Húgom

Egyáltalán nem tetszik a férfinak, amit Kenzie előad. Hergeli, direkt, tudja. Hasonlítanak, legalábbis ebben biztosan. Csak egy minimálisan kell ismerni az ellenség gyenge pontját, és oda kell szúrni a tőrt, aztán várni, hogy robbanjon.
- Nem vagy a húgom - sziszegi lejjebb, egészen az arcába hajolva.
Egyre jobban feszít a mellkasa. Hüvelykujjával észrevétlenül nyúl rá jegygyűrűjére, az valamelyest megkönnyíti a helyzetet és egy mély lélegzetvétel után könnyedén megragadja a lányt a csípőjénél fogva. Nincs ebben semmi olyan, a következő pillanatban a testvérkét a falnak nyomja. Két kezével a feje mellé vág ököllel, szinte fekete szemei égetően fúródnak a kékekbe.
- Anyád egy ku**a, lesz**om, kivel és mit csinál - morogja az arcába úgy, hogy most már egy cseppnyi érzelem sincs a hangjában.
Mindig is ez volt róla a véleménye. Emmával ellentétben Niko mindig is tudta, ki valójában az anyja. Hosszú pillanatokig mered azokba a gyűlölt szemekbe, melyek anyjára emlékeztetik, majd elengedi a lányt.

Húgom

Nehezen állja meg, hogy ne csináljon többet is. Van ez a téma, amiről jobb nem beszélni vele, mert könnyedén borul el az agya. Csakhogy Kenzie-nek fogalma sincs róla, milyen amikor elborul. Vajon tudja, hol töltött két évet? És hogy miért? Valószínűleg fogalma sincs, mire képes.
- Egy dolog, hogy az a boszorkány mit tett. Másik az, mit teszel Te. Undorító egy nőszemély vagy - érzéseit kifejezve fintorog, aztán kiropogtatja ujjait.
Utóbbi nem figyelmeztetés, egyszerűen feszültséglevezetés, pótcselekvés.
- A jó hírt? Mit? Hogy nagyobb szád van, mint gondolta? Jobb lenne, ha inkább arra használnád, amire máskor is. Ott látom a szád sarkában... - egyre nyugodtabban beszél hozzá miközben csípőjével az egyik hűtőnek dől.
- Most pedig takarodj innen, vagy kidoblak.
Kezeit karba fonva méri végig a lányt. Egyáltalán nem lát benne jóságot. Sem azt, amiért az öccse annyira imádja. Mert azt tudja, hogy így van, hangoztatta a sztárocska amikor találkoztak.

Húgom

Balázsra gondol annak érdekében, hogy ne ugorjon két percen belül a lány torkának. Mert legszívesebben azt tenné, nem foglalkozna azzal, hogy milyen nemű és hogy a testvére, egyszerűen el akarja hallgattatni. Szerencse, hogy az ilyenek le tudják nyugtatni, hisz nem hülye. Annára és Emmára is kell gondolnia. Ez a család nem ér annyit.
- Hát neked legalább megtanította, hogy legyél a lehető legnagyobb riherongy - mosolyodik el immár ő is ridegen.
Nem fogja a húga zsinóron rángatni. Abból elég volt néhány perc. Már rég ki kellett volna zavarnia, amikor még nem jött utána pofátlanul.
Aztán ujjai a karjára feszülnek, mikor meghallja az apjára érkező utalásokat. Újból neki akar ugrani, félig el is képzeli, hogy rakja be a hűtőbe, aztán szolgálja fel a népeknek sültként...
- Minden kártyádat kijátszottad? Akkor tudod, hol a kijárat - emeli fel az ajtó felé eső karját és megvárja, hogy a lány elhagyja a raktárat, ezzel együtt a légterét.
Ennyi érzelmi sokk mára elég volt. Hat szál cigaretta és talán jobb lesz.

Álmaim nője

Nem olyan régen érkeztek a vörössel a fesztivál helyszínére. Rájuk fér a bulizás, a lazítás. Az itt eltöltött idő alatt már meglátogatták a büfét, ahol Nikolai rendesen kibélelte izmos hasát sült kolbásszal annak érdekében, hogy a hűsítő sör fogyasztása meg legyen alapozva.
Kézen fogja kis feleségét, aztán miközben a hajó felé terelgeti, a fülébe súg valami olyat, amit bőven elég Annának hallania. Sötét szemeiben megcsillan a vágy, de mielőtt a nő reagálna, maga elé engedi a felvezető lépcsőn. Na persze nem pusztán udvariasságból, ki is használja az alkalmat és szemügyre veszi a kilencven-hatvan-kilencvenet.
- Még egyszer ránézel haver, de betöröm az orrod - morogja közelebb lépve a sráchoz, aki úgy gondolta, hogy az ő kedve biztos kapható különböző dolgokra.
Legalábbis a nézéséből Niko ezt szűrte le, azt pedig nem tűri, hogy valaki így néz Annára. Az övé. Az ő felesége, nézzenek csak az ujjára.

Álmaim nője

Már azt is elfelejtette, hogy a napokban valami olyasmit intézett, amiről Annának se számolt be részletesen. Pedig illene, tudnia kellene róla, hogy lassan nem kell szabadnapot kérnie, sőt, dolgoznia sem kell, ha nem akar.
Akár a kis söröcskéje nélkül is tökéletesen jól érezné magát így, hogy látja Annát mosolyogni és gondolatai bejárják a helyszíneket elképzelés szinten. Lesz néhány napjuk arra, hogy mindent körbe...járjanak. Persze, csak ez jár a fejében amikor a nő fülébe beszél.
A hajón elég rámorrannia a srácra és az már húzza is fülét-farkát, Niko pedig ellazítja arcizmait és követi Annát a buborékok felé. Nos hát vannak dolgok, amik egyiküket érdeklik, a másikukat kevésbé. Lassan felvonja szemöldökét és körbenéz, megpillantja a medencét. Kaján vigyor terül el arcán.
- Inkább te nézz oda - szólal meg.
A következő pillanatban pedig egyik kezét a neje combja alá, a másikat a hátára csúsztatja és felkapja. Néhány lépéssel a medencénél terem, ahol vigyorogva dobja bele a vízbe kedvesét.

Álmaim nője

Könnyedén emeli fel kis feleségét és viszi a medencéhez. Mázli, hogy a legtöbben épp koktéloznak és a csókstandnál állnak sorban, így nem dobja rá az emberekre. Vigyorogva nézi végig ahogy elmerül és felbukkan, meg is nyalja ajkát a felbukkanó látványra. Pontosan ilyet szeretne látni egész hétvégén.
- Az volt a tervem - vonja meg a szemöldökét, és még rá is kacsint a nejére mielőtt egy laza mozdulattal ledobná magáról a pólóját.
Érzi magán a pillantásokat, de ő csak a vörös tekintetét keresi. Nem olyan hülye, hogy simán leguggoljon mellé, ugyan. Kicsit távolabb lépve beugrik mellé. Csurom vizesen, meztelen felsőtesttel bukkan fel, majd lassan megközelíti.
- Ez például egy helyszín... - mormolja a nő fülébe amint a háta mögé ér és átöleli.
Kis időre megállapodik a fülénél, aztán belecsókol a nyakába, és a felső pántját odébb húzva a vállára is nyom egyet. Kettejük közül határozottan Anna az, aki figyel a határokra.

Álmaim nője

Niko is tudja, Anna az, aki észhez téríti, amikor nem bír az ösztöneivel. Már amennyire ilyenkor észhez lehet téríteni. Felnyög a nő eltávolodására, és nem is engedi, hogy túl távol menjen. Visszahúzza a kezénél fogva, majd a medence széléhez tolja. Az imént kapott csókot háromszorosan adja vissza, hosszabban, mint az előző.
- Mindenki szeme láttára. Amiért lelocsoltál - durcásan vonja fel fél szemöldökét.
Egész olyan, mintha valóban haragudna, pedig sosem tudna Annára. Vonásai ellágyulnak, kivételesen megregulázza magát. Jobbjával finoman simít végig a nő arcán.
- Egy koktélt?
Meg sem várja a választ, odébb lépve kinyomja magát a medence szélén örömet szerezve ezzel a csajoknak. Megáll a napsütésben és megrázza a haját, majd a bárpulthoz sétál a lehető legjobb gyümölcsös ital reményében. Egy az asszonynak, és egy töményebb saját magának.

Álmaim nője

Egyszerűen imádja, hogy Annával így lehet szórakozni. Nem zavarba, hanem tűzbe hozzák egymást és minél tovább húzzák egymás agyát, az annál nagyobbat szól amikor megtörik a jég. Nem cserélné el ezt semmiért. Ahogy az látszik is, feleségén kívül más nő nem érdekli. Ők nézik és olvadoznak a napágyakon, a Weißling fiú pedig egyszerűen felszegett állal végigsétál a "kifutón".
Mosolyogva figyeli az idő közben medencéből megszökött Annáját. Két elég jól összerakott pohárral tér vissza és helyezkedik el a nő mellett.
- Féltékeny vagy? - nevet fel.
Vigyorog miközben felé eső karjával átöleli kedvesét és magához húzza. Puszit nyom a hajába és ajkaira, majd poharát koccintásra emeli.
- Igyunk arra, hogy nekik csak a bámulás jut. Meg az öklöm, ha úgy stírölik a se... feneked.
Anna kedvéért még vigyáz is a szájára. Elvégre az ember a felesége hátsóját nem seggként emlegeti, nem igaz?
- Amúúúúgy - nyújtja el a szót és az égre emeli a tekintetét.

Álmaim nője

A lehető legközelebb húzódik Annához és a koccintást követően a pohár tartalmát majdhogynem ki is issza. Ő, mint csárdatulaj tudja, hogy ebben a melegben a hűsítő italok igencsak kelendő árucikkek, és ez nem az a hétvége, amikor foglalkozniuk kellene az árakkal. Nagyon úgy áll, hogy lassacskán meg is indulhat a következő körért.
- Amúgy nemtom eleget hangoztatom-e, de szeretlek. Tudtad? - vigyorodik el.
Niko nem épp az a fajta férfi, aki túlzásba viszi az érzelmei kimutatását. Pedig képes rá, és ha vigyorog is teljesen komolyan gondolja.
Gyűrűzött kezével felesége gyűrűs keze után nyúl és finoman szájához emeli. Megcsókolja kézfejét, majd egy hirtelen mozdulattal a nyakán folytatja.
- Nincs meleged ebben a ruhában? - mormolja a fülébe.
Orrával megböki a nő fülcimpáját és újra a fedetlen részekhez tér vissza. Még jó, hogy a jégkockák kicsit hűtik...

Álmaim nője

De még mennyire, hogy tudja. A néha előtörő kételkedések mellett érzi, hogy Annának ő éppúgy fontos, mint fordítva. Nehezen ugyan, de megbarátkozott a gondolattal, hogy létezik egy ilyen nő, aki minden hibája ellenére is őszintén tudja szeretni. Azóta pedig azon van, hogy kiérdemelje őt lehetőleg élete végéig.
Beleborzong a nő szavaiba és érintésébe, tényleg csak egy hajszál választja el attól, ami a gondolataiban zajlik le. A nap huszonnégy órájából nagyjából huszonkettőben illetlen dolgokról fantáziál nejével kapcsolatban. Talán még az egészséges határokon belül.
Így, hogy a fejét már szinte keresnie kellett, a nem várt lökéstől vízbe pottyan. Szemét törölgetve, haját hátra simítva bukkan fel. Nem tud haragudni az asszonyra, de összeszűkíti szemeit és ajkait is összepréseli miközben elé úszik. Combjain támaszkodik meg.
- Legalább dobd le a felesleges ruhát és ugorj be mellém - forgatja meg a szemét rosszallóan.
Vizes tenyerei csattannak a nő combján - persze nem erőből csap oda -, és elhátrál egészen a másik oldalig, ahonnan egy pöttyös gumilabdát szervál.

Gyönyörű feleségem

Huncut mosoly rajzolódik arcán. Az elmúlt percek hatása alatt van. Valahogy Annával mindketten úgy gondolták, nem lenne valami okos döntés a végzős keringőt megejteni. Törnének ott az étkészletek és borulna az összes pár, hát csinálják inkább, amihez értenek. Nem utolsó sorban pedig imádnak.
A helyszínre érve még magához húzza a vöröst egy pillanatra, és míg bal keze a derekán pihen, jobbjával megigazítja a kicsit összetúrt haját. Rávigyorog a nőre.
- Szerintem ez jobb volt, mint a keringő - jelenti ki nem törődve azzal, hallja-e őket valaki.
Egyébként is, aki ismeri, vagy látta már őket együtt, az tudhatja, hogy mindig izzik köztük a levegő. Néha pedig csak lelépnek és...mind tudjuk, a méhecske beporozza a virágot.

Álomkór
[ZÁRT]

Már megint balhéznak az asszonnyal. Az egyébként teljesen jól működő kapcsolatukat az apróbb viták szépen tönkre tudják tenni olykor-olykor. Mindezt néhány órára maximum, aztán mindig az a vége, aminek a következménye az az apró, egyelőre ebihalnak kinéző lényecske, aki miatt Niko felsétált a kastélyba Anna elé.
Nehezen viseli, hogy kis feleségének hosszú napjai vannak, nincs otthon vele eleget, ráadásul még terhes is - a legújabb csárdai pletykákból tudta meg, hogy apa lesz.
Egy szál vörös rózsával, korláton doboló ujjakkal várja kedves vörösét, aki késve ugyan, de beesik a megbeszélt randevúra. Nagy boldogan fogadja, majd tekintete elsötétül.
- Anna, babát vársz és egy; nem szóltál róla. Kettő; mégis hogy gondolod, hogy ilyen állapotban ilyen sokáig hajszolhatod magad? - hallatszik morgós, de szeretetteljes hangja.
Megpróbálja átadni kedvesének a rózsát, amit egész idáig az utolsó tüskekezdeménytől is megszabadított, ám az eridonos harcias. De mennyire, hogy az. Niko nem, hogy nem emlékszik semmire, nincs is mire, mert míg egyik pillanatban emelt hangon osztják egymást, a másikban feje koppan - feltehetőleg a kétszárnyú ajtóban - és hátratántorodását követően a földön köt ki.

Kis feleségem

Büszkén sétál kis feleségét magához ölelve. Büszke saját magára, meg arra, hogy övé a bál legszebb nője, és hogy az imént sokkal jobb dolgot találtak maguknak elfoglaltságként a keringőnél. Távolról sem érdekli, ki milyen véleménnyel van róluk, beszéljenek csak.
- Odinra, nekem van a legjobb nőm - hitetlenkedve ingatja meg fejét, miközben követi Annát a kinézett asztalok felé.
Jó az, amikor az asszony jól tud főzni és esetleg ágyba viszi a kávét meg a sört, de tökéletes az, amikor ő is az emberrel tart a nagy evések és ivásokban. Ha pedig asztalok és ivás, az biztosan evéssel jár.
- Nézd már! Süti - mint egy ötévesnek, úgy csillan fel a szeme.
Magához vesz egy tányért, telepakolja süteményekkel mialatt kedvese italt tölt magának. Egy kis ilyen, egy kis olyan, Niko pedig egyre éhesebb. Megnyalja szája szélét és visszasétál nejéhez, akire felvont szemöldökkel néz le.
- Te kis kérsz belőle?

Anna

Minden jól alakult. Ez pedig ugyebár nem mehet így sokáig egy huzamban. Kell jönnie valaminek, ami elrontja az összképet, belerondít a boldogságba.
Egy kávéval és egy magazinnal ül a csárda irodarészében. Folyamatosan kortyolgat, az ott levő csendet csak a lapozás által keltett papírzörgés töri meg. Még nem híresztelte el, sőt, feleségének sem mesélte el terveit, de már bútorkatalógusokat vásárol és azokból szemezget. Az egyik szabad asztalrészen papírok is találhatóak, azokat nemrég tette félre. Átnézte, de nagyon át kell rágnia, mibe vágja a fejszéjét. Előbb egy teljes képet akar kapni arról, mire vágyik.
Szürcsölését az ajtó nyílódása szakítja félbe. Az egyik felszolgálóra tippelne, mégis Anna lép be a hátsó zugba. Niko szemöldöke felemelkedik, egyre magasabbra és magasabbra. Nem mintha nem örülne neki, hogy láthatja, de nem számított az érkezésére. Pláne nem ilyen állapotban.
Bögréje azonnal az asztalra kerül, ő pedig nejéhez fordul. Sápadtnak néz ki, rossz kedvűnek. Vagy inkább rémültnek? Teljesen mindegy, mert bármi is az, rosszul érzi magát ezt látva.
- Történt valami? - szegezi neki a kérdést egyértelműen aggódva.

Anna

A kapcsolatuk erős, mély, de azért nem érzi meg, mikor baj van. Az erős túlzás lenne. Ám amikor meglátja nejét, arcáról könnyedén leolvassa érzéseit. Megrémül, teljesen kiakasztja a látvány. Annyira, hogy képtelen felállni a székről és elé sietni, csak mereven figyeli közeledése alatt.
- Megijesztesz, mi az? - kérdez rá sürgetően.
Minél hamarabb tudni akarja a választ. Csak hát nem tud mire gondolni. Előrébb csúszik a széken, Anna szemébe néz. Ujjai közé fogja az ölébe ejtett, apró kezeket. Úgy veszik el tenyere alatt a nő törékeny keze, mintha csak egy hatalmas takaró lenne.
Terhes.
Megdermedve nézi tovább. Ajkai elnyílnak, füle zúgni kezd és egyre csak visszhangzik az információ a fejében. Nagy nehezen pislogni kezd és megnedvesítve ajkát szóra bírja magát.
- De hát az nem lehet. Biztos vagy benne? - hangja kissé keményebben szól, mint szánná.
Erre nem volt felkészülve. Az első pletyka után rájöttek, hogy mennyire jó a hír hamissága. Nem terveztek a közeljövőre családbővítést, egyelőre túl sok dolguk van ahhoz, hogy belevágjanak. Nem örül. És Annán is ezt látja.
Sóhajtva dől hátra, két kezével megdörzsöli arcát és hajába fúrja ujjait. Egyelőre képtelen bármit is mondani, talán inkább a feleségén a sor.

Anna

Hosszú másodpercekre fagy le a döbbenettől, aztán fejében elkezdenek cikázni a gondolatok. Ideges lesz egy pillanat alatt, de ahogy Annától elhangzik, biztos a helyzet. Ez pedig mindent megváltoztat.
- Francba - mormolja maga elé és újból, majd újból megdörzsöli arcát.
Feleségéről a mennyezetre pillant. Nem kell ahhoz ránéznie, hogy tudja, ugyanazt gondolja erről az egészről, mint ő maga. Ráadásul nem is a férfi az, akiben elkezdett egy élet fejlődni, az oroszlánrésze nem rá hárul.
Percek telnek el némaságban amikor végre összeszedi magát. Nem hiányzott ez a nyakukra pont most, amikor ő terjeszkedni akar, Annát pedig egy újságnál akarják alkalmazni. Ennek ellenére ha már megtörtént, meg sem fordul a fejében az a lehetőség, ami mindent visszaállítana a normális kerékvágásba.
- Jól van - bólint sóhajtva és közelebb hajol a nőhöz. - Semmi baj, megoldjuk.
Nem biztos abban, hogy jó szülők lesznek, de most nem ez az elsődleges. Jobbját a tarkójára csúsztatja és közelebb húzza magához, hogy homlokára hosszú csókot nyomjon.

Anna

Saját döbbenetén és rémületén csak Anna érzései tesznek túl. Talán ez az oka, hogy nem tud engedni idegességének. Az a dolga most, hogy feleségét összeszedje és mindenben támogassa. Emlékszik még, a múltkori esetnél mennyire örült. Ez most sem lehet másképp.
Nem engedi eltávolodni vöröskéjét, csak simogatja a tarkóját és homlokát a homlokának dönti. Ez most nem arról szól, hogy sírnak örömükben. Odabent egyszerre pánikol és érez boldogságot. Az ő felesége, életének szerelme a közös gyermeküket hordja a szíve alatt. Kérdésére elmosolyodik, majd hátrahúzódik. Feláll a székről és jobbját a nő felé nyújtja.
- Most? Hazamegyünk - elsődleges tervét választja, semmi jobbat nem tud.
Az a cél, hogy Anna magabiztosságot érezzen rajta. Ez mondjuk nincs, de színészkedni azt jól tud, talán sikerül megnyugtatnia nejét és biztosítani arról, hogy ezt ugyanúgy át fogják vészelni, mint minden mást.

Fanni

Minden nap lát a csárdában Fannihoz hasonló hölgyeket. Billegnek jobbra-balra, a tekintetük üres. Ők maguk pedig gyengének és kihasználhatónak tűnnek. Napról napra figyeli az ilyen lányokat és többnyire azzal ér véget a dolog, hogy megtalálják ott életük hercegét, aki hazaviszi őket fehér lovon a kastélyába. Mondjuk az a fehér ló maximum egy dehoppanálás, a kastély pedig egy lepukkant kis társasház házmesteri szobája.
Nem nagy a forgalom már így késő este, ő is többnyire figyeli csak, kinek kell újratöltenie a poharát. Rendelést ír, számlákat néz át. Odakint csinálja mindezt a pult mögött, onnan veszi észre, hogy már jó ideje legelteti rajta a szemét egy lány. Direkt nem pillant oda, várja, hátha lesz belőle valami.
Amikor pedig elindul felé, a férfi arcán halvány mosoly jelenik meg. Fél szemmel látja csak, hisz a papírjait nézi, de a színes ruhát nehéz lenne eltéveszteni. Közeledésére azonban lerakja a kezébe levő holmikat és két kézzel a pultra dőlve a lányra pillant. Vár. Érdekli, mit szeretne tőle.

Fanni

A legtöbben már rá sem kérdeznek, miért van bent ilyen gyakran. Hisz a tulajok irányítani szoktak, nem dolgozni, de Niko szinte állandó berendezés lett a csárdában. Az otthona ez a hely, talán már jobban is, mint a lakás a lakónegyedben. Kiismerte a vendégeit, de mindig várja az újdonságot.
Mikor Fanni megérkezik hozzá, a férfi kíváncsian hajol előre és hagyja, hogy a nő elmondja, mit szeretne. A szemébe néz, mélyen, szemei kissé összeszűkülnek, melytől szembogarai feketének tűnnek.
- Barna. Sötét barna - félmosolyra húzódnak ajkai.
Tartja a szemkontaktust vele és egy kicsit talán kihasználja a helyzetet. Nem érti, miért tud ilyen hatással lenni a nőkre, de nem csinál belőle titkot, hogy élvezi.
- Mondd csak, van aki hazavigyen? A szívemre venném, ha bajod esne.

Anna

Egy-két napja furcsán viselkedik, ami talán nem tűnt még fel bátyján kívül senkinek. Ebben a pár napban a feleségét is kerülte, pont azért, hogy ne vegye rajta észre viselkedését.
A csárdában tölti néhány óráját, most Anna is dolgozik és míg a nő elöl a pultban sertepertél, férje az irodában intézi a dolgait. A csárda és a német ügyletek dolgait. Utóbbi a furcsa viselkedésének oka, olyasmi, amibe nem akart belemenni, mégis így alakult és már nem tudja visszacsinálni. Egyszerűen csak nem akarta, hogy Noah egyedül vigye el a balhékat, hogy már megint menekülnie kelljen. Épp csak besegít.
- Főnök, jöttek magához - egy kopogás után lép be az egyik pincérnő az irodába, mire Niko összerezzen és néhány papírt ráhúz a mappákra.
- Jövök - bólint, mintha mi sem történt volna és feláll, hogy az irodaajtót maga mögött bezárva kisétáljon ahhoz, aki keresi.
Egy látszólag igényes, öltönyben, zsebre dugott kézzel várakozó férfi tekint körbe a csárda berendezésén. Arckifejezése nem árul el semmit, de szemei karikásak, véreresek. Niko lopva pillant Annára, azt reméli, nem vesz észre semmit abból, ami ott zajlik.
Kézfogással üdvözli a férfit, majd kabátot vesz és kiinvitálja egy cigarettára. Nem ez az alkalmas hely ennek a beszélgetésnek a lefolytatására.

Anna

Hogy meddig titkolhatja el a másik életét felesége elől? Nem sokáig. Nem is akarja. Nem is akar második életet, csak azt, hogy minden rendben menjen. Szépen ahogy eddig, hogy a feleségével jól meglegyenek és a testvérei is rendben maradjanak úgy, ahogy vannak. Túl sok emberért kell aggódnia, ami miatt talán magát sodorja veszélybe.
Nem suttognak, mindent szépen, kicsit virágnyelven, németül beszélnek át. AZ egy szál cigi helyett kettő-három szívódik fel csak úgy a semmiben - meg a tüdejében. Az az ember nem csak a többiekre hozza a frászt, Nikora is. Igaz, ebből semmit nem mutat, de már rég nem volt dolga ilyenekkel.
Megvárja a beszélgetés végeztével, hogy a férfi eltűnjön, majd megigazítja a haját mielőtt belépne a csárda ajtaján. Halvány mosoly jelenik meg arcán ahogy kiszúrja feleségét a pultban. zsebre dugott kézzel sétál oda hozzá, majd hátulról a csípőjére helyezi kezeit és belecsókol nyakába. A törzsvendégek megszokhatták.
- Még elintézek pár dolgot. Volt egy kis gond a megrendeléssel. Megint - úgy beszél, mintha nem lenne világos, hogy az imént nem ezzel kapcsolatban látogatta volna meg az ember.

Anna

A titkolózás Anna előtt nem olyan könnyű, mint amilyen szeretné, hogy legyen. Nem mintha sok dolog lenne, amit el akarna hallgatni előle, mégis van, amiből jobb szeretné kihagyni a nőt. Az ő érdekében. Meg azért, mert nem akarja látni a szemében a megvetést és az aggodalmat. Egyelőre tudja mit csinál, kézben tartja a dolgokat. Egyelőre.
- Mi baj történne? - mosolyodik el.
Jobbjával kisimít egy pár hajszálat a nő arcából, majd gondosan eligazgatja a válla mögött. Párszor még beletúr, ujjára csavarja, aztán homlokon csókolja.
- Tudod, milyen ez a vendéglátás. Néha az asztalra kell csapni, hogy minden úgy legyen, ahogy mi akarjuk - vállat von és egy valódi gondterhelt arckifejezés veszi át mosolya helyét.
Sóhajtva dől a pultnak, fél kézzel támasztja meg magát. Alaposan szemügyre veszi a csárdában iszogató vendégeket. Átalakult az évek során az ide járók összetétele, egyre kevesebb a rossz arcú öreg. Nem biztos, hogy ez jó, de az üzlet jól megy.
- Hogy bírod? Ettél ma már valamit? - tereli más vizekre a beszélgetést amíg nincs tolongó sor a pultnál, hogy elrabolják az asszonyt.

Anna

Nem akarna hazudni neki. Elmondaná, ha tudná, hogy ezzel nem ér rá később. Egyelőre megtartja magának, mert bízik benne, hogy hamar megoldja anélkül, hogy bármi oka lenne csalódást okoznia feleségének. Azt nem szeretné. Anna sokkal többet ér neki a világ minden kincsénél, épp ezért meg kell óvnia. Ha titkolózással, akkor azzal.
- Hogy ne tudnám? - mosolyog a nőre magabiztosan, talán mindent leplezni tud azzal a kis csillanással a szemében.
Mint amikor az első igazi randijukon táncoltak. Mint a lakásában, ami már kettejüké, amikor először kérdezte meg, hogy megcsókolhatja-e. Azóta nem kér engedélyt. Inkább csak döntéseket hoz, de az egyetlen döntése, amit biztosan tud, hogy helyes volt, az Ő.
Arra a kis időre megszűnik körülöttük a világ és nem érzékel semmit abból, hogy a csárdában vannak, csak a nőre figyel. Gyengéden viszonozza a csókot, ami kifejez rengeteg kimondatlan dolgot.
- Akkor jó - bólint egy picivel nyugodtabban a helyzethez képest. - Én nem vagyok éhes. Majd vacsorára hozok valamit a Vértes melletti bisztróból. Nemsokára elmegyek, ott is minden elb*szódik ami csak elb*szódhat.

Asszony
otthon

Erősen fogja, már-már szorítja Anna törékeny kezét amint a hosszú sétára indulnak itt, a német földön. Csak most léptek ki a kandallóból, de neki már görcsben van a gyomra. Az első alkalom.
Csendben van, nem szól egy szót sem egész úton. Teljesen máshol jár, megszokásból és emlékezetből sétál kifelé, a gondosan őrzött birtok felé, ahol mostanság többet jár, mint az elmúlt tíz évben összesen.
Erről persze felesége nem tud, nem számolt be neki az ügyekről. Azt azonban észreveszi még így is, hogy csak előre bámul, hogy megnézik és próbálják elhelyezni időben és térben a megváltozott, megférfiasodott Weißling gyereket.
- Megjöttünk - jelenti ki ridegen.
Elengedi Anna kezét és pálcájával úgy koppint a kovácsoltvas kapu egyes pontjain, hogy az egyből megadja magát és kitárul előttük. Niko kifejezéstelen arccal biccent, előre engedi a nőt. A ház minden alkalommal amikor feltűnik előtte, csak rossz érzéseket vált ki belőle, nem is beszélve arról, mit érez most, hogy Anna is vele tartott és félti, mintha a legdrágább kincset rejtegetné.
Még mindig tökéletes állapotban van a ház kívül és belül, sehol egy gaz, sehol egy poros szekrény. A házimanó ugyanúgy rendet tart, mint amikor Harald uralkodott felette.

Asszony
otthon

Hogy mondhatná el neki? Tudja, mibe keveredett. Tudja, mi lehet még ebből. Azt is, hogy veszélyben vannak, de pont ezért csinálja. Mert így nem akkora a veszély, mintha nemet mondana. Fél, retteg attól, hogy Annának baja esik, hogy az úgynevezett szövetségesek unalmukban, vagy bosszúvágyból a családján próbálják ki tehetségüket.
Meg akarja oldani, ezt most Noah nélkül és bárki tudta nélkül. Terelni és hazudni könnyebb, jobb így elsimítani az ügyeket, mint hogy beszámoljon a fenyegetésről, amit ezek az emberek jelentenek.
- Senki - válaszolja.
Tekintete a házimanóra terelődik. Különösebb gondot nem okoztak ők ketten egymásnak, de mivel a lény hűséges volt régi gazdájához, tett az bármit is, Nikolai nem tud rá barátságosan tekinteni.
- Járt itt valaki? Dolgunk van, felmegyünk. Ne zavarj minket - igyekszik olyan gyorsan beszélni, hogy azt felesége ne értse, ez már amolyan megszokás, ha kényes ügyekről van szó.
- Gyere, megmutatok valamit.
A régi, már recsegős lépcsőn vezeti fel a nőt, ahonnan hosszú, kanyargós folyosón át haladnak el ugyanolyan ajtók előtt. A barátságtalan, sötét helyet a falon fellángoló gyertyák világítják be.
A folyosó végén balra áll meg egy résnyire nyitott ajtó előtt, melyet úgy lök be, mintha bárki lapulhatna odabent. Sehol senki, csak egy rendben tartott fiúszoba. A szekrényben még mindig Niko régi holmijai vannak, az ágyon az a takaró, melyet az anyjuk akkor készíttetett, amikor még velük élt. A fekete anyagon jól kivehető az ezüst N.W. monogram.
Csendben sétál a könyvespolchoz, melyről leveszi a régi, bőrkötésű fotóalbumot. Családjuk címere van az elején, benne pedig olyan képek, melyeket Niko most először mutat meg feleségének.

Asszony
otthon

Nem voltak az elméjét megrohamozó emlékek. Nem volt csontig hatoló fájdalom amikor belépett a házba. Nem érezte, hogy az apja figyelné és bármikor kilépne a dolgozószobából, hogy bőrövével maradandó sérüléseket okozzon rajta és testvérein. Egyszerűen keserűség és düh uralja minden alkalommal, amikor a régi otthonukba látogat. Csak akkor jön, ha muszáj.
Csendben sétálnak be a régi szobájába, aminek köze sincs ahhoz, amiben most laknak a feleségével. Az otthon érzete és illata helyett is markáns illatok keverednek a régi szagokkal, minden kihűlt, barátságtalan. Az egyetlen, ami pozitívum, az a fotóalbum elejében szépen sorakozó képek őszintesége. Ahol az anyjuk még velük volt és ők mosolyogtak, boldog és büszke nagytesókként tartották karjukban a kishúgukat. Niko néhány olyan emléke, ami kiskamaszként is még tartotta benne a lelket.
Bólint, majd teret engedve Annának körbejár a szobában, Egyáltalán nem kíváncsi a rég kinőtt talárjaira, a Herzberghez köthető tárgyaira. A kemény matrac, melyre leül néhány helyen fel van vágva, de ez nem látszik a takarótól.
- Azok voltak a szüleink. Szép nő, mi? - Niko a mai napig nem tudja, hogy édesanyjuk félvéla, egyszerűen csak szépnek találja.
Hisz nem vak, a gyűlölet ellenére még lát. Közben eldől az ágyon, onnan kezdi figyelni feleségét.

Anna

Figyeli a nő reakcióját. Ennyi év, ennyi történés után elérkezettnek érezte az időt rá, hogy még jobban beavassa a régi életébe. Akármennyire is tartja úgy, hogy nem számít, igenis számít. A jelen része a múltja, részese Noah, Emma, az apja emléke, a másik család...
Bólint, látja maga előtt anyja hosszú szőke haját. A mai napig ugyanúgy néz ki, egy ősz hajszála sincs, egy apró ránca sem. Mintha a testvérük lenne, ami furcsa, ennek ellenére a legkevésbé sem izgatja Nikot.
- Nem - őszintén cseng a hangja és épp nem hazudik.
Cseppet sem vágyik vissza azokba az időkbe, most már sokkal inkább érzi azt, hogy jó helyen van, ahol van.
- Meg tudnád bocsátani, ha más életet élnék melletted? - kíváncsian teszi fel a kérdést, kerülve a válaszadást. - Ne értsd félre, senkire nem tudnék úgy nézni.
Még azelőtt felemeli mindkét kezét, hogy Anna bármire asszociálhatna. Az kéne még, hogy más nőt gondoljon a képbe... Bár talán az egyszerűbb lenne.
- Szeretnék megszabadulni a háztól, de nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Nem akarom, hogy bármelyiküknek is vissza kelljen ide jönni.

Anna

Gondolkodás nélkül kérdez és beszél néha, pedig jó lett volna előbb rájönni, hogy egy ilyen kérdéssel mit okoz a feleségének. Fordított helyzetben biztos azonnal kiakadna és azonnal arra gondolna, amire mindenki józan ésszel. Hogy megcsalják. Hogy másik nőhöz, családhoz jár. Ahogy azt az anyja tette.
- El kell intéznem - ismétli, mintha ez ennyire egyszerű lenne. - El kell vinnem pár dolgot és mehetünk. Ne gondold túl, csak akartam, hogy lásd ezt a részét is az életünknek - megvonja a vállát és még egy apró mosoly is kirajzolódik ajkán.
Már majdnem olyan, mintha nem titkolna semmit. Egy pillanatra még az is megfordul a fejében, hogy egyszer utoljára élne a ház nyugodtságával és az ágy puhaságával, de hamar meggondolja magát. Nyom egy csókot felesége ajkára, aztán feláll és az ajtóhoz indul.
- Összeszedem ami kell, addig nyugodtan nézz körbe.
Odabent nincs titkolnivalója, de a dolgozóban, ahová megy, bőven akad. Az ajtót be is zárja maga mögött arra a kis időre, amíg összeszedi a papírokat, amikre szüksége van. Gondosan rejti el bőr irattáskájában, majd bűbájjal védi le. Fő a biztonság és ha már titkol valamit, azt ügyesen csinálja.
Nagy valószínűséggel ennyi itt töltött idő Annának is elég.

Anna

Csak azt akarja, hogy vége legyen az egésznek és minderről Noah és Emma ne értesüljenek. Csendben, mindenki háta mögött akarja elvarrni a szálakat és ezzel egy ténylegesen problémamentes életbe kezdeni.
Olyan nevek szerepelnek az iratokban, melyek nem szabad, hogy rossz kezekbe kerüljenek. Niko sem akarja ismerni őket, de ez már nem visszacsinálható. Elítélte bátyját a tetteiért, most ő csinálja azért, hogy megmentse a családját. Kapott már finomabb utalásokat arra, mi lesz, ha ő is ki akar szállni.
- Mehetünk - a lépcsőn lefelé haladva megigazítja magán a kabátot, majd Annát a derekánál fogva finoman húzza magához.
Röviden megcsókolja és kitessékeli az ajtón. Végre maguk mögött hagyhatják a helyet, amiből ez a fél óra is rengeteg volt. Már abban a pillanatban érzi a könnyebb légzést, amint kilépnek a házból.
- Haza, vagy sétáljunk? Régen volt itt egy jó fagyizó és télen is adtak - mintha az előző meg sem történt volna, úgy beszél.
Ugyanazon az úton haladnak vissza a városba, amin jöttek, errefelé már valamivel könnyebb. Kicsit elterelődnek gondolatai, egyedül a vállát húzó táska emlékezteti rá, hogy továbbra is figyelnie kell minden lépésére.

Anna

- Nem tudom, rég kóstoltam. Próbáljuk ki - válaszolja már őszintébb mosollyal.
Gyerekkorában sokszor jártak el a testvéreivel, a csokis volt a kedvence. Abban biztos, hogy azóta a kínálat bővült, de ki tudja, vajon egyáltalán még ugyanaz-e a tulaj, vagy megvan-e még.
Rengeteget változott, mégis ugyanolyan maradt a városrész. Jellegzetes épületek, macskakő, az emberek nem rohannak, meg-megállnak az üzletek előtt.
Rászorít Anna kezére amint találkozik a tekintete az előttük megálló férfiéval. Már megint úgy érzi, egészen a veséjébe lát, összeszorul tőle a torka és arra gondol, hogy azon nyomban el kellene hoppanálnia a feleségével.
Biccent és szűkszavúan válaszol. Szeme sarkából látja a nőt, azt reméli, nem ért semmit. Nem az utca kellős közepén merülnek beszélgetésbe, de amit beszélnek, azt is halkan és körülírósan teszik. Találkozniuk kell, el kell vinnie a múltkor említett dolgot. Megkapja érte azt. Nagyjából ennyi. Aztán mintha teljesen legális üzlettársak lennének, kezet ráznak, Annának kezet csókol és útjukra engedik őket.
Niko összeszorított fogsorral engedi el a nő kezét és nyúl a zsebébe a cigarettáért. Őt is megkínálja, de ha kér, sem fogja hagyni, hogy rágyújtson. Elég, ha kettejük közül egyikük teszi csak tönkre magát.