36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Béres Bárcián összes RPG hozzászólása (122 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Le
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. november 9. 23:06 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Az igazgató humoros válaszára önkéntelenül is vigyor húzódik a férfi arcára, aki ezt az arckifejezést záros időn belül csúnyán meg is bánja, mert még a feje is belesajdul. Morcos kisfiúéhoz hasonlít a tekintete, miközben elégedetlenül nyomja a párnáját az arcába finoman, majd Kriszpinre néz.
- Még vigyorogni sem tudok - panaszolja el bosszankodva. Tényleg marha idegesítő ez az állapot, és bár őt nemigen lehet kihozni a sodrából, most kifejezetten érezhető rajta az elégedetlenség. A mondatot azonban hamar megbánja, elvégre örül Kriszpin jelenlétének, úgyhogy esze ágában nincsen panaszkodással elrontani a dolgot. Úgyhogy inkább lakatot tesz a szájára, a férfi kedves felajánlását hallva pedig hálásan elmosolyodik. Éppen csak annyira, hogy különösebb problémát azért ne jelentsen a dolog.
- Köszönöm, van mindenem. Anyukám ellátott rendesen -  vonja meg a vállát kicsit, mintha nem érezné magát egyébként elég szerencsésnek, hogy még ennyi idősen is rögtön pattan és jön segíteni az édesanyja, hogyha bajban van. Igazán szép tőle, és Berci tényleg nagyon értékeli, még ha emellé el is kell viselnie a végeláthatatlan monológokat.
Aztán Kriszpin a kórlapjára szeretne vetni egy pillantást, amelyről előbb azonban nagyon udvariasan érdeklődik. Nem mintha lenne bármi érdekes benne, igazából tényleg csak pár adat. Alacsony a vérnyomása a nyugimágia miatt, kapott pár öltést a szemöldökére, kicsit lassúak a neurológiai reakciói... Igazából semmi extra.
- Persze, csak nyugodtan. Nincsen benne semmi érdekes - mondja a férfinek, miközben érdeklődve lesi, hogy végül fog-e számára bármiféle újdonságot jelenteni a kórlap, és esetleg meglepődik-e valamin, vagy unottan továbblapoz és másik tárgyra tér. Az utóbbi valószínűbb, dehát ki tudja.
- Egyébként ha történik bent bármi sürgős, írj ám nyugodtan. Nem vagyok azért teljesen életképtelen - mondja, és igazából a lelke mélyén még örülne is egy kicsit ha dolgozhatna, még ha egyébként nem is szabad. Jó lenne valami izgalom, márpedig a mostani állapotokhoz képest még a munka is kifejezetten izgalmas.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. november 17. 19:48 Ugrás a poszthoz

Kriszpin
Záró.

Gyorsan és könnyen olvassa le Kriszpin arcáról, hogy mi járhat a fejében. Pillanatnyilag ez nem annyira bonyolult, még a beütött kobakjával is megy neki. Hát igen, az anyukák már csak ilyenek, főleg a fiús anyukák. Mindent a pici kisfiúért, aki ugyan már egyáltalán nem kicsi, sőt fiúnak is inkább férfi... De ez az élet rendje.
- Jó, hát lássuk be, a többinek nem is volt sok esélye ellene... - utal arra, hogy a neve igazán egzotikumnak számít, de persze ezt biztosan nem a vele szemben álló férfinek kell magyaráznia.
Őszintén elgondolkodik rajta, mit üzenhetne az iskolában tartózkodóknak. Kapásból két dolog is eszébe jut, bár mindkettő viszonylag komolytalan. Legyen, azért mégiscsak elmondja, ha már így felajánlotta a férfi a segítségét. Igaz, a világért sem akarná feleslegesen ugráltatni... Dehát na, ő kezdte!
- Hm, végül is lenne itt két dolog. Ha összefutsz Hajnival, kérlek mondd meg neki, hogy ne járjon rá a dugicsokimra, amíg nem vagyok ott. Rubennek pedig azt üzenem, hogy tartsa a szemét a Szentmihályi fiún. Fogja érteni, hogy mire gondolok - mondja, a részleteket direkt kihagyva. Nem akarja szegény gyerek múltját az igazgató előtt teregetni, direkt csendben intézték el a múltkor a kis ügyet, amelynek során a fiú belógott Izabellához a szobájába és üvöltöztek egymással úgy, hogy zengett az egész Levita.
- Köszönöm - mondja hálásan, tekintetét Kriszpinére szegezve, csak hogy tudtára adja ezzel azt is, nem csak azért hálás, amiért átadja az üzeneteit, hanem azért is, hogy egyáltalán itt van és gondolt rá. Meglepően kedves vele már a kezdetektől, és lehet hogy ez számára teljesen természetes, de ha valaki, hát Berci tudja, hogy a legtöbb embernél ez nem alap.

Kicsit még csevegnek, aztán Kriszpin úgy dönt, itt az ideje, hogy induljon. Elköszönnek egymástól addig is, amíg Bárcián újra visszatérhet majd a kastélyba, és hogy míg ez megtörténik, az eddig megszokott módon vánszoroghassanak a napok.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. december 8. 19:34 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Ziláltan ül a székében enyhén elcsigázott ábrázattal, kócos hajjal és a karján félig-meddig feltűrt inggel. Olyan tizenöt másodperccel ezelőtt sikerült magát levetnie az ülőalkalmatosságba megkönnyebbülten, ám az elmúlt három órája nem volt éppen fényes. Elromlott az egyik bűbáj a tárolószekrényén, így a negyedikesek tandíjbefizetésekkel kapcsolatos papírjai felhőként szóródtak szét a szobájában, miután az őket tároló fiók bomba módjára robbanva kivetette őket magából. Mindezek után pedig ki-be nyílt, nem kis zaj kíséretében (ezt legalább sikerült időben elnémítania a férfinek), illetve folyamatosan rázva a szekrény többi részét is. Nem sokkal később egy másik polc is követte a példáját.
Így aztán "kellemes szórakozásként" rendezhette újra sorba a papírokat kupacokba, és ez még közel sem volt a dolog nehéz része. A nehéz rész ott jött, hogy kellett találnia egy bűbájt, amellyel meg tudja javítani azt az átkozott (szó szerint vajon?) szekrényt, hogy vissza tudja bele tenni a papírokat, és ne a plafonig álljanak az iroda kellős közepén. Ráadásul mindeközben öt különböző ember találta meg a dolgaival, akik mind furcsállóbbnál furcsállóbb pillantásokat vetettek a szekrényre. Ezt egyik kedves érkező sem mulasztotta el.
A könyvtárat is megjárta, ott sikerült végül egy kis segítséggel rátalálnia a megfelelő könyvre, majd az elengedhetetlen tudás birtokában visszatért ide, hogy megoldja a gondot.
És sikerült. Végre. Végre ül a székében, és abban reménykedik, hogy a mai napon ennél már csak jobb jöhet. Ekkor kopogtatnak az ajtaján, ő pedig nyugodtan, egy egészen apró, lemondó sóhaj kíséretében tápászkodik fel, hogy ajtót nyisson. Arra nem gondol, hogy éppen úgy néz ki, mint aki egy baziliszkuszt győzött le két perccel ezelőtt, de ha gondolna rá sem érdekelné különösebben. Az ajtót kinyitva fáradt mosoly ül ki ajkaira.
- Szia! Miben segíthetek? - köszönti Kriszpint, miközben arrébb áll az ajtóból és jobbjával a szoba belseje felé mutat, jelezve a férfi számára, hogy nyugodtan kerüljön beljebb. Igazán szükségtelen a küszöbön ácsorogniuk.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. december 11. 19:37 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Megcsóválja egy kicsit a fejét, miközben egy hitetlen mosoly ül ki az arcára. Ez a pasas nemes egyszerűséggel túl rendes. Először a kórház, most meg ez. Őszintén elgondolkodik rajta egy pillanatra, hogy Kriszpint igazából az égből küldték, és talán csak jó láthatlanná tévő bűbájok fedik el a szárnyait, a glóriáját pedig letette még a mennyországból lefelé vezető mozgólépcső előtt valahol. Mellé már igazán csak egy fehér köntös kellene a férfire, hogy Berci hangosan nevetni kezdjen, kár hogy nem abban jött. Inkább csak pár pillanatig csendben mosolyog, majd sűrűn bólogatva kezdi el bizonygatni, hogy már minden teljesen rendben van. Ennél meggyőzőbb pedig nem is lehetne, hiszen ha nem lenne minden rendben, csak fájdalom árán lenne képes bólogatni.
- Tökéletesen jól vagyok, köszönöm. A gyógyító szerint már csak két hét, és újra sportolhatok is. Alig várom - mondja, habár kitörő lelkesedés nem érződik rajta, amelyről nyilván a "defektje" tehet, mert egyébként tényleg nagyon örül. Igaz, kicsit bátortalanul hangoztatja már ezt a dolgot, az emberek ugyanis úgy tűnik, hogy rendre le akarják beszélni az ilyen és ehhez hasonló sportokról.  Még az édesanyja is kardoskodott a dolog ellen, holott ő volt az egyetlen, akitől Berci igazán elvárta volna, hogy megértse. Ha valaki, hát a nő ismeri annyira hogy tudja, milyen fontos szerepet játszik ez az életében.
Ahogy az ablakon kifelé bámuló férfi hátát fixírozza azon tűnődik, vajon mire gondolhat a felettese. Ő mindig a felhőket nézi meg először, aztán eszébe jut, milyen köztük lenni, mikor az ember egy siklóernyővel a hátán repül. Kriszpinnek azonban biztosan egészen mást jelent a kilátás, Bárciánt pedig őszintén érdekelné, hogy mit. Aztán a pillanat hamar elillan, mikor Kriszpin megszólal.
- Hallgatlak - fojtja bele hamar a szabadkozást az igazgatóba. Mégis kire érne rá, ha nem rá? Milyen ügy lehet fontosabb ebben az iskolában, mint amivel az igazgató maga jön hozzá? És mégis ki az, aki el tudja hajtani csak úgy ezt a férfit irodájából? Mindegyik költői kérdés volt.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. december 20. 18:41 Ugrás a poszthoz

Kriszipin

Végre valaki, aki nem akar okosabb lenni. Habár nem biztos benne teljesen, hogy vannak egyáltalán annyira jóban, hogy Kriszpin csak úgy kendőzetlenül megmondja a véleményét a dologgal kapcsolatban... Mindenesetre úgy tűnik, tényleg vele örül. Ez üdítő érzés a sok kritika után, mert igaz, hogy nem dühíti az ilyesmi, de azért egy kicsit mégiscsak frusztrálja. Valahol mélyen ő is emberből van, vagy mi.
Egy kisebb szünet után pedig a férfi ki is fejti, hogy miért jött. Hm, jó kérdés. Eszébe jut egy-két dolog, de már az első pillanatban tudja, hogy ezt a választ érdemes alaposabban is átgondolnia majd. Lehet, hogy nem is fog hivatalos választ adni most rögtön, inkább majd ha átrágta kicsit a dolgot, adott neki egy kis időt.
- Hát... - mondja, miközben megköszörüli a torkát, a haján pedig simít egyet, mert ő is érzi, hogy egyelőre elég kócos. Elgondolkodva mered valahol Kriszpin füle mellé pár pillanatig, majd kék tekintete megkeresi a férfiét, mielőtt beszélni kezdene.
- A színjátszókör biztosan örülne pár kelléknek, ahogyan a művészeti csoport is. De ha nem bánod, készítenék egy részletesebb listát erről, átgondolnám kicsit, meg utána is kérdeznék a felelősöknél - mondja végül, mert hát ez tényleg nem megy csak így fejből. A felelős tanárok nyilván sokkal jobban átlátják, hogy mire van szükség, és mi az, ami a legsürgősebben kellene. Berci ugyan tisztában van a különböző szakkörökbe befolyó pénzmennyiségekkel, azt azonban már nem látja át ennyire, hogy mennyire tudnak vele sikeresen gazdálkodni. Panaszkodni nem igazán szoktak miatta.
- ... Másrészt? - mosolyodik el, hiszen úgy értelmezte, hogy Kriszpin ezen felül még valami mást is szeretett volna kérdezni. Bár lehet, hogy félreértette, és csak úgy odakerült az a szófordulat, mindenesetre egy kérdést megér.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. december 29. 16:08 Ugrás a poszthoz

Levitások
December 20. ~ Bécs

A kirándulás programja:
10:00 - Indulás a fővárosi hopp-állomásról
10:30 - 12:30 - Séta a városban és az adventi vásár megtekintése
12:30 - 13:30 - Ebéd
13:45 - 15:00 - A schönbrunni kastély megtekintése
15:15 - 17:15 - Egyéni bóklászás a nagyoknak, kisebbeknek vásárolgatás a felügyelő tanárral
17:30 - Találkozó a megbeszélt hoppanálási ponton, indulás haza

//Álmodói tudnivalók: Itt mindent megtaláltok.//




Érkezés Bécsbe, vásár.

Olyan öt perccel ezelőtt érkezett meg egy csapat Levitás társaságában, most pedig a Rathausplatzon áll, várva, hogy a Levitások összeszedjék magukat és a kis motyóikat. Sétáltak már egy nagyot, mert egy kicsit odébb érkeztek, a fő utcán azonban gyönyörű, kivilágított díszek mellett elhaladva közelítették meg a városháza előtti teret, ahol hatalmas vásár várja a turistákat és a bécsieket egyaránt.
A hoppanálás rendben ment, zsupszkulcs segítségével érkeztek Budapestről. Még ő is rávette magát nagy nehezen, fogcsikorgatva a procedúrára, habár nem volt tőle túl lelkes. Mostanában azonban egyre hatékonyabban győzi le a félelmeit, legalábbis nagyon igyekszik. Mögötte már gyülekezik a kis csapat, így aztán int is nekik, elmondva még utolsó pár mondatot, mielőtt teljesen bevonulnának csapatostúl a tömegbe, ahol aztán már az alapzaj miatt a gondolataikat is nehezen fogják hallani, nemhogy az ő hangját.
- Erre indulunk. Ha valaki elkallódna tőlünk, akkor emlékezzetek, hogy ugyanitt találkozunk fél egykor, ide kell visszajönni. Szóljatok ha már fáztok, megoldjuk! - kiabálja nekik, kezével közben mutatva, hogy merre is fognak elindulni. Reméli, hogy nem hagynak el senkit, de azért mindenkiben bízik annyira, hogy ide visszatalálnak és nem lesz semmi gond. Igazából először csinál ilyesmit, ezért nagyon összpontosít, nehogy bármi gond legyen.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 6. 16:20 Ugrás a poszthoz

Alíz és az elveszettek, na meg a többiek

Somoskői Alíz lép oda mellé, kedves hangján megérdeklődve, hogy ugyan vele tarthat-e. A kérdést nehezen tudja mire vélni, hiszen mindenki "vele tart", elvégre itt még az lenne a koncepció, hogy mindenki együtt egy szép nagy csapatban nézelődik. Persze lehet, hogy ezen a szép nagy csoporton belül is a leányzó hozzá csapódna a legszívesebben, a férfi erre következtet. Rendkívül hízelgő, bár nem igazán tudja elképzelni, hogy egy tizenöt éves miért pont az ő társaságára vágyik, a kortársaié helyett. De hátha kiderül. Kedves mosollyal bólint egyet, természetesen szívesen beszélget a lánnyal.
Közben azért hátra-hátrapillant, hogy mindenki megvan-e. Jól is teszi, ugyanis nem sokkal később arra jut, hogy nem, nincs meg mindenki. De persze lehet, hogy csak nem nézte meg elég jól. Megtorpan és egy fokkal figyelmesebben is szemügyre veszi a társaságot, de mintha valaki így is hiányozna. Sejti is már, hogy kicsoda - a fiatalabb Lepsényi lányt nem látja, pedig a testvére a közelben lézeng. Merre lehet az a lány? Tovább nézelődik, ám ahelyett hogy a lányt megpillantaná, csak még jobban elbizonytalanodik, mert prefektusa, Min Jong világos hajkoronáját sem látja a közelben, pedig már éppen fontolgatta volna hogy megkéri, segítsen neki megkeresni a lányt. Hol lehetnek ezek?
Nem mondhatni, hogy kétségbe van esve, de tőle szokatlan módon aggodalmasan ráncolódik a homloka, miközben tekintetével Kriszpint kutatja, majd gyorsan odalép hozzá, a lehető legnyugodtabban megszólítva.
- Te figyelj, szerintem elhagytunk két embert... - dünnyögi egyelőre halkan, hogy lehetőleg ne keltsen pánikot a többiekben, ők ugyanis úgy néz ki egyelőre még nem vették észre MJ és Vera hiányát. Bele sem mer gondolni, mit fog Ricsi előadni, ha nem találja majd a húgát... És teljesen érthetően, persze. Közben tovább kémleli a tömeget, erőteljesen remélve, hogy valahol megpillantja a két kalandos kedvű delikvenst.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 10. 18:16 Ugrás a poszthoz

Kriszpin
*Berci, amint nem érti*

Berci életében a legtöbb dolog és ember kiszámítható. A napok szinte egyformák, a beszélgetések mind-mind hasonlóak, szinte már monoton mederben folyik az idő. Éppen ezért nyűgözi le Kriszpin a néha apró, néha jelentősebb sajátos kis megnyilvánulásaival. Hozzászokott már, hogy nehéz kizökkenteni, ebben már szinte semmi újat nem talál. Ennek az embernek azonban mégiscsak sikerül, talán éppen azért, mert annyira hozzászokott már, hogy semmit nem talál elég különösnek hogy meglepődjön vagy felháborodjon, esetleg komolyabban érzelmeket is kiváltson belőle.
Most azonban egy pillanatra elakad a szava. Persze hű marad önmagához, nem kezd sopánkodásba vagy hangos hitetlenkedésbe. Meglepettsége néma, éppen csak egy kis változást idéz elő a pillanatban - tekintetét a szokásosnál egy-két másodperccel hosszabban felejti az igazgatón, a légzésritmusa kissé megtörik, majd mikor felocsúdik, két gyors pislantás és egy töredékmásodpercig tartó szemöldökemelés jelzi, hogy visszatért a földre. Párat pislog, mert az érzés szinte már a sporthoz hasonlító élményt jelentett - mondhatni, megmozgatott benne valamit ez a döbbenet.
Kivételes pozícióban van, hiszen talán ő az egyetlen az iskolában, aki knútra tudja, hogy az igazgató mennyit keres. Éppen ezért érti is a szituációt, meg nem is. Jól keres, szó se róla - de éppen csak annyira jól, amennyinek egy átlagember rémesen örül, hiszen elősegít hosszútávon egy olyan életszínvonalat, amelyen érdemes és jó élni. Nem fog belőle jachtot venni, hogy aztán egy monacoi kikötőben tárolja, de ha félrerak belőle, még akármilyen nagyon menő külföldi egyetemen tanulhatnak majd a gyerekei. Egy szó mint száz, bármennyire szép összeg is, Bárcián szerint a legtöbb ember nem ajándékozná csak úgy el a felét. Éppen ezért éri teljesen váratlanul a felajánlás.
- Biztos vagy ebben? - kérdezi, mert habár nem tűnik jó ötletnek megkérdőjelezni a felettese döntéseit, Kriszpin pedig határozottnak hangzott... Nos, ez egyszerűen nem egy olyan kijelentés, amelynek kapcsán az ember nem kérdez vissza még egyszer. Hogy jól hallotta-e. Hogy komoly-e. Hogy kellően átgondoltak-e a férfi szavai, amelyek mögött már egy hosszabb döntési folyamat áll, és nem csak hirtelen fellobbanásról van szó. Attól még, hogy neki nincsenek ilyen fellobbanásai (illetve rémesen ritkák), megtanulta már, hogy másokat könnyen és gyorsan döntésre sarkallhatnak.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 13. 22:15 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Láthatóan kiültek az arcára az érzései, ez nyilvánvalóvá válik számára, mihelyst Kriszpin arcára néz. Hirtelen kissé elszégyelli magát a férfi bocsánatkérő mosolyát látva. Nem is kifejezetten magánszemélyi, inkább alkalmazotti minőségében szégyelli magát, habár ennek az érzésnek már nem ad teret és remélhetőleg nem is látszik rajta. Nyel egyet, miközben a férfi válaszát hallgatja, majd elmozdul az igazgató mellől és leül a székébe. Elgondolkodva könyököl az asztalra, állát ökölbe szorított kezeire helyezi, miközben gondolatai végigjárják a különböző lehetőségeket.
Már éppen szóra nyitná a száját, amikor Kriszpin még megtoldja mondanivalóját egy kis kijelentéssel, ami végképp felteszi a pontot az i-re, a habot a tortára, a cseresznyét a habra, és mindent mindenhova. Berci most már kendőzetlenül elvigyorodik, az egész kijelentés olyan kedves és abszurd egyszerre, hogy máshogyan már nem is tud reagálni. Végül aztán megrázza a fejét, a mozdulatot pedig pár pillanattal később magyarázat is követi.
- Nem, annak nem lett volna sok haszna... Túl sokan vannak a tanárok, olyan kicsi részekre darabolódott volna, hogy végül senki nem járt volna igazán jól. Meg hát egyébként is, van abban valami kínos, ha az ember a főnöke keresetét költi, nem? - néz fel Kriszpinre egy kételkedő mosoly kíséretében, miközben az arcán egyértelműen látható, hogy őszintén le sem esett neki, hogy ezek között az illetők között ő is szerepelt volna. Bár rájöhetett volna, hogy a "más itt dolgozók" rész rá is vonatkozik, mégis csak a tanárok jutottak el valamiért az agyáig.
- Oké. Ülj le nyugodtan, meg kell néznem valamit. - Fejével a vele szemben elhelyezkedő székre bök, miközben ő maga felkel és megindul a szekrénye felé, majd pár pálcamozdulattal előkerít belőle egy mappát. Egy darabig tekintete elveszik a papírok között, láthatóan lázasan keres valamit. Útközben csak egyszer néz Kriszpinre, egy "bocsi, sietek" pillantással fordul oda, habár nem biztos, hogy ez el is jut a címzetthez, amennyiben éppen másfelé nézelődik, vagy talált magának addig is elfoglaltságot. Azt a papírt keresi, amelyből megtalálja, hogy pontosan melyik alapból küldik ki az igazgatói fizetést, ugyanis több is van. Hogyha ugyanabból, mint ahol az iskola fejlesztésre félretett tartalékait tartják, akkor nincs gond - nem kell semmit visszaküldeni Kriszpintől, egyszerűen csak kevesebb fizetést kap, a maradék összeg pedig a megfelelő helyen lesz. Azonban ha nem így van, akkor kicsit bonyolódik a helyzet. Így hát erőteljesen reménykedik, habár a mappa kifogni látszik rajta, ő pedig minden papírt alaposan megvizsgál, mielőtt a következőhöz lapozna. Egy-két perc még kellhet, mire megleli azt, amit keres.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 15. 16:50 Ugrás a poszthoz

Zója és Kriszpin

Zója ötlete elég váratlanul érte a férfit, azonban hamar megtetszett neki. Nem gondolta volna, hogy Izabella említette a nővérének, hogy a férfi milyen képességekkel rendelkezik, azonban mégiscsak így történt - bár azzal sem álltatja magát, hogy az iskolában nem terjengenek pletykák ezzel kapcsolatban már amúgy is. Mondjuk így, hogy jobban elgondolkodott a dolgon, abban sem biztos, hogy Kriszpin mennyit tud erről. Mármint a képességéről. Soha nem beszéltek róla, ő maga biztosan nem mesélte és tulajdonképpen abban sem biztos, hogy a különleges képességek valahol nyilván lennének tartva Hajninál. Mármint persze, a diákoké fel vannak jegyezve, mert ők még nincsenek bejegyezve, illetve mert az iskola felelőssége, hogy mit művelnek. Ezért jobb, ha mindenki tisztában van az ilyesmivel. A tanároknak azonban nem kell ezzel ennyire részletesen elszámolniuk. Az állásinterjúján említette a dolgot, az azonban még Portnipper igazgató úr "uralma" alatt esett meg. Szóval abban sem biztos teljesen, hogy nem kell majd kétszer elmagyarázni, mire gondoltak pontosan. Sőt, még arra is felkészült, hogy esetleg meg kell majd mutatnia, minek készül alávetni a diákokat.
Mert egyébként az ötlet teljesen szuper. A diákok vizsgaidőszakban stresszesek, nála pedig megvan a megfelelő segítség. Hihetetlen, hogy ezt ő magától még nem rakta össze eddig. Őszinte csodálattal bámult Zójára, mikor előállt ezzel a dologgal, pedig akár ő is gondolhatott volna rá... Valamiért mégsem tette.
Szóval az irodája előtt találkoztak az Önismeret professzorral, onnan pedig már csak pár lépés vezetett idáig, Kriszpin nyitott ajtaja elé. Kíváncsian várja, mi lesz az igazgató reakciója az ötletükre, kellemes érdeklődést érez, miközben megkopogtatja az ajtófélfát.
- Helló! Zavarhatnánk egy percre? - kérdi, miközben bekukkant az ajtón, kékjeivel az ismerős arcot keresve. Már jó pár napja nem beszélt Kriszpinnel, valahogy elkerülték egymást az útjaik. Ami azt illeti, nem is nagyon látta. Amikor megpillantja, alig látható mosoly ül ki az arcára. Miközben a választ várják, Zójára pillant, jelezve, hogy valószínűleg jobb, ha ő tálalja majd az ötletet. Elvégre ő találta ki, jobban tud beszélni róla. Meg egyébként is, pszichológus vagy mi, jó az emberek megpuhításában. Legalábbis Bárcián őszintén reméli ezt.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 16. 19:43 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Szerencsére nem húzza már sokáig az igazgató úr értékes idejét, mert megtalálja a szükséges papírt. Egy alig leplezett fintorral perdül meg a sarka körül, kezében a megfelelő pergament szorongatva. Enyhén hunyorítva néz Kriszpinre, a nap éppen az imént bukkant elő a függöny mögül, arany színűvé festve a szobát, milliméterre pontosan Bárcián szemébe sütve. Végül egy laza mozdulattal az asztalra dobja a papírokat, hogy szem előtt legyenek később is. Lesz még vele dolga, mert a reményei nem igazolódtak be, kicsit körülményesebb lesz megoldania a dolgot, de nem lehetetlen. Papíron szépen megfelezik az igazgató fizetését, mindeközben pedig kérvényezni fog a banktól egy újabb havi "átutalást", ami esetünkben persze nem a mugli módon működik. Egyszerűen át fogják tolni a pénzt egyik széfből a másikba. Eddig is így tették, csak most kétfelé fogják. Lesz egy-két bagolyváltása velük, ebben már most biztos. Szőrszálhasogatóbbak, mint a  gasztro-kritikusok. Ez van.
- Elintézzük! - biztosítja, és mosolyodik el szélesen, miközben az asztalnak támaszkodik Kriszpin mellett. Nem ül vissza, mert így legalább nem süt a szemébe a nap. Összefonja maga előtt a karjait, elgondolkodva néz maga elé pár pillanatig.
- Akkor 50%? Alá kell majd írnod pár dolgot, ha elkészítettem a papírokat, átugrom vele! - És ezzel tulajdonképpen végeztek is. Jelzésértékűen bólint egyet, majd úgy dönt, kicsit viccesebbre veszi a figurát, és elkomolyodott arccal ennyit mond:
- Uram, a fizetéscsökkentésének folyamata hivatalosan is megkezdődött, gratulálok! - A gratulációval pedig egyáltalán nem viccel. Amit Kriszpin csinál, az nagyon követendő és helyes.
Kicsit elégedetlenül konstatálja, hogy pár perc múlva újra egyedül fog maradni az irodában, most kifejezetten jólesett neki a társaság, de valamikor dolgozni is kell... Ez pedig esetükben nem társas tevékenység, bármennyivel is viccesebb lenne.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 17. 20:10 Ugrás a poszthoz

Zója és Kriszpin

Csak úgy történnek körülötte az események, Zója pedig szerencsére át is veszi a szót, aminek örül. Ő jobban érzi magát inkább a csendes segítő szerepében, aki néha hozzáad egy-két fontos információt a beszélgetéshez, amely esetleg lemaradt. Bár megmozdul, hogy ő maga csukja be az ajtót maguk mögött, Zója megelőzi. Így aztán ő kényelmesen vár pár pillanatot, amíg a nő is összeszedi magát, és Kriszpin is bekapcsolódik hozzájuk és kikászálódik a dobozai mögül. Türelmesen megvárja, amíg a nő befejezi a helyzet felvázolását, majd igyekszik kiegészíteni azokkal az információkkal, melyeket ő még fontosnak vél.
 - Igen, ami azt illeti... Nem meséltem még róla, de az én képességem pontosan ezt tudja. Valamennyire érezhette már, önkéntelenül is csinálom néha... Zója nem is tudta, hogy amit keres, az már létezik - vigyorodik el, mert hát tényleg valóban vicces kis történet. Elképzelt valamit a nő, majd az bumm az ölébe is pottyant. Bár mindenki kívánsága így teljesülne. Szóval most töredelmesen megvallja az igazgatónak, hogy ő bizony ilyet is tud. Szívesen meg is mutatja, ha szükség lenne rá, Zójának már megmutatta. Nem tudja, hogy Kriszpin mennyit tapasztalhatott meg belőle, valószínűleg nem sokat, mert egyszer sem találkoztak még úgy, hogy igazán zaklatott állapotban lett volna.
- Izé, nem is illegális a jó szó... - emeli meg a szemöldökeit Zója szóhasználatára, közben szórakozottan mosolyogva. De, pontosan ez a kérdés egyébként, teljes mértékben. Csak hát olyan eszméletlen rondán hangzik, hogy "héj, mit szólnál egy kis illegális bulihoz a kölykökkel?"
- De azért járhat némi plusz gonddal, mint a szülők engedélyének beszerzése a kiskorúaknál, és hasonlók - elmélkedik, majd miután elkalandozó tekintete megállapodik Kriszpin haján (hogy miért a pont a haján? Mert szép - a szerk.), szóval miután újra az igazgatóra néz, folytatja:
- Legyünk őszinték, ők is megtalálják a stresszoldás alternatív formáit. Ártani nem árthatunk sokat, de a Levitásaim... Őszinte aggodalomra adnak okot a vizsgaidőszakban. - Na persze nem a Hunter Bailey félék, szó se róla. Inkább az olyanok, akik a Hunter Bailey félék helyett írják meg a vizsgákat, pár szép szóért cserébe. Szóval most komolyan, hát lehetséges egy ilyen esdeklő, aggódó apai kérésre nemet mondani?!
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 21. 23:33 Ugrás a poszthoz

Zója és Kriszpin

Nem érzi magát különösképpen kellemetlenül, a helyzet azonban mégis furcsa. Valami olyasmi történt meg, amit látnia kellett volna előre, azonban mégsem látta - a nagy lelkesedésnek köszönhetően Zója nem fogalmazott kellően pontosan és megfontoltan, ő pedig tudván, miről is van szó, nem kapott észbe időben. Számára teljesen érthető volt a nő minden szava, minden információt pontosan oda tett el, ahova kellett, mindez azonban azért történt, mert már beszéltek a dologról, minden részletével tisztában volt. Nem forgott az esze azonban elég gyorsan ahhoz, hogy rájöjjön, Kriszpint mennyire félrevezették. A férfi kifakadása meglepő számára, habár inkább gondolkodtatja el, mintsem megijeszti. Talán csak egy szó üti meg a fülét, az azonban erőteljesen hat rá, talán erőteljesebben is, mint amennyire illene, vagy mint amennyire azt megszokhatta önmagától.
- Mesterséges? - ismétli meg a férfi szájából elhangzott kifejezést, habár nem tervez semmi továbbit hozzáfűzni. Ha átlagos ember lenne, esélyesen vérig sértődött volna, attól teljesen függetlenül, hogy az igazgatónak mi lehetett ezzel a szándéka. Ez a beszélgetés úgy tűnik most ilyen. Hangja rekedt és halk, több szó egyértelműen nem fogja követni.
Hiszen most is érzed.
Fut át az agyán, miközben Kriszpinre pislog párat, neki címezve a gondolatot. Tekintete átható, mintha hangosan ki tudná vele mondani, amit gondol. Ő ebben az érzésben éli az egész életét, születésétől kezdve. Folyamatosan körüllengi őt, éppen ebben a pillanatban is, a szobát is megtölti nyugalommal, még ha csekéllyel is, mert ő szándékosan nem erősít rá. Ennél természetesebb számára nem létezik. Kriszpin is érzi, Zója is érzi, mert mindenki érzi körülötte, és még így is milyen feszült lett a légkör hirtelen... Szórakoztatja a gondolat, mi menne itt, ha nem rendelkezne a képességével. Valószínűleg Kriszpin tényleg kihajította volna már őket.
A sütőtökleves hasonlatra lehajtja a fejét egy pillanatra, elnyomva egy fintort, amely igazán nem illene most a légkörbe. Tényleg szerencse, hogy nem egy sértődős típus, mivel Kriszpin láthatóan nincsen még csak távolról sem tudatában annak, hogy a hasonlítgatása mennyire provokatív lehetne, ha egy impulzívabb embernek címezné. Még ezzel a fintorgással is meglepi önmagát, valamiért úgy tűnik, ma érzékenyebb napja van az átlagosnál. De nem esik nehezére nem foglalkozni vele. Inkább elmosolyodik, úgy emeli tekintetét Zójára, aki időközben már elkezdte megmenteni a helyzetet. Jól tette. Neki most szüksége van pár pillanatra, hogy megtalálja a szavait.
- Igen - erősíti meg végül a nőt, majd röviden és velősen összefoglalja a helyzetet - Összegyűlünk, pihenünk együtt egy kicsit, akinek van kedve és ideje. Csak a teremben levő diákokra hat, csak ameddig szeretnék, nem is túl erősen, mivel nem egy emberről van szó. Minél többfelé osztom a figyelmem, annál jobban gyengül az erőm. Lehetőséget adunk nekik, hogy a lazítás tényleg a lazításról szóljon, és ne a bűntudatról, amit amiatt éreznek, hogy negyed óráig valami mással is mernek foglalkozni a tankönyveiken kívül. Nem okoz függőséget, különben most is tízen loholnának utánam, és ahogy tudom, különösebben életképtelenséget sem. Már ami a későbbieket illeti. - Enyhe gúny lenne a hangjában? Talán, de még ő sem igazán tudja megmondani.
- Egyszerűen csak segít ellazulni egy rövid időre. Pihenés nélkül nem lehet tanulni - fejezi be egyszerűen, majd összefonja maga előtt a karjait. Neki igazából mindegy. Szeretné, ha megvalósulna a dolog, de nem fog érte szenvedélyesen küzdeni. Az nem az ő terepe, inkább a másik két résztvevőé ebben a beszélgetésben.
Utoljára módosította:Béres Bárcián, 2017. január 22. 00:37
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 22. 22:23 Ugrás a poszthoz

Zója és Kriszpin

Az igazgató hagyja elillanni a pillanatnyi kellemetlenséget közöttük, ezt pedig nagyon bölcsen teszi. Pár pillanat elteltével pedig már Berci feje is kitisztul.
Már éppen kezdene megörülni, mert úgy tűnik, hogy Zójáva végre meggyőzték a férfit arról, hogy az ötletük igenis jó. Ránéz a nőre, remélve, hogy ő is észrevette ezt és végre a megkönnyebbülést és az örömet láthatja az arcán, mert biztos benne, hogy számára ez egy fontos ügy.
Váratlanul kapja azonban fel a fejét, mikor újra felcsendül a neve. Az értetlen zavarodottságot hamar letörli az arcáról, inkább őszinte érdeklődéssel várja, hogy Kriszpin kifejtse, mi ezzel a probléma. Most nem veszi magára, ad egy esélyt a még el nem hangzott magyarázatnak, hogy ne ellene szóljon, bár igazán mélyen rosszra számít. Amit kap, az viszont ennek pont az ellenkezője, ő pedig nem is igazán érti. Tényleg az ő érzéseit féltené az igazgató? Szemöldökeit ráncolva, pár pillanatig kiül az arcára a kételkedés, mintha azt várná, mikor ugrik elő a kandikamerával valaki, hogy közölje, ez csak átverés. Aztán átfut az agyán a gondolat, hogy ez a férfi részéről igazából nagyon aranyos. Aztán az is, hogy ez egész teljesen abszurd részéről, elvégre a feletteséről van szó, aki az imént teremtette le.
Na jó, kezdjük újra!
Mondja most magának, amit Kriszpin mondott nekik az imént. Vet Zója irányába egy segítségkérő pillantást, azonban tudja, hogy a helyzet értelmezésével most egyedül maradt.
Pedig a válaszon egyáltalán nem kell sokat gondolkodnia. Ez egyáltalán nem egy olyan dolog, amelyet titokban akarna tartani. Vannak dolgok, amelyekről nem beszél szívesen, vagy amit csak nagyon nehezen mond el. Hogy miért nem hoppanál már, miért van fél karja, mivel jár a képessége igazából és mi vezetett odáig, hogy nem tud az extrém sportok nélkül élni. De ezeket a kérdéseket egy diák sem tenné fel neki, ahogyan egy felnőtt sem tette még soha, talán Ádámot leszámítva.
Egyébként sem tartja valószínűnek, hogy ez a titok egyáltalán még titok. Túl sok negatív következményre sem számít, hiszen azon kevés diák részéről akik tudja, a reakció eddig mindig inkább csodálat volt, mintsem elrettenés, senki nem gondolta őt még emiatt furcsának vagy ijesztőnek. Majdnem letegezi Kriszpint, miközben beszélni kezd, de az utolsó pillanatban észbe kap. Elkalandozott egy pillanatra.
- Értékelem az aggodalmát, de nem hinném, hogy ez gondot okozna. Ebben az iskolában egyébként sincsenek titkok - mondja, miközben vet egy sokatmondó pillantást mindkét kollégájára. Ezt mindenki tudja, akinek volt már minimális köze a Bagolykő Mágustanodához.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 24. 21:30 Ugrás a poszthoz

Kriszpin és Zója

Zója tetőről leugrós megjegyzésén mosolyog egy kellemeset, majd kételkedőn megrázza a fejét. Fura lenne, ha azt mondaná, hogy még örülne is egy ilyen élménynek, igaz? Pedig így van. Fogalma sincs róla, milyen lehet ennyire belecsavarodni valakibe, pedig világ életében kíváncsi volt rá. Az érzésre, amiről minden költő ír, és minden zenész énekel. Nagyjából sejti a dolgot, hasonlót érzett már... De az nem volt ugyanaz. Olyan, mint a másolópapírra átmásolt ábra a könyvből. Majdnem megegyezik, mégis érződik rajta, hogy csak egy ócska másolat. Sóhajt egyet, miközben Kriszpin taglalni kezdi, hogy kiugrania talán mégsem kellene.
Érdeklődve fürkészi az arcát, kíváncsi ugyanis nagyon, hogy mit fog felelni a nőnek. Valamiért nem szimpatizál a gondolattal, hogy Zója bevesse a férfin a mágiáját, még ha tisztában is van vele, hogy a nő nem vinné túlzásba a dolgot, de nem akar beleszólni. Meglepetten vonja fel a szemöldökét, mikor az igazgató beleegyezik a próbába, a kellemetlen érzés pedig felerősödik kissé, de ennek kívülről a világon semmilyen nyoma nem lelhető fel rajta.
Nyugodtan, szinte már-már rezignáltan nézi, ahogyan Kriszpin vonásai megváltoznak Zója mágiájának hatására. A tekintete más lesz, természetellenes. A pupillái nagyra tágulnak, szinte másodpercről másodpercre lekövethető, hogy mi zajlik az igazgatóban, látni rajta, hogy a mágia erősödik. Eltelik egy kis idő,  de végül aztán Zója jelzi számára, hogy most már ő jön. Nem esett le neki, hogy így fogják csinálni, hogy neki is szerepet szánt ebben a nő.
- Azt mondod? - néz a nőre, arca egy pillanatra fájdalmasan megrándul, majd visszanéz szegény Kriszpinre, aki valószínűleg lassan már bolondulásig szerelmes lett. Együttérző, kék tekintetét a férfire szegezi, aztán arra az elhatározásra jut, hogy tényleg itt az ideje közbelépni, mielőtt még le találja őt ütni egy közeli dísztárggyal, csak mert hozzá mert szólni a nőhöz.
Így aztán igyekszik ő maga is ellazulni, Kriszpinre koncentrálja minden erejét. Továbbra is ülve marad, kezei a combján pihennek, fejét picit oldalra dönti, miközben egyre mélyebb és mélyebb nyugalomba zárja az igazgatót. A tekintetét keresi, de nem találja. Most egyértelműen csak Zójára tud koncentrálni.
Nem sok idő telik el, és Kriszpin vonásai rendeződni látszanak, habár figyelmét valószínűleg továbbra is a pszichológus fogja lekötni. A mágiája nem semlegesíti a vélamágiát, csupán gyengíti. Olyan, mintha lecsavarta volna a hőfokot, az intenzitás csökken. Még mindig vonzalmat érez a nő iránt, de már nem bolondul meg tőle, az érzés elcsendesedik valamennyire. Ezt az állapotot pedig kitartja egészen addig, amíg Zója meg nem szakítja a varázserejét teljesen.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 27. 13:58 Ugrás a poszthoz

Zója és Kriszpin

Ő is kénytelen megállapítani, hogy Kriszpin látszólag mennyire jól viseli ezt az egészet. Nem egészen erre számított, valami sokkal látványosabb és érzelemdúsabb jelenetet képzelt maga elé. Ennek a verziónak azonban sokkal jobban örül, elvégre a szituáció így mindenkinek sokkal kevésbé kínos, mint hogyha mondjuk a falnak döntötte volna Zóját. Egy sanda mosoly kíséretében még az is megfordul a fejében, hogy tulajdonképpen nem is kell ő ide, ha egyszer a férfi ennyire nyugodt tud maradni önmagától is. Na persze azért más kérdés uralkodni önmagunkon és tényleg nyugodtnak is lenni, ezzel ő is tisztában van, éppen ezért nem hezitál sokáig, mikor Zója jelez.
Általában nem kell különösebben erősen koncentrálnia, hogy használni tudja az erejét, most azonban mégis megteszi. Egyrészt azért, mert vélamágiával még sosem kellett versenyeznie, másrészt pedig azért, mert nem akar semmit sem elrontani. Nem mintha nagyon el tudna, elvégre legrosszabb esetben is csak visszajönne a korábbi állapot. Azért inkább nem kockáztat. Nem tudja biztosan, milyen állapotban lehet Kriszpin, amíg rá nem néz. Akkor sem azért, mert olyan rengeteg dolgot ki tudna olvasni a szemeiből, inkább a tény miatt, hogy egyáltalán le tudta venni a pillantását Zójáról. Megkönnyebbülve figyeli Kriszpin tisztuló tekintetét, mikor Zója megérinti a vállát, ő pedig picit megrezzenve veszi észre, hogy a nő közben odakerült mögé. A megjegyzésére elmosolyodik, halkan megjegyzi hogy "ja", elvégre az igazgató enyhén bárgyú, ám rendkívül kedves mosolyában tényleg van valami megkapó. Kicsit olyan, mint egy jóllakott ovis. Egy rövid ideig kitartja a mágiáját, csak hogy a férfi kicsit önmagában, a szerelmesség érzete nélkül is barátkozhasson az érzéssel, de mire a nő leül melléjük, már Kriszpint sem befolyásolja többé semmi. Zója megjegyzése először meglepi, de aztán rájön, hogy a nő csak azt fogalmazta meg szépen, ami az ő fejében is megfordult időközben. Tényleg annak tűnik. Érdekes dolog ez, a korábbi kifakadása alapján nem gondolta volna, hogy ezt ilyen nyugodtan fogja majd kezelni. Dehát nem is ő a pszichológus, hogy értse, az emberek mit miért csinálnak.
A következő kérdésre viszont érdekli a válasz, ezért kékjeit a nőről az igazgatóra kapja. Ha már itt tartunk, őt az is érdekli, Zója erejének hatását hogyan élte meg, az egész élményről szívesen hallana. De nem kérdez rá, inkább csak csendben várja a választ.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 5. 22:42 Ugrás a poszthoz

Kriszpin
(Zárt)
Este, takarodó környékén


Egy gondolat szöget ütött a fejében a minap. Aztán a gondolatot kíváncsiság követte, ezt pedig hamar tettek is. Ennek köszönhetően forgatja a kezében az apró üvegcsét, amelyben vörös, hígnak tetsző folyadék lötyög ide-oda, amint ujjai között ütemesen meg-meg mozdul. Egyszer már volt ilyen a kezében, nagyon-nagyon régen. A hatás már csak homályos emlékként maradt meg a férfi fejében, most azonban itt az ideje, hogy felelevenítse.
Felhajtja. De még mennyire, az eredményét pedig pár másodperc utána máris érzi. Szó szerint érzi. Túl sok mindent érez egyszerre. Ahogyan az elmúlt nap eseményeinek képei feltűnnek előtte, teljesen másmilyennek tűnnek, mint amilyenek eddig voltak. Szomorúbbak, boldogabbak, intenzívebbek. Tele vannak érzelmekkel, azokkal amelyek korábban is megvoltak, ám az élményt mintha felnagyították volna - sokszorosítottan hatnak most. A mellkasa mintha felrobbanni készülne, a következő pillanatban inkább gyengének érzi magát. Sejti, hogy szokásos önkontrolljának most alig töredékével rendelkezik.
A gondolatainak nem elhanyagolható hányada pedig egyetlen dolog - pontosabban egyetlen személy - körül forog, itt pedig kivételesen a tartalom is kellően újszerű.
Ez pedig az a pillanat, amikor Bárcián felkapja a kabátját, hogy irodáját elhagyva kisiessen a kastélyból, ki a friss levegőre. Soha nem érezte eddig létjogosultságát annak a kifejezésnek, hogy valaki "kiszellőzteti a fejét", most azonban hirtelen tökéletesen érti, hogy milyen állapotot hivatott kifejezni a frázis.
A hűvös levegő jólesőn csapja meg az arcát az iskola kapujában, útját pedig a kviddicspálya felé veszi, abban a reményben, hogy senkivel sem fut össze most arrafelé. Nagyokat lélegzik, minél gyakrabban megtöltve a tüdejét oxigénnel, miközben eléri a pálya szélét.
Felnyitja a labdákat tartalmazó ládát, majd egy szokatlan műveletbe kezd. Az egyik gurkót vékony, világító réteggel vonja be a pálcája segítségével, hogy a sötétben is jól lehessen látni, majd szabadjára engedi. Hirtelen ötlet, hirtelen felindulásból. Olyasmi, amit egyébként sosem tenne. Felkap egy ütőt, majd vár. Amikor a golyó megközelíti, teljes erőből csapja meg. Dühösen. Dühösen? Kire haragszik? Jó kérdés. Talán csak így szabadul fel a felgyülemlett energia, amelyet annak köszönhet, hogy az elméjét borító ködfelhő hirtelen felszállt, eltüntetve belőle a nyugalmat.
Tompán lüktet benne a felismerés, amely egyelőre inkább csak gyanú, mert tart tőle, hogy bármit is kijelentsen, még ha csak gondolatban is. Sajnos a bájital optimizmust nem kölcsönzött neki. A gurkó visszaér, az ütő pedig újfent hatalmasat csattan rajta. A férfi kicsit megkönnyebbül, habár a helyzet korántsem idilli. Mit csináljon? Mégsem püfölhet egy gurkót egész este! De addig is talán megfelelő elfoglaltság, amíg ennyire tanácstalan. Ez pedig még eltarthat egy darabig.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 5. 23:29 Ugrás a poszthoz

Kriszpin
(Zárt)
Este, takarodó környékén


Egy alak jelenik meg a pályán, nem messze tőle. Először nem veszi észre, egy kis idő elteltével azonban igen. Oldalra fordítja a fejét, hogy biztos lehessen benne, jól látta amit látott, de már hogy a fenébe ne látta volna jól. Probléma nélkül ismeri fel a férfit a sötét ellenére, már csak a testtartása miatt is. Arról nem is beszélve, hogy még ha nem ő volna, valószínűleg akkor is azt hinné először, hogy őt látja. Azt látjuk amit szeretnénk, vagy hogy is van ez. Megijed egy pillanatra, a szíve egy kicsit gyorsabban dobog az átlagosnál. Olyan érzés, mint amikor bungee jumpingolásnál elkezd zuhanni - de most történik meg először, hogy ezt egy ember jelenléte váltja ki belőle.
Hát persze... Ki más lennél?
Gúnyolódik kicsit önmagával, önkéntelenül is megállapítva, hogy természetesen beleszaladt az egyetlen emberbe, akinek nem tud mit mondani. Illetve tudna, az már azonban kérdéses, hogy mennyire szeretné hallani a címzett.
Utóljára megüti a golyót, majd gyorsan előkapja a pálcáját mielőtt az visszaérne, és elkapja vele. Megfontoltan a ládába lebegteti, miközben utána sétál. Végül leszíjazza és lecsukja a láda tetejét, majd a férfi felé fordul, és tétován megindul felé. Minél közelebb ér, annál kényelmetlenebbül érzi magát, az igazat megvallva. Mire aztán odaér az igazgatóhoz, kékjeivel a férfi tekintetét keresve, a gyanúja már régen nem gyanú. Kicsit megvakarja a tarkóját, közben pedig elmosolyodik.
Egyébként első látásra egyértelmű még a vaknak is, hogy valami nem stimmel vele. Az egész kisugárzása megváltozott, a mindig megbízható és nyugalmat árasztó gazdasági igazgató megszűnt létezni. Egész lényéből árad a mérhetetlen mennyiségű energia, amelyet újdonsült érzelmei kölcsönöztek neki,  és kissé talán olyan hatást is kelthet, mint aki bármely pillanatban felrobbanhat. Ezzel a gyanúval nem is tévednénk olyan nagyot. Az arcán széles mosoly terül el, a szemei azonban mást tükröznek... Kétségbeesést, vonzalmat, az érzelmek egy egészen új, színesebb palettáját.
- Kriszpin - mondja ki a férfi nevét köszönésképpen, habár a hangzása cseppet sem felel meg a helyzetnek. Ahogyan elhagyja a száját a név, az sokkal kevésbé hasonlít egy laza "helló"-ra, mintsem inkább egy varázsigére, amelyet éppen most talált fel, és arra jó, hogy kiugrassza az ember szívét. Amennyiben ez így volna, rajta már használt is varázslat.
Szerencse hogy sötét van, mert elég szerencsétlen összehatást kelthet, ahogyan ott áll mosolyogva, kicsit mint aki elbűvöltek, összezavarodva a benne kavargó érzelmektől. Túl sok, hogy egyszerre megeméssze, ezért inkább csak finoman barátkozik a helyzettel. Nem is olyan rossz, ha leszámítjuk, hogy idegesítően irányíthatatlan számára a saját viselkedése.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 6. 00:18 Ugrás a poszthoz

Kriszpin
(Zárt)
Este, takarodó környékén

"A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot. "


Hát persze. Nem is jutott eszébe, mennyire feltűnő lehetett az iménti kis műsora. Látszik, hogy nincs teljesen magánál, nagyon részlegesen tudja csak figyelembe venni a tetteinek a következményeit. Még ha tisztában is van velük, nem feltétlenül érdeklik.
Kriszpin szavai alatt csak lassan bólogat, a szemeit egy pillanatra sem veszi le róla. Bizonyos értelemben olyan számára, mintha most látná először, mert így tényleg most látja először. Mármint ebben a kissé ködös rózsaszínes árnyalatban, ami mi tagadás elég jól megy a szeméhez, csak éppen nehéz benne lélegezni. Nagy levegő. Észreveszi ám a kérdés hangnemét, ekkor pillant először a földre inkább. Hülyén érzi magát, amiért hangsúlyoknak tulajdonít jelentőséget. Ekkorát legalábbis. Igyekszik a földön maradni és minél kevésbé kecsegtetni magát mindenféle reményteljes badarsággal, úgyhogy inkább kezd magával valamit. Sóhajt egyet, miközben zsebreteszi a kezeit és elindul. Mielőtt válaszolna, megkerüli Kriszpint és felugrik a lelátó legalsó lépcsőfokára, körülnézve onnan. Nem mintha nagy kilátást jelentene az a pár plusz centi, inkább csak elfoglaltságot, amíg megtalálja a szavait. Végül az őszinteség mellett dönt. Abból nem szokott semmi rossz kisülni, nem? Ugye nem?
- Öhm. Mi lenne ha azt mondanám, hogy véletlenül megittam egy bájitalt ami semlegesítette az erőmet és most tele vagyok.... Érzelmekkel? - Persze, hogy véletlen lett volna, az erősen pofátlan hazugság, de ez már a hangsúlyából is érződik. A hangja egyébként művien ártatlan, pontosan olyan, mintha éppen arról csevegne, milyen márkájú porcelánbögrében fogyasztotta a reggeli kávéját.
Továbbra is nyughatatlan, ide-oda lépked, akkor is mocorog amikor áll, láthatóan zavarban van. Ha ez így megy tovább, egy szót sem kell majd szólnia, mert ennyi erővel akár a homlokára is kiírhatná, hogy mi a helyzet. Már ha ő tudná egyáltalán. A mai napig arról sem tudott, hogy vonzódik a férfiakhoz. Illetve az általánosított verzióban még most sem biztos, inkább csak abban, hogy ehhez az egyhez itt az orra előtt mindenképp.
- A mai nap csupa meglepetés - mondja végül, és ez végül is így is van. Az már más kérdés, hogy ennek jóval kevesebb köze van a bájitalhoz és sokkal több ahhoz, hogy még harmincegy évesen sem ismeri elég jól magát ahhoz, hogy rájöjjön bájital nélkül is az ilyesmire.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 7. 22:30 Ugrás a poszthoz

Kriszpin
"Ez az egy van, ez az egy élet, ez az egy sincs, ha nem éled"

Nem kellene meglepnie, mégis meglepi Kriszpin kérdése. Persze honnan is tudhatna róla, sosem mondta neki. Tulajdonképpen egészen furcsa, hogy mennyit érintkeznek egymással nap mint nap, mégis mennyire keveset tudnak egymásról. Így aztán persze a benne kavargó őrületnek csak még kevesebb értelme van. Végül bólint, hümmög is kicsit hozzá, majd lassacskán bővebben is kifejti.
- Igen. Olyan, mintha letekernéd a hőfokot. Érzem, de nem zökkent ki, nem veszi el az eszemet, nem befolyásolja a viselkedésemet, vagy csak ritkán. Néha pedig úgy elbújik, hogy könnyedén összekeverem mással - mondja, az utolsó mondatával tulajdonképpen a mostani helyzetre célozva, még ha erről az igazgató nem is tud. Végül úgy dönt, ha már mesedélután van, belemegy a beszélgetésbe.
- Ezért szeretem az életveszélyes sportokat. Úgy tűnik, az életösztön azért rajtam is fog. - Rögtön eszébe jut a balesete, a fehér ispotályi szoba. Hogy meg akarta nyugtatni a zokogó édesanyját, de életében először nem tudta, mert ő is zaklatott volt. Aztán az, amikor nemrég Biankával kiabált az irodájában, amiért a lány betört hozzá. Nem, az ő nyugalma sem tart örökké. Csak az átlagosnál sokkal tovább.
- Én is ki tudok borulni, de sokkal-sokkal több kell hozzá. - Halványan elmosolyodik azon, bezzeg most milyen könnyen megy. Kezeit előveszi a zsebéből és a derekára teszi, miközben továbbra is fel és alá járkál az emelvényen.
A férfi kérdése után nyel egy nagyot, a lehetőségeit latolgatja. Tökéletesen tudja, hogy ez az a pillanat, amit most rögtön el kellene ütnie egy béna viccel, vagy valahogyan megkísérelnie elterelni a témát. De aztán úgy dönt, bátrabb ennél. Gondban van, mert holnaptól már semmi sem lesz ugyanúgy. Számára legalábbis biztosan nem, habár Kriszpin számára még lehetne, ha hagyná neki. Akárhogy nézi, ebben a helyzetben kevés kedvező kimenetel akad. De ha már így van, miért ne választhatná azt a rosszat, amelyre most a leginkább vágyik? Muszáj volt meginnia a bájitalt és most muszáj itt állnia, mert nem várhatja tovább letargiába és közönyösségbe zárva, hogy elrobogjon mellette az élet. Bizonyos szempontból úgy viselkedik, mint aki felöntött a garatra - nemes egyszerűséggel megfeledkezik arról, hogy bizony holnap is lesz még nap, neki pedig  szembesülnie majd kell a következményekkel. Azt akarja, hogy Kriszpin tudjon róla, hogyan érez. A jó hír pedig az, hogy a férfi akár össze is törheti a szívét - holnapra úgyis csak a töredékét fogja érezni a fájdalomnak. Végül megköszörüli a torkát, miközben a férfi felé fordul.
- Rájöttem valamire -  alsó ajkát picit beharapja, a hangja leheletnyit megremeg, de nem folytatja. Hogyan is folytathatná? "Figyelj, azt hiszem szerelmes vagyok beléd, de nyugi, holnap már nem leszek, vagy legalábbis csak félgőzzel?" Ő sem gondolhatja komolyan, hogy erre érdemben lehet válaszolni. Egy pillanatig tétovázik, majd leugrik a lépcsőről, a férfi mellé. Meglehetősen közel landol hozzá. Nem egyértelműen közel, de elég közel ahhoz, hogy szembetűnő legyen, hogy ez most valami más. Hogy jelezze a férfi számára, ha sarkon akar fordulni, akkor lehet jobb, ha még most megteszi.
- Én... Sokat gondoltam rád ma - folytatja egészen halkan, kicsit rekedtes hangon. Szükségtelen is, hogy hangosabban beszéljen, tekintettel a nem túl méretes távolságra kettejük között. Tudja, hogy a férfi anélkül is remekül hallja. Nem tudja folytatni, nem is annyira akarja. Azt reméli, hogy talán Kriszpin is kezdi kapizsgálni már. A tekintete sosem volt még ilyen nyílt, soha ilyen beszédes. Életében nem állt még talán senkivel szemben ilyen sebezhetően és kiszolgáltatottan. Hogy Kriszpin mihez kezd ezzel a helyzettel, az az ő döntése, bár Bárcián már így is erején felül teljesít mindazzal a türelemmel, amit megad neki. Nem mintha többet kellene várnia pár röpke másodpercnél, amíg az igazgató reagál valahogy... Mégis rémisztően nehéz számára, hogy ne tegyen most semmit. Nincsen hozzászokva ilyen intenzitású érzelmekhez, nem érzett még korábban ilyen hajtóerőt és ellenállnia sem kellett neki. Mert Isten látja lelkét, ha rajta múlna, már nem ácsorogna az igazgatóval szemben. Ha rajta múlna, a keze már a férfi tarkóját támasztaná, az ajkai pedig az ő ajkait.
Utoljára módosította:Béres Bárcián, 2017. február 7. 22:41
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 10. 22:06 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Kriszpin nem mond semmit, ez pedig a legrosszabb, amit pillanatnyilag Bárciánnal tehet. Persze nyilván nem szándékosan csinálja, illetve pont hogy csak jót szeretne, ez pedig még fájóbbá teszi az egész helyzetet. Az igazgató szusszanását leginkább tanácstalan gondterheltségnek tudja értelmezni, innentől pedig a helyzet egyértelmű számára - a férfi nem tudja mit mondjon, hogy ne bántsa meg. Feltételezi ugyan, hogy valamennyire sokkolta is Kriszpint, alapvetően azonban a szótlanságát tapintatosságként értelmezi, amely miatt a férfi most dilemmában van, hogyan ne gyalogoljon át mégis a lelkén. Keserűen elmosolyodik a feltételezett gesztuson, habár csak röviden. Inkább csak megrándul az arca, mintsem igazi mosoly lenne.
Igyekszik nem kivárni, amíg a köztük ülő csend már kínosan hosszúra nyúlna, habár nem tud elég gyorsan megszólalni, hogy ezt teljességgel elkerülje. Azt várja, mikor nyílik meg végre alatta a föld, de ez csak nem akar megtörténni. Bár a sötétben nem látszik, a szégyenérzettől kicsit kipirul az arca. Nem olyan, mint ahogyan a sporttól szokott elvörösödni, nem nagyon láthatta még így senki. Mondjuk, most sem fogja.
- Sajnálom - mondja hirtelen, mert nem tudja, hogy segíthetne a kellemetlen helyzeten, amit a közléskényszere okozott. Ami pár perce még olyan kívánatos cselekedetnek tűnt, most már korántsem tetszeleg okos döntés képében. Mi a fenét gondolt? Nem várta, hogy Kriszpin majd a nyakába ugrik, de ennél a kínos némaságnál azért mégiscsak valami eseménydúsabbat képzelt el. Már amennyit gondolkodott. Annyira nem jellemző ma este. Pár lépést hátrál, összefonja maga előtt a karjait, miközben a földet bámulja.
- Ha te nem érted, képzelj el engem... Nem csak a tény, de az érzés is fejbevágott. - Kicsit megingatja a fejét. El akar menni innen, elfutni a hülye szituáció elől, amit ő okozott. A legjobban talán az zavarja, hogy ilyen kínos helyzetbe hozta a másik férfit is, csak mert nem tudott csomót kötni a nyelvére. Mentségére szóljon, igyekezett elkerülni. Mentségére szóljon, különleges a helyzet. Egyszerűen kicsúszott a kezéből az irányítás.
- Inkább... Inkább csak felejtsük el, amit mondtam. - Igyekszik nagyon, hogy ne hallatszanak ki az érzelmei a hangjából, de őszintén szólva nagyon csúfosan teljesít. Kétségbeesetten próbál javítani a helyzeten, közben pedig folyékony hülyeség hagyja el a száját. Nem tudja elfelejteni. Nem is akarja. Nem megy az csak úgy. De az is igaz, hogy mire kiürül a szervezetéből a bájital, már nem fogja megbolondítani, amit a férfi iránt érez. Rossz kedve lesz? Valószínűleg. De semmi olyan, amin ne tudna túllendülni majd. Nagyon szép és romantikus lenne belehalni a visszautasításba, de az csak ma fog menni, holnap már nem.
Utoljára módosította:Béres Bárcián, 2017. február 10. 22:10
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 12. 18:02 Ugrás a poszthoz

Bella Pirul Love

Mondhatnánk, hogy ez egy átlagos munkanap vége számára, azonban a valóságtól elég távol állna a kijelentés. Ez egy szar nap. Nincs rá más szó. Két órát aludt valamikor hajnalban, azóta pedig nagyjából egy zombiéhoz hasonlatos mozgáskultúrával és mély karikákkal a szeme alatt végzi a szokásos napi rutint. Miután visszaért a kviddicspályáról, mást sem akart, csak aludni. Hogy elmúljon a zsongás a fejében, a szívdobogás és a furcsa, üres érzés a mellkasában. De az álom csak nem jött, ő pedig egészen addig bámulta a plafont, forgolódott, evett és olvasott, amíg szépen lassan ki nem szállt belőle a bájital. Olyan hajnali öt óra lehetett, mire kijózanodott eléggé ahhoz, hogy el tudjon aludni. Addigra persze átgondolta hatvanhatszor az egész életét, ahogyan ezt már csak ilyenkor szokás. Reggelre az üresség a mellkasából átköltözött a fejébe. Rosszkedvű lett és tompa, akinek nem igazán volt kedve semmihez. Nem szenvedett vagy nyavalygott, nem is sajnálta magát különösebben, egyszerűen csak egész nap az ágyában akart feküdni és nem beszélni senkivel. Életében először érezte magát igazán hálásnak a képességéért; eddig mindig úgy gondolt rá, mint valamire, ami meggátolja a pozitív érzelmek teljes megélését számára, ma azonban más funkciót töltött be - megvédte a fájdalomtól. Megkönnyebbült, mikor rájött, hogy a bájital hatása tényleg elmúlt, ő pedig már nem érzi olyan tragikusnak a helyzetet. Ettől függetlenül azért a napja nem telt kellemesen. A negyedik kávé után már nem is fáradt azzal, hogy tovább számolja, a munkaidő végét pedig megváltásként várta.
A mai napra mindössze egyetlen célt tűzött ki maga elé: semmiképpen sem kerülni Kriszpin szeme elé. Az eddigi teljesítménye pedig egészen lenyűgözőnek volt mondható. Egyetlenegy alkalommal hagyta el egész nap az irodáját, de akkor is következetesen a másik irányba ment, mint amerre az igazgatói iroda volt található.
Most pedig végre megkönnyebbülten esik be a lakrészébe, a konyhába belépve azonban megállapítja, hogy valami nem stimmel. Egy tányér sajtosroló díszeleg a konyhaasztalon, az pedig egészen biztos, hogy nem ő tette oda. Az ételről rögtön Bella jut eszébe, senki mással nem evett ilyet, de vele egyfolytában. A szemöldökét ráncolja, miközben gyorsan elmormog egy Homenum reveliot az orra alatt. A pálcája hamar megerősíti - van itt valaki. Belép a nappaliba, de nem lát sehol senkit. Bella elvileg csak holnap érkezik, legalábbis neki azt írta, de nem tud másra gondolni, a konyhában látottak alapján.
- Bella? - kérdezi hangosan, fáradt mosollyal az arcán. Most mosolyog ma először. Közben jobbra-balra tekergeti a nyakát, hátha megpillantja valahol a nőt, de csak nem bukkan fel sehol. Lehet, hogy kezd megbolondulni?
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 12. 18:50 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Hamar rá kell jönnie, hogy a szabadkozással sem segít túl sokat a helyzeten. Az igazgató láthatóan nem örül a dolognak, valamennyire igyekszik is csírájában elfojtani a dolgot. Hát igen, úgy tűnik ő itt már tényleg nem tud túl sok jót tenni, bár erre gondolhatott volna előbb is. Na ja. Az önkorholás ma kifejezetten jól megy neki. Szóval erről marad le, amikor éppen "normális" kerékvágásban mennek a dolgok? Lehet, hogy tulajdonképpen jobb is neki letompítva. Igen, most hirtelen nem tud másra gondolni, minthogy jobb volt minden, mielőtt megitta volna a bájitalt. Hogy kár volt. Aztán a felnéz a férfi arcára, a szíve pedig elfacsarodik kicsit, és eszébe jut, hogy emiatt az érzés miatt tulajdonképpen egy kicsit azért megérte. Mert igenis nagyon jó a másik mozdulatait, arckifejezését lesni és szívdobogást kapni már csak attól is, hogy a közeledben van. Miközben pedig ezen gondolkodik, a férfi egyszer csak megteszi az egyetlen dolgot, amire nem számít - a nyakában köt ki. Biztos benne, hogy Kriszpinnek legalább annyira nincs ki mind a négy kereke, mint neki. Tiszta jóindulatból természetesen, de csak megforgatja benne a kést az érintésével, a csodálatosnak tűnő illatával, az egész pillanattal. Ő pedig magához szorítja, mert hirtelen nem tud jobbat. És habár a feje kiürül, a pulzusa pedig illetlenül felgyorsul, arra azért nagyon ügyel, hogy ne maradjanak így egy pillanattal sem tovább, mint ahogyan az Kriszpinnek is megfelel.
Amikor elengedik egymást, sóhajt egy nagyot. Nem tudja, hogyan tovább. Egy pillanatra az égnek emeli a tekintetét, elgondolkodó arcot vágva, majd végül egy félig savanyú, félig szórakozott mosoly kíséretében nyögi ki:
- Azt hiszem, ki kellene aludnom a fejemből ezt a löttyöt. - Az lesz a legjobb mindenkinek. Holnap pedig végre fog tudni értelmesen viselkedni. Igaz, most már ebben sem teljesen biztos. Az egyik fele nagyon szeretne már ágyban lenni és holnap kijózanodva ébredni, a másik még ácsorogna itt kicsit. Még ha nem is vezet sehova. Vár azért, nem tudja mire. Hátha az igazgató mégis hozzáfűzne valamit a dologhoz. Igaz, az elmúlt percek tapasztalata alapján ő sincs a helyzet magaslatán éppen.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 12. 20:29 Ugrás a poszthoz

Bella Pirul Love

Ó hogyan is feltételezhette ő szegény szerencsétlen, hogy kivételesen a mai nap már semmi újat nem tartogat számára? Mikor Bella hozzáér, megijed. Nem szokása, de most hirtelen hátrahőköl, a szíve kicsit gyorsabban kezd dobogni. Úgy tűnik, a rémes hangulata miatt könnyebb ma kibillenteni. Persze gyorsan kapcsol, illetve pár pillanaton belül a nő hangját is meghallja, majd meg is jelenik a köpeny alól, ekkor pedig elneveti magát. Hát persze. Annyira tipikus, miért is várt volna mást? Kisfiúsan mosolyog a rég elvesztett játszótársára, majd szoros ölelésbe zárja a nőt, aki gyakorlatilag tökéletesen elveszik a karjai között. Habár ő maga sem nevezhető izomkolosszusnak vagy égimeszelőnek, Bellához képest mégis óriás. Fejét lehajtja, arcát pedig a nő hajába temeti. Pontosan ez kellett neki a mai nap végére. A legjobb barátja. Majd ő rendbe hozza, ami tegnap annyira elromlott. Vagy legalábbis Berci bizakodó és ezt reméli. Általában fordítva szokott lenni a helyzet, de ettől függetlenül tudja, hogy Bellára számíthat.
- Hogyne emlékeznék, te majom - korholja szeretetteljesen, kicsit motyogás-szerűen kiejtve a szavakat, hiszen továbbra is a nő hajának beszél.
Végül elengedi, majd jobban szemügyre veszi. Sokat változott, mióta utoljára látta. Idősödött is talán, kicsit komolyabbnak is tűnik, habár a mellékelt ábra mutatja, hogy a megkomolyodást azért nem igazán vitte túlzásba.
- Na gyere, iszom egy kávét, megesszük a sajtosrolókat, közben pedig mesélni fogsz - mondja, miközben megfogja a nő kezét, és elkezdi kivezetni a konyhába. Habár sok mindent tud a levelekből, így is nagyon sok bepótolni-valójuk akad, ami egymás életét illeti. Igaz, kissé remeg már a fáradtságtól, és kivételesen egyébként is inkább a saját bajáról beszélne, de majd kitérnek arra is. Az biztos, hogy most is végig fogja tudni hallgatni a nőt, ahogyan mindig. Nagyon hiányzott neki, még ha ezt nem is mondja ki hangosan.
- Szóval jól értem, Kriszpinnel fogsz együtt dolgozni? - kérdezi ártatlan hangon, mert nem volt teljesen világos Bella hamarjában megírt, kicsit összecsapott baglyából, hogy mit fog itt pontosan csinálni. Meg hát mikor olvasta, még nem is ez volt a lényeg számára, hanem hogy újra egymás közelében lesznek. Viszont ha tényleg az egész napját az igazgatóval fogja tölteni a nő, akkor az érdekes helyzetet fog teremteni.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 12. 21:33 Ugrás a poszthoz

Bella Pirul Love

Hihetetlen, hogy mennyire jól ismerik egymást. Persze igazából ebben semmi fura nincs, tekintettel arra, hogy a felnőtté válásukat gyakorlatilag együtt töltötték, és azóta is folyamatosan kapcsolatban álltak. Bella mindent tud. Éppen ezért nem is fárad azzal, hogy hazudni próbáljon neki, vagy hogy elhallgasson bármit. Felesleges, előbb-utóbb úgyis kiderülne minden. Ráadásul nem is akar, örül neki, hogy valakivel őszinte lehet.
- Túl sokadik - nyögi kissé elégedetlenül, miközben együtt átlépdelnek a konyhába. Bella megjegyzésén csak mosolyog egy nagyot. Hát igen, a-tól z-ig ő rendezte be ezt a helyet, ezt pedig aligha tagadhatná le. Szereti, ha minden rendezett és átlátható. Igaz, szinte csigalassúsággal pakol, éppen ezért inkább nem is csinál rendetlenséget. Úgy egyszerűbb, mint folyton elhülyéskedni ezzel órákat.
- Itt vagy már két napja? - néz meglepetten a nőre, szemrehányásnak azonban nyoma sincs a tekintetében, inkább csak kicsit értetlen.
Hátat fordít Bellának, miközben felteszi a kávét. Elintézhetné pár pálcamozdulattal is, de ma ragaszkodik ezekhez a kis rituálékhoz. Ráadásul eléggé szét van esve ahhoz, hogy megfelelő koncentráció hiányában még a legegyszerűbb háztartási bűbájokkal is simán elvacakoljon akár perceket. Bella azonban egyszer csak odahúzza magához, és jobban szemügyre veszi. Ha teljesen őszinték akarunk lenni, elszokott ezektől a spontán, belsőséges gesztusoktól. Nincs vele baja, de meg kell még újra szoknia, hogy a nő közelében erre folyamatosan számíthat. Régen nem töltöttek már együtt huzamosabb időt.
A nő úgy járatja végig rajta a tekintetét, mintha egy édesanya keresne csokievésre utaló bűnnyomokat a kisfia arcán. A csokifolt pedig kérem megtalálva, bűn megállapítva! A bíróság pedig máris megkezdte az eljárást, kapásból a vádlott kihallgatásával. Lágyan elmosolyodik, afféle "Nem vagy igaz, te nőszemély" arckifejezést öltve, majd picit távolabb lép a nőtől, és mellette oldalt megtámaszkodik a pulton. A konyha padlóját fixírozza, miközben töredelmesen elkezdi megvallani bűneit.
- Emlékszel a bájitalra, amit harmadikban megittam a bájitaltan vizsgánk után? - kérdezi a nőt, de persze a kérdés költői. Biztosan emlékszik, elvégre majdnem végig együtt voltak. Akkor ivott utoljára ilyet, és akkor is drasztikus volt a hatás, habár szerencsére semmi olyasmi nem derült ki, mint most. Akkor még együtt voltak Bellával és mindössze annyihoz vezetett a dolog, hogy lett egy érzelmesebb és hevesebb estéjük az általánosnál.
- Tegnap újra kipróbáltam... - kezd bele, majd megpördül a sarka körül. A kávé elkészült, így gyorsan le is kapja az italt, majd mielőtt még a nő kérdezősködésbe kezdene, gyorsan igyekszik válaszokkal szolgálni.
- ... a nagy lendületben pedig lehetséges, hogy utalni találtam rá a főnökünknek, hogy... - elakad, nem tudja hogyan fogalmazzon. Általában nincs gondja a történetek elmesélésével, most azonban még mindig enyhén kínosan érzi magát.
- Szóval érted, na. - Sokatmondó pillantást vet a nőre, amiből tudja, hogy érteni fog. Nem egyszer beszélgettek már hasonló dolgokról, most is menni fog. Van azért abban valami vicces, hogy tulajdonképpen egyszer sem bírta még rendesen kimondani, hogyan érez. Tegnap is utalgatott, ma is csak utalgat. Nem szokott érzelmekről beszélgetni, ritkán van rá szükség. Nem jó benne, sőt, kifejezetten rossz. Habár ez valószínűleg már a vaknak is feltűnt.
Utoljára módosította:Béres Bárcián, 2017. február 12. 21:36
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 13. 20:25 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Hogy kviddicsezni? Meglepetten ráncolja a szemöldökét, habár tulajdonképpen kicsit meg is könnyebbül. Igazából nem az ölelés, inkább ez a gesztus ébreszti rá arra, hogy az igazgató nem szándékozik őt lerázni, mint egy kellemetlen problémát. Eddig nem teljesen értette, most már talán kezdi. Nem érzi magát a legstabilabb állapotban, de tény ami tény, felesleges levezetendő energiája bőven akad. Pedig a helyzet több mint furcsa - ő éppen most hajtotta végre a világ legkevésbé egyértelmű szerelmi vallomását, cserébe megkapta a legfurcsább elutasítást, most pedig kviddicsezni fognak. És ezek az emberek az iskola vezetőségében helyezkednek el. Csodálkozik még valaki, ha a diákok kattantak?
- Oké - neveti el magát, kivételesen teljesen őszintén. Alapvetően a helyzet abszurditása csal mosolyt az arcára. Kicsit zavarban is van, fél hogy beégeti magát. Lássuk be, ami a kviddicset illeti, Kriszpin előnnyel indul. Persze neki is van köze a dologhoz, eleve jó tehetséggel áldotta meg az ég, ami a sportokat illeti... De a rutinja azért mégsem akkora, mint a másik férfié. Viszont cserébe doppingolt, így most önmagához képest sokkal jobban pörög. Zavarát leplezendő egy apró kihívó mosoly csücsül ki az arcára, közben pedig megrándítja a vállát és megköszörüli a torkát.
- Csak vigyázz, ma formában vagyok - mondja magabiztosan, közben pedig már sarkon is fordul, hogy felmarkoljon egy seprűt. A kvaff megszerezését egyelőre a férfire bízza. Neki más dolga van.
A pálya közepére áll, pálcáját a magasba tartva, apró körkörös mozdulatokat leírva vele. Varázspálcájának végén először apró, majd egyre nagyobb fénygömb jelenik meg, amelyet végül egy erőteljesebb pálcalendítéssel kiküld a pálya széle felé. Ezt a mozdulatsort és bűbájt elvégzi egy párszor, míg elég gömb nincs a pálya körül ahhoz, hogy a teljes területét viszonylag jól belássák.
Mikor végez, elégedetten néz körbe. Meg kell állapítania, hogy kivételesen jól néz ki, ahogyan a kis gömbök bevilágítják a pályát a sötétben. Valószínűleg ez az ötlet nem jutott volna csak úgy eszébe, a bájital hatására mintha kreatívabb lenne. Egészen idáig háttal állt Kriszpinnek, most azonban megfordul, hogy lássa, a férfi hol tart.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 13. 23:02 Ugrás a poszthoz

Bella Pirul Love

Nem hibáztatja, amiért nem jött hamarabb. Tudja, mennyire viharos időszak ez most számára a költözéssel meg mindennel, így aztán esze ágában sincs ezt nehezményezni. Arról nem is beszélve, hogy tudja, a nőnek is szüksége van most a támogatásra. Kicsit szomorúan biggyed le az ajka, miközben Bella a lányát emlegeti. Biztosan nem lehet egyszerű ezt az egészet úgy végigcsinálni, hogy közben a kislánya érdekeit és érzéseit is szem előtt kell tartania.
- Rendben lesz, hidd el. Ha már itt tartunk, itt az ideje, hogy bemutass - mondja csendesen a nőnek, miközben halvány mosollyal elgondolkodik rajta, milyen is lehet a kisebbik verziója. Szereti a gyerekeket, főleg a barátai gyerekeit. Olyan, mintha lenne a kedves ismerőseiből egy kisebb, aranyosabb változat is. Lehet hogy hülyeség, de valamiért ez a gondolat szórakoztatja.
A kérdésére a várt választ kapja. Tényleg nem egy könnyen felejthető este volt, az biztos. Nos, azt az estét talán csak a tegnapi überelte, már ami a felejthetőséget illeti.
- Azt hittem, mára jobb lesz a helyzet. Ne érts félre, jobb is lett, jól tudtam koncentrálni a munkára is, de mihelyst nem kötöm le magam valamivel... - kezd bele, a hangsúlyt fent hagyja a mondat végén. Mi is történik, amikor éppen nem talál magának más elfoglaltságot? A tegnapi napot pörgeti az agyában. Az ölelést. A kviddicset. Próbálja felidézni az érzéseket, és tudja, hogy még most is megvannak. Nem olyan drasztikusak, de megvannak. Látni szeretné a férfit, vele szeretne lenni. Az önuralma persze felülkerekedik könnyedén, de ettől még így van és kész.
Kitölti magának a kávét, Bellának is tölt egy másik bögrébe. Belláéba tejet is tölt, majd fogja a cukortartót és nemes egyszerűséggel, nos, megborítja. Elég élénken emlékszik még rá, hogy a nő nevetséges mennyiségű cukorral issza a nedűt, úgyhogy tessék, itt is van. Kicsit megkavargatja, majd odatolja a nőnek.
- Parancsolj, édesítheted az emlékeid. - Kissé elneveti magát, közben pedig a saját kávéjába is tesz egy kis cukrot. Tejet nem, csak cukrot. Ő így szereti. Akaratlanul is megállapítja, hogy többet nevetett mióta a nő a lakásában van, mint az elmúlt három napban összességében. Jó, hogy itt van.
Arra nem tud mit mondani, hogy mondja ki az érzéseit. Nem szokta, ő nem olyan. Sőt, általában tisztában lenni sem nagyon szokott velük, nemhogy beszélni róluk, mint azt a mellékelt ábrán is remekül láthatjuk. Sok mindenhez ért, ehhez nem annyira.
- Nem akarom. Ha kimondanám, még ennél is valóságosabb lenne, és már így is túlságosan az - mondja kissé duzzogva. Nos igen, ha valami, akkor a tegnap este valóságos volt. Ijesztő volt. Kiszolgáltatott lett az érzéseitől, tulajdonképpen az is maradt.
- Egyszerűen csak be kellett volna fognom a számat, de teljesen elvette az eszemet - motyogja bele a kávésbögréjébe, miközben hatalmas, kerek kiskutya szemekkel néz a nőre. Afféle "megértem, ha te is azt gondolod, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok" tekintettel.
Aztán hirtelen elvigyorodik, és hevesen rázni kezdi a fejét, miután a bögrét elemelte az arcától.
- Bella, ne legyél hülye! Ugyan miért ne dolgoznál vele, ne viccelj? Még én is vele fogok dolgozni! Nem bocsátanám meg sem magamnak, sem neked, ha ezt a lehetőséget elszalasztanád! - korholja gyengéden a hölgyet, miközben felül ő is a pultra mellé.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 14. 20:16 Ugrás a poszthoz

Kriszpin

Miután dolga végeztével Kriszpin felé fordul, az igazgatót már a levegőben találja. Biztosan nagyon elvonhatta a figyelmét a fényekkel való bíbelődés, mert nem is hallotta, hogy a férfi felszállt. Nem tétovázik tovább, ő is felpattan a seprűre. Pár gyors mozdulat, és már ő is a levegőben van. Elsuhan a férfi mellett, leír körülötte egy apró kört, majd megáll a levegőben, vele szemben.
- Sosem voltam még ennyire kész - mondja, miközben kicsit el is neveti magát. Tulajdonképpen igazat mond, lehetséges, hogy nem is ült még seprűn úgy, hogy ennyire szétvetette volna az energia.
Innentől pedig már minden úgy megy, mint a karikacsapás. Megegyeznek, hogy száz pontig tart a meccs, mivel mindketten optimisták azzal kapcsolatban, hogy hány pontot fognak tudni szerezni. A száz pont megszerzése azonban nem kevés időt visz el; majdnem másfél órát játszanak, a csata pedig kifejezetten kiélezett. A végére már mindketten fáradtak és csatakosak, de annál elégedettebbek a teljesítményükkel. Főleg Berci, aki teljesen megdöbbenti saját magát mindazzal, amit a pályán művel. Lenyűgöző, de valóban igazi varázsereje van az érzelmeknek, amelyek belülről fűtik. Látványos a változás, hogy mennyivel energikusabb most.
A meccset követően együtt ballagnak fel a kastélyban, majd az átriumban elköszönnek egymástól ugyanolyan kedves ismerősökként, mint amilyenek akkor voltak, amikor összefutottak ma a kviddicspályán. Éppen csak annyi a különbség, hogy Bárciánnak egy darabig még sajog a szíve az ágyban fekve.
Ja, hogy a végeredmény? 90:100 és egy hatalmas felismerés, Berci javára.
Utoljára módosította:Béres Bárcián, 2017. február 14. 22:28
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 17. 23:20 Ugrás a poszthoz

Bella  Pirul Love

Szemöldökráncolva néz a nőre, kicsit elégedetlen arcot vágva, majd haloványan elmosolyodik.
- Ugye tudod, hogy a Levita házvezetőjével beszélgetsz? - kérdi kissé szemrehányóan, elvégre Bella úgy emlegeti Eszti Levitásságát, mintha minimum azzal kellene megbirkóznia, hogy death metal koncertekre akar járni a gyermek a skinhead rosszarcú szerelmével.
- Biztosan szeretni fogom. Ő is Te vagy - mondja végül kedvesen, miközben vált egy rövid pillantást a nővel. Kezét letámasztja maga mögött a pulton, miközben lezseren megvonja a vállát a nő felajánlására.
- Megpróbálhatod - mondja halkan, de a mondat hangsúlya egyértelműsíti a folytatást. "Megpróbálhatod, de úgysem fog menni". Persze azért ki tudja, mindennek érdemes lehet adni egy esélyt, hátha mégis. Őszintén érdekelné, hogy a nő milyen eszközöket vet be a szent cél érdekében. Mert olyanokat biztosan nem, mint amilyeneket a hangsúlya enged feltételezni.
Elégedetlenül fintorodik el Bella megjegyzésére, már ami a logikátlanságra vonatkozik, illetve a nemi hovatartozását is megkérdőjelezi kissé. Megrázza a fejét, majd magyarázni kezdi a bizonyítványát.
- Honnan kellett volna tudnom, hogy ez lesz? Érezni akartam, igen, de nem ezt! - fakad ki kissé. A mondata persze tökéletes hülyeség. Igazán gondolkodhatott volna előre, tudhatta volna, hogyha érzelemekről van szó, csakis olyan dolgok jöhetnek szóba, amelyeket nem várt, vagy tervezett meg előre. Miért meglepő ez mégis számára? Okos ember ő, de ezzel éppen nem számolt. Nem gondolta át rendesen.
A Kriszpin hajára vonatkozó megjegyzést inkább nem is kommentálja, a mondat befejezésének nyomán azonban enyhe döbbenettel tekint Bellára.
- Jajj, nem mondod komolyan? Ugye nem volt nagyon kínos? - Sejtése szerint nem, mert tapasztalatai alapján Kriszpin jól kezeli az ehhez hasonló helyzeteket. Mielőtt még azonban túlságosan elmerülhetne a férfi hasznos tulajdonságainak elemezgetésében, visszaerőlteti figyelmét a mellette ülőre.
Aztán Bella a részletekről kezd el kérdezősködni, ő pedig kicsit tanácstalan. Azon tűnődik, vajon hogyan tudná úgy elmesélni ezt, hogy ne hangozzék nagyon idiótán. Végül aztán rájön. Sehogy.
- Hát, a kviddicspályán futottunk össze. Elmondtam neki, hogy megittam a bájitalt, aztán azt, hogy azóta sokat gondoltam rá. Nem mondott semmit, csak megölelt - mondja, miközben savanyú mosoly ül ki az arcára, ahogyan felidézi a jelenetet. Szinte még érzi az illatát, hallja ahogyan csendben lélegzik a karjai között.
-... aztán kviddicseztünk. Nyertem. - Megvonja a vállát, mintha ez már igazán nem számítana. Talán nem is számít. Az egész olyan fura, és nem bogozta még ki.
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 26. 13:56 Ugrás a poszthoz

Bella  Pirul Love

Kissé meglepődik, hogy Bella nem tudott arról hogy házvezető, így azonban a korábbi viselkedése is több értelmet nyer. Hirtelen el is kezd bókolni a Levitásoknak persze, Berci pedig hangosan elneveti magát rajta. Annyira tipikus.
- Tudod, hogy erre semmi szükség - simít végig a nő karján finoman, megenyhült tekintettel. Elvégre általában a házakkal kapcsolatos ellenérzések mind csak sztereotípiák, ő pedig ha valahonnan, hát a saját példájából okulva tudja, hogy a nő nem különböztet meg hátrányosan senkit a háza miatt. Vagy maximum eleinte, hosszútávon azonban biztosan nem, elvégre milyen hosszú ideje barátok már ők, a Rellonos és a Navinés...
Látja ő is a kedves pillantást, és egy kevésbé intenzív érzelmeket tükröző, de hasonlóan szeretetteljes ábrázattal válaszol rá, miközben a kávésbögréjét a pultra teszi, amely immár üres. Bella megjegyzésére kissé ráncolni kezdi a szemöldökét, majd beszélni kezd.
- Ne viccelj, ugyan. Így is sokkal kevesebbet és kevésbé vagyok szomorú, mint általában az szokás lenne. Megbirkózom vele. - És ez tényleg így is van. Ennyire neki is ki kell vennie a részét az érzelmekből, arról nem is beszélve, hogy valahogyan el kell engednie ezt a dolgot, ennek pedig talán ez a legmegfelelőbb módja. Szomorkodni egy kicsit.
- Azt én is tudom, hogy jófej - kuncog egy kicsit keserűen, elvégre már hogyne tudná, valószínűleg éppen azért esett belé. Vagy ki tudja miért. Ő biztos nem. Közben pedig Bella meg is korholja, amivel nem igazán tud mit kezdeni. Tegnap ösztönösen cselekedett, nem gondolkodott ilyesmin. De tudja, hogy ezt nehéz lehet megérteni olyasvalaki számára, aki 24/7 olyan magas hőfokon ég, mint Bella.
- Nem érted. Annyira tele voltam érzelmekkel, annyira ösztönös volt minden... Olyan sok energiám volt. Nem gondolkodtam ilyesmin, nem tudtam játszmázni. Csak úgy cselekedtem, ahogyan jónak éreztem. És soha életemben nem ment még ilyen jól a kviddics, mint tegnap - magyarázza a nőnek a dolgot. Nehéz szavakba önteni, de azért ez kivételesen megy neki. Nem úgy, mint ahogyan tegnap ment Kriszpinnel...
- Egyébként is, legalább ennyi öröm járt nekem tegnapra - mondja finoman duzzogó hangnemben, habár ez részéről egyértelműen csak vicc, hiszen esze ágában sem jutna elkezdeni duzzogni. Csak tudja, hogy így szokás, szóval eljátssza a vicc kedvéért.
Közben Bella azonban témát vált, számára viszonylag váratlanul. Amit mond, ez pedig még ennél is váratlanabb és megdöbbentőbb, Berci pedig csak pár másodperc után tud mit cselekedni nagy meglepetésében. Ajkait lebiggyeszti, majd lepattan a pultról és átkarolja a nőt, aki hozzá képest hatalmas karjai alatt eltűnik valahol az ölelésében. Nem tudja, hogy mit mondhatna. Elképzelése sincs, mennyire fájhat egy ilyen dolog egy nőnek, és habár próbál együttérző lenni, fogalma sincs, melyek lennének ide a jó szavak.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Béres Bárcián összes RPG hozzászólása (122 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 » Fel