. Persze, nem kell fa alatt ácsorogni viharos időben, de tényleg puszta természeti jelenségek. Kényszeríti magát, hogy mély levegőt vegyen. Csak nyugalom, Farkas, nyugalom, mantrázza magának. Akkor akad meg a szeme a lányon, amikor ismét kinyitja a szemét. Ismeri. Tudja, hogy bagolyköves, de nem annyira onnan emlékszik rá. Balázs lánya. Igaz, a nevét meg nem mondja, talán Klementina vagy Kata... Katinka? Valami k betűvel kezdődő, annyiban biztos, ebben a percben meg végképp ne várja senki, hogy ilyesmik jussanak eszébe, mégiscsak egy zabolátlan aeromágussal sikerült szembetalálnia magát. Mélyen szívja be a levegőt, majd nagyot sóhajtva fújja ki. Kissé remeg a keze, ahogy a pálcát szorongatja jobbjában. Egyelőre nem emeli a lányra, mert nem tudja, mihez is kezdjen. Egy kábító átok talán csak rontana a helyzeten, egy amphicraneára nem feltétlen van szíve, amilyen erős fejfájást bír okozni, és különben is ki tudja, az is mit vált ki. Talán egy relaxo... vagy ha nyugodt lenne, akkor... de hát nem nyugodt. Ha legalább egy épkázláb ötlete lenne, de jó is lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Through hell's gates
The ground shakes
And valor wakes
And so it begins

Tétlenül szorongatja a pálcát a kezében. Kezdi úgy érezni, hogy ez már nem is a tanult tehetetlenségből fakad, egyszerűen csak akarás kérdése. Minden egyes varázslat, amely eszébe ötlik, fájdalommal járna, vagy éppen bizonytalan kimenetelű, már ami az elemi mágiára való hatását illeti. Azt sem szeretné, ha meg kellene magyaráznia Balázsnak, miért került a lánya ispotályba holmi átok mellékhatásaként. Nem mintha bárki mást is szándékában állna csak úgy csuklóból bántani. Ráhagyja ezt azokra az emberekre, akiknek könnyebb a lelkiismerete, ha átkok szórásáról van szó, ő beéri a sóbálványátokkal is, csakhogy az most éppen annyi lenne, mint halottnak a csók. Kár megidéznie, legfeljebb csak még vadabb lesz attól is a vihar. Nem emeli fel a pálcát. Energiáját inkább arra fordítja, hogy önmagát győzze meg, nem árt ez a legkevésbé sem. Most nem fog elfogyni az oxigén, nem tűnik el a talaj a lába alól, mert ennek egyáltalán semmi köze hozzá. Bizonyára még csak nem is szándékos, pusztán egy tanonc veszítette el a kontrollt egyelőre beláthatatlan ereje fölött. Nem gondatlanság, csupán tapasztalatlanság rejtőzhet az egész mögött, és esetleg instabil lelki állapot segíthet rá, de fogalma sincs a pontos részletekről. Igyekszik nem ítélkezni. Megnyugodni kellene. Kócos tincsei lassan teljesen átáznak és súlyos csomókban tapadnak a homlokába. Arcán lefolynak az esőcseppek. Még arra sem használja a mágiát, hogy az esőtől megvédje magát. Zakója is átnedvesedik lassan, a mellkasához szorított könyvek lapjai pedig elkezdik felszívni a vizet. Majd megszárítja őket. Visszacsúsztatja a zakó ujjába a pálcát egyelőre, és úgy dönt, hátát a falnak vetve megvárja, amíg elcsendesedik az egész. Lassan abba kell maradnia, ha jól gondolja, hiszen a lány mintha már kezdene kimerülni. Mélyen szívja be a levegőt, szinte érzi, ahogy még az utolsó kis hörgőbe is eljut az oxigén, és ez mégiscsak megnyugtatja. Először a szél csendesedik le, majd tűnik el teljesen, végül a nap is kisüt újra. Csak most tudatosul benne, hogy már valamikor jóval ezelőtt sikerült megnyugodnia. Tekintetét a lányra emeli. Nem fest túl jól. Az erőtlen nyöszörgést nem is érti, de az sem valami biztató. Ebben az állapotban csak nem hagyja itt. Szétnéz, megbizonyosodva, hogy nem jár erre senki, majd néhány gyors, biztos intéssel szárítja meg a lány átázott ruháit éppen úgy, mint a sajátjait. A könyvekre is szór a bűbájból, majd közelebb lép a lányhoz.
– Hahó - szólal meg félúton félhangosan. Nem szeretné a frászt hozni rá azzal, hogy hangtalanul feltűnik. – Hé... találkoztunk már, emlékszel rám? Auror vagyok a minisztériumnál, akárcsak Balázs. Farkas... már a keresztnevem, épp mint a te családneved. Emlékszel? Te mondtad, hogy a farkasok mindig megtalálják egymást. - A családnevére legalább emlékszik, ha a keresztnevére nem is. Túl sok a K betűvel kezdődő az utónévtárban. Igyekszik kapaszkodóval szolgálni azt illetően, hogy nem teljesen ismeretlen. Még tesz egy lépést, majd még egyet, végül leguggol éppen előtte, közel fél méternyire. – Mi történt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Meglehetősen rosszul fest a lány. Mozdulatai, nyöszörgése is arra enged következtetni, hogy fájdalmat érez, és a valamivel később arcán megjelenő fintor csak még inkább alátámasztja ezt a feltételezést. Sóhajt egy aprót - ezek a sikátorok egy ideje csupa ilyen meglepetéssel szolgálnak neki, hogy aztán az ispotályban köt ki a különféle felmerülő vészhelyzetek miatt, mert nincs szíve továbbmenni, mint ahogy bárki más tenné jó eséllyel -, és kisimítja az arcából a haját.
– Nekem nem tűnt semmiségnek - jegyzi meg fejét csóválva, de igyekszik olyan hangot megütni, hogy szavai a legkevésbé se legyenek bántóak. Szinte biztos benne, hogy mindez inkább volt valami belső konfliktus látványos, meg persze nem éppen veszélytelen lecsengése, mint bármi szándékos. Egy pillanatra lehunyja a szemét és mély levegőt vesz. Hát ezt is megérte, hogy többé-kevésbé racionálisan képes kezelni ezt az egészet.
– Fel tudsz állni? - kérdezi, miután az egyetlen intéssel összezsugorított könyveket zsebébe rejti. Valós méretükben csak útban lennének. Lassan egész elsősegélydobozt is hordhatna magánál ilyen formában, ha már ilyen jó érzéke van felfedezni mindenkit, akivel a város ezen részén történik valami a sötét sikátorok mélyén, amelyek annyira elhagyatottak, hogy józan varázsló csak hoppanálni tér be bármelyikbe. Legalább fájdalomcsillapító bájitalt tarthatna magánál. Lemondóan szusszan. Majd legközelebb. Ebből ismét ispotály lesz, az a legbiztosabb.
– Tud róla az oktatód, hogy ennyire instabil vagy, vagy ez csak kivételes alkalom volt? - érdeklődik, miközben azon igyekszik már, hogy felsegítse a lányt, aztán ha ez a napirendi pont sikeresen teljesítve, akkor hoppanál is vele. Vessen rá egy pillantást egy szakavatott gyógyító, még mielőtt benéznek a misztériumügyiekhez, hogy karperecek közül választhasson magának. Az majd biztosan segíteni fog, de ezt ráér később is közölni, ha már jobban van a rellonos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kiállításmegnyitó

Sötétkék öltönyt visel és fehér inget sajátosan kék árnyalatú nyakkendővel. Egyszer kapott olyan kéket, azóta sem felejti, mennyire megnyugtató, és ha valamire szüksége van most, akkor az a nyugalom. Amióta felbukkant az ereje, régi nyugalma még annyira sem jellemzi, mint eddig, hiába hord karperecet. Az egész házát olyan bűbáj védi már, amely korlátozza a képességét, azonban mindenhol nem állhat neki használni ezeket, már csak azért sem, mert számottevő részükhöz nincs is meg a kellő szaktudása. A biztonság kedvéért ellenőriztette még a sárkányfejes karpereceket egy órája, nehogy véletlenül indák lepjenek el mindent hirtelen vagy kisebb földrengést idézzen elő, feszengését pedig illúziók mögé rejti. Összeszedett, nyugodt ember látszatát kelti most ismét. Halványan még mosolyog is, ahogy zsebében a szépen kivitelezett meghívóval belép. Nem kér pezsgőt, csak illemből veszi el az elé tartott poharat, bájitalra ugyanis nem biztos, hogy jó ötlet lenne meg is inni. Látta már a képeket is egyébként, sokkal inkább azért van itt, mert meghívták és nem érezte volna helyénvalónak lemondani. Valahol ő is ott van a képek valamelyikén. Azt is látta már, még ha régen is, egy olyan alkalommal, amikor képtelen lett volna megfigyelni minden részletét az egésznek, csak abban az érzésben tobzódott, hogy olyan ez, mint valami  titok. Azóta is csak valami nyitott, nevén nem nevezett valami van közöttük, még akkor is, ha Colton eredetileg egyebet kért, de elfogadta már ezt még az első pillanatban. Tud is szinte mindenki másról, ha épp nem mindenkiről, de ez sem zavarja. Tudja azt is, hogy itt most nem csak a képeken lesznek rajta az emberek, de legtöbbjük, ha eljön, akkor karnyújtásnyira lesz csak, itt, egy légtérben. Nem érez semmit a gondolatra, sőt akkor sem, amikor belép a már bent ácsorgó, kisebb csoportokba verődő emberek közé. Köszönésképpen megemeli a poharát Colton felé, néma gratulációt is artikulálva hangtalanul szolid mosoly kíséretében, majd a legközelebbi magányosan ácsorgót veszi célba, hogy könnyed csevegésbe bocsátkozzon vele az alkalomról. Biztos volt benne, hogy meglesz ez, ahogy abban is, hogy Coltonnal csak a rossz pillanatok kétségbeesése mondatja, hogy soha sem fogja vinni semmire, és értéktelenek a művei. Tehetséges, ez soha nem volt kérdés. Szemernyi büszkeséget is érez azért, hogy kicsit része volt ennek az egésznek a megvalósításában. Talán még több is lenne az, ha nem emésztené fel az energiáját és minden koncentrációját az elemi miatti aggódás és az illúziók állandó fenntartása. Hosszú lesz ez ebből a szempontból, de ez mégiscsak a rellonos nagy napja, legyen csak tökéletes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megemeli a poharát Colton felé, de a fiú nem néz fel. Helyette azonban Adrian tekintetét érzi néha magán, mint akit zavar maga a tény is, hogy itt van. Pedig nem ártott neki. Még csak szava sem volt soha ellene, de hát ez van. Ha ettől jobb neki, hát akár gyűlölheti is. Nem ő lesz az első ember, aki így érez iránta. Lerázza a gondolatot. Inkább a beszédre figyel. Ismeri a lányt, még ha nem is személyesen, de látásból. Rellonos. Látta párszor, amikor az iskolában töltötték azt az évet a minisztérium által kijelölt felügyelőkkel. Ha jól emlékszik, már akkor is prefektus volt. Megtapsolja ő is a köszöntő szavakat, amint végére ér a lány, aztán úgy dönt, ha már itt van, gratulál. Ellenőrzi futólag a karpereceket, biztos akar lenni benne, hogy nem történik semmi gond, habár ezeknek a visszatérő, lassan rituálévá váló mozdulatoknak sem sikerül elérni, hogy teljes mértékben biztos legyen magában. Legfeljebb abban bízik, hogy az illúziókkal még mindig el tud rejteni szinte bármit, bizonytalanságát és aggodalmait éppen úgy, mint néhány esetleges indát, ami éppen a hajában bukkan fel vagy az ujjaira tekeredik, ahogy az nem egyszer történt már meg a karperecek nélkül. Lazán fogva a még mindig érintetlen pezsgőt átsétál néhány, a képeket bámuló ember között. Egész szép számban gyűltek össze ma, állapítja meg körbepillantva. Valahol tudta, hogy ez lesz. Mindig is tudta, hogy Colton tehetséges, és egyszer még híres lesz, ez pedig csak az első lépés azon az úton, de egész jól sikerült lépés. Türelmesen megvárja, hogy amikor beelőzi valaki, nyugodtan gratulálhasson, meg sem próbálja félbeszakítani az egészet, hiszen az még csak nem is illendő, csak utána lép oda futólag megérintve Colton vállát is, merthogy éppen többé-kevésbé háttal áll neki.
- Gratulálok, kedves művész úr - szólal meg kezet nyújtva, hogy megrázhassa a rellonos kezét is, ha már éppen gratulál. Hangjában most semmi irónia nem akad, őszintén cseng, ahogy kimondja a szavakat, és még mosolyog is mellé barátságosan.
- Nem is vártam tőled kevesebbet, és ez még csak a kezdet, de nem is rabolom tovább az idődet, hadd gratulálhasson mindenki más is, aki szeretne. Egész sokan vannak. Egészségedre. - Megemeli a poharát fejét kissé oldalra biccentve közben, aztán átengedi a terepet valaki másnak, hogy ő pedig végignézhesse a képeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Látnod kellett volna a kollégáim arcát, amikor ma elmondtam, hogy megnősülök. Kristófra rá kellett szólnom a végén, hogy csukja már be a száját, mert tavasz van és zümmögnek már legyek összevissza, a végén még belerepül egy - mesél, miközben kissé előre hajlova ücsörög az asztal mellett egy párnára telepedve, teáját kavargatva és hol az aranyszínű italra pillant, hol pedig hosszú szempillái árnyékából a vele szemben ülő lányra. Szája szeglete nevetősen görbül felfele, ahogy felidézi lelki szemei előtt a képet. Végül a csésze széléhez kocogtatja a kiskanalat, lerázva róla az utolsó csepp teát is, és a csészealj szélének támasztja, hogy két tenyere közé fogva az apró kis csészét belekortyoljon a teába. Hümmögve állapítja meg, hogy igazán kellemes. Ez a teaház nem okoz csalódást. Mindig is szeretett ide járni, amióta csak tud róla, akárcsak a cukrászdába, amiről kiderült, hogy Veszna sem veti meg egyébként. Most pedig már amúgy is ideje volt kimozdulniuk, mert utóbb nem jártak semerre, leszámítva az ékszerbolti sétákat, mire sikerült rábukkanni a megfelelő gyűrűre, és azt, hogy reggelente még együtt indulnak el dolgozni, habár ez az út nem is olyan hosszú, tekintve, hogy a lány az iskolában dolgozik, ő pedig a budapesti aurorparancsnokságon.
- És a te napod hogy telt? Mesélj - érdeklődik, amint lenyeli azt a kortyot, majd egy újabb után a csészét is leteszi, hogy az asztal fölött átnyúlva inkább Veszna kezét fogja meg figyelmesen hallgatva minden szavát, amit csak válaszul a kérdésre mondhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Megnősül? Huh, hát ez kissé váratlan... ihletet kapott a lányától? - kérdezi, de ő is érzi, mennyire nem jó ötlet most megpróbálni sem humorral kezelni a helyzetet. Látja Vesznán, hogy nem fogta még fel az egészet, talán sokkolta is, vagy legalábbis neki úgy tűnik. Közelebb húzza kicsit a kezét, hogy csókot nyomjon a kézfejére, majd gondol egyet és elengedi, de csak azért, hogy a csészéjét fogva odébb költözzön éppen a lány mellé huppanva le egy párnára.
- Gyere ide, bogárka - mondja neki félhangosan ölelésre tárva ki a jobb karját, hogy aztán magához is húzza. - Nem baj, emészd csak nyugodtan - feleli és csókot nyom a szőke tincsek közé is.
- Ki tudja, lehet, hogy ez már kapuzárási pánik. Rájött, hogy neki is szüksége van valakire és nem elég az, ha mindig más van. Nem is tudom. Végtére is az ritkán boldogít, ha nincs senki, akire úgy igazán számíthatsz - válaszolja a végét már félig csak magának mondva, hiszen neki is megvannak a saját tapasztalatai e téren.
- Na és ki a szerencsés ara? Ő is színésznő netán? - kérdezi meg, miután kellőképpen sokáig hallgatott már a lány felkarját simogatva, ahogy magához öleli, hátha ettől kicsit jobban érzi magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Hát ha innen nézzük, akkor talán ez is közrejátszhatott... lehet, hogy csak úgy érzi, hogy elveszít ezzel téged valami módon, ezért keresett egy másik biztos pontot, valakit, aki jó eséllyel nem repül ki majd a fészekből, mert felnőtt és saját családot alapít - fejtegeti hangosan, noha eléggé találgatás ez, sokkal inkább, mint bármi, amit tényszerűen közölne, hiszen nem igazán ismeri Veszna apját.
- Különben meg dehogyis vagy önző - jegyzi meg végül, megrázva a fejét, majd puszit nyom a lány szőke tincsei közé. - Azt hiszem, én is pont ennyire lesokkolódnék, ha apa közölné, hogy márpedig most megnősül, pedig olyan rég van egyedül, hogy tulajdonképpen örülnék, ha neki is lenne valakije - fejtegeti tovább a kérdést még kicsit, igyekezve megnyugtatni a lányt, miközben kicsit szorosabban ölelve egy fél percig. A név hallatán kissé elnyílik a szája a meglepetés hatására, ezt a nevet valahogy nem várta, nem mintha várt volna bármit is, de most, hogy hallotta, szinte már ijesztő a gondolat, hogy kézen-közön egy család lesznek egy tetramágussal, akivel soha az életben nem akart kapcsolatba kerülni lehetőleg semmiféle módon sem.
- És elemi mágiát is... hallottam már róla - jegyzi meg, de inkább nem folytatja a mondatot, még a gondolatot sem. Hálás is az új kérdésért ennek fényében, hiszen ezzel a téma is megváltozik kissé, ő pedig megkönnyebbülten szusszant fel kurtán, mielőtt elnevetné magát.
- Megkockáztatták, hogy biztos kapuzárási pánik... vagy esetleg fejre estem, vagy ez csak valami százfűléfőzetes átverés, vagy tudja a fene. Mondtam, hogy ami azt illeti, engem is meglepetésként ért a tény az elején, hogy sikerült egy lánynak magára vonni a figyelmemet, de akár hiszik, akár nem, teljesen az ujja köré csavart és most tényleg családot alapítunk - meséli. - Hm, valamikor amúgy el kellene mennünk az ékszerészhez, mit szólsz? Meg el kellene kezdeni szervezkedni, habár részemről semmi nagyot nem szeretnék, ha neked sincs ez ellen kifogásod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Visszatért. Újra a Varázsló és Boszorkány Megfigyelési Szakosztályon dolgozik, mint kihallgató tiszt. Igaz, a régi csapat már sehol sincs. Nincs már se Fédra, se Vögel, ahogy Feigler sem, és legfőképpen nincs már Felicián. Ha hinni lehet a pletykáknak, őt hamarosan amúgy is nyugdíjazzák. Helyettük viszont vannak mások, akiket még meg kell ismernie és meg kell szoknia, viszont ez a legkevesebb. Tulajdonképpen azért a beosztása sem teljesen a régi pillanatnyilag, tekintve, hogy él a kikötés, miszerint nem mehet kiküldetésre, amíg nem ért véget a képzése illúzió-, illetve terromágusként. Addig csak a minisztérium épületében dolgozhat és végezhet egyfajta belső ellenőrzést. Épp nemrég kapta meg a munkája pontos leírását, miután az elmúlt héten éppen olyan alapos onboardingon esett át, mintha először tette volna be a lábát ide. A közvetlen munkatársa egy legilimentor lesz, akivel a fedett ügynökök jelentéseit hallgathatja végig. Az egyik leendő kliense már állítólag itt is van, és csak arra vár, hogy találkozhasson vele, meg a legilimentor kollégával, akit neki még nincs is szerencséje ismerni. Az előző kihallgatót, aki ezt a munkát végezte, épp átigazolt a Varázskommandóhoz. Nehéz eldönteni, hogy az előrelépésnek minősül-e vagy sem, hiszen végeredményben az is elit alakulat, akárcsak ez, csak mások az elvárások és a kozkázati tényezők. A nemrégiben kapott mappával jobb kezében úgy sétál végig a folyosón, mintha csak haza érkezett volna. Szinte már azt is várná az ember, hogy menten fütyörészni kezd vagy elindul szökellve tenni meg ezt az utat, mint a tornaórán indiánugrást gyakorló kisiskolások, csakhogy ehhez ő túlságosan is visszafogott. A megtestesült kimért, nehezen kiismerhető kihallgató tud lenni, aki viszont könnyedén olvas mások gesztusaiból. Nem véletlen szerette itt a főnöke, alig fordult elő, hogy veritaszérumot kellett volna használnia. Mielőtt belépne az irodahelyiségbe, még beletúr a hajába megszokásból, hogy hátraigazítsa kusza és rakoncátlan göndör tincseit, majd vesz egy mélyebb levegőt és be is lép.
- Jó napot! Kelemen Farkas, kihallgató tiszt - mutatkozik be máris, híven a rutinhoz, amit már nagyon régen megszokott ebben a beosztásban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A legilimentor is megérkezik - egy nő, akivel már találkozott, de mindössze annyit tud róla, hogy Evelin a keresztneve -, így együtt lépnek be a kihallgatóba, ahol már vár is rájuk a behívott auror. Elég csak ránéznie, hogy lássa, mennyire lelkesedik ezekért az alkalmakért, de még szóvá is teszi, olyan egyértelműen, hogy arcára kiül egy rezignált félmosoly, miközben fejét kissé előre döntve felszusszan. Kellemetlen, de most éppen ez a munkája.
- Mit akarnának? Információt, mint mindig, kedves... - közli, de mivel a nevet nem tudja, kénytelen hatásszünetet tartani addig is, amíg felüti a mappa fedőlapját, hogy megnézze az első oldalon. - Machay Ilián - fejezi be a mondatot. A mappa az asztalon végzi, továbbra is nyitva, és zsebéből egy órára emlékeztető tárgyat is előhúz, amelynek fedelét felkattintja, mielőtt a mappa mellé tenné. Az felel azért, hogy majd az itt elhangzó kérdések és válaszok megmaradhassanak az archívum részére is. Kihúzza az egyik széket, megemelve, hogy ne csikorogtassa a padlón, majd helyet foglal, két karját egymásra fektetve helyezve az asztalra. A legilimentor is leül a másik székre közben, és biztos benne, hogy máris a másik gondolatai között igyekszik kutakodni. Az ő dolga viszont az, hogy kérdezzen és meghallgassa a válaszokat.
- Nos... ez igazán meglepő. Mindössze arról van tudomása a minisztériumnak, hogy Noxen kisasszony animágus, illetve hatékonyabban gyógyít holmi életerőmigrálási képességnek köszönhetően, mint mások, de... talán valami bájital idézhette elő ezt a hatást, másra nem tudok gondolni, tekintve, hogy ha minden információm helytálló, akkor az ön vélamágiája félvélák között egészen jelentősnek mondható. A kihallgató terem miatt nem tudjuk igazolni a kijelentés valóságtartalmát, de készséggel hiszek a minisztériumi aktának - válaszolja, szeme sarkából futólag a mellette ülő legilimentorra pillantva, ha már többes számot használ, aztán a mappára szegezi a tekintetét kis időre.  Igazából még nem volt alkalma elolvasni az aktát korábban, csak úgy a kezébe nyomták minden egyébbel együtt a délelőtti kis felkészítő végén, most azonban átfut belőle sorokat, ahányszor csak lepillant és nem a vele szemben ülő vonásait figyeli. Meg kell hagyni, vonzó egy alak. Bele sem mer gondolni, mennyit dobhat ezen még az a bizonyos vélamágia.
- Ha a minisztérium nem tud róla, kevésnek tartom annak a vélamágiával szembeni immunitás esélyét. Talán érdemes lenne megpróbálkozni valamivel, ami gyengíti az ilyen esetben lényegében pajzsként funkcionáló szerek vagy tárgyak hatását.