Glenn

Hát mindenre számított, csak erre nem. Sosem gondolta volna az ifjú rőt (sza...) hajú, hogy egyszer majd problémája lesz itt az angoltudás hiányából. Márpedig most éppen ez történt vele az imént, hiszen Glenn úgy tűnt, még megértette a bemutatkozást, de a másik kérdését már nem. És ugyan, miét haragudott volna, mikor teljesen bizonyosra vette, hogy a másik semmit sem látott az ő kis gyakorlatozásából, amit nem is tartott még olyan jónak, hogy más is lássa?
A kviddics nem elég a testmozgásra, márpedig neki nem csak az edzések kellettek, és most egyébként se tudott volna részt venni, pedig úgy akarta! Hátha most az idő szerencsésebben alakult volna mindkét csapat számára, egy izgalmas mérkőzés érdekében. Nem baj, húzódott karral egyébként sem lett volna tanácsos, ő meg még hogy elmenjen a gyengélkedőre! Azt is csak azért tette meg, hogy rálessen a szintén hosszúra nőtt csapatkapitányukra. Az a gurkó-ütközés fájhatott… senkinek sem kívánna hasonló élményt, még a legádázabb ellenségének sem.
- Őőő… very little – bizonytalanul mutogatott, hogy még csak épphogy elkezdte azt is. – Én tudni német és spanyol.
Hát, ez a töröm-töröm a mákot-stílus nem éppen a kedvence, de nincs mese, valahogy meg kell értetnie a fiúval, hogy mi a szituáció.

Sebestyén
(ebéd után, 2016.04.16)

Ő teljesen biztos volt benne előző évben, mikor megérkezett, hogy jó helyre rakta be a kis tappancsait. Igaz, hogy eleinte még duzzogott, mert a balhés testvérei nem jöttek le elé, de hát hogy is tették volna, mikor egyik se volt navinés? Dávid amúgy is a véghajrával volt elfoglalva, míg az ikrek, Petra és Dominik éppen valami új és látványos bajkeverésen törték a fejüket, azaz inkább borsot mások orra alá, mintsem a fejüket. Neheem, ők nem azok a túlságosan gondolkodó fajták, ez a bizonyítványukon is meg-meglátszott. Konkrétan az utolsó pillanatokra halasztották a tanulást, Natival ellentétben, ő inkább csendben és suttyomban ment a többiek agyára. Főleg azzal a fene nagy sütilesőjével, de néhanapján tettel is, ha merített ötletet a könyvek csodálatos választékából.
- Dettó az érzés, és nyugi, nem csak te vagy ilyen magadban beszélős típus. Vannak, akik szükségét érzik, hogy kimondják, ami bennük van, így vezet ez a megértéshez – kellett neki poétikáról olvasnia… de hát, ha rátalált a könyvtárban, nem hagyhatta ott ezt a mugli szakirodalmi remeket. A fiú telibe talált a következő megjegyzésével, ami a véseteket illeti, és ő is keresgélt egy párat.
- Pontosan. Egy kis emlék, és inkább ezt a faházat véssék tele, mint a környező fákat pusztítsák. Kérek nélkül egy fa nem fa – bólintott elismerően. Csak fejét rázta a saját bunkert illető kérdésen, nem, nekik ennyire nem ment jól a nagyvárosban, hogy saját, eldugott erődje legyen, eleve nehéz volt úgy mágiát használni odahaza, hogy ne bukjanak le, néha még az apjuknak is sok volt abból a bizonyos jóból. Naná, Dávid amióta megszerezte a hoppanálási jogosítványát, otthon is néha úgy közlekedett, frászt hozva mugli apjukra.
- Sajnos nincs, de kiskorunkban mindig várat építettünk a bútorokból, és jelszavakat találtunk ki, mielőtt mi is megkaptuk volna a leveleinket.

Sebestyén
(ebéd után, 2016.04.16)

- Na, igen. Van, akin segít, ha hangosan olvassa fel a szöveget, ezek az emberek az auditív típusok – bólintott egyetértéssel a vörös. Ő remekül érezte magát a babzsákban, amibe belefészkelte magát, és még jó, hogy hozott magával rágcsát is az útra. Mugli édesség, Dunakavics névre hallgatott, de mágikus is akadt nála, mert ugye rágcsa nélkül nem izgi egy jó kis séta.
- Van nálam Dunakavics, kérsz? – kínálta meg a másikat, mert ha már ő falatozni szeretne, akkor nem lenne szép dolog tőle, ha hagyná, hogy a másik csak nézze, ahogy ő tömi a fejét meg a gyomrát.
- Ugyan, ne zavarjon mások véleménye! Azt már én is megtanultam, hogyha folyton ugranék a magasságomra tett megjegyzéseke, akkor már nem maradna itt sok élő ember… - valószínűleg szétátkozta volna őket minimum, vagy addig szívatta volna saját, lökött húzásaival, hogy sírva menekült volna az intézményből. Néhány embert így is sikerült majdnem a végletekig kikészíteni, már a nevének gondolatától is frász kerülgethette azokat a bizonyos személyeket. Nem hiába élt a mondás, hogy soha, de soha ne tégy megjegyzést egy nő külső tulajdonságaira, különben egy hárpiává változtathatod át az illetőt. Kortól függetlenül.
- Szerintem nem lesz gond, itt nagyjábl minden mágiával van ellátva, gondolom, ez a házikó sem lehet kivétel, különben már rég nem állna itt – gondolkodott kissé hangosan, reagálva a farigcsálós megjegyzésére.
- Mi jobban szerettünk a testvéreimmel a berendezésből erődöt építeni. Anyáék annyira nem díjazták az ötletet, mikor teljességgel átrendeztük a nappalit – mesélt tovább egy halk kuncogás kíséretében. – Három is. Van két bátyám és egy nővérem, Petra, Dominik, Dávid. Dávid már nem jár ide, kiballagott, de Dominik és Petra, ők a háztársaid. Most harmadévesek, és ikrek. És neked?

Dália
május 28. szombat

Nyugis napok következtek a lány életében. Natália nehezen viselte a meleg éghajlatot, márpedig egyre inkább a szokásos, magyar nyári idő felé tendált az időjárás, ilyenkor nem szívesen mozdult ki, márpedig bent maradni sem volt sok értelme.  A többiek ilyenkor még javában húzták a lóbőrt, agy a másik fele épp a párjával enyelgett, a másik része a tanulóknak egyedül volt, bár ő is szívesen tartozott volna az előbbi kategóriába, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy elrángassa valamerre a főnixét. Natália inkább a gyakorlatban hasznosította magát, azaz csak hasznosította volna, ha nem lett volna problémája a meleggel. Gyakorlatilag ázott ürgének is beállhatott volna nyugodt lélekkel, ha nem lenne félő, hogy nem férne be az ürgelyukba, termeténél fogva.
- Szelecskét akaroohook… ilyenkor miért nincs a közelben egy aeromágus? És én miért nem vagyok az? Megoldódna a problémám… - bosszankodott hangosan a sokadik ilyen hideg zuhanya után, mire rájött, hogy ezekre a kérdésekre nem fogja megtalálni a választ.

Niko

Kész. Előbb-utóbb a rellonos fiúk lesznek a halála… A leányzónak ezúttal esélye sem volt rőt haja mögé rejteni az azzal lassan megegyező színű pofikáját, tetejébe a fiú még rá is rak néhány púpozott lapáttal. És csak egy évfolyammal felette járt, szóval annyira nem vészes a dolog. Három év különbség… mi az?
- Tökéletes – lehet, hogy a baracklé a kedvence, de ha ő mondja, biztos jó lehet. Az az összevont szemöldökpár pedig még egy szégyellős mosolyt is kicsalt az egyébként rosszcsont kamaszlány arcára, pozitív értelemben. Általában ha ártatlan arcot vágott, annak sose lett jó vége, ismerve az ő enyhén hiperaktív természetét, és energiatúltengését, amit többnyire olyan tevékenységekkel szokott levezetni, amiket nagyon nem kéne. Erősen nem kéne.
- Vegetáriánus vagyok – egyáltalán nem fogyasztott húsételt, csakis kizárólag növényi alapút fogyasztott, nagy-néha csirkét. – Nagy néha csirkét is szoktam enni, azt legalább el tudom készíteni.
Na igen, Nati tudott ugyan valamicskét tevékenykedni a konyhában, ámbátor a húsokkal elég rendesen meggyűlt a baja, úgyhogy maradt a vegetáriánus módnál, azzal nem kell annyit vacakolni. Éljen a lustaság… - Mi... mióta dolgozol itt?
Érdeklődjünk, ha valamit el akarunk érni, ugyebár... na, ezt is gyakorolnia kellett volna a kisasszonynak, habár egyébként közvetlen és beszédes típus, de amióta azok a kis pillangócskák megszállták és elfoglalták a gyomrát képletesen értve, azóta ennek az egyednek a közelében mintha kicsit visszafogottabb lenne, talán fel akar nőni hozzá, hogy ne tartsa egy felelőtlen, meggondolatlan és életveszélyes kölyöknek? Ki tudja, még ez is meglehet...

Dália
május 28. szombat

Csak állt ott, és nézett. Ja, ennél jobban már nem is csinálhatott volna sült bolondot magából, ami azt illeti, éés mindezek mellett még szemtanúja is akadt annak, hogy ő gyakorlatilag ázott ürgévé avanzsált eme hőségteljes késő tavaszi, ám kora nyárias időjárással megáldott napon.
- Őőő… szia! – intett egykedvűen, mivel már nem akadt jobb ötlete, hogyan hűthetné magát, és azért mindent ő se tudhatott, még csak másodikos volt, akármennyire is nézett ki idősebbnek a koránál. – Nati vagyok, a Navine ügyeletes bajkeverője.
Na, szép. Még meg sem kapta a címet, de már magához ragadta önkényesen a kis ravaszdi, de hát ahogy szokta mondani: nem keresi a bajt, épp az találja meg. Viszont minden rosszcsont figura ezt fújja, úgyhogy lassan jó lesz, ha új szlogent talál ki magának, csak a stílus kedvéért. Ugye adjunk magunkra…

Sebestyén
(ebéd után, 2016.04.16)

- Auditív – javította ki a fiút, habár elnézte neki azt az egy betűs kis tévesztést. Néha még vele is előfordult, hogy nem egészen azt sikerült kimondania, amit szeretett volna, és ez főleg idegen eredetű szavakkal fordult elő vele. Hát még a spanyol akcentusa milyen pocsék, de csak azért, mert önszorgalomból tanulja, és hát… egyedül nem valami könnyű elsajátítani egy nyelvet. A német nyelvvel különösen meggyűlt a baja, abba a francos névelőragozásba örökké beletört a bicskája, és kifejezetten örült, hogy az otthoni magántanárán kívül nem akadt senki, aki fültanúja lett volna eme bakiknak. – Van többféle tanulási típus, én a kinetikusba tartozom, nekem le kell írnom, és meg kell oldanom a feladatokat, ha meg akarom érteni a tananyagot. A magolás nem volt soha erősségem.
- Egészségedre! – örömmel nyújtotta a zacskót, mert tényleg ritkaságszámba ment manapság ez a finom, mogyoróval töltött, színes édesség, gyerekkorának kedvence.
- Van egy ötletem, mi lenne, ha próbálnál szerezni rúnázott diktafont, vagy valami hasonló mágikus ketyerét is akár, ami működik a kastélyon belül, és akár felveheted magadnak, ahogy olvasol, csatlakoztatsz egy fülest, hallgatod, és senkinek fel se tűnne, hogy te nem zenét hallgatsz, hanem tanulsz? – vetette fel javaslatát egy kacsintás kíséretében, hátha ezzel ad egy kis löketet a srácnak, hogy ne érezze magát zavarban azért, mert neki más tanulási módszer válik be.
- Ezer százalék, hogy mágiával van ez bebiztosítva. Akárki is találta ki, a legkirályabb hely az egész erdőben. – Azzal a lendülettel hanyatt is vágta magát a babzsákon, hogy közben fejjel lefelé bámulhassa a falat, amit alaposan kidekoráltak az elmúlt évek alatt az előttük járó nemzedékek.
- Ó, nyugi! Én meg a legkisebb vagyok elvileg, ehhez képest a második legmagasabb a csapatban – vont vállat a családkérdésre. Hát, ők elég összetartó egy tesócsapat voltak, még három kölök, és kitettek volna egy egész kviddiccsapatot, ahogy az apjuk mondaná. A férfi elég hamar hozzászokott a mágiához, amióta együtt élt feleségével, Nati édesanyjával, és természetesen a titoktartás is jól ment neki. – Dávid nélkül már nem olyan izgi a rendbontás, neki több fantáziája volt hozzá, úgyhogy én máshol próbálok utat törni magamnak, bírom őket, de nem jó a többiek árnyékában élni, ebben igazad van. És most mik a hobbijaid?

Glenn

- Non – kapcsolt, mikor elég érdekesen nézett rá a srác, hogy ő meg mi a fenéről beszél. – Test. Kleid. Tanzen. Kleid ist neu.
Próbálta magyarázni, hogy tulajdonképp csak a ruhát tesztelni jött, hogy mennyire megfelelő tánczhoz.
 Aztán végül rájött, hogy másképp is mondhatná, végül is a német meg az angol nem esett messze a fájától. – Deutsch. Also…
Bár lenne nálam egy rohadt térkép, hogy megértessem vele magam… ennyire hülye nem lehetek. Mi a másik szó a németekre? Áh, megvan!
- Germán… Német germán Sprache – felvette a teendői listára, hogy megtanuljon angolul mielőtt még hülyét csinálna magából egy külföldi előtt. Széépen bemutatta a tudományát, mondhatni… eléggé szégyellősen lesütötte szemeit, mikor úgy nézett rá a másik, mintha minimum drogos lenne. Ami pedig nagyon távol állt tőle.
- Tanít nekem angolt te? Én akkor tanít neked magyart– ráadásul a magyartörés is idegesítette, jobban örült volna, ha normálisan magyarázhatott volna, de hát mégsem rázhatta le a szerencsétlen újoncot. El kéne vezetnie a házvezetőjéhez… ő talán többet tudna, de kérdéses, hogy ezt hogy magyarázza el neki a kis balerina?

Szofi

Ezaz! Egy rellonosra volt csak szüksége ahhoz, hogy igazán feldobják a diákok napját egy kis beltéri árvízzel. Nem kellett más segédeszköz ehhez a kis akcióhoz, csupán pálca, meg némi kreativitás így, ebéd közben. Még jó, hogy ő előtte evett, mert most ami ramazuri itt lesz, hát kell hozzá valamennyi energia, hogy mindezt véghezvigyék.
A vörös unikornislánynak semmi baja nem volt ugyan a felügyelőkkel, azonban egyszerűen unta már a sok besavanyodott arcot, akik állandóan azon nyavalyogtak, hogy jaj, felügyelők így, felügyelők úgy, micsoda szemétség, hogy nem csinálhatnak semmit, bla-bla-bla. Hát kérem szépen, micsoda hozzáállás ez? Szegény felügyelők egész nap az akták előtt kuksolnak, a fülledt irodájukban, és még csak lehetőségük sincs egy jó műsort végignézni, mert mindenki parázik tőlük.
Eljött a pillanat. Előbújt a rejtekhelyéről, és örömmel konstatálta, hogy Szofi hellyel-közzel pontosan érkezett. Öt perc még nem a világ vége.
- Persze. Készen állsz? – húzta ördögi vigyorra a száját, olyasmire, amitől a legtöbb ember zsigerből frászt kapott, és simán ráküldött volna egy rakat dementort minimum, ha nem magát a halálos átkot élből. Mondjuk ahhoz nagyon pipának kellett lennie az illetőnek, hogy Natit más síkokba kívánja…
Hát most tuti lesz pár ember, akik kanál vízben meg tudnák fojtani, nem mintha amúgy nem lenne elég ellensége, van hát, hiszen Csermey-csemete. A könyvtárba gyakorlatilag a büntetőmunka óta nem tette be a lábát, és hát… ja, nem volt egy jó élmény találkozni a morcos tekintettel, hogy „Már megint egy Csermey, remélem, te nem teszed tönkre a berendezést taroló-átokkal”.
- Ebből oltári nagy cirkusz lesz, az tuti - tiszta sor, ehhez még jövendőmondónak sem kell lenni, hogy bárki megjósolja a beltéri, túlméretezett pocsolyával járó következményeket. Cserébe ő még a csarnokhoz vezető folyosókon a páncélokat megbűvölte. Nem volt könnyű megtanulnia ezt a bűbájt, most már egész tűrhetően alkalmazza. Olyanra, amire nem kéne. Hát igen, az unalom nagyon nagy úr tud lenni, főleg, ha nem egy magolós, vizsgára tankönyvheggyel készülős típus az ember.

Szofi és a beltéri medence-hadművelet

Nati nagyon nehezen bírta megállni, hogy ne engedje útjára a kitörni készülő nevetését, de félő volt, hogy azzal nagyon könnyedén véget vetne a tervezett szórakozásuknak.
- Hát még én, mondjuk, szívem szerint végignézném a műsort. Te melyik felügyelőt néznéd meg ázottan? – vigyorgott így is, mint a vadalma. Előre leképzelte, hogy a társaság majd csónakon közlekedik a környéken. A dicséretbe egy nagyon csöppet belepirult, mert bizony sok munka volt benne, míg egy félfolyosónyi lovagi páncélt így megbűvölt tűrhető állapotra, hogy feltartsák az arra tévedőket.
- Köszi. Hatékonyak? – kérdezte azért biztonság kedvéért. Azért nem olyan egyszerű felsőbb éves dolgokat megtanulni, ezt tavaly óta gyakorolta folyamatosan, hogyan bűvöljön meg egy lovagi páncélt. Egy szőnyeget könnyebb úgy megbűvölni, hogy kicsússzon a rálépő lába alól.
Natáliának semmi baja nem volt a minisztériumi emberekkel, egyszerűen csak unatkozott, és nem egészen arra használta az eszét, amire kellett volna – tanulni, a könyvtár egyébként sem tartozott nagyon a kedvenc helyei közé.
- Még szép. Ki gondolta volna, hogy egy egyszerű bűbáj ekkora galibát tud okozni – bólogatott, mikor a kifogásokat keresték, ha esetleg elkapnák őket, az meg persze, nem történhet meg vele. Nem, azt ő nem fogja hagyni. Megcsinálják a kacsaúsztatót, és lelécelnek abban a minutumban. – Kezdjük is el. Csak úgy áradni fog belőlünk a jóindulat.

Szofi és a Beltéri Medence Hadművelet

- Köztünk maradjon, én Piroska Farkasát nézném meg ázott ürgeként – kacsintott Nati, halkan kuncogva, majd ő is nyakon öntötte kicsit egy kis Aguamentivel a bejárati csarnokot. Az a többszörösen összetett terv, és bűbáj-együttes rendesen kifárasztotta, ezek után biztos, hogy aludni fog a körletében, mint a jó gyerek. Kíváncsi volt, vajon hogy fogják majd kideríteni, hogy mi, vagy ki, pontosabban kik a felelősök ezért a beltéri medencéért.
- Tökéletes.
Megmutatom én, drága bátyókáim és nővérem, hogy vagyok legalább olyan jó, mint ti…
A tény, hogy Szofi bevallása szerint hatékonyan feltartják az arra tévedőket a páncéllovagok, elégedetté teszi, és rögtön el is hessegette a kisebbségi érzésével kapcsolatos gondolatait. A testvérei mindig si nagyobb figyelmet kaptak nála, és ha ő szóba is került, akkor mindig a külsejével szekálták. Már baromira unta a magasságos, plafonos vicceket, és jól megérdemelt kis bosszúhadjárat is volt ebben az ürgeúsztatós tervben.
- Oké, és most léceljünk le valamerre, mielőtt elkapnak, csak ne a páncélok felé menjünk, mert akkor tuti a lebukás. Nem tudtam végrehajtani a felismerő-bűbájt, nem volt már elég idő hozzá – pironkodott a hanyagsága miatt, máskülönben könnyen vissza is értek volna.
A legrövidebb úton akart eljutni a klubhelyiségéig, és ezt is tanácsolta Szofinak. – Váljunk külön, és élvezzük a műsort. Ha együtt látnak, nagyobb a lebukás veszélye.

//Nyílt játék, lehet csatlakozni, örülni a csínynek, vagy bosszankodónak //

Dália
május 28. szombat

Ennél nagyobb idiótát nem is csinálhatott volna magából, ami azt illeti. Remélhetőleg nem lett annyi a „jó” hírének, de hát a hőséget nem mindenki bírja elviselni még az itt élők közül sem. Szerette a nyarat, de ez az időjárás kicsit túllépte azt a határt, amit még el bírt viselni.
- Üdv, Dália. Új vagy, ugye? – legalábbis az ő számára, ja, új lehetett, mert még sose látta. És még hány, meg hány embert nem látott itt a kastélyban, de ez nem jelenti feltétlenül, hogy rögtön gólya lenne az illető. – Nyugi, majd elhalmoznak becenevekkel téged is.
Ha belegondolt, hogy őt is hányféleképpen hívta egy csomó ember… meg se tudta volna számolni a két kezén, annyira sok beceneve lett, és akkor még csak másodikos volt, csak egy tizenöt éves kis fruska, aki két éve boldogította az iskola népét, bizonyos értelemben.
- Hűsölni akartam, de itt kint csak még melegebb van. Az Aguamenti se nagyon akar működni, rövid időn belül megszáradok. Nem fair – biggyesztette le ajkait. Jó lett volna, ha egy kicsit megmozdulna a szél, legalább elviselhetővé tenné a késő tavaszi, kora nyári kánikulát. – Melyik településről érkeztél?

Amy

Jó volt itt lenni. Csak úgy elvolt, semmi kötöttségek, bár unalmában már a tanulással is megpróbálkozott még, csakhogy az egyre növekvő hőségről és az ezzel járó nyári záporokról elterelje a gondolatait. Szívesen ment volna strandolni, vagy valami, de hát még suliidő volt, ezt majd nyáron megteheti. És milyen szívderítő látvány lesz a szülők arca, ha meglátják a lánnyal levő hatalmas, bernáthegyi kutyát. Berta azóta már nem volt vele, leadta egy állatkereskedésnél, hogy viseljék gondját és találjanak neki szerető gazdit, mert még Maszattal is néha dolog volt megbírni.
- Pacsi, Maszat! Jól van, ügyes kutyus! – mosolygott az ebre, éppen tanította, már a lábhoz és az ül parancsszavakra nagyjából, hellyel-közzel hallgatott. Aaa fékezést még nem ártott volna gyakorolni a kisebb csikóméretű kutyának, de hát senki se úgy született, hogy mindent tudjon – bizony, még a rendbontáshoz is kell ám tehetség!
Annak nagyon nem örült, amikor Maszat mindenféle teketória nélkül megindult valamerre, és a lányt letarolva az idegen hölgyemény irányába vetette magát teljes svunggal.
- Maszat, állj! – kiabálta, hátha a kutya füléig is eljut az utasítás, miután megkapaszkodott a kút peremében. Kicsit nagyot sikerült csobbannia, ahhoz képest, hogy nem is olyan mély…
Nagyon vicces, Maszat…
- Izé, bocsi… épp a nevelésén dolgozom – vigyorgott zavartan Nati, csak remélte, hogy a másikat sem borítja fel a játékos, barátságos jószág. Na, ettől nem hinném, hogy félniük kéne a betörőknek. Maximum akkor, ha utálják a szeretet-kitöréseket.

Dália
Május 28. szombat

- Majd belejössz. És a varázsvilág úgy mennyire új neked? Általában a hozzám hasonlók könnyebben illeszkednek be, de néha még a magunkfajta varázslatba születetteknek is tök nehéz egy teljesen szokatlan, idegen környezetben – magyarázta Nati, miután minden figyelmét végleg a másikra tudta fordítani.
- Talán a Lili, ha nincs ellenedre, de mivel Liliből sokkal több mászkál erre, célszerűbb, ha nem becézteted magad, így egyedi leszel és megjegyezhető. Natáliából és Babettből se mászkál több rajtam kívül. – Hát igen, ő szerencsés alkatnak mondhatta magát, és még jó, hogy a szülők nem tudtak dönteni, mi legyen a negyedik gyerekük neve, így anno a legidősebb bátyókája oldotta meg a problémát. Így válogathatott bármikor gond nélkül, neki egyik névvel sem volt konfliktusa, sőt, kimondottan szerette, bár a Babett közelebb állt hozzá. Nem hétköznapi név, nem is találni olyan gyakran Babetteket a világban, legalábbis a kastélyban még más Babettel nem találkozott.
- A szép időt szeretem, csak húsz foknál följebb ne menjen. Jó talán még a harminc is tűrhető egy ideig, de az itteni nyári hőmérséklet fölmehet negyvenig is akár. Nem érzékny bőrnek találták ki ezt a fél-trópusi éghajlatot – grimaszolt, miközben nem törődve csuromvizes voltával ledobta magát egy székre. – Ülj csak le nyugodtan!
- Váó, ott vannak a legjobb bulik, ha jól tudom, és persze strand – Siófokról persze, hogy a szórakozás és a fürdőzés jutott eszébe legelőször, hisz a Balaton ott van majdnem a város közvetlen közelében. – Egerből jöttem, és másodéves vagyok, annyira nem régen, de a testvéreim közül még ketten ide járnak, Eridon, harmadik évfolyamba. Mit csinálsz szívesen a szabadidődben?

Amy – avagy minden kút Bagolykőbe vezet

Hát bizony a Bagolykő falain belül Nati eddigi tapasztalatai alapján ritkán létezik az a fogalom, hogy nyugalom. A felügyelők is tanúsítani tudják, mert amíg világ a világ, mindig lesznek olyan Natáliához és népes testvéri táborához hasonló fenegyerekek, akik úgy döntenek, elég az állandó egyhangúságból, ki kell törni a csendből, és egy kicsit meg kell kavarni az állóvizet, hadd legyen egy jó kis műsor a közönségnek.
Felügyelők ide, vagy oda, ők akkor is végre fogják hajtani a tervüket, főleg, ha unatkoznak, és a túl sok energiájukat nem tudják tanulással levezetni, mert pont emiatt nem képesek rávenni magukat, hogy a becses hátsó felüket az íróasztal elé tolják, és tankönyvek fölé görnyedjenek magolni, míg a fejük is szétreped.
Hát Natália sem épp ez a típusú kamasz volt, és bizony jó néhány húzása még igazolja is egy felügyelő állítását, miszerint elég gyerekes lenne némely téren.
- Nekem is, de nem éppen kútfürdőzéssel szándékoztam lehűteni magam – engedte meg magának a leányzó is a nevetést, miután az idegen hölgyemény túltette magát az akaratlan hideg zuhanyon.
- Csermey Natália Babett, de úgy hívsz, ahogy akarsz. Már mindenre hallgatok kábé, annyiféleképpen szólítanak – azt persze nem teszi hozzá, hogy ezek között szerepel helyenként a gyerekes, az idióta, és „már megint egy Csermey” és társai kifejezések.
Maszat bocsánatkérően pillogott gazdájára két nagy kutyusszemével, és persze, hogy a vöröske nem tudott rá tovább haragudni, egyébként is az indulatait lecsillapította a hideg kútvizes fürdő.
- Bogolyfalvát már betéve ismerem, szívesen körbekalauzollak, ha gondolod, egy szabad hétvégén, csak kérjünk engedélyt a felügyelőktől – mosolygott bátorítóan az elsősre, elvégre az a nagyok dolga (pontosabban lenne), hogy a kisebbeket támogassák.
Ő nem az a fajta volt, aki örömét lelte abban, hogy a nála fiatalabbakat szívassa, á, ő a nagyvadra ment, ha szabad így fogalmazni. Elvégre egy idősebbel kezdeni eleve kihívás, főleg, hogy legutóbb is hajszál híján múlott, hogy nem fajult párbajjá a dolog, meg is kapta házvezető-helyettesétől a magáét.
Mindenesetre nem túlzottan hatotta meg, és továbbra is hozta helyenként a formáját, mert egyszerűen képtelen volt megállni, hogy ne színesítse egy kicsit mások életét a rakoncátlan ravaszdi. Majd kinövi, lehet benne reménykedni, elvégre a remény hal meg utoljára, a többit meg mindenki gondolja hozzá kedve szerint…

Min Jong

Nati köpni-nyelni nem tudott erre a kétértelmű mondatra. Most az egyik legjobb barátja ezt mire értette? Később esett csak le neki, hogy a magasságára gondolt, hát, igen, ezt jól megszívta, de ez legyen a legkisebb problémája. Addig örül, amíg nem kell attól tartania, hogy kilóg a családból, és elszakad tőlük, mert kissé más természet. A Dávid-féle rellon-hatás abszolút ott van, ezen néha csodálkoznak, de aki ismerte a testvéreit is, nem igazán van neki min meglepődi.
- Korban én vagyok a pici, és utálok legfiatalabb tesónak lenni. A nővérem és a fiatalabb bátyám ikrek, eggyel felettem járnak. És sajnos balhékban is überelnek, kivéve magasságban. Dávid az, akihez sose tudok felérni – hát igen, úgy vette észre, mintha kissé megkavarta volna a másikat azzal, hogy ők ilyen sokan vannak. – Magasságra ja, korban nem. Neked milyen érzés bátyónak lenni?
Nem akarta végig a saját életével untatni a fiút, így is majd elaludt, úgyhogy örült, hogy telibe talált a függönybehúzás, máris mintha jobb lett volna a helyzet.
- Nem lehet segíteni… értem. Enni azért eszel rendesen, ugye? - mert ez is egy jó barát ismérve, hogy aggódik a másikért, de nem telepszik rá, ha nem akarja, csak annyira érdeklődik, amennyire szükségesnek érzi. Azon túl, hogy megvoltak a maga bolondosságai, ami a kamaszkornak köszönhető, meg saját, alakulgató jellemének, még rendelkezett jó tulajdonságokkal is, ha a hozzá közel állókról volt szó.
A barátság márpedig egy ilyen kategória, amit nem lehet elhanyagolni.
- Pihend ki magad, nehogy rosszul legyél. Énekelnék altatót is, de ismersz, nem éneklésre teremtették a belső hangszerem – célzott vigyorogva a torkára, miután újra a kanapén csücsült ő is.
A gyanúperrel élt, hogy esetleg valami éjlényekhez hasonló problémája lehet barátjának, de nem merte ráfogni. Sőt, rákérdezni se, mert ha az is lenen – vagy részben -, akkor sem biztos, hogy ezt így konkrétan bevallaná. Világos, ő se merné csak úgy közölni még a legközelebbi családtagjaival sem, hogy „Bocs, vámpír, vagy vérfarkas, stb… stb… vagyok”.  Ezeket a gondolatokat rögtön el is hessegeti magától, nem tartja relevánsnak, legalábbis nem tudná elképzelni Min Jongról, hogy ez lenne a valódi probléma.

Vali

Vannak napok, amikor az ember lányának semmi kedve nem fűlik a tanuláshoz, és olyannyira unatkozik, hogy a végén már felkelni sem akaródzik az ágyából. Maszat viszont annál élénkebb lett, minél közelebb érezte a hétvégéket magához, és nagy hévvel noszogatta gazdáját, hogy sétálni kéne. Mert Maszatnak nem lehetett nemet mondani, Natália így kénytelen volt feltápászkodni, és lakat alá zárni a lustálkodó-szörnyet magában, felöltözni – bár először öltözött fel, és cirádás szitkozódások közepette vonult el, ezúttal rendesen tartva a zuhany-öltözés sorrendet. Lenge, nyári, kutyasétálós szettet választott: barna short, bézs toppal, és saruszandállal, de olyan választásban, hogy egy sivatagos romantikus kincsvadász-filmben simán elment volna női szereplőnek.
Már amennyire a vörösök illenek a sivatagba – legfeljebb sivatagi rókának mehetne el, de ahhoz meg nem eléggé lapát a füle.
Mivel a főétkezést lekéste, és úgyis a faluba mentek sétálni, gondolta, benéz a falatozóba, ami előtt kis híján elment. Hát igen, a hőség annyira nem állt barátságban vele, hogy még a táplálkozás szükségességét is képes elfeledtetni vele, az pedig baj. Szóval segítve magán Mázlijára ide a mostanra nagyjából rendesen viselkedő kutyusát is vihette, szerencsére már nem akart senkit felborítani kaja láttán, nyugiban ült gazdája mellett. Magának rántott sajtot rendelt rizskörettel.
- Szia, bocs, leülhetek? – érdeklődte udvariasan, amint odaértek a kiszemelt asztalhoz.